Falusi turizmus. Idegenforgalmi ismeretek FALUSI TURIZMUS FOGALMA. Előadás vázlat
|
|
- Marcell Budai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 7. Idegenforgalmi ismeretek Falusi turizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Előadó: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Előadás vázlat A falusi turizmus fogalma A falusi turizmus hazai A falusi turizmus ismérvei A környezetbarát vendéglátás jellemzői A vendéglátás személyi feltételei A falusi turizmus minősítési szabályzata 3 FALUSI TURIZMUS FOGALMA A falusi turizmus nem városi és nem kiemelt gyógy- és üdülőhelyeken, hanem a falusi és tanyai térségekben folytatott vendégfogadás, amely általában a vendéggel azonos épületben (tanyán) való együttlakás (együttélés) mellett valósul meg és magában foglalja a vendég részére rendszeresen nyújtott étkeztetés szolgáltatásait is. 4
2 Falusias szálláshely 2006 januártól az önkormányzatok bizonyos városrészeket úgynevezett falusias jellegű övezetté nyilváníthatnak, ahol a szállásadók a falusi vendéglátás feltételei szerint végezhetik tevékenységüket. 5 A hazai falusi turizmus Hazánk falusi turizmusának kezdete a XIX-XX. század fordulójára nyúlik vissza. Ekkor csak a módosabbak tehették meg, hogy nyáron egy-egy felkapott külföldi üdülőhelyre utazzanak, míg a városi polgárságnak az olcsó pihenési, kikapcsolódási lehetőséget nyújtó falusi turizmus jutott. Az I. Világháborút követően megkötött Trianoni békeszerződés értelmében elvesztettünk olyan turisztikailag is értékes, jelentős vonzerőinket, mint a tengerpart, vagy Erdély. Ekkor kezdett a hazai falusi turizmus előtérbe kerülni. 6 A hazai falusi turizmus Sorra jelentek meg falusi turizmust hirdető kiadványok, és alakultak szervezetek ban létrejött a hétvégi üdülés és hazai nyaralásért jelszavú Országos Magyar Weekend Egyesület ben a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság szerkesztésében megjelent a Falusi Vendéglátás mestersége című kiadvány. 7 A hazai falusi turizmus 1940-ben pedig az Országos Magyar Vendégprogram Szövetség harmadik kiadásban jelenteti meg az Utas könyve című könyvet, mely összefoglaló tájékoztatást ad a falusi nyaralási lehetőségekről. (Csáky, 1993) A II. Világháború után és a szocialista újjáépítés idején alakult a falvak arculata, a falusi turizmus szétzilálódott. Az as években a kisparaszti magángazdaságok eltűntek, a lakosság üdülési szokásai is megváltoztak, a szakszervezeti üdültetés kapott nagy jelentőséget. A falusi vendégfogadás feléledésében nagy szerep jut az 1989-ben megalakult Magyar Falusi-Tanyai 8 Vendégfogadók Szövetségének.
3 A hazai falusi turizmus 1991-ben jött létre az Egyesület a Falusi Turizmusért, melynek célja a szakismeretek összegyűjtése, megismertetése, a tudományos kutatás támogatása ben alakult meg a Falusi Turizmus Országos Szövetsége (FTOSZ), mely 1995-ben már tagja lett az Európai Falusi Turizmus Szövetségének. Az 1995-ben alakult Falusi Turizmus Centrum főként szálláshely közvetítéssel, programok ismertetésével foglalkozik. Ezeken kívül még több kisebb szervezet is működik, melyek elsősorban egy-egy régió, tájegység lehetőségeivel foglalkozik. 9 A falusi turizmus ismérvei városon kívül elhelyezkedő helyi és regionális vonzerőkkel rendelkező gondozott vidéki, falusi környezetet biztosító a belföldi és külföldi vendégek számára szállás és/vagy szabadidő-eltöltési szükségletek széles körű kielégítése kereskedelmi alapokon nyugszik magában foglalja a szervező helyi intézmények és szolgáltatók együttműködését 10 A falusi turizmus ismérvei fenntartható nem tömegturizmus helyi, kistérségi vonzerőre alapuló családias, emberbarát szemléletű munkahelyteremtő lakosságot helyben tartó (pótlólagos) jövedelmet szerző a megszerzett jövedelmet rendszerint helyben visszaforgató tevékenység 11 Környezetbarát vendégváró település: l. Évente szerveznek a településen virágosítási versenyt. 2. Évente szerveznek a közigazgatási területén természettakarítást. 3. Egész évben kínálnak turisztikai, kulturális programokat. 4. Rendeletet alkotnak a faluképet rontó hirdetések eltüntetésére. 5. Szelektív hulladékgyűjtést szerveznek. 6. Helyi szennyvízkezelést alakítanak ki. 12
4 Környezetbarát falusi vendéglátó tevékenységének jellemzői (öko-szemléletű) l. Kertjében, gazdaságában biogazdálkodást folytat. 2. Szelektív hulladékgyűjtést folytat szolgáltató helyén és otthonában. 3. Csak környezetbarát tisztítószereket használ szolgáltató helyén és otthonában. 4. Környezetbarát festékanyagot, felületkezelést és technológiát alkalmaz felújítás során. 5. Környezetbarát fűtés kialakítása. 6. Megújuló energia használatának előnyben részesítése. 7. Energia és víztakarékos eszközök, technológiák használata Allergia ellenes textilanyagok használata. 9. Természetes anyagok használata a berendezésekben és dekorációban. 10. Környezetbarát marketing eszközök használata (újrapapír, Internet, személyes kapcsolattartás). 11. Magyar termékeket (étel, ital) kínál fogyasztásra. Külföldi terméket nem is hirdet. 12. Ismeri, használja és kínálja a közeli ásványvizeket. 13. Kulturális programokról tájékozottság. 14. Tájjellegű ételeket, italokat kínál, vagy ha nem étkeztet, akkor együttműködik olyan szolgáltatókkal, akik ezt megteszik. 15. Akciókat szervez (virágosítás, környezet-tisztítás) és ezeket dokumentálja Ismeri a környék turista útjait, térképpel rendelkezik ezekről. 17.Maga is közreműködik turistautak kijelölésében, részt vesz azok karbantartásában. 18. Kerékpárt kölcsönöz vendégeinek. 19.Lovagoltat és/vagy lovas programot szervez. 20.Kézműves termékeket készít természetes anyagokból. 21.Ismeri a tájjellegű táncokat, dalokat és azokat megtanítja. 22.Gyógynövény és gombagyűjtő utakat szervez. 23.Mozgáskorlátozottaknak alakít ki szolgáltatásokat, általában gyógy-programokat szervez. 24. Természetes anyagokból készült gyerekjátékokat állít fel kertjében, házában. 15 A VENDÉGLÁTÁS SZEMÉLYI FELTÉTELEI intelligencia jó szervezőkészség jó kifejezőkészség gondosság, pontosság, megfelelő műveltség, rendszeretet szókincs ápoltság kezdeményezőkészség türelem, nyugalom kreativitás kiegyensúlyozottság alkalmazkodóképesség áttekintőképesség nyitottság udvariasság, jó modor kapcsolatteremtő képesség igényesség a szakmaiság, a emberismeret minőség iránt emberszeretet 16
5 Minősítési Szabályzat I. A minősítés általános célkitűzései l.országos szinten egységes elvek szerint minőségi kategóriákba sorolni a Szövetség tagszervezeteihez tartozó falusi turizmus szálláshelyeket. 2.Országosan egységes minősítő jellel megjelölni a szálláshelyeket a piac és a vendégek tájékoztatására. 3.Megbízható minőségű szolgáltatások nyújtására ösztönözni a falusi vendéglátókat, tájékozódási és viszonyítási lehetőséget adni a rendszer előírásaival szolgáltatásaik fejlesztéséhez. 4.Növelni a szálláshelyek promóciós, értékesítési esélyeit a hazai és nemzetközi piacon. 5.Garantált minőségű szálláshelyek adatbázisának létrehozása az információs és marketing tevékenység 17 elősegítésére. II. Általános értelmezések Falusi magánszálláshely a nem kiemelt gyógy- vagy üdülőhelyeken kívüli községekben és a már kialakult tanyás térségekben idegenforgalmi célra hasznosított lakás, üdülő és egyéb épület (épületrész), a hozzájuk tartozó helyiségekkel és területekkel együtt. Szálláshely típusok: A vendégszoba B üdülőlakás, - lakrész C üdülőház, (tanya) D sátorozóhely A szálláshelyek komfortfokozatai: - összkomfortos szálláshely - komfortos szálláshely - félkomfortos szálláshely - komfort nélküli szálláshely 18 III. Alapvető minősítési szempontok l.üdülésre és pihenésre alkalmas települési és lakóhelyi környezet. 2.Üdülésre és pihenésre alkalmas, balesetet okozó körülményektől mentes a szálláshely. 3.A szálláshelynek és környezetének esztétikai minősége, általános higiénéje, rendje, tisztasága. 4.A magánszállásadó szakmai felkészültsége: szervezethez tartozás, képzésen, továbbképzésen részvétel. 5.A szálláshely megfelel a komfortfokozatok szerinti technikai alapkövetelményeknek. 6.A szálláshely egészségügyi helyiségeinek, konyhájának berendezettsége és felszereltsége. 7.A vendégszobák mérete megfelel az ajánlott minimális alapterületnek, berendezésük és felszerelésük a minimális követelményeknek. 8.Az egészségügyi helyiségek használati módja megfelel a komfortfokozat szerinti előírásnak. 9.Konyha és étkezőhely használat biztosított. 10.Pihenőkert van Parkolási lehetőség adott. Összefoglalás A falusi turizmus számos olyan jellegzetes vonással bír, mely joggal állítja ezt a tevékenységet az érdeklődés homlokterébe. Ezek közül a legfontosabbak: A turizmus a világgazdaság egyik leggyorsabban fejlődő ága. Megfigyelhető az iparszerű tömegturizmus fejlődése mellett a természethez, egy-egy táj, régió értékeihez, adottságaihoz, az ott élők kultúrájához, néprajzához, életmódjához szervesen kötődő idegenforgalom fejlődése. A falusi turizmus rendkívül széleskörű tevékenységcsoportot tartalmazó fogalom. Lehetővé teszi az úgynevezett exkluzív turizmus fejlesztését, mely az egyedi igények messzemenő kielégítésére, magas hozzáadott értékű turisztikai szolgáltatások nyújtására épül. A falusi, tanyai vendéglátás jellegéből adódóan munkaintenzív tevékenység, így hozzájárul a foglalkoztatási gondok 20 enyhítéséhez is.
6 Összefoglalás A falusi turizmus fejlődését napjainkban mindinkább előtérbe állítja, hogy egyre növekszik azon honfitársaink száma, kiknek anyagi eszközeik nem teszik lehetővé, hogy valamely divatos külföldi, vagy hazai üdülőhelyen töltsenek el néhány hetet. A falusi-tanyai vendéglátás fejlesztésével kapcsolatban növekvő jelentőségű szempont, hogy nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is teszi a természeti környezet megóvását, ezzel szervesen illeszkedik az Európai Unió vidék- és mezőgazdasági fejlesztési politikáját mindinkább jellemző fenntartható mezőgazdasági fejlődés koncepciójába. A falusi turizmus fejlesztése jelentős mértékben feltételezi, és ösztönzi az infrastruktúra fejlesztését. Megállapítható, hogy a falusi turizmus egyidejűleg rendelkezik számos olyan vonással, melyek különösen alkalmassá teszik arra, hogy több hazai térségben a 21 vidékfejlesztés húzóágazata legyen. KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
Falusi turizmus. Nagy Katalin. Falusi Turizmus Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete elnök
Falusi turizmus Nagy Katalin Falusi Turizmus Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete elnök 1 A falusi turizmus fogalma A falusi turizmus a falu komplex idegenforgalmi kínálatának a hasznosítása. A falusi
Környezetbarát szolgáltatások a falusi turizmusban
Környezetbarát szolgáltatások a falusi turizmusban Falusi turizmus A falusi turizmus a nem kiemelt gyógy- és üdülőhelyeken, hanem a falusi és tanyai térségekben folytatott vendégfogadás, amely általában
Hazánk idegenforgalma
Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.
A falusi és a tanyasi turizmus
A falusi és a tanyasi turizmus 2019. 05. 06. A falusi turizmus fogalmi rendszere https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/78187/de_85.pdf Bevezetés Falusi turizmus az 1930-as évektől vált egyre
a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.
a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. b) A menedzsment fogalma és feladata a turizmusban. c) A kultúrák különbözőségének jelentősége a turizmusban.
b.) Ismertesse az idegenforgalom és a szálláshely szolgáltatás területén működő vállalkozási formákat!
1.) Vendégfogadós szakmai ismeretek 1.) a.) Beszéljen a nemzetközi és magyar szállodaipar történetéről! Milyen jelentőségük van a kereskedelmi szálláshelyeknek a turizmus lebonyolításában! b.) Ismertesse
Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai
Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen
Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu
Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Szalay-Zala Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára Tel: 30/530-1642 E-mail: fatoszfotitkar@gmail.com. Kutatás, felmérés
Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 4/2012. (III. 30.) KR. sz. rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés kitüntető címeinek adományozási rendjéről A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a helyi
halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 dr. Bodnár Éva FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztály A New Hungary Rural Development Programme 2007-2013 a Támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok Európai
Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök
Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra
A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban
A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom
A Kormány. /2007. ( ) Korm. rendelete. a falusi- és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről
A Kormány /2007. ( ) Korm. rendelete a falusi- és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (1) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat
Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 3/2017.(II.24.) számú önkormányzati rendelettel módosított 4/2012. (III. 30.) KR. sz. rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés kitüntető címeinek adományozási
A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja. dr. Horváth Alpár
? A Sóvidék-Hegyalja kistérség turisztikai potenciálja dr. Horváth Alpár Kontextus Sóvidék-Hegyalja HACS 41-313.-as intézkedés, Falusi turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázati kiírás Sóvidék-Hegyalja
A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.
A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra
Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során
Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia
Falusi turizmus tételek 2011
Falusi turizmus tételek 2011 1. Mit értünk a falusi turizmus és a falu turizmusa kifejezés alatt? Beszélhetünk-e a falu turizmusáról, ha a településen egyetlen falusi vendégfogadó sem szolgáltat? AZ UTAS
Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18.
Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége FATOSZ 1994 óta szakmai, érdekképviseleti
Pályázatra kijelölt üres lakások Gyöngyösön
Pályázatra kijelölt üres lakások Gyöngyösön 1. Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 14. fsz/12. komfortfokozata: komfortos, egyedi gázfűtés alapterülete:31 nm helyiségek: 1 szoba, konyha, fürdőszoba-wc, folyosó lakás
Több minőségi kategóriára is osztható az exkluzív szolgáltatásoktól a szociálpolitikával támogatott kínálatig. Üdülési csekk
Több minőségi kategóriára is osztható az exkluzív szolgáltatásoktól a szociálpolitikával támogatott kínálatig Üdülési csekk 1982-ben vezették be Franciaországban a dolgozók megvásárolhatták (havi keresetük
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV116G5 Megnevezése: VIDÉKI TURIZMUS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke: 5 Vizsgajelleg:
A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014.
A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. Kerékpáros Magyarország Szövetség Alapítva: 2008 Tagjai lehetnek: olyan szervezetek,
Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit
Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a Bakonyban Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit A BAKONYÉRT Egyesület Egyesületünk alakult meg 2008-ban 2 megye, 3 kistérség 43 ezer érintett lakosa 4
A vendéglátás kialakulása
Vendéglátás előadás Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendéglátás kialakulása István király idején
Támogatási lehetőségek a turizmusban
Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)
Ökoporta rendszer kiépítése a Dél-Dunántúli Régióban Dr. Szabó Géza
Ökoporta rendszer kiépítése a Dél-Dunántúli Régióban Dr. Szabó Géza a FATOSZ alelnöke, a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség elnöke A turisztikai termékfejlesztés nemzeti szintű prioritásai
A balatoni TDM modell - kutatási eredmények
A balatoni TDM modell - kutatási eredmények Szakály Szabolcs Heller Farkas Fıiskola MATUR 2007 január A Települési szintő TDM szerv A települési TDM szerv tagjai Az adott település vállalkozói, önkormányzata,
Falusi vendégfogadók minősítése
Falusi vendégfogadók minősítése A "napraforgós" Nemzeti Tanúsító Védjegy elnyerésének gyakorlata Somogyváriné Koncz Margit Pécs, 2012.11.20. A "napraforgós" Nemzeti Tanúsító Védjegy hazánkban az egyetlen,
Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék
Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs
FALUSI VENDÉGASZTAL SZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETE. www.fvsze.com
FALUSI VENDÉGASZTAL SZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETE CSELEKVÉSI TERV 2013 2014. www.fvsze.com Jelen Kistermelői falusi vendégasztal szolgáltatás - kistermelőnek nem célcsoport a turista - termelő gazdaságban működtetni
A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI
A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:
ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.
ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM
Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,
Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági
Bábolna, 2013.December 10.
Bábolna, 2013.December 10. Bemutatkozás 2007 Kalandra hív a régi vármegye helyi közösség 2008 Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület: dorogi és esztergomi kistérségek önkormányzatai, civil szervezeti,
1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg:
LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:
SZÓBELI VIZSGATÉTELEK. 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser
SZÓBELI VIZSGATÉTELEK 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser SZÁLLÁSHELY-SZERVEZŐ, MENEDZSELŐ SZAKMAI ISMERETEK 1. Ismertesse az új szállodai beruházást megelőző szakmai előkészítő, információs munkát,
Termelői piacok létrehozásának és működtetésének néhány gyakorlati vonatkozása
Termelői piacok létrehozásának és működtetésének néhány gyakorlati vonatkozása A Magyar Regionális Tudományi Társaság XV. vándorgyűlése Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, 2017. október
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 21. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.
TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára
Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében. Budapest, március Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke
Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében Budapest, 2014. március 20-21. Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke Felső-Tiszavidéken Máramarosi medencében Az ukrán-román határ mentén
Pannon Helyi Termék Klaszter:
Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Hévíz, 2011. február 10.
Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor
Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a
Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program. Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció I. ütem: Balaton régió TFC-1.1.
Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció I. ütem: Balaton régió TFC-1.1.1-2017-A TERVEZET Jelen kiírás célja kereskedelmi szálláshelyeken belül a panziók
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú
Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás
Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Szabadkai Andrea MIS-ÖKO Kft. Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete www.kisleptek.hu
A falusi, vidéki turizmus helyzete Vajdaságban
Ricz András Ostorka Polgárok Egyesülete Történelmi áttekintés: Európa Magyarország Szerbia Vajdaság Falusi turizmus Szerbiában hetvenes években kezdett kialakulni torz fejlődés hegyekben lévő turisztikai
BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM. Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban
BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban Szedmákné Lukács Zsófia Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2007. november
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat
A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI
E LŐ T E R J E S Z T É S
E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2005. május 30- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda alapító okiratának módosítása Előadó:
2012.02.17. A turizmus meghatározása és szereplői. A turizmus meghatározása és szereplői 1 A turizmus meghatározása és szereplői
202.02.7. Bevezetés a turizmusba Formádi Katalin Pannon Egyetem, Turizmus Tanszék formadi@turizmus.uni-pannon.hu Nyaralás Kikapcsolódás Hegyvidék Síelés Vakáció Tengerpart Kultúrák megismerése Nyelvtanulás
Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!
Sió-Kanál Fesztivál A Balaton Régió és a Siócsatorna fenntartható és versenyképes turizmusáért! A Balaton Turisztikai Régió, a Siócsatorna településeinek kulturális bemutatkozási lehetősége, turisztikai
A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, 2008. április 14.
A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében Pásztohy András Miniszteri Biztos Budapest, 2008. április 14. 1 Példátlan lehetőség 2007-2013 között Mintegy 8000 milliárd
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program (NAKP) céljának ismertetése.
Az ökoportáktól a Baranya Zöldútig
Az ökoportáktól a Baranya Zöldútig vidéki turizmus termékmárkák és turisztikai klaszterek a Dél-Dunántúlon Dr. Szabó Géza elnök A turizmusfejlesztés dimenziói Termékfejlesztés Látszólagos termékdömping
Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület HFS tervezés
Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2015-HFS tervezés Legfontosabb szükségletek, lehetőségek A Velencei-tó LEADER HACS esetében a települési igények mellett a Velencei-tó, mint meghatározó
Horgászturizmus Magyarországon
Horgászturizmus Magyarországon Előadó: Dr. Glózik Klára SZIE-GAEK egyetemi adjunktus Tourinform Békés megye irodavezető Szeged, 2013. november 22. Meghatározás A horgászturizmus olyan aktív szabadidős
Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához
Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához Tantárgy megnevezése: Turisztikai ismeretek- ágazati szakmai tantárgy Osztály megnevezése: 12.AB Tanév: 2016/2017 TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI
A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására
VP6-6.4.1 16 A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására Varga Boglárka Miniszterelnökség 2017.03.09. Kimle 1 Nem mezőgazdasági tevékenységek
LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében
LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése Helyi termékek, helyi szolgáltatások
Balatonfüred és környéke gyöngyszemei
Balatonfüred és környéke gyöngyszemei azaz Balatonfüred és a Kelet-balatoni Kistérség mikro-régiójának összefogása az egész éves kulturális, egészség- és borturizmus fenntartható fejlôdéséért. Balatonfüred
A célcsoport számokban
I"úsági turizmus I"úsági turizmus Az i&úsági turizmus magában foglalja a 16 29 éves korosztály egy évnél rövidebb ideig tartó, önálló utazásait, amit részben vagy teljes egészben más kultúrák megismerésének
Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület
Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken Mi a borút? A borút definíciója: olyan összetett turisztikai termék, mely sajátos egyedi kínálattal rendelkezik, szervezett
A natúrparkok, mint a táji együttműködésen alapuló térségfejlesztés modellterületei. Dr. Kiss Gábor
A natúrparkok, mint a táji együttműködésen alapuló térségfejlesztés modellterületei Dr. Kiss Gábor Mi a natúrpark? Az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Esztergom, 2015. november 26-27. Feladat megosztás - stratégiai
Turizmus rendszerszintű megközelítése
01.0.17. Turizmus rendszerszintű megközelítése Formádi Katalin formadi@turizmus.uni-pannon.hu A turizmus a szereplők tevékenységeiből és kapcsolataiból felépülő rendszer Az egyes szereplők egyedi döntéseik
Pannon Helyi Termék Klaszter:
Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Budapest, 2010. december
Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő
Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút fejlesztése Helyzetelemzés határszakaszonként,
,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27
,,Képzés turisztikai operátorok számára Parajd-2015.november.27 Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesülete 2007-2015 Együtt vagy egyedül!? MIÉRT Sóvidék - Hegyalja turisztikai potenciál elősegítése közös
GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül
GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helye0es állam3tkár
A turisztikai kis- és középvállalkozások helyzete és lehetőségei Mi van az étlapon?
Turizmus törvény Széchenyi Pihenőkártya Utazási irodák Idegenvezetők Éttermek Szakember utánpótlás Dohányzási tilalom Szállodák Kiemelt attrakciók Közterület foglalás Turistabuszok parkolása Információ
Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ)
Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ) A FATOSZ FALUSI SZÁLLÁSADÓ TAGJAI A FATOSZ egyéb tagjai FATOSZ tevékenysége I. 1994 óta szakmai, érdekképviseleti tevékenység ellátása 2001 óta 19 megyében
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról AZ EURÓPAI PARLAMENT, AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó
Szabó Zoltán egyetemi adjunktus titkár, Magyar Fürdővárosok Szövetsége
MAGYAR FÜRDŐVÁROSOK SZÖVETSÉGE KÖZGYŰLÉS Tudományos szeminárium Kisbér, 2012. december 7. Szabó Zoltán egyetemi adjunktus titkár, Magyar Fürdővárosok Szövetsége Bevezetés Az elmúlt évtizedekben megvalósult,
Living Lab alkalmazási lehetőségek és példák
Living Lab alkalmazási lehetőségek és példák KOVÁCS Katalin Energiahatékony épületek és városrészek kialakítási módszerei és technológiái konferencia 2011. febr. 22. Áttekintés A Living Labek jellemzői
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21.
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 22. szám 2008. október 21. Tartalomjegyzék Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása (ÚMVP)... 2 A turisztikai
A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN
A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN Sulyok Judit (vezető kutató, Magyar Turizmus Zrt. / doktorjelölt, SZE Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola) Turizmus
TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN
TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN Tóth Bettina Káposzta Lajos Nagy Gyula 2019. Március 5. Budapest A kutatás a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 A Külgazdasági és Külügyminisztérium
Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív
Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív A Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2014 májusában kapcsolódott be egy franciaországi
13. 2011. december 15. napján tartandó. Tourinform Iroda további működése. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző. Mészáros Miklós polgármester
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-12/2011. Sorszám: 13. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15.
Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció Fogyasztói magatartás 1. Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának
A helyi TDM feladatai, működése
A helyi TDM feladatai, működése Miért kell a TDM? Az európai turisztikai térségek idestova több, mint 20 éves válasza a piaci kihívásokra: A térségi együttműködési hálózatok kooperatív alapú termék- és
Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései. Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft.
Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft. Érdekek Egyszerűen összegezve: Nemzeti érdek, hogy minél több külföldi turista jöjjön
Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja
Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák
VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása
VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. április 3. Az első
Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért
Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Lenkey Péter klaszter menedzser Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012 Budapest, 2012. november 21. 1 Hogyan működik
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek
Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség
Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére
Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási
2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata
2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit
Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei
Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar
Falusi szálláshelyek Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszere
Falusi szálláshelyek Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszere A FATOSZ 2004 évtől saját minősítési rendszer kidolgozása és működtetése Nyugati példákon és magyar gyakorlaton nyugvó működő minősítési
Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Tartalom 34 811 01 CUKRÁSZ... 1 34 811 04 SZAKÁCS... 2 34 811 03 PINCÉR... 3 34 341 01 ELADÓ...
LEADER vállalkozási alapú
HPME-hez rendelt forrás HPME HVS célkitűzéshez Helyi termékre épülő bemutató helyek, látványműhelyek kialakítása Versenyképesség (411) LEDER vállalkozási alapú 55 000 000 Ft Míves Térség térség gazdasági
összesen ifjúsági szállás, közösségi szállás magánszálláshely, szálloda, hotel Nem üzleti célú panzió, fogadó kemping üdülőház szálláshely
Minősítés szerinti szálláshely megoszlása Férőhelyek száma kemping magánszálláshely, egyéb szálláshely szálloda, hotel ifjúsági szállás, közösségi szállás Nem üzleti célú panzió, fogadó üdülőház összesen
Gyomaendrőd Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet fejlesztése. Azonosító szám: DAOP-2.1.3-12-2012-0001
Gyomaendrőd Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet fejlesztése Azonosító szám: DAOP-2.1.3-12-2012-0001 1 GYÜSZ-TE TDM szervezet fejlesztési pályázat Projekt címe: Gyomaendrőd Helyi Turisztikai