Előszó A fizika érettségi tematikájában szereplő személyek életének, munkásságának rövid szöveges áttekintője. Szerkeszti: Török Péter 2006.03.20-i változat www.peter.hu
Előszó Arkhimédész: (Kr. e. 287-212) görög fizikust és matematikust ma is az ókor egyik legnagyobb tudósának tartjuk. Arkhimédész tétel: minden folyadékba mártott test súlya az általa kiszorított folyadék súlyával csökken. Emelő törvény: az erő és az emelőkar hosszának szorzata állandó, azaz ezek a mennyiségek fordítottan arányosak. Nikolaus Kopernikusz (1473 1543) lengyel származású asztrológus, csillagász, matematikus és közgazdász. Nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép elterjedése. A heliocentrikus világkép csillagászati elmélet, miszerint a Nap van a világmindenség, illetve naprendszer központjában. Johannes Kepler (1571-1630) német matematikus, csillagász és optikus volt, aki felfedezte a bolygómozgás törvényeit, amelyet róla Kepler-törvényeknek neveznek. Törvényei: 1. A bolygók a Nap körül olyan ellipszis alakú pályán keringenek, melynek egyik gyújtópontjában a Nap áll. 2. A bolygótól a Naphoz húzott összekötő egyenes, a vezérsugár, egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol. 3. A bolygók keringési idejének négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint közepes naptávolságuk (ellipszisük fél nagytengelye) köbei: T 2 a / T 2 b = R 3 3 a / R b Galileo Galilei (1564-1642) olasz csillagász, eredetileg orvosnak készült a pisai Egyetemen, de pénzügyi problémák miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Arkhimédesz műveinek tanulmányozása a matematika és a természetfilozófia felé fordította.
Arkihmédész Arkhimédész (Kr. e. 287-212.) Arkhimédész görög fizikust és matematikust ma is az ókor egyik legnagyobb tudósának tartjuk. A mai Szirakuzában élt Szicília szigetén, amelyet görög telepesek alapítottak. Rokonságban volt Hieron szirakuzai királlyal. Alexandriában, az akkori világ egyik legnagyobb kultúrközpontjában tanult, életének nagy részét szülővárosában töltötte. Főleg matematikával és fizikával foglalkozott, de sok technikai találmánya is volt. Gépei miatt a mechanika atyjának lehet tekinteni. Arkhimédészről, korának egyik legnagyobb tudósáról, életéről és haláláról több legendás történet maradt fenn. A rómaiak hadjárata idején minden tudásával védte városát, hadigépeinek nagy szerepe volt Szirakuza védelmében. A várost végül is elfoglaló római katonák ölték meg. Munkásságáról: Matematikában módszert dolgozott ki az ellipszis és a parabolaszelet területének a kiszámítására. Arkhimédész a π értékét a körbe írt 96 oldalú szabályos sokszög területével közelítette meg. A fizikában közismert az Arkhimédész tétel, amely szerint minden folyadékba mártott test súlya az általa kiszorított folyadék súlyával csökken (lásd jobbra). Ennek igazolására szolgál a hidrosztatikai mérleg (lásd balra). A legenda szerint Hieron király koronájának elkészülte után gyanút fogott, hogy az ötvös az arany egy részét ezüsttel pótolta. A király a korona ellenőrzésével Arkhimédészt bízta meg. Arkhimédésznek akkor ötlött az eszébe a tétel, amikor észrevette, hogy fürdőmedencébe lépve teste a vízben könnyebb lett. Örömében kiugrott a vízből, és meztelenül kirohanva az utcára mindenkinek hírül adta a törvény felfedezését. "Heuréka", azaz "megtaláltam" szót kiáltozta. Másik találmánya egy csigasor, amely egy álló és több mozgó csigából áll. Annyira büszke volt erre a találmányára, hogy a legenda szerint ekkor mondta "Adjatok egy szilárd pontot, hol lábamat megvethetem és kimozdítom helyéből a Földet. "Ő fogalmazta meg az emelő törvényét, miszerint az erő és az emelőkar hosszának szorzata állandó, azaz ezek a mennyiségek fordítottan arányosak. Korának technológiai fejlődése szempontjából igen fontos volt az arkhimédészi csavar felfedezése. Ez egy hatásos vízkiemelő szerkezet, amely emelkedőnél is megoldja a víz átemelését. A vízátemelő szerkezetnek a modelljét Esztergomban, a Duna Múzeumban láthatjuk. Forrás: http://www.sulinet.hu/ematek/html/archimedes.html
Kopernikusz Nikolaus Kopernikusz (1473 1543) Nikolaus Kopernikusz (lengyelül Mikołaj Kopernik) (1473. február 19. 1543. május 24.) lengyel származású asztrológus, csillagász, matematikus és közgazdász. Nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép elterjedése. A királyi Poroszországban dolgozott, mint plébános, kormányzó, adminisztrátor, közgazdász, bíró, orvos, asztrológus. A csillagászattal csak szabadidejében foglalkozott. Elméletét, amely a világmindenséget úgy modellezte, hogy a Nap volt a központban, nem pedig a Föld, a tudomány történetének legfontosabb hipotézisei között tartják számon, ezen felül a csillagászat és a modern tudományok kiindulópontjának is tekintik. Meg kell jegyezni, hogy Kopernikusz elméletének megjelenése után kérdéses volt, hogy az csak egy matematikai modell, vagy fizikai igazság. Kopernikusz iratához ugyanis Osiander egy olyan magyarázatot fűzött, mely szerint az nem valóság, hanem csak egy matematikai modell. Ez az értelmezés nem volt idegen a kortól, hiszen Ptolemaiosz is csak matematikai modellként gondolta rendszerét. A katolikus és lutheránus egyház azt támogatta, hogy csak egy matematikai modell. Galileo Galilei volt az, akit a modell valóságként való hirdetéséért az inkvizíció elítélt. A heliocentrikus világkép (görög Ηλιος vagyis Helios, nap) csillagászati elmélet, miszerint a Nap van a világmindenség, illetve naprendszer központjában. Elterjedése Kopernikusz nevéhez fűződik. Elméletét, amely a világmindenséget úgy modellezi, hogy a Nap van a központban, nem pedig a Föld, a tudomány történetének legfontosabb hipotézisei között tartják számon, ezen felül a csillagászat és a modern tudományok kiindulópontjának is tekintik. Elsõként valószínűleg a püthagoreus iskolában született meg a heliocentrikus világkép gondolata kr.e 300 körül. Abban az idõben mások is foglalkoztak ezzel a gondolattal, de mégsem ez a szemlélet lett általánosan elfogadott, hanem a ptolemaioszi-klaudios Ptolemaios- geocentrikus világkép. Kopernikusz több, mint húsz év munkájával dolgozta ki a heliocentrikus világképet, melyet elsőként a "Nicolai Copernici de hypothesibus motuum coelestium a se constitutis Commentariolus" (Nicolaus Copernicus Kis Kommentárja az égi mozgásokra vonatkozó, saját maga által kidolgozott hipotézisekről) című műben 7 alaptételben foglalt össze. Heliocentrikus világkép A heliocentrikus világkép (görög Ηλιος vagyis Helios, nap) csillagászati elmélet, miszerint a Nap van a világmindenség, illetve naprendszer központjában. Elterjedése Kopernikusz nevéhez fűződik. Elméletét, amely a világmindenséget úgy modellezi, hogy a Nap van a központban, nem pedig a Föld, a tudomány történetének legfontosabb hipotézisei között tartják számon, ezen felül a