INTERKULTURÁLIS KÉZIKÖNYV A tanulmány az Interkulturális képzés vidéki ügyintézők részére című projekt keretében készült Lezárva: 2013. december 31. Ű
Köszönetnyilvánítás Az Interkulturális kézikönyv az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával megvalósuló Interkulturális képzés vidéki ügyintézők részére című, EIA/2012/3.7.2. számú projekt keretében került összeállításra. A tanulmány szövege a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai számára a 2011-es évben megvalósult, valamint a 2013/14 es években lefolytatásra kerülő interkulturális képzések előadás-anyagaira épül. A fejezetek a szakterületek felelős előadói által kerültek kidolgozásra. A szövegkritikai feladatokat Crisán Andrea látta el. Nyilatkozat A kézikönyvben foglaltak a szerzők nézetei, azok semmiképpen sem tekinthetők az Európai Bizottság vagy a Belügyminisztérium hivatalos állásfoglalásának; sem az Európai Bizottság, sem a Belügyminisztérium nem tehető felelőssé azok, illetve az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért. 2
TARTALOM KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ÉS NYILATKOZAT 2 Dr. Lan Anh Nguyen Luu INTERKULTURÁLIS SZENZITIVITÁS BEVEZETÉS: A KULTÚRA JELENTÉSEI 6 A kultúra definíciói, jelentései 6 A kultúrák összehasonlíthatósága 8 KULCSFOGALMAK 10 A gondolkodás egyik alapvető jellemzője: a kategorizálás 10 Emberek kategorizálása 10 Kapcsolódó fogalmak 11 A KULTÚRA ÉS A SZTEREOTÍPIÁK 13 Mik a sztereotípiák? 13 Honnan jönnek a sztereotípiák? 13 Hogyan aktiválódnak a sztereotípiák? 14 Milyen hátrányai vannak a sztereotípiák használatának? 16 Mit lehet tenni, hogy megváltozzanak a sztereotípiák? 16 TÁRSAS IDENTITÁS 17 Mi az identitás? 17 Hogyan alakul ki az identitás? 18 Csoportok szerepe az identitásban 18 AKKULTURÁCIÓ ÉS INTERKULTURÁLIS SZENZITIVITÁS 19 Kultúrák találkozása az egyénben 19 A befogadó társadalom attitűdjei 21 Az interkulturalitás mint fejlődési folyamat 23 INTERKULTURÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ 25 A kommunikáció kulturális sajátosságai 25 Interkulturális kommunikáció 27 Sikeres interkulturális kommunikáció a gyakorlatban 32 IRODALOM 34 Dr. Salát Gergely KÍNAI KULTÚRA, TÁRSADALMI ALAPISMERETEK, SZOKÁSOK KÍNA FÖLDRAJZA 35 Terület 35 Természeti körülmények 35 Külső- és Belső-Kína 36 Közigazgatási felosztás 37 3
KÍNA LAKÓI 38 Hanok és nemzeti kisebbségek 38 Népesség 38 Demográfia 39 A KÍNAI NYELV 40 Nyelvjárások 40 Milyen nyelv a kínai? 41 A kínai írás 42 Pejcsing vagy Beijing? 42 KÍNA TÖRTÉNETE 43 KÍNAI VALLÁSOK 45 Konfucianizmus 47 Taoizmus 47 Buddhizmus 48 Népi vallásosság 48 Babonák 49 A KÍNAI ÁLLAM ÉS TÁRSADALOM 49 A Kínai Kommunista Párt (KKP) 50 A kínai állam 50 A család 51 Nők, házasság és gyerek 52 A guanxi 54 Jogi kultúra 55 KÍNAI SZOKÁSOK ÉS HAGYOMÁNYOK 56 Névadás 56 A legnagyobb kínai ünnep- a holdújév 57 Egyéb ünnepek 58 Étkezés 59 Társadalmi érintkezés 61 A MAGYARORSZÁGI KÍNAIAK 62 TÉVHITEK A MAGYARORSZÁGI KÍNAIAKKAL KAPCSOLATBAN 64 Egyre többen vannak 64 Itt a kínai maffia! 65 Tönkretették a magyar könnyűipart! 65 Kínai=gagyi 66 Hol vannak a kínai sírok? 66 Kutyát esznek 67 Összetartanak 68 IRODALOM 68 4
Daher Rached ARAB KULTÚRA, TÁRSADALMI ALAPISMERETEK, ISZLÁM VALLÁS AZ ARAB VILÁG 70 ARABOK A TÖRTÉNELEMBEN 72 Arabok a birodalmiságban 72 Arabok a modern időkben 73 Az arab tavasz 74 AZ ARAB VILÁG FŐBB PROBLÉMÁI 75 Munkanélküliség 76 A nők háttérbe szorítása 76 Írástudatlanság 77 VÁLTOZÁSOK AZ ARAB TÁRSADALOMBAN 77 A modernizáció 78 A változások következményei 79 A muszlim szemléletmód 80 Szembenézés a jövővel 81 AZ ARABOK ÉS AZ ISZLÁM 81 Az iszlám tanításai és kötelezettségei 82 Az iszlám hit oszlopai 83 Az iszlám vallás és az arab társadalom 85 A muszlim vallási ünnepek és szokások 86 Az iszlám kulturális egység 87 A vallástudományok 87 AZ ARAB SZOKÁSOK, HAGYOMÁNYOK 93 Az arab világszemlélet 94 A család 94 A becsület 95 A nők helyzete 96 Közösség és nevelés 97 Üdvözlés, köszöntés 97 A vendégszeretet 98 KOMMUNIKÁCIÓ AZ ARABOKKAL 99 Az arabok kommunikációs szokásai 99 Az arabok testbeszéde és gesztusai 101 Az arab névhasználat sajátosságai 101 IRODALOM 102 5
Dr. Lan Anh Nguyen Luu INTERKULTURÁLIS SZENZITIVITÁS BEVEZETÉS: A KULTÚRA JELENTÉSEI Férfiak és nők nem csupán saját magukat jelentik, hanem egy kicsit magukban hordoznak abból a vidékből, ahol születtek, a városból vagy faluból, ahol járni tanultak, azokból a játékokból, amit gyerekként játszottak, a mesékből, amiket hallgattak, az ételekből, amiket ettek, az iskolákból, ahol tanultak, a sportokból, melyeket űztek, a költőkből, akiket olvastak és abból az Istenből, akiben hittek. /W. Sommerset Maugham: Borotvaélen/ A kultúra definíciói, jelentései A kultúra szó jelentése sokat változott az idők folyamán. A kifejezés a latin colore-ből származik, melynek sok jelentése van: lakik, művel, védelmez, vallásos tiszteletben részesít. Erről a közös tőről erednek a kultúra, a kolónia, a kultusz szavak. A kultúra fő jelentése valaminek a művelése, gondozása lett, sokáig főként a földművelést, az állatgondozást értették alatta. A különböző európai nyelvekben történő szövevényes átalakulások után a kultúra modern jelentésének három kategóriáját különböztetik meg: 1. szellemi, lelki, esztétikai fejlődés folyamata 2. egy-egy nép, korszak, csoport vagy általában az emberiség sajátos életmódja 3. szellemi, művészeti tevékenységek és alkotások Jelen tanulmányunkban használt kultúrafogalomhoz a második jelentés áll a legközelebb. Már a 18. század végén bírálták azt az elképzelést, hogy a kultúra vagy a civilizáció az emberiség történetében az önfejlődés egyenes vonalú folyamatának következményeként az európai kultúrában éri el a csúcsát. Ehelyett kultúrákról kell beszélnünk: a különböző nemzeteknek, korszakoknak megvan a sajátos és változó kultúrájuk, saját nyelvvel és történeti hagyománnyal, saját tökéletességi mércéjükkel. A kulturált -nak a kulturálatlan -nal való mindennapi szembeállításának ellenére azt mondhatjuk, hogy nincsenek kulturáltabb vagy kevésbé kulturált csoportok. A 20.század elejétől kezdett el terjedni a tudományos köztudatban a kulturális relativizmus fogalma. Ennek a fő gondolata az, hogy az emberek mindig csak saját kulturális kereteiken belül, saját nyelvezetükön keresztül, a rájuk jellemző értékrend szemszögéből érthetők meg. Az egyik legrégebbi definíció szerint a kultúra az a komplex egész, mely magában foglalja mindazt a tudást, hiedelmet, művészetet, erkölcsöt, törvényt, hagyományt, és minden egyéb képességet és szokást, amit az egyén a társadalom tagjaként sajátított el. Ez a modern kultúrafogalom közvetlen előzménye, ehhez nyúlnak vissza a különböző mai kultúra-meghatározások, amelyek azonban meglehetősen sokrétűek. Nincsen egyetlenegy közösen elfogadott definíció annak ellenére, hogy a kultúra az egyik leggyakoribb szó a társadalomtudományi írásokban. A 6
konszenzus talán abban lelhető fel, hogy a kultúra tartalmazza egyrészt a konkrét, megfigyelhető cselekvéseket és produktumokat, alkotásokat, másrészt pedig az ezeket megalapozó szimbólumokat, értékeket és jelentéseket. A kultúra ezek szerint egyszerre van kívül és belül ; a kultúrákban található gyakorlatokra (mit, hogyan csinálnak az emberek) és jelentésekre (mit hogyan értelmeznek az adott kultúrában élők) vonatkozik. Álljon itt példának néhány sokat idézett kultúra-definíció: A környezet ember-alkotta része. Ide tartoznak az objektív ( kívül található ) produktumok, valamint a szubjektív ( belül található ) produktumok: jellegzetes attitűdök, hitvilág, kategóriák, éndefiníciók, normák, szerepek, értékek stb. A viselkedést kontrolláló számítógépes program. A kultúra olyan a társadalomnak, amilyen az emlékezet az egyénnek. A kultúra eszerint tapasztalatokat és hagyományokat tartalmaz, amelyek megmutatják, mi bizonyult hatékonynak a múltban, és ennek megfelelően hogyan kell a jelenben viselkedni. A kultúra elemeit alkotják az értékek, normák, a szerepek és a szabályok, a kimondatlan feltételezések arról, hogyan kell felfogni a világot. Gyakran találkozunk kultúrametaforákkal is. Ilyen például az a hasonlat, hogy a kultúra az az embernek, ami a víz a halnak: az egyén nincs tudatában kultúrája rejtett, ki nem mondott feltételezéseinek és kultúrája hatásának sem, ahogy a hal sem veszi észre a körülötte levő vizet. Egy másik gyakori hasonlat a szemüveg: kultúránk által adott szemüveglencsén keresztül szemléljük, észleljük, értelmezzük a körülöttünk levő világot, de magát a szemüvegünket nem szoktuk nézegetni, nem vagyunk állandóan annak tudatában, hogy azt, ahogyan mi látjuk a világot, eleve befolyásolja a kultúránk. A legnépszerűbb metafora azonban a jéghegy (1. ábra). 7
A kultúra jéghegy modellje arra mutat rá, miszerint a kultúrának csak egy (kisebb) része látható és tudatos. Másik (nagyobbik) része viszont nem látható, és nem vagyunk ennek tudatában. Természetesen nincs éles határ a kettő között. Például az étkezési szokások mind tudatos, a vízfelszínen levő részben, mind a kevésbé tudatos, a víz alatti részben ábrázolhatóak, amennyiben az ételekkel kapcsolatos tabuk, hiedelmek is rejlenek a látható viselkedések mögött. A kultúra nem statikus, változatlan, hanem ellenkezőleg, dinamikusan változik. Elég a generációs különbségekre, illetve a különböző kultúrák találkozásainak hatására bekövetkező változásokra gondolni. Nem csak a kultúra határozza meg, befolyásolja a benne élő emberek világfelfogását, életét, viselkedését, érzelmeit és gondolkodását, hanem ezek az emberek is építik, befolyásolják a kultúrát. A kultúráról az is elmondható, hogy nem homogén, egységes, hanem sokrétűen mintázódik. Ennek alapján különböző szubkultúrákról beszélhetünk egy-egy kultúrán (pl. országon) belül. A kultúrák összehasonlíthatósága Számos dimenzió mentén próbálják a kutatók összehasonlíthatóvá tenni a különböző kultúrákat.az egyik legismertebb az individualizmus (I) kollektivizmus (K) dimenziója, azaz hogy mennyire egyén- vagy inkább csoportközpontú az adott kultúra. Többek között olyan jellemzők tartoznak ide, mint hogy az egyén függetlennek (I) vagy a csoporttól függőnek (K) definiálja magát; az egyén saját céljai (I) vagy a csoport céljai (K) élveznek-e elsőbbséget, azaz mely célok kerülnek ki győztesként, ha dönteni kell közöttük; vagy hogy a társas viselkedést elsősorban az egyén véleményei, attitűdjei (I) vagy a csoport normái, elvárásai (K) határozzák-e meg. Az individualista kultúrákoz képest a kollektivista kultúrákban, mint például Kínában, rendszerint élesebb a határ a saját csoport és külső csoportok között. Gyakori megfigyelés, ahogy a kínai kultúrával kapcsolatos fejezetben olvasható, míg ismerőseihez előzékenyen, barátságosan, segítő módon viszonyul sok kínai, ismeretlenekhez már jóval kevésbé. Ezen kívül számos más dimenzió mentén is próbálják elhelyezni a különböző kultúrákat. Ilyen a magas, illetve alacsony hatalmi távolság: mennyire fogadják el a kultúra tagjai, hogy egyenlőtlenül oszlik el a hatalom a különböző intézményekben, szervezetekben, mennyire veszik természetesnek, hogy a magas státuszban lévők felé tiszteletet kell mutatniuk az alacsonyabb státuszban lévőknek. Vannak kultúrák, ahol lásd az arab kultúrával kapcsolatos fejezetben a státusz a korral jár együtt. Abban is vannak jelentős kultúrközi különbségek, hogy mennyire kötött vagy laza az adott kultúra, azaz a normák és szabályok mennyire szabályozzák a társas viselkedést, mennyire szankcionálják a normák be nem tartását. A nemi szerepek felfogásában is lehetnek például jelentős kulturális különbségek: az egalitáriánus (egyenlőségelvű) és a hagyományos (a férfiaknak rendszerint nagyobb, a nőknek kisebb értéket, státuszt, erőforrásokat garantáló) gondolkodásmód és gyakorlat különféle módokon jellemezhetik az adott kultúrát. Az idői dimenzió mentén is jelentős különbségeknek lehetünk tanúi. Mint olvasható a két későbbi fejezetben, Kínában szinte a teljes spektrum fellelhető a teljesen patriarchális viszonyrendszertől a teljesen egalitariánus felfogásig, míg az arab országokban hagyományos, nemek közti kapcsolatrendszer található mind a mai napig. 8
A kultúrák különböző dimenziók mentén történő összehasonlítása nem jelenti azt, hogy csak különbségekről beszélhetünk. Számos univerzálisan érvényes dolog van. Például mindenhol családban élnek az emberek, abban azonban már jelentős kulturális különbségek lehetnek, hogy kikből áll a család, mit jelent a család, mit csinálnak együtt a családtagok. Gondoljunk a nukleáris, szülőkből és gyerekekből álló, vagy a kiterjedt, a nukleáris családtagokon kívüli, bizonyos rokonokat is magába foglaló családra. A kiterjedt család felfogása állhat olyan esetek mögött is, amikor a migránsok, például a magyarországi kínai, vietnámi migránsok, a származási országukban, nagyszülőknél, rokonoknál hagyják, vagy éppen hozzájuk küldik vissza rövidebb vagy hosszabb időre gyermeküket. A kulturális különbségek mellett persze egyéni különbségek is lehetnek azzal kapcsolatban, hogyan definiálják egyes emberek a családhoz való viszonyukat. A kultúra társas viselkedésre, gyereknevelésre gyakorolt hatását pár évtizede vizsgálja szisztematikusan a pszichológia. A sok kutatásból néhány fontos, az énfelfogáshoz kapcsolódó szempontot emelünk most ki. Az énfelfogásunk az egyik legerőteljesebb közvetítő tényezők egyike, melyen keresztül a kultúra és a viselkedésünk, gondolatvilágunk, érzelmeink hatnak egymásra (erről részletesebben ld. a 4. fejezetet). A nyugati kultúrák a különböző személyek inherens elkülönülését, szeparációját hangsúlyozzák. A kulturális normák azt követelik a személytől, hogy független legyen másoktól, fedezze fel és fejezze ki egyediségét, és erre szocializálja a kultúra a felnövekvő gyermeket. Ez az énfelfogás egy autonóm és független személy formájában testesül meg. Ezzel szemben a nem nyugati kultúráknál, elsősorban Ázsiában, illetve Kelet-Ázsiában az emberek alapvetően az egymáshoz kapcsolódást helyezik előtérbe. A kulturális normák a kölcsönös függőség fenntartását követelik. A gyermeket arra nevelik, hogy képes legyen harmonikus kapcsolatot létesíteni másokkal, hangolódjon másokra még ha ez nem is feltétlenül megvalósított harmóniát, inkább a harmonikus kapcsolat elvárását, fontosságának aláhúzását jelenti. Az egyén ennek következtében társas kapcsolatokba ágyazottan látja magát. Viselkedését a vele kapcsolatban lévők gondolataitól, érzelmeitől, cselekvéseitől függőnek éli meg. Ez az énfelfogás a személyt másokhoz kapcsolódóként, kevésbé elkülönülőként jeleníti meg. Az egyik elmélet a kapcsolódó én szocializációjának előzményeit a többgenerációs, érzelmi és anyagi értelemben vett kölcsönös függőségen alapuló családi élet követelményeiben látja. Mind a hagyományos arab, mind a hagyományos kínai családfelfogás ennek a mintázatnak felel meg. Ezzel szemben a szeparált én előzménye a generációk közötti minimális anyagi függőség. Ebben az esetben nem követelik meg a gyermektől a lojalitást a szülők időskori biztonsága érdekében. Ebben a környezetben nagyra értékelik a függetlenséget és az önállóságot. Ez a független, szeparált én története. Nem különül el azonban mindig élesen ez a kétféle fejlődési útvonal. A kollektivista országok fejlett városi régióiban a társadalmi, gazdasági változások következményeként megszűnt a generációk közötti anyagi, ám megmarad az érzelmi függés. A családi kapcsolatok továbbra is interdependensek maradnak, de csak érzelmi téren. Gazdasági téren autonómia, függetlenség tapasztalható. A gyereket kölcsönös függőségre és autonómiára egyaránt nevelik, ennek következménye az autonóm-kapcsolódó én kialakulása. Az erre való törekvés sokszor tapasztalható a magyarországi migráns családoknál. Ahogy a fejezet elején lévő metaforákban láthattuk, a víz (a halnak), a szemüveg és a jégyhegy hasonlatok arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel nem 9
vagyunk saját kultúránk hatásának tudatában, alapvetően adottnak vesszük és nem kérdőjelezzük meg a kultúra evidenciáit. Nehezen jövünk rá arra, hogy egy másik kultúrából származó személy egy másik a miénktől eltérő - lencsén keresztül szemlélheti, értelmezheti a világot. A saját kultúránk, csoportunk normáit, szokásait és gyakorlatát természetesnek és mindenki számára elfogadhatónak tartjuk. Ebből következik ugyanakkor, hogy hajlamosak vagyunk negatívan viszonyulni az ettől eltérő formákhoz. Együtt járhat ezzel a saját csoport értékítéletének ráerőltetése más csoportokra, és ezzel összefüggésben az ő kulturális gyakorlatuk kedvezőtlen megítélése, méghozzá eredetének, jelentésének, funkciójának az adott csoport szemszögéből történő vizsgálata nélkül. A saját és a másik csoport megkülönböztetésének tehát alapvető keretet ad a kultúra, mint egyfajta viszonyrendszer. Ugyanakkor az egyénen belül is működnek olyan folyamatok, amelyek ezt az alapvető Mi és Ők megkülönböztetést eredményezik, és amelynek számos következménye lehet a csoportközi kapcsolatokra vonatkozóan. A következő fejezetben ezeket az alapvető fogalmakat tekintjük át. KULCSFOGALMAK A gondolkodás egyik alapvető jellemzője: a kategorizálás Az emberi agy alapvető működése a kategorizáció; azaz az ingervilág bonyolultságának csökkentése. Az észlelési folyamataink úgy működnek, hogy gyakran önkéntelenül is csoportosítjuk, besoroljuk az ingertárgyakat. Ebben a csoportosításban segítségünkre vannak azok a fejünkben lévő képek (sémák), amelyek a korábbi tapasztalataink, tanulási folyamataink nyomán alakultak ki. Erről a működésmódról összességében azt mondhatjuk, hogy szükségszerű és hasznos, ugyanakkor vannak olyan következményei is, amelyek elkerülhetetlenül torzításokhoz vezetnek. Sémáink ugyanis gyakran leegyszerűsítőek és túlzott általánosításra csábítanak. A helyzetek pontos értelmezése gyakran megkívánja az egyedi információ figyelembe vételét is, ám ha ekkor is kategóriákban gondolkodunk, előfordul, hogy téves következtetésekre jutunk. Emberek kategorizálása Ezt a fajta leegyszerűsítést az emberek, embercsoportok értelmezésekor is alkalmazzuk: egyfajta következtetés-csomagban összegezzük egy csoportról kialakult elképzeléseinket, meggyőződéseinket, a feltételezett jellemzők, vonások, szokások rendszerét. Az emberek csoportjairól fejünkben élő ilyen képeket sztereotípiáknak nevezzük. Fontos azt is tudni, hogy ezek a képek nem szükségszerűen alapulnak saját tapasztalatokon, sőt; nagy részüket készen kapjuk a szocializációs folyamat során, azaz szüleinktől, más felnőttektől, egymástól vagy akár a médiából tanuljuk meg őket. Ez a fajta kész tudás persze nagyon hasznos lehet, amikor egy konkrét helyzetben gyors döntést kell hozni, és nem áll rendelkezésünkre elég információ. Ugyanakkor a veszélye pedig az, hogy bizony gyakran félrevezethet, hiszen az esetek jelentős részében semmiféle konkrét tapasztalat nem áll ezek mögött a képek mögött. Ilyenkor valójában előítéletekről beszélhetünk, azaz konkrét tapasztalat nélküli, megelőlegezett tudásról az adott embercsoportra vonatkozóan. Ezekhez az előre 10
gyártott képekhez általában érzelmi viszonyulásunk is van, ami lehet pozitív vagy negatív értékelés. A fejünkben élő képekhez gyakran viselkedés is kapcsolódik; sztereotípiáink és előítéleteink cselekvésekre is késztetnek. Ez a fajta megkülönböztetés (diszkrimináció) nagyon sokszor hátrányosan érinti a konkrét személyt, akivel kapcsolatban az megnyilvánul. Például a túlsúlyos emberekkel kapcsolatban sokan gondolják, hogy kontroll nélkül esznek, igénytelenek, gyenge az akaratuk. Ezek a vélt jellemzők sztereotípiák. Ezek mögött nincs tényleges tapasztalat, mégis negatív érzelemmel telített a túlsúlyos emberekhez való viszonyulás, ez az előítélet. Ha valaki elkerüli a velük való érintkezést, vagy nem alkalmaz valakit a túlsúlya miatt, ez már a viselkedésben megnyilvánsuló diszkrimináció. Az ingervilág egyszerűsítése, a kategorizálás és sztereotipizálás alapvető, gyakran elkerülhetetlen folyamataiból sok további jelenség táplálkozik. Az alábbiakban összefoglaljuk ezek közül a legfontosabbakat, amelyek a mindennapjainkban is megjelennek, és cselekvéseinket, gondolatainkat befolyásolják. Kapcsolódó fogalmak Alapvető emberi szükségleteinkből (például a valahova tartozás vagy a pozitív önértékelés) fakad az a motivációnk, hogy olyan csoportokhoz tartozzunk (társas identitás), amelyek pozitívan értékeltek a társadalomban. A társas kategorizáció egyik alapvető szempontja ezért a mi és az ők különbségtevés. A saját csoportok nagyon sokfélék lehetnek, mindig az aktuális helyzetben alakul ki, melyik az a csoport vagy közösség, amelyhez tartozónak érezzük magunkat, amely mentén meghatározzuk saját identitásunkat. A csoportokhoz tartozás nagyon korán megtapasztalt, alapvető élményünk. Az első, közösségek (például egy nemzet, kultúra) megtapasztalásának fontos jelensége az is, hogy abba mintegy észrevétlenül belenövünk (enkulturáció). Annak értékeit és normáit általában nem kérdőjelezzük meg, és ez sokszor jár együtt azzal a hittel, hogy életvitelük és értékeik univerzálisak, helyesek, és minden ember számára megfelelőek (etnocentrizmus). Ha valaki ettől eltérően viselkedik és gondolkodik, furcsának, sőt, helytelenítendőnek tűnhet a szemünkben. A saját csoport szeretete és előnyben részesítése önmagában nem baj, sőt fontos kapaszkodókat adhat. Ugyanakkor a veszélye lehet, hogy gyakran együtt jár azzal a gondolattal, hogy a más kultúrák vagy csoportok akik eltérő értékekkel és szokásokkal bírnak a miénkhez képest kevésbé értékesek vagy helyénvalóak. Ha pedig így gondolkodunk másokról azaz a mienktől eltérő meggyőződésekről és gyakorlatokról az gyakran vezet a más csoportok iránti tisztelet és türelem hiányához (intolerancia). A mi és ők különbségtevésből következik még egy alapvető jelenség: az idegenektől való félelem (xenofóbia). Ez arra a jelenségre utal, hogy az ismeretlen így kiszámíthatatlan emberekkel kapcsolatban óvatosak vagyunk (a magyar nyelv nagyon szépen fejezi ki ezt az idegenkedés szóval). Ugyanakkor egyfajta ördögi kör lehet ez; félünk azoktól, akik mások, mert nem ismerjük őket, és nem ismerjük meg 11
őket, mert félünk tőlük Az elutasítás veszélye, hogy ez az alapvető óvatosság aztán ellenségességgé, sőt erőszakká is fokozódhat. A saját csoport előnyben részesítése - az etnocentrizmus - különféle helyzetekben nyilvánulhat meg. Az egyik legáltalánosabb különbségtevés a rassz ( bőrszín, fajta ) alapján történik. Ezzel kapcsolatban gyakran jelenik meg az a téves meggyőződés, hogy az emberi jellemzőket, képességeket, stb. a faj (rassz) határozza meg, és léteznek magasabb és alacsonyabb rendű fajok (rasszizmus). A legnagyobb veszélyt tehát a felsőbbrendűség fogalma jelenti, vagyis az a nézet, miszerint egyik embercsoport magasabb rendű a másiknál. (Fontos: a rasszokat fizikai jellemzők, leginkább bőrszín szerint különböztetik meg, valójában azonban egy emberi faj létezik.) Például míg más népek eltérő étkezési szokásainak furcsállása az etnocentrizmus egy tipikus esete, az már intolerancia, ha valaki lenéz másokat azért, amit esznek. Ha valaki azzal a feltétellel adja albérletbe kiadó lakását ingatlanközvetítőn keresztül, hogy ne legyen külföldi az albérlő, xenofóbiával van dolgunk. Ha valaki a másik bőrszínére tesz becsmérlő megjegyzést, rasszista a viselkedése. Ez a különbségtevés a saját nemzetre, népre vonatkoztatva úgy jelenhet meg, hogy annak szeretetét, az iránta való hűséget a legfontosabb elkötelezettségnek és értéknek tekintjük (nacionalizmus). A baj megint csak nem azzal van, hogy a saját csoportot nagyra értékeljük, hanem az a veszélye lehet, hogy elvezethet akár az elvakult elfogultságig, nemzetimádatig, mikor a saját nemzet felsőbbségét hirdetve kiváltságos jogokat követelünk a számára. Ez legtöbbször együtt jár a más nemzetekkel szembeni ellenérzéssel, sőt, akár gyűlölettel, aminek következménye azok leigázására, üldözésére való uszítás is lehet (sovinizmus). Ha egy amerikai család hálaadás vacsorájánál a nagypapa tósztjában háláját fejezi ki azért, mert szerinte a világ legnagyszerűbb nemzetének lehetnek a tagjai, a nacionalizmus ékes bizonyítékát látjuk. Az már a sovinizmus megnyilvánulása, ha valaki azt gondolja, hogy egy másik országot meg kell leckéztetni (katonailag), hogy megtanulják a tiszteletet az országa iránt. Ezeknél a helyzeteknél fontos azt is látnunk, hogy a mi és ők megkülönböztetésnél gyakran nem egyenrangú, azaz a társadalomban egyenlő hatalommal bíró csoportokról van szó. A csoportok közötti különbségtevés példái lehetnek itt a vallási, nemi, szexuális irányultság alapján való megkülönböztetés. A hatalom igen fontos eleme tehát a kultúrák (és szubkultúrák) közötti kapcsolatoknak, ezekben az esetekben többségi és kisebbségi csoportokról beszélhetünk. A vallási intolerancia egyik legkirívóbb példája a zsidókkal szemben megnyilvánuló diszkrimináció, gyűlölködés és üldözés (antiszemitizmus).(ez a jelenség azonban komplex, és nem csak a vallási megkülönböztetésen alapul.) A nemi alapú különbségtevés következménye a nemekkel szembeni előítélet, azaz /hátrányos/megkülönböztetés, lebecsülés, esetleg megalázás, pusztán azon az alapon, hogy az adott nem tagja az illető. A társadalmi rendszer szintjén ez úgy jellemezhető, mint a nőket alárendelt csoportként szisztematikusan sújtó előítélet (szexizmus). 12
A szexuális orientáció vonatkozásában a homoszexualitás, homoszexuális személyek elutasítása jelenik meg, ami a negatív érzésektől kezdődően akár a tettlegességig fajuló intoleranciát jelent (homofóbia). Az előzőekben tárgyalt jelenségek számba vétele után felmerül a kérdés: hogyan lehetséges elkerülni ezeknek a gyakran automatikus folyamatoknak a káros következményeit? Vannak-e válaszaink egyéni, csoportos és társadalmi szinten az előítéletek és intolerancia csökkentésére? A következő fejezetben többek között ezekre a kérdésekre keresünk lehetséges válaszokat. A KULTÚRA ÉS A SZTEREOTÍPIÁK Mik a sztereotípiák? Ahogy az előző fejezetben meghatároztuk: a sztereotípiák olyan képek a fejünkben, amelyek emberek egy bizonyos csoportjára vonatkozóan tartalmaznak vélekedéseket és elvárásokat (például: az üzletemberek ). Gyakran előfordul, hogy egy-egy konkrét személyt besorolva az adott csoportba a kategória egy jó példájaként, mintapéldányként határozunk meg, (például: J. egy tipikus üzletember ). A sztereotípiákra jellemző az is, hogy hierarchikusan szerveződnek, azaz egy fő kategória alatt aleseteket tartalmaznak (például: nők csoportján belül üzletasszony, háziasszony, stb.) Ezek a reprezentációk alapvetően valamiféle közös tudást jelentenek, amelyekkel kapcsolatban sokszor nincsen saját, közvetlen tapasztalatunk, hanem készen kapjuk őket a kultúrától, amelyben élünk. Sokszor tényeken alapulnak az adott csoportra vonatkozólag (azaz valamiféle igazságmagvuk van), ugyanakkor nagyon sokszor olyan hiedelmeket előítéleteket - tartalmaznak, amelyeket a valóság nem igazol. Saját tapasztalatainknak is van szerepe az alakulásukban, mert ezek beépülhetnek a meglévő képbe, gazdagítva vagy módosítva azt. Ugyanakkor nagyon fontos az a folyamat is, amikor saját tapasztalatainkkal képesek vagyunk kritikusan viszonyulni a sztereotípiákhoz, azaz észrevenni, hogy ezek a képek téves információkat tartalmaznak. Honnan jönnek a sztereotípiák? Arról is szóltunk már, hogy a kategorizálás, így az emberek csoportokba sorolása elkerülhetetlen, sőt, szükségszerű és hasznos folyamat az információfeldolgozás hatékonysága érdekében. A mindennapi életben, mikor is társas helyzetekbe kerülünk, az ingervilág bonyolultságát csökkenteni igyekszünk, például azzal, hogy korábbi tapasztalataink és sémáink alapján keressük a biztos pontokat így azt is, hogy milyen reakciókra számíthatunk másoktól. A sztereotípiák ezért nem csak az információ-feldolgozás szempontjából fontosak, hanem azért is, mert általuk a világ kiszámíthatóbbnak, könnyebben kezelhetőnek, és így biztonságosabbnak tűnik. Motiváltak vagyunk tehát abban, hogy értsünk másokat, és viselkedésüket valamennyire bejósoljuk. Aki munkájában nap mint nap sok emberrel találkozik, például eladóként 13
dolgozik egy ruházati boltban, komoly vevő -ként, vagy csak nézelődő -ként tekint egy érdeklődőre, és ennek megfelelően foglalkozik az illetővel. Az emberek csoportokba sorolásának nem csak a másokhoz való viszonyulás miatt van kiemelt fontossága, hanem az én szempontjából is. Ahogy az előző fejezetben is írtuk, a mi és ők különbségtevés azért is fontos, hogy az önmeghatározásunkban fogódzókat adjon. A saját csoportjainkról is vannak képek a fejünkben (autosztereotípia), és törekszünk arra, hogy ezek a képek pozitívak legyenek. Az önértékelés szempontjából ugyanis kedvező, ha olyan csoportokhoz tartozunk, amelyek elismertek és értékesek a társadalomban, amelyben élünk. Sajnos ez nem mindig van így; főként kisebbségi csoportok esetén gyakran kell szembesülniük azzal, hogy a számunkra fontos társas identitást meghatározó csoport a többségi társadalom által negatívan értékelt, rosszabb esetben kiközösített. Ennek következményeiről majd a következő (identitás) fejezetben részletesebben is szólunk. Különböző nemzetek tagjai autosztereotípiáira példa lehet a magyar vendégszeretet, ugyanakkor a kevésbé optimista szemlélet, vagy az olasz életvidámság, ugyanakkor a nehezen kibogozható bürokrácia. Hogyan aktiválódnak a sztereotípiák? A sztereotípiák működésmódjával kapcsolatosan fontos tudni, hogy a legtöbbször automatikusan, azaz tudatos döntés nélkül aktivizálódnak. Fokozottan igaz ez azokban a helyzetekben, amikor nincsen sok időnk a helyzetek értelmezésére és értékelésére, vagy ha egyszerre több dologgal kell foglalkoznunk. Az alábbi 2. ábra összefoglalja azt a folyamatot, ahogyan az információ-feldolgozási folyamat során döntéseket hozunk az adott személlyel kapcsolatosan. Interakcióba lépve egy személlyel egy gyors, kezdeti kategorizáció történik. Amennyiben nincs annak jelentősége a további interakció szempontjából, hogy többet megtudjunk róla, akkor a folyamat itt le is zárul (például belépve egy üzletbe, a gyors kategorizációs folyamatban megállapítjuk, ki az eladó, ennek alapján tőle kérjük az árut, amit szeretnénk megvenni, majd távozunk). Nagyon sokszor viszont fontos számunkra, hogy a megfelelő interakcióhoz többet tudjuk a személyről, akivel kapcsolatba kerülünk. Ilyenkor további figyelmet szentelünk a helyzet értelmezésének, motiváltak leszünk abban, hogy pontosabb képet alakítsunk ki róla (például: az üzletbe reklamálni megyünk, és szeretnénk olyan eladót találni, aki jól kezeli a problémánkat). A megfigyelés ilyenkor alaposabb, a helyzetben megjelenő információkat igyekszünk elhelyezni előzetes tudásunk rendszerében (megerősítő kategorizálás). Amennyiben úgy találjuk, hogy sikerült a személyt egy megfelelő, a fejünkben meglévő (al)csoportba sorolni, akkor a továbbiakban a viselkedésünket ez a kategória fogja vezérelni, azaz ennek megfelelően cselekszünk. Sokszor előfordul azonban, hogy a helyzetből érkező információkat sehogyan sem tudjuk egy már meglévő kategóriánkba illeszteni, ilyenkor további információkat keresünk, próbáljuk finomítani a kategorizálást (rekategorizáció), altípusok mentén értelmezni adott személyt, és besorolni őt. Az esetek egy részében ez sikerül (például úgy érezzük, megtaláltuk a lelkiismeretes eladót ), más esetekben viszont sehogy sem illik a személy egyik általunk ismert kategóriába sem. Ilyenkor szoktuk a legnagyobb kognitív erőfeszítést 14
tenni, és a sajátos jellemzők figyelembevételével, a tulajdonságokat integrálva egyedi képet kialakítani a személyről. Ezekben a helyzetekben az a jellemző, hogy érzelmi és viselkedéses válaszainkat nem egy kategória (sztereotípia), hanem a konkrét személy egyedi jellemzői fogják meghatározni, azaz rá, mint személyre tekintünk, nem pedig mint egy csoport tagjára. Az előzőekben leírt folyamat ugyanakkor nem egyirányú, inkább a körkörösség jellemzi, ahogy az ábra is mutatja. A helyzetet folyamatosan értékeljük, és értelmezéseink a sztereotípiák egyedi információk kontinuumán módosulhatnak, egymásba alakulhatnak át. Ahogy ebből a modellből is látszik, a társas kategorizálásnak különböző szintjei vannak, a teljesen automatikus folyamatok mellett létezik a tudatos, és így kontrollálható szintje is az információ-feldolgozásnak. Ez utóbbi azért is fontos, mert bár a sztereotipizálás megkönnyíti számunkra az információk feldolgozását, de nagyon sokszor tévútra vezethet minket, amennyiben elmulasztjuk figyelembe venni a konkrét helyzetben jelen lévő, valódi információkat. 2. ábra Milyen hátrányai vannak a sztereotípiák használatának? A sztereotípiáknak tehát viselkedésirányító szerepe is van. Ilyenkor az történik, hogy az adott személyre, akit besoroltunk valamilyen csoportba, ennek megfelelően reagálunk, azaz nem individuumként lépünk vele interakcióba, hanem mint csoportjának egy tagjaként. A csoport vélt vagy valós tulajdonságai alapján pedig 15
megelőlegezzük neki mindazokat a jellemzőket és lehetséges viselkedésmódokat, amelyeket adott csoportról feltételezünk. Ezek az elvárásaink a legtöbbször nem tudatosan irányítják gondolatainkat és viselkedésünket az adott helyzetben. Ez a működésmód elkerülhetetlenül torzításokhoz vezet, mivel a személyre mint a csoport egy tagjára reagálunk, ezért: nem vesszük figyelembe az egyéni információkat, azaz a személy egyedi jellemzőit, a konkrét helyzetben a személy viselkedésének és tulajdonságainak értelmezése torzulhat azáltal, hogy az elvárásainknak megfelelően értelmezzük azokat, ráadásul gyakran előfordul az is, hogy a személy érzi, hogy őt most mint csoporttagot kezeljük, ez pedig kellemetlen lehet számára (sztereotípiafenyegetés) továbbá létrejöhet az a helyzet is, hogy mivel azt hisszük, a személy csoporttagságából adódóan valamilyen, ezért ennek megfelelően viselkedünk vele ezzel pedig sikerül elérnünk, hogy valóban olyanná is válik a helyzetben (önbeteljesítő jóslat) A sztereotípia-fenyegetés tipikus példáját láthatjuk, amikor egy egyébként jó matematikai képességekkel rendelkező és matekot szerető diák, aki történetesen lány, rosszabbul teljesít egy felmérésen, miután a felmérés előtti napokban sokat vitatkoztak az osztályban arról, hogy miért jobbak a fiúk a matematikában, mint a lányok. Ez a diák attól tartott, nehogy beváltsa a lányokkal kapcsolatos negatív sztereotípiát, és ez a szorongás okozta a teljesítményromlást. Az önbeteljesítő jóslat tapasztalható abban az esetben, ha egy tanár egy adott diák roma csoporttagságánál fogva gondolja, hogy csak rossz tanuló lehet, nem tesz fel neki gondolkodtató kérdéseket, nem szólítja fel az órán, mint az osztály más diákjait. Egy idő után igazolva látja eredeti feltevéseit a diák teljesítményével kapcsolatban. Mit lehet tenni, hogy megváltozzanak a sztereotípiák? Ahogy az előzőekből láthattuk, a sztereotípiák gyakran félrevezethetnek bennünket. Az automatikus folyamatainkat - különösen akkor, ha gyors döntéseket kell hoznunk, vagy túlterheltek vagyunk az információ-feldolgozási folyamatban kevéssé tudjuk kontrollálni. Ugyanakkor az automatikusan aktiválódott sztereotípiáinkat tudatos odafigyeléssel, az információk gondosabb figyelembe vételével tudjuk kontrollálni. Milyen eszközeink lehetnek arra, hogy meghaladjuk ezeket a leegyszerűsítő képeket, és képesek legyünk a helyzetek pontosabb értelmezésére? A következőkben sorra vesszük a lehetséges megoldási módokat. Ahogy azt az információ-feldolgozásról szóló 2. ábrán is láthattuk, a döntési folyamatainkat több ponton is képesek lehetünk befolyásolni. Még ha nem is könnyű, de képesek lehetünk arra, hogy tudatosabban szemléljük saját automatizmusainkat. Első lépés lehet, ha rajtakapjuk magunkat azon, amikor egy sztereotipizálási folyamat beindul. Mielőtt meghoznánk a döntést egy személyről, akivel kapcsolatba kerülünk, tegyük fel magunknak a kérdést: valóban csak ennyiről van szó? Tényleg olyan ez a személy, mint ahogy azt feltételezzük róla, csoporttagsága alapján? A kérdés megválaszolásában segíthet, ha további aktív információkeresést végzünk, figyelünk a konkrét helyzet történéseire az interakcióban. A további 16
információ-keresés eredményeképpen hajlamosak vagyunk arra is, hogy magát a sztereotípiát ne engedjük el, hanem azon belül valamelyik alkategóriába soroljuk be a személyt. Ez pontosíthatja ugyan a képet, de mivel továbbra is a kategória-alapú séma szerint gondolkodunk róla, ez még mindig torzításokhoz vezethet. Amennyiben van rá lehetőségünk, hogy még alaposabban figyeljünk a helyzetre, további információkat gyűjtsünk, ez segíthet abban, hogy a személyt végül képesek legyünk egyénként látni, és a valódi jellemzői alapján megítélni. A sztereotípiákat azonban nem mindig lehet és nem is szükséges teljesen elhagynunk; ahogy ezt már többször írtuk, mindennapi interakcióinkban segítségünkre vannak a gyors eligazodásban. Ugyanakkor fontos kérdés az is, hogy az adott csoporttal kapcsolatos kép mennyiben pozitív vagy negatív. Arra is érdemes törekednünk ezért, hogy a csoportról mint egészről kialakított képünk is minél pontosabb és lehetőség szerint pozitívabb legyen. A fejünkben élő képek tartalmának megváltoztatása is lehetséges. Mivel a sztereotípiák legtöbbjének esetében a csoport tagjaival valójában nincsen saját tapasztalatunk, érdemes törekedni arra, hogy ezen változtassunk. Ehhez is tudatosságra van szükségünk, például arra, hogy hajlandóak legyünk a csoport tagjaival olyan intenzívebb kapcsolatokra, találkozásokra, amelyek nyomán a kedvező tapasztalatok eredményeképpen kedvezőbbé válhat a róluk kialakított képünk. Ha például egy tipikus csoporttag esetében képesek vagyunk meglátni az adott kategóriát nem megerősítő tényeket, ez jelentős változást idézhet elő a csoportról mint egészről kialakított képünkben is. A változás egy minőségileg más szinten lévő fajtája, amikor a kapcsolatba kerülés során képesek vagyunk meghaladni a korábban már többször említett mi és ők elválasztást, és találunk olyan közös jellemzőket, találkozási pontokat, amelyek alapján valamiféle közös csoportba tartozás létrejöhet, azaz valamiféle közös identitás okán tudunk kapcsolódni. De mit is jelent az identitás? Milyen szempontok mentén határozzuk meg önmagunkat, és milyen következményei lehetnek ennek a mindennapokban? A következő fejezetben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. TÁRSAS IDENTITÁS Mi az identitás? Identitásunk az önazonosság integrált érzését jelenti. A fejlődési folyamat során személyiségünkről, jellemzőinkről kialakítjuk egyéni meggyőződéseinket (énkép, énfogalom).a Milyen vagyok? kérdésre számtalan válasz adható. Az énképnek igen sok összetevője van, személyes tulajdonságaink, az élet különféle területein betöltött szerepeink, az egyes helyzetekben keletkező érzéseink és viselkedésmódjaink megtapasztalása során alakítjuk ki. A rengeteg tapasztalat alapján egy többé-kevésbé harmonikus egységgé formáljunk ezt a képet, amelyet igyekszünk összhangba hozni a mások rólunk való elképzeléseivel is. A saját magunkról kialakított kép azonban nem pusztán valamiféle tudás arról, milyenek vagyunk. Ezekhez a minőségekhez ugyanis különféle érzelmek is kapcsolódnak; saját magunkat, tulajdonságainkat és képességeinket pozitívan vagy negatívan értékeljük (önértékelés). Van, amire büszkék vagyunk, amit szeretünk 17
magunkban ( erősségeink ), és van, ami kevéssé elfogadható, negatívan értékelt ( gyengeségeink ). Az énképpel kapcsolatos fontos fogalom még az énideál: ez egy olyan kép, amely azokat a jellemzőket tartalmazza, amilyenné válni szeretnénk. Énünknek ez a része egy dinamikus kép, az aktuális élethelyzetünk, tapasztalataink nyomán folyamatosan alakul. A fontos szerepe az, hogy amennyiben reálisan elérhető vágyakat tartalmaz cselekvésre, önmagunk jobbítására motivál. Hogyan alakul ki az identitás? Érdekes kérdés az is, hogyan jön létre az önmagunkról kialakított kép. Egyik forrása saját magunk megfigyelése: a különféle helyzetekben való viselkedésünk, gondolataink és érzéseink monitorozása alapján vonunk le következtetéseket egyéni jellemzőinkre vonatkozóan. Ugyanakkor legalább ennyire fontos az is, hogy az énfogalom társas képződmény. A szocializációs folyamat során, például a szülők, a barátok, ismerősök, sőt akár idegenek visszajelzései is hatással vannak rá. Mások reakciói, a velünk kapcsolatos viselkedése mind hatással van, alakítja az önmagunkkal kapcsolatos tudásunkat. Emellett az énképünk úgy is alakul, hogy gyakran önkéntelenül is - összehasonlítjuk magunkat másokkal. Így keressük az egyedi tulajdonságainkat, és megfigyeljük azt is, mi az, amiben hasonlítunk másokra. Ugyancsak visszajelzést ad ez az erősségeinkről és gyengeségeinkről is (társas összehasonlítás). Például ha valaki azt gondolja magáról, hogy sokat beszél, ez az énképe sok forrásból táplálkozhat. Például számtalanszor megfigyelhette saját magát társas helyzetekben, hogy rendszerint többet beszél, mint mások. Ezt többször vissza is jelezték neki ismerősei, barátai. Csoportok szerepe az identitásban A visszajelzéseken túl identitásunk fontos eleme maga az a tény is, hogy különféle csoportokhoz tartozunk. Az énfogalmunk egy része ezért abból a tudásból és érzésekből származik, hogy milyen csoportoknak a tagjai vagyunk. Ez az én kiterjesztése mi -vé, amikor is önmagunkra mint csoporttagra tekintünk (társas identitás). A csoporttagság befolyással van énképünkre, hangulatunkra és önértékelésünkre is, a puszta odatartozás tényén túl azért is, mert ezek a saját csoportok különféle sikereket illetve kudarcokat tudhatnak magukénak. Az sem mindegy, hogy a csoport, amelyhez tartozónak érezzük magunkat, milyen helyet foglal el a társadalomban. Milyen sztereotípiák mentén ítéli meg a társadalom a csoportot? Domináns (azaz többségi) vagy alárendelt (azaz kisebbségi) csoportról van szó?(rosszabb esetben akár stigmatizált csoportról.) Korábban már szóltunk a hatalom, és annak egyenlőtlen elosztásának szerepéről a társadalomban. A csoportok szintjén nézve is elmondható, hogy a társadalmi pozíciókat tekintve bizonyos (főként domináns) csoportok több hatalommal rendelkeznek, mint más (főként kisebbségi) csoportok. Ebből következik, hogy a domináns csoportokhoz tartozás különböző előnyöket vonhat maga után, míg különféle kisebbségi csoportokhoz tartozni hátrányt jelenthet. 18
A domináns csoportok tagjai gyakran észre sem veszik, milyen előnyös helyzetben vannak a társadalomban, hiszen magától értetődőek számukra azok a kiváltságok, melyekből pusztán az áthagyományozódott csoporttagságuk alapján részesülnek. Fontos, hogy mind többségi, mind pedig kisebbségi csoport tagjaként pozitív identitással bírjunk. Ennek kialakulása egy bonyolult folyamat, amiben nagy szerepe van a tudatos, aktív felelősségvállalásnak a csoportok viszonyaira vonatkozóan éppen úgy, mint a saját identitás felvállalásával kapcsolatosan. Egy személy több társas identitással is rendelkezik. Az emberek az adott helyzetben aktivált társas identitásaik alapján lépnek egymással interakcióba. Sokszor a nem zökkenőmentes interakciók abból erednek, hogy a felek nem hasonló módon aktivizálják a társas identitásaikat, szerepeiket. Például a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal valamelyik kirendeltségén dolgozó munkatársa a hivatal képviselőjeként fogad egy ügyfelet, aki viszont kultúrájánál fogva (magasabb státuszú) férfiként beszél a(z) (alacsonyabb státuszú) nőhöz a BÁH ügyfélkezelő munkatársnője személyében. Az eddigi fejezetekből láthattuk, hogy a kultúra és a személyiség nagyon sok ponton kapcsolódó, egymást kölcsönösen meghatározó entitások. A kultúra egyénekből áll, akik saját identitásuk birtokában alakítják azt. Ugyanakkor maga a kultúra, azok a csoportok, amelyekhez tartozunk, hatással vannak identitásunk alakulására. A fejlődés folyamata során önkéntelenül is beépítjük saját kultúránk evidenciáit a személyiségünkbe, ezt a folyamatot neveztük enkulturációnak. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy ahogyan a kultúra is változik - maga az egyén sem egy állandó, statikus entitás; újabb tapasztalatainak birtokában folyamatosan változik. Ezeknek a változásoknak egy meghatározó szelete, amikor új kultúrá(k)ba lépve, a megszokottól eltérő kontextusban kell valamiféle döntést hozni, majd boldogulni ezekben a helyzetekben is. A következőkben a kulturális találkozásokkal kapcsolatos legfontosabb szempontokat fogjuk tárgyalni. AKKULTURÁCIÓ ÉS INTERKULTURÁLIS SZENZITIVITÁS Kultúrák találkozása az egyénben Akkulturáció alatt egy másik kulturális csoporttal való (huzamosabb) találkozás következményeként, az egyénben, illetve a csoportban fellépő változásokat értjük. Csoportszinten társadalmi-gazdasági változásokról beszélünk. Egyéni szinten a változások affektív (érzelmi), viselkedéses és kognitív (identitás) jellegűek lehetnek; arra van hatással a találkozás, hogyan érzünk, hogyan viselkedünk, hogyan gondolkodunk, főleg azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk. A sokat idézett kanadai pszichológus, John W. Berry alapján négy főbb akkulturációs stratégiát különíthetünk el annak mentén, ahogyan a származási csoport, valamint a tágabb (befogadó) társadalom irányába orientálódik a személy. Az egyes stratégiák két dimenzió mentén helyezhetőek el. Az egyik szempont, hogy a személy fenntartja-e vagy sem a származási csoport hagyományait, identitását, a másik szempont pedig az, hogy pozitívan vagy negatívan viszonyul az egyén a befogadó társadalomhoz, annak 19
különböző csoportjaival való kapcsolatkereséshez. A dimenziók által kirajzolt négy stratégiát a 3. ábra is szemlélteti. 3. ábra A modell értelmében integrációról az etnokulturális csoport hagyományainak, identitásának fenntartása, ugyanakkor a befogadó társadalommal, annak különböző csoportjaival való kapcsolatkeresés esetében beszélhetünk. A szeparációt az etnokulturális csoport hagyományainak, identitásának fenntartása és a befogadó társadalommal, annak különböző csoportjaival való kapcsolatkeresés hiánya jellemzi. Asszimilációról az etnokulturális csoport hagyományainak, identitásának elhanyagolása és a befogadó társadalommal, annak különböző csoportjaival való kapcsolatkeresés esetében beszélünk. A marginalizáció az etnokulturális csoport hagyományainak, identitásának elhanyagolását és ezzel egyidejűleg a befogadó társadalommal, annak különböző csoportjaival való kapcsolat hiányát jelenti. Például egy Kínában született fiatal, aki 12 évesen jött el Magyarországra a szüleivel, ha megtartja a kínai hagyományokat, beszéli a kínai nyelvet, ugyanakkor intenzív kapcsolatot ápol nem csak kínaiakkal, hanem többségi magyarokkal és Magyarországon élő más bevándorló csoportok tagjaival, azaz vannak kínai mellett magyar, vietnámi és arab barátai, közeli munkatársai, mind kínainak, mind magyarnak érzi magát, akkor az integrációs stratégia tapasztalható az ő esetében. Ez a kétdimenziós modell szakított azzal a korábbi felfogással, mely szerint az akkulturáció kezdeti pontjánál még teljesen a régi kultúra hatása alatt áll az egyén, idővel azonban sikeres akkulturáció esetében teljesen az új kultúra értékeit vallja, szokásait követi, a régiekkel felhagy, és csak az új kultúra tagjának érzi magát. Azt láthatjuk ebben a kétdimenziós (Berry-féle) modellben, hogy a stratégia kialakításakor egyszerre két meghatározó döntés, két folyamat zajlik. A fenti négyes felosztáson túl létezik még a gyakran tapasztalt ún. transznacionális stratégia. Ez a viszonyulás például - ahogyan az európai kínaiakra általában - a magyarországi kínaiakra is erősen jellemző. A letelepedési országon kívül a származási, illetve számos más országban is rendelkeznek üzleti, valamint szociális kapcsolatokkal. Magyarországról már 1992-től kezdődően, az idegenrendészeti szigorítások és az 20
üzleti lehetőségek szűkülése miatt kezdtek más európai országokba is áttelepülni a kínai kereskedők, megtartva a magyarországi üzleti kapcsolatokat is. Ezeken a transznacionális szálakon mobilizálják tőkéjüket, üzleti kapcsolataikat. Egy 2009-es vizsgálat tanúsága szerint a magyarországi kínaiak minden szempontból zárt közösséget alkotnak. Az ebben a helyzetben adódó két lehetőség közül a szegregáció azaz csak saját etnikai csoporton belüli kapcsolattartás jellemzi 59%- ukat (ez minden vizsgált migráns csoport közül a legnagyobb szegregációs arány). A nem családi vállalkozásban dolgozók, a kevésbé tehetősek, az önálló vállalkozással nem rendelkezők tartoznak ide. A vagyonosabbakra (32%) jellemző a transznacionális stratégia, azaz a globális világban való mozgás. Egy részük számára Magyarország egyfajta bázist jelent, ide térnek vissza és innen irányítják üzleteiket. Emellett közel 10%-ukra jellemző a Magyarország iránti orientáció (asszimiláció és integráció stratégia tartozik ide). Ehhez a mintázathoz képest a megkérdezett arab bevándorlók más akkulturációs stratégiát választanak: sokkal kevésbé jellemzi őket a szegregáció (mindössze 24%), egyedül a transznacionalitás alakul hasonló arányban (32%), mint a kínaiaknál. A legjellemzőbb a Magyarország iránti orientáció (asszimiláció és integráció stratégia), amely 44%-ot is kitesz. A nagyarányú transznacionalitás ellenére elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy teljesen elhanyagolható a migráns kínaiak Magyarországhoz való kötődése. Nyitott kérdés például az, hogy a Magyarországon felnövekvő (ill. gyerekkoruk egy részét itt töltő) generáció tagjai, miután továbbmentek más országokba, illetve visszamentek Kínába, visszatérnek-e Magyarországra. A magyarországi kínai migránsok integrációjával kapcsolatos politika tudatos törekvés is lehetne; a Magyarországon tanuló kínai gyerekek integrációjának elősegítése pedig ennek lehetne az egyik hatékony lépése. A befogadó társadalom attitűdjei A bevándorló, kisebbségi csoporttag stratégiáinak tükörképeként, a többségi (magyar) társadalom is különféle attitűdökkel rendelkezik a különböző etnokulturális, kisebbségi csoportok akkulturációjával kapcsolatosan. Ezek az attitűdök lehetnek a multikulturális, a szegregációs, az olvasztótégely vagy a kirekesztő viszonyulás (sorban az integráció, szeparáció, asszimiláció, marginalizáció párjaként, ld. 4. ábra). A fentebb említett kínai fiatal esetében ez úgy jelenhet meg például, hogy míg ő mind kínainak, mind magyarnak érzi magát, ha környezete kizárólag kínainak tekinti, akkor a többségi társadalom szempontjából egyfajta szegregációs attitűdről beszélhetünk. 21
4. ábra A társadalom többségi és kisebbségi csoportjai a legtöbb esetben nem egyenrangúak. A rendszerint magasabb státusszal, nagyobb erőforrásokkal rendelkező többségi/befogadó csoporthoz képest alacsonyabb státuszúnak észlelik a kisebbségi, bevándorló csoportok. Vannak azonban jelentős különbségek abban, ahogyan a többség a különböző kisebbségi, bevándorló csoportokhoz viszonyul. A magyarországi kutatások szerint a nem magyar ajkúaknak két nagyobb csoportja rajzolódik ki a köztudatban. Magyarországon a bevándorlók legnagyobb arányát a magyar anyanyelvű határon túliak jelentik. A multinacionális cégeknél dolgozó, nem túl jelentős számú, ún. nyugatiak, vagy gazdagnak tekintett külföldiek (amerikaiak, nyugat-európaiak és japánok) mellett a másik csoporthoz sorolhatóak a többnyire alacsonyabb státusszal asszociált kínaiak, vietnámiak, mongolok, afgánok, és a különböző arab és fekete-afrikai országból származók. Ez a két csoport a szakirodalomban a többségi társadalom által értékes -nek és nem értékes -nek tekintett migráns kategóriának felel meg. A közbeszédre még az is jellemző, hogy nem tartja a magyar társadalom, illetve magyar kulturális élet szerves részének sem az értékes -nek, sem a kevésbé értékes -nek tekintett csoportot. A csoportok közötti találkozásról ugyanakkor az is elmondható, hogy számos pozitív hozadéka lehet. Az egyén nem csak alkalmat kap a másikon keresztül az új kultúrával való találkozásra, annak megismerésére, hanem a találkozások egyik legfontosabb és kevésbé magától értetődő eredményeként ráeszmél a saját kulturális keretére, és így jobban megismeri saját kultúráját és saját magát is. Az interkulturális érzékenység a tapasztalatok hatására alakul ki. Ezen tanulási folyamat közben és ennek eredményeként az egyén a legkülönbözőbb helyzetekben és nem csak egy másik kultúrából származó személlyel kapcsolatban képes nem csak a saját szemszögéből tekinteni a dolgokra, hanem tudatában van annak, hogy a 22