2018. október XVIII. évfolyam 10. szám Tartalom A szokásos piaci ár meghatározásának módszerei Adósarok: Új transzferár rendelet, 2018 Szerző: dr. Szücs Tamás controlling és számviteli szakértő
E-Controlling Több mint 15 éve a hatékonyság szolgálatában! Tisztelt Előfizetőnk! A szakmai folyóiratunk előfizetéséhez INGYENES TANÁCSADÓI SZOLGÁLTATÁS is jár! A controllinggal kapcsolatos kérdését az olvasoikerdesek@forum-media.hu e-mail címen várjuk. Honlapunkról www.szamvitelszaklap.hu a Segédletek közül töltheti le az excel alapú szerkeszthető segédleteket. A kézirat lezárásának dátuma: 2018. október 2. A szokásos piaci ár meghatározásának módszerei A vállalatcsoporton belüli gazdálkodás növekvő szerepével mind gyakoribbak a termékek, szolgáltatások kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciói. Ezek számos különös adójogi kérdést vethetnek fel. Továbbá a 2010. években a leggyakoribb adóellenőrzési forma a szokásos piaci árnak való megfelelés ellenőrzése. Az alkalmazott árakkal befolyásolni lehet a keletkező eredményt, s ezzel átcsoportosíthatóvá válnak a cégcsoporton belül keletkezett nyereségek. A cikkben bemutatásra kerülnek a legfontosabb fogalmak, illetve azon módszerek, amelyek segítségével megállapíthatók a traszferárak. A 20. század második felével mind a regionális, mind a globális vállalati tevékenység fokozódó térhódításával egyre gyakoribbá és összetettebbé válnak a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciók. Az egymással tulajdonosi vagy ezzel egyenértékű kapcsolatban álló vállalkozások kereskedelmi, és pénzügyi kapcsolataira a külső piaci feltételek egészen máshogy hathatnak, mint az egymástól független vállalkozásokéra. A tulajdonosi érdekek sajátos érvényesülése nem minden esetben találkozik az adott ország adózási-számviteli szabályaival. Ha az érintett vállalatcsoporton belüli, egymás közötti elszámolásaikban érvényesített árai nem a tényleges piaci viszonyokat tükrözik (nem felel meg a szokásos piaci árnak), nagymértékben torzulhat a vállalkozások adókötelezettsége, és ezzel az adójogi illetőség szerinti ország adóbevétele. 1 Multinacionális nagyvállalatokra jellemző napjainkban, hogy a transzferárazás segítéségével próbálják meg átcsoportosítani a vállalati jövedelmeket a különböző országok között, ott megfizetve a jövedelmi adókat, ahol a legkedvezőbb így biztosítva az vállalatcsoport-szintű adófizetési kötelezettség optimalizálását (kvázi minimalizálást). A fejlett országok számára a nem szokásos piaci árak mellett bekövetkezett jövedelemáramlás komoly adókiesét okoz, amely a jelenlegi gazdasági környezetben senki nem engedhet meg magának. Nemzetközi szinten 1 Bóta Zsuzsanna: Transzferárazás egy kérdőíves felmérés tapasztalatai 2
a transzferárak szabályozására először az 1960-as évek végén, az Egyesült Államokban került sor. A gazdaságilag legfejlettebb országokat tömörítő OECD 1995-ben fogadta el a transzferárakra vonatkozó irányelveit, melyek a már 1978. óta publikált jelentéseken alapultak, és melyek az adózókat és az adóigazgatási szerveket egyaránt a megfelelésre ösztönözték. Az OECD-tagállamok az OECD Modell Egyezmény 9. -ban foglalt, piaci árról szóló alapelveit a transzferárképzésre vonatkozó nemzetközi normaként fogadták el. Az irányelvek közzététele után minden ország kidolgozta a saját szokásos piaci ár elszámolásával kapcsolatos jogszabályi előírásait. Sajnos ezek a szabályok túlságosan is lokálisra sikeredtek, az adott ország keretein belül érvényesíteni lehet, azonban az országok között akár bilaterálisan is csak nagyon nehézkes. Ismét az OECD kezdett el elsőként foglalkozni az ezredforduló után olyan megoldásokon, amelyek sikeresebbé tennék az országok közötti elszámolásokat. Az adóalap-csökkentő és profitátcsoportosító (angolul: Base Erosion and Profit Shifting, BEPS) magatartások kezelésével egy olyan kezdeményezés került publikálásra, amely az adóelkerülés és aluladóztatás problémájának megoldására egy átfogó akcióterv keretében 2013. július 19-én jelent meg (BEPS-akcióterv). A globális adófizetési kötelezettség minimalizálására való törekvés mellett (mely kétségkívül az egyik legfontosabb szempont lett mára a vállalatok számára), létezik az elszámolások alkalmazásának egy másik fontos területe is a pénzügyi teljesítménymérceként való használat. Egy-egy vállalat termékeinek/szolgáltatásainak önköltségét, és ezen keresztül azok eladási árát nagymértékben az előállítás során felhasznált anyagok, termékek árai határozzák meg. Vezetői számviteli szempontból a belső árak alkalmazása ezért kiemelt döntés-előkészítési jelentőséggel bír olyan nagyvállalatok esetében, melyek felelősségi egységei működésük során felhasználják egymás outputjat saját termékeik, szolgáltatásaik előállításához. A vállalaton belüli elszámolások lehetővé teszik az egyes felelősségi egységek teljesítményének mérhetőségét, ezáltal megmutatják, hogy azok mennyiben járulnak hozzá a vállalati szintű profit megteremtéséhez. Hosszú távon a transzferárazás meghatározója lehet az ún. make or buy vagyis a termeld vagy vedd meg döntéseknek, hiszen a jól működő belső elszámolási rendszer informálja a vállalat vezetőit arról, hogy az adott terméket vagy szolgáltatást érdemes-e vállalaton belül előállítani, vagy hatékonyabb-e a tevékenység külső piacról történő beszerzése. A transzferárak meghatározása Az elszámolásokhoz használt belső árak képzésének több módszerét is alkalmazhatja egy vállalat a gyakorlatban: Hagyományos ügyleti módszerek Piaci alapú belső árról kizárólag kompetitív piaci feltételek fennállása mellett beszélhetünk. A keresleti és kínálati oldalon is sok hasonló informáltságú piaci szereplő van, a terméket előállító tetszése szerinti számú külső ügyfélnek adhatja el a terméket, és a vásárló is bármilyen külső szállítótól beszerezheti azt. Ez esetben a tiszta piaci ártól való negatív/pozitív eltérés is indokolt lehet. A negatív eltérés indokoltságát adhatja pél dául a vállalaton belüli termékértékesítések/szolgáltatások általában nem tartalmaznak olyan költségeket és ráfordításokat, mint pl.: ügynökhálózati, garanciális, vagy szállítási és egyéb értékesítési költségek. Összehasonlító független piaci ár Az összehasonlító független árak módszere az ellenőrzött ügyletek során átadott eszközökért, szolgáltatásokért felszámított árat összeveti más, független tranzakció esetében alkalmazott árral. Ha a két ár eltér egymástól, akkor a kapcsolt vállalkozás kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatai nem függetlenek egymástól. 3
Ügyletek összehasonlíthatósága A kapcsolt és független ügyletek közötti összehasonlíthatósági szint meghatározása megkívánja azon fontosabb szerződési feltételek összehasonlítását, amelyek befolyásolhatják a két ügylet eredményességét. Ilyenek lehetnek: beszámított vagy fizetett ellenszolgáltatás; értékesítési vagy vásárlási volumen; vállalt garanciák mértéke és időbeni kiterjedése; korszerűsítés (update), újratárgyalás vagy módosítás joga; a licenc szerződés vagy megállapodás időbeli hatálya, lejárati vagy újrakötési jogok; párhuzamos ügyletek, vagy folyamatban lévő más gazdasági kapcsolat az eladó és a vevő közt, ideértve a kapcsolódó és mellékszolgáltatásokat is; hitel vagy fizetési kondíciók. Kockázati tényezők A fontosabb kockázati elemek és azok felvállalása az ügyletben részt vevő felek szempontjából jelentősen befolyásolhatja a felszámított vagy a fizetett árat, vagy az elért nyereséget. A fontosabb kockázati tényezők a következők: piaci kockázat, ideértve az áringadozást, a keresletet, a kínálatot és a készletszintet; szezonalitás; K+F sikerességével kapcsolatos kockázat; kamat és árfolyam-ingadozásból adódó pénzügyi kockázat; hitel és vevői tartozásokból adódó kockázat; termékgaranciával járó kockázat; általános üzleti kockázat a tulajdon, üzem és felszereléssel kapcsolatban. Piaci szituáció a piacok földrajzi helyzete, relatív mérete és gazdasági fejlettsége; a terméknek, a nyújtott vagy közvetített szolgáltatásnak releváns piaci részesedése; a termelésnek és az elosztásnak speciális költségei; a verseny kiterjedtsége és intenzitása az egyes piacokon; az adott iparág gazdasági helyzete (Növekszik vagy csökken-e a felvevőpiac?); a helyettesítő termékek jelenléte vagy hiánya. Stratégiai szempontok Az árat a vállalkozás stratégiai döntése is befolyásolhatja, melyek közül a legjelentősebb egy új piacra való belépés vagy egy termék részesedésének növelése egy már megszerzett piacon, illetve egy újonnan kifejlesztett termék bevezetése az eddig megszerzett piacon. Ez megmutatkozhat átmeneti költségnövekedésben vagy árengedményben, amelyek eltérnek a szokásos piaci áraktól. 1. Viszonteladási ár módszere A viszonteladási árak módszerének alapja az az ár, amelyen egy kapcsolt vállalkozástól megvásárolt terméket, egy független vállalkozásnak megvásárolt terméket, egy független vállalkozásnak tovább értékesítenek. Ezt az árat (viszonteladási árat) ezután csökkentik a megfelelő bruttó haszonnal (viszonteladási árréssel). A bruttó 4
haszon képezi a viszonteladó számára a fedezetet az értékesítési és működési költségeket, továbbá a meg felelő nyereséget. A viszonteladási árrés levonása után megmaradó összeg tekinthető a kapcsolatos vállalkozások közötti szokásos piaci árnak. Viszonteladási módszer A viszonteladási árak módszerének alkalmazásakor kevesebb korrekcióra van szükség, mint az összehasonlító független ár módszer esetében. A különbség ebben az esetben inkább a termékek közötti különbségek árra való hatása érvényesül, kevésbé az árrésre gyakorolt hatás. 2. Költségalapú módszerek Tökéletes piac hiánya esetén a legkézenfekvőbb, sok esetben a hagyományos árképzési gondolkodás alapján, az elszámoló árak költség alapon történő meghatározása, kizárólag annak szem előtt tartása, hogy a terméket/szolgáltatást eladó költségei megtérüljenek. Fontos kihangsúlyozni, hogy a termék-előállítás önköltségének meghatározásának különböző mélységei vannak, így több lehetőség kínálkozik a transzferár meghatározására. A határköltség-alapú transzferár csak a termék/szolgáltatás előállításához szükséges, rövid távú változó költségek, és a termeléshez szükséges kapacitások fenntartásának költségeivel számol. A változóköltség-alapú transzferár csak a termék előállításához szükséges változó költségeket veszi figyelembe, mivel azt feltételezi, hogy a fix költségek a tényleges belső tranzakcióhoz nem kapcsolódnak. (Ennek a számítási metódusnak a legnagyobb problémája, hogy nem téríti meg a leadó egység fix költségeit, ezzel torzítja az egységek eredmény-kimutatásait.) A transzferárazásokról készült felmérések szerint a gyakorlatban a legtöbb vállalat a teljesköltség-alapú árképzést alkalmazza, általában egység szintű kapacitásköltség meghatározásával. A teljesköltség-alapú transzferárak használatának egyik legnagyobb hátránya, hogy a terméket leadó szervezeti egység fix költségei menynyiségtől függő változó költséggé alakulnak át 2 a tranzakciók során. 2 Kozma László: Belső elszámolások: a transzferárazástól az SLA-ig 5
Költség + módszer 3. Hibrid árképzés A hibrid transzferárak figyelembe veszik mind a költségalapú, mind a piaci információkat. A menedzsmentnek alkalmazhat elszámoló árként a termék belső előállítási és szállítási költségeinek, valamint az összehasonlítható termékek piaci árának átlagát. Más esetekben a hibrid elszámoló ár alakulhat ki abban az esetben, ha az értékesítési egység által elszámolt bevétel eltér a beszerző egység által felismert költségtől. A hibrid árak leggyakoribb formája a tárgyalásokon alapul a vállalat egy alegységét arra kérik, hogy tárgyaljon a közöttük lévő elszámoló árról, és döntsön arról, hogy vásárol-e, vagy külső, harmadik személytől szerzi-e be. Az esetleges transzferár ezután az alvállalkozók eladása és beszerzése közötti alkupozíció eredménye. A költségekkel és az árakkal kapcsolatos információk döntő szerepet játszanak a tárgyalási folyamatban. A tárgyalásos átruházási árakat gyakran alkalmazzák, amikor a piaci árak ingadoznak és folyamatosan változnak. 4. Kettős árazás módszere A vevő és eladó profitcentereknek különböző érdekeik vannak a transzferár kérdésében. Egyik esetben az árat a vásárlási döntés meghozatalához használják, amely determinálja a vásárló profitcenter outputját. Másodsorban az ár fontos tényezője lehet az eladó profitcenter teljesítményének értékelésének. A vállalkozások kettős árképzéshez (Dual Princing Method) fordulnak, miközben két különálló árazási módszert használnak az eladásra és vásárlásra a belső tranzakciókban. Egy gyakori példa kettős árképzésre, amikor az eladó profitcenter fedezetet kap a költségekre (teljes vagy változó) plusz normális áremelés alapú eladási ár és a vevő profitcenter egy szintetikus piaci árat fizeti a belsőleg átvett termék/szolgáltatások után. Vagy másképp megfogalmazva a terméket fogadó alacsonyabb (pl.: változóköltség-alapú), a terméket leadó magasabb (pl.: teljesköltség-alapú) áron számolja el azt, ami lényegesen csökkenti az elszámolási rendszer átláthatóságát. A duális árképzésmódszer a lineáris programozás logikáján alapul, egy lineáris programozás elsődleges és másodlagos megoldása közti kapcsolatban fogalmazható meg a probléma. A lineáris programozásnak ez a 6
módszere teljesen megfelelő a kutatásban az optimális az erőforrások elosztása (elsődleges probléma) egyfelől és optimális belső árrendszer (másodlagos probléma) keresése. 5. Tárgyalásos ármeghatározás Amennyiben a köztes terméknek (szolgáltatásnak) nincs tökéletes piaca, és a transzferár meghatározása egy a terméket eladó és az azt vásárló közötti tárgyalási folyamat eredménye, melynek során bármelyik fél, bármikor dönthet úgy, hogy az adott feltételek mellett inkább valamely külső szállítót részesíti előnyben tárgyalásos ármeghatározásról beszélhetünk. A transzferárképzési módszer megválasztása mellett lényeges kérdés a belső és a külső kapcsolatok szabályozása is, vagyis az egyes vállalati divíziók önállósága a tekintetben, hogy termékértékesítéseik/vásárlásaik csak vállalaton belül, vagy külső partnerek igénybevételével történhet-e. A terméket/szolgáltatást leadó egységek lehetnek ún. service centerek, amelyek elsődleges feladata a vállalaton belüli igények kielégítése. Ezzel szemben a profitcenterek szabadon dönthetnek az értékesítési piacaikról. A teljesítményeket felvevő egységeket is hasonlóan kategorizálhatjuk, attól függően, hogy csak vállalaton belülről, vagy külső piacokról is vásárolhatnak. Klasszikus belső szolgáltatói viszonyról akkor beszélhetünk, ha a belső szolgáltató service centerként működik, és a teljesítményt felvevő divízió is csak vállalaton belül vásárolhat. Mintaeset Az ÁFONYA Zrt. egy áfonyát termelő gazdasági társaság, amelynek két részlege van: betakarítási divízió és feldolgozó ágazat. A cég jelenlegi működése során a feldolgozó ágazat a betakarított teljes mennyiséget feldolgozza áfonyalévé, majd a gyümölcslevet egy nagy üdítőitalgyáraknak adják el, aki áfonyalékeverék üdítőitalt állítanak elő. A feldolgozó részlegnek 500 hektoliteres gyümölcslé hozama 1000 tonna áfonyával szemben. A két részleg költség- és piaci áradatai a következők: Betakarítási részleg Feldolgozórészleg Változó költség, EUR/t 0,10 Változó költség, EUR/hl 0,20 Fix költség, EUR/t 0,25 Fix költség, EUR/hl 0,40 Eladási ár, EUR/t 0,60 Eladási ár, EUR/hl 2,10 1. Számítsa ki az ÁFONYA Zrt. üzemi szintű eredményét a 400 000 tonna áfonya betakarítása esetében, amit majd feldolgoznak juicenak. 2. Az ÁFONYA Zrt. az üzemi eredményének 5%-ával egyenlő bónuszban részesíti el divízióit. Határozzuk meg az egyes részlegvezetők által az adott időszakban megszerzett jutalmat az alábbi transzferárképzési módokra vonatkozóan: a) a teljes költség 200%-a, b) piaci ár. 3. Melyik transzferárképzési módszert részesíti előnyben a divízióvezető? Hogyan tudná megoldani a transzferár kérdésében felmerülő esetleges konfliktusokat? A betakarított áfonya mennyisége, t 400 000 A feldolgozott áfonyalé, hl 200 000 Az összes bevétel: 200 000 hl * 2,10 EUR/hl = 420 000 7
Betakarítási részleg: Változó költség: 400 000 t * 0,10 EUR/t = 40 000 Fix költség, 400 000 t * 0,25 EUR/t = 100 000 Az összes költség: 140 000 Feldolgozórészleg: Változó költség: 200 000 t * 0,20 EUR/t = 40 000 Fix költség, 200 000 t * 0,40 EUR/t = 80 000 Az összes költség: 120 000 A vállalat teljes összes költsége: 260 000 A vállalat üzemi eredménye: 420 000 260 000 = 160 000 EUR Részlegek A teljes költség 200%-a Piaciár-módszer Transzferár (0,10 + 0,25) * 2 = 0,7 EUR/t 0,60 EUR/t Betakarítási részleg Árbevétel 400 000 * 0,70 = 280 000 400 000 * 0,60 = 240 000 Költségek Változó önköltség 400 000 * 0,10 = 40 000 400 000 * 0,10 = 40 000 Fix önköltség 400 000 * 0,25 = 100 000 400 000 * 0,25 = 100 000 Teljes önköltség 140 000 140 000 Működési eredmény 140 000 100 000 Bónusz 140 000 * 0,05 = 7 000 100 000 * 0,05 = 5 000 Feldolgozórészleg Árbevétel 200 000 * 2,10 = 420 000 200 000 * 2,10 = 420 000 Költségek Transzferár 400 000 * 0,70 = 280 000 400 000 * 0,60 = 240 000 Változó önköltség 200 000 * 0,20 = 40 000 200 000 * 0,20 = 40 000 Fix önköltség 200 000 * 0,40 = 80 000 200 000 * 0,40 = 80 000 Teljes önköltség 400 000 360 000 Működési eredmény 20 000 60 000 Bónusz 20 000 * 0,05 = 1 000 60 000 * 0,05 = 3 000 Az eredmények fényében célszerű felhívni a részlegek vezetőit, hogy egészében kell nézni az előnyöket, illetve ezek fényében kialakítani a bónuszrendszer. Nemcsak az egymás közötti elszámolóárat kell nézni, mivel az lehet, hogy az egyik részleg számára előnyt hoz, de összeségében, a vállalat egészére kedvezőtlen. A felső vezetők hagyják a részlegek vezetőinek egymás közötti tárgyalásait, amelyet az egyes elszámolási periodusokban megismételhetnek. Célszerű lenne a duális transzferárat alkalmazni, azonban a költségalapú transzferár a betakarítási részleg vezetője számára nem ösztönző. Tegyük fel, hogy a cég döntése értelmében a belső elszámolóára a teljes költség 200%-a. A cégvezető egy decentralizációra irányúló döntést hozott. Minden részleg számára szabadságfokot biztosít az anyagbeszerzés, illetve az előállított termékek értékesítése tekintetében. Milyen döntéseket generálhat ez? 8
1. A feldolgozórészleg vezetője számára célszerű külső forrásból, 0,6 EUR/t áron beszerezni az alapanyagot. Mindez növeli a teljes költséget a beszerzési költség összegével, azonban megtakarít 0,10 EUR/t változó költséget. 2. A betakarítási részleg kénytelen külső vásárlók számára értékesíteni a terméket az előbbi okok miatt. Mindez a vállalat érdekeivel szemben megy, hiszen a kapacitások nem minden esetben kerülnek kihasználásra. A cégvezetése duális árképzés mellett döntene, miként változna a megoldás? Tegyük fel, hogy a betakarítási osztály a teljes költség 200%-a alapján értékesít, míg a feldolgozórészleg piaci áron számolja el a beszerzést. Részlegek A teljes költség 200%-a Piaciár-módszer Transzferár (0,10 + 0,25) * 2 = 0,7 EUR/t 0,60 EUR/t Betakarítási részleg Árbevétel 400 000 * 0,70 = 280 000 Költségek Változó önköltség 400 000 * 0,10 = 40 000 Fix önköltség 400 000 * 0,25 = 100 000 Teljes önköltség 140 000 Működési eredmény 140 000 Feldolgozórészleg Árbevétel 200 000 * 2,10 = 420 000 Költségek Transzferár 400 000 * 0,60 = 240 000 Változó önköltség 200 000 * 0,20 = 40 000 Fix önköltség 200 000 * 0,40 = 80 000 Teljes önköltség 360 000 Működési eredmény 60 000 Mindezek alapján a vállalat teljes eredménye: 140 000 + 60 000 = 200 000 EUR. A duális árképzés révén más elszámolóárat használ az értékesítő, és mást a beszerző. A kapott eredmény alapján megállapítható, hogy nem vállalati szintű üzemi eredményt kapunk. Felhasznált irodalom 1. Bóta Zsuzsanna: Transzferárazás egy kérdőíves felmérés tapasztalatai, Adóvilág, 2006/5. szám 2. OECD Transzferár irányelvek a multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára, MKK, 2005. 3. OECD transzferár irányelvek a multinacionális vállalkozások es az adóhatóságok számára 2012 4. Kozma László: Belső elszámolások: a transzferárazástól az SLA-ig. Magyar Távközlés. 2002/4. 5. Antic, L., Jablanovic, V.: Criteria for Evaluating Transfer Pricing Methods, Economics and Organization Vol. 1, No 8, 2000. 9
Adósarok: Új transzferár rendelet, 2018 A Nemzetgazdasági Minisztérium által elfogadott, 2017. november 17-én lépett hatályba a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló 32/2017. (X. 18.) NGM rendelete, amely az új transzferár dokumentációs kötelezettségeit rögzíti. Az NGM rendelet a jelenlegi nemzetközi tendenciákkal összhangban implementálja mind az OECD, mind az Európai Unió reformintézkedései által bevezetendő transzferár-dokumentációs gyakorlatot a korábbi 22/2009 PM rendelet által szabályozott közös és önálló nyilvántartások előírásainak célirányos változtatásaival. Az NGM rendelet alapján a tárgyévre szóló nyilvántartásnak már a Fődokumentumból és a Helyi dokumentumból kell állni. A fő- és helyi dokumentummal kapcsolatosan megállapítható, hogy a transzferár dokumentációs kötelezettséggel érintett adózóknak jelentősebb adminisztrációs teherrel kellene számolniuk a transzferár-nyilvántartások készítése során. 1. Az NGM rendelet szabályozása szerint a vállalatcsoport Fődokumentum készítésére kötelezett, amennyiben az adóévben legalább egy nem magyarországi illetőségű tagja van. A Fődokumentum a vállalatcsoport valamennyi tagjára vonatkozó közös, szabványosított információkat tartalmazza az NGM rendelet 4. (2) bekezdése által szabályozott információtartalommal többek között: a csoport szervezeti rendszerére vonatkozó információk; a vállalatcsoport általános bemutatása; a csoport legjelentősebb termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó ellátási lánc ismertetése és főbb földrajzi piacainak bemutatása; a tagvállalatok közötti jelentős szolgáltatási megállapodásokat bemutató lista; az egyes tagvállalatok értékteremtéshez való hozzájárulását bemutató funkcionális elemzés; a vállalatcsoport immateriális javaival kapcsolatos részletes tudnivalók; a csoporton belüli finanszírozási tevékenység bemutatása (ideértve a nem kapcsolt hitelezőkkel kötött jelentős finanszírozási megállapodásokat); a vállalatcsoport pénzügyi és adózási helyzete (pl. konszolidált beszámoló); a csoport hatályos egyoldalú szokásos piaciár-megállapítási megállapodásainak felsorolását és rövid bemutatását, továbbá más adózási megállapodásokat, amelyek a jövedelem országok közötti elosztásával kapcsolatosak; a Fődokumentum elkészítésének időpontja. 2. A Helyi dokumentum a belföldi adózót, valamint az adózó és kapcsolt vállalkozásai szerződéseit mutatja be, információt szolgáltat az NGM rendelet 4. (3) bekezdése alapján többek között: a belföldi szervezet vezetésének szerkezetéről; a szervezet tevékenységéről és üzleti stratégiájáról; a főbb versenytársakról; az ellenőrzött ügyletekre vonatkozó adatokról; tartalmazza a hatályos szokásos piaciár-megállapítási határozatoknak és feltételes adómegállapítási határozatoknak, valamint más adózási megállapodásoknak a másolatát, melyeket nem a hazai adó- és vámhatóság adott ki; a Helyi dokumentum elkészítésének időpontjáról. Az új NGM rendelet talán egyik legfontosabb, a transzferár dokumentáció tartalmi elemeit érintő változása az lenne, hogy a fődokumentumnak a csoport hatályos, és a jövedelem országok közötti elosztásával kapcsolatos egyoldalú APA határozatainak, és más adózási megállapodásainak (pl.: feltételes adómegállapítási határozat) felsorolását és rövid bemutatását is tartalmaznia kellene. Emellett a helyi dokumentumhoz kellene csatolni a hatályos és az adott ügyletre vonatkozó, nem az adó- és vámhatóság által kiadott egy-, két- és többoldalú APA, és más adózási megállapodások másolatát. 10
A Helyi dokumentum elemeit a Fődokumentumra való hivatkozással is lehet szerepeltetni, feltéve, hogy a Fődokumentum tartalmazza az NGM rendeletben meghatározott információkat, és elkészül az adózó társasági adóbevallásának benyújtásáig. Ha az érintett adóévre vonatkozó Fődokumentum a csoport végső anyavállalatára vonatkozó jogszabályok miatt nem áll rendelkezésre, akkor a csoport végső anyavállalatára vonatkozó Fődokumentum elkészítésére nyitva álló határidőig, de legkésőbb az adózó adóévének utolsó napjától számított 12 hónapon belül kell elkészíteni. Ha a 2017. adóévhez kapcsolódó nyilvántartás-készítési kötelezettség határideje későbbi, mint az NGM rendelet hatálybalépésének napja (2017. november 17.), akkor a nyilvántartási kötelezettség teljesítése a 2017. január 1-jén hatályos 22/2009 PM-rendelet szerint teljesítendő. Azonban az adózók számára a transzferár-nyilvántartásra vonatkozó új rendelet szerinti szabályok alkalmazása már a 2017. évben kezdődő adóévi adókötelezettség megállapítása során is választható volt, míg kötelező jelleggel először a 2018. évben kezdődő adóévi adókötelezettséghez kapcsolódó nyilvántartási kötelezettség teljesítése során kell alkalmazni. Mindezek alapján elmondható tehát, hogy miközben a kezelendő tranzakciók köre nem változik az új jogszabály bevezetésével, a tartalmi követelmények jelentősen módosultak. A jogszabály ezentúl olyan információk feltüntetését is megköveteli, amelyek helyi szinten csak a legritkább esetben elérhetőek, így a dokumentációk készítése jelentősebb teher is lehet az adózóknak a jövőben. Transzferár-nyilvántartás módosítása Az új NGM rendelet pontosította a transzferár-nyilvántartás módosításának lehetőségét is. A módosításra az adómegállapításhoz való jog elévülési idején belül, de legkésőbb az Adóhatóság ellenőrzésének megkezdéséig biztosít lehetőséget a jogszabály. Ezzel egyértelművé vált, hogy az adóhatósági ellenőrzések megkezdésével beálló önellenőrzési tilalomhoz hasonlóan, a transzferár-dokumentációk módosítása sem lehetséges az ellenőrzés ideje alatt. A módosításnak ugyanakkor elengedhetetlen feltétele, hogy bemutatásra kerüljön, az elkészült nyilvántartás miben nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, valamint ismertesse az adóalapot, az adót, a szokásos piaci árat vagy a szokásos piaciár-tartományt érintő esetleges hibákat. A fentiek alapján tehát a transzferár-nyilvántartást az eddig ismert határidőre továbbra is kötelezően el kell készíteni, ugyanakkor értelmezésünk szerint, a módosításra kizárólag speciális körülmények fennállása esetén lesz lehetőség a továbbiakban a határidő lejárta után. Az új NGM rendelet szerint a nyilvántartás készítése esetén az adózónak a nyilvántartásban bemutatott adatbázis-keresést legalább három adóévente, az összehasonlíthatóként kiválasztott ügyletek, vállalkozások pénzügyi adatait legalább adóévente szükséges frissítenie, feltéve, hogy vállalkozási tevékenységében ez idő alatt nem következik be olyan változás, amelyet független felek az ár meghatározásánál befolyásoló tényezőként vennének figyelembe. Az adózónak a jövőben az összehasonlító adatok keresését olyan módon köteles dokumentálnia, hogy az bárki számára egyértelműen rekonstruálható legyen, vagy, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a keresési lépések maradéktalanul dokumentálásra kerüljenek. Az NGM rendelet kiterjeszti az ellenőrzött ügylet fogalmát a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, illetve az adózó és külföldi telephelye közötti ügyleteket is magában foglalja már az új BEPS irányelveknek megfelelően. A szokásos piaciár-tartomány esetében minden nevesített módszer esetén kötelezővé vált az interkvartilis tartomány (felhasznált minta középső fele) használata, abban az esetben, ha a már a PM rendeletben is bevezetett feltételek nem teljesülnek maradéktalanul. Ezen feltételek annyiban módosulnak, hogy ezentúl az összehasonlító elemzésnek legalább 10 vállalat, legalább három pénzügyi évre vonatkozó adatait vagy több mint 30 megfigyelést kell figyelembe vennie. Tehát, ha az összehasonlítás során felhasznált minta nem tartalmaz legalább 30 megfigyelést, akkor az úgynevezett interkvartilis tartomány használata kötelező minden nevesített módszer alkalmazása esetén. 11
Az NGM rendelet értelmében módosul az alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatások esetében alkalmazott szokásos piacinak minősülő haszonkulcs mértéke: a korábbi 3% és 10% közé eső értékek helyett, a módosítás előtti 22/2009 PM rendelethez hasonlóan, a szolgáltatást nyújtó fél által alkalmazott 3% és 7% közötti tartományba eső értékek tekinthetőek szokásos piacinak. Ezek a következő tevékenységek: I. Információ-technológiai szolgáltatások: 1. Számítógépes programozás (TESZOR 62.01) 2. Információ-technológiai szaktanácsadás (TESZOR 62.02) 3. Számítógépes üzemeltetés (TESZOR 62.03) 4. Egyéb információ-technológiai szolgáltatás (TESZOR 62.09) 5. Adatfeldolgozás, webhoszting-szolgáltatás (TESZOR 63.11) II. Ingatlanügyletek 1. Ingatlankezelés (TESZOR 68.32) III. Szakmai, tudományos, kutatási, műszaki tevékenység 1. Jogi tevékenység (TESZOR 69.10) 2. Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység (TESZOR 69.20) 3. Fordítás, tolmácsolás (TESZOR 74.30) 4. Piac-, közvélemény-kutatás (TESZOR 73.20) IV. Oktatási tevékenység 1. Egyéb m.n.s. oktatás (TESZOR 85.59) 2. Oktatást kiegészítő tevékenység (TESZOR 85.60) V. Adminisztratív szolgáltatások 1. Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás (TESZOR 82.1) 2. Egyéb postai, futárpostai tevékenység (TESZOR 53.20) VI. Szállítás, szállítmányozás, rakományozás, raktározás, tárolás 1. Raktározás, tárolás (TESZOR 52.10) 2. Közúti áruszállítás (TESZOR 49.41) 3. Szállítást kiegészítő tevékenység (TESZOR 52.2) VII. Egyéb 1. Egyéb szálláshely-szolgáltatás (TESZOR 55.9) 2. Üzemi étkeztetés (TESZOR 56.29.2) 3. Őrző-védő szolgáltatás (TESZOR 80.10.12) E-Controlling című szakmai folyóiratunkban közzétett szakcikkek és az egyes esetekre, kérdésekre adott válaszok Olvasóink adózási, számviteli tájékoztatá sában kívánnak segíteni. A kérdésekre adott válaszok a szerzőnk rendelkezésre álló információk alapján kialakított egyéni szakmai véleményét tükrözik. A teljes tényállás ismeretében személyesen nyújtandó jogi tanácsadás eltérő szakmai véleményhez vezethet, ezért az értelmezésbeli különbözőségekért Kiadónk felelős séget nem vállal. E-Controlling Szakmai folyóirat XVIII. évfolyam 10. szám 2018. október Kiadja a Fórum Média Kiadó Kft. 1139 Budapest, Váci út 91. Tel.: 273-2090 Fax: 468-2917 Felelős kiadó: Wimmer Katalin, ügyvezető igazgató Szerkesztő: Hoppál Előd HU ISSN 1587-8961 Előfizethető a kiadónál. Hirdetések felvétele: 273-2090, 273-2099 Fax: 468-2917 E-mail: forum-media@forum-media.hu Internet: www.forum-media.hu Tördelés: B TEX 2000 Bt. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Kft. 12
A hatékony vállalatvezetés alapja, hogy a vezetés képes-e összhangot terem teni a szervezet stratégiája, struktúrája, valamint belső és külső környezete között. Képzésünk kialakításánál célunk volt egy olyan online tananyag létrehozása, amelynek mind az 5 modulja abban segíti a cégvezetők munkáját, hogy átfogó képet kapjanak a legfontosabb controlling területekről. A CONTROLLING ALAPJAI 5 leckés online tanfolyam 2018. október 30-tól (heti 1 db lecke) A leckék szerzője: Dr. Szűcs Tamás adózási és számviteli szakértő, a Pécsi Tudományegyetem Vállalati Gazdaságtan és Számvitel Tanszékének előadója Miért érdemes jelentkezni képzésünkre? A tanfolyamon szerzett tudással megalapozott stratégiai döntésekkel támogathatja cége fejlődését. Képzésünk segítségével megtudhatja, hogyan mérhető a marketing eszközök sikeressége és hogyan számszerűsíthetőek az emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségek. Ön dönti el, mikor foglalkozik a leckék feldolgozásával. A képzés elvégzésével névre szóló tanúsítványt adunk Önnek. Jelentkezzen képzésünkre, hogy cége fejlődését minél megalapozottan tudja támogatni! További információ és jelentkezés: (1) 273 2090 forum-media@forum-media.hu www.forumakademia.hu