Teleki Sámuel Általános Iskola
|
|
- Réka Kerekesné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Teleki Sámuel Általános Iskola ÉRD Törökbálinti út 1 Élő Idegen Nyelv: Angol Emelt szintű tanterv 1-8. osztály NAT NAT 2 helyi tantervet átdolgozta: Balaton Katalin Rábainé Radó Katalin
2 Az 1-3. évfolyamon kezdődő kisgyermekkori idegennyelv-tanítás alapvető célja kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása és más népek kultúrájának megismerése iránt, hozzájuttatni a kisgyermeket a többnyelvűség élményéhez, valamint a játékos tanulás során szerzett kezdeti sikerek kíséretében megalapozni a későbbi nyelvtanulást. Az idegen nyelvekkel való korai ismerkedés középpontjában a szóbeli készségek fejlesztése áll, mely megalapozza a későbbi nyelvtanulási stratégiák kialakítását. Az idegen nyelvi program az 1 3. évfolyamok anyanyelven megismert témaköreire, beszédszándékaira, fogalomköreire és tevékenységeire épül. A készségek közül a hallott szöveg értésének fejlesztése a legfontosabb, melynek fejlődését az órai utasítások és a cselekvésre épülő játékos feladatok teljesítéséből követhetjük nyomon. A beszéd az egyszavas válaszoktól (igen, nem, név, szín, szám stb.), a memorizált, elemezetlen nagyobb egységek (köszönés, mondóka, körjáték, dal) használatáig terjed. Természetes része a gyerekek órai beszédének a magyar nyelvű kérdés és válasz, melyet visszajelzésként, megerősítésként használnak. Fontos, hogy a kisgyermek mindennapi tevékenységévé váljon az idegennyelv-tanulás, és ezen kívül, órarendi keretben minél többször legyen alkalma találkozni az idegen nyelvvel. Az idegen nyelvi program céljai sorában első helyen a beszédértés fejlesztése áll. Fontos, hogy szívesen és aktívan vegyenek részt idegen nyelvi tevékenységekben, az idegen nyelvű órai utasításokra biztosan és jól reagáljanak, valamint megértsék és jól kövessék a különböző beszédhelyzeteket. Önálló teljesítményt leginkább a gyerekek számára jól ismert szituációkban, ismerős tevékenységekben várhatunk. Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk, Európa és a nagyvilág művelt, mobilis, többnyelvű polgárai lehessenek, használható és továbbfejleszthető idegen nyelvi tudással kell rendelkezniük, mely személyiségfejlődésüket is előnyösen befolyásolja. Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák tanulta az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek az órai tevékenységek és az azzal kapcsolatos kifejezések, motiváltak és bíznak magukban. A négy év során a diákoknak el kell jutniuk a célnyelv olyan szintű használatához, ami lehetővé teszi számukra az osztályterem falain kívüli idegen nyelvi hatások (filmek, zene, tévéműsorok, újságok) hasznosítását és az irányított önálló haladást. A nyolcadik osztály végére nyelvtudásuk eléri azt a mérhető szintet, mellyel képesek ismert témakörökben idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakciókban sikerrel részt venni; nyelvtudásuk eléri azt a mérhető szintet, mellyel képesek ismert témakörökben idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakciókban sikerrel részt venni. A megfelelő nyelvhasználati képesség mérése és értékelése a négy nyelvi alapkészségen (hallás, beszéd, olvasás és írás) keresztül történhet. Az alaptantervi követelmények az általános iskola végére minden diák számára legalább egy élő idegen nyelvből az Al-es szint elérését tűzik ki célul. Ezen belül a nyelvtanulás az első öt évfolyamon elsősorban játékos ismerkedést jelent az idegen nyelvvel, de az a cél, hogy a tanulók a 6. osztály végére érjék el az A1-es szintet, amely az európai minimumszint fele. Ezen a szinten a diák - megérti a legegyszerűbb ismert utasításokat, kéréseket, és röviden válaszolni tud, - megérti a tanult témákhoz kapcsolódó ismerős szavakat, fordulatokat, - képes egyszerű kérdéseket feltenni és azokra válaszolni, - felismeri és megérti az ismerős szavakat, igen egyszerű mondatokat. - a tanult szavakat le tudja írni, ismerős szövegbe be tudja írni.
3 Emelt szintű nyelvoktatás esetén tanulmánya végére minden diáknak legalább az önálló nyelvhasználói szintre (B1) kell eljutnia. Ezen a szinten a diák megérti a fontosabb információkat a világos, standard szövegekben, amelyek ismert témáról szólnak és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola és a szabadidő stb. terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás során adódik. Egyszerű, összefüggő szöveget tud alkotni ismert vagy az érdeklődési körébe tartozó témában. Le tudja írni az élményeit, a különböző eseményeket, álmokat, a reményeit és ambícióit, továbbá röviden meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket. Beszédértés A köznyelvi beszédet főbb vonalaiban megérti, ha az rendszeresen előforduló, számára ismert témáról szól. Megérti a legfontosabb információkat olyan rádió- és tévéműsorokban, melyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési köréhez vagy tanulmányaihoz kapcsolódó témákról szólnak, és melyekben viszonylag lassan és világosan beszélnek. Beszédkészség Részt tud venni a nyelvterületen utazás közben felmerülő helyzetekben, valamint ismerős, mindennapi témákról adódó beszélgetésekben felkészülés nélkül. Egyszerű, összefüggő fordulatokkal el tudja mondani élményeit, céljait. Röviden meg tudja indokolni és magyarázni a véleményét, el tud mondani egy történetet, és véleményét meg tudja fogalmazni. Olvasásértés Megérti olyan szövegek lényegét, illetve a bennük lévő információt, melyek hétköznapi témákkal kapcsolatosak, gyakori témákkal foglalkoznak. Megérti az eseményekről, érzelmekről, véleményekről szóló írásokat. Írás Meg tud fogalmazni egyszerű, rövid, összefüggő szöveget ismert, hétköznapi témákban. Be tud számolni élményeiről, véleményéről KULCSKOMPETENCIÁK MEGJELENÉSE: 1-4. ÉVF. Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikáció elemeivel jellemezhető: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése, kifejezése és értelmezése szóban és írásban (hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás), a társadalmi és kulturális tevékenységek megfelelő keretein belül oktatás és képzés, munka, családi élet és szabadidős tevékenységek, az egyén szükségleteinek megfelelően. Az idegen nyelvi kommunikáció olyan képességeket is igényel, mint például a közvetítés, más kultúrák megértése (vö. szociális és állampolgári kompetencia). Az ehhez szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását), valamint a szövegolvasást, -értést és -alkotást az egyéni igényeknek megfelelően. A fentieken kívül a nyelvtanítás és -tanulás lehetőleg járuljon hozzá a gyermek személyiségének alakításához a holisztikus, vagyis az egész személyiséget figyelembe vevő általános nevelési célok szem előtt tartásával. A nyelvi nevelés csupán egy területe a személyiségfejlesztésnek, a nyelvórán azonban gondot kell fordítanunk a testi, érzelmi, társas fejlesztésre is.
