XVII. Évfolyam 2. szám. Újra itt a nyár. Körkép a szezon eltti felkészülésrl
|
|
- Kristóf Kiss
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XVII. Évfolyam 2. szám Újra itt a nyár Körkép a szezon eltti felkészülésrl Minden év május végén, június elején elérkezik az id, hogy ügyfeleinknek, fogyasztóinknak, partnereinknek számot adjunk arról, mire vagyunk képesek a nyári szezonban, milyen minség szolgáltatást tudunk nyújtani. Az igazgatóságok által szervezett tájékoztatókon elhangzó gondolatok egyrészt a média képviselin keresztül a lakossági és közületi fogyasztóinkhoz szólnak, másrészt a tulajdonos önkormányzatokhoz, valamint a vízügyi és egészségügyi hatóságok képviselihez. Az idei felkészülés, mint ahogy az megszokott a DRV Rt. életében, már az elmúlt szezon lezárását követen megkezddött, hiszen a nyári többletfogyasztástól függetlenül, az év valamennyi napján kifogástalan minség szolgáltatást kell nyújtania Társaságunknak. A tájékoztatók éppen ezért nemcsak a mvek mszaki állapotának változásáról kell, hogy szóljanak, hanem fontos, hogy felöleljék a szolgáltatással kapcsolatos valamennyi területet. Körképünkben, a május 27-én tartott kibvített vezeti értekezleten tartott beszámolók alapján, az egyes igazgatóságok által legfontosabbnak vélt feladatokról szólunk, míg részletes riportunkban a Nyugat balatoni Igazgatóság tájékoztatóját olvashatják. Dr. Solti Dezs, a Pécsi Igazgatóság vezetje elmondta, hogy az elmúlt évek tájékoztatói során sikerült megismertetni az érintett önkormányzatok vezetivel a regionális és helyi rendszerek mködését, ezért a kapcsolatápolás érdekében új megoldást választottak a pécsiek. Annak érdekében, hogy a polgármesterek idejét ne rabolják a már többször elhangzott információkkal, nem tartanak központi összejövetelt, hanem kisregionális körönként maguk keresik fel az önkormányzatokat. A kezdeményezés elnye, hogy jóval kötetlenebb, bizalmasabb beszélgetéseket folytathatnak, konkrét helyi problémákról tárgyalhatnak, más módon juthatnak hozzá a fogyasztói megítéléshez, és ennek következtében valósabb képet kaphatnak önmagukról az önkormányzatok szemüvegén keresztül.
2 Az önkormányzatokkal folytatott kapcsolattartás érdekében kétségtelenül szükség van az új kezdeményezésekre, de sajnos hátránya is van a pécsiek módszerének: kevésbé alkalmazható a jóval több település ellátását biztosító igazgatóságok esetében. Lenthár József, az Észak-balatoni Igazgatóság vezetje szerint lehetségeikhez mérten minden tlük telhett megtettek annak érdekében, hogy munkájukra az idei szezonban se minségi, se mennyiségi panasz ne érkezzen. A Gépészeti Igazgatóság közremködésével a Balatonfüredi Felszíni Vízmnél jelents rekonstrukciós munka keretében csbélelésre került sor, míg a füredi vezetékrendszert szivacsos csmosás révén tisztították. Az igazgató úr szerint a közüzemi vezetékeken mért vízminségi értékek mindenhol a határértéken belül vannak. Ezt a tényt támassza alá az is, hogy a tavaly panaszt tev fogyasztók is jelents javulásról számoltak be. Bóta László, a Somogy megyei Igazgatóság vezetje elmondta, hogy a szezon eltti mszaki szemlék lezárultak, az igazgatóság felkészülten várja a szezonban jelentkez többletfeladatokat. Tavaly a hosszú, forró csapadékszegény nyár következtében két településen is átmeneti vízkorlátozást kellett bevezetni. Örömmel számolt be az igazgató úr arról a hírrl, hogy a szóban forgó településeken, Berzencén és Somogyudvarhelyen, pályázati forrás segítségével megvalósuló új kutak garantálják a nyári zavartalan vízellátást. A csatorna- és szennyvízszolgáltatást illeten is számos pozitívum történt a felkészülési id alatt, elkészült a Nagyatádi Konzervgyár eltisztítója és jó ütemben halad a 18 település összefogásával megvalósuló barcsi szennyvízprogram is. Hullay Gyula, a Fejér megyei Igazgatóság vezetje tájékoztatta az értekezlet résztvevit, hogy az általuk ellátott településeken a vízellátás biztonsága garantált, és a nyári szezonban is kiegyensúlyozott vízminséget tudnak biztosítani. Az ellátás a - nemzetgazdasági szempontból is fontos - Velencei tavi üdülkörzetben annak ellenére is megoldott, hogy a korábban tartalékként tartott cukorgyári vezetéket felszámolták, így az ercsi vízbázis vizét csak egy 400-as vezeték biztosítja Velencéig. A szezonban megnöveked mennyiségi igényeket a rendszer azonban így is képes kielégíteni. A szennyvízelvezetés, -tisztítás vonatkozásában az OVIBER jelezte az igazgatóságnak, hogy a fmvi fejlesztés várhatóan sszel kapja meg a környezetvédelmi engedélyt. Köszönheten a kiváló önkormányzati kapcsolatoknak, hatékony propaganda indult meg a településeken annak érdekében, hogy minél többen kössenek rá a csatornahálózatra a lakosság körében. Májer József, a Dél-balatoni Igazgatóság vezetjétl megtudtuk, hogy a hatékony felkészülési munka eredményeképpen az általuk ellátott településeken sem kell számítani problémákra. Az igazgatóság egyik legfontosabb idei beruházásáról a DRV Hírek elz számában már beszámoltunk, a Balatonöszödi Vízmben Közép Európában elsként egy teljesen új technológiát alkalmaz Társaságunk. A Zenon bemerül membrán technológiával mköd, kormányzati beruházásként megvalósuló víztisztító egy hónapja üzemel, a napi kapacitás 6000 m3 fölé emelkedett. A hivatalos átadásra ünnepi keretek között július 10-én kerül sor.
3 A nyári csúcsszezonban néhány hét erejéig valószínleg a régi Siófoki Vízmvet is üzembe kell állítani. Az igazgató beszámolójában kiemelte még a kellemetlen szaghatások elkerülése érdekében tett intézkedéseket. A DRV Rt. által szabadalmazásra bejelentett szagtalanítási eljárás alkalmazásával várhatóan nem lesz számottev szagprobléma. Pálfi Imre közmigazgató vezérigazgató helyettes a beszámolókat követ összefoglaló értékelésében szintén azt hangsúlyozta, hogy alapveten jó helyzetben vagyunk és a mszaki adottságoknak megfelel, lehet legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani. Fontosnak vélte ugyanakkor, hogy azokról a megoldandó feladatokról is beszélni kell a tájékoztatókon, melyekkel hosszútávon néz szembe Társaságunk. Visszaköszön gondot jelent például az anyagi források hiánya, melynek következtében az elöreged rendszerek szinten tartása is egyre többe kerül. Sajnos a tulajdonosi beruházások elmaradása gyakran bennünket hoz kellemetlen helyzetbe, és csak remélni tudjuk, hogy nem a rendkívüli esetek hoznak ebben majd változást. A tanár úr nyugdíjba vonult Dónucz Dr. Molnár László a DRV Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese június 1-én nyugdíjba vonult. A tanár úr közel 30 éves vízügyes életútja a Csongrád megyei Víz és Csatornam Vállalatnál kezddött ban, majd ezt követen 1978-ban az Országos Vízügyi Hivatal fosztályvezet helyettese lett tl a Dunántúli Regionális Vízmvek gazdasági igazgató helyettese, 1994-tl Részvénytársaságunk gazdasági vezérigazgató helyettese. Társaságunk valamennyi dolgozója nevében ezúton is köszönjük munkáját, és jó egészséget kívánunk. A víziközm szolgáltatás fejlesztés érdekében kifejtett tevékenysége és szakmai életútja elismeréseként, a Szakmai Szövetségünk elnöksége, Társaságunk javaslata alapján a Víz- és Csatornamvek Országos Szakmai Szövetsége Emlékérme kitüntetést adományozott Dr. Molnár László úrnak a Víz Világnapja alkalmából, melyet március 22-én este vehetett át az Iparmvészeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk.
