2019/30. HÉT Agrárgazdasági Kutatóintézet
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Tagunk! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata, hogy hasznos és értékteremtő szolgáltatásokkal segítse tagjait. Ezek egyike piacfigyelő hírszolgálatunk, a NAK Piaci és Árinformációk. Heti rendszerességgel frissülő összeállításunk célja, hogy hozzájáruljunk tagjaink magas színvonalú, naprakész informáltságához és ezen keresztül megalapozott üzleti döntéseihez. Kiadványunkban ágazatonként rendszerezve nyújtjuk át Önnek az adott hétre vonatkozó legfrissebb piaci és szakmai információkat külön a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorra. Felhívom figyelmét, hogy a korábban megjelent összeállítások is folyamatosan elérhetők a NAK honlapján található archívumban. Őszintén remélem, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget tudunk Önnek nyújtani munkájához, vállalkozása sikerességéhez. Visszajelzéseit, javaslatait szívesen fogadjuk a piac@nak.hu e-mail címre. Üdvözlettel: Győrffy Balázs 2 NAK Piaci és Árinformációk
TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4 AKTUÁLIS 5 BÚZA 6 KUKORICA 12 EGYÉB GABONAFÉLÉK 17 NAPRAFORGÓMAG 19 REPCEMAG 21 SZÓJA 24 BURGONYA 26 GYÜMÖLCS 28 ZÖLDSÉG 30 BOR 32 ERDŐGAZDÁLKODÁS 35 TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS 37 TÁPANYAGELLÁTÁS 39 VETŐMAG 40 NÖVÉNYVÉDELEM 41 AGROTECHNIKA 42 MALOM ÉS SÜTŐIPAR 44 TAKARMÁNYIPAR 45 CUKORIPAR 46 ITALGYÁRTÁS 47 AGRÁRÁGAZAT ÁLTALÁBAN 48 ÉLELMISZERIPAR ÁLTALÁBAN 51 ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 53 Növénytermesztés 3
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE NAIK AKI NAIK AKI PÁIR BÉT CME/CBOT EU AM FN bor FOB HNT IGC KSH LIFFE Euronext/MATIF MNB MTI OEM bor OFJ bor USDA WUWM Agrárgazdasági Kutatóintézet Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszer Budapesti Értéktőzsde Chicago Mercantile Exchange, Chicago Board of Trade (Chicagói Árutőzsde) European Union (Európai Unió) Agrárminisztérium Földrajzi jelzés nélküli bor Free on board (költségmentesen a hajó fedélzetére) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa International Grains Council (Nemzetközi Gabonatanács) Központi Statisztikai Hivatal London International Financial Futures and Options Exchange (Londoni Nemzetközi Határidős és Opciós Tőzsde) Marché à terme d'instruments Financiers (Párizsi Árutőzsde) Magyar Nemzeti Bank Magyar Távirati Iroda Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor United States Department of Agriculture (az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) World Union of Wholesale Markets (a Világ Nagybani Piacainak Szövetsége) 4 NAK Piaci és Árinformációk
AKTUÁLIS FÓKUSZBAN A NÖVÉNYNEMESÍTÉS! A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (NAIK AKI) kérdőíves felmérést indít a magyarországi szaporítóanyag-felhasználási szokások, stratégiák, választást segítő tényezők megismerése érdekében. A kutatás célja átfogó helyzetképet nyújtani hosszabb távon a hazai nemesítést elősegítő szabályozási és támogatási környezet kialakítását szem előtt tartva a szakpolitikai döntéshozók számára. Kérjük, hogy ha Ön szántóföldi és/vagy kertészeti növénytermeléssel foglalkozik, szánjon 15 percet az anonim kérdőív kitöltésére, mondja el véleményét, tapasztalatait! A kérdőív IDE KATTINTVA érhető el. Növénytermesztés 5
BÚZA A HÉT VÉGÉIG A MAGTÁRAKBA KERÜL A BÚZA (vg.hu, július 23.) Befejezték az árpa aratását, az eddigi adatok szerint 5,3 5,4 tonnás hektáronkénti termésátlaggal, ami lényegesen jobb, mint ahogy a korábbi várakozásokban állt mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A GOSZ elnökének tájékoztatása szerint a búza is jobban teljesített a vártnál, az országos hektáronkénti termésátlag egyelőre 5,1 5,2 tonna, ez szintén felülmúlja az előzetes termésbecsléseket. Petőházi Tamás szerint a minőségről még korai bármit mondani, hiszen a legutóbbi hét végén a termény 20-25 százaléka még kint volt a táblákon. Az időjárás-előrejelzések szerint abban lehet bízni, hogy nem lesz akadálya a betakarításnak, így e hét végére már végezhetnek is a búza aratásával. Annyiban viszont bejöttek a jóslatok, hogy leginkább a repce sínylette meg az aszályt. A 2,8 tonnás termésátlag alacsonyabb az utóbbi évek hozamainál. A repcét gyakorlatilag porba vetették, nagy területen ki is kellett szántani, de a megmaradt növény fejlődése sem volt optimális a kezdeti vízhiány, majd a növény megnyurgulása miatt. Hasonló tapasztalatokról számolt be Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa, mondván: az aszályos hónapok után lényegesen rosszabb termésre számítottak. Az érdekképviselethez érkező beszámolók szerint az aszály Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében jobban érintette a kalászosokat. E területeken és Pest megye egyes részein az átlagosnál zömében alacsonyabb termésátlagokat mértek a gazdálkodók. HAT TONNA FELETTI TERMÉSÁTLAGGAL TAKARÍTJÁK BE A BÚZÁT TOLNÁBAN (MTI, július 18.) Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei elnöke arról tájékoztatott, hogy az őszi búza 49,5 ezer hektáros vetésterületének 65 százalékán, 32,2 ezer hektáron elvégzett betakarítás után a termésátlag a tavalyit meghaladó, 6,3 tonna hektáronként. A 11,5 ezer hektáron termesztett őszi árpa aratása 6,5 tonnás átlagterméssel befejeződött, a repce, amelyet eddig 11,5 ezer hektáron, a vetésterület 70 százalékán takarítottak be, 3,4 tonnás átlagtermést hozott. A megyei aratási bizottság adatai alapján a szekszárdi járásban 6 8, a dombóvári járásban 6,8 7,4, a tamási járásban 6,5 8 tonna volt a búza hektáronkénti hozama, hibrid búzák esetén 9 tonnás átlagot is elértek. A termés 70 százaléka malmi, 30 százaléka takarmány minőségű, a hektolitersúly 76-80 kilogramm, a fehérjetartalom 11-13, a sikértartalom 24-30 százalék. Az idei termésátlag országos összehasonlításban Tolna megyében a legjobb, az aszályos ősz és tél után a májusi csapadék segítette a kalászosok fejlődését. Az aratás végéhez közeledve azonban várhatóan csökken a mennyiség, és romolhat a minőség is, és nagyobb lesz a takarmánybúza aránya jegyezte meg az elnök. Az aratási bizottság információ szerint az őszi árpa jelenlegi piaci ára Tolna megyében 42 43,5 ezer forint tonnánként, az őszi búzáért 45 52 ezer forintot, míg a repcéért 112 118 ezer forintot kínálnak a felvásárlók. 