MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ



Hasonló dokumentumok
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot megvitatás után elfogadni szíveskedjen.

(Ji. szám ú előterjesztés

1-92. számú előterjesztés

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-án megtartott nyílt üléséről.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére

ALAPÍTÓ O K I R A T. Intézmény neve: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ Törzsszáma:

Jegyzőkönyv. Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete

A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról

József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m. Alapító Okira t

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

M E G H Í V Ó július 03. (péntek) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás. Társulási Tanácsának elnöke tisztelettel meghívja Önt,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2011.( )Öh. számú határozata

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés április 29-i üléséről.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2007. (IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a. egyes nevelési-oktatási intézmények átszervezéséről

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 7-i ülésére

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) * FAX: (06-32) JAVASLAT

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület június 26 i ülésére

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a. a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Határozatok Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata:

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

A település fontosabb adatai. A településsel határos más települések: Sárrétudvari, Püspökladány, Bucsa Külterületi településrész: Hosszúhát

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről. Hat. Rend.

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének január 28-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./C kötet

72/2010. (V.20.) P.T.

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés június 28-ai ülésére

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

TAR TALO M M UTAT Ó. SZOI alapdokumentumainak módosítása.


* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE. A KÖZGYŰLÉS XI. 25-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI és HATÁROZATAI

74/2010.(IV.23.)HÖ. sz. határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

Alapító Okiratot Módosító Okirat

Egyesített Népjóléti Intézmény

Az önkormányzat szervezeti felépítésének ábrája. Képviselő-testület

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület június 30-i ülésére

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

J e g y z ı k ö n y v

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

2003. év 10. szám augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK

ELŐTERJESZTÉS. Sorszám:

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25.

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 18-i ülésének jegyzőkönyvéből

A SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) CÉLJA, JOGI ALAPJA és HATÁLYA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 31/2002. (II.25.) számú. h a t á r o z a t a

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-i rendkívüli üléséről.

/2012.(IV.27.) /2012.(IV.26.)

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 20-i rendkívüli ülésére

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, július 13., kedd. 4-B. szám

A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések:

M E G H Í V Ó február 25. (péntek) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

Javaslat a 3. számú gyermekorvosi körzet rendelési helyének másik rendelőbe történő áthelyezésére és pályázat kiírására

Szám: 46/2010. (VII. 28.) Kt. határozat Tárgy: Könyvtár épület nyílászáróinak cseréje tárgyában kiírt pályázatra beérkezett ajánlatok elbírálása

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat preambulumának helyébe a következő rendelkezés lép:

M E G H Í V Ó január 15. (péntek) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i rendkívüli üléséről.

Módosító okirat. 1. melléklet a 220/2015. (XI. 27.) önkormányzati határozathoz. Okirat száma: /2015/IK

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár

Határozat-tervezet. Normatív Határozat

Módosító Okirat. 295/2012. (X. 18.) Kt. határozat melléklete. 1.a melléklet

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola

AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 15/2013. (IX.09.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET 1. SZÁMÚ FÜGGELÉKÉNEK MÓDOSÍTÁ- SA

Módosító Okirat. Az intézmény nem állami feladatként ellátandó egyéb tevékenységei:

Szatymaz község Képviselő-testületének 5 /2012.(II.10.)

Tisztelt Képviselő-testület!

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Veresegyház Város Jegyzője

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Város Polgármestere. Ügyintéző: Zsók Anikó. Spalding Alapítvány Együttműködési megállapodásának módosításáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Átírás:

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-424/2009. Tárgy: Alapító Okiratok módosítása Üi.: Juhászné Kérdő E./dr. Dobó A. Melléklet: 9 módosító okirat, ügyrendi megállapodás Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület 2009. májusi rendes ülésén módosította az intézmények alapító okiratait, eleget téve a költségvetési szervek jogállásáról szóló törvény azon követelményének, hogy 2009. június 1. napjáig el kell végezni a költségvetési szervek Kt. szerinti besorolását és módosítani kell az alapító okiratokat. Az Alapító Okiratok módosításának előkészítése a Magyar Államkincstár, az Államigazgatási Hivatal Felügyeleti és Igazgatási Monitoring Osztálya, valamint az általuk rendelkezésre bocsátott iratminták alapján történt meg. Az Alapító Okiratoknak a Kincstár felé megküldésre kerültek, melyre a Kincstár hiánypótlási felhívással élt. Érdemi változást az intézmények működésében nem eredményez, a megjelölt hiányosságok technikai jellegűek, pl.: - csatolni szükséges az önállóan gazdálkodó költségvetési szervvel kötött megállapodást, - a székhely címében feltüntetni szükséges az irányítószámot is, - fel kell tüntetni a fenntartó szervek címét, - fel kell tüntetni az irányító szervek címét, - néhány esetben hiányos a szakfeladat számok megjelölése, - a Makói Általános Iskola esetén csatolni kell a Társulási Megállapodást, - meg kell jelölni a gazdálkodási feladatokat ellátó önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet (Polgármesteri Hivatal) stb. A Kincstár által kért módosítások az Alapító Okiratokon, a költségvetési szervek között a gazdálkodási feladatok munkamegosztására vonatkozó Ügyrendi Megállapodáson pedig a módosult jogszabályi előírások átvezetésre kerültek. Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján kérem, hagyják jóvá az Alapító Okiratok módosítását. 1. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Makó Város Önkormányzati HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -1...

Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala 182/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Polgármesteri Hivatal módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 2. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 183/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézetmódosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 3. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az Újvárosi Óvoda 184/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy az Újvárosi Óvoda módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 4. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Belvárosi Óvoda 185/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Belvárosi Óvoda módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -2...

5. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete határoz, hogy a József Attila Városi Könyvtár 186/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a József Attila Városi Könyvtár módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 6. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az Egyesített Népjóléti Intézmény 187/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Egyesített Népjóléti Intézmény módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 7. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 188/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 8. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Városi Piac Makó 189/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Városi Piac Makó módosított Alapító HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -3...

Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 9. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az "Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására" 191/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Városi Önkormányzat jegyzőjét, hogy az "Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására" jóváhagyott Módosító Okiratát és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. 10. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján, hogy a szabályos gazdálkodás biztosítása érdekében a Polgármesteri Hivatal önállóan működő és gazdálkodó, valamint a hozzá tartozó önállóan működő költségvetési szervek között a gazdálkodási feladatok munkamegosztására vonatkozóan az Ügyrendi Megállapodást a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Felelős: Makó Város Önkormányzat polgármestere, jegyzője Határidő: azonnal Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás - Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet - Újvárosi Óvoda - Belvárosi Óvoda - József Attila Városi Könyvtár - Egyesített Népjóléti Intézmény - Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság - Városi Piac Makó - Irattár Makó, 2009. szeptember 16 Dr. Buzás Péter polgármester HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -4...

A Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának Módosító Okirata A 182/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. A Székhelye című pontja az alábbiak szerint módosul: Székhelye: 6900 Makó, Széchenyi tér 22. A költségvetési szerv alapító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv alapító szerve: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. A költségvetési szerv irányító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv irányító szerve: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22. A Jogszabályban meghatározott közfeladata című pontjának első bekezdése az alábbiak szerint módosul: - a képviselő-testület egységes hivatalt hoz létre polgármesteri hivatal elnevezéssel- az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására; a polgármesteri hivatal ellátja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott feladatokat (A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 38. (1)) Az Alapító Okirat Tevékenysége: Alaptevékenysége: TEÁOR 08 pontja hatályon kívül helyezésre kerül Az Alapító Okirat az alábbiakkal egészül ki: Szakágazat: 841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Szakfeladatai 2009. december 31-ig című pontja az alábbiak szerint módosul: Szakfeladatai 2009. december 31-ig: 75115-3 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége 75116-4 Helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 75117-5 Országgyűlési és önkormányzati választás

75118-6 Önkormányzati képviselő választás 75192-2 Önkormányzatok elszámolásai 75195-5 Költségvetési szervek vállalkozási tevékenysége 75196-6 Önkormányzatok feladatra nem tervezhető elszámolások 01403-4 Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás 45202-5 Helyi közutak létesítése és felújítása 63121-1 Közutak üzemeltetése, fenntartása 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 70201-2 Ingatlankezelés,- forgalmazás,- közvetítés, -becslés 75183-4 Vízkárelhárítás 75184-5 Város és községgazdálkodási szolgáltatás 75185-6 Települési vízellátási és vízminőségvédelem 75187-8 Közvilágítási feladatok 75175-7 Önkormányzati intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 75177-9 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatások 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 85201-8 Állategészségügyi tevékenység 85327-9 Rendszeres pénzbeli ellátások 85331-1 Rendszeres szociális pénzbeli ellátások 85332-2 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátások 85328-0 Eseti pénzbeli ellátások 85334-4 Eseti pénzbeli szociális ellátások 85335-5 Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátások 90211-3 Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység 92192-5 Egyéb szórakoztatási és kulturális tevékenység 92403-6 Diáksport 93092-1 Családi ünnepek szervezése A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Szakfeladatai 2009. december 31-ig: 75115-3 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége 75116-4 Helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 75117-5 Országgyűlési és önkormányzati választás 75118-6 Önkormányzati képviselő választás 75192-2 Önkormányzatok elszámolásai 75195-5 Költségvetési szervek vállalkozási tevékenysége 75196-6 Önkormányzatok feladatra nem tervezhető elszámolások 01403-4 Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás 45202-5 Helyi közutak létesítése és felújítása 63121-1 Közutak üzemeltetése, fenntartása 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 70201-2 Ingatlankezelés,- forgalmazás,- közvetítés, -becslés 75183-4 Vízkárelhárítás 75184-5 Város és községgazdálkodási szolgáltatás 75185-6 Települési vízellátási és vízminőségvédelem

