Krékits József Jászay László SZLÁV IGEASPEKTUS. különös tekintettel az orosz nyelvre AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Átírás

1 Krékits József Jászay László SZLÁV IGEASPEKTUS különös tekintettel az orosz nyelvre AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

2 ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2008 Krékits József Jászay László, 2008 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

3 Tartalom ELSŐ RÉSZ (Krékits József) Bevezetés Kérdésfeltevés Az aspektualitásról Az aspektusok és az akcióminőségek kölcsönös összefüggése A perfektív igék invariáns jelentése A szláv igék klasszifikációjának kérdéséről A rezultativitás kérdéséhez a szláv igékben Az ellentétes jelentésekről A potenciális és az aktuális jelentés a szláv igékben Kezdő igék A tulajdonképpeni kezdő, illetve ingresszív akcióminőségű igék A зa- és вз- igekötős kétarcú kezdő igék Az ambivalens пo- igekötős kezdő igék Metszéspontok a kezdő és a szemelfaktív igék lexikai és grammatikai jelentéseiben A пo- igekötős motív igék jelentései Grammatikai jelentésváltozások a kezdő igékben Finitív igék Ellentétes nézetek összeütközése a finitív igék jelentésének értelmezésében A finitív igék prototipikus jelentése A finitív igék alapjelentése és konnotációja Metszéspontok a finitív és a perduratív igék jelentésében Az oт- igekötős finitív igék augmentatív-finitív mellékjelentése Az oт- igekötős finitív igék rezultatív-finitív mellékjelentése Grammatikai jelentésváltozások a finitív igékben Delimitatív igék A delimitatív igék alap- és prototipikus jelentése A пo- igekötős delimitatív igék attenuatív mellékjelentése A delimitatív igék konnotációja Metszéspontok a delimitatív és az augmentatív igék jelentésében A szemléleti aktáns előtérbe kerülése a delimitatív igék jelentésében Grammatikai jelentésváltozások a delimitatív igékben Perduratív igék A perduratív igék alap- és prototipikus jelentése A perduratív igék konnotációja Metszéspontok a delimitatív és a perduratív igék jelentésében A szemléleti aktáns előtérbe kerülése a perduratív igék jelentésében Grammatikai jelentésváltozások a perduratív akcióminőségű igékben Perfektív akcióminőségek Kvantitatív-terminatív akcióminőségek Specifikus rezultatív-terminatív igék A temporatív-terminatív igékből képzett gyakorító igék Az Első rész összefoglalása A cselekvésmódok összefüggése A cselekvésmódok oppozíciói

4 Metszéspontok az akcióminőségek lexikai jelentéseiben Metszéspontok a temporatív-terminatív, a kvantitatív-terminatív és a specifikus rezultatív-terminatív igék grammatikai jelentéseiben Zárszó MÁSODIK RÉSZ (Jászay László) Az aspektus kategóriája a szláv nyelvekben A szláv aspektus általános jellemzése Funkcionális különbségek a szláv aspektuson belül Különbségek a befejezett igével alkotott kapcsolatokban Különbségek az aspektus használatában ismétlődő cselekvés kifejezésekor Különbségek az aspektus használatában általános tényközlő jelentésben Különbségek narratív funkcióban Az aspektusviszonyok morfológiája az oroszban Az aspektuspárok elsődlegesen morfológiai szempontból Bevezető megjegyzések A folyamatos ige perfektivációja A befejezett ige imperfektivációja Háromtagú korrelációk Azonos képzési folyamatban létrejött változatok Imperfektív igék a két különböző aspektusképző folyamat eredményeként (az aspektushármasok) A páros igék képzésének és lexikai azonosságának összefüggése Az aspektuspár fogalma Az aspektuspárok hierarchiája funkcionális alapon A szemléleti viszony mezőszerkezetben Aspektuspár képzése szóképzés vagy szóalakképzés? A szemlélet és az ige jelentésének kapcsolata Az aspektuspárok szemantikai típusai A kérdés történetéről Az aspektuspárok javasolt szemantikai típusai A lexikai jelentés szerepe a grammatikalizálódott szemlélet kifejezésében Az aspektus és a lexikai jelentés kapcsolatának szintjei Használati korlátozások a folyamatos szemlélet némely jelentésében Az aspektuskorrelációk funkcionális sajátosságai A folyamatos befejezett aspektusbeli viszony oppozíciós típusai Bevezető megjegyzések Az aspektusok erős oppozíciója Az aspektusok triviális oppozíciója Az aspektusok gyenge oppozíciója, a perfektívum és az imperfektívum konkurenciája Az erős és gyenge oppozíció tagadáskor A szemléleti oppozíció jellege az invariáns jelentések szintjén Szintagmatikai korlátozások az aspektusban Két imperfektívum egy aspektushármasban Bevezető megjegyzések Tárgyas imperfektívumok az aspektushármas részeként Inchoatív imperfektív változatok az aspektushármasban Kettős aspektusú igék Általános jellemzésük A kettős aspektusú igék prefixációja A kettős aspektusú igék szuffixális imperfektivációja A levonható következtetések Általános összegzés a Második rész alapján Irodalom Tárgymutató

5 ELSŐ RÉSZ

6 Bevezetés Kérdésfeltevés A szentpétervári nyelvészeti iskola neves tudósa, Alekszandr Bondarko egyik összefoglaló jellegű tanulmányában még nem vagy alig vizsgált kérdések egész sorát veti fel, melyek közül mi négy kérdést emeltünk ki: 1) az igék akcióminőségét rögzítő cselekvésmódok összefüggésének, 2) a cselekvésmódok oppozíciójának, 3) az akcióminőségek metszéspontjainak, kereszteződésének tanulmányozását, illetve az e kérdésekkel összefüggő jelentésváltozások vizsgálatát. A 4. kérdés pedig az egyes akcióminőségek egyszemléletűségének (defektivitásának), valamint párképzésének okaira keres választ; vizsgálata szervesen kapcsolódik az előző kérdések tanulmányozásához (Bondarko 1975a: 64). Papp Ferenc mindkét könyvében egyértelműen leszögezi, hogy a szemléletkategória a morfológiai ismérvek mellett a széles értelemben vett szintaktikai eszközökkel jut kifejezésre (Bolla Páll Papp 1977: 366; Papp 1979: 228). Valóban, a szintaktikai eszközök, a szövegkörnyezet figyelembevétele nélkül elképzelhetetlen az aspektuális jelentések, illetve jelentésváltozások vizsgálata. Papp Ferencnek ezt a frappánsan tömör meghatározását jól alátámasztják A. Anyikina és Jurij Apreszjan kijelentései. Egyre nyilvánvalóbbá válik hangoztatja cikkében Anyikina, hogy az igei jelentések feltárásában a morfológiai ismérv egymagában kevésnek bizonyul, szükség van még az ige környezetének a vizsgálatára is (Anyikina 1964: 165). Jurij Apreszjan felteszi a kérdést, képes-e a szintaxis, a szövegkörnyezet módosítani, illetve megváltoztatni a szó jelentését? Erre a kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk hangsúlyozza az ismert nyelvész az ige szemantikájával foglalkozó könyvében (Apreszjan 1967: 29). Kutatómunkám során meggyőződhettem arról, hogy az élő nyelvhasználatban a belső és külső tényezőktől, az igekötő és a motiváló ige jelentésétől, a szövegkörnyezettől és a szituációtól vagy a cselekvések emocionális értékelésétől függően megváltozhat egy és ugyanazon ige akcióminősége. A temporatív-terminatív és a kvantitatív-terminatív igék jelentésfunkcióit vizsgálva azt tapasztaltam, hogy az egyes cselekvésmódok (akcióminőségek) között a határok mozgékonyak, hogy az igék akcióminőségét kifejező jelentések a különböző morfológiai, szintaktikai és emocionális tényezőktől függően gyakran keverednek vagy áthajlanak (átcsapnak) egymásba. 9

7 Az aspektualitásról A nyelvtani jelenségek vizsgálatának differenciálódása, a mélységi és felszíni kategóriák egységének és kölcsönhatásának a felismerése vezetett el a nyelvészetben a különböző funkcionális szemantikai kategóriák, a temporalitás, a modalitás, a perszonalitás vagy éppen az aspektualitás kialakulásához. Az aspektualitás fogalmát elsőnek Alekszandr Bondarko fogalmazta meg, aki szerint az aspektualitás olyan funkcionális-szemantikai kategória, amely a cselekvés lefolyása jellegének legkülönbözőbb kifejezési eszközeit foglalja magában (Bondarko 1971b: 12). Az aspektualitás tehát nem azonos az aspektus grammatikai kategóriával, mert az aspektualitás nemcsak a mélységi szemantikát, az aspektus invariáns jelentéseit, hanem a felszíni szemantikát, az aspektualitás lexikai és mondattani összetevőit is magában foglalja. Az aspektualitás funkcionális-szemantikai kategóriájának három fontos összetevőjét különböztetjük meg: 1. Az aspektualitás morfológiai magját, az aspektus grammatikai kategóráját, az aspektualitás mélységi jelentéseit, amelyek a szintagmatikai jelentések (az egyedi specifikus jelentések) általánosítását jelentik. 2. Az aspektualitás lexikai összetevőit: idetartozik a terminativitás/aterminativitás lexiko-grammatikai kategóriája, amely a cselekvés jellegét rögzítő különböző cselekvésmódokat (akcióminőségeket) fogja össze. Idetartoznak még az ige belső lexikai és grammatikai jelentéseit befolyásoló igefüggvények, a cselekvés korlátozói : вдруг, часто, два часа, вдоволь; написать письмо, пойти в школу. 3. Az aspektualitás harmadik összetevőjén a mondatban kifejezésre jutó más igei cselekvésekkel összefüggő relatív időviszonyokat értjük: az egyidejűséget, az előidejűséget és az utóidejűséget, vagyis az aspektualitás szintaktikai komponenseit. A mélységi szintű fogalmi invariánsok az orosz nyelvben a felszíni variánsokban valósulnak meg. Egymagában a mélyszemantika alapján, meghatározott morfológiai, szintaktikai, szóképzési és egyéb eszközök vizsgálata nélkül nem valósítható meg a konkrét nyelvi jelenségek értelmezése és rendszerezése (Bondarko 1973b: 12 13). Csak az aspektualitás kategóriája képezheti alapját két olyan különböző rendszerű nyelv összevetésének is, mint az orosz és a magyar nyelv. A magyar nyelvnek írja Németh László mindig a fejlettebb nyelvekkel mérkőzve kellett gazdagodnia A magyar nyelv most került először egy kelet-európai nyelv hatása alá, amelytől eredetében, nyelvtanában különbözik ugyan, észjárásában azonban jóval közelebb áll, mint a latinhoz, vagy a nyugati nyelvekhez (Németh 1963: ). A fordító szemével vizsgálva a magyar nyelvet, Németh László rámutat, hogy az olyan hiányok, mint a cselekvés idejének pontatlanabb jelölései, csak látszólagosak: valójában a magyar nyelvben is elég finom consecutio tempo rum működik, s az igeidők jelöléséért és viszonyításáért kárpótol a cselekvés jellegének (kezdő, mozzanatos, tartós, ismétlődő stb. voltának) változatos rögzítése (uo.: 321). A cselekvés jellegét rögzítő magyar nyelvi akcióminőségek részletes (szemantikai, pragmatikai és szintaktikai) feldolgozása még várat magára. Ebben segítségünkre lehet a szláv akcióminőségek magyar nyelvi összevetése. 10

8 Az aspektusok és az akcióminőségek kölcsönös összefüggése 1. Az aspektualitás második összetevőjét az akcióminőségek (másképpen: cselekvésmódok, Aktionsartok) alkotják. A szláv igék akcióminőségeinek feltárásával Sigurd Agrell (1908), svéd nyelvész foglalkozott. Őt követték olyan aspektológusok, mint Erwin Koschmieder (1928), Jurij Maszlov (1948), Djuro Grubor (1953), Kristine Netteberg (1953), Ivan Poldauh (1954), Wolfgang Boeck (1956), Alexander Isačenko (1960), Alekszandr Bondarko (1971a), Mihail Seljakin (1972), Kalina Ivanova (1974), Ella Sekaninova (1980) Sigurd Agrell az első nyelvész, aki az Aktionsart fogalmát elválasztotta az aspektus fogalmától. Aktionsarton nem a szláv ige két főkategóriáját, a folyamatos és befejezett cselekvésformát (az imperfektívumot és a perfektívumot) érti ezeket aspektusoknak nevezi. Agrell felfigyelt az olyan összetett igékre (valamint az olyan egyszerű igékre és szuffixumos képződményekre is), amelyek úgymond pontosan és találóan fejezik ki a cselekvés végrehajtásának a módját: azt, hogy hogyan és miként megy végbe a cselekvés (Agrell 1908: 78). Csak húsz évvel később figyel fel Erwin Koschmieder, lengyel aspektológus Sigurd Agrell nézeteire, és támasztja fel őket. Ő is kinyilvánítja azon véleményét, hogy az aspektustól élesen el kell határolni a cselekvésmódokat, amelyek nem azt fejezik ki, hogyan szemléljük, hogyan fogjuk fel, hanem azt, hogyan folyik, hogyan megy végbe a cselekvés ( wie die Handlung vor sich geht ) (Koschmieder 1928: 282). 2. Az akcióminőségek kategóriájáról mind ez ideig nem alakult ki egységes felfogás. Általánosan elfogadott az a nézet, hogy az akcióminőségek (cselekvésmódok) olyan szemantikai kategóriát alkotnak, amely szorosan összefügg az aspektuskategóriával, és hogy a cselekvés lefolyásának a jellegét rögzítik. Az akcióminőségek gazdagsága, változatossága a szláv nyelvekben egy idegen számára az önkéntelen összevetés során is azonnal szembeötlik. Egy német nyelvész, Wolfgang Boeck is felhívja az aspektológusok figyelmét Sigurd Agrell könyvére, és a cikke végén felveti az aspektusok és az akcióminőségek viszonyának, szoros kapcsolatának a kérdését: Wie verhalten sich nun die Aktionsarten zu den Aspekten? (Hogyan viszonyulnak az akcióminőségek az aspektusokhoz?) (Boeck 1956: 322). Így válaszol rá: Sowohl die Aspekte als auch ein Teil der Aktionsarten drücken ja Beziehungen zur Zeit aus (Mind az aspektusok, mind pedig az akcióminőségek egy része összefügg az idővel) (uo.: 322). Meglehetősen elvont válasza feltételezhetően így pontosítható: Mind az aspektusok, mind pedig az akcióminőségek összefüggnek a cselekvés belső idejével. Remek kérdésfeltevésére adott homályos és pontatlan válaszát egy másik tanulmányában részben korrigálja, amikor kijelenti, hogy az aspektusok a lexika és a grammatika bonyolult és hosszan tartó harca során az eredeti akcióminőségekből keletkeztek (Boeck 1961: 227). Alekszandr Bondarko sem tagadja, hogy történetileg a legrégibb akcióminőségek megelőzték az aspektusokat. Egy olyan fejlődési folyamatnak vagyunk a tanúi, amely eredményében az akcióminőségek legkülönfélébb csoportjainak grammatikalizálódásával a szláv nyelvekben az aspektusrendszer kialakulásához vezetett (Bondarko 1971b: 15). Marina Remnyova az aspektusrendszer kialakulását vizsgálva megjegyzi, hogy az évszázadok során az aspektus fejlődésében úgy a jelentés, mint a formai kifejezés tekintetében egyfajta mozgás, változás észlelhető, amely a konkrét lexikai, féllexikai, az egyre inkább absztrahálódó cselekvésmódoktól az 11

9 absztrakt grammatikai aspektuskategória kialakulásához vezetett. A továbbiakban kifejti, hogy az -ива- utóképző, amely valamikor új szó képzésére szolgált, elvesztette eredeti iteratív jelentését, és képessé vált a cselekvés folyamatának a kifejezésére (Remnyova 1967: 63). Véleményem szerint az -ива-nak ez a szóképző funkciója még ma is több esetben fennmaradt; egyes -ива- szuffixummal képzett igék még a mai napig sem képesek a cselekvést folyamatában visszaadni: nem alkotnak igepárt a motiváló igével, mert ma is iteratív akcióminőséget fejeznek ki például az olyan igék, mint a постукивать, проживать stb. 3. Bihari József a legnehezebb problémák közé sorolja az aspektusok és az akcióminőségek kölcsönös viszonyának, összefüggésének a megállapítását a szláv nyelvekben. Kandidátusi értekezésének a téziseiben ezt írja: Annak ellenére, hogy ma már szinte axióma: a két kategória nem azonos, mihelyt azonban szétválasztjuk őket, felvetődik az izgalmas kérdés: milyen kölcsönös viszony van köztük, hol a határ az aspektus és az Aktionsart között s. i. t. (Bihari 1963b: 4). Arra a következtetésre jut, hogy a cselekvésmódok és az aspektusok között nyilván erős kölcsönhatás van, de hogy ez miben mutatkozik meg, annak a megválaszolására nem vállalkozik. Viszont előremutat, amikor kijelenti, hogy az Aktionsartok és az aspektusok különválasztása a szláv ige tudományos feldolgozásának elengedhetetlen feltétele (Bihari 1963b: 8). 4. Az orosz nyelvészek közül elsőként Jurij Maszlov hívja fel a figyelmünket az aspektusok és az akcióminőségek összefüggésének, egymásra gyakorolt kölcsönhatásának a vizsgálatára (Maszlov 1962: 12). Hogy ez a kölcsönhatás hogyan valósul meg, erre csak néhány évvel később válaszol Maszlov, hangsúlyozva, hogy az aspektusok és az akcióminőségek egymásra gyakorolt kölcsönhatása és összefüggése részint az aspektusok párba fejlődésének lehetséges, illetve lehetetlen voltában (defektivitásában), részint az egyes igecsoportokon (különböző akcióminőségeken) belüli specifikus grammatikai jelentéspotenciál feltárásában nyilvánul meg (Maszlov 1965: 71). Lényegében ugyanezt ismétli Bondarko is egy későbbi összefoglaló jellegű tanulmányában, és nem véletlenül, mert a témában megjelenő munkák, Jurij Maszlov útmutatását figyelmen kívül hagyva, a különböző igecsoportokat csupán lexikai szempontból, rendszerint egyetlen szublimált lexikai jelentésre visszavezetve vizsgálják. Az eltéréseket tudomásul veszik, kialakulásuk okaira nem mutatnak rá. Nem kutatják az egyes igecsoportok általános grammatikai jelentésének pozicionális megvalósulási formáit, az egyedi (specifikus) grammatikai jelentésfunkciókat, melyek vizsgálatára Alekszandr Bondarko ismételten felszólít (Bondarko 1975a: 63). 5. Véleményem szerint az aspektusok és a cselekvésmódok kölcsönhatása és összefüggése nemcsak a szemléleti igepárok képzésének lehetséges, illetve lehetetlen voltában és az egyedi (specifikus) grammatikai jelentések feltárásában nyilvánul meg, hanem a perfektív szemléletű igék általános lexikai (temporatív-terminatív, kvantitatív-terminatív és rezultatív-terminatív) jelentéseinek az egyes igecsoportokon belüli tükröződésében, illetve megvalósulásában is. A funkcionális analízis szempontjából tehát nemcsak az vizsgálandó, hogyan tükröződik a specifikus (az egyes) az általánosban és az egészben, hanem megfordítva is, hogyan tükröződik az általános és az egész (az egész aspektusrendszer) az egyediben, vagyis a nyelv specifikus lexikai és grammatikai jelenségeiben. 12

10 A szláv aspektológusok a perfektív igék jelentésében az általános és az egyes kölcsönös összefüggésének vizsgálatánál figyelmen kívül hagyják a közbülső láncszemet: a különöst, melyet G. W. F. Hegel meghatározott általános -nak nevez: die Besonderheit ist wieder weiter nichts als die bestimmte Allgemenheit (Hegel 1841b: 45). A perfektív alakok általános lexikai jelentésén a terminativitást, a cselekvés határának elérését értjük (lásd Bondarko 1976: ). A terminativitás kategóriája és az egyedi lexikoszemantikai jelentések (akcióminőségek) között foglalnak helyet a temporatív-terminatív, a kvantitatív-terminatív és a rezultatív-terminatív jelentések, melyek a nem és az egyed között a faj -t, a különöst ( a meghatározott általánost ) képviselik. Viszonyítási rendszeremben a különöst az egyeshez, az egyedihez képest én is általános gyanánt szerepeltetem. A perfektív igék invariáns jelentése 1. Az utóbbi időben felújultak a viták az aspektológia örökös kérdéséről, a perfektív igék általános, invariáns jelentéséről. Az invariáns kutatásában három periódust különböztetünk meg: 1) a pretradicionális periódust (E. Černy, S. Agrell, A. Meillet, N. van Wijk és mások), 2) a tradicionális periódust (S. Karcevski, J. Sz. Maszlov, A. V. Iszacsenko, Dj. Grubor, N. Sz. Avilova és mások) és 3) az ún. poszttradicionális periódust (A. V. Bondarko, A. Wierzbicka, M. J. Glovinszkaja, Z. Vendler, Kiefer Ferenc és mások). 2. A perfektív igék invariáns jelentését az aspektológiában különbözőképpen értelmezik: nem sikerült megalkotni egy egységes koncepciót, a nézetek teljes azonosságát. Ennek okát abban látom, hogy még a szakemberek körében is olyan nézetek ütköznek egymással, amelyek valójában nem állnak szemben egymással, nem zárják ki, hanem ellenkezőleg, kiegészítik egymást. H. G. Klein, a generatív nyelvészet egyik képviselője monográfiájában rámutat egy divatossá vált jelenségre a generatív szellemű munkákban, amelyek szerzői (a tradicionális terminológia hiányos ismerete következtében) vagy tagadják, vagy újból felfedezik a régi terminusokat, és ilyenformán elsiklanak a velük kapcsolatos problémák fölött (Klein 1974: 90). 3. Ebben a fejezetben nem tűztem ki célul az aspektológiai irodalomban használt speciális terminusok megvitatását. Csupán azokra a kérdésekre keresem a választ, amelyeket a szakemberek vetettek fel az utóbbi időben: hogyan függnek össze felvetéseik, és hogyan egészítik ki egymást a filozófia és a nyelv szempontjából? 3.1. Az aspektológusok mind ez ideig kevés figyelmet fordítottak a pretradicionális korszakra visszavezethető meghatározottság/meghatározatlanság (determinativitás/ indetermi na tivitás) kategóriájára, mely az ismert szlavista, Antoine Meillet nevéhez fűződik (Meillet 1924). Meillet nyomán Jurij Maszlov is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az aspektusok a cselekvés meghatározottságának/meghatározatlanságának indoeurópai kategóriájából keletkeztek. Maszlov Meillet-nek ezt az elméletét az eddigiek közt a legsikerültebbnek és a legigazabbnak tartja (Maszlov 1958: 11). Egy másik munkájában felhívja figyelmünket arra is, hogy N. van Wijk és követői a szláv perfektivitást lényegében a meghatározottság jelentésére vezetik vissza, a szláv imperfektivitást pedig 13

11 a meghatározatlanság jelentésére (Maszlov 1959a: 565). Djuro Grubor Szergej Karcevszkijjel polemizálva kijelenti, hogy a meghatározottság kategóriája egybeesik a perfektivitás kategóriájával: Одређеност опћенито призната перфективности (Grubor 1953: 192) A meghatározottság/meghatározatlanság kategóriájáról szóló ellentmondásos nézetek elsősorban azzal magyarázhatók, hogy Maszlov az egyirányú mozgást kifejező imperfektív igéket ( определенные глаголы ) meghatározott irányú igéknek, a nem egyirányú mozgást kifejező imperfektív igéket pedig meghatározatlan irányú igéknek nevezte el (Maszlov 1958). Ez zavarhoz vezetett. A legújabb orosz grammatikában már csak egyirányú / nem egyirányú mozgást jelentő igékről beszélnek a szerzők. Van Wijk kitűnő érzékkel rámutat, hogy az egyirányú mozgást kifejező igék az óbolgár szövegekben még mint egyalakú kétaspektusos igék voltak használatosak (Wijk 1962: 244), és ezért a régi nyelvben olyan tulajdonságokkal bírtak, amelyek képessé tették őket arra, hogy meghatározott (a szó tövében a határ szóval) cselekvést rögzítsenek, vagyis olyan cselekvést, amelyet lezár egy határpont (lásd Krékits 1989: 16; 2001: 94). Antoine Meillet is a fentiek szellemében fogalmazza meg a meghatározott és a meghatározatlan cselekvést kifejező igeszemléleti jelentéseket: L aspect déterminé indique un procès qui aboutit à un terme défini ; L aspect indeterminé indique un procès qui se poursuit sans terme défini (A meghatározott aspektus olyan folyamatot jelöl, amely egy határpontban ér véget; A meghatározatlan aspektus olyan folyamatot jelöl, amely egy meghatározott végpont [egy bizonyos határpont] elérése nélkül folyamatban marad) (Meillet 1923: 244) Erwin Koschmieder, lengyel nyelvész a szemléleti szituációs típusok elemzése során a bekövetkezés ( Eintritt ) és a folyamat ( Währen ) oppozíciójából indul ki (Koschmieder 1934: 224). Meghatározásában Koschmieder a perfektív cselekvés bal oldali határát hangsúlyozza, emeli ki, miközben nem tagadja, hogy a perfektív szemléletű igék a cselekvést a maga teljességében jelenítik meg: Das perfektive Aspekt drückt aus, daß das Ausgesagte von Sprechendem als Ganzes [kiemelés tőlem K. J.] betrachtet wird (Koschmieder 1929: 104). Ez a koschmiederi bekövetkezés ( Eintritt ) Brugmanra vezethető vissza, aki szerint az események láncolatában elhelyezkedő egymás utáni, egymásra következő cselekvéseket rögzítő indoeurópai komplexív aorisztosz a cselekvést a maga totalitásában adja vissza: Unmittelbar aus dem, was wir das Wesentliche der Aoristbedeutung genannt haben, versteht sich der Gebrauch, dass man durch den Ind. Aor. einen Vorgang in seiner Totalität konstatiert (Brugman 1904: 262). Az egymásutániság, az egymásra következés (Gyomlay Gyulánál: rákövetkezés 1907: 233) megfelel annak a perfektív jelentésfunkciónak, amelyet Koschmieder bekövetkezésnek nevez; a rákövetkezés itt szinonimmá válik a bekövetkezés terminussal. (J. Sz. Maszlov az Eintritt német szót oroszra наступление -nek [rákövetkezésnek] fordítja Maszlov 1976: 128). Koschmieder meghatározását Sigurd-G. Andersson svéd nyelvész pontosítja, amikor azt állítja, hogy a bekövetkezés mindig feltételezi a cselekvés határának az elérését (Andersson 1972: 193). A fent kifejtett nézetekből is kitűnik, hogy Meillet a figyelmét a cselekvés jobb oldali határára összpontosítja, míg Koschmieder a bekövetkezés terminusával a cselekvés bal oldali határára koncentrál, nem tagadva emellett a perfektív cselekvés totális jellegét. A filozófia és a nyelv szempontjából a leginkább elfogadható meghatározások Jurij 14

12 Maszlov és Kiefer Ferenc nevéhez fűződnek. A perfektív cselekvés mindkét határára egyszerre irányítja figyelmünket Maszlov, aki szerint a perfektív szemléletű ige a cselekvést a maga osztatlan egészében adja vissza, ami azt jelenti, hogy a perfektív ige a cselekvést két oldalról (balról és jobbról egyaránt) határolja körül, míg az imperfektív ige cselekvésének határai elmosódnak, mert az imperfektív cselekvés nem teljes, nontotális (Maszlov 1959: 9). Egy másik helyen a perfektív igék invariáns jelentését valamivel részletesebben fejti ki, amikor megállapítja, hogy a perfektív aspektus az igei cselekvést fázisaira nem osztható egységes egészként adja vissza (Maszlov 1959b: 221). A maszlovi meghatározás figyelmünket a perfektív ige mindkét határára (jobb és bal oldali határára), a cselekvés megkezdésének, folytatásának és befejezésének a belső egységére irányítja. Alekszandr Bondarko helyesen állapítja meg, hogy a cselekvés osztatlan egészén mindenekelőtt azt értjük, hogy a perfektív cselekvést nem oszthatjuk fel különálló szakaszokra, fázisokra (Bondarko Bulanyin 1967: 31). Kár, hogy Bogusławski lengyel nyelvész ellentmond Bondar kónak, amikor kijelenti, hogy a cselekvés osztatlan egészének a fogalma mindazonáltal nemcsak homályos, de nem is igaz, mert az feltételezi a cselekvés fázisainak a hiányát (Bogusławski 1972: 232). Bogusławskinak ezzel a kijelentésével nem érthetünk egyet, mert ő helytelenül értelmezi Bondarko szavait. Hogy a perfektív cselekvés nem osztható fel egymástól elválasztható szakaszokra, fázisokra, még nem jelenti azt, hogy jelentésében egyidejűleg nincsenek jelen a cselekvés kezdetének, folytatásának és befejezésének a fázisai. Még az ún. mozzanatos igék jelentésében is a kezdés, folytatás és befejezés fázisai is szerves egységet alkotva úgyszólván egyetlen pontba olvadnak egybe. Ilyenformán a perfektivitás a cselekvés bekövetkezésének mindhárom egymástól ( indivisibiliter ac insepara biliter ) elválaszthatatlan fázisát feltételezi, nem pedig a hiányukat, ahogy ezt Bogusławski állítja (Krékits 1989: 15). Kiderült, hogy Jurij Maszlov az egységes egészként felfogott perfektív cselekvésen olyan fázisaira nem bontható akciót ért, melyet annak belső egysége tart össze. Az ilyen meghatározás és felfogás G. W. F. Hegel nézeteiben gyökerezik, aki szerint a totalitás már eleve feltételezi a belső egységet, azaz az osztatlanságot és az elválaszthatatlanságot: Für Einheit würde daher insofern besser nur Ungetrenntheit und Untrennbarkeit gesagt (Hegel 1841a: 85) Marina Glovinszkaja állítása szerint a pontszerűség ( точечность ) mindössze két fáziselemet hordoz magában a kezdést és a befejezést, amelyek a mozzanatos perfektív igék jelentésében egybeesnek: hiányzik belőlük a cselekvés közepe, ezért a mozzanatos igék jelentésében csorbul a totalitás jelentése (Glovinszkaja 1998: ). Glovinszkajának ezzel az állításával nem érthetünk egyet. G. H. von Wright, neves finn filozófus szerint a momentumnak is van tartama, amelyet a pillanat terjedelmének, mértékének tekinthetünk (Wright 1986: 525). A szótárak közül a német Duden szótár (1989) értelmezi a legpontosabban a pillanat jelentését ( r Moment = sehr kurzer Zeitraum ), melynek magyarra fordítása így hangzik: nagyon rövid időtartam. A Magyar Szinonimaszótár (1980) a pillanatnyi szót találóan nagyon rövid tartamú kifejezéssel értelmezi. Márpedig a nagyon rövid tartamú idő feltételezi a cselekvés közepét, amely elválaszthatatlanul összeforr a perfektív cselekvés kezdetével és végével. Mindebből levonhatjuk, hogy a pillanatnyiság és a totalitás nem zárják ki egymást. Véleményem szerint a momentán igéknek is lehet nem 15

13 momentán jelentésük. Könnyű észrevenni, hogy a szemelfaktív igék az elbeszélés síkján gyakran vezetik be az egyenes beszédet hosszabb vagy rövidebb megnyilatkozást (1): (1) Азазелло наклонился к ней и шепнул многозначительно: Ну, интерес-то очень большой Вы воспользуетесь случаем (М. Булгаков. Мастер и Маргарита, 643). A verbális kontextus utalhat a szemelfaktív igék cselekvésének elnyújtott, kiterjedt jellegére (2): (2) Она тяжело и продолжительно вздохнула, как будто приготавливаясь к длинному разговору (Л. Толстой. Война и мир, 632). За стеной, снаружи, отрывисто свистнул паровоз (Ч. Айтматов. Джамиля, 86) Ugyanezen cikknek egy másik helyén Glovinszkaja arról ír, hogy a totalitás ismérve nem terjed ki, például a kezdő akcióminőségű igékre, amelyek a perfektív cselekvés pillanatnyi kezdetére utalnak (Glovinszkaja 1998: 129). Sajnos Glovinszkajának ezzel a nézetével sem érthetek egyet. Felvethető még az is, hogy a perfektív kezdő igék cselekvése annak bekövetkezése után folytatódik. Valódi perfektív kezdő cselekvésről csak akkor beszélhetünk, ha folytatódik a perfektív cselekvés. A ha, akkor implikáció érvényes ebben az esetben: ha a cselekvés elkezdődött, akkor annak folytatódnia is kell. Ellenkező esetben csupán egy azonnal bekövetkező momentán, illetve szemelfaktív cselekvésről van szó. Nyelvtörténeti szempontból közelítve a kérdéshez G. Uljanov (1895: 308), Sigurd Agrell (1908: 79 80) és Djuro Grubor (1953: 30) a kezdő igék szemantikájában nem tartják kötelezőnek a folytatást, amelyet magam is csak a kezdő cselekvés implikációjának tekintek. Sigurd Agrell felvetése szerint a perfektív kezdő igék a szláv nyelvekben már a kezdet kezdetén pillanatnyi cselekvést jelöltek, és csak a későbbiekben fejlesztették ki a kezdő jelentést: Die mom. pf. Bedeutungs funktion ist natürlich die ursprünglichste (Agrell 1908: 80). Szándékosan használtam a latin eredetű perfektív és imperfektív szakszavakat, mert a magyar befejezett terminus a legtöbb szláv nyelvben, de a magyarban is egy akcióminőség megnevezésére van lefoglalva. Mind a magyar, mind pedig az egyes szláv nyelvekben a befejezett (egresszív v. finitív) akcióminőségű igék a perfektív igéknek egy külön csoportját alkotják; jelentésük ellentétes a kezdő (ingresszív) igék jelentésével, pl. закричать = elkezd kiabálni откричать = abbahagyja a kiabálást). Mindkét igecsoport időben meghatározott cselekvést rögzít, egyik sem éri el a cselekvés minőségi (v. abszolút) határát. (Zárójelben megjegyzem, hogy a magyarban mindössze néhány egresszív (v. más néven finitív) ige van (elharangoz, elvirágzik, elüt, elvirít, elzúg, elviharzik). A kérdés csupán az, hogyan valósul meg a totalitás ezekben az igékben? Djuro Grubor, horvát nyelvész véleménye szerint a kezdő igék totalitása a kezdő cselekvés bemenő szakaszában valósul meg: Prima pars actionis perfecta est (Grubor 1953: 172). Az ellenkezőjére fordított grubori meghatározás az egresszív (befejezett) akcióminőségű igékre is alkalmazható: Ultima pars actionis perfecta est. A. Belić a kezdő cselekvés perfektivitását és momentán jellegét hangsúlyozza: auch hier wird nun ein Moment bezeichnet, der abgeschlossene Moment des Beginnens der Handlung (Belić 1924: 2). Mihail Seljakin a totális kezdő cselekvés időbeli határaira (bal és jobb oldali határára) irányítja a figyelmünket: Die Handlung des Anfangens wurde begonnen und beendet (Scheljakin 1969: 108). 16

14 Filozófiai szempontból ezek a meghatározások is visszavezethetők Hegelnek a totalitásról vallott nézeteire, aki szerint a kezdet és a vég a lét meghatározott egységét, a teljességet (a totalitást) alkotják, de mindegyikük külön-külön is meghatározott momentuma a létnek ( im Dasein sind sie wieder anders bestimmte Momente Hegel 1841a: 105). A különös szintjén a perfektív kezdő igék a meghatározott idejű igék csoportjába tartoznak, határpontjuk nem a cselekvés végére, hanem a cselekvés kezdő, illetve bekövetkező szakaszának a végére esik. Nem a cselekvésük, hanem a perfektív cselekvés bekövetkezésének az ideje fejeződik be, amely lehet punktuális (3) (закричать, заговорить) vagy nem punktuális (4) (полюбить, пожалеть). (3) И Люся закричала. Она кричала страшные какие-то слова (Н. Евдокимов. На самом краю, 276). У меня никогда ничего не болит, возмущенно сказал Клим, боясь, что сейчас заплачет (М. Горький. Жизнь Клима Самгина, I. 72). A nem punktuális kezdő igék kétarcúak: kifejezhetnek pillanatnyi (4a) és nem pillanatnyi bekövetkezést (4b): (4a) Я полюбил вас с первого мгновения нашей встречи и знаю на всю жизнь (Н. Погодин. Вихри враждебные, 33). (4b) Мало-помалу отец полюбил меня, я уже осмеливалась заговаривать с ним, и часто мы говорили с ним целые часы (Ф. Достоевский. Неточка Незванова, 203). Mindhárom esetben (3), (4a), (4b) a cselekvés vagy állapot kezdete (illetve bekövetkezésének meghatározott ideje) a megkezdett cselekvés vagy állapot folytatását implikálja. Szemben a punktuális kezdő igékkel a nem punktuális kezdő igék mint már említettem kétarcúak: a kontextustól függően képesek mind az ingresszív (4a), mind pedig az inchoatív funkciót külön-külön és együtt is kifejezni (4b) (Krékits 1977: 139). A nem punktuális kezdő igék jelentésében (a punktuális kezdő igéktől eltérően, amelyek hirtelen bekövetkező cselekvést rögzítenek) jelen vannak mind a fokozatosan, mind pedig a hirtelen bekövetkezés szémái; a punktuális kezdő igékhez hasonlóan ők is kiváltják a bekövetkező cselekvés vagy állapot folytatásának a képzetét: полюбил любит, megértett ért. Figyeljük meg a képzett perfektív ige és a motiváló alapige különböző disztribúcióját: Mondhatjuk: Я мало-помалу поняла Отец мало-помалу полюбил ее Она мало-помалу заметила Nem mondhatjuk: *Я мало-помалу понимаю *Отец мало-помалу любит ее *Она мало-помалу замечает A perfektív szemléletű kezdő igék jelentése szemben áll a perfektív szemléletű finitív (befejezett) akcióminőségű igék jelentésével, amely a cselekvés utolsó, kimenő szakaszára (momentumára) irányítja a figyelmünket. A kezdő ige jelentésében a totalitás a cselekvés folyamatba lépésében jut kifejezésre, a finitív akcióminőséget kifejező igében a totalitás jegye a folyamatból történő kilépés momentumára vonatkozik. Az egyik az Eintritt (ingressus) momentumára, a másik az Aufhören, helyesebben a ha- 17

15 tár momentumára (a határpontra) összpontosítja a figyelmünket, melyek külön-külön is meghatározott momentumai a cselekvésnek. A kezdő (ingresszív) igékben az utófolyamat, a finitív igékben az előfolyamat jelentése másodlagos szerepet tölt be, tudatunk perifériájára szorul; előtérben a cselekvés létrejöttének (Entstehen, Anfangen), illetve megszűnésének (Aufhören) a momentuma áll: x utófolyamat előfolyamat x 4. A punktuális kezdő igék jelentése szemben áll a finitív igék jelentésével. Tudatunk fókuszában a finitív cselekvés meghatározott (a szó tövében a határ szóval) momentuma, a határpont áll (5), (6): (5) Тебя-то уж отпоминали, как Гришку моего (М. Шолохов. Тихий Дон, III, 60). (6) Тебя-то еще не отпоминали, как Гришку моего Preszuppozíció: Jelentés: (5 ) Тебя поминали и перестали поминать. (6 ) Тебя поминали и не перестали поминать. A finitív szituációk elemzése szemléletesen igazolja, hogy az előfeltevés és a jelentés közti különbség tulajdonképpen abban nyilvánul meg, hogy azok másképpen reagálnak a tagadásra: a tagadás hatása csak a jelentést érinti, változtatja meg, az előfeltevés változatlan (invariáns) marad (Apreszjan 1974: 29). A finitív igék jelentésében a befejezés momentumát megelőző cselekvés az elsőséget átengedi az időnek, azaz a befejezés meghatározott momentumának. A finitív ige által indukált előfeltevés implicite, rejtve fejeződik ki. 5. R. M. Gajszina az ige denotátumának a szituációt tartja, amely nem szubsztanciális és szubsztanciális elemekből áll. Nem szubsztanciális elemei a szituációnak: a folyamat, a tény, illetve esemény (vagyis a cselekvés, állapot és az idő), szubsztanciális elemei: azok a személyek és tárgyak, amelyek részt vesznek ebben a szituációban (Gajszina 1982: 60). A fentieket a perfektív igékre vonatkoztatva, a denotátumot három lényeges komponensre vezetem vissza: 1) a szemléleti aktánsra, 2) a cselekvésre és 3) az időre. Ha a perfektív igék jelentésében a szemléleti aktáns (a perfektív szituáció szubsztanciális eleme) kerül előtérbe, olyankor minőségileg meghatározott igékről beszélünk, ha a cselekvés, olyankor mennyiségileg (kvantitatíve) meghatározott igékről, ha pedig az idő kerül előtérbe, akkor időben meghatározott igékről van szó (Krékits 1989: 27; 2001: 100) A perfektív szemléletű igék általános (invariáns) grammatikai jelentése mindig feltételezi az igei cselekvés meghatározottságát (a szó tövében a határ szóval), a kétoldali határok jelenlétét, vagyis a cselekvés totalitása mindig a cselekvés kezdetétől a 18

16 cselekvés határáig tart. A három szemantikai összetevő fontossági sorrendjétől függően a perfektív igék a totalitást háromféleképpen valósíthatják meg: a) Meghatározott minőségű (rezultatív) cselekvéssel. Minőségileg meghatározott cselekvésről van szó, ha a cselekvés a szemléleti aktánsban elérte határpontját, eredményes volt: Мать сварила яйцо; Небо потемнело; Соседи построили дом; Отец уехал в Москву; Мать пришла домой; Брат прочитал роман. A meghatározott minőségű (illetve rezultatív) cselekvést rögzítő igék szemiológiailag releváns összetevőjének a szituáció szubsztanciális elemét, a szemléleti aktánst tartom. Szemléleti aktánson olyan személyt vagy tárgyat értek, amely a mondatban szubjektuális vagy objektuális funkciót tölt be, és amely az igét belülről jellemzi (Krékits 1989: 27). Igaza van Djuro Grubornak, amikor azt állítja, hogy a cselekvés teljesen befejeződhet, még sincs eredmény, mivel az eredmény mindig a cselekvésen kívüli tényezőktől függ (Grubor 1962: 74), vagyis a szemléleti aktánstól, amely a cselekvés határának elérésével megváltozik. A cselekvés akkor éri el a minőségi határát, ha a cselekvés eredménye és végpontja (v. határpontja) egybeesik. b) Meghatározott mennyiségű cselekvéssel. Ilyen perfektív cselekvésről akkor beszélhetünk, ha a cselekvés mennyiségileg kimerítette önmagát, ha a cselekvés mennyiségileg meghatározott: a cselekvés mennyiségét, mértékét, mértékének a fokát, intenzitását mérjük. Idetartoznak a kvantitatív-terminatív igék, mint pl. нагуляться вдоволь, немало наплакаться, заболтаться чересчур, крепко задуматься, убегаться stb. Jelentésükben a három összetevő közül a cselekvés nyomul előtérbe, maga mögé rendelve az időt és a szemléleti aktánst. c) Meghatározott idejű cselekvéssel. A cselekvés időbeli határának (határpontjának) az elérését a temporatív-terminatív (v. másképpen: meghatározott idejű) cselekvést rögzítő igék jelölik. Nem a cselekvés mennyiségét, hanem a cselekvés idejének a mennyiségét mérjük. Idetartoznak a kezdő (заговорить, взреветь, пойти), a finitív (отгреметь), a perduratív (просидеть добрых два часа), a delimitatív (посидеть часок) és a szemelfaktív igék (крикнуть, прокричать). A három alapvető szemantikai összetevő közül az időtényező kerül előtérbe, maga mögé rendelve a cselekvést és a szemléleti aktánst. Ezek a lexiko-szemantikai jelentések belső és külső tényezők hatására keveredhetnek, sőt átcsaphatnak egymásba. Alekszandr Bondarko egyik példája meglepően jól szemlélteti azt a tényt, hogy az a három különös szintű jelentés hogyan változhat meg, és hogyan mehet át egymásba a konszituációtól függően: (7) Из бочки вытекло уже пол-литра вина, и оно продолжает вытекать (Бондарко 1997: 33). A (7) példából kiderül, hogy a meghatározott minőségű cselekvést kifejező kifolyik ige jelentése a konszituációtól függően meghatározott mennyiségű cselekvést is rögzíthet a cselekvés folytatásának a képzetével. E példa nyomán is bebizonyosodik, hogy a cselekvés határpontja itt nem azonos a cselekvés abszolút határával, a cselekvés végpontjával. Minden végpont határpont is egyben, de nem minden határpont végpont is egyúttal. Azért is nevezem a befejezett igéket legtöbbször perfektív igéknek, mert nem minden perfektív cselekvés rögzít befejezett cselekvést is, mint pl. a вытекло ige a (7) példában, vagy a kezdő igék esetében, amikor a folytatás képzete is megjelenik a tudatunkban, de ettől ők még meghatározott idejű perfektív igék maradnak. 19

17 A fent kifejtett nézetek alapján arra következtethetünk, hogy a totalitás nemcsak meghatározott minőségű perfektív cselekvést tételez fel, amely képes elérni a maga abszolút határát (végpontját), hanem olyan meghatározott mennyiségű vagy idejű cselekvést is, amely csak a maga viszonylagos határát (határpontját) képes elérni. Erwin Koschmieder is a fentiek szellemében jár el, amikor megállapítja, hogy az egész meghatározott része is mint egész fogható fel: Man kann wohl einen bestimmten Teil eines Ganzen auch als Ganzes fassen (Koschmieder 1928: 297). Koschmiederrel egyetértésben nyilatkozik erről a kérdésről Djuro Grubor is: Deter minata quantitas actionis perfecta est ab initio usque ad finem (Grubor 1953: 24). Bondarko a meghatározott mennyiségű cselekvést olyan cselekvésnek tartja, amely a maga viszonylagos határát (illetve határpontját) éri el (Bondarko 1987b: 50 51). Mind a meghatározott mennyiségű cselekvést kifejező kvantitatív-terminatív, mind pedig a meghatározott idejű cselekvéseket rögzítő temporatív-terminatív igék rendszerint csak az ún. mennyiségi határt (határpontot) érik el (az utóbbiaknál nem a cselekvés mennyiségét, hanem a cselekvés idejének a mennyiségét mérjük). Bondarko (7) példája arról győz meg bennünket, hogy nemcsak a meghatározott mennyiségű cselekvést jelölő igék, de a kontextustól függően a meghatározott minőségű cselekvést rögzítő rezultatív-terminatív igék is képesek a viszonylagos határ elérésére, és megfordítva is. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő még, hogy az abszolút (illetve minőségi) határ elérésével a cselekvés teljesen kimeríti önmagát, tovább nem folytatható. 6. A legutóbbi időben a perfektív igék invariáns jelentésének magyarázatára újabb elméletek, nézetek születtek a nyelvészeti irodalomban. Marina Glovinszkaja szerint három jelentés aspirál erre a helyre: 1) elkezd(ődik), 2) megváltozik és 3) a határkategória tágabb értelemben (Glovinszkaja 1998: 125) Az első (elkezd[ődik]) Anna Wierzbicka lengyel nyelvész elméletére vezethető viszsza. Ő egy állapot kezdetét tekinti a perfektív igék invariáns jelentésének: We believe, that the impression of punctuality is connected with the semantic invariant of all the perfective verbs: namely, with the semantic element of beginning : On usnął = On zaczął spać (He fell asleep = He began to sleep) Jan stworzył novą organizację = Jan wykonał pewne czynnosći, które spowodowały, że zaczęła istnieć nowa organizacja (John created a new organization = John performed some actions, which caused, that a new organization began to exist) (Wierzbicka 1967: 2245). Marina Glovinszkaja megkísérli továbbfejleszteni Wierzbicka értelmezését, amikor arról ír, hogy a terminatív (más néven: telikus) perfektív igék jelentésében az elkezd ige rendszerint háromszor szerepel ( сделать новую крышу начать делать крышу делать и начать не делать в момент, когда крыша начала существовать полностью ) (Glovinszkaja 1998: 130). (Zárójelben megjegyzem, hogy az elkezdi nem csinálni tulajdonképpen azt jelenti, hogy befejezi a tető készítését.) A fentiekből világossá válik, hogy Glovinszkaja a totális cselekvés oszthatatlanul és elválaszthatatlanul ( indivisibiliter ac inseparabiliter ) összetartozó fázisait felosztja, majd elválasztja egymástól, holott azok egységet alkotva osztatlan egészként foghatók csak fel. Már a középső fázis kiemelése (делать) húzza alá Bondarko a cselekvés belső szerkezetének felbomlásához, a cselekvés széttagoltságához, a teljesség hiányához vezet (Bondarko 1990: 8). Nincs ellentmondás az eddig kifejtettek és Kiefer Ferenc totalitásértelmezése között, aki filozófiai pontossággal határozza meg a perfektív és imperfektív 20

18 aspektusok közötti különbséget, s aki szerint egy esemény akkor perfektív, ha az esemény által kifejezett cselekvés csak az egész szóban forgó időtartományra vonatkozik, más szóval, az adott időtartománynak nincs egyetlen olyan résztartománya, osztata sem, amelyre külön érvényes lenne. Imperfektív cselekvésről pedig akkor beszélhetünk hangsúlyozza Kiefer, ha az esemény által kifejezett cselekvés az adott időtartomány legtöbb résztartományára, osztatára érvényes (Kiefer é. n.: 276). Kiefer Ferenc találó és pontos értelmezését hadd illusztráljam szemléletes ábráival (Kiefer uo.: 277): játszott játszott játszott játszott megcsinálta 6.2. Érdemes még párhuzamot vonni Szergej Karcevszkij és Anna Wierzbicka nézetei között. Karcevszkij szerint a perfektív ige egész folyamata egyetlen pontra redukálódik ( la réduction de tout procès a un point résultatif (Kartsewski 1922: 495). Ugyanez a pont Anna Wierzbickánál egy új állapot kezdetét jelenti (Wierzbicka 1967: 2245). Vagyis, ami Karcevszkijnél a cselekvés végpontja, az Wierzbickánál egy új állapot kezdete. Mint látható, az első esetben cselekvésről van szó, a második esetben már állapotról. Amikor Wierzbicka az új állapot kezdetéről beszél, soha nem említi meg, hogy kinek vagy minek az új állapotáról van szó. Megítélésem szerint a maga minőségi határát elérő rezultatív cselekvés implikálja (feltételezi) a szemléleti aktáns új állapotának a kezdetét (Krékits 1989: 19). Sajnos Karcevszkij és Wierzbicka is az összes perfektív igére gondol, amikor Karcevszkij a perfektívumok invariáns jelentésének a rezultatív cselekvés végpontját ( point résultatif ), Wierzbicka pedig az új állapot kezdőpontját tekinti. Mindketten figyelmen kívül hagyják a temporatív-terminatív és a kvantitatív-terminatív igéket, amelyek jelentésükben csak a mennyiségi határ (másképpen a viszonylagos határ) elérésére képesek. Wierzbicka értelmezésében a súlypont teljesen a szituáció szubsztanciális elemére tevődik át, a rezultatív igék szintaktikai komponensére, annak ellenére, hogy a nem szubsztanciális (a cselekvés, tény, esemény, belső idő) + szubsztanciális elemek együttműködve alkotják az igék tulajdonképpeni lexikai jelentését (vö. Gajszina 1982: 60). Wierzbicka értelmezéséből mint mondtam nem derül ki, hogy kinek is az új állapotáról van szó a szituációban. Teljesen figyelmen kívül hagyja a rezultatív szituáció szintaktikai komponensét a szemléleti aktánst. Véleményem szerint a szemléleti aktáns új állapotának a kezdete és a cselekvés minőségi határának (a cselekvés végpontjának) az elérése között nincs ellentmondás. Logikailag (kognitíve) a kettő feltételezi egymást: a minőségi határ bekövetkezése implikálja a szemléleti aktáns új állapotát (mint ahogy az éjszaka megszűnése a reggel beköszöntét). Az egyik a jelentéshez, a másik az olvasathoz 21

19 (az értelemhez) tartozik. Az elsőben (a Bedeutung -ban) együtt vannak a rezultatív szituáció nem szubsztanciális és szubsztanciális elemei, a másodikban (a megnyilatkozás olvasatában, a Sinn -ben) csak a szubsztanciális elem van jelen. A változás jelentéséről csak akkor beszélhetünk, ha megváltozik a szemléleti aktáns állapota: ez pedig csak a kvalitatív-terminatív, hagyományosabb nevén a rezultatív perfektív igékre jellemző. Mindent összevetve bizonyossá vált, hogy sem a kezdést, sem a változást nem tekinthetjük a perfektív igék invariáns jelentésének. Ezek a fogalmak, terminusok megtalálhatók az aspektusok jelentésében, de csak mint az egészen belül megkülönböztethető szakaszok, részek, mozzanatok egyike vagy másika, azért vannak, hogy a totalitás kérdését az eddigieknél is jobb megvilágításba helyezzék. 7. A fentieket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a perfektív igék invariáns jegye: a totalitás. Totalitáson a perfektív cselekvés teljességét értjük, a perfektív cselekvés oszthatatlan és egymástól elválaszthatatlan fázisainak belső egységét Filozófiai szempontból nézve, a kezdet és a vég alkotják a perfektív igék totális cselekvésének meghatározott egységét, sőt közülük mindegyik külön-külön is meghatározott (a szó tövében a határ szóval) totális momentuma az ingresszív és finitív igék cselekvésének Az általános és az egyedi kölcsönös összefüggésének vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül a különös, melyet Hegel meghatározott általánosnak nevez ( Die Besonderheit ist wieder weiter nichts als die bestimmte Allgemeinheit Hegel 1841b: 45). Meghatározottnak tartjuk az időbeli, a mennyiségi és a minőségi (v. rezultatív) jelentést; általános lexikai jelentésnek pedig a perfektív igék terminatív jelentését. Következésképpen a perfektív igék meghatározott általános jelentéseinek a kvalitatív-terminatív (másképpen: rezultatív-terminatív), kvantitatív-terminatív és temporatív-terminatív különös szintű jelentéseket tekintjük A meghatározottság kategóriája a perfektív cselekvés határára (határpontjára) utal. Megkülönböztetünk: 1) minőségileg, 2) mennyiségileg és 3) időben meghatározott perfektív cselekvéseket. Minőségileg meghatározott cselekvésről van szó, amikor a cselekvés eléri a maga minőségi (abszolút) határát, azaz a végpontját. Mennyiségileg meghatározott cselekvésről beszélünk, amikor a cselekvés csak a maga mennyiségi határát éri el. Időben (időbelileg) meghatározott cselekvésről van szó, amikor a cselekvés a maga időbeli határát éri el. Az utóbbi két csoport igéi valójában csak a maguk mennyiségi határát (másképpen: viszonylagos határát) érik el. Egyik esetben a cselekvés idejének a mennyiségét, a másik esetben pedig a cselekvés mennyiségét mérjük Véleményem szerint a szemléleti aktáns új állapotának a kezdete nem áll szemben a minőségi határ elérésének a jelentésével, mivel a minőségi (rezultatív) végpont (v. határpont) elérése a szemléleti aktáns új állapotának a bekövetkezését implikálja. Az egyik (a végpont v. határpont elérése) a jelentés ( Bedeutung ), a másik (a szemléleti aktáns új állapotának a kezdete) az értelem ( Sinn ). Az elsőben együtt vannak a rezultatív szituáció nem szubsztanciális és szubsztanciális elemei, a másikban csak a szubsztanciális elem (a változás hordozója) van jelen. A szemléleti aktáns minőségi változásának a jelentése csupán a minőségileg meghatározott rezultatív cselekvésekre jellemző, nem vonatkoztatható minden perfektív szituációra. 22