6 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA KEDVEZŐBB TERMÉSÁTLAGOKRA SZÁMÍTANAK ZALA MEGYÉBEN AZ IDÉN (MTI, július 18.) A termésbecslések szerint őszi búzából, árpából és tritikáléból is több terem, mint tavaly közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke. Az 5,5 ezer hektár vetésterületű őszi árpa aratása már befejeződött, a hektáronkénti átlaghozam 5,8 tonna volt, 0,8 tonnával több a tavalyinál ismertette Süle Katalin. A 26,6 ezer hektáron termelt őszi búza 15 százalékát aratták le, az átlaghozam jelenleg 5,53 tonna. A becslések szerint a hektáronkénti átlaghozam az 5,9 tonnát is elérheti, míg az elmúlt évben hektáronként átlagosan 5,1 tonna termést arattak. Az 1,23 hektáron termelt tritikálé várható átlaghozama 4,9 tonna, a 691 hektáros tavaszi árpáé pedig 4,25 tonna. A repceföldek 80 százalékán betakarították a termést, a 12,5 ezer hektáron learatott olajos növény hektáronkénti termésátlaga idén 3,26 tonna, tavaly pedig 2,8 tonna volt. A megyei elnök kitért arra is, hogy a betakarítás kezdetén a gyakori csapadék okozott problémákat, de jelenleg kedvező az időjárás és egyéb problémák sem adódtak. Gondot legfeljebb az okozhat, hogy néhány helyen már a búzát aratnák, de a szárítók még csak a repcét fogadják. A learatott gabonatáblákon megindult a parlagfű fejlődése, ezért a gazdálkodóknak késedelem nélkül el kell végezniük a tarlóhántást. A kedvező időjárás és a megfelelő mennyiségű csapadék miatt egyelőre a napraforgó- (8,5 hektár) és a kukoricatáblák (27 ezer hektár) jó képet mutatnak, mindkét szántóföldi kultúrából kiemelkedő termésátlag várható tájékoztatott Süle Katalin. AZ EURÓPAI UNIÓ EXPORT- ÉS IMPORTENGEDÉLYEI (Európai Bizottság, július 22.) Az előző év azonos periódusában kiszállítottnál 10 százalékkal kevesebb, 584,635 ezer tonna búza kivitelét regisztrálta az Európai Bizottság a 2019. július 1. és 2019. július 21. közötti időszakban. A termény behozatala 42 százalékkal csökkent egy év alatt, 41,279 ezer tonna érkezett a harmadik országokból. A bizottság 170,388 ezer tonna ( 8 százalék) árpa exportjához és 39,677 ezer tonna importjához (+121 százalék) járult hozzá ugyanekkor, valamint 27,676 ezer tonna kukorica kivitelét és 1,241 millió tonna behozatalát regisztrálta ezzel egy időben, szemben az előző szezon azonos periódusában engedélyezett 10,875 ezer tonna exporttal és 685,316 ezer tonna importtal. Növénytermesztés 7
BÚZA Az étkezési búza és a takarmánybúza termelői ára Magyarországon (2018 2019) 65 60 ezer HUF/tonna 55 50 45 40 35 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 2018 2019 Étkezési búza Takarmánybúza Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A búza termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29. hét/ 2019. 28. hét (százalék) Étkezési búza 46 810 52 096 48 710 104,1 93,5 Takarmánybúza 45 369 47 032 46 698 102,9 99,3 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 8 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói és a párizsi árutőzsdén (2018 2019) 260 240 USD/tonna 220 200 180 160 140 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2018 2019 CME/CBOT Euronext/MATIF Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói és a párizsi árutőzsdén (USD/tonna) 2018. 07. 25. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. 2019. 07. 25./ 2018. 07. 25. (százalék) 2019. 07. 25./ 2019. 07. 18. (százalék) CME/CBOT 199 181 183 92,0 101,2 Euronext/MATIF 235 196 196 83,4 99,6 Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF Növénytermesztés 9
BÚZA A malmi búza nemzetközi ára (2018 2019) EUR/tonna 240 230 220 210 200 190 180 170 160 150 140 130 01.04. 01.25. 02.15. 03.08. 03.29. 04.19. 05.10. 05.31. 06.21. 07.12. 08.02. 08.23. 09.13. 10.04. 10.25. 11.15. 12.06. 12.27. 01.17. 02.07. 02.28. 03.21. 04.11. 05.02. 05.23. 06.13. 07.04. 07.25. 2018 2019 Bulgária, Dobrich (DEPPROD) Románia, Constanṱa (FOB) Németország, Hamburg (DEPSILO) Fekete-tenger (FOB) Franciaország, Rouen (DELPORT) Forrás: Európai Bizottság, IGC A malmi búza nemzetközi ára (EUR/tonna) 2019. 06. 27. 2019. 07. 04. 2019. 07. 11. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. Bulgária, Dobrich (DEPPROD) 148 148 148 148 148 Németország, Hamburg (DEPSILO) 187 183 180 179 182 Franciaország, Rouen (DELPORT) 186 171 171 169 169 Románia, Constanṱa (FOB) 176 199 176 174 176 Fekete-tenger (FOB) 173 171 173 173 173 Megjegyzés: DEPPROD a telephelyen vagy a termőhelyen tehergépkocsira vagy egyéb szállítóeszközre pakolva; DEPSILO a tárolt termény silónál tehergépkocsira vagy egyéb szállítóeszközre pakolva; DELPORT a kikötőbe szállítva; FOB költségmentesen a hajó fedélzetére, megjelölt elhajózási kikötő. Forrás: Európai Bizottság, IGC 10 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A takarmánybúza nemzetközi ára (2018 2019) 240 220 200 EUR/tonna 180 160 140 120 01.04. 01.25. 02.15. 03.08. 03.29. 04.19. 05.10. 05.31. 06.21. 07.12. 08.02. 08.23. 09.13. 10.04. 10.25. 11.15. 12.06. 12.27. 01.17. 02.07. 02.28. 03.21. 04.11. 05.02. 05.23. 06.13. 07.04. 07.25. 2018 2019 Németország, Hamburg (DEPSILO) Franciaország, Eure-et-Loir (DEPSILO) Románia, Oltenia (DEPSILO) Egyesült Királyság (FGATE) Forrás: Európai Bizottság A takarmánybúza nemzetközi ára (EUR/tonna) 2019. 06. 27. 2019. 07. 04. 2019. 07. 11. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. Németország, Hamburg (DEPSILO) 183 180 184 179 176 Franciaország, Eure-et-Loir (DEPSILO) Románia, Oltenia (DEPSILO) 133 133 136 135 Egyesült Királyság (FGATE) 166 163 163 157 153 Megjegyzés: DEPSILO a tárolt termény silónál tehergépkocsira vagy egyéb szállítóeszközre pakolva; FGATE termelői ár. Forrás: Európai Bizottság Növénytermesztés 11