75187-8 Közvilágítási feladatok 75175-7 Önkormányzati intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 75177-9 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatások 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 85201-8 Állategészségügyi tevékenység 85327-9 Rendszeres pénzbeli ellátások 85331-1 Rendszeres szociális pénzbeli ellátások 85332-2 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátások 85328-0 Eseti pénzbeli ellátások 85334-4 Eseti pénzbeli szociális ellátások 85335-5 Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátások 90211-3 Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység 92192-5 Egyéb szórakoztatási és kulturális tevékenység 92403-6 Diáksport 93092-1 Családi ünnepek szervezése Szakfeladatai 2010. január 1-től: társulások 841126-1 Önkormányzatok és többcélú kistérségi igazgatási tevékenysége 841112-1 Önkormányzati jogalkotás 841114-1 Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841115-1 Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841116-1 Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek 841117-1 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek 841118-1 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek 841133-1 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 841401-1 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások 841402-1 Közvilágítás 841403-1 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások 841901-1 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 842155-1 Önkormányzatok máshova nem sorolható nemzetközi kapcsolatai 842421-1 Közterület rendjének fenntartása 842541-1 Ár és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek 882111-1 Rendszeres szociális segély

882112-1 Időskorúak járadéka 882113-1 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882114-1 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás 882115-1 Ápolási díj alanyi jogon 882116-1 Ápolási díj méltányossági alapon 882117-1 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 882118-1 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 882119-1 Óvodáztatási támogatás 882122-1 Átmeneti segély 882123-1 Temetési segély 882124-1 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 882125-1 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 882129-1 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 882201-1 Adósságkezelési szolgáltatás 882202-1 Közgyógyellátás 882203-1 Köztemetés 889935-1Otthonteremtési támogatás 889936-1 Gyermektartásdíj megelőlegezése 889942-2 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás 889943-2 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 890216-2 Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatásuk 890222-2 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok, valamint támogatásuk 890301-2 Civil szervezetek működési támogatása 890302-2 Civil szervezetek program-és egyéb támogatása 890303-2 Civil szféra megerősítését segítő egyéb tevékenységek 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 890443-1 Közmunka 890503-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi intézmények fenntartásának és fejlesztésének támogatása 890506-2 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása 900300-2 Alkotóművészi tevékenység (Ifjúsági művésztelep) 900400-2 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése (Városházi Galéria) 910501-1 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 931201-2 Versenysport tevékenység és támogatásuk 931202-2 Utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatásuk 960302-1 Köztemető-fenntartás és működtetés 421100-1 Út, autópálya építés 429900-2 Egyéb máshová nem sorolható építés 522110-1 Közutak, hidak, alagutak, üzemeltetése, fenntartása 682001-1 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002-1 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásig, támogatáson kívüli

forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet. Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 182/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Bánfi Margit jegyző Dr. Buzás Péter polgármester

Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának Módosító Okirata A 183/2009. (V.27) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. Az intézmény telephelyei című pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény telephelyei: 6900 Makó, Szegedi u. 4-6. 6900 Makó Vásárhely u. 4 6900 Makó, Almási u. 52. 6900 Makó, Návay Lajos tér 12./A 6900 Makó, Kálvin János utca 7./B 6900 Makó, Bajza u. 71. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 29. 6917 Nagyér, Petőfi S. u. 24. Az Alapító szerv neve, székhelye című pontja az alábbiak szerint módosul: Alapító szerv neve, székhelye: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az intézmény irányító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény irányító szerve: Makó Város Önkormányzati Képviseleti-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Fenntartója című pontja az alábbiak szerint módosul: Fenntartója: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbiakkal egészül ki: Gazdálkodási feladatokat ellátó önállóan működő és gazdálkodó szerv: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Az Alapító Okirat az alábbiakkal egészül ki: Szakágazata: 852010 alapfokú oktatás Az Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: 2009. december 31-ig: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés,oktatás Egész napos iskolaotthonos ellátás 80131-3 Alapfokú művészetoktatás 80511-3 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 92403-6 Diáksport 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: Logopédiai ellátás Gyógytestnevelés 2010. január 1-től 852000 1 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 852011 1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021 1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyamon) 852031 1 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban 852032 1 Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban 855911 1 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 856011 1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység: logopédiai ellátás gyógytestnevelés 931204 1 Iskolai, diáksport- tevékenység és támogatása 562913 2 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 2 Munkahelyi étkeztetés A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés,oktatás Egész napos iskolaotthonos ellátás 80131-3 Alapfokú művészetoktatás 80511-3 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok

92403-6 Diáksport 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: Logopédiai ellátás Gyógytestnevelés 2010. január 1-től 852000 1 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 852011 1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021 1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyamon) 852031 1 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban 852032 1 Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban 855911 1 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 856011 1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység: logopédiai ellátás gyógytestnevelés 931204 1 Iskolai, diáksport- tevékenység és támogatása 562913 2 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 2 Munkahelyi étkeztetés Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásig támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 183/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Bánfi Margit jegyző Dr. Buzás Péter polgármester

Újvárosi Óvoda Alapító Okiratának Módosító Okirata A 184/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. Az intézmény irányító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény irányító szerve: Makó Város Önkormányzati Képviseleti-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22. A Fenntartója című pontja az alábbiak szerint módosul: Fenntartója: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbi ponttal egészül ki: Gazdálkodási feladatokat ellátó önállóan működő és gazdálkodó szerv: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbi ponttal egészül ki: Szakfeladata: 851020 Óvodai nevelés Az Alaptevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Alaptevékenysége: 2009. december 31.-ig : 55231-2 Óvodai intézményi étkeztetés 80111-5 Óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 2010. január 01-től: 851011 1 Óvodai nevelés, ellátás 851012 1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851000 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása

562912 1 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 1 Munkahelyi étkeztetés A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Kiegészítő tevékenysége: 2009. december 31.-ig : 55231-2 Óvodai intézményi étkeztetés 80111-5 Óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 2010. január 01-től: 851011 1 Óvodai nevelés, ellátás 851012 1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851000 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása 562912 1 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 1 Munkahelyi étkeztetés Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásig támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Belvárosi Óvoda 184/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Bánfi Margit jegyző Dr. Buzás Péter polgármester

Belvárosi Óvoda Alapító Okiratának Módosító Okirata A 185/2009. (V.27) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. Az intézmény irányító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény irányító szerve: Makó Város Önkormányzati Képviseleti-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22. A Fenntartója című pontja az alábbiak szerint módosul: Fenntartója: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbi ponttal egészül ki: Gazdálkodási feladatokat ellátó önállóan működő és gazdálkodó szerv: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbi ponttal egészül ki: Szakágazat: 851020 Óvodai nevelés Az Alaptevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Alaptevékenysége: 2009. december 31.-ig : 55231-2 Óvodai intézményi étkeztetés 80111-5 Óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 2010. január 01-től: 851011 1 Óvodai nevelés, ellátás 851012 1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851000 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása 562912 1 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 1 Munkahelyi étkeztetés

A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Kiegészítő tevékenysége: 2009. december 31.-ig : 55231-2 Óvodai intézményi étkeztetés 80111-5 Óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 2010. január 01-től: 851011 1 Óvodai nevelés, ellátás 851012 1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851000 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása 562912 1 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 1 Munkahelyi étkeztetés Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásig támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Belvárosi Óvoda 185/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Bánfi Margit jegyző Dr. Buzás Péter polgármester

József Attila Városi Könyvtár Alapító Okiratának Módosító Okirata A 186/2009. (V.27) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. A Székhelye című pontja az alábbiak szerint módosul: Székhelye: 6900 Makó, Deák Ferenc u. 2. Az Alapító szerv neve, székhelye című pontja az alábbiak szerint módosul: Alapító szerv neve, székhelye: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbiakkal egészül ki: Alapításának éve: 1952. A Fenntartója című pontja az alábbiak szerint módosul: Fenntartója: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbiakkal egészül ki: Gazdálkodási feladatokat ellátó önállóan működő és gazdálkodó szerv: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alaptevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Szakágazat: 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység Szakfeladat: 2009. december 31.-ig : 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység 804017 Iskolarendszeren kívüli, nem szakmai oktatás 2010. január 1.-től: 910121 1 Könyvtári állomány gyarapítása nyilvántartása 910122 1 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 1 Könyvtári szolgáltatások 855931 2 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul:

2009. december 31.-ig : 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység 804017 Iskolarendszeren kívüli, nem szakmai oktatás 2010. január 1.-től: 910121 1 Könyvtári állomány gyarapítása nyilvántartása 910122 1 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 1 Könyvtári szolgáltatások 855931 2 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a József Attila Városi Könyvtár 186/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Bánfi Margit jegyző Dr. Buzás Péter polgármester

Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okiratának Módosító Okirata A 187/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. A Székhelye című pontja az alábbira módosul: 6900 Makó, Béke u. 9. Az Alapító szerve című pontja az alábbira módosul: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Irányító szerve című pontja az alábbira módosul: Irányító szerve: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapító Okirat az alábbi ponttal egészül ki: Gazdálkodási feladatokat ellátó Önállóan működő és gazdálkodó szerv Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: Szakágazat: 889900 Máshová nem sorolható egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül Szakfeladatai 2009. december 31.-ig 851297 Védőnői szolgálat 0000 851912 Anya, gyermek és csecsemővédelem 853181 Átmeneti elhelyezést biztosító ellátás Átmeneti szállás ( Teleki u. ) 1111 Éjjeli menedékhely ( Ardics ) 0000

853192 Egyéb szoc. Ellát. Száll.hely nyújt. Időskorúak Gondozóháza 0000 853211 Bölcsődei ellátás 0000 853233 Házi segítségnyújtás 0000 Jelzőrendszeres házigondozás 853244 Családsegítés 0000 Tanyagondnoki szolgálat 0001 853255 Szociális étkezés 0000 853266 Nappali szociális ellátás Idősek klubja Rákosi rendelő Központi irányítás 0000 Nappali melegedő 0009 853288 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás Támogató szolgálat 0000 Civil Klub ( Hajnal u.) 0001 Szakfeladatai 2010. január 1.-től 869041-1 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás 869042-1 Ifjúság- egészségügyi gondozás 879019-1 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása 879034-1 Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen 873012-1 Időskorúak átmeneti ellátása 889101-1 Bölcsődei ellátás 889922-1 Házi segítségnyújtás 889923-1 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 889924-1 Családsegítés 889201-1 Gyermekjóléti szolgáltatás 889928-1 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 889921-1 Szociális étkeztetés 881011-1 Idősek nappali ellátása 889913-1 Nappali melegedő A Kiegészítő, kisegítő tevékenysége, feladatai című pontja az alábbiak szerint módosul: Szakfeladatai 2009. december 31.-ig 851297 Védőnői szolgálat 0000 851912 Anya, gyermek és csecsemővédelem 853181 Átmeneti elhelyezést biztosító ellátás Átmeneti szállás ( Teleki u. ) 1111 Éjjeli menedékhely ( Ardics ) 0000 853192 Egyéb szoc. Ellát. Száll.hely nyújt. Időskorúak Gondozóháza 0000 853211 Bölcsődei ellátás 0000 853233 Házi segítségnyújtás 0000 Jelzőrendszeres házigondozás 853244 Családsegítés 0000

Tanyagondnoki szolgálat 0001 853255 Szociális étkezés 0000 853266 Nappali szociális ellátás Idősek klubja Rákosi rendelő Központi irányítás 0000 Nappali melegedő 0009 853288 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás Támogató szolgálat 0000 Civil Klub ( Hajnal u.) 0001 Szakfeladatai 2010. január 1.-től 869041-1 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás 869042-1 Ifjúság- egészségügyi gondozás 879019-1 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása 879034-1 Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen 873012-1 Időskorúak átmeneti ellátása 889101-1 Bölcsődei ellátás 889922-1 Házi segítségnyújtás 889923-1 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 889924-1 Családsegítés 889201-1 Gyermekjóléti szolgáltatás 889928-1 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 889921-1 Szociális étkeztetés 881011-1 Idősek nappali ellátása 889913-1 Nappali melegedő Az alaptevékenység feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, annak mértékéig végezhet. Záradék Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az Egyesített Népjóléti Intézmény 187/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának a módosítását.../2009. (IX.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Buzás Péter polgármester Dr. Bánfi Margit jegyző

Városi Piac Makó Alapító Okiratának Módosító Okirata A 189/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. A Székhelye című pontja az alábbiak szerint módosul: Székhelye: 6900 Makó, Deák Ferenc u. 41/A. Az Alapító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: Alapító szerve: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Irányító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: Irányító szerve: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Az Alapfeladata című pont megnevezése az alábbiak szerint módosul: Jogszabályban meghatározott közfeladata Az Alapító Okirat az alábbiak szerint egészül ki: Szakágazat szám: 841218 Lakás-, kommunális szolgáltatások igazgatása A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: 2009. december 31-ig: 751845 Város és községgazdálkodási szolgáltatása 2010. január 01-től: 841403 1 Város és községgazd. m.n.s. szolgáltatások Az alaptevékenység feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, annak mértékéig végezhet. Az Alapító Okirat az alábbiak szerint egészül ki: Kisegítő tevékenysége: Kisegítő tevékenységet nem végez. A Gazdálkodási jogkör szerinti besorolása című pont megnevezése az alábbiak szerint módosul: Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója Az Ingatlan vagyontárgyak című pontja az alábbiak szerint módosul: hrsz.: 7533/2, műv. ág.: Kivett piactér és piacfelügyelőség épülete: 9211 m2

