A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat"

Átírás

1 82/2010. (XII.14.) számú határozat 2. szám ú meliéklete A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 66. -a alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: A költségvetési szerv Neve: Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala Székhelye: 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zsilinszky u. 1. Létrehozásáról rendelkező határozat: 5/1990. (10.10.) Önkormányzati határozat Jogelődjének neve: Hosszúpályi Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala ( v1. Önkormányzati határozat) Jogelődjének címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenysége: Az önkormányzat működésének segítése, az államigazgatási ügyek döntésre való szakszerű előkészítése, a döntés meghozatala, és a döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, az önkormányzat gazdálkodásának végrehajtása. Állami feladatként ellátott : TEÁOR: 8411-Általános közigazgatás Szakágazat: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége. Az alap tevékenységeket szolgáló szakfeladatok: zöldterület kezelés út, autópálya építése híd, alagút építése óvodai intézményi étkeztetés iskolai intézményi étkeztetés munkahelyi étkeztetés egyéb vendéglátás ( vendégétkeztetés) közutak,hidak,alagutak üzemeltetése,fenntartása saját tulajdonú ingatlan adás-vétele lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 1

2 támogatása önkormányzatok és többe.kistérs.társ. Igazgatási tevékenysége önkormányzat jogaikotás egyéb jogi tevékenység Ogy. képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tev. EU. Parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenys. Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenys. adó, illeték kiszabása,beszedése,adóellenőrzés önkormányzatok közbeszerzési eljár. lebonyolít. összef.szolg. m.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok civil szervezetek működési támogatása egyházak közösséqi és hitéleti tevékenység támogatása ár,- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek város,-községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások közterület rendjének fenntartása közcélú foglalkoztatás közhasznú foglalkoztatás közmunka köztemető-fenntartás és működtetés közvilágítás önkormányzatok, val. többe. kistérs. társulások elszámolásai óvodai nevelés, ellátás ált.isk.tan.nappali rendsz.nev.okt. 1-4 évf. ált.isk.tan.nappali rendsz.nev.okt. 5-8 évf. ált. isk. napköziotthoni nevelés ált.iskolai tanulószobai nevelés egyéb oktatást kiegészítő tevékenység háziorvosi alapellátás család- és nővédelmi egészségügyi gondozás egyéb terméészetbeni ellátások nyújtásának finanszírozása állat- egészségügyi ellátás időskorúak járadéka lakásfenntart.támogatás normatív alapon helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás ápolási díj alanyi jogon ápolási díj méltányossági alapon rendszeres szociális segély rendszeres gyermekvédelmi támogatás kiegészítő gyermekvédelmi támogatás óvodáztatási támogatás munkanélküli ellátások finanszírozása helyi eseti lakásfenntartási támogatás átmeneti segély temetési segély mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások közgyógyellátás 2

3 , átrakása köztemetés rendkívüli gyermekvédelmi támogatás szennyvíz gyűjtése,tisztítása, elhelyezése települési hull.összeteőinekválogatása,elkül.begyűjt.-száll.- telep. hulladék vegyes(ömlesztett begyűjtése,szállítása, átrakás közművelődési tevékenységek és támogatásuk közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése könyvtári szolgáltatások sportlétesítmények működtetési és fejlesztés bűnmegelőzés országos települési és területi kisebbségi önkormányzat választással kapcsolatos tevékenység Illetékességi területe: Monostorpályi Község közigazgatási területe Irányító szerv neve, székhelye: Monostorpályi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zsilinszky u. 1. Gazdálkodási jogkör: önállóan működő és gazdálkodó. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: A jegyző kinevezésének rendje: a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki. A kinevezés határozatlan időre szól. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyekre a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó. Monostorpályi, december 14. '*' ~ \ \ \, -. \ Sz~~i'~~~f '''; polgármester 3

4 MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság Ügyintézés helye: 4025 Debrecen, Hatvan utca 15 Ügyintéző: Verga Róza Telefonszám: Ii\!atószám 09/728878/3/2011 TÖRZSKÖNYVI KIVONAT A.z államháztartásról szóló, többször módosított éji XXXVIII. törvény 18/8. (1) bekezdés 1) pontja alapján a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvánta:tásban az alábbi törzskönyvi alany január 1. napján hatályos, főbb adatai: Törzskönyvi arany azonosító adatai:. Törzskönyvi azonosító szám' Adószám: KSH statisztikai számjel: Státusz: érő Törzskönyvi bejegyzés dátuma ÁHTI azonosító Megnevezés: Nyelv Törzskönyvi alany neve magyar MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Cím: Cím típusa Cím székhely 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1 Tevékenységi besorolás: Alaptevékenységi szakágazat Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Szakfeladat (a 2Ó tól érvényes szakfeladatrend szerint): Tevékenys típusa SzakJel. Megnevezés Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alakulássa! kapcsolatos adatok: Alapítás módja.' jogelőd nélküli alakulás Alapítás dátuma.' Alapítól/élesító kelte: okiratljogszabály: típusa: azonosító adatai: jogszabály 11/2010. (X.13.) sz. önkormányzati rendelet A Törzskönyvi kivonat közokiralnak aláírásával hitelesí/ve ad/a ki. csak akkor minősül, ha azt a!iiagyar ÁI/amkincs!ár bélyegzővel, va/amint 1/3. oldal

5 Alapító/létesító okirat/jogszabály: kelte: típusa: azonosító adatai: egyéb létesítő okirat jogszabály 9/2005. (09.22.) sz. KT rendelettel elfogadott SZMSZ í 990. évi LXV, törvény Közvetlen jogelőd(ök): Nincs nyilvántartott adat Irányító I felügyeleti szerv(ek): Irányító / felügyeleti szerv (önkormányz ati körben: képviselő-testület / közgyűlés / tanács) funkciója Alapítói jog gyakorlója: Fenntartó megnevezése: Nincs nyilvántartott adat Jogi személyiségű szervezeti egység(ek): Nincs nyilvántartott adat Vezető: Vezető neve.' Szabó József Kinevezés módja: választás Kinevezés tényleges vége, kezdete: véqe: hatérozauan Elérhetőség: Telefon. 52/ Mobil: 30/ FAX 52/ hivatal@monostorpalyi.hu Pénzforgalmi számla: Számítógépes nyilvántartás technikai, besorolási adatai: Szervtípus: Szektor: KSH gazdálkodá.si forl77akód. 31 Községi önkormányzat 1254 Helyi önkormányzat 321 Helyi önkormányzat Pénzügyi körzet: 9162 Moncstorpalyi KSH területi számjel Önkormányzat típusa' Település típusa' Önkormányz at működés jellege: község közséq fö polgármesteri hivatalt müköotetö önkormányzat A Törzskönyvi kivonat közokiratnak csak akkor minősül, ha azt a tleqyar ÁI/amkincs!ar bélyegzővel, valamint a!airasaval bitelesitve adta ki. z rsac»

6 Akivonatot MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA kérésére, a fenti iktatószámú törzskönyvi nyilvántartási határozat mellékieteként adtuk ki. Hatáskör gyakorlója: Szatmáriné Szabó Enikő a Magyar Államkincstár Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság igazgatója Debrecen, február 18. Kiadmányozó: Havas államháztartási Marta osztályvezető A Törzskönyvi kivonal közokirainak csak akkor minösül, ha azt a Magyar Áflamkincstár bélyegzövei, valamint aláírásával hitelesítve adta ki. 3/3. oldal

7 MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság Ügyintézés helye: 4025 Debrecen, Hatvan utca 15 Ügyintéző: Weinbach Emese Telefonszám: 06-52/ Iktatószám: 09/375384/3/2011 TÖRZSKÖNYVI KIVONAT Az államháztartásról szóló, többször módosított évi XXXVIII. törvény 18/8. (1) bekezdés 1)pontja alapján a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásban az alábbi törzskönyvi alany január 7. napján hatályos, föbb adatai: Törzskönyvi alany azonosító adatai: Törzskönyvi azonosító szám: Adószám: KSH statisztikai szémjel: Státusz: élő Törzskönyvi bejegyzés dátuma: ÁHTI azonosító: Megnevezés: Nyelv Törzskönyvi alany neve magyar MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA Cím: Cím típusa Cím székhely 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1 Gazdálkodási jogkör 2010: Gazdálkodási jogkör: önállóan müködő és gazdálkodó Önállóan működö és gazdálkodó szerv gazdálkodó egységgel rendelkezik: nem Foglalkoztatási jogviszonyok: munkaviszony megbizásos jogviszony közszolgálati jogviszony Tevékenységi besorolás: Alaptevékenységi szakágazat: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Szakfeladat ( ,01-től érvényes): Tevékenys. típusa ".. 0_.... _ Szakfer~. ~egllf!~~~~. _ Szennyvíz gyüjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása A Törzskönyvi kivonat közokiratnak csak akkor minősül, ha azt a Magyar Államkincstár bélyegzővel. valamint aláírásával hitelesítve adta ki. 1/4. oldal

8 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Út, autópálya építése Híd, alagút építése Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Óvodaí íntézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Munkahelyi étkeztetés Egyéb vendéglátás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Egyéb jogi tevékenység Állat-egészségügyi ellátás Zöldterület-kezelés Önkormányzati jogaikotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó. tevékenységek Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Munkanélküli ellátások finanszírozása Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Közvilágítás Város-, kőzséggazdálkodási m.n.s. szolgáltatások Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Közterület rendjének fenntartása Bűnmegelözés Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Egyéb természetbeni ellátások nyújtásának finanszírozása Óvodai nevelés, ellátás Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Általános iskolai napközi otthoni nevelés Általános iskolai tanulószobai nevelés Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Háziorvosi alapellátás Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Rendszeres szociális segély Időskorúakjáradéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfennta rtási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási dij méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás A Törzskönyvi kivonat közokiratnak csak akkor minösül, ha azt a Magyar Álfamkincstár bélyegzővel, valamint aláírásával hitelesítve adta ki. 2/4. oldal

9 Kiegészitő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Közgyógyellátás Köztemetés Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatásuk Civil szervezetek működési támogatása Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás Közmunka Egyházak közösséqi és hitéleti tevékenységének támogatása Könyvtári szolgáltatások Közművelődési tevékenységek és támogatásuk Közrnűvelödési intézmények, közösségi színterek működtetése Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése M.n.s. egyéb közösséqi, társadalmi tevékenység Köztemető-fenntartás és működtetés Alakulással kapcsolatos adatok: Alapítás módja: szétválasztás kiválással Alapítás dátuma: Alapító/létesítő okiratljogszabály. kelte típusa: alapító okirat alapító okirat határozat alapító okirat alapító okirat azonosító adatai: 82/2010. (XI1.14.)sz. határozattal módositva és elfogadva 24/2009. (06.24.) sz. határozattal elfogadva 76/2008. (XI.27.) sz. KT. határozat 3/2008. (1.09.)KT. sz. határozattal elfogadva Alapító okirat Kőzvetlen jogelőd(ök): Törzsk. Régi (örzsk azon.awnosító Megnevezés HOSSZÚPÁLYI NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA Irányító I felügyeleti szerv(ek): Irányító / felügye/eti szerv (önkormányzati körben: képviselő-testület / közgyűlés / tanács) funkciója MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA irányítás Alapítói jog gyakorlója: MONOSTORPÁLYIKÖZSÉGIÖNKORMANYZAT Fenntartó megnevezése: A Törzskönyvi kivonat kozokiretnek csak akkor minösoi, ha azt a Magyar Államkincstár bélyegzövei, valamint aláírásával hitelesí/ve adta ki. 3/4. oldal

10 MONOSTORPÁLYIKÖZSÉGIÖNKORMÁNYZAT Jogi személyiségű szervezeti egység(ek): Nincs nyilvántartott adat Vezető: Vezető neve: Juhász Péter Kinovozés módja: ideiglenes megbizás Kinevezés tényleges vége: kezdete: vége: határozatlan Jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet neve, címe, melyben a törzskönyvi szerv vagy vezetője vagyon kezelői, illetve tulajdonosi jogokat gyakorol: Nincs nyilvántartott adat Elérhetőség: Pénzforgalmi számla: Számlatípus: Számlaszám: Szémíeiipus: Számlaszám: Számlavezető pénzintézet neve: költséqvetési elszámolási állami hozzájárulás Hajdú Takarék Takarékszövetkezet Számitógépes nyilvántartás technikai, besorolási adatai: Szervtípus: 50 (Fő)Polgármesteri hivatal Szektor: 1254 Helyi önkormányzat KSH gazdálkodási formakód: 325 Polgármesteri hivatal (költségvetési szerv) Pénzügyi körzet: KSH területi számjel: Önkormányzat típusa: Település típusa: Önkormányzat működés jellege: 9162 Monostorpályi község község fö polgármesteri hivatalt működtető önkormányzat Akivonatot MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA kérésére, a fenti iktatószámú törzskönyvi nyilvántartási határozat mellékieteként adtuk ki. Hatáskör gyakorlója: Szatmáriné Szabó Enikő a Magyar Allarnkincsíár Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság igazgatója Debrecen, január 7. \\a~ r ~ ",~.'0'ci"""'''"~"\ Kiadmányozó:... "'.:;,'> «" ~ ~~~P ~'" ~~ s : ~ -'l ~~ "y, ~e.<.~ t.<e~. Vas János államháztartásirodavezetöz '~ '~', A Törzskönyvi kivonat kozokiretnek csak akkor minösül, ha azt a Magyar A/lamkincslár bélyegzővel, valamint aláírásával hitelesítve adta ki. 4/4. oldal

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Önkormányzati intézmények alapító okirata módosítása Iktatószám:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Jegyzőkönyv. Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv amely készült a Képviselő-testület 2009. május 14-én 17 00 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Bányász Kultúrotthon Jelen vannak: Petrik

Részletesebben

13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása

13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása 1. elfogadja a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. a) számú mellékletbe

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-1/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról 40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról Az Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/311-683 e-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/311-683 e-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/311-683 e-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 40599-1/2009. Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 110/2015. (XI. 19.) határozata:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-424/2009. Tárgy: Alapító Okiratok módosítása Üi.: Juhászné Kérdő E./dr. Dobó A. Melléklet: 9 módosító okirat, ügyrendi megállapodás

Részletesebben

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 129/2012.

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Előterjesztő: Előzmények: Határozat tervezet: Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása a polgármester 32/2011.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2009. július 03. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2009. július 03. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. Az 1/2012. (II. 13.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 25. E L Ő T E R J

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 156/2011.(IV.28.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Tájékoztató Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-50 /2012. A határozat elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! JAVASLAT Központi háziorvosi

Részletesebben

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985 1. számú melléklet: 1.A költségvetési szerv neve: Rövid neve: Törzsszáma: Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár Németh László Városi Könyvtár

Részletesebben

Javaslat az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására

Javaslat az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására Javaslat az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására Ó z d, 2011. július 28. Előterjesztő: Jegyző Előkészítő: Jogi, Képviselő-testületi és Kistérségi Osztály

Részletesebben

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata H O N E S TA S Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata 1. A költségvetési szerv neve: HONESTAS Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti

Részletesebben

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Iktatószám:1973-7/2009. Alapító Okirat A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben 1 ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 50-14/2012.ikt.sz. 3. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Hivatala alapító

Részletesebben

Lukácsné Kiss Márta képviselő

Lukácsné Kiss Márta képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 11-én 18.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2012. május 22., kedd. 4. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2012. május 22., kedd. 4. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2012. május 22., kedd 4. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2012. május 22., kedd 4. szám TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-1/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/57-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolca Város Önkormányzata, Gyulakeszi Község Önkormányzata és Raposka Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2013. február 22-i

Részletesebben

(Ji. szám ú előterjesztés

(Ji. szám ú előterjesztés l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (Ji. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár, Pilisvörösvár Alapító okiratának módosítása

Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár, Pilisvörösvár Alapító okiratának módosítása Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár, Pilisvörösvár Alapító okiratának módosítása MÓDOSÍTÓ OKIRAT (Elfogadva a 87/2013. (IV.25.) Kt. sz. határozattal) Pilisvörösvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről.

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 118/2008 (XI.06.) h a

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 35. (2) c) pontja, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm.

Részletesebben

1-92. számú előterjesztés

1-92. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1-92. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egyesített Bölcsődék, a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület! & 5 j i c 1 0 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, 1089 Budapest, Diószeghy Sámuel utca 25. 2010. 2 I. BEVEZETÉS A közoktatásról

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu ELŐTERJESZTÉS Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Nemti Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Nemti. 43/2009. (X.26.) határozat. Határozat

Nemti Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Nemti. 43/2009. (X.26.) határozat. Határozat Nemti Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Nemti 43/2009. (X.26.) határozat Határozat Nemti Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Körjegyzıség Szervezeti és Mőködési Szabályzatát megtárgyalta,

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-39 /2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító

Részletesebben

Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó.

Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. (II.28.) önkormányzati rendelete a 8/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelet Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti-

Részletesebben

Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot megvitatás után elfogadni szíveskedjen.

Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot megvitatás után elfogadni szíveskedjen. Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Ikt.sz.: U-15656/2009. Tárgy: Szervezeti és Működési Szabályzatok módosítása

Részletesebben

Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testület Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testület Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testület Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

JAVASLAT. A Margit Kórház Pásztó Alapító Okiratának módosítására

JAVASLAT. A Margit Kórház Pásztó Alapító Okiratának módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-86/2011. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT A Margit Kórház

Részletesebben

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Készült: Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-i nyílt ülésen felvett jegyzőkönyv alapján. 126/2014.(VI.26.) KT számú

Részletesebben

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. április 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Sényő Község Képviselőtestületének 2/2007.(I.24.) Kt. számú határozata A Szociális Otthon működéséhez szükséges okiratokat elfogadja. Sényő Község Képviselőtestületének 3/2007.(I.24.)Kt. számú határozata

Részletesebben

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

- egységes szerkezetben a módosításokkal - Iktatószám: 5677/2012. II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Alapító Okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009 I. FEJEZET általános rendelkezések Az 1997. évi CXL. törvény rendelkezik a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

74/2010.(IV.23.)HÖ. sz. határozat

74/2010.(IV.23.)HÖ. sz. határozat 74/2010.(IV.23.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a polgármester tájékoztatóját a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés

Részletesebben

Alapító okirat. /a Kt.4 (1), Közoktatási törvény 37. (5) / Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Vámosszabadi Tagiskola

Alapító okirat. /a Kt.4 (1), Közoktatási törvény 37. (5) / Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Vámosszabadi Tagiskola Alapító okirat /a Kt.4 (1), Közoktatási törvény 37. (5) / A költségvetési szerv neve: Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Rövid neve: VMÁAMI Székhelye: 9062 Kisbajcs, Arany

Részletesebben

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 22. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2011. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Tájékoztató a kötvényforrás forgatásának eredményérıl (2009. január

Részletesebben

Pálosvörösmart Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (III.8.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Pálosvörösmart Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (III.8.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Pálosvörösmart Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (III.8.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Pálosvörösmart Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

SZIGLIGET HEGYMAGAS KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZIGLIGET HEGYMAGAS KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZIGLIGET HEGYMAGAS KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szigliget és Hegymagas községek Képviselő-testületei a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 35-40. -ai, az államháztartás

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 5. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés a SOPRONTISZK

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁ AK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ( a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva ) Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata 3/1. sz. melléklet Az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztatóban foglaltak, valamint a közoktatásról

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12- /2013. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. június 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. június 7-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 161/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. június 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 160/2012. (V. 03.) számú és

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA. 3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 4. Telephelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13.

ALAPÍTÓ OKIRATA. 3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 4. Telephelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1. Intézmény neve: PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON - rövid neve: PIARISTA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének Mány Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának (2065 Mány, Rákóczi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz.

2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz. 2. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Meghívott vendég: Ráczné Hamerszki Judit

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Meghívott vendég: Ráczné Hamerszki Judit Jegyzőkönyv Készült: 2014. február 27-én 13 00 órai kezdettel a Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Tanácstermében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak: Szőllős Sándor

Részletesebben

TISZAKÜRTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TISZAKÜRTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TISZAKÜRTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (továbbiakban: Mötv.) 84-86.. alapján Tiszakürt és Nagyrév

Részletesebben

József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m. Alapító Okira t

József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m. Alapító Okira t József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m Alapító Okira t A költségvetési szerv neve : Székhelye : Telephelyei: József Attila Városi Könyvtár és Múzeum 6900 Makó, Deák Ferenc u. 2. 6900 Makó, Széchenyi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00 ALAPÍTÓ OKIRAT Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. Tv. l -a és a 2 -a (2) bekezdése alapján az alábbi módosításokkal

Részletesebben

Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata:

Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetéséről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797/2012.

Részletesebben

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezete (Iroda) Szervezeti és Működési Szabályzata

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezete (Iroda) Szervezeti és Működési Szabályzata Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezete (Iroda) Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2010. július 19 től 2012. április 5-től NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE

Részletesebben

ALAPÍTÓ O K I R A T. Intézmény neve: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ 583374. Törzsszáma:

ALAPÍTÓ O K I R A T. Intézmény neve: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ 583374. Törzsszáma: ALAPÍTÓ O K I R A T Intézmény neve: Törzsszáma: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ 583374 2. Székhelye: Békéscsaba, Szabadság tér 9. 3. Telephelyei: Békéscsaba, Gyár u. 16. Békéscsaba,

Részletesebben

Veresegyház Város Jegyzője

Veresegyház Város Jegyzője Veresegyház Város Jegyzője 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: 28 588-600 Fax: 28 588-646 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. 03. 28-i rendes / rendkívüli ülésére Tárgy: A Veresegyház Városi Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

ÓID 8 I l C I t L POLGÁRMESTERE. Tárgy: Sürgősségi indítvány. Tisztelt Képviselő-testület!

ÓID 8 I l C I t L POLGÁRMESTERE. Tárgy: Sürgősségi indítvány. Tisztelt Képviselő-testület! ÓID 8 I l C I t L BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi

Részletesebben

TAR TALO M M UTAT Ó. SZOI alapdokumentumainak módosítása.

TAR TALO M M UTAT Ó. SZOI alapdokumentumainak módosítása. TAR TALO M M UTAT Ó SZOI alapdokumentumainak módosítása. 2. Költségvetési szervek Alapító Okiratainak felülvizsgálata. 3. Játékvár Óvoda alapdokumentumainak módosítása. 4. Együttműködési megállapodások.

Részletesebben

NÉPRAJZI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

NÉPRAJZI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A NÉPRAJZI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kiadja: Néprajzi Múzeum A kiadásért felelős: Jóváhagyja:. Dr. Fejős Zoltán főigazgató.... Oktatási és Kulturális Minisztérium mint az Alapító képviselője

Részletesebben

Tömör István polgármester

Tömör István polgármester BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

A Képviselő-testület a napirendi javaslatról 3 igen szavazattal egyhangúlag - határozathozatal nélkül - a következő napirendet fogadta el.

A Képviselő-testület a napirendi javaslatról 3 igen szavazattal egyhangúlag - határozathozatal nélkül - a következő napirendet fogadta el. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. június 1-jén megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Dr. Fülöp Gyula Szalmási Tamás

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SAJÓSZENTPÉTER VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA A 118 /2011.(V.30.) KT határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTER VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Sajószentpéter Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KISKŐRÖSI ÉS CSÁSZÁRTÖLTÉSI IDŐSEK OTTHONA. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KISKŐRÖSI ÉS CSÁSZÁRTÖLTÉSI IDŐSEK OTTHONA. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa az 59/2011. (IX. 30.) Többcélú Társ. határozatának 2.sz. melléklete KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KISKŐRÖSI ÉS CSÁSZÁRTÖLTÉSI IDŐSEK OTTHONA

Részletesebben

RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012.

RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012. RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012. ÖR. száma Tárgya Módosítás Hatályon kívül helyezve 1/2012. (II. 20.) 2012. évi költségvetési rendelet 2/2012. (III. 08.) 2/2012. (III. 08.) 2012. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 160/2012.(XII.13.)Ö.K. számú határozata

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 160/2012.(XII.13.)Ö.K. számú határozata Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 160/2012.(XII.13.)Ö.K. számú határozata a Budapest Főváros XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Rendjéről A Magyarország

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Polgár Város Önkormányzatának Városgondnoksága 4090 Polgár, Fürdı u. 2. Telefonszám: 52/391-188 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2009. 10. 01. -tıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSE 1./A Szervezeti

Részletesebben

K I V O N A T. támogatásáról. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról

K I V O N A T. támogatásáról. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról K I V O N A T 2010. június 30-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 19/2010.(VI.30.) 20/2010.(VII.5.) 21/2010.(VII.5.) 22/2010.(VI.30.) A humán papiloma vírus elleni védıoltás támogatásáról A Tata Építési

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

TARTALO M M U TATÓ. 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye.

TARTALO M M U TATÓ. 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye. TARTALO M M U TATÓ 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye. 3. Móra Ferenc Városi Könyvtár nyári zárva tartása. 4. Költségvetési szervek felülvizsgálata,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,,.,,,'.,...,, Újhegyi Uszoda és Strandfürdő - J ; i, ' './..i..,.,...;..,,.,,.,.

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,,.,,,'.,...,, Újhegyi Uszoda és Strandfürdő - J ; i, ' './..i..,.,...;..,,.,,.,. < >uulet Kőbányai *.Í> i.t'lo-testületülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,,.,,,'.,...,, Újhegyi Uszoda és Strandfürdő - J ; i, ' './..i..,.,...;..,,.,,.,. Tárgy: Javaslat az Újhegyi

Részletesebben

2. A Képviselő-testület ülései, azok előkészítése

2. A Képviselő-testület ülései, azok előkészítése Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (V. 3.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról Kincsesbánya Községi Önkormányzat

Részletesebben

HORTI SZOCIÁLIS ELLÁTÓ INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

HORTI SZOCIÁLIS ELLÁTÓ INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HORTI SZOCIÁLIS ELLÁTÓ INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Kiss Edit intézményvezető Hort, 2016. január 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Hort Nagyközség Önkormányzata a szociális igazgatásról

Részletesebben

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből 80/2013.(X.30.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosítása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosítása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda

Részletesebben

Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása

Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 10. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 93/2009. (IX. 10.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Rövidített neve: OMMF. 2. A költségvetési szerv székhelye: 1024 Budapest, Margit krt. 85.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Rövidített neve: OMMF. 2. A költségvetési szerv székhelye: 1024 Budapest, Margit krt. 85. Iktató száma:17488-51/2009 ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 2. (2) bekezdése alapján az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 15/2013. (IX.09.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET 1. SZÁMÚ FÜGGELÉKÉNEK MÓDOSÍTÁ- SA

AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 15/2013. (IX.09.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET 1. SZÁMÚ FÜGGELÉKÉNEK MÓDOSÍTÁ- SA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona 1147 Budapest, Miskolci út 77 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BUDAPEST, 2009 Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1)

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1) Az alapító okirat száma: 7/2000. KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1) Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselőtestülete a 184/1999. sz.

Részletesebben