A római jogászok gondolkodásmódja

A római jogászok gondolkodásmódja (ME ÁJK Doktorképzés I.) 2004. szeptember 20. Pólay Elemér: A római jogászok gondolkodásmódja, Budapest, 1988.

premisszák Cél: a római jogtudomány különböző fejlődési szakaszaiban a jogászi tevékenységek különböző módjait regisztrálni e tevékenységi módokból a római jogászok gondolkodásmódját levezetni. (fejlődés a kazuisztika felől az absztrakt jogi gondolkodás felé) az archaikus, a preklasszikus, a klasszikus, a posztklasszikus jogtudományban, a jusztiniánuszi törvényhozásban

premisszák (2) Nota bene: a római jogász, ill. jogtudós a modern értelemben vett jogtudóssal nem azonosítható. a római jogtudós ui. a jogalkotás egyik faktora volt, aki a korábbi jogfejlődési periódusban mint a bíróságok szaktanácsadója, majd maga is mint esetleg bírói szerv működött. Nemcsak jogot teremtett, de jogot alkalmazott is. A modern szeparált jogalkotó-jogalkalmazó-jogtudós -triász az ókori Rómában nem létezett. A római jogászok gondolkodásmódját a magánjogi gondolkodás determinálta

I. az archaikus korszak a XII-táblás törvényhez kapcsolódó pontifikális interpretatioval a XII. táblás törvény i. e. 450-ben történt életbelépése után kezdődött, s az i. e. 3. század derekán a világi jogászok (iuris consulti) tevékenységének megkezdésével végződött. Interpretation ez időben nem a törvényeknek modern magyarázatát kell érteni. A pontifexek a XII-táblás törvény betűihez szorosan kötve voltak, s így csak e törvénykönyv szigorú formái és formalitásai között mozoghattak jogképző tevékenységükben.

a pontifexek jogi gondolkodása A pontifexek tevékenysége és ennek megfelelően gondolkodásmódja háromirányú volt:. a) formálanalógia, amikor is az adott jogi formákat tartalmi értelemben teljesen más tényállásokra, azok jogi megoldására igyekeztek alkalmazni (mint pl. az emancipatio vagy az adoptio esete) b) contrarius actus, amely annak az elvnek az alkalmazásában állott, hogy amilyen formalitások közt létre jött egy jogviszony, ugyanolyan, ill. annak megfelelő formalitások között szűnjék meg az (a XII-táblás törvény előtt a confarreatio-diffareatio, talán a coemptio-remancipatio, azután a stipulatio-acceptilatio, nexum-nexi liberatio)

a pontifexek jogi gondolkodása (2) Kiterjesztő értelmezés c) az extenzív interpretatio, melynél a már megadott keresetformulát a tartalmilag rokon tényállásra alkalmazták "B" tényállás "A" tényállás "C" tényállás (mint pl. az interdictum de glande legenda segítségével nemcsak a szomszéd telekre áthullott makkot, de az oda áthullott gyümölcsöt is lehetett perelni). törvényi tényállás (XII. t. törvény)

jogászi tevékenységi módok Bár csak Cicero (106-43) műveiben olvasunk a különböző jogászi tevékenységi módokról: cavere agere respondere E jogászi tevékenységi formák természetesen már a iuris consulti fellépése előtt szükségképpen szerepet játszottak, a pontifexek is folytatták mindhárom tevékenységet.

jogászi tevékenységi módok (2) Cavere (Formularjurisprudenz): okirat- és keresetformulák (cavere in iure) megalkotásában realizálódott. "okirat-" és "keresetformula jurisprudenciáról". E munkásságból vezethető le a pontifexek és iuris consulti okiratés keresetformulárékban realizálódó gondolkodásmódja. Agere : az a tevékenység, amelyet a pontifexek vagy a iuris consulti a peres félnek azáltal nyújtottak, hogy a rendelkezésre álló keresetformulák közül a legmegfelelőbbet választották ki számára, s vigyáztak hogy a peres fél el ne vétse a rituálét. A bíróság előtt a pontifex, ill. a iuris consultus közvetlenül nem játszott szerepet e tevékenységben, hanem a rétor (orator), akit az előbbiek mint a jog szakértői instruáltak.

éppoly primitív, mint e korszak termelési, társadalmi viszonyai jogászi tevékenységi módok (3) Respondere : a peres felek, az esküdtbírák, a magistratusok pontifexekhez, ill. iuris consultusokhoz intézett kérdésekre való véleményadást kell érteni alatta. mint közbeeső láncszem ez vezetett a preklasszikus jogtudományhoz, ennek keretében a jogászi gondolkodás fokozatosan megszabadulhatott az okirat- és keresetformulárékban való gondolkodásmódtól. Ez a jurisprudencia még nem állítható egy szintre a köztársaságvégi jogtudománnyal = itt ui. csak a kazuista tevékenység keretében jelentkező jogképzésről beszélhetünk

a) A cavere-tevékenység, az okirat- és keresetformuláré-jogászat, s ennek megfelelően az okirat és keresetformulárékban való gondolkodásmód továbbra is jelentős. (coemptio, stipulationes praetoriae, örökösnevezés-kitagadás, leges contractus) A köztársaság végén azonban e tevékenység jelentősége szükségképpen már kisebb, mint korábban. II. preklasszikus jogtudomány a köztársaság második felében kibontakozó és virágkorát elérő árutermeléssel és árucsere-forgalommal áll szoros összefüggésben: az i. e. 3. század végétől a principatus megteremtéséig tart lényegében a preklasszikus jogtudomány jelenti az ókori világ legfejlettebb árucserejogának foglalatát

A köztársaság végével azonban, a triumvirátusok idején az orátorok jelentősége is fokozatosan háttérbe szorul. preklasszikus jogtudomány - agere b) Az agere-jurisprudencia e korszakban élénkebb lesz. A hellenisztikus befolyás következtében a rétorok (orátorok) jelentősége szükségképpen növekedett: a jogász maga, vagy egy szónok instruálásával vesz részt a perben mind in iure, mind apud iudicem.. A kazuisztika (= a megfelelő keresetformuláré kiválasztása) mellett már elvi kérdés is jelentkezik, pl. az ún. causa Curiana esetében, amelynek keretében a verbum (a végrendelet szavai) és voluntas (a végrendeletből kiolvasható alkarat), tehát az elhangzott szó, vagy a mögötte rejlő akarat primátusa tekintetében P. Mucius Scaevola, a még konzervatívnak minősíthető jogtudós és L. Crassus rétorközött heves vita folyt i.e. 92-ben.

preklasszikus jogtudomány - respondere c) a respondeáló tevékenység tágabb értelemben a cavere és agere tevékenységet is magában foglalta, szűkebb értelemben azonban kizárólag a kötetlen jogászi véleményadó tevékenységet jelentette. Ez utóbbi négy részre osztható: a) a regula-jurisprudencia, b) a definitio-jurisprudencia, e) a dialektikus jogtudomány és d) a filozofikus jogtudomány.

a regula-jurisprudencia A regula: absztrakt tétel, amely nem kizárólag egy életviszonyt szabályoz, hanem bizonyos elvszerű kijelentést tartalmazó rövid szabályt állít fel még a pontifexek korára nyúlik vissza. Az első ismert regula az ún. regula Catoniana volt (i. e. 2. század első fele) - legatum érvényessége. E regula kazuista gondolkodásmódra utal, de olyanra, amelyben már elvi mag található. Persze e regula nem volt kötelező erejű. Egyébként a többi köztársasági regulák (regulae veterum) szintén ilyen elvi maggal bíró kazuisztikus regulák voltak, amelyekben azonban a hellenisztikus filozófia fokozatosan mindinkább jelentkezik az absztraháló tendenciában. A regula ui. nem volt más, mint a dialektika egyik eszköze.

