Az Osztrák Köztársaság Elnöke Mint az Osztrák Köztársaság Elnöke külön hangsúlyozva köszöntöm, hogy az Osztrák Rehabiltációs Munkaközösség a Fogyatékos Emberek Európai Éve alkalmából egy fontos hozzájárulással fordul a nemzetközi nyilvánossághoz. Peter Perutz írása: MA kisebbség - HOLNAP a megújulás forrása egy szakmailag megalapozott és emberileg megkapó állásfoglalás a fogyatékos emberek sajátosságai és jogai elismerésének ügyében. Alapvető gondolatai és azok időtálló érvényessége az érdekelteket bátorítja és erősíti mindazokat, akik tiszteletre méltó módon segítik hátrányaik miatt segítségre szoruló embertársaikat. Egy terv meggyőző volta meghatározó feltétel annak politikai és szociális téren való megvalósításához. Ez különösen érvényes a fogyatékosok a társadalomba való teljes integrációja esetében, mely egy hatalmas feladat. Remélem, hogy a itt összefoglalt osztrák gondolatok segíteni fogják e fontos feladat megoldását az európai unióban. Dr. Thomas Klestil (elhúnyt 2004. július 7-én.)
Peter Perutz MA kisebbség - HOLNAP a megújulás forrása a szociális munka és a rehabilitáció 5. nemzetközi kongresszusán elhangzott irányadó előadás a fogyatékosok 1981- es nemzetközi éve alkalmából Szervező: Osztrák Rehabilitációs Munkaközösség Ausztria, 1010 Wien, Stubenring 2/1/4, Tel: 0043 1 513 15 33 Fax: 0043 1 513 15 33-150 http://www.oear.or.at, E-mail: dachverband@oear.or.at Wien-Strebersdorf 1981. augusztus 6. 1981 Elmélkedésre és tettekre ösztönző időtálló gondolatok 2003 2
talom MA kisebbség HOLNAP a megújulás forrása 5 Bevezető 5 A kisebbségek elismerése nem magától értetődő! 6 Rendkívüli dolog: kisebbségként az ENSZ szervezésében egy éven át világszerte a figyelem középpontjában lenni 7 A fogyatékosok világa: egy kisebbség, melynek fejlődési szakaszait kulcsszavak egymásutánja jellemzi 8 Kritikus pont: három probléma és egy reménysugár 10 A szerzőről röviden: Peter Perutz 12 Impresszum 13 3
MA kisebbség - HOLNAP a megújulás forrása Tisztelt Államtitkárnő, tisztelt Miniszter Asszony sz. k., tisztelt Ügyosztályvezető, az Osztrák Rehabilitációs Munkaközösség tisztelt Elnöke, a Kancellár Úr tisztelt képviselői, az Egyesült Nemzetek és további számos szervezetek tisztelt képviselői. Az Önök kongresszusa egyértelműen különbözik más számos kongresszustól. Itt Wien-Strebersdorfban több fogyatékos ember van jelen, mint olyan, aki szellemi és fizikai képességeinek teljes birtokában van. Önöknek sikerült különböző rendezvényeket remekül összekötni: a nyelvi zűrzavar ellenére a résztvevőknek lehetősége van a mások szellemi, a sport terén elért eredményeit megismerni és velük közvetlen kapcsolatba kerülni. Az osztrák katonaság, a Szt. Lázár segélyszervezet, a Creditanstalt-Bankverein és más szervezetek diszkrét és hatásos támogatása, segítsége tette lehetővé az Iskolatestvérek szerzetesrend csodaszép területén a rendezvény súrlódásmentes lezajlását. Különösen inspiráló élményt jelent számomra az a lehetöség, hogy én tarthatom e kongresszus irányadó előadását. Ez esetben a képviseltek hívták meg a képviselőket: több fogyatékos ember vállalta azt a nehéz feladatot, hogy a kongresszus lefolyását maga szervezze. Itt az az érzése támad az embernek, hogy fontosabb a kepviseltek csoportja, mint azoké, akik őket képviselik. Azon szervezetek, melyekben ez az állapot fenn tud maradni, egy alapjaiban kiegyensúlyozott felépítéssel rendelkeznek. Célkitűzéseikben valós problémákra keresnek megoldást, hatékonyak és nyitottak a változásra. Remélem, hogy gondolataim segítséget fognak nyújtani Önöknek abban, hogy politikai, szakmai és személyes hatáskörükön belül még jobban erősíteni tudják a szervezetek ezen sikerekkel kecsegtető tulajdonságait. Előadásom kezdetén bemutatom, hogyan látom a különböző alapvető problémákat. Elsőként azzal kapcsolatban, hogy kisebbségként elismerést kivívni nem magától értetődő dolog. Ezt követően szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy milyen különleges és gyakorlati jelentősége van annak, hogy az ENSZ-nek köszönhetően kisebbségi csoportként egy éven át a figyelem középpontjába kerültek az egész világon. Egy következő lépésben a fogyatékosok világát, mint egy kisebbséget szeretném bemutatni, melynek fejlődését bizonyos kulcsszavak egymásutánisága jellemzi. Az ezt követő részben a fogyatékosok világának jövőjét illetően egy fordulópontot látok, mely három gondterhes területre utal, de végül is reményre ad okot. Bevezető Újra meghívtak engem, egy kívülállót, aki nem fogyatékos, orvos vagy szociális munkás. Kívülállóként ismét bemutathatom személyes nézeteimet és meglátásaimat a fogyatékosok világával kapcsolatban. A fogyatékosok világa szemléletem szerint mindazt magába foglalja, ami közvetve vagy közvetlenül érinti őket. Észre fogják venni, hogy megpróbálom egy pillanatra a sokféleséget tejességében bemutatni. Nem teszek különbséget a fogyatékosság típusa és mértéke között és azt a kérdést sem boncolom, hogy biztosítási esetről van-e szó vagy sem. Önök ismerik ezt a világot, elágazódásait, szabályait és velejáró nehézségeit. Nap mint nap: elvégezni, meggondolni, jobban csinálni, és ha kell - elviselni. Egy kívülálló előtt egy meglepő sokféleség tárul fel, amely problémákból és ezek megoldásának kereséséből áll. Nem szabadulunk meg a Hogyan tovább? kérdéstől. Természetesen tervekkel rendelkeznek, melyekre a követelményeket alapozzák. Mégis nyitva marad ez a kérdés. Önök egy kisebbség tagjai. Hogyan tovább?, ezt kérdezik a többiek is, a kívülállók. Meghívott előadójuk az ipar világából és egy sajátos munkaterületről jön, ahol egyes ipari vállalatoknak keres, és ami még fontosabb, talál megvalósítható, reményteljes és kívánatos ipari működési területeket. Időnként egyes gazdasági szektorok vagy egész földrajzi régiók azzal a problémával szembesülnek, hogy új, 4
jövedelmet biztosító és érdemes feladatokat találjanak ahhoz, hogy lehetőségeiket és képességeiket sikeresen felhasználják. Felmerül a kérdés: miért ne rendelkezne a fogyatékosok világa ugyanúgy tapasztalatokkal és képességekkel, amelyek átdolgozva és rendszerezve a lakosság más csoportjainak, akár más országoknak is a hasznára válhatna. Kivülállóként egy meglepő sokféleséget tapasztalok az összességben. Egy további szempont áll elő. Aggály és remény merül fel, melyről beszámolok Önöknek. Az Önök igyekezete segíteni fog abban is, hogy a fogyatékosok világának jövőjét illető gondjaim alpjukat vesztik, sőt mi több, reményeimet is felülmúlják. 1977 ben Önök biztosították számomra azt a lehetőséget, hogy A fogyatékosok világa ezúttal más szemmel címmel az Önök világát, mint ipari dimenziókkal rendelkező nemzetközi piacot elemezhettem. Ez sokak számára sokkoló hatású volt. Szokatlan gondolatmenetek és meglepően új szempontok gyakran a strukturális változások kiindulópontjaként szolgálnak. Jean Wahl, a Biel-i székhelyű Èrtelmi Fogyatékosok Szülői Egyesületei Svájci Szövetségének sokéves elnöke, volt az első, aki 1977-ben lehetőséget talált, hogy kívülállóként szót emelhessek. Súlyosan fogyatékos sógorom, Alfred Turnovszky, okleveles mérnök, az Osztrák Rehabilitációs Munkaközösség elnökségének tagja, mondta akkoriban: Kérem, Ausztriában is!. Ez a gazdasági szemléletmód ma már a legjobb úton halad afelé, hogy általánosan elfogadottá váljék. Az ipar hatékonysága, azaz a fogyasztóra szabott termékek és szolgáltatások versenyképes áron való felajánlása, tervezetként, lassan de biztosan érvényre jut szociális területeken is. Hiszen rajtunk csattan az ostor, ha túlterheljük az államot vagy a biztosítókat. Az eredmények elérésének időbeli eltolódása a tényállás figyelmen kívül hagyására csábít. A fogyatékosok világában is igaz, hogy azok a termékek és szolgáltatások, amelyek nincsenek kunkurenciának kitéve, a legtöbb esetben kikerülhetetlenül, drágábbak vagy minőségileg gyengébbek lesznek, sőt gyakran e két tényező párosul. Ehhez hasonló gondolatokat fejtettem ki itt, Wien-Strebersdorfban 1977-ben, és megpróbáltam felvázolni egy átfogó konceptust. Ma teljesen más szemszögből szeretnék rámutatni a fogyatékosok világára : úgy, mint egy kisebbségre. A kisebbségek elismerése nem magától értetődő! Számos lakossági réteg örülne annak, ha neki is sikerülne kivívna azt, ami Önöknek évtizedekig tartó küzdelem árán végül is elértek, mégpedig