Egy kis kóstoló az. Ínyenc Fogyás kurzus. eredményeiből
|
|
- Teréz Némethné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egy kis kóstoló az Ínyenc Fogyás kurzus eredményeiből
2 Mit mondanak a klubtagok Ízelítők Az Ínyenc Fogyás Kurzus EREDMÉNYEIBŐL képben és szóban?
3 Éva Amikor Nánási Gabival találkoztam egy életmód rendezvényen, a műszeres analízis után szembesültem a testem mutatóival, és beszélgetésünk kapcsán rá kellett döbbennem, hogy mennyire nem figyelek oda magamra. Talán épp ezért nem figyelünk a világ dolgaira, a környezetünk védelmére, az energiatakarékosságra sem, és a kapcsolatainkra sem. Gyorsan megvesszük, elfogyasztjuk, vagy kidobjuk, és aztán tovább rohanunk. Közel 10 kilótól szabadultam meg, miközben 6 évet fiatalodtam. Lélekben és tettekben azonban sokkal többet. Kifogyhatatlan az energiám. Mindezt úgy, soha sem éreztem, hogy éhes és feszült vagyok, mint korábbi próbálkozásaim során annyiszor. 50 fölött is van élet. Egy tartalmas, kihívásokkal teli boldog élet.
4 Bea
5 Bea Az elején nagyon jó volt, hogy írogattuk, hogy mit és mennyit eszünk, iszunk! Ez szembesít egy-két dologgal. Azt hittem milyen sokat ittam és kiderült, hogy mégsem! Előtte egész nap éhes voltam és nem éreztem, jóllakottságot!! Innen indultam: Csökkent pajzsmirígy működés, magas vérnyomás,cukorbetegség, reflux, térd fájdalom porcleválás miatt, mindkét lábamban trombózis Eredmény: Jó közérzet, hangulat, alacsony cukorérték (fele menny. gyógyszer) Normális anyagcsere, napi 2szer is! Nincs refluxos tünet. Nyugodt jó alvás... Jobb munkabírás Magabiztosabb lettem. Hát kb ennyi "röviden"
6 Erzsébet Az első tizenkét hét eredménye Előtte: Testsúly: 83,2 kg Testzsír: 41,2% Zsír tömeg: 34,3 kg Utána: Testsúly: 74,7 kg Testzsír: 36,3% Zsír tömeg: 27,1 kg Változás: Testsúly: - 8,5 kg Testzsír: - 4,9% Zsír tömeg: - 7,2 kg Körméret: - 59,5 cm Bio. Év - 15
7 Erzsébet Az első tizenkét hét eredménye Előtte: Testsúly: 83,2 kg Testzsír: 41,2% Zsír tömeg: 34,3 kg Utána: Testsúly: 74,7 kg Testzsír: 36,3% Zsír tömeg: 27,1 kg Változás: Testsúly: - 8,5 kg Testzsír: - 4,9% Zsír tömeg: - 7,2 kg Körméret: - 59,5 cm Bio. Év - 15
8 Erzsébet Előtte: Testsúly: 83,2 kg Testzsír: 41,2% Zsír tömeg: 34,3 kg Most: Testsúly: 62,9 kg Testzsír: 27,7% Zsír tömeg: 17,4 kg Változás: Testsúly: - 20,3 kg Testzsír: - 13,5% Zsír tömeg: - 16,9 kg Körméret: cm Bio. Év - 26
9 T.Józsefné Hihetetlen sikerélményem lett! 25 kilótól szabadultam meg! A derekam 31, a hasam 30, a csípőm 25 centiméterrel lett kisebb! Elmúlt a vérnyomás ingadozásom, szép lett az arcom, a bőröm feszes maradt és nagyon kiegyensúlyozott, víg kedélyű ember lettem! Ma már szeretek emberek közé menni! Annyira visszatért az önbizalmam, hogy 10 év után újra munkát tudtam vállalni! Az ismerőseim csodálkoznak rajtam, alig hiszik el, hogy ez az új ember én vagyok mert kívül-belül kicseréltek. Sokan irigykednek rám a jó alakom miatt. A férjem és a gyerekeim nagyon örülnek, hogy mindig vidámnak látnak és képes vagyok feleségként és anyaként ismét gondoskodni róluk.
