T Á J É K O Z TA T Ó. Tiszaug Község Önkormányzat gazdálkodásának évi első félévi helyzetéről
|
|
- Aurél Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. napirendi pont Tárgy: Beszámoló az önkormányzat évi költségvetésének első félévi teljesítéséről Előterjesztő: Sinka Ferenc polgármester Ikt. szám: /2014. Előterjesztés jellege: Határozat-tervezet Döntés: minősített többséget igényel Véleményező testületek: Ügyrendi Bizottság Törvényességi észrevétel: Nincs T Á J É K O Z TA T Ó Tiszaug Község Önkormányzat gazdálkodásának évi első félévi helyzetéről Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 87. (1) bekezdése szerint a polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15-ig írásban tájékoztatja a Képviselő-testületet. A tájékoztatás tartalmazza a helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő előirányzatok és költségvetési egyenleg alakulását. Tiszaug Község Önkormányzata évi I. félévi gazdálkodási helyzetéről szóló beszámolót az alábbiak szerint terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé: Az elmúlt évek során mindig azzal számoltunk és terveztünk, hogy a megnövekedett terheket fedezni tudjuk állami támogatásból és a saját bevételekből. Ennek végrehajtása azonban csak úgy lehetséges, ha az említett két forrás mellett állami támogatást kapunk forráshiányunkra, pályázatokat nyújtunk be, valamint takarékossági intézkedések bevezetése nélkülözhetetlen. A hivatal kettő - Önkormányzat és Berecz Skolasztika Szociális Intézmény - elkülönített költségvetést és beszámolót készít. A szociális feladatokat az önállóan működő Berecz Skolasztika Szociális Intézmény látja el. Bevételek és kiadások alakulása Önkormányzati szinten összevont tájékoztató Az önkormányzati szinten összevont bevételek teljesítése e Ft a módosított előirányzat e Ft, mely 63, 05 % teljesítés. Hitel felvételére nem került sor évben, még folyószámla hitel formájában sem. Az intézményi működési bevételek teljesítése 43, 20 %, az önkormányzat sajátos működési bevétele 95, 36 % teljesítést mutat. Az önkormányzati szinten összevont kiadások teljesítése e Ft a módosított előirányzat e Ft, mely 58, 72 % teljesítés. A kiadások közül a személyi juttatások 58, 01 %, a munkaadókat terhelő járulékok 54, 89 %, a dologi kiadások 46, 96 % felhasználást mutatnak.
2 Tiszaug Község Önkormányzata Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek előirányzat Módosítás összege eft Rovatrend K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K3. Dologi kiadások K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai K5. Egyéb működési célú kiadások K6. Beruházási kiadások K7. Felújítások K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások K1-8. Költségvetési kiadások K9. Finanszírozási kiadások KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B3. Közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek B5. Felhalmozási bevételek B6. Működési célú átvett pénzeszközök B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök B1-7. Költségvetési bevételek B8. Finanszírozási bevételek BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)
3 Finanszírozási műveletek Az önkormányzati szintű pénzkészlet június 30-án e Ft, a hitelállomány 0 e Ft. Pénzforgalom egyeztetése - Összevont e Ft-ban Megnevezés Sorszám Összesen Önkormányzat BSSI Pénzkészlet a tárgyidőszak elején Forintban vezetett költségvetési pénzforgalmi számlák egyenlege (Előirányzat-felhasználási keretszámlák egyenlege) Devizabetét számlák egyenlege 2 Forintpénztárak és betétkönyvek egyenlege 3 Valutapénztárak egyenlege 4 Pénzkészlet összesen ( ) Bevételek (+) Kiadások ( ) Pénzkészlet a tárgyidőszak végén Forintban vezetett költségvetési pénzforgalmi számlák egyenlege (Előirányzat-felhasználási keretszámlák egyenlege) Devizabetét számlák egyenlege 9 Forintpénztárak és betétkönyvek egyenlege Valutapénztárak egyenlege 11 Pénzkészlet összesen ( )(12= ) Vagyonnyilvántartás Az önkormányzat tárgyi eszközeit, immateriális javait továbbra is egyben, az önkormányzati önálló szervnél tartja nyilván. Az önálló intézményekhez nem kerültek átadásra a tárgyi eszközök és immateriális javak. nyitó növekedés felújitás vásárlás csökkenés terv sz.écs csökkenés terven f.écs selejtezés záró immateriális javak ingatlanok építmény folyamatban lévő beruházás gép, berendezés, felszerelés jármű 0 0 összesen
4 I. Bevételi források és azok teljesítése Önkormányzat tájékoztatója Az önkormányzat bevételeinek módosított előirányzata e Ft, a teljesítés e Ft. A bevételek döntő többségét a működési bevételek (18, 99 %) mellett a támogatások és kiegészítések teszik ki (61, 15 %), valamint a közhatalmi bevételek (19,42%) és a finanszírozási bevételek (0, 00 %), a többi bevételi forrás elenyésző hányada az összes bevételnek. Az adó bevételek 88, 52 %-os teljesítést mutatnak a tervezett költségvetéshez képest. Az előirányzat e Ft a teljesítés e Ft. Építményadó bevétel e Ft 125, 13 % Telekadó bevétel 211 e Ft 32, 46 % Iparűzési adó bevétel e Ft 62, 78 % Pótlék, bírság bevétel 398 e Ft 92, 56 % Gépjárműadó bevétel 824 e Ft 55, 68 % Termőföld bérbeadásából származó bevétel 0 e Ft 0, 00 % Összességében elmondható az I. félévben, hogy az adóbevételek időarányosan több bevétel teljesült. A mederhasználat, bérleti díj és egyéb bevételi előirányzat e Ft, melyből e Ft 90, 93 % teljesült. Az önkormányzati lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásából származó bevétel előirányzata e Ft, melyből 772 e Ft folyt be. Az egészségpénztártól a fogorvosi és védőnői ellátásra e Ft érkezett. A közfoglalkoztatás támogatására a Munkaügyi Központ e Ft-ot nyújtott. Az állami támogatások az ütemezés szerint megérkeztek. II. Kiadások alakulása Az önkormányzat kiadási előirányzata e Ft, a teljesítés e Ft. A személyi juttatások és a munkaadót terhelő járulékok előirányzatának felhasználása időarányosan 61, 81 %. A dologi és egyéb folyó kiadások a költségvetéshez képest 48, 93 %-ban teljesültek. Az ellátottak pénzbeli juttatásaira e Ft lett a költségvetésben betervezve, melyből kifizetés e Ft volt. A támogatás értékű kiadások és pénzeszköz átadások alakulása I. félévében e Ft : Polgárőrség támogatása 120 e Ft, melyből az I. félévben felhasználtak Ft-ot. Rendőrség támogatása 120 e Ft Vendégváró Bács-Kiskun Egyesület 10 e Ft Tiszaugért Alapítvány támogatása 127 e Ft Iskolatársulási hozzájárulás e Ft Települési Önkorm. Országos Szövetsége tagdíja 19 e Ft Tiszazugi Ivóvízminőség-javító Önkorm. Társulás 42 e Ft Homokhátság Egyesület tagdíj 5 e Ft Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület tagdíj 106 e Ft Körös-Tisza Önkorm.Hulladékrekult. Társ. műk. ktg. 39 e Ft Tiszakécskei labor támogatása 306 e Ft 2012-ben a Bácsvíz Zrt részvényvásárlás történt 100 e Ft értékben, amely a mai napig az Önkormányzat tulajdonában van. Összességében a kiadások a tervezetthez képest időarányosan kerültek felhasználásra
