VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK I.

VÁLLALKOZÓI KÉSZSÉGEK FEJLESZTÉSE A KÖZÉPFOKÚ ÉS FELSŐOKTATÁSBAN Phare HU0105-03-01-0029 Horgászbotot, ne halat! Dinamikus vállalkozói perspektíva VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK I. Gadálkodási ismseretek blokk VÁLLALKOZÓI ISMERETEK Szerző: DR. ILLÉS MÁRIA egyetemi tanár 2004.

2 Dr. Illés Mária VÁLLALKOZÁS, GAZDÁLKODÁS Miskolc, 2004. március

3 TARTALOMJEGYZÉK 1.1. A gazdasági vállalkozás lényege...6 1.2. Fő funkciók...7 1.3. Stakeholderek...8 1.4. Vállalkozás és vállalat...9 1.5. Az üzleti vállalkozások fő típusai... 10 1.5.1. A termék jellege... 10 1.5.2. Méret... 11 1.5.3. Jogi forma... 11 1.5.4. Vállalkozói motiváció... 12 2. A VÁLLALATI MŰKÖDÉS MOZGATÓRUGÓI... 13 2.1. Ki a gazdasági vállalkozó?... 13 2.2. Rizikóprémium... 14 2.3. A vállalati érdekstruktúra fő elemei... 16 2.3.1. A vállalkozói érdek kulcsszerepe... 17 2.3.2. A szervezeti érdek esetleges túlsúlyából eredő deformációk... 18 2.3.3. Érdek, érdekeltség és magatartás... 20 2.3.4. Profitmaximálás, vagy menedzseri érdekérvényesítés... 21 3. A GAZDÁLKODÁS FELTÉTELEI, FOLYAMATA, KÖLTSÉGE ÉS NYERESÉGE... 22 3.1. Naturáliák és értékben kifejezett mutatószámok... 22 3.2. Az üzemi körfolyamat... 23 3.3. Tőkestruktúra és erőforrásstruktúra... 27 3.3.1. Saját tőke és idegen tőke... 27 3.3.2. Eszközstruktúra és erőforrásösszetétel... 29 3.3.3. Lekötés és felhasználás... 30 3.3.4. Gazdasági avulás... 31 4. A MEGTÉRÜLÉSI KÖVETELMÉNY MINT ÁLTALÁNOS GAZDÁLKODÁSI VEZÉRELV... 32 4.1. A megtérülési követelmény elemei... 32 4.1.1. A megtérülés minimumkritériuma... 32 4.1.2. Az elmélet és a gyakorlat költségfelfogásának eltérése... 33 4.1.3. Kvázi költségek... 34 4.2. A megtérülési követelmény küszöbértékeinek meghatározási elve... 34 4.2.1. Magántőkés elvű vállalkozás kalkulatív kamatláb... 35 4.3.2. Az egyéni vállalkozások megtérülési követelménye... 36 4.3.3. A dolgozói tőketulajdonon alapuló vállalkozások megtérülési követelménye... 37 5. A GAZDASÁGOSSÁGI SZÁMÍTÁSOK ALAPJAI... 38 5.1. Mérce, rangsor, skála... 38 5.2. A bruttó nyereség szükségessége és típusai... 41 5.2.1. A beruházások nettó hozama... 41 5.2.2. A műszaki fejlesztés bruttó nyereség kategóriája... 42 5.2.3. A vállalaton belüli egységek és a termékek fedezeti kategóriája... 42 5.3. Az idő gazdasági szerepe, időpreferencia... 42 5.4. Időtényezők... 44 5.5. A gazdaságossági vizsgálatok elemi módszerei... 47 5.5.1. A vizsgálat tárgya... 47 5.5.2. A megtérülések kezelhetősége... 49 5.5.3. A számítás vonalvezetése... 50 5.5.4. A számítás által átfogott időszak... 50 5.5.5. Az időtényezők szerepeltetése... 50 5.5.6. A vizsgálat időpontja a megvalósításhoz viszonyítva... 51 6. A BERUHÁZÁSOK GAZDASÁGOSSÁGA... 51 6.1. A beruházásgazdaságossági számítások jellege... 51 6.1.1. Analízis és szintézis... 52 6.1.2. Tipikus és nem tipikus beruházások... 53 6.2. Statikus módszerek... 54 6.3. Dinamikus módszerek... 55 6.3.1. A nettó jelentérték számítás és a jövedelmezőségi index... 56 6.3.2. A belső kamatlábkeresés módszere... 58

4 6.3.3. Az annuitás számítás módszere... 60 6.3.4. A rangsorképzés problematikája... 60 6.4. Kockázatkezelő eljárások... 61 7. KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK, FEDEZETSZÁMÍTÁS... 63 7.1. Költségképződés, költségcsoportosítás... 63 7.2. A lineáris összköltségfüggvény... 66 7.2.1. A lineáris összköltségfüggvény és származtatott függvényei... 66 7.2.2. A lineárissá alakítás gyakorlati módszerei... 67 7.3. A klasszikus fedezeti ábra... 69 7.4. A három metszéspontos fedezeti ábra... 71 7.5. A többtermékes vállalat és a fedezetszámítás klasszikus változata... 73 7.6. termékgazdaságossági számítások... 74 7.6.1. Fő kérdések... 75 7.6.2. Az árarányos fedezet szerinti termékgazdaságossági rangsor... 76 8. VÁLLALATI ÁRSZÁMÍTÁSOK, ÁRMODELLEK... 77 8.1. A kereslet és az ár összefüggése... 77 8.1.1. A kereslet meghatározó tényezői... 77 8.1.2. A keresleti árfüggvény... 77 8.1.3. Paradox árhatások... 80 8.1.4. Kereslet-rugalmassági számítások... 82 8.1.5. A keresleti árfüggvény felhasználása... 83 8.2. Kínálati árkategóriák... 84 8.3. A közömbösségi ár... 85 8.3.1. A termelőeszközök közömbösségi ára... 85 8.3.2. A fogyasztási cikkek közömbösségi árának becslése paraméteres árképzéssel... 86 8.4. Az ajánlati ár... 87 8.5. A haszonkulcsos árképzés... 88 8.6. További gyakorlati árkatgóriák... 88 PÉLDÁK, FELADATOK... 90 1. példa: A gazdasági átlag értelmezése... 90 2. példa: A teljes élettartamot átfogó statikus módszer értelmezése... 90 3. példa: A teljes élettartamot átfogó statikus számítás... 91 4. példa: A nulla nettó jelenérték és a gazdaságosság... 91 5. példa: A belső kamatláb próbálgatásos módszerrel történő meghatározása... 91 6. példa: A belső kamatláb becslése speciális feltételek teljesülése esetén... 91 7. példa: Belső kamatláb-keresés speciális feltételek teljesülése esetén... 92 8. példa: Az egyszerűsített belső kamatlábkeresés és a gazdaságosság kritériuma... 92 9. példa: Az annuitás számítás alapesete... 92 10 példa: Az annuitás-számítás alkalmazási feltételeinek egyszerűsítési kivetülései... 92 11. példa: A nettó jelenérték és a belső kamatláb eltérő rangsorolási elve... 92 12. példa: A statikus keresztmetszet vizsgálat és a dinamikus módszer összehasonlítása... 93 13. példa: Kritikus érték - indirekt módszerrel... 93 14. példa: A felújítás célszerűségének vizsgálata a közömbösségi áregyenlet segítségével... 93 15. példa: A degresszív költségek felbontása a költségreagálási fok segítségével... 94 16. példa: A degresszív költségek felbontásának kétféle eljárása... 94 17. példa: A klasszikus fedezetszámítás alapkategóriái... 95 18. példa: Többtermékes vállalat kritikus termelési volumene... 95 19. példa: Egytermékes vállalat három kritikus volumene... 95 20. példa: Többtermékes vállalat három kritikus volumene... 96 21. példa: Volumen és gazdaságosság összefüggése a kereskedelemben... 96 22. példa: Termékfedezet és rangsorképzés... 96 23. példa: Keresleti árfüggvény és árrugalmasság... 97 24. példa: A maximális nyereségtömeget biztosító ár modellszámításai... 97 25. példa: A közömbösségi ár becslése... 98 26. példa: A fogyasztási cikkek közömbösségi áregyenlete... 98 27. példa: A forgalomnövelési célú árcsökkentés hatása a jövedelmezőségre... 98 MEGOLDÁSOK... 100 1. példa megoldása... 100 2. példa megoldása... 100 3. példa megoldása... 101 4. példa megoldása... 101 5. példa megoldása... 102 6. példa megoldása... 102 7. példa megoldása... 102

5 8. példa megoldása... 103 9. példa megoldása... 103 10. példa megoldása... 103 11. példa megoldása... 104 12. példa megoldása... 105 13. példa megoldása... 106 14. példa megoldása... 107 15. példa megoldása... 108 16. példa megoldása... 108 17. példa megoldása... 110 18. példa megoldása... 112 19. példa megoldása... 113 20. példa megoldása... 114 21. példa megoldása... 114 22. példa megoldása... 115 23. példa megoldása... 116 24. példa megoldása... 117 25. példa megoldása... 118 26. példa megoldása... 119 27. példa megoldása... 120 FÜGGELÉK (IDŐTÉNYEZŐK)... 122 IRODALOMJEGYZÉK... 125

6 1. A GAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS ALAPKÉRDÉSEI 1.1. A GAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS LÉNYEGE A gazdasági vállalkozás kifejezés többféle jelentéssel bír. Tevékenységként, cselekvésként értelmezve valamely gazdálkodó szervezet létrehozását és/vagy működtetését jelenti. Jelzett főnévként olyan gazdasági és jogi egységet jelöl, mely haszonszerzési célból folytat termelő, vagy szolgáltató tevékenységet. Ez utóbbi értelmezés szerinti előfordulás a gyakoribb. A továbbiakban a szakirodalmban elfogadott egyszerűsítésnek megfelelően - a termelést és a szolgáltatást egy közös elnevezéssel illetjük. A termelés szélesebb értelmezésében azt a folyamatot jelöli, melynek révén a gazdasági vállalkozás inputjai outputokká alakulnak át. A gyártási tevékenységen túl magába foglalja a növénytermesztést, állattenyésztést, halászatot, a szolgáltatások nyújtását stb. Az outputot, vagyis a termelési folyamat eredményét - általános értelemben - terméknek nevezzük. A gazdasági vállalkozásoknak vannak általános, minden vállalkozásban megtalálható elemei. Ezek különböző megfontolások szerint többféleképpen részletezhetők. A négy legfonosabb összetevő: 1 1. Dönteni arról, hogy Mit Kinek a részére Hogyan állítsunk elő? 2. A termelés élőmunka, tőke és egyéb input igénynek biztosítása. 3. Az erőforrások megfelelő összerendezése (koordináció és szervezés). 4. Kockázatvállalás. Alapvető kockázati tényező, hogy az erőforrások biztosítása, majd ennek következtében a költségek felmerülése megelőzi a bevétel realizálását. Csak olyan termékkel (illetőleg tevékenységgel) célszerű a piacon megjelenni, melyre megfelelő biztonsággal lesz fizetőképes kereslet, az erőforrások megfelelő mennyiségben és minőségben biztosíthatók lesznek, s mindez olyan költség- és árfeltételek mellett valósítható meg, amelyek alapján megfelelő szintű nyereség is képződik. Az előkészítő munka alapossága a siker egyik fontos előfeltétele. Egyrészt igen alaposan kell tájékzódni a vonatkozó termékek és erőforrások piacán, másrészt szükséges a potenciális vevők igényeinek, vágyainak, attitűdjenek, preferenciáinak (vevői típustól függően differenciált) ismerete, harmadrészt sokféleképpen végiggondolt, végig elemzett számításváltozatok szükségesek arra vonatkozóan, hogy a bizonytalanul prlognosztizálható változások közöpette is megfelelő jövedelmezőséggel folytatható lesz-e a tevékenység. Ennek a fajta tájékozódási és vizsgálódási tevékenységnek folyamatossá kell válnia. Az az üzleti partnereket ikörültekintően kell megválogatni, s mindenkor megfelelő tájékozottsággal kell bírni az ő piaci sikerességükről is, részint a beszállítási tevékenység biztonsága, részint a vevők fizetőképességének kondíciói szempontjából. Új vállakozás létrehozása, alapítása előtt fentieken túlmenő feladatok is jelentkeznek: 1 Old és Shafto munkája szerint mindennemű gazdasági vállalkozás ebből a négy fő elemből tevődik össze. Old, J. Shafto, T. : Introduction to Business Economics. Stanley Thornes (Publishers) Ltd. England. 1990. 22.old.

7 - Tájékozódni szükséges, hogy nincs-e valamilyen korlátja, akadálya a megfontolás tárgyát képező tevékenység beindításának. Fel kell tárni, hogy a vonatkozó terméknek, vagy eljárásnak nincs-e szabadalmi védettsége, nem esik-e valamilyen szempontból kiemelt állami, vagy önkormányzati szabályozás alá. (A mindenkori aktuális jogszabályok tartalmazzák azoknak a tevékenységeknek a felsorolását, amelyeket csak állami, illetőleg önkormányzati szervezetek, vagy azok többségi tulajdonában álló gazdasági vállalkozások folytathatnak.) - Tisztázandó továbbá, hogy a tervezett tevékenység végzéséhez milyen hatósági engedélyek szükségesek (pl. közegészségügyi-járványügyi, tűzvédelmi, rendőrhatósági, állategészségügyi, építésügyi, környezetterhelési stb. hatósági engedélyek beszerzése), illetőleg a vonatkozó engedélyek kiadásához kötött feltételek, háttérszabályok teljesítése milyen további terheket ró a vállalkozás alapítójára. - Az esetek egy részében körültekintő elemzést igényel a vállalkozás jogi formájának megválasztása is. 1.2. FŐ FUNKCIÓK Az üzleti vállalkozás egyidejűleg sok lényeges szerepkört tölt be a gazdaságon túl a társadalomban és az egyén életében. Minden üzleti vállalkozás alapvető gazdasági szerepe: fizetőképes kereslet kielégítése. Ezen keresztül létezik, ez a létformája. A gazdaság egészébe is ez alapján illeszkedik be. Emellett - részben az alapvető gazdasági szerepkör betöltésének ikertermékeként, részben egyéb külső hatásokra - alakultak ki további szerepkörei. Ezek közül a leglényegesebbek: - a szükséglet-kielégítés tárgyainak és előállítási módszereinek egyre magasabb színvonalra emelése, - munkaalkalom teremtése, - egyéni, társadalmi és vállalkozói jövedelmek létrehozása, - a munkavállalók szakmai tudása fejlesztésének a terepe, stb. A további szerepkörök érvényesülési módja a vállalkozások különböző típusainál eltérő erővel juthat felszínre. Viszont a működés révén betöltött szerepkörök különböző aspektusokból vizsgálva eltérő jelentőségűeknek mutatkoznak. A gazdaság működése szempontjából a fizetőképes keresletet kielégítő, az állam számára adóbevételeket biztosító szerepkörök a leglényegesebbek. Szociális szempontból a vállalati működés legjelentősebb szerepe abban van, hogy munkaalkalmat teremt, és az egyének számára munkajövedelmet biztosít. (Az más kérdés, hogy a gazdálkodás humánpolitikai céljai által vezérelve esetleg további szociális funkciókat is - például üzemorvosi szolgálat - felvállalhat.) A magántőkés vállalkozó szempontjából az üzleti vállalkozás legdöntőbb szerepe, hogy rizikóprémiumot, vagyis a tőkehasználat ára feletti nyereséget 2 termel. Ő kifejezetten e lehetőség érdekében vállalkozik. A munkavállaló egzisztenciális biztonságát, boldogulásának elősegítését várja a vállalattól. A vevők, illetve a vásárlók szempontjából az a legfontosabb, hogy a vállalat milyen minőségű, korszerűségű terméket, milyen áron kínál. Az a vállalat eleve nem lehet életképes, amelyik nem tudja értékesíteni termékeit, illetőleg termékei iránt nincs megfelelő fizetőképes kereslet. A felsorolt szerepkörök funkcióknak is nevezhetők. A szakirodalom azonban esetenként összemossa a vállalati funkciókat és célokat, holott nem szükséges, hogy mindazon gazdasági és társadalmi szerepkörök, melyeket a vállalat működésénél fogva betölt, teljes körben megfogalmazódjanak a vállalati célok között, sőt az ilyen törekvés zavarok forrásává is válhat. 2 Értelmezése a 2.2. alfejezetben szerepel.

8 Ha például a vállalati működés automatikus velejárójaként létező munkaalkalom biztosítási szerepkör megfogalmazódna a vállalati fő célok között is, ez oda vezethetne, hogy a vállalat a szükségesnél több munkahelyet tart fenn. Meg kell említeni továbbá, hogy az üzleti vállalkozásnak lehetnek felesleges (pl. terület igénybevételi) szerepkörei, sőt kifejezetten káros (egészségre ártalmas munkahelyek léte, környezetszennyezés) szerepkörei is. 1.3. STAKEHOLDEREK Az üzleti vállalkozás a szerepköreinek gyakorlása során különböző emberekkel, embercsoportokkal, vállalatokkal és intézményekkel kerül közvetlen vagy közvetett kapcsolatba. A stakeholder-elmélet az üzleti vállalkozások és a környezetüket alkotó érdekcsoportok kapcsolatát és kapcsolat-fejlesztési lehetőségeit, módszereit értelmezi. (Az angolban a stake kifejezést használják mindazon érdekekre, követelésekre és jogokra, amelyekkel valamely egyén vagy csoport egy adott vállalkozással kapcsolatban bír.) Az üzleti vállalkozás stakeholderei 3 közé tartoznak azok a csoportok vagy egyének, akik befolyásolhatják az üzleti vállalkozás működését, illetőleg valamilyen módon érdekeltek annak következményeiben. Az irodalomban a stakeholderek többféle kategorizálásával találkozhatunk, azonban általában minden ilyen csoportosítás felöleli a következő stakeholder-csoportokat: - Tulajdonosok - Menedzserek - Beosztott munkavállalók (és azok különböző csoportosulásai) - Helyi közösség - Szállítók - Fogyasztók - Állam - Bankok (hitelezők) - Temészeti környezet (képviselői) - Versenytársak - Stratégiai partnerek A felsorolás első három elemét együttesen belső stakeholdereknek (érintetteknek), a többit külső stakeholdreknek is nevezik. A stakeholder-menedzsment kidolgozása során az üzleti vállalkozásnak utat kell találnia a kölcsönösségnek (a felek egyenrangúságának) kibontakoztatására, és a hosszú távú, bizalomra épülő kapcsolatok stratégiai perspektíváinak a kiépítésére. Alapvető feladat azoknak a folyamatoknak a vállalkozás működésébe történő beillesztése, amelyek segítségével az egyes stakeholderek feltárhatják érdekeiket, kommunikálhatják értékrendszerüket a vállalkozás felé. Különösen szerencsés, ha az üzleti vállalkozás kreatív kezdeményezésekkel elébe megy bizonyos eseményeknek. Már az ezredforduló magyar gyakrolatában sem ritka, hogy a munkaerőelbocsátásra kényszerülő vállalat a munkajog által előírt kötelezettségeinek betartásán túlmenően anyagi áldozattól sem visszariadva szervezetten segíti elbocsátandó dolgozóit új munkahelyük megtalálásában. (Ez egyrészt növeli általános jó hírnevét, másrészt erősíti a maradó dolgozók vállalatba vetett bizalmát, harmadrészt az újbóli munkaerő-felvétel során könnyebben találnak megfelelő képzettségű, jó munkaerőt.) 3 A stakeholder Chikán Attila magyarításában az üzleti vállalkozás működésének érintettjét jelenti.

9 1.3. ábra: EGY TIPIKUS VÁLLALAT STAKEHOLDER-TÉRKÉPE 4 Tulajdonosok Menedzserek Alkalmazottak Fogyasztók Szakszervezetek Szállítók Vállalat Állam Hitelezők Helyi közösség Természeti és épített környezet 1.4. VÁLLALKOZÁS ÉS VÁLLALAT A hazai szakirodalom nem egységes abban a kérdésben, hogy minden gazdasági vállalkozást vállalatnak tekint-e, vagyis, hogy a vállalat, mint kategória a gazdasági vállalkozások milyen körét fedi le. Két fő vonulattal találkozhatunk: a) minden gazdasági vállalkozás lényegében vállalat, b) csak a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági vállalkozások tartoznak a vállalatok körébe. Ez az értelmezésbeli különbség napjaink vállalatgazdasági irodalmában is markánsan jelen van. 5 A kettő közötti választás elsősorban a vállalatgazdasági kérdések tárgyalhatósága szempontjából érdekes. 6 A jogi személyiséggel nem rendelkező mikro-vállalkozások szabályozása, valamint a mikro-méretből következő működési módja sok tekintetben eltérhet a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági vállalkozásokétól. Ha minden gazdasági vállalkozást a vállalatok körébe sorolunk, akkor a gazdálkodási és gazdálkodás-módszertani kérdések feldolgozása során kell rendszeresen kitérni arra a kérdésre, hogy a vizsgált összefüggés a (legalábbis) részben más feltételrendszer szerint működő a mikro-vállalkozások, illetőleg a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb vállalkozások körében érvényesül-e, s ha igen milyen sajátosságokkal. A továbbiakban - az egyszerűbb és egyértelműbb tárgyalhatóság érdekében - csak a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági vállalkozásokat soroljuk a vállalatok körébe. Ennek értelmében minden vállalat gazdasági vállalkozás, de nem minden gazdasági vállalkozás vállalat. A vállalat jogi személyként való definiálása összhangban van a hazai 4 Freeman-Reed szerzőpáros ábrája. (Evan, E. M. Freeman, R. E.: A modern vállalat stakeholderelmélete: kantiánus kapitalizmus. In: Boda Zsolt Radácsi László: Vállalati Etika. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Vezetőképző Intézet, 1996. 101.o. ) 5 Chikán Attila Vállalatgazdaságtan könyve például (AULA Kiadó, 1997. 16. old.) csak a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásokat sorolja a vállalatok körébe. A Balogh Sára Bélyácz Iván László Gyula Marosi András Szerb László - Ulbert József: szerzők által jegyzett Vállalati Gazdaságtan (Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1994. 19-20.old.) minden gazdasági vállalkozást a vállalatnak tekint. 6 Az egyéni vállalkozók, kisárutermelők és a vállalatok között elvileg számos határesetet lehet megkülönböztetni. Az elhatárolást egyesek a vállalkozás méretei alapján teszik meg. A tananyag nem tekinti céljának az ebben történő állásfoglalást. Mások a sajátos vállalati szervezet létét tekintik ebből a szempontból döntő kritériumnak. Abban egyetérthetünk, hogy vállalati szervezet hiányában nem tekinthető vállalatnak a gazdasági vállalkozás.

10 gyakorlat többségi szóhasználatával, valamint a vállalatok helyzetével, gazdálkodásának vizsgálatával foglalkozó szakmunkák többségének szóhasználatával is. A különböző tudományágak az eltérő vizsgálati célokból adódóan eltérő megközelítésben értelmezik, definiálják és elemzik a vállalatot. A korrekt meghatározás - még nagyfokú tömörítési törekvések estén is - hosszadalmas leírást igényelne, amely esetleg éppen az adott vizsgálati cél szempontjából leglényegesebb összefüggéseket homályosítaná el. Ezért alakult ki az a gyakorlat, miszerint a vállalat definiálása során hangsúlyozott helyzetbe hozzák a vizsgálat szempontjából lényegesebb összefüggéseket, míg más, egyébként nagyon lényeges elemek elsikkadhatnak. A maga helyén mindegyik definíció jó lehet. A legfőbb szempont, hogy igaz megállapítást tartalmazzon, és részletezése a vizsgálat céljával összhangban legyen. A vállalat lényegében a fejlett áru- és pénzviszonyok körülményei között a gazdaság meghatározó jelentőségű tényezője, mely fizetőképes szükséglet kielégítése céljából szerveződött - emberek, eszközök, információk egyidejű, bonyolult kölcsönhatásaként fejlődő - gazdasági komplexum. Az erőforrásokat saját racionális szempontjainak megfelelően kombinálja, helyettesíti. Bevételeiből fedezi kiadásait, kockázatokat vállalva jövedelmezőségre, eredményességre törekszik. Jogi személy, jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat. Harmadik személyekkel szemben - belső szerkezetétől függetlenül - önállóan lép fel. Felelőssége egységes és egyetemleges. A vállalat mibenlétét a tulajdonosi háttér nem érinti. A 90-es évektől megújuló hazai hivatalos szóhasználat egyik érdekességeként megemlíthető, hogy esetenként a vállalkozást magát vállalkozónak nevezi. A számviteli törvény például a következőképpen fogalmaz: vállalkozó: minden olyan gazdálkodó, amely a saját nevében és kockázatára nyereség- és vagyonszerzés céljából üzletszerűen, ellenérték fejében termelő vagy szolgáltató tevékenységet (a továbbiakban: vállalkozási tevékenység) végez 7 1.5. AZ ÜZLETI VÁLLALKOZÁSOK FŐ TÍPUSAI A gazdasági vállalkozások kisebb-nagyobb mértékben különböznek egymástól. Eltérő lehet a méret, a jogi konstrukció, a tulajdonosi szerkezet, a profil, továbbá az egyes profilokon belül is eltérhet a technológia az erőforrás-struktúra, a piaci erő, a versenyképesség stb. A különböző jellemzők mentén különbözőképpen csoportosíthatók, rendszerezhetők a gazdasági vállalkozások, és ez alapján egy-egy ország, vagy földrajzi terület gazdasági vállalkozási struktúrája jellemezhető. A vállalakozások számának és fő jellemzőinek időbeli változásai az adott földrajzi terület gazdasági fejlődésének dinamikáját is jellemezhetik. 1.5.1. A termék jellege A gazdasági vállalkozások tevékenységének a jellege igen különböző lehet annak függvényében, hogy az output milyen jellegű erőforrás-kombinációt igényel. A nemzetgazdaságok az áttekinthetőség érdekében elsődlegesen a tevékenység jellege szerint csoportosítják a vállalatokat. Ezt ágazati osztályozásnak nevezik. Az ágazati osztályozás kiterjed a nem vállalkozási alapon működő gazdálkodó szervezetekre is, így átfogóan vizsgáltható egy-egy nemeztgazdaság ágazati struktúrája. A termék jellege számos további gazdálkodási sajátoságot von maga után. Egy jelentős részük az eltérő struktúrájú erőforrás-igény következménye, más részük a termék piacával kapcsolatos. Az egyes ágazatokban az erőforrás-összetétel eltéréseiből következően különböző fokú determinácókkal, illetőleg determináltsági szintekkel találkozhatunk. Az alapanyaggyártók 7 2000. évi C. törvény a számvitelről. Értelmező rendelkezések, fogalmak. 3. (1).

11 determináltsági szintje mind a terméket, mind az időhorizontot illetően általában igen magas. Vaskohóban csak vasat, krakkoló toronyban benzint és olajszármazékokat, vegyipari alapanyaggyártóknál a meghatározott alapanyagot lehet előállítani. A beruházás viszonylag hosszabb tárvra eleve meghatározza a tevékenység adott sávjára vonatkozó determinációs időhorizontokat. Alacsony fokú a determináció például javító-szerelő szolgáltatás terén. Itt a profil a vállalati humán-erőforrás felkészültsége, szakmai tudása, illetőleg a szükséges tudás megszerzési ideje függvényében nagy rugalmassággal igazodhat a mindenkori piaci igényekhez (Egy víz-és gázszerelő profilú kft. viszonylag könnyen bővítheti profilját általános épület- vagy lakásfelújítással oly módon is, hogy a munkatársak egy-egy további szakma elsajátítása révén szaktudásban lefedik ezt a tevékenységi kört.) Más oldalról eltérő marketing tevékenység, eltérő közönség-kapcsolatok kiépítése indokolt attól függően, hogy továbbfelhasználásra, vagy végső fogyasztásra kerülő terméket állítanak elő, tehát, hogy kik vásárolják a gyártmányt, illetőleg hogy milyen felhasználóifogyasztói kör számára végeznek szolgáltatást. Stb. 1.5.2. Méret A vállalat mérete nem jellemezhető egy ismérv alapján. A kibocsátás nagysága, és a rendelkezésre álló erőforrások mennyisége egyaránt nagyságrendi jellemző. Következőleg a vállalatok méret szerinti besorolása rendszerint három ismérv egyidejű figyelembevétele mellett történik. Ezek: árbevétel, létszám, tőke. Mivel a tőke sok tekintetben nem egyértelmű mutatószám, helyette ma már többnyire a mérlegfőösszeget szerepeltetik. A mérlegfőösszeg azt mutatja, hogy a számviteli nyilvántartás a szerint mérlegkészítés időpontjában a vállalat összességében milyen összegű erőforrás-értékkel rendelezett Noha a méret szerinti csoportosítás szempontjai a fejlett piacgazdaságokban lényegében azonosak, a besorolás konkrét kritériumai már jelentős eltéréseket mutatnak. Méret alapján az alábbi főbb vállalatcsoportok képezhetők: - mikro-vállalkozás - kisvállalat - közepes vállalat - nagyvállalat - óriás vállalat. Az óriás vállalatok csoportján belül a tulajdonosi struktúrát és a működési jellemzőket is is figyelembe véve további csoportosítással is találkozhatunk. (Például: multinacionális, transznacionális, globális vállalat.) 1.5.3. Jogi forma A vállalkozás alapításakor, illetőleg a vállalkozási forma megváltoztatásakor döntő jelentőségű, hogy a vállalkozó a számára leginkább megfelelő vállalkozási formát válassza. Ehhez a különböző vállalkozási formák globális ismerete mellett elengedhetetlen az érvényes jogi szabályozás igen alapos átgondolása is. Az elmélyüléshez szükséges tapasztalati anyag ezesetben a vállalkozási formák szerinti csoportosítás révén állítható össze. A jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági vállalkozások fő formái: - egyéni vállalkozás, - közkeresti társaság, - betéti társaság.

Jogi személyiséggel rendelkező gazdasági vállalkozások fő formái: 12 - korlátolt felelősségű társaság, - részvénytársaság, - szövetkezet, - közös vállalat (a közös vállalat ritkábban előforduló vállalati forma, kockázatviselési szabályai némiképpen eltérnek a többi vállalatétól). A jogi formák ismerte abból a szermontból is szükséges, hogy az üzelti partnerek megválasztása során egyéb kockázati tényezők is feltárhatókká váljanak. (Alapvetően a jogi formától függ, hogy ki, és milyen mértékben felel a vállalkozás tartozásaiért, ki perelhető stb.) Természetesen a jogi formából következő helytállási kötelezettségeken túlmenően további ismeretek is szükségesek az üzleti partnerről (például, hogy milyen hosszú múltra tekinthet vissza, milyen az általános jóhírneve, mennyire van eladósodva). 1.5.4. Vállalkozói motiváció A gazdasági döntéshozatalt és -magatartást előtérbe helyező problémafeltáráshoz a vállalkozói motiváció szerint képzett csoportosítás illeszkedik. Ebben a megközelítésben a működőképes vállalkozások három modellszerű alaptípusa különböztethető meg: 1. A magántőkés elvű vállalkozás. 2. A munkavégzők tulajdonán alapuló vállalkozások. 3. Az idegen tőke használatán alapuló munkavégzői vállalkozás. Az egyes csoportokon belül további karakterisztikus alcsoportok képezhetők. A valóságban fellelhető vállalatok és egyéb gazdasági vállalkozások többsége domináns jellemzői alapján rokonítható a fenti modellek valamelyikéhez. Az idegen tőke használatán alapuló munkavégzői vállalkozás modellszerű előfordulása az ezredforduló éveiben nem jellemző. A nyolcvanas évekig egy ilyen modell meghatározó jegyeit is viselte a tipikus japán vállalkozás. Előfordulhatnak a vállalkozói motiváció szempontjából kevert struktúrájú vállalkozások is. A jogi formák a vállalkozói motiváció szerinti tipizálás szempontjából nem mindig jelentenek egyértelmű besorolási ismérvet. A magántőkés elvű vállalkozás alapmotívuma a tőke alapú haszonszerzés. A piacgazdaságokban ez a vállalkozási típus dominál, a gazdálkodás-tudomány alapvetően erre a típusra fókuszál. A vállalkozói motiváció szempontjából a két legjellemzőbb alcsoport: - magánvállalkozás, - (tipikus) részvénytársaságok. A magánvállalkozás a magántőkés elvű vállalkozás legkorábbi változata. Lényege: az egy személy vagy család tulajdonában lévő vállalkozás foglalkoztatja a tulajdonosi jogokkal nem rendelkező munkavállalókat. A kockázatot a saját tőke viseli. Formáját tekintve ma a magánvállalkozások többsége részvénytársaságként vagy kft-ként működik. Ezzel szemben a tipikus részvénytársaság széles, ámde átlagosan alacsony tulajdoni hányaddal rendelkező tuldjonosi körrel rendelkezik. A nagy magántőkék arányának csökkenő, s az un. kisbefektetői tőke arányának növekvő tendenciája következtében sok ágazatban ez a vállalati típus dominál. A munkavállalók részére részvényt juttató vállalkozások döntő többsége a magántőkés elvű vállalkozás kategóriájába tartozik. A munkavállalói részvények néhány százaléknyira tehető aránya nem módosítja a magántőkés elv működését. A munkavállalói részvényjuttatási program, azaz MRP 8 sem jelent automatikusan dolgozói tőketulajdonon alapuló vállalkozást. A 8 Angol nyelvű mozaikszóként ESOP (az Employee Share Ownership Plan rövidítéseként).

13 munkavállalói részvények aránya, és az érdekérvényesítési csatornák működési mechanizmusa alapján lehet eldönteni, hogy a cég működését a magántőkés elvű, vagy inkább a dolgozói tőketulajdonban lévő vállalkozás jegyei jellemzik-e inkább. A dolgozói tőketulajdonon alapuló vállalkozás létrehozásában és működtetésében a dolgozók elsősorban a biztos munkalehetőséget látják, és esetleg az átlagosnál jobb kereset lehetőségét. A modell alapvető jellemzője, hogy a vállalkozásban az összes tulajdonos munkát végez, de csak a tulajdonosok a munkavégzők. A piaci kockázat a tőkére és a munkajövedelmekre egyaránt visszaháramolhat. E vállalkozási típusnak szintén különböző változatai lehetnek. Tipikus példa a szövetkezeti vállalkozás mely eredetileg szintén piacgazdasági környezetben fejlődött ki, és nagyon sok alfaja létezik. Egyes - főleg kis létszámú - korlátolt felelősségű társaságokban szintén a munkavégzők tulajdonán alapuló vállalkozások fő típusjegyei dominálnak, más részükre inkább a magántőkés elv szerinti működés jellemző. Az egyéni vállalkozás mint jogi kategóra a vállalkozói motiváció szempontjából nem ad egyértelmű besorolási alapot (nincs létszámkorlátja) Az egyéni vállalkozások tipikus változatai - az egyszemélyes egyéni vállalkozás, illetőleg egy domináns személy és segédszemélyzet - a munkavégzők tulajdonán alapuló vállalkozások elve alapján működnek. 2. A VÁLLALATI MŰKÖDÉS MOZGATÓRUGÓI A kisebb vállalkozások viselkedésének jellegzetességei viszonylag egyszerűen átláthatók. Ahhoz, hogy a vállalati magatartás fő kérdéseiben eligazodjunk, a gazdálkodás mechanizmusának alapos ismerete mellett a vállalati érdekstruktúra fő elemeit, a lehetséges érdekhordozókat, valamint az immanens (mélyről fakadó, az összefüggés természetéből következő) érdekek kibontakozási törekvéseinek tipikus pályáit is ismerni kell. 2.1. KI A GAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ? A jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások vállalkozói valamilyen jogi konstrukció szerint általában a teljes vagyonukkal felelnek a vállalkozás tartozásaiért. Jogi személyiségű vállalkozások esetében a saját tőke az elsődleges kockázatviselő, és a saját tőke tulajdonosa ennél nagyobb kockázatot nem visel. (Ez a főszabály, ami alól mindig lehetnek kivételek.) 9 Az idegen tőke alapvetően csak akkor visel kockázatot, ha a vállalkozás létkérdései kerülnek napirendre (csődeljárás, felszámolás). A gazdasági vállalkozásba történő bekapcsolódásnak és a hitelezésnek is számos konkrét változata lehetséges. Hitelt, kölcsönt például nem csak a bankok nyújthatnak, mindennapos a vállalatok egymás közötti hitelnyújtása is (kereskedelmi hitel, váltó stb.), továbbá a bankok sem csak hitelezőként kapcsolódhatnak a vállalkozásokhoz, hanem vállalkozóként is. Tipikusnak tekinthető a kockázati tőke saját tőkeként történő részvétele az innovációs jellegű vállalkozások kezdeti éveiben. A vállalkozás gazdasági stabilizálódása után a kockázati tőke tulajdonosa - többnyire nagy haszonnal - eladja tőkebevitel fejében szerzett értékpapírjait. Eredetileg a gazdasági vállalkozások elsődleges kockázatviselőit nevezték gazdasági vállalkozóknak. Később a kategóriát eltérő jelentéstartalommal is felruházták. Egyes 9 Az ezredfordulón érvényes hazai szabályok szerint a közös vállalat olyan jogi személy, amit csak jogi személyiségű tulajdonosok alapíthatnak. Kötelezettségeiért elsősorban maga felel, ha azonban a vagyona nem fedezi a tartozásait, a tagok hozzájárulásuk arányában kezesként felelnek. (1997. évi CXLIV. törvény - a gazdasági társaságokról.)

14 forrásmunkák a vállalkozói körbe beleértik általánosságban véve a menedzsereket is. 10 A továbbiakban a gazdasági vállalkozó kifejezést eredeti értelmezése szerint használjuk. Gazdasági vállalkozónak azt a természetes, vagy jogi személyt tekintjük, aki elsődlegesen viseli a gazdálkodás kockázatának a terheit, s aki ennek fejében a rizikóprémiumból is megfelelő arányban részesül. Ebben az értelmezésben a munkavállalói státusú menedzser nem vállalkozó. Fizetség, prémium és jutalom ellenében jár el. Döntéseinek kockázatát nem ő viseli, a rizikóprémium nem őt illeti meg. A vállalkozás szempontjából tevékenysége inkább az üzletkötőéhez és az ügynökéhez hasonlít. Természetesen a menedzser munkájának színvonala jelentős hatással van a vállalkozás eredményességére. De nem ő a kockázatviselő. Ő csupán prémiumát, esetleg állását vagy jó hírnevét kockáztatja. 11 Az egyéni vállalkozások, és egyéb mikrovállalkozások többségében a gazdasági vállalkozó személye egyértelmű. Tipikus gazdasági vállalkozók: egyén, néhány fő társulása, különböző közösségek, vállalatok (más vállalkozásokban lévő kockázatviselésük révén), állam. A vállalkozásban való részvétel arányai alapvetően a gazdasági kockázat elsődleges viselésének arányai szerint képezhetők le. 2.2. RIZIKÓPRÉMIUM A rizikóprémium a gazdasági vállalkozások alapvető kategóriája. Tartalmát illetően a kockázatvállalás ellenértéke, vagyis az a nyereségrész, melyhez csak kockázatvállalás révén lehet hozzájutni. A különböző típusú vállalkozások esetében eltérő módon konkretizálódhat. A magántőkés elvű vállalkozások rizikóprémiuma a saját tőke (saját erőforrás) 12 használatának becsült piaci árával csökkentett nyereség. Számításánál abból a meggondolásból lehet kiindulni, hogy az adott összegű saját tőke államkötvényekbe történő befektetése - stabil államban - kockázatmentesen hozna egy meghatározott kamat szerinti nyereséget. Mivel ez a nyereség mindenképpen megszerezhető lenne, nem tekinthető olyan hozamnak, mely kizárólag vállalkozás, vagyis kockázatvállalás révén érhető el. Az egyéni vállalkozó a vállalkozása kockázatát maga viseli. (Elsősorban a szakmai tisztesség biztosítékául a piacgazdaságokban un. kaució letétbe helyezésére is kötelezhetik.) A kockázat konkrét forrása igen sokféle lehet. Ha például a kisiparos által felragasztott tapéta leválik, vagy a parketta felpúposodik, a hibát neki magának kell kijavítania, ami az anyagiakon túl többlet munkaidőt is igényel. Az időleges rendeléshiányból adódó problémákat szintén neki magának kell áthidalnia stb. A tipikus egyéni vállalkozók körében a magántőke szerepe nem dominál. A rizikóprémium mértékét nem indokolt, sok esetben nem is lehet a tőkebefektetés függvényében számszerűsíteni. Az irodát bérlő magánügyvéd, vagy a szobafestő és mázoló kisiparos tőkebefektetései a bevételeikhez képest elenyészőek. A gazdasági kockázat a szakértelmen túl főleg a munka típusának és volumenének a függvényeként alakul. 10 A Magyarországon 1992-től életbe lépett számviteli törvény külön érdekessége hogy magát a vállalatot, illetőleg vállalkozást nevezi vállalkozónak. Ebből később, például akkor, amikor a kapcsolt vállalkozások ügyét kellett rendezni komoly kifejtésbeli bonyodalmak keletkeztek. 11 A közgazdaságtan ezt a problémakört " ügynök-megbízó" elmélet elnevezéssel dolgozza fel. 12 A rizikóprémium eredeti magyar elnevezése: vállalkozói nyereség. Részint az angol risk premium tükörfordítása, részint a nyolcvanas évek hazai gazdasági szabályozóinak azon huszárvágása miszerint az adózás előtti nyereséget vállalkozási nyereség -ként deklarálták, az eredeti elnevezés háttérbe szorulóban van.

15 Bár az egyéni vállalkozókra nem jellemző, hogy a rizikóprémiumot számszerűsítenék, a bevételi struktúra elvi szintű feltárása a más típusú vállalkozások bevételi struktúrájával való egybevetéshez tanulságos lehet. Az egyéni vállalkozások esetében a rizikóprémium a személyi jövedelem részeként, azzal és a befektetett saját tőke használati díjának a megtérülésével egybeolvadva jelentkezik. Becslése: + BEVÉTEL - ANYAGKÖLTSÉG - AMORTIZÁCIÓS KÖLTSÉGTARTALOM (például a gépkocsi elhasználódása szerint becsülve) - BÉRLETI DÍJAK, KAMATOK = BRUTTÓ JÖVEDELEM - A SAJÁT PÉNZBEFEKTETÉS HASZNÁLATÁNAK ÁRA (a betéti kamat alapján) - A HASONLÓ MUNKA MUNKA-ERŐPIACI BÉRE, ADÓI, JÁRULÉKAI, A KAPCSOLÓDÓ BIZTOSÍTÁSI DÍJAK STB. = RIZIKÓRPÉMIUM (VÁLLALKOZÓI NYERESÉG) Megemlítendő, hogy a hasonló munka munkaerőpiaci bérének számszerűsítése nehézséget okozhat. Az egyéni vállalkozónak ugyanis esetleg több szakmához is kell értenie, s mindenekfelett üzleti ismeretekkel, készségekkel kell rendelkeznie. A munkavégzés gyakorlata sok esetben nem kötődik szoros időrendhez, és a munkavégzésre fordított idő is nagy szóródást mutathat. Ha az egyéni vállalkozó bedolgozókat, vagy alkalmazottakat foglalkoztat, az ő számukra folyósított béreket valamint a kapcsolódó adókat és járulékokat is le kell vonni a költségek között. A dolgozói tőketulajdonon alapuló vállalkozás bevételi struktúrájának elvi tagolódása azonos a tipikus egyéni vállalkozáséval, annak ismételt levezetésétől eltekintünk. A legérdekesebb mozzanatot azonban ismételten kiemeljük: itt is egybemosódik a munkajövedelem, a saját tőke használatának ára, valamint a realizált rizikőprémium. Elemzési célú szétválasztásukra itt is hasonló becslőmódszerek alkalmazhatók. A kockázat abszolút vagy relatív veszteséget előidéző veszélyforrás. Relatív veszteség keletkezik, ha például a számviteli nyereség a saját tőke használatának árára sem nyújt fedezetet, vagy ha az egyéni vállalkozó bevétele a megfelelő korrekciók után nem biztosít akkora személyes jövedelmet, mint a hasonló foglalkozású munkavállalóknak a viszonyítás alapjául szolgáló munkavégzés arányában elért keresete. A kockázat konkrét okai és összetevői nagyon sokfélék lehetnek. (Általános oka a jövőben bekövetkező események bizonytalansága.) A modern közgazdaságtan szerint a rizikóprémium, mint a "bizonytalanság vállalásának hozadéka" a fizetésképtelenségi, továbbá a tiszta-, vagy statisztikai kockázat ellenértékéből és az innováció jutalmából áll. A monopolista gazdasági hatalom hozadékát a fentiektől eltérő természetű, további profitelemként szerepeltetik. 13 13 Részletesebben: Samuelson - Nordhaus (1987, 935-938.l)

16 2.3. A VÁLLALATI ÉRDEKSTRUKTÚRA FŐ ELEMEI Adott környezetben a vállalatok viselkedése emberi érdekérvényesítési törekvések eredőjeként alakul. Az érdek a szükségletekkel kapcsolatos kategória. Aktivitást kiváltó, tettet motiváló tényező. A szükségletek rendkívül széles skálájából következően az érdekek is sokfélék. Az egyes emberek eltérően élik meg, így tudat alatt is eltérően rangsorolják a különböző típusú szükségleteiket, melyek nem egy esetben szimbiózisban vannak egymással. Az önmegvalósítási igény esetenként hatalmas áldozatokra is sarkall egyes embereket, míg mások periférikus cselekedetekben tudat alatt élik át ezen szükségleteik mozgósító erejét. A vállalatban az emberek a belső motivációs struktúrájának ez a gazdagsága nem kezelhető. Mivel mind a vállalkozás létrehozásának és működtetésének, mind a munkavállalásnak elsősorban a haszonszerzés, illetőleg a jövedelemhez jutás az elsődleges ösztönzője, a gazdasági érdeket az anyagi érdek alapján lehet értelmezni. A gazdasági tevékenységet meghatározó jelleggel a tulajdonszerzési, illetőleg pénzszerzési lehetőségek motiválják, következőleg a gazdasági szféra működésében meghatározó szerepe az anyagi érdekeknek van. A gazdasági (anyagi érdek) állandóan megújuló objektív igény az anyagi javak tulajdonlására. A fenteikből levezethető vállalati érdekstruktúra fő összetevői: - Tőketulajdonosi érdek: Ez a tőketulajdonosnak (a saját tőke tulajdonosának és az idegen tőke tulajdonosának) a tulajdona védelmével, gyarapításával, értékmegőrzésével kapcsolatos igénye. - Vállalkozói érdek: A vállalkozónak a rizikóprémium realizálásához (és egyben annak hosszú távú maximalizálásához) fűződő igénye. - Munkavállalói érdek: A munkavállalónak a munkavégzés lehetőségéhez és az egzisztenciális feltételek egyre magasabb színvonalú biztosításához kapcsolódó igénye. - Szervezeti érdek. A munkavállalói érdek legjellemzőbb hatótényezőinek valamiféle közös érdekként összekovácsolódott formája. A szervezet fennmaradásához, növekedéséhez, az egyre javuló munka- és kereseti feltételekhez fűződő közös munkavállalói igény. Ez az érdek-elem a szervezeti hierarchia szerint erőteljesen strukturált. A vállalkozás közreműködői egyidejűleg többféle érdekelem hordozói lehetnek. A magántőkés vállalkozó egyidejűleg tőketulajdonosi és vállalkozói érdeknek a hordozója. A beosztott dolgozókra többnyire a munkavállalói és a szervezeti érdek jellemző 14. A vezetők - differenciált tulajdonosi helyzetük következtében - a munkavállalói, a vállalkozói és a tulajdonosi érdek kevert súlyarányú hordozói lehetnek. Az egyszemélyes egyéni vállalkozásban értelemszerűen nem alakul ki a szervezeti érdek. Ezen túlmenően mindegyik további érdekelemnek a szóbanforgó egy személy lesz a hordozója. Egyes altípusoknál, például a szobafestő és mázoló kisiparosnál, a tőketulajdonosi érdek sem jellemző, mivel a vállalkozás tőkeigénye elhanyagolható, viszont a vállalkozói érdek egyértelmű. 14 A dolgozói részvények terjedésével a helyzet itt is differenciáltabbá válhat. Ma azonban általában a tulajdoni részarányt és az egy dolgozóra jutó részvényértéket tekintve is igen alacsony a dolgozói részvények súlya.

17 A szövetkezetben munkát végző, aktív tag - helyzetéből adódóan - szintén az összes releváns vállalati érdekelem hordozójának tekinthető. (Az más kérdés, hogy érdekérvényesítési lehetőségei mennyire biztosítottak.) 15 A mezőgazdasági tőkésbérlet konstrukciójában a bérbeadó, a bérlő és a munkavállaló érdekei polarizáltan jelennek meg. További érdekesség, hogy mind a bérbeadónak, mind a bérlőnek ugyanahhoz a vállalkozáshoz fűződnek a tőketulajdonosi és a vállalkozói érdekei, melyek azonban alapvetően különböznek egymástól és sajátos módon szeparálhatóak is. A vállalati körből részben kimozdulva bármely társadalompolitikai kérdés eldöntésénél ott várhatók a legnagyobb viták, ahol a gazdasági érdekek ütköznek. 2.3.1. A vállalkozói érdek kulcsszerepe Fentiek értelmében a gazdasági vállalkozás működését a gazdasági érdekek vezérlik. Jelentős eltérések adódhatnak abból, hogy a vállalkozás közreműködőinek érdekérvényesítési lehetőségei hogyan alakulnak, mely érdekcsoportok törekvései jutnak domináns szerephez. Általában a vállalkozói és a szervezeti érdek játszik meghatározó szerepet. Közülük primátusa a vállalkozói érdeknek van. A vállalkozó immanens érdeke a nyereség hosszú távon értelmezett maximalizálása. Versenypiaci feltételek között a nyereség megszerzéséért kemény piaci küzdelmet kell folytatni, mely végeredményében egyre korszerűbb és egyre olcsóbb termékek piacra jutásához vezet. Következőleg a vállalkozói érdek a gazdaság fejlődésének fő motorja. Minél közvetlenebbül érvényesülhet a - versenypiaci feltételekkel szabályozott - vállalkozói érdek, annál nagyobb gazdasági fejlődésre lehet számítani. A vállalkozó érdekérvényesítési törekvése azonban különböző korlátokba ütközhet. Egyes korlátok a vállalati méretek növekedése révén objektíve jelentkeznek, mások bizonyos vállalkozási formák sajátos következményei. A vállalkozói érdek érvényesítéséhez a legnagyobb fokú informáltság a vállalaton belül van. A vállalkozását maga irányító tőketulajdonosnak módjában áll (a törvény adta kereteken belül) olyan intézkedéseket kiadni, melyek az ő elképzelései szerint a legjobban szolgálják a vállalkozást és a nyereség hosszú távú növekedését. A vállalkozás méreteinek növekedésével azonban azon túl, hogy a gazdasági és műszaki kérdések egyidejű átlátása mind nehezebbé válik, egy ember egyre kevésbé képes jelen lenni minden komolyabb döntéshozatalnál. Ezért egyre több kérdésben kényszerül a döntéselőkészítést, vagy magát a döntést is fizetett alkalmazottakra bízni. A fizetett alkalmazottat azonban más érdekek vezérlik. Általános üzleti kultúra, társadalmi szokások és közmorál kérdése, hogy milyen mértékben várható a vállalkozó eredeti szándékaihoz képesti divergencia beszivárgása a vállalati folyamatok vitelébe. A vállalkozását maga irányító tőketulajdonos - bár a vállalkozás méreteinek növekedésével objektíve egyre csökken a minden részletre való odafigyelés lehetősége - az adott helyzetben kulcsfontosságúnak látszó döntéseket bármikor a saját hatáskörébe vonhatja. Ez utóbbi lehetőség sokat nyomhat a latban, de a probléma gyökeres rendezésére nem alkalmas. Sok-sok apró kis ügy komoly problémává terebélyesedhet. A részvénytársaságok esetében a részvény tulajdonosa a kockázat elsődleges viselője (részvénye értékéig). Ebből a szempontból még a kisrészvényes is a vállalkozók sorába tartozik, hiszen pénzbefektetése erejéig gazdasági kockázatot vállal. Rizikóprémiuma (régebbi magyar szakkifejezéssel: vállalkozói nyeresége) két tételből tevődhet össze: az osztalék és a betéti kamat 15 A hazai szövetkezetek esetében a tulajdonosok, a vállalkozók és a munkavállalók személyi köre eredetileg jórészt egybeesett. Későbbi fejlemény, hogy a létszám számottevően bővült nem szövetkezeti tagokkal, továbbá a tagok között megjelenhettek a jogi személyiségű tagok is.

18 közötti különbségből, valamint a vételi és az eladási árfolyam különbségének a tulajdonlási idő egy évére jutó részéből. Ennek a két tételnek az összege az a többlet, amihez kockázatvállalása révén jutott. A negatív előjelű rizikóprmium azt jelenti, hogy ezen a tételen ennyit veszített ahhoz képest, mintha kockázatmentes befektetést választott volna. Az un. kisrészvényesek és a relatíve kisebb összegű részvényekkel rendelkező kockázatviselők vállalkozói minőségükben még a vállalkozás sorsát meghatározó kérdésekbe sem képesek érdemben beleszólni. A részvények többségével rendelkező részvényesek csoportja - amennyiben nem az igazgatóság tagjai - csak a társaság meglehetősen nehézkes közgyűlésén folyhatnak a határozathozatalba. Operatív gazdálkodási döntéseket - a dolog lénygénél fogva - nem vonhatnak saját hatáskörbe. Valószínűsíthetően a vállalkozói érdekérvényesítés problémakörével is összefügg az a tény, hogy "a kapitalizmus legklasszikusabb országában, az USA-ban" a hetvenes években szép számmal találhatók olyan ágazatok, ahol a "tulajdonos által vezetett vállalkozás" súlya dominál. (1978-ban az értékesítés volumene szerint mérve a nagykereskedelem 97 százalékában, az építőipar 94 százalékában, a mező- és erdőgazdaság 84 százalékában, a nyomdák és kiadók 73 százalékában, a ruhaipar 67 százalékában, a szállítás 54 százalékában, a bőripar 51 százalékában maga a tulajdonos vezeti a vállalkozást.) 16 Az állami vállalat estében a kockázatviselő és a vállalkozói nyereség elsajátítója maga az állam. A vállalkozó érdek alapon történő megszemélyesíthetetlensége miatt a vállalkozói érdekeket a "köz" képviselői közvetítik, akik ilyen minőségükben már nem közvetlen hordozói ezeknek az érdekeknek. A vállalkozói érdek a közvetítők érdekein átszűrődve, tompítottan, és esetenként elferdítetten jut érvényre. 2.3.2. A szervezeti érdek esetleges túlsúlyából eredő deformációk A gazdasági szervezet a gazdálkodási célok megvalósítását szolgáló erőforrások összehangolt működtetésének a rendszere. A vállalatban dolgozó munkavállalók munkájukat a vállalkozás költségének a terhére, fizetés ellenében végzik. Immanens érdekeik a keresethez, a munkavégzési körülményekhez, s nem a vállalkozás hosszútávú nyereségmaximálásához kapcsolódnak. A vállalati szervezetnek eredeti, mélyről fakadó (immanens) törekvései vannak. Ezek: fennmaradni és növekedni a humánum elvének érvényesülése mellett. A fennmaradási törekvésre és a humánum elvére kézenfekvő magyarázatot adnak a szervezetben dolgozó emberek érdekei. Valójában a növekedési törekvést is ezek váltják ki. A növekedési folyamatban zökkenőmentesebben realizálódnak az előrejutási törekvések, s egyúttal a humánum elve is akadálytalanabbul juthat érvényre. A vállalati szervezetnek a fentiekben bemutatott törekvéseit gyakorta azonosítják magának a vállalatnak a fő működési elveivel (a megmaradás, a növekedés és a humánum elvét a vállalati működés vezérelveinek is nevezik). A vállalat azonban az érdekérvényesítési törekvéseket illetően nem csupán szervezet, hanem vállalkozás is! A vállalat létkérdéseit elsősorban a vállalkozók döntik el, a szervezet ilyen szempontból másodlagos. Jól működő vállalat esetében a szervezet immanens törekvéseit a vállalkozó elfogadja és képviseli, mert azok szervezeti oldalról megalapozzák az ő érdekérvényesítési törekvéseit is. Ezen a pályán tehát a különböző érdekérvényesítési törekvések azonos irányba mutatnak. Ha viszont a valódi vállalkozó beleszólási lehetőségei korlátozottak, mint például az állami vállalat, 16 Kopátsi Sándor (1983, 142.o.)

19 vagy a nagy részvénytársaságok esetében, akkor a vállalati szervezet érdekérvényesítési törekvései révén elég széles tűréshatárok között háttérbe szorulhatnak a vállalkozói érdekek. A vállalkozónak - a befektetés különböző eszközökben, információkban megtestesülő formájától függően - lehetősége van arra is, hogy tőkét vonjon ki, esetleg magát a vállalkozást is megszüntesse. Ezzel a lehetőséggel általában akkor él, ha a kimenthető tőke másutt lényegesen nagyobb haszonnal kecsegtet, mint az adott vállalkozásban. A tőkekivonásról, illetve új vállalkozás alapításáról a vállalkozó elsősorban a jövedelmezőségi szempontok alapján dönt, a szervezet létkérdései számára másodlagos jelentőségűek. A megmaradás, a növekedés (fejlődés) és a humánum elvét a vállalkozó csak addig teszi magáévá, amíg az elősegíti saját vállalkozói szempontjainak érvényesítését. A szervezetben dolgozó munkavállalók szempontjából viszont egyáltalán nem közömbös, hogy megszűnik-e a szervezet, avagy sem. Piacgazdasági körülmények között már nem egy esetben előfordult, hogy a munkahelyük elvesztésével fenyegetett munkavállalók bérük egy részéről is lemondtak annak érdekében, hogy a tőkekivonás ne következzen be. Ha a vállalkozói érdekérvényesítés gyengül, helyébe nyomul a szervezet érdekérvényesítési törekvése. Minél gyengébben érvényesülnek a vállalkozói érdekek, annál meghatározóbbá válik a szervezeti érdek. Az összefüggés fordítva nem igaz. A szervezeti érdek térnyerésének egyik megnyilvánulása az a széles körben (és elsősorban a nagy részvénytársaságokra vonatkoztatottan) publikált vállalati törekvés, mely nem a hosszú távú nyereségmaximálást, hanem kielégítő mértékű, megelégedettséget eredményező profitcélokat fogalmaz meg. Világosan kell látni, hogy itt nem a vállalkozói érdek módosulásáról van szó (mint egyes forrásmunkák ezt sugallni igyekeznek), hanem annak háttérbe szorítása következett be. A szórt tulajdonú részvénytársaságok esetében a viszonylag egységes érdekhelyzetű menedzsment-csoportok érdekérvényesítési lehetősége a részvényesekéhez képest egyértelműbb. Ezért fennáll az a veszély, hogy a menedzserek akár a részvényesek hátrányára is érvényesítik saját érdekeiket. Számos érv található annak alátámasztására, hogy a nagy részvénytársaságok valójában menedzseri irányítás (kontroll) alatt állnak. Ezen vállalatok részvényesei számos nehézséggel találkoznak, ha meg akarják szervezni az érdemi beleszóláshoz szükséges feltételeket. Egyrészt az igazgatóságok informális módon irányítani tudják az új igazgatósági tagok kinevezését, tehát e téren nem könnyű áttörést elérni, másrészt a vállalattal kapcsolatos érdemi információk megszerzése és a részvényesek ezrei között történő körözése is számos nehézségbe ütközik. A közgyűlés - szabályozottsága, megkomponáltsága okán - nem igazi lehetőség a részvényesek érdekérvényesítésére. Ezzel szemben a menedzserek teljes munkaidős szak-specialisták, gazdálkodási ismeretekkel és gyakorlattal felvértezve. Egy-egy menedzser helyzete, jövője attól függ, hogy tudásával és magatartásával illeszkedni tud-e a menedzseri csapathoz. A szervezeti érdekek túlsúlyba kerülése a vállalati magatartás sajátos jegyeit hozza felszínre. A munkavállalói haszonszerzés kiskapui jártabbá válnak, továbbá a vállalati méretek gazdaságilag indokolatlan növekedése, a bürokrácia túlburjánzása is megjelenik. 17 Presztízsérdekek, kényelmességi szempontok, felesleges tevékenységek is okozhatnak nehezen felismerhető felesleges költségeket. 17 Samuelson és Nordhaus (1987) közös munkájában hatásos megfogalmazást kap a szervezet érdekérvényesítésének vállalkozói érdeket keresztező utóbbi két megnyilvánulása.: "...a belső emberek nagy fizetést, költségszámlát, prémiumot és zsíros nyugdíjat szavazhatnak meg maguknak és barátaiknak vagy rokonaiknak a részvényesek rovására... A cégek vezetői - hasonlóan a királyokhoz és császárokhoz - érthetően hajlanak arra, hogy megpróbálják növelni és fenntartani birodalmukat...amikor a profitokat visszaforgatják a vállalatba, néha gyanítható, hogy ugyanazt a tőkét a részvényesek jobban befektették volna másutt..." (637.l.)

20 2.3.3. Érdek, érdekeltség és magatartás A vállalati döntések minőségét meghatározó módon befolyásolja, hogy milyen érdekű és érdekeltségű emberek kerülnek döntési (döntéselőkészítési) pozícióba. Az azonos érdekhelyzetű, illetve érdekeltségű döntéshozók közötti szaktudásbeli és felkészültségbeli differenciák érdemben nem módosíthatják a számukra előnyös döntési változatok körét, csupán a saját szempontjukból legkedvezőbb változat megtalálásának és megvalósításának az esélyeit. A felkészültségbeli problémák tehát - kirívó esetektől eltekintve - csupán a döntéshozók érdekeinek leginkább megfelelő változattól való elmaradásban mutatkozhatnak meg. Noha a vállalkozónak módjában áll, hogy megfelelő érdekeltség megteremtése révén a saját érdekeit többé-kevésbé hatásosan átplántálja a szervezetben dolgozó emberekre, az érdekhordozók személyi elkülönülése esetén a vállalkozó és a szervezet érdekeinek eltérései nem szüntethetők meg. A vállalkozások magatartásának vizsgálatakor az érdekek eme kettősségével mindig számolni kell. A két hatás összemosása, együtt kezelése megfejthetetlen rejtély elé állíthatja a vizsgálódót. Az érdekek eme nyílt kettőssége a magántőkés elvű vállalkozások sajátossága. Az egyszemélyes egyéni vállalkozásokban a gazdasági érdekek mozgósító ereje egy irányba mutat. Azonban ennél a változatnál az emberi szükségéletek széles, és eltérően súlyozott skálájából fakadó érdekek közül nem mindig jut abszolút dominanciára a gazdasági érdek. Ez többek között a vállalkozás vitelére, növelésére, illetőleg a személyes "meggazdagodásra" vonatkozó vállalkozói aspirációk nagyon széles sávú szóródásában mutatkozik meg. A dolgozói vállalkozások (például szövetkezetek) esetében a vállalkozói és a szervezeti érdekek hordozóinak személyi köre nem különül el. Igy az immanens érdekek kettősségének nincs létalapja. Az érdekstruktúra valódi hatásmechanizmusa az érdekérvényesítési csatornák működtetésének a módjától függ. A vállalkozó törekvéseinek, céljainak, szempontjainak érvényre jutását koncepcionálisan az érdekeltségi rendszer támogathatja. Az érdekeltségi rendszer azoknak a feltételeknek a rendszere, melyek teljesítésétől függ - a különböző anyagi juttatások mértéke, - a vállalaton belüli előbbre jutás, illetve a - munkavállalói státus megtartása. Ha az érdekeltségi konstrukció hibás, ez határozottan eltérítheti a vállalkozás viselkedését a vállalkozói érdektől. Amennyiben a vállalkozó szempontjából kifejezetten kedvezőtlen akciók hoznak anyagi előnyt a szervezetben dolgozó döntéshozóknak, akkor ezeket az akciókat a vállalkozás meg is fogja valósítani. (Ilyenekre a piacgazdaságok vállalatainak körében is szép számmal találhatunk példákat.) Az érdekeltségi rendszer hatására a munkavállalók olyan szempontokra is figyelnek, amelyekre egyébként nem helyeznének megfelelő súlyt. A többletnyereségnek, illetve az előnytelen - netán veszteséges - üzletnek a hatása azonban az érdekeltté tett munkavállaló keresetét csak relatíve kismértékben érintheti. Emiatt a munkavállalói érdekeltség eleve nem lehet olyan intenzív, mint maga a vállalkozói érdek. Ehhez képest ugyanis a munkavállalói érdekeltség művi és másodlagos. A vállalkozói érdek sokkal átfogóbb, sokkal komplexebben hálózza be a vállalkozást, mint az egy vagy néhány mutatószám teljesítéséhez kötődő munkavállalói érdekeltség.