4 Szezon eltti tájékoztató a Nyugat-balatoni Igazgatóságon A Dunántúli Regionális Vízm Rt. Nyugat-balatoni Igazgatósága május 28-án Keszthelyen tartott szakmai eladást. A meghívott polgármesterek, a hatóságok képviseli, újságírók, a menedzsmentet képvisel Pálfi Imre vezérigazgató-helyettes, valamint a házigazdák között szó esett az elmúlt évi szolgáltatási tapasztalatokról, az idei felkészülésrl, ezen kívül a vízellátás, csatornázás és szennyvízelvezetés évre várható kilátásairól is. Az eladó, Palánki János igazgató bevezetjében szólt e rendezvények évtizedes hagyományáról. Társaságunk az eladó, de természetesen lehetséget biztosítunk arra is, hogy a megjelent hatóságok, önkormányzatok képviseli észrevételeikkel és javaslataikkal értékeljék munkánkat, illetve segítséget nyújtsanak részünkre abban, hogy az egyre magasabb szint elvárásoknak is eleget tudjunk tenni. Aztán a DRV Rt. rövid bemutatása következett, az eladó megemlítette a legfontosabb tudnivalókat a Társaságról. Örömmel tudatta, hogy az elmúlt év végén a keszthelyi szennyvíz labor megkapta a Nemzetközi Akkreditáló Testülettl az akkreditálási okiratot. A szolgáltatási tapasztalataikról, az elvégzett feladatokról és a várható ellátási helyzetrl hallhattak precízen megszerkesztett elemzést a tájékoztatón résztvevk. A rengeteg adat közül a vízellátás tekintetében az alábbiakat emeljük ki: a múlt évben összesen jelentkez vízigény több mint 4%- kal (393 em3) elmaradt a évitl ben a vízátadások nélkül az igazgatóság területén a legnagyobb napi fogyasztás m3, míg az átlagos fogyasztás m3/nap volt éves viszonylatban. Az elmúlt évrl megállapítható- mondta a továbbiakban Palánki János: - hogy a mennyiségi igények kielégítésében kapacitás oldalról fennakadások nem voltak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy váratlan meghibásodásokból, topográfiai adottságokból ered rossz hidraulikai körülmények miatt, ne jelentkeztek volna kellemetlenséget okozó nyomáscsökkenések, átmeneti vízhiányok. A regionális szállítómvön jelentkez meghibásodás, illetve tervezett leállások által elidézett üzemszünet kedveztlen hatását azonban fogyasztóink szerencsére még közvetett módon sem érzékelték. Ehhez nagyban hozzájárult egyrészt a karbantartási munkák gondos elkészítése, másrészt az elz és évben is lefolytatott szerelvénycserék. Az elmúlt évben 156 millió Ft beruházási forrást használtunk fel beruházásra, rekonstrukciós és értéknövel feladatainkra. Karbantartásra és hibaelhárításra 291millió Ft-ot fordítottunk, melybl 244 millió Ft-ot a vizes, 47 millió Ft-ot a szennyvizes ágazatban használtunk el. Összegezésül és megnyugtatásul elmondta: - Amint fogyasztási adataink is mutatják, fmveink a kiépített kapacitásukkal 2002-ben is nagy biztonsággal képesek biztosítani a körzetünkben várható igényeket.
5 A szennyvízelvezetés-tisztítás területén, a vízellátással ellentétben, rendkívül komoly mennyiségi fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy felzárkózzunk az európai uniós csatlakozás szerint elvárt szintre. Ehhez mozgósítanunk kell egyfell saját erforrásainkat, másfell támaszkodnunk kell az uniós pályázati lehetségek forrásaira is. Az Igazgatóságunk területére két balatoni szennyvíz régió esik. Az összes meglév szennyvízhálózat hossza, mely kezelésünkben van, meghaladja a 300 km-t, melyen napi átlagban elvezetett szennyvízmennyiség a kiépített m3/nap kapacitással szemben nem éri el a m3/napot. Az elmúlt évben felmértük a már meglév csatornahálózatra eddig még nem csatlakozott ingatlanokat, és a Balaton Törvény által megteremtett lehetség alapján kértük az önkormányzatokat a rákötések kötelezésére. Régóta meglev probléma, hogy az ingatlanok egy részén a csapadékvizet is bekötik a szennyvízcsatorna hálózatba, másrészt a csapadékcsatornák kiépítetlensége miatt, nagyobb eszések és hóolvadások alkalmával mveinkre a burkolt felületekrl bejutó csapadékvíz esetenként meghaladja a telep hidraulikai kapacitását. A Balaton vízminség-védelme érdekében a szennyvízelvezetés és -tisztítás olyan többletköltségeket igényel, melyek más területeken nem, vagy csak részben jelentkeznek. Az így felmerül környezetvédelmi többletköltségek az elvezetés és tisztítás költségeinek mintegy 35 %-át teszik ki, melyet a díjban nem teljes mértékben indokolhatóan a fogyasztóinknak kell megtéríteni, másrészt a magas díj ellenérdekeltséget szül a szennyvíz-rákötések megvalósítása terén. A felvetett kérdésekre a választ a Társaság vezetését képvisel Pálfi Imre vezérigazgatóhelyettes adta meg. A DRV Rt. mint eddig, most is minden tle telhett megtesz azért, hogy az alapszolgáltatásokat a legjobb tudása szerint végezze, a hibaelhárítások gyorsításával pedig törekszik majd arra, hogy a szolgáltatási zavarokat a minimálisra csökkentse, de az állam fejlesztési kötelezettségeit helyette megoldani nem képes. Felhívta a jelenlévk figyelmét, hogy az önkormányzatok is jobban kihasználhatnák az uniós támogatásokat. Például az ISPApályázat megoldhatja a gondjait, a szennyvízelvezetést és tisztítást tervez, de forráshiányos településeknek. Segítséget jelenthet nekik ebben a Balaton Fejlesztési Tanács, és a DRV Rt. is, amelyek együtt koordinálnak a pályázatoknál is. Szavaiból kiderült tehát, hogy a feltétlenül szükséges pénzen kívül, a legfontosabb mégiscsak az érintett szervezetek összefogása. Vízm kezeli képzés Szabó Gábor A DRV Rt., valamint a Baross Gábor Szakmunkásképz Intézet közös szervezésében vízm kezeli szakmunkás bizonyítványt nyújtó képzésben részesült Társaságunk 20 dolgozója. A három részbl álló írásbeli, gyakorlati és szóbeli szakmunkásvizsgákra május 3-án, 6-án és 7-én került sor a Nagyfelszíni Vízm és a DRV Rt. Siófoki Tanmhelyében. Munkatársaink a szakvizsgát kiváló eredménnyel zárták.
6 A 2001-es év összefoglaló jelentése Az elz évekhez hasonlóan kedvezen alakult az értékesített ivóvíz mennyisége. A évhez képest 183 em3 a növekedés, mely teljes egészében a közületi körben realizálódott. A végs felhasználói körön belül a lakosság felé értékesített mennyiség 2,8%-kal csökkent, a közületi fogyasztás a bázishoz képest 10,6 %-kal ntt, amely növekedés az állami tulajdonú közmvekrl szolgáltatott többletértékesítésbl származik. A társvízmveknek átadott összmennyiség a bázishoz képest kismértékben csökkent. A évi kiszámlázott csatornaszolgáltatási mennyiség alakulására hasonló tendenciák jellemzek, mint az ivóvíz szolgáltatás végs felhasználói szegmensére. A vizsgált idszakban az elvezetett szennyvíz mennyisége kismértékben (115 em-rel) haladta meg az elz évit. Mind a két fogyasztói csoport esetében ntt az értékesítés. A csatornaszolgáltatás növekedése az állami tulajdonú közmveknél a lakossági körben volt a legmagasabb, mely nem utolsó sorban az új bekötések már érzékelhet hatásának tulajdonítható.
7 Az értékesítés nettó árbevétele e Ft, amely 7,99 %-kal ( eft-tal) haladja meg a tervezettet. A többlet árbevétel jelents része az ivóvíztermelés, -szolgáltatási (34%) és a szennyvízelvezetés, - tisztítási (26%) tevékenységen realizálódott. Az ipari víz esetében a növekedés meghatározóan a Pécsi Herm Rt-nek történ értékesítésbl származik. Kedvezen alakult az egyéb tevékenységek árbevétele is, melybl kiemelked az építipar és az egyéb alaptevékenységen kívüli tevékenységen jelentkez árbevétel többlet. Társaságunk évi üzemi eredménye eft. Ennek összetevi a eft-os üzemi bevételtöbblet, és a eft-os üzemi ráfordítás növekedés. Az értékesítési mennyiségek tervhez viszonyított jelents növekedésébl keletkezett üzemi bevétel-, és eredménytöbblet lehetvé tette a tervezett üzemi ráfordítás túllépését. A realizált eredmény lehetvé tette olyan szükséges többletfenntartási munkák elvégzését, amelyekre a tervben nem volt fedezet. A Társaság statisztikai állományi létszáma 2001-ben 24 fvel kevesebb a tervezettnél. Az átlagbér Ft/f/hó. Az átlagkereset emelést 2 lépcsben valósítottuk meg. Az év elején 8,25%-os volt a bérfejlesztés, a 12,5 %-os éves, átlagos növekedést évvégi egyszeri juttatással értük el.
8 Decemberben plusz étkezési bont is juttattunk dolgozóinknak 58.8 mft értékben. Ráfordításainkat növelte a Ft/hó alatti besorolási bérrel rendelkezk december 1-i hatályú alapbérfejlesztése. (2.500 Ft/f/hó). Végigjárta a ranglétrát Szebényi Tibor az informatikai igazgató A cégvezetés június elsejétl Szebényi Tibort nevezte ki a DRV Rt. informatikai igazgatójává. A szakember a vízmnél kezdte a munkát, s végigjárva a ranglétrát, a mszaki oldalról fokozatosan került át az informatikai vonalra. Az alábbiakban t mutatjuk be a DRV Hírek olvasóinak. Víztechnológia, Szenny-víztechnológia és Hulladék-kezelés szakon kapott mérnöki diplomát a lengyelországi Wroclaw mszaki egyetemén 1984-ben, majd a budapesti Külkereskedelmi Fiskolán, 1996-ban TQM szakközgazdász diplomát szerzett. Tervez gyakornokként került 1984-ben a DRV-hez, majd egy év múlva területi technológusként a cég legnagyobb egységénél, a Dél-balatoni Üzemigazgatóságnál a víz- és csatornamvek technológiai üzemeltetésének szakmai irányítása lett a feladata. Részt vett a fejlesztésekkel kapcsolatos beruházások elkészítésében, tervbírálatokban és próbaüzemelésekben is. Technológiai szaktervezként, illetve munkacsoport vezetként létesítményeket is tervezett vállalati és a Magyar Hidrológiai Társaság szervezésében. Ftechnológusnak 1991-ben nevezték ki, feladata a víz és csatornamvek technológiai üzemvitelének és minségellenrzésének szakmai irányítása volt. Ezid alatt jelents feladatot vállalt a részvénytársaság minségbiztosítási rendszerének bevezetésében, majd 2000 évtl már mint informatikai projektvezet az SAP vállalatirányítási rendszer, valamint a Mszaki Információs Rendszer bevezetésével kapcsolatos projektvezeti feladatokat látja el tl képviseli hazánk Víz- és Csatornamvek Országos Szakmai Szövetségét az Európai Uniós országok víziközm-szolgáltatóinak nemzetközi szövetségében. Több alkalommal tartott eladást különféle fórumokon a víziközm szolgáltatásról, valamint írt ezzel kapcsolatos cikkeket is. - Három évvel ezeltt a DRV Rt. jelents informatikai fejlesztésekbe kezdett - meséli az új igazgató. - Ezek közül a legfontosabb az SAP programrendszer, amely egy vállalati irányítási
9 és logisztikai ügyvitelt támogató szoftver, a másik a mszaki információs rendszer, a MIR, amely a víziközmvek üzemvitelét segíti, vízmennyiségi (termelési) és vízminség ellenrzési adatok nyilvántartásával, illetve van egy Integrált Humán Reform nev programunk, ami jelen pillanatban a munkaügyi nyilvántartást és a jövedelem számfejtést támogatja. Emellett használunk egy menetlevél nyilvántartó programot is. Ezen programok egymáshoz illesztett használata, illetve a használatukhoz kialakított adatátviteli hálózat kiterjedtsége olyan bonyolult rendszert alkotnak, amelyrl az eddigi gyakorlat során bebizonyosodott, hogy önálló menedzselést igényel. Az információk áramlásának egyszersítése, és a létrehozott számítástechnikai alkalmazások kihasználásának optimalizálása tette szükségessé az informatikai igazgató pozíció létrehozását, amelyre a vezetés engem jelölt ki. A vállalatirányításnak ma már igen nagy szüksége van a gyors és pontos információkra, s ezt igyekszünk minél hatékonyabb eszközökkel, módszerekkel biztosítani. Feladatkörömhöz tartozik az információ-gazdálkodás irányítása, melynek lényeges elemei a többszörös adatszolgáltatás megszüntetése, és a papír alapú adatkezelés egyre teljesebb kiszorítása az informatikai rendszerek használatával. A cégvezetés számára az úgynevezett vezeti információs rendszert a már mköd rendszerek összesítésével most kell majd összeállítanunk, kialakítanunk. Az egyik konkrét feladatunk már erre az évre a havi rendszerességgel összeállítandó adatöszszesítés lesz, amelybl folyamatosan nyomon követhet a cég gazdálkodása, helyzete, st az egyes ágazatok hatékonysága is. Az új pozíció egyik igen fontos célja, hogy az eltervezett informatikai fejlesztéseket sikeresen megvalósítsuk, és a részvénytársaság dolgozói ezeket megelégedéssel használják napi munkavégzésük egyik fontos eszközeként. Szebényi Tibor felesége is immár húsz éve a DRV dolgozója, szeretik Siófokot, a Balatont. Két gyermekük van, a kisebbik általános iskolás, a nagyobbik Almádiba, a kéttannyelv gimnáziumba jár. Az új vezérigazgató-helyettes: Csuport László Gy. L. Március 1-tl gazdasági tanácsadóként ismerkedik a DRV Rt. munkájával Csuport László, június 1-tl pedig a nyugdíjba vonuló dr. Molnár László utódjaként kinevezték a cég gazdasági vezérigazgató-helyettesének. - Az els három hónap a felkészülést szolgálta erre a rendkívül fontos pozícióra - mondta Csuport László -. Az utóbbi évtizedben mindig vezetként dolgoztam, s kicsit furcsa volt számomra, hogy ebben a három hónapban nem kellett vezetési feladatokat ellátnom, hanem nyugodtan tanulmányozhattam a DRV mködését, gazdálkodását, felépítését, megismerkedhettem emberekkel, aktuális gondokkal, feladatokkal. - Érdekldésem korábban is elssorban a
10 gazdasági terület felé irányult, de emellett azt tapasztaltam, hogy nagyon hasznos számomra a mszaki alapvégzettség is, hiszen a mszaki szakemberekkel sokkal könnyebb szót érteni, ha az ember mögött ilyen irányú ismeretek is állnak. Hasonló a benyomásom a DRV Rt.-nél is: a területi igazgatókkal és más vezetkkel könnyebben lehet kontaktust teremteni, ha az embernek mszaki rálátása is van a dolgokra. Csuport László 51 éves. Elvégezte a Kandó Mszaki Fiskolát, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemet, késbb pedig a Debreceni Egyetemen szerzett MBA diplomát. Középfokú angol nyelvvizsgával is rendelkezik. A Postánál, a MATÁV-nál, s ennek leányvállalatainál dolgozott általában gazdasági igazgatóként. A Rábához kerülve töltötte be az ügyvezet igazgatói posztot. A három hónap alatt azt tapasztaltam, hogy egy nagyon jól összeforrott kollektíva dolgozik a DRV-nél. A cég speciális területen mködik és ilyen szempontból több újdonságot tartogat számomra, vannak azonban hasonlóságok a korábbi munkahelyeimhez. Példaként említhetném a Matáv Rt.-t - ahol régebben dolgoztam-, és ahol a lakossági kapcsolatok, a közületi ügyfelek, a folyamatos szolgáltatás ugyancsak megtalálható. Úgy gondolom, a DRV mködési területe még érzékenyebb, mint a távközlésé, hiszen itt alapvet fogyasztási javakról van szó, amely olyasmi, mint a leveg: csak akkor vesszük észre, hogy mennyit ér, ha fogytán van, vagy ha elfogy. Azért is tetszik a DRV tevékenysége, mert olyan területen dolgozik, amely nagyon fontos az emberek életében. Az a sajátossága a vállalatnak, hogy nem kimondottan profitorientált, és igen jelents az állami tulajdon aránya. A DRV-nél gyakran az a legfontosabb, hogy elhárítsunk egy hibát és helyreállítsuk a szolgáltatást, s nem az, hogy abból nekünk mennyi lesz a közvetlen anyagi hasznunk. Mindezek ellenére úgy gondolom azonban, hogy hosszabb-rövidebb távon közelítenünk kell a versenyszféra felé, hisz az élet minden területén eltérbe kerül a hatékonyság javítása, az eredményesebb mködés. Úgy vélem, hogy ilyen szempontból a DRV-nél is fontos a továbblépés, például az, hogy összemérjük magunkat más, hasonló szolgáltatókkal, és igyekezzünk még eredményesebben tevékenykedni. Több olyan megbeszélésen vettem részt, amelyek a 2002-es évet meghatározzák. Így például a minségbiztosítási rendszerrel kapcsolatban, az üzleti folyamatok kontrollingjával összefüggésben, valamint talán a legfontosabb munkában, az operatív tervezésben. Ez utóbbi képezi a vezérfonalát a évi feladatoknak. Eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy egy jó csapathoz csatlakoztam, ahol eredményesen lehet majd folytatni az eldöm, dr. Molnár László által végzett munkát. A mérce nagyon magas, hisz Molnár úr elismert szaktekintély, de mindent megteszek annak érdekében, hogy a DRV Rt. mködését ne érintse a váltás. Úgy gondolom, a versenyszférában megszerzett tapasztalataim hasznosak lesznek a DRV jövbeli jobb mködésében. Csuport László Budapestrl, Csepelrl naponta jár dolgozni Siófokra. Számunkra szokatlan ekkora távolság, de - mint mondja - megszokta a napi több órás utazást. Annakidején Gyrbe is úgy járt be, st ha Budapesten akar egyik kerületbl egy távolabbiig eljutni, gyakran az egy óra nem is elég. Más országokban ez szinte természetes dolognak számít. Két fia van, 27 és 17 évesek. Szeret kertészkedni, s Gyrben például hetente kétszer focizott. Ha módja lesz rá, itt sem hagyja abba a rendszeres mozgást. Gy. L.
11 A DRV Rt. Balatonfüreden rendezte idén a központi Víz Világnapi rendezvénysorozatát Az esemény keretében március 19-én Irodalmi Estre került sor, melynek tartalmi részét Veszeli Lajos festmvész és Baranyi Ferenc József Attila díjas költ állították össze. A híres magyar költk vízrl szóló verseit Oravecz Edit és Vándorfi László színmvészek adták el, Kassai Franciska énekes-zeneszerz eladásában saját szerzemények és magyar népdalok csendültek fel. A zenés irodalmi esten Lenthár József, Észak-balatoni igazgató adta át a Víz Világnapi irodalmi pályázat helyezettjeinek a díjakat vers és próza kategóriában. Március 20-án este Csepprl cseppre a víz nyomában címmel családi vetélkedt szervezett Társaságunk a balatonfüredi és környékbeli települések csapatai számára. A vetélkedn részt vev családok elzetesen felkészülési anyagot kaptak, majd a helyszínen megtekintették a DRV Rt. referenciafilmjét. Ezt követen mind a felnttek, mind a gyerekek tesztlapokat töltöttek ki, és egy izgalmas társasjáték furfangos kérdéseit megválaszolva igyekeztek célba jutni. A játékos formában megszervezett este során a csapatok és az érdekldk számos vízzel, Balatonnal és Társaságunkkal kapcsolatos információt szerezhettek. Március 22-én került sor a központi Víz Világnapi ünnepségre. A déleltt során, a törzsgárda ünnepség keretében Dr. Bogár Dezs, a DRV Rt. Igazgatóságának elnöke, adta át a 25, 30, 35, 40 éves törzsgárda dolgozóknak az elismer okleveleket, emlékplaketteket. Rendhagyó módon Társaságunk vezérigazgatója, Tóth István is ezen ünnepség keretében vehette át 20 éves törzsgárda kitüntetését. Az ünnepség az Art-East Galériában folytatódott, ahol a térség 13 iskolájának 41 diákja, egész hetes alkotótáborban töltött munkája megkoronázásaként, különleges bábeladással kedveskedett az ünnepelteknek. Ezt követen Dr. Kiszely Pál Balatonfüred alpolgármestere és Veszeli Lajos festmvész nyitották meg a Szakmai és Képzmvészeti Kiállítást, mely április 8-áig volt megtekinthet a Galériában. A balatonfüredi Víz Világnapi rendezvénynek méltó emléket állítva, Társaságunk köztéri alkotást adományozott az Állami Szívkórháznak. Manninger Jen KöViM politikai államtitkár ünnepi köszöntjét követen került felavatásra
12 M. Nagy József Az él víz oltalmazója cím nimfája, melyet jelképesen Dr. Veress Gábor professzor vett át a Szívkórház nevében. A szoboravatást követen, Dr. Bogár Dezs és Tóth István koszorút helyeztek el a Kossuth-forrásnál. A rendezvény vidám hangulatú ünnepi vacsorával zárult, ahol pohárköszöntt mondott Dr. Bóka István országgylési képvisel, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. D. L. Négy évtized a vízmnél Óriási a fejldés A Víz Világnapja alkalmából rendezett központi ünnepségen Balatonfüreden két dolgozónk kapott 40 éves vízmves munkájáért elismerést. Az alábbiakban ket mutatjuk be olvasóinknak. Domonkos Imre Sümegprágán született 1942-ben március 2-án jött a vízmhöz dolgozni. Tapolcán volt vízvezetékszerel ipari tanuló, a katonaságnál az MHSZ-en belül megszerezte a jogosítványt. Imádta a gépjármveket, s Tapolcára visszatérve újra munkába állt. Kapott egy szolgálati motort, azzal járta az egész Balaton-partot Szigligettl Kiliántelepig. Nagy volt a terület, sokat kellett utazni, de fiatal korban ez nem volt fárasztó, inkább egy nagy kaland volt csak a számára. Tapolcán saját szivattyú volt, gépházzal, a hetvenes évek elején a regionális vízvezetékre kellett átállni, amely folyton új és új feladatokat, kihívásokat jelentett. Domonkos Imre, Nyugatbalatoni Ig. - Ha éjjel felébresztettek, hogy valahol cstörés van, azonnal meg tudtam mondani, hogy mit hol kell elzárni - emlékezik ma is a régi szép idkre. Azóta a motorok kimentek a divatból, ma már autóval jár is, de a gépjármszeretet megmaradt. Sok emlék fzi a céghez, a feladatokhoz. Egyik ilyen volt a tapolcai tízemeletes ipszilon házak ügye, ahol nekik kellett kialakítani az egész rendszert, zónákat kijelölni, hogy minden lakásba eljuthasson megfelel nyomással a víz. Két kislánya és egy fia van, Vonyarcon szintén a DRV-nél dolgozik. Szabadidejében szívesen pecázik, régebben focizott is járási osztályban, Sümegprágán, ma csak szurkolója a sportágnak.
13 Boros Imre a Balatonfüredi Igazgatóság dolgozója, 1961 október 17-én került az akkori Veszprém Megyei Vízmhöz, mint szerel. Közben bejárta a ranglétrát, még megbízott üzemvezetként is dolgozott Zánka térségében. Dolgozott Akarattyától Tihanyig, Alsóörsön, Füreden... általában az ivóvízhálózat építésével, karbantartásával, üzemeltetéssel, fenntartással kapcsolatos dolgokkal foglalkozott mindig. Visszatekintve az elmúlt negyven évre, szinte kifejezni sem lehet, mekkora fejldés következett be a technikában, s magában a vízellátásban. Annakidején 1961-ben az volt a szivattyú cstörés idején, hogy kaptunk két horganyzott vödröt, s azzal mertük a vizet. Most különféle automatikus szivattyúk vannak, s a szerelnek jószerével csak meg kell jelennie a munkahelyén, s ott megy minden magától. Idközben divatba jöttek a manyag csövek, én még másodmagammal vittem egy kétszáz milliméteres, öt méteres csövet, ami körülbelül másfél mázsát nyomott. A két világot nem is lehet összehasonlítani. A hallatlan fejldés körülbelül 15 éve kezddött meg intenzíven, azóta szinte nap mint nap találkozunk újdonságokkal. Boros Imre, Észak-balatoni Ig. Lakodalmakban, rendezvényeken az öccsével duóban muzsikálnak, neki a dobfelszerelés jutott. A fia sem esett messze a fájától, is dolgozott egy ideig a vízmnél, de aztán a zenélést választotta, s egy zenekar vezetje. Boros Imre tavaly új házat épített, így kevés ideje maradt másik sportjára, a pecázásra, de idén - mint mondja - többször szeretne lejárni horgászni. A kifogott halból pedig kitn halászlét tud fzni. Annak ellenére, hogy a kedvenc étele nem is ez, hanem a Lacipecsenye, amit természetesen szintén saját kezleg szeret elkészíteni. Gyarmati László Mennyire elégedettek dolgozóink? Annak érdekében, hogy e kérdésre válaszolni tudjunk, dolgozói elégedettség vizsgálatot tervezünk lebonyolítani a DRV Rt-nél. A Társaság vezetése az éves stratégiai tervnek megfelelen döntött a felmérés elvégzésérl. A felmérés célja nem csupán az, hogy pillanatfelvételt készítsünk a jelen helyzetrl, hanem az is, hogy olyan információkat nyerjünk dolgozóinktól, amelyek segítségével eredményesebbé, hatékonyabbá tehetjük munkánkat, megtervezhetjük a jelen problémáinak feltárása alapján a jöv feladatait. Célunk a vezetés tájékozottságának kibvítése, az üzleti folyamatok adatainak ismerete mellett olyan információk rendszerezett módon történ feldolgozása, amelyek egyes döntések háttéranyagául szolgálnak. Némi elzménye van már Társaságunk életében a tervezett vizsgálathoz hasonló kutatás elvégzésének ban, az ISO szabvány szerinti mködésre való felkészülés idszakában a Macro-TQI tanácsadó cég által végzett felmérésnek voltak olyan részei, amelyek a dolgozói elégedettség vizsgálatát célozták meg. Folytatni kívánjuk a megkezdett utat, nem egyszeri
14 akciót szervezünk, hanem a társasági kultúra szerves részévé tenni a dolgozói elégedettség rendszeres felmérését. A feladat összhangban van az ISO 9001:2000-es szabvány szellemiségével, az ISO 9001:9004-es szabvány ajánlásaival, a teljeskör minségirányítás elveinek fokozatos térnyerésével. A felmérés lebonyolítását a PR, a munkaügyi és a minségügyi szakterület vállalta magára. Mire is vagyunk kíváncsiak? Többek között arra, hogyan látják munkavállalóink a Társaságot, milyen munkahelynek tartják? Elégedettek-e a bérezési rendszerrel, a szociális-jóléti juttatásokkal? Mennyire tartják fontosnak a juttatások egyes elemeit? Mennyire ismerik és milyen mértékben fogadják el a stratégiai célkitzéseket, azonosulnak-e a társasági célokkal? Szeretnénk képet kapni továbbá az információáramlással, küls és bels PR munkával kapcsolatos dolgozói véleményekrl. A dolgozói elégedettség vizsgálatot várhatóan 2002 nyarán bonyolítjuk le. Természetesen a felmérés anonim, a kérdívek névtelenek, teljes nyíltsággal és szintén lehet állást foglalni. Az adatok kiértékelése után tájékoztatást fogunk nyújtani a vizsgálat eredményeirl, valamint az eredmények alapján tervezett megvalósítandó intézkedésekrl. Kérjük, hogy a kutatásban való részvételükkel, válaszaikkal, a kérdívek szabályos kitöltésével tegyék lehetvé az objektív felmérést. Cservenné Boros Andrea humán szervez Mennyire elégedettek fogyasztóink? A címben megfogalmazott kérdésre keresi a választ a DRV Rt. megbízásából, a Macro TQI Vezetési és Piackutatási Tanácsadó Kft. által lebonyolítandó fogyasztói elégedettség felmérés május 27. és július 14. között a DRV Rt. megbízólevelével és fényképes igazolvánnyal rendelkez kérdezbiztosok keresik fel a DRV Rt, mködési területéhez tartozó valamennyi polgármesteri hivatalt, 100 elzetesen értesített közületi fogyasztót, valamint a szúrópróbaszeren kiválasztott lakossági fogyasztókat. Ezúton is kérjük az érintett önkormányzatok vezetit, illetve fogyasztóinkat, hogy a szolgáltatásunkkal kapcsolatban feltett kérdések megválaszolásával, járuljanak hozzá munkánk sikeréhez. A Dunántúli Regionális Vízm Rt. stratégiai célja a fogyasztói igények biztonságos, folyamatos kielégítése. A szóban forgó elégedettség-felmérést Társaságunk annak érdekében végezteti a lakossági és közületi fogyasztók, valamint a DRV Rt.-vel kapcsolatban álló önkormányzatok körében, hogy megismerhessük ügyfeleink, partnereink elvárásait, észrevételeit, javaslatait. Tesszük mindezt azért, mert a felmérés alapján, szeretnénk munkánkat valamennyi fél kölcsönös megelégedésére tovább javítani.
15 A kérdezbiztosok által feltett kérdések megválaszolásával számos hasznos információhoz juthat Társaságunk. Többek között kíváncsiak vagyunk arra, hogy fogyasztóink mennyire ismerik tevékenységi körünket, milyennek ítélik meg a DRV Rt. szolgáltatási színvonalát, mit szeretnének esetleg megváltoztatni a szolgáltatásunkkal kapcsolatban. Úgy gondoljuk azonban, hogy a megkérdezettek szempontjából is tanulságos lehet a felmérés, hiszen minden bizonnyal néhány olyan kérdésre is választ kell adni, amire egyébként hétköznapi vízfelhasználóként soha nem gondol az ember. A helyi tájékoztatás hatékonyabbá tétele érdekében, számítunk az önkormányzatok segítségére, hogy a lakosság körében szúrópróbaszeren elvégzend felmérésünk valamennyi általunk ellátott településén minél szélesebb körben ismertté válhasson. Kérjük ezért az önkormányzatok vezetit, amennyiben a településükön van idszakosan megjelen kiadvány, helyi újság, úgy szíveskedjenek a lakossági fogyasztóink tájékoztatásában közremködni. Valamennyi megkérdezett fogyasztónk szíves türelmét és közremködését elre is köszönjük! A felmérés eredményeirl a DRV Hírek hasábjain természetesen részletesen beszámolunk. Szakmai bemutató a Gépészeten Folytatva a nemrégiben elkezdett gyakorlatot, április 19-én újabb szakmai bemutatóra került sor a DRV Rt. Gépészeti Igazgatóság megújult tanácskozótermében. Ezúttal a Duna-Armatúra Kft. termékeivel ismerkedhettek meg a résztvev szakemberek. szakmai tapasztalatcserén Németországban a Zenner cég meghívására, s akkor megismerkedtünk a Duna-Armatúra kinti termékeivel is. A cégek közötti jó kapcsolatnak is köszönhet a mostani bemutató, amely minden bizonnyal tovább bvíti az együttmködést és a közös elnyökön alapuló gazdasági kapcsolatokat. - Tíz éve alakult a Duna-Armatúra Termel és Kereskedelmi Kft. német és magyar székhellyel. Közmépítéssel foglalkozunk, s kiemelt fontosságúnak tartjuk a Balaton és térségének korszer ellátását. - mondta Popovics Sándor, a cég ügyvezetje -. Több alkalommal tartottunk szakmai termékbemutatót, s az itteni vízügyi szakemberek igényeihez alkalmazkodva igyekszünk minél szélesebb kör szolgálta- D.L. - Tavaly áprilisban egy nagysiker bemutatót tartottunk, amikor három cég képviseltette magát, többek között a Duna-Armatúra Kft. is. E sikeres rendezvényen felbuzdulva jött el újra hozzánk immár önállóan a cég - mondta Máté László, a DRV Rt. Gépészeti Igazgatóság igazgatója -. Mszaki szakembereket hívtunk meg a központi osztályainkról, igazgatóságainkról azzal a szándékkal, hogy a Duna-Armatúra praktikus, jó minség, használható termékei minél nagyobb számban kerüljenek alkalmazásra a DRV területén. Az elmúlt évben voltunk
16 tással segíteni. Fontosnak tartjuk, hogy jó minség, hosszú élettartamú, s az európai normáknak megfelel termékek kerüljenek beépítésre. Kimondottan ilyen jelleg anyagokat forgalmazunk, s gyártóink is ilyen minsítéssel rendelkeznek. Kiemelném az orosházi öntödében gyártott tzcsapunkat, amely saját fejlesztés, s jelents része belföldre, a többi román és lengyel exportra kerül, valamint azokat a csatorna fedlapokat, amelyeket egy francia céggel közösen forgalmazunk. Tavaly ezzel a román piacon 580 ezer eurós világbanki támogatást nyertünk. Cégünknek van egy romániai leányvállalata is, Duna-Armatúra Bukarest néven. A siófoki bemutatóra két németországi bemutató buszt is elhoztunk, hogy a jelenlév szakemberek megtekinthessék a jelenleg kint használatos korszer termékeket. Bízom abban, hogy a jó minség meggyzi a vízmves szakembereket is, s a Balaton térségében minél több ilyen terméket építenek majd a közmvekbe. -Gyarmati- A déliek Ásza Portré kollégánkról, Szobonya Istvánról, aki fállású vizes, de mint kiderül majd, tud mást is. Például nemcsak szenvedélyes híve az ördög bibliájának a kártyának, hanem elismert versenyzként bajnok is az ultiban, ezenkívül esküvk hivatásos vfélye a hétvégeken. No, de ne hogy azt higgyék, hogy ezzel vége, mert ha mind errl le kéne valamiért mondania, mint a világhír bohócunk is mondhatná: Van másik! Na látóód! Remélem kíváncsiak a folytatásra. A Nyim melletti domboldalra kapaszkodás után, háza elé érve két újabb dolog azonnal kiderült róla, egy: mivel autót szerelt éppen, ezek szerint ehhez is ért. Másodszor: a munkálkodását a ház mögül kihallatszó óriási kutyaugatás kísérte, amely viszont mindjárt egy vérbeli tenyésztrl árulkodott az ide látogatónak. Nem sokat kellett várni, hogy kiderüljön van még egy harmadik szenvedélye is. Megtudtam ugyanis, hogy a ház mögött szl is található. Ahol szl, ott bor is lesz gondoltam. Nem kellett csalódnom, a saját préselés, jóféle piros ned kíséretében vonultunk fel az emeletre, hogy a legilletékesebb helyen, az általa nyert oklevelek és kupák társaságában kérdezhessem az ultiról, szenvedélyei legnagyobbikáról Persze azért eltte tartottunk egy kis bemelegítést, én a borral, házigazdám, pedig a szokásos bemutatkozó mondatokkal (ne gondolják, hogy bor nélkül).
17 május 1-én a munka ünnepén születtem Balatonendréden (ezt nagyon hangsúlyozd ki, kérte tlem). Mint a falusi gyerekeknél szokásos: - munkára kell nevelni szakmát kell szereznie elvek jegyében- általános lakatosnak tanultam. Úgy, keveselltem azt a tudást, ezért két év alatt leérettségiztem Siófokon ban kerültem a DRV-hez a szennyvíztelepre gépészként, ahol az iszapprést kezelem, de hozzám tartozik a ftés is. A beosztásból adódóan jó, hogy van szabad id, a pénz az nem olyan sok, de biztos munkahely, - ha ezeket a dolgokat mérlegeli az ember, akkor otthon van. Fogalmazza meg a lényeget tömören. Családjáról is kérdezem? Kiderül, két lánya van, akik már férjhez mentek - Ultizni nem tanítottam meg ket, mert ez egy borzasztó szenvedély- ismeri el mindjárt az elején. Az ulti tanulást már 14 éves kora táján elkezdte az endrédi kocsma kultúr-intézetben. Minden vasárnap három asztalon ment itt a játék: a szélsn, ahol is kezdett, a szerencsétlenek, a másikon a menk, a belsn az öregek (nevüket István ma is hibátlanul sorolja). Ahhoz, hogy ott a legbelülre kerüljön öt évre volt szükség, de mint mondja: Ebben a játékban úgy év a tanuló id, és még akkor is ront az ember! Én már 35 éve játszom-. A szerencsét, és az esélyeket latolgatva megállapítja, hogy egy ötven százalékos leosztás mellett, tíz játszmából nyolcszor lenne nyer átlagos partnerek ellen. Kérdésemre, hogy Siófokon a legjobb, irigylésre méltó szerénység körmondattal válaszol- Nagyon sok jó ultis van, talán az eredményeim alapján mégis én vagyok, de ez nem jelenti azt, mert ha az állandó vasárnapi partnereimmel leülök Eredményeit sorolva: volt els, második, és negyedik is Siófokon, kétszer jutott be a legjobb 16 közé azon a kiesés rendszer országoson, ahol a fdíj egy millió forint volt. - Hogy csöppent bele a vfélységbe? -kérdeztem, mert nagyon izgatott a dolog. - Ez csak úgy jött az elején, nagycsalád vagyunk, nálunk egy lagzin háromszázan is összejöttek, ennyi embernél jó, ha valaki tudja irányítani a dolgokat. Valahogy érezték rólam, hogy én képes vagyok erre. Annyira sikerült ennek megfelelni, hogy azóta minden reklám nélkül folyamatosan hívnak az egész környékrl, ismersök és ismeretlenek egyaránt. Persze én is tanultam rengeteget hozzá. Figyeltem másokat, és lejegyeztem sok mindent az öregektl is. Ma már van egy forgatókönyvem, amiben a legfontosabb a rendszer, amit a lagzikon is meg kell próbálni biztosítani úgy, hogy emellett azért jó hangulat legyen. Az a lényeg, mert ha az megvan, fele ervel megy minden. Jó kompromisszum teremt készséggel kell rendelkezni, mert a legfontosabb, hogy békesség legyen minden áron. Mindehhez óriási emberismeret szükséges, ami nekem megvan jelenti ki szerényen, de azért kell magabiztossággal. Kiderül róla mindezek után még az is, hogy régebben magnó kísérettel énekelt is, sokan emlékezhetnek erre a vállalatnál, mert vízmves nnapokon is szerepelt. A borhoz, szlhöz való értését bizonygatnia sem kell, nekem, legalábbis biztos nem! Azért, így elfogultan is meg kellett kérdeznem- Ennyi féle érdekldés, szenvedély mellett maradte ki az életébl valami-? - Talán a tanulás, nagyon értek az emberek nyelvén, talán fiskolán pszichológiát, ha tanulhattam volna mondja maga elé tndve. Nem hiszem így utólag, hogy szükséges lenne vigasztalnom, hogy nem sokat vesztett vele. Talán önök, kedves olvasók is egyetértenek velem abban, hogy Szobonya István valószínleg
18 az élet nev fejezetet is jobban tudja, mint azok, akik könyvbl tanulták. Olyannyira, hogy talán hátulról ismeri a lapjainkat. Lehet, hogy ettl olyan király a kártyában is? A évi üdültetésrl Szabó Gábor A nyár általában a pihenés, az üdülés idszaka, így van ez a társaság munkavállalói körében is. A cég által szervezett üdültetés jelen helyzetérl Morvai Veronikával, az Üdülési Bizottság tagjával beszélgettünk: - A társasági üdültetés elmúlt évi tapasztalatainak értékelése után, az idén kisebb átrendezdés tapasztalható az üdülési lehetségek választékában. Magasabb komfortfokozatra törekedtünk a csereüdültetési szerzdések megkötése során, s eközben néhány kevesek által igényelt helyszín változtatására is sor került. A társaság Üdülési Bizottsága május 16-án döntött a üdülési lehetségek elosztásáról, és bizony a 431 f által benyújtott 1275 igény kielégítése - összevetve a rendelkezésre álló 463 lehetséggel- komoly elkészítést igényelt a döntés eltt. Elfordult, hogy egy-egy turnusra f is pályázott. A bizottság az Üdülési Tájékoztatóban közölt szempontrendszer alkalmazása mellett a területi elvet is figyelembe vette, így az els elosztás után a gazdasági egységek igényli közel azonos százalékban (75-80 %) részesültek a lehetségekben. Azok a munkatársak, akik több idpontot, illetve helyszínt is megjelöltek a jelentkezési lapjukon, természetesen nagyobb eséllyel pályázhattak üdülésre. A bizottsági ülés után megmaradt lehetségekrl a Szociálpolitikai Csoport tájékoztatta azokat a munkavállalókat akiknek igénye nem nyert kielégítést, hogy módosíthassanak elképzeléseiken. A szolgáltatások minségében is változás várható. Újabb lakókocsit vásároltunk, így a horvát tengerparton immár 3 db 5 személyes ADRIA típusú lakókocsi került telepítésre. A badacsonyörsi üdülnk az idén került bevonásra az üdültetésbe, melynek kényelme, felszereltsége minden igényt kielégít. Minségi változást jelent a csereüdültetésben Kszeg Bükkfürdvel történt kiváltása is. Továbbra is népszer a fonyódi gyermeküdültetés, melynek keretében 92 f nyári elhelyezését biztosítjuk. A munkavégz-képesség megújítását a társaság a kedvezményes üdültetés mellett ,-Ft összeg üdülési támogatással is segíti, melynek kifizetésére a júniusi bérrel együtt kerül sor. Fogyasztóknak a vízdíjakról A számlák mellé csatolt hírlevélben tájékoztattuk fogyasztóinkat, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelen, a Tárcaközi Bizottság döntött a víziközm-szolgáltatás támogatásának mértékérl. Ezt követen kezdtük alkalmazni a évi lakossági ivóvíz- és csatornahasználati díjakat, melyek visszamenleges hatállyal január elsejétl érvényesek. A támogatási szint alapján országosan mintegy 1200 településen évben a következképpen alakulnak a lakossági díjak: Ivóvízdíj: 240,00 Ft + 12 % ÁFA = 268,80 Ft / m3 Ivóvízdíj és csatornahasználati együttes díj: 434,00 Ft + 12 % ÁFA = 486, 08 Ft / m3 - p -
19 Azokon az önkormányzati tulajdonú víziközmvel rendelkez településeken, ahol a ráfordítás mértéke alacsonyabb, mint a támogatási szint, a évi lakossági ivóvíz- és csatornahasználati díjak mértékérl fogyasztóink a helyi Polgármesteri Hivatalokban, illetve a DRV Rt. ügyfélszolgálati irodáiban érdekldhetnek. A évtl érvényes új lakossági ivóvíz- és csatornahasználati díjakat els alkalommal a május hónapban készül közüzemi számlákban alkalmazza Részvénytársaságunk. A soron következ elszámoló számlában a ténylegesen leolvasott éppen esedékes, évi díjon számlázott fogyasztás mellett, a tavalyi és idei díjak különbözetét tartalmazó számlakorrekció is szerepel. Mivel fogyasztóink különböz idpontokban kapják kézhez az elszámoló számlákat, az alábbi táblázatból kiolvashatja, hogy az Ön esetében mikor kerül sor a díjkülönbözetbl adódó számlakorrekcióra. Amennyiben fogyasztóinknak nehézséget okoz a díjkülönbözetet is tartalmazó víz- és csatornadíj számla egy összegben történ kifizetése, szükség szerint részletfizetési lehetséget kérhetnek. A számlával kapcsolatos kérdése esetén, az illetékes ügyfélszolgálati irodánk munkatársai készséggel állnak rendelkezésére! Megnevezés Májusban küldött számla típusa Júniusban küldend számla típusa Júliusban küldend számla típusa Februári elszámoló számla esetén: Elszámoló számla évi díjjal + korrekció 1. sz. részszámla évi díjjal 2. sz. részszámla évi díjjal Márciusi elszámoló számla esetén: 2. sz. részszámla évi díjjal* Elszámoló számla évi díjjal + korrekció 1. sz. részszámla évi díjjal Áprilisi elszámoló számla esetén: 1. sz. részszámla évi díjjal 2. sz. részszámla évi díjjal Elszámoló számla évi díjjal + korrekció Kedves Bizalmiak, Tisztségviselk, Tagjaink! Tisztelt Munkatársak! A VKDSZ DRV Rt. Munkahelyi Szakszervezete az alábbiakról tájékoztatja tagjait, munkatársakat május 09-én a VKDSZ DRV Rt. MSZ Választmánya üzemi bizalmi testületei álláspontját figyelembe véve megtárgyalta, immár harmadik alkalommal az Rt. KSZ évi módosítását és azt módosításokkal, megjegyzésekkel elfogadta. Egyértelmvé vált, hogy a július 01-tl érvényben lev új Mt. érintette a mi KSZ ünket is, ez abból is látszik, hogy az els elterjesztés 47 pontban került elterjesztésre a munkáltatói oldal részérl. Az elfogadott módosítást a május 30-ai küldöttértekezleten bizalmiaink megkapták. A mun-
20 Kedveztlen: káltatói oldal álláspontját Dr. Molnár úr terjesztette el a szakszervezet részérl Gábor Imre titkár tett észrevételeket, javaslatokat: A évben KSZ mellékleteiként elfogadott üdülési, lakásépítési, segélyezési szabályzatokat a munkáltatói oldal kihagyta a tervezetbl Elutasításra került a végkielégítés emelésére tett javaslat. 50%-ról 30%-ra csökkent a helyettesítés anyagi elismerése. Elutasításban részesült a folyamatos munkarendben dolgozók pótszabadság megállapításra tett javaslata, nem emelkedik az Önkéntes Nyugdíjpénztár 3%-os munkáltatói támogatás mértéke, nem emelkedik a napidíj, étkezési hozzájárulás. Kedvezen alakult: A Vízügyi Szolgálati Munkáért járó jutalom számításának mértéke rl Ft-ra emelkedett. 10 %-os alapbérfejlesztésben részesülnek a felntt vízm kezel, vagy csatornam kezel szakmunkás bizonyítványt megszerzk. A munkabérelleg számítási alapja a helyett Ft kétszereséig terjedhet. Minden évben külön megállapodás tárgyát képezi a munkabérek folyószámlára történ utalásának munkáltató által elismert költségének a mértéke, 2002-ben ez 300Ft/hó. Külön megállapodás rendelkezik a szakmai csoportok anyagi elismerésérl, kiemelten az üzemvezetségek operatív irányítóit. KSZ érdekeltségi melléklete rögzíti a 2002 évi létszám és bértömeget, a szociális terv felosztását és mértékét. Munkáltatói oldal vállalta, hogy egységes szerkezetbe kerül a KSZ május 30-án tartottuk éves Küldöttértekezletünket Balatonszéplakon a Dél balatoni Igazgatóságunk nagytermében. A küldöttértekezleten az alábbiak tárgyalására került sor: Napirend: Megnyitó: május 30-án 9 órakor. 1. Napirendi pont: Tájékoztató az Rt évi Közgylésének döntéseirl, 2002 év várható gazdálkodást, érdekegyeztetést érint kérdéseirl. Eladó: Tóth István vezérigazgató úr. 2. Napirendi pont: Az érdekeltség, minimálbér, bértarifa összefüggései bértömeg gazdálkodást érinten. Eladó: Fábián György szakért. 3. Napirendi pont: A Bizalom Országos Nyugdíjpénztár Küldöttközgylésének aktuális kérdéseirl tájékoztató. Eladó: Török László elnök. 4. Napirendi pont: A VKDSZ DRV Rt. MSZ aktuális kérdéseirl tájékoztató. 3. Nagy várakozás elzte meg az Ágazati éves bérmegállapodás megkötését. A KöViM-VKDSZ döntéssel az éves fejlesztés mértéke 10,5%-os BÉR- TÖMEG fejlesztés lehetséget teremtette meg, ez került be a DRV Rt. üzleti
21 tervébe, ezt fogadta el a társaság Közgylése április 18-ei ülésen. A dolog ez idáig rendben is van, hisz a management, különösen Tóth úr a társaság vezérigazgatója több fórumon kinyilatkozta az ügyvezetés szándékát az átlagkereset típusú bérgazdálkodás helyett, bértömeg típusú bérgazdálkodás társaságunknál történ alkalmazásról, ennek szükségszerségérl. A VKDSZ Ágazati, de munkahelyi szinten is tudomásul vette, támogatta a kezdeményezést, természetesen annak reményében, hogy a bevezetésrl, az alkalmazásról, a létszám és bér alakításról- errl szól az Ágazati megállapodás 3. pontja- foglalkoztatási és bérmegállapodást köt a reprezentatív szakszervezettel a munkáltatói oldal. Ezúton hívjuk fel szakszervezeti tagjaink figyelmét, hogy a megállapodás egyenlre elmaradt május 30-án a VKDSZ DRV Rt. MSZ Küldöttértekezletén Tóth István vezérigazgató úr tájékoztatójában a bértömeg gazdálkodásra történ áttérésérl is szólt: évben várhatóan a létszámot nem érinti a bértömeg gazdálkodás, az üzleti terv igazgatóságokra lebontott évi terve tartalmazza a részmunkaidben történ foglalkoztatás lehetségét év várhatóan a költségek magas bérköltség aránya miatt -amely megközelíti az 50%-ot-, már nehezen tartható a magas létszám, annak ellenére, hogy társaságunk azzal számol, hogy bvül tevékenységi köre és ennek létszám szükségletét bels átszervezéssel és nem létszámleépítéssel tudja megoldani. A Küldöttértekezlet állást foglalt abban, hogy: A 2002 évi Ágazati éves bérmegállapodás alapján a foglalkoztatás és bérgazdálkodást érint kérdésekrl, a munkáltatói intézkedés megtétele eltt kíván megállapodást kötni a DRV Rt. managementjével. Ami a részmunkaidben történ foglalkoztatást érinti, azt javasoljuk szakszervezeti tagjainknak, hogy amennyiben a munkáltatói jogot gyakorló részrl felajánlják a részmunkaidben történ foglalkoztatásra való áttérést és k ezzel nem értenek egyet, jelezzék számunkra. Részükre jogi képviseletet biztosítunk. Dr. Paller Zsuzsanna jogsegélyszolgálat vezet ügyvéd. Tel: Gábor Imre titkár Tel: Tel: május 3-án tartotta a B Országos Nyugdíjpénztár Küldöttközgylését. A DRV Rt. nél 8 helyen tartottunk részközgyléseket. Tisztelt Szakszervezeti Tagjaink! A VKDSZ DRV Rt. Munkahelyi Szakszervezete az év els felében különböz megállapodások megkötésével, május 09-én a KSZ évi módosításának aláírásával tagságunk, munkavállalóink érdekeit képviselte, védte. Növeli szakszervezetünk súlyát, ha minél több munkavállalónk felismeri, hogy szakszervezeti tagságának felvállalásával a saját érdekeit is kifejezi. Ersítsétek a VKDSZ-t Magatokat véditek! Siófok, 2002 június 3. Gábor Imre sk. IB nevében titkár
Ipari Parkok Egyesület 2006. évi közhasznú jelentése
Ipari Parkok Egyesület 2006. évi közhasznú jelentése Adószám: 18067460-2-41 Statisztikai számjel: 18067460-7310-529-01 Székhely: 1012 Budapest, Attila út 123. 1.sz. melléklet: közhasznú egyszersített éves
RészletesebbenJUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete
JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete az önkormányzati tulajdonú vízi közműből szolgáltatott ivóvíz díjának, és az önkormányzati tulajdonú vízi közüzemű által biztosított
RészletesebbenBalatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének 25/2004.(VII.14.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzem vízmbl szolgáltatott ivóvízért és a közüzem csatornam használatáért fizetend
RészletesebbenMegküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay
RészletesebbenPécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgylése a közoktatásról
RészletesebbenAZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere
AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere (Az IPE 1997. és 1999. évi rendes közgyléseinek állásfoglalásai szerint) 1. A szolgáltatási és támogatási rendszer továbbfejlesztésének indokoltsága
RészletesebbenTájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről
1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó
RészletesebbenFizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
RészletesebbenA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2015. március 10-én Tisztújító Közgy?lést tartott a Campus étterem különtermében. A küldöttek a részletes programot, a Közgy?lés anyagát és a jelöl?listát elektronikus
RészletesebbenA Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
RészletesebbenAgrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.
A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak
RészletesebbenA FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. módosított alapító okirata
A FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosított alapító okirata amely azért készült, hogy az I. pontban felsorolt alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv 74/'G. -aiban meghatározott rendelkezéseket
RészletesebbenNYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási
RészletesebbenJavaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a szennyvízcsatorna 2009. évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György - 2 - Tisztelt
RészletesebbenSzigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete
Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete A VÍZ- ÁS CSATORNAHASZNÁLATI DÍJ BÉRLKRE TÖRTÉN ÁTHÁRÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testülete
RészletesebbenRétság Városi Sport Egyesület
- Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a
RészletesebbenKiválóság kultúra fejlődése a DMRV Zrt.-nál Előadás a KIVÁLÓSÁG TAVASZ 2012 rendezvényen 2012. 03. 08. Előadó: Vogel Csaba vezérigazgató
Kiválóság kultúra fejlődése a DMRV Zrt.-nál Előadás a KIVÁLÓSÁG TAVASZ 2012 rendezvényen 2012. 03. 08. Előadó: Vogel Csaba vezérigazgató 1 A CÉG TÖRTÉNETE, JOGELŐDÖK A cég fennállását 1928. október 21-től
RészletesebbenMELLearN Konferencia Szegeden
9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,
RészletesebbenZalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930
Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági
RészletesebbenKáli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója
Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és
RészletesebbenA MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS. A 3/2002. (II.15. ) OM rendelet a következ0ket határozza meg:
Csak úgy tudunk megfelelni gyorsan változó környezetünknek, ha folyamatosan tervezünk és ismerünk minden lehetséget, mely nyitva áll elttünk. Newt Gingrich A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI
RészletesebbenKKV KÖRKÉP április A Figyelő MKIK GVI Volksbank közös kutatása
s o r s z á m Milyen telefonszámon érted el a válaszolót? / körzetszám / telefonszám Kérdezés kezdete: 2008.... hó...nap... óra... perc A kérdező aláírása: igazolványszáma: KKV KÖRKÉP 2008. április A Figyelő
RészletesebbenEmlékeztet! Kedvezményezett: Zöld Kultúra Egyesület (8693, Kisberény, Pet!fi S. utca 20.)
Emlékeztet! a Zöld Kultúra Egyesület (8693 Kisberény, Pet!fi Sándor utca 20.) 2076918180 számon nyilvántartott pályázatának keretében megvalósított Kisebbségi Kerekasztal elnevezés" rendezvényr!l. Kedvezményezett:
RészletesebbenEladó: dr. Vajda László fcsoportfnök, FVM, EU Koordinációs Fosztály
Az EU vidékfejlesztési politikája 2007 és 2013 között volt a témája annak a háttérbeszélgetésnek, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Fosztálya szervezett újságíróknak 2005. június 29-én.
RészletesebbenFedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatottak 2017. évi bérfejlesztésével
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. decemberi ülésére Tárgy:
RészletesebbenKÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/330-4/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A szennyvízcsatorna
RészletesebbenBalatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. szeptember 22. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
RészletesebbenÓnod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:
RészletesebbenMinségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép
Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban Felsoktatási minségtérkép 8. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2012. április 26-27., Gödöll Hegyi-Halmos Nóra ELTE PPK OFI Felsoktatási
RészletesebbenMegküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Veszprém Vizl Péterné Szakszervezet megnevezése: 1.Pedagógusok
RészletesebbenKözzétette: ( Még nincs értékelve
2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam
RészletesebbenKerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 34/2007. (XII.20.) sz. A csatornaszolgáltatás hatósági árának megállapításáról
34/2007.(XII.20.) sz. rendelet A csatornaszolgáltatás hatósági árának megállapításáról Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2007. (XII.20.) sz. rendelete A csatornaszolgáltatás hatósági
RészletesebbenNyertes pályázat a BFT-nél
Nyertes pályázat a BFT-nél Társaságunk pályázatot nyert a Balaton Fejlesztési Tanács 2002. évi pályázatán, melynek révén a BFT támogatja egy on-line telepítés alga klorofill-mér mszer megvásárlását és
RészletesebbenJEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. május 18-án (szerdán) 16.35 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésérl
Szám: 18/2005. JEGYZKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. május 18-án (szerdán) 16.35 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésérl Jelen vannak: Távol: Miakich Gábor polgármester,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület 2010. június 30-án tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. június 30-án tartandó ülésére Tárgy: Enying Város szennyvízelvezetésének és szennyvízkezelésének a kiépítése című projekthez kapcsolódó szükséges döntések meghozatala
RészletesebbenJ E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.
J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti
RészletesebbenMUNKÁLTATÓI ALTERNATÍVÁK
MUNKÁLTATÓI ALTERNATÍVÁK 1 2011. évi CCIX. Törvény a viziközmű szolgáltatásról Az elvek biztosítanák a kiszámítható, fenntartható viziközmű szolgáltatást. Az elvek érvényesülésére még várni kell - Természeti
RészletesebbenCsehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért-, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról,
RészletesebbenEgy délután a fiatalokkal
Egy délután a fiatalokkal 2003. december 1-én a Munkaügyi Osztály szervezésében Tóth István, Társaságunk vezérigazgatója, 20 felsfokú végzettség, pályakezd fiatallal töltött el egy délutánt Siófokon, az
RészletesebbenZalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930
Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági
RészletesebbenRövid távú munkaerőpiaci előrejelzés és konjunktúra kutatás 2007. SZEPTEMBER - OKTÓBER
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma Rövid távú
RészletesebbenFöldeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,
Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.
Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester
RészletesebbenA végzős évfolyamok tanulói által megszerzett komplex típusú állami nyelvvizsgák a Kossuth Lajos Gimnáziumban
Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre u. 142. Tel/fax.: 283 1270 E-mail: kossuth@klgbp.hu Internet: www.klgbp.hu A végzős évfolyamok tanulói által megszerzett típusú állami nyelvvizsgák a Kossuth
RészletesebbenA rendelet alkalmazási köre 1..
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004.(VII.12.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzemű vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemű csatornamű használatáért fizetendő
RészletesebbenTÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
RészletesebbenHUNCUT KKE (HUNniai Cukorzacskó-gyjtk Társasága Kulturális Közhasznú Egyesület) alapító okirata szerinti célja:
Köszönöm megtisztel figyelmüket, és a lehetséget a rövid beszámolóra. Kicsit gondban vagyok, mirl is írjak, többeknek esetleg maga az egyesület foglalkozási témája is elég ismeretlen, bár az elz képvisel
RészletesebbenMiért válaszd az E-business menedzsment szakirányt?
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Az e-business menedzsment több, mint egy újabb oktatás az elektronikus kereskedelemr l. Ha meg akarunk felelni az elektronikus üzletvitel kihívásainak,
RészletesebbenBaranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban
RészletesebbenPártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje
Nemzeti Akkreditálási Rendszer Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje NAR-87 2. kiadás Hatálybalépés: 2016. december 2. NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december 1/7 oldal NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december
RészletesebbenJavaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére Tárgy: Javaslat a szennyvízcsatorna 2011. évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György - 2 - Tisztelt
RészletesebbenLankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
RészletesebbenE G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S
E G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyrészrl: név: Város Önkormányzata székhely: 2000, Városház tér 1-3. PIR törzsszám: 395368 KSH azonosító: 1315440 adószám: 15395364-2-13
RészletesebbenRövid távú munkaerő-piaci előrejelzés és konjunktúra kutatás
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma Rövid távú
RészletesebbenA 2013. ÉVI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSE
SZEGEDITUDOMÁNYEGYETEM A2013.ÉVIBESZÁMOLÓ SZÖVEGESÉRTÉKELÉSE SZEGED PIRtörzsszám:329815 Honlapcíme:www.uszeged.hu I. Általános indoklás (feladatkör, tevékenység bemutatása) I.1 Az intézmény feladatkörének,
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
RészletesebbenSAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei :
SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve Tervdokumentáció részei : I/1. számú melléklet: I/2. számú melléklet: I/3. számú melléklet:
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az
RészletesebbenA KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE
A KONZUM NYRT. 2011. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. 1988-ban alakult a Konzum Áruház Szövetkezeti Közös Vállalat jogutódaként. Kezdetben a cég meghatározó profilja a kereskedelem,
RészletesebbenGyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer
Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben 2017. Bérbesorolási rendszer Tartalomjegyzék Vasúti tevékenység bérbesorolási rendszere... Hiba! A könyvjelz nem
RészletesebbenAz egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013.
Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013. Készítette az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak az
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő
RészletesebbenKálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság
Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásának átfogó értékelése Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Bimbó Mária gyámhivatali ügyintézı
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,
RészletesebbenA TÁVOKTATÁSBAN REJL ESÉLYEGYENLSÉG
A TÁVOKTATÁSBAN REJL ESÉLYEGYENLSÉG Kriskó Edina GDF, krisko@gdf.hu Muhari Csilla GDF, muhari@gdf.hu Kivonat: A Szerzk mindenekeltt bemutatják az esélyteremt informatika és informatikai eszközökkel támogatott
RészletesebbenVESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.
Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei
RészletesebbenVállalati bérezési politika
Vállalati bérezési politika A 75/2009 (VIII.29.) Kormányrendelet alapján a Társaság közzéteszi az alábbi információkat, figyelemmel az Alkotmány 59. () bekezdésében, a személyes adatok védelméről és a
RészletesebbenA felsoktatás, mint szolgáltatás. Kerül Judit Nyíregyházi Fiskola
A felsoktatás, mint szolgáltatás Kerül Judit Nyíregyházi Fiskola Témaválasztás indoklása A felsoktatási intézmények csak akkor válhatnak szolgáltató intézményekké, ha ismerik és képesek kielégíteni a
RészletesebbenGYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében
GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,
RészletesebbenCloud Computing a gyakorlatban. Szabó Gyula (GDF) Benczúr András (ELTE) Molnár Bálint (ELTE)
Cloud Computing a gyakorlatban Szabó Gyula (GDF) Benczúr András (ELTE) Molnár Bálint (ELTE) Az el adás felépítése CLOUD ALKALMAZÁSI FELMÉRÉSEK CLOUD COMPUTING DEFINICIÓK CLOUD SZOLGÁLTATÁSI ÉS ÜZEMEL-
RészletesebbenAbaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív
Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések
RészletesebbenHelyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
1/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 20-án az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS június 30-i rendes ülésére
Új napirendi pont Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 30-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII. 26.) rendelet
Részletesebben8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. május 08. Kónyáné dr. Zsarnovszky
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves
TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Mködési
RészletesebbenKiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén
Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén 1. Kell külön értesíteni a munkavállalót a KSZ megszűnéséről? Ok: A KSZ határozott időre került megkötésre, december 31-én automatikusan lejár.
RészletesebbenA STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése
A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak
RészletesebbenA szolgáltatás díja 2. 1
Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2003.(XII.20.) K.t. rendelete az ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés, és tisztítás díjainak meghatározásáról és az áralkalmazási feltételekről
RészletesebbenÚj név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.
Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,
RészletesebbenCSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott nyílt képviselő-testületi
RészletesebbenBorpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 2. szám 26. február 7. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 9-1. ábra: Nemzetközi
RészletesebbenA Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,
IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ
RészletesebbenKellemes Ünnepeket!!
HBM HÍRLAP 2013. április 4.évfolyam 4.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) Kellemes Ünnepeket!! Locsoló vers Jó reggelt,
RészletesebbenMEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET
Iktatószám: Gy. 4-3/2012. MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Budapest, 2012. január 06. MÁV-TRAKCIÓ VASÚTI VONTATÁSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1087 Budapest,
RészletesebbenJegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenAz építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
Az építőipar 2012.évi teljesítménye Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipari termelés alakulása 2012-ben is folytatódott az építőipari termelés 2006 óta tartó csökkenése Az építőipar egésze
RészletesebbenBalatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.
Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenKözalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Többen jelezték, hogy véleményük szerint nem megfelelő a fizetési osztályba sorolásuk. Az alábbi cikk közérthetően magyarázza
RészletesebbenINTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
RészletesebbenXIX. Évfolyam 1. szám
XIX. Évfolyam 1. szám Hosszú hetek óta a Népszabadság 2004. január 14-ei számának "Egy pohár víz a Klenity-dlben" cím ironikus hangvétel cikke jár a fejemben. A történet fszereplje - egy a fvárostól mindössze
RészletesebbenKONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához
A 296/2006.(XI.28.) Kt. sz. melléklete KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A szociális területen alkalmazott két f jogszabály
RészletesebbenAz EVDSZ évi munkaprogramja
1 Az EVDSZ 2011. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2011. február 02.-i SZV ülésen 2 Bevezető Az EVDSZ 2011. évi munkaprogramja az EVDSZ VI. Kongresszusán elfogadott programra, valamint az ez alapján
RészletesebbenAkikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
Részletesebben