azt, hogy elismerjék őket kisebbségként. Ne felejtsük: szinte mindannyian valamilyen kisebbséghez tartozunk: lehet, hogy menekültként, börtönből szabadultként, kábítószerfüggőként, vagy szokatlan névvel rendelkező esetleg nem hétköznapi munkát végző emberként. Sok kisebbségről nem beszélünk, ilyenek például a vallási, politikai, szexuális vagy nemzeti kisebbségek. Gyakran egyidejűleg több kisebbséghez is tartozunk. Ellentétben Önökkel, csak kevés kisebbségnek sikerült elérnie azt, hogy saját jogi infrastruktúrát dolgozzanak ki, specializált intézményeket alapítsanak, új kiképzési formákat és új foglalkozásokat teremtsenek, új módszereket alkalmazzanak rendszeresen. 5 Talán Önök is foglalkoztak már a saját kisebbségük keretein belüli kisebbségek problémáival. Lehet úgy vélni, hogy a kerekes székkel közlekedők előnyben részesülnek, mivel létük egyik jellemző eleme minden fogyatékos ember jelképévé vált. A fogyatékosok kisebbségén belül hátrányos helyzetű kisebbségek akkor alakulnak ki, ha bizonyos emberek csoportját a fogyatékosokra vonatkozó szabályzatok nem érintik vagy ha kiesnek a szociális háló láncszemein. Az Önök esetében ez a probléma a szervezetek növekedésével függ össze. Szorosabbra font szociális háló esetében pontosabb megkülönböztetések válnak lehetővé, csökken az igazságtalanságok száma, és a szabályzatok minden egyes fogyatékos emberre tekintettel lesznek. Ezen fáradozásoknak is vannak azonban határai. Maga a szociális háló korlátozóvá, a tökéletességre való törekvés teherré, a fogyatékos ember pedig rendszerelemzők tárgyává válhat.
Célunk a mozgássérült emberek önállósága! Ennek érdekében az OECD (Párizs) megbízásából számos ábra segítségével szemléltettem gondolataimat a fogyatékos emberek önállóságáról. Mindezt a berni Tudományos és Képzési Szövetségi Hivatal A fogyatékos emberek növekvő autonómiája: cél és kiegészítő álláspont címmel hozta nyilvánosságra. Ezen szöveget 1981 ben Freiburgban, a svájci, Lucernben működő Gyógypedagógiai Központ szervezésében megrendezésre kerülő A fogyatékos fiatalok nevelése című szimpózium keretein belül vitára bocsátották. Rendkívüli dolog: kisebbségként az ENSZ szervezésében egy éven át, világszerte a figyelem középpontjában lenni Az ENSZ ezen elhatározását gyakran bírálják. A részben éles viták eredménye számos akció, mely minden egyes országban ezen elhatározás következménye. Feltételezem, hogy Ausztriában sem más a helyzet. Ez természetes. Többnyire csak azokat az embereket kritizáljuk, akik tesznek is valamit és különösen akkor, ha elhatározásaikat meg is valósítják. Ettől a gyakran előforduló tényállástól viszont az alábbiakban szeretnék eltekinteni. A fogyatékosok évét elsősorban az egész világon és nem a Svájcban vagy Ausztriában élő fogytékosok számára hozták létre. Valószínűleg ez egyértelműen nyilvánvalóvá válik, ha a jelenlegi beszámolót követő két, egyrészt az Osztrák Kormány az 1981-es évben a fogyatékosok számára kezdeményezett akciókat is magábanfoglaló időközi mérlegéről szóló előadás, másrészt az ENSZ képviselője által ismertetett többszáz millió fogyatékos helyzetéről szóló előadás tartalmát összehasonlítjuk. Kívülállóként nehéz lesz elhinnünk, hogy ugyanarról a kisebbségről van szó. Még mindig léteznek olyan országok, ahol a fogalom fogyatékos ismeretlen. A közelmúltban egy berni orvoscsoport vendégeként Kínában jártam. Beszélgetéseink során fény derült arra, hogy háborús hősök léteznek, fogyatékosok viszont nem. Kína hatalmas ország és talán másokkal folytatott beszélgetések során más felismerésre jutottunk volna. Elképzelhető, hogy sok más országban is hasonló tapasztalatokra tennénk szert. Szerencsére az ENSZ-nek nincs szüksége arra, hogy a közép-európai országok számára egy külön évet nyilvánítson ki a fogyatékosok évének. Vagy mégis? Körülbelül negyven évvel ezelőtt (időközben már hatvan évről van szó), a fogyatékosokat egyes közép-európai országokban, tudomásom szerint ebben az országban is sorsukra hagyták, sőt azon 6 poltikai céltól vezérelve, mely tisztább fajt volt hivatott létrehozni, meg is gyilkolták őket. A fogyatékosok nemzetközi szolidaritására szükség van - és a