A NATO TÁMOGATÓ ÉS BESZERZÉSI ÜGYNÖKSÉGÉ- NEK FELÉPÍTÉSE, FELADATRENDSZERE ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSE A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL
|
|
- László Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nemes Tamás 1 A NATO TÁMOGATÓ ÉS BESZERZÉSI ÜGYNÖKSÉGÉ- NEK FELÉPÍTÉSE, FELADATRENDSZERE ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSE A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL Absztrakt A tanulmány a NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség (NATO Support and Procurement Agency - NSPA) felépítésének és feladatrendszerének bemutatására törekszik, kitekintve a Magyar Honvédséggel megvalósított együttműködésre is. Bemutatásra kerülnek az NSPA főbb szervezeti elemei: a Logisztikai Műveletek Igazgatósága (Logistics Operations), a Közép-Európai Csővezetékrendszer Igazgatósága (Central Europe Pipeline System - CEPS), illetve a NATO Légiszállítási Igazgatóság (NATO Airlift Management - NAM). (Szerkesztői megjegyzés. A NATO hivatalos weblapján az NSPA-val foglalkozó anyagban nem Igazgatóságok, hanem Programirodák szerepelnek.) Kulcsszavak: logisztikai támogatás, NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség, szakmai támogató struktúra, in-service logisztika, Magyar Honvédség Bevezetés A évben, amikor a kabuli nemzetközi repülőtéren teljesítettem szolgálatot J5 főnökként, elsődlegesen a repülőtér védelmi rendszerének (beleértve a védelmi létesítményeket is) fenntartása és fejlesztése volt a feladatom, ami nélkülözhetetlenné tette az együttműködést az NSPA helyszínen települt képviselőivel. Természetesen, már a felkészülés időszakában igyekeztem összegyűjteni az összes fellelhető információt a szervezetről és annak tevékenységéről. Cikkem megírására az a felismerés sarkallt, hogy a szervezetről képet 1 Nemes Tamás alezredes az MH Logisztikai Központ törzsfőnöke, tamas.nemes@mil.hu Katonai Logisztika 2016/2. szám 5
2 akaró érdeklődő számára nem áll rendelkezésre olyan forrás, ami átfogó képet adna a szervezet felépítéséről, tevékenységéről, illetve a Magyar Honvédséggel való kapcsolatáról. Az Észak-Atlanti Szövetség Szervezete (a továbbiakban: NATO) közös politikai és katonai szervezetei a tagországok hadseregeivel együttesen és külön-külön is fontos kérdésként kezelték a logisztikát már a szövetség megalakulása során. Annak ellenére, hogy a NATO a hidegháború idején azt az elvet vallotta, hogy a logisztika tisztán nemzeti felelősség, természetesen már a létrehozását követően nyitott volt a tagországok számára azon lehetőség, hogy a logisztika területén is együttműködjenek. A stratégiai környezet folyamatos változásával a NATO-nak - és természetesen annak logisztikai rendszerének is - új típusú kihívásokkal kellett szembenéznie. Jelentős változást jelentett a Hidegháború befejeződése, melynek következményeként a NATO tagországok döntő többségében a katonai kiadások folyamatosan csökkentek, így a költséghatékonyság még kiemeltebb szemponttá vált, s olyan varázsszavak kerültek a döntéshozók szótárába, mint az okos védelem, illetve a résképességek. Ezzel párhuzamosan megfogalmazódott, hogy a nemzeti felelősség mellett a tagországok és a NATO szervek kollektíven felelősek a logisztikai támogatásért. A hidegháború korszakának lezárásával új biztonságpolitikai helyzet állt elő, amely a korábbitól eltérő műveleti képességeket követelt meg. A NATO által vezetett műveletek telepíthetőségének problémái már 1995-ben az IFOR-nál (Implementation Force békefenntartást végrehajtó erők) megjelentek, a mozgékonyság, a szállítás és az erők mozgásának biztosítása már akkor komoly kihívást jelentett (igaz, stratégiai méretekről ebben az esetben nem igazán lehetett még beszélni, mivel az USA is Európából támogatta a műveletet), de a többnemzetű logisztika, a nemzetek közötti kooperáció igénye itt jelent meg először. Ennek hatására az áprilisi washingtoni csúcstalálkozó döntései kimondták, hogy egyik fő fejlesztési irányként a telepíthetőség és a mobilitás fokozását kell kijelölni. Nagy horderejű változást hozott a szövetség életében a szeptember 11-ei esemény, aminek köszönhetően ismételten, immár stratégiai léptékben is előtérbe kerültek a NATO által vezetett műveletek, ezáltal új dimenzióba kerültek és mérhetővé váltak a NATO szervezeti elemei, valamint a tagországok által felajánlott katonai szervezetek telepíthetőségének és ellátásának kérdései. Ennek hatá- 6
3 sára a évi prágai NATO csúcsértekezleten ismét hangsúlyozottan fontossá vált a csapatok gyors telepíthetősége. Ennek tükrében kulcsképességgé vált a stratégiai mozgékonyság, a szállítás és az erők mozgatásának biztosítása. Napjainkban szövetségünk a biztonsági környezet folyamatos romlásával, régi és új fenyegetésekkel találja szemben magát, melyeknek meg kell felelnie. Ez azt jelenti, hogy a korábbi expedíciós képességek kialakításáról a hangsúly ismét a szövetség szuverenitásának védelme irányába helyeződik át. Az elmúlt időszak történései Ukrajnában bebizonyították, hogy egy válság kialakulása és kiszélesedése konfliktussá, vagy akár polgárháborúvá napok, hetek alatt megtörténhet. Ennek megfelelően ismételten előtérbe került a reagáló képesség újbóli megteremtése. Válaszlépésként kialakításra került a VJTF 2 koncepció, illetve döntés született NFIU 3 -k felállítására hét tagország 4 területén, ami szükségszerűen változásokat indikál a NATO logisztika területén is. Mindez arra sarkallta a szövetséget, hogy a tagországait a beszerzések, a logisztika, a műveleti és rendszerszintű támogatás területén intenzívebb koordinálásra, együttműködésre ösztönözze. A NATO a NATO Fenntartási és Ellátó Szolgálatok rendszerének megalakításával, illetve annak a folyamatos megújításával meg is alkotta és napjainkig fenntartja ennek az együttműködésnek a hivatalos formáját. Cikkemben átfogó képet szeretné adni a NATO Támogató és Beszerzési Ügynökségéről (NSPA 5 ) mint a NATO elsődleges in-service logisztikai 6 szervezetéről. 1. A NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség 1.1. Az NSPA története Az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság javaslatára az Észak-Atlanti Tanács a tagországok közötti logisztikai együttműködés, a logisztika feladatok hatékonyabbá tétele érdekében, 1958-ban jóváhagyta a NATO Fenntartási és Ellátó Szolgálatok rend Very High Readiness Force NATO Forces Integration Unit LV, BUL, EST, HUN, LTU, POL, ROM, NATO Support and Procurement Agency NATO Logistics Handbook (Edition 2012) 7
