SZAKMAI BEMUTATKOZÁS
1974-ben vettem át fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen. Munkámban mindig a tökéletességre törekedtem.
Ezeket a töméseket több, mint negyven éve készítettem az abban az időben kapható anyagokból, az akkori technológiával.
A röntgenfelvételek a 70- es évek végéről származnak. Akkortájt egyáltalán nem volt szokványos egy nagyőrlő fog négy csatornájának gyökérkezelése, ráadásul koronán keresztül. De a korona alatti szuvas rész korrekt ellátására vagyok igazán büszke.
Ebben az időben még nem jött újra divatba az 1800-as évek végén preferált vállas preparálás. A foganyag maximális kímélése végett a koronákhoz tangenciálisan preparáltam. A széli zárás mégis tökéletes.
A képeken látható restaurációkat 1983-ban készítettem kizárólag tömőanyagból. Érdekessége, hogy az előtte-utána képek között egy év telt el, mialatt a bemutatott páciens egyáltalán nem mosott fogat.
Korrekt munkám dacára kudarcokkal is szembesülnöm kellett. A fogpótlás nem ment a helyére, a páciens nem a korábbi harapás szerint harapott össze, az átadott fogpótlással pácienseimnek panasza volt stb. Kerestem mit csináltam rosszul, mit nem vettem figyelembe.
1985-ben svéd kollégák bemutattak egy filmet az egészséges és a beteg állkapocsízület működéséről. Ez a film nagy hatással volt rám. Úgy éreztem, megtaláltam a hiányzó láncszemet. A problémák okát a rossz ízületi működésben véltem felfedezni. Addig az állkapocsízülettel egyáltalán nem foglalkoztam. CONDYLAR AND DISK MOVEMENTS IN DISSECTED TMJ AUTOPSY SPECIMENS HTTPS://WWW.YOUTUBE.COM/WATCH?V=1OX09GUEKSM
Az ismert módszerek tanulmányozása után az állkapocsízületek működésének leképezésére és reprodukálására egy igen bonyolult eszközparkot fejlesztettem ki a 80-as évek második felében. Erről szólnak első találmányaim.
TALÁMÁNYAIM
Ezután tanulmányoztam a rágószerv működésének élettani hátterét. Kiindultam abból a reflexkörből, ami a mandibulát automatikusan a harapásba viszi, majd az izmok elernyedése által vissza a nyugalmi állapotba. Tapasztalataimat egyeztettem Prof. Kaiser-rel az Erfurti (NDK) orvosi egyetem élettani intézetének nemzetközileg elismert szaktekintélyével.
Szánkat normálisan nyitva tartjuk, nem csukva. A harapás jelentőségét az adja, hogy egy vegetatív funkció, az üres szájjal történő nyelés velejárója. A nyelés célja a szájból a falatot vagy folyadékot a gyomorba juttatni. Fiziológiásan a nyelőcső zárva, a légcső nyitva van. Ezért nem lehetséges egyszerre nyelni és levegőt venni. Nyeléshez a légútnak elzáródnia, a nyelőcsőnek pedig kinyílnia kell. Ehhez a gégét fel és előrefelé kell húzni. A gégét az izmok a nyelvcsont felé húzzák. Miután a nyelvcsont labilis helyzetű, a gége felhúzásához önmagát kell stabilizálnia az állkapocshoz.
Ám az állkapocs is labilis helyzetű csont. Ahhoz, hogy fix bázist adjon, előbb önmagát kell stabilizálnia a koponyához. Nyelésnél tehát a fogak záródnak, hogy az állkapocs a koponyára támaszkodva stabil helyzetet biztosítson a nyelvcsont, valamint a gége felhúzásához, ezáltal lehetővé válik a légutak lezárása és a nyelőcső megnyitása. A harapásnál az alsó-felső fogak fogágyreceptorainak visszajelzésére ellazul az izomzat, ettől a fogak szétnyílnak. Így jut az állkapocs a harapásból vissza a nyugalmi helyzetbe kb. 1 másodperc alatt.
Elgondolkodtam azon, hogy mi lehet a jelentősége az ízületi porckorongnak, hiszen a két csont közötti vastagsága mindössze kb. egy milliméter. Ráadásul működés során egyharmadnyit összenyomódik. Megmodelleztem az állkapocsízületeket a porckorongokkal és az azokat mozgató izmokkal.
Ez volt a Phantom nevű találmányom, amit 1990-ben a Nürnbergi nemzetközi feltalálói kiállításon ezüstéremmel díjaztak.
Miután a fogágyreceptorok 10 mikron alatti különbséget érzékelnek, a Phantomban a porckorong vastagságát megnöveltem. Ekkor értettem meg, hogy a fogak rágófelszínének formája, a harapás miként befolyásolja többek között a vázizomzat működését.
Azt a következtetést szűrtem le, hogy a rágóizmok reflexes ellazulásához nem kell foglalkozni az állkapocsízületek működésével, sőt a harapási magasság sem olyan fontos.
Egy artikulátor egyéni értékekre való programozásának egyedül a teljes fogsor készítésénél van jelentősége. Minden más esetben teljesen fölösleges, mert a diszkusz artikulárisz összenyomásából származó mozgás, a nem egészséges állkapocsízület ( csapágyas tengely ) mozgása, az állkapocs testének természetes deformációja, a koponya csontjainak természetes mozgása, a fogak mozgása a fogágyban amúgy is utánozhatatlan. A teljes fogsornál a fogínyre fektetett alaplemez pufferolja ezeket a mozgásokat.
A teljes fogsor esetében az egyéni mozgásokat a valós mozgásokból kell levezetni. Ehhez elkerülhetetlen az egyéni rágósík meghatározása. Egyedül az ízületek helyzete számít a harapásban. Ha a rágóizomzatnak nem kell a hibás állkapocsízületi pozíciót korrigálni, reflexesen ellazul a harapás elérése után. A jó harapásra nem az jellemző, hogy a páciens imád így összezárni, hanem hogy kiváltja a reflexes izomellazulást. Innentől a harapás műszeres meghatározására törekedtem, amit újabb találmányok követtek. A módszer és az eszközpark lényegesen leegyszerűsödött.
Arra a következtetésre jutottam, hogy a felső modell artikulátorra való átvitelével kell kezdeni a regisztrálást. Itt mindegy, hogy a tengelyhelyes átvitelnél milyen arcívet használunk, az egyedüli fontos az átviteli sík definiálása.
Az alsó modell felsőhöz való hozzárendeléséhez olyan regisztrátumot kell alkalmazni, ahol az állkapocsízületek helyzete definiálható. Erre a támasztócsapos regisztrálás a legalkalmasabb.
Figyelembe kell venni, hogy egy eleve kompressziós ízület a támasztócsapos regisztrálás során nem fog visszarendeződni. Sőt nagy valószínűséggel az egészséges ízületben is kicsúszik a porckorong az ízületi képletek közül a regisztrálás során. Emiatt a támasztócsapos regisztrálás tipikusan mindkét oldalon kompressziós ízületet eredményez.
A két lemezt mindig a nyílhegy csúcsánál kell összeblokkolni. (A kondilusz fiziológiai helyzete a regisztrálás által talált helyzethez képest sagittálisan nézve előrébb van. Ám az állcsont átvitelekor a kétoldali kompresszió szimulálása és a kompresszió megszüntetése során az állcsont automatikusan előrébb kerül.)
Az alsó modell felsőhöz való hozzárendelése előtt szimulálni kell az ízületi kompressziót. A hozzárendelés után a kompressziós ízületeket disztrahálni kell. Így vezethető le a harapás a helyes ízületi pozícióból.
Az axiográfiát nem az artikulátor programozására, hanem az állkapocsízület diagnosztizálására célszerű használni.
Az állkapocsízületi kezelés axiográfiával folyamatosan követhető.
A harapás (az alsó-felső fogak maximális felszínnel való érintkezése, az állkapocs legkraniálisabb helyzete) rágáskor nem jöhet létre, mert a fogakon lévő ételmaradék azt ellehetetleníti. Azt a következtetést szűrtem le, hogy nem kell a rágással foglalkoznom.
Elgondolkodtam azon, hogy ha a harapás a nap 24 órájából mindössze 15 percre jön létre, azaz az idő mindössze 1%-ára jellemző, akkor miért is kerítünk akkora feneket például egy mély- vagy keresztharapásnak.
Amennyiben az ízületi pozíció a harapásban nem stimmel, akkor - tipikusan alvásnál, - az izomzat megpróbálja a hibás ízületi pozíciót rendezni. Ez fogcsikorgatásban nyilvánul meg. Ha az állkapocs elmozdulását például a mély- vagy keresztharapásban álló fogak gátolják, akkor fogszorítás jön létre. A fogszorítás fogászati- és az általános állapotban fellépő tünetei is sokkal súlyosabbak, mint a fogcsikorgatásnál. Ezért törekszünk a normál harapásra. Ha az ízületi pozíció a harapásban stimmel, az izomzat ellazul, függetlenül attól, hogy a páciensnek mély- vagy keresztharapása van-e.
Elgondolkodtam azon, hogy miért is foglalkozik a fogszabályozás a fogak kiegyenesítésével. Az arc harmóniája attól függ, hogy jellegzetességei visszatükröződnek-e a fogazatban. Az arc nem tükörszimmetrikus, a fogazatnak sem szabad annak lennie.
Minél világosabb egy fog, annál inkább kiugrik a szájból. A fogaknak nem magukra, hanem az arc szépségére, harmóniájára kell felhívni a figyelmet. A túl világos fogak természetellenesek, művi hatást keltenek.
Elgondolkodtam azon, hogy miért észlelhető gyakran fogágykárosodás csak egy-egy fogon. Ha az ízületi pozíció a harapásban nem stimmel és a fogak csikorgatását a fogak állása nem teszi lehetővé, a fogszorítás által kiváltott jelentős oldalirányú erő túlterheli a fogágyat.
Elgondolkodtam azon, hogy miért képződik egyeseknek rendkívül rövid idő alatt fogköve, míg másoknak egy év alatt, a szájápolás teljes elmaradása dacára sem. Ha az ízületi pozíció a harapásban stimmel, az izomzat ellátja feladatát, az öntisztulást.
FOG-ORVOS?
Van olyan vélekedés, miszerint az általános orvosokkal ellentétben a fogorvosok nem igazi orvosok, hiszen ténykedésük nem érinti a szervezet egészét. Az állkapocsízületi kezelés a rágóizomzat működésének befolyásolása által pozitívan hat a szervezet egészére. A hibás állkapocsízületet a rágóizomzatnak kell kompenzálni. A rágóizomzat a tartóizomzat része, a vállés nyakizomzattal együtt felelős a fejtartásért. Ezért képes az állkapocsízületi kezelés a páciens általános állapotában jelentkező legkülönbözőbb tünetein javítani, ezért befolyásolja a testtartást.
A két fotó között kb. fél óra telt el. Az új fogpótlással beállítottam a helyes ízületi pozíciókat, ami a rágóizomzat reflexes ellazulását okozta. Ez azonnal jótékony hatással volt nem csak a mosolyra, hanem a váll- és fejtartásra is.
Feltettem egy videót a Facebookra arról, hogy a fogpótláshoz a fogorvos veszi a méretet és a fogtechnikai laboratórium készíti el a fogpótlást. Sikertelenség esetén egymást okolják a hibáért, pedig gyakran a páciens által produkált hibás harapás a balsiker oka.
Kaptam én apait, anyait. A laikusok úgy értelmezték, hogy munkám hibáit a pácienseimre akarom kenni. Egy kolléganő megkérdezte, hogy a harapásvétel alatt mi hol vagyunk? Természetesen a páciens mellett ülünk vagy állunk. Ám jelenlétünk még nem garantálja a jó harapást.
Nem vagyunk képesek belátni az állkapocsízületbe, azaz eldönteni, hogy a harapás alatt milyenek az ízületi pozíciók.
DISZTRAKCIÓS ÍZÜLET KOMPRESSZIÓS ÍZÜLET A harapás okozhat disztrakciós ízületet, vagy éppen kompressziós ízületet.
Az állkapocsízületi kezelés egy billegő asztal problémájának megoldásához hasonlít. Az alacsony láb alá magasítás helyezésével és/vagy az asztal lábainak egy szintre hozásával szüntethetjük meg a billegést. Erről szól az állkapocsízületi kezelés is: tipikusan egy sín segítségével harapásemelést végzünk, majd a sín eltávolításakor a fogak rágófelszínének egy szintre hozása által stabilizáljuk az állkapocsízületet. Ha szükséges, magasítjuk a rövidebb fogakat. Harapásemelésen a kompressziós ízület széthúzását értem. Ez pedig tipikusan nem jár együtt a frontfogak vertikális távolságának növelésével. A harapást a szokásos értelemben csak akkor emelem, ha a harapás valóban megsüllyedt.
Nagyon jó érzés, amikor páciensemnek az állkapocsízületi kezelése során megszűnnek az általános állapotában jelentkező legkülönbözőbb tünetei. Az állkapocsízületi rendellenesség tüneteivel jelentkező páciensek kezelését sok fogorvos nem tartja fogorvosi feladatnak, pszichológushoz küldik pácienseiket. Megint mások szilikongumi harapásemelőt készítenek vagy olyan harapásemelőt, amivel az alsó-felső fogak csak elől, középen érintkeznek.
Az állkapocsízület kezelése helyett egyre gyakrabban utalják kollégák pácienseiket vázizomzattal foglalkozó szakemberhez. A billegő asztal hasonlatnál maradva ennek eredménye hasonló ahhoz, hogy valaki tartja az asztalt, amíg a másik elfogyasztja a levest.
Minél kevésbé értjük egy bonyolult rendszer működését, annál inkább számíthatunk balsikerre. Nem az a baj, ha hibázunk, hanem az, ha ezt nem ismerjük fel, vagy letagadjuk. Nem a kudarcok minden áron való elkerülése, hanem az azokból való tanulás a siker útja. Felgyorsult világunkban mindenre instant megoldást keresünk. Mit csináljak, hogyan, milyen eszközökkel? Nem lehet egy eszközt, egy módszert ajánlani, amíg nem tudjuk pontosan, hogy mit és miért akarunk elérni.
Például egy kompressziós ízületet nem kell minden esetben széthúzni. A kompresszió megszüntetése egyes esetekben az ízületi fej pozíciójának megváltoztatása által, a vertikális dimenzió csökkentésével érhető el. Mielőtt az ízületi fej Helyzetét megváltoztatnánk, tudnunk kell, hogy a térben pontosan honnan hová akarjuk manipulálni.
Sem a fogtechnikus-, sem a fogorvos képzés nem azzal kezdődik, hogy megtanítják például a teljes fogsor készítésének gyakorlatát. Az elméletet kell először megtanulni, esetünkben új szemlélettel megváltoztatni.
Négy évtizedes kutatásom eredményeként arra a következtetésre jutottam, hogy a sikertelenség oka a rágóizomzat hibás működése. Továbbá, hogy a hibás izomtevékenység legfőbb oka a hibás állkapocsízületi pozíció a harapásban. A szemléletváltás szükségességét, az állkapocsízület szemszögéből történő látásmódra való áttérést szorgalmazom A fogászat negyedik dimenziója című online tananyagomban.
Ha a fogászat elméletét az állkapocsízület szempontjából újra építjük, sok mindent másképp fogunk megítélni, teljesen más jelentősége lesz például a harapásemelésnek, a fogszabályozásnak, éppúgy a parodontológiának. Az is világossá válik, miért létezik sokfajta harapás. Meg az is, hogy miért célszerűbb fogpótlás készítéséhez a harapást a helyes ízületi pozíciókból levezetni, mint a páciensre bízni. Sőt az is, hogy sok esetben a páciens gyógyulása a fogorvosok, és a munkájukhoz nélkülözhetetlen fogtechnikusok kezében van.
A FOGÁSZAT NEGYEDIK DIMENZIÓJA CENTROCCPROFESSIONAL.COM