5 III. Értékpapír és hitelműveletek alakulása, a hitel-állomány változásának tartalma, okai: Az önkormányzat év folyamán folyószámlahitelt nem vett igénybe, pénzügyeit saját forrásból biztosította. Az Önkormányzatnak és intézményeinek hitelállománya évben nem keletkezett, áthúzódó hitelállománya sincs. (Az Ifjúsági Klub bővítéséhez 20 éves időtartamra felvett ,- Ft beruházási hitelt és a évben 15 éves futamidejű, hosszúlejáratú működési hitel december hónapban a Magyar Állam adósságkonszolidáció keretében kiegyenlítette.) IV. Vagyon alakulása Az önkormányzat tárgyi eszközeinek és immateriális javainak évi nyitó könyv szerinti értéke e Ft Beruházás miatti növekedés 921 e Ft. Elszámolt értékcsökkenés e Ft. A félévi tárgyi eszközök és immateriális javak könyv szerinti értéke e Ft ben a Bácsvíz Zrt részvényvásárlás történt 100 e Ft értékben, amely a mai napig az Önkormányzat tulajdonában van. Az önkormányzat vagyonát csak könyv szerinti értéken tartja nyilván, forgalomképes ingatlanainak száma és értéke alacsony. A COFOG-kénti kiadás és bevétel alakulását 1. számú melléklet tartalmazza.
6 Rovat megnevezése Rovatszám eredeti előirányzat Tiszaug Község Önkormányzata kiadások (e Ft ) kötelező feladatok önként vállalt feladatok állami (államigazgatási) feladatok ÖSSZESEN módosított előirányzat Teljesülés eredeti előirányzat módosított előirányzat Teljesülés eredeti előirányzat módosított előirányzat Teljesülés eredeti előirányzat módosított előirányzat Teljesülés Törvény szerinti illetmények, munkabérek K Normatív jutalmak K Céljuttatás, projektprémium K Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat K Végkielégítés K Jubileumi jutalom K Béren kívüli juttatások K Ruházati költségtérítés K Közlekedési költségtérítés K Egyéb költségtérítések K Lakhatási támogatások K Szociális támogatások K Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai K Foglalkoztatottak személyi juttatásai K Választott tisztségviselők juttatásai K Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások K Egyéb külső személyi juttatások K
7 Külső személyi juttatások K Személyi juttatások K Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K Szakmai anyagok beszerzése K Üzemeltetési anyagok beszerzése K Árubeszerzés K Készletbeszerzés K Informatikai szolgáltatások igénybevétele K Egyéb kommunikációs szolgáltatások K Kommunikációs szolgáltatások K Közüzemi díjak K Vásárolt élelmezés K Bérleti és lízing díjak K Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások K Közvetített szolgáltatások K Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások K Egyéb szolgáltatások K Szolgáltatási kiadások K Kiküldetések kiadásai K Reklám- és propagandakiadások K Kiküldetések, reklámés propagandakiadások K Működési célú előzetesen felszámított K
8 általános forgalmi adó Fizetendő általános forgalmi adó K Kamatkiadások K Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai K Egyéb dologi kiadások K Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások K Dologi kiadások K Társadalombiztosítási ellátások K Családi támogatások K Pénzbeli kárpótlások, kártérítések K Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások K Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások K Lakhatással kapcsolatos ellátások K Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai K Egyéb nem intézményi ellátások K Ellátottak pénzbeli juttatásai K Nemzetközi kötelezettségek K Elvonások és befizetések K Működési célú garanciaés kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre K
9 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre K Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre K Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K Működési célú garanciaés kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre K Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K Árkiegészítések, ártámogatások K Kamattámogatások K Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K Tartalékok-általános K Tartalékok-cél K Egyéb működési célú kiadások K Működési költségvetés előirányzat csoport Immateriális javak beszerzése, létesítése K Ingatlanok beszerzése, létesítése K Informatikai eszközök K
10 beszerzése, létesítése Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése K Részesedések beszerzése K Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások K Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Beruházások K Ingatlanok felújítása K Informatikai eszközök felújítása K Egyéb tárgyi eszközök felújítása K Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Felújítások K Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre K Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K
11 Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K Lakástámogatás K Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K Egyéb felhalmozási célú kiadások K Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport Költségvetési kiadások K1-K Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése K Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak K Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése K Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre K Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása K Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása K Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása K Befektetési célú belföldi K
12 értékpapírok beváltása Belföldi értékpapírok kiadásai K Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása K Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése K Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K Pénzeszközök betétként elhelyezése K Pénzügyi lízing kiadásai K Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai K Belföldi finanszírozás kiadásai K Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása K Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása K Külföldi értékpapírok beváltása K Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése K Külföldi finanszírozás kiadásai K Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai K Finanszírozási kiadások K KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)
13 Rovat megnevezése Rovatszám Tiszaug Község Önkormányzata bevételek (e Ft) kötelező feladatok önként vállalt feladatok állami (államigazgatási) feladatok ÖSSZESEN eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása B Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása B Működési célú központosított előirányzatok B Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai B Önkormányzatok működési támogatásai B Elvonások és befizetések bevételei B Működési célú garanciaés kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről B Működési célú visszatérítendő B
14 támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B Működési célú támogatások államháztartáson belülről B Magánszemélyek jövedelemadói B Társaságok jövedelemadói B Jövedelemadók B Szociális hozzájárulási adó és járulékok B Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók B Vagyoni tipusú adók B Értékesítési és forgalmi adók B Fogyasztási adók B Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók B Gépjárműadók B Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók B Termékek és szolgáltatások adói B Egyéb közhatalmi bevételek B Közhatalmi bevételek B