4 Ha a tanulói tevékenységekből indulunk ki, fontos szerephez jut az esztétikai-művészeti tudatosság és (főként) kifejezőkészség kompetencia, pl. projektmunka, daltanulás, szerepjátszás során. A nyelvoktatás alkalmas terep egyéb általános készségek és kompetenciák (például: gondolkodási, szövegértési készségek, a koncentráció képességének alapozása, az önismeret elmélyítése) elsajátítására és begyakorlására is: Tágítsa a gyermek látókörét, nyisson ablakot a világra! Segítse hozzá a gyermeket a nyelvi tudatosodáshoz! A gyermek legyen tudatában annak, hogy anyanyelvén kívül más nyelvek is léteznek, és azokon éppúgy kifejezheti gondolatait! A több csatornán (anyanyelven és célnyelven) történő ismeretszerzés az ismeretet megerősíti. A nyelvek iránti fokozott fogékonyság pozitívan hat anyanyelvi fejlődésére is. KULCSKOMPETENCIÁK MEGJELENÉSE: 5-8. ÉVF. A Nemzeti Alaptanterv kiemelt fejlesztési feladatai a kulcskompetenciákra épülnek, amelyek összekötik a műveltségterületek bevezetőit és fejlesztési feladatait. Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikáció elemeivel jellemezhető: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése, kifejezése és értelmezése szóban és írásban (hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás), a társadalmi és kulturális tevékenységek megfelelő keretein belül oktatás és képzés, munka, családi élet és szabadidős tevékenységek, az egyén szükségleteinek megfelelően. Az idegen nyelvi kommunikáció olyan képességeket is igényel, mint például a közvetítés, más kultúrák megértése (vö. szociális és állampolgári kompetencia). Az ehhez szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását), valamint a szövegolvasást, -értést és -alkotást az egyéni igényeknek megfelelően. Továbbá az egyénnek képesnek kell lennie a segédeszközök megfelelő használatára (vö. digitális kompetencia) és az egész életen át tartó tanulás részeként a nyelv nem formális keretekben történő elsajátítására is (vö. hatékony, önálló tanulás kompetenciája). Ha a tanulói tevékenységekből indulunk ki, fontos szerephez jut az esztétikai-művészeti tudatosság és (főként) kifejezőkészség-kompetencia, pl. projektmunka, daltanulás, szerepjátszás során. Fontos feladat a harmonikus kapcsolat elősegítése a természeti és a társadalmi környezettel (vö. alapvető kompetenciák a természettudományok és azok alkalmazása terén). A sikeres nyelvtanításban és -tanulásban tehát minden kulcskompetenciának meg kell jelennie, ahogyan a különböző élethelyzetekben is szükségünk van a különböző kompetenciákra. A NAT szerint a kiemelt fejlesztési célok, a kulcskompetenciák hatékony fejlesztésének egyik feltétele a fejlesztési célokkal adekvát tanítási folyamat, tevékenység. A Nemzeti Alaptanterv azt a felfogást képviseli, hogy a tanítás nem más, mint a tanulók tanulásának szervezése: tervezése, irányítása, szabályozása és értékelése. Az a pedagógus, aki jól ismeri tanítványai motivációit, képességeit, érdeklődéseit és tanulási szokásait, eredményesen tudja megoldani a tanulásszervezéssel kapcsolatos feladatait. A tanulásszervezés optimális megoldásához persze nem elég a képzett pedagógus, szükség van a pedagógiai infrastruktúra széles választékára: könyvekre, nyomtatott tananyagokra, kísérleti felszerelésekre, informatikai programokra, programcsomagokra és más eszközökre. Az idegen nyelv tanításakor a tanári és tanulói tevékenységformák között első helyen a kommunikatív feladatok állnak. Szakítani kell az évtizedeken keresztül szinte egyeduralkodó
5 ún. nyelvtani fordító módszerrel (Grammar Translation Method). Idegen nyelvet azért tanulunk, hogy használjuk. Ha a kommunikáció folyamatos és sikeres, a nyelvtani hibák kevésbé lényegesek. Mind a négy alapkészség beszédértés (listening), beszédkészség (speaking), olvasásértés (reading), írás (writing) fejlesztésében a kommunikatív tevékenységekre kell a hangsúlyt fektetni. A nyelvtani szabályok sulykolása helyett életszerű feladatokra koncentráljunk! Sokkal motiválóbbak azok a helyzetek, amelyekkel az életben is találkozhatnak a tanulók. Közismert tény, hogy egy átlagos tanórán egy tanuló átlagosan 20 másodpercet beszél. Minden órán, de különösen egy nyelvórán ez döbbenetesen kevés. Ha csak 5 perc pármunkát alkalmazunk, ez az idő már a 15-szörösére nőhet. A frontális osztálymunka helyett különösen nagy létszámú osztályok esetében sokkal célravezetőbb páros és csoportos tevékenységeket, illetve projektmunkát alkalmazni. Évfolyam Heti Éves évfolyam 2 óra/hét 74óra/év Tananyag: (témakörök) Köszönés Bemutatkozás A család tagjai Elköszönés Információkérés (név) Önmagunk és mások megnevezése A ház részei Dolgok megnevezése: iskolaszerek, játékok, ruhadarabok, születésnapi kellékek, fürdőszoba felszerelése, állatok, rákérdezés a dolgok nevére (What s that?) Színek megnevezése Cselekvések megnevezése: játékok használata, öltözködés, tisztálkodás, mozgások Merry Christmas! Nyelvtan: A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai ( m, s) Mennyiségi viszonyok: tőszámnevek (1-10) How many? Szórend (one red sock) Birtokos viszonyok (my, Polly s)
6 A birtoklás kifejezése (have got) A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai (It s, I m) A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai (are) Modalitás (can) Szórend (wash your face) Do you like? Térbeli viszonyok: elöljárószók (on, in) Határozószók (faster, round, up, down) Kommunikációs szándékok: Információkérés, -adás; Személyes információ Igenlés, tagadás Nem tudás kifejezése Információkérés: mennyiség, hely, kedvenc dal, találgatás, életkor, tetszés Javaslat; Let s Felszólítások (Sit down, Let s see, Come on, Dance with me, Quick, Paint with me. ) Udvarias kérés, felszólítás Térbeli viszonyok (Here), dolgok helyének megjelölése; Here s a Időbeli viszonyok (today) Figyelmeztetés Tetszés kifejezése Képesség kifejezése Dicséret Köszönet és arra reagálás Problémára rákérdezés Megnyugtatás, vigasztalás Elköszönés Szókincs: Lásd melléklet Hallás utáni értés: Versek, dalok, hallgatása A leckék szókincsének hallás utáni megismerése Tudja lerajzolni, amit hallott Hallás után találjon rá a megfelelő kép(ek)re Tudja követni hallás után a tankönyvi képek eseményeit Játékok szövegének megfigyelése a tanár előadásában Ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott rövid kérésre, utasításra cselekvéssel válaszoljon Beszédkészség: Reagálás köszönésre Tudjon szavakat, egyszerű mondatokat ismételni
7 Felsorolás Dalok, versek szövegének reprodukálása Kérdések, válaszok adása minta után, majd önállóan Feltételek, segédeszközök: Tanulói munkakönyv, tanári kézikönyv, hanganyag, képkártyák, fotókópiák, poszter, internetes segédanyag 2. évfolyam 2 óra/hét 74 óra/év Témakörök: Dolgok megnevezése Az ábécé Dolgok megnevezése (vadon élő állatok) Dolgok megnevezése (iskolai felszerelések) Színek Happy Christmas: A Christmas play - Színdarab feldolgozása (Próba, előadás) Karácsony Tőszámnevek, 1-10 Dolgok megnevezése (élelmiszerek) Állapot kifejezése (éhség) Dolgok megnevezése (italok) Dolgok megnevezése (a fej részei, testrészek) Állatok testrészei Happy Easter: An Easter play - Színdarab feldolgozása (Próba, előadás) Húsvét Dolgok megnevezése (a ház, lakás részei) Dolgok megnevezése (nyári ruhadarabok) Dolgok helyének megnevezése
8 Nyelvtan: Modalitás (can) Birtokos viszonyok (my) Mennyiségi viszonyok () Szórend (a red book) A cselekvés kifejezése: egyszerű jelen idő (állítás, tagadás, kérdés a like igével) A birtoklás kifejezése (have got) A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai ( s) Térbeli viszonyok: elöljárószók (in) A cselekvés kifejezése: folyamatos jelen idő (állítás, kérdés a wear igével) Kommunikációs szándék: Képesség kifejezése, érdeklődés mások képessége felől Köszönés, elköszönés Bemutatkozás Dolgok, személyek bemutatása (This is ) Információkérés, -adás: mennyiség; ki, mit visel Dicséret Tetszés, nemtetszés Köszönet Visszakérdezés Meglepetés kifejezése Panaszkodás, sajnálkozás Utasítások Találgatás Helyeslés Figyelmeztetés Szókincs: Lásd melléklet Hallás utáni megértés: Tudja követni a hallott szöveget a tankönyvi ábrák alapján Rövid történetet megért és előad Rajzban ábrázolja, amit hallott Felismeri a hallott szavakat Utasításokat végrehajt Beszédkészség: Képes hallott szavakat és egyszerű mondatokat ismételni Tanult dalokat énekel Mondókákat mond
9 Kérdések, válaszok adása egyszerű mondatokkal minta alapján Képes egyszerű párbeszédeket előadni Tanult nyelvi eszközökkel egyszerű mondatokat tud alkotni Olvasási készség: Legyen képes felismerni a hallott szavak írott alakját tanult szavakat olvasni hallott történetet olvasva követni nagyon egyszerű történetet olvasni Írásbeli készség: Tudja a tanult szavakat helyesen leírni Tudjon egyszerű szavakat, majd mondatokat kiegészíteni Legyen képes szójátékot megfejteni Tudjon képet hozzátartozó kifejezéssel párosítani Tudjon kérdésre rövid választ adni Feltételek, segédeszközök: Tanulói könyv, tanulói munkafüzet, tanári kézikönyv, hanganyag, képkártyák, fotókópiák, poszter, internetes segédanyag
10 3. évfolyam 2 óra/hét 74 óra/év Témakörök Dolgok megnevezése: iskolaszerek, játékok, név, szín, származás, gyümölcsök, édességek, szabadtéri játszószerek, a hálószoba felszerelése, ruhadarabok, testrészek Mennyiségi viszonyok: tőszámnevek 1-20 Színek megnevezése Étkezési szokások A ház/lakás részei A saját szoba bemutatása Személyek megnevezése, leírása, bemutatása A legjobb barát bemutatása Öltözet leírása Képesség kifejezése Cselekvések megnevezése Nyelvtan A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai (It s ) This is A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai egyes szám harmadik személyben (állítás, kérdés,tagadás) Felszólítások (Stand up!, Sit down!, stb..) Can I? A cselekvés kifejezése: egyszerű jelen idő (állítás, tagadás, kérdés a like és want igékkel) A cselekvés kifejezése: folyamatos jelen idő (állítás a wear igével) A birtoklás kifejezése: have got (állítás, tagadás, kérdés), has got A birtoklás kifejezése: s, whose? Térbeli viszonyok: elöljárószók (on, in, under) There s a Minőségi viszonyok: melléknevek Szövegösszetartó eszközök: névmások (him, her) Modalitás: can (állító, kérdő, tagadó mondatok) Kommunikációs szándék Köszönés Bemutatkozás, bemutatás Érdeklődés mások hogyléte felől és arra reagálás Elköszönés
11 Információkérés, -adás (név) Udvarias kérés és arra reagálás; felszólítás Köszönet Nem tudás kifejezése Utasítások Visszakérdezés Javaslat és arra reagálás Lelkesedés (tetszés) kifejezése Csendre intés, dorgálás Dicséret és arra reagálás Nem tetszés kifejezése Szókincs: Lásd: melléklet Hallás utáni megértés: A tanult szavakat hallás után felismeri, azok képi megjelenítését felismeri Rajzban ábrázolja, amit hallott A tanult utasításokat végrehajtja Értsen meg a tanuló ismert nyelvi elemeket tartalmazó szöveget hallás után Hallás utáni történet elemeit helyes sorrendbe teszi Hallás után találjon rá a megfelelő kép(ek)re Tudja követni hallás után a tankönyvi képek eseményeit Beszédkészség: Tudjon szavakat, egyszerű mondatokat ismételni Dalok, versek, mondókák szövegének reprodukálása Kérdések, válaszok adása minta után, majd önállóan egy-egy szó cseréjével Ismert dolgokat megnevez Egyszerű kérdés feltevése és arra rövid választ ad Olvasási készség: Tanult kifejezéseket tartalmazó szöveg megértése, magyarra fordítása Ismert szöveg megközelítően helyes kiejtéssel való, érthető felolvasása Legyen képes hallott történetet olvasva követni Írásbeli készség: Kis segítséggel néhány alapszó leírása
12 Tudjon röviden írásban reagálni adott helyzetben Kis segítséggel néhány mondat lemásolása, leírása Tudjon képet hozzátartozó kifejezéssel párosítani Tudjon kérdésre rövid választ adni Tudjon egyszerű szavakat, majd mondatokat kiegészíteni Legyen képes szójátékot megfejteni Legyen képes hallás utáni útmutatást írásban végrehajtani Feltételek, segédeszközök: Tanulói könyv, tanulói munkafüzet, tanári kézikönyv, hanganyag, képkártyák, fotókópiák, poszter, internetes segédanyag
13 4. évfolyam 5 óra/hét 185 óra/év Témakörök: Az ábécé Tárgyak nevei Helymegjelölés A család bemutatása Ajándékozás Színek Lakhely megnevezése Tőszámnevek (10-100) Dolgok megnevezése: élelmiszerek, állatkerti állatok, ki mivel dolgozik Foglalkozások Dolgok helyének megjelölése Az óra mennyi az idő? Napirend Étteremben Útbaigazítás Vásárlás, üzletek Közlekedési eszközök Utazási szokások A napok nevei Rendszeres tevékenységek, reggeli tevékenységek, szabadidős tevékenységek (sportolás) Napirend TV-műsorok Események leírása éppen folyó cselekvések, ki mit csinált tegnap Időjárás Öltözködés, ruhadarabok Nyelvtan: A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai többes számban (They are ) Szövegösszetartó eszközök: mutató névmások (this, these) Mennyiségi viszonyok: A birtoklás kifejezése: have/has got Birtokos névmások: his, her A cselekvés kifejezése: egyszerű jelen idő egyes szám harmadik személyben (állítás, tagadás, kérdés a like igével) Időbeli viszonyok: órakifejezések Gyakoriságot kifejező határozószók A létezés kifejezése: a be ige jelen idejű alakjai többes számban (állítás, tagadás)
14 Minőségi viszonyok: a melléknév középfoka Szövegösszetartó eszközök: there s, there are Cselekvés kifejezése: egyszerű jelen idő Mennyiségi viszonyok: any, many, lots of Cselekvés kifejezése: egyszerű jelen idő (rövid válaszok) Cselekvés kifejezése: egyszerű jelen idő egyes szám harmadik személyben Cselekvés kifejezése: folyamatos jelen idő (állítás, kérdés, tagadás) Cselekvés, történés kifejezése: egyszerű múlt idő (állítás, kérdés, tagadás) was, were Rendhagyó igék múlt ideje Kommunikációs szándék: Információkérés, -adás (where, in the ) Betűzés Jókívánságok Személyes információk Információkérés, -adás: rendelés, kiszolgálás Személyek és szokásaik bemutatása Udvarias kérés és arra reagálás Javaslat Jegyvásárlás a buszon Egy híres hely bemutatása Tetszés, nem tetszés kifejezése Időbeli viszonyok: órakifejezések Késés kifejezése Ki mit csinál Szókincs: Hallás utáni megértés: A tanult szavakat hallás után megérti A tanuló megért - ismert ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott rövid kérést, - utasítást, arra cselekvéssel válaszol - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott rövid kérdést Értsen meg a tanuló ismert nyelvi elemeket tartalmazó szöveget hallás után Tudja követni hallás után a tankönyvi képek eseményeit Legyen képes hallott szövegből megfigyelési szempontra lényeget kiemelni
15 Beszédkészség: Tudjon szavakat, egyszerű mondatokat ismételni Dalok, versek, mondókák szövegének reprodukálása Kérdések, válaszok adása minta után, majd önállóan Legyen képes: képek /adatok / információk alapján mondatokat, párbeszédeket alkotni : olvasott szöveg alapján kérdésekre helyes választ adni Legyen képes ismert témáról - kép segítségével összefüggő mondatot alkotni Olvasási készség: Legyen képes hallott történetet olvasva követni Ismert szöveg megközelítően helyes kiejtéssel való, érthető felolvasása Tanult kifejezéseket tartalmazó szöveg megértése, magyarra fordítása Írásbeli készség: Tudjon képet hozzátartozó kifejezéssel párosítani Tudjon kérdésre rövid választ adni Legyen képes szójátékot megfejteni Tudjon olvasott szöveg alapján adatokat kiemelni, mondatokat kiegészíteni Legyen képes ismereteket / információkat csoportosítani adott szempontok alapján Legyen képes hallott / olvasott szöveghez tartozó mondatokat, képeket helyes sorrendbe tenni Legyen képes tagmondatokat párosítva mondatokat alkotni Feltételek, segédeszközök: Tanulói könyv, tanulói munkafüzet, tanári kézikönyv, hanganyag, képkártyák, fotókópiák, poszter, internetes segédanyag 5. évfolyam- 6. évfolyam 5 óra/hét 185 óra/év Tananyag: (témakörök) Az otthon részei Szűkebb környezetünk: a lakóhely Angol nyelvterületek országnevek A család tagjai Életmód, szokások A computerek világa virtuális valóság A jövő iskolája Tantárgyak órarend A világháló
16 Filmekben szereplő szörnyek Szabadidős tevékenységek sport Sportok megnevezése Híres sportolók Futball Állatok megnevezése Állatos történetek Állati rekordok Környezetszennyezés Zöld szokások Napok, hónapok és évszakok Mesék Földrajzi elnevezések Szórakozás vízi kalandparkok Dolgok megnevezése (játékok) A zene világa: egy amerikai együttes Hangszerek, zenei irányzatok Utazás a világban híres látnivalók Utazási eszközök, közlekedés Kalandfilm történetmesélés Felfedezések - olvasmány Nyelvtan: Szövegösszetartó eszközök: there is, there are Térbeli viszonyok: elöljárószók (behind, between, in, in front of, next to, on, under) Cselekvés, történés kifejezése: egyszerű jelen idő egyes számban mindhárom személyben Can + az érzékelést jelentő igék Időbeli viszonyok: elöljárószók (on, at) A birtoklás kifejezése: has got Cselekvés, történés kifejezése: egyszerű jelen idő (kérdések egyes szám harmadik személyben) Wh- kérdések Létezés, cselekvés, történés kifejezése: was, were, egyszerű múlt idő (állító mondatok) Szabályos és rendhagyó igék Időbeli viszonyok: napszakok Mennyiségi viszonyok: tőszámnevek (1-100) Cselekvés kifejezése: folyamatos jelen idő egyes szám harmadik személyben (állítás, kérdés, tagadás) Minőségi viszonyok: a melléknevek középfoka Minőségi viszonyok módhatározók Egyszerű múlt idő Minőségi viszonyok: a melléknév felsőfoka Modalitás kifejezése: must, mustn t Időbeli viszonyok: gyakoriságot kifejező iőhatározók A melléknév középfoka ismétlés
17 going to (egyes szám első és második személyben) Cselekvés, történés kifejezése: egyszerű múlt idő (tagadás, kérdés) Sorszámnevek A melléknév felsőfoka ismétlés Mennyiségi viszonyok: nagy számok Egyszerű múlt idő Wh-kérdések going to (egyes szám harmadik személyben) igeidők Kommunikációs szándék: Az alábbi viszonyok kifejezése: Térbeli viszonyok Időbeli viszonyok Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok valamint: Cselekvés, történés kifejezése A birtoklás kifejezése Tevékenységek jellemzése Történetmesélés Személyek jellemzése Állatok bemutatása Szókincs: 300 aktív, 100 passzív szó/ év Hallás utáni megértés: A tanuló - ismer nyelvi eszközökkel kifejezett kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; - ismer nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket megért; - ismer nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr - tudjon információkat rendszerezni (táblázat készítés) - hallás után hiányos mondatokat kiegészít Beszédkészség: A tanuló - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre néhány szóban, vagy egyszerű mondatban válaszol
18 - tanult minta alapján egyszerű mondatokat mond, kérdéseket tesz fel - megértési probléma esetén segítséget kér - legyen képes olvasott szöveg alapján kérdésekre helyes választ adni - Olvasási készség: A tanuló - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget megért, elolvas - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalál - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérti Írásbeli készség: A tanuló - ismert nyelvi elemekből álló mondatokat helyesen leír - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott közléseket és kérdéseket írásban megfogalmaz - tudjon képet hozzátartozó kifejezéssel párosítani - tudjon kérdésre rövid választ adni - tudjon olvasott szöveg alapján adatokat kiemelni, mondatokat kiegészíteni - legyen képes a tanult témákhoz kapcsolódó jellemzést, leírást készíteni Feltételek, segédeszközök: Tanulói könyv, tanulói munkafüzet, tanári kézikönyv, hanganyag, képkártyák, fotókópiák, poszter, internetes segédanyag A továbbhaladás feltételei 5-6. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló utasításokat megért, azokra cselekvéssel válaszol; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket megért; jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr; jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szöveg lényegét megérti. Beszédkészség A tanuló ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű mondatokban válaszol; tanult minta alapján egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket tesz fel; megértési probléma esetén segítséget kér;
19 tanult minta alapján egyszerű párbeszédben részt vesz. Olvasott szöveg értése A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokat megért; jórészt ismert nyelvi eszközökkel egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegben fontos információt megtalál; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló rövid szöveg lényegét megérti. Íráskészség A tanuló ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokat helyesen lemásol évfolyam Órakeret: 185 / év ( 5 óra / hét) Témalista - Az én világom - Emberi kapcsolatok, a család felépítése - Szűkebb és tágabb környezetünk - Természeti környezetünk - Időjárás, öltözködés - Az iskola világa - Egészség, betegség, segítségnyújtás - Ételek, étkezések - Vásárlás - Közlekedés vonattal, repülővel - Utazás - Szórakozás, Szabadidő - A technika világa - Számok - Kulturális értékek - A munka világa - Naprendszer
20 Tartalom 1. KOMMUNIKÁCIÓS SZÁNDÉKOK ( 7-8. évfolyam ) A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok - Köszönés - Megszólítás, bemutatkozás, bemutatás - Köszönet és arra reagálás - Engedélykérés és arra reagálás - Érdeklődés mások hogyléte iránt és arra reagálás - Búcsúzás, elköszönés Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok - Egyetértés, egyet nem értés - Tetszés nem, tetszés - Jókívánságok - Akarat, kívánság - Véleménykérés és arra reagálás - Képesség - Szükségesség - Kötelezettség - Ígéret - Szándék, kívánság - Dicséret, kritika Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok - Információkérés, információadás személyes adatok - kérdőívek - útbaigazítás - Tudás, nem tudás - Dolgok azonosítása, megnevezése, leírása emberi és társadalmi viszonyok - környezeti, társadalmi problémák - szabadidő, szórakozás - időpont egyeztetés - lakóhely, lakáskörülmények - az ideális otthon - nyaralás, utazás - általános események elmesélése - sportesemények elmesélése - használati tárgyak - a test működése - a tinédzserek élete - a tudomány világa - események leírása - szokásos cselekvések - Bizonyosság, bizonytalanság A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok - Udvarias kérés - Javaslat és arra reagálás
21 - Tanácsadás - Meghívás és arra reagálás - Kínálás és arra reagálás - Figyelmeztetés, utasítás, tiltás, felszólítás - Segítség felajánlása, elfogadása - Bíztatás, meggyőzés Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok - Megértés biztosítása - Visszakérdezés, ismétlés kérése - Magyarázatkérés - Betűzés kérése, betűzés 2. FOGALOMKÖRÖK 7-8. évfolyam) Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség Present forms of verb be I m clever. Are you clever? Yes, I am. I m not hungry. Present forms of there is/there are There are five books in my bag. Present Simple When do you get up? I don t drink milk. Present Continuous Why is she crying? I m not listening. I m leaving. Present Perfect Simple for, since Present Perfect Continuous I have lost my key. She has broken her leg. Since 2006 For three days It has been raining. Have you been sitting int he sun? Múltidejűség Past form of be I was strong. We were young. Wasn t/ weren t Past simple Past Continuous They watched TV yesterday evening. Why didn t you come yesterday I got up at 6 o clock. In 1996 we were living in Canada.
22 He wasn t wearing a jacket. Where were you living in 1996? Past Perfect Simple He had gone home. Used to When I was younger, I used to play basketball. Jövőidejűség Future with will When will you be fourteen? Going to. What are you going to do on Sunday? Imperatives Sit down! Don t stand up! Passive voice This room is cleaned every day. This house was built in1930. Birtokl{s kifejezése Possesive adjectives My, your, his/her Térbeli viszonyok Ir{nyok, helymeghat{r oz{s Present form of have got Past form of have Genitive s Of Have with will Prepositions Prepositional Phrases Adverbs Picture location I ve got two brothers. I haven t got a dog. Have you got a cat? Yes, I have. I didn t have many friends int he kindergarden. Whose book is it? It s Mary s book. The corner of the room. I will have a Porshe when I m 20. Where? Here, there, left, right In, on, under.. Opposite, next to, between.. Front of, behind, inside, outside, above, at the top of, at the bottom of, ont he left hand side. Időbeli viszonyok Időpont When? In the morning, int he afternoon, at night What time is it? It s 9 o clock.
23 Monday, Tuesday. January, February Gyakoris{g How often? Yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 2006, in April, at 5 o clock, On Monday. When? What time? Int he morning, at night. What is the time? It s ten past two. Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day Időtartam Adverbs of time with Present Perfect Already, yet, just How long?+ Past Simple How long were you in hospital? For two weeks. Mennyiségi viszonyok Singular/plural forms of nouns Cardinal numbers Large numbers Irregular plurals Countable and uncountable nouns Ordinal numbers How many cats are there int he picture? There are ten. Children, people, men, women How many CDs have you got? How much money have you got? I have got a lot of/little money. A cup of tea, a piece of cake.. All, both, none, neither, either, each, every First, second Minőségi viszonyok Comparative and superlative of short adjectives Irregular comparative What s it like? It s big, small, beautiful, ugly, What colour is it? It s red, blue Tom s younger than Sue. Mary is the prettiest girl. Good, better, best
24 Modalit{s and superlative forms of adjectives.as..as.. Should, shouldn t, can, could, must, needn t, have to, mustn t, be able to Bad, worse, worst What does it look/taste/sound/feel like? Logikai viszonyok Linking words And, or, but, because, so Conditional 2, 3 If I had time, I would go today. If I had known you were in hospital, I would have gone to visit you. Time clauses with future meaning When dad comes home, he ll be angry with you. Infinitive to express purpose I ve been to London to visit the Queen. Függő beszéd Szövegösszetartó eszközök Reported speech with present with present and past reporting verb Demonstrative Pronouns Personal Pronouns Articles He says he is tired. I don t know where he lives. Tell him to stop it. He said.. He told me. This, that, these, those I, you, he/she/it, we,they Me, you,him/her/it a/an, the Idenfinite Pronouns Somebody, anybody, nobody, everybody Some + plural noun Any + plural noun There are some pencil int he bag. Have you got any sisters? I haven t got any cars.
25 Some + irregular noun Any + singular noun Nominative and Accusative of Reflexive pronouns Question tags There are some water int he vase. There isn t any juice in my glass. Myself, yourself.. It was a good film, wasn it? Témakörök Témakörök Az én vil{gom személyi adatok, jellemzés Emberi kapcsolatok csal{di élet, bar{tok, csal{di ünnepek, vendégség ünnepek/ünneplés itthon és Angli{ban Szűkebb és t{gabb környezetünk h{z, lak{s és részei, berendezési t{rgyak, - településtípusok és jellegzetességeik, lakóhelyünk, főv{rosunk nevezetességei, v{rosi élet, vidéki élet Természeti környezetünk t{jak, növények, {llatok, a természet megóv{sa Időj{r{s, öltözködés évszakok, égt{jak, időj{r{s - divat, ruh{k részei Az iskola vil{ga iskolai tevékenységek, iskol{m bemutat{sa, órarend, tant{rgyak, iskolai élet haz{nkban és Angli{ban Egészség, betegség gyakori betegségek, sérülések, baleset, az emberi test részei, orvosn{l, gyógyszert{rban, kórh{zban - egészséges életmód, sportok Ételek, étkezések ételek, konyhai eszközök, étkezési szok{sok, jellegzetes ételek itthon és Angli{ban - vendéglő, rendelés, fizetés, reklam{ció V{s{rl{s bev{s{rl{s, üzletek, aj{ndékv{s{rl{s Közlekedés tömegközlekedés, útbaigazít{s, közlekedési szab{lyok, a közlekedés saj{toss{gai Angli{ban Utaz{s kir{ndul{s, utaz{s külföldre, itthoni és külföldi nevezetességek - utaz{si előkészületek, sz{ll{sfoglal{s, pénzv{lt{s Szórakoz{s, Szabadidő mozi, szính{z, televízió, múzeumok, zene - szabadidős tevékenységek, hobbi
26 A technika vil{ga sz{mítógép, internet, híres tal{lm{nyok, feltal{lók Sz{mok többezres, milliós nagys{gú sz{mok, sz{zalék, tört Kultur{lis értékek - híres történelmi alakok, tudósok, események A munka vil{ga foglalkoz{sok, jövőbeni tervek Szabadon felhaszn{lható ór{k gyakorl{sra, összefoglal{sra, sz{monkérésre, j{tékra A továbbhaladás feltételei 7-8. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló utasításokat megért, azokra cselekvéssel válaszol; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megért; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegből fontos információt kiszűr; jórészt ismert nyelvi eszközökkel, megfogalmazott, kb. 100 szavas szöveg lényegét megérti; ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegből kikövetkezteti; jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben képes a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű mondatokban válaszol; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket feltesz, eseményeket elmesél; megértési probléma esetén segítséget kér; egyszerű párbeszédben részt vesz. Olvasott szöveg értése A tanuló ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott szövegben kikövetkezteti; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben fontos információt megtalál; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szöveg lényegét megérti; egyszerű történetet megért; jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben ismeretlen nyelvi elemek jelentését kikövetkezteti;
27 jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb.100 szavas szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníti. Íráskészség A tanuló ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget diktálás után leír; egyszerű közléseket és kérdéseket írásban megfogalmaz; egyszerű, strukturált szöveget (üzenet, üdvözlet, baráti levelet) létrehoz; ismert struktúrák felhasználásával tényszerű információt közvetítő kb. 50 szavas szöveget ír.
7. osztály Angol nyelv
7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,
RészletesebbenOsztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak
RészletesebbenOsztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,
RészletesebbenÉrzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény
Tantárgyi követelmények, angol nyelv 7. évfolyam képes követni a célnyelvi óravezetést, idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival együttműködni
RészletesebbenTIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM
TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok
RészletesebbenTanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály
Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály Készítette : Berecz Mária Jóváhagyta : Zemlényi Attila 9. évfolyam: Fehér Judit: Bloggers 1 Unit 1-Unit 8 Személyes
RészletesebbenTémakörök: 100 óra Gyakorlás, ismétlés: Összesen:111 óra
Angol nyelv 5. évfolyam Heti 3 óra, Évi 111 óra Célok és feladatok - Megértsék az órai tevékenységekre vonatkozó egyszerű utasításokat. - Ismerjenek hangzó és írott szövegeket. - Gondolataikat egyszerű
RészletesebbenAngol nyelv. 5. évfolyam
Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges
RészletesebbenOsztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek
RészletesebbenANGOL NYELV Helyi tanterv
ANGOL NYELV Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Célok és feladatok Általános iskola 4. évfolyam Angol nyelv A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető
RészletesebbenÁrpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI Angol nyelv 2. idegen nyelv (évi 72 óra) 9. évfolyam_nyolcosztályos gimnázium KÖVETELMÉNYEK ÉS TÉMAKÖRÖK A vizsga anyaga a már kidolgozott helyi tanterv és a középszintű
RészletesebbenHelyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban
Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Heti óraszámok: 11.évfolyam 12.évfolyam 2 óra 2 óra Javasolt tankönyv: New English File Elementary IDŐKERET, ÓRASZÁMOK
RészletesebbenBATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám
BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL Emelt óraszám Iskolánkban az idegen nyelv oktatásának alapvető célja a tanulók idegen nyelvi
RészletesebbenIdegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok
Idegen nyelv 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,
RészletesebbenMY ENGLISH BOOK Class 4
MY ENGLISH BOOK Class 4 heti 3 óra Egy leckére átlagosan 2 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. A leckék 2 óra alatt kényelmesen elvégezhetők, de vannak, amelyek több gyakorlást igényelhetnek
RészletesebbenAngol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F
Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,
RészletesebbenTantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam
Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi élet
RészletesebbenIdegen nyelv 1-3.évfolyam Célok és feladatok
Idegen nyelv 1-3.évfolyam Célok és feladatok Évi óraszám: Heti óraszám: 37 óra 1 óra Kedvet ébreszteni a nyelvek iránt, sikerélményhez juttatni a diákokat, másrészt megalapozni a későbbi nyelvtanulást.
RészletesebbenAngol nyelv. 1-4. évfolyam
Angol nyelv 1-4. évfolyam 1. Az angol nyelv tanításának célja, feladata Az általános iskola 1 3. évfolyamán az élő idegen nyelv tanításának négy fontos célja van: Járuljon hozzá a gyermek személyiségének
Részletesebbenjelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten
Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,
RészletesebbenIDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM
IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM IDEGEN NYELV 115 CÉLOK ÉS FELADATOK Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk, Európa és
RészletesebbenOsztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály
Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi
RészletesebbenANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV
Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little
RészletesebbenTanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára
Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára Célok és feladatok A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez
RészletesebbenAngol nyelv 4-8. évfolyam
Angol nyelv 4-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint a Közös európai referenciakerettel
RészletesebbenHelyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam
Helyi tanterv Kommunikáció német nyelven Szakiskola 9-10-11. évfolyam Fejlesztési követelmények A szakiskola 9-11. évfolyama számára készült idegen nyelv kerettanterv a tanulók sajtosságaihoz, nyelvi szintjének
RészletesebbenAngol nyelv. 1.osztály
Angol nyelv 1.osztály Hallott szöveg értése ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, rövid kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést
RészletesebbenAngol nyelv 1. évfolyam
Angol nyelv 1. évfolyam Heti:1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok A nyelvtanulás első évében legfontosabb cél a nyelvtanulás megszerettetése, a nyelvtanuláshoz szükséges alapvető szóbeli készségek megalapozása,
RészletesebbenIDEGEN NYELV Emelt szint 5,5,5,5 óra
IDEGEN NYELV Emelt szint 5,5,5,5 óra Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása
RészletesebbenOsztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály
Osztályozó vizsga követelmények Angol nyelv 2. idegen nyelv 9. osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet,
RészletesebbenANGOL NYELV 7. évfolyam
ANGOL NYELV 7. évfolyam Célok és feladatok A hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként, második idegen nyelvként kerül bevezetésre az angol nyelv tanítása. Épít a már tanult német nyelv tanulása
RészletesebbenNémet nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem
RészletesebbenANGOL NYELV. 1. osztály. köszönés, bemutatkozás és elköszönés számok elmondása 1-19-ig. a tanult dalok közül 3 eléneklése
ANGOL NYELV 1. osztály köszönés, bemutatkozás és elköszönés számok elmondása 1-19-ig a tanult dalok közül 1 eléneklése a tanult mondókák közül 1 elmondása 2. osztály köszönés, bemutatkozás és elköszönés
RészletesebbenÉlő idegen nyelv Angol 3-4. évfolyam
Célok és feladatok Élő idegen nyelv Angol 3-4. évfolyam A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez juttatni
RészletesebbenANGOL NYELV Felzárkóztatás
ANGOL NYELV Felzárkóztatás 9-10. évfolyam Tartalom 1 A felzárkóztatás célja... 2 2 9. évfolyam... 2 2.1 A fejlesztés tartalma... 2 2.1.1 Témakörök... 2 2.1.2 Kommunikációs eszközök... 4 2.1.3 Fogalomkörök...
RészletesebbenOsztályozó vizsga témakörei Angol nyelv. Első idegen nyelv 4 évfolyamos
Osztályozó vizsga témakörei Angol nyelv Első idegen nyelv 4 évfolyamos 9. évfolyam TÉMAKÖR Személyes vonatkozások, család Ember és társadalom Az iskola A munka világa Életmód Szabadidő, művelődés, szórakozás
RészletesebbenHelyi tanterv. A Idegen nyelv-angol tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret. 4. évfolyam: vi óraszám
Helyi tanterv A Idegen nyelv-angol tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret Tematikai egység rövid címe 4. évfolyam: Kerettanter vi óraszám Én és a családom. Családtagok
RészletesebbenIDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
RészletesebbenIDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok
IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Megszólítás: Köszönés: Elköszönés: Bemutatkozás, bemutatás:
RészletesebbenAngol Tanmenet 2013-14. 11. évfolyam
Angol Tanmenet 2013-14 11. évfolyam Készítette: Angoltanár Jóváhagyta: Igazgató Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI
RészletesebbenAngol Tanmenet. Horizons 3
Angol Tanmenet 2013-14 11. évfolyam Horizons 3 Tanmenet (Heti óraszám: 5) Haladási ütem hónap-hét Szeptember 1-5.óra 6-10. óra 11-15. óra 16-20. óra 21-25. óra Október 26-30. óra 31-35. óra 36-40. óra
RészletesebbenBatthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új)
Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) 9 12. évfolyam Célok és feladatok A második idegen nyelv tanulásának célja, hogy
RészletesebbenTANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.
TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.
RészletesebbenIDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok
A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK Írásbeli vizsga: 60 perces 60 pontos feladatlap, ebből: Olvasott és hallott szövegértés: 20 pont Nyelvhelyesség: 20 pont (fél
RészletesebbenZipernowsky Károly Általános Iskola BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival: Az Európai
RészletesebbenNÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /
NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:
RészletesebbenOsztályozó vizsga Angol mint első idegen nyelv
Osztályozó vizsga Angol mint első idegen nyelv Az írásbeli szóbeli vizsga 50-50 %-os arányban számítanak be a vizsga eredményébe. Tanév végi osztályozó vizsgán az éves munka és a vizsgaeredmény 75-25 %-ban
Részletesebben12. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint
IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív
RészletesebbenKövetelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak.
10. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc
RészletesebbenHELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam
2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 NÉMET NYELV EMELT SZINT HELYI TANTERVE 4. évfolyam A német nyelv tantárgy
RészletesebbenHELYI TANTERV Angol nyelv
HELYI TANTERV Angol nyelv 1. évfolyam Évi óraszám: 36 Ajánlott témakörök az 1. évfolyamra Ajánlott témakörök Órakeret Kapcsolódási pontok Család Én és a családom. Családtagok megnevezése, néhány tulajdonsággal
RészletesebbenHelyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Általános iskola 4.osztály- heti óraszám: 3 óra Magical World 1. alapján
Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Általános iskola 4.osztály- heti óraszám: 3 óra Amit ebben az életkorban a nyelvtanulás, nyelvtanítás célja és amit a Magical World is nyújtani tud: 1. A tanított anyag
RészletesebbenOSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak
RészletesebbenISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem
2. évfolyam A 2. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti
Részletesebben5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok:
5-6. évfolyam Az 5-6. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók célnyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban történik az adott
RészletesebbenIDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172
IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. évfolyam5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet.
RészletesebbenLopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!
RészletesebbenKoncz Alexandra Tanárnőnél vizsgázóknak ezen felül: Past simple and Past continuous Ferund or infinitive
2014/15 tanév 1. félév 9. évfolyam Könyv: Real Life Leckék: Unit 1-6 Az írásbeli vizsgán előforduló nyelvtani szerkezetek: A létige kifejezése Névmások: birtokos névmások, személyes névmások, mutató névmások
RészletesebbenIDEGEN NYELV ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-8. ÉVFOLYAM ANGOL. Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra
IDEGEN NYELV ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-8. ÉVFOLYAM ANGOL Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra 5. évfolyam Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra Témakörök Család Én és a családom. Családtagok bemutatása.
RészletesebbenTanmenetjavaslat heti 3 óra
Tanmenetjavaslat heti 3 óra Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. Vannak olyan leckék, amelyek 2 óra alatt elvégezhetők, míg olyanok is, amelyek több gyakorlást igényelnek.
Részletesebben1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.
1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,
RészletesebbenTildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Élő idegen nyelv ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ. 5 8.
ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ 5 8. évfolyam Helyi tanterv 2015 ÁLTALÁNOS CÉLOK ÉS FELADATOK Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az
RészletesebbenTechnika, életvitel és gyakorlat
Technika, életvitel és gyakorlat tantárgy 1-4. évfolyam 2013. Célok és feladatok A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy tanításának célja az 1 4. évfolyamon, hogy a kulcskompetenciák fejlesztésével
RészletesebbenAngol Fejlesztési terv
és a Angol Fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a és a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között Készítette: Pap Andrea Pétervására, 2014. január 2. és
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi
RészletesebbenAutentikus szövegek és feladatok. Pozitív attitűd. Tantárgyközi integráció. Nyelvtanulási stratégiák
Angol nyelv 5-8. évfolyam (3 óra / hét) 5.12 Angol nyelv 5-8. évfolyam (3 óra / hét) Ajánlott tankönyvsorozat: Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának
RészletesebbenHELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ANGOL NYELV Évfolyam: 5-8.
IDEGEN NYELV Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-8. Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. nor. né. nor. né. nor. né. nor. né. Angol 3 2 3 2 3 2 3 2 Éves óraszám 108 72 108 72 108 72 108 72 Megjegyzés:
RészletesebbenHelyi tanterv. Angol nyelv. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok. Hi! How do you do? I'm Sam Wilson.
Helyi tanterv Angol nyelv 5. évfolyam Évi óraszám: 126 Tankönyv: Project Third Edition 1 Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés: Elköszönés:
RészletesebbenAngol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény
Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Katedra Nyelviskola Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi
RészletesebbenAngol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény
Angol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve New York Nyelviskola Képzési és Vizsgacentrum Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi
Részletesebben1. Olvasott szöveg értése VIZSGASZINTEK
1. Olvasott szöveg értése VIZSGASZINTEK Középszint (B1) Emelt szint (B2) A vizsgázó képes az olvasási céloknak, illetve a feladatnak 1.1 Készségek megfelelő stratégiák alkalmazásával a szövegben a gondolatmenet
RészletesebbenAngol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény
Angol C2 1 1 091 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Nyelviskolák Szakmai Egyesülete A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje
RészletesebbenANGOL NYELV MOZAIK. 3-8. évfolyam KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003. Készítette: Krizsán Erika
MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003 ANGOL NYELV 3-8. évfolyam Készítette: Krizsán Erika A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ SZEGED, 2004 TARTALOM
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE ALSÓ FELSŐ TAGOZAT Angol nyelv Saját innováció 2015. KÉSZÜLT AZ APÁCZAI
RészletesebbenPlease stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?
Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up
RészletesebbenAngol nyelv. nyelvet valós célok eléréséért, valamint a készségek gyakorlására, -kutatás) ődését a többiekkel,
Angol nyelv A tantárgy célja A tanulóban alakuljon ki pozitív hozzáállás a nyelvtanulás iránt. A tanuló olyan szinten sajátítsa el az angol nyelvet, hogy a hétköznapi kommunikáció során sikeresen tudja
RészletesebbenA gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
RészletesebbenThököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola. Angol. tantárgy. 4-8. évfolyam. heti 3 óra, évi 109 óra 2013. Angol 4-8. évfolyam 1
Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Angol tantárgy 4-8. évfolyam heti 3 óra, évi 109 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Bevezetés Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja,
RészletesebbenNémet nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján
Német nyelvi követelmények a 3. év végéig A Hallo Max! c. tankönyv alapján Az ABC, család, lakás, állatok, számok 1-100-ig, évszakok, hónapok, iskola, osztály, barátok, német termékek, 3 dal, 3 versike.
RészletesebbenTanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam
Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam English for life 1. Tk és mf. Készítette : Berecz Mária Haladási ütem hónap Szeptember Témakörök, kommunikációs
RészletesebbenAngol nyelv. Személyes vonatkozások, család (Személyes bemutatkozás. Család bemutatása rajzok, képek segítségével.)
Angol nyelv 1-2. évfolyam I. Hallott szöveg értése: Legyen képes követni a nagyon lassú és tiszta kiejtésű beszédet, amikor a jelentés megértéséhez hosszú szünetek állnak rendelkezésére; ismerje fel és
RészletesebbenHelyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam
Általános iskola 4. évfolyam Célok és feladatok Helyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása
RészletesebbenD/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK. A vizsgázó
1. Nyelvtani szerkezetek D/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK Középszint Emelt szint A2: általában megérti és helyesen használja a legegyszerűbb szerkezeteket szóban és írásban, rendszeresen
RészletesebbenHelyi tanterv. 4. évfolyam
Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) 4. évfolyam A 4. évfolyamon kezdődő idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának
RészletesebbenNYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)
NYELVISKOLA angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az ennek megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén
RészletesebbenÉLŐ IDEGEN NYELVEK idegen nyelvi kommunikációhoz (kommunikatív kompetencia fejlesztése) az egész életen át tartó tanulás
ÉLŐ IDEGEN NYELVEK Az idegen nyelvi kommunikációhoz szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását, valamint a szövegolvasást, -értést
RészletesebbenTantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.
Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő
RészletesebbenHelyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 2. idegen nyelv. 7-12. évfolyam
Helyi tanterv 6 osztályos speciális matematika tagozat angol 2. idegen nyelv 7-12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban
RészletesebbenA MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ANGOL NYELV HELYI TANTERVE
A MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ANGOL NYELV HELYI TANTERVE 4 8. évfolyam 2015. 1. CÉLOK ÉS FELADATOK 4. évfolyam A negyedik évfolyamon kezdődő kisgyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani
RészletesebbenIDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11. ÉVFOLYAM 2014-2015
1084 Budapest, Rákóczi tér 4 Tel: 313-0030, Tel/fax: 313-3182, Honlap: wwwjelkyhu Ez a vizsga előmérés az érettségi vizsga előtt IDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11 ÉVFOLYAM 2014-2015 Célja: A tanuló képes-e
RészletesebbenHelyi tanterv Német nyelv
Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti
RészletesebbenEMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM
EMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 674 CÉLOK ÉS FELADATOK Az alapvetı célok és feladatok megegyeznek az angol nyelvet ún. normál óraszámban tanulókéval, de az emelt óraszámnak köszönhetıen
RészletesebbenÉRTÉKELÉSE: ÓRA- SZÁMA:
1 HELYI TANTERV ANGOL IDEGEN NYELV 4-8. ÉVFOLYAM BÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Széchenyi István Általános Iskola székhely) NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: KERETTANTERV /átvett, adaptált/ Angol idegen
RészletesebbenSzent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola. Angol 3-4. Helyi tantárgyi tanterv
Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola 4262 Nyíracsád Szatmári u. 8. Angol 3-4. Helyi tantárgyi tanterv 2015.09. A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei:
RészletesebbenAngol kéttannyelvű képzés
Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Angol kéttannyelvű képzés tantárgy 1-8. évfolyam heti 5 óra, évi 182 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Bevezetés
RészletesebbenAz osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD
RészletesebbenKövetelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak.
12. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc
RészletesebbenHelyi tanterv(nyelvi orientáció)
Helyi tanterv(nyelvi orientáció) Általános iskola 1-3. évfolyam Célok és feladatok A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt,
RészletesebbenOsztályozóvizsga-tematika 12. évfolyam Angol nyelv
Osztályozóvizsga-tematika 12. évfolyam Angol nyelv 1. félév Témakör /Kommunikációs szándék Nyári úticélok Különböző típusú nyaralások Utazási előkészületek Szállások Látnivalók Nyári élmények A tömegközlekedési
RészletesebbenWhere are the parrots? (Hol vannak a papagájok?)
Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Hi Agents! This is your final test so get ready. Work your way through the exercises and when you have finished, the letters will spell out the name of
Részletesebben