a definitio-jurisprudencia A definitio-jurisprudencia célja elsősorban a XII-táblás törvény vitás szavainak (proletarii, adsidui, sanates, vades, subvades) körülírása volt. Természetesen lényegesen nagyobb jelentőségre tett szert a jurisprudencia a hellenisztikus behatás idejétől, hiszen e behatás folytán egyrészt a definíciók száma emelkedett, másrészt ezek minőségileg differenciálódtak. Az első, általunk ismert vitathatatlan definició M. Manilius (cca 195-155) meghatározása a nexumról. E korszakban keletkezett Q. Mucius Scaevola "Horon liber singularis" c. definíció-gyűjteménye, amely bár nem kizárólag meghatározásokat tartalmaz modern értelemben, de minden esetben megkísérli a jogesetet és a joghatásokat egymástól határozottan elválasztani.

a definitio-jurisprudencia (2) A meghatározásokban való gondolkodásmód, mely ez időtől már a római jogászok sajátja lett, e kortól kezdve differenciálódik, éspedig három kategóriában: 1. a quid-est-definitio, tehát a fogalom körülírása: Quit sit vi factum, vel clam factum, videamus. Vi factum videri Q. Mucius scripsit, si quis contra quam prohiberetur fecerit. 2. a partitio, amelynél a meghatározás a fogalom alkatrészeinek taxativ, ill. exemplifikatív formában való felsorolása útján (res finita és res infinita) észlelhető: - (Tutelarum) quidam quinque genera esse dixerunt, ut Q. Mucius. Aliia tria, ut Severus Sulpicius. - Catonem quoque scribere lego: cui digitus de manu aut de pede praecisus sit, eum morbosum esse. 3. a divisio, ahol a fogalmat (genus) annak alfajai (species) taxatív felsorolása útján határozzák meg: abalienatio = traditio alteri nexu, in iure cessio

a dialektikus jogtudomány Az eredeti római regula- és definitio-jurisprudencia az i. e. 2. század végétől a három római jogtudományt megalapító jogász : M. Manilius, I. Brutus és P. Mucius Scaevola fellépésétől kezdve a hellenisztikus dialektikus módszer alkatrésze lett. Ez Platón Arisztotelész által közvetített dialektikájának római recepciója és a sztoikus filozófia Rómába való behatolása útján Rómában terjedt el. A dialektikus módszer Rómában - mint azt Cicerótól tudjuk - a szétszórt jogesetmegoldásoknak fajták szerint (generatim) történő kategorizálásában (partitio), az egésznek részekre való felosztásában (tribuere in partes), tehát a divisióban, a nem általánosan ismert fogalmak körülírásában (definitio quid est), a vitás kérdések osztályozásában (distinguere) és olyan rövid szabályoknak megalkotásában állott, amelyek hivatva voltak a valót a valótlanságtól megkülönböztetni (regulae).

a dialektikus jogtudomány (2) A dialektikának ezeket az eszközeit Cicero fejti ki. S mindennek - teszi hozzá Brutusában- semmi esetre sem szabad a nagy elődök autoritására való hivatkozással történni, mint azt még Q. Mucius Scaevolánál is láthatjuk, hanem viták és érvelések útján = a dialektikának döntő feladata a rendszerezés. Éppen Q. Mucius Scaevola az, akinek a civil jogról szóló művében, habár egyelőre még csak halvány vonalakban, megtalálhatjuk a jogrendszer szisztematizálását. A dialektikus jurisprudencia tehát már kissé mai értelemben vett jogtudományt jelent, hiszen megnyilvánul benne az absztrakcióra való határozott törekvés még akkor is, ha a dialektikus módszer alkalmazói az eredeti kazuista római jogászi gondolkodásmódtól nem

a filozofikus jogtudomány Ez is természetszerűleg hellenisztikus hatás alatt lett része a római jogtudománynak. Kialakulásának kezdetei a római jogászok által irányított praetori jogképzésben keresendők, melynek következtében a régi szakrális jellegű fides (szótartás) hellenisztikus hatás alatt a "bona fidei iudícium" kategóriája útján a római jogrendszer alkatrésze lett már csak azért is, mert csak a rugalmas jogi formák utján volt szabályozható az idegenekkel (peregrinusok) való árucsereforgalom. A merev, formális, paraszti civiljog és az elasztikus, alakítható praetori jog határainak fellazítás a három hellenisztikus filozófiai kategóriának - habár némileg módosított formában - a római jogtudományba való recepciója útján ment végbe:

a filozofikus jogtudomány (2) 1. az arisztotelészi kalon kai dikaion kifejezesből derivált 'római aequitas, amelynek egyik jelentése az egyenlőség volt, szolgálta a politikailag nem egyenlő római polgárok és peregrinusok közt a bíróság előtti jogegyenlőséget az árucsere-forgalomban, míg másik jelentése a méltányosság (epieikeia) az árucsereforgalom jogi lebonyolításának rugalmasságát volt hivatva ideológiailag alátámasztani 2. az arisztotelészi füzei dikaion a római természetjog, a ius naturale (naturae vis; ratio prudentis) éppúgy, mint 3. az arisztotelészi koinon dikaion -ból levezetett ius gentium szintén a fenti célt szolgálták. Cicero: Quod autem gentium, idem civile esse debet (De off. 3. 68.). Páratlan példája e kifejezés a merev, civiljog és a rugalmas praetori jog határai ideológiai lebontásának.

preklasszikus jog - összefoglalás A iuris consulti kazuisztikus gondolkodás módjában tehát a preklasszikus korban megjelenik az absztrakcióra való törekvés, ami lényegében az uralkodó osztály két rétegének: a nobilitas (földbirtokos-arisztikrácia) és a lovagrend (pénzarisztokrácia) egymással való küzdelmének eredménye. A praetori jogképzés - amelynek következtében a bona fides jogintézménnyé vált és amely, mint jogképző faktor a peregrinusokkal való áruforgalmat oly döntő jelentőségűnek tartotta - volt a lovagrend, tehát a kereskedők és bankárok anyagi érdekeinek kifejezője. A XII-táblás törvényt, amelyet Cicero - mint említi gyermekkorában még kívülről kellett, hogy megtanulja a pontifikális interpretatióval együtt, az ő férfikorában már teljesen háttérbe szorították. A nagy átalakító munka, amelynek során az archaikus jogrendszer formalitásait a jogtudomány és a preklasszikus korszak utolsó századának jogászai felszámolták, szükségképpen igénybe vette, ideológiai alappá tette a hellenisztikus filozófia három kategóriáját, az aequitas, a ius naturale és ius gentium formájában.

III. a klasszikus jogtudomány A principatus a katonai monarchiát a republikánus formák tiszteletben tartásával építette ki, és megkísérelte a köztársasági jogtudósok saját szolgálatába való állítását - természetesen nagy óvatossággal - keresztülvinni. E kisérletet egyes jogtudósok autorizálásával, azaz az ún. ius publice respondendi megadásának privilégiumával próbálta a princeps realizálni.

ius publice respondendi a) Augustus e privilégiumot még csak konkrét esetekre adta meg egyes jogászoknak úgy, hogy ez formálisan semmiféle kötelező erővel nem rendelkezett a bíróra nézve, bár kétségtelen, hogy az érdemi határozat meghozatalánál döntő jelentőséggel bírt. E privilégiummal Augustus idején csupán az ordo senatoria tagjai közül kikerülő jogászok rendelkeztek, ami természetes is, hiszen Augustus döntően a szenátori rendre támaszkodott. b) Megváltozott a helyzet Tiberius idején, aki az ordo equestrisből (lovagrend) származóknak is biztosította az autorizálást, minthogy Róma gazdasági életében a lovagok (tehát a pénzarisztokrácia) mind nagyobb szerephez jutottak. Az autorizálás tartalmilag is szélesedett, miután a jogtudós privilegizált véleménye most már nemcsak egyetlen jogesetre volt alkalmazható. c) Végül Hadrianus, aki a császári hatalmat polgári bürokrácia kiépítésével kívánta megszilárdítani, elrendelte, hogy az autorizált jogászok véleménye a bíróságok előtt bizonyos feltételek mellett kötelező erővel bírjon.

respondere-tevékenység 1. A respondeáló jurisprudencia jellegét tekintve teljesen kazuisztikus volt, azonban az absztrakcióra irányuló mind határozottabban megnyilvánuló jogászi törekvés azt lényegében ún. respondeáló jogtudománnyá tette. A jogászok absztrakcióra törekvő gondolkodásmódja részben a dialektikus módszer alkalmazásában, részben pedig a filozofikus jogtudományban csapódik le. A regulák és definíciók most már végérvényesen alkatrészeivé váltak a dialektikus módszernek. a. A regulák három formában jelentkeznek: a kazuisztikus regulák, a pithanonok (egy valószínűség formájában megfogalmazott tényálláshoz rövid jogeset megoldást nyújtó szabály) és a normatív regulák (Spruchregel), jogelvszerűen megfogalmazott kötelező szabályok (pl. a regula Catoniana már nem kazuisztikusan megfogalmazott formulája: quod initio vitiosum est, non potest tractu temporis convalescere ).

respondere-tevékenység (2) b. A három említett definícióforma: a quid est definitio, a partitio a divisio most már mind nagyobb számban jelenik meg, bár kétségtelen, hogy az ún. regulakönyvekben néha a regulák és definíciók közötti határvonal mintegy. úszó határvonalnak látszik. A respondeáló tevékenységben ezen kívül a dialektikus módszer két újabb formája is megjelenik, éspedig a quaestio (egymással szembenálló irodalmi vélemények felsorolása és az író saját. állásfoglalása, amellyel a feltett kérdést lezárni kívánja), az argumentumok (argumentum a maiori ad minus, és az argumentum a contrario).

filozófikus jogtudomány A klasszikus kor filozofikus jogtudománya a hellenisztikus filozófiából átvett három, már említett fogalom (aequitas, ius naturale, ius gentium) lényegének értelmezésében jelentkezik és a jogtudósok alkalmassá teszik azokat arra, hogy a korábbi jogrendszer jogágazatait: a ius civilét és ius praetoriumot fokozatosan likvidálják és ezek helyébe a jogrendszer egy újabb differenciálódásának kialakítását segítsék éspedig : a ius publicumot (a lex populi területe) és a ius privatumot (a lex contractus területe), mint újszerű jogágazatokat. Ezáltal válnak a hellenisztikus filozófia kategóriái a római jogászok gondolkodásának olvasztókemencéjében a római jog organikus részeivé. A skoláris, ill. tradicionális jogtudomány a szabiniánusok és prokuliánusok iskoláinak keretében jelentkezik. A jogászi gondolkodás a két iskola közti különböző jogesetek fölötti heves vitákban rendkívül kifinomul és alkalmassá lesz arra, hogy az elméletet és a kazuisztikát egymáshoz közelebb hozza.

cavere - agere 2. A formuláris jurisprudenciának két területe (okirat- és keresetformuláré-jurisprudencia) a principatus kezdetével háttérbe szorul. Ez persze nem jelenti azt, hogy az okirat-formulárékban és keresetformulárékban való gondolkodásmóddal jogászaink szakítottak volna, csupán annyit, hogy új formulárék kialakítása a stagnáló árucsere-forgalom következtében már nem szükséges (legfeljebb a meglevők finomítására, cizellálására, az adott keresetformulák utiliter kiterjesztésére van szükség). 3. A császári abszolutizmus mind nyersebb megnyilvánulása mellett a bírósági szónokok tevékenysége, és ezzel az advocatusoknak a jogászok által való instruálása mind csekélyebb körre szorul.