KUKORICA LÁTHATATLAN TÁMADÓ A KUKORICÁBAN (agrarszektor.hu, július 19.) A kukoricaállományok állapota a korábbi csapadékos időszak miatt jónak mondható. Gyomosodás inkább csak a táblaszélekre jellemző, de több helyen a gazdák körbe kaszálással tisztítják meg a táblaszéleket is a gyomoktól. A korai rajzáskezdet miatt napjainkra általánosnak mondható a kukoricamolyfertőzés. Sokszor a növények fele is fertőzött a kártevő hernyójával, ez a közvetlen terméskiesés mellett az érés előtti állapotban a szárak törésével fenyeget, amihez elegendő egy erősebb szél is. A hernyók most még a szárban tartózkodnak, de a csőkezdemények kifejlődése után azokat is meglátogatják. Ilyenkor az érett cső letörhet a szárról, amit már a kombájn sem képes learatni. Eddig még kevés gyapottokbagolylepkehernyó telepedett be a kukoricacsövekbe. Bár korán jelentkeztek az első lepkék, eddig elmaradt a tömeges felszaporodás. Mindenesetre folyamatosan figyelni kell a kihelyezett feromoncsapdák fogási anyagát, nehogy meglepetés érje a termelőket, akárcsak az amerikai kukoricabogár esetében, mert a kirajzó bogarak egyre nagyobb tömegben telepszenek a kukoricacsövek bajuszára. 12 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A takarmánykukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2018 2019) 51 50 ezer HUF/tonna 49 48 47 46 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2018 2019 Takarmánykukorica Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmánykukorica 2019. 07. 19. 2019. 07. 22. 2019. 07. 23. 2019. 07. 24. 2019. 07. 25. A takarmánykukoricát 2018. szeptember 3. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 13
KUKORICA A takarmánykukorica termelői ára Magyarországon (2018 2019) ezer HUF/tonna 51 50 49 48 47 46 45 44 43 42 41 40 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 2018 2019 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. Takarmánykukorica Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmánykukorica termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29. hét/ 2019. 28. hét (százalék) Takarmánykukorica 43 413 43 826 43 240 99,6 98,7 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 14 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2018 2019) 240 220 200 USD/tonna 180 160 140 120 100 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2018 2019 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2018. 07. 25. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. 2019. 07. 25./ 2018. 07. 25. (százalék) 2019. 07. 25./ 2019. 07. 18. (százalék) CME/CBOT 141 167 165 116,5 98,6 Euronext/MATIF 212 200 200 94,3 99,9 BÉT 178 Megjegyzés: A takarmánykukoricát 2018. szeptember 3. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 15
KUKORICA A takarmánykukorica nemzetközi ára (2018 2019) EUR/tonna 220 210 200 190 180 170 160 150 140 130 120 01.04. 01.25. 02.15. 03.08. 03.29. 04.19. 05.10. 05.31. 06.21. 07.12. 08.02. 08.23. 09.13. 10.04. 10.25. 11.15. 12.06. 12.27. 01.17. 02.07. 02.28. 03.21. 04.11. 05.02. 05.23. 06.13. 07.04. 07.25. 2018 2019 Bulgária, Pleven (DEPPROD) Franciaország, Bordeaux (DELPORT) Románia, Constanṱa (FOB) Fekete-tenger (FOB) Forrás: Európai Bizottság, IGC A takarmánykukorica nemzetközi ára (EUR/tonna) 2019. 06. 27. 2019. 07. 04. 2019. 07. 11. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. Bulgária, Pleven (DEPPROD) 141 141 141 141 141 Franciaország, Bordeaux (DELPORT) Románia, Constanṱa (FOB) 158 164 159 Fekete-tenger (FOB) 169 172 174 175 173 Megjegyzés: DEPPROD a telephelyen vagy a termőhelyen tehergépkocsira vagy szállítóeszközre pakolva; DELPORT a kikötőbe szállítva; FOB költségmentesen a hajó fedélzetére, megjelölt elhajózási kikötő. Forrás: Európai Bizottság, IGC 16 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa termelői ára Magyarországon (2018 2019) 60 55 ezer HUF/tonna 50 45 40 35 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 2018 2019 Takarmányárpa Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmányárpa termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29. hét/ 2019. 28. hét (százalék) Takarmányárpa 42 491 42 983 42 711 100,5 99,4 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 17
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa nemzetközi ára (2018 2019) EUR/tonna 230 220 210 200 190 180 170 160 150 140 130 120 110 01.04. 01.25. 02.15. 03.08. 03.29. 04.19. 05.10. 05.31. 06.21. 07.12. 08.02. 08.23. 09.13. 10.04. 10.25. 11.15. 12.06. 12.27. 01.17. 02.07. 02.28. 03.21. 04.11. 05.02. 05.23. 06.13. 07.04. 07.25. 2018 2019 Bulgária, Burgas (DEPPROD) Románia, Muntenia (DEPSILO) Forrás: Európai Bizottság, IGC Németország, Hamburg (DEPSILO) Fekete-tenger (FOB) Franciaország, Rouen (DELPORT) A takarmányárpa nemzetközi ára (EUR/tonna) 2019. 06. 27. 2019. 07. 04. 2019. 07. 11. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. Bulgária, Burgas (DEPPROD) 141 Németország, Hamburg (DEPSILO) 169 169 159 158 157 Franciaország, Rouen (DELPORT) 159 155 154 157 Románia, Muntenia (DEPSILO) 136 138 134 135 137 Fekete-tenger (FOB) 147 151 154 155 156 Megjegyzés: DEPPROD a telephelyen vagy a termőhelyen tehergépkocsira vagy egyéb szállítóeszközre pakolva; DEPSILO a tárolt termény silónál tehergépkocsira vagy egyéb szállítóeszközre pakolva; DELPORT a kikötőbe szállítva; FOB költségmentesen a hajó fedélzetére, megjelölt elhajózási kikötő. Forrás: Európai Bizottság, IGC 18 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG Az ipari napraforgómag termelői ára Magyarországon (2018 2019) 110 105 ezer HUF/tonna 100 95 90 85 80 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 2018 2019 Ipari napraforgómag Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Az ipari napraforgómag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29. hét/ 2019. 28. hét (százalék) Ipari napraforgómag 89 961 97 010 96 843 107,7 99,8 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 19
