A grár-környezetvédelem

Átírás

1 BAROMFITENYÉSZTÉS ÉS KÖRNYEZET II. A BAROMFITENYÉSZTÉS ÁTALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A baromfiipar különösen a baromfihús-termelés évtizedek óta dinamikusan fejlődő iparág. A baromfitermelés és fogyasztás, mértékadó prognózisok szerint a jövőben is tovább növekszik, azonban elsősorban a fejlődő országokban. Más megközelítésben ez azt is jelenti, hogy a fejlett ipari országok intenzív mezőgazdasága nem csupán gazdaságilag, hanem a környezeti viszonyok megváltoztatásával is ellehetetleníti a fejlődő országok természetszerű mezőgazdálkodását. A fentiek miatt a globális klímaváltozás és a szélsőségessé váló időjárás legnagyobb vesztesei a fejlődő országok lesznek (IPCC, 2001; FAO, 2002). A fejlett országokban az egy főre jutó baromfitermék-fogyasztás már napjainkban is olyan magas, hogy további lényeges növekedés nem valószínű. Az elmúlt időszakban megfigyelt növekedés részben a marhahús piaci visszaszorulásával (BSE krízis és annak hatásai) magyarázható, ezzel együtt a fejlett országok baromfihús-fogyasztása az összes húsfogyasztás 30%-a körül mozog, bár országonként lényeges különbséget mutat. Legnagyobb Izraelben és az Egyesült Államokban, míg az alacsony fogyasztás ellenére igen komoly növekedést mutat a délkeletázsiai országokban. Az összes baromfihús-termelés 86%- át a brojlercsirke és a tyúk teszi ki. A fennmaradó részen elsősorban a pulyka (7%) és a víziszárnyasok (elsősorban a kacsa; 4%) osztoznak (Arthur és Albers, 2003). A világ baromfihús-termelésének és fogyasztásának alakulását országcsoportonként az elmúlt 25 évben, valamint a 2030-ig szóló előrejelzéseket az 1. táblázat adatai mutatják. Az 1. ábra az egyes országcsoportok relatív részesedését mutatja a világ baromfihús-termeléséből, 2030-ig szóló előrejelzéssel. Látható, hogy a fejlődő országok termelésének részaránya fokozatosan nő, míg a fejlett országoké csökken. A közép- és kelet-európai országok, köztük Magyarország relatív részesedése a világ baromfihús-termeléséből az ezredfordulóra lecsökkent, és az előrejelzések szerint gyakorlatilag változatlan szinten marad 2030-ig. Mindez a megállapítás természetesen csak a fokozatosan növekvő összes termelés mellett érvényes. Biodiverzitás a baromfitenyésztésben Napjaink baromfiipara nagyon szűk genetikai bázisra épül. A tojóhibrid- és brojler-tenyészvonalak az 1930-as években alakultak ki az USA-ban, amelyek kiindulási alapja csupán néhány kisebb állomány volt. A fehér tojóhibridek 1. táblázat A világ baromfihús-termelésének és fogyasztásának alakulása ország-csoportonként az elmúlt 25 évben és előrejelzések 2030-ig (millió tonna) (Forrás: FAO, 2002) Időszak (év) Fejlődő országok Fejlett országok Közép- és kelet-európai országok (benne Magyarország) termelés fogyasztás termelés fogyasztás termelés fogyasztás ,7 8,3 14,3 13,7 3,9 3, ,3 31,9 27,7 25,1 2,9 3, ,1 61,4 37,5 33,1 4,1 5, ,5 96,7 44,1 39,3 5,7 6,4 22

2 1. ábra Az egyes ország-csoportok relatív részesedése a világ baromfihús-termeléséből az elmúlt 25 évben és előrejelzések 2030-ig (Forrás: FAO, 2002) túlnyomó része egy Mt. Hope nevezetű farm fehér leghorn állományára vezethető vissza, mely eredetileg egy igen kis létszámú, az 1800-as évek végén oda bevitt olasz tyúkállományból származik. A barna tojóhibridek vonalai néhány kettőshasznú tyúkfajta (elsősorban a rhode island) utódai. A brojlerhibridek anyai vonalait a fehér plymouth rock, apai vonalait a fehér cornish fajtákból hozták létre. A húspulyka vonalak szinte kizárólag a nagy fehér pulykafajtától származnak (Delany, 2000). A világ baromfitenyésztésének szerkezete alapvetően megváltozott, mivel az elitállományokkal rendelkező és nagyszülő- vagy szülőpárokat világszerte forgalmazó baromfitenyésztő cégek és fajták (hibridek) száma az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent. Az 1950-es, 60-as évek struktúraváltása következtében a kisebb tenyészetek eltűntek, és mindössze 25 tenyésztő cég maradt a piacon. Az 1980-as és az 1990-es években lejátszódott cégegyesülések folytán 2000-ben már csak 7 brojlercsirke-, 4 tojóhibrid- és 3 húspulyka-tenyésztéssel és forgalmazással foglalkozó multinacionális nagyvállalat tulajdonában volt a világ baromfitenyésztésének túlnyomó részét meghatározó genetikai bázis (Shaver, 1999, cit. Delany, 2000). Az egyes hibridek szaporító anyagainak forgalmazását, a fajták váltását vagy megszüntetését kizárólag a profit határozza meg, és a biodiverzitás megőrzése, mint szempont, a baromfiiparban ma már gyakorlatilag nem létezik. Bár sokan a biotechnológiai ipar rohamos fejlődésétől és a genetikailag módosított szervezetek (GMO) tenyésztésbe vételétől remélik az igen szűk genetikai háttér gyökeres megváltoztatását, azonban jelenleg nincs, és belátható időn belül nem is lesz GMO baromfitenyésztés, részben a módszerek tökéletlensége és költségvonzata, részben a lakossági ellenállás és a különböző tiltások miatt (Sang, 2003). A baromfitenyésztés biodiverzitása tehát a fejlődő országok hagyományos baromfitartásának és a fejlett világ alternatív baromfitenyésztési rendszereinek, génmegőrzési programjainak fennmaradásától és fejlődésétől függ. Magyarország baromfitenyésztésének sajátosságai Az 1970-es évektől 1990-ig hazánk baromfiipara látványos fejlődésen ment keresztül. Ez idő alatt az ország az egy főre jutó baromfihús-termelésben, -fogyasztásban és exportban a világelsők közé küzdötte fel magát. A hazai baromfitermelés 1985 és 2000 közötti alakulását Horn et al. (2002) nyomán, a 2003 évi adatokat (az egyéb baromfihús-termelés nélkül) a FAO (2004) adatai alapján a 2. táblázat mutatja be. Baromfihús-termelésünk legnagyobb része csirkehús, arányában azonban a pulykahús termelésének növekedésével 2000-ig csökkenő tendenciát mutatott és 40% alá csökkent. A évi adatok szerint a csirkehús részaránya ismét emelkedett, bár ez a többi baromfiféle termelését alig érintette. A megtermelt mennyiség számottevő a táblázatban egyéb baromfihúsként jelzett része háztáji gazdaságokból származik, tehát részben alternatív terméknek tekinthető (feltételezhető, hogy ez a kategória 2003-ra sem válto- 25

3 2. táblázat Magyarország baromfihús- és tojástermelésének alakulása között (Forrás: Horn et al., 2002; FAOSTAT, 2004) Baromfihús-féleség és tojás Csirkehús Évek Pulykahús Kacsahús 1000 tonna Libahús Egyéb baromfihús Nincs adat Tojás milliárd db zott lényegesen). Tojástermelésünk az 1980-as évek végén érte el csúcspontját, azóta fokozatosan csökken. Jelenleg 3 milliárd db/év körül mozog, ami a közel 300 db/fő belföldi fogyasztást fedezi. A fejlett baromfiiparral rendelkező országokkal ellentétben Magyarországon számottevő az egyéb baromfifajok tenyésztése, melyek egy része, különösen a víziszárnyasok esetében, alternatív jellegű tartást feltételez. Magyarország és a környező közép- és kelet-európai országok évi baromfihús-termelését összehasonlítva a mennyiségi eltérések mellett hasonló tendenciát figyelhetünk meg, bár a hazai csirkehústermelés növekedésével az arányok a 2000 évihez viszonyítva némileg változtak (2. ábra). A hazai baromfitenyésztés biológiai alapjai A hazai baromfitermelés túlnyomó többségét ma már kizárólag intenzív, többvonalas hibridek jelentik, melyek mesterséges környezetben, az időjárás szélsőségeinek hatását minimálisra csökkentő, szigorúan előírt technológiák szerint tarthatók. A kialakított rendszerek egyhasznú hús- vagy tojástermelésre alkalmas állatokat igényelnek, a tenyészvonalak szelekciója ennek megfelelően gyakorlatilag egyirányú, és a nagyobb hús- vagy tojáshozamot célozza. A tenyésztés néhány multinacionális nagyvállalat kezében van, a nemzeti tenyésztési programok több- 2. ábra A környező kelet-európai országok és Magyarország évi baromfihús-termelése fontosabb baromfifajok szerint (Forrás: FAOSTAT, 2004) 26

4 sége az 1990-es évek elejére elsorvadt, a kettős- vagy többhasznú baromfifajták nagyobb része eltűnt, jobb esetben génmegőrzési programok keretében maradt fönn. A baromfitenyésztési ágazatok hazai biológiai alapjainak számát és származás szerinti megoszlását a 3. ábrán mutatjuk be (OMMI, 2004, MGE, 2004). A közölt adatok jól érzékeltetik, hogy a nemzetközi folyamatok a hazai baromfitenyésztést sem kímélték. A legnagyobb termékmennyiséget adó hústermelő ágazatokban (tyúk, pulyka) ma már csak többvonalas hibridek import szülőpárjai állnak rendelkezésünkre, melyekkel végtermék- előállítás folyik. A bábolnai tojóhibrid-tenyésztés, mint a tyúk esetében egyedüli hazai bázisú fajta-előállítás, a tojástermelés lényegesen kisebb volumene miatt, kisebb gazdasági jelentőségű. A kettőshasznú tyúkfélék hazai tenyésztése a háztáji igényeket elégíti ki, és részben az 1960-as években még országszerte tenyésztett new hampshire fajtát (2 tenyészet), nagyobbrészt azonban hústípusú kakasvonalak és intenzív tojóhibridek keresztezését jelenti. A legjelentősebb hazai genetikai alapokkal rendelkező lúdágazatban is egyre nő az import-szülőpárok részaránya. A baromfi-génmegőrzési programoknak köszönhető, hogy a termelésből kiszorult, régi magyar baromfifajták fennmaradtak, lehetővé téve felhasználásukat az alternatív baromfitenyésztésben (Szalay, 2002). Génmegörzés és fenntarthatóság A hazai fajtaelőállítás, elittenyésztés és a géntartalékok országos szintű, fokozott védelmének szervezése nem halasztható, hiszen hosszú távon ezek a genetikai alapok teszik lehetővé a mezőgazdaság és ezen belül az állattenyésztés fenntartható fejlesztését. A génmegőrzés és a fenntartható fejlesztés egy adott folyamat részei. A génmegőrzés önmagában öncélú feladattá válik abban az esetben, ha a megőrzött fajták felhasználása, gazdasági hasznosítása bármikor következzék is be a jövőben nem alapfeltétele a fejlesztésnek. Hasonlóképpen, a hasznosítás egyedül, azaz génmegőrzés nélkül s erre a mai állattenyésztési gyakorlat számtalan példával szolgál, törvényszerűen a genetikai sokféleség elvesztését eredményezi. A háziállat géntartalékok fenntartható hasznosítása és fejlesztése nem a modern és a hagyományos mezőgazdasági gyakorlat közötti versengés kérdése. A fenntarthatóság nem az őshonos, régi fajtákat kívánja előtérbe helyezni a modern fajtákkal szemben, sokkal inkább annak értelmezése és gyakorlati megvalósítása, hogy valamennyi háziállat géntartalék vegyen részt a biztonságos élelmiszertermelésben úgy, hogy közben a későbbi hasznosítás és fejlesztés lehetősége megmaradjon. A háziállat géntartalékok (génforrások, alternatív genetikai alapok) fenntartásának legracionálisabb módja tehát az, ha a helyi adottságok között kialakult fajták a környezet és a természet védelmét és fenntartását biztosító termelési rendsze- 3. ábra Magyarországon bejegyzett biológiai alapok (fajták, hibridek) száma és megoszlása a baromfitenyésztésben a fajták származása szerint (Forrás: OMMI, 2004; MGE, 2004) 28

5 rek funkcionális részei maradnak, vagy ismét azzá válnak (Hodges, 1994; Szalay, 2004). SZALAY ISTVÁN KISÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS TAKARMÁNYOZÁSI KUTATÓINTÉZET, GÖDÖLLŐ A cikk az MTA VAHAVA projekt vezetője, Láng István akadémikus számára készített tanulmány rövidített és szerkesztett változata Irodalom Arthur, J.A., Albers, G.A.A. (2003) Industrial perspectives on problems and issues associated with poultry breeding. In: W.M. Muir and S.E. Aggrey (eds): Poultry Genetics, Breeding and Biotechnology. CAB International Delany, M.E. (2000) Importance of biodiversity preservation for research and industry. Proc. XXI. World s Poultry Congress, Montreal, Canada (CD version). FAO (2002) World agriculture: towards 2015/ Summary report. FAO, Rome FAOSTAT (2004) Hodges, J. (ed.) (1992) The management of global animal genetic resources. FAO Animal Production and Health Paper, Tom: 104., FAO, Rome. Horn P., Földi P., Bastek, V., Luksanova, V. (2002) A Cseh Köztársaság, Magyarország és Szlovákia baromfitermelése. A Baromfi 5(4): IPCC (2001) Climate change 2001: Synthesis report. Intergovernmental Panel on Climate Change. MGE (2004) A fogolyszínű magyar tyúk, a magyar parlagi gyöngytyúk, a magyar lúd és a magyar kacsa tenyésztési programja. Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete, Gödöllő. OMMI (2004) Az állattenyésztés évkönyve. Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Budapest. Sang, H. (2003) Genetically modified livestock and poultry and their potential effects on human health and nutrition. Trends in Food Science & Technology 14: Szalay I. (2002) Régi magyar baromfifajták. Old Hungarian Poultry. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szalay I. (szerk.) (2004) Az alternatív baromfitenyésztés és tartás kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest 29