jővőben is szükség lesz! Egyértelműen, annak érdekében, hogy soha többé ne forduljon elő olyan tragédia, amely negyven évvel ezelőtt történt és határozottan, azért, hogy számos más országban olyan eredmények szülessenek, mint amit Önök a második világháború után elértek. Véleményem szerint az ENSZ feladata nem abból áll, hogy minden országban a lehető legtöbbet érje el a fogyatékosok számára, hanem inkább abból, hogy világszerte egy bizonyos minimumot biztosítson a lehető legtöbbjüknek. Az ENSZ ebből a szempontból olyan feladat előtt áll, melynek nagyságát és horderejét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ez az ENSZ-elhatározás viszont csak késői elégtétel azoknak, akik meggyőződésük alapján álltak ki egy rejtett kisebbségért. Bátran, korlátolt eszközökkel és közigazgatási segítség nélkül is síkra szálltak egy reménytelen esetért. Önzetlenségük, meggyőződésük és vasakaratuk vezette őket. Azt a szakismeretet, mely manapság természetesnek tűnik, ők áldozathozatallal, nagy szorgalommal és szenvedések magukravételével helyettesítették. Nehéz idő volt. A haladás korszakának ellenére, számos embertársunk még mindig kénytelen életét ilyen körülmények között biztosítani. Közülük nem mindenki élte meg 1981 et vagy a mai napot. Van, aki már nincs közöttünk, és ebben a professzionalista és intézményesített korszakban számunkra szinte elképzelhetetlen érdemük nagysága. Munkájuk hatása azonban megmaradt! Részesei voltak annak, hogy a szerény kezdeteket egy sokrétű, alkalmazkodó, nemzetközi és ami a legfontosabb
működő világgá alakítsák. Az Önök mai világát. A fogyatékosok világát. Ez a világ szükségletek láncolatát foglalja magába. Nemzetközi szempontból a gazdaságilag fejlett országok ezeket az igényeket jobban tudják kielégíteni. Az iparosítás terve képezi a gazdasági fellendülés alapját, amelynek sikere teszi lehetővé a szociális kiadások előnyös meghatározását. Ellentmondás akkor áll elő, ha teljesen magától értetődően követeljük ezeket a pénzeket, de ugyanakkor lebecsülően nyilatkozunk a gazdaság, főleg az ipar nyereségorientált törekvéseiről. Azt a pénzt, amelyet Önök elköltenek, máshol keresték meg, és ez a jövőben is így lesz. Számos ENSZ-tagország gazdasági szempontból rossz helyzetben van, ami közvetlen kihatással jár a fogyatékosok életkörülményére is. Ebben az értelemben minden egyes fogyatékosnak és hozzá közelálló személynek érdeke a gazdaság gyarapodása. Ez azt jelenti, hogy szem előtt kell tartaniuk a költség-haszon viszonyt, és még szociális területen is figyelmet kell szentelniük a munkatermékenységre és a kiadáscsökkentő újításokra. Ezeknek az intézkedéseknek is megvannak a határai. A svájci nemzeti alap számára készült A többdimenzionális kiadási és hasznosítási elemzés szellemi fogyatékosok javára című munka (1979. október), melyben szerencsém volt résztvenni, többek között a következő eredményhez jutott: A tanulmány kimutatta, hogy nem kivitelezhető egy olyan kiadási és hasznosítási elemzés a fogyatékosok javára történő intézkedések tárgyában, mely a szűk keret optimális elosztására céloz. Hiányoznak az ehhez szükséges alapvető adatok, valamint megbízható információk az intézkedések hatékonyságáról. Ennél még fontosabb az a tény, hogy nagyon különféle elképzelések léteznek ilyen intézkedések céljaival kapcsolatban. Mint ahogy más esetekben is, melyeket különböző emberi befolyások és bizonytalanságok befolyásolnak, ebben az esetben is elvesztik, illetve meg sem találják érvényüket a tudományos módszerek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a munkacsoport feladta volna új, módszeres eljárások keresése. Az egészséges egyéni itélőképesség és a támogatók megbeszélései hozzájárulnak ahhoz, hogy a költség-haszon számításánál minden egyes esetben a lehető legjobb egyensúlyt találják meg. Ha ez érvényesül, akkor a jövőben talán nem lesz szükség arra, hogy az ENSZ Ausztriára tekintve egy egész évet szenteljen a társadalom egy eleme számára. A fogyatékosok világa: egy kisebbség, melynek fejlődését kulcsszavak egymásutánja jellemzi Meglátásom szerint a fogyatékosok világa a sikeres fejlődés több szakaszát maga mögött tudva hamarosan egy új periódusnak nézhet elébe. A legtöbb fejlődési periódus nagyságrendbeli változásokat jelent vagy további igények merülnek fel, míg másikak elveszítik eredeti jelentőségüket. Azon fordulatok, amelyek új fejlődésbeli hozzáállást tesznek lehetővé, illetve követelnek meg, kisléptékű változásokon keresztül strukturális átalakulásokhoz vezethetnek. A kérdés az, hogy milyen periódus előtt áll a fogyatékkal élők társadalma. A fejlődés egyes szakaszait kulcsszavak (igék) segítségével mutatom be, ugyanis ezek alakították és jellemezik fogyatékos embertársaink életét: ELTITKOLNI ez volt jellemző a kezdetekre! A fogyatékos ember olyan családtagnak 7 számított, akinek nem vették hasznát, családja számára csupán költségeket, sőt mi több, szégyent jelentett, így hát lemondtak róla. Néhány egyszerű fogalom meghatározta a fogyatékosok világát : élet, halál, család, társaság. Ez, a fejlődést gátló állapot manapság Svájcon és Ausztrián kívül egyre több más országban lesz a múlté. Azok az államok, melyek nem tudták kisebbségeiket fejlesztési terveik részeként kezelni, a megújulás egyik jelentős forrásától fosztották meg magukat. Hibás eljárásuk nemzetközi szinten, időbeli eltolódással, helyzetük rovására ment. ELFOGADNI ezzel a kulcsszóval jellemezhető leginkább a következő fejlődési szakasz. Bár haszon nélküli, de érvényes. Olyan szavak, mint szenvedés, jóllét, lelkiismeret vagy orvosi ellátás bővítették a fogyatékosok világát.
REHABILITÁLNI volt a következő időszak. Számos intézmény, törvény, foglalkozás és módszer alakult ki. Még színesebbé vált a fogyatékosok élete, amikor a KÉPEZNI kapuja is megnyílt számukra. A különböző intézmények, hivatások, eszközök és módszerek sokasága, melyek mind a fogyatékosok társadalmát voltak hivatottak segíteni, oly mértékben fejlődtek, hogy szinte már nem is az eredeti cél, vagyis a fogyatékos egyén fejlődése állt a középpontban. Fejlődés milyen irányban? Egy viszonylagos önállóság felé! A haladás különböző, imént említett szakaszai növekvő kiadásokkal járnak, fokozott specializációt igényelnek, és hosszabb ideig tartanak. A kiadási oldalt tekintve nem kell-e válságos helyzet kialakulásától tartanunk? BEILLESZKEDNI - a manapság legjellemzőbb kulcsszó. Tulajdonképpen KIVÁLNI lenne helyes: az emberek elhagyják a fogyatékosok világát és átlagos embertárssá válnak fogyatékkal élő ember helyett egyszerűen emberek lesznek. Beilleszkedéssel azonban legtöbbször a munkafolyamatba való bekapcsolódásra gondolunk. E célkitűzés számomra, mint kívülálló számára, gyakran túlságosan leegyszerűsítettnek tűnik. Nem hiszem, hogy mindenki javát szolgálja az, ha valamennyi fogyatékkal élő személyt minden áron be akarunk vonni a munkafolyamatba. Egy újabb kulcsszót javaslok, mely megmutatja azt az irányt, amerre a fogyatékosok világának haladnia kellene: HOZZÁJÁRULNI. Ne felejtsük el, hogy hozzájárulásnak számít az, amikor egy fogyatékkal élő személy segít csökkenteni saját gondozási költségeit. Például: Ha egy fogyatékkal élő személynek, akit korábban etetni kellett, sikerül megtanulnia önállóan enni, akkor a várható élettartamára kivetített összköltségmegtakarítás mintegy 2,5 millió schillingnek megfelelő összeget (182 ezer eurót) tesz ki. Ha egy értelmi fogyatékost meg lehet bízni azzal, hogy egy magányos idős emberrel időt töltsön, akkor ez hozzájárulás, de nem munka a beilleszkedés megszokott értelmében véve. Véleményem szerint már az is hozzájárulásnak minősül, ha egy fogyatékos igyekszik saját megfontolásai révén csökkenteni a megélhetéséhez szükséges költségeket. Ez már az integráció egyik eleme! Ez esetben a fogyatékkal élő személy megértette, hogy minden ember a saját cselekvési terét illetően főigazgatóként, tulajdonképpen egyéni vállalkozóként szerepel, függetlenül attól, hogy az első pillantásra mennyire tűnik korlátozottnak. Ezt 8 követően már mindenki maga befolyásolhatja az életét. Ily módon alakul ki lépésről lépésre az önálló életvitel, azaz a fogyatékosok világából való KIVÁLÁS és a megszokott értelmében vett normális világba való BEILLESZKEDÉS. Számos szervezet, mely a fogyatékos emberekkel foglalkozik, akkor járulna