10 Éva Az első tizenkét hét eredménye Előtte: Testsúly: 113,2 kg Testzsír: 50,0% Zsír tömeg: 56,6 kg Utána: Testsúly: 101,3 kg Testzsír: 47,0% Zsír tömeg: 47,6 kg Változás: Testsúly: -11,9 kg Testzsír: -3,0% Zsír tömeg: -9,0 kg Körméret: -75,5 cm
11 Éva Az első tizenkét hét eredménye Előtte: Testsúly: 113,2 kg Testzsír: 50,0% Zsír tömeg: 56,6 kg Utána: Testsúly: 101,3 kg Testzsír: 47,0% Zsír tömeg: 47,6 kg Változás: Testsúly: -11,9 kg Testzsír: -3,0% Zsír tömeg: -9,0 kg Körméret: -75,5 cm
12 Éva Előtte: Testsúly: 113,2 kg Testzsír: 50,0% Zsír tömeg: 56,6 kg 18 hónappal később: Változás: Testsúly: - 24 kg Testzsír: - 8% Zsír tömeg: - 18 kg Körméret: cm
13 Éva februárjában találtam rá az "Eszünk és Fogyunk Klub"-ra, amely neve alapján nagyon szimpatikus volt. A jelentkezést persze az utolsó napra hagytam, mondván, ha ott kell lennem, akkor lesz még hely (vagy hátha megúszom). Szerencsém volt, sikerült bekerülnöm a csapatba. Elsődlegesen az motivált, hogy képes legyek együtt sportolni a gyermekeimmel. A Klub óriási élmény volt számomra, a kezdeti lelkesedésen túlmenően később már a többiek sikere és buzdítása is segített motiváltságom fenntartásában. Számos elméletet ismertem a helyes táplálkozásról és az egészséges életmódról, de olyan hihetetlenül jól volt összeállítva a tananyag, hogy mindig újabb és újabb "AHA!" élmények értek. A Klub 12 hete alatt 12 kilót fogytam, ezzel megelőztem klubtársaimat, de a csoportban mindenki, aki betartotta a leckékben hallottakat, hasonlóan szép eredményt ért el. Azóta eltelt egy év és mára már 24 kg-al vagyok könnyebb.
14 M-né Bea hihetetlennek tűnő vágyam lassan már beteljesedik, mert sikerült megszabaduln om 37 kg-tól! boldogan írhatom le, hogy nem vagyok ideges, nem törnek rám sírógörcsök, nem készítek ki senkit a környezetemben, mint a korábbi fogyókúrás próbálkozásaim alatt, és nagyon jól érzem magam! Ahogyan szépen mentek le a kilók rólam, először mertem megmutatni az adataimat. Tanácsadónőm segít nekem, velem örül és bátorít. Nagyon jó érzés, hogy nem vagyok egyedül. Igazából nem tudom milyen éhesnek lenni, mert nem vagyok éhes. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott és jól érzem magam a bőrömben, kívül-belül kicseréltek!