csillagászat és a modern tudományok kiindulópontjának is tekintik. Elsőként valószínűleg a püthagoreus iskolában született meg a heliocentrikus világkép gondolata kr.e 300 körül. Abban az időben mások is foglalkoztak ezzel a gondolattal, de mégsem ez a szemlélet lett általánosan elfogadott, hanem a ptolemaioszi-klaudios Ptolemaios- geocentrikus világkép. Kopernikusz több, mint húsz év munkájával dolgozta ki a heliocentrikus világképet, melyet elsőként a "Nicolai Copernici de hypothesibus motuum coelestium a se constitutis Commentariolus" (Nicolaus Copernicus Kis Kommentárja az égi mozgásokra vonatkozó, saját maga által kidolgozott hipotézisekről) című műben 7 alaptételben foglalt össze: 1. Az égitesteknek és az égi szféráknak nincs közös középpontjuk. 2. A Föld középpontja nem középpontja a Világmindenségnek hanem csak a nehézkedésnek és a Hold mozgásának. 3. Minden körmozgás a Nap körül történik, mintha ez lenne a Világmindenség középpontja, ezért is a Világmindenség középpontja a Nap közelében van. 4. A Nap Föld távolságnak az aránya a csillagos égbolt távolságához képest kisebb mint a földgömb rádiuszának aránya a Nap távolságához, úgyhogy a csillagos égbolthoz képest elhanyagolható. 5. Mindaz, amit az állócsillagok égboltján mint mozgást észlelünk, nem olyannak mutatkozik, mint amilyen ténylegesen, hanem olyan, mint amilyennek a Földről látszik. A Föld tehát a rajta levő tárgyakkal együtt naponta megfordul változatlan pólusa körül. Ezzel szemben az állócsillagok szférája, mint a legkülső égbolt, mozdulatlan.
Kopernikusz 6. Mindaz, amit a Nap mozgásában megfigyelhetünk, nem önmagától áll elő, hanem a Föld mozgása révén, mely mozgás éppúgy a Nap körül történik, mint a többi bolygó mozgása. Még más mozgásokat is végez ezeken kívül a Föld. 7. Ami pedig a bolygók mozgásánál mint direkt és retrográd mozgás látszik, nem önmagától van így, hanem csak a Földről nézve. Csak a Föld mozgása révén magyarázható az égbolt oly sokféle jelensége. A heliocentrikus elmélet elfogadása - legalábbis az európai tudományos körökben - Galileo Galilei, Tycho de Brahe, Johannes Kepler és Isaac Newton nevéhez fűződik. Galilei ismertette az elméletet széles körben. Brache megfigyelései az égitestek mozgásáról, valamint Kepler előbbihez fűződő munkája ellentétbe került az addig érvényes geocentrikus világképpel. Newton tömegvonzásról szóló törvénye világos és egyértelmű elméleti magyarázattal támasztotta alá a heliocentrikus világképet, valamint még különlegesen pontos előrejelzéseket is lehetővé tett. A Kopernikusz által előrevetített világképet gyakran kopernikuszi forradalom néven is említik. Az 1700-as és 1800-as években felfedezték, hogy a Nap csak egy csillag a többi csillag között, az 1900-as években pedig fény derült arra, hogy a Tejútrendszer csak egy galaxis a többi közt. A jelenlegi álláspont - melyre többek közt a relativitáselmélet van nagy hatással- szerint minden pont a Világmindenségben fizikai szemszögből nézve azonos helyzetben van, miszerint bármelyik tetszőleges pontot kiemelhetünk elméleti megkülönböztetésre a többitől. Ezek fényében a Világmindenség középpontjának meghatározása értelmét veszti. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/nikolausz_kopernikusz
Kepler Johannes Kepler (1571-1630) Johannes Kepler (Weil der Stadt, Baden Württemberg, Németország, 1571. december 27. - Regensburg, Bajorország, Németország, 1630. november 15.): német matematikus, csillagász és optikus volt, aki felfedezte a bolygómozgás törvényeit, amelyet róla Kepler-törvényeknek neveznek. Élete Kepler 1571. december 27-én született Weil der Stadtban a német szabad birodalmi városban (kb. szabad királyi város). Anyja keltette fel az érdeklődését a csillagászat iránt: megmutatta neki az 1577-es üstököst és az 1580-as holdfogyatkozást. 1591- ben teológiát kezdett el tanulni Tübingenben. Itt az egyetemen hallott először Kopernikusz csillagászati világképéről. Kepler eredetileg protestáns lelkész szeretett volna lenni, de - mivel ismert volt matematikai tehetsége - a Grazi Egyetemre meghívták matematikát és csillagászatot tanítani 1594 áprilisában (23 éves volt ekkor). 1597 áprilisában vette feleségül Barbara Mühlecket (máshol Barbara Müller von Mühlegg, apja vízimalom molnára volt, aki később lovag lett, innen a von Mühlegg). Kepler 1600-ben lett Tycho Brahenak, II. Rudolf császár udvari csillagászának segédje. A közös munkájuk Prágában bonyolultan alakult. Mindketten tudták, hogy a különböző adottságaik kiegészítik egymást. Brahe nagyon kitűnő megfigyelő volt, és megfigyeléseiben a légkör fénytörését is korrigálta, matematikai képességei viszont elég korlátozottak voltak. A kitűnő matematikus Kepler pedig rövidlátása miatt alig tudott pontos megfigyeléseket tenni. Brahe az ifjú matematikatehetséggel szerette volna világképét kidolgozni, melyben a Nap a Föld körül kering, és a Nap körül a bolygók. 1601-ban Brahe halála után Kepler lett az udvari matematikus és csillagász. 1604-ben megfigyelte a fényes szupernóvát, és a megfigyeléseit a De Stella nova in pede Serpentarii ("A Kígyótartó lábában megjelent új csillagról") című könyvében jelentette meg. Kepler felhasználva Brahe - Brahe rokonaitól nehezen megszerzett - adatait kimutatta, hogy a Mars pályája nem kör, hanem ellipszis, és annak egyik gyújtópontjában van a Nap (Kepler első törvénye). Megfigyelte azt is, hogy a bolygók a Naphoz közelebb járva gyorsabban mozognak, mint távol. Levezette a megfigyelésekből, hogy azonos idők alatt azonos területet súrol a bolygók vezérsugara (második törvény). A két törvényt az 1609-ben megjelenő Astronomia Nova (Új csillagászat) című művében közölte. Keplert egyik legjelentősebb munkája a Dioptrice (Optika) volt, melyben az egész optikát tudományos szintre emelte. 1611- ben megjelent művében az általa felfedezett Kepler-távcső csak mellékes dolognak tűnik a fénytöréssel és az optikai leképezéssel kapcsolatos eredményeihez képest. Kepler felesége 1611-ben meghalt két gyermeket hagyva maga után. Miután 1612 januárjában II. Rudolf meghalt, Kepler Linzben talált matematikusi állást. A Mars adatainak kitartó tanulmányozásával 1618. május 15-én összefüggést talált a bolygók keringési ideje és a Naptól való távolságuk között, amelyet ma Kepler harmadik törvényének nevezünk: a bolygók Naptól való átlagos távolságainak (a, a pálya fél nagytengelyeinek) köbei úgy aránylanak egymáshoz, mint a keringési idejük (T) négyzetei, azaz a a 3 / T 2 hányados minden naprendszerbeli bolygó esetén ugyanakkora. Ezt a törvényt az 1619-ben írt Harmonices Mundi ("A világ harmóniája") című művében közölte. Például a Jupiter keringési idejének (11,8 földi év) négyzete majdnem 140. A Jupiter majdnem 5,2-szer van távolabb a Naptól, mint a Föld; ennek köbe (5,2-ször 5,2-ször 5,2) szintén majdnem 140. 1620 augusztusában Katherinét, Kepler anyját Leonbergben boszorkánysággal vádolták, 14 hónapra bebörtönözték. Abban, hogy 1621 októberében elengedték nagy szerepe volt Kepler közbenjárásának, és Kepler hírnevének. Anyja a követező évben meghalt. Élete vége felé 1627-ben adta ki Kepler Tabulae Rudolfinae-t (Rudolf-féle táblázatokat), élete utolsó nagy művét. Kiértékelte Tycho Brahe megfigyeléseit és addigi legpontosabb bolygópályaleírásokat adta meg. Ez a bolygótáblázat szolgált később alapul Kepler törvényei mellett Isaac Newton számára, hogy megalkossa a gravitációs és mozgástörvényeit. 1630. november 15-én 59 éves korában Kepler lázban halt meg Regensburgban. (Lakóháza) Törvényei I. A bolygók a Nap körül olyan ellipszis alakú pályán keringenek, melynek egyik gyújtópontjában a Nap áll. (Következménye, hogy az égitestek mozgásuk folyamán, hol közelebb, hol távolabb járnak a Naptól.) II. A bolygótól a Naphoz húzott összekötő egyenes, a vezérsugár, egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol. (Következmény: a bolygók (égitestek) napközelben gyorsabban, naptávolban lassabban mozognak. A sebesség naptávolban annyiszor kisebb, mint napközelben, amennyi e két távolság viszonya. Az egyenetlen mozgás következménye az évszakok különböző tartalma, a Földön a telet magában foglaló félév (szept. 23-márc. 21-ig), 7 nappal rövidebb a nyarat magában foglaló másik félévnél.) III. A bolygók keringési idejének négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint közepes naptávolságuk (ellipszisük fél nagytengelye) köbei: T a 2 / T b 2 = R a 3 / R b 3 A Naphoz közelebbi bolygók keringési ideje tehát rövidebb, mint amelyek távolabb helyezkednek el. Ha a keringési időt években a közepes távolságot csillagászati távolságegységben (CsE= Föld-Nap távolság) adjuk meg, akkor bármely bolygóra érvényes lesz a következő egyenlőség: T 2 = R 3. Kitűnő lehetőséget nyújt ez az összefüggés égitestek közepes naptávolságának meghatározásához, mivel a keringési időt megfigyeléssel meghatározhatjuk. (Ha például egy újonnan felfedezett égitest keringési ideje 8 év, annak közepes távolsága 4CsE, hiszen 8 2 =4 3.) Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/johannes_kepler és http://www.sulinet.hu/fizika/kepler/keplerx.htm
Galilei Galileo Galilei (1564-) Galileo Galilei az olaszországi Pisában látta meg a napvilágot 1564-ben, Giulia Ammannati és Vincenzo Galilei zenetudós fiaként. Eredetileg orvosnak készült a pisai Egyetemen, de pénzügyi problémák miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Arkhimédesz műveinek tanulmányozása a matematika és a természetfilozófia felé fordította. Így matematikát tanított 1589 és 1592 között. Első megjelent művei szintén Arisztotelész szellemében fogantak igazodva a kor szelleméhez. 1610-ig Padovában professzorként geometriát, mechanikát, és csillagászatot tanított, valamint mechanikai kísérleteket és tanulmányokat folytatott. Itt építette termoszkópját, iránytűket konstruált, és kézikönyvet is írt használatukról. 1594-ben szabadalmaztatta vízemelő gépét, és egyes források szerint feltalálta a mikroszkópot. (Elfogadottabb az a nézet, hogy Leuvenhoek a mikroszkóp feltalálója.) 1610. január 7-én fedezte fel a Jupiter négy legnagyobb holdját, melyek később Galilei-holdak néven lettek ismertek. Ez a felfedezése egy komoly érv volt a Föld központú világgal szemben. Munkássága Csillagászat Habár az elterjedt nézet pontatlan, miszerint Galilei fedezte fel a távcsövet, ő volt az első emberek egyike, aki az ég tanulmányozására használta azt. Egyes feljegyzések szerint a távcsövet 1608-ban Hollandiában találták fel; majd Galilei készített egy 8x nagyítású, később egy kb. 20x nagyítású modellt. 1609. augusztus 25-én bemutatta az első távcsövét a velencei törvényhozóknak. Ez a fajta másodállása jövedelmezőnek bizonyult, mivel a kereskedők hasznát vették a hajózásban. 1610 márciusában nyilvánosságra hozta a kezdeti csillagászati megfigyeléseit a Sidereus Nuncius (Csillagászati Hírnök) című rövid értekezésében. 1610. január 7-én Galilei felfedezett a Jupiter négy nagy holdja közül hármat: az Iót, az Europát, és a Callistót. Pár nappal később a Ganymedest is sikerült feljegyeznie. Rájött, hogy ezek a holdak keringenek az égitest körül, mivel néha ideiglenesen eltűnnek; ezt a Jupiter mögötti mozgásuknak tulajdonította. 1620-ban további felfedezéseket tett. Későbbi csillagászok felülbírálták Galilei elnevezéseit, megváltoztatva a Medici-csillagokat Galilei-holdakra. A kijelentés, miszerint egy égitest körül több kisebb égitest kering, átfogó képet adott a geocentrikus világról, aminek a középpontjában a Föld van. Kiegészítésem: Inkább cáfolta a geocentrikus világképet, mivel Galilei talált olyan égitesteket, melyek nem a Föld körül keringenek. (a szerk.) Galilei lejegyezte, hogy a Vénusz rengeteg fázisban hasonlít a Holdra. A Kopernikusz által felfedezett heliocentrikus világkép jóslata szerint a Vénusz Nap körüli keringése okozhatja, hogy a Földről látható a Vénusz megvilágított félgömbje, amikor az a Nap ellentétes oldalán van, és nem látható amikor a Föld felőli pályán halad. Ezzel ellentétben, a ptolemaioszi geocentrikus világkép szerint csak növekvő és új fázisok láthatóak, míg a Vénusz a Nap és a Föld között kering Föld körüli pályán. A Vénusz fázisainak megfigyelése igazolta, hogy a bolygó a Nap körül forog, és támogatást nyert a heliocentrikus világképhez (de nem bizonyította be azt). Galilei volt az első azok közül, akik napfoltokat figyeltek meg, habár a kínai csillagászok már bizonyíthatóan ezt korábban megtették. A napfoltok léte egy másik problémát vetett fel a régebbi filozófia által tökéletesnek hitt menny fogalmával. Valamint az évenkénti változás a mozgásukban először Francesco Sizzi jegyezte le, hatalmas eltéréseket mutatott a Föld-középpontú világnézettel és Tycho Brahével. A napfoltok felfedezése körüli vita egy hosszú és zord viszályhoz vezetett Christoph Scheinerrel, valamint David Fabriciusszal és a fiával, Johannesszel. Ő volt az első, aki hegyeket és krátereket vélt felfedezni a Holdon, amire a felszínen látható fény-árnyék mintákból következtetett. Ezen megfigyelések segítségével becsülte meg a hegységek magasságát. Majd arra a következtetésre juttatta, hogy a Hold durva és egyenetlen, csakúgy mint a Föld felszíne maga, és nem tökéletes gömb, mint ahogy Arisztotelész gondolta. Galilei látta meg először a Tejutat korábban ködfoltnak vélve, majd rájött, hogy az valójában csillagok tömege, és ezek ilyen sűrűn a Földről nézve felhőnek látszanak. Beazonosított sok más csillagot, ami szabad szemmel nem vagy nehezen látható. Galilei fedezte fel 1612-ben a Neptunuszt, de nem jött rá, hogy az egy bolygó és így nem vizsgálta különös figyelemmel. A jegyzetfüzetében a bizonytalan és beazonosíthatatlan csillagok közé sorolta. Fizika Galilei elméleti és gyakorlati munkája a testek mozgásán, Kepler és Descartes független tevékenységével együtt, a Newton által később felfedezett klasszikus mechanika előfutára volt. Úttörő volt, mivel az európai hagyományoktól eltérően precíz kísérleteket hajtott végre, ragaszkodva a természet szabályainak matematikai leírásához. Galileiről rengeteg történet kering. Ezek közül talán a leghíresebb a pisai ferde toronyból leejtett különböző tömegű testek elbeszélése. Ezzel bizonyította, hogy a szabadesés sebessége független a testek tömegétől (kizárva a légellenállást). Ez ellentétes volt azzal, amit Arisztotelész állított: a nehezebb testek
Galilei gyorsabban, a könnyebbek lassabban esnek, egyenes arányosságban a tömeggel. A torony története először Vincenzo Viviani, Galilei tanítványa által írt életrajzban tűnt fel, és mára teljesen elfogadottá vált. Ennek ellenére Galilei kísérletezett lejtőn leguruló golyókkal, amivel ugyanazt tudta bizonyítani: a leguruló vagy szabadeső golyók a tömegüktől függetlenül gyorsulnak. Felírt egy precíz matematikai törvényt a gyorsulásra: a gyorsulás teljes útja, nyugalomból indulva, az idő négyzetével arányos (Ez a törvény rengeteg későbbi tudományos megállapítás elődjének tekinthető). Bebizonyította még, hogy a testek mindaddig megőrzik a sebességüket, amíg egy másik erő gyakran súrlódási nem hat rájuk, megcáfolva az elfogadott arisztotelészi hipotézist, miszerint a testek természetüknél fogva lelassulnak és megállnak, ha nem hat rájuk erő. Ez az alapelv testesítette meg Newton első mozgástörvényét. Továbbá rájött, hogy az inga lengésideje (t) nem függ annak maximális kitérésétől (amplitúdó - A) csak az inga hosszától (l). Amíg Galilei azt hitte, hogy a lengésidő mindig pontosan megegyezik, ez csak kis amplitúdónál igaz. Ez megfelelő egy óra szabályozásához, erre Galilei maga is rájött. Az 1600-as évek elején, Galilei és egy társa megpróbálta megmérni a fény sebességét. Mindketten egy hegytetőn álltak redőnyös lámpát tartva. Galilei kinyitotta a redőnyt, majd amikor a társa meglátta a fényt ő is kinyitotta. Egy mérföld körüli távolságnál, Galilei nem tudott nagyobb eltérést észlelni, mint amikor pár méterre álltak egymástól. Arra a következtetésre jutott, hogy a hegycsúcsok távolsága nem elég nagy a pontos méréshez. Kevesebben tudják, hogy ő is azon elsők között volt, akik rájöttek: a hangnak is van frekvenciája. Miután két vésőt különböző sebességgel dörzsölt össze, kapcsolatot talált a hangmagasság és a vésők rezgése között (frekvencia). Az 1632-es Párbeszédekben Galilei leírta az dagály-apály jelenség fizikai felvetését, amit a Föld forgásának tulajdonított. Ez ha igaznak bizonyult volna, erős bizonyíték lett volna a Föld saját tengelye körüli mozgására. (A könyv eredeti címe Dialógus a dagályról; de az inkvizíció parancsára megváltoztatta azt.) Ezen elmélet szerint az óceáni medencék alakjának szerepe van a dagály méretében és időtartamában. Helyesen megállapította, hogy az Adriai-tenger közepén elhanyagolhatóak a dagályok a többi részhez képest. Mint általános leírása a dagályoknak jó volt, de maga a feltevés már hibásnak mutatkozott. Galilei előrelépett az általános relativitáselméletben is. Eszerint senki sem tudja egy test sebességét megállapítani viszonyítási pont nélkül. Később ezen is alapult Einstein relativitáselmélete is.
Galilei