ISKOLÁNK TÖRTÉNETE 100 ÉVES A SZALÁNTAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ISKOLÁNK TÖRTÉNETE 100 ÉVES A SZALÁNTAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Szalánta 2012

2 ISKOLÁNK TÖRTÉNETE 100 ÉVES A SZALÁNTAI ÁLTALÁNOS ISKOLA A könyv szerkesztésében, összeállításában közreműködött: Balogh Györgyné Bedicsné Ádám Éva Freyné Balogh Judit Tóth Ferencné Lektorálta: Dr. Gyuriczáné Bazsika Enikő ISBN 978-963-08-5472-6 Kiadja: Pécsi Kistérségi Óvoda és Általános Iskola Szalánta, Hunyadi u. 43. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a könyvben szereplő fényképeket, visszaemlékezéseket a rendelkezésünkre bocsátották.

3 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...4 ISKOLATÖRTÉNET...6 VISSZAEMLÉKEZÉSEK... 17 Kadia Emília: Emlékeim... 17 Zsdrál Ibolya: Visszaemlékezés... 20 Pávics György: Szülőfalum iskolája... 21 Dr. Orovica Márk: Néhány rövid történet (1952-1960)... 23 Sztanics Lászlóné: Az én általános iskolám 1960-1968... 32 Dr. Csikászné dr. Krizsics Anna: Emlékek a 70-es évekből... 34 Horváth János: Emlékek és gondolatok a Szalántai Általános Iskoláról.. 36 Sokáczné Szajkó Judit: Emlékeim iskolámról (1974-1982)... 39 Vlasits Józsefné: 31 év a Szalántai Körzeti Általános Iskolában... 42 Tavi Edit: Szeretek Szalántára gondolni...... 44 HOLNAPÉRT ALAPÍTVÁNY... 46 ISKOLÁNK DOLGOZÓI... 47 AZ 1927-2012 KÖZÖTT VÉGZETT TANULÓK NÉVSORA... 53 ISKOLÁNK DOLGOZÓI A 2012-2013-AS TANÉVBEN... 69 ISKOLÁNK TANULÓI A JUBILEUMI TANÉVBEN... 70 VERSENYEREDMÉNYEK... 78 KÉPGALÉRIA... 85

4 A MÚLTAT TISZTELD A JELENBEN ELŐSZÓ S TARTSD A JÖVŐNEK. (Vörösmarty) Az ünnepek messze világító fáklyaként ragyognak életünkben, megszínesítve, bearanyozva a hétköznapok szürke, egyhangú sorát is. Megállásra, számvetésre késztetnek, s egyben erőt és hitet is adnak a mindennapok küzdelmeihez. Tudnunk kell időnként megállni, megnyugodni, visszatekinteni és ünnepelni. Egy intézmény létrejöttének 100. évfordulója felemelő alkalom a visszaemlékezésre, az ünneplésre, a számvetésre is. Az iskola az első, az elemi, az általános a kisgyermek számára csodákkal teli, titokzatos hely, ahol már nem a megszokott, jól ismert anyai kéz vezetgeti őt. Az iskola a tudományok csarnoka, ahol betűk és számok rejtélyes világában kell eligazodnia nyiladozó értelmének. Az elmúlt száz esztendő alatt hány meg hány kipirult arcú, csillogó szemű kis elsős lépte át izgalommal a szalántai iskola küszöbét, hogy megtanulja a betűvetést, számolást, elsajátítsa a tudományok alapjait. S aztán felnőtté válva ugyanilyen izgalommal vezette kézen fogva gyermekét az első tanévnyitóra, hogy kisfia, kislánya is szalántai diák legyen. S amikor az unokák a nagyszülők történeteit hallgatják csínytevésekről, mókázásokról, melyek a tanóra közi szünetekben zajlottak egy-két emberöltővel korábban, felsejlik, generációk milyen hosszú sorát szolgálta, nevelte, tanította a szalántai iskola. E száz év eseményeit, érdekes, szép, megindító és vidám történeteit foglaltuk kötetünkbe, és szeretnénk átnyújtani az Olvasónak. Tisztelettel és szeretettel ajánlom e könyvet mindazoknak, akik valamilyen formában kötődtek az iskolához, de azoknak is, akiket nem fűznek régmúlt események szálai intézményünkhöz. Ajánlom mindenkinek, aki szalántainak, vagy e térségbe tartozónak vallja magát, hiszen az iskola

5 mindenkor igen fontos szerepet töltött be a község és a környező települések életében. Köszönetet mondok mindazoknak, akik közreműködtek abban, hogy jubileumi kötetünk megszületett. Bízom benne, hogy e könyv olvasása sok-sok régi, szép emléket idéz fel. S talán segít abban, hogy a hétköznapok sodrásában pillanatnyi pihenőt tartva szülők, nagyszülők, gyermekek meghitt beszélgetésekben együtt elevenítsék fel a múltat. Balogh Györgyné igazgató

6 ISKOLATÖRTÉNET Az oktatás helyzete Szalántán 1911 előtt Egy 1792-ben kelt írás Szalántára vonatkozólag kimondja, hogy a falunak ebben az időben nincs tanítója, iskolája, csak plébániája. Kezdetben az iskolák közvetlenül azokban a községekben jöttek létre, ahol plébánia működött. Az iskolák szervezése, a tanítók képzése végig az egyház feladata volt. Az első iskolát Németiben 1765-ben maga a község építette. Szokványos parasztház, egy szobából állt. Az iskola fenntartási költségeit és a tanító fizetését a plébániához tartozó községek közösen viselték. A tanító kántori feladatokat is ellátott. Az iskolai oktatás a XIX. század elején, ha lassan is, de Szalántán is elindult, ami a gazdasági és társadalmi fejlődésen kívül nem utolsósorban a gyors népesedésnek is köszönhető. A szalántai iskolát 1910-ben kezdték el építeni, és 1912-ben adták át rendeltetésének. Az iskola építésének története, az iskolaalapítás előzményei (1910-1911) Szalánta községben 1910. szeptember 18-án tartott képviselő-testületi ülés hozta azt a határozatot, hogy a községben római katolikus iskolát kell létesíteni. A község a költségekre 7530 koronát szavazott meg. Ez az összeg az 1911-1912-1913 évi kocsmabér-jövedelmekből jött össze. Horváth Béla, a szalántai Katolikus Kör elnöke indítványozta, hogy ne csak iskola, hanem tanítói lakás is épüljön. Hogy az iskola katolikus jellegét biztosítsa, megajánlotta a telek megvételét, az összes fuvart, kézi napszámosokat, és 5000 koronát készpénzben. Az iskolaállítás teljes költsége 26000 korona volt. A község 7530 koronát, a Katolikus Kör