15 Márta Előtte: Testsúly: 81,6 kg Testzsír: 34,8% Zsír tömeg: 35,5 kg Utána: Testsúly: 72,6 kg Testzsír: 27,4% Zsír tömeg: 31,6 kg Változás: Testsúly: -9,0 kg Testzsír: -4,9% Zsír tömeg: -7,4 kg Körméret: -25 cm
16 Márta Előtte: Testsúly: 81,6 kg Testzsír: 34,8% Zsír tömeg: 35,5 kg Utána: Testsúly: 72,6 kg Testzsír: 27,4% Zsír tömeg: 31,6 kg Változás: Testsúly: -9,0 kg Testzsír: -4,9% Zsír tömeg: -7,4 kg Körméret: -25 cm
17 Gyöngyi, 79 éves Előtte: Testsúly: 81,7 kg Testzsír: 43,5% Zsír tömeg: 35,5 kg Utána: Testsúly: 74,4 kg Testzsír: 42,5% Zsír tömeg: 31,6 kg Változás: Testsúly: -7,3 kg Testzsír: -1,0% Zsír tömeg: -3,9 kg Körméret: -58 cm
18 Gyöngyi, 79 éves Előtte: Testsúly: 81,7 kg Testzsír: 43,5% Zsír tömeg: 35,5 kg Utána: Testsúly: 74,4 kg Testzsír: 42,5% Zsír tömeg: 31,6 kg Változás: Testsúly: -7,3 kg Testzsír: -1,0% Zsír tömeg: -3,9 kg Körméret: -58 cm
19 Terike Ami a lényeg, az nem a súly, hanem a centik és a zsírtömeg Előtte: Testsúly: 58,8 kg Testzsír: 33,8% Zsír tömeg: Testsúly: 19,9 kg Testsúly: Utána: 59,8 kg Testzsír: 31,3% Zsír tömeg: Változás: + 1,0 kg Testzsír: - 2,5% Zsír tömeg: Körméret: - 1,2 kg - 35 cm 18,7 kg
20 Ildikó Előtte: Testsúly: 89,8 kg Testzsír: 41,5% Zsír tömeg: 37,3 kg Utána: Testsúly: 81,5 kg Testzsír: 37,7% Zsír tömeg: 30,7 kg Változás: Testsúly: - 8,3 kg Testzsír: - 3,8% Zsír tömeg: - 6,5 kg Körméret: - 59 cm Zsigeri zsír - 2
21 Ildikó Előtte: Testsúly: 89,8 kg Testzsír: 41,5% Zsír tömeg: 37,3 kg Utána: Testsúly: 81,5 kg Testzsír: 37,7% Zsír tömeg: 30,7 kg Változás: Testsúly: - 8,3 kg Testzsír: - 3,8% Zsír tömeg: - 6,5 kg Körméret: - 59 cm Zsigeri zsír - 2
22
23 Juli Előtte: Testsúly: 110,8 kg Testzsír: 47,3% Zsír tömeg: 52,4 kg Utána: Testsúly: 102,1 kg Testzsír: 45,4% Zsír tömeg: 46,4 kg Változás: Testsúly: - 8,7 kg Testzsír: - 1,9% Zsír tömeg: - 6,1 kg Körméret: - 86,5 cm
24 Juli Előtte: Testsúly: 110,8 kg Testzsír: 47,3% Zsír tömeg: 52,4 kg Utána: Testsúly: 102,1 kg Testzsír: 45,4% Zsír tömeg: 46,4 kg Változás: Testsúly: - 8,7 kg Testzsír: - 1,9% Zsír tömeg: - 6,1 kg Körméret: - 86,5 cm
25 A klubot követő 3 hónap múlva
26 A klubot követő 3 hónap múlva
27 Juli Az utóbbi 10 évben indultam hízásnak, 30 kg súlyfelesleg jött rám. Ekkor döntöttem el, hogy mozogni kell, nincs mese. Beiratkoztam egy konditerembe, ahol a lányok megírták a nekem való programot. Nagy lendülettel és kitartással végeztem a gyakorlatokat. Heti 2 edzéssel indultam, majd mivel nem volt eredmény, áttértem a heti 3 alkalomra. Próbáltam a táplálkozásomon is változtatni, pld. nem ettem este semmit. Persze ezt nem bírtam sokáig, mivel az intenzív edzés sokkal nagyobb étvágyat csinált. 2,5 évig jártam kitartóan, mégis folyamatosan híztam. Beláttam, hogy ez így nem jó, valamilyen segítségre van szükségem, mert egyedül nem bírok megküzdeni a súlytöbblettel. Így leltem rá az Eszünk és Fogyunk Klub -ra. Azonnal jelentkeztem egy személyes állapotfelmérésre, aminek az eredménye mélyen lesújtott. A klubvezető határozottsága, hogy ebből az állapotból van kiút, és csak rajtam múlik, hogy elfogadom-e a segítséget, megerősített, hogy jó helyen járok. Egyetlen előadást sem mulasztottam volna el a világ minden kincséért sem. A tanácsokat megfogadva 12 hét alatt 8,70 kg-ot fogytam, ezzel megnyertem a fogyi versenyt. Nem éheztem, nem voltam ideges. Frissen ébredtem, több lett az energiám, és egyre nőtt a lelkesedésem. Jelenleg már 20 kg-al vagyok kevesebb. Megtanultam egy új táplálkozási formát, mozgásnak pedig a napi egy óra sétát választottam, amire a férjem is elkísér.
28 Ági Előtte: Testsúly: 70,2 kg Testzsír: 35,0% Zsír tömeg: 24,6 kg Utána: Testsúly: 63,8 kg Testzsír: 32,1% Zsír tömeg: 20,5 kg Változás: Testsúly: - 6,4 kg Testzsír: - 2,9% Zsír tömeg: - 4,1 kg Körméret: - 35,0 cm Bio. Év - 9
29 Ági Előtte: Testsúly: 70,2 kg Testzsír: 35,0% Zsír tömeg: 24,6 kg Utána: Testsúly: 63,8 kg Testzsír: 32,1% Zsír tömeg: 20,5 kg Változás: Testsúly: - 6,4 kg Testzsír: - 2,9% Zsír tömeg: - 4,1 kg Körméret: - 35,0 cm Bio. Év - 9
30 változás Marcsi
31 Marcsi A lényeg a centikben mérhető változás Előtte: Testsúly: 55,2 kg Testzsír: 26,9% Zsír tömeg: 14,9 kg Utána: Testsúly: 54,3 kg Testzsír: 25,0% Zsír tömeg: 13,6 kg Változás: Testsúly: - 0,9 kg Testzsír: - 1,9% Zsír tömeg: - 1,3 kg Körméret: - 35 cm
32 Petrus Marcsi Változás a második klub után: Testsúly: - 0,9 kg Testzsír: - 1,9% Zsír tömeg: Körméret: - 1,3 kg - 35 cm Amikor először jelentkeztem a klubba, már többéves, tapasztalt fogyókúrázó voltam. Többek között a 90 napos diétát többször is végigszenvedtem és egyre elkeserítőbb lett a helyzet. Állandóan fájt a gyomrom, napi szinten elviselhetetlen fejfájás kínzott. A bokáimat nem láttam, olyan dagadt /vizes/ volt. A klub óriási élmény volt, mert végre a kedvenc ételeimet is megehettem és egyre jobban éreztem magam. Leadtam 8 kg-ot, ismét láttam a bokáimat, nem fájt a fejem, a gyomrom, ismét én voltam. Annyira tetszett a klub, hogy beiratkoztam másodszor is. Teljesen elképedtem, hogy még 35 cm-el karcsúbb lettem, holott a súlyom már alig változott. Az első klub óta már eltelt 2 év és tartom az elért eredményt és minden sokkal egyszerűbb, és ami nem utolsó szempont, még a költségeim is csökkentek. Ez a program valóban varázslatos, az egész életemet változtatta meg.
33 István
34 István A klub előtt: napi 3*80 egység inzulin magas vérnyomás, szívtáji panaszok magas koleszterin mozgásszervi és életviteli problémák depresszió beteges túlsúly Utána: elhagytam az inzulint és a vércukor szintem normális a laboratóriumi értékeim normálisak közérzetem, hangulatom teljesen rendben a klub után is tovább fogytam, eredményem 6 hónap alatt több mint 50 kg. Mínusz..és nincsen szükségem plasztikai sebészre!
35 Csaba
36 Csaba "Elsősorban egy olyan szemléletet és módszert kaptam a tanfolyammal, amelyre a jövőben folyamatosan számíthatok. Ezt kerestem már nagyon rég. A tanfolyam adta meg az utolsó és lényeges lökést az életmódváltáshoz. Itt szembesültem azzal, hogy nekem alapvetően szénhidrát függőségem van. Ennek a megszüntetéséhez a javasolt módszerek hatékonyak voltak és alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres legyen az életmódváltásom. Újra sokat mozgok, túrázok. Jól alszom, nem horkolok. Újabb és újabb terveim vannak a jövőre nézve. Egyre jobb erőben vagyok és az önbizalmam is újra a régi. A tanfolyamot sokszor ajánlottam már másoknak. Szívesen beszélek a tapasztalataimról és nagyon szeretnék segíteni másoknak is. Továbbá nagyon hálás vagyok azoknak, akik hatással voltak rám és segítettek.
37 Zsírtemető a karosszékben! Mindegy hány éves vagy. Nem számít mekkora a túlsúlyod. Lehet, hogy csak szeretnél még karcsúbbá válni, vagy egyszerűen csak mindig energikus, fitt lenni és ezt hosszú távon is megőrizni. Tudd meg a drámai hatású fogyókúra titkát, amitől még Norbi szája is tátva marad! Világméretű orvos-kutatócsoport 30 éves munkája áll mögötte. Szeretnél hasonló változáson átmenni? Személyesen meggyőződhetsz eredményeikről havi klubnapjainkon és egyéb klub rendezvényeinken! Téged is várunk szeretettel, legyél a következő csapat tagja. Legyél Te is győztes (egy életre)! Csak Rajtad múlik. Nánási Gabriella Mail: nagabi99@gmail.com
38 Intelligens táplálkozási program megalkotói David Heber, MD, PhD, FACD, FACN A Californiai Egyetem Táplálkozástudományi központjának igazgatója A Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) Botanikai Étrendkiegészítők Kutatási központjának irányítója A Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) által létrehozott Klinikai Táplálkozásügyi Kutatóegységének irányítója Az NIH Táplálkozástudományi és a Túlsúllyal foglalkozó Képzés irányítója a Kaliforniai Egyetemen
39 Intelligens táplálkozási program megalkotói Louis Ignarro, PhD Nobel-díjas tudós Neves gyógyszertan professzor a Kaliforniai Egyetemen Az Amerikai Szív Egyesület kutatói díjának nyertese A Nitrogén-monoxid Társaság alapító-tagja és elnöke
40 Téged is várunk szeretettel, legyél a következő csapat tagja. Csak Rajtad múlik. Nánási Gabriella Tel: Mail: nagabi99@gmail.com Keress bizalommal!
Eszünk és Fogyunk klub
Egy kis kóstoló az Eszünk és Fogyunk klub eredményeiből Mit mondanak a klubtagok képben és szóban? Lapozd végig a tapasztalatokat! Péter Juli Változás a klub ideje alatt: Testsúly: - 8,7 kg Testzsír: -
Nők testképe, önértékelése és elégedettsége életmódjával
Nők testképe, önértékelése és elégedettsége életmódjával Schmidt Judit, Kovács Ildikó, Arató Györgyi, Pénzes Veronika, Lelovics Zsuzsanna Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet Egészséges
Szigorú minőségi követelmények
Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos
Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.
Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget
ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV
ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés
Az egészséges táplálkozás alapjai e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013.
Az egészséges táplálkozás alapjai e-book Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013. 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Néhány gondolat a diétázásról 6 Miért fontos az egészséges
Még mindig szabotálom a fogyást
KÉZ OLDALA: Annak ellenére, hogy idegesít, hogy egyszerűen képtelen vagyok időt szakítani önmagamra, szeretem és elfogadom magam és az érzéseimet. Annak ellenére, hogy szándékosan túlterhelem magam mindenféle
IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018.
IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018. 2014-2017. évi eredmények A FIZIKAI AKTIVITÁSI szintek felmérése SZŐTS GÁBOR Magyar Sporttudományi Társaság Bevezetés FIZIKAI AKTIVITÁSI SZINT FELMÉRÉSÉNEK
6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
Mozogj! De hogyan? Tanácsok Szalka Anditól
Mozogj! De hogyan? Tanácsok Szalka Anditól Mozogj, hogy ne csak vékonyabb legyél, de formásabb tested is legyen, és hatásosabb legyen a programod. Andi összefoglalta, milyen általános tanácsai vannak a
PCOS mellett az élet
PCOS mellett az élet Dr. Semjéni Mariann PCOS Amazonok alapítója Budapest 2018. 07. 14. Naja Forest Szakmai Nap A bajok okai Életmód GnRH- LH/FSH- androgén hormonok tengely Genetika Magzati korban az anya
BEVEZETÉS A 28 NAPOS PROGRAMBA. by 4% Fitness
BEVEZETÉS A 28 NAPOS PROGRAMBA by 4% Fitness A 28 NAPOS PROGRAM KÉT CÉLJA: 28 nap alatt minél jobb formát érj el 28 nap alatt olyan dolgokat tanulj meg az étkezésről, az edzésről és a saját testedről,
DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL
1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában
A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban
A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:
Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő
Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly
Fusion Vital Program riport
370916 Fusion Vital Program riport Cs 10.09.2015 17:21 6ó 46perc 58 / 82 / 6 Stressz reakció Feltöltődés Fizikai aktivitás Napi fizikai aktivitás Pulzusszám Hiányzó pulzusszám 5% Napközben nincs feltöltődés.
Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás
I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs
Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam
Gyors fogyás, éhség nélkül Ahogy én csináltam 2015 Copyright Radócz Ádám, 2015 Web: www.gyorsfogyasdieta.hu Minden jog fenntartva. A könyvet vagy annak bármely részét tilos másolni, sokszorosítani, bármely
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
KIFiNFO K I F I. Kedves Olvasónk! 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület
KIFiNFO K I F I 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület Kedves Olvasónk! A KIFI hét éves működése után szükségesnek látjuk, hogy munkánkról rendszeres tájékoztatást adjunk mindazok számára,
Elso elemzés Example Anorexia
50 KHz R 739 Xc 62 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:11 dátuma: Név: Example Anorexia Születési dátum: 05.02.1981 Keresztnév: Kor:: 24 Év Neme: no Magasság: 1,65 m Mérés sz.: 1 Számított
Mozogj! De hogyan? Szalka Andival segítünk Neked!
Mozogj! De hogyan? Szalka Andival segítünk Neked! Szalka Andihoz évek óta járok edzésre, így személyes tapasztalatom, hogy az egyik legjobb edző. A mozgással kapcsolatban így neki adlak át, és hidd el,
MMORPG / ONLINE JÁTÉK 2011 KÉRDŐÍV eredmények. 4. rész KOMMUNIKÁCIÓS adatok
Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd MMORPG / ONLINE JÁTÉK 2011 KÉRDŐÍV eredmények 4. rész KOMMUNIKÁCIÓS adatok www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Rendszeres mozgás az egészséges szervezetért Kiadó: Gönc
BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika
BESZÁMOLÓ A Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretén belül szakmai gyakorlaton vettem részt Debrecenben, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetében. Az intézetet egy projekt alapján választottam,
6 hetes futó edzésterv 2. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
Az elhízást a WHO gyógyíthatatlan betegségnek nyilvánította. A magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott.
Az elhízást a WHO gyógyíthatatlan betegségnek nyilvánította. A magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. MIN ALAPSZIK A PREMIUM DIET? A Premium Diet 4 elemen alapszik, melyek hozzájárulnak
E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -
Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi. E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - (Arthur Schopenhauer) Életkora Neme (kérem, húzza alá) nő férfi Legmagasabb iskolai végzettsége
6 hetes futó edzésterv 3. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben
SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót
www.tantaki.hu Oldal 1
www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi
Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.
Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel
Tartsd a formád! Program bemutató előadás
Tartsd a formád! Program bemutató előadás Előadók: Baranyai Rita Diófási Orsolya Dr Andriska István Miről lesz szó? Mi ez a program? Miért foglalkozunk egészséggel a munkahelyen? Milyen programok lesznek
Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.
Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?
Egészségre nevelő és szemléletformáló programok az egészséges balatonszemesi lakosokért
Egészségre nevelő és szemléletformáló programok az egészséges balatonszemesi lakosokért Egészség program tanároknak Az iskolában lezajlott Egészségprogram tanároknak elnevezésű előadássorozat keretében
Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?
Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek
Változtassa meg az életét, még ma!
Lásson hozzá még ma, jelölje ki a saját útját, és érje el a céljait! Változtassa meg az életét, még ma! Természetes testsúlymegtartás útja TM Az értéktelen és egészségtelen ételek útja A testsúly megtartásának
Elso elemzés Example Athletic
50 KHz R 520 Xc 69 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:20 dátuma: Név: Example Athletic Születési dátum: 22.07.1978 Keresztnév: Kor:: 26 Év Neme: férfi Magasság: 1,70 m Mérés sz.: 1 Számított
Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna
Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat
TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP
Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak
Dr. Fábián Emília, PhD
Hormonhiánya van? PROGESZTERON JELEK ÉS TÜNETEK SOHA MINDIG 1. A melleim nagyok. Közvetlen környezetem arra panaszkodik, hogy ideges és izgatott vagyok. 3. Ideges vagyok. 4. Éberen és nyugtalanul alszom.
down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül!
down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 2 down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 3 Kedves Szülôk! Megszületett
Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
Arányossággal kapcsolatos feladatok
Arányossággal kapcsolatos feladatok 1. Egy régi óra 4 óra alatt 8 percet késik. Mennyivel kell elrevidd az órát este 10 órakor, ha reggel pontosan 7-kor akarsz ébredni?. 6 munkás egy munkát 1 nap alatt
Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK
Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:
Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / /
Fusion Vital tevékenységi napló Életmódfelmérés név / azonosító szám Firstbeat Bodyguard gyári szám program kezdő dátuma: / / tevékenységi napló - HÁttéR információk Az Ön telefonszáma: Az Ön email címe:
Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről
KIDSCREEN-52 Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről Szülői kérdőív Page 1 of 7 Kedves Szülő, Dátum: év hónap Hogy van a gyermeke? Hogy érzi magát? Ezeket szeretnénk most megtudni Öntől.
SZAKÉRTŐI DRÁMA TANFOLYAM. Képzési program résztvevői elégedettségi lapja
MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG Székhely: 2111 Szada, Székely Bertalan út 1/C Telefon: 70/3353959 Levelezési cím és iroda: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A honlap: www.drama.hu; e-mail: drama@drama.hu
A változás szabadsága II.
Hollenda Zsolt A változás szabadsága II. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Zéró tolerancia... 4 Adni jobb, mint kapni!?... 5 Megnyertem a lottó főnyereményt!!!... 6 Lehet
6 hetes futó edzésterv 1. hét 3. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM
ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM Koós Viki (2011) - Minden jog fenntartva 1. oldal 7. NAP TOKAGYAKORLAT Sok nő életét megkeseríti a toka. Kinek a túlsúly miatt éktelenkedik az álla alatt, kinek a fogyás
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,
Személyes Testanalízis füzet
testsúly 150 140 130 120 110 100 90 80 70 60 50 40 Testsúlya alakulása az életkor szerint 20év 30év 40év 50év 60év 70év 80év A leadni kívánt kilók mennyisége:... kg Az eredmény eléréséhez szükséges hónapok
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
Gynostemma. Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása:
Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása: Valamennyien hallottunk már arról, hogy a ginzeng mennyire hatékonyan erősíti az immunrendszert és tölti fel energiával a szervezetet.
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás
Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd
Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel
Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel MAKROBIOTIKA INTÉZET Ételek Oktatás Könyvek Tanácsadás Fő az egészség a fazékban Fitten, vonzóan, tele energiával és kortalanul fiatalosan
2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta
2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az
ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás
ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit
Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:
Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér
Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar
Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra
Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk
Kelemen Emese Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Berniczky Éva: Várkulcsa, mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztõk. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2010 Berniczky Éva Várkulcsa című novelláskötete
Megnyugtat. tervezett világítás, dekoratív textilek és funkcionálisan jól mûködõ egységek jellemeznek. A megrendelõnek nem volt konkrét elképzelése
Megnyugtat A nappali nappali fénynél. A kék garnitúrához és a játékasztalhoz a megrendelõ ragaszkodott. A kanapénak ez a szárnya forgatható, s az asztal is kerekeken gurul, így a lakásnak ez a szeglete
Az első lépés a csúcshódításhoz
Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
100 beszélgetési téma
100 beszélgetési téma azoknak, akik tudják, hogy igazán csak beszélgetéssel lehet mélyíteni a párunkkal a kapcsolatunkat 2009. Dr. Mészáros Ádám. Minden jog fenntartva. 100 beszélgetési téma Használati
Szülők mondták Rólunk:
Szülők mondták Rólunk: 2007-2011. Fiaim 5 évvel ezelőtt kerültek a Kandó Kálmán Szakközépiskolába. Elsőnek jelöltük meg és sikerrel is jártak. Úgy döntöttünk mivel ikrek, a tovább tanulást egy iskolában
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban
Juhos Krisztina. Ph.D. hallgató. Hôpital d Hautepierre, Strasbourg. Nouvelle Hôpital Civil, Strasbourg. Hôpital Civil, Strasbourg
Juhos Krisztina Cím: Magyarország, 3532 Miskolc, Újítók utca 9. Telefon: 06 70 431 51 81 Email: juhoskriszta89@gmail.com Neme: Nő Születési dátum: 1989. 12. 05. Állampolgárság: Magyar KERESETT MUNKAKÖR
Van kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek?
Van kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek? ARI18/06MAY Segít a javulásban Kezelési terv, útmutató és heti napló antipszichotikus kezelést kezdô betegek részére
Szilágyi Nóra, Dr. Keresztes Noémi: Asztaliteniszezők életmódjának jellemzői mozgásprogramban résztvevők körében
Szilágyi Nóra, Dr. Keresztes Noémi: Asztaliteniszezők életmódjának jellemzői mozgásprogramban résztvevők körében Túlsúly népbetegség Felnőttkori fizikai aktivitás szerepe Sport fontossága Életmódváltozás
Hogyan mentsd meg a szíved?
Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális
Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.
Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Egészségnap III. Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő
Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán
Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán Rabi Anna,Varró Mónika Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet,Onkológiai Osztály,Budapest
Veszprémben is megszólalt a Szívhang
Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
A legtökéletesebb és legkényelmesebb rendszer az egészséggondozás rendelkezésére áll. A BIA technológia forradalma új szabványt teremtett.
A legtökéletesebb és legkényelmesebb rendszer az egészséggondozás rendelkezésére áll A BIA technológia forradalma új szabványt teremtett. Az új, vezetô technológia megbízható, pontos eredményt ad Testösszetétel
Mi működik nálunk? Motiváció a mindennapokban
Mi működik nálunk? Motiváció a mindennapokban Nagy Bandor bandor@mkba.hu +36.30/99.22.005 A kiinduló pont Akik szeretnének egészségesebben, tudatosabban élni, akik szeretnék, hogy segítségükkel munkatársaik
Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás
Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege
Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?
Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal
Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát.
SVT Alaptanfolyam Június 3-4-n és 10-11-n. Hasznos információk Mi történik egy alaptanfolyamon? Az alaptanfolyam önmagában is komplett egész. Az alaptanfolyam elvégzése után azonnal! alapvető változásokat
Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n?
Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Az egészség, az egészséges életmód és a rekreáció olyan fogalmak, melyek a 21. században megkerülhetetlen témák és amelyeket
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK
Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógymasszır szakképesítés. 2328-06 Egészségmegırzés - egészségfejlesztés - egészségnevelés modul. 1.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
HONVÉD TESTALAKATI PROGRAM (HTP)
HONVÉD TESTALAKATI PROGRAM (HTP) MH EK VEI KJSZ Egészségfejlesztési Osztály Dr. Juhász Zsolt alezredes programvezető Pápa, 2015. november 12. Az előadás vázlata I. Jogszabályi háttér (10/2015. (VII. 30.)
Dr.Pados Gyula: A tudományosan bizonyított új fogyókúrás diétákról
Dr.Pados Gyula: A tudományosan bizonyított új fogyókúrás diétákról Szent Imre Kórház, Lipidológiai Profil A testsúlycsökkentésnek több komponense van, a diéta, az életmód megváltoztatása, a fizikai tréning,
Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni
BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet
ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT. A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról.
ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról. 3 ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT Ő av apukám,
Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod
Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először