NAPRAFORGÓMAG A napraforgómag nemzetközi ára (2018 2019) 420 400 USD/tonna 380 360 340 320 01.03. 01.24. 02.14. 03.07. 03.28. 04.18. 05.09. 05.30. 06.20. 07.11. 08.01. 08.22. 09.12. 10.03. 10.24. 11.14. 12.05. 12.26. 01.16. 02.06. 02.27. 03.20. 04.10. 05.01. 05.22. 06.12. 07.03. 07.24. 2018 2019 EU, Bordeaux (FOB) Ukrajna (FOB) Forrás: IGC A napraforgómag nemzetközi ára (USD/tonna) 2019. 06. 26. 2019. 07. 03. 2019. 07. 10. 2019. 07. 17. 2019. 07. 24. EU, Bordeaux (FOB) 384 382 375 373 370 Ukrajna (FOB) 365 370 365 365 370 Megjegyzés: FOB költségmentesen a hajó fedélzetére, megjelölt elhajózási kikötő. Forrás: IGC 20 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag termelői ára Magyarországon (2018 2019) ezer HUF/tonna 120 118 116 114 112 110 108 106 104 102 100 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 2018 2019 Repcemag Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A repcemag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29. hét/ 2019. 28. hét (százalék) Repcemag 107 401 113 615 115 205 107,3 101,4 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 21
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a párizsi árutőzsdén (2018 2019) 450 440 USD/tonna 430 420 410 400 390 380 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 2018 2019 Euronext/MATIF A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a párizsi árutőzsdén (USD/tonna) 2018. 07. 25. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. 2019. 07. 25./ 2018. 07. 25. (százalék) 2019. 07. 25./ 2019. 07. 18. (százalék) Euronext/MATIF 428 418 423 98,8 101,2 Forrás: Euronext/MATIF 22 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag nemzetközi ára (2018 2019) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 01.03. 01.24. 02.14. 03.07. 03.28. 04.18. 05.09. 05.30. 06.20. 07.11. 08.01. 08.22. 09.12. 10.03. 10.24. 11.14. 12.05. 12.26. 01.16. 02.06. 02.27. 03.20. 04.10. 05.01. 05.22. 06.12. 07.03. 07.24. 2018 2019 Ausztrália (FOB) Kanada (FOB) EU, Rouen (FOB) Ukrajna (FOB) Forrás: IGC A repcemag nemzetközi ára (USD/tonna) 2019. 06. 26. 2019. 07. 03. 2019. 07. 10. 2019. 07. 17. 2019. 07. 24. Ausztrália (FOB) 410 416 411 417 415 Kanada (FOB) 361 366 362 363 366 EU, Rouen (FOB) 409 405 410 417 412 Ukrajna (FOB) 410 413 409 413 414 Megjegyzés: FOB költségmentesen a hajó fedélzetére, megjelölt elhajózási kikötő. Forrás: IGC Növénytermesztés 23
SZÓJA A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén (2018 2019) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 260 780 760 740 720 700 680 660 640 620 600 580 560 USD/tonna Forrás: CME/CBOT I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2018 2019 Szójabab Szójadara Szójaolaj jobb tengely A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói árutőzsdén (USD/tonna) 2018. 07. 25. 2019. 07. 18. 2019. 07. 25. 2019. 07. 25./ 2018. 07. 25. (százalék) 2019. 07. 25./ 2019. 07. 18. (százalék) Szójabab 316 324 324 102,5 100,1 Szójadara 364 338 335 92,1 99,0 Szójaolaj 626 608 624 99,7 102,5 Forrás: CME/CBOT 24 NAK Piaci és Árinformációk
SZÓJA A szójabab nemzetközi ára (2018 2019) USD/tonna 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 01.03. 01.24. 02.14. 03.07. 03.28. 04.18. 05.09. 05.30. 06.20. 07.11. 08.01. 08.22. 09.12. 10.03. 10.24. 11.14. 12.05. 12.26. 01.16. 02.06. 02.27. 03.20. 04.10. 05.01. 05.22. 06.12. 07.03. 07.24. 2018 2019 Argentína, Up River (FOB) Brazília, Paranagua (FOB) US Gulf (FOB) Ukrajna (FOB) Forrás: IGC A szójabab nemzetközi ára (USD/tonna) 2019. 06. 26. 2019. 07. 03. 2019. 07. 10. 2019. 07. 17. 2019. 07. 24. Argentína, Up River (FOB) 346 344 344 338 342 Brazília, Paranagua (FOB) 366 360 363 355 359 US Gulf (FOB) 354 351 355 349 355 Ukrajna (FOB) 335 340 335 340 331 Megjegyzés: FOB költségmentesen a hajó fedélzetére, megjelölt elhajózási kikötő. Forrás: IGC Növénytermesztés 25
BURGONYA A BURGONYATERMESZTÉS ÉS A KLÍMAVÁLTOZÁS (magyarmezogazdasag.hu, július 22.) A 2018-at megelőző 15 évben megtriplázódott a burgonya ára Magyarországon, ráadásul évről évre kevesebb burgonya terem. 2019-ben már áprilisra elfogyott a hazai termés a boltokból, és import áru adja a dráguló kínálatot. A klímaváltozás és a burgonyaválság között közvetlen kapcsolat van, egyre erőteljesebb kombinált stresszhatás éri a növényeket Európában, komoly problémát okozva a mezőgazdaságban magyarázta Dr. Drexler Dóra kutató, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője. Magyarország egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó szervezete azt vizsgálja európai partnerekkel együttműködve, hogyan lehet kedvezőtlen termőhelyen, aszályos körülmények között is fenntartani az egyik legfontosabb alapélelmiszer, a burgonya termelékenységét a jövőben. A SolACE projekt eredményeként ellenállóbb növényfajtákkal és innovatív agrotechnikai megoldásokkal gazdagodhat az agrárium. Az ÖMKi erőfeszítéseinek indokoltságát különösen jól mutatja, hogy 2018- ban az aszály miatt Európa egész területén csökkent a zöldségfélék terméseredménye, a burgonyaárak pedig Európa-szerte elszabadultak. A klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek sokkhatásként érik a növényeket, kombinált stresszhelyzeteket idéznek elő számukra. Ez azt jelenti, hogy ma már nemcsak a tápanyag-utánpótlás terén kell a műtrágyázásnál fenntarthatóbb megoldásokat találnunk, hanem a vízfelhasználás és vízmegtartó képesség fokozásában is, hiszen véges erőforrásokra, nyersanyagokra támaszkodunk. A SolACE-projektben arra keresünk megoldást európai partnereinkkel együtt, hogyan lehet egyik legfontosabb alapélelmiszerünket, a burgonyát együttes víz- és tápanyaghiány okozta stressz fennállása esetén is fenntartható módon, jó minőségben és elegendő mennyiségben termelni magyarázza a kutatás hátterét Drexler Dóra, a projekt magyar koordinátora. Az ÖMKi a hazai gazdák bevonásán alapuló, kutatói