7 5000 koronát adott. Az összeg fennmaradó részét a Pécsi püspökség fizette ki. A képviselőtestület határozatát mindenki megszavazta, és tizenöt napos várakozási határidő után az alispán és a főszolgabíró elé terjesztették, melyre a jóváhagyás 1911. június 3-án érkezett. Ilyen előzmények után kezdődött el az iskola építése 1911 júliusában. Képviselő-testületi jegyzőkönyv az elkészült munkáról: Az elkészült iskola épülete a korabeli viszonyokhoz képest megfelel rendeltetésének. Jól szigetelt téglafalak és cserép tetőzet bizonyítja, hogy a község nem sajnálja az áldozatot. Az épület egy tanszobából és egy nevelői lakásból áll. A nevelői lakás helységei két szoba, konyha és mellékhelyiségek megfelelő kényelmet biztosítanak az ott lakó tanítónak. A tanszoba tágas, a terem hossza 8,97 méter, szélessége 6,97 méter, magassága 3,97 méter, és fapadozattal van ellátva. A tanteremhez két ablak szolgálja a szükséges fénymennyiséget. Az iskolához tartozik még 91x60 méteres iskolakert. A taneszközökkel való ellátottság terén már sokkal több hiányosságot tapasztalhatunk. Az iskola mindössze egy darab számológéppel, egy darab Magyarország falitérképpel, egy darab Baranya megye térképpel és egy darab Európa-térképpel rendelkezik. Az intézmény története 1911-től napjainkig 1911. december 1-jén nyitotta meg kapuit a szalántai iskola. A régóta várt intézményben 102 tanuló kapott otthont, hogy ismerkedjenek a betűk, a számok világával. Koleszárics Kálmán az iskola első tanítója, 102 gyermek oktatója, 1911-től 1918-ig tanította betűvetésre mezítlábas, vászoninges tanítványait. Az iskola létrehozását követő hét évben az oktatás horvát nyelven folyt annak ellenére, hogy a magyar törvényhozás az 1879. évi XVIII. törvénycikk megalkotásával a magyar nyelv tanítását az ország összes nyilvános népiskolájában elrendelte: Olyan tanító, aki a magyar nyelvet

8 nem beszéli, népiskolában nem alkalmazható. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. május 28-i 20311. sz. rendelete kimondja: Mindama tanítók, kik a magyar nyelvet szóban és írásban nem bírják és tanítani nem képesek, egyszerűen elmozdítandók. 1918 szeptemberében új tanító került az iskolába Hangl Ferenc személyében. A világháború véres borzalmai befejeződtek, ám Baranyában az ország más részeitől eltérő helyzet állt elő: 1918. november 14-én a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai megszállták Szalántát és egész Baranyát. Céljuk a történelemből ismert: a Délvidék átcsatolása a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A szerb megszállás idején az iskolapolitika szerb befolyás alatt állt. A felsőbb hatóság a belgrádi közoktatási minisztérium lett, mely a szalántai iskolában a szerb tannyelvet tette kötelezővé. A hatóságok további intézkedései a későbbi beolvasztási kísérlet előzményei lettek volna, miszerint a szerb hatóságok kötelezték a megszállt terület tanítóságát, hogy három éven belül tanuljanak meg szerbül, mert állásukat csak így tarthatják meg. Viszont igen magas fizetést utaltak ki tanítóknak az egyházközség terhére, fizetésük mintegy háromszorosát, sőt, ugyancsak az egyházközség terhére négy öl fát. Ezekkel az intézkedésekkel nyilván a tanítóságot kívánták megnyerni ügyüknek, el akarták érni, hogy politikájuk támogatói legyenek. 1921. augusztus 20-án véget ért a megszállás, s Szalánta ismét visszakerült közigazgatásilag a Királyi Magyarország területére, ahol akkor már a fehérterror uralkodott. Az oktatáspolitikát a Horthy-rendszer oktatásügyi minisztériuma irányította. Az oktatási hatóságok első ténykedése a szalántai tanító, Hangl Ferenc fegyelmi bizottság elé állítása volt, mert a megszállás alatt jogtalanul magasabb fizetéshez jutott. A falu bírája védte a tanítót, akit a szerbek bezártak, mert a népet lebeszélte az elcsatolási nyilatkozat aláírásáról. A bírónak köszönhető, hogy a tanítót nem börtönözték be, és nem függesztették fel állásából, így 1928-ig ő maradt az iskola tanítója.

1928-tól 1932-ig Müller Boldizsár tanított a szalántai iskolában. 9 1932 és 1941 között Németh Lajos töltötte be a tanítói állást. Ebben az időszakban sem történt több az iskola életében, mint a megelőző években. Az új rendeletek, törvények nem törhettek át az intézmény falain. A leventemozgalom fegyelme bevonult az iskola falai közé. Az iskola történetének első harmincöt évében az intézmény belső életében változás alig volt. Fontos a hittan alapos tudása. Kötelező a templomba járás. Az iskolában délelőtt és délután osztatlan hat osztállyal foglakoznak 8-12 és 14-16 óra között. A tanulók felszerelése: katekizmus, olvasókönyv, palatábla, palavessző. Amíg a tanító az egyik osztállyal foglalkozott, addig a többi írt, olvasott, számolt, esetleg a tanító ház körüli munkáját végezte. A tanító megérkeztéig kórusban szavalták az egyszeregyet. 1942-ben ismét új tanító került az iskola élére, Dohoczky Lajos személyében. Ekkor már dúlt a második világháború, melybe hazánk is belesodródott. A háború az iskolát sem kerülte el, a gyermekek ismét Németibe járnak iskolába, ahol Ebrics István kántortanító oktatja őket. 1944. november 30-án a községben is véget értek a harcok. A háború során sok ház megsérült, polgári áldozatokat temetett a falu. A legnagyobb károk az iskola épületében keletkeztek. Tornyában megfigyelőállást létesítettek, a lakást és a tantermet pedig lőszerraktárnak használták. Megrongálódott a torony, az épület tetőszerkezete, a melléképületek, nem maradt épen egyetlen ablak sem. A gazdátlanná vált, romos épületből szinte minden felszerelés eltűnt. Áldozatul estek a harcoknak a naplók, törzskönyvek, anyakönyvek, szekrények, csak a padok és az asztalok fele várta vissza a tanulókat. Tanító nem volt, így a tanulók egy év elvesztése után Németibe jártak át iskolába, hogy további tanévet ne veszítsenek. Az iskola felettes hatósága a háborús károk helyreállítását jórészt a község lakosaira hárította át, akik nagyrészt gyűjtés útján előteremtették a legszükségesebb javítások fedezetét terményben, hisz az infláció egyre nagyobb méreteket öltött.

10 1945-ben dr. Gasparich György esperes-plébános iskola-felújítási kérelemmel fordult a képviselő-testülethez. A munkálatokhoz az építőanyagot a Tenkes-hegyen lebontott német állások anyagából Zakariás Pál tulajdonos ajándékozta a falunak. Az ajándékozást a képviselő-testületnek és a siklósi főjegyzőnek kellett jóváhagynia. A plébános kérését azzal indokolta, hogy a háború alatt az iskola szenvedte a legnagyobb károkat, az épület romos, használhatatlan, a gyerekek a szomszéd faluba járnak tanulni. A kérelemre a jóváhagyás és a kiutalás június 29-én érkezett meg. Szeptemberben megindult a helyreállítás. 1946 novemberében indulhatott újra a tanítás. A tanító, Dohoczky Lajos hadifogságban volt, így az állami szervek Rittner Viktória tanítónőt küldték Szalántára helyettesíteni. December 20-án hazatért a fogságból a község tanítója, akit a tanfelügyelőség állásában meghagyott, és januárban megkezdte több évtizedes munkáját az iskolában. 1948 az államosítás, a fordulat éve volt. Kezdetét vette a szocialista iskolatípus kiépítése. Az addig egy tanerős szalántai iskola már 1948 novemberében két tanerőssé vált. Az alsó tagozatot, az 1-4. osztályokat Rittner Viktória tanítónő tanította délelőtt. A felső tagozatosokat Dohoczky Lajos igazgató-tanító oktatta délután. Az 1950/51-es tanévre még egy termet építettek a meglévő iskolaépülethez, így ebben az évben már két tanteremben folyhatott a munka. Minthogy ugyanebben a tanévben a németi iskola felső tagozatosai csatlakoztak a szalántai iskolához, ez szükségessé tette, hogy harmadik nevelőt is kapjon az intézmény, Jakabovics Béla tanító személyében. Egy évvel később a szülők társadalmi munkával a tanítói lakást tanteremmé alakították, így már három osztályterem állt a diákok rendelkezésére. 1954/55-ben az eszterágpusztai és a túronyi felsősök csatlakozásával ismét bővült a létszám, immár 96. 1955/56-ban a szalántai körzethez csatolták a csarnótai és bostai felső tagozatot, a 103 gyermek négy tanteremben, négy osztályközösségben hat nevelő

11 irányításával tanulhatott. Az 1956/57-es tanév a teljes körzetesítés éve, a garéi felső tagozat is Szalántára került, s most már teljesen osztott felső tagozattal, szaktanárokkal, nyelvtanárokkal folyt az oktatás, összesen nyolc nevelő dolgozott az iskolában. Az egykori egy tanerős iskola tantestülete kibővült, mert csak így vált képessé az osztott iskolában szaktárgy szerinti tanításra, megfelelve ezzel a társadalmi elvárásoknak. Az iskola körzeti iskola lett, nagy kiterjedésű körzettel. A körzetesítés miatt megnövekedett a gyerekek és nevelők létszáma. Az iskola épülete ismét kicsinek bizonyult, így nem tudta ellátni a feladatát. A régi épület sötét tantermeivel, sivár berendezéseivel sokáig megőrizte az államosítás előtti nyomasztó hangulatot. 1967. szeptember 14-én a Baranya Megyei Tanács Tervezőirodájában készítették el a tervtanácsi jegyzőkönyvet az iskola bővítésére vonatkozólag. Az építkezés 1968 márciusában indult meg. A szülők nagy része társadalmi munkát vállalt az építés során. A munkálatok költsége 2 millió forint volt. A községi tanács már több év óta az iskolaépítésre tartalékolta a községfejlesztésre fordítható összegeket, a befejezésre pedig 250 000 Ft bankhitelt vett fel a falu, háromévi törlesztésre. Az iskola építéséhez egy millió forint állami támogatást kapott a tanács, a többit saját erejéből tette hozzá. Az iskola ünnepélyes átadása és az iskolaavatás 1970. május 26-án történt. Az intézmény felszereltsége, ha nehezen is, de évről évre gyarapodott. Különösen számottevő a fejlődés az 1970-es évektől. A lakosság iskolázottsága a nyolc általános elvégzésének kötelezővé tételével magasabb szintűvé vált. Ám nemcsak az alapfokú végzettségűek aránya emelkedett, hanem a különböző típusú intézményekben továbbtanulók száma is megnőtt. Tizenöt év alatt 433 tanuló hagyta el az iskolát a 8. osztály eredményes elvégzésével. A végzett növendékek 80%-a tanult tovább középiskolában vagy szakmunkásképző intézetben.

12 A napközis ellátás 1975 szeptemberétől oldódott meg, amikor átadták a község első óvodáját. Az óvoda konyhai kapacitása lehetővé tette, hogy ellássa az iskolai napközit is. 1982-ben nyugdíjba ment az iskola igazgatója, Dohoczky Lajos tanító és matematika szakos tanár. 1942 óta dolgozott az intézményben, 1948-ig tanítóként, 1948-tól 1982-ig harmincnégy éven át igazgatóként, összesen negyven évet töltött az iskola falai között. 1982. augusztus 15-től 1988. július 31-i áthelyezéséig Légrádi István magyar-ének szakos tanár volt az iskola igazgatója. 1988 augusztusában az intézmény igazgatói székét a Községi Közös Tanács VB képviselőtestülete Balogh Györgyné matematika-fizika szakos tanárának ajánlotta fel, aki a tisztséget november elsejéig megbízottként, november elsejétől napjainkig kinevezett igazgatóként látja el. Balogh Györgyné igazgató tevékenységének első eredményei közé tartozott, hogy megpályázott egy, a Baranya Megyei Tanács által támogatott iskolafejlesztési pályázatot, amelyen 10 millió forintot nyert az intézmény. Szalánta és a társközségek költségvetése úgy alakult, hogy felajánlottak egymillió forintot az iskola bővítésére. Az épület kivitelezéséhez az iskola területe nem volt elegendő, így a Községi Közös Tanács megvásárolt két szomszédos telket. 1990 szeptemberében indult az építkezés, amelyet a rendszerváltást követően cél- és címzett támogatással tudott megvalósítani a Szalántai Önkormányzat. Kialakításra került négy tanterem, háztartástechnika terem, természettudományi előadó, két technikaterem, orvosi szoba, berendezett nyelvi tanterem, igazgatói iroda és tanári szoba, szertárhelyiségek. 1992 szeptemberében ünnepélyes iskolaátadásra került sor, az első ütem átadására. Ezután kezdődött a második ütem kivitelezése, a tornaterem átadása 1993. október 23-án történt.

13 Így a tanulók szép, tágas, a kor kívánalmainak megfelelő épületben tanulhattak, viszont az iskola eszközellátottsága nem felelt meg az elvárásoknak. A fenntartó önkormányzatok támogatásával, pályázatok írásával, megnyerésével fejlesztették az intézményt. Pályázat megnevezése és időpontja Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Horvát hagyományőrző program 1999. január 04. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Ügyes kezek szakkör működtetése 1999. január 04. OM Közoktatás-tervezési és Szolgáltatási Főosztály 1999. június Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Természettudományos tantárgyak eszközfejlesztése 2000. szeptember 14. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Iskolaépület sarokrészének megerősítése 2000. szeptember 14. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Nyelvoktatás és informatikaoktatás eszközfejlesztése 2001. június 06. Önerő Összeg Elnyert összeg Összesen 29.739.- Ft 130.000.- Ft 159.739.- Ft 74.150.- Ft 100.000.- Ft 174.150.- Ft SULINET 1 szerver gép, 7 munkaállomás 790.000.- Ft 2.353.000.- Ft 3.143.000.- Ft 380.000.-Ft 380.000.- Ft 134.000.- Ft 400.000.- Ft 534.000.- Ft

14 Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Öreg iskolaépület nyílászáróinak cseréje 2001. június 06. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Társadalomtudományos tantárgyak eszközeinek és a művészeti nevelés eszközeinek beszerzése 2002. március 01. Nemzetközi Labdarúgó Akadémia 2002. május 30. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Társadalomtudományos tantárgyak eszközeinek és a művészeti nevelés eszközeinek beszerzése 2002. július 12. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány A könyvtári állomány fejlesztése 2002. augusztus 28. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Iskolai játszótér építése 2003. május 31. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Technika tantárgy eszközeinek fejlesztése 2005. június.08. Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Alapítvány Háztartástechnika terem eszközeinek fejlesztése 2006. június.08. 170.000.- Ft 500.000.- Ft 670.000.- Ft 283.903.- Ft 850.000.- Ft 1.133.903.- Ft 44.000.- Ft 44.000.- Ft 1.143.000.- Ft 255.000.- Ft 1.398.000.- Ft 100.164.- Ft 350.000.- Ft 450.164.- Ft 800.000,- Ft 200.000.- Ft 1.000.000,- Ft 201.042,- Ft 328.000,- Ft 529.042,- Ft 271.728,- Ft 168.000,- Ft 439.728.- Ft

