Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?"

Átírás

1 (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután öt óráig mesélt, pontos, részletes válaszokat adva múltidéző kérdéseimre, én pedig nem kis élvezettel hallgattam Őt. Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? július 1-én neveztek ki Békéssámsonra. Ásotthalmon születtem és nevelkedtem, innen érkeztünk Békéscsabára egy évfolyamtársammal, Benkó Franciskával. Jelentkeznünk kellett eligazításra. Egy nagy teremben esküt tettünk, majd jelentkeztünk azon a helyen, ami ki volt jelölve számunkra. Megkérdezték tőlünk, melyik megyébe szeretnénk kerülni. 18 éves voltam ekkor en lehettünk Csabán az eligazításon, friss diplomások. Mindenkinek, név szerint megmondták, hogy hol, melyik településen jelentkezzen, mint tanító. Fogalmunk sem volt, hol van Békéssámson. Valakinél volt térkép, az kézről-kézre járt. Egy jóképű, fiatal testnevelő tanár, János nevű, a vezetéknevére már nem emlékszem, csatlakozott hozzánk. Nagyszülei sámsoniak voltak, ő békéscsabai, de jól ismerte az utat Békéssámsonra, ezért beszédbe elegyedtünk és segítségünkre volt. Aznap az utolsó vonatot is lekéstük, pénz nélkül a váróteremben töltöttük az éjszakát. János moziba hívott minket, hogy jobban teljen az idő, egy francia vígjátékot néztünk, a női főszereplőt Lolának hívták. Azelőtt sosem hallottam ezt a nevet, hogy Lola, így megragadt bennem, nagyon érdekesnek találtam. Az első ember, akinek Sámsonon bemutattak, szintén Lola volt. János mozi után hazament, mi pedig Franciskával a váróteremben telepedtünk le, mivel hajnalban indult tovább a vonatunk. Külön diák-váróterem volt, szóltunk az ügyeletes MÁV dolgozónak, aki ide irányított bennünket és megígérte, ránk zárja az ajtót. Így éjszakára biztonságban érezhettük magunkat. Lefeküdtünk a padra, aludni keveset. Éjjel felébredtem, félhomály vett körül, a lábamnál ott ült egy kiskatona, valószínűleg ittas állapotban. Felköltöttem Franciskát és felültünk a sámsoni vonatra. Mikor megérkeztünk Békéssámsonra, leszálltunk a vonatról, több mint egy napja úton voltunk, mosdatlanok, fáradtak. János nagyszülei a Vasút utca sarkán laktak később Péter bácsi háza és trafikja volt itt -, ők adtak nekünk lavorban 1

2 vizet és szappant, hogy megmosdjunk. Érdekes élmény volt, hogy úgy éreztük, nem tudjuk a szappant lemosni a kezünkről, hiába öblítjük, a néni elmosolyogta magát és mondta, ne mossuk tovább, a víz itt nagyon lágy, azért érezzük, hogy a kezünk még mindig szappanos. Nálunk sokkal keményebb volt a víz. A néniéktől, János nagyszüleitől tudtuk meg, hogy hol van a Kossuth utca, mert ott kellett jelentkeznünk az igazgatónál. Mondta: Menjenek a Fő utcán egyenesen, a Jézuskánál jobbra. Ez is furcsa volt számomra, ez a Jézuskánál jobbra. Megérkeztünk az iskolához a Kossuth utcában székelt akkoriban az iskolavezetés, ám hivatalos személyt nem találtunk. Az igazgató, Anda Gyula és a helyettese, Magdika néni (Tóth Istvánné) Békéscsabára utaztak és csak délutánra várták vissza őket. Valaki, talán a karbantartó (Fári bácsiék voltak a pedellusok a Kossuth utcában) igazított útba, és javasolta, menjünk el a református papékhoz, Lola néniékhez, ha nem akarunk egyedül maradni. A Lola nevet ekkor hallottam rövid időn belül, életemben másodjára. Elindultunk az útbaigazítás szerint Loláékhoz, a Kossuth utcából a Rákóczi utca felé. A Rákóczi utca végében, az óvoda sarkánál, mielőtt kiértünk a Piac térre (Fő tér), szembe jött Sipi (ijesztő külsejű, nyúlajkú, farkastorkú helybeli cigány férfi), aki nagyon megrémített bennünket. Én majdnem nekiütköztem a sarkon. Már túl sok volt az új dolog egyetlen napra. Rápóék kedvesen fogadtak, náluk ebédeltünk, majd ezen a napon náluk is aludtunk, mivel lekéstük a hazafelé induló vonatot. Délután a megbeszélt időben, a Kossuth utcai iskolánál vártuk a folyosón az igazgató érkezését. Miközben álldogáltunk, egy fiatal fiú biciklizett befelé az udvarra, nyolcadik osztályosnak gondoltuk. A 20 éves Boldog Kálmán volt, későbbi testnevelő kollégánk. Mindannyian jót nevettünk a tévedésen és sokáig emlegettük ezt az első találkozást. Megérkezett Magdika és az igazgató. Lejelentkeztünk és azt az utasítást kaptuk, hogy augusztus 1-jén jöjjünk vissza, akkor kezdődik a munkaviszonyunk korrepetálással, tanterem dekorálással és effélékkel. Kik voltak az akkori tantestület tagjai az elhangzottakon kívül? Említene néhány nevet? Bódi Pál; Vincze Ilona; Deák Klára, aki mindig elsősöket tanított. Emlékszik az első tanévre? 2

3 Negyedik osztályosokat tanítottam a Kis Állami Iskolában (Fő utca, a régi kis óvoda). Két tanterem volt ott, vagyis két osztály. Franciska tanította az a osztályt, én a b-t. Hol laktak ezekben a kezdeti időkben? Albérletben laktunk a Rákóczi utcában, egy ismerősnél, akit Lola néni ajánlott. Szabóné volt a neve, ha jól emlékszem, ő főzött is korábban a lakóira és kifőzdéje volt, pedagógusoknak, papnak, orvosnak ő főzött. Egy év elteltével letettem a képesítő vizsgát, majd miután férjhez mentem, 1958-tól a majorosi (belső-újtelepi) iskolába kerültem, két évig dolgoztam itt, azután ez az iskola megszűnt től a Bacsó Béla utcában laktunk, a katolikus iskola melletti szolgálati lakásban. 962-ben pedig felépült az új iskola (Andrássy u. 41.) és oda kerültem. Miért jó vagy nem jó Békéssámsonon élni? Az önálló életemet itt kezdtem, a fiatalságom itt telt. Jól éreztem itt magam. Az igazgatóval voltak problémáim. A 60-as évek elejéig Anda Gyula volt az iskola igazgató, de azután elköltöztek. Itt mentem férjhez, itt alapítottam családot, itt építettük fel kölcsönből 1968-ban a házunkat. Jók voltak a gyerekek, jó kapcsolatom volt a szülőkkel. A pedagógusok és a szülők között jó volt a kapcsolat. Rengeteg virágot kaptam, a fürdőkád tele volt pedagógus napon virággal. De kaptam ajándékba vázákat, poharakat, csészéket is. Az anyák napját rendszerint a kultúrházban tartottuk, emlékszem, egyszer hatalmas csokor gyöngyvirágot kaptam. Tanítványaimtól fényképeket kaptam emlékbe. Nem volt lehetőségünk elmenni innen, bár a férjem repülőtiszti iskolát végzett. Szerettem volna rendszeresen színházba járni, talán ez az, amire nem volt lehetőségem Sámsonon. Milyen helyi hagyományokat ismer, ápol? Milyen kulturálódási lehetőségek voltak Békéssámsonon? Nem vagyok várospárti. Véleményem szerint nem volna szabad fölszámolni a települési iskolákat. Fontos volna, hogy a falvakban is éljenek értelmiségi emberek, legyenek példaképek, nyújtsanak példát. Ne bejárjanak a pedagógusok, a pap A kezdetekkor amatőr színjátszó-kör működött Sámsonon Hancsovszki István, tanító vezetésével, aki a kopáncsi iskolából került be a faluba. A 40-es évek 3

4 végétől 1956-ig működött, ha jól emlékszem, a régi kultúrházban, ami később HÓDIKÖT volt, ma pedig Farkas Farm. Saját színpadjuk volt, főként téli alkalmakkor játszottak. A színjátszó-körnek bárki tagja lehetett a faluból, Farkas Sanyi bácsi, Lola néni és a buszos Farkas Sanyi is tag volt és játszottak a színpadon. A Csárdáskirálynőt akarták egy alkalommal előadni és minket kértek fel a főszerepre, végül nem lett belőle semmi. A színjátszó-kör maga készítette a jelmezeket és a díszletet az előadásokhoz. Én aktívan nem vettem részt, néhány előadást láttam. Milyen további kulturális rendezvényekre emlékszik vissza? 1957-ben farsangi mulatságot rendezett a tantestület: lakodalmas jelmezeket öltöttünk, mindenki beöltözött valakinek. Engem kértek, hogy legyek a vőlegény, Szabó Tóni volt a menyasszony. Anda Gyuláné szivarnak öltözött, Vincze Ica volt a vőfély, emlékszem, egy kulacs volt nála. Táncoltunk, énekeltünk, zenekari kísérettel vonultunk az utcán, legelöl ment Vincze Ica, mögötte a vőlegény, vagyis én, kalapban. Hancsovszki és Boldog Kálmán is nőnek öltözött, egyikük pillangó kisasszonynak, már nem emlékszem, melyik. Táncoltunk Senki nem ismert föl senkit. Tóni, a menyasszony kért, hogy kérjem föl végre és vigyem táncolni, mert a fiúk ki akarnak vele kezdeni. Valóban nőnek nézték. Az iskolából a Kossuth utcától vonult a lakodalmas menet a kultúrházig (mai Farkas-farm). Rendszeresen összejártunk egymással. A tantestület minden tagja helybéli volt. Névnapokat tartottunk vagy házavatót ünnepeltünk vagy csak beszélgetni jöttünk össze. Amikor ide kerültem, nem ismertem a helybéli szokásokat és meglepődtem, amikor október 26-án eljöttek köszönteni. Nem is volt névnapom, tévedésből jöttek. Az igazgató és felesége álltak az ajtómban: Anda és Andáné, mögöttük a teljes tantestület. Emlékszem, győri kekszet és bordó őszirózsát hoztak. Beszélgettünk, vicceket meséltünk. Rápóékkal, Zsigmondékkal, Lukácsékkal, Vincze Icával jártunk össze. Pedagógusnapi bálokat rendeztünk az új iskola zsibongójában, jó hangulatú, mulatós öszöm-iszomokat, amelyeken az öreg Bagaméri főzte a paprikást. A búcsúk a régi piactéren voltak (ma Fő tér). Moziba rendszeresen jártunk, hetente, a régi mozi a mai Farkas-farm helyén állt. Színházi előadásokat is tartottak itt, békéscsabai színészekkel. Megfordultak 4

5 ismert hírességek Békéssámsonon vendégszerepelni: Latabár, Hofi, Korda is fellépett. Emlékszem egy mulatságos esetre, az 50-es évek végén Korda György enni kért, mert nem volt pénze, és Némethné nem adott neki, de hogy miért is nem, nem emlékszem, ezt tőle kellene megkérdezni Az iskola a tantestület második otthonának számított. Örültem, amikor ott lehettem. Segítettük egymás munkáját. Családias légkör uralkodott. Ez a rendszerváltás után, 1990 után megváltozott. Azt látom visszaigazolni, hogy azok a generációk, akiket tanítottam, elégedettek voltak a munkámmal. A minap 50 éves osztálytalálkozót ünnepeltünk, ezek a tanítványaim most 64 évesek, 29-en jöttek el, és kellemes, jó emlékeik vannak. Akik továbbtanultak, az élet minden területén megállták a helyüket. Jó érzés volt ezt hallani, szép volt ez a találkozó. Nagy része az őket egykoron tanító pedagógusoknak sajnos nem él már. Melyek a legfontosabb értékek az egyén és a közösség számára? Az egyén számára a család, a közösség számára a jó munkahelyi légkör. Nem tartom jó dolognak a pedagógus és a szülők között a pertut. Szerintem legyen meg a három lépés távolság, mert kell. Miért gondolja, hogy a rendszerváltás után változás állt be a tantestületi légkörben? A tantestületi közösség széthúzásának politikai okai voltak. A rendszerváltás után a politika, a liberalizáció a gyerekeknek hatalmat adott. Nehezebbé vált a pedagógus szerepe, helyzete. A régi világban hogy volt? A régi világban, a rendszerváltás előtt léteztek ugyan tabuk, amiket nem hoztunk szóba, nem léptünk át bizonyos határokat és tudtunk együttműködni, együtt dolgozni. Például: amikor Nagy Imrét kivégezték, megjegyeztem, hogy ez mégis tragikus, egy kollegám szerint viszont megérdemelte, erre én megjegyeztem, hogy Rákosi pedig él szabadon, ezen aztán elgondolkodott. Ha többet mondtam a kelleténél, félnem kellett, hogy feljelentenek. Spicli világ volt. Névtelen feljelentéseket tettek a párt felé, volt, aki örömmel végezte ezt, másokat megzsaroltak, így kénytelen volt. Tudom például, hogy megemlítettem egy alkalommal, hogy a lányomnak egy külföldi fiú udvarol, erre azonnal ment a 5

6 telefon, hogy nézzenek utána a külföldi kapcsolataimnak. A kocsmárosok úgy kaptak működési engedélyt, ha jelentéseket írtak. Rácz Józsi bácsinak, aki kocsmáros volt, Annus Pista bácsi diktálta a jelentést, hogy mit írjon róla, mert ugye muszáj volt. Az 50-es években összeszedték az embereket, a módosabb parasztokat és vitték a Hortobágyra, büntetőtáborba. Elvették a földjeiket, házukat. Az internálásokról csak a párttitkárok tudtak, listák, összeírások készültek, hogy egy-egy faluból kiket vigyenek el. Tudna-e példaképet, példaképeket említeni Békéssámson múltjából? Olyan emberre, emberekre gondolok, akire, akikre Ön fölnéz. Idősebb Annus István, Békéssámson egykori jegyzője. A II. világháború alatt ő volt a falu jegyzője, amikor megérkezett a rendelkezés, hogy fiatalokat kell átadnia, akiket visznek a frontra és bizonyos számú szarvasmarhát, jószágot. A fiatalokat kiküldte a határba, hogy bújjanak el, így megmentette őket. Kocsikra összehordatott mindent, amit nélkülözni tudtak, önként átadták a vörös hadseregnek, a szovjetek így elkerülték Békéssámsont. Egész élete tisztességes, korrekt volt. Ifjabb Annus István, aki kiállt a faluért az 50-es években előtt Rákosival szembefordult. A békéssámsoni 56-osoknak a Terror házában külön szobát rendeztek be. Röplapoztak. Okos, írástudó, joghoz, pénzügyekhez értő ember volt. Mindenkinek segített, amiben tudott, ellenszolgáltatás nélkül. Önzetlen volt. Egész élete az önzetlen segítésről szólt. Beadványokat, kérvényeket fogalmazott és megsértődött, ha hálálkodtak. Semmiféle kártérítést nem fogadott el azért, mert börtönben volt az 56-os tevékenységéért. Amikor kiszabadultak 56-ban, ő akadályozta meg, hogy a párttitkárt fölhúzzák a fára, azt az embert, aki ellene vallott, aki börtönbe juttatta. Nem volt bosszúálló. Nem leszünk olyanok, mint amilyenek ők voltak - mondta. Békéssámsonon tüntetés volt ban, október 23-a után. A Rácz kocsmától indultak a tüntetők a Fő térre, Hancsovszki István, tanító elszavalta a Nemzeti dalt, a Himnuszt. Én is jelen voltam, de Magdika néni és Lola néni hatására leléptünk, mivel azt mondták: lépjünk le, mert nagyon nagy baj lesz. A tüntetők elfoglalták a Pártházat, de nem engedték a párttitkárt bántani. A könyveket kidobálták. Annus Antal: id. Annus István fia, ifj. Annus István öccse, altábornagy. Őt nevezték ki Magyarországról, hogy tárgyaljon a kivonuló orosz csapatokkal. Az oroszok 100 milliárd forintot akartak, de a magyarok nem fizettek, Annus Antal 6

7 nullára letornázta az összeget. Ő búcsúztatta a Magyarországról távozó utolsó orosz katonatisztet. A kivonuló orosz csapatok vezénylő tábornoka Annus Antal évfolyamtársa volt Moszkvában a katonai egyetemen. Ifjabb Annus István tartott az oroszok bosszújától, a KGB-től. Nagyon aggódott az öccséért. Annus Antal izraeli gépe később lezuhant, tisztázatlan körülmények között. Pista bácsi számára egyértelmű volt, hogy nem baleset történt. Senki, a közvetlen hozzátartozók sem nézhették meg a maradványokat. Kenyában történt a szerencsétlenség, ahol Annus Antal nagykövetként tevékenykedett és rengeteg információval rendelkezett az oroszokról, a KGB-ről. A Rápó házaspárt említeném még példaképként. Károly bácsi pap és pedagógus is volt, lelkileg segített, mindenkivel elbeszélgetett. Az első éjszakán, amit Békéssámsonon töltöttem, hozzájuk szállásoltak és júl. 2-án hajnal fél kettőkor mindketten fölkeltek, felöltöztek és kikísértek a vasútállomásra, fiatal lány ne járjon késő éjjel egyedül, mondták. Melyek Sámson megőrzendő műemlékei? A kőhíd; a magtár; a cserepesi kastély. Köszönöm az interjút. 7

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Spiró György: Kémjelentés

Spiró György: Kémjelentés Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Elekes Péter,

Részletesebben

Egy fényképbe írt családtörténet

Egy fényképbe írt családtörténet Egy fényképbe írt családtörténet 1. A szülőfalum nevének eredete Vámosmikola Hont vármegyéhez tartozott, s ez a falu a XX. század elején központi szerepet töltött be a vármegyében. Itt volt/van a buszjárat

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Kiss Tamás (1956 1957)

Kiss Tamás (1956 1957) Kiss Tamás (1956 1957) Óriási örömömre szolgál, hogy a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) egyik vezéralakjával, egyben az 1956-ban újjáalakult Eötvös Kollégium tagjával van alkalmam

Részletesebben

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien Erasmus + 2015 Készítette: Csurgai Vivien 1.NAP Délelőtt megismerkedtünk a szállásunk közvetlen környékével. Ez olyan mintha egy farm lenne, ahol 4-5 családi ház, szántóföldek és néhol állatok vannak.

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen

Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története 1947-ig A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

Rovarirtásból élt a novícius

Rovarirtásból élt a novícius Rovarirtásból élt a novícius P. Hagyó József Jézus Kistestvére Szerzetesként egyedül, de nem közösség nélkül Az előjelek aggasztják az embereket, az e világ hatalmasai több alkalommal konferenciára gyűlnek

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08.

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. búsak, bíborak (Ady) füstösek, furcsák, BÚCSÚ Nehéz a pakkom, és a gépre túlsúllyal szállni nem lehet. Zanzásítom hát, amit érzek, kőbe vésse a képzelet. Átnéznek

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden

I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden I. évfolyam 2. szám. Tűzifa Támogatás VAJSZLÓI HÍREK Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén

Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén 2. oldal Értesítő Gólyatábor Én idén kezdtem az első évemet a Szent Imrében. Előző iskolámban is részt vettem különböző táborokban, de olyan eseményeket, mint a szandavári gólyatáborban, még nem éltem

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen

Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel nem rendelkezett

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én 14.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt ISMERED NYÍREGYHÁZÁT? című pályázat BLAHA LUJZA Pályázat beküldője:

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. WALLENBERG-PÁLYÁZAT 2009. Nyertesei: Kirsch Bernadett Mézner Noémi Pataky Noémi ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. 10. 10. szombat Ferihegyen szombaton hajnalban gyors búcsúzkodás, majd check

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET Csíkajnád HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 2014 0 Csíkajnád Csíkszeredától 20 kilométernyi távolságra lévő 600 lelket számlálókis falu.több

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21.

Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21. Felsılajos Község Önkormányzata LMKOH/685/7/2015. Lajosmizse Város Önkormányzata Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 14/2015. (V.

Részletesebben

Beszámoló a TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0032 pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról

Beszámoló a TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0032 pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról Beszámoló a pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról Az Acsádi völgy rövid története: Az 1870-es években Szatmárnémetiből indultak el Beás Cigányok, majd Kassán és több kitérő után Kalocsán

Részletesebben

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13 VII. évf. 6. sz. 2010. szeptember www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesi Lakosok! Szeptember 25-én, szombaton, a soron következő XV. Falunapját tartotta községünk. Azt hiszem nyugodtan elkönyvelhetjük

Részletesebben

Nagy építkezések. NAGy építkezések

Nagy építkezések. NAGy építkezések Nagy építkezések NAGy építkezések A XX. század eleje a nagy építkezések kora Sza - badkán. A Szabadkai Magyar Népkör, Magyar Műve - lő dési Központ, ahogy nevezték, a Délvidék leg ré - gibb, folyamatosan

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! 2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor

A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor Bánszky Pál A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor Ön nem kecskeméti, mégis nagyon sokat tett az utóbbi évtizedekben Kecskemét város kulturális életéért. Honnan származik, hogyan került

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása

A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovák politikusok figyelemmel követték a hadi és a politikai történéseket, ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a háború

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben