Bátaszék Sport Egyesület. Kosárlabda Szakosztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bátaszék Sport Egyesület. Kosárlabda Szakosztály"

Átírás

1 Bátaszék Sport Egyesület Kosárlabda Szakosztály Bátaszéki Kisoroszlánok Éves edzésterv Csaba-Tóth Zsófia

2 EDZÉSTERV A 2017/2018-es BAJNOKI ÉVRE I. A csapat neve, korosztálya, helyszíne Bátaszéki Oroszlánok U9, fiú-lány vegyes Bátaszék, Kalász János Sportcsarnok Heti kétszer 1,5 óra II. Helyzetelemzés a) Technikai feltételrendszer - terem: Kalász János Sportcsarnok félpálya - edzés eszközök, felszerelések adottak: gyerek méretű palánk, sportlétra, tornapadok, bóják, 5-ös kosárlabdák, 2 kg-s medicinlabdák, gumiszalagok, zsámoly. b) Személyi feltételrendszer: edző/edzők megnevezése, rövid bemutatása Vezetőedző: Pomsár Szilvia Edző: Csaba-Tóth Zsófia A BSE tagja 2013 óta, edzéseken besegít 2014 óta. A 2017-ban szerezte meg edzői képesítését. Ez idő alatt óvodásoknak tartott kosárlabda-előkészítő foglalkozást, valamint az U9 korosztály edzéseit vezette. c) Versenyrendszer, amiben szerepelnek, ellenfelek megnevezése, tervezett edzőmérkőzés ellenfelek A csapattagok jó része már óvodás kora óta foglalkozik kosárlabdával, a 2017/18-as évre sikerült csapattá kovácsolódni, és azokat az alapokat megszerezni, hogy a szezon MKOSZ megyei U11-es bajnokságában elinduljanak. d) A csapat A játékosok felsorolása név és születési dátum szerint 1) Tóth Vászoly Vata ) Aradi Zalán ) Kollár Lilla ) Szabó Barnabás ) Molnár Erna ) Matejcsek Míra ) Verhás Kata 8) Pomsár Anna 9) Papp Ákos 10) Aradi Lázár 11) Heberling Dániel 12) Hegyesi Jázmin 13) Sümegi Botond 14) Siklósi Dóra 15) Benkő Vivien e) Tehetség térkép: egyéni értékelés Kollár Lilla, szül korosztályához átlagos magasság, átlagos testsúly. Arányos testfelépítés 2

3 Jellemzés: - intelligencia, értékrend, viselkedés: teljes mértékben fegyelmezett, a feladatra, utasításokra értelmesen figyel. Szemkontaktust jól tartja, az óvodás előkészítő csoportban előforduló rendbontásokban semmilyen szerepben (agresszor, áldozat, árulkodás) nem vett részt. Az iskolai edzéseken figyel a feladatokra, figyelemre inti társait is. Korosztályánál jobban tisztában van a kosárlabda alapvető taktikai rendszerével (passzok, mezőny széthúzása, dobóhelyzet felismerése). - kreativitás, versenyszellem, gyors és jó döntéshozatal képessége, anticipáció képessége, céltudatosság, tanulni akarás: Bosszantja a fegyelmezetlenebb gyermekek viselkedése, kifejezetten a kosárlabdázásért jár előkészítőre és edzésre, nem csak mozogni. A versenyhelyzetekben az izgalom nem hat negatívan a teljesítményére, jól dolgozik csapatban. Saját magával kritikus, magasak az elvárásai. Ha nem sikerül a saját maga által kitűzött célt teljesíteni, kedvetlen lesz. - speciális kosárlabdázás szintje és fejleszthetősége: Kisméretű és felnőtt palánkra is stabilan dob, bár emiatt a gyerek palánkra néha kevésbé ívesen és túl erősen érkezik a dobása. A labdát stabilan vezeti, induláskori lépéshibát kell kijavítani. Jobboldali ziccert hibátlanul dob. - előző évi munka értékelése: Az elvétve előforduló csevegéstől eltekintve az egyik legjobb tanítvány. Fejlődése főleg az alapvető mozgások elmélyülésében és a csapatjáték mentális rögzítésében figyelhető meg. Cél, hogy az új szezonban bajnoki megmérettetés során a csapat vezető egyénisége legyen, és a védekezésben is ilyen kimagasló teljesítményt tudjon nyújtani. III. A csapat és a játékosok tervezett teljesítményére utaló adatok, célok Az előző bajnoki év értékelése Az óvodai előkészítőknek és a kosárlabda általános presztízsnövekedésének hálta az osztályosok korosztályában fővel edzhettünk. A gyorsan fejlődő gyerekek tudása és a számukra ösztönzőleg ható magasabb korosztályban játszó kosarasok bajnoki kihívásai és sikerei motiválták arra őket, hogy a most következő szezonban hivatalos bajnokságban elinduljunk. Ezt 2017 januárjában öntöttük el, és a szezon második felében tudatosan erre készültünk edzéseken. Kialakult a csapatszellem, nagyon élvezik a meccseket. Több összevont edzést is tartottunk a U11-es csapattal. Célkitűzések a 2017/2018-as bajnoki évben A megyei MKOSZ U11 bajnokságban az utolsó csoportba kívánunk nevezni, ahol hasonló korú és tudású gyerekekkel mérhetik össze tudásukat. Cél mindenképpen ebben a csoportban az élmezőnyben maradni, esetleg magasabb csoportba kerülés is felmerülhet, ha sikerül fegyelmezett játékot tartani. Kifejezett cél, hogy a mérkőzések elemzésével az egész csapat megértse, és képes legyen kijavítani a taktikai hibákat (véletlen emberváltás, egymás zavarása, lépéshibák, rossz passzok). A csapat teljesítményét meghatározó szakmai tényezők értékelése és a következő évben szükséges változások: a) egyéni technika taktika - technikai képességek szintje: A labdaügyességet fokozatosan kel javítani, amíg stabillá nem válik a labdakezelés, a labda tekintettel való követése nélkül. 3

4 támadó technikai elemek: induló lépéshibák kiküszöbölése, büntető íves végrehajtása, passzok egyenes végrehajtása védő technikai elemek: az alap védekező állás elsajátítása megtörtént, gyakorlaton kívül akkor alkalmazzák, ha felhívják rá a figyelmet. Tisztában vannak a szabályos védekező állással, ha nem kapja el őket a hév, képesek fault nélkül játszani. célkitűzés: A koordináció és labdás ügyesség fejlesztése. Ebben a korban az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyermekek a labdával rengeteg feladatot végezzenek, hiszen ebben a korban alakul ki a labda iránti szeretetük, illetve labdás ügyességük alapja. Törekednünk kell a fektetett dobás technikájának pontos megalapozására. A passzkultúra elsajátítását is idejekorán el kell kezdeni, a labda két kézzel történő stabil átvevése automatizmussá kell váljon az év végére. Védekező technikában egyelőre a lábmunka alapjainak átadása, annak játék közben való alkalmazása a legfontosabb (ne a támadó mellett vagy előtt fusson a védő!) b) motorikus, sportág-specifikus képesség - kondicionális képességek szintje (állóképesség, erő, gyorsaság, ruganyosság) - állóképesség: korukból adódóan az állandó mozgásigény biztosítja még állóképességüket (de ezt erősen befolyásolja a mentális hozzáállás). Az edzőtáborban történt kifejezetten célzott állóképesség-felmérés, fejlesztés. - erő: tartásokkal, medicinlabdás gyakorlatokkal igyekszünk a korosztálynak meg felelő mértékben - gyorsaság: nagy különbségek mutatkoznak a játékosok között, egyéni adottságok miatt. Az U11 bajnokságban megfigyelhető, hogy döntő kritérium a csapatok közti gyorsaság, így erre a jövőben is nagy figyelmet kell fordítani, hogy növeljük a csapat átlaggyorsaságát, a tehetségeseket külön fejlesszük ebben a szenzitív időszakban. - ruganyosság: a szükségesnél kisebb mértékben ugranak a gyerekek. Sportlétrás feladatokkal már az előző évben megkezdődött ennek a fejlesztése, melyet folytatni kell. célkitűzés: A genetikus mozgáskészségben mutatkozó hiányosságok felszámolása. A szenzitív időszakban a gyorsaság fejlesztése elsődleges, az év során fokozódó terheléssel. Konkretizált célkitűzés: Tartós futás 2-4 percen keresztül, folyamatos játékos mozgásra 4-8 percen keresztül képesek legyenek. A saját testsúlyos erőedzések korosztályhoz igazított nehézségben bevezetjük az edzésekbe különböző tartások formájában. A ruganyosságot megfelelően felépített feladatokkal kell fejleszteni edzésről edzésre egyik kifejezetten fontos területe lesz az ez évi edzésmunkának! c) csapat taktika - taktikai képességek szintje támadó taktikában: korosztályra jellemzően nem képesek még a pálya széthúzására, a labdára koncentrálnak, nem a társakra. Korosztályi sajátosság itt is megfigyelhető, hogy a barátokat keresik a pályán első sorban, nem az üres embereket. védekezés taktikában: tisztában vannak vele, hogy fontos része a játéknak a védekezés. Az emberfogás tényét tudják, azonban főleg az aktívabb gyerekek folyton 4

5 átváltanak, ami által szétesik a játék. A védekezést egyelőre főleg labdás játékosra képesek értelmezni, de bedobás esetén már ügyesen felállnak. célkitűzés: elméleti alapokat elkezdeni átadni: hogyan helyezkedünk el a pályán, társak felismerése, használata. Ennek érdekében a térkoordináció fejlesztését kihangsúlyozni, amire később lehet a taktikai elemeket építeni. Ezekhez szituációs gyakorlatok, átadások játékos feladatokat alkalmazunk. d) nevelési, pedagógiai feladatok (csapat és egyéni) - mentális helyzet Mivel a BSE-n belül a legfiatalabb kosárlabdázó korosztályról van szó, itt a legnagyobb az érzelmi terheltség egy-egy sikertelenség esetén, amely gyakran a legapróbb esetben sírásba fordul. Ugyan szét vannak választva korosztályokra a gyerekek, de még így is sok különbség mutatkozik közöttük, ami a sikerélményükre is hatással van. Ebből természetesen adódik, hogy mentálisan ingadozóak, ám ez megfelelő hozzáállással, a technikai alapok stabillá tételével csökkenthető. Cél, hogy megalapozásra kerüljön a későbbi meccsszerepléshez szükséges önbizalom és érzelmi stabilitás. célkitűzés: fejleszteni azt a képességet, hogy átlássák a pályán zajló folyamatokat. A megtanult képességgel együtt elért sikereket (pl. tiszta helyzetből szerzett kosár) kiemelten értékelni, visszaforgatni mentális energiaként. Nagyon fontos, hogy akkor lesznek képesek fejlődni, ha figyelnek az edző iránymutatásaira, és azt alkalmazzák ezt az alapot megadni, hogy a későbbi korban is maximálisan hatékony lehessen az edzői munka. Címszavakban tehát az edzés rendjének betartatása, edző tisztelete, a csapattagok egyenjogúságának elismerése, a konfrontációk kezelése amit át kell adni az edzések során. Mindezeken túl a legfontosabb, hogy CSAPATBAN gondolkodjanak. Amellett, hogy természetesen látni kell a sikerben/sikertelenségben betöltött szerepét az egyénnek, tudni kell örülni a CSAPAT sikerének, tehát a csapattárs kosarának, stb. Cél, hogy lassan csepegtetve megértsék a különböző statisztikák lényegét, tehát hogy nem csak a kosár, hanem a gólpassz, szerzett labda stb. is érték. - elméleti (szabályok) Lépéshiba, fault mint legfontosabb szabályok átadásra kerültek. A tavalyi szezon második felében, amikor elkezdődött az idei bajnokságra való felkészülés, kifejezett hangsúly került a szabályokra, arra, hogy mi az, amit le fog fújni a játékvezető. célkitűzés: szabálytisztelet kialakítása, egyes helyzetek kielemzése. A szezon közepétől visszajátszás szabály alkalmazása. IV. Felkészülési és versenyprogram a) makró ciklusokban tervezett feladatok 1. felkészülés szakaszai, makro ciklusai - szezon előtti felkészülés, alapozó, formába hozó időszak

6 - versenyidőszak átmeneti időszak (téli szünet) versenyidőszak szezon utáni felkészülési szakasz pihenő szakasz től 2. a célkitűzés eléréséhez szükséges feltételek - heti edzések száma 2 - alapozó időszakban atlétikapálya - terem gyerek méretű palánkkal - 5-ös kosárlabda rendelkezésre áll megfelelő mennyiségben és minőségben - egyéb felszerelések adottak: sportlétra, tornapadok, bóják, 2 kg-s medicinlabdák, gumiszalagok, zsámoly. b) makró ciklusok tartalma 1. Alapozó időszak: től ig Szakmai célkitűzések: kondicionális képességek fejlesztése A jól koordinált futás a gyermekeknek csak mintegy 30 %-ra jellemző, így fejlesztése nagyon fontos. Edzőtáborban ezen kifejezett hangsúly. Rendelkezésre álló idő: Edzések száma: 3 nap alatt napi 3 edzés A különböző szakmai feladatok: - állóképesség fejlesztése - rugalmasság fejlesztés - erőfejlesztés Különböző szakmai feladatok: Állóképesség fejlesztése (módszerek, eszközök) - futóiskola - intervall futások játékosan - tartós folyamatos futás (400 m) Erőképesség fejlesztése (módszerek, eszközök) - izomcsoportok: törzs, hát, has, kar, láb - általános tartások játékos formába öntve (speciális szoborjáték) Rugalmasság fejlesztése (módszerek, eszközök) - játékos szökdeléses gyakorlatok - ugró gyakorlatok létrával - lépcsős gyakorlatok 2. Formába hozó időszak től október elejéig Szakmai célkitűzések kondicionális képességek fejlesztése védő és támadó alapvetések 6

7 technikai képességek Rendelkezésre álló idő: Edzések száma: heti 2 edzés -kb. 8 hét (15 edzés) A különböző szakmai feladatokra fordítható idők: - állóképesség fejlesztésére 25% - erőfejlesztésre 15% - gyorsaság fejlesztésre 15% - rugalmasság fejlesztésre 15% - technikai képesség fejlesztésre 50% - taktikai képesség fejlesztésre 5% Különböző szakmai feladatok: felmérés, ellenőrzés az időszak végén Állóképesség fejlesztése (módszerek, eszközök) teremben végzett általános állóképességet fejlesztő játékos futó gyakorlatok kosárlabda gyakorlatok Erőképesség fejlesztése (módszerek, eszközök) izomcsoportok: törzs, has, hát, kar, lábizom erősítés általános sportágspecifikus Gyorsaság fejlesztése (módszerek, eszközök) gyorsasági gyakorlatok létrával, bójával, ugrókötéllel, szökdelő programokkal technikai gyakorlatokkal ismétlések száma változó a gyakorlatok függvényében pihenő Technikai képzés: labdatartás, alapállás, labdavezetés, átadások és dobások alapszintű megismertetése Taktikai képzés: pályán való alap elhelyezkedés, szituációban való mozgások 2. Versenyidőszak: 2017 október elejétől 2017 április végéig Szakmai célkitűzések: meccsélmény megadása az edzésen tanult különböző gyakorlatokat minél inkább be tudják építeni a mérkőzésbe ne lankadjon a küzdeni akarás, mentális stabilitás hátrányban is Rendelkezésre álló idő: Edzések száma: Heti edzések várható jellege: - kondicionális jellegű 1 edzésen - technikai jellegű 1 edzésen Különböző szakmai feladatok: Technikai: Támadás: - szabályos megindulás 7

8 - megállás, sarkazás - fektetett dobás - büntető dobás - gyors kétkezes mellső passz - stabil labdaátvétel Védekezés: - védekező mozgás, labda követése - támadóval szembeni mozgás, hengerszabály - szoros emberfogás - lepattanó fontossága! Taktikai: - szabályismeret elkezdése: lépéshibák Kondicionális: - folyamatosan beillesztve az edzések közé, megtámogatva a technikai tanulást célja, hogy az elsajátított tudást minél nagyobb pontossággal, erővel tudják végrehajtani (korosztályukhoz mérten) 3. Szezon utáni felkészülési időszak: 2018 május elejétől-június közepéig Korosztályból adódóan a pihenésre több időt hagyunk, mint az élsportoló vagy versenyző korosztályoknál. A szezon utáni időszakban az edzéseken még az átlagosnál is jobban előtérbe kerül a játékos mozgás, sokszor illesztjük bele az edzésben a gyermekek kialakult kedvenc játékait. Ezen időszak alatt a koncentrált figyelem a csapat összetartó játékokra, gyakorlatokra terelődik. Az edzés 50%-át ilyen ügyességés koncentrációfejlesztő gyakorlatok teszik ki, amelyek mentálisan is építik a gyerekeket. A szezon végi edzésekbe felméréseket is illesztünk, hogy felmérjük a fejlődést, dokumentáljuk a szezon végi állapotot, a következő szezon eleji felmérésekhez összehasonlításul. Ahogy az év során a szakaszok lezárása és elkezdése mindig közösségépítő, játékos gyakorlatokkal történik, az utolsó edzésen is a csapatépítésen lesz a hangsúly, csökkentve így a nyári szünet utáni lemorzsolódást. 4. Pihenő időszak 2018 június 14-től augusztus 04-ig A nyári streetball játékokon való részvétel vállalkozó szellemű gyerekekkel. c) mikro ciklusokban tervezett feladatok Edzés időpont Főkategória Fejlesztés területe 1. Alapozó időszak: től ig Képességfejlesztés állóképesség, erő Képességfejlesztés, Technikai képzés gyorsaság, dobások Képességfejlesztés, Technikai képzés állóképesség, mérkőzés 2. Formába hozó időszak szeptembertől október végéig csapatépítő, felmérés játékos feladatok, tesztprogram, az év tervezése 8

9 Technikai képzés Labda fogásának, tartásának ismétlése, új sportolók szintre hozása Technikai képzés, Képességfejlesztés Védekező alapállás, mozgásban való védekezés Kondicionálás Állóképesség, ruganyosság Technikai képzés, Képességfejlesztés Labdavezetés, tér/eszköz koordináció Technikai képzés Dobás /fektetett/büntető Technikai képzés, Képességfejlesztés Dobás, Erő (tartások) Technikai képzés Átadások, átvétel! Technikai képzés, Képességfejlesztés időzítés, tér, idő érzékelése, állóképesség Kondicionálás erő, ruganyosság Technikai képzés dobás (dobó mozdulat kialakítása személyre szabottan) Képességfejlesztés gyorsaság Technikai képzés védekezés, labda követése Képességfejlesztés állóképesség Felmérés 3.Versenyidőszak 1: október végétől decemberig Technikai képzés megindulás, megállás Taktikai képzés kosárra dobás (szituációs feladatok) Technikai képzés, Képességfejlesztés labdavezetés, állóképesség Taktikai képzés társak felismerése, használata a pályán Kondicionálás hajlékonyság, gyorsaság Technikai képzés dobócsel Taktikai képzés kiélezett helyzetekben való viselkedés technikai képzés versenyfeladatok kupára technikai képzés versenyfeladatok kupára Mikulás Kupa 4. Átmeneti időszak (téli szünet) Kondicionálás állóképesség Kondicionálás ruganyosság aktív pihenő egyéb labdás játékok 9

10 csapatépítő közösségépítő játékok 10

11 5. Versenyidőszak januártól áprilisig csapatépítő közösségépítő játékok Technikai képzés átadások Kondicionálás állóképesség Technikai képzés védekező mozgások Taktikai képzés emberfogás Technikai képzés Fektetett dobás Technikai labdavezetés passzív védővel Kondicionálás állóképesség Technikai fektetett dobás Technikai, képességfejlesztés védekezés Technikai fektetett dobás mozgásból Kondicionálás ruganyosság Technikai büntetődobás, lepattanó szedése Taktikai képzés szabályismeret (lépéshibák) Technikai indulás, megállás, irányváltás Taktikai képzés páros lefutás Technikai, képességfejlesztés sarkazás, állóképesség Taktikai képzés társak felismerése, használata a pályán Technikai képzés Fektetett dobás Képességfejlesztés gyorsaság, ruganyosság Technikai képzés védekező mozgások Képességfejlesztés állóképesség, ruganyosság Taktikai képzés szituációs gyakorlatok (folyamatos játék hibáknál megállva, magyarázva) Technikai labdavezetés aktív védővel csapatépítő közösségépítő játékok edzőmérkőzés Taktikai képzés szituációs gyakorlatok (folyamatos játék hibáknál megállva, magyarázva) Technikai képzés állóképesség, sarkazás Képességfejlesztés védekező mozgások, robbanékonyság 11

12 Kondicionálás gyorsaság 6. szezon utáni felkészülési szakasz 2017.áprilistól júniusig Technikai dobások (szezon végi felmérés) csapatépítő közösségépítő játékok Technikai labdavezetés passzív védővel Képességfejlesztés ruganyosság Technikai képzés átadások mozgásban Képességfejlesztés gyorsaság aktív pihenő egyéb labdás játékok Technikai képzés Fektetett dobás finomítás aktív pihenő egyéb labdás játékok Technikai képzés büntetődobás egy kézből aktív pihenő egyéb labdás játékok felmérés kondicionális felmérés szezon végén csapatépítő közösségépítő játékok Bátaszék, augusztus 1. Csaba-Tóth Zsófia 12

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés Rögbi Évfolyam: 9-10. osztályosok Korosztály: junior II. Cél 1. A versenysport és élsporthoz szükséges testalkati tényezők, élettani összetevők optimális fejlesztésére való törekvés. 2. Terhelési összetevők

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

Labdajátékok 5-8. évfolyam

Labdajátékok 5-8. évfolyam Labdajátékok 5-8. évfolyam 5-6. évfolyam Cél: - Az 1-4. évfolyamon megszerzett elemi szintű technikai tudás közelítsen a sportági alaptechnikához - A tanulók keringési-, légzési-, és mozgató rendszerének

Részletesebben

Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére

Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére Készítette: Fehér Ferenc Bevezetés Az edzésterv: egy megvalósíthatónak tartott rövidebb-hosszabb ideig tartó edzésfolyamat elméleti előrevetítése.

Részletesebben

Labdarúgás Fejlesztési Terv

Labdarúgás Fejlesztési Terv Labdarúgás Fejlesztési Terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között TÁMOP -3.3.14.A-12/1-2013-0033 Készítette: Koszics Gábor Pétervására,

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Kosárlabda Köznevelési típusú sportosztály Készítette: a gimnázium testnevelés és sport munkaközössége 2015. 9. osztály 14-15 évesek Cél: A testnevelés és

Részletesebben

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv és a Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv Fiúk lányok 2x39 óra Pádár Béla és a Munkaterv Óraszám Cél, fejlesztés Tananyag, tartalom Követelmények 1. Sportágjellemző mozgásformák gyakorlása Egyéni labdás

Részletesebben

EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro

EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro Mit akarsz játszatni!? Minél többet birtokolni a labdát Oda korcsolyázom ahol a korong lesz és nem oda ahol éppen

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés, periodizáció

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés, periodizáció Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Tervezés, periodizáció Követelmények a modern futballban A játék olvasása, intelligens helyezkedés, első érintés fontossága Kis terület Magas technikai képzettség,labdabirtoklásnál

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS Futások: kitartó futások. valamint a szökdelések váltott lábú szökdelések

Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS Futások: kitartó futások. valamint a szökdelések váltott lábú szökdelések Évfolyam: 9-12. Korosztály: serdülő- ifjúsági Cél A fizikai képességfejlesztés által felkészülés a felnőtt korosztály elvárásaira A felnőtt mezőnyre való felkészülés jegyében a technikai és taktikai elemek

Részletesebben

A foglalkozás feladatai:

A foglalkozás feladatai: Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Kenguru és Gyermek Kupa. Védekezési és támadási megkötések U11 Kenguru és U12 Gyermek korosztályokban

Kenguru és Gyermek Kupa. Védekezési és támadási megkötések U11 Kenguru és U12 Gyermek korosztályokban MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kenguru és Gyermek Kupa Védekezési és támadási megkötések U11 Kenguru és U12 Gyermek korosztályokban MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága

Részletesebben

Követelmények a modern futballban

Követelmények a modern futballban Edzés Tervezés Követelmények a modern futballban A játék olvasása, intelligens helyezkedés, első érintés fontossága Kis terület Magas technikai képzettség,labdabirtoklásnál az ellenfél leszűkíti a területet.

Részletesebben

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ U15 2015-2016. õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ Helyezés: 2. Lejátszott mérkõzés: 13 Gyõzelem: 12 Döntetlen: 0 Vereség: 1 Szerzett pont: 36 Gólarány: 81:17 A nyáron olyan csapatot

Részletesebben

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK Az MKOSZ képzési és versenyeztetési céljai az utánpótlás-nevelésben 2011 - Új pályán szakmai stratégiai program

Részletesebben

Utánpótlásnevelés az FC Barcelonánál Felépítés módszerek. Albert Puig FC. Barcelona Ifjúsági divizió Szakmai Igazgató

Utánpótlásnevelés az FC Barcelonánál Felépítés módszerek. Albert Puig FC. Barcelona Ifjúsági divizió Szakmai Igazgató Utánpótlásnevelés az FC Barcelonánál Felépítés módszerek Albert Puig FC. Barcelona Ifjúsági divizió Szakmai Igazgató A BARCELONA KÉPZÉS FILOZÓFIA ALAPJAI Nevelés Értékek Tanulás Tisztelet A BARCELONA FILOZÓFIA

Részletesebben

Csapatjáték. felépítés

Csapatjáték. felépítés Csapatjáték felépítés Fontos pontok a labdarúgás oktatásában Mi játékhelyzetekkel futballozunk! Alapelvek - támadásban gólt elérni áttörni az ellenfél védelmén: mozdulattal mélységben széleken területet

Részletesebben

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes

Részletesebben

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot.

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot. TESTNEVELÉS 1-2. osztály A tanterv az első két évet egyetlen egységként kezeli. A gyerekek iskolába lépésük idején igen eltérő képességűek, tudásúak. A tanulók fizikai és szellemi tulajdonságait a második

Részletesebben

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,

Részletesebben

Szakmai elvek U11-U15

Szakmai elvek U11-U15 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Szakmai elvek U11-U15 MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága 2014. oldal 1 Védekezési és támadási alapelvek U11-U15 korosztályokban

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell játszani. A Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok előírásai érvényesek

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB)

JÁTÉKSZABÁLYOK. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) JÁTÉKSZABÁLYOK DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2016 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző)

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző) SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tápiószecső, 2011.01.28. Készítette: Tábori Zoltán (korosztályos edző) 1 A Tápiószecső FC legfiatalabb játékosaiból

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

Óraterv (5.) Tantárgyi kapcsolatok: biológia-egészségtan, fizika, ének-zene, életvitel, etika, történelem, művészettörténet

Óraterv (5.) Tantárgyi kapcsolatok: biológia-egészségtan, fizika, ének-zene, életvitel, etika, történelem, művészettörténet Óraterv (5.) A pedagógus neve: C. Szabóné Kocsiczki Ilona Műveltségi terület: testnevelés és sport Tantárgy: testnevelés Osztály:12. évfolyam lány labdajáték csoport Az óra témája: Kosárlabda Az óra cél-

Részletesebben

Rövid- és hosszú távú edzéstervezés utánpótláskorú sportolóknál

Rövid- és hosszú távú edzéstervezés utánpótláskorú sportolóknál Rövid- és hosszú távú edzéstervezés utánpótláskorú sportolóknál Rövid- és hosszú távú edzéstervezés konferencia Magyar Edzők Társasága 2018. 09. 25. Magyar Sport Háza Készítette: Prof. Dr. Géczi Gábor

Részletesebben

Vasas Kubala Akadémia. www.vkla.hu

Vasas Kubala Akadémia. www.vkla.hu Vasas Kubala Akadémia www.vkla.hu Tuboly Frigyes Szakmai igazgató Játékos pályafutás: 1987-1993 Vasas FC profi labdarúgó 1988 Felnőtt válogatott Edzői pályafutás: 2003-2010 Ferencváros korosztályos csapatai

Részletesebben

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching Coerver Nyári Tábor 2017 A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen

Részletesebben

Kisjátékok szerepe. Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában

Kisjátékok szerepe. Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában Kisjátékok szerepe Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában Edzés kisjátékok jellemzői célirányos játék szűk térben, szűk időben az ellenfél nyomása alatt játékhelyzet megoldások tömege létszámfölény

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

FK Csíkszereda tanulmányút

FK Csíkszereda tanulmányút FK Csíkszereda tanulmányút Barcelona, 2016. 02. 8-15. Résztvevők: Szondy Zoltán Bíró Albin Dusinszki Zoltán 1.nap- edzéslátogatás a CF. Damm U8-U11 korosztályainál Vall d'hebron Blokkokban való munka,

Részletesebben

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését

Részletesebben

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam 1. évfolyam 1-5 Szökdelések ugrások - Szigetről szigetre /ugrálás karikába/ - Mocsár -szökdelések, akadályok fölött 6-10 Egyensúly-gyakorlatok -gyakorlatok

Részletesebben

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Mönks tehetségmodellje Kreativitás ISKOLA TÁRSAK Feladat iránti elkötelezettség Átlagon felüli képességek CSALÁD Játékossá válás GENETIKA EDZŐ KÉPZÉS CSALÁD

Részletesebben

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít

Részletesebben

ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA EDZÉSTERV*

ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA EDZÉSTERV* 8. sz. melléklet KŐBÁNYAI DIÁKOK SPORTEGYESÜLETE ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA EDZÉSTERV* * Felhasználva: Varga István edzésterve, minden jog fenntartva BEVEZETÉS Az élsport teljesítményének állandó

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés az utánpótlásban, amatőr csapatnál

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés az utánpótlásban, amatőr csapatnál Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Tervezés az utánpótlásban, amatőr csapatnál Tervezés U9 U15 Nyár ősz Téli szünet Megismerkedés, képességek felmérés os keret kiválasztása Célkitűzések Feladatok

Részletesebben

KÉZIKÖNYV. (segédlet /2.kiadás) Játékvezetők és VB elnökök számára

KÉZIKÖNYV. (segédlet /2.kiadás) Játékvezetők és VB elnökök számára KÉZIKÖNYV (segédlet 2017-2018/2.kiadás) Játékvezetők és VB elnökök számára Kenguru, Gyermek és Serdülő korosztály védekezési és támadási szabályaihoz (*Felhasználási figyelmeztetés a 2. oldalon) *FIGYELMEZTETÉS

Részletesebben

pörgetések, gurítások, pattogtatások, labdavezetések, átadások-átvételek, dobások.. Egyéni és páros gyakorlatok.

pörgetések, gurítások, pattogtatások, labdavezetések, átadások-átvételek, dobások.. Egyéni és páros gyakorlatok. Kosárlabda 1-12. évfolyam 1. évfolyam (6-7 évesek) A genetikus mozgáskészségben mutatkozó hiányosságok felszámolása. A koordináció és labdás ügyesség fejlesztése. Értékelés: Az adott feladatok A célok

Részletesebben

Kosárlabda. A genetikus mozgáskészségben mutatkozó hiányosságok felszámolása. A koordináció és labdás ügyesség fejlesztése.

Kosárlabda. A genetikus mozgáskészségben mutatkozó hiányosságok felszámolása. A koordináció és labdás ügyesség fejlesztése. Kosárlabda 1-8. évfolyam 1. osztály 6-7 évesek A genetikus mozgáskészségben mutatkozó hiányosságok felszámolása. A koordináció és labdás ügyesség fejlesztése. Általános ügyességfejlesztő gyakorlatok: állások,

Részletesebben

Vitorlázás 9. évfolyam

Vitorlázás 9. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Palánta Kosárlabda Bajnokság Versenykiírása 2017/2018.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Palánta Kosárlabda Bajnokság Versenykiírása 2017/2018. MAGYA R KOSÁ RLA BDÁ ZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBA LL FEDERATION H-114 6 Budape st, Ist vánm ezei út 1-3. I E-mail: m kosz@hunbasket.hu Telefon/ Phone: +36 1 460 6825 I Fax: +36 1 252 3296

Részletesebben

Két frontos (hazai és nemzetközi) szereplés tervezési nehézségei

Két frontos (hazai és nemzetközi) szereplés tervezési nehézségei Emeljük a szintet konferencia 3. nap Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Két frontos (hazai és nemzetközi) szereplés tervezési nehézségei Herczeg András UEFA Pro Az előadás tartalma: Milyen különbségekkel

Részletesebben

1. sz. melléklet KOSÁRLABDA OKTATÁSI SEGÉDLET

1. sz. melléklet KOSÁRLABDA OKTATÁSI SEGÉDLET 1. sz. melléklet KOSÁRLABDA OKTATÁSI SEGÉDLET KENGURU ÉS GYERMEK KOROSZTÁLY A kenguru (U10) korosztály és a gyermek korosztály tananyaga szinte ugyanaz, azzal a kitétellel, hogy a kenguruknál inkább a

Részletesebben

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve 2012. év Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Az U23 korú válogatott: Név, születési év Magát Krisztina 1989.

Részletesebben

Játékrendszerek

Játékrendszerek Játékrendszerek 2. 1-4-2-2 Alapfogalmak: Felállási forma: játékosok alapvető elhelyezkedése a pályán Játékrendszer: játékmagatartás ami a felállási formából indul ki Játékstratégia: játékstílus, játékelképzelés,

Részletesebben

A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE Általános iskolák 1-8. osztálya számára Készítette: Borka Gábor 2011 Évfolyam: 1-2. osztály(7-8 évesek) Cél: A játék megkedveltetése Alapvető szabályok

Részletesebben

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével: KSZ/12 évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Súlylökés becsúszással vagy gerelyhajítás- 4 pont - Flop magasugrás vagy távolugrás- 4 pont Torna: 2 választott

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL

ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL (általános alapismeretek) Állóképesség: A szervezet azon képessége, amely lehetővé teszi a sportmozgás hosszú ideig, a teljesítmény

Részletesebben

Vízilabda záróvizsga kérdések

Vízilabda záróvizsga kérdések Vízilabda záróvizsga kérdések 1. Támadás-indítás (játékban): - lehetőségei - jelentősége - labdakérés fontossága - labdakiadás fontossága Támadás-indítás megakadályozásának praktikus lehetőségei (játékban):

Részletesebben

- a hallgató ismerje meg a sportág jellegzetességeit, szabályait, eszközeit, játékterületét,

- a hallgató ismerje meg a sportág jellegzetességeit, szabályait, eszközeit, játékterületét, Union Sportcentrum, Székesfehérvár, Király sor 17. Tantárgy neve és kódja: TESTNEVELÉS - FALLABDÁZÁS Kreditérték: 0 Nappali tagozat 013/014. tanév 1. félév Sportközponti gyakorlat: 14.30 K ép.34. Oktatási

Részletesebben

SPORTTEHETSÉG ÉS UTÁNPÓTLÁSEDZÉS

SPORTTEHETSÉG ÉS UTÁNPÓTLÁSEDZÉS SPORTTEHETSÉG ÉS UTÁNPÓTLÁSEDZÉS Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor A sporttehetség azonosítása Koncepciók 1. Természetes kiválasztódás -/+ Szinte az összes mozgásos tevékenység kipróbálása

Részletesebben

Vitorlázás 10. évfolyam

Vitorlázás 10. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, alapismereteinek továbbfejlesztése;

Részletesebben

10-11 éves korosztály

10-11 éves korosztály 10-11 éves korosztály Képzési célok U11: a játék megszerettetése játékérettség a játékszemlélet fejlesztése tanulás játékokkal koordináció,ügyesség fejlesztése játékhelyzetek oktatása, a mérkőzés alaptényezőinek

Részletesebben

Óraterv (3.) Tantárgyi kapcsolatok: biológia-egészségtan, fizika, ének-zene, életvitel, etika, történelem, művészettörténet

Óraterv (3.) Tantárgyi kapcsolatok: biológia-egészségtan, fizika, ének-zene, életvitel, etika, történelem, művészettörténet Óraterv (3.) A pedagógus neve: C. Szabóné Kocsiczki Ilona Műveltségi terület: testnevelés és sport Tantárgy: testnevelés Osztály:12. évfolyam lány labdajáték csoport Az óra témája: Kosárlabda Az óra cél-

Részletesebben

A kézilabdázók felkészítésének alapvető ismérvei

A kézilabdázók felkészítésének alapvető ismérvei A kézilabdázók felkészítésének alapvető ismérvei III. Perodizáció a kézilabdázók felkészítésében A sportolók által élvégzett edzésmunka, az új alkalmazkodási folyamatok kiváltása mindig időhöz kötött.

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével: Testnevelés javítóvizsga KK 13 évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Súlylökés becsúszással vagy gerelyhajítás- 4 pont - Flop magasugrás vagy távolugrás-

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018

MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 A BAJNOKSÁG CÉLJA a. A kerekesszékes kosárlabda meghonosítása és fejlesztése, sportszakmai feladatok megvalósítása.

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT Sportiskola 1. évf. Testnevelés és sport 1. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT A Testnevelés és sport műveltségterület tartalma az általános iskola 1 4. évfolyamán a tevékenységek közbeni kommunikáció, kooperáció

Részletesebben

PACSI BÁLINT Szakmai igazgató. Eger, 2015. május 12.

PACSI BÁLINT Szakmai igazgató. Eger, 2015. május 12. PACSI BÁLINT Szakmai igazgató Eger, 2015. május 12. Klubfilozófia Klub hagyományai: 1919- erős identitás Vas megyéhez, Haladáshoz Ingázó klub-küzdelem és alkalmazkodás Erős egyéniségek-magas játékintelligencia:

Részletesebben

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2018/2019.

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2018/2019. ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA KŐBÁNYAI DIÁKOK SPORTEGYESÜLETE Kőbányai Kenguru Kupa Versenykiírás 2018/2019. 2018/2019. KŐBÁNYAI KENGURU KUPA 2. 1. A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Kosárlabdázás Nappali Alapképzés (NA) 2003. Tematika

Kosárlabdázás Nappali Alapképzés (NA) 2003. Tematika Kosárlabdázás Nappali Alapképzés (NA) 2003 Tematika A tantárgy helye: III. félév 30 óra (gyakorlati jegy,(g, 2 kr) IV. félév 30 óra (kollokvium) (K, 2 kr) é Témakörök: 1. A kosárlabdázás technikájának

Részletesebben

A magyar futball filozófia. Filozófia nélkül nincs törzse a fának, csak ágai és kellenek a gyökerek is!

A magyar futball filozófia. Filozófia nélkül nincs törzse a fának, csak ágai és kellenek a gyökerek is! A magyar futball filozófia Filozófia nélkül nincs törzse a fának, csak ágai és kellenek a gyökerek is! Magyar labdarúgó filozófia Mit akarunk? Hová akarunk eljutni? Milyen a mi filozófiánk? Milyen a labdarúgó

Részletesebben

Módszer a tanítás művészete

Módszer a tanítás művészete Módszer a tanítás művészete Oktatási - képzési célok: Életkor: 5-7 8-9 10-11 12-13 14-15 16-17 18-19 20-21 Játék megszerettetése Játékérettség kialakítása. Mérkőzés érettség kialakítása. Bajnokság érettség

Részletesebben

U6-os korosztály a 2006-ban születettek és U7-es korosztály a 2005-ben születettek. Készítette: Rugovics Vendel

U6-os korosztály a 2006-ban születettek és U7-es korosztály a 2005-ben születettek. Készítette: Rugovics Vendel U6-os korosztály a 2006-ban születettek és U7-es korosztály a 2005-ben születettek Készítette: Rugovics Vendel 1 Mottó: A csapatnak igazodnia kell a korosztályok életkori sajátosságaihoz. ( UEFA) Az új

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A A játék szervezése és a védekezés megszervezése a középső harmadban 4-3-3-as játékrendszerben Készítette: Németh Károly Németh Antal Varga

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA MAGYARORSZÁG KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

Szakmai tanulmányút Barcelona,

Szakmai tanulmányút Barcelona, Szakmai tanulmányút Barcelona, 2016. 04. 13-17. Résztvevők: Lóczi István Hódmezővásárhelyi Akadémia szakmai igazgató UEFA "PRO" Koleszár György B.A.Z. megye szakmai igazgató UEFA "A" ELIT YOUTH A Lengyel

Részletesebben

7. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK:

7. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK: Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF 7. Évfolyam CÉLOK: 1. A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása;

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019.

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYARORSZÁG AKROBATIKUS KOSÁRLABDA CSAPAT BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

KOSÁRLABDA évfolyam 1. évfolyam (6-7 évesek)

KOSÁRLABDA évfolyam 1. évfolyam (6-7 évesek) KOSÁRLABDA 1. évfolyam (6-7 évesek)... 1 2. évfolyam (7-8 évesek)... 2 3. évfolyam (8-9 évesek)... 2 4. évfolyam (9-10 évesek)... 3 5. évfolyam (10-11 évesek)... 4 6. évfolyam (11-12 évesek)... 5 7. évfolyam

Részletesebben

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot

Részletesebben

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell.

Részletesebben

Vitorlázás 6. évfolyam

Vitorlázás 6. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: Vízbiztonság továbbfejlesztése; A sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; A serdülőkori fiziológiás elváltozások (végtaghossz-, testmagasság növekedés) miatt

Részletesebben

FEKOSZ Sportkupa. B33 Kosárlabda Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás

FEKOSZ Sportkupa. B33 Kosárlabda Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás FEKOSZ Sportkupa B33 Kosárlabda Torna 2013. április 26-28. Debrecen Versenykiírás 1. A verseny bemutatása A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége által 2013. április 26 28. között Debrecenben megrendezendő

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Coerver Magyarország

Coerver Magyarország Coerver Magyarország A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen

Részletesebben

2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi fejlődésének és mozgásos cselekvőképességének kapcsolata.

2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi fejlődésének és mozgásos cselekvőképességének kapcsolata. 1. Az olimpiai játékok eredete, története, kialakulásának körülményei. Ókori és újkori olimpiák. Magyarok az olimpiai versenyeken. Olimpiai szimbólumok. 2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi

Részletesebben

2008-as korosztály szülői értekezlet éves korosztály

2008-as korosztály szülői értekezlet éves korosztály 2008-as korosztály szülői értekezlet 10-11 éves korosztály Életkori sajátosságok Fogékonyabbak, és jobban képezhetők Csoportba és csapatba történtő beilleszkedés zökkenőmentes Koncentráltak a hosszabb

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok 2018.

Eszkimó-Indián Játékok 2018. Eszkimó-Indián Játékok 2018. A 2019-es versenyévadtól bevezetésre kerül a Korosztály-specifikus tehetségmenedzselési rendszer mérési programja, amelyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megbízott szakmai

Részletesebben

II. Kerület. Utánpótlás. Futball. Club UFC.

II. Kerület. Utánpótlás. Futball. Club UFC. II. Kerület Utánpótlás Futball Club UFC BEMUTATKOZÁS Egyesületünk, a II. Kerület Utánpótlás Futball Club (UFC) 1994 ben alakult meg Budán. Önálló gyermeklabdarúgó egyesületként széles alapú tömegsportra

Részletesebben

1005 röplabda játék és gyakorlat

1005 röplabda játék és gyakorlat 1005 röplabda játék és gyakorlat lõszó Sokszor mondjuk gyerekeinknek és tanítványainknak az egyesületi edzéseken vagy az iskolában, hogy elõször a röplabda technikáját kell megtanulniuk, mielõtt játszani

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYEK. 1112 Budapest, Menyecske utca 1. +36309229897 info@mafcbasket.hu. Basket MHG Kft. A MAFC NB. I-es, U23-as és U18-as csapat működtetője

LÉTESÍTMÉNYEK. 1112 Budapest, Menyecske utca 1. +36309229897 info@mafcbasket.hu. Basket MHG Kft. A MAFC NB. I-es, U23-as és U18-as csapat működtetője S P O R T F E J L E S Z T É S I T E R V A BASKET MHG KFT. JELENLEGI HELYZETÉNEK BEMUTATÁSA A Basket MHG Kft. a MAFC kosárlabda csapatának üzemeltetője, amely az évtizedek óta sikeres utánpótlásbázis csúcsán

Részletesebben

Általános tudnivalók. A testnevelés tantárgy követelménye

Általános tudnivalók. A testnevelés tantárgy követelménye A tantárgy: AMITESTNEV/valamennyi szakon/testnevelés Heti óraszám: 2 gyakorlat, kredit: 0 pont A tantárgy célja: a hallgatók rendszeres sportolásához szükséges feltételek biztosítása, az egészséges életvitel

Részletesebben

Manipulatív természetes mozgásformák A sporteszközök szabadidős használata igénnyé és örömforrássá válása.

Manipulatív természetes mozgásformák A sporteszközök szabadidős használata igénnyé és örömforrássá válása. Testnevelés Elvárt eredmények 1. osztály végén: A testrészek megnevezése. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. Különbségtétel a jó és a rossz testtartás között álló és ülő helyzetben.

Részletesebben

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017.

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017. ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA KŐBÁNYAI DIÁKOK SPORTEGYESÜLETE Kőbányai Kenguru Kupa Versenykiírás 2016/2017. 2016/2017. KŐBÁNYAI KENGURU KUPA 2. 1. A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Vitorlázás 12. évfolyam

Vitorlázás 12. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A megszerzett állóképesség továbbfejlesztése; Korosztályos válogatottak képzése; A tantárgyhoz fűződő pozitív érzelem fenntartása; Az edzéshatások növelése (terjedelem,

Részletesebben

Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért

Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért Emeljük a szintet Pedagógia és pszichológia a labdarúgásban Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért Fózer-Selmeci Barbara sport szakpszichológus +36 20 405 72 77 barbara.selmeci@atwork.hu

Részletesebben