4 szerének megalakítását, melynek végrehajtó szerveként létrehozták a NATO Fenntartási és Ellátó Ügynökségét (NAMSA). Természetesen a NATO stratégiai koncepcióiból származtatott feladatok következményeként a szövetség logisztikai koncepciója, ügynökségeinek rendszere és azok belső struktúrája is változott. A legjelentősebb változás július 1-én az úgynevezett Okos támogatás koncepció keretében történt, amikor megalakításra került a NATO Támogató és Beszerzési Szervezet (NSPO 7 ). A NSPO szervezetében kialakításra került az Ügynökség Felügyelő Bizottsága 8 (ASB 9 ), valamint annak végrehajtó szervezete, a NATO Támogató Ügynökség (NATO Support Agency), ami 3 előd-intézmény fúziójából jött létre. Ezek: a NATO Fenntartó és Ellátó Ügynökség (NAMSA 10 ), a Közép-Európai Utánszállítási Rendszert Irányító Ügynökség (CEPMA 11 ) és a NATO Légiszállítást Irányító Ügynökség (NAMA 12 ). A NATO Támogató Ügynökség április 01-óta új néven, NATO Támogató és Beszerzési Ügynökségként (NSPA 13 ) működik, amely elnevezés szemléletesebben jelöli az ügynökség kiterjedt feladatrendszerét, amely a rendszerszintű beszerzések minden aspektusát átfogja az üzembehelyezéstől a fenntartásig Az NSPA rendeltetése, szervezete, működése Az NSPA a NATO elsődleges logisztikai és egyéb szolgáltatásokat biztosító szervezete, amely a logisztikai képességek összehangolt hálózatát biztosítja a NATO tagországok és a partnerei részére. Az NSPA az ügyfelek által finanszírozott szervezet, amely a "nincs nyereség nincs veszteség" elvén működik. Az ügynökség a fegyverzeti beszerzések, a logisztika, a műveleti és rendszerszintű harctámogatás területén nyújt segítséget a tagországoknak és a partnereknek a költséghatékonyság és az interoperabilitás elvei alapján. Az újraszervezés következtében öt különböző, egymástól jól elhatárolható feladatokat végző képességterület jött létre az ügynökségen belül: rendszerbeszerzés és életciklus-menedzsment; műveletek és gyakorlatok részére nyújtott támogatás; 7 NATO Support and Procurement Organisation 8 Minden NATO tagállam a tagja 9 Agency Supervisory Board 10 NATO Maintenance and Supply Agency 11 NATO Central Europe Pipeline Management Agency 12 NATO Airlift Management Agency 13 NATO Support and Procurement Agency 8
5 stratégiai szállítás és raktározás; logisztikai szolgáltatások és projekt-menedzsment; üzemanyag-menedzsment), amelyek széles spektrumban biztosítanak lehetőségeket a tag- és partnerországok részére. NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség Pénzügyi és beszerzési támogató elemek Logisztikai Műveletek Igazgatósága - LO Közép-Európai Csővezetékrendszer Igazgatósága - CEPS NATO Légiszállítási Programigazgatóság - NAM Luxenburg műveleti központ Légiszállítást Kezelő Szervezet -NAMO Taranto műveleti központ Légiszállítást Kezelő Ügynökség -NAMA 1. ábra. Az NSPA szervezeti ábrája (2016) A szervezet létszáma mintegy 1160 fő 21 NATO tagállamból 14 (nem szokásos, hogy ne legyen minden tagállamból képviselő a szervezetben, mert ez jó fizetést jelent, ezért a nemzetek ragaszkod- 14 NSPA Support to Operations, Orhan Muratli Deputy Director of Logistics Operations előadása Budapest 2014 September 29 9
6 nak hozzá). Székhelye a luxemburgi Nagyhercegségben (Capellen) van, és további három üzemeltetési központtal rendelkezik: Logisztikai Műveletek Igazgatósága - Logistics Operations (kettő központban települ); Közép-Európai Csővezetékrendszer Igazgatósága - Central Europe Pipeline System (CEPS); illetve a NATO Légiszállítási Igazgatóság NATO Airlift Management - NAM) Logisztikai Műveletek Igazgatósága (Logistics Operations) Luxemburgban a NSPA vezető szervezete mellett települ a logisztikai műveletekkel kapcsolatos, főként logisztikai szolgáltatások biztosításával foglalkozó szervezet. A NATO minden tagállama a tagja, fő feladata támogatások biztosítása, különböző partnereken keresztül. Ide tartozik az olaszországi Tarantóban lévő déli műveleti központ is Közép-Európai Csővezetékrendszer Igazgatósága (Central Europe Pipeline System - CEPS) A franciaországi Versailles-ban található a Közép-Európai Csővezetékrendszer Program központja, mely programnak jelenleg hat tagja 15 van. Feladata az összehangolt, határokon átnyúló üzemanyagvezeték és -tároló rendszerek működtetése, fenntartása, továbbá a járművek üzemanyagainak és fűtőolajoknak célállomástól célállomásig történő szállítása, valamint a repülőüzemanyag tárolása NATO Légiszállítási Programigazgatóság (NATO Airlift Management - NAM) A Magyarországon, Pápán települő NAM program fő feladata a 3 db Boeing C-17 Globemaster III. kiszolgálás-finanszírozásának biztosítása, ezáltal a programban szereplő 10 NATO tagország 16 - továbbá Svédország és Finnország 17 - stratégiai, nagytávolságú légiszállításainak biztosítása. (A konkrét repülőműszaki kiszolgálás munkálatait a Boeing végzi.) Az NSPA fő tevékenysége, hogy (nemzetközi) logisztikai támogatást biztosítson az azt igénylő nemzet, nemzetek, illetve NATO pa- 15 BEL; FRA; LUX; DEU; USA; NDL 16 BUL, EST, HUN, LTU, NLD, NOR, POL, ROM, USA, SWE 17 Ez a két állam nem NATO ország 10
7 rancsnokságok részére. A nemzetközi logisztikai együttműködéshez az NSPA megteremti a fórumot, s ha az együttműködni kívánó nemzetek a pénzügyi háttér biztosítását felvállalják, az NSPA közös szakmai támogató struktúrát (SP 18 ) hoz létre. Az NSPA nagyon fontos sajátossága, hogy a létező szakmai támogató struktúrákon keresztül, már most is nagyon sok területen biztosít együttműködési lehetőséget a nemzetek részére, ugyanakkor már két NATO tagállam kezdeményezése alapján, az idáig le nem fedett feladatok végrehajtására bármikor új szakmai támogató struktúra létesíthető. A fentieken túl az NSPA egyedi nemzeti megrendelések alapján, jutalék ellenében is folytat beszerzési eljárásokat. 2. Magyarország együttműködése az NSPA-vel Magyarország 1999 júniusában csatlakozott a szervezet elődjéhez, és 2002-től delegál állandó nemzeti összekötőt. Hazánk jelenleg az NSPA NAM program és hat szakmai támogató struktúra (OLSP 19, SALIS 20, SEALIFT 21, ASP 22, COMMIT 23, AGS 24 ) aktív tagja, egy szakmai támogató struktúrában (RAT ) megfigyelő, továbbá több területen, az NSPA által nyújtott egyéb, konkrét szakmai támogató struktúrákhoz nem kapcsolódó szolgáltatásokat is igénybe vesz. A következőkben ezeket az együttműködési formákat részletezem NATO Légiszállítási Program (NATO Airlift Management Program - NAMP) A stratégiai légiszállítás képessége július 27-e óta működik Magyarországon, az MH Pápa Bázisrepülőtéren a NATO Stratégiai Légiszállítási Képessége (SAC 26 ) program keretében. 18 Support Partnership 19 Operational Logistic Support Partnership 20 Strategic Airlift Interim Solution 21 Multinational Sealift 22 Ammunition Support Partnership ( től) 23 Common Item Materiel Management ( től) 24 Allied Ground Surveillance 25 A NATO forrásból létesített RAT-31 típusú radarok logisztikai háttértámogatását a NATO katonai költségvetéséből finanszírozottan az NSPA látja el ezen a támogató struktúrán keresztül 26 Strategic Airlift Capability 11