Záradék Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Városi Piac Makó 189/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Buzás Péter polgármester Dr. Bánfi Margit jegyző

Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Alapító Okiratának Módosító Okirata A 188/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. A Telephelye(i) című pontja hatályon kívül helyezésre kerül. Az Intézmény alapító szerve című pontja az alábbiak szerint módosul: Makó Város Önkormányzata A Működési területe című pontja hatályon kívül helyezésre kerül. A Jogszabályban meghatározott közfeladata című pontja az alábbiak szerint módosul: Tűzvédelmi tevékenységek - tűzvédelmi, tűzoltási és műszaki mentési tevékenység - közreműködés a közvetlen tűz- és robbanásveszély esetén a biztonsági intézkedések végrehajtásában, ennek érdekében állandó készenléti szolgálat - tűzmegelőzési feladatok - tűzvédelmi, hatósági feladatok, I. fokú tűzvédelmi hatóság - tűzvizsgálat (A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv., a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. tv.) A Gazdálkodási jogkör szerinti besorolása című pontja hatályon kívül helyezésre kerül. A Szakfeladatai 2010. január 1.-től című pontja az alábbiak szerint módosul: 842521-1 Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítás 842522-1 Megelőzés, (szak)hatósági tevékenység 841901-1 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai A Kiegészítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: 802000-2 Biztonsági rendszer szolgáltatás 829000-2 Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

712209-2 Egyéb, műszaki vizsgálat, elemzés Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásáig, támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet. A Kisegítő tevékenysége című pontja az alábbiak szerint módosul: 493909-3 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás 771200-3 Gépjármű kölcsönzés (3,5 tonna fölött) Az intézmény alaptevékenységének sérelme nélkül folytathat az intézményi feladatok ellátását szolgáló és egyéb tevékenységet is, bármely közügyet, szervező, szolgáltató feladatot, amelyet törvény nem utal más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe. A kisegítő tevékenységre fordított kiadások arányának felső határa az intézmény összes évi kiadásának 5 %-át nem haladhatja meg. Az ebből befolyt bevételt köteles az alaptevékenységre fordítani. Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásáig, támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet. Az Ingatlan vagyontárgyak című pontja az alábbiak szerint módosul: Makó, Vorhand rabbi tér 1. hrsz: 7633/1, műv. ág: épület és udvar, 5208 m 2 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 188/2009. (V.27.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2009.(ix.30.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Dr. Buzás Péter polgármester Dr. Bánfi Margit jegyző

Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására Alapító Okiratának Módosító Okirata 3. Alapító, fenntartó és irányító szervek című pontja az alábbiak szerint módosul: Alapító szerve Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) Kiszombor Község Önkormányzata (6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi út 8.) Maroslele Község Önkormányzata (6921 Maroslele, Szabadság tér 1.) Földeák Község Önkormányzata (6922 Földeák, Szent László tér 1.) Apátfalva Község Önkormányzata (6931 Apátfalva, Templom út 69.) Magyarcsanád Község Önkormányzata (6932 Magyarcsanád, Templom tér 1.) Fenntartó szerve Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) Kiszombor Község Önkormányzata (6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi út 8.) Maroslele Község Önkormányzata (6921 Maroslele, Szabadság tér 1.) Földeák Község Önkormányzata (6922 Földeák, Szent László tér 1.) Apátfalva Község Önkormányzata (6931 Apátfalva, Templom út 69.) Magyarcsanád Község Önkormányzata (6932 Magyarcsanád, Templom tér 1.) Irányító szerve: Társulási Tanács (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) A 6. Illetékessége, működési köre: megnevezés az alábbiak szerint módosul: 6. Működési köre: A 7. Feladatai című pontja az alábbival egészül ki: Jogszabályban meghatározott közfeladata: A települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása, valamint az ennek megvalósítását szolgáló pénzalap létrehozása (Ötv. 8. (1) bekezdés) A 8. Tevékenységei című pontja az alábbival egészül ki: Szakágazat: 811000 építményüzemeltetés 15. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje című pontja az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv vezetője az elnök, akit a Társulási Tanácsa a Társulási Megállapodásban meghatározott időtartamra választ meg. (a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 12. -a)

Az Alapító Okirat az alábbi pontokkal egészül ki: 16. Foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatotti jogviszony A Munka Törvényéről szóló 1992. évi XXXII törvény alapján. Záradék: A Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására alapító okiratának jelen módosítását a társult települések jóváhagyják. Társult önkormányzati képviselő-testület Jóváhagyó határozat száma: Kiszombor Község Önkormányzata Maroslele Község Önkormányzata Földeák Község Önkormányzata Apátfalva Község Önkormányzata Magyarcsanád Község Képviselő-testülete Makó Város Önkormányzata hagyta jóvá. Az alapító okirat 2009... napjával lép hatályba, a szakfeladatok felsorolásánál rögzített kivételekkel....... Makó dr. Buzás Péter pm. Kiszombor Szegvári Ernőné pm........ Földeák Vass Imre pm. Maroslele dr. Martonosi György pm....... Apátfalva Varga Péter pm. Magyarcsanád Farkas Jánosné pm.

1 Ü G Y R E N D I M E G Á L L A P O D Á S a Polgármesteri Hivatal mint gazdasági szervezet gazdálkodásával összefüggő feladataira Tervezet Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2008. évi CV. törvény hatályba lépése valamint az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban Áht.), valamint az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításai értelmében az alábbi megállapodást../2009. (.) MÖKT sz. határozatával elfogadta. Általános rendelkezések A Makó Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala gazdasági szervezetének feladatairól az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban Áht.), valamint az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Ámr.) alapján, a szabályos gazdálkodás biztosítása érdekében a Polgármesteri Hivatal önállóan működő és gazdálkodó valamint a hozzá tartozó önállóan működő költségvetési szervek között a gazdálkodás feladatok munkamegosztására vonatkozóan, az intézmények Szervezeti és Működési Szabályzat előírásait figyelembe véve az alábbiak szerint állapodnak meg. 1. Az ügyrendi megállapodás célja, tartalma Az ügyrendi megállapodás célja, hogy részletesen meghatározza az önállóan működő és gazdálkodó, valamint a hozzá tartozó önállóan működő költségvetési szervek közötti gazdálkodási feladatok munkamegosztását gazdasági szervezet feladatait, a szervezethez tartozó feladat-, hatás- és jogköreit. Az ügyrend a gazdasági szervezet által ellátandó következő feladatok végrehajtásához kapcsolódóan tartalmaz előírásokat, szabályokat: az éves költségvetés tervezése, az előirányzat módosítás, az üzemeltetés, fenntartás, működtetés, beruházás, a vagyon használat, hasznosítás, a munkaerő-gazdálkodás, a pénzkezelés, a pénzellátás, a könyvvezetés, a beszámolási kötelezettség, valamint az adatszolgáltatás, A gazdálkodással összefüggő egyes tevékenységek végrehajtásának részletes helyi előírásait a következő szabályzatok rögzítik: a számlarend, analitikus nyilvántartás és a főkönyvi könyvelés kapcsolatrendszeréről szóló szabályzat számviteli politika, eszközök és források értékelési szabályzata, leltározási és leltárkészítési és selejtezési szabályzat a bizonylati szabályzat, pénzkezelési szabályzat, ÜGYRENDI MEGÁLLAPODÁS

2 kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés és szakmai teljesítés rendjéről szóló szabályzat I. A gazdasági szervezet Önállóan működő és gazdálkodó intézmény: Megnevezése: Makó Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jogállása: Tevékenységének jellege alapján: közhatalmi költségvetési szerv Feladatellátáshoz gyakorolt funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv, A Makó Város Önkormányzat Képviselő-testület által alapított önállóan működő költségvetési szervekkel együtt látja el a gazdálkodási feladatokat. Székhelye: 6900. Makó, Széchenyi tér 22. Költségvetési intézményi törzsszám: 354745 KSH statisztikai számjel: 15354745-8411-321-06 Adóazonosító szám: 15354745-2 - 06 Számlavezető pénzintézet megnevezése: Raiffesien Bank Makói Fiókja 6900 Makó Széchenyi tér Bankszámla száma: 12069000-01103144-00100007 Önállóan működő intézmények: I. József Attila Városi Könyvtár II. Városi Piac Makó III. Makói Általános Iskola IV. Belvárosi Óvoda V. Újvárosi Óvoda VI. Makói Termál és Gyógyfürdő VII. Egyesített Népjóléti Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat VIII. Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására II. A gazdasági szervezet feladatainak meghatározása 1. A Makó Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, saját munka szervezete látja el: - a költségvetés tervezésével, az előirányzat-felhasználással, előirányzat módosítással kapcsolatos feladatokat az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a költségvetési rendelet, a zárszámadási rendelet döntés előkészítési feladatát ellátja. A feladat megalapozott előkészítését az önállóan működő költségvetési szervek, valamint a hivatal szervezeti egységeinek előkészítési munkájának koordinálásával biztosítja. - a költségvetésében megtervezett bevételek beszedésével, a kiadások teljesítésével kapcsolatos operatív feladatok, a pénzgazdálkodással, a bankszámlavezetéssel, a pénzellátással kapcsolatos gazdálkodást érintő irányítási teendőket, a Hivatal valamint a Piac, Könyvtár, Makói Termál és Gyógyfürdő és az Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításán feladatát illetően ellátja, az intézmények vezetőinek szakmai irányításával. - számviteli feladatait jogszabályok, valamint a jogszabályok végrehajtása értelmében alkotott szakmai szabályzatok alapján elkészíti a Polgármesteri Hivatal a negyedéves pénzforgalmi és mérlegjelentéseket, félévi év végi beszámolóját, azok alátámasztását koordinálja. - Az üzemeltetéssel, a fenntartással, működéssel, kapcsolatos teendők, továbbá a munkaerővel való gazdálkodás feladatellátását mind az önállóan működő intézmények mind az önállóan működő és gazdálkodó intézmény az intézmény vezetőjének irányításával, a Képviselő testület által jóváhagyott szabályzatokban, rendeletekben foglalt szabályok alapján látja el. - a beruházással, a vagyon használatával és hasznosításával a számviteli törvényből és a költségvetési szervek számviteli feladatait szabályozó kormányrendeletből adódó feladatokat, az adatszolgáltatásokat követően elvégzi a beszámolással, az éves zárszámadással és évközben a gazdálkodásról tájékoztatók elkészítésével, kapcsolatos feladatokat, testületi előterjesztések készít. ÜGYRENDI MEGÁLLAPODÁS

3 - a pénzügyi-gazdasági munkafolyamatokba épített belső ellenőrzést végez. 2. A Makó Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal önállóan működő költségvetési szervei, saját munka szervezeteik útján látják el: - a költségvetés tervezését, az előirányzat-felhasználással, előirányzat módosítással kapcsolatos feladatok kezdeményezését az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerven keresztül látja el, biztosítja intézményének költségvetését megalapozó számításokat, a kiadott irányelveknek megfelelően. - a költségvetéseikben megtervezett bevételek beszedésével, a kiadások teljesítésével kapcsolatos operatív feladatokat, a pénzgazdálkodással, a bankszámla vezetéssel, a pénzellátással kapcsolatos teendőket,- kivéve a Makói Általános Iskola a Belvárosi Óvoda az Újvárosi Óvoda és az ENI ahol a saját munkaszervezetükben történő bizonylat feldolgozás melletti adatszolgáltatással biztosítják e feladat ellátását - önállóan működő költségvetési szervek a Polgármesteri Hivatalon keresztül látják el. - számviteli feladatait jogszabályok, valamint a jogszabályok végrehajtása értelmében alkotott szakmai szabályzatok alapján a Makói Általános Iskola a Belvárosi Óvoda az Újvárosi Óvoda és az ENI adatot szolgáltatnak a Polgármesteri Hivatal a negyedéves pénzforgalmi és mérlegjelentéseket, félévi év végi beszámolójának és alátámasztásának érdekében. - az üzemeltetés, szakmai működéssel, a munkaerővel való gazdálkodás feladatait, az intézmények saját munkaszervezetükben, önállóan, az intézményvezetők irányításával a képviselő testület által jóváhagyott szabályzatokban, rendeletekben foglalt szabályok alapján látják el. - a beruházással, a vagyon használatával és hasznosításával kapcsolatos feladatokat a mindenkor hatályos vagyonrendeletben foglaltak értelmében, kell végrehajtani. III. Az egyes szervezeti egységek gazdálkodási feladatellátásának jogszabályi keretei - a helyi önkormányzatról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény, - az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, - az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) kormányrendelet, - a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló módosított 54/1996.(IV.12.) kormányrendelet, - az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv tekintetében a Makó Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata, az önállóan működő költségvetési szerv esetében saját önálló jogi személyként elfogadásra került Szervezeti és Működési Szabályzata. A mindenkori hatályos vagyonrendelet rendelet:: (III.26.) Makó Város Önkormányzatának vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról Maki Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal által kiadott, teljes gazdasági szervezetre vonatkozó egységes szabályzatok: Számlarend Számviteli Politika Analitikus nyilvántartási rend és a főkönyvi könyvelés kapcsolatrendszeréről szóló szabályzat Pénzkezelési szabályzat Kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás érvényesítés és szakmai teljesítés igazolás rendjéről szóló szabályzata leltározási, leltárkészítési és a felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata, Bizonylati szabályzat és album FEUVE, Kockázatkezelési és Szabálytalanságok kezeléséről szóló szabályzat a gazdálkodásra vonatkozó folyamatokat illetően Intézményi sajátosságok miatt intézményenként elkészített szabályzatok, melyek a: Élelmezési szabályzat, (ami tartalmazza az élelmezési tev. önköltség számítási szabályokat is ) csak ENI Anyaggazdálkodási és raktározási szabályzat ENI Készletekkel kapcsolatos belső szabályozás ENI ÜGYRENDI MEGÁLLAPODÁS