15 Áru- és készletértékesítés ellenértéke B Szolgáltatások ellenértéke B Közvetített szolgáltatások értéke B Tulajdonosi bevételek B Ellátási díjak B Kiszámlázott általános forgalmi adó B Általános forgalmi adó visszatérítése B Kamatbevételek B Egyéb pénzügyi műveletek bevételei B Egyéb működési bevételek B Működési bevételek B Működési célú garanciaés kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B Működési célú átvett pénzeszközök B Működési költségvetés előirányzat csoport 0 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B Felhalmozási célú garancia- és B
16 kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről B Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B Immateriális javak értékesítése B Ingatlanok értékesítése B Egyéb tárgyi eszközök értékesítése B Részesedések értékesítése B Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek B Felhalmozási bevételek B Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök B
17 visszatérülése államháztartáson kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B Felhalmozási célú átvett pénzeszközök B Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport Költségvetési bevételek B1-B költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele B Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól B Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele B Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről B Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása B Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása B Belföldi értékpapírok bevételei B Előző év költségvetési maradványának B
18 igénybevétele MŰKÖDÉSRE Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA B Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE B Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA B igénybevétele B Államháztartáson belüli megelőlegezések B Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése B Központi, irányító szervi támogatás B Betétek megszüntetése B Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei B Belföldi finanszírozás bevételei B Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése B Külföldi értékpapírok kibocsátása B Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele B
19 Külföldi finanszírozás bevételei B Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei B Finanszírozási bevételek B BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) Berecz Skolasztika Szociális Intézmény kiadások (e Ft) ezer forintban Sorszám Rovat megnevezése Rovat száma Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (államigazgatási) feladatok Összesen eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K Normatív jutalmak K Céljuttatás, projektprémium K Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat K Végkielégítés K Jubileumi jutalom K Béren kívüli juttatások K Ruházati költségtérítés K Közlekedési költségtérítés K Egyéb költségtérítések K Lakhatási támogatások K Szociális támogatások K Foglalkoztatottak egyéb 13 személyi juttatásai K Foglalkoztatottak személyi K
20 juttatásai (= ) 15 Választott tisztségviselők juttatásai K Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások K Egyéb külső személyi juttatások K Külső személyi juttatások (= ) K Személyi juttatások (=14+18) K Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K Szakmai anyagok beszerzése K Üzemeltetési anyagok beszerzése K Árubeszerzés K Készletbeszerzés (= ) K Informatikai szolgáltatások igénybevétele K Egyéb kommunikációs szolgáltatások K Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) K Közüzemi díjak K Vásárolt élelmezés K Bérleti és lízing díjak K Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások K Közvetített szolgáltatások K Szakmai tevékenységet 33 segítő szolgáltatások K Egyéb szolgáltatások K Szolgáltatási kiadások (= ) K Kiküldetések kiadásai K Reklám- és propagandakiadások K Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) K
21 39 Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Fizetendő általános forgalmi adó K Kamatkiadások K Egyéb pénzügyi műveletek 42 kiadásai K Egyéb dologi kiadások K Különféle befizetések és egyéb 44 dologi kiadások (= ) K Dologi kiadások 45 (= ) K Társadalombiztosítási ellátások K Családi támogatások K Pénzbeli kárpótlások, kártérítések K Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások K Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások K Lakhatással kapcsolatos ellátások K Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai K Egyéb nem intézményi ellátások K Ellátottak pénzbeli juttatásai (= ) K Nemzetközi kötelezettségek K Elvonások és befizetések K Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre K Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre K Működési célú K
22 60 61 visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre K Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása 62 államháztartáson kívülre K Árkiegészítések, 63 ártámogatások K Kamattámogatások K Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K Tartalékok K Egyéb működési célú kiadások (= ) K Immateriális javak beszerzése, létesítése K Ingatlanok beszerzése, létesítése K Informatikai eszközök beszerzése, létesítése K Egyéb tárgyi eszközök 71 beszerzése, létesítése K Részesedések beszerzése K Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások K Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Beruházások (= ) K Ingatlanok felújítása K Informatikai eszközök 77 felújítása K Egyéb tárgyi eszközök K
23 felújítása 79 Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Felújítások (= ) K Felhalmozási célú garanciaés kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülreú K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre K Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K Felhalmozási célú garanciaés kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K Lakástámogatás K Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K Egyéb felhalmozási célú kiadások (= ) K Költségvetési kiadások 90 (= ) K1-K Központi, irányító szervi 91 támogatások folyósítása K Pénzeszközök betétként elhelyezése K Finanszírozási kiadások (= ) K KIADÁSOK ÖSSZESEN
24 Berecz Skolasztika Szociális Intézmény bevételek (e Ft) Bevételek 6. melléklet a.../2014.(..) önkormányzati rendelethez 6. melléklet a 4/2014. (II.20.) önkormányzati rendelethez Sorszám Rovat megnevezése Rovat száma ezer forintban Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (államigazgatási) feladatok Összesen eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat eredeti előirányzat módosított előirányzat Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása B Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása B Működési célú központosított előirányzatok B Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai B Önkormányzatok működési támogatásai (= ) B Elvonások és befizetések bevételei B Működési célú garanciaés kezességvállalásból származó megtérülések B államháztartáson belülről
25 10 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről B Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B Működési célú támogatások államháztartáson belülről (= ) B Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről B Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről B Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (= ) B Magánszemélyek B
