Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.



Hasonló dokumentumok
Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁTSZERVEZÉSÉRŐL

Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. Szervezeti és működési szabályzat

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-i rendkívüli üléséről.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: /2011.

2011. szeptember 29. 1

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-án megtartott nyílt üléséről.

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület május 26-i ülésére

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület június 26 i ülésére

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a. a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

Jegyzőkönyv. Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2007. (IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a. egyes nevelési-oktatási intézmények átszervezéséről

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA *

Tömör István polgármester

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata december 17-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma:

PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25.

Szám: 46/2010. (VII. 28.) Kt. határozat Tárgy: Könyvtár épület nyílászáróinak cseréje tárgyában kiírt pályázatra beérkezett ajánlatok elbírálása

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A Corvina Óvoda és Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

Pedagógiai Program. Orosháza Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, július 13., kedd. 4-B. szám

Erkel Ferenc Általános Iskola

Széchenyi István Gyakorló Kereskedelemi Szakközépiskola 1088 Budapest, Vas utca 9-11.

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület június 30-i ülésére

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ

SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kossuth Lajos Általános Iskola 3441 Mezőkeresztes Összekötő út 28 Telefon: , Fax:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 09-én megtartott soron kívüli üléséről.

Vörösmarty Mihály Általános Iskola

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E

Lukácsné Kiss Márta képviselő

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1)

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A BÁRCZI GÉZA ÁLTALÁNOS

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének augusztus 28-ai ülésére

A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ. Szervezeti és Működési Szabályzata

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2011.( )Öh. számú határozata

14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet. a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

M E G H Í V Ó július 03. (péntek) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Alapító okirat. /a Kt.4 (1), Közoktatási törvény 37. (5) / Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Vámosszabadi Tagiskola

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 18-i ülésének jegyzőkönyvéből

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képvisel-testülete április 29. napján tartandó soron következ ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-án tartandó ülésére

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012.

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szervezeti és működési szabályzat

BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NAGY LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2011.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS VII. 16.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI ÉS HATÁROZATAI

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út )

Készítette: Erős János igazgató

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 7-i ülésére

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Átírás:

Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 5. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés a SOPRONTISZK Kft.-vel kötendő használati szerződésekről, a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium, valamint a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról 17/2011. (II. 24.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okiratát a határozat 1. melléklete szerint módosítja, és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát 2011. március 1. hatállyal a határozat 2. melléklete szerinti tartalommal kiadja. Ezen határozat alapján az intézmény minden korábban kiadott Alapító Okirata hatályát veszti. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az Alapító Okirat törzskönyvi bejegyeztetéséről gondoskodjék. Felelős: dr. Fodor Tamás polgármester Határidő: 2011. február 28. K.m.f. Dr. Fodor Tamás polgármester Dr. Dobos József jegyző

A 17/2011. (II. 24.) Kgy. határozat 1. melléklete 5. SZÁMÚ ALAPÍTÓI MÓDOSÍTÓ HATÁROZAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (1) bekezdése, 90. -a és 92. - a, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. -a, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium költségvetési szerv 68/2010. (IV. 20.) Kgy. határozatával kibocsátott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat I. Általános rendelkezések fejezet felvezető szövegének helyébe az alábbi rendelkezés lép: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (1) bekezdése, 90. -a és 92. -a, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. -a alapján, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. (5), 90. (1), 102. (2) bekezdése alapján a 86. -ában meghatározott ellátási kötelezettség teljesítése érdekében Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata közoktatási intézményt (továbbiakban: iskola) alapít. 2. Az alapító okirat I. Általános rendelkezések fejezetének az 1. Az iskola főbb azonosító adatai közül a) az alábbi sor törlésre kerül: Az intézmény besorolása tevékenysége jellege szerint: közszolgáltató költségvetési szerv, közoktatási ellátást végző közintézmény b) az Az intézmény besorolása a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint: szövegrész helyébe a Gazdálkodási jogkörük alapján: szövegrész lép. 3. Az alapító okirat III. Az iskola feladatai fejezetének helyébe az alábbi rendelkezés lép: Az iskola alapfeladata (államháztartási szakfeladatok rendje szerint, a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletesen kifejtve): Az iskola szakfeladatai: Alaptevékenységek: 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 552002 Sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatás 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés

562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 931204 Iskolai diáksport tevékenység támogatása 562917 Munkahelyi étkeztetés 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Az iskola vállalkozási tevékenységet nem folytat. 4. Az alapító okirat IV. Az iskola gazdálkodása fejezete az 1. pontot követően kiegészül az alábbi 1/A ponttal: 1/A. A fenntartó a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziummal közös használatba adja a soproni 561/3 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Ferenczy J. u. 60. szám alatti ingatlannak a SOPRONTISZK Szakképzésszervezési Nonprofit, Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság által kizárólagosan használt területén (1257,39 m 2 ) kívüli ingatlanrészét.

5. Az alapító okirat V. Záró rendelkezések fejezete helyébe az alábbi rendelkezés lép: Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával 2011. március 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester

A 17/2011. (II. 24.) Kgy. határozat 2. melléklete SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (1) bekezdése, 90. -a és 92. -a, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. -a alapján, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. (5), 90. (1), 102. (2) bekezdése alapján a 86. -ában meghatározott ellátási kötelezettség teljesítése érdekében Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata közoktatási intézményt (továbbiakban: iskola) alapít. 1. Az intézmény főbb azonosító adatai: Az intézmény neve: Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium Székhelye: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. Tagintézménye: Középiskolai Kollégium Telephelye: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 60. Alapítás ideje: 1979. január 2. Alapítója létrehozáskor: jogfolytonosság: Alapító szerv neve és székhelye: Irányító szerve és székhelye: Gazdálkodási jogkörük alapján: Az intézmény vezetője: Sopron Város Tanácsa Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (1990.) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (9400 Sopron, Fő tér 1.) önállóan működő Sterbenz László igazgató megbízásának időtartama: 2007. augusztus 1. - 2012. július 31. Működési köre: Körbélyegzője: Az intézmény típusa: Iskola: Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási területe. Kollégium: a Magyar Köztársaság területe a Magyar Köztársaság címere a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium, Sopron körfelirattal. közös igazgatású többcélú intézmény: szakközépiskola, szakiskola és kollégium

Az intézmény OM azonosítója: 030732 Az intézmény törzsszáma: 367934 Az intézmény statisztikai számjele: 15367936-8531-322-08 Az intézmény adóigazgatási száma: 15367936-2-08 Államháztartási szakágazati besorolása: 853100 Általános középfokú oktatás 2. Az intézmény Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának (9400 Sopron, Fő tér 1.) fenntartásában, a Közgyűlés irányítása alatt működő többcélú helyi önkormányzati nevelésioktatási intézmény. Az intézmény jogi személy. 3. Az egységes szerkezetű alapító okiratot Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 68/2010. (IV. 20.) Kgy. határozatával bocsátotta ki. II. Az intézmény működése 1. Az intézmény élén igazgató áll. Az igazgató a nevelőtestület tagja. 2. Az intézmény igazgatóját a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.), valamint annak a közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet (Vhr.) alapján nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése bízza meg, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgató megbízott magasabb vezető beosztású közalkalmazott. 3. Az igazgató az alkalmazottak tekintetében a teljes munkáltatói jogokat gyakorolja, és irányítja az intézmény munkaszervezetét. 4. Az intézmény képviseletére az igazgató jogosult, akinek képviseleti joga általános, teljes körű és önálló. 5. Az intézmény jegyzése akként történik, hogy az intézmény körbélyegzője alá az intézmény jegyzésére jogosult (igazgató) önállóan írja alá a nevét a hiteles aláírási címpéldány szerint. 6. Az intézmény ügyeinek intézését és az intézmény képviseletét az igazgató látja el. Az igazgató az SZMSZ-ben szabályozottak szerint jogkörét az ügyek meghatározott csoportjára nézve az intézmény dolgozóira átruházhatja. 7. Az iskolában a nevelés és oktatás pedagógiai program szerint folyik. A program a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. 8. Az intézmény jogszabály alapján meghatározott közfeladata a) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 29. (4)-(5) bekezdése szerinti szakközépiskolai nevelés és oktatás, amelynek keretében a középiskolai évfolyamon felkészít az érettségi vizsgára, valamint felsőfokú iskolai továbbtanulásra, illetve munkába állásra, és előkészít a szakképzésbe való bekapcsolódásra, a szakképzési évfolyamon az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint az utolsó középiskolai évfolyam elvégzéséhez, illetve középiskolai végzettséghez kötött szakképesítések körében felkészít szakmai vizsgára,

b) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. -a szerinti szakiskolai nevelés és oktatás, amelynek keretében a kilencedik-tizedik évfolyamon általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, továbbá a kötelező óra legfeljebb ötven százalékában pályaorientáció, gyakorlati oktatás, szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás folyik, valamint az Országos Képzési Jegyzék szerinti elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás folyhat, a szakképzési évfolyamon az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, a középiskola utolsó évfolyamának befejezéséhez vagy az érettségi vizsga letételéhez nem kötött szakképzettségek körében folyhat szakképzés, illetve készít fel szakmai vizsgára. c) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 32. -a szerinti kollégiumi ellátás nyújtása, aminek keretében feladata megteremteni a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak, akiknek a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez, nemzeti vagy etnikai kisebbségi nyelven, illetve gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben való tanulásukhoz a lakóhelyükön nincs lehetőségük, illetve akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani. 9. Az intézményben a nevelés-oktatás, a kollégiumi ellátás pedagógiai program szerint folyik. A program kollégiumra vonatkozó szakaszai a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjában foglaltak figyelembe vételével készül. A pedagógiai program a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. 10. Az intézmény maximális tanulólétszáma: 800 fő. Szabad férőhelyekre a működési területén kívülről is beiskolázhat tanulót. 11. A kollégium elsősorban Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott iskolák tanulóinak ellátására szolgál. A kollégium 280 férőhellyel és 30 fő számára externátusi elhelyezéssel rendelkezik. 12. A kollégium saját ellátottjain túl étkezést (menza) biztosít a városban működő iskolák tanulói és alkalmazottai számára. A konyha 600 adag kapacitású. 13. Az intézmény szakközépiskolai, szakiskolai és kollégiumi (többcélú) tevékenységét közös igazgatású közoktatási intézményként végzi. 14. A szakközépiskolának érettségire felkészítő, általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama ill. a nyelvi előkészítő esetében öt középiskolai évfolyama van. A középiskolai évfolyamon a nevelés és oktatás a 9. évfolyamon kezdődik és a 12., nyelvi előkészítő évfolyam esetén a 13. évfolyamon fejeződik be. A szakközépiskolában a tanuló a középiskolai évfolyamon felkészül az érettségi vizsgára, valamint a felsőfokú iskolai továbbtanulásra, illetve munkába állásra, és előkészül a szakképzésbe való bekapcsolódásra. A 9. évfolyamtól kezdődően a Nemzeti Alaptantervben meghatározott szakmai orientáció, a 11. évfolyamtól kezdődően az Országos Képzési Jegyzék szerinti elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás is folyhat. 15. A szakközépiskolai szakképzési évfolyamokon az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint az utolsó középiskolai évfolyam elvégzéséhez, illetve érettségihez kötött gazdasági-szolgáltatási szakterületen belül vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoporthoz tartozó szakképesítések körében, a pedagógiai programban jóváhagyott szakmákban (a 13. évfolyamtól) szakmai vizsgára készít fel. A szakmai vizsgára felkészítő, szakképzési évfolyamok számát az Országos Képzési Jegyzék határozza meg.

16. A szakiskolának 9-10. és az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges, az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott számú szakképzési évfolyama van. A szakiskola 9. évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás, a 10. évfolyamán a kötelező tanórai foglalkozások legfeljebb 40%-ában szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás folyik. A szakképzési évfolyamokon a szakiskola az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott gazdasági-szolgáltatási szakterületen belül kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoporthoz tartozó szakképesítések körében a pedagógiai programban jóváhagyott szakmákban (a 11. évfolyamtól) szakmai vizsgára készít fel. Az iskola a soproni lakcímmel rendelkezők részére a 9-10. évfolyamon kötelező felvételt biztosít. 17. A szakképzési évfolyamok indításához az iskola a tanévet megelőző naptári év végéig beszerzi a fenntartó egyetértését. 18. Az intézmény a szakképzést felnőttoktatás keretében is szervezheti nappali, esti, levelező vagy más sajátos munkarend szerint. 19. Az intézmény gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban, kollégiumi ellátásban résztvevő intézmény. 20. Az iskolában a sajátos nevelési igényű tanulók középfokú oktatása-nevelése, a többi tanulóval együtt, azonos iskolai osztályban, integrált formában történik. 21. A szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata figyelembe vételével, a sajátos nevelési igény típusához és súlyosságához igazodó pedagógiai feltételek (személyi és tárgyi feltételek) biztosítása (megléte) mellett, a középiskola az alábbi tanulók együttnevelését vállalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. (1) bekezdés 29. pontja; ill. a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 2/ 2005. (III. 1.) OM rendelet szerinti besorolással: a) Beszédfogyatékos / beszéd- és nyelvi fejlődésben akadályozott b) Ép értelmi képességekkel rendelkező, autisztikus c) A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő (figyelemzavar, hiperaktivitás) d) A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő 22. A fogyatékos, továbbá a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs-rehabilitációs foglalkozásban részesül, szakirányú gyógypedagógus vezetésével, a Közoktatási törvény 52. -ban meghatározott időkeret terhére, az intézmény pedagógiai programjában szabályozott módon. 23. A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanuló, továbbá a beilleszkedési/tanulási/magatartási nehézséggel küzdő tanuló (BTM) fejlesztőpedagógiai, logopédiai, pszichológiai foglalkozásban részesül az intézmény pedagógiai programjában szabályozott módon.

24. A kollégiumban a sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi ellátása, nevelése a többi tanulóval azonos csoportban, integráltan történik. 25. A szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata figyelembe vételével, a sajátos nevelési igény típusához és súlyosságához igazodó pedagógiai feltételek (személyi és tárgyi feltételek) biztosítása (megléte) mellett, a középiskola az alábbi tanulók kollégiumi ellátását együttnevelés formában végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. (1) bekezdés 29. pontja; ill. a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 2/2005. (III. 1.) OM rendelet szerinti besorolással: a) Beszédfogyatékos / beszéd- és nyelvi fejlődésben akadályozott b) Mozgáskorlátozott c) Enyhe fokban hallássérült nagyothalló d) A hallását műtéti úton helyreállított / létrehozott hallássérült e) Látássérült gyengénlátó f) Ép értelmi képességekkel rendelkező autisztikus g) A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő (figyelemzavar, hiperaktivitás) h) A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő 26. A sajátos nevelési igényű tanulók, továbbá a beilleszkedési / tanulási / magatartási nehézséggel küzdő tanulók (BTM) kollégiumi nevelését az intézmény a pedagógiai programjában szabályozza. 27. Az intézmény elkészíti a tankönyvrendelést és az iskolán belüli tankönyvterjesztést az ellátás helyi rendjében foglaltak szerint szervezi és bonyolítja. 28. Az intézmény a szakorvos által kiszűrt tanulói részére gyógytestnevelést biztosít. 29. Igény esetén nem szakmai tanfolyami oktatást, vizsgáztatást iskolarendszeren kívül szervezhet. 30. Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése hagyja jóvá, amelynek szükséges módosítását az alapító okirat módosításának hatályba lépése után három hónapon belül kell jóváhagyni. 31. Az intézmény alkalmazottainak foglalkoztatására általában közalkalmazotti jogviszony keretében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, egyes esetekben munkaviszony keretében a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény megbízásra vonatkozó rendelkezései az irányadók. III. Az intézmény feladatai Az iskola alapfeladata (államháztartási szakfeladatok rendje szerint, a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletesen kifejtve):

Az iskola szakfeladatai: Alaptevékenységek: 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 552002 Sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatás 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 931204 Iskolai diáksport tevékenység támogatása 562917 Munkahelyi étkeztetés 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Az iskola vállalkozási tevékenységet nem folytat.

IV. Az intézmény gazdálkodása 1. Az intézmény alapfeladatainak ellátására a fenntartó a soproni 3847 helyrajzi számon nyilvántartott udvart használatba, valamint a Gárdonyi Géza Általános Iskolával, és az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjával közös használatba adja a soproni 3842/3 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Ferenczy J. u. 1-3. szám alatti ingatlant és a rajta álló épületet. A használók a használat szabályairól külön állapodnak meg, amely az irányító szerv jóváhagyásával válik érvényessé. 1/A. A fenntartó a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnáziummal közös használatba adja a soproni 561/3 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Ferenczy J. u. 60. szám alatti ingatlannak a SOPRONTISZK Szakképzés-szervezési Nonprofit, Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság által kizárólagosan használt területén (1257,39 m 2 ) kívüli ingatlanrészét. 2. A 2001. március 1. napján nyilvántartásban lévő ingatlan vagyont és az ebben az ingatlan vagyonban ezt követően bekövetkező változásokat, valamint azt követően az ingatlan vagyont az Intézmények Gazdasági Szolgálata (IGSZ) tartja nyilván. 3. Az intézmény a használatába adott ingó és ingatlan vagyonnal az államháztartási törvényben (1992. évi XXXVIII. tv.) és végrehajtási rendeletében, valamint az önkormányzat rendeleteiben foglaltak szerint gazdálkodik alapfeladatának ellátása érdekében. 4. Az intézmény önálló költségvetéssel nem rendelkezik, költségvetési keretei felett teljes jogkörrel rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdálkodási tevékenységét az IGSZ, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Az intézmény és az IGSZ közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét az irányító szerv hagyja jóvá. 5. Az intézmény alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, szakmai munkaterv alapján látja el. Az intézmény éves költségvetését az IGSZ kezeli azzal, hogy a költségvetési keretek felett az intézmény vezetője rendelkezik. 6. Az intézmény költségvetését irányító szerve évente az IGSZ útján, az IGSZ költségvetésében tervezetten az igazgatóval egyeztetetten állapítja meg. Az intézmény éves és évközi költségvetési beszámolóját az IGSZ összesített beszámolója tartalmazza. V. Záró rendelkezések Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával 2011. március 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester