Interkulturális útmutató nemzetközi cégek és projektek vezetői és tagjai számára
|
|
- Jázmin Bakos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FALKNÉ DR. BÁNÓ KLÁRA * Interkulturális útmutató nemzetközi cégek és projektek vezetői és tagjai számára 1. BEVEZETÉS Napjainkban már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az interkulturális kommunikáció és menedzsment témaköre és problematikája alapvető fontosságú kutatási és oktatási terület. Az utóbbi tizenhat évben, de különösen európai uniós tagságunk óta egyre több nemzetközi cég végez tevékenységet az új tagországokban, így Magyarországon is, és egyre több multikulturális projektben, illetve programban veszünk részt, nemcsak partnerként, de projektvezetőként is, és ez egyre fontosabbá teszi a kultúraközi kommunikáció területén végzett kutatások, illetve tanulmányok folytatását. A nemzetközi szervezetekben dolgozó, ill. a multikulturális projekteket vezető menedzserek, valamint az azokban résztvevő szakemberek számára nagyon fontos, hogy képesek legyenek reagálni az interkulturális kommunikációs helyzetek kihívásaira, hogy tudatosan kezeljék az ezen helyzetekből adódó súrlódásokat, illetve konfliktushelyzeteket. Számos példát említhetnénk annak bizonyságára, hogy ha alapos interkulturális felkészülés után lépünk kapcsolatba idegen kultúrák tagjaival, sokkal sikeresebbek leszünk. Azok az üzletemberek, akik tisztelik és próbálják megismerni külföldi partnereik kultúráját és legalább alapszinten a nyelvét, sokkal nagyobb üzleti előnyre tesznek szert, mint azok, akik ezt nem tartják fontosnak. Ez érvényes a világ bármely részén, de talán különösen időszerű kérdés napjainkban az * BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Interkulturális Kommunikáció Intézeti tanszék, intézetés tanszékvezető főiskolai tanár, PhD.
2 FALKNÉ DR. BÁNÓ K.: INTERKULTURÁLIS ÚTMUTATÓ NEMZETKÖZI CÉGEK Európai Unió területén, hiszen a nemrégiben történt jelentős bővüléssel az unió számos lényegesen eltérő kultúrával rendelkező ország közösségévé vált. Ezek a kitágult üzleti horizontok, kibővült lehetőségek számos kockázati tényezőt is rejtenek magukban. Ezek egyik legjelentősebb aspektusa a kulturális sajátosságok eltéréseiben rejlik. A neves amerikai japán társadalomkutató, FRANCIS FUKUYAMA szerint...akár összeütközéshez, akár alkalmazkodáshoz és haladáshoz vezet a kultúrák találkozása, életbevágóan fontossá vált, hogy jobban megértsük, mi teszi a kultúrákat sajátossá és hatékonnyá, mivel a nemzetközi versennyel kapcsolatos kérdések, legyenek bár politikaiak vagy gazdaságiak, egyre inkább kulturális formát öltenek. 1 Az Európai Unió szinte kaotikus kulturális sokszínűségében a kulturális szempontok fontosságát hangsúlyozza JEAN MONNET egyik híres nyilatkozata is: Ha újra kellene kezdenem az európai integráció megvalósítását, valószínűleg a kultúrával kezdeném. 2 A legtöbb vállalat, sok esetben saját sikertelenségéből okulva, ráébred arra, hogy mennyire fontos megismerni azoknak az országoknak a szokásait, viselkedésformáit, tárgyalási stílusát, üzleti kommunikációs sajátosságait, és nem utolsó sorban legalább alapszinten a nyelvét, amelyekkel üzleti tevékenységet kíván folytatni. Azt is számos esetben tapasztalják, hogy komoly üzleteket veszíthetnek el, ha nem fordítanak kellő figyelmet a kulturális különbségekre, és más kultúrák érzékenységét, vagy társadalmi, illetve üzleti gyakorlati normáit megsértik. Például számos országban a személyiség megismerése előfeltétele az üzletkötésnek. TROMPENAARS említ egy esetet, ahol egy észak-amerikai cég elvesztett egy komoly üzletet, mivel nem figyelt oda a dél-amerikai kulturális sajátosságokra. Az amerikai cég kitűnő, átgondolt termékprezentációt tartott, és versenyképes árakat ajánlott. A versenytárs svéd cég egy hétig mindenről beszélgetett a dél-amerikai vevővel, csak a termékről nem. Lehetőséget adott a vevőnek, hogy megismerje üzleti partnerét. Az utolsó napon a terméket is bemutatták. Talán kevésbé volt vonzó ez a termék, és az ára is kissé magasabb volt, mégis a svédek szerezték meg az üzletet, mert tekintetbe vették a délamerikai üzleti kulturális sajátosságokat. 3 Sok nemzetközi cég vezetője okulhatna az iménti példából, de úgy tűnik, hogy egyelőre sok projekt- és cégmenedzser nem veszi figyelembe a kulturális aspektusokat, és ez Nyugat-Európára és az Amerikai Egyesült államokra éppúgy vonatkozik, mint az új EU-tagországokra, köztük Magyarországra. Talán az előbbi régiókra nem olyan mértékben érvényes ez, mint az utóbbi országokra. Meglepő és szomorú tény, hogy például Magyarországon a nagy nemzetközi cégek, de főleg a kis- és középvállalatok vezetői nem látják, hogy mennyire fontos interkulturális tréningek biztosítása saját maguk és munkatársaik számára. A cégvezetők és projektmenedzserek nagy figyelmet szentelnek tevékenységük gazdasági és financiális szempontjainak, de sokan egyszerűen mellőzik mindennapos munkájuk kulturális, illetve interkulturális aspektusait. Ez sok esetben az ilyen típusú ismeretek hiányára vezethető vissza. Vannak pozitív kezdeményezések is. Például Magyarországon az utóbbi tizenöt évben számos felsőoktatási intézmény tantervébe bevezették az interkulturális kommunikáció és menedzsment tantárgyakat, de a harmincöt-negyvenöt éves, vagy még 1 Fukuyama, 1997:17. 2 Trompenaars, 1995:8. 3 Trompenaars, 1995:9.
3 18 EU WORKING PAPERS 1/2006 idősebb vezetők nem rendelkeznek ilyen irányú ismeretekkel, hacsak nem tartanak számukra interkulturális tréningeket. 2. HARMINCHAT MAGYARORSZÁGON MŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL TÖRTÉNT FELMÉRÉS EREDMÉNYEI A 2005 áprilisa és szeptembere közötti időszakban harminchat Magyarországon tevékenységet folytató nemzetközi szervezet illetékes vezetőit kérdeztem meg arról, vannak-e náluk interkulturális kommunikációs tréningek, és ha nincsenek, mi ennek az oka? a) Nincs igény ilyen tréningekre; 2.1.Néhányidézetamegkérdezettvezetőktől b) A felső vezetés nem tartja ezeket fontosnak; c) Nem ismerik a tartalmát az interkulturális tréningeknek. A harminchat szervezet közül mindössze kilencnél van valamilyen formában interkulturális tréning, és ezeknél is főleg csak a felső vezetők számára. Ez a szervezetek huszonöt százalékát jelenti, amely nem kielégítő eredmény tekintettel a kérdés fontosságára. A szervezetek elég széles spektrumot képviseltek, ipari, valamint szolgáltató vállalatok, bankok és nagykövetségek voltak. Nemzetközi bank magyar igazgatója: Az elmúlt tizenöt évben egyszerűen fel sem merült ez, mint probléma. Megtanultunk együtt létezni és együtt dolgozni a külföldi kollégákkal. De lehet, hogy magának igaza van, és hasznos lenne számunkra egy ilyen tréning. Nemzetközi szolgáltató cég magyar vezérigazgatója: Annyi a tennivalónk, még nem jutottunk el odáig, hogy interkulturális tréningekre gondoljunk, de talán a jövőben nálunk is lesznek. Nagy multinacionális ipari cég német menedzsere: Interkulturális tréning? De az»blabla«. (It's all fudge.) Érdekes megjegyezni, hogy ennél a cégnél tartanak ilyen tréninget. Talán a nyilatkozó menedzser nem vett részt rajta, vagy nem értette hasznát. Kis nemzetközi szolgáltató cég magyar vezetője: Miről szólnak ezek a tréningek? Küldene egy leírást róluk? Lehet, hogy érdekelne minket. Nagy multinacionális szolgáltató cég tréning központjának alkalmazottja: Interkulturális tréning? Mit ért ezalatt? Megjegyzendő, hogy a cégnél vannak ilyen tréningek, csak nem a tréning központ tartja őket, a tréner egy szobában dolgozik a megkérdezett alkalmazottal. A szervezeti kommunikáció nem tűnik igazán magas szintűnek. Nagy ázsiai ipari létesítmény tréning központjának magyar vezetője: Tudom, hogy ezek a tréningek alapvető fontosságúak, de nem én vagyok a döntéshozó, az ázsiai vezérigazgató hallani sem akar róluk. Nyugat-európai nagykövetség magyar kulturális attaséja: A követség menedzserei részt vesznek kultúraspecifikus tréningen a célországban, nyári kulturális kurzuson vesznek részt egy kinti egyetemen. Az országról, a szokásokról, az irodalomról tanulnak. Meg kell jegyezni, hogy ez fontos, kultúraspecifikus tréning, de nem interkulturális kommunikációs tréning, amely segíti a napi együttműködést.
4 2.2.Afelméréselsőeredményei FALKNÉ DR. BÁNÓ K.: INTERKULTURÁLIS ÚTMUTATÓ NEMZETKÖZI CÉGEK A felmérést folytatni kell, hogy nagyobb mintán még objektívabb, megbízhatóbb eredményeket kapjunk, de már az első eredmények is rámutatnak néhány általános tendenciára. 1) A nagy multinacionális cégeknél gyakoribb interkulturális tréningek tartása, mint a kis- és középvállalatoknál, vagy a bankoknál. 2) A negatív válaszok indoklásánál az a), b) és c) válaszok szoros összefüggést mutatnak. Nem merül fel igény ilyen típusú tréningekre olyan szervezetekben, ahol a vezetésnek nincsenek ismeretei a tréningek természetéről és tartalmáról; ezért nem is tartják ezeket fontosnak. 3) A nagy multinacionális vállalatoknál az oktatási központokban az alkalmazottak nem jól informáltak a vállalatnál tartott olyan tréningekről, amelyeket nem ők tartanak, vagyis a szervezeti kommunikáció sok esetben nem kielégítő. 4) Tapasztalatom szerint számos vállalat -különösen a kis- és középvállalatok, amelyek financiálisan kevésbé engedhetik meg maguknak interkulturális kommunikáció tréningek tartását-, érdeklődést mutatna ezek iránt, ha kapna elegendő információt róluk. 5) Több szervezetnél úgy tűnik, hogy összekevernek két dolgot, az interkulturális, illetve a kultúraspecifikus tanulmányokat. Az interkulturális tréningek tartalmazhatnak kultúraspecifikus elemeket, de elsődleges funkciójuk más, és sokkal fontosabb, mint az országismereti tanulmányoké. A fenti eredmények és adatok a magyarországi viszonyokat tükrözik, de adataim múlt hónapban interkulturális szakemberek nemzetközi találkozóján történt bemutatása után (SIETAR Europa Congress, szeptember ) a résztvevői hozzászólások alapján úgy tűnik, hogy a többi új EU-tagországban, például a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban, sőt még az alapító tagállamokban is, például Németországban, hasonló a helyzet. Egy német interkulturális tréner szerint Németországban sem nagyobb az ilyen tréningeket tartó cégek aránya, mint huszonöt százalék. A lengyel, cseh szakemberek is panaszkodtak a vállalati vezetés kulturális, illetve interkulturális kérdések iránti gyakori közömbösségére. 3. INTERKULTURÁLIS ÚTMUTATÓ Mi tehát a legfontosabb teendő az interkulturális kommunikációval foglalkozó szakember számára? Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzeten javítsunk, hogy az interkulturális problémákra fokozottan felhívjuk a figyelmet, a nemzetközi vállalati, illetve projektvezetők és alkalmazottak kulturális érzékenységének, illetve tudatosságának kialakítására és az interkulturális tudatosság fokozására van szükség. Ez nagy kihívás, amelynek akkor tudunk megfelelni, ha felkészítjük a vállalati, illetve projektmenedzsereket a várható interkulturális interakciókra. Az interkulturális interakciókra való felkészülés három fő eleme: 1) az emberek ráébresztése a kulturális különbségekre és ezen belül saját kultúrájuk jellemzőire; 2) másrészt a különbségek okainak ismerete, illetve megértése; 3) valamint a hatékony interkulturális viselkedésre való készségek és képességek kialakítása.
5 20 EU WORKING PAPERS 1/ Azinterkulturálistanulmányokalapjai1 Ezeknek a készségeknek és képességeknek a kialakításához szükség van egy minimum útmutatóra minden nemzetközi környezetben dolgozó vezető és alkalmazott számára. Ez elsősorban tartalmazza az interkulturális tanulmányok alapjainak elsajátítását (a kultúra mint szellemi beprogramozás, a kulturális relativizmus és etnocentrizmus, előítéletek és sztereotípiák, HOFSTEDE, TROMPENAARS és HALL dimenziói, BENNETT érzékenység modellje), de az idegen nyelvek oktatásának, illetve tanulásának hatékonyabbá tételét is. Az első és legfontosabb tételünk, hogy interkulturális tanulmányaink során kultúra alatt nem a civilizáció tárgyi termékeit, irodalmat, művészeteket, vagy ételeket, hajviseletet értünk, hanem a kultúrát, mint kollektív szellemi beprogramozást 2 tekintjük, egy kultúrában tanult viselkedésformákat, csoportspecifikus értékrendszert vizsgálunk. A kultúra legfontosabb sajátosságait elemezzük: a kultúra tanult, nem velünk született, csoportspecifikus, egy adott csoportra jellemző, és relatív. A kulturális relativizmus nagyon fontos kérdés. A kulturális relativizmus azt jelenti, hogy egyik kultúra sem állíthatja magáról, hogy magasabb szinten van a többinél, a kultúrák között nincs hierarchikus viszony, minden kultúra csak saját rendszerében értelmezhető, és ezek a rendszerek jelentősen eltérhetnek egymástól. Nincs helyes és helytelen kulturális sajátosság, csak a többitől eltérő sajátosság. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem alakíthatunk ki értékítéletet más kultúrák képviselőivel kapcsolatban. Inkább arra utal, hogy az adott kultúrával kapcsolatban elegendő adekvát információ megszerzése után tehetjük ezt, mikor már valamilyen szinten megértjük az illető kultúra tagjainak viselkedését. Ez a hozzáállás nagymértékben megkönnyíti és hatékonyabbá teszi a más kultúrákkal történő kommunikáció folyamatát. A kulturális relativizmus ellentéte a kulturális etnocentrizmus, ami azt jelenti, hogy egy kultúra különbnek tartja magát a többinél, valamilyen szempontból fölébe helyezi magát a többi kultúrának. Bizonyos fokú etnocentrizmus minden kultúrára jellemző, minden társadalom tagjai úgy érzik, ahogyan ők látják a világot, az az etalon, a minta, az összes többi a deviáns, az attól eltérő. Alacsony szinten egészséges lokálpatriotizmusnak is tekinthetjük a jelenséget. Ennél jóval erősebb etnocentrizmus jellemzi pl. az USA-beli amerikaiakat. Hogy egy végletesen és végzetesen felfokozott etnocentrizmus hová vezethet és mennyi veszélyt rejt magában, arra a hitleri fajelmélet lehet elrettentő példa. Vizsgálódásunk során a nemzeti kultúrákat elemezzük, és ezek hatását a szervezeti kulturális szintre. A nemzeti kultúrákra alkalmazott hofstedei, azaz: hatalmi távolság (kis nagy), individualizmus kollektivizmus, maszkulin feminin, bizonytalanságkerülés (gyenge erős), rövid távú hosszú távú orientáció, és trompenaarsi, azaz: univerzalizmus partikularizmus, kollektivizmus individualizmus, neutrális affektív, specifikus diffúz, teljesítmény orientált körülmények orientált státusz, szekvenciális és szinkronikus időkultúrák, valamint belső, illetve külső irányítású kultúrák, kulturális dimenziók, valamint HALL koncepciói, azaz: magas, ill. alacsony kontextusú kultúrák, monokronikus időorientált polikronikus időorientált kultúrák, mentén hasonlítjuk össze a különböző kultúrákat, de fontos 1 Hofstede, 1994, Trompenaars, 1995, Hall, 1990, in Falk Bánó, Hofstede, 1994.
6 FALKNÉ DR. BÁNÓ K.: INTERKULTURÁLIS ÚTMUTATÓ NEMZETKÖZI CÉGEK megjegyezni, hogy a kulturális dimenziókon, illetve koncepciókon megállapított értékek egymáshoz viszonyítottak, nem abszolút értékek HOFSTEDE kulturális dimenziói A hatalmi távolság azt jelenti, hogy egy társadalom intézményeiben és szervezeteiben az alacsonyabb beosztású, kevesebb hatalommal rendelkező tagok milyen mértékben fogadják el és várják el a hatalmi egyenlőtlenségeket. Nagy hatalmi távolságú kultúrák pl. ázsiai, dél-amerikai országok, Európában Franciaország, (Közép)Kelet-Európa. Kis hatalmi távolságúak az angolszász kultúrák, Észak-Európa. Az individualizmus olyan társadalmakra jellemző, ahol az egyéni kapcsolatok lazák, mindenki saját magát, illetve legszűkebb családját helyezi előtérbe. Az ilyen típusú kultúra énkultúra. A feladat fontosabb, mint az emberi kapcsolatok. Pl. USA, általában az angolszász országok, Észak-Európa. Ezzel szemben a kollektivizmus az olyan társadalmakat jellemzi, amelyekben az egyén születésétől kezdve szorosan összetartozó csoportokba illeszkedik. Ezt a típusú kultúrát mi kultúrának nevezhetjük. Az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a feladat. Pl. ázsiai, dél-amerikai országok. A maszkulin kultúrákban a társadalmi nemi szerepek élesen elkülönülnek. A domináns érték az anyagi siker, a férfiak magabiztosak, kemények, a nők szerények. Az emberek azért élnek, hogy dolgozzanak. Erősen maszkulin kultúrák pl. Japán, Magyarország, Ausztria. A feminin kultúrákban a társadalmi nemi szerepekben átfedések találhatók, a szerepek bizonyos mértékig összemosódnak; mind a nők, mind a férfiak szerények, szelídek, és az élet minőségére és a természet védelmére koncentrálnak. Az emberek azért dolgoznak, hogy éljenek. Pl. Svédország, Dánia, Hollandia. A bizonytalanságkerülés azt mutatja, hogy egy kultúra tagjai milyen mértékben éreznek fenyegettetést bizonytalan, ismeretlen helyzetekben. Az erős bizonytalanságkerülő kultúrákban ami más, az veszélyes, a kiszámíthatóság iránti igény jellemző, a gyenge bizonytalanságkerülő országokban ami más, az érdekes, a másság elfogadása jellemző. Erősen bizonytalanságkerülők pl. a katolikus országok: Franciaország, Olaszország, Magyarország, gyengén bizonytalanságkerülők pl. a protestáns kultúrák: az angolszász kultúrák, Észak-Európa TROMPENAARS kulturális dimenziói Univerzalizmus a szabályok uralmát jelenti, meghatározható, hogy mi a jó, mi a rossz, és ez mindig és minden esetre érvényes. Pl. angolszász kultúrák, Svájc, Németország. Ellentéte a partikularizmus, ahol nagyobb figyelmet kapnak a kapcsolatok, a barátság kötelezettségei, az egyedi körülmények figyelembevétele. Az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint az elvont társadalmi törvények. Pl. mediterrán kultúrák, Franciaország, Spanyolország, (Közép)Kelet-Európa, Közel-Kelet. Specifikus, vagy neutrális üzleti kapcsolatokban nincs helye az érzelmeknek, a szerződésben leírt feltételek fontosak. Az üzleti kapcsolatok célirányosak és a hatékonyságot szolgálják. Pl. angolszász régió, Észak-Európa. Diffúz, vagy affektív, emocionális üzleti kultúrák tagjai teljes személyiségükkel vesznek részt az üzleti kapcsolatokban, az érzelmeket is figyelembe veszik. Pl. Dél- Amerika, Közel-Kelet, (Közép)Kelet-Európa.
7 22 EU WORKING PAPERS 1/2006 Míg vannak társadalmak, amelyekben az egyén státuszának alapja a teljesítmény, más társadalmak különböző egyéb tényezők, körülmények alapján ítélik meg azt, pl. kor, társadalmi osztály, nem stb. Teljesítmény orientáció jellemző pl. az angolszász kultúrákra, egyéb körülmények orientáció tipikus a (közép)kelet-európai, vagy a mediterrán régióban. A környezethez, a természethez való viszonyulás szempontjából beszélhetünk belső irányítású kultúrákról, melyeknél az ember domináns, uralja a természetet, és külső irányítású kultúrákról, melyek esetében az ember a természet része és követi a természet törvényeit. A leginkább belső irányítású kultúrák pl. Európa nagy része, az angolszász kultúrák, a leginkább külső irányítású régiók pl. az arab világ, vagy az ázsiai országok nagy része HALL kulturális koncepciói A kontextus információ, közös jelentéstartalmi háttér, amely egy eseményhez kapcsolódik. A magas kontextusú kultúrákban az emberek jól informáltak, kiterjedt információs hálózattal rendelkeznek, minimális háttérinformációra van csak szükségük. A magas-kontextusú kommunikáció olyan, amelyben az információ nagy része internalizált a kommunikáció résztvevőiben, nagyon kevés kódolt üzenetre van szükség. Pl. ázsiai országok, kisebb mértékben mediterrán kultúrák, (közép)keleteurópai régió. Az alacsony kontextusú kultúrák tagjai nem jól informáltak saját szűk szakterületükön kívül. Gondolkodásmódjukra a tagolt szakaszokra való beosztás jellemző, és sok háttérinformációra van szükségük, mielőtt bármilyen döntést hoznak. Az alacsonykontextusú kommunikáció olyan, amelyben az információk zöme a kódolt üzenetben van. Pl. angolszász kultúrák, Németország, Svájc, Észak-Európa. A monokronikus időkultúrák tagjai egyszerre egy dologra koncentrálják figyelmüket, az események lineárisan követik egymást, külön szakaszokra beosztva, fontos a határidők pontos betartása. Ilyenek általában az alacsony-kontextusú kultúrák. A polikronikus emberek egyszerre több dologra figyelnek, többször félbeszakíthatják azt, amit éppen csinálnak. A polikronikus időkultúrák tagjai számára az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a határidők betartása. Ilyenek általában a magas-kontextusú kultúrák. HALL időkoncepciójának lényegében megfelel TROMPENAARS későbbi szekvenciális, illetve szinkronikus időkultúrák dimenziója BENNETT interkulturális érzékenység fejlesztési modellje 1 Hasznos segítséget nyújt BENNETT interkulturális érzékenység fejlesztési modellje, amely hat fokozatot állapít meg az interkulturális érzékenység fejlődésében. Az első három fokozat a tagadás, védekezés és a minimalizáció a fejletlenebb etnocentrikus fázisba tartozik, a fejlettebb etnorelatív fázis pedig az elfogadás, alkalmazkodás és integráció fokozatait tartalmazza. A nemzetközi környezetben dolgozó menedzser és alkalmazott számára az etnorelatív fázis, ezen belül is az integráció fokozat, de legalább az alkalmazkodási fokozat a cél, ha hatékonyan akar együttműködni más kultúrák képviselőivel. A tapasztalat azt mutatja, hogy jó esetben az elfogadás szint az, ami jellemző, de sok esetben az etnocentrikus fázisba való visszacsúszás is tipikus. 1 Bennett, 1993.
8 3.2.Néhánygyakorlatitanácsinterkulturális konfliktusokenyhítésére1 FALKNÉ DR. BÁNÓ K.: INTERKULTURÁLIS ÚTMUTATÓ NEMZETKÖZI CÉGEK A monokronikus és univerzalista pl. német, dán, amerikai kultúrákból származó menedzserek ne vegyék zokon a polikronikusabb és partikularista pl. magyar, francia, olasz menedzserektől vagy alkalmazottaktól, hogy számukra fontosabbak az emberi kapcsolatok, mint az előírások szigorú betartása, továbbá könnyebben módosítanak a már írásban lefektetett feltételeken, és a pontosság nem a legerősebb oldaluk. A magasabb kontextusú kultúrával rendelkező magyar, francia vagy görög vezetők, illetve alkalmazottak ne vegyék lenéző gesztusnak vagy személyes sértésnek, ha az alacsonyabb kontextusú amerikaiak vagy németek túl kézenfekvő és egyszerű dolgokat többször is elmagyaráznak nekik. Ez az alacsony-kontextusú kultúrákra jellemző vonás és oka nem feltétlenül a lekezelő magatartás. Tizenkét éve folyó, az interkulturális konfliktusok feltérképezésére irányuló kutatásom során számos magyar alkalmazottól hallottam, mennyire nehezményezik azt, hogy főként az amerikai, de a holland, dán, német és angol vezetők is hetente kérik a részletes jelentéseket, eladási előrejelzéseket. Ez is tipikusan monokronikus és alacsony kontextusú kulturális sajátosság, nem a polikronikusabb és magasabb kontextusú alkalmazottak bosszantására szolgál. Ne higgyük, hogy a finnek vagy a németek mindig mogorvák és hogy nem érdekli őket az ajánlatunk. Ők a neutrális üzleti kultúra képviselői, mi pedig emocionálisabbak vagyunk. Ugyanez az oka annak is, hogy ahogyan több magyar üzletember panaszolta hiába viszik el az amerikaiakat vagy az angolokat vacsorázni, ahol jó hangulatban, tréfálkozva telik el az este, másnap lehet, hogy nem írják alá a szerződést. Számukra a két dolog teljesen különválik, nem úgy, mint a diffúz és emocionálisabb magyaroknál. Az amerikai rámenős tárgyalási stílus a diffúzabb kulturális sajátosságokat képviselő mediterrán népek, de a magyarok számára is nehezen elfogadható. Az amerikaiak is sikeresebb üzleteket kötnek, ha tudomásul veszik, hogy Párizsban, Madridban vagy akár Budapesten nem szeretik, ha a tárgyalópartner érkezése után tíz perccel már pontos adatokat kér a cégről, mert vételi ajánlatot akar tenni. HOFSTEDE, TROMPENAARS és HALL kategóriáinak és BENNETT interkulturális érzékenység fejlesztési modelljének ötvözésével hasznos interkulturális útmutató állítható össze nemzetközi cégek, illetve multikulturális projektek vezetői és alkalmazottai számára. 4. A SZTEREOTÍPIÁKRÓL Természetesen tudomásul kell vennünk, hogy mindezek a kulturális kategóriák, és az iménti tanácsok is sztereotípiákra épülnek, ezért hangsúlyozzuk, hogy egyénekre nem szabad alkalmazni azokat. Lehetnek polikronikus és emocionális németek is és hallgatag, érzelemmentes olaszok is. A nemzeti kulturális sajátosságok útmutatók arra nézve, hogy minden valószínűség szerint az illető szocializációs folyamata egy bizonyos típusú kultúrában történt. Hogy valójában az illető milyen, akkor 1 Falk-Bánó, 2001:67,68.
9 24 EU WORKING PAPERS 1/2006 tudhatjuk meg, ha találkoztunk vele és meggyőződtünk róla. NANCY ADLER interkulturális kérdésekkel foglalkozó szakember rámutat, hogy...a kulturális sztereotípiák, mint minden más kategória, hasznosak is lehetnek, de károsak is, attól függően, hogy hogyan használjuk őket. Hatékony használatuk lehetővé teszi új helyzetek megértését, és az új helyzetekben való megfelelő cselekvés alkalmazását. 1 Egy sztereotípia akkor hasznos, ha: 1) tudatosan alkalmazott, 2) ha leíró, nem értékelő jellegű, 3) ha pontosan jellemez, 4) ha további megfigyelés és tapasztalat alapján módosul SIETAR INTERKULTURÁLIS KÉRDÉSEKKEL FOGLALKOZÓ SZAKEMBEREK NEMZETKÖZI SZERVEZETE Mindennapos munkájuk során interkulturális interakcióban tevékenykedő emberek számára fontos, hogy megismerjék a SIETAR, azaz Society for Intercultural Education, Training and Research, interkulturális kérdésekkel foglalkozó világszervezet tevékenységét, és ezen belül a SIETAR Europa európai tagozat munkáját, amely interkulturális szakemberek interdiszciplináris szakmai hálózata, és amely arra törekszik, hogy a különböző kultúrájú és etnikumú csoportok közötti megértést, elfogadást és hatékony együttműködést segítse és támogassa. 3 A SIETAR célja és küldetése, hogy segítse azoknak az ismereteknek, értékeknek és készségeknek fejlesztését és alkalmazását, amelyek lehetővé teszik a hatékony kultúrák és etnikumok közötti kapcsolatot egyéni, csoport, szervezeti, közösségi és globális szinten egyaránt. 4 IRODALOM ADLER, N. J International Dimensions of Organizational Behavior. Belmont, California: PWS-KENT. BENNETT, M. J Towards a Developmental Model of Intercultural Sensitivity. In: Education for the Intercultural Experience. Page, M. (ed.) Yarmouth, Maine: Intercultural Press. FALKNÉ BÁNÓ, K Kultúraközi Kommunikáció; nemzeti kultúrák, szervezeti kultúrák, interkulturális menedzsment aspektusok. Budapest, Püski Kiadó. FUKUYAMA, F., Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Budapest: Európa Kiadó. HALL, E. T., HALL, M. R Understanding Cultural Differences. Yarmouth, Maine: Intercultural Press. HOFSTEDE, G Cultures and Organisations, Software of the Mind. London: HarperCollins. TROMPENAARS, F Riding the Waves of Culture. London: Nicholas Brealey. 1 Adler,1991, in Falk Bánó, 2001:79. 2 Ibid Ibid.
10 FALKNÉ DR. BÁNÓ K.: INTERKULTURÁLIS ÚTMUTATÓ NEMZETKÖZI CÉGEK
Interkulturális kommunikáció szerepe a nemzetközi pályázatokban
Jean Monnet: Interkulturális kommunikáció szerepe a nemzetközi pályázatokban Haújrakellenekezdenemazeurópaiintegrác iómegvalósítását,valószínűlegakultúrávalkez deném. Urbán Anna Kommunikáció definíció
FALKNÉ DR. BÁNÓ KLÁRA * Interkulturális útmutató nemzetközi cégek és projektek vezetıi és tagjai számára
1. Bevezetés FALKNÉ DR. BÁNÓ KLÁRA * Interkulturális útmutató nemzetközi cégek és projektek vezetıi és tagjai számára An intercultural guide for managers and members of international organisations and
Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai
Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat
Individualizmus és kollektivizmus
Individualizmus és kollektivizmus összehasonlító kulturális és pszichológiai eredmények Szentesi Balázs Kommunikáció Doktori Iskola Hofstede (+ Trompenaars) kulturális dimenziói Kultúrák összehasonlítása:
KISVÁLLALATOK KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGAI NEMZETKÖZI ÜZLETI TÁRGYALÁSOK TÜKRÉBEN SZŐKE JÚLIA 1
KISVÁLLALATOK KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGAI NEMZETKÖZI ÜZLETI TÁRGYALÁSOK TÜKRÉBEN SZŐKE JÚLIA 1 Összefoglalás A kommunikáció, ezen belül is a vállalati kommunikáció kutatása a társadalomtudományok egyik
Kis-és középvállalkozások üzleti kultúrája a magyar-osztrák határmenti régióban. Az Opticom (L00075) projektben végzett kérdőíves felmérés eredményei
OPTICOM Tisztán, érthetően Kis-és középvállalkozások üzleti kultúrája a magyar-osztrák határmenti régióban Az Opticom (L00075) projektben végzett kérdőíves felmérés eredményei Á l t a l á n o s >10 fő
KÜLPIACI TÁRSADALMI, KULTURÁLIS KÖRNYEZET
III-IV. téma KÜLPIACI TÁRSADALMI, KULTURÁLIS KÖRNYEZET Készítette: Solymosi Antal Tudás-transzfer menedzser Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely, 2011. Fogalmi tisztázás: Mi a kultúra? Régen: - Szellemi
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Nappali tagozat PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA Tantárgyi útmutató 2013/2014 tanév 1.félév 1 Tantárgy megnevezése:
Interkulturális kommunikáció. Interkulturális szemlélet a nyelvoktatásban
Interkulturális kommunikáció Interkulturális szemlélet a nyelvoktatásban Kultúra: a szó jelentései az Értelmező szótár+ alapján (Tinta, 2007: 938.) O Mindaz az anyagi, szellemi érték, amelyet az emberi
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Levelező tagozat PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév őszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
SZŐKE Júlia Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar. Osztrák-magyar határon átnyúló gazdasági együttműködések magyar szemmel
SZŐKE Júlia Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Osztrák-magyar határon átnyúló gazdasági együttműködések magyar szemmel Bevezetés A 20. század végétől a világgazdasági folyamatokat
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Tantárgyi útmutató 2015/16. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Tantárgyi útmutató 2015/16. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Szervezeti kultúra Tantárgy kódja: SEKU1V0MMEV Tanterv szerinti
Kultúraközi kommunikáció
Kultúraközi kommunikáció Kultúra: egy adott emberközösség közösen elfogadott viszonyulása az élet legalapvetőbb kérdéseihez, továbbá az ezen a viszonyuláson alapuló értékeinek, normáinak, szokásainak és
Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1
i visszaélési és korrupciós felmérés magyarországi eredmények 2009 2009. május Page 1 A felmérésről és résztvevőkről 2009 január-februárban a kutatóink egy 2246 interjúból álló, telefonon vagy interneten
I. Interkulturális kommunikáció II.
I. Interkulturális kommunikáció II. 1. Kommunikáció (szerkezete, fajtái, verbális, nem verbális) 2. Kultúra (definíció, rétegei, fajtái 3. A kultúra tanulásának folyamata (kultúrsokk) 4. Interkulturális
3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal
24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos
TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak
COLORED GLASSES TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES Tolerancia Workshop YFU Szervezetünk, a Youth For Understanding (YFU) egy nemzetközi, non-profit szervezet, mely 1951 óta
A bennem rejlő vezető. Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével
A bennem rejlő vezető Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével Mit jelent a vezetés? A vezetés azt jelenti, hogy olyan világosan kommunikáljuk
Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2)
Kommunikációs Főigazgatóság KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY Brüsszel, 2013. február 14. Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2) A FOGLALKOZÁSI KATEGÓRÁKRA ÖSSZPONTOSÍTVA Ez a foglalkozási kategóriák
Minden szinten, szinte minden... Kultúrák találkozása. Herneczki Katalin szeptember 13.
Minden szinten, szinte minden... Kultúrák találkozása Herneczki Katalin 2019. szeptember 13. ENSZ körkérdés Kérem, mondja meg őszinte véleményét arról, hogyan lehetne megoldani az élelmiszer hiányt a világ
Tantárgyi útmutató Levelező
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy és számvitel mesterszak Szervezeti kultúra Tantárgyi útmutató Levelező 2016/17. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Szervezeti kultúra
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy
Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?
Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Beszélni és beszélgetni önmagában nem nehéz, viszont kevésbé sikert eredményező folyamat. Megértetni magunkat pontosan úgy, ahogy azt mi gondoljuk, illetve
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):
Kultúrák találkozása. Szervezetfejlesztési szekció HTE Projektmenedzsment Fórum április 7. Szekcióvezető: Kun Andrea, ASCON Consulting
Kultúrák találkozása - Szervezetfejlesztési szekció HTE Projektmenedzsment Fórum 2016. április 7. Szekcióvezető: Kun Andrea, ASCON Consulting Napjaink munkacsoportjaira egyre inkább jellemző: Fizikai,
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
A családi háttér és az iskolai utak eltérései
13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.
A KULTURÁLIS HATÁSOK MÉRHETŐSÉGE A KÖLTSÉG-HASZON ELEMZÉSEK SORÁN
A KULTURÁLIS HATÁSOK MÉRHETŐSÉGE A KÖLTSÉG-HASZON ELEMZÉSEK SORÁN Fodor Beáta PhD hallgató Témavezető Prof. Dr. Illés Mária A költség-haszon elemzés szakirodalmi háttere 1800 Albert Gallatin (USA) 1808
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított
PROJEKT MENEDZSMENT KÜLÖNBÖZÕ KULTÚRÁK KERESZTTÜZÉBEN
PROJEKT MENEDZSMENT KÜLÖNBÖZÕ KULTÚRÁK KERESZTTÜZÉBEN Dr. PRÓNAY Gábor Pro-COMpass Kft. I. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum, Budapest, 1998. április 16. 1 KULTÚRA = megoldások Az emberek
Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában
Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -
NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA
NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA 1 NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 24 ORSZÁG Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország,
MagyarOK 1.: munkalapok 2
1. Bemutatkozás munkalap Egészítse ki a szavakat! Maria Fernandes v _. Portugál vagyok. Portugáliában é _. Portói vagyok, de Lisszabonban é _. 54 (Ötvennégy) é _ vagyok. Spanyolul és portugálul b _. Most
Ernst & Young Visszaélési-kockázatkezelési Felmérése
Ernst & Young Visszaélési-kockázatkezelési Felmérése Vállalati csalások és az etikai forródrót Hogyan látják a helyzetet a multinacionális vállalatok európai alkalmazottai? Magyarországi eredmények Bevezetés
MIÉRT OLYAN ELLENTMONDÁSOSAK A MAGYAR KULTURÁLIS SAJÁTOSSÁGOK FELMÉRÉSEINEK EREDMÉNYEI KÜLÖNBÖZŐ KUTATÁSOKBAN?
Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, X. évfolyam, 1. szám (2015) pp. 76 88. MIÉRT OLYAN ELLENTMONDÁSOSAK A MAGYAR KULTURÁLIS SAJÁTOSSÁGOK FELMÉRÉSEINEK EREDMÉNYEI KÜLÖNBÖZŐ KUTATÁSOKBAN? WHY ARE
ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM. Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam. Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András
ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András 1 Készült az Európai Unió és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlôségi
VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév őszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése
Vállalkozzon sikeresen Ausztriában! 2013 október 7. Magyarország Bécsi Nagykövetsége
2013 október 7. Magyarország Bécsi Nagykövetsége Dr. Klara Kotai-Szarka Management Consulting tevékenysége: - Kis- és középvállalatok Ausztriában történö vállalkozásával, határon átnyúló szolgáltatásával,
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
Itthon, Magyarországon
Itthon, Magyarországon Dóra Bálint Nemzetközi Migrációs Szervezet IOM Budapest 2012 Bepillantás az IOM-be Az IOM küldetése IOM Magyarországon Otthon, Magyarországon alapok Otthon, Magyarországon célok
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
Török Judit * KULTÚRAÖSSZEHASONLÍTÓ (CROSS-CULTURAL) ÉS INTERKULTURÁLIS (INTERCULTURAL) KUTATÁSI MODELLEK. ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS
Török Judit * KULTÚRAÖSSZEHASONLÍTÓ (CROSS-CULTURAL) ÉS INTERKULTURÁLIS (INTERCULTURAL) KUTATÁSI MODELLEK. ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS BEVEZETŐ Mielőtt belefognánk a kultúrakutatási modellek elemzésébe, feltétlenül
HU01-KA
2016-1-HU01-KA202-022981 Életpálya-vezetési készségeket fejlesztő kézikönyv a KÉZIKÖNYV szakképzést folytatók számára Vidékiné dr. Reményi Judit Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Műszaki
A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,
JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ
Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel
A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható
S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása
TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n?
ELŐÍTÉLETEK SZTEREOTÍPIÁK Ki van a képen? Előzetes megállapítás Egyediségünkben rejlik erőnk egyik forrása: nincs két ember, aki tökéletesen egyforma lenne... Mivel nem pontosan egyformán szemléljük a
A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen
A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen DR. TÖRÖK ERIKA ÉS KOVÁCS ZSUZSANNA NEMZETKÖZI KONFERENCIA A DUÁLIS FELSŐOKTATÁSRÓL KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2015. ÁPRILIS 14.
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői Johns Hopkins University 12 országra kiterjedő kutatása Nemzetközi kutató team a Johns Hopkins University Institute for Policy Studies szervezésében
ÁLTALÁNOS ÉS IRÁNYÍTÁSI KÉRDÉSEK
ÁLTALÁNOS ÉS IRÁNYÍTÁSI KÉRDÉSEK 1.1 1.3 Minőségmenedzsment Európában Tárgyszavak: minőségmenedzsment; minőségszemlélet; nemzeti kultúrák. A 20. század második felében a minőségmenedzsment világszerte
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK 1 Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: FRANCIA NYELVI REFERENS
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja
WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április
TALIS 2018 eredmények
TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és
A kultúra szerepe a fájdalomban
A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges
KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK HATÁR MENTI GAZDASÁGI KAPCSOLATAI KULTURÁLIS ASPEKTUSBÓL SZŐKE JÚLIA 1
KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK HATÁR MENTI GAZDASÁGI KAPCSOLATAI KULTURÁLIS ASPEKTUSBÓL SZŐKE JÚLIA 1 Összefoglalás: Jelen tanulmány a Nyugat-dunántúli régió kis- és középvállalatainak határ menti gazdasági kapcsolatait
BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék QA
Dr. Topár József c. egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék QA 312 topar@mvt.bme.hu 1 Miről lesz ma szó? TQM alapelvei teljes elkötelezettség Vezető - menedzser Vezetői feladatok
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal
I. Igaz-Hamis kérdések
Évközi feladatsor Menedzsment I. 2011/2012 I. félév A tesztkérdések megoldását táblázatban kérjük összefoglalni: (feladat száma, és mellette a megoldás (A, B, C/Igaz, Hamis) szerepeljen) 1 Igaz 2 Hamis
EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés
EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és
NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON
NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Főiskolán az egyes szakokon a kezdetétől függően milyen nyelvvizsgával kell rendelkezni az oklevél
EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20.
EOS Cégcsoport Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. Tartalomjegyzék Az EOS világszerte Mire van szükségem, ha az export piacra
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013
AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013 Bátorítani a vállalkozó szellemet megszűntetni a kudarctól való félelmet A Survey of Amway Europe, October 2013 A kutatás Adatfelvétel: Minta: Országok: Módszer: Intézet:
Barcelonai Folyamat 10.
Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Bartha Zoltán Kulturális gyökerek hatása a tudástranszferre. Absztrakt
Bartha Zoltán Kulturális gyökerek hatása a tudástranszferre Absztrakt Kiemelt téma a tudásmenedzsment irodalmában a tudásmegosztás problémáinak tárgyalása. Elfogadott, hogy nemcsak a tudás előállítása
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában?
Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában? Kórász Tamás igazgató, KPMG Tanácsadó Kft. 2013.11.12. Tartalom 1. Mit vár el egy KKV-vezető az informatikától? 2. A buzzword felhő
UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat
Az edző, sportoló, szülő kapcsolat A család (szülő)- sportoló kapcsolat A család fogalma: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz
A HIBRIDEK TÉRHÓDÍTÁSA: Európai kutatás a mobil munkaerő preferenciáiról
A EK TÉRHÓDÍTÁSA: Európai kutatás a mobil munkaerő preferenciáiról eszközök fenyegetik az üzleti laptopok uralmát Európában Bár korábban a táblagépektől vártuk a mobil munkavégzés forradalmát, a legfrissebb
Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:
Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
Egy kis kommunikáció
Egy kis kommunikáció A kommunikáció alapvető fontosságú a szervezeten belül, ezért mindenképp indokolt a szervezeti vonatkozásaival foglalkozni, és föltérképezni az információ belső áramlását. A belső
Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés
A CENTROPE K+F EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés Első eredmények Az ÖAR-Regionalberatung GmbH és a CONVELOP cooperative knowledge design gmbh együttműködésében Graz, 2010. február
NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON
Zsigmond Király Egyetem nyelvvizsgakövetelmények 2016.08.01. NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Egyetemen az egyes szakokon a kezdetétől
Tudásmenedzsment-rendszer kiépítésének
Bencsik Andrea Marosi Ildikó DÔry Tibor Vágyott kultúra és Reális értékítélet Tudásmenedzsment-rendszer kiépítésének elõfeltétele egy felsõoktatási intézményben A tudásmenedzsment-rendszerek kiépítése
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018
GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő
Tréningszokások Európában 2012
Tréningszokások Európában 2012 A Cegos Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Hollandiában és Magyarországon elvégzett kutatásának eredményei 2,800
Oktatói együttműködés a tanulás támogatásáért
Oktatói együttműködés a tanulás támogatásáért Kovács Zsuzsa Tókos Katalin A jelen tanulmány a 2010-ben lefolytatott, A tanulási eredmények alkalmazása a felsőoktatási intézményekben 2. című kutatás (Vámos,
valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE
A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti
Élelmiszervásárlási trendek
Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK
Szociális (társas-társadalmi) tanulás jelenismeret/tel
Szociális (társas-társadalmi) tanulás jelenismeret/tel reflexiók az iskolai közösségi szolgálathoz Horváth Zsuzsanna 2015. február 20. Ahogy az iskolát látjuk Az iskola és (szűkebb, tágabb) társadalmi
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD
Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni
Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni tanácsadó-partner 2014. December 2. Kérdésfelvetések 1. A téma aktualitása,