Teljesítménycentrikus világunkban nem csoda, ha fáradtnak

KONTÉR ANDREA A munkahelyi kiégés elsõsegélye Teljesítménycentrikus világunkban nem csoda, ha fáradtnak érezzük magunkat. Kevesen ismerik azonban azokat a tüneteket, melyekrõl egyértelmûen felismerhetõ a munkahelyi kiégés megjelenése és még annál is kevesebben, hogy hogyan elõzhetjük meg a nagyobb bajt. Az emberrel foglalkozó szakmák, legyen az humánerõforrás-menedzser, szociális munkás vagy pszichológusi szakma, magukban hordozzák az úgynevezett kiégési szindróma veszélyét. Azt az állapotot, amikor az egyébként motivált, érzelemgazdag személyiség telítõdik azokkal a problémákkal, amelyek nap, mint nap jelentkeznek tevékenységében. Gyakori fáradtság, levertség érzése a munkahelyen, kedvetlenség, depresszió, teljesítménycsökkenés ezek a munkahelyi kiégés leggyakoribb tünetei. A kimerültség természetes állapotát mindenki ismeri. Aki sokat dolgozott, az kimerül. A kimerült ember azonban ki tudja pihenni magát. A kiégettség olyan állandósult kimerültség, amelyet az érintettek a szokásos módon már nem tudnak megszüntetni. Kiégés = Lelki kimerültség + Illúzióvesztés + Elzárkózás A munkahelyi kiégés áttekintése A munkahelyen nagyon sok lehetõség van a stressz-helyzetek kialakulására. Ezek nagy része a munka jellegébõl fakad. Az egyén motivációi, képességei, szociális késztetései, személyiségstruktúrája, céljai, értékrendszere, konfliktusmegoldási stratégiái nagyban meghatározzák a stresszre adott reakciójának válaszmintázatát, amely alapkövévé válhat a kiégés kezdeti kialakulásának. Önmagunk érzékelése ahhoz a szerephez kötõdik, amelyet betöltünk, és önértékelésünk attól függ, hogy milyen jól töltjük be azt. Így érthetõ, hogy aki szakmai szerepében csõdöt mond, annak önértékelése csökkenni kezd. Egy szerep értékének szétesése szerepbeli kifáradáshoz vagy szerepkiégéshez vezet, melynek oka az elavult elképzelésekben és a teljesületlen szerepelvárásokban rejlik. A munka,,hivatássá, életmóddá válik. Vagy csinálja az ember vagy nem. A kiégés rendszerint egy olyan gyorsuló folyamat, amelynek kiindulópontjában erõsen motivált munkatársak állnak, akik a folyamat végén egykedvû, apatikus, fusztrált, stresszes kollégákká válnak. A,,burn-out folyamat professzionális jellemzõi A személyes prevenció szempontjából érdemes röviden áttekinteni, hogy milyen, a foglalkozásvégzésen belül érzékelhetõ jelek utalnak a folyamat megindulására és elõrehaladottságára. A lefolyás sematikusan: Elõjelek: Az elkötelezettség idealizálása és a kimerültség elsõ jelei. Az elkötelezettség és elhivatottság érzésének csökkenése: A kliensekkel, másokkal és a munkával szemben. Érzelmi reakciók: depresszió vagy agresszió. Leépülés: Csökken a kognitív teljesítõképesség; a munkavégzés iránti motiváció és kreativitás csökken, mindezek mellett a differenciálóképesség folyamatosan romlik. Felszínessé válás: érzelmi téren és a szakmai szellemi igényeket illetõen. Pszichoszomatikus megbetegedések. A kétségek és a kétségbeesés állandósulása: A munka és az élet értelmének elvesztése;,,belsõ felmondás ; lelki összeomlás. A szindróma a munkakedvet és a munkához való viszonyt tekintve a,,belsõ felmondás a,,belsõ sztrájk jelenségét mutatja. A közvetlen kapcsolat a teljesítõképesség, a belsõ sztrájk és a felmondás, a motiváció között áll fenn. A belsõ felmondás mögött a szakmai tevékenység, késõbb az élet értelmének radikális csökkenése, majd teljes elvesztése rejlik. Természetesen ez a 3 faktor is állandóan kölcsönhatásban áll egymással. A segítségnyújtásnak tehát a munka és az élet értelmének visszanyerésére kell irányulnia. A kiégést befolyásoló tényezõk A kiégést befolyásoló tényezõk két szinten valósulhatnak meg. 1. Intézményi szinten történhet, hozott problémák összetétele; munkatárssakkal eltöltött idõ; szerepkonfliktusok; munkafeltételek; munkaidõ-szabadidõ aránya; adminisztrációs terhek; extra igénybevétel, sok összpontosítást kívánó feladat; jövedelem; karrier, elõrejutási lehetõségek limitje; elégtelen intézményi támogatás; megbecsülés hiánya miatt. 2. Individuális szinten az alábbiak befolyásolhatják a kiégést. Kontér Andrea humánpolitikai szervezõ. 12 2007. JÚLIUS-AUGUSZTUS

Motiváció tudatossága, hivatással kapcsolatos magas, irreális elvárások, célok; autonómia; saját személy fontossága, jelentõsége; foglalkozási szerep nagy jelentõsége az önértékelésben; sikertelenség, kudarcok; gyakorlati túlterhelés, saját erõ túlbecsülése, túlvállalás; szervezeti szerepkonfliktus, szerep-összemosódás; pályán eltöltött idõ. A kiégés megjelenési formái A jelenség tudományos leírása alapján tünetcsoportokat különböztethetünk meg. A tüneti kép azokat a jelenségeket foglalja össze, amelyek a kiégett embernél tapasztalhatók. Pszichés tünetek: emocionális tünetek, érzelmek kontrollálása felborulása és az intellektuális képesség zavarai tartoznak ebbe a tünetcsoportba. Fiziológiai tünetek: állandósuló testi feszültségérzés, fejfájás; csökken a testi ellenállóképesség és fiziológiai reakciók is fellépnek.(pl. magas vérnyomás) Magatartásbeli tünetek: kontrolálatlan agresszió, dühkitörés; csökken a szakmai érdeklõdés és ezáltal a teljesítõképesség is, de ezek mellett még a kezdeményezõképessége is csökken, mert felsõ utasításra vár. Szociális magatartás: baráti kör elhanyagolása, hobbyk feladása, tehát visszahúzódás jellemzõ. Problematikus viselkedésformák: elhatalmasodó cinizmus, közömbösség, negatív beállítottság, valamint elveszti a korábbi elkötelezettségeit. A kiégés folyamata A kiégettség szindrómája 12 lépcsõs folyamatként képzelhetõ el. A stádiumokat nem éles határok választják el. A szakaszok az élethelyzettõl és a személyiségtõl függõen különbözõ intenzitással jelentkeznek. Minél korábbi stádiumban ismeri fel valaki a veszélyt, annál hatékonyabb lesz a segítségnyújtás is. 1. szakasz: A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig Arra való törekvés, hogy,,ideális legyek. Csapda: ezen ideálok követését a környezet szorgalmazza, elismeréssel honorálja, serkenti. A képességek, adottságok bizonyítása, az azokkal való éles, természetes, egészséges, önmagunk és mások számára is hasznos igény. Amikor a bizonyítási igény kényszerré válik, akkor a testi és lelki egészség veszélyeztetõjévé válhat. Hogyan alakul az ilyen folyamat? Sok eredendõ folyamata lehet, például az, hogy a szülõk,,sokat vártak, vagy sokat és mást vártak a gyermektõl. Irreálisan eltúlzott határokat szabtak. Ennek ellentéte az, ha valaki fejlõdése folyamán semmilyen határral sem ismerkedett meg,,,azt csinált, amit csak akart. A határok hiánya által könnyen túlbecsülhette képességeit és lehetõségeit. Egy további ok lehet a,,dac. Gyakori ok az is, ha valaki, csak akkor kapott elismerést, ha átlagon felüli teljesítményt nyújtott. 2. szakasz: Fokozott erõfeszítés Ha bizonyításkényszer kialakult, akkor különbözõ feladatok egyre sürgetõbbé válnak a veszélyeztetettek számára. Lelkiismeretességre, idealizmusra, elkötelezettségre hivatkozva magyarázzák az állandó túlterhelést. Megszûnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrolvesztéstõl való félelem. Az érintettek úgy érzik, ha csökkentik a teljesítményüket és felelõsségvállalásukat, akkor értéktelenné válnak. Ez a folyamat hosszú idõn normálisnak tûnik, célratörõnek, szorgalmasnak tartják a veszélyeztetetteket. A bizonyítási kényszer félelmeket is kialakít:,,talán mégsem elég jól végzem a munkámat, talán nincs meg a rátermettségem. A teljesítmény állandó növelésébõl adódó fáradtság az eredményesség csökkenéséhez vezethet. Ez nem a képesség hiányának, hanem a kezdõdõ kiégésnek a jele. 3. szakasz: A személyes igények elhanyagolása Minél inkább a munka és feladatvégzés kerül az élet központjába, annál kevesebb idõ és energia jut a személyes igények kielégítésére. Ez odáig vezethet, hogy,,elfelejtik elintézni személyes dolgaikat. Lassan eltûnik az életükbõl, ami személyes elégedettségüket szolgálta, ami által korábban,,jól érezték magukat. Eltûnik a humor, a vidámság, a veszélyeztetettek megkomorulnak. Egyre gyakrabban visznek haza munkát magukkal, a hivatalos elfoglaltság az egyetlen idõtöltés. 4. szakasz: A személyes igények és a konfliktusok elfojtása Ebben a szakaszban az érintettek érzékelik kiegyensúlyozatlanságukat és belsõ konfliktusukat. Sokat foglalkoztatja õket pl. az egészségük kérdése, komolyan veszik,,múlni nem akaró megfázásaikat, fáradtságérzetüket. Még érzik, hogy jobban kellene vigyázniuk egészségükre. De mindent megtesznek azért is, hogy környezetük ne vegye észre, mennyire aggódnak magukért. Ez a belsõ konfliktus terhes számukra, akadályozza túlteljesítõ hajlamukat. Hamarosan ezért érzelmeiket nem óvó jeleknek tekintik, hanem megszokott életvitelüket akadályozó zavarnak. Ezért az elfojtó mechanizmusok segítségével arra törekszenek, hogy elûzzék ezeket a gondolatokat. Lassan helyreáll az önmagukra alkotott kép: minden fontosabb, mint önmaguk. Ha mások kezdenek aggódni értük, akkor megközelíthetetlenné válnak. Egy további reakcióforma az, hogy testi kimerültség jeleire ugyancsak túlteljesítéssel reagálnak: a szabadnapot, hétvégét átalusszák, vagy végigsportolják. Néhány óra vagy nap alatt 2007. JÚLIUS-AUGUSZTUS 13

próbálják meg behozni azt, amit hónapok óta elmulasztottak. Ezek a pánikra emlékeztetõ akciók nem várt regenerációkhoz vezetnek, az ilyen alvás után gyakran még fáradtabban ébrednek fel, a túlzott és nem jól adagolt sport kimerít. Így bizonyítva látják, hogy nem érdemes sokat aludni, sportolni, mert úgysem pihentebbek, tehát maradhat minden a régiben. 5. szakasz: Az értékrend megváltozása Az eddigi folyamat során a veszélyeztetettek megtanultak lemondani igényeikrõl. Így lassan felborult bensõ, természetes értékrendjük is. A szükséges és kevésbé szükséges között már nem nagyon tud különbséget tenni, emellett idõérzékelésük is megváltozik, beszûkül. Az ítélõ- és érzékelõ képesség is deformálódik: a gyermek, az ismerõsök, rokonok, akiknek szükségük lenne rájuk, az idegeikre mennek, mert feltartják munkájukban. Ellentétes elõjelû jelenség az is, hogy a veszélyeztetett nõk ebben az idõszakban olyan szerelmi kapcsolatba keverednek, amelyek eleve kilátástalanok, de azonnal és intenzíven megkezdhetõk. Régi, szoros kapcsolataikat feladják. Ha a csalódás bekövetkezik, akkor ehhez gyakran a korábbi baráti kör elvesztése is járul. Egyre inkább egyedül maradnak. 6. szakasz: A fellépõ problémák tagadása A harmadik szakaszban kezdõdött meg az igények és a konfliktusok figyelmen kívül hagyása. Itt ugyan az kiteljesedett, felerõsödött formában jelentkezik. A veszélyeztetettek nem csak egyes korábban a kiegyensúlyozottságukat biztosító tényezõktõl távolodnak el, hanem minden megszûnik létezni számukra, ami teljesítménykényszerükön kívül esik. Nem csak a környezõ világuk egyes részeihez, hanem magához a környezõ világhoz való kapcsolat vész el. A feladatvégzésre irányuló totális fixálódás alakul ki. Fokozódik az elmagányosodás, az érintetteknek nem marad energiájuk arra, hogy másokkal természetes kapcsolatot alakítsanak ki. Az elkerülhetetlen baráti látogatások, beszélgetések nyomasztó teherré válnak. A viselkedésmódot a növekvõ intolerancia jellemzi. Beszûkül a gondolatvilág is, megszûnik: pl. a politikai, társadalmi iránti érdeklõdés. 7. szakasz: Visszahúzódás A visszahúzódó emberre nem hatnak a környezeti befolyások. A másokkal való eszmecsere és érzelemcsere elmarad. Így az izolált ember remény és tájékozódási igényét kizárólag saját forrásaiból kell, hogy fedezze. Az állandó túlterhelés miatt ezek hamarosan kimerülnek. Az ember teremtettségénél fogva társas lény, remény és tájékozódási szükségletét a másokkal való kapcsolatok által biztosíthatja és táplálhatja. A folyamat szélsõséges jelensége a totális kiszállás vágya lehet. A visszahúzódás az elmagányosodástól való félelemmel is jár. Ez a félelem, kifelé gyakran ellentétes formájában, agresszióban jelentkezik. Az önizolációnak van egy paradox megjelenési módja is: van, aki tréfamesterré, környezete bohócává válik. Mindig mindenhol, mindenbõl azonnal viccet csinál, és nem lehet vele komolyan szót váltani, elérhetetlenné válik mások számára. 8. szakasz: Magatartás- és viselkedésváltozás Ebben a szakaszban elvész a külsõ vélemény meghallgatásának képessége. Minden kritikaként hat. Megszûnik a támadó kritika és a másoktól kapott figyelmesség, támogatás közötti különbségtétel képessége. A kapott szeretet érzékelhetetlenné válik a veszélyeztetett számára gyakran megdönthetetlen tény, hogy õt úgy sem szereti senki. Radikális változások jellemzik ezt az idõszakot. A változás közös jellemzõje a szélsõségesség. Az elõzõ pontban leírt stílusváltozás tovább folytatódik. 9. szakasz: Deperszonalizáció A deperszonalzáció azt az állapotot jelenti, amikor valaki elveszti az önérzékelõ képességét. A,,burn-out ciklus korábbi periódusaiban elvész a külvilágukkal való kapcsolat. Itt a,,belvilággal való kapcsolat szûnik meg. Gyakran elvész a veszélyes és a bagatell közötti differenciáló képesség pl. ha valaki felirat egy szemüveget és az aggasztó EKG leletre nem reagál. Az érzelmek, ha még érzékelhetõek, olyannak tûnnek, mintha nem egy idegen személy érezné azokat. 10. szakasz: Belsõ üresség A deperszonalizációval szorosan együtt jár az ún. belsõ üresség érzése. Mivel ez az ember tartósan elviselhetetlen, ösztönösen annak feltöltésére igyekeznek a veszélyeztetettek. Különbözõ módszerekhez folyamodhatnak, amelyek általában csak pillanatnyi hatással járnak. Kábítószerrel, futó kalandokkal próbálhatják meg például kitölteni az ûrt, a csalódás azonban tovább fokozza a szorongató érzést. Sokan a félelemérzet, pánikszerû aggodalomrohamok, klausztrofóbia stb. által töltik ki a belsõ ürességet. Feltételezhetõ, az ember számára még ezek a szorongató érzések inkább elviselhetõek, mint a totális lelki üresség. Jó, ha a segítõ személyek és az érintettek tudják, hogy az ilyen félelem-szimptómák jelek, és nem önmagukban létezõk. Ezért a segítségnyújtás akkor lesz sikeres, ha nem annyira a félelemre irányul, hanem arra, amit ezek helyettesítenek. 11. szakasz: A depresszió Aki ebbe a stádiumba jutott, az életét értelmetlennek, reménytelennek, örömtelennek és egyre elviselhetetlenebb tehernek tartja. Elhatalmasodik a kimerültség és a kétségbeesettség érzése. 14 2007. JÚLIUS-AUGUSZTUS

Az alvás nem nyújt igazi pihenést, a fáradtság állandósul. A legkisebb megerõltetés is hatalmas terhet ró a veszélyeztetettekre. A depresszív ember gyakran nem akar felkelni. Ennek oka az, hogy az ágyban, biztonságban érzi magát. Ezért inkább erõsíti a depressziót az, ha a környezet vagy a depresszióban szenvedõ kényszeríti magát, hogy felkeljen. Csak ettõl nem fog megváltozni az állapota. Ismeretes, hogy a súlyos depresszió, suicidalitás (öngyilkosság) veszélyét is magában foglalja. 12. szakasz: A teljes kiégettség Kevesen jutnak el ebbe a stádiumban, mert általában már az elõzõ szakaszokban megfelelõ segítséget vesznek igénybe. Az itt kialakuló kórképben a szomatikus (testi) és a pszichés (lelki) veszélyeztetettség egyidejûleg és olyan intenzíven léphet fel, hogy a beteg életveszélyes állapotba kerülhet. Súlyos, ún. pszichoszomatikus betegségek alakulhatnak ki, amelyek kórházi kezelést és hoszszabb utógondozást igényelnek. Összegezve: Amikor már nem tud kiszállni a,,mókuskerékbõl, amikor már munkája a szabadidejét is elveszi. Nem tudja elfelejteni a munkahelyi gondokat, nem vehet ki szabadságot, miközben percrõl-percre stresszben él. Ne feledje, hogy ilyenkor is van segítség. Érdemes felkeresni egy olyan embert, akinek a segítségével újra visszanyerheti régi önmagát. Legyen az a személy pszichoterapeuta, szomszéd, jó barát, ha tudja és érzi, hogy az õ segítségével képes változtatni helyzetén. A legfontosabb tehát: figyeljen magára, testi-, lelki egészségére és törekedjen a lehetõ legharmonikusabb életvitelre. A kiégett személyek negatív hatással vannak a személyzetre, kollégákra és ennek következményeként kiégethetik az egész szervezetet. A kiégettség olyan állapot, amely hosszú idõn át, lassan, de folyamatosan alakul ki. A túlerõltetõ célok, normák elérésére való permanens törekvés, a társadalmi elvárás idõvel felmorzsolja az érintettek testi és lelki erejét. Az érzelmi állapotban eluralkodik a stressz, elvész a motiváció. Eleinte panaszkodnak még fáradtságról, kimerültségrõl, késõbb állapotukat,,sorsuk szükségszerû velejárójának tartják. Erõs veszélyeztetettségrõl akkor beszélünk, ha ez az állapot a veszélyeztetettek számára természetessé vált. Meg lehet határozni néhány olyan módszert, amellyel a megelõzés lehetõségét növelni lehet. A kiégés megelõzés fontos eszközei Pozitív gondolkodás, egy olyan életfilozófia megléte, amelyben a kis dolgoknak is tudunk örülni. Relaxációs technikák. Rekreációs idõ biztosítása a feltöltõdés miatt. Támogató társas kapcsolatok a munkahelyen vagy azon kívül. A felelõsség megosztása munkaközösségben. A jobb munkakörülmények és autonómia biztosítása. Megfelelõ szakmai fejlõdés és elõrejutás lehetõségeinek megadása, ha azt a dolgozó igényli. Kölcsönös támogatás és bátorítás. Szervezeti stratégiák a kiégés problémájának kezelésére Munkaszünetek beiktatása, amikor a dolgozóknak nem kell bejönniük, hogy pszichológiailag rendbe jöhessenek és feltöltõdhessenek. Szupervizorok felkészítése arra, hogy felismerjék és kezeljék azokat a helyzeteket, amelyek kiégést válthatnak ki és magát a kiégést. Több lehetõséget adnak az elõrehaladásra a pályafejlõdésben. A dolgozók bevonása a szervezeti politika kialakításába. Nagyobb autonómia biztosítása a dolgozóknak a döntéshozatalban. A teljesítmény nyilvánvaló elismerése a szervezet szintjén. Lehetõvé teszik a terhelés csökkentését és igyekeznek biztosítani, hogy különbözõ típusú kliensekkel dolgozhassanak. Kísérleteznek a rugalmas munkaidõ, a munkakörök közötti forgás, a munka gazdagabbá tétele és a munkamegosztás eszközeivel. Tanácsadási lehetõség biztosítása az alkalmazottak számára a szervezeten belül. A kiégés folyamat megoldási javaslatai 1. szakasz: A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig Mi segít ebben a szakaszban: A veszélyeztetettség, az azt kialakító beállítottság és gondolkodásmód felismerése, valamint annak a személyes pontnak a megállapítása, amikor a,,bizonyítási igénybõl kényszer lesz. Fontos a saját, természetes munka és életritmus kiderítése és az ahhoz való alkalmazkodás. 2. szakasz: Fokozott erõfeszítés A legbiztosabb segítség az érintetek számára a legnehezebb: a feladatok, elvégzendõ munkák egy részének delegálása. Ezáltal csökken a megterhelés, az eredmény javul. A,,kevesebb több elve az irányadó. A kialakuló félelem megfogalmazása és leküzdése a lelki gondozói beszélgetések központi témája. 3. szakasz: A személyes igények elhanyagolása A felismerés az elsõ lépés. Ezután az elintézésre váró személyes ügyek feltérképezése következhet, egy azokat fontossági sorrendbe állító lista elkészítésére van szükség. Hasonló módon az is fontos, hogy korábbi tapasztalatok alapján, milyen foglalatosságok vezettek pihenéshez, kikapcsolódás- 2007. JÚLIUS-AUGUSZTUS 15

hoz. Elõre megtervezett napi- és hetirend segítheti a kiegyensúlyozott életvitelhez való visszatalálást. 4. szakasz: A személyes igények és a konfliktusok elfojtása A kívülrõl érkezõ intések komolyanvétele mellett az,,ad hoc regenerációs akciók mellõzése. Az alvás és a mozgásigény rendszeres, napokra való beosztása megállíthatja a folyamat továbbfejlõdését. A lelki gondozói beszélgetés témája az önmagunk iránti felelõsség, az intõ jelek komolyanvétele. 5. szakasz: Az értékrend megváltozása A jelenség magva az izoláció, a veszélyeztetett magára maradása. Ezért szükséges ilyenkor a személyes értékrend õszinte áttekintése. Mi fontos jelenleg az életemben, milyen sorrendiség áll fenn? Mennyiben felel meg ez a sorrendiség értékrendszeremnek? Milyen lenne az értéksorrend, amelyre vágyom, és amely kielégítene? Milyen lépések tehetõk azonnal ennek megvalósulása érdekében? Ehhez nyújtanak a lelki gondozói beszélgetések segítséget. 6. szakasz: A fellépõ problémák tagadása Mi segíthet ebben a szakaszban: Ha feltûnik, hogy a stílusban eluralkodott a cinizmus és a keserûség, ha valaki nem tud olyan mindennapi eseményekrõl, amelyekrõl az egész város beszél, ha baráti és családi meghívások nem kellemes idõtöltés, hanem további stresszt jelentenek, akkor ezek arra intenek, hogy csökkenteni kell a túlterhelést. Sokat segít, ha sikerül állapotukról beszélniük. A változás az eltagadott valóság kimondásával kezdõdik. A lelki gondozói beállítottság az irgalmasságot hirdeti az,,öncsinálta törvények kényszerével szemben. 7. szakasz: Visszahúzódás Elõször annak belátása elengedhetetlen, hogy mindenkinek szüksége van emberi kapcsolatokra. A,,magányos farkas a farkasra, és nem az emberre vonatkozó kép. 8. szakasz: Magatartás- és viselkedésváltozás Az elsõ lépés annak feltérképezése, hogy az érintett milyen változásokat állapíthat meg magatartásában, viselkedésében. Így tudatosulhat a veszélyeztetettség, és növekedhet a változtatásra való motiváció. A változás célja a kritika és a másoktól kapott gondoskodás közötti differenciáló képesség visszaszerzése. 9. szakasz: Deperszonalizáció A helyzet nem olyan reménytelen, amint az az elsõ pillantásra tûnik. De a külsõ, szakszerû, orvosi vagy szaktanácsadói segítségre szükség van. Aki megtalálta az odavezetõ utat, képes lesz megállítani a folyamatot is. A szakemberek felkeresése nehezére esik a segítségre szorulónak. A lelki gondozás fontos feladata az odavezetõ út egyengetése. 10. szakasz: Belsõ üresség Ebben a stádiumban is a környezet nyújtotta segítség kell, és az elsõsorban abban álljon, hogy a veszélyeztetettek szakszerû kezeléshez jussanak. 11. szakasz: A depresszió Minél gyorsabban szakorvosi és pszichoterápiás segítségre van szükség. Felbecsülendõ a suicidalitás veszélyének mértéke is. 12. szakasz: A teljes kiégettség Súlyos, ún. pszichoszomatikus betegségek alakulhatnak ki ebben a szakaszban, amelyek kórházi kezelést és hosszabb utógondozást igényelnek. A munkahelyi kiégés beazonosítását segítõ jellemzõk Idealizmus és túlzott céltudatosság: minden energiát egyetlen, legfõbb munkahelyi cél elérésére fordít. A saját határainktól való túlzott félelem kölcsönösen adott cél elérhetetlensége kapcsán. A fõnök, kolléga, üzleti partner egyre gyakoribb túlnyomórészt indokolatlan felelõssé tétele. Egyre gyakoribb hajlam az agreszszió bizonyos formáira. A teljesítményképesség rohamos csökkenése, melynek során az elvégzett munka minõsége, pontossága és az önálló munkavégzés mennyisége is érezhetõen romlik. Addig nem tapasztalt viselkedési forma felvétele cinizmus, mások semmibevétele. Migrén, alvászavar és hasonló fizikai állapotromlás. Túlzott kételkedés önmagunkban, vagy adott helyzetünkben: kilátástalanság érzése, erõs depresszió. Elsõsegély kezdõdõ munkahelyi kiégés esetén Kérem, fogadja meg a saját érdekében a következõ tanácsokat! 1. Mindig figyeljen a szervezetére! 2. Aludjon annyit, amennyire szüksége van, de ne felejtse az egészséges táplálkozást és a szabadtéri mozgást sem! 3. Hagyjon naponta elég idõt magára, a lelkére! 4. Munkahelyén próbáljon meg szüneteket beiktatni, ebédszünetben igyekezzen nyugodtan táplálkozni, minden zavaró körülménytõl mentesen! 5. Különítse el szabadidejét a munkahelyen eltöltött idõtõl! 6. Törekedjen lazább idõbeosztásra! 7. Keressen olyan szabadidõs elfoglaltságokat, amelyek örömmel töltik el! Összegzés Mindannyian tapasztaltuk már, hogy életünk során egy-egy sikeres szakasz után kisebb-nagyobb hanyatlás következett. Ez termé- 16 2007. JÚLIUS-AUGUSZTUS

szetesnek tekinthetõ, nem lehet egy életen át maximális erõbedobással küzdeni, azonban törekedni kell arra, hogy mielõbb visszajussunk a csúcsra. Az emberi életet jellemzi, hogy állandóan újabb és újabb célokat tûz ki magának, és ezeket megpróbálja megvalósítani. Ha valaki nem tud többé célt kitûzni maga elé, elveszti motivációit, akkor ez egy egészségtelen állapotot indukál. Sokszor éppen a legsikeresebb emberek a legveszélyeztetettebbek, mivel a siker után attól rettegnek, hogy a sikerességüket nem tudják újabb sikerrel bizonyítani. A kiégés nem más, mint egy fáradt, hitevesztett állapot, amelyben az egyén feladja minden vágyát, elképzeléseit, úgy érzi nem képes a megvalósításra. Ennek veszélye napjainkra egyre nagyobb, figyelnünk kell azokra a tünetekre, amelyek a kiégésre utalnak. A kiégés azonban nem egy villámcsapásszerûen fellépõ jelenség, hanem egy hoszszabb lelki folyamat. Hat markánsan elkülöníthetõ állomását különböztethetjük meg ennek a folyamatnak: 1. Lelkesedés örömteli alkotómunka, tenni akarás, magas érzelmi feszültség. 2. Stagnálás rutinszerû munkavégzés, lanyhuló lelkesedés. 3. Frusztráció kimerültség, ingerlékenység. 4. Apátia fáradtság, közöny, fásultság. 5. Depresszió motivációk elvesztése, betegségek, eredménytelenség. 6. Kiégettség önpusztítás, munkaképtelenség. A kiégésnek lehetnek belsõ, a személyiségbõl fakadó okai, valamint külsõ okai is. Ha valaki állandóan magasra teszi magának a mércét, vagy gyenge önbizalommal rendelkezik, a sikertelenségbõl fakadóan könnyen kiéghet. Hasonló nem kívánt állapot következhet be, ha valakit a munkahelyén állandóan támadnak, lelkileg terrorizálnak akár nyíltan, akár burkoltan. Akár a munkatársaira is veszélyes lehet az ilyen egyén, megfertõzheti munkatársait! Fontos tehát, hogy mielõbb felismerjük azokat a jeleket, amelyek veszélyre hívják fel a figyelmet. Egy munkahelyi vagy akár iskolai környezetben fontos szerep hárul a munkatársakra, csoporttársakra, akik segítségére lehetnek a problémával küszködõ egyénnek. Egy jó csapatban a kiégés lehetõsége a minimális szintre csökkenthetõ, köszönhetõen az egymásra figyelésnek, a jó emberi kapcsolatoknak. 2007. JÚLIUS-AUGUSZTUS 17