1.16. A testedzés és a sport, mint az egészség megőrzésének eszköze Egészség Az életműködés zavartalansága, a szervezet, illetve a szervek betegség nélküli állapota. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint: a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, nem csupán a betegség, illetve a testi nyomorúság hiánya. Alapvető emberi működések egyensúlyának következtében (homeosztázis) áll fenn. Előbbiek feltétele a személyek kapcsolatának harmóniája (társadalmi, szociális feltétel) és a természeti környezettel való kapcsolat harmóniája (ökológiai feltétel). Ezért az egészség őrzése (egészségvédelem) közös felelősség, amelyre a társadalomnak neveléssel és példával kell felkészítenie a fiatal nemzedéket (egészségnevelés), hogy az életvitelében, életmódjában képes legyen azt tovább erősíteni, megszilárdítani (egészségfejlesztés). Egészség-sport Az egészségi állapot javítása és megőrzése, a betegségek megelőzése céljából végzett rendszeres testedzést jelenti. (Célja a mozgáshiány megszűntetése, pontosabban káros következményeinek elkerülése.) A szabadidősport, ill. a rekreációs sportok részének tekinthető. Elsősorban Nyugat - Európában elterjedt fogalom. A sport a személyiség formálásának, az egészség megőrzésének és a teljesítőképesség fokozásának egyik leghatásosabb eszköze. A modern, civilizált világ betegségeinek java része vagy civilizációs(ártalom)-, vagy pszicho-szomatikus eredetű. Ebben jelentős szerepet játszik a mozgásszegény életmód, az energiatöbblettel járó táplálkozás, és kevés folyadék bevitel. Ezért a különböző betegségek megjelenése jelzés értékű arra nézve, hogy életmódunk káros hatással van egészségünkre. Az egészséget a korszerű orvosi gondolkodás egyensúlyi állapotnak tartja. Egyensúly van a bonyolult szervezet szervei, szervrendszerei között és egyensúly van a szervezet és környezet között. A betegséget az egyensúly megbomlása jelenti. Ennek mechanizmusa az esetek többségében az, hogy először zavar támad a szervezet és a környezet kapcsolatában. A szervezet nem tud alkalmazkodni a környezet valamely változásához. Az alkalmazkodás zavara azután felborítja a szervezet belső egyensúlyát. A betegség ezért mindig az egész szervezet betegségét jelenti és szintén az egész szervezet gyógyítását kívánja meg. Jogosan beszélünk a légutak, a tüdő, a szív vagy egyéb szervek betegségéről, mintegy jelezve, hol bomlott Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 1
meg az egészséges egyensúly, de a helyi károsodások gyógyítása mellett mindig tekintettel kell lennünk az egész szervezetre, azaz a betegek életmódját még határozottabb elvek, ismeretek alapján kell kialakítani, mint az egészségesekét, hiszen az utóbbiaknál az egészséges alkalmazkodás lényegesen nagyobb változatosságot engedélyez. Vizsgáljuk most meg a sport fogalmát és annak sajátosságait, hogy az életmód és egészség fogalmakkal összefüggésben tárgyalhassuk: Az életjelenségek egyike a mozgás. Mozgás nélkül nincs élet és minden élőlénynek szüksége van a mozgásra. Alapvető biológiai összefüggések ezek. Az emberi szervezet megfelelő fejlődéséhez, működéséhez jelentős mozgás szükséges. Ennek a mozgásnak a lehetősége, mennyisége azonban éppen az emberi életforma, életmód gyökeres változásával egyre csökkent az elmúlt évszázadban, rohamosan az elmúlt évtizedekben a technikai civilizáció fejlődésével csaknem párhuzamosan. Az egészség fogalmának dinamikus értelmezéséből következik, hogy az egyensúlyi állapot bizonyos határok között áll fenn. Lehet igen gyenge az egyensúly, amikor tehát csekély környezeti változás is betegséget idéz elő és lehet magas fokú, szilárd az egyensúly, amikor tartós, kimerítő, nagy igénybevételt jelentő környezeti hatások sem idéznek elő betegséget. Az, hogy az egészségének ez a szintje hol áll be, milyen fokú, elsősorban az életmódtól függ. Sokszorosan megerősített tapasztalat, hogy a mai életben a mozgáshiány az egyik olyan tényező, mely kritikusan gyengíti a szervezet egyensúlyát, elősegíti kedvezőtlen környezeti változások káros hatásának érvényesülését. A sport tulajdonképpen gyűjtőfogalom. Mindazon szervezett vagy szervezetlen, csoportos vagy egyéni testedzési tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyekben az ember ma biológiai mozgásigényét, szükségletét, társadalmi körülmények között kiélheti. Ezért tartom jogosnak a sportot az életmód-egészség összefüggésben elemezni. A sport az életmód kötelező része. Ideális esetben ez rendszeres, nemcsak alkalomszerű testedzést jelent. A sport gyűjtőfogalom jellegéből következik, ha azt mondjuk, hogy valaki sportol, ezzel még nem mondtuk meg azt, hogy milyen sportágat űz, milyen színvonalon, milyen rendszerességgel és intenzitással, versenyszerűen vagy szórakozásból stb. A sportolást is az életmód egyéb tényezőihez hasonlóan, egyénenként kell kialakítani az általános érvényű elvek alapján. Ezek közül a legfontosabb, hogy mindenkinek szüksége van a sportra, nemcsak azoknak, akik kedvük, tehetségük alapján kimagasló eredményt is elérhetnek valamely sportágban. A mai társadalmi életben ugyanis a sport révén mozoghat az ember annyit és olyan intenzíven, ami egészsége szempontjából nélkülözhetetlen. A rendszeres testedzés, vagyis a sport erősíti a szervezet egyensúlyi állapotát, vagyis az egészségét. Az edzettség, mely a sportolás eredményeként alakul ki, azt fejezi ki, hogy a szervezet egészséget jelentő egyensúlyi állapota szilárd, jól ellen tud állni a kedvezőtlen környezeti ingereknek. Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 2
Mindezek alapján megállapítható tehát, hogy életmódunk jelentősen befolyásolja egészségünket. Egy életmódbeli durva hiba azonnal betegséget okozhat. A civilizációs életforma egyik kedvezőtlen velejárója a mozgáshiány. Káros következményeinek megismerése, és a sporttal kapcsolatos tudományos ismeretek bővülése, együtt vezetett az utóbbi évtizedekben annak az elvnek a kikristályosodásához, hogy a sport a szabadidő különféle elfoglaltságai közül előrelépett. Ma a sportot az életmód kötelező részének tartjuk. Különösen így van ez az ifjúságnál. Ezért is jelentkezik a sport az életmódban két helyen a fiataloknál. Egyrészt az iskolai testnevelésben, tehát az életmód központi részében, másrészt a sportban, mely már a szabadidőt érinti, akár mint iskolai, akár mint egyesületi sport jelentkezik. Velünk születetten meghatározott, hogy megfelelő életmóddal milyen biológiai fejlettséget érhet el a gyermek serdülése során. Ebben az összefüggésben az életmód döntő tényezője a sport. Megfelelő fizikai aktivitás nélkül alatta maradunk lehetőségeinknek. Gyengébbek, satnyábbak leszünk, mint lehetnénk. Minden életkorban növeli az egészségszintet a sport, segít a szervezet erőinek megújításában. Az ifjúsági, és az iskolai sporton kell, hogy legyen a legnagyobb hangsúlyt, hiszen ez az időszak döntő jelentőségű a testi fejlődésben, az emberi szervezetben rejlő lehetőségek kibontakoztatásában. Sport fiatalkorban A testkultúra az egyetemes kultúra része, az egészségvédelem (a megelőzés és a rekreáció) fontos eszköze, a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja. A testnevelés és a sport jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében, a személyiség formálásában. A rendszeres torna, testmozgás, sportolás, az egészséges életmód fontossága a vázrendszer deformitás megelőzése miatt rendkívül fontos. Elhanyagolt esetben végleges alakváltozás, gerinc deformitás jön létre, s ez már aktív izommunkával nem korrigálható. Gyakran a hanyagtartás csak részjelensége az izomrendszer gyengeségének és a teljes testtartás korrigálásra szorul. Az edzés hatására a szervezetben jelentős szerkezeti működési változások alakulnak ki. Ezek hátterében többek között és tulajdonképpen ez a leglényegesebb - a szabályozórendszerek, az idegrendszer és a belső elválasztású mirigyek működésváltozása áll. A szabályozó rendszerek vezérlik a szervezet működését, biztosítják a belső összhangot és a külső környezethez való alkalmazkodást. Edzés hatására a szabályozó rendszerek működése tökéletesebbé válik. Az edzés mintegy mozgósítja a szervezet tartalékait és e mozgósítás alapja, a szükségleteknek megfelelő finom, érzékeny, pontos alkalmazkodás. Ezt a szív működésével tudjuk a legszemléletesebben igazolni. Amíg a terhelés hatására az edzett szív nagyobb perctérfogat teljesítményre képes, addig nyugalomban azt tapasztalhatjuk, hogy az edzett emberek pulzusszáma jellemzően kisebb (40-60 percenként). A szabályozás mintegy fékezi a nagy Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 3
teljesítményre képes szívet, biztosítva ez által teljesebb nyugalmát. A szabályozásnak köszönhetően, jobban pihen és jobban dolgozik az edzett szív. Vannak azonban ezen kívül további érvek is, melyeket legtalálóbban egészségtani érvek gyűjtőnéven foglalhatunk össze és kapcsolatuk az életmóddal még szemléletesebb. Azokról a hatásokról van szó, melyeket a rendszeres testedzés az életmód egyéb tényezőire, azaz a munkára, illetve tanulásra, a táplálkozásra, testápolásra, szabadidőre gyakorol. Épp testben épp lélek mondja a latin szállóige, kifejezve az ember természetes állapotát. Azonban ez nem jelent ok-okozati összefüggést. A testedzés nem pallérozza szellemünket, mint ahogy a szellemi kultúra magaslatainak elérése sem vezet testi fejlődéshez. A szállóige azt az igényt fejezi ki, hogy épp testre és épp lélekre kell törekednünk. Ha nincs is okokozati összefüggés, azért számos kedvező kölcsönhatás van a rendszeres testedzés és a lelki-szellemi élet, így például a tanulás és a sport között. A sport hozzásegít ahhoz, hogy szellemi adottságainktól függően a tőlünk telhető legjobb tanulmányi eredményt érjük el. Ez a magyarázata, hogy a sportoló (rendszeres mozgástevékenységben részt vevő) diákok tanulmányi átlageredménye általában jobb, mint a nem sportolóké. A sport tanulást segítő hatásában látványosan nyilvánul meg nevelő ereje. A sport a valóság tiszteletére, többek között valós önértékelésre nevel. Mindnyájan hajlamosak vagyunk magunkat, teljesítményünket rózsaszínűbben megítélni a valódinál. A sportban ez nem lehetséges. Ideigóráig áltathatjuk magunkat, annál keservesebb az eszmélés a mérhető eredmények hatására. A sportban megszokott reális értékelés és önértékelés azután beépül személyiségünkbe és más területen is sajátunkká lesz. A sport nevelő hatása a másik tiszteletében is legyen az csapattárs vagy ellenfél megnyilvánul. A sport, a rendszeres testmozgás segít kialakítani életmódunk egészét, megtanít az idő gazdaságos felhasználására, fegyelmezett életvezetésre, a szabadidő megbecsülésére és tervszerű eltöltésére. Többször említettük a sport és egészség összefüggésében, hogy a sport a teljes személyiséget formálja, a testi és lelki egészségre egyaránt kedvezően hat. Nem kétséges, hogy a fiatalkorban űzött rendszeres testedzés nagy jelentőségű egész életünkre nézve. Mégsem csupán ezek miatt a természettudományos módszerekkel is bizonyítható hatások miatt ajánlatos mindenkinek sportolni, hanem az élményt nyújtó, örömszerző hatások miatt is. Nincs talán még egy ilyen terület, melyben öröm és szórakozás, terhelésvállalás és tűrés, egészségfejlődés és még számos egyéb, együtt ritkán jelentkező tényező összetetten gazdagítaná életünket. Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 4
Életmód, egészség, sport Egymással összefüggő, egymást feltételező, egymást mélyrehatóan befolyásoló, sokszoros kölcsönhatásban lévő fogalmak. Életmódunk alapvetően meghatározza egészségi állapotunkat. Az életmód segít az egészség megszilárdításában és a velünk született tulajdonságok kedvező irányú fejlesztésében. A nem megfelelő életmód elősegíti számos betegség kialakulását, kedvezőtlen irányba befolyásolja alkati tulajdonságainkat. A rendszeres testedzéssel ezek a kedvezőtlen hatások megelőzhetők. A sportot az életmód nélkülözhetetlen részévé teszik a sport élettani hatásai, melyek a sport és egészség közötti összefüggés tartalmát jelentik. Különösen lényeges az ifjúsági, iskolai sport, ugyanis megfelelő fiatalkori testedzés nélkül a szervezet nem érheti el lehetséges, kívánatos fejlettségét. A rendszeres testedzés minden életkorban megteremti a szervezet megfelelő edzettségi állapotát, mely a szilárd egészség alapja. Ezért tartom óriási jelentőségűnek az iskolai testnevelés és sport megfelelő értelemben való kezelését, hiszen e nélkül a szemlélet nélkül a társadalom megfosztja fiataljait az egészséges életmód lehetőségétől. A sport egészségre gyakorolt hatásai: 1. a szív- és érrendszeri betegségek általános megelőzése 2. a nyugalmi és terheléses pulzusszám csökkentése 3. a szívműködés gazdaságosabbá válása 4. magas vérnyomás csökkentése, véredények rugalmasságának megőrzése 5. vérzsír értékek csökkentése és az érelmeszesedés megelőzése 6. az ellenálló képesség növelése a mindennapi terhelésekkel szemben 7. az állóképesség javítása 8. a zsíranyagcsere javulása és testtömeg csökkentés 9. oxigén- és tápanyag-ellátottság javulása, salakanyagok jobb eltávolítása 10. narancsbőr megelőzése 11. a stressz hormonok leépítése 12. fitt immunrendszer 13. betegségek megelőzése 14. önértékelésünk és közérzetünk javulása 15. rugalmasság megtartása egészen idős korig Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 5
16. az anyagcsere javítása a terheléssel létrejövő salakanyagok jobb elszállítása által 17. izomfeszülés oldása 18. hosszútávon a lelki egészség megőrzésének eszköze 19. csontok, inak és szalagok erősödése csontritkulás és csonttörések megelőzése 20. ízület mozgásfunkciójának elősegítése csak a kent ízületek maradnak fittek 21. túlsúly csökkentése a zsírégetés 30 perces terheléssel ajánlott 22. izomtömeg felépítése emelkedik az alaptömeg 23. tüdő funkció elősegítése jobb oxigénfelvétel 24. zsírháztartás javulása a jó HDL emelkedik 25. önfegyelem kialakítása pozitív befolyás a teljes életstílusra 26. növeli az akaraterőt 27. a mozgás hangulat és kedélyjavító, kiváló orvosság depresszió ellen Ellenőrző kérdések: Mi az egészség definíciója a sportban? Mit jelent számodra az egészség fogalma? Mit nevezünk egészség-sportnak? Fogalmazd meg a sport személyiségformáló hatásait és fontos szerepét a fiatalok fejlődésében! Sorolj fel minél többet a sport egészségre gyakorolt hatásaiból? Forrás: Kokovay Ágnes - Iskola, egészség, sport - Nyíregyházi Főiskola - Testnevelés és Sporttudományi Tanszék Békés Megyei Önkormányzat Sport Koncepciója Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 6