mindehhez hozzá, ha mindenekelőtt saját területén hozna költségcsökkentő intézkedéseket. Azok a szervezetek, amelyek létjogosultságát a fogyatékosok biztosítják, ezáltal újabb kihívás előtt állnak. A teljesítmény, a múltban csakúgy, mint napjainkban, szoros összefüggésben áll az érintett esetek számával. A szervezet jelentősége megnő, ha nagyobb anyagi ráfordításra és több alkalmazottra van szükség. Növekvő iparág a fogyatékosok világa? Kiléphet-e ebből valaha is egy fogyatékkal élő ember, hogy viszonylagos önállóságot élvezhessen? A jövőben egy szervezet sikerének megítéléséhez valószínűleg az is hozzá fog tartozni, hogy hány olyan eset van, amellyel már nem kell foglalkoznia, mert teljesítményeinek köszönhetően a fogyatékosnak már nincsen szüksége a segítségére. Ezen megfontolások keretében másodlagos az a kérdés, hogy állami vagy magántulajdonban levő szervezetről van-e szó. A viszonylag fiatal, növekvő iparágaknál a munkához és teljesítményhez való effajta hozzáállás a siker egyik forrása: a saját feladat szükségtelenné válása megadja a szabadságot, újabb, még fontosabb feladatok ellátására. Tehát kiválás és beilleszkedés, mindkettő előkészítve. Ebből a szempontból nézve a fogyatékosok helyzete hasonló a munkanélküliekéhez. Igencsak valószínűtlen, hogy az elbocsátással járó következményeket sikerül idejében új munkahelyek megteremtésével ellensúlyozni. Az elsőre meggyőzőnek tűnő követelés, hogy a munkanélküliek számára új munkahelyet kell találni, éppen hogy hátráltatja őket a munkavállalók sorába való beilleszkedésben. Ez a lépés egyszerűen túl nagy. Először a munkanélküliség okozta társadalmi megbélyegzés problémájára kell megoldást találni. Ehhez azonban szükséges lesz a HOZZÁJÁRULÁS fogalmát bevezetni. A mások javára váló elismert hozzájárulás részmunkaidős, majd teljes munkaidős munkaviszony kialakulását eredményezheti. Az egyén ebben az esetben már kezdettől fogva hasznossá teheti magát és saját pozitív tapasztalatai nyomán újra felépítheti önbecsülését. Genfi kollegámmal, Walter R. Stahel-lel közreműködve utat mutattunk a munkanélküliség társadalmi megbélyegzésének feloldására, melyet gondolkodásmódunk és cselekedeteink megváltoztatásával érhetünk el. Munkanélküliség, foglalkoztatottság új
hivatások címmel munkánk 1977-ben elnyerte ex-aequo a berlini Gesellschaft für Zukunftsfragen (Jövőkutató Intézet) első díját. Tanulmányunk a munka és a szabadidő közötti ellentmondást hivatott áthidalni. Számos fogyatékkal élőt érint az a probléma, hogy a társadalom nem csak fogyatékosságuk, hanem munkanélküliségük miatt is megbélyegzi őket. Sokaknak még a kedvük is elmegy attól, hogy végiggondolják, miként is tudnának segíteni. Másrészt azonban számos olyan segítőnk akad, aki érdemlegesen hozzájárul tevékenységünkhöz, de mivel a segítséget nem munkának véli, nem is tudja felmérni annak értékét. Ez a probléma még sokkal nagyobb méreteket ölthet, mint azt gondolnánk, egy nemzeten vagy államon belül, de ugyanúgy érvényes egyes vállalatokra, bizonyos gazdasági szektorokra, földrajzi régiókra. Egy ország, melynek több szinten is meg kell küzdenie ezzel a nehézséggel, óriási fejlődésbeli kihívással kerül szembe. Ha több állam is ilyen helyzetbe kerül, márpedig ez tény, akkor talán elképzelhetjük, hogy milyen mértékű problémahalmaz előtt is áll az Egyesült Nemzetek Szövetsége. A HOZZÁJÁRULÁS a MUNKA ELÖTT egy olyan elméleti támpont, mely számos fogyatékkal élő vagy strukturális válságot átélő ember számára hivatott egy további segítséget nyújtani. Kritikus pont: három probléma és egy reménysugár Tegyük fel, hogy az Önök fogyatékosok világa a jövőben is az eddigi gyorsasággal fejlődik tovább. Ez esetben a következő összefüggések válhatnak fontossá: Egy sikeressé vált kissebség kelepcébe eshet: úgy érezheti, hogy még mindig védekeznie kell, holott nyert helyzete van. Egy eredetileg hátrányban lévő lakossági réteg természeténél fogva követelményeket állít, melyeknek célja az egyenjogúság. Továbbfejlődés esetében lehet, hogy mások szemében az a szubjektív benyomás keletkezik, hogy itt a célon túllőttünk. Senki sem tudja pontosan, hogy melyik lépés tud melyik időpontban egy ilyen reakciót kiváltani. Egy túlreagálás valószínűsége viszont mindig fennáll. A meggondolatlan és érzelmileg túlfűtött lakosság hirtelen elfelejtheti a fogytékosok szenvedését és magányosságát és ekkor csupán a terheket és költségeket veszi észre; elveszítheti a szervezetek iránti bizalmát, ha fontosabbnak tűnnek a képviselők mint maguk a képviseltek; megkérdőjelezheti a szakértők képességét, akiknek munkáját nem érti meg; elítélheti azokat a szülőket és rokonokat, akik feladatukat szakemberekre bízzák. A fogyatékosok világának további tökéletesítése egy második problémát tár fel: az intézmények, hivatások és módszerek változatossága oly mértékben fejlődhet, hogy létjogosultságukhoz egyre 9 több nem-autonóm fogyatékosra lesz szükség. Senki sem hagyhatja el a rendszert. Egy aranykalitka jön létre; bentlakóikat végső esetben irigyelnék. Ez sokakat könnyelmű viselkedésre bíztatna ( ha veszélyesen sportolok esetleg egyszer majd egy ilyen napos meleg otthonba kerülök, ahol az életem végéig semmivel sem kell törődnöm ). A harmadik probléma akkor fogalmazódik meg, amikor a tőkebefektetés irányára gondolok. Egyre több pénz megy a jövőben a fogyatékosok világába. De ki gondol majd arra és ki fog az eddigieknél több pénzt áldozni arra, hogy a fogyatékkal élők száma tovább ne gyarapodjék? És egyáltalán, ki lesz igazán érdekelt abban, hogy a prevenció több figyelmet kapjon, mint a gyógyítás? E három sötét, talán túl sötét jövőkép után azonban szeretnék egy, a véleményem szerint bizakodásra okot adó útra utalni: A fogyatékosok világa a mai sikeréhez vezető útja során figyelemre méltót teljesített és mindez a megújulás forrásává is válhat. Kik, illetve mely szervezetek rendelkeznek oly sokoldalú tapasztalattal, ki más elemzett oly sokféle lehetőséget és megoldást, hogy megbirkózzék a mindennapi élet feladataival? Ki más rendelkezik olyan túlélési stratégiákkal, amelyekre másoknak egyik pillanatról a másikra sürgősen szükségük lehet? Talán nem túlzás azt
mondani, hogy a fogyatékos emberek a mindennapi élet szakértői, hiszen az ő életükben a hétköznapok játszák a főszerepet. Azzal, hogy tudásukat, szervezői ismereteiket, stratégiáikat illetve élményeiket más fogyatékos embertársaik vagy más kisebbségek számára is elérhetővé teszik, egy sokoldalú és megvalósítható feladatot látnak el, amely önmagukat is gazdagítja. A saját szűkebb családi körömben már munkához is fogtunk: súlyosan fogyatékos sógorom és dr. Kurt Summer, bécsi főorvos közösen dolgozott ki több, újfajta rehabilitációs módszert. A többéves és egymást kölcsönösen kiegészítő tapasztaltok, valamint az a vágy, hogy a fogyatékkal élők hatékonyabban és harmónikusabban legyenek viszonylagos önállóságuk felé kísérve, vezettek ehhez az orvos-páciens közötti együttműködéshez. Sógorom a munkáján és segítségén túl még többszöri és tartós bíztatásával is támogatott. A közeljövőben különböző, struktúrális válsághelyzetekből kivezető gondolkodási és cselekvési módozatokat fogok bemutatni. Ennek első része 1981-ben, néhány hónap múlva jelenik meg Svájcban, a neuenburgi egyetem füzeteiben (Cahiers de l Université de Neuchâtel). Több, a fogyatékosok világával kapcsolatos hozzászólás is várható. Pestalozzi svájci pedagógus a szellemileg fogyatékos gyerekekkel való foglalkozása során szerzett tapasztalataira építve teremtette meg annak a svájci neveléstannak alapjait, amelyet a mai napig magas nemzetközi elismerés övez. A ma sokak által használt kerekes bevásárlótáska eredetileg pedig reuma betegek számára készült. A fogyatékosok világa gazdag forrás. Különösen azon más kisebbségek szorulhatnak tetterős hozzájárulására, amelyek eddig kevésbé voltak szilárdak, célratörőek és sikeresek. Ne felejtsék: ezek a más kisebbségek mi magunk vagyunk. A fogyatékosok világa számos figyelemre méltó egyeni teljesítményt tudhat a magáénak. Egy nemzet az egyéni teljesítményeket csak akkor veszi tudomásul, ha ezek az egész nemzet fejlödésére építö hatással vannak. A fogyatékosok világa ez elött a kihívás elött áll. A fogyatékosok világa alkalmas arra, hogy betöltse a népeket összekötő híd szerepét. Hiszen míg a legtöbb, ereje teljes birtokában lévő ember sok erőfeszítés árán azon munkálkodik, hogy embertársai részéről ne merüljön feledésbe, addig a fogyatékosok egyszerűen önmaguk lehetnek. Ha fogyatékkal élő emberrel találkozunk, emlékezünk rá. Nem felejtjük el. Az a bizonyos, embertársaik által rájuk ruházott melléknév egyesítette őket, másokat pedig meggyőzött arról, hogy működőképes világot kell felépíteniük. Földkerekségünk szemmel láthatóan egy határokat átlépő együvé tartozássá növi ki magát. Elegendő egy pillantást vetnünk a Kongresszussal egyidejűleg rendezett sportrendezvényük résztvevőire. Meggyőződésem, hogy életünknek még számos más olyan területe van, ahol a nemzetközi összetartás a kölcsönös jólét szolgálatában áll és mindannyiunk számára példakép értékű. Ui.: Köszönöm munkaadómnak, a Battelle Forschungszentrum-Genf -nek (genfi Battelle- Kutatóközpont), hogy az Ohio állambeli Columbusban működő Battelle Memorial Institute intézet a The President s Report and Annual Review 1980 c. éves áttekintésében egy fejezetet személyes, Battelle-től független hozzászólásaimnak szentelt, melyek Community Commitment (Elkötelezve a közösségnek) címen jelentek meg. Publikációim a fogyatékosság, a munkanélküliség és az egyetemek oktató funkciójának témaköreit tárgyalják. 10
A szerzőről röviden: Peter Perutz 1936-ban született Prágában, a háborút és az azt követő zavaros éveket Budapesten, majd Bécsben töltötte. 1948 óta osztrák állampolgár. A zürichi Műegyetemen (ETH) 1962-ben gyártástechnológia és ipari szervezési szakon szerzett mérnöki diplomát. Egy milánói kisvállalkozói üzemben szerzett tapasztalataival a NESTLÉ (Vevey, Svájc) élemiszeripari vállalatnál helyezkedett el. Kezdetben az ipari szervezéssel bízták meg a leányvállalatok nemzeti koordinációjával kapcsolatban, később nemzetközi szinten, egy marketing egységben folytatta munkáját. 1968-tól a BATTELLE Intézet Genfben székelő európai tagozatában dolgozott. Ez idő alatt bevezette a tervezéspolitikai és stratégiai tanulmányokat mint önálló szolgáltatást az ügyfelek részére, később ezt az alapítvány nagyszabású projektjeihez is alkalmazta. A BATTELLE a világ legnagyobb, szerződéses alapon működő kutatási alapítványa. Az intézet Peter Perutz-ot a genfi laboratórium senior research scientist - jének, azaz vezető tumányos kutatójának nevezte ki (850 munkatárs közül csak hárommal osztotta meg ezt a címet). Ezen kívül kétszer megemlítették az alapitvány elvei szerint az évi beszámoló for the benefit of mankind, azaz: az emberiség javára című kategóriájában; ezt a megtiszteltetést is kevesen kapták meg a több mint ötezer alkalmazott közül. 1983 után Peter Perutz munkájával masszőrként ismét embertársai felé fordult. Ebből a tevékenységből külön foglalkozást alakított ki, melyet ő nyilvános szereplések előkészítésének nevez. Vendégei világhírű művészek és egyéb kreatív személyiségek. Peter Perutz időnként írásban is összefoglalja gondolatait, előadásaiban különböző bonyolult tényállásokat egyszerű szavakkal fejez ki. Megfontolásai magukra vonták a figyelmet mind Ausztriában, mind nemzetközi szinten. Húsz évvel ezelőtti vagy még régebbi publikációi hamar a feledés homályába merültek, ahonnan azonban 1999 óta időtálló érvényük miatt egyre sűrűbben újra felszínre kerülnek. Olvasóit helyi, területi, nemzeti, sőt nemzetközi szinten is cselekvésre ösztönzi. Peter Perutz öt éven át sikeresen küzdött a rák ellen. Ma saját felépülését tovább szorgalmazva aktív, ahogy ő maga fejezi ki, újra hasznossá válik. 11
Impresszum Tulajdonjog: (tulajdonos, főszerkesztő, kiadó) OSZTRÁK REHABILITÁCIÓS MUNKAKÖZÖSSÉG (ÖAR) Österreich, 1010 Wien, Stubenring 2/1/4 Telefon: 0043 1 513 15 33-0 Fax: 0043 1 513 15 33 150 E-mail: dachverband@oear.or.at Honlap: http://www.oear.or.at/ Nyomda: ÖAR, 1010 Wien Nyilvánosságra hozatal az osztrák médiatörvény 25. szerint: Az Osztrák Rehabilitációs Munkaközösség (ÖAR) a fogyatékosok osztrák egyesületeinek csúcsszervezeteként párton kívüli és vallásilag semmleges. Feladata a fogyatékkal élő emberek és családjaik, valamint egyesületeik és szervezeteik érdekeinek képviselete, támogatása, illetve érvényesítése. 12