instituere A klasszikus korban megerősödött a jogászokat teljesen absztrakt irányba vezető tevékenység, az instituere, azaz a jogtanítás (docere), amely a jogtudomány anyagának a rendszerezését az adott körülmények közt a legmagasabb nívóra emelte. E jogtanító tevékenységnek legfontosabb eredménye Gaiusnak, a 2. században élt jogtudósnak az Institutiói voltak, amelynek hármas beosztása (personae, res, actiones) megteremtette a később institutio-rendszernek nevezett tanszisztémát, amelynek keretében a nagy klasszikus jogász a jog fogalmából mintegy axiómából indul ki és abból vezeti le a részfogalmakat.

A jogtudomány területén mégis miért éppen ez a korszak volt a legtermékenyebb? A gazdasági alap fejlődésének bizonyos mérvű stagnálása folytán a jogtudósoknak elegendő ideje volt arra, hogy a preklasszikus jogászok (veteres) alkotásait alaposan kidolgozzák, finomítsák, s a kis részletkérdéseket megoldják. Ez az az időszak, amikor az ingatlan- és rabszolgatulajdon intézményét a klasszikus jogtudósok a veteres által megteremtett alapokon kidolgozott tulajdonvédelmi eszközökkel, finom módszerekkel körülbástyázzák. a klasszikus kor - összefoglalás A római jogtudomány abban a periódusban éri el virágkorának csúcspontját, az ún. remekjog aranykorát, midőn a rabszolgatartó társadalom pillérei alatt a talaj inogni kezd. A principatus kezdetével a rabszolgatartó társadalom fejlődésének bizonyos stagnálása következett be, amely fokozatosan hanyatlásba csapott át.

IV. a posztklasszikus kor Az egész posztklasszikus korszakot a jogtudomány "államosítása", államivá tétele jellemzi. A respondeáló jogászi tevékenység a bürokratizálás folytán teljesen beépült az államapparátusba. A császári consistorium és a császári kancellária tagjait a szakképzett advocatusokból toborozza. Ezeket a császári házi jogászokat maga a császár nevezi ki és respondeáló tevékenységüket a császár neve alatt folytatják. E tevékenység produktumai a császári rescriptumok, s így e jogászok nevét csak egészen kivételesen ismerjük. E korszak jogtudósainak munkásságát már bizonyos mértékben befolyásolja a keresztény ideológia is. Ez természetes is, hiszen a 4. század végétől kezdve a kereszténység már államvallás. E befolyás azonban nem tekinthető döntő jelentőségűnek, a birodalom épülete ui. a pogány tradíciókon nyugszik. A szakképzett császári jogászapparátus tagjainak constitutiókat teremtő munkája kazuista, adaptáló jellegű (ti. a kor megváltozott társadalmigazdasági viszonyaihoz) és részben ily intézményeket teremtő, ill. kidolgozó (pl. a kisajátítás).

a posztklasszikus kor (2) Mégis az absztraháló tendenciának két tagadhatatlan iránya érzékelhető: 1. az ún. stabilizációs jogtudományban egyrészt azáltal, hogy a császári constitutiok tömegében megkísérelnek kodifikációs törekvések útján némi rendet teremteni, másrészt az ún. idézési törvények meghozatala útján, amelyek arra voltak hivatva, hogy a jogászi iratok káoszában bizonyos irányadó szempontok előírásával a jogbizonytalanság ellen küzdjenek 2. az ún. egységesítő jogtudományban, amely - eltekintve a különösen nyugaton elterjedt vulgárjogi gondolkodásmódtól - keleten igen jelentős lépéseket tett az irányban, hogy összeolvasszon, egységesítsen bizonyos jogintézményeket, amelyek elavultságuk folytán már a jogrendszer felesleges sallangjainak bizonyultak. E jelenség azonban semmiképpen sem a szimplifikálás, hanem sokkal inkább egy haladó absztraháló gondolkodásmód irányába mutat.