26 jövedelemadói 21 Társaságok jövedelemadói B Jövedelemadók (=20+21) B Szociális hozzájárulási adó és járulékok B Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók B Vagyoni tipusú adók B Értékesítési és forgalmi adók B Fogyasztási adók B Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók B Gépjárműadók B Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók B Termékek és szolgáltatások adói (= ) B Egyéb közhatalmi bevételek B Közhatalmi bevételek (= ) B Áru- és készletértékesítés ellenértéke B Szolgáltatások ellenértéke B Közvetített szolgáltatások értéke B Tulajdonosi bevételek B Ellátási díjak B Kiszámlázott általános forgalmi adó B Általános forgalmi adó visszatérítése B Kamatbevételek B Egyéb pénzügyi műveletek bevételei B Egyéb működési bevételek B
27 44 Működési bevételek (= ) B Immateriális javak értékesítése B Ingatlanok értékesítése B Egyéb tárgyi eszközök értékesítése B Részesedések értékesítése B Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek B Felhalmozási bevételek (= ) B Működési célú garanciaés kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B Működési célú átvett 54 pénzeszközök (= ) B Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések 55 államháztartáson kívülről B Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B Felhalmozási célú átvett 58 pénzeszközök (= ) B Költségvetési bevételek (= ) B1-B
28 60 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele B igénybevétele 61 (=60) B Központi, irányító szervi 65 támogatás B Betétek megszüntetése B Belföldi finanszírozás 68 bevételei (= ) B BEVÉTEL ÖSSZESEN
29 Tiszaug Község Önkormányzata évi költségvetés Beruházások és felújítások (eft) Rovatszám eredeti előirányzat módosítás összege évi 2. módosítás Rovat megnevezése Településrendezési terv Immateriális javak beszerzése, létesítése K Ingatlan vásárlás Vis maior terhére partfal és útfelújítás Ingatlanok beszerzése, létesítése K Informatikai eszközök beszerzése, létesítése K kis értékű tárgyi eszköz beszerzése Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése K Részesedések beszerzése K Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások K Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Beruházások K Sportöltöző nyílászáró cseréje Szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése Ingatlanok felújítása K Informatikai eszközök felújítása K Egyéb tárgyi eszközök felújítása K Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó K Felújítások K
30 Tiszaug Község Önkormányzata évi költségvetés I. félévi teljesülés Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások (eft) Megnevezés Rovatszám eredeti eilőirányzat módosítás összege évi 2. módosítás Óvodáztatási támogatás K Családi támogatások K mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása K mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása K megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése K cukorbetegek támogatása K helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. ] K helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. (3) bek.] K Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások K foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. (1) bek.] K Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások K hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez K lakbértámogatás K lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. (1) bek. a) és b) pontok] K adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. 1. bek. b) pont] K természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. (1) bek. b) pont] K adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása [Szoctv. 55/A. (3) bek.] K Lakhatással kapcsolatos ellátások K állami gondozottak pénzbeli juttatásai K oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai K Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai K időskorúak járadéka [Szoctv. 32/B. (1) bek.] K rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. (1) bek. a) - d) pontok] K önkormányzati segély [Szoctv. 45. ] K egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás K természetben nyújtott rendszeres szociális segély [Szoctv. 47. (1) bek. a) pont] K önkormányzati segély [Szoctv. 47. (1) bek. c) pont] K köztemetés [Szoctv. 48. ] K
31 rászorultságtól függõ normatív kedvezmények [Gyvt (5) bek.] K önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott pénzügyi ellátás K önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott természetbeni ellátás K Egyéb nem intézményi ellátások K Ellátottak pénzbeli juttatásai K Tiszaug Község Önkormányzata évi költségvetés I. félévi teljesülés Támogatások,kölcsönök nyújtása és törlesztése (eft) Megnevezés Rovatszám eredeti előirányzat módosított előirányzat központi költségvetési szervek részére K központi kezelésű előirányzatok részére K fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére K egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére K társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére K elkülönített állami pénzalapok részére K helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K társulások és költségvetési szerveik részére K nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére K Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre K központi költségvetési szervek részére K központi kezelésű előirányzatok részére K fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére K egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére K társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére K elkülönített állami pénzalapok részére K helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K társulások és költségvetési szerveik részére K nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére K
32 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre K központi költségvetési szervek részére K központi kezelésű előirányzatok részére K fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére K egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére K társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére K elkülönített állami pénzalapok részére K helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K társulások és költségvetési szerveik részére K nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére K Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K egyházi jogi személyek részére K egyéb civil szervezetek részére K háztartások részére K pénzügyi vállalkozások részére K állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K egyéb vállalkozások részére K Európai Unió részére K kormányok és nemzetközi szervezetek részére K egyéb külföldiek részére K Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K egyházi jogi személyek részére K egyéb civil szervezetek részére K háztartások részére K pénzügyi vállalkozások részére K állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K egyéb vállalkozások részére K Európai Unió részére K kormányok és nemzetközi szervezetek részére K egyéb külföldiek részére K Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K központi költségvetési szervek részére K
33 központi kezelésű előirányzatok részére K fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére K egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére K társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére K elkülönített állami pénzalapok részére K helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K társulások és költségvetési szerveik részére K nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre K központi költségvetési szervek részére K központi kezelésű előirányzatok részére K fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére K egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére K társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére K elkülönített állami pénzalapok részére K helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K társulások és költségvetési szerveik részére K nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre K központi költségvetési szervek részére K központi kezelésű előirányzatok részére K fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére K egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére K társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére K elkülönített állami pénzalapok részére K helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K társulások és költségvetési szerveik részére K nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére K térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére K Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K egyházi jogi személyek részére K egyéb civil szervezetek részére K háztartások részére K
34 pénzügyi vállalkozások részére K állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K egyéb vállalkozások részére K Európai Unió részére K kormányok és nemzetközi szervezetek részére K egyéb külföldiek részére K Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K egyházi jogi személyek részére K egyéb civil szervezetek részére K háztartások részére K pénzügyi vállalkozások részére K állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére K egyéb vállalkozások részére K Európai Unió részére K kormányok és nemzetközi szervezetek részére K egyéb külföldiek részére K Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek (eft) Megnevezés Rovatszám előirányzat eredeti ei. módosított építményadó B épület után fizetett idegenforgalmi adó B magánszemélyek kommunális adója B telekadó B
35 Vagyoni tipusú adók B Értékesítési és forgalmi adók B ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó B ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó B351 Gépjárműadók B ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része B ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része B ebből: külföldi gépjárművek adója B354 0 ebből: gépjármű túlsúlydíj B354 0 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj) B355 0 ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó B355 0 ebből: talajterhelési díj B355 0 Termékek és szolgáltatások adói B eljárási illetékek B36 igazgatási szolgáltatási díjak B36 felügyeleti díjak B36 ebrendészeti hozzájárulás B36 környezetvédelmi bírság B36 természetvédelmi bírság B36 műemlékvédelmi bírság B36 építésügyi bírság B36 szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része B egyéb bírság/pótlék B Egyéb közhatalmi bevételek B
36 Tiszaug Község Önkormányzata Az önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban (eft) Rovat megnevezése Rovatszám eredeti ei. előirányzat évi módosított Foglalkoztatottak személyi juttatásai K Külső személyi juttatások K Személyi juttatások K Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K Készletbeszerzés K Kommunikációs szolgáltatások K Szolgáltatási kiadások K Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások K Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások K Dologi kiadások K Társadalombiztosítási ellátások K Családi támogatások K Pénzbeli kárpótlások, kártérítések K Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások K Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások K Lakhatással kapcsolatos ellátások K Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai K Egyéb nem intézményi ellátások K Ellátottak pénzbeli juttatásai K Egyéb működési célú kiadások K Működési költségvetés előirányzat csoport
37 Beruházások K Felújítások K Egyéb felhalmozási célú kiadások K Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport 0 Költségvetési kiadások K1-K Belföldi finanszírozás kiadásai K Külföldi finanszírozás kiadásai K Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai K Finanszírozási kiadások K KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) Rovat megnevezése Rovatszám eredeti ei. előirányzat évi módosított Önkormányzatok működési támogatásai B Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B Működési célú támogatások államháztartáson belülről B Vagyoni tipusú adók B Termékek és szolgáltatások adói B Egyéb közhatalmi bevételek B Közhatalmi bevételek B Áru- és készletértékesítés ellenértéke B Szolgáltatások ellenértéke B Közvetített szolgáltatások értéke B Tulajdonosi bevételek B Ellátási díjak B Kiszámlázott általános forgalmi adó B Általános forgalmi adó visszatérítése B Kamatbevételek B Egyéb pénzügyi műveletek bevételei B Egyéb működési bevételek B Működési bevételek B Működési célú átvett pénzeszközök B
38 Működési költségvetés előirányzat csoport Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B Felhalmozási bevételek B Felhalmozási célú átvett pénzeszközök B Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport Költségvetési bevételek B1-B költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI Belföldi finanszírozás bevételei B Külföldi finanszírozás bevételei B Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei B Finanszírozási bevételek B BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)
Önkormányzat évi költségvetése Kiadások (E Ft)
Kiadások (E Ft) 1. melléklet Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Módosított előirányzat II. gatási ÖSSZESEN gatási ÖSSZES EN gatási ÖSSZES EN Törvény szerinti illetmények, munkabérek K1101 2880
Csabdi Község Önkormányzat 2014. évi költségvetése
Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek Csabdi Község Önkormányzat előirányzatai 1/a. melléklet /215. (..) Önk. rendelethez Csabdi Község Önkormányzat 214. évi költségvetése
Önkormányzat évi költségvetése Kiadások (E Ft)
Önkormányzat 2016. évi költségvetése Kiadások (E Ft) 1. melléklet Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Módosított előirányzat II. Rovat megnevezése államiga zgatási ÖSSZES EN államiga zgatási ÖSSZES
Önkormányzat bevételei és kiadásai
Önkormányzat bevételei és kiadásai ezer Ft-ban 2015. évi 2015. évi BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE eredeti módosított ssz. előirányzat előirányzat 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 98
1. melléklet a 8/2016. (V.27.) önkormányzati rendeleth Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevé
1. melléklet a 8/216. (V.27.) önkormányzati rendeleth Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevé ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI MÓDOSÍTOTT ÖSSZESEN K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő
Pilisszentkereszt Község Önkormányzat évi költségvetése Konszolidált Bevételek (E Ft)
1. melléklet Pilisszentkereszt Község Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014.(II.14.) önkormányzati rendelethez Pilisszentkereszt Község Önkormányzat 2014. évi költségvetése Konszolidált
14 Foglalkoztatottak személyi juttatásai (= ) (K11)
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) 377 887 02 Normatív jutalmak (K1102) 0 03 Céljuttatás, projektprémium (K1103) 0 04 Készenléti, ügyeleti, helyettesítési
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0
1. melléklet a 8/216. (V. 27.) önkormányzati rendelethez B1-B7. Költségvetési bevételek Nyim Község Önkormányzatának 215. évi bevételi ai A B C D E Ssz. Rovat megnevezése Rovat száma Eredeti Módosított
2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése
2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek ának teljesítése Megnevezés eredeti Ellend Községi Önkormányzat módosított összege 2 3 4 5 8 01 Helyi önkormányzatok működésének
Önkormányzat évi költségvetése Bevételek
Rovat megnevezése Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak
B1-B7. Költségvetési bevételek
B1-B7. Költségvetési bevételek 1. melléklet a 7/215. (V. 4.) önkormányzati rendelethez Nyim Község Önkormányzatának 214. évi bevételi ai Sorszá Rovat megnevezése Rovat Eredeti száma m 1. 2. 3. 4. 1 Helyi
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
2017. évi költségvetés bevételei és kiadásai előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban
2017. évi költségvetés bevételei és kiadásai csoportok és kiemelt ok szerinti bontásban Bevételek Forintban Működési bevételek Megnevezés I. Önkormányzat II. Közös Önkormányzati Hivatal III. Gesztenyéskert
Önkormányzat Gyanógeregye évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet a 7/2016. (V.12.) önkormányzati rendelethez Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási
Mánfa Község Önkormányzat kiadási és bevételi előirányzatai rovat szerinti bontásban
megnevezése 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K1101 6 230 000 02 Normatív jutalmak K1102 03 Céljuttatás, projektprémium K1103 04 Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat
SORKIKÁPOLNA Önkormányzat évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet a 7/2015.(V.29.) önkormányzati rendelethez SORKIKÁPOLNA Önkormányzat 2014. évi zárszámadása Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2.
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a.../2017. (V. 29.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2016. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
Nagylózs Község Önkormányzata. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek évi költségvetés módosítás
Nagylózs Község a Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek 2018. évi költségvetés módosítás I. sz. melléklet Eredeti Eredeti K1. Személyi juttatások 16 928 000 21 728 000 31
az ellátottak pénzbeli juttatásait az egyéb működési célú kiadásokat
Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/218.(III.1.) önkormányzati rendelete Szentkirályszabadja Község Önkormányzatának 218. évi költségvetéséről Szentkirályszabadja Község Önkormányzat
Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete
6. melléklet Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéhez Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testülete 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról
Előterjesztés 2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról Előterjesztés 01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti
1. melléklet a.../2014. (II. 05.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a.../214. (II. 5.) önkormányzati rendelethez Felcsút Községi Önkormányzat 214. évi költségvetése Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek e Ft-ban Önkormányzat
1. számú melléklet a.../2018.(...) önkormányzati rendelethez
1. számú melléklet a.../2018.(...) önkormányzati rendelethez Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai 2018. évi I. 2018. évi II. 2018. évi BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE módosított módosított ssz. 01 B111 Helyi
Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete Balatonederics község Önkormányzatnak 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.27.) önkormányzati
Tartalomjegyzék Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 04 B8. Finanszírozási bevételek
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 04 B8. Finanszírozási bevételek - 2 - Szám Üres űrlapok jegyzéke Űrlap megnevezés - 3 - 01 - K1-K8. Költségvetési kiadások 01 Törvény
Felcsút Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetése Kiadások (E Ft)
Felcsút Községi Önkormányzat 214. évi költségvetése Kiadások (E Ft) 2. függelék FELCSÚTű KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATű ŰűVATAL EL űrányzataű kötelez önként vállalt állami (államigazg atási) ÖSSZESEN Törvény szerinti
2017. évi előirányzat. Tény 2016
01 02 03 04 05 06 07 32 33 34 35 36 37 38 39 178 179 184 185 186 194 203 207 218 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 240 264 265 sz. melléklet 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
Jegyzőkönyv Söpte, Salköveskút, Vasasszonyfa és Vassurány, Vasszilvágy Községek Önkormányzata Képviselőtestületének január 21-én tartott
1 Jegyzőkönyv Söpte, Salköveskút, Vasasszonyfa és Vassurány, Vasszilvágy Községek Önkormányzata Képviselőtestületének 215. január 21-én tartott együttes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Söpte, Salköveskút,
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 02 0200...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
1. számú melléklet a.../2018.(...) önkormányzati rendelethez
1. számú melléklet a.../2018.(...) önkormányzati rendelethez Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE 2018. évi I. 2018. évi II. 2018. évi III. 2018. évi ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok
Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének 7/2015. (V.11.) önkormányzati rendelete. 1. A költségvetés bevételei és kiadásai
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (V.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének zárszámadásáról. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2015 PMINFO - III. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 733315 1254 17 0403 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7132 Bogyiszló
Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének. 1/2015.(II.4.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 1/2015.(II.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Önkormányzat Söpte Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a)
Egységes rovat azonosító kódok
2. függelék Egységes Rovat Azonosító kódok Az Áhsz. 16. számú mellékletében közzétett Egységes Számlatükör főkönyvi számláinak és az NGM Tájékoztatóban közzétett 2013. évi intézményi költségvetés összeállítására
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., szerda. 5. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2018. október 24., szerda 5. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2018. október 24., szerda 5.
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 03 0202 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, június 12., kedd. 4. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2018. június 12., kedd 4. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2018. június 12., kedd 4. szám TARTALOMJEGYZÉK
Lipót községi Önkormányzat költségvetési kiadások( K1-K8.) # Megnevezés Eredeti előirányzat 2 3 4
Lipót községi Önkormányzat költségvetési kiadások( K1-K8.) 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) 6 468 000 02 Normatív jutalmak (K1102) 0 03 Céljuttatás, projektprémium (K1103) 400 000 04
Csabdi Község Önkormányzat 2015. évi költségvetése A környezetvédelmi alap tervezett bevételei-kiadásai
13. melléklet 13. melléklet Csabdi Község A környezetvédelmi alap tervezett bevételei-kiadásai Bevételi jogcímek Talajterhelési díj Jogcím szerinti összeg 5 Bevételek összesen Kiadási jogcímei Fák ültetése
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kötelezettségvállalás, esedékes Kötelezettségvállalás, esedékes végleges Kötelezettségvállalás, Kötelezettségvállalás,
Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai évi évi eredeti módosított BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE előirányzat előirányzat
Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai ezer Ft-ban 2015. évi 2015. évi eredeti módosított BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 98 433 98 433 02
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének módosításáról Tolmács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IX.21.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IX.21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, március 12., hétfő. 2. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2018. március 12., hétfő 2. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2018. március 12., hétfő TARTALOMJEGYZÉK
K1-K8. Költségvetési kiadások. Som Község Önkormányzatának évi kiadási előirányzatai
K1-K8. Költségvetési kiadások 1. melléklet az 1/216. (II. 2) önkormányzati rendelethez Som Község Önkormányzatának 216. évi kiadási ai Sorszám 1 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K111 2 Normatív
Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása ,00%
Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai ezer Ft-ban BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE Eredeti Módosított előirányzat lőirányzat Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
Tömörd Község Önkormányzat 2014. évi költségvetése. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
Tömörd Község Önkormányzat 214. évi költségvetése Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási
K1-K8. Költségvetési kiadások Nyim Község Önkormányzatának évi kiadási előirányzatai
1. melléklet az 1/216. (II. 26.) önkormányzati rendelethez K1-K8. Költségvetési kiadások Nyim Község Önkormányzatának 216. évi kiadási ai megnevezése 1 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K111 2 Normatív
Szatymaz község Képviselő-testületének 11/2016.(VII.29.) önkormányzati rendelete
Szatymaz község Képviselő-testületének 11/2016.(VII.29.) önkormányzati rendelete Szatymaz Község Önkormányzata költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás vitelének szabályairól
1. melléklet a../2018.(...) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a../2018.(...) önkormányzati rendelethez Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE I.módosított II.módosított III.módosított ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének
SÓLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
SÓLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ( ) önkormányzati rendelete a költségvetésről szóló 2/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet áról Sóly Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
KÖLTSÉGVETÉS év. Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás
KÖLTSÉGVETÉS 2016. év Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás (e Ft-ban) Tétel megnevezése 2016. évi terv Személyi juttatás (K1): 600 Munkaadókat terhelő 162 járulékok és szociális
Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet Csabdi Község Önkormányzat 214. évi költségvetése Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek Rovatrend eft K1. Személyi juttatások 8 435 K2. Munkaadókat terhelő járulékok
á á Ö á é ő ü é ö á á é ö é é é ő í í é é ő ü á ö é é á á á ö é í á ö á ő ó ó é ö é é é á á á ó ó ó é ö é é é á á á á á ó ó ó ö é é á í ó ő ő á é á ö í á é ö é é é őó ó é ö é é é ő ő é ö é őí á á ö é é
1. melléklet az.../2017(ix.5.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet az.../2017(ix.5.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE I.módosított ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
Önkormányzat 2014. évi költségvetése Bevételek (E Ft)
Önkormányzat 214. évi költségvetése Bevételek (E Ft) kötelező feladatok önként vállalt feladatok 1. melléklet állami (államigazgatási) feladatok ÖSSZESEN Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
Sorokpolány Önkormányzat évi költségvetése. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet 2/2015. (II.12.) önkormányzati rendelethez Sorokpolány Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
2016.évi költségvetés Kiadások (E Ft)
216.évi költségvetés Kiadások (E Ft) 1. melléklet FELCSÚTű KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATű ŰűVATAL EL űrányzataű Rovat megnevezése Rovatszám kötelez önként vállalt állami (államigazg atási) ÖSSZESEN Törvény szerinti
B E V É T E L E K. Bevételi jogcím
17/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelet 1. mell.,,1.1 mell. az 1/2014. (II.28.) önkorm. rendelethez Szakoly Község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E
Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK
Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/217. (IV.26.) Ör. RENDELETE Az önkormányzat 216. évi költségvetéséről szóló 1/216. (III. 1.) Ör. rendelet módosításáról Nagybánhegyes község
B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat 2014. évi előirányzat
1.1. melléklet a 8/2014.(VI.18.) önkormányzati rendelethez Sokorópátka Község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat
2015 PMINFO - II. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 417930 1254 17 0415 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7136 Fácánkert
1.sz.melléklet címrend a 2014.évi költségvetési rendelethez
MENDE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1.sz.melléklet címrend a 2014.évi költségvetési rendelethez Önkormányzat Régi Szakfeladat Korm funkc Új Szakfeladat Növényterm. 0100001 0421310001 Közutak fenntart 5220011 045160
Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Önkormányzat Vassurány Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés
FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Kormányzati funkció: 011 130. 2015. évi költségvetés
FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Kormányzati funkció: 11 13 215. évi költségvetés Rovat megnevezése Rovatszám Tétel megnevezése Részletezés (1 havi) Részösszeg Ft-ban Rovat összege 214.évi teljesítés
Időközi költségvetési jelentés hó
Adatellenőrző kód: 5812c-56-14-31a-2f-d34-29-13-61-493a-1f-354-5c-52 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 17 ${pukorzet} 0403 94 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
Tárgyalja a képviselő-testület október 26-i képviselő-testületi ülésén. Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!
