Bibós AET INFORMATIKA SZAKMAISÁG EREDMÉNYESSÉG. Veszelszkiné Huszárik Ildikó Bibó István Gimnázium Kiskunhalas



Hasonló dokumentumok
PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Lovagi játékok

Közhasznúsági Jelentés (2009. év)

Magyar anyagtudományi kísérlet a világűrben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV MATEMATIKA KÖRNYEZETISMERET

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

Munkaügyi Központja I. NEGYEDÉV

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT 2013/2014. TANÉV FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA

AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN

Könyvtárpedagógiai-program

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

globalizáció, a multinacionális cégkultúra termékei. Vagyis a vidéket és az agráriumot körülvevı gazdasági környezetben létrejött interdiszciplinális

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Tankönyv-választás. igazgató és tankönyvfelelős kérdőív. A válaszadás önkéntes! Ki válaszol a kérdőívre? nap... óra...

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása Az iskola nevelési programja 6

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE MÁSODIK FÉLÉV

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara március 17-i elnökségi üléséről.

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012.

MU Befogadó és Színház - Magyar Underground

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi.

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében II. negyedév

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése

67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet

KÖZÖSSÉGI PORTÁL HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI TÁRGYÚ

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban?

SZTEREO (3D-S) FOTÓLABOR AZ INFORMATIKATEREMBEN

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGAELNÖKÖK SZÁMÁRA

Szakdolgozati szabályzat

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a évi Szja 1+1%-ról

Hivatkozás hagyományos és elektronikus forrásokra

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE

SAJTÓREGGELI ÁPRILIS 24.

EGY ALACSONY ENERGIAIGÉNYŰ ÉS EGY PASSZÍVHÁZ JELLEGŰ HÁZ TÖBBLETKÖLTSÉGEI EGY 110 m2-es ZUGLÓI HÁZ FELÚJÍTÁSA ESETÉBEN

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda!

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

9/1. - A lakosság körében átfogó felmérés és elemzés készítése a közszolgáltatással kapcsolatos elégedettségről és a felmerülő igényekről

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének április 27-én órai kezdettel megtartott üléséről.

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

AZ EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓJA

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL

Hungarian language version

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

IMIP-értékelés. Bibó István Gimnázium

PÁLYÁZÓ NEVE: Sokorópátka Község Önkormányzata Pályázat címe: Oktatási innováció Sokorópátka Pályázat száma: TÁMOP-3.1.

INFORMATIKA HELYI TANTERV

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása

nevelésével kapcsolatos különféle feltételrendszereket tipizáljuk, és e feltételrendszerek

Hogyan böngésznek a fogyatékkal élő emberek?

15. OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t

alkalmas automatikus módszer kidolgozása a Hat Szigma módszerével

Gondolatok az egészség- és önsegélyező pénztárak helyzetéről

Varázsoljunk! Mit szeretnél?

Lovagi játékok - projektterv

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja

Civil hetilap szám

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK

KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS

A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége*

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

Mérés és értékelés a tanodában egy lehetséges megközelítés

FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén T:

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet

A szabályok ismerete nélkül játszanak.

A Megbízó a szakértői vizsgálat lefolytatásához az alábbi iratokat, illetve termékmintát bocsátotta rendelkezésre:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról

III. Az iskola szakmai programja

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

J e g y z ő k ö n y v

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

Működési koncepció és vezetői program a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola működésének tükrében. (Részlet)

Közhasznú gazdálkodási jelentés

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA

A figurális számokról (I.)

9. s z á m ú. Készült a április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

KHEOPS Tudományos Konferencia, AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján

Átírás:

Bibós AET Madách Imre: Az ember tragédiája projektmunka egy facebookos zárt csoportban Veszelszkiné Huszárik Ildikó Bibó István Gimnázium Kiskunhalas INFORMATIKA SZAKMAISÁG EREDMÉNYESSÉG

Bibós AET Madách Imre: Az ember tragédiája projektmunka egy facebookos zárt csoportban 1. A jó gyakorlat témája Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának feldolgozása újszerű tanulási térben IKT-eszközökkel és -technikákkal, iskolai és iskolán kívüli extrakurrikuláris térben. 2. A felhasznált eszközök, technikák Facebook a Bibós AET címmel létrehozott zárt csoportban valamennyi funkció. internetlehetőségek ímél, kép- és videomegosztók, honlap, szavazórendszer, www.wordle.net; fényképezőgép és képszerkesztők Picasa, Microsoft Research AutoCollage; interaktív tábla és tartalma; nyomtatott könyv. 3. A gyakorlatba bevont diákok A kiskunhalasi Bibó István Gimnázium 11. évfolyamának két osztályának 69 diákja. Az osztályon kívüli, évfolyamszerű oktatás példája a gyakorlat. Mint a 35 c-s (általános tantervű osztályba járó) diák magyartanára bevontam a (humán tagozatos) b-s diákokat is oly módon, hogy egyrészt a b-ben tanító tanártársammal, másrészt a bésekkel a Facebook üzenőfelületén tartottam a kapcsolatot. Célom annak kipróbálása volt, lehet-e tanulni és tanítani a virtuális térben. 4. A gyakorlat előkészítése Magyarórán a diákokkal kialakítottuk a játékszabályokat: a Tragédia szereplőket véletlenszerűen hozzárendeljük egy-egy diákhoz; a Facebookon létrehozunk egy Bibós AET című zárt csoportot, amelynek két (egy tanár és egy diák) adminisztrátora lesz; a diákok a Facebookon létrehoznak szerepüknek megfelelő adatlapot: normakövető helyesírással, CV-tartalommal, de a Facebookon megszokott formában; a többi szöveg helyesírása legyen Facebook-szerű; a bejegyzéseket, posztolásokat, lájkolásokat, feltöltéseket az adminok értékelik (egysége a Tragédia-beli színről, a szín első betűeleme alapján: S; a 10 S átváltható egy jelessé); az értékeket a diákok gyűjtik. 1

megállapodtunk a két hónapos projekt nyitásának és zárásának idejében; a cés diákok hozzájárultak bés évfolyamtársaik részvételéhez. A projekt bizalmon alapul: olyan önértékelési elemeket tartalmaz, amelyeket a hároméves együttdolgozás eredményeként ezt a projekt során is, záráskor is tapasztaltam a diákok felelősen megvalósítottak. Vállalták azt is, ha nem dolgoztak, és kritikusan értékelték, ha a kezdeti lelkesedésük lohadt, ugyanakkor nagyon sokan még a projekt zárása után is folytatták a munkát. 5. A projekt megvalósítása A csoportban hetvenen vettünk részt. Két néven regisztráltam: saját nevemen és (adminként) Ma Dáchimre néven. A hetven diák, vagyis az emberek is egyedi, de színre jellemző nevet választottak. A kitalált és a valós név kapcsolatát a projekt során nem, csupán a végén oldottuk fel. 2

Kétféle munkamódszert követtünk: egyrészt irányított feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, másrészt a szerepükkel kapcsolatos képeket, videókat, idézeteket oszthattak meg az emberek. Volt életútra vonatkozó feladat. Ajánlottak és megtanultak memoritert [Kedves Embereim, hamarosan véget ér közös munkánk. De addig még ajánljátok szavatokat memoriterként, egymásnak. Például ha én lennék az agg (eretnek), akkor így: De jó-e a tett, ítél majd az ég. (Agg eretnek, 7.) SSSSSSSSSSSSSzínesedjetek! Adjátok hírül a többieknek is. Szép búcsu, nemde, mára??? Ma Dáchimre]; adatlapos CV-hez Madách-képet javasoltak (internetes címmel); Tragédiaillusztrációt gyűjtöttek; színpadi és zenei feldolgozásokat, híres rendezéseket kerestek; válogattak az idegen nyelven megjelent Tragédiák közül; megírták a Tragédia folytatását, a XVI. színt (mindenki csak egy-egy mozzanatot írhatott). Legnépszerűbb a casting volt: melyik színésszel játszatnák a szerepüket. 3

Változatos és meglepő információk cseréltek gazdát a facebookos csoportban; egymás hozzászólásait lájkolták, a képeiket posztolták... A Belga zenekar Az ember tragédiája című dalát többen megosztották: http://www.youtube.com/watch? v=1vpdyoxvosc 4

6. A projekt zárása, értékelése A(z előkészítéssel) 2010. december végétől 2011. február közepéig tartó projektben a diákok tanórán kívül dolgoztak. A projektet négy magyarórán zártuk (ennyi órát fordítottunk volna hagyományos feldolgozáskor is a Tragédiára). Egy órán a Tragédiára vonatkozó legfőbb ismereteket rögzítettük a www.vhildi.hu / Irodalom / Madách Imre: Az ember tragédiája című interaktív táblás összeállítással. Az iskola technikusa videofelvételeket készített. Három órán minden diák azonos szerkezetű szöveggel mondta el a Tragédiával kapcsolatos ismereteit, értékelte a projektbeli munkáját. Az adminisztrátor által kártyákra írt (megtanult) memoriterek közül választott az egyik diák, felolvasta a szöveget, majd elmondta a saját memoriterrel záródó értékelést. Újabb idézetkártyát választva adta át a szerepet a következő diáktársának. Közben az adminisztrátor a számítógépen a Bibós AET-ben bejegyezte a szereposztást. Valamennyi teljesítményt három diák értékelte hagyományos, naplóba kerülő jeggyel. A projektről a www.vhildi.hu / Bibós AET és Záróra címen, a Facebookon a VHI-alumni csoportomban adtam hírt. Mindhárom foglalkozáson fényképet készítettem, amelyekből kollázst állítottam össze (www.vhildi.hu / Irodalom). Az utolsó foglalkozáson a diákok az interaktív táblára kilépőszót írtak, amelyből a www.wordle.net segítségével az egyik diák szófelhőt állított össze (közzétéve a Facebookon is). A www.vhildi.hu-n A hét kérdése is a projekthez kapcsolódott. A Bibós AET képernyős képeiből az iskola aulájában kiállítást készítettünk. A 11. c-s diákok közül csak egy diák nem tudott (az elromlott otthoni számítógép miatt) bekapcsolódni a munkába. A többiek a tanulás újszerűségét emelték ki. A Tragédia egészéről viszonylag kevesebbet tudtak meg, de saját színükről egészen mély és sokszínű tudáshoz jutottak. Nagyon sokan előnyként emelték ki, hogy nem zanzásított, hanem eredeti Madáchszöveget olvastak el (nem is egyszer). Ösztönző volt számukra az S-gyűjtés, hiszen többen jutottak szorgalmi jeleshez irodalomból. A projektet kiemelkedően sikeresnek értékelem, ugyanis iskolánkban a 11. c-s diákoknak van a leggyengébb tanulmányi átlaguk. Az újszerű tanulási móddal mégis sikerült őket megnyerni az olvasásnak, hiszen valamennyien kiemelték: élményt jelentett számukra a bizalmon alapuló küzdés, vagyis Az ember tragédiája. 5