15 A 2005 tavaszán elnyert 45 milliós PHARE program, Információs technológia az általános iskolában segítségével a régi épületszárnyak tetőszerkezete lecserélésre került, a felső épület akadálymentesítése megtörtént, a tantermek mindegyikébe bekerült egy számítógép internethasználati lehetőséggel, az informatikaterem 9 gépe helyére 15 modern számítógép került, valamint a könyvtárban is található 4 komputer, a tanári szobában 1, az igazgatóiban 2, mindenhol biztosítva az internethasználatot. 2008. január 31-én zárult a HEFOP Felkészítés a kompetenciaalapú oktatásra projekt, melyen 17.831.214,- Ft-ot nyert el az iskola a pedagógusok felkészítésére a kompetenciaalapú oktatásra, valamint az eszközállományt fejleszthették 6 db multimédiás számítógéppel, 3 db fixen szerelt interaktív táblával, 2 db mobil interaktív táblával, 5 db projektorral, 5 db hordozható számítógéppel. 2008. szeptember 1-jével az intézményhez csatolták a szalántai Aprajafalva Óvodát és a szavai óvodát, ez névváltozással is járt: Szalánta és Térsége Általános Iskolája és Óvodái az új név. 2009-ben a HEFOP A kompetenciaalapú oktatási programok eszközi elemeinek, értékelési eszközeinek fejlesztése projekten az iskola 7.030.348.- Ft-ot nyert, melyből biztosították a tankönyvjegyzékben megtalálható kompetenciaalapú feladatlapokat, munkafüzeteket, tanulói és tanári eszközöket, 30 db tanulói laptopot, feleltető szoftvereket, dokumentumkamerát. 2009. augusztus 1-jén ismét változás állt be az iskola életében. E naptól az iskola-fenntartói feladatot a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás látja el. Az iskola székhelyintézmény lett, tagintézményei: a szalántai óvoda, a szavai óvoda, a baksai iskola, a baksai óvoda, az egerági iskola és az egerági óvoda. Az iskola neve is megváltozott: Pécsi Kistérségi Óvoda és Általános Iskola.

16 2010-ben a TÁMOP Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) pályázaton 8.996.677,- Ft-ot nyert el az intézmény két pedagógus átképzésére. Az iskola pedagógusainak célja, hogy tanítványaikat ne csak korszerű tudással lássák el, hanem kialakítsák bennük az önművelés, az önálló ismeretszerzésre törekvés igényét, és kulcsot adjanak számukra ennek megvalósításához. Célkitűzéseik legfontosabbika, hogy teret adjanak a gyermekek sokirányú tehetségének kibontakozásához hűen tükrözik ezt az iskola diákjainak versenyeredményei, és nagy gondot fordítanak a lemaradó tanulók felzárkóztatására. Mindenekelőtt pedig tanítványaikat másokat is megértő, segítő, a világra nyitott személyiségekké igyekeznek formálni. A nevelőtestület hitvallását Szent-Györgyi Albert szavai tolmácsolják: Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni. (Szent-Györgyi Albert) Kordik Mariann egykori szalántai diák

Emlékeim 17 VISSZAEMLÉKEZÉSEK Tudomásom szerint a szalántai iskolába az 1905-ben született gyerekek kezdtek járni 1911-ben, előtte a németi iskolába jártak Szalántáról a gyerekek. Az édesanyám is már ebben az iskolában tanult. Én 1934-ben kezdtem iskolába járni, ekkor hatéves voltam. Az iskola csak egy épületből állt, melynek egyik részében volt a tanterem, a másikban a tanító lakása. Egy tanteremben tanult mindenki 1-6. osztály, kb. 60 gyerek. Az én időmben a tanító Németh Lajos volt. Ő kántortanító is volt, így tudott orgonálni, és az énekeket mindig harmóniumon kísérte az énekórákon. A tanórák magyar nyelven folytak, mert ő nem tudott horvátul beszélni. Egyedül a hittanórákon beszéltünk horvátul, mert a plébánosunk is horvát volt, Gasparics György. A tanítás reggel fél nyolckor kezdődött, és délig tartott, majd mindenki hazament ebédelni, és folytatódott fél kettőtől délután négyig. Szombaton is kellett járnunk iskolába, de a csütörtök szabad volt. Pontosan már nem emlékszem, miért, lehet, hogy akkor jártak az ismétlősök hetente egyszer iskolába (aki már befejezte a 6. osztályt). Minden délután a tanító párba állított, és a hazaúton is ellenőrzött minket biciklivel kísérve. A tanítás köszönéssel kezdődött: Dicsértessék a Jézus Krisztust!, mivel ekkor az iskola a Római Katolikus Állami Népiskola nevet viselte. A tanítás alatt nagyon fegyelmezetten kellett mindenkinek viselkedni, mert a hat osztály egy teremben tanult, mindenki megkapta a saját feladatát, és csendben kellett dolgozni. A tanító maga köré hívta azt az osztályt, amelyiknek hangos órát tartott, és a táblánál feladatokat oldottak

18 meg. A következő órában másik osztálynak volt hangos órája. A testnevelésóra az udvaron zajlott, és ritkábban volt. Első osztályban még nem volt füzetünk, csak palatáblánk, amelyre írtunk, és csak második osztálytól kezdve írtunk füzetbe. A könyveket minden évben megvettük és a miénk maradt: olvasókönyv, hittankönyv, számtan, földrajz-, történelem-, fizika-, kémiakönyvek. Mi, falusi gyerekek, nagyon sok hasznos ismeretet sajátítottunk el a tanítónktól: kerti munkákat, melyeket az iskolai kertben mindjárt gyakorlatban is megtapasztaltunk, csekk kitöltése, kérvény írása... Nagyon nagy hangsúllyal tanítottak a hazafiasságra, versekkel, énekekkel, ünnepélyek megtartásával, például aradi vértanúk napja, március 15-e. A történelemórákon a magyarok történetéről tanultunk a legtöbbet. Rengeteg verset tanultunk, melyekre még emlékszem, mert nagyon szeretem azokat: Krasznahorka, Szép vagy gyönyörű Magyarország, Hiszek egy Istenben... Sok színdarabot tanított be nekünk a tanítónk, melyeket az iskolában mutattunk be a falu lakosságának. A tanév szeptember 1-jén kezdődött, és június elején ért véget. Nekünk kevesebb szünetünk volt, mint a mai diákoknak, de szünet volt mindenszentek napja, karácsony, húsvét. Minden év végén vizsgáztunk egy bizottság előtt, melynek a németi tanító és a németi pap voltak a tagjai. Ők meghallgatták a szalántai tanulók válaszait, de a kérdéseket a szalántai tanító tette fel. Az érdemjegyek a maiaknak az ellentétei. A legjobb jegy 1-es volt (jeles), a legrosszabbnak az elégtelen számított, mely 5-ös volt. Aki elégtelent kapott, annak osztályt kellett ismételni, nem volt pótvizsga. Velem egy osztályba jártak: Zsdrál Márta, Cserdi Margit, Szrimác Mária, Karafeld Boriska, Hirt Rozália, Berta Eszter, Bogdán István, Markovics Miklós, Iveszics György, Papszt Ignác.

19 Az elemi iskolából nagyon kevesen tanultak tovább. Papszt Ignác gyógyszerész lett, a testvére, Vilmos orvos, az orvos fia Krach Mihály is orvos lett. Mi, gyerekek egymás között többnyire magyarul beszéltünk, mert voltak magyar anyanyelvűek is közöttünk, de volt, aki csak az iskolában tanult meg magyarul beszélni, így azoknak a tanulás is nehezen ment. A tízperces szünetekben a lányok labdáztak, vagy gyermekjátékokat játszottak: Bújj, bújj zöld ág, Adj, király katonát; a fiúk inkább rosszalkodtak, hemperegtek. A legtöbb horvát anyanyelvű gyerek népviseletben járt iskolába, de voltak néhányan, akik már "magyaros" ruhákat hordtak. Majdnem mindenki tarisznyában hordta a könyveit. Én szerencsés voltam, mert a szüleim egy kis bőröndöt vettek nekem. Szerintem nagyon jó volt az akkori tanítás, mert az iskola a majdani felnőtt életre készített fel minket. Sjećanje tete Milice na školske dane 1934. g. sam počela školu, tada sam imala šest godina. Škola je imala samo jednu zgradu, gdje je bila jedna velika učionica i stan učitelja. U ovoj jednoj učionici smo bili šezdesetoro učenika od prvog do šestog razreda. Mene je učio Lajos Németh, on je podučavao nas na mađarskom jeziku, jer on nije znao hrvatski. Jedino vjeronauk smo učili hrvatski od velečasnog Đure Gašparića. Nastava je počela ujutro u pola 8, i trajala je do 12 sati, a poslijepodne od pola 2 do 4 sata. I u subotu smo išli u školu, a četvrtak je bio slobodan dan, ali već ne znam točno zašto. Svako jutro se počelo rimokatoličkim pozdravom: Hvaljen Isus. Svaki učenik se morao disciplinirano vladati, jer svi smo bili zajedno. Jedan razred je imao glasan sat, a drugi su rješavali pismene zadatke u tišini. Onaj razred, koji je imao glasan sat okupio se kod učiteljevog stola i na ploči smo rješavali zadatke. Tjelesni odgoj smo imali na dvorištu.

20 Vrlo potrebne stvari smo učili, kako treba pisati molbu, ispuniti uplatnicu, sijati u bašti, nasaditi kvočku, složiti đubre Veliki naglasak su obratili za odgoj na domoljublje, mnogo pjesmica smo učili u toj temi, sudjelovali smo na svečanostima, učili smo mađarsku povijest. Školska godina je počela 1. rujna, i trajala je do početka lipnja. Na kraju školske godine imali smo ispit iz cijelogodišnjeg gradiva. U ispitivačkom odboru su bili nijemetski učitelj, velečasni i naš učitelj. Ocjene su bile suprotne sadašnjima, najbolja ocjena je bila 1, a najlošija 5. Tko je dobio na kraju školske godine 5, onaj je morao ponoviti razred. Od nas jako malo učenika je nastavilo učenje u višim školama. Mi sjeca, međusobno smo većinom mađarski divanili (govorili), u odmorima smo mađarske igrice igrali. Skoro svi smo još narodnu nošnju nosili, ali već je bilo i takvih, koji su se mađarski nosili. Knjige i pisanke svatko je u tkanoj torbi nosio, ja sam imala sreću, jer su mi roditelji kupili jedan mali kovčeg. Po mom mišljenju, dobra je bila nastava, jer korisno znanje smo dobili u školi. Kadia Emília Visszaemlékezés 1941-ben kezdtem az iskolát. A háború alatt Németibe jártunk iskolába, sőt Eszterágra is, mert nem volt tanítónk, és az iskola épületét is találat érte. Volt olyan tanév is, amit nem számítottak be, mert olyan keveset jártunk iskolába, hogy az a tanév elveszett. A nyolcadik osztályt Pécsett végeztem el, majd a Közgazdasági Technikumban érettségiztem le. Sokaknak az én korosztályomból nem volt meg a nyolc osztálya, vagy csak később tudták elvégezni. Neszmély Ferencné volt a tanítóm, aki egy tünemény volt. Minden tantárgy érdekelt, de a matekot szerettem a legjobban. Szerettem olvasni, a tanító nénitől kölcsön kaptam pöttyös könyveket, melyeket szívesen olvastam. Az orvos gyerekeivel is játszottunk, náluk is sokat olvastam.

21 Az általános iskolában volt egy kis tanítványom, akit délutánonként tanítottam, de nem pénzért. Szerettem szavalni, szerepelni (angyal-, tündérszerepek). Nagyon szívesen emlékszem ezekre a szereplésekre az iskolában és a községházán. Az édesapám ritkán, de foglalkozott velem, amikor volt ideje. Sokat mesélt, gyakoroltuk az írást, nagyon sokat jelentett ez nekem. Csak hittant tanultam horvát nyelven, először Gasparics György esperes úrtól, majd Deák István esperes úrtól. Horvát ruhában jártam iskolába. A szünetekben a lányokkal körjátékokat játszottunk, de már magyar nyelven. Zsdrál Ibolya Szülőfalum iskolája Életem 18 esztendejét ma is maradandó emlékkel gazdagítja. A háború utáni első békeévben (1946) kezdtem (intézményes) életutamat, benne, mint elemi iskolás. Egy tanterem, olajos padló, öntöttvas kályha a sarokban, harmónium, kereszt a falon, amelynek helyére évek alatt másmás címer került. Ittunk csukamájolajat, kaptunk hitlerszalonnát (a gyümölcsíznek egy elvetemedett, de ehető fajtája), a tisztiorvos fertőtlenített bennünket a tetvek ellen, mert bizony akadtak. Tanévenként egyszer a városi fogorvos is járt iskolánkban lábbal hajtott fogtömő szerkezettel. Alsós tanítóink különböző élményekkel gazdagítottak bennünket: Mátyus Viktória kulcscsomót repített felénk, Jakobovics Béla két nyelven imitálta lezseren a tanítást, Latincsics Márta szinte minden szempontból tökéletes volt. Ebrics István szigorával, Deák István plébános úr engedékenységével tűnt ki, a velem való sakkozás miatt megrövidítve a hittanórákat. Legtartósabbnak Dohoczky Lajos bizonyult, aki évtizedek múltán igazgatóként ment nyugdíjba. Felső tagozatos tanáraink közül dr. Hegedűs Bélának tartozom örök hálával, amiért útbaigazított a nagy élet felé, végleg tudatosítva bennem, hogy a tanítói pálya lesz örök hivatásom.

22 1966-ban tíz évre ragadtam e kis alma máterbe, mint pedagógus, nem azzal a szándékkal, hogy próféta legyek, azért viszont igen, hogy hozzájáruljak szülőfalum és iskolám hírnevéhez. Talán érdemes felidézni a korabeli kollégák névsorát, akik stabil tantestületet alkottak. Dohoczky Lajos igazgató, Balogh Sándorné Matija (magyar, orosz, horvát), Ángyán Lászlóné Éva (biológia, földrajz), Barics Mária (testnevelés, földrajz), Bikali Lászlóné Marika (ig.-helyettes), Hámori Éva (rajz, földrajz), Szafner Józsefné Joli (magyar, ének), Venczel László (fizika, kémia, matematika), Kisbalázs György megyei szakfelügyelő (magyar, történelem), Néder Kálmánné Edit (alsós), Bernáth Lászlóné Vera (alsós), Jómagam (az összes humán tantárgy, esetenként testnevelés). Itt említeném meg, hogy Kisbalázs György mint ember és pedagógus, kolléga és barát sokoldalúan tartós, maradandó nyomokat hagyott bennem, amelyek ma is hűségesen kísérnek. Évek távlatából most elsősorban a kellemes pedagógiai élmények jutnak eszembe, amelyekből a tanítványokkal érzett büszkeséggel sorolnék fel párat. Horvát anyanyelvi vers- és prózamondó versenyeken országos első helyezést értek el: Sákán Anna, Kulcsár Ágnes. Orosz nyelvű tanulmányi verseny megyei döntőjének második helyezettje Udvarácz Mária. Ének bemutatón megyei különdíjat kapott a következő együttes (nem kis meglepetésre horvát és orosz népdalfeldolgozásokat is énekelt az adott nyelven) Bikali Klára, Emberovics Katalin, Faludi Éva, Standovár Mária. Országos hulladékgyűjtési versenyben 1970 rangsorolás nélküli igen előkelő országos helyezést ért el az úttörőcsapat ebben a tanévben én voltam a csapatvezető amelyért értékes felszereléseket és ajándékokat kapott az iskola. Gyakorlattá tettem az igen tartalmas és hasznos országjáró kirándulásokat, főleg az úttörőcsapat pénzéből finanszírozva, esetenként igen alacsony szülői hozzájárulással.