1./Napirend: Pilisszentkereszti Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola és a Pilisszentkereszti Szlovák Nemzetiségi Óvoda sportpályájának felújítása beérkezett ajánlatok Előterjesztő: polgármester Előterjesztés
Tárgy: A évi költségvetési rendeletmódosítás indokolása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet
15- /2017/A2 Szatymaz Község Képviselőtestületének! S z a t y m a z Tárgy: A 2016. évi költségvetési rendeletmódosítás indokolása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet Tisztelt Képviselőtestület! Szatymaz
Tiszacsécse község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K
Tiszacsécse község Önkormányzat 1.melléklet a 4/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi
Tárgy: A 2015. évi költségvetési rendeletmódosítás indokolása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet
11-2/215/A2 Szatymaz Község Képviselőtestületének! S z a t y m a z Tárgy: A 21 évi költségvetési rendeletmódosítás indokolása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet Tisztelt Képviselőtestület! Szatymaz Község
Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Egeraracsa Község Önkormányzata 2017. évi költségvetési módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetését megállapító
Milota Önkormányzat 2014. ÉVI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK B E V É T E L E K
Milota Önkormányzat 1. melléklet a 7/2014. (IX. 29.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat
B E V É T E L E K Ezer forintban
1.1. melléklet a 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelethez Lovászpatona Község Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer
1.1. számú melléklet a 14/2014 ( XI.27. ) önkormányzati rendelethez Nagycserkesz Község Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sorszám
B E V É T E L E K. 1. sz tájékoztató t. Page sz. táblázat. Sorszám Bevételi jogcím
B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím A 1. Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+ +.1.6.) 1.1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 1.2. Önkormányzatok egyes köznevelési
1. melléklet a / ( ) önkormányzati rendelethez Sárpilis Község Önkormányzata és Intézményei működési és felhalmozási bevételei A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 1 11 12 13 14 15 16 17 18 19 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 3 31 32 33 34 35 36 37 38 39 4 41 42 43 44 45 46 47 48 49 5 51 52 53 54 55 56 57 58 59 6 61 62 63 64 65 66 67 68 69 7 71 72 73
B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím
1. sz. táblázat Forintban Eredeti Módosított A B C D 1. Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+ +.1.6.) 3 190 815 3 977 175 1.1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 883 615 883 615 1.2.
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.06.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.06.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege
1.1. melléklet a 2/2014.(II.04.) önkormányzati rendelethez 1 Csernely Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetésének összevont mérlege B E V É T E L E K 1.. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím
sz. mell. Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése. Bevételek
9.1.1. melléklet a /2015 Megnevezés Feladat megnevezése Önkormányzat Kötelező feladatok bevételei, kiadása Száma A Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése B Bevételek 1. Önkormányzat működési
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 15/2015. (VI.11.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 15/215. (VI.11.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 215. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 4/215. (II. 27.)
B E V É T E L E K. 1. melléklet a 7/2016.(V.11.) önkormányzati rendelethez Mád község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELŐIRÁNYZAT-MÓDOSÍTÁSA
1. melléklet a 7/26.(V.11.) önkormányzati rendelethez Mád község Önkormányzat 25. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELŐIRÁNYZAT-MÓDOSÍTÁSA 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K 25.évi 1. Önkormányzat
ab) munkaadókat terhelő járulékok
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (III. 17.) önkormányzati
Dióskál Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Dióskál Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetési módosítására, a Képviselő-testület
Vasszilvágy Község Önkormányzata Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Vasszilvágy Község Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Vasszilvágy Község Önkormányzata Képviselőtestülete az Alaptörvény
Előterjesztés Sóly Község Önkormányzat évi Költségvetési tervéhez
Sóly Község Önkormányzat Polgármesterétől Szám: /2017. Előterjesztés Sóly Község Önkormányzat Költségvetési tervéhez Sóly Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 201 évi CXCV.
2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám
B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) Önkormányzati rendelete
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) Önkormányzati rendelete Balatonederics község önkormányzatnak 2015. évi költségvetéséről Balatonederics község Önkormányzatának
önkormányzatok és betegséggel óvodai nevelés, önkormányzati hivatalok jogalkotó természetbeni ellátás és általános igazgatási ellátások támogatások
5. évi kölségvetés előterjesztsének. melléklete C D E F G H I J K L M N O P GÓLYFÉSZEK ÓVOD POLGÁRMESTERI HIVTL 899996 ÓVOD 8 5 5 5 6 HIVTL SNI igényű és lakásgyermekek nevelés, támogatási célú nevelés,
Kormányzati funkció:
Kormányzati funkció: 1751 Szociális étkeztetés 215. évi költségvetés Rovat megnevezése Rovatszám Tétel megnevezése Részletezés (1 havi) Részösszeg eft-ban Rovat összege 214.évi teljesítés,eftban K1 SZEMÉLYI
Tárgy: A évi költségvetési rendeletmódosítás indokolása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet
/2017/A2 Szatymaz Község Képviselőtestületének! S z a t y m a z Tárgy: A költségvetési rendeletmódosítás indokolása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet Tisztelt Képviselőtestület! Szatymaz Község Képviselőtestülete
1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének összesített
Bakonyság Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (V. 12) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (III. 10.) önkormányzati rendeletének módosításáról
2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2015. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
01 - Beszámoló a K1.-K8. Költségvetési kiadások előirányzatának teljesítéséről adatok ezer Ft-ban
01 - Beszámoló a K1.-K8. Költségvetési kiadások előirányzatának teljesítéséről adatok ezer Ft-ban # Megnevezés Előirányzat Előirányzat Teljesítés eredeti Módosított 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2017.(IV. 27.) önkormányzati rendelete. Balajt Község Önkormányzata évi zárszámadásáról
Képviselő-testületének 4/2017.(IV. 27.) önkormányzati rendelete 2016. évi zárszámadásáról Balajt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk. (2) bekezdésében meghatározott eredeti
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
Szám: 9/2017 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Tárgy: Képviselő-testületének 2017. május 25-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből Javaslat