on-farm hálózatának mozgósításával üzemi teszteket végez a SolACE-projektben, amely tizennégy európai ország huszonöt kutatói, háttéripari és szaktanácsadói partnerségében valósul meg. Az ÖMKi egyrészt a fajták ellenállóságának növelése felől közelít a megoldáshoz, másrészt új agrotechnikai módszereket alkalmaz. Előbbi esetben például egy hibrid, azaz gumó helyett magról vetett, palántával ültetett burgonyafajtát tesztelnek a biotermelés keretei között. A hibrid burgonya a nagyüzemi termelésben egyelőre nem, a kiskertes burgonyatermelésben annál inkább reális alternatíva lehet. A megoldás kulcsa azonban az agrotechnikai innováció mondja Dr. Drexler Dóra. Az ÖMKi agrotechnikai fejlesztéseinek alapja a talaj: azt keresik a magyar kutatók, miként lehet olyan vetésforgót kialakítani, amely segít a talaj szerkezetét, vízmegkötő képességét javítani, szervesanyag-tartalmát fokozni. Ha például pillangós növényeket borsót, babot, szóját alkalmazunk előveteményként, azzal gazdagítjuk a talajt, mert ezek a növények köztudottan képesek a levegőből is megkötni a nitrogént magyarázza a projekt magyar vezetője. Az ÖMKi alapvetése, hogy a talajban élő mikroorganizmusok is a stressztűrő képesség javításának szolgálatába állíthatók. Ezért a vetésforgó átalakítása mellett új talajoltó mikroba-kombinációk hatásvizsgálatát is végzik. 26 NAK Piaci és Árinformációk
BURGONYA A belföldi termesztésű Agria és Laura burgonyafajták bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2018 2019) 200 180 160 HUF/kg 140 120 100 80 60 40 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2018 2019 Agria Laura Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 27
GYÜMÖLCS Néhány belföldi gyümölcsfaj 30. heti értékesítési árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Bruttó termelői ár Bruttó fogyasztói ár Kajszi 400 280 220 448 400 450 Nektarin 370 300 240 398 400 450 Pirosribiszke 1 225 800 1 500 980 1 000 2 000 Málna 1 475 1 800 2 400 1 980 2 000 2 100 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű gyümölcsfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2019. 30. hét) 450 400 350 HUF/kg 300 250 200 150 100 Nektarin Kajszi Szilva (Cacanska rana) 2019. 30. hét Ringló Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) BARACKFÉLÉK ALACSONYABB ÁRON (NAIK AKI PÁIR) A 30. héten a Budapesti Nagybani Piacon a belpiaci szilvát 160 200, a ringlót 250 forint/kilogramm áron kínálták, míg a meggy ára 500 forint/kilogramm volt. Az egy évvel korábbi azonos hetihez viszonyítva 30 százalékkal 400 forint/kilogrammra csökkent a kajszi, 26-30 százalékkal 270 420 forint/kilogrammra a sárga húsú őszibarack és 12 százalékkal 370 forint/kilogrammra a nektarin termelői ára. 28 NAK Piaci és Árinformációk
GYÜMÖLCS GYENGE LESZ AZ IDEI TERMÉS, EMELKEDHET AZ ALMA ÁRA (trademagazin.hu, július 19.) Az idén a szélsőséges időjárás miatt várhatóan 450 ezer tonna lesz az almatermés, amely a tavalyi menynyiség fele, a tízéves átlagtermésnél mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, ezért az átlagosnál magasabb árakra lehet számítani a FruitVeB, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) közös prognózisa szerint. Apáti Ferenc, a FruitVeB alelnöke az MTI-nek elmondta, az idei termésmennyiség fajtától, termesztő körzettől, az ültetvény elhelyezkedésétől és fekvésétől függően erőteljesen változékony képet mutat. A termést mindig erőteljesen meghatározza a fák előző évi termésterhelése: tavaly 900 ezer tonnához közelítő, nagy termés terhelte a fákat, továbbá az aszályos időjárás gyengébb virágzást, illetve termést vetített előre mondta. Emellett jelentős terméskiesést okozott a szélsőséges időjárás is. Június 27-én a tavaszi fagykárokkal egyébként is sújtott, a magyar almatermő terület felét adó észak-keleti országrészben egy extrém erejű zivatarlánc jelentős vihar- és jégkárokat okozott tette hozzá az alelnök. Magyarország almatermése az elmúlt tíz év átlagában 600 ezer tonna körül mozgott, 300 és 900 ezer tonna között változik évjárattól függően emlékeztetett az alelnök. Megjegyezte, hogy az ültetvények területe évről évre csökken, 20 évvel ezelőtt 42 ezer hektáron termesztettek almát, jelenleg 25 ezer hektáron. Az ország almatermelésének mintegy felét Szabolcs megye adja, jelentősebb termesztő körzetek találhatók még az északkeleti térségben, illetve Pest, Bács-Kiskun, Somogy és Zala megyében. Az almatermés kétharmadát ipari célokra használják, egyharmada étkezési alma tette hozzá. Kitért arra, hogy az árak egyelőre nehezen jelezhetők előre, ugyanakkor az alma európai piaci árait meghatározó Lengyelországban is gyenge termést várnak, a hivatalos információk 2,0-2,5 millió tonna körüli termést becsülnek, ez a tavalyi termés fele, az átlagtermés 60 százaléka. Európa más, meghatározó almatermelő országaiban sincs az előző évihez hasonló rekordtermés. Ezért a tavalyi áraknál sokkal magasabb, a szervezetek becslése szerint az átlagosnál is lényegesen jobb árakra számíthatnak a gazdák idén fűzte hozzá. Néhány gyümölcsféle 30. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Kajszi külpiaci 382 612 Spanyolország 585 812 Spanyolország 455 650 Cseresznye belföldi 612 918 belföldi 487 1 300 belföldi 975 1 137 Málna belföldi 1 224 1 683 belföldi 1 040 2 112 belföldi 1 430 2 600 Szamóca belföldi 994 1 071 belföldi 845 1 300 belföldi 845 1 300 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 29
ZÖLDSÉG Néhány belföldi zöldségfaj 30. heti vertikális árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Burgonya 160 120 120 248 200 190 Gömbparadicsom 400 420 400 498 450 450 Spárgatök 200 180 120 298 400 180 Kígyóuborka 350 300 350 548 400 430 Fürtös uborka 390 230 300 448 250 400 Sárgadinnye (Sárga húsú) 140 150 100 198 400 260 Sárgarépa 200 200 100 280 450 250 Fejes káposzta 200 170 150 398 350 320 Vöröskáposzta 240 200 190 398 400 450 Kelkáposzta 230 200 190 498 500 380 Vöröshagyma 212 200 180 348 350 380 Lilahagyma 300 300 250 448 550 520 Fokhagyma 800 800 650 998 2 400 1 400 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű zöldségfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2019. 30. hét) 400 350 300 HUF/kg 250 200 150 100 50 0 Sárgadinnye (Zöld húsú) Sárgadinnye (Sárga húsú) Sárgarépa Kígyóuborka 2019. 30. hét Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 30 NAK Piaci és Árinformációk
ZÖLDSÉG A VILÁG MINDEN RÉSZÉN VESZIK A MAGYAR CSEMEGEKUKORICÁT (NAK, július 12.) Magyarország Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője és legjelentősebb exportőre. Tavaly közel 300 ezer tonna készterméket szállítottak a világ minden részére. A hazai termelésben elterjedtek a szuperédes fajták, 7 százalékban azt vetnek; a magyar csemegekukorica-termékek 95 százalékát külföldön értékesítik. Az idei szezon július közepén indult a korai fajtákkal. Az állományok a szélsőséges tavaszi időjárás ellenére jó állapotban vannak, így várhatóan a minőség is jó lesz. A július eleji viharok a szabolcs-szatmár-beregi termőterületeken okoztak károkat, ezek felmérése még folyamatban van. Az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektáron termesztettek Magyarországon csemegekukoricát; az évi 500-600 ezer tonna termés kétharmadát a konzervipar, harmadát a hűtőipar dolgozza fel. A feldolgozás mellett évről évre emelkedik a frissen vagy főttként értékesített csemegekukorica mennyisége is. A termőterületet tekintve Magyarország az első helyen áll Európában, majd Franciaország következik, de folyamatosan bővül Lengyelország és Ukrajna termelése is. Magyarország a világ három legnagyobb csemegekukorica-termelője közt van, a klimatikus és talajadottságok kitűnőek a csemegekukorica-termeléshez, ami a magas termesztéstechnológiai színvonallal és a feldolgozóipar műszaki, technológiai szintjével együtt garantálja a jó hozamokat és a kiváló minőséget. A csemegekukorica a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle Magyarországon, a termőtájak közül kiemelkedő Hajdú-Bihar megye (14 ezer hektár), de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is 3-4 ezer hektáros termőterületek vannak. A csemegekukorica termőterületének több mint 70 százaléka öntözött, ennek is köszönhető a nagy termésmennyiség. Konzerv csemegekukoricából több mint 200 ezer tonna volt az export tavaly, 60 milliárd forint értékben, míg a fagyasztott áruból 72 ezer tonna, 16,6 milliárd forint értékben. Ezzel a csemegekukorica az egyik legjelentősebb agrár-exportcikk. Legnagyobb piacok Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország és a környező országok, de termékek eljutnak a világ szinte minden tájára. A hazai csemegekukorica-fogyasztás eléggé alacsony, mindössze évi 1-1,5 kilogramm feldolgozott csemegekukoricát jelent személyenként, ehhez jön még a frissáruként elfogyasztott mennyiség, de arról nincsenek pontos adatok. A csemegekukorica ízét elsősorban a benne lévő cukortartalom határozza meg, amely zsenge, úgynevezett tejes érési állapotában a legnagyobb. Ennek megfelelően a piaci trendeket követve az elmúlt évtizedben fokozatosan terjedtek a szuperédes fajták és mára már meghatározóak a magyar termesztésben is. A csemegekukorica felhasználható főzve köretnek, vagy köretek kiegészítésére, más zöldségekkel együtt savanyúságnak, de a salátáknak is igen kedvelt kiegészítője. Néhány zöldségféle 30. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Újburgonya belföldi 127 153 belföldi 182 214 belföldi 234 273 Padlizsán belföldi 382 459 Törökország 455 520 Törökország 520 650 Paradicsom belföldi 433 472 Hollandia 460 542 Hollandia 379 433 Sárgarépa belföldi 153 191 belföldi 179 211 belföldi 211 292 Vöröskáposzta belföldi 260 306 belföldi 277 292 belföldi 260 292 Vöröshagyma belföldi 214 268 Spanyolország 143 188 Spanyolország 156 208 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 31
BOR TERJED A DOBOZOS BOR (trademagazin.hu, július 18.) Egyre inkább terjednek a 0,25 literes kiszerelésben kapható dobozos borok. Erre világít rá a Nielsen felmérése is, amelyből kiderül, hogy tavaly az Egyesült Államokban 67 százalékkal nőtt a dobozos borok eladása, összességében 75 millió egységet adtak el. A legtöbb dobozos borokat árusító cég úgy reklámozza termékeit, hogy azok sokkal környezetbarátabbak, mint a hagyományos üveges kiszerelésben kapható palackozott borok. Azonban nemcsak az ital tárolásán múlik minden, hiszen az is nagyon sokat számít, hogyan dolgozza fel a szőlőt egy borászat, de ugyanilyen fontos lehet, hogy milyen módszerekkel termesztik a szőlőt. Az iparág kritikusai régóta támadnak azzal, hogy a borászatok rengeteg szemetet termelnek, ráadásul hatalmas a szénlábnyomuk is. Egy 2011-es kutatás szerint a borosüvegek 70 százaléka kötött ki szemétlerakókban, de a termék hűtött rakterű kamionokban való szállítása sem csökkenti a környezetszennyezést. Ráadásul az üvegek nagysága és formája, valamint törékenysége miatt a csomagolásuk sem egyszerű. A bormárkák három kulcsfontosságú területen szeretnének zöldebbé válni: a szállítás, a tároló csomagolás gyártása és annak újrahasznosítása. Az alumíniumdobozokat sokkal egyszerűbb újra hasznosítani, de kisebb súlyuk miatt a szállítást is megkönnyítik. Előfordul az is, hogy a dobozos borokat gyártó cégek honlapjaikon úgy hirdetik terméküket, hogy az újrahasznosítható, az üveg pedig nem. Ez viszont nem igaz, hiszen mindkét anyag újrahasznosítható, a különbség csak az újrahasznosítás módjában van. Az alumíniumdobozokat világszerte 69 százalékban hasznosítják újra, ráadásul az eredeti előállítás energiafelhasználásának csupán 5 százalékába kerül. A legtöbb piacon lévő alumíniumdoboz emiatt teljes mértékben újrahasznosított dobozokból készült. A módszer nemcsak hatékony, hanem gyors is, mivel az újrahasznosítás megkezdését követően akár már 60 nap után is újra a boltok polcain lehet a doboz. Az üveg esetében nem ennyire egyszerű a helyzet. Az egyik probléma, hogy a vásárlók sokkal kevésbé hajlamosak az üveg újrahasznosítására. Ehhez hozzájárul, hogy sok országban szín alapján kell szelektálni az üvegpalackokat vagy el kell róluk távolítani a címkét. Ezzel szemben az alumíniumdobozokat csak be kell dobni a kukába. A boroknál a szállítás jelenti a környezetre gyakorolt legnagyobb hatást. Ugyan az alumíniumdobozokat egyszerűbb szállítani, de az üvegpalackok nagyobb mennyiségű folyadék befogadására képesek. Mégis, ha alumíniumdobozokban szállítják a bort az fele annyi helyet foglal, mint az üvegpalackos szállítás. Így két teherautó helyett, eggyel is el lehet szállítani azonos mennyiséget. A borospalackok formája miatt mindig marad fölösleges, kihasználatlan hely, míg az alumíniumdobozok könnyen egymás tetejére pakolhatók, kevés kihasználatlan helyet hagynak, ráadásul könnyebbek is. A vállalatok számára tehát kiadáscsökkentő megoldás, ha az üvegről áttérnek az alumíniumra. Ennek értelmében a termékek végső árát is csökkenteni szokták a cégek, ezért gyakran olcsóbb az alumíniumdobozban lévő bor, mint az üveges kiszerelésben kapható. A vásárlók számára viszont az ár és a kiszerelés gyakran visszataszító, hiszen azt gondolják, hogy egy gyengébb minőségű termékről van szó. A szakértők szerint, amíg az emberek gondolkodásmódja nem változik meg, addig továbbra is népszerű lesz az üveges megoldás. 32 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A fehérborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2018 2019) ezer HUF/hl 55 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 2018 2019 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt fehérborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29 hét/ 2019. 28. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 22 128 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 17 886 20 160 18 284 102,2 90,7 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 33
BOR A vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2018 2019) 40 35 ezer HUF/hl 30 25 20 15 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 2018 2019 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2018. 29. hét 2019. 28. hét 2019. 29. hét 2019. 29. hét/ 2018. 29. hét (százalék) 2019. 29 hét/ 2019. 28. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 23 272 21 344 20 385 87,6 95,5 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 26 456 26 258 20 718 78,3 78,9 Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: NAIK AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 34 NAK Piaci és Árinformációk
ERDŐGAZDÁLKODÁS EURÓPÁBAN IS EGYEDÜLÁLLÓ A NAGYBERÉNYI KARBONKLÍMA-ÜLTETVÉNY (magyarmezogazdasag.hu, július 19.) A Somogy megyei Nagyberény határában terül el Magyarország, egyszersmind pedig Európa első karbonklíma-ültetvénye, aminek alapját egy különleges Paulownia fajhibrid, a smaragdfa adja, amelyet a Sunwo Zrt. tízévnyi fejlesztés eredményeképp állított elő. A szakemberek célja volt, hogy olyan magas szintű fotoszintézissel rendelkező növényekkel létesített, akár agrár-erdészeti kívánalmaknak is megfelelő, gyorsan növő és többször letermelhető fás szárú ültetvényt hozzanak létre, amely nagymértékben segíti a klímavédelemmel kapcsolatos törekvéseket. A fák nagyobb részét hat, míg kisebb hányadát három évvel ezelőtt ültették el az egy hektáros területen; előbbiek mostanra elérték a vágásérettséget, így a projekt mögött állók az ültetvény ünnepélyes gyérítése alkalmával ismertethették e fák hasznosításának lehetőségeit. Nagy Zsolt, az ültetvény társtulajdonosa elmondta, hogy a hat éve ültetett példányok mostanra már mintegy negyven centiméteres törzsátmérővel és nagyjából hat méteres magassággal rendelkeznek. A második-harmadik évtől kezdődően már önfenntartók a fák, amelyek egyébként a betegségekkel és a kártevőkkel szemben is ellenállók. Idáig összesen huszonhét értékképző tulajdonságát azonosították a smaragdfának, a nagyberényi ültetvény pedig ezek közül tízzel rendelkezik már most. Elmondása szerint a fajta háromszor gyorsabban növekszik az átlagos hazai energiaültetvények fáinál, s azoknál jóval nagyobb nagyjából tízszeres szén-dioxid-megkötési képességgel bír. A smaragdfa levele remekül hasznosítható a bioetanol gyártása során, ugyanakkor kiváló minőségű tea is készíthető belőle, magas proteintartalma miatt pedig takarmánynak is tökéletes. A smaragdfa óriási lehetőségekkel bír, a térnyeréséhez azonban szükség van arra, hogy a hazai és európai uniós törvényalkotás ne csak a szén-dioxid-kibocsátókkal, hanem az elnyelőkkel is kiemelten foglalkozzon. EZÉRT FOGYNAK A VEREBEK (sciencemag.org, magyarmezogazdasag.hu, július 17.) Valaha Londonban is gyakoriak voltak a házi verebek (Passer domesticus), azonban számuk itt is évtizedek óta csökken. 1995-höz képest 71 százalékára csökkent az állományuk. Most úgy tűnik, a kutatóknak sikerült megfejteniük a fogyásuk okát. A tudósok 3 éven keresztül 11 verébkolóniát figyeltek meg London-szerte. Megszámolták az egyedeket, illetve néhány példánytól vér és ürülékmintákat gyűjtöttek. A 11 verébcsapatból 7-nél csökkenést lehetett kimutatni, és a madarak nagyjából 74 százalékánál kimutatható volt egy parazita, a madármalária jelenléte (Plasmodium relictum). Ez jelenleg a legfertőzöttebb vadmadárállomány Észak-Európában írták a tudósok a Royal Society Open Science című tudományos lapban. Feltételezésük szerint szintén a madármalária lehet a felelős a kelet-európai, észak-amerikai és az indiai állománycsökkenésekért is. A többi maláriához hasonlóan ez is szúnyogcsípéssel terjed. A betegség következtében fertőzés alakulhat ki, ami halálos lehet a madár számára, és a szülők átadhatják utódaiknak is. A legtöbb verébben kimutatták a parazita jelenlétét, azonban jóval nagyobb mennyiségben voltak jelen azoknak az egyedeknek a szervezetében, melyek a visszaszorulóban lévő kolóniákban éltek. Sőt, a leginkább fertőzött egyedek ezeknek a csapatoknak a fiatalabb tagjai voltak. Egyelőre nem tudni, miért ilyen gyakori ez a betegség a házi verebekben, ehhez további vizsgálatok szükségesek. Növénytermesztés 35
ERDŐGAZDÁLKODÁS ERDŐKET KELL TELEPÍTENI, HA LE AKARJUK GYŐZNI A KLÍMAVÁLTOZÁST (agrotrend.hu/ng.hu, július 17.) Ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a klímaváltozással, drámaian csökkentenünk kell a légköri szén-dioxidszintjét. Bár az éghajlatváltozás már napjainkban érezhető hatásokkal jár, eddig meglehetősen keveset tettünk a szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséért. Az ETH Zürich munkatársai most egy alternatív megoldással álltak elő, a tömeges faültetéssel. Számításaik alapján jelenlegi állapotában a Föld plusz 1,6 milliárd hektárnyi erdőt tudna fenntartani a jelenlegi 2,8 milliárd hektár mellett. Jean-François Bastin, a csapat vezetője szerint elemzésük során kizárták a mezőgazdasági és városi területeket, hiszen az embereknek ezekre szükségük van. A kutatók úgy gondolják, hogy egy ennyire erdősített bolygón a növények 205 milliárd tonna szén-dioxidot tudnának elraktározni. Ez az iparosodás kezdete óta a légkörbe áramló gázmennyiség kétharmadát teszi ki. Thomas Crowther, a csapat tagja szerint eddig is tudták, hogy a fatelepítés hozzájárulhat az éghajlatváltozás mérsékléséhez, azt azonban nem hitték, hogy ilyen mértékben. Mivel az új erdőknek évtizedekbe telhet a fejlődése, gyors cselekvésre van szükség, a projekt megvalósításához pedig nemzetközi összefogásra lesz szükség. A kutatók következő célja az, hogy felmérjék, mely területeken indokolt minél előbb az ültetés, illetve hogy reális célokat dolgozzanak ki. A szakértők úgy vélik, hogy az erdősítés segítségével elég időt nyerhetünk ahhoz, hogy ne csak a tünetet, azaz a magas szén-dioxid-szintet, hanem a betegség okozóját, a kibocsátást is enyhítsük. 36 NAK Piaci és Árinformációk
TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS A NÖVÉNYEK FEJLŐDÉSÉT GÁTOLJÁK A TALAJBA KERÜLŐ CIGARETTACSIKKEK (Ecotoxicology and Environmental Safety/agrotrend.hu, július 20.) Az eldobott és a talajba kerülő cigarettacsikkek gátolhatják a növények fejlődését egy új brit tanulmány szerint. Az angliai Ruskin Egyetem vezette kutatás azt állapította meg, hogy a csikkek jelenléte a talajban 27 százalékkal csökkentette a lóhere kicsírázásának esélyét és 28 százalékkal a szárhosszt. A fűfélék esetében az előző 10, az utóbbi 13 százalékkal lett kisebb. Becslések szerint a világon évente 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el, ez a legelterjedtebb műanyagszemét. A legtöbb csikk bioműanyagból, cellulóz-acetát-szálból készült szűrőt tartalmaz. A kutatók azt találták, hogy az el nem szívott cigaretták szűrőjének majdnem ugyanolyan a hatása a növények életére, mint a használt szűrőknek, ami arra utal, hogy a károkat maga a filter okozza, a dohány égetéséből származó mérgek nélkül is. A kutatás részeként Cambridge körüli területekről gyűjtöttek mintákat a tudósok, és azt állapították meg, hogy akár 128 csikk is lehet egy négyzetméteren. Dannielle Green biológus, a kutatás vezetője elmondta, hogy ugyan az eldobált csikkek látványa mindennapos, mégis az övék az első tanulmány, amely azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a növények életét a cigaretták maradéka. A két vizsgált növény, a perje nevű fűféle és a fehér here fontos takarmány, de elterjedt a városi parkokban, zöld területeken is. Hozzájárulnak a fajok egészségéhez, a fehér here fontos a beporzó rovaroknak és a nitrogén megkötése miatt is. A filter lebomlása akár egy évtizedig is eltarthat. A tanulmány társszerzője, Bas Boots hozzátette: ugyan további kutatásra van szükség, úgy véljük, a filter kémiai összetételének számlájára írhatók a károk. A bioműanyaghoz adott szerek teszik hajlékonyabbá a szűrőt, ezek kimosódhatnak a talajba és a kezdetekkor károsíthatják a növényi életet. GYORS, HATÉKONY TALAJELEMZÉS MUNKAVÉGZÉS KÖZBEN (Future Farming/Kistermelők Lapja, július 23.) Veris iscan néven újdonságnak számító talajvizsgálati technológiát mutatott be tavaly a holland Vantage Agrometius cég. A különböző munkagépekre ami lehet kultivátor, vetőgép vagy akár burgonyaültető gép is felszerelhető berendezés fő egysége egy kéttárcsás csoroszlya, melyek közül az egyikbe áramot vezetnek. A másik tárcsán mérhető áramból kiszámolható a talaj elektromos vezetőképessége, amiből következtetni lehet, egyebek mellett, fizikai összetételére, illetve nedvességtartalmára is. A tárcsák mellett a rendszer része egy közeli infravörös (NIR) tartományban dolgozó talajszonda is, mely a talaj szervesanyag-tartalmáról szolgáltat adatokat. A rendszert egy 12 V-os feszültségről működő kommunikációs egység teszi teljessé, ami a szenzorok adatait Bluetooth kapcsolaton keresztül azonnal a traktor vezetőfülkéjébe közvetíti, ahol egy tablet rögzíti azokat. Az adatok, természetesen a megfelelő GPSkoordinátákkal együtt, innen tölthetők le a későbbi elemzésekhez. Az adatokból sok egyéb mellett azonosíthatók a valamilyen okból kiemelt figyelmet igénylő táblarészek is. Fejlesztői szerint a Veris iscan legnagyobb előnye, hogy normál munkavégzés közben használható. Ez alatt megállapítható az az alkalmas idő, ami rendelkezésre áll betakarítás után a talajvizsgálatok elvégzéséhez. Fontos előny emellett, hogy egy rakodóvilla segítségével a talajvizsgáló berendezés mindössze 5 perc alatt átszerelhető egy másik munkagépre. A gyártó cég becslései szerint a 25 ezer eurós berendezéssel elvégzett talajvizsgálat hektáronként 75-100 euróval kerül kevesebbe, mint az általuk nyújtott hasonló szolgáltatás, így vélhetően nem okoz majd forradalmi változást a gazdálkodók által elvégzett talajvizsgálatok gyakoriságában. Hasznot jelenthet viszont, hogy a vizsgálati eredmények alapján különböző talajművelési igényű területeket lehet kijelölni a nem egyenletes adottságú táblákon, illetve új területek művelésbe vonásakor is jól jöhetnek a talaj szervesanyag-tartalmára vonatkozó pontos adatok. Növénytermesztés 37