23 Így utólag is enyhe felháborodással sajnálom, hogy a község vezetése tanács, tsz még csak tudomást sem volt hajlandó tanúsítani a leírtakról, a falutörténet is megfeledkezett minderről. Végezetül az iskola mindenkori tantestületének és tanulóifjúságának jó egészséget, kitartást és eredményes, sikeres életutat kívánok. Harkány, 2012. nov. 11. Pávics György Néhány rövid történet (1952 1960) Amikor elolvastam a szalántai iskola 100 éves évfordulója alkalmából megküldött felhívást, arra gondoltam, hogy biztosan van legalább nyolc hiszen ennyi ideig tanultam a szalántai iskolában olyan történetem, minden évre egy, ami az általános iskolámhoz fűződik. Ehhez semmi másra nem volt szükségem, mint kinyitni a Tanulmányi értesítőmet, hogy eszembe jusson egy-egy történet Mátyus tanító néni Első osztálytermemre úgy emlékszem bár csak homályos emlékeim vannak abból a koromból, hogy nem is egy, hanem több volt. Valószínűleg a haranglábnál (Nagyiskolánál) kezdtem, ahol legalább egy nagy terem volt, és onnan ingáztunk a valamikori malom, posta stb. helyén államosítással megszerzett, majd kialakított, szintén egy nagy teremből álló iskolába. Tekintettel arra, hogy mind a nyolc osztály egy helyre tömörült, sokan voltunk, keveset tanultunk. Első tanító nénim az a Mátyus Viktória volt, aki nagyon szigorúan tudta dobálni a tekintélyes kulcscsomóját rendcsinálás okán, és mivel nagy volt a tanulósűrűség, gyakran talált is. Ha esetleg elvétette volna a dobást, akkor az eredeti kiszemeltre volt még egy dobása. Még Mátyus tanító néni idejében, szintén államosítással lett egy további iskola, az egykor általam is rendszeresen látogatott (mentségemre szolgáljon, hogy mindig volt szülői kíséretem) közkedvelt Szebényi-féle

24 kocsma helyén. Itt is csak egy tanterem volt, de most már legalább összesen három tanterem volt. Még alsós koromban tovább bővült a tantermek száma, 1955-re osztályteremmé alakult az egykori istálló, és követte ebben a kamra is. Ez az épületegyüttes volt az, amelyik valamikor az udvar túlsó oldalán volt, szemben a nagyiskolával. A második Az áldott Mátyus tanító néni két évig tanított, változó eredménnyel. Volt félév, amikor a magatartásomat nem tudta eldönteni, mert volt, amikor a magatartásom második első félévben a példás elsős után tűrhető is, meg megfelelő. Nem gondolom, hogy mindazt, amit első két tanévben Ő megtanított, más nem tudta volna megtanítani, de én azért örökké hálás vagyok bármit is lehet kiolvasni az előzőekből Mátyus tanító néninek. Tőle nem csak az órákon tanultam, de gyakran vele töltöttem a délutánjaimat is, amikor különböző praktikus ház körüli teendőkre tanított, nem csak engem, de bármelyikünket, aki fogékony volt arra, hogy tanuljon. A második tanító nénimről nincsenek emlékképeim, nem tehetett rám mély benyomást, bár az írott bizonyítékok szerint egy félévig kitűnően tanultam tőle. Fonód Zoltán tanító bácsi Következő tanítóm Fonód Zoltán tanító bácsi volt, a Szebényi-féle iskolában. Ő attól volt híres, hogy hasonló korú gyerekei voltak, mégpedig lányok. A tanítási módszerei, mostani fogalmak szerint, megfeleltek a szemléltető és az interaktív oktatás egyvelegének. Nálam nagy sikert aratott, ritkán kellett könyvet kézbe venni. Ennek ellenére, ekkor valami miatt nem voltam igazán eredményes a tanulásban. Volt egy motorja, ami abban az időben nem volt túl gyakori jelenség sajnos a márkájára már nem emlékszem, talán Sachs volt, és ezzel gyakran eljárt a siklósi piacra. Hozott onnan földiepret, olyan

25 gyümölcsöt, ami számomra egész addig ismeretlen volt. Ha Szalántán bárkinél termett volna, biztosan tudtunk volna erről, mert nem volt abban az időben semmi ilyesmi elrejtve a gyerekek elől. Ismertük valamennyi korai cseresznye és dinnye termőhelyét. Fonód tanító bácsi gyakran mesélt történeteket, melyek olyan távoli helyeken játszódtak, mint Pécs, a Mecsek, vagy akár még messzebb. A Szebényi-féle iskola nem volt egy jól befűthető helyiség, a zordabb időkben nagyon jólesett a forró tea és a háztartási keksz, melyekről a tanító bácsi gondoskodott, sokszor rám bízva a hozzávalók beszerzését. Ebben az iskolában már csak két osztály tanult, ennek következtében a csendes órákon is lehetett tanulni a másik osztálytól. A napközi Abban az időben Szalántán nem volt óvoda, viszont a Szebényi-féle iskola nyáron alsós napközivé alakult. Itt olyanokkal lehettem együtt, akik nem voltak osztálytársaim. Az udvaron építettek egy nagy állványt fából, amire felszereltek két hintát. A jó hintások sokat hintázhattak zavartalanul, na én ezek közé tartoztam. Sajnos a hinta konstrukciós hibás volt, nem lehetett átforogni vele. A napközi esetenként önfenntartással, saját beszerzéssel működött, mégpedig úgy, hogy ilyenkor elvittek bennünket a Bubánra levegőzni, közben pedig szedtük a sóskát, ebből készült az ebédünk. Nekem kellemes emlékeim vannak a napközis életről, szerettem a társaságot, jókat játszani, finomakat enni. A fölsősség kezdete A Szebényi-féle iskolában töltött két év után igazi változás volt a Nagyiskolába kerülni, az egyetlen osztályterembe. Ebben az osztályban töltöttem az ötödiket. Az itt töltött éveknek igazi élménye volt a téli tüzelő beszerzése, a fafűrészeltetés. Nem mi fűrészeltük a fát, hanem ilyenkor a fél iskola a fölsősök, sorba hordtuk a felfűrészelt fákat a Lukács-féle fűrésztől a szeneskamrába. Az iskolaépület előtti vadgesztenyék termését is begyűjtöttük mint tüzelőt. Ennek a tanáraink nem nagyon örültek, mert rájöttünk, hogy a

26 gesztenye robbanva ég. Ha egyszerre sokat raktunk a kályhába, volt nagy durrogás. Mindegyik tanárnál ezt egyszer el lehetett játszani. A kályha még más trükkök bemutatására is lehetőséget adott: füstkeltés, óra közbeni tűzpiszkálás füsttel vagy füst nélkül és egyebek, főleg, hogy én voltam a kályhafelelős, és ezt élveztem, a beosztásom pedig megmaradt a nyolcadik végéig. A májusfa Egyik évben az egész iskola elvonult április végén a bostai erdőbe kirándulni. A kirándulás célja nem más volt, mint hazafelé májusfát hozni. Hogy loptuk-e, vagy hivatalosan kaptuk, azt nem tudom, mindenesetre feldíszítve az udvarban, a kút mellett állítottuk fel. A szállítását emberi erővel oldottuk meg, a nagyobb fiúk, lányok aláálltak, aztán hoztuk felváltva, tanári felügyelettel. A testi fejlődésre egyébként is, a jó időben nagy figyelmet fordítottunk. Rendelkezésünkre állt a nagy udvar, néha az iskola melletti üres telek is. A lányoknak építettek egy gerendát, a fiúknak komoly tornaszerek jutottak, szőnyeg, ugrószekrény. Igazi élmény volt számomra minden tanév végén az év végi tornaünnepély. A szertorna bemutatója volt az, ami nekem a legjobban tetszett, hiszen ilyenkor egyéni gyakorlatokat is bemutathattunk, bár kedveltem a csoportos bemutatókat is. Ezek sikere érdekében jóval az év vége előtt elkezdtük a gyakorlást. Később életem során is, a középiskolában, a katonaságnál, az életemben sokat jelentett a testedzés, a jó kondíció. Szatmáry tanár úr Az ötödiket ötvenhatban azzal kezdtük, hogy sokan lettünk, osztályokként csak egy évfolyam, minden óra hangos volt. Sok lett a tanárunk, meg a tantárgyunk is, még orosz is, ezt tanította Szatmáry tanár úr. Tartott mindez kb. október 25-ig. Sajnos kivívtuk a jogot, hogy a gimiben szinte a nulláról kezdhettem az oroszt, bár sokat jelentett az orosz tanulásában, tudásban a folyékony horvát tudásom.

27 Az októberi események eléggé megkavarták a tanévet, sokáig nem volt rendszeres tanítás, az iskola úgy festett, mintha kifosztották volna. Amikor újra kezdtük, úgy emlékszem, mintha sajnos néhány tanárral kevesebbre lett volna szükség a folytatásban. Az előadások Valamelyik tanévben rendezett az iskola egy színdarabot, amit a karácsonyi szünetben adtunk elő a Nagyiskola színpadán. Onnan volt színpadunk, hogy Lukács Gyuri bácsi készített egy szétszedhető színpadot. Udvarácz Rózsival játszottuk a főszerepeket, Kricskovics János tanár úr rendezte az előadást. Szép előadás volt, de nem lettünk ettől színészek, bár engem személy szerint mindig is vonzott, és ma is vonz a színház. Van néhány emlékem a tájoló színházakról, amik a Nagyiskolában felállított színpadon tartottak előadásokat. Mindig nagy hatással voltak rám, csodálattal néztem őket. Néha még vándorcirkuszosoknak is jutott hely a Nagyiskolában, sőt a rendszeres mozielőadásokat is itt tartották. Előadások, de inkább kötelező részvételű oktatások voltak az ún. légó előadások. Ezeken mindenkinek részt kellett venni, akiket a törvény szerint kihirdettek, mármint a kisbíró kidobolt. Komolyan fel kellett készülnünk az imperialisták váratlan atom- és egyéb támadásai ellen. Hasonló sikerűek voltak a Hazafias Népfront által küldött előadók által megtartott, ugyancsak kötelező részvételű előadások is. Itt kimondottan politikai agymosás, népbutítás történt, igen alacsony színvonalon. A bugár Majdnem azt írtam, hogy az előzőek folytatása volt a burgonyabugár elleni harc is. Logikus, még a neve is kolorádóbogár, és az USA-ból dobták le hozzánk léggömbbel, vagy valami mással, de ez a származásán nem változtatott. Ez volt az ötvenes évek végének tana, és akkoriban tényleg láttunk propaganda lufikat szállni a magasban, néha röplapokat is találtunk.

28 Egy szép tavaszi reggelen egy nagy szemléltető plakát elé állították az összes fölsőst, hogy bemutassák azt az ellenséget, akit megyünk összegyűjteni. Elmasíroztunk az Eszterág és Katalinpuszta közötti, nagy állami gazdasági krumpliföldre, bugárvadászatra. Bármennyire is igyekeztünk, egy darab krumplibogarat sem találtunk. Ezt az akciót még egy alkalommal végrehajtottuk, hasonló eredménnyel. Ezek voltak a boldog idők! Szerelmem, kémia A felső tagozatban a kémia oktatása számomra valamikor a hatodikban megkezdődött, amikor Venczel tanár úr megengedte, hogy a közelébe férkőzzek. Gyakorlatilag azért tanultam a kémiát, hogy az érdekes kísérleteket én is el tudjam végezni, bemutatni, ma azt mondanám, hogy demonstrátor voltam. Nem biztos, hogy ez volt későbbi érdeklődésem, pályám meghatározója, de ekkor a kémiával szoros szerelembe kerültem. Iskolabál Egy farsangi bál alkalmával valahonnan kaptunk egy komoly zenegépet, sok lemezzel. Arra már nem emlékszem, hogy miként lettem én a zeneszolgáltató, de felelősséggel tartoztam a zenéért és a masináért. Néhány akkori nagy slágerre ropta az iskola a táncot, nálam pedig időnként lobbiztak egy-egy jó számért. VENCZEL TANÁR ÚR! Ő volt az, aki tőlem a csupa nagybetűt kapja. Nem csak az előzőkben leírtak miatt. Tőle tanultam matematikusként gondolkodni, fizikusként értelmezni a jelenségeket. Számomra ő volt a tanító, a tanár. Vele kapcsolatban mindig úgy éreztem, hogy ő is érzett irántam valami olyat, hogy köze van ahhoz, amivé lettem. Találkozásaink alkalmával mindig örömmel számoltunk be egymásnak életünk történéseiről, állásáról.

29 A nyolcadik osztály befejeztével egy mulatságot rendezhettünk, ahol személyesen zenélt nekünk, mi pedig táncolhattunk a zenéjére. Hozzátartozott a zeneszolgáltatáshoz, hogy rendszeresen átjártam az Ott kocsmába egy-egy kevertért, amit természetesen nem magamnak vittem. Ezeket a hirtelen jött élményeimet szívesen adom közre olyanoknak, akik velem együtt átélték az 1952 1960-as éveket, hogy őket is inspiráljam emlékezésre, esetleg hasonlók közreadására. Akik pedig sokkal később születtek, és csak hírből ismerik ezt a korszakot, nekik, remélem, valami érdekeset tudtam adni. Bármit is rejtenek a szavak, mondatok, nem magamról akartam írni, hanem tanítóimról, tanáraimról. Azokról, akik együtt velünk, iskolatársaimmal közösen jelentették nyolc éven keresztül a szalántai iskolát, mely csak a miénk volt. Biztos vagyok abban, hogy ez volt az a nyolc év, mely meghatározta későbbi választásomat, választásaimat, és büszke vagyok arra, hogy szalántaiként sikeresen vettem a gimnáziumot, majd onnan tovább, a doktori disszertációig. Természetesen nemcsak tanulásról, hanem életfelfogásról, a szocializációról, az erkölcsi hozzáállásról is szólni szándékoztam. Nem tagadhatom, hogy magamnak is jó volt átélni a nyolc évet, jó volt ismét alsósnak, fölsősnek lenni. Írás közben néha azt vettem észre, hogy teljesen elvesztem a múltban, és csak valami külső ingerre tértem vissza a mához. Nagy megtiszteltetésnek veszem, ha bármivel is hozzájárulhatok iskolám ünnepléséhez. Az osztálytársaimról Kezdetben egyedül voltam fiú a hét lánnyal az első osztályban. Szerencse, hogy itt olyan sokan voltunk, mint ezt írtam is, hogy ez nem volt feltűnő.

30 Később csatlakoztak hozzánk a bostaiak, a németiek, aztán a túronyiak, a garéiak és a csarnótaiak is. 56 után a garéiak és a csarnótaiak más iskolába mentek. Sajnos, van halottunk is; Szili Laci középiskolásként Mohácson a Dunába fulladt. Az iskola befejezése óta sosem találkoztam néhány volt osztálytársammal, sajnos nem rendeztünk találkozókat. Szalántai Általános Iskola 8. osztály 1960. Kispál László Túrony Krizsics János Németi Orovica Márk Szalánta Szili László Túrony Gáspár Zoltán Bosta Sztipánovics Gizella Szalánta Sokác Mária Németi Sóos Ilona Bosta Udvarácz Rózsa Szalánta Stivics Ilona Szalánta Sterbenácz Mária Szalánta Jakab Irén Túrony Venczel László tanár úr Pécs

31 Néhány képem: Elsőáldozó 8. osztályos tabló 50 éves jubileum Budapest, 2012. 09. 24. Dr. Orovica Márk

32 Az én általános iskolám 1960-1968 Gyermekkoromat Németiben töltöttem szüleimmel és nagyszüleimmel. A családban, de még a faluban is mindenki horvát volt, s így egymással horvátul beszéltünk, nem is tudtunk magyarul. Óvodás nem voltam, mivel akkor még a faluban nem volt óvoda, így az iskola volt az első elszakadás a családtól. Németiben működött horvát iskola, de engem édesanyám magyar iskolába íratott, s emiatt Szalántára kellett járnom. Autóbusz-közlekedés nem volt, autónk sem volt, s így minden reggel barátnőmmel, Anicával elindultunk az iskolába. Reggelente egy darabig szülői kísérettel, de 2 hét után teljesen egyedül a kb. 1,5 km-re levő iskolába jártunk. Ma már elképzelhetetlen, hogy 6 éves gyermeket egyedül elengedjenek a szülők, de abban az időben nem voltunk veszélynek kitéve. A beilleszkedéssel volt némi problémánk az előbb említett barátnőmmel együtt, ugyanis mi nem tudtunk magyarul, a tanító néni, Néder Kálmánné meg egy szót sem tudott horvátul. Nagyon jól megvoltunk, nagyon szerettük tanító néninket, csak éppen azt nem tudtuk, mit is kellene csinálnunk. A nem értem volt az első kifejezés, amit megtanultunk. Szerencsére ebben a korban nagyon fogékony a gyerek, s így 1-2 hónap múlva már megértettük a feladatokat, sőt beszélni is megtanultunk, a tanítónk türelmének köszönhetően. A 2.-3.-4. osztályt már a németi iskolában végeztem. Ott megszűnt a horvát tannyelvű oktatás, amit Pijukovics András bácsalmási tanító vezetett, és így a horvát nyelvű iskola helyére kerültünk. Tanítónk Nagy Pál tanító volt, aki Garéból járt hozzánk. 3.-4. osztályban Pijukovics András volt a tanítónk. Az első 4 osztály osztatlan volt, vagyis 1.-3., 2.-4. osztály együtt járt egy osztályba. Voltak hangos és csendes óráink. Csendes órán önálló feladatot kaptunk, csak hangos órán foglalkozott velünk a tanár.

33 Az 5. osztály volt nekem a legnehezebb, legfélelmetesebb. Sok tanárral kellett megismerkedni. Osztályfőnökünk Lőrincz Éva volt, oroszt tanított. Ezt új tantárgyként 5. osztályban kezdtük tanulni. A tanárnő nagyon szigorú volt. 7.-8. osztályban új osztályfőnökünk lett, Pávics György személyében. Ő sokkal lazábban kezelt minket, sokszor vitt kirándulni. Vele voltunk a Pécsi Vidámparkban, az Abaligeti-cseppkőbarlangban. Szüleink csak a munkát ismerték, nem jutott idő a kirándulásra, ezért hálás vagyok volt osztályfőnökünknek, hogy ezt felismerve elvitte az osztályt 1-1 napos kirándulásra, ami jó közösségformáló is volt. De nemcsak kirándultunk, hanem ebben az időben már termelőszövetkezet volt Szalántán, 6. osztályos korunkban társadalmi munkában szénát gyűjtöttünk a tsz kaszálóján. Vidám évek voltak ezek. Az iskola főépületében volt az osztályunk 5. és 6. évfolyamon, 7.-8. osztályban pedig az udvari épületben voltunk. Fűtés az osztályban elhelyezett vaskályhákban szénnel és fával történt. Nyolcadik osztályban nagy izgalommal fogadtuk a kistanárokat, akik fél évig voltak iskolánkban tanítási gyakorlaton. Szerb-horvátot és oroszt tanítottak. Kaszapovics Katalin és Harasztia Pál szerb-horvátot, Barics Ernő oroszt tanított. Ő készített fel Pávics tanár úr irányításával orosz versenyre, s a megyei versenyen első lettem. Nagyon boldog volt, hogy kistanárként ilyen eredményt ért el. Én a matematikaórákat szerettem a legjobban, amit Venczel László tanár úr tartott. Nagyon jól tudott magyarázni, megértettem a feladatokat az órán, s így otthon nem kellett tanulnom. Talán ezért lettem matematikatanár. Testnevelésórákon általában játszottunk, mivel tornaterem nem volt, nyáron az udvaron, télen a kultúrházba jártunk tornászni. Nagyon élvezetesek voltak Radó tanár úr történelemórái, valamint Kisbalázs György tanár úr rajzórái. Ezeken az órákon

34 kimentünk a szabadba, s a kiválasztott épületet, fát, bokrot kellett lerajzolnunk vagy lefestenünk. Az utolsó órák voltak a szerb-horvát órák Pávics György tanár úrral. Ő elsősorban a gyerekek iránti szeretetével, kedvességével, közvetlenségével lopta be magát a szívünkbe. S ha valaki azt gondolja, hogy itt vége az iskolában töltött időnek, az téved, mert ugyan napközi nem volt, mindenki otthon készítette el a házi feladatát, de volt őrsi óránk. Őrsvezetőnk egy felsőbb éves tanuló volt, akivel hetente kétszer találkoztunk. Először Farkas Magdi, majd Gergics Ági volt az őrsvezetőnk. Feladata a közösségformálás és az úttörőéletre való nevelés volt. Ugyanis alsó tagozatban kisdobosok voltunk, kék nyakkendővel, felső tagozatban úttörők piros nyakkendővel. Az őrsi foglalkozásokon rengeteget játszottunk, kirándultunk a bostai erdőbe, számháborúztunk. Vidám, gondtalan gyermekéveink voltak, köszönet a szüleinknek és tanárainknak, akik szeretettel, óriási türelemmel, megértéssel vettek körül minket, remélve, hogy mindenkiből becsületes ember válik. Ezúton köszönöm szüleimnek, tanáraimnak, hogy úgy irányítottak az életben, hogy megtaláltam azt a szép hivatást, szakmát, amit szerettem és szeretek csinálni. Mondhatnám, egész életemben a munkám egyben a hobbim is volt. Sztanics Lászlóné / Krizsics Mária matematika-kémia-technika szakos tanár Emlékek a 70-es évekből Az 1967-68-as tanévtől koptattam a Szalántai Általános Iskola már akkor igen kopott padjait. Az alsó osztályokban összevontan folyt a tanítás, együtt jártak az elsősök és harmadikosok, ill. a második és negyedik osztályok. Tanító nénink Bernáth Lászlóné mégsem panaszkodott, hogy egyszerre két évfolyamot kell tanítania, igaz, nem emlékszem, hogy fegyelmezési problémák lettek volna.