globalizáció, a multinacionális cégkultúra termékei. Vagyis a vidéket és az agráriumot körülvevı gazdasági környezetben létrejött interdiszciplinális

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "globalizáció, a multinacionális cégkultúra termékei. Vagyis a vidéket és az agráriumot körülvevı gazdasági környezetben létrejött interdiszciplinális"

Átírás

1 e-vidék (2004) Az elmúlt évtizedben számos önjelölt és magát elhivatottnak tartott megmentıje volt a magyar vidéknek, ezen belül is a magyar mezıgazdaságnak. Többen közülük ma is praktizálnak, hiszen a libák még mindig nem fogytak el. A megmentés terveinek és elindított akcióinak dokumentálásra felhasznált papírok kilóit (tonnáit) az FM FVM és a pártok irattárai ırzik. A libák pedig tovább döglenek. Az elkészített anyagok többségének azonban volt egy közös jellemzıje, hogy a változásokhoz szükséges döntéseket a vidéken élıkkel csak végrehajtatni akarta, meg sem próbálta ıket bevonni a döntések elıkészítésébe, vagy akár csak az elfogadásába. Az egyoldalú kinyilatkozások évtizedét éltük. A magyar vidék elszenvedte már a kertmagyarország, a spárgatermelı gazdaság, a nagygazdasági rendszer, az új típusú szövetkezesítés, a termékpálya szövetkezetek kialakításának, a farmgazdasági rendszer, a családi gazdaság elméletének gyakorlatban való kipróbálását. Eközben nem tudott megszabadulni a politika mocsarából, az élelmiszeripari és nagyüzemi agrárlobby gazdasági irányításától. A kormányzati döntéshozásban nem vált horizontális gondolkodási síkká a vidéki lakossággal összefüggı kérdések integrált kezelése, az úgynevezett vidékfejlesztés. Ennek döntı bizonyítéka a vidékfejlesztés agrárium érdekeinek alávetett kezelése a Nemzeti Fejlesztési Terv megalkotásakor és annak társadalmi vitája kapcsán. A fenti állításaim, gondolom sok jó szándéktól vezérelt embert sértenek, akik az elmúlt évtizedben önállóan, vagy csoportok részeként megpróbáltak a vidék helyzetén javítani. Terveiket, elgondolásaikat igyekeztek megosztani a döntéshozási pozícióban lévı, vagy oda készülı politikusokkal és a megszületett döntésekben viszontláthatták ötleteiket. A megvalósulás során azonban rendszerint valami külsı körülmény következtében az ötletek eltértek az eredeti tervtıl (pl. biodízel program, stb.). A következı oldalakon arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyar vidék problémáinak megoldásához a jó szándék, a természetes tapasztalat, a jó ötletek megléte, sıt még a szocializmusban magyar modellként kiválóan mőködı agrártermelési rendszer ismerete is kevés. A globalizálódó világban nem elég elszenvedni a világ, a gazdaság, az idıjárás változását és csakazértis a már elmúlt korszakok eszközeivel válaszolni, hanem a vidékfejlesztésben is fel kell tudni használni az új eszközöket, új tudásokat, amiket a új gazdasági rendszer kifejlesztett. Ehhez azonban a vidékfejlesztés és az agrárirányítás technikájában paradigmaváltásra van szükség. Érdekes megfigyelni, hogy az elmúlt évtized során sok ember saját életétben sikerrel hajtotta végre a létfenntartásához szükséges változásokat, az emberek közös érdekét megvalósító államigazgatás azonban sikerrel védte meg évtizedes bástyáit, tartja hőbérhez hasonló jogait, még akkor is, ha ezzel a polgárok személyes jogait sérti. Politikusaink (akár jobb, akár bal) is rendszeresen elbotlanak az államigazgatás hőbéri lehetıségeinek kihasználásában, és szerzett jogként kezelik. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mivel bizonyítom állításaimat. Az elmúlt évek során az agrárinformatika és a változás-menedzsment tanácsadás gyakorlati alkalmazása területén szereztem tapasztalatokat. Mindkét terület fiatalnak tekinthetı, a

2 globalizáció, a multinacionális cégkultúra termékei. Vagyis a vidéket és az agráriumot körülvevı gazdasági környezetben létrejött interdiszciplinális tudás. A demokrácia lehetıségeinek gyakorlásához szükséges a nyilvánosság és a partnerség alapelveinek biztosítása. Ahhoz, hogy egy demokratikus alapokon mőködı társadalom, vagy a társadalom egy részcsoportja egy közösen megvalósítandó tervet elfogadjon és végrehajtson, a tervezés, a lebonyolítás és a folyamat közben történı visszacsatolás, illetve szükséges korrekció a nyilvánosság és a partnerség feltételeinek megteremtésével biztosítható. Másként fogalmazva a nyilvánosság és a partnerség az, ami hiányzik a feudalizmusban és a diktatúrákban. Mit jelent ez a gyakorlatban? A nyilvánosság az információhoz, adatokhoz, és a tudáshoz való hozzáférést, a partnerség pedig az együttmőködı felek közötti azonos információs szintet feltételezi. Egy multinacionális cégben felállított projektben mőködnek ezek a feltételek, hiszen drága a munkaerı, így különbözı területeken dolgozó projekt tagok idejével spórolni lehet, ha az együtt töltött idıt nem információ cserére, hanem közös munkára fordítják. A munkához szükséges információt és tudást a résztvevık rendszereken (dokumentumkezelı, tudásmenedzsment, ügyféladatbázis, vezetıi információs rendszer) keresztül szerzik be. Hogyan állunk e kérdésekben a magyar vidékfejlesztés és agrárium körében? Biztosította-e az államigazgatás a nyilvánosság és a partnerség alapfeltételeit az elmúlt évtizedben? Nem kell sarkosan fogalmaznom, ha azt mondom: nem, meg sem próbálta. Az állításomat a unió több szakembere is igazolta, hiszen a csatlakozáshoz feltételeként támasztott intézményfejlesztési és - együttmőködési feladatokat - amelyek része a nyilvánosság és partnerség intézményeinek megteremtése is az FVM késve, többször csak ultimátumszerő feltételek mellett teljesítette. Holott e feltételek a minisztérium unióba történı beilleszkedését, felkészülési munkáját is támogatták volna. Az agrár államigazgatás paradigmaváltása még elıttünk áll, vélhetıleg már csak az Unióban, a folyamatos munka közben, a lehetıségek rovására (ld. SAPARD) fog végbemenni. Tekintsük át a nyilvánosság és partnerség meglévı intézményeit és azok hatékonyságát. A hazai nagyüzemi vezetık között végzett reprezentatív felmérés szerint a gazdálkodáshoz használt információk elsıdleges forrása a Magyar Közlöny, ezt követi a személyes kapcsolat (amely nem tanácsadót jelent!), majd a napilapok. A szakmai és piaci információkat, trendeket feldolgozva is tartalmazó hetilapokat a megkérdezettek csak egyharmada használt. A felmérés egyértelmően igazolta, hogy a nyilvánosság hiányzik a hazai agrárirányítási rendszerbıl, hiszen az információ értékét a forrás személye adja, tehát személyi alapon létrejöhetnek információs monopóliumok. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az információs monopóliumok léte nemcsak a vidékfejlesztés és agrárirányítás hatékonyságát veszélyeztetik, hanem súlyosan sértik a versenysemlegesség elvét is. Különösen egy olyan ágazatban, ahol az állam jelentıs adófizetıi pénzeket költ el. Az információ beszerzésének forrása a szakirodalom szerint utal továbbá a profit származására is. Piaci viszonyok között az információgyőjtés az objektív körülményeken (pl. idıjárás, termésátlagok) túl, elsıdlegesen az ár keletkezésének helyére (pl. tızsde), és az árat alakító piaci szereplıkre irányul. Megállapíthatjuk, hogy a hazai agrárgazdaság jelenlegi profitcentruma nem a piac, hanem az államigazgatás. A farm menedzsment döntések szintjén a piacismeret, a piaci információk győjtése, feldolgozása

3 kialakulatlan. Véleményem szerint ennek három fı oka lehet: a farm menedzsment és a piaci ismeretek hiánya, a korrupciós piaci kapcsolatok, vagy a teljes esélytelenség. Ugyanezeket az okokat támasztja alá a piaci intézmények hiánya is. A rendszerváltást követıen próbálkozások történtek a hazai mezıgazdaság piaci intézményrendszerének kiépítésére, nagybani piacok, árverések, árutızsde, internetes b2b piac bevezetésére. Egyik sem hozott áttörést a piac alapjának tekinthetı nyilvános árképzés tekintetében. Az agrárgazdaság input és output árainak alakulását legendai homály fedi. A nyilvánosság és partnerség intézménye lehetne - az európai országok többségének gyakorlata szerint - a nem kormányzati szervekkel, gazdasági-, szakmai érdekképviseletekkel, ernyıszervezetekkel, helyi-, kistérségi civil szervezetekkel kiépített kapcsolatrendszer. A jó kapcsolat megjelenési formája a delegált feladatok és a hozzá kapcsolt mérhetı és ellenırzött finanszírozás lenne. A feladatdelegálás ténylegesen mőködı szervezetek esetében az államigazgatás számára komoly költség és erıforrás takarékoskodást is jelentene, hiszen az önkéntes tagság mentén mőködı, érdekazonosság alapján létrejövı szervezetek bizalmi kapcsolatát használhatná fel a tájékoztatás hatékonyságának növelésére. Az Unió elképzelése szerint e kapcsolatrendszert kellett volna használni a csatlakozásra való felkészülés során is. Ennek elsı lépése lenne a fent említett szervezetek támogatása a belsı, tagjaik felé irányuló információs stratégia elkészítésében és megvalósításában. A két legnagyobb agrár érdekképviselet 1 információs stratégiáját jól jellemzi az Interneten való jelenlétük, illetve annak hiánya. Bár mindkettı országos szervezet, még a megyei szervezeteikkel való kapcsolattartás céljából sem rendelkeznek a munkájukat támogató belsı, országos hálózattal. E fejlesztések hiánya, bár furcsának tőnhet, jól mérhetı a csatlakozási tárgyalások agrárgazdaságra, de különösen a vidékfejlesztésre nézve nem éppen sikeres zárásán is. A termelıkkel való kapcsolattartás kényszereszköze a falugazdász-gazdajegyzı hálózat, amely az évek folyamán eddig kétszer cserélt gazdát, most készül a harmadik tulajdonosváltás. A váltásokra jellemzı, hogy nem a feladat hatékonyságának növelése volt a cél, hanem a tulajdonos szervezet súlyának (informáltságának) növelése. A falugazdász-gazdajegyzık mind a mai napig nem rendelkeznek még csak egységes címmel sem, nem hogy a munkájukat támogató on-line adatbázisokkal, elektronikus irodával, CRM rendszerrel és infrastruktúrával. (Egy hasonló szerkezető biztosítótársaság ügynökei munkáját már a második-, harmadik generációs fejlesztésekkel támogatja.) Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy az agrártámogatások összegének 2-3%-os részébıl igen fejlett rendszerekkel lehetett volna támogatni munkájukat, ami várhatóan a támogatási összegek hasznosulásának hatékonyságát 2 is jelentısen emelte volna. A vidékfejlesztés tekintetében a helyzet összetettebb. Bár országos szinten az ernyıszervezeteknél hasonló a helyzet, helyi szinten, saját erıbıl, illetve más irányú (nem csak FVM) pályázatokból komolyabb fejlesztések is történtek. A vidékfejlesztésben tevékenykedı szervezetek nagy részének van elektronikus 1 A Mezıgazdasági Szövetkezık és Termelık Országos Szövetsége és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége 2 Az agrártámogatások monitoring rendszere ez idáig projekt definíció szintjén sem készült el, vagyis az elköltött agrártámogatások hatékonyságának mérése egyik kormányzat számára sem volt fontos. A monitoring rendszer hiánya az NFT és a NVT programozásakor kritikus volt, mert a hiányoztak az egyes intézkedések hatékonyságát mérı lehetséges indikátorok bázisértékei.

4 elérhetısége és - ami fontosabb - használja is a kommunikációban és a munkájában. Azonban az FVM részérıl hiányzik a törekvés ennek az elınynek kihasználására. A nyilvánosság és partnerség feltételének megítélését talán példaértékően jelzi az FVM és intézményeinek internetes jelenléte, amely mind tartalmában, mind technológiájában mintegy öt-hat éves lemaradással küszködik. Az e-közigazgatás jelenlegi átlagos szintjét az on-line ügyintézés, a munkafolyamatokra támaszkodó tartalomszolgáltatás jelenti, sıt a fejlettebb országok esetében (pl. Írország) a beadott ügyek, pályázatok on-line nyomon követését is lehetıvé teszik. Az egyes európai országok farmereinek számítógép ellátottságát, valamint Internet használatát az 1. grafikon szemléletesen mutatja be. Az Internet használathoz meg kell jegyezni, hogy itt csak a e-business-ben, vagy e-ügyintézésben résztvevı farmerek számát mérték fel. A hazai vidéki Internet penetrációt a 2. grafikon szemlélteti. Nálunk külön számítógép és Internet ellátottságot a gazdálkodók között nem mérnek, így csak a vidéki penetrációból számolhatunk, ami kb. 2-3%-ot jelent. Ez mélyen a kelet-európai átlag alatt van. Az Európai Unióban is példaértékő ír és angliai példák egyértelmően jelzik, hogy a vidékfejlesztés és az agrárium tekintetében az informatikai fejlesztés azonos prioritást élvez a beruházási és infrastruktúrafejlesztési kérdésekkel. Mindkét ország külön ágazati informatikai fejlesztési 3 és e-business stratégiával rendelkezik, amelyet az ágazati minisztérium koordinálásával a civil szervezetek bevonásával készítettek el, természetesen az informatikai szakma tanácsadóinak vezetésével. A nyilvánosság és partnerség témakörét összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a demokráciának ezen alapkövetelményeinek az államigazgatás szintjén történı megvalósítása nem csak a versenysemlegesség kiterjesztése területén hozhat komoly eredményeket, hanem hatékonyabbá teszi az államigazgatás munkáját, integrálja a helyi közösségek tudásbázisát a döntéshozók munkájába. A hazai megvalósulás esetén értékét vesztenék a tradicionális személyes kapcsolatok, jelentısen csökkenne az állami és gazdasági korrupció, kétirányúvá válna az információ kapcsolat, a személyes információ átadást felváltaná a hozzáadott értéket létrehozó közös munkavégzés lehetısége. A következı részben egy lehetséges forgatókönyvet, a demokrácia intézményrendszerének hiányából fakadó kármentési feladatokat, valamint egy stratégia alapjául szolgáló víziót szeretnék felvázolni. A feladatok feltárása elıtt, szükséges az elérendı célok pontos tisztázása. Az elérendı célok között számomra a következık szerepelnek: A vidéki települések és a kistérségek, régiók tenni akaró lakosai által létrehozott és fenntartott, a vidékfejlesztésben részt vállaló civil szervezetek partnerként való elfogadása. Számukra a tevékenységükhöz szükséges adatok, információk, kommunikációs platformok, szolgáltatások biztosítása. Az államigazgatás részérıl a településre, térségre vonatkozó feladatok (pl. tervezés, egyeztetések, stb.) delegálása. A vidékfejlesztés multi-miniszteriális, horizontális kérdésként való kezelése, amelynek célja nem az agrárgazdaság támogatása, hanem a vidéki életlehetıségek jelenlegi hátrányainak felszámolása, hosszabb távon pedig 3 Informatika jelentése ebben az esetben: infrastruktúra (hardver, szoftver, Internet kapcsolat), humánerıforrás, befogadó szervezet, tartalom.

5 városokba történı elvándorlás megállítása és visszafordítása, az élhetı vidék kialakítása. Az agrárpiac szereplıinek felkészítése a piaci viszonyokban történı gazdasági döntések meghozatalára, a piacon való részvétel információs és ismereti feltételek teljesítésére. A nyílt árképzéső agrár input és output piacok megteremtése. A hazai és Uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások folyamatos hatásvizsgálata és az eredmények közzététele. A civil szervezetek partnerségi viszonyának megteremtése, a nyilvánosság és partnerség elvének alkalmazásával. A célok elérése érdekében a feladatokat célszerő kétfelé választani. Egyrészt el kell végezni a kármentési feladatokat, amelyek fıleg az Uniós csatlakozással vannak összefüggésben. Másrészt egy stratégiaalkotási folyamatot követıen el kell kezdeni a hosszabb távú cselekvéseket. A. - Kármentéssel kapcsolatos fıbb feladatok Intézményfejlesztéssel (Kifizetı Ügynökség, Kifizetı Hatóság informatikai fejlesztése) kapcsolatos feladatok Tájékoztatást, tanácsadást támogató rendszerek B. - A stratégia alapján fejlesztendı területek Farm menedzsmenthez kapcsolódó termelıi szintő informatikai rendszerek Piaci információ, e-kereskedelem Innovációt támogató rendszerek Vidékfejlesztést támogató rendszerek A. - Kármentéssel kapcsolatos fıbb feladatok Intézményfejlesztéssel kapcsolatos feladatok Az EU csatlakozás legnagyobb feladata az EMOGA Garancia Alapjához kapcsolódó Kifizetı Ügynökség és az Orientációs Alaphoz kapcsolódó Kifizetı Hatóság létrehozása, a szükséges informatikai feltételek, többek között az Integrált Igazgatási és Ellenırzési Rendszer az IIER megvalósítása és akkreditálása. A rendszerek fejlesztése nem elszigetelt FVM feladat, több szállal kapcsolódnak más államigazgatási rendszerekhez, így jó alapul szolgálnak a vidékfejlesztés kérdésének kiterjesztéséhez. Az elvárt intézmények létrehozásának és az IIER kiépítésének célja hogy a kifizetésekkel kapcsolatos döntéseket az EU szempontjai szerint hajtsák végre, valamint hogy folyamatosan információkat győjtsenek a támogatások monitoring rendszeréhez, amelybıl nyomon követhetı lesz a felhasználás hatékonysága. A

6 Kifizetı Ügynökség és az IIER létrehozása komoly lehetıségeket rejt az e- kormányzat, az e-ügyintézés területén. Az Orientációs Alaphoz kötıdı intézmények és rendszerek a Strukturális Alapok felhasználásának rendszerébe tartoznak. E rendszerek tekintetében a Kifizetı Hatóság szerepét a PM látja el. A Kifizetı Hatóság a pályázatkezelési, ellenırzési és monitoring feladatokat a Kifizetı Ügynökségbe delegálta. E feladatok elvégzéséhez jó alapot jelentenek a papír alapú munkavégzésre már akkreditált SAPARD munkafolyamatai. E területek informatikai fejlesztéseit is ez évben kell elvégezni. Tájékoztatást, tanácsadást támogató rendszerek A tájékoztatás, tanácsadás támogató rendszereknek jelenlegi fı feladata, hogy az Unió által megnyitott támogatási csomagokat a kedvezményezettek képesek legyenek elérni, megpályázni, lehívni és az elıírásoknak megfelelıen elkölteni. E rendszerek jelenleg hatékonyan csak már mőködı civil szervezetek bizalmi kapcsolataira telepíthetık. Új szervezet, vagy központosított állami rendszer felállítása az informatika lehetıségeinek figyelmen kívül hagyását, elmúlt rendszerek gondolkodásmódját jelentené. A feladat hatékony megoldásához az állam szerepét a tartalomszolgáltatásra, az informatikai infrastruktúra biztosítására és a humánerıforrás fejlesztésének támogatására kell lehatárolni. Jól integrálható kezdeményezés az IHM által elindított Közháló kiépítése is. A feladat civil szervezetekre történı delegálása igen hatékonyan javítaná az Unión belüli vidékfejlesztési és agrárlobby munkát is, hiszen a szervezetek bekapcsolódhatnának az államigazgatási döntéshozás munkafolyamataiba is. Ez a feladat komoly szervezetfejlesztési, kommunikációs és informatikai tanácsadást is igényel, hiszen a tájékoztatás és a támogatásokkal kapcsolatos tanácsadás hatékonysága milliárdokban lesz mérhetı az Uniós támogatások esetében. B. - A stratégia alapján fejlesztendı területek Farm menedzsmenthez kapcsolódó termelı szintő informatikai rendszerek A termelıi informatikai rendszerek támogatásának és elterjesztésének célja, hogy a támogatások igényléséhez, a felhasználás dokumentálásához szükséges termelıi adatszolgáltatás minél nagyobb hatékonysággal történjen. A termelık informatikai fejlesztéseinek támogatása gyorsítaná az Internet elérések számának növekedését, javítaná a kommunikáció hatékonyságát. Vidékfejlesztést támogató rendszerek A vidékfejlesztési kérdések kezelése tartalmi és informatikai oldalról több minisztériumhoz kötıdik. A vidéki információs társadalom alapkérdése, hogy helyi szinten integrálhatóak legyenek az államigazgatás több pontján - a gazdaságban, az egészségügyben, az innováció területén és a társadalom más pontjain - keletkezett információk. Az állam feladata, hogy a vidéki lakosságot, különösen a gazdaság szereplıit (köztük az agrártermelıket is), valamint a vidékfejlesztés aktorait a helyi,

7 kistérségi NGO-kat felkészítse, támogassa a információs társadalomba történı részvételre. Az alkalmazások, e-szolgáltatások elkészítésén túl a felkészítés oktatást, stratégiakészítést, infrastruktúrafejlesztést, valamint az államigazgatás oldalán szemléletváltást jelent. Az államigazgatás szereplıinek tudomásul kell venni, hogy a vidék problémáinak kérdését csak az ott élı polgárokkal együtt, partnerségben lehet megoldani - amelynek alapja az azonos információs szint -, és ebben támogatni kell ıket. A vidékfejlesztés rendszerében nincs kizárólagos információszolgáltató, hanem tartalomszolgáltatók vannak. A rendszer teljes tartalma a tartalomszolgáltatók együttmőködésébıl áll össze. A vidékfejlesztési network lényeges eleme a helyi, kistérségi és régiós tudásbázisok, tudásmenedzsment szolgáltatások kialakítása. A network-ben kialakított közös tudásbázis nem lehet sem állami, sem oktatási intézmény birtokában. A tudásmenedzsment alkalmazásokat a résztvevı szervezetek közös kezelésébe kell adni. Az országos vidékfejlesztési network kiépítésének fıbb lépései: A civil szervezetek saját információkezelési rendszerének kialakítása A helyi szervezetek közötti kommunikáció, tudásmenedzsment hálózatok kialakítása A kistérség vidékfejlesztési kapcsolatrendszerének, munkafolyamatainak kialakítása. Regionális, nemzeti, Uniós információs és más on-line szolgáltatások használata. Innovációt támogató rendszerek Az innovációt szolgáló rendszerek területén Magyarország egy idıben komoly fejlettségi szinttel rendelkezett. A technológiai és szaktanácsadási támogatást is nyújtó termelési rendszerek igen nagy hatékonysággal szolgáltak e területen. Mára azonban ezen a téren is jelentıs lemaradást értünk el. A probléma fontosságát jelzi, hogy az Unió is biztosít külön támogatást erre technikai segítségnyújtás címszó alatt. Azonban a támogatás fı célterület a szaktanácsadási rendszerek kiépítése. Az innovációt biztosító információk forrásának biztosítása ezen túl nemzeti feladat. Az innovációs feladatok nem csak az agrártudományok területén fontosak. A vidékfejlesztés a vidéki információs társadalom megteremtése az informatikai tudományok, fejlesztések területén is komoly innovációs feladatokat jelent. A vidéki informatika innovációs kérdéseivel az EU több igazgatóságának (agrár, információs, regionális, munkaügyi, környezetvédelmi) bevonásával foglalkozik. Piaci információ, e-kereskedelem A piaci rendszerek területébe a kurrens piaci és a kereskedelmet közvetlenül befolyásoló információkat szolgáltató rendszerek, az e-kereskedelmi platformok tartoznak. E rendszerek létrejötte, mőködése a állami támogatások felhasználásának hatékonyságát növelik. Így az Unióban a tagállamok a nemzeti források terhére támogatják e rendszerek széleskörő elterjedését. Az e-business alkalmazások elterjedése hozzájárul a piac átláthatóságához, a termelık árérvényesítı képességének növeléséhez. Fontos terület az újonnan alakult és alakuló

8 szövetkezetek belsı kereskedelmét szolgáló e-business rendszerek kifejlesztése és bevezetésének támogatása. A vidék és az agrárium informatikai fejlesztésének szükségszerősége egyre több politikai döntéshozó számára válik világossá. Az IHM elkészítette, és a Kormány elfogadta az Információs Társadalom Keretstratégiáját. Döntés született, hogy el kell készíteni az ágazati stratégiákat, köztük az e-agrárium stratégiáját. Ehhez a munkához az IHM az FVM és az érintett civil szervezetek együttmőködését kérte. A lehetıség adott, a kérdés már csak annyi, hogy az elkészített stratégia a nyilvánosság és partnerség céljait szolgálja-e, vagy áldozatul esik az információk birtoklása általi irányítás paranoid eszméjének. Varga Péter

5. A végrehajtás intézményrendszere

5. A végrehajtás intézményrendszere 5. A végrehajtás intézményrendszere Az EMOGA Garancia Alapból finanszírozott Nemzeti Vidékfejlesztési Terv támogatásainak hatékony kezeléséhez szükséges adminisztratív kapacitás kialakítása, a megfelelő

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány A LEADER ÉS AZ INTERREG KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEK SZEREPE

Részletesebben

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6.

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6. Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6. PHARE, SAPARD, AVOP, NVT Dr. Udvardy, Péter Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6.: PHARE, SAPARD, AVOP, NVT Dr.

Részletesebben

GOP-2009-2.2.1. KMOP-2009-1.2.5.

GOP-2009-2.2.1. KMOP-2009-1.2.5. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása c. pályázati konstrukcióhoz

Részletesebben

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő)

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) Postacím:.. Székhely:.. Aláírásra jogosult képviselője:....

Részletesebben

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették:

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Területfejlesztési Koncepció 2007-2013 Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Megrendelő Káli Sándor elnök Készítették: Dr. Hitesy Ágnes projektvezető HBH Euroconsulting

Részletesebben

Értékesítési logisztika az IT-alkalmazások markában

Értékesítési logisztika az IT-alkalmazások markában Értékesítési logisztika az IT-alkalmazások markában STEINER István Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc marsi@uni-miskolc.hu A logisztika a nagy megrendelők, ügyfelek mellett egyre inkább a

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS)

A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS) A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS) 2005. június 30. Készült: Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megbízásából

Részletesebben

Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 2004-2006 ex-post értékelése. Tanácsadó és Szolgáltató Kft. zárójelentés. Budapest. 2009. március 24.

Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 2004-2006 ex-post értékelése. Tanácsadó és Szolgáltató Kft. zárójelentés. Budapest. 2009. március 24. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 2004-2006 ex-post értékelése zárójelentés Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Budapest 2009. március 24. 1 Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 2004-2006 ex-post értékelése zárójelentés

Részletesebben

NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA

NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA ESETTANULMÁNY/HEFOP-2004-4.2. A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA HEFOP-2004-4.2. Projekt Esettanulmány Készült: 2006. október 29.

Részletesebben

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) Készítette: Stratégiakutató Intézet Kht. Ugrin Emese témavezető, szerkesztő Bese Ferenc településfejlesztő, Brunczel

Részletesebben

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL. 2011. év

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL. 2011. év A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL 2011. év A Kápolnásnyék és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

A vezetői számvitel gyakorlati alkalmazása az Eurovan Miskolc Kft számviteli rendszerében

A vezetői számvitel gyakorlati alkalmazása az Eurovan Miskolc Kft számviteli rendszerében Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel intézeti tanszék A vezetői számvitel gyakorlati alkalmazása az Eurovan Miskolc Kft számviteli rendszerében

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM SZÉKESFEHÉRVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési ZRT Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. április

Részletesebben

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására.

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására. FELHÍVÁS tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására A felhívás címe: Tehetségek Magyarországa A felhívás kódszáma: EFOP-3.2.1-15

Részletesebben

Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem nemzetközi, és nem szorítható az EU határai közé.

Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem nemzetközi, és nem szorítható az EU határai közé. Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem az internet egyik létfontosságú területe, és a belső piacra vonatkozó EU 2020 stratégiában foglalt célok megvalósításának

Részletesebben

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA KÖZSZOLGÁLTATÁSOK SZERVEZÉSE ÉS IGAZGATÁSA Budapest, 2007. KORMÁNYZATI SZEMÉLYÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT Szerző 1. fejezet, 2. fejezet 1. pont, 5. fejezet

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

- IT kompetencia felmérés elvégzése a cégcsoport tagvállalatainak informatikai szervezeteire, kompetenciamátrix kialakítása

- IT kompetencia felmérés elvégzése a cégcsoport tagvállalatainak informatikai szervezeteire, kompetenciamátrix kialakítása PÉNZINTÉZETEK Magyar Fejlesztési Bank Zrt. - IT kompetencia felmérés elvégzése a cégcsoport tagvállalatainak informatikai szervezeteire, kompetenciamátrix kialakítása Allianz Hungária Biztosító Zrt. -

Részletesebben

EKOP-1.2.17/A-2012-2012-001

EKOP-1.2.17/A-2012-2012-001 TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI SZEMPONTOK BIZTOSÍTÁSA A PÁIR KERETEIT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK FELSOROLÁSA, VALAMINT A FŐBB JOGI RENDELKEZÉSEK KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÁSA 2015 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés...

Részletesebben

KÖZPONTI SZERVÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KÖZPONTI SZERVÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyom: Gráf József Melléklet a 9/2007. (FVÉ 23.) FVM utasításhoz MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ÉS KÖZPONTI SZERVÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2007. október Ikt. sz.:

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

Landorhegyi és Pais Dezsı Általános Iskola, Sportiskola vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzata

Landorhegyi és Pais Dezsı Általános Iskola, Sportiskola vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzata 6. sz. melléklet Landorhegyi és Pais Dezsı Általános Iskola, Sportiskola i ellenırzés (FEUVE) szabályzata Zalaegerszeg, 2005. június Tartalom Bevezetés I. Folyamatba épített, elızetes és utólagos i ellenırzésre

Részletesebben

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításáról (Határnap: 20 ) Jóváhagyta a Monitoring Bizottság

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FİISKOLA GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK A ZÁRÓVIZSGA FİBB TÉMAKÖREI VÁLLALKOZÁSSZERVEZÉSI SZAKIRÁNY

NYÍREGYHÁZI FİISKOLA GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK A ZÁRÓVIZSGA FİBB TÉMAKÖREI VÁLLALKOZÁSSZERVEZÉSI SZAKIRÁNY VÁLLALKOZÁSSZERVEZÉSI SZAKIRÁNY 1. Kis és középvállalkozások (KKV) gazdasági és társadalmi jelentısége. 2. A vállalkozói döntések, a vállalkozóvá válás folyamata 3. KKV minıségi és mennyiségi ismérvei.

Részletesebben

Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan

Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan C 210/14 Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan (2007/C 210/10) Az érdekelt felek észrevételeiket

Részletesebben

Hungarian language version

Hungarian language version Urban Reconstruction, Social Exclusion and the Roma in Budapest Workshop at Central European University, Budapest November 19, 2010 The workshop is organized within the RESPECT research project (http://respect.iusspavia.it/),

Részletesebben

LEADER TÍPUSÚ KONZORCIUM AGRÁR-VIDÉK DINAMIKUS KLASZTER

LEADER TÍPUSÚ KONZORCIUM AGRÁR-VIDÉK DINAMIKUS KLASZTER LEADER TÍPUSÚ KONZORCIUM ÉS AGRÁR-VIDÉK DINAMIKUS KLASZTER A KONZORCIUM Szövetkezés nagyobb szabású közös pénzügyi műveletre, tőkebefektetésre, projekt cél megvalósítására. A terv-cél megvalósításának

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

BIHARKERESZTES VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA BIHARKERESZTES VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Készítette: Közigazgatási Igazgatósága Budapest, 2010. március 5. A projekt az Európai Unió Támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi

Részletesebben

Az ipari parkok megjelenése

Az ipari parkok megjelenése Az ipari parkok megjelenése Tartalomjegyzék: 1. Bevezetés 4 2. Logisztika 5 2.1 A logisztika fogalma és rövid története 5 2.2 A logisztika feladata 6 2.3 A logisztika céljai 6 2.4 A logisztika legfıbb

Részletesebben

SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében

SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében Figyelem! Szerzői jogvédelem alatt álló dokumentum. Az anyag részben vagy

Részletesebben

CSALÁDI GAZDASÁGOK VERSENYKÉPESSÉGE BÉKÉSBEN. BARANYAI ZSOLT TAKÁCS ISTVÁN dr.

CSALÁDI GAZDASÁGOK VERSENYKÉPESSÉGE BÉKÉSBEN. BARANYAI ZSOLT TAKÁCS ISTVÁN dr. CSALÁDI GAZDASÁGOK VERSENYKÉPESSÉGE BÉKÉSBEN BARANYAI ZSOLT TAKÁCS ISTVÁN dr. Kulcsszavak: családi gazdaság, fenntarthatóság, hatékonyság, versenyképesség. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK,

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet 2005. november 1. A STRATÉGIAI HELYZETÉRTÉKELÉS (SWOT ANALÍZIS)...4 ERŐSSÉGEK (ADOTTSÁGOK)...4 Földrajzi környezet, természeti

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM: 2-5/2012. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a 2011. évi mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatások alakulásáról ELİTERJESZTİ:

Részletesebben

Regionális innovációs politika: amerikai tapasztalatok és magyarországi lehetőségek

Regionális innovációs politika: amerikai tapasztalatok és magyarországi lehetőségek Regionális innovációs politika: amerikai tapasztalatok és magyarországi lehetőségek Bevezető A Magyarországon az 1990-es években lezajlott gazdasági és politikai átmenet után az ország előtt álló legfőbb

Részletesebben

A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 118/2009 (IX.24.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 118/2009 (IX.24.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 118/2009 (IX.24.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezıgazdasági termelık indulásához a 2009. évtıl nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl A Mezıgazdasági és

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE SZOLNOKI FŐISKOL E SZOLNOKI FŐISKOL TRTLOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLLÓ... 3 I. FEJEZET 6- BN ELFOGDOTT ÉS -BEN MÓDOSÍTOTT CÉLJINK ÉRTÉKELÉSE... 4 I.. MEGÚJULÁSI STRTÉGIÁBN DEFINIÁLT STRTÉGII CÉLOK MEGVLÓSULÁSÁNK

Részletesebben

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Készítette: OKM Közoktatási Főosztály 1 Az elektronikus kiadvány a közoktatás szereplő számára a szakmai munka segítése céljából készült, alkalmazása

Részletesebben

Vállalati együttmőködés és klaszterek támogatása

Vállalati együttmőködés és klaszterek támogatása Vállalati együttmőködés és klaszterek támogatása (DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11) Kedvezményezettek köre Jelen kiírás

Részletesebben

E-KORMÁNYZAT STRATÉGIA ÉS PROGRAMTERV

E-KORMÁNYZAT STRATÉGIA ÉS PROGRAMTERV E-KORMÁNYZAT STRATÉGIA ÉS PROGRAMTERV 2003. szeptember 16. Tervezet! Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzat Központ TARTALOM TARTALOM... 2 1. PREAMBULUM... 4 1.1. A stratégiaalkotás célja... 4

Részletesebben

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991)

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991) MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 5. (Alapítva 99) Közvélemény kutatásunk az écsi szennyvíztisztító telep átalakításáról és korszerűsítéséről 202. április havá történt.

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV KUTATÁSI JELENTÉS 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. MINTA KIALAKÍTÁSA, KÉRDEZÉSI MÓDSZERTAN... 4 1.2. AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE...

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika program. Tézisfüzet.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika program. Tézisfüzet. Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika program Tézisfüzet Cabrera Alvaro Az inkluzív e-parlament modellje Kirekesztés, inklúzió és demokratikus

Részletesebben

Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből

Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből Szakmai értékelő tanulmány Készítette: Logframe Tanácsadó Iroda Bt. Megbízó: Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

CCI-szám: 2007HU16UPO001. EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT MÓDOSÍTÁS 2011. november

CCI-szám: 2007HU16UPO001. EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT MÓDOSÍTÁS 2011. november A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ELEKTRONIKUS KÖZIGAZGATÁS OPERATÍV PROGRAM CCI-szám: 2007HU16UPO001 Az Európai Bizottság 2007. augusztus 1-jén kelt, B(2007)3791 számú határozatával elfogadva EGYSÉGES SZERKEZETBE

Részletesebben

Regió-portálok Magyarországon

Regió-portálok Magyarországon Regió-portálok Magyarországon Técsy Zoltán tanszéki mérnök Miskolci Egyetem, Földrajz-Környezettani Tanszék A tanulmány megjelenik a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéke és

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.24. COM(2013) 330 final 2013/0171 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Portugáliának nyújtandó uniós pénzügyi támogatásról szóló 2011/344/EU végrehajtási

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET. GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: 2010.01.01.-től

POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET. GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: 2010.01.01.-től POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: 2010.01.01.-től Ü G Y R E N D A Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezetének feladatait az államháztartásról

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 42/2013. (VI. 27.) ÁKt határozat Ártánd Község Falugondnoki Szolgálata szakmai programjának

Részletesebben

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag 2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag A szolgáltató állam célja, hogy az információs és kommunikációs technológiai eszközök alkalmazásával gyorsabb, INFORMATIKAI költség-hatékonyabb ISMERETEK

Részletesebben

III. Operatív program

III. Operatív program TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...1 Operatív programok...2 1.1 Gazdaságfejlesztés operatív programjai...2 1.1.1 Hiányzó üzleti szolgáltatások fejlesztése...2 1.1.2 Az információs gazdaság megalapozása...4

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése a komplex programmal kezelendő

Részletesebben

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól A

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV Miskolc, 2013 1.1.32. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 64/2013. SZ. HATÁROZATA. Készült 8 példányban,. sorszámú, változás átvezetésére kötelezett példány.

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

TERVEZET. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felhasználása. Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. tevékenysége. 2007.

TERVEZET. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felhasználása. Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. tevékenysége. 2007. TERVEZET Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felhasználása Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal tevékenysége 2007. évi beszámoló Budapest, 2008. július Dr. Vass Ilona mb. elnök 1 T A R T A L O

Részletesebben

IFJÚSÁGPOLITIKA TATABÁNYÁN

IFJÚSÁGPOLITIKA TATABÁNYÁN IFJÚSÁGPOLITIKA TATABÁNYÁN ÖSSZEFOGLALÁS Bemutatkozás- történet A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. Törvény 8. -a települési önkormányzat feladatai között sorolja fel a gyermek

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.25. COM(2016) 289 final 2016/0152 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2006. évben végzett munkájáról. Székesfehérvár, 2007. május 12.

BESZÁMOLÓ. a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2006. évben végzett munkájáról. Székesfehérvár, 2007. május 12. BESZÁMOLÓ a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2006. évben végzett munkájáról Székesfehérvár, 2007. május 12. Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 8000

Részletesebben

centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések

centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések Bevezető Ez a regionális fejlődési jelentés a centrope regionális fejlődés-monitoring kísérleti projekt harmadik és egyben

Részletesebben

E-business modellek és rendszerek a mezőgazdaságban

E-business modellek és rendszerek a mezőgazdaságban E-business modellek és rendszerek a mezőgazdaságban Zimányi Krisztina. Bevezető Az elektronikus gazdaság (e-economy), az elektronikus kereskedelem (e-commerce) és az elektronikus üzlet (e-business) egymással

Részletesebben

NAGYKŐRÖS VÁROS részére

NAGYKŐRÖS VÁROS részére TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI PROGRAM NAGYKŐRÖS VÁROS részére III. kötet STRATÉGIAI PROGRAM Az Önkormányzattal együttműködve készítette: MEGRENDELŐ Nagykőrös Város Önkormányzata TÉMAVEZETŐ Dr. Veres Lajos PROGRAMFELELŐS

Részletesebben

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti

Részletesebben

Vizsgálati jelentés. A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. célvizsgálatáról

Vizsgálati jelentés. A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. célvizsgálatáról *Ikt./Ref: *** / /2008. A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. célvizsgálatáról Készítette: *** Jóváhagyta: *** 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 1. A VIZSGÁLAT JELLEMZŐI, CÉLJA, IDŐTARTAMA,

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató Budapest, 2008. március Közreműködő szakértő:

Részletesebben

Dr. Szeles Péter 1. A közszféra közmegítélésének javítása

Dr. Szeles Péter 1. A közszféra közmegítélésének javítása Dr. Szeles Péter 1 A közszféra közmegítélésének javítása A közszféra közmegítélése nem jó, sőt: egyenesen rossz! Az összetett jelenség teljes körű értékelésére nem vállalkozhatom egy ilyen rövid előadás

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal Nyilvánosságra hozatal A Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 137/A és A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

a készülék gyártója között, aki a szoftvert a készülékkel terjeszti; vagy a szoftver telepítője között, aki a szoftvert a készülékkel terjeszti.

a készülék gyártója között, aki a szoftvert a készülékkel terjeszti; vagy a szoftver telepítője között, aki a szoftvert a készülékkel terjeszti. LICENCFELTÉTELEK MICROSOFT SZOFTVERHEZ MICROSOFT OFFICE 2010 ASZTALI ALKALMAZÁSSZOFTVER Az alábbiakban a licencfeltételek két különálló halmaza olvasható. Ezek közül csak egy feltételhalmaz vonatkozik

Részletesebben

KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatási sikeressége érdekében

KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatási sikeressége érdekében KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatási sikeressége érdekében 1. Helyzetelemzés 1. 1. Az oktatási intézmény tanulói összetételének, a

Részletesebben

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com VI. MELLÉKLETEK Tartalomjegyzék 6.1. melléklet Jelentkezési, tájékoztatási lap...217 6.2. melléklet Előzetes tudásszint felmérő lap...220 6.3. melléklet Tanulási forgatókönyv...221 6.4. melléklet Önellenőrző

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth

Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth Tér és Társadalom / Space and Society 26. évf., 3. szám, 2012 Az európai növekedés zsákutcái Dead ends of the European growth CLAUDE ALBAGLI A párizsi székhelyű Cedimes Intézet (Centre d Études du Développement

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 2. sz. melléklet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályos: 2011. március 15. napjától (a módosításokkal egységes szerkezetben) Módosítva a IV-100/22.310-1/2011.

Részletesebben

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részterületeinek értékelése

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részterületeinek értékelése Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részterületeinek értékelése ÉRTÉKELÉSI JELENTÉS V2 (2005. november 11-i állapot) 2006. február TARTALOMJEGYZÉK 1.1 A DOKUMENTUM BEMUTATÁSA... 3 1.2

Részletesebben

GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány

GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY/AVOP 1.1.5 Öntözési beruházások támogatása GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány Készült: 2006. november

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Részletesebben

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL (a Pénzügyminisztérium átadás-átvételi dokumentumának melléklete) 2010. május Tartalomjegyzék Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal átadás-átvételi

Részletesebben

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 7/4. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. december 10. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLAT 3. melléklet a Pest Megye Területfejlesztési

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program IT szakemberképzés és az informatika mint lehetőség a hátrányos helyzetű tanulók számára c. Kiemelt Projekt Felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.1.16-14

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02.

ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02. ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02. IDŐSZAKOS / ZÁRÓ KIFIZETÉSI KÉRELEM ÉS BESZÁMOLÓ GYAKORLATI TUDNIVALÓI Horváth Ákos Útmutatók Az Államreform Operatív Program, illetve az Elektronikus

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI KAR KATONAI M SZAKI DOKTORI ISKOLA

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI KAR KATONAI M SZAKI DOKTORI ISKOLA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI KAR KATONAI M SZAKI DOKTORI ISKOLA KRASZNAY CSABA A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖZIGAZGATÁSI ALKALMAZÁSOK INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI MEGOLDÁSAI Doktori (PhD) értekezés

Részletesebben

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)

Részletesebben

A SZAKMAI-MÓDSZERTANI ELLEN RZÉS BEMUTATÁSA, VALAMINT A PROBLÉMÁK EXPONÁLÁSA

A SZAKMAI-MÓDSZERTANI ELLEN RZÉS BEMUTATÁSA, VALAMINT A PROBLÉMÁK EXPONÁLÁSA A SZAKMAI-MÓDSZERTANI ELLEN RZÉS BEMUTATÁSA, VALAMINT A PROBLÉMÁK EXPONÁLÁSA Oldal: 1 / 38 Tartalomjegyzék I. Jogszabályi kötelezettségek 3 I.1. A módszertani intézmények jogállása, szerepköre 3 II. A

Részletesebben

Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól. Tartalomjegyzék

Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól. Tartalomjegyzék Fejezet- és bekezdés címek Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató adatai 1.1. A szolgáltató megnevezése,

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 11. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 11. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 11. számú napirendi pontja Javaslat a TOP-5.1.1-15 Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési

Részletesebben

FELHÍVÁS. Helyi foglalkoztatási megállapodások, paktumok megvalósítására. A felhívás címe: Helyi foglalkoztatási együttműködések

FELHÍVÁS. Helyi foglalkoztatási megállapodások, paktumok megvalósítására. A felhívás címe: Helyi foglalkoztatási együttműködések FELHÍVÁS Helyi foglalkoztatási megállapodások, paktumok megvalósítására A felhívás címe: Helyi foglalkoztatási együttműködések A felhívás kódszáma: TOP-5.1.2-15 Magyarország Kormányának felhívása a helyi

Részletesebben