tevékenységi formák 1. A formulária-jurisprudencia most már csak a okirat jurisprudencia alakjában jelenik meg. Újabb keresetformulák teremtése a formuláris eljárás felszámolása folytán szükségtelen volt, Constantius és Constans ui. 342-ben a kognitiós eljárást, tehát a császári perrendet tette egyedül alkalmazhatóvá. Ez persze nem jelentette azt, hogy a jogászok kereset jogi gondolkodásmódja eltűnt, hiszen a jogászi gondolkodás alapja továbbra is a kereset volt és nem az alanyi jog. 2. Az agere-tevékenység az általános bürokratizálás következtében strukturálisan átalakult. Az orátort most már nem a jogász, a jogtudós instruálta, hiszen az államhatalom éppen az orátorokból (advocatus) verbuválta a sacrum consistorium és a császári kancellária tagjait, s ezek mind jogképzett személyek voltak már ekkor. Minden advocatus köteles volt ui. jogi főiskolát Rómában, Berytosban vagy Konstantinápolyban végezni.

tevékenységi formák (2) 3. A jogtanári tevékenység állami funkcióvá vált. A három jogi főiskola kötelező ötéves tanterv alapján oktatott, s jellegében klasszicista volt. Ez abban mutatkozott meg, hogy az oktatás a klasszikus jogászok művein épült fel és a hallgatóság történeti anyagot is tanult. Ezen oktató tevékenység keretében a regula- és definíciós jogtudomány reneszánszát élte és a Gaius-féle institutio-rendszer stabilizálódott.

filozofikus jogtudomány A hellenisztikus filozófiának Rómára e korszakban gyakorolt második befolyása új filozofikus jogtudományt hívott életre. Az aequitast most először állították szembe a iusszal és a természetjog jelentősége rendkívül megnőtt. Most azonosítják először az íratlan jogot a szokásjoggal (consuetudo). A sztoa másodszori behatása folytán megjelenik a római jogászoknál a humanitas, benignitas, pietas és utilitas ideája. Az utilitas volt ezek közül az a filozófiai kategória, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy a ius publicum és ius privatum eddigi határait (lex populi - lex contractus) fellazítsa, s a közérdek (utilitas publica) jelszavával a magánérdeket (utilitas privata) háttérbe szorítsa, ideológiai alapot teremtvén ezzel a magánérdekszférába történő állami beavatkozásra. Miután a kényszerítő jelleg adta meg a közjog (ius publicum = ius cogens) ismérvét, az eddig létező két jogágazat: a ius publicum és ius privatum most már nem azonos jellegű életviszony-csoportot rendező jogi normák összessége lett, hanem a kogencián és diszpozitivitáson alapuló jogászi gondolkodási formákká alakult át.

a posztklasszikus kor - összefoglalás A posztklasszikus korszak jogtudományának átalakulása annak a fejlődési folyamatnak a következménye volt, amely már Augustus korában megindult, éspedig a ius respondendi bevezetésével. Hadrianus korától kezdve a rabszolgatartó társadalom struktúrája mindinkább bürokratizálódott. Az államapparátus bürokratizálódása a jogászi funkciók bürokratizálását is maga után vonta. E folyamat a társadalmi-gazdasági zűrzavarnak megfelelő, s a jogéletben jelentkező zűrzavart minél inkább láthatóvá tette és az államapparátus figyelmét a jogbizonytalanság felszámolása, tehát kodifikáció felé irányította.

V. justinianusi kodifikáció A kazuisztikus római jurisprudencia, majd az ebből kifejlődő római jogtudomány az absztrakció legmagasabb fokát a 6. évszázad derekán végbement justinianusi kodifikációban érte el. A compilatorokat e korszak legkiválóbb jogászaiból választották ki. Kiindulási alapjuk a klasszikus római jogtudomány volt, módszerük azonban a posztklasszikus kor jellegzetességeit viselte magán, s így a dialektikus módszer alkalmazása itt érte el a csúcspontját. Nem kétséges, hogy a kodifikáció bizonyos archaisztikus sajátosságokat is felmutathat, ennek ellenére maguk a kodifikátorok egyáltalán nem voltak archaisztikus beállítottságúak, náluk ui. az itt-ott megnyilvánuló archaizmus inkább dekoráció jellegét öltötte.

absztrakció A jusztiniánuszi kodifikátorok absztraháló gondolkodásmódja formális és tartalmi sajátosságokban jelentkezik. a) Formálisan: A kodifikációs munka keretében a törvényhozók egy mintegy 700 éves jogfejlődés eredményeit, néha csak bizonyos maradványait tekintették át, és ennek az anyagnak alapján olyan kodifikációs munkát végeztek, amelyre Róma történetében nem volt még csak megközelítő példa sem. Ez a tény formálisan már önmagában is a legmagasabb absztrakciót jelenti. A kodifikáció keretében a regula- és definíciós jogtudomány tovább fejlődött. Iustinianus kompilátorai a Digestákban egész titulust szenteltek De diversis regulis Iuris antiqui címen (D. 50. 17.) a régebbi és a jusztiniánuszi regulák, és egy titulust De verborum significatione címmel (D. 50. 16.) a régi és új definíciók számára. Az egész kodifikáció számos árnyalatnyi differenciát és distinkciót dolgoz ki, amelyek a dialektikus jogtudomány sajátjai. Mind a jogászi iratokat egybeszerkesztő Digesták, mind pedig a császári rendeleteket rendszerbe foglaló Codex repetitae praelectionis, valamint Iustinianus tankönyve, az Institutiók is határozott rendszert mutatnak.

b) Tartalmilag: A korábban jelentős, utóbb azonban jelentőségét vesztett differenciák részben általánosítás, részben egységesítés útján való felszámolásával jelentős fejlődést ért el. Pl. az ún. innominát reálkontraktusok megteremtésével Iustinianus komoly lépést tett a szerződési típus-kényszer felszámolása, a szerződések általános peresíthetősége felé. a vétkes felelősségi rendszer bevezetésével Iustinianus lényegében egységessé tette a magánjogi felelősséget. absztrakció (2)

justinianusi kodifikáció (2) A jusztiniánuszi kodifikáció igen gyors munka eredménye volt, amelyet azonban a posztklasszikus jurisprudencia, ill. jogtudomány alaposan előkészített. Maguk a kodifikátorok sem voltak csupán egyszerű kompilátorok, akik a klasszikus jogászi iratok szövegrészeit csak egyszerűen összeillesztették: Számos új jogintézményt alkottak (pl. a conceptus iam pro nato habetur -elvet, a cura minorumot, a beneficium inventariit, a tiszta kognát törvényes öröklési rendet, az özvegyi jogot, a modern végrendeleti formákat stb.). A kodifikátorok jogászilag igen képzett személyek, részben jogászprofesszorok voltak. Filozófiai felkészültségük nem állt alacsonyabb szinten, mint a klasszikus jogtudósoké.

justinianusi kodifikáció (3) A mintegy hét évszázadon keresztül élő árutermelő rabszolgatartó társadalomban ez volt az első jogászcsoport, amely ha számos hibával és melléfogással is, de képes volt a sok évszázados jogfejlődés eredményét kitevő joganyagot áttekinteni, ezt az anyagot saját kora szükségleteinek megfelelően adaptálni, kiegészíteni és határozott rendszerben összefoglalni. De természetesen egy lényegében kazuista alapon álló, jóllehet az absztrakciókat mind nagyobb mértékben alkalmazó ilyen jogtudománytól egy dolog nem volt elvárható, éspedig az, hogy elméleteket (pl. birtokelmélet, a jogi személy elmélete stb.) kidolgozzon. Ez a feladat a pandektistákra várt.