8 A NATO SAC program célja, hogy a résztvevő országok számára a NATO haderő-fejlesztési követelményeinek megfelelően katonai stratégiai légiszállítást 27 biztosítson. A program elindítását év nyarán jelentették be a NATO tagállamok védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján. Ekkor született döntés arról is, hogy a résztvevő országok egy közös, Boeing C 17 Globemaster III. típusú szállítógépekből álló légiflottát hoznak létre az MH szempontjából külön érdekesség, hogy e repülőgépek magyar felségjelzés alatt teljesítenek szolgálatot, amelyet közösen üzemeltetnek és finanszíroznak. Ezután a C 17-es szállítógépek beszerzésére és működtetésük támogatására megalakult a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezet (NAMO 28 ) és annak végrehajtó ügynöksége a NAMA 29. A NAMO-t az Észak atlanti Tanács (NAC) szeptember 29- én hozta létre. A repülőgépek a NAMO tulajdonát fogják képezni, valamint felügyeli a repülőgépek és egyéb SAC eszközök menedzsmentjével és logisztikai biztosításával kapcsolatos tevékenységeket. A NAMO-t az Igazgató Tanács vezeti a NATO Termelési és Logisztikai Szervezet (NPLO) szabványos eljárásai szerint. 30 A NAMO feladatai közé tartozik a C-17 repülőgépek beszerzése és támogatása, de nem tartalmazza a C-17 repülőgépek üzemeltetését. 31 A NAMA a NATO Légiszállítást Kezelő Ügynökség a NAMO végrehajtó szervezete. A vezérigazgató irányításával a NAMA felelős a programmal kapcsolatos beszerzésekért, a logisztikai biztosításért és a pénzügyi feladatokért szeptemberében a SAC programot bejelentő tizenkét nemzet Bulgária, Észtország, Finnország, Magyarország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Svédország és az Amerikai Egyesült Államok aláírta a SAC Egyetértési Nyilatkozatot. A NAMO ezt követően 2008 októberében kezdte meg hivatalos tevékenységét. A szervezet egyebek mellett közreműködött a szükséges szerződések megkötésében, illetve eljárások kidolgozásában segítette a beruházási projektek megvalósulását. 27 Hazánknak jelenleg évi 50 repülési órája van, melyet saját céljaira használhat fel 28 NATO Airlift Management Organisation 29 NATO Airlift Management Agency 30 NATO Stratégiai Légiszállítási Program (SAC) /2008. (IV. 23.) Korm. rendelet a Stratégiai Légiszállítási Képességről szóló többoldalú Egyetértési Megállapodás kihirdetéséről 12
9 A NAMA végrehajtotta két C 17-es repülőgép beszerzését a Boeing gyártól. A flotta harmadik gépét az Amerikai Egyesült Államok a programhoz történő hozzájárulásként biztosította. A beszerzésen túlmenően a NAMA volt felelős a SAC Program teljes körű logisztikai és pénzügyi menedzsmentjéért is. Természetesen az NSPA megalakulásával ezek a feladatok a NAMP keretében kerülnek végrehajtásra, gyakorlatilag változatlan tartalommal. (2012-től a NAMO és a NAMA része lett az NSPA-nek.) A program fejlesztési tervekkel is rendelkezik ban készül el a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW 32 ) új hangárkomplexuma, amely a repülőgépek karbantartását teszi lehetővé, továbbá elfogadásra került, hogy jövőben a Pápa Bázisrepülőtér Légiszállítási Központként kerüljön majd alkalmazásra. Ennek megvalósítása érdekében a felek egyöntetű álláspontja alapján szükséges további infrastrukturális beruházások kivitelezése. Első körben, hogy a C-17-es repülőgépek teljes hajtóműterheléssel gurulhassanak a gurulóúton, és el tudják kerülni az idegen testek hajtóműbe jutását, a gurulóutak szélesítése szükséges. A tervek szerint hazánk a repülőteret a NATO részére is fel kívánja ajánlani, ami C-5-ös nagyságú gépek fogadásával további gurulóút-szélesítést követel meg Műveletek Logisztikai Támogatási Partnersége (Operational Logistic Support Partnership - OLSP) Az OLSP-t április 20-án alapították (hazánk az alapító nemzetek közt van). Jelenleg 12 tagja 33 van, és 6 nemzet 34 megfigyelőként vesz részt a tevékenységében. A megállapodási nyilatkozata szerint feladata szolgáltatások biztosítása a tagországok számára, melyet két fő pontban határoz meg. Az első, a tagok által végrehajtandó nemzeti vagy nemzetközi műveletek, illetve gyakorlatok logisztikai kiszolgálásához kapcsolódó igények teljesítése. A második, az ezen a területen való fejlesztés, illetve e fejlesztések beépítése a nyújtandó szolgáltatásokba. A programon belül két terület támogatása válik lehetővé, a műveleti logisztika, illetve az egészségügyi terület Heavy Airlift Wing 33 DEU, FIN, CZE, ITA, HUN, CAN, AUT, DNK, GBR, GRC, NLD, NOR 34 USA, BUL, SWE, HRV, GEO, ESP 35 NAMSO Igazgatótanács 188. számú megállapodása az OLSP megalapításáról 13
10 A műveleti logisztikai támogatáshoz kapcsolódó feladatok úgynevezett munkaprogramokban (PoW 36 ) kerülnek meghatározásra, melyeket az OLSP Logisztikai Albizottsága 37 fogad el. Az egészségügyi támogatás területén lényegében a telepíthető műveleti egészségügyi képességek felmérését, beszerzését és fenntartását jelenti. Ezek is PoW-be vannak szervezve, melyeket az OLSP Egészségügyi Albizottsága 38 fogad el. Az OLSP folyamatos kapcsolatban áll a különböző NATO Egészségügyi Tanácsokkal, illetve Parancsnokságokkal annak érdekében, hogy a beszerzendő szolgáltatások, anyagok megfeleljenek a hatályos NATO doktrínáknak, illetve szabványosítási egyezményeknek (STANAG 39 ). OLSP tagság nélkül egy-egy OLSP szolgáltatás igénybevételéhez általában hosszadalmas egyeztetést igénylő úgynevezett Sales Agreement megkötése szükséges. Az OLSP tagság ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy egy egyszerű feladatszabó levéllel (Tasking Letter) a nemzet jogosulttá váljon a szolgáltatás igénybevételére. Az OLSP munkatársainak feladata, hogy a feladatszabó levél alapján az NSPA-n belüli, illetve a nemzet és az NSPA közötti koordinációt végrehajtsa. Az OLSP további feladata, hogy több OLSP tagállam együttes felkérése alapján, működjön közre az érintett tagállamok műveleti-logisztikai területén megjelenő együttműködési szándékának (EU BG 40, NRF 41, nemzetközi gyakorlatok stb.) tervezésében, összehangolásában és koordinációjában Átmeneti Közös Légiszállító Kapacitás (Strategic Airlift Interim Solution - SALIS) A NAM program mellett a légiszállítási képességhez sorolhatjuk a Strategic Airlift Interim Solution 42 egyezményt is. A program célja: a túlméretes katonai eszközök szállítására is alkalmas légiszállító- kapacitás lekötése a polgári piacon annak érdekében, hogy időben megfelelő légiszállítási kapacitás álljon rendelkezésre a telepíthető erők bevetéséhez és ellátásához, továbbá az egyes nemzeti célú nagytávolságú teherszállítások realizálásához is. A SALIS program 36 Programme of Work 37 Logistics Sub-Committee 38 Medical Sub-Committee 39 Standardization Agreement 40 European Union Battlegroup 41 NATO Response Force 14
11 kiemelkedő szerepet játszott a szövetség afganisztáni szerepvállalása során. A stratégiai légiszállítással nem, vagy csak korlátozottan rendelkező tagállamok nagyban támaszkodtak a program adta lehetőségekre erőiknek kitelepítése, váltása, ellátása és visszatelepítése során. Az MH jelenleg ezen egyezmény alapján lekötött kapacitás felhasználásával tervezi, és szükség esetén hajtja végre a felajánlott gyors reagálású NATO és EU erők telepítését, illetve a külszolgálatok eszközeinek szállítását. Az MH afganisztáni szerepvállalása miatt szükségessé vált nagy mennyiségű és méretű technikai eszköz (pl. a BTR80/A páncélozott szállító harcjárművek) szállítása, amely miatt a program hazánk számára kiemelt fontosságúvá vált. A SALIS-nak jelenleg tagja van (Nagy Britannia 2015-től nem tagja az együttműködésnek). Magyarország önálló stratégiai légiszállítási kapacitás hiányában, elkötelezett az egyezményben való további részvételre Többnemzetű Tengeri Szállítási Képesség (Multinational Sealift - SEALIFT) A program egy koordinált és kollektív erőfeszítés annak érdekében, hogy a stratégiai tengeri szállítóeszközök hiányából adódó műveleti kockázatot csökkentse, különösen a szabad piaci kereslet megnövekedése idején. Feladata, hogy évről évre összeállítson egy Tengeri Szállítási Képességcsomagot (SCP 44 ), amely a résztvevők hozzájárulásainak eredményeképpen kialakuló stratégiai tengerjáró RoRo 45 hajókból álló szállítókapacitás. Ez a tengeri szállítási képesség használható a nemzetek gyorsan telepítendő, NATO és EU részére felajánlott haderőinek és egyéb nemzeti szállítási igényeinek kielégítésére. Az SCP legfontosabb tulajdonsága a garantált rendelkezésre állás, amely Garantált Rendelkezésre Állási Szerződéssel (AAC 46 ), Teljes Idejű Bérléssel (FTC 47 ) vagy nemzeti tulajdonban levő hajóterekkel biztosítható. Jelenleg a évi képességcsomag (SCP 2014) 13 hajó mindösszesen LM 48 kapacitásával rendelkezik. Hazánk a GNP 49 -arányos tagdíj megfizetésével jogosulttá 43 BEL, CZE, FIN, FRA, GRC, DEU, HUN, LUX, NOR, POL, SWE, SVK, SVN 44 Sealift Capability Package 45 Roll on - Roll off rendszerű közúti-vízi kombinált szállítás lényege, hogy a közúti járművek - megfelelően kiépített rakodókon át - saját kerekein felgördülnek a vízi járművek rakfelületére 46 Assured Access Contract 47 Full Time Charter 48 Lane Meter 49 Gross National Product 15
12 válik az SCP-ből szállítóeszközt igényelni (az eszközzel hozzájáruló nemzetektől vagy az NSPA által leszerződtetett szállítókapacitásból (AAC)). Ezzel tulajdonképpen a felajánlott és készenléti erők stratégiai (tengeri) átcsoportosítása igazoltan biztosított. Magyarország az éves díj befizetésével igazolja a NATO felé, hogy képes a felajánlott erők telepítésére, ami nemzeti felelősség. Az aktivált hajók mozgásának koordinációját az MCCE 50 végzi a maximális szállítási hatékonyság biztosítása érdekében. Az együttműködésnek jelenleg hazánk mellett 10 tagja 51 van Lőszerellátási Együttműködés (Ammunition Support Partnership - ASP) Az ASP jelenleg az egyik legtöbb 24 NATO és 2 nem NATO (PfP 52 ) államot tömörítő NSPA által koordinált tagállami együttműködés. Az ASP-t 1993-ban 11 tagállam 53 alapította, 1994-ben DNK; 2000-ben PRT; 2001-ben BEL; 2002-ben CZE; 2005-ben LIT; ben CAN, SWE; 2009-ben LVA, 2010-ben SVK, 2011-ben FIN, POL; 2012-ben LUX, ROM; 2013-ban BUL, 2015-ben ALB, 2016-ban Magyarország csatlakozott az együttműködéshez. Jelenleg komoly egyeztetések folynak Dél-Korea, Svájc, Ukrajna esetleges csatlakozásáról. A NATO tagállamok közül nem tagjai az együttműködésnek: HRV, ISL, SLN, EST. Az együttműködés célja, hogy az egyes tagállamok megbízásai alapján amennyiben arra lehetőség van az igények integrálásával, konszolidációjával lőszerbeszerzéseket hajtson végre, kihasználva, hogy a nagyobb mennyiségben, nagyobb rendszerességgel történő beszerzések kedvezőbb árakat, nagyobb szakértelmet, a piaci szereplők jobb ismeretét eredményezik. További fontos terület még a lőszer és robbanóanyag megsemmisítésére vonatkozó megbízások végrehajtása, a tagállamok közötti közvetítés az egyes nemzetek számára felesleges lőszerek más nemzetek részére történő értékesítésében. A tagsággal rendelkezők részére az ASP költség felszámítása nélkül hajtja végre a beszerzést, a tagsággal nem rendelkezők jutalékot fizetnek, amelynek százalékos mértéke a beszerzés összértékéhez igazodik. 50 Movement Coordination Centre 51 CAN, DEU, DNK, GBR, LIT, NLD, NOR, PRT, SVN, BEL 52 Partnership for Peace 53 CAN, FRA, DEU, GRC, ITA, NLD, NOR, ESP, TUR, GBR, USA 16
13 2.6. Közös Felhasználású Cikkek Anyagbeszerzése (Common Item Materiel Management - COMMIT) Az NSPO keretei között a 2014-ben létrehozott COMMIT szakmai támogató struktúra munkájában jelenleg ország teljesjogú tagként és további három 55 ország esetileg vesz részt. Hazánk január 01-jén csatlakozott az együttműködéshez, melynek célja, hogy megkönnyítse és elősegítse a nemzetek közös tevékenységét, növelje a működési hatékonyságot, csökkentse az átfutási időt az eszközök, tartalék-alkatrészek és készletek beszerzése terén. A COMMIT szakmai támogató struktúra az együttműködés megkönnyítése érdekében létrehozott egy dedikált web-alapú képességet (az úgynevezett NATO logisztikai Értéktőzsdét (NLSE)), amely megkönnyíti az eszközök terén a nyilvántartások láthatóságát a résztvevő nemzetek részére, ezzel biztosítva a virtuális készletkezelés lehetőségét Szövetséges Felszíni Megfigyelés (Allied Ground Surveillance - AGS) Allied Ground Surveillance - hasonlóan a Strategic Airlift Capability programhoz - a tagországok egy csoportjának kezdeményezésére jött létre egy, a közös igényeket költséghatékonyan kielégítő megoldásként. A programot eredetileg 15 NATO tagország 56 hozta létre, azonban jelenleg már az összes NATO tagország a tagja. Az AGS a hatályos tervek szerint év végéig éri el a kezdeti műveleti képességet az olaszországi Sigonella légibázison. Ez azt jelenti, hogy a NATO és tagországai érdekében az új, nagy hatótávolságú, pilóta nélküli, több platformú radarral felszerelt RQ 4B Global Hawk felderítő repülőgépek bevethetők, és az általuk szerzett adatok azonnal elérhetők lesznek a szövetség minden tagja számára. Ennek a NATO tagállamok által létrehozott és üzemeltetett képesség központi rendszereinek kialakításával, fenntartásával, finanszírozásával és a teljes életciklus-menedzsmenttel kapcsolatos logisztikai támogató feladatok tervezése, szervezése és végrehajtása céljából került megalakításra az AGS szakmai támogató struktúra. Munkájában valamennyi NATO tagállam részt vesz, tevékenységéhez hazánk január 01-vel csatlakozott. 54 BEL, CAN, DNK, FRA, DEU, GRC, HUN, ITA, LIT, NLD, NOR, POL, PRT, ESP, TUR, GBR 55 AUS, FIN, SWE 56 BUL, CZE, DNK, EST, GER, ITA, LAT, LIT, LUX, NOR, POL, ROM, SLO, SVN, USA 17
14 2.8. A RAT-31 radar szakmai támogató struktúra A 2013-ban alapított RAT-31 szakmai támogató struktúrának jelenleg négy tagja 57 van. Magyarország 3 db NSIP 58 forrásból létesített RAT-31 típusú radarral rendelkezik, amelyek logisztikai háttértámogatását - a NATO katonai költségvetéséből finanszírozottan - az NSPA látja el. Ezen radarok logisztikai támogatása a SHAPE felelőssége (költségviselő), hazánk megfigyelőként vesz részt a munkában, tapasztalatszerzés és a SHAPE 59 munkájának segítése érdekében. Ennek tükrében nem is várható a szakmai támogató struktúrához való csatlakozás teljes jogú tagként. 3. Egyéb NSPA szolgáltatások igénybevétele 3.1. Műveletek logisztikai támogatása Az NSPA több műveleti területen, több nemzetközi táborban is táborüzemeltetési feladatot lát el, melynek eredményeként a táborban elhelyezett személyek ellátása jogcímén közvetlenül, illetve meghatározott körben a SHAPE bevonásával közvetve költségeket számláz a szolgáltatást igénybevevő nemzeteknek. Hazánk az afganisztáni és a koszovói missziói során ezt az NSPA szolgáltatást is vette/veszi igénybe Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) Magyarország október 01-től szeptember 31-ig látta el KAIA-N FP 60 feladatait. A feladat ellátáshoz a magyar kontingens a Belgium tulajdonában lévő 86 db lakó- és 11 db irodakonténert használta. A konténerek bérletbeadásával Belgium az NSPA-t bízta meg, így közvetlen kapcsolat Belgium és hazánk között ebben az ügyben nem volt. A konténerek bérlésére vonatkozó mindennemű egyeztetést az NSPA-vel folytattunk le, a befizetéseket az NSPA részére teljesítettük, valamint az elszámolást részünkre az NSPA biztosította. 57 DNK, DEU, ITA, ESP 58 NATO Security Investment Programme 59 Supreme Headquarters Allied Power Europe 60 Force Protection 18
15 3.3. Az Eltökélt Támogatás művelet (Resolute Support Mission 61 - RSM) Az RSM egy NATO vezette misszió, amely kiképzi és tanácsaival segíti az afgán biztonsági erőket és szervezeteket. A misszió a január 01-én az ISAF feladat befejezését követően azonnal megkezdődött, jogi keretét az erők jogállásáról szóló megállapodás (SOFA 62 ) biztosítja, melyet az afgán parlament november 27-én ratifikált. A műveletben jelenleg 40 ország közel katonája vesz részt. Hazánk mintegy 100 katonával járul hozzá a művelet sikeréhez. Az RSM művelet logisztikai koncepciója a SHAPE J-4 irányításával került kidolgozásra. A művelet üzemanyagellátását az NSPA biztosítja, melynek érdekében új szerződéseket kötöttek olyan számvetéssel, hogy január 01-től az RSM művelet befejezéséig az üzemanyagellátás folyamatosan biztosítva legyen KFOR művelet Hazánk az afganisztáni feladatok csökkenésével egyidőben, a NATO kérésére, növelte balkáni szerepvállalását. Ennek eredményeképpen az MH 2014-ben a KFOR kötelékében a már műveleti területen tevékenykedő század mellé még egy manőverszázadot telepített a régióba. A felajánlott század augusztus 13-ig több ütemben 63 érkezett Camp Novo Selo-ba (CNS), majd e hónap 23-án elérte a teljes műveleti képességet (FOC 64 ). A tábor eredetileg francia vezetésű volt, s mint vezető nemzet, a logisztikai támogatást is ők nyújtották. Ez magába foglalta az úgynevezett Real Life Support-ot (RLS), valamint a további logisztikai szolgáltatásokat, melyeket az itt szolgáló nemzetek katonái is igénybe vettek. A rendszert a francia fél táborból való kivonulása szüntette meg. Az NSPA év júliusától vette át a tábor üzemeltetését Random Brokerage Services (RBS) Az NSPA-n belül a RBS biztosítja a leguniverzálisabb (konkrét szakterülethez nem kötött), legrugalmasabban igénybe vehető, egyetlen szakmai támogató struktúrához történő csatlakozást sem igénylő 61 A művelet az ENSZ BT 2189/2014. számú határozata, valamint a résztvevő felek által kidolgozott és az afgán parlament által elfogadott Status of Forces Agreement alapján működik Afganisztánban 62 Status of Forces Agreement Full Operational Capability 19
16 beszerzési lehetőséget. Az RBS alapján történő beszerzések esetén a beszerzés értékétől függő mértékű, százalékosan meghatározott jutalékot kell fizetni az ügynökségnek. Hazánk az elmúlt időszakban két, egészségügyi szakanyagok (oltóanyagok, autó-injektorok) beszerzésére irányuló projekt során vette igénybe ezt a típusú szolgáltatást Magyar cégek együttműködése az NSPA-vel A NSPA tevékenysége nemcsak a nemzeti igények kiszolgálása, hanem a nemzeti hadiipar nemzetközi megjelenése szempontjából is vizsgálható. Fontos, hogy az NSPA által lefolytatott beszerzési eljárásokban főszabályként csak NATO tagállamban bejegyzett cég vehet részt, de az NSPA csak azokat a cégeket hívja meg, illetve csak azoktól fogad be pályázatot egy tender kapcsán, melyek az adatbázisában regisztráltak. Az előzőeken kívül egyes programokban (pl. ASP) a résztvevő nemzetek döntése alapján alkalmaznak olyan megszorítást is, amely szerint az adott együttműködés által lefolytatott beszerzésre csak az abban résztvevő tagállamokban bejegyzett cégek jelentkezhetnek. Természetesen a NSPA beszállítói adatbázisába a hazai cégeknek is lehetőségük van regisztrálni. Napjainkban a regisztrált magyar cégek száma megközelítőleg 150, így elmondható, hogy egyre több magyar cég pályázhat sikerrel. Összegzés A fentiekben leírtak csak felületesen vázolják fel hazánk NSPA-n belüli tevékenységét, s messze nem adnak teljes képet az NSPA által biztosított lehetőségekről. Az NSPA egy igen komplex ügynökség, az egyes programok, szakmai támogató struktúrák nagyon eltérő tagállami összetételűek és különbözőek a feladatok, azok végrehajtásának rendszere, valamint a felmerülő költségek megosztásának elve. Az NSPA és jogelődjei az elmúlt évtizedekben (ne feledjük, maga az NSPA nincs 5 éves!) számottevő tapasztalatokat szereztek a műveleti területen történő logisztikai támogatás és kiszolgálás terén, szolgáltatásait a szövetség tagjai számos helyszínen veszik igénybe. A NSPA a kisebb nemzetek részére komoly lehetőséget biztosít az együttműködésre. A kisebb nemzetek kevesebb eszközt üzemeltetnek, kevesebb és kisebb értékű beszerzési igényük van, a moderni- 20
17 zációs elképzeléseiket kevesebb eszközön hajtják végre. Együttműködés nélkül számukra az egy egységre eső működtetési, beszerzési és modernizációs költség magasabb lenne. A költségcsökkentésen kívül fontos szempont még, hogy az együttműködés eredményeként az egyes feladatok mögé komolyabb szakértelemmel, tapasztalattal rendelkező nemzetközi szakembergárda hozható létre, továbbá a közös működtetés, beszerzés, modernizáció jelentősen tudja növelni a kompatibilitást. Az NSPA szinte teljes mértékben customer funded, így az együttműködés költségeit az együttműködésben résztvevő nemzeteknek kell viselniük. A költségekről, a végrehajtandó feladatokról, az összköltség nemzetek közötti felosztásáról az együttműködésben résztvevő nemzetek döntenek. Az egyes programokhoz való csatlakozás bizonyos összegű tagsági díjjal jár, de vannak ingyenes programok is (pl. RBS), és a megfigyelői státusz esetén sem kell fizetni. A fentiekben leírtak alapján az NSPA igénybevételének indokoltságát minden egyes esetben egyedileg kell vizsgálni, hiszen ami egy konkrét feladat esetében gazdaságos az egyik nemzetnek, az nem biztos, hogy költséghatékony a másiknak. Cikkem megírásához a fellelhető írott dokumentumokon kívül nagyban hozzájárult az MH Logisztikai Központ állományában szolgálatot teljesítő, az NSPA-vel rendszeresen kapcsolatot tartó szakállománnyal történő személyes találkozó. Ezúton is köszönet a segítségükért! Felhasznált irodalom 1. A NATO Logisztikai Alapelvek MC 319/2 dokumentum 2. AAP-6 NATO Glossary of term and definitions (2013.) NATO Szakkifejezések és meghatározások szógyűjteménye (2013. évi kiadás) 3. Allied Joint Logistic Doctrine AJP-4(A) (2003.) 4. Az MH Logisztikai Központ parancsnokának /2015. nyt. számú állásfoglalása 5. Biztonságpolitika, biztonságpolitikai szakportál 6. Dr. Keszthelyi Gyula HM FHH főigazgató 400-7/2011. nyt. számú összefoglaló jelentése a NAMSA tevékenységéről 21
18 7. Hungarian experiences with NSPA programs, Baráth István dandártábornok előadása a Horvát - Magyar kétoldalú megbeszélésen június Magyarország együttműködése az NSPA-vel, Baranyai Virgil alezredes előadása Budapest november 9. MCM FILLING THE NCSA DEPLOYABLE CIS STRUCTURE 10. MH Összhaderőnemi logisztikai doktrína (3. kiadás 2015.) 11. NATO honlap NATO Logistics Handbook (Edition 2012.) 13. NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség honlapja NSPA Support to Operations, Orhan Muratli Deputy Director of Logistics Operations előadása Budapest September Strategic Airlift Interim Solution (SALIS) és Multinational Sealift (SEALIFT) Kiss-Bús Károly alezredes előadása Budapest November 16. NATO Stratégiai Légiszállítási Program (SAC) /2008. (IV. 23.) Korm. rendelet a Stratégiai Légiszállítási Képességről szóló többoldalú Egyetértési Megállapodás kihirdetéséről 22
KATONAI LOGISZTIKA A MAGYAR KATONAI LOGISZTIKAI EGYESÜLET KATONAI LOGISZTIKAI FOLYÓIRATA
The battle is won or lost before it ever begins by the logistician. A csatát a logisztikus már azelőtt megnyeri vagy elveszíti, mielőtt az elkezdődne. George S. Patton KATONAI LOGISZTIKA A MAGYAR KATONAI
KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN
KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Mogyorósi József ezredes MH Katonai Közlekedési Központ központparancsnok FELHASZNÁLT IRODALOM HM KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLAT FŐNÖKSÉG: Az MN. Közlekedési Szolgálat
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE. Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok
A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok TÉMAKÖRÖK 1. TÖRTÉNELMI ALAPOK 2. AZ MH KKK RENDELTETÉSE, FŐ FELADATAI
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELÉNEK LEHETŐSÉGEI A TÖBBNEMZETI MŰVELETEK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSÁBAN A CAPABLE LOGISTICIAN 2015 (CL15) GYAKORLAT TÜKRÉBEN
Szalontai László 1 A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELÉNEK LEHETŐSÉGEI A TÖBBNEMZETI MŰVELETEK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSÁBAN A CAPABLE LOGISTICIAN 2015 (CL15) GYAKORLAT TÜKRÉBEN (a Katonai logisztika időszerű kérdései
A HONVÉDELMI CÉLÚ TARTALÉKOK SZEREPE AZ ELLÁTÁSI LÁNCBAN
III. Évfolyam 3. szám - 2008. szeptember Báthy Sándor Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem bathy.sandor@zmne.hu A HONVÉDELMI CÉLÚ TARTALÉKOK SZEREPE AZ ELLÁTÁSI LÁNCBAN Absztrakt A cikk témaválasztását
A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései
Szenes Zoltán A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései A NATO mûveleteinek bemutatása elõtt három elõzetes megjegyzést kell tenni. Az elsõ, hogy az ISAF-mûvelet ahogy nevében
A MAGYAR HONVÉDSÉG STRATÉGIAI SZÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉGEI, A MA ÉS A JÖVŐ KIHÍVÁSAI
Szarvas László 1 A MAGYAR HONVÉDSÉG STRATÉGIAI SZÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉGEI, A MA ÉS A JÖVŐ KIHÍVÁSAI Bevezetés: A világban a XX. század végén lezajlott társadalmi-gazdasági változások nem hagyták érintetlenül
NATO biztonsági beruházási programokban való részvétel lehetőségei
Illés Attila ezredes HM Védelemgazdasági Hivatal Kutatás-fejlesztési, Minőségbiztosítási és Biztonsági Beruházási Igazgatóság NATO biztonsági beruházási programokban való részvétel lehetőségei XXIII. Magyar
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar
A LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS ELMÉLETE
A LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS ELMÉLETE A MAGYAR HONVÉDSÉG NAGYTÁVOLSÁGÚ SZÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉGEI Bevezetés Szarvas László 1 A világban a XX. század végén lezajlott társadalmi-gazdasági változások nem hagyták
KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE
X. Évfolyam 2. szám - 2015. június DERZSÉNYI Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE Absztrakt A katonai beszerzésről sokaknak első hallásra
Székesfehérvár, Topor István ezredes MH ÖHP MIRF főnök
Székesfehérvár, 2016.09.26. Topor István ezredes MH ÖHP MIRF főnök NATO AZ ISKOLATÁSKÁBAN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEKBEN NATO MAGYARORSZÁGON Topor István ezredes Személyi
A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA
IX. Évfolyam 2. szám - 2014. június BODORÓCZKI János bodoroczkijanos@gmail.com A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA Absztrakt A cikk betekintést nyújt a szerző kutatásába, áttekinti a magyar
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI
Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI- 2013. 04. 17. 1: A GDP és a felsőfokú végzettségűek arányának összefüggése Forrásév
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete
NATO ismertetése Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Angolul North Atlantic Treaty Organisation, rövidítve NATO. 28 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a II. világháború után 1949.április
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet
5. A NATO Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. Vázlat 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 1 1. A NATO létrejötte Vörös hadsereg Európa katonailag (+ gazdaságilag) gyenge USA-t
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK BERNARD BOURHY alezredes 1 A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 Tisztelt Tüzér Tudományos Konferencia! Örömmel teszek eleget a konferencia szervező
2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia
Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek
AQAP követelmények és realitások
AQAP követelmények és realitások Kerekes László minőségügyi szakértő tel: 20/777-9139 email: info@saasco.hu AQAP ALLIED QUALITY ASSURANCE PUBLICATION (SZÖVETSÉGI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KIADVÁNY) AQAP-2070
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
1011 Budapest, Hungária krt. 9 11.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. UJHÁZY László őrnagy Telefonszám(ok) +36(1)432-9000/29-495 E-mail(ek) ujhazy.laszlo@uni-nke.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1963.
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154-88/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI ALAPJA
V. Évfolyam 2. szám - 2010. június Tóth András toth.andras@regiment.hu Farkas Tibor farkas.tibor@zmne.hu Pándi Erik pandi.erik@zmne.hu A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
A TÜZÉRSÉG HARCI ALKALMAZÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI ÉJSZAKA SPECIFICITIES OF COMBAT APPLICATION OF THE ARTILLERY AT NIGHT A tüzérségnek készen kell lenni arra, hogy a műveletekben folyamatos támogatást nyújtson
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes
IDEIGLENES KIKÖTŐI LÉTESÍTMÉNYEK ALKALMAZÁSA NATO MŰVELETEKBEN, MULTINACIONÁLIS LOGISZTIKAI KÖRNYEZETBEN
IDEIGLENES KIKÖTŐI LÉTESÍTMÉNYEK ALKALMAZÁSA NATO MŰVELETEKBEN, MULTINACIONÁLIS LOGISZTIKAI KÖRNYEZETBEN Réti Tamás 1 NATO csatlakozásunk óta, a megnövekedett nemzetközi katonai szerepvállalásunkkal összefüggésben,
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka, Szentendre 2007. szeptember 05. 1 EUFOR (BOSZNIA- HERCEGOVINA: 145 + 11 fő)
A KONFERENCIA VITAANYAGA
HAJZER MIKLÓS alezredes 1 A NATO TÜZÉR MUNKACSOPORT HELYE, SZEREPE A SZABVÁNYOSÍTÁS RENDSZERÉBEN Köszönöm a lehetőséget, hogy egy rövid tájékoztatót tarthatok a NATO tüzér munkacsoport tevékenységéről.
KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport
KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren (témavezető: Dr. Pohl Árpád) 2) Az Afganisztánban
LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK
LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATKOZÁS Iparágtól függetlenül három egymással szorosan összefüggő terület játszik komoly szerepet a vállalatok sikerességében:az
EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-TÖRÖK KATONAI ÉS CIVIL LOGISZTIKAI KAPCSOLATOK TERÜLETÉN. Együttműködés lehetőségei a katonai logisztika területén
EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-TÖRÖK KATONAI ÉS CIVIL LOGISZTIKAI KAPCSOLATOK TERÜLETÉN Ceylan Faruk Naci Németh Ernő 1 A logisztika gyakorlati tevékenysége mind a katonai, mind a polgári területen
A magyar építőipar számokban
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton
I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról
FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások
Stratégiai Légi Szállítási Képesség egy új többnemzeti megoldás
NB7_bel.qxd 7/15/2008 6:03 PM Page 60 60 Szarvas László Stratégiai Légi Szállítási Képesség egy új többnemzeti megoldás A NATO stratégiai koncepciója és az EU által kidolgozott Európai Biztonsági Stratégia
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV
Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés. 2005. szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15
MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés 2005. szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15 Munkacsoportok A Magyar Honvédség légiforgalom-szervezésének korszerűsítéséről szóló 40/2004.
MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN. A misszióra való felkészülés folyamata
MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN Vekerdi Zoltán Cserenyecz Béla 1 Az Országgyűlés az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar
Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere
Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere A, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjat adományoz.
és s feladatrendszere (tervezet)
Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai
KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében
KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében Bevezetés Előzetes megjegyzés: Az alábbi dokumentumot
Kérjük, válasszon nyelvet
Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2017 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
Fókuszban a földmegfigyelés: Az Európai Unió és az Európai Űrügynökség Copernicus programja
Fókuszban a földmegfigyelés: Az Európai Unió és az Európai Űrügynökség Copernicus programja Zboray Zoltán szakmai tanácsadó Magyar Űrkutatási Iroda (NFM-MŰI) V. EURÓPAI FÖLDMÉRŐK ÉS GEOINFORMATIKUSOK NAPJA
A VÁLLALKOZÁS KÜLDETÉS, TÁVLATOK, ÉRTÉKEK KÜLDETÉS CÉLKITŐZÉS ÉRTÉKEK INNOVATÍV LOGISZTIKAI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK A GAZDASÁGI ÉLET
BI-KA LOGISZTIKA KFT. CÉGISMERTETİ 2010 A VÁLLALKOZÁS KÜLDETÉS, TÁVLATOK, ÉRTÉKEK KÜLDETÉS INNOVATÍV LOGISZTIKAI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK A GAZDASÁGI ÉLET PIACI SZEREPLİI SZÁMÁRA, LEGYEN AZ VÁLLALKOZÁS, MAGÁNSZEMÉLY,
XIII. Honvédelmi Minisztérium
XIII. Honvédelmi Minisztérium A.) ÁLTALÁNOS INDOKLÁS A XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet társadalmi-gazdasági küldetése, főbb célok, prioritások és azok megvalósulása a költségvetés végrehajtása során
MLBKT XIII. kongresszusa
MLBKT XIII. kongresszusa 2005. november 16-18. Werle Zoltán Beszerzési Igazgató, Magyar Telekom Rt. 2005.11.16-18., page 1 Szabályozott környezet Tulajdonosi szabályozások Vezérigazgatói szabályozások
A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról
EFOP Köznevelés Sikeres projektportfólió menedzsment Szervezeti feltételek és megoldások. Ríz Ádám november 30.
EFOP Köznevelés Sikeres projektportfólió menedzsment 2018 Szervezeti feltételek és megoldások Ríz Ádám 2017. november 30. Eddig jó Kicsit nehezebb Még egy kicsit nehezebb 2017 2018 2019 2020 Kihívás A
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
A kórházak XXI. századi kihívásai, innováció, és a korszerű menedzsment-technika szükségessége a vezetésben II.
A kórházak XXI. századi kihívásai, innováció, és a korszerű menedzsment-technika szükségessége a vezetésben II. dr. Baráth Lajos SZTE mesteroktató Gazdasági igazgató Károlyi Sándor Kórház MEN Debrecen
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
NATO KAPCSOLATOK ÉS FELADATOK SZARAJEVÓBAN NATO POLITICAL AND MILITARY RELATIONS IN BOSNIA-HERZEGOVINA A felbomló Jugoszlávia megoldatlan politikai konfliktusai vezettek a véres boszniai háborúhoz, amely
Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról
SEESARI Szándéknyilatkozat Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról 1. Cikkely A SEESARI SZÁNDÉKA ÉS CÉLJA A SEESARI szándéka és célja a közlekedési
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.
Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben
Ellenőrzött beszállítás = Jó minőségű termék! Textilruházati Beszerzési és Gyártói Szakmai Fórum Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben Gyöngyösi Ferenc mk. alezredes HM FHH Haditechnikai Intézet
2651. 1. Tételsor 1. tétel
2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. NÉV: TOMOLYA János. SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Miskolc, 1960. április 23.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ NÉV: TOMOLYA János SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Miskolc, 1960. április 23. CSALÁDI ÁLLAPOT: Nős, két gyerek: Tamás (1982.) és Beatrix (1993.) HADERŐNEM/FEGYVERNEM JELENLEGI BEOSZTÁS Mérnök ezredes
EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20.
EOS Cégcsoport Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. Tartalomjegyzék Az EOS világszerte Mire van szükségem, ha az export piacra
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
A évi költségvetési eljárás A költségvetés-tervezet összeállítása Az intézmények igazgatási kiadásai
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. július 6. (07.07) (OR. en) 11621/09 FIN 237 FELJEGYZÉS Küldi Címzett:: Tárgy: az Állandó Képviselők Bizottsága a Tanács A 2010. évi költségvetési eljárás A költségvetés-tervezet
HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által
Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/10. a Tiszazugi LEADER
A NEMZETI ÖSSZEKÖTŐ CSOPORT HELYE, SZEREPE ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK RENDJE A MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁBAN
ELŐADÁSOK LADOCSI JENŐ A NEMZETI ÖSSZEKÖTŐ CSOPORT HELYE, SZEREPE ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK RENDJE A MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁBAN Ladocsi Jenő őrnagy, mint a Magyar Műszaki Kontingens összekötő
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
Vasúti Erősáramú Konferencia
Vasúti Erősáramú Konferencia 2015. NOVEMBER 17-19. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes MÁV Zrt. Pályaműködtetési szerződés a Magyar Állam és a MÁV Zrt. között 2016-2025 A MÁV Zrt. 2016-ra tervezett
A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében
A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 1. oldal PSZÁF tájékoztató a Magyarország területére belépő külföldi telephelyű, valamint a magyar forgalmi rendszámú
A Magyarországra települt NATO CIS Group 3. NATO Signal Battalion Deployable CIS Module E szervezet
A Magyarországra települt NATO CIS Group 3. NATO Signal Battalion Deployable CIS Module E szervezet Dózsa László mérnök őrnagy Budapest, 2012. november 15. Az előadás felépítése Előzmények DCM-E alárendeltsége,
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.28. COM(2017) 101 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről (EGF/2017/000 TA 2017 - Technikai
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok
CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.
L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24.
L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24. A BIZOTTSÁG 2150/2005/EK RENDELETE (2005. december 23.) a rugalmas légtérfelhasználásra vonatkozó közös szabályok megállapításáról (EGT vonatkozású
Honvédelmi Minisztérium állami vezetőinek utazásai 2010.06.01-2010.12.31
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ÜGYNÖKSÉG Nemzetközi Igazgatóság Honvédelmi Minisztérium állami vezetőinek utazásai 2010.06.01-2010.12.31 Utazás 0078/01089/2010 Belgium 27 968 Ft 221 940
Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3.
Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3. E-kereskedelem: hol kell adóznom, kell adóznom? E-kereskedelmi tevékenység adózása komplex terület,
A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól
A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.
CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
Földmegfigyelési központi kormányzati képesség kialakítása Magyarország teljes jogú ESA tagsága tükrében. Zboray Zoltán
Földmegfigyelési központi kormányzati képesség kialakítása Magyarország teljes jogú ESA tagsága tükrében Zboray Zoltán szakmai tanácsadó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Magyar Űrkutatási Iroda (NFM-MŰI)
Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások
Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban
Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Lelkes Gábor, PhD. Danube EuroConsulting Kft. igazgatója Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke Legnagyobb
Projektmenedzsment Kiválóság Tábla
Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év
Energetikai konvergencia az Európai Unióban a 2020-as vállalások tükrében avagy a konvergencia számítások alkalmazásának egy alternatív lehetősége
Energetikai konvergencia az Európai Unióban a 2020-as vállalások tükrében avagy a konvergencia számítások alkalmazásának egy alternatív lehetősége Sebestyénné Dr. Szép Tekla egyetemi tanársegéd Miskolci
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 57. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek. Tartalomjegyzék. I.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek 57. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 122/2011. (XI. 25.) HM utasítás a honvédelmi-környezetvédelmi stratégia
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
HU0201-04 sz. Phare projekt. Segítség a program lebonyolításához: beszerzési szabályok
HU0201-04 sz. Phare projekt Segítség a program lebonyolításához: beszerzési szabályok Bevezetés Grant projektek: a Kedvezményezettek alkalmazzák a Phare szabályait 2002. tavasza óta új szabályozás: könnyítések
JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó
Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági
Kérjük, válasszon nyelvet
Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2018 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott
Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft.
Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. Szerepük a hazai ipar hatékonyságának növelésében Dr. Grasselli Norbert ügyvezető igazgató A Bay Zoltán Nonprofit Kft. állami tulajdonú nonprofit kutatóintézet. Alapítás
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.15. COM(2013) 291 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság