Bilku Rolandné. Erdei iskola
|
|
- Piroska Szőke
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bilku Rolandné Erdei iskola Az erdei iskola az anyaiskola székhelyétől különböző helyszínű, a környezet adottságaira építő többnapos tanulásszervezési forma. A terepi ismeretszerzést közös cselekvéshez köti. A tanítás helyszínével szorosan és szervesen összefügg a tananyag, a képességfejlesztés és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció. (Lehoczky János) Az erdei iskola olyan sajátos tanulásszervezési forma, amelyre jellemző, hogy Az iskola pedagógiai programjának és helyi tantervének integráns részét képezi; beépül az iskola mindennapi tanítási-tanulási életébe A megismerés tárgya az erdei iskola helyszínének természeti épített és szociokultúrális környezete A program megvalósulása a tanulók aktív, cselekvő tevékenységére épít Az ismeretszerzés folyamatát kooperatív tanulási technikákra, a projektpedagógia alkalmazására építi. Kihasználja az együttes tevékenységekben rejlő szocializációs lehetőségeket Az erdei iskola nem azonosítható valamelyik nevelési területtel. E kifejezés a tanulásszervezésre vonatkozik, nem annak tartalmára vagy módszereire. Az erdei iskolának nem csak az oktatás a célja. Attitűdformáló ereje akkor van igazán, ha a színhely sajátos atmoszféráját, miliőjét sem hagyjuk figyelmen kívül. Ne csak tanítani akarjunk! Az erdei iskola izgalmas játékhelyszín is egyben. Mint minden projektben, itt is fontos, hogy a diákok az erdei iskola tevékenységrendszerének kitalálásától az utólagos értékelésig mindenben szerepet kapjanak. Az erdei iskolázás várható pedagógiai, nevelési eredményei: A több napos közös munka, egymásrautaltság során a tanulók szocializációs képességei fejlődnek. Gyakorlottabbak lesznek az önellátás területén. Az önismereti, fejlesztő játékok során személyiségük árnyaltabbá gazdagabbá válik. A tapasztalati ismeretszerzés élménydúsabb, jobban rögződő tudást biztosít számukra. Mindenki lehetőséget kap, hogy számára legeredményesebb szituációkban megmutathassa önmagát, tehetségét. Csökkenek a magatartási anomáliák, a periférián lévő gyermekek is központi helyre kerülhetnek. Növekszik a gyerekek fizikai állóképességük. A szervezésről általában Erdei iskolát sokféle módon szervezhetünk. Igénybe vehetjük minősített erdei iskolák szolgáltatásait, (harkály embléma) teljes körűen vagy részlegesen, készíthetünk saját programot, ha rendelkezünk megfelelő szakértelemmel a terepi munkához, de kérhetjük ehhez megfelelő szakemberek segítségét is. Programunkat keretjátékba illeszthetjük, vagy a helyszín adta lehetőségekre is felépíthetjük.
2 2 A résztvevők körét (egy vagy több meghatározott évfolyam) a pedagógiai programban rögzíteni kell az önkéntesség elvének figyelembe vételével, a pedagógus és a tanuló szemszögéből egyaránt. A feladat és az esetlegesen felmerülő problémák megoldására intézkedési tervet kell készíteni, és azt az éves munkatervben rögzíteni. Ebben meg kell tervezni a távollevő nevelők helyettesítését is. Az erdei iskolában részt nem vevő évfolyamok, ill. az egészségügyi vagy nem várt családi problémák miatt otthon maradó gyermekek számára az adott időre foglalkozási tervet kell készíteni. A tervezéstől a teljes körű megvalósításig több év telhet el, hiszen kollégáinknak is érlelni kell a gondolatot, hogy részt vegyenek-e benne, s nem egy esetben az iskolavezetés támogatása is hiányzik. Célszerű keresni azokkal a civil szervezetekkel a kapcsolatot, amelyek ismereteink bővítésében segítségünkre lehetnek, pl. Erdei Iskola Egyesület (EIE), Környezetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ), Szolgáltatók Erdei Iskolai Szövetsége (SZEI), Magyar Környezeti nevelési Egyesület (MKnE), stb. A Nemzeti parkok igazgatóságai is szívesen állnak minden segítséget kérő iskola rendelkezésére stb. A megvalósítás folyamata Az érintettek (tanárok, diákok, szülők, támogatók) felkészítése Aktív mag létrehozása a tantestületben. Ismerkedés a szakirodalommal. Részvétel konferenciákon, ilyen jellegű tréningeken, továbbképzéseken. Az iskolavezetés tájékoztatása, támogatásának elnyerése. A tantestület tájékoztatása, ha szükséges külső előadók felkérése. A tantestület elfogadó nyilatkozata. A szülők tájékoztatása, támogatásának elnyerése. A diákönkormányzat tájékoztatása, támogatásának elnyerése. Az erdei iskolával kapcsolatos döntés megjelenítése iskolai dokumentumokban (pedagógiai program, helyi tanterv, tanmenetek). Környezeti nevelési munkacsoport kialakítása (program összeállítás, operatív szervezőmunka). Támogatók felkutatása. Helykeresés Tájékozódás a szálláshelyekről (internet, katalógusok, árajánlatok, referenciák). Időpont kiválasztása, helyfoglalás. A szállást időben (kb. fél évvel előtte) le kell foglalni, és elvégezni a szükséges menetrendi egyeztetéseket, buszrendelést stb. Az erdei iskolai program megvalósítása megfelelő szálláshely könnyen megközelíthető, rendelkezik rossz idő esetére foglalkoztató termekkel, telefonon elérhető, a közelben van orvosi ellátás, és mindezekről személyesen is meggyőződtünk. A szervezőmunka nagy részét iskolai szinten 1-1 kolléga végezze alsó, illetve felső tagozaton a szabadidő-szervező segítségével (ha van). A program összeállítása Anyaggyűjtés (földrajzi, növénytani, állattani, helytörténeti, művészeti vonatkozások) az adott helyszínről.
3 3 A tanulók véleményének ismeretében életkoruknak megfelelő feladatlapok, munkanaplók összeállítása. A költségek tervezése és biztosítása A tanulói térítési díjak begyűjtése, lehetőleg havonkénti bontásban. (114-es 4. pontja) Igénybe kell venni költségkímélő eljárásokat (hulladék. azaz hasznosanyaggyűjtéstermészetbeni támogatások, pályázati lehetőségek stb.) Szerencsés, ha a napi költség tanulónként nem haladja meg a Ft-ot. Költségek intézményi szinten: (Költségvetésből, de nem tervezhető módon, mert a legtöbb önkormányzat csak a kötelezően megoldandó feladatokra ad anyagi forrást akkor is, ha az erdei iskola szerepel a pedagógiai programban. Nevelők térítési díja Felügyeleti, készenléti díjak Programvezető szakemberek tiszteletdíja Szükséges felszerelési eszközök biztosítása Lehetőség szerint az eredi iskoláztatásra vállalkozó pedagógusok anyagi motivációja Előzetes szervezési feladatok: Heti foglalkozási terv összeállítása (környezeti nevelési munkacsoport). Keretjáték, drámapedagógiai ajánlások. Könyvtári előkészítő munka (munkaanyag tanulóknak, nevelőknek). Kísérő tanárok felkérése. Programvezető szakemberek felkérése. Programvezető kollégák felkérése. Osztályfőnöki teendők: Szülők részletes tájékoztatása. Tanév elején és közvetlenül az indulás előtt szülői értekezletet kell tartani az aktuális tennivalók egyeztetése céljából (pénz, felszerelés, orvosi igazolások, kapcsolattartás módja stb.) Heti program ismertetése a tanulókkal. Csoportalakítások (Tetszőleges technika szerint). A szálláshely, szobabeosztások ismertetése. Értékelési szempontok, módok ismertetése. A szaktanárok által összeállított előzetes gyűjtőmunka feladatainak kiosztása. Heti értékelési tabló elkészítése napokra, programokra lebontva tartalmazva a tanuló tetszésnyilvánítási lehetőségeket is. Folyamatos háttérirányítás, ellenőrzés a csoportok felkészülése során. Jutalomtárgyak beszerzése (osztálypénzből.) Javasolt napirend: Ébresztő Tisztálkodás, rendrakás Reggeli, készülődés a délelőtti programokra Délelőtti programok 12, Ebéd, pihenő, készülődés a délutáni programokra Délutáni program Vacsora Napi értékelés osztályonként, esti program, takarodó Heti értékelés:
4 Záró szakmai vetélkedő a hét ismeretanyagából a keretjáték tükrében. Osztályonkénti értékelés az összesítő tabló segítségével, tartalmazza a tanulói értékeléseket is. (A lehetséges módszereket ld. alább!) Jutalmazások (Fontos, hogy mindenkinek legyen sikerélménye). Visszaérkezés után: Hasznosítani kell az erdei iskolai tapasztalatokat. Figyelembe kell venni a szakvezetők jutalmazási javaslatait. Kiállítást kell készíteni az iskolában a gyűjtött, készített anyagokból. Tájékoztatni kell a szülőket a hét eseményeiről. Visszajelzést kell küldeni a szolgáltatónak megelégedettségünkről. Köszönetet kell mondani támogatóinknak. 4 Erdei iskola a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában (Példa egy városi, nagy iskola erdei iskolájára) Résztvevők: Helyszín: Időpont: Program: Utazás: Költsége: évfolyam tanulói az önkéntesség elvének figyelembe vételével. Balaton-felvidék (évfolyamonként különböző) Balatonakali, Fövenyes, Csopak Egységesen május utolsó hetében Életkornak megfelelően, egymásra épülő, részben saját készítésű, részben a Bakonyi Természettudományi Múzeum, illetve a Sziget Környezetvédelmi Egyesület által biztosított, a helyszín adta lehetőségekhez igazodó Évfolyamonként külön buszokkal - Tanulók térítési díja: Ft (szülői befizetés + pályázatokon elnyert támogatások) - Pedagógusok költségei: intézményi költségvetésből (nem tervezhető módon) Részletek az 5. évfolyam programjából: Előzetes feladatok - Könyvtári gyűjtőmunka a népi építészet, népművészet által felhasznált természetes anyagokról. - A Liccs-loccs királyfi bánata című népi monda dramatizálása; jelmezkészítés, díszlettervezés. - Ismerkedés a balatoni népdalok kiadott kottáival. Helytörténet, hon- és népismeret Történelem szakos kollégáink által összeállított feladatlap segítségével megismerkednek a falu nevezetes épületeivel, a település történetével. Előzetes gyűjtőmunka segítségével feldolgozzák a település foglalkozástörténeti, népi diszítő-művészetének sajátosságait. Nádkunyhó modellt készítenek. Megtanulnak legalább 2 népdalt az előzetesen kiadott kották segítségével. Irodalom, dráma Az előzetes felkészülés alapján díszleteket készítenek és bemutatják a Liccs-loccs királyfi dramatizált feldolgozását, miközben felidézik a mondákról tanultakat. Terepmunkák
5 Madarászat: MME szakemberének segítségével megismerkednek a madárgyűrűzés jelentőségével és az ehhez szükséges eszközökkel. Megfigyelik a befogott madarak gyűrűzését, határozókönyvek segítségével rögzítik a fajok jellemzőit. Növénytan: A botanikus vezette terepi séta egyes állomásain megismerik a jellemző növénytársulásokat, az élőhelyek szintjeit, (felhagyott cserjésedő szőlő, mészkedvelő tölgyes, karsztbokor erdő). Az aljnövényzet vizsgálata (Pl. selymes boglárka, gyapjas gyűszűvirág, bíboros kosbor, stb.)során tisztázzák a természetvédelem legfontosabb fogalmait, (területvédelem, fajvédelem, fokozottan védett fajok) a nemzeti parkok jelentőségét. Rovarok: Szakember irányításával a séta közben tisztázzák az ízeltlábúak helyét az élőlények rendszerében. Megismerkednek a befogó eszközökkel, rovarcsapdákkal. A befogott (nem védett!) fajok vizsgálata során rögzítik a rovarok (bogarak, kártyásszárnyúak) rendszertani bélyegeit. Megbeszéléssel felelevenítik, bővítik a különféle fejlődésmenetekről tanultakat. Határozókönyvek segítségével rögzítik az egyes fajok tulajdonságait. Geológia: Geológus társaságában, vezetésével a felszínen észlelhető kőzeteket vizsgálják, azonosítják. Felidézik, illetve megismerik, keletkezési körülményeiket geokronológiai sorrendben (homokkő, mészkő, bazalt). Megbeszélik a Balaton keletkezésének körülményeit. Megtanulják használni a geológus kalapácsot. Sport A méta játék megtanulása, sorversenyek. Este Értékelés két, előre elkészített táblázaton: Az osztályfőnök értékeli a tanulók aznapi teljesítményét piktogramok segítségével. A tanulók értékelik az aznapi programokat hasonló módon. Bejegyzik naplóikba a tapasztaltakat. Személyiségfejlesztő drámajátékok az osztályfőnök számára biztosított játékgyűjtemény segítségével. Hét végén Záró szakmai vetélkedő forgószínpadszerűen, a szakmai programokat vezetők által összeállított feladatok alapján. Minden tanuló számára biztosítunk apró ajándékokat, de a sorrend szerint választhatnak. (Pl. kisméretű ásványok, térképek, képeslapok stb.) Otthon Élmények felelevenítése. Fotók előhívása. Kiállítás készítés. Szülők tájékoztatása a tapasztaltakról. Visszajelzés a szolgáltatóknak. 5 Irodalom:, Barna Zsolt Szabóné Susa Ágnes, Magyarország Nemzeti Parkjai 1-2. CD-Rom Veszprog Kft Béres Mária, Az erdőből jöttünk, Független Ökológiai Központ 1994 Bilku Galambos, Bakony Városlőd, Erdei Iskola Egyesület, 1996
6 6 Nagy Zsuzsanna: Természetismereti játékgyűjtemény, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért, 1998 Hortobágyi Katalin, Erdei Iskola, OKI Iskolafejlesztési Központ, 1993 Lehoczky János, Iskola a természetben avagy a Környezeti Nevelés Gyakorlata, RAABE, 1999 Tárnics Munkacsoport, A fák világa, Erdei Iskola Alapítvány, 2001 Wéber Éva, Környezeti Nevelés az Erdei Iskolában, Generál Press, 1995 Zánka Erdei Iskolai Munkafüzet évfolyam, Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet, 1998 Réce füzetek kötet, Alapítvány a Magyarországi Környezeti Nevelésért Szakszerűség és minőség az erdei iskolában Konferencia munkaanyag, KÖM-OM, 2001 Erdei Iskola Hasznoskönyve, NTK, 2002 Elérhetőségeink: Deák Ferenc Általános Iskola 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. bsz@sednet.hu; telefon/fax: 88/
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.
2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV
ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV.] ÖKOISKOLAI MUNKATERV Az ökoiskolai munka célja: Fenntarthatóságra nevelés: példamutatás, tapasztalatszerzés. Szemléletformálás,
GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA
PROJEKT TERV MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. PROJEKTTERV KÉSZÍTÉSE 2011. OKTÓBER 15. ANIKÓ TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje
11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01
Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról
Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve
Szerepi Kelemen János Általános Iskola Szerep Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve Egri Zsuzsanna munkaközösség-vezető A munkaközösség tagja: Osztályfőnökök: 5. osztály: Kucska Erika 6. osztály:
Gyakornoki felkészítés programja
Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez
Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség
Munkaterv 2018/2019-es tanév Humán munkaközösség 1.A munkaközösség tagjai: 1.Fábiánné Morvai Dóra 2.Horvátné Baranyai Rita 3.Kapus Ildikó 4.Kobánné Horváth Éva 5.Kovácsné Györke Katalin 6.Látos Jenő 7.Nagy
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2016-2017 1 Kiemelt nevelési, oktatási és egyéb feladataink: Folyamatos felkészülés a kompetenciamérésre. Az olvasás- és íráskészség, a szövegértés fejlesztése
BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás
BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:
Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.
2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek
Holisztikus megközelítésben
Holisztikus megközelítésben Lehoczky János nyomán Az erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos,
Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév
Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév A 2017/2018. tanévben munkaközösségünk tagjai: Cseke Réka, Koszna Anita, Zipszer-Kiss Orsolya, Mészáros Zsuzsanna és. NEVELÉSI CÉLKITŰZÉSEINK -
Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés
4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,
Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?
Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:
TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND
4. számú melléklet ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 2013. 2 TANÁRMINŐSÍTÉS Andrássy Gyula Szakközépiskola Iskolahasználói elvárások és minőségpolitikai indikátorok 1. szint: alapvető
Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.
2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis
Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc
Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.
IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.
Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E
IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E 2012/2013-as tanév Készítette: Jóváhagyta: Czirják Attila mk.vez. Törökné Ofella Katalin igazgató Az idegen nyelvi munkaközösség tagjai: Angol nyelv: Czirják
Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján
Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre
ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó
2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet
Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési
Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.
Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk
TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK
TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK Miről lesz szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján
Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév
Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv 2013-2014. tanév 2012-ben iskolánk elnyerte az Ökoiskola címet. Oktató nevelő munkánk során arra törekszünk, hogy tanulóink figyelme
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.
ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013.
ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. IDŐPONT ESEMÉNY FELELŐS augusztus 22. 9 óra bejelentkezés tanév rendje személyi változások tárgyi feltételek alakulása pályázatok tantárgyfelosztás pedagógiai program módosítása
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage
ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási
2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK
A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.
SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3. félév tanegység: Pedagógiai megfigyelés 1. - Fókuszban a tanuló (kiscsoportos
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény
Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz
Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz A Humusz Szövetség 20 éve a hulladékcsökkentést, a fenntartható fogyasztást és termelést
NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus
NAPTÁRI ÜTEMTERV 2016/2017-es tanévre SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 22. (hétfő) 8.00
ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév
Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos
MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség
Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT
Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.
FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT
Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK 2018/2019 Összeállította: Dezső Erzsébet Közösségi
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.
Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA
AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó
Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben
Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Készítette: Mézes József 2015. február 2012 a fogalom megjelenése szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett
KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet)
KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) 1. NARRATÍV BEVEZETÉS A témahét címe Közlekedj biztonságosan! Intézmény Felsbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola Bük 2. NARRATÍV BEMUTATÁS
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage
MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény
Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek
Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet
Nyíregyháza, 2014. március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu Jogszabályi háttér Kötelező alkalmazandó 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős
Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,
KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT
KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT 2010. MÁJUS 21 28. A környezetvédelmi témahét lezárása, összegzése A tanmenetbe tervezett programokat, tananyagokat, különböző osztályfokon, tantárgyakhoz, az alábbi témakörökben
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,
Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban
Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.