MŰVÉSZETEK: DRÁMA ÉS TÁNC

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MŰVÉSZETEK: DRÁMA ÉS TÁNC"

Átírás

1 MŰVÉSZETEK: DRÁMA ÉS TÁNC Bevezető és kezdő szakasz (1-4 évfolyam) A témakörök beépülnek a magyar és a néptánc órákba 1

2 BEVEZETŐ Dráma és tánc válaszható modul tantárgy 1-2. évfolyam Általános irányelvek és célkitűzések az 1-2. osztályban A tantárgyi modul célja, a felszabadult örömet nyújtó játéklehetőség megteremtése, melynek gyakorlatai és játékai során lehetőség adódik a tanulók saját teljesítményükhöz képesti optimális haladáshoz, különféle készségeik és képességeik területén. Az egész osztályos, és a kiscsoportos, páros és egyéni játékok és gyakorlatok sora, mind az egyén különféle megnyilvánulását igényli, mely az iskolába lépő gyermekek önbizalmának növelését eredményezi. A játékélmény megteremtésén túl, a második év során a játékokban és gyakorlatokban való tudatosabb részvétel, azaz a játék egy magasabb szintű befogadása, és ennek megfelelő tanulói megnyilatkozás lesz a cél. Ennek érdekében olyan gyakorlattípusok kerülnek be a témakörök közé: amely a koncentráció, a figyelemösszpontosítás, a térbeli tájékozódás, az improvizáció, a beszédkészség, az érzékelés fejlesztésére irányul, valamint a színházi formanyelv elemeinek bevezetése is megjelenik, mint a tárgy egyik legfontosabb fejlesztési területe. A dráma és tánc keretein belül is fontos célkitűzés az ismeretek megszerzése, de ezek megszerzésének legfőbb elve a tevékenység központúság. Általános fejlesztési követelmények az 1-2. osztályban A csoportos játékhoz és a megjelenítéshez szükséges képességek és készségek Rögtönzési és együttműködési képesség Ismeretszerzési, tanulási és problémamegoldó képesség, kifejezőkészség Megismerő befogadóképesség A fejlesztési követelményekhez rendelt témakörök feldolgozására álló óraszám keretében lehetőség nyílik a gyerekek olyan jellegű komplex fejlesztésére, mely által a tanulók a mindig örömet és izgalmat jelentő játékok és gyakorlatok sokaságán keresztül kommunikációs képességeik, térbeli tájékozódási képességeik, rögtönzési és együttműködési képességeik, kifejezőkészségük, önismeretük és a társak ismerete érzékelése a saját fejlettségüknek megfelelően fejlődik. Mindez kapaszkodót ad a kultúra értékeinek befogadáshoz, valamint olyan közösségi élményt nyújt, mely az összetartozás érzését teremti meg. 2

3 A tantárgy célja A gyermekkori társas kapcsolatok megismerése, azokban való eligazodás és az együttműködés képességének kialakítása fejlesztése, a társas kapcsolatok gyakorlása különböző élethelyzetekben, az emberi érzelemvilág megismerésének elősegítése, az érzelem kifejezés különböző módjainak gyakorlása, ismert és spontán helyzetekben egyaránt, a szöveg mögötti vagy szöveg nélküli kommunikációs lehetőségek, formák meg- és felismerése, megértése, megtanulása (pl. testbeszéd, egyéb metakommunikációs jelrendszer stb.), művészeti alkotások (pl. színházi darab), táncformák, táncfajták megismerése, jelentéshordozó és érzelemközvetítő szerepük, megértése, elfogadása stb. 3

4 1-2. évfolyam Témakörök Témakör feldolgozására javasolt óraszám Témakör feldolgozására javasolt óraszám 1. évfolyam 2. évfolyam ÉVI ÓRASZÁM Érzékelő játékok 1 - Utánzó játékok. 1 1 Mondókák, kiszámolók, találós kérdések. 2 1 Kreatív játék a tárggyal. 1 1 Bábkészítés, bábjáték. - 1 Fantáziajátékok. 1 1 A dramaturgia alapjai. - 1 Szerepjáték tárgyakkal. 1 1 Improvizáció. 1 1 Történet feldolgozása. 1 1 Vers befogadása. - 1 A színházi előadás. 1 2 összesen

5 Fejlesztési célok Tananyag Ajánlott tevékenységformák Módszertani javaslatok Érzékelő játékok. Tájékozódás a térben emberi hangok és tárgyak által adott hangok alapján. Egyensúly-, ritmus - és térérzékelés. Színek, hangok, formák, anyagok érzékelése, felismerése. Egyszerű mozgások és tartáshelyzetek utánzása. Állatmozgások és állathangok utánzása. A játékbátorság kialakítása. Utánzó játékok. Állatmozgások, és -hangok, mozgástempók, cirkuszi foglalkozások utánzása. Tájékozódás bekötött szemmel a társak hangjának segítségével. (Erre csörög a dió.) Tájékozódás bekötött szemmel egy társ hangjának a segítségével. (Egy bekötött szemű játékos megkeresi társát, aki egy-két hangot ad neki segítségül.) Tájékozódás bekötött szemmel bármilyen hang segítségével. (Előző forma, de a keresést egy papír zörgése, egy tollkupak leesése, egy dobütés, azaz egy tárgy által előidézett hang segíti.) Társ felismerése bekötött szemmel tapintás segítségével. Testrészek megérintése párokban, egymással szemben állva, bekötött szemmel. (Fül, orr, haj, váll stb.) Tárgyak felismertetése bekötött szemmel. (Pár egyik tagja bekötött szemmel, társa kezébe ad egy tárgyat, amit fel kell ismerni.) Állatmozgások, állathangok utánzása az egész osztály által, valamint kis csoportokban különböző hangulatú állatseregek megjelenítése (dühödt oroszlánok, békésen kapirgáló tyúkok, menekülő őzek, lustán pihengető majmok stb.). Mozgástempók megjelenítése az egész osztállyal A fejlesztés várható eredményei A tanuló részt vesz a irányítóként is és bekötött szemmel is játékban. A tanuló részt vesz az egész osztály, illetve a kis csoportokban történő mozgásos tevékenységekben, és mozgásával, tekintetével, gesztikulációjával kifejezi mindazt, amit az adott téma megkíván. 5

6 Memória- és koncentrációs képességek fejlesztése. Kiszámolók, mondókák ismerete. Mozgásos és szöveges figyelemfejlesztés. Népi gyermekjátékok ismerete. Kreatív játékok tárgyakkal. A tárgyak nem rendeltetésszerű használata által a fantázia és az ügyesség fejlesztése. Mondókák, kiszámolók, találós kérdések. Ritmikus játékok, mondókával, dallal. Gyermekjátékok megismerése. motívumainak Kreatív játék a tárggyal. Tárgyak átalakítása, megváltoztatása-tárgyanimáció. A labda nem labdaként való használata. (sétálás, ballagás, botorkálás, sietés, rohanás, kocogás, szaladás, futás stb.). Foglalkozások megjelenítése, kis csoportokban cirkusz bemutatása (a bohóc, a légtornász, a bűvész, a zsonglőr, a kötéltáncos, az idomár stb. mozgásának utánzásával). Kiszámoló megismerése (pl.: Antanténusz vagy Lementem a pincébe stb. népköltések) közösen. A megismert kiszámoló kísérése tapssal közösen (pl.: taps minden második szótagra vagy taps minden szó első szótagjára stb.). A megismert kiszámoló közös elmondása különféle szabályokkal (pl.: minden a hang helyett dobbantás, minden e hang helyett csettintés stb.). Közösen ismert népi gyermekjátékok eljátszása (pl.: Lánc, lánc, eszterlánc vagy Bújj bújj, zöld ág, vagy Elvesztettem zsebkendőmet, vagy Ne nézz hátra jön a farkas.) A kislabda nem labdaként történő használata az egész osztállyal, a gyerekek ötletei alapján, improvizációra épülve. (Miként kellene kézbe venni és használni, ha a labda nem labda, hanem kavics, hógolyó, szilvás gombóc stb. A tanuló a társaival közösen mondja a kiszámolót, s részt vesz a hozzá rendelt ritmusjátékokban. Továbbá részt vesz a népi gyermekjátékokban a szabályok és szövegek ismeretével. A tanuló részt vesz az egész osztály, illetve a kis csoportokban történő tevékenységekben. 6

7 Bábkészítés, báb alkalmazása a játékban. Fantázia fejlesztése közös alkotási folyamatban, létező vagy képzeletbeli lények megjelenítésével. A mese legalapvetőbb szerkezeti elemeinek ismerete. A főhős és a szereplők megkülönböztetése egy mese alapján. Tárgyhasználat a szerepjáték során. Fantázia fejlesztése a dramaturgiai ismeretek tudatos Bábkészítés, bábjáték. Síkbáb készítése sablonok alapján, bábjelenetek improvizálása. Fantáziajátékok. Állapotok, érzelmek kifejezésére alkalmas lények, gépek kitalálása. A dramaturgia alapjai. A kezdet és a vég, valamint a főhős és a szereplők megkülönböztetése A csillagszemű juhász c. mese felhasználásával. Szerepjáték tárgyakkal. Játék a tárgyak megváltoztatása nélkül. lenne?) Síkbábok készítése különböző sablonok (figurák) alapján az egész osztály részvételével. Kiscsoportok által rövid jelenetek kitalálása és bemutatása a bábok használatával. Páros jelenetek kitalálása és bemutatása a bábok használatával. Nevetőgép, sírógép megalkotása az egész osztály által, valamint kiscsoportokban bármilyen hangulatkifejező gép megalkotása és bemutatása működés közben, esetleg különleges állomások kiemelésével. (Ilyen, mikor felébred, ilyen, mikor siet, stb.) A mese közös megismerése (pl.: A csillagszemű juhász népmese). A mese helyszíneinek sorba vétele közösen. A mese szereplőinek sorba vétele közösen. A mese főhősének kiválasztása és a választás indoklása, azaz mi különbözteti meg a főhőst a többi szereplőtől? Kiscsoportos jelenetek kitalálása és bemutatása arról, vajon a juhászlegény miért nem volt hajlandó azt mondani a királynak: Adj Isten egészségére! Gyümölcsök és zöldségek használatával történetek kitalálása és bemutatása kis csoportok által, A tanuló tanári segítséggel elkészít egy síkbábot, és részt vesz a kiscsoportos és páros jelenetek kitalálásában, bemutatásban. A tanuló részt vesz az egész osztály, illetve a kis csoportokban történő tevékenységekben. Részvétel a mese megismerésében, az elemzést segítő közös beszélgetésben, és a kiscsoportos jelenet létrehozásában. A tanuló részt vesz a történetek kitalálásában, mások jeleneteinek elemző megbeszélésében, valamint 7

8 használata mellett. Játék megváltoztatott tárgyakkal. valamint megbeszélése az egész osztály által. (Kik ők? Mi a nevük? Hol vannak? Mi történik velük? Mit mondanak egymásnak? Milyen a hangulatuk? Mivel kezdődik a jelenet? Mi vége?) Mindezek pontosítása után a jelenetek újra eljátszása, reprodukálása, de a megbeszéltek szerinti pontosításokkal. A gyümölcsöket és zöldségeket tanári segítséggel ki-ki tetszés szerint eltörheti, feldarabolhatja, becsomagolhatja, stb, majd új formájában ismét szerepelteti egy új történetben. Csoportos, közös improvizáció tanári irányítással. Egyszerű magatartásformák felismerése, megjelenítése. Improvizáció. Improvizáció kötött formákban, kötött témákban. Tabló és rögtönzéses jelenetek. Történet feldolgozása. Tamkó Sirató Károly Pávián című Közösen állóképek (tablók) bemutatása különféle címekkel. (Elmarad a nyári szünet! Új fiú jön az osztályba.) Kiscsoportos tablók bemutatása különféle címekkel. (Vidáman labdázó gyerekek. A labdát elvette egy nagy fiú és kilyukasztotta.) Kiscsoportos rögtönzéses jelenet egy-egy szereplő lecserélésével. (Pl.: Egy család tagjai a jelenet szereplői: apa, anya, nagy fiú, középső fiú, kislány. Reggel otthon, ébredés után, vasárnap. A jelenetet a pedagógus időnként megállítja, és lecserél egy-egy szereplőt, helyette más folytatja tovább a játékot.) A pávián elképzelése és megjelenítése kis csoportokban a megbeszélteken elhangzottakat beépíti a jelenet újrajátszásában, továbbá a megváltozott állapotú és külsejű tárgyakat egy új helyzetben szerepelteti. A tanuló részt vesz a tablók és a jelenetek rögtönzésében is. A tanuló részt vesz a vers megismerésében és kis csoportos 8

9 Vers befogadása, elmondása. Az érzékelés fejlesztése. A látott előadás megbeszélése a legalapvetőbb dramaturgiai ismeretek feltárása (főszereplő, szereplő, kezdet, vég) versének megismerése. illetve a Terembura nevű pávián magatartásának, jellemének meghatározása az egész osztály által. Vers befogadása. A vers befogadását segítő játékok, gyakorlatok, A vers közös megismerése (pl.: József Attila: Altató) A színházi előadás. Gyermekeknek szóló színházi, bábszínházi előadás közös megtekintése. hétköznapi helyzetekben. (Hogyan játszik a testvérével? Hogy viselkedik a buszon? Mit csinál az órák közötti szünetben?) Vajon mitől lett ilyen ez a pávián? Kiscsoportos jelenetek kitalálása és bemutatása. Közös megbeszélés. (Ki a vers hőse? Ki kérleli versszakonként, hogy aludjon el? Miért? Mi mindennel győzködi?) Fantáziajáték az egész osztály által. (Lehunyja mindenki a szemét néhány percre, majd a hallott hangok, zörejek felidézése. Lehunyja mindenki a szemét néhány percre, majd azon hangok, illatok, anyagok felidézése, ami kiki esti elalvását jellemzi.) Egyéni beszámolók különös álmokról. Kiscsoportos jelenet kitalálása és megjelenítése egy-egy álomról. A vers elmondása különböző helyzetekben. (Pl.: Mond úgy, mintha te altatnád a kistestvéredet, de ő egyáltalán nem akar elaludni, vagy mond el úgy verset, mintha te a nagymama lennél, és nem is igazán szeretnéd ha elaludna az imádott unoka, stb.) Beszélgetés az előadásról (pl.: cím és történet kapcsolata, szereplők, helyszín, történet, kellékek, díszlet, jelentekben. Részvétel a vers közös megismerésében, a különös álmokat bemutató beszélgetésben és jelenetekben, valamint a vers elmondása a kért a tanár által ismertetett helyzet érzékeltetésének megpróbálásával. A tanuló részt vesz a közös elemző megbeszélésen és meghatározza a legemlékezetesebb pillanatot. 9

10 jelmez, indítás, befejezés. Írásbeli munka: A legemlékezetesebb pillanat kiemelése, és fontosságának indoklása házi feladatban 3-4 mondat erejéig. AJÁNLOTT SZEMPONTOK A TANULÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ Az 1-2. évfolyamon megjelölt témakörökben megfogalmazott tananyag olyan gyakorlatok sorozata, mely során a gyerekek - játékkedvükről és játékbátorságukról, - kreativitásukról, - kifejezőképességükről, - koncentrációképességükről, - ritmusérzékükről és mozgáskészségükről adnak számot. Azaz értékelésükkor ezen tényezők figyelembevétele a legfontosabb. 10

11 BEVEZETŐ 3-4. évfolyam Általános irányelvek és célkitűzések a 3-4. osztályban A tantárgyi modul célja, a felszabadult örömet nyújtó játéklehetőség megteremtése, melynek gyakorlatai és játékai során lehetőség adódik a tanulók saját teljesítményükhöz képesti optimális haladáshoz, különféle készségeik és képességeik területén. Az egész osztályos, és a kiscsoportos, páros és egyéni játékok és gyakorlatok sora, mind az egyén különféle megnyilvánulását igényli, mely az iskolába járó gyermekek önbizalmának növelését eredményezi. A játékélmény megteremtésén túl a játékokban és gyakorlatokban való tudatos részvétel, azaz a játék egy magasabb szintű befogadása, és ennek megfelelő tanulói megnyilatkozás a cél. Ennek érdekében olyan gyakorlattípusok kerülnek be a témakörök közé: amely a koncentráció, a figyelemösszpontosítás, a térbeli tájékozódás, az improvizáció, a beszédkészség, az érzékelés fejlesztésére irányul, valamint a színházi formanyelv elemeinek bevezetése is megjelenik, mint a tárgy egyik legfontosabb fejlesztési területe. A dráma és tánc keretein belül is fontos célkitűzés az ismeretek megszerzése, de ezek megszerzésének legfőbb elve a tevékenység központúság. A tevékenységközpontúság mellett a harmadik évfolyamon már fontos cél az ismeretek megszerzése is versek, novellák, népi játékok szabályai, szövegei, dallamai, még akkor is, ha mindez játékokon és gyakorlatokon keresztül történik. A tárgy célja a negyedik évfolyamon a korábbi ismeretek, tevékenységek szintetizálása, azaz újrateremtés egy magasabb szinten. A játékok szabályai gyarapodnak és bonyolultabbá válnak, ugyanakkor az ismeretek is bővülnek, és még az alkalmazási feltételek is nehezebbek. Itt már gyakori a páros tevékenység, ami elmélyültebb munkát tesz lehetővé, és mint megnyilatkozási, bemutatkozási lehetőség, még nagyobb kihívást jelent, mint a korábbi évfolyamokon. Általános fejlesztési követelmények a 3-4. osztályban A csoportos játékhoz és a megjelenítéshez szükséges képességek és készségek Rögtönzési és együttműködési képesség Ismeretszerzési, tanulási és problémamegoldó képesség, kifejezőkészség Megismerő befogadóképesség A fejlesztési követelményekhez rendelt témakörök feldolgozására álló óraszám keretében lehetőség nyílik a gyerekek olyan jellegű komplex fejlesztésére, mely által a tanulók a mindig örömet és izgalmat jelentő játékok és gyakorlatok sokaságán keresztül kommunikációs képességeik, térbeli tájékozódási képességeik, rögtönzési és együttműködési képességeik, kifejezőkészségük, önismeretük és a társak ismerete érzékelése a saját fejlettségüknek megfelelően fejlődik. Mindez kapaszkodót ad a kultúra értékeinek befogadáshoz, valamint olyan közösségi élményt nyújt, mely az összetartozás érzését teremti meg. A tantárgy célja A gyermekkori társas kapcsolatok megismerése, azokban való eligazodás és az együttműködés képességének kialakítása fejlesztése, a társas kapcsolatok gyakorlása különböző élethelyzetekben, 11

12 az emberi érzelemvilág megismerésének elősegítése, az érzelem kifejezés különböző módjainak gyakorlása, ismert és spontán helyzetekben egyaránt, a szöveg mögötti vagy szöveg nélküli kommunikációs lehetőségek, formák meg- és felismerése, megértése, megtanulása (pl. testbeszéd, egyéb metakommunikációs jelrendszer stb.), művészeti alkotások (pl. színházi darab), táncformák, táncfajták megismerése, jelentéshordozó és érzelemközvetítő szerepük, megértése, elfogadása stb. 12

13 3-4. évfolyam Témakörök Témakör feldolgozására javasolt óraszám Témakör feldolgozására javasolt óraszám 3. évfolyam 4. évfolyam ÉVI ÓRASZÁM Érzékelő játékok 2 2 Népi gyermekjátékok 1 1 Kreatív játék a tárggyal. 1 - Ritmus-, hang- és beszédgyakorlatokkal kombinált koncentráció 3 3 Fantáziajátékok. - 1 Improvizáció. 2 2 Történet feldolgozása. 2 2 Jeles napokhoz kapcsolódó hagyományok dramatikus feldolgozása. 1 1 A színházi előadás. 2 3 összesen

14 Fejlesztési célok Tananyag Ajánlott tevékenységformák Módszertani javaslatok Érzékelő játékok. Összetett több érzékterületre épülő gyakorlatok. Egyensúly-, ritmus - és térérzékelés. Színek, hangok, formák érzékelése, felismerése. Népi gyermekjátékok ismerete. Mozgásos és szöveges figyelemfejlesztés. Fantázia és mozgáskoncentráció fejlesztése közös alkotási folyamatban, létező vagy képzeletbeli tárgyak használatával megjelenítésével. Egyszerű mozgástechnikai, illetve alapfokú tánctechnikai elemek megismerése, használata, zenére. Népi gyermekjátékok, táncos alaplépések. Kreatív játék a tárggyal. Közös és páros mozgásgyakorlatok, kellék azaz tárgy használatával. Saját színskála elkészítése és annak indoklása. Tükörjátékok. Titkos karmester. Kapujáték. Hétköznapi tárgyakból hangszerek készítése koncert! Kézfelismerés- csukott szemmel. Üss a tenyerembe! (Csukott szemmel!) Ki szólít? A hangadó felismerése csukott szemmel. Népi játékok és táncos alaplépések közös megismerése. (Szőlőpásztor, Kerek a káposzta, Fuss a házba, Labdaütögető, Sótörés vagy Harangozójáték.) Közös mozgásgyakorlat zenére, melyben a résztvevők a tenyerükön tartva nyújtott karral egy-egy lapot állandóan mozgásban tartanak, szabadon irányítva a térben (pl.: valamilyen gyors vagy váltakozó tempójú klasszikus zene). Közös mozgásgyakorlat zenére, melyben a résztvevők az előző gyakorlathoz hasonlóan szabadon mozognak a térben, de már csak egy lap használatával, amit folyton átadnak a szembejövőnek. Közös mozgásgyakorlat, melyben a játszóknál nincs lap, de elképzelik, A fejlesztés várható eredményei A tanuló részt vesz a játékokban, úgy is mint irányító, úgy is mint irányított. A tanuló részt vesz a népi gyermekjátékokban a szabályok és szövegek ismeretével. A tanuló részt vesz a mozgásos tárgyhasználaton alapuló gyakorlatsorozatban, melynek eredményeként a fantáziáját és együttműködési képességét is használva rövid kötött mozgásos jelenteket tervez, próbál és mutat be. 14

15 Ritmusérzék, kiejtés, artikuláció, memória, koncentráció komplex fejlesztése Ritmus-, hang- és beszédgyakorlatok koncentrációés memóriafejlesztő gyakorlatokkal. Közös verstanulás. (Pl.: Weöres Sándor: Éren-nádon, Szabó Lőrinc: Nyár, Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel.) mintha lenne, és vinnék a tenyerükön. Közös mozgásgyakorlat, melyben a résztvevők elképzelik, hogy csak egy lap van, melyet átadnak a szembejövőnek. Közös mozgásgyakorlat, melyben a résztvevők azt képzelik el, hogy a képzeletbeli lap nem csak egy lap, hanem egy nagyon fontos levél, amelyben örömhírről értesítenek valakit, és azt gyorsan kézbesíteni kell. Közös mozgásgyakorlat, melyben a résztvevők azt képzelik el, hogy a képzeletbeli lap nem csak egy lap, hanem egy nagyon fontos levél, amelyben hadüzenet van, és azt gyorsan kézbesíteni kell, de kézbesítő ezt nem szívesen teszi (stb.). Páros néma és kellék nélküli jelenetek, amelyben a szereplők bemutatják, mivel ajándékoznák meg egymást. A vers elmondása úgy, hogy egyegy szót egy-egy játékos mond a ritmus megtartásával. A vers elmondása kánonban. A vers elmondása némán ki nem ejtett és hangosan kiejtett szavak váltakozásával. A vers elmondása tapssal kísérve. A vers elmondása hangosan kimondott Részvétel a kötött gyakorlatsorozatokban a szabályok pontos figyelem összpontosításon alapuló betartása mellett. 15

16 Fantázia fejlesztése a közös alkotási folyamatban. Csoportos, közös és egyéni improvizáció. Az improvizáció Fantáziajátékok. Fantáziajátékok elképzelt személyekkel, elképzelt helyzetekben. Improvizáció. Improvizáció kötött formákban, sorok és ki nem mondott, de tapssal végigkövetett sorokkal. A vers elmondása légzőgyakorlatként. Közös szósorozatok teremtése (pl.: 6 szín; 6 gyümölcsnév, 6 állatnév stb.). A szósorozat elmondása úgy, hogy egy-egy szót egy-egy játékos mond a ritmus megtartásával. Aki téveszt, kiesik. A szósorozat elmondása többszólamú kánonban. A szósorozat elmondása némán ki nem ejtett és hangosan kiejtett szavak váltakozásával. A szósorozat elmondása légzőgyakorlatként. A szósorozat elmondása szavanként, mindig egy-egy új stílusban. Ingrid Sjöstrand: A felnőttek furcsák néha című versének közös megismerése. Közös megbeszélés arról, hogy volt-e már valaki a vers főszereplőjével hasonló élethelyzetben. Jelenet tervezése és bemutatása kiscsoportban arról, hogy a szülők miként viselnék, ha ők is hasonló kellemetlen helyzetekbe kerülnének. Sportjátékok a képzeletben az osztály közreműködésével Részvétel a vers elemző jellegű megbeszélésében és aktív részvétel a kiscsoportos jelenetek tervezésében és bemutatásában. Részvétel az improvizációs gyakorlatsorozatban, s az azt követő 16

17 elemző jellegű megbeszélése, mely során a jelent szerkezetére vonatkozó ismeretek rendszerezése történik. Tárgyhasználat a kiscsoportos szerepjáték során. Fantázia fejlesztése a színházi formai elemekre vonatkozó ismeretek tudatos használata mellett. kötött témákban. Improvizációs gyakorlatok egész osztály, kis csoportok, párok és egyedüli szereplők bemutatásával. Történet feldolgozása a dráma eszköztárával. Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami című novellája alapján az elevenség fogalmának körülhatárolása kiscsoportos jelenetek tervezésével és bemutatásával, melyben az alapvető színházi formai elemeket használják a játszók. (labdarúgás, kézi labda, kosárlabda stb.). Sportjátékok a képzeletben, kis csoportokban (úszás, kocogás, távgyaloglás, váltófutás stb.). Sportjátékok a képzeletben, párokban (tollaslabda, tenisz, pingpong, sakk stb.). Forró homokon, mély hóban, csúszós jégen való járás megmutatása, egyenként, némán. Forró homokon, mély hóban, csúszós jégen való járás megmutatása párban úgy, hogy a pár egyik tagja némán bemutatja, miként megy végig (pl. a csúszós jégen), míg a pár másik tagja egyes szám első személyben, mintha ő csúszkálna a jégen, elmondja, mi mindent gondolhat a csúszkáló társa. Közös megbeszélés a látott rögtönzésekről. (ndítás, befejezés, szereplők, helyszín, stb.) Novella vagy mese közös megismerése. (Pl.: Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami című novellája.) Közös megbeszélés: Kik a szereplők? Hol történik a cselekmény? Mi történik? Közös megbeszélés arról, hogy melyik az öt pillanat, amelyik a legfontosabb a történetben, majd ezen pillanatok megmutatása elemző megbeszélésben. A tanuló részt vesz a novella közös értékelő megbeszélésében, részvétel a kiscsoportos jelentekben és az állóképekben. 17

18 Az ünnephez köthető szokások ismerete. Néhány locsolóvers ismerete. Fantázia és kreatív együttműködés. Jeles napokhoz kapcsolódó hagyományok dramatikus feldolgozása. Húsvéti szokások, locsolóversek. állóképben; egy-egy képen szereplő figura gondolatának megszólaltatása. Közös megbeszélés arról, hogy mi az a szituáció, ami kiváltotta magát a történetet. (A Janikovszky-novella példáján: Miért mondta a tanító néni azt, hogy eleven fiú? Ez mit jelenthet?) Kis csoportok által kitalált és bemutatott jelenet, amiben bemutatnak a résztvevők egy-egy olyan helyzetet, ami azt bizonyítja, hogy egy fiú eleven, és amelyben egy-egy kelléket használhatnak (füzet, toll, könyv, labda, táska stb.). Közös megbeszélés a jelenetekről. (Hogyan kezdődött? Mi volt a vége? Kik voltak a szereplői? Hol játszódott a történet? Miről szólt a történet? Mi volt a csúcspontja vagy fordulópontja?) majd ezen pillanatok megmutatása állóképben; egy-egy képen szereplő figura gondolatának megszólaltatása. Néhány locsolóvers közös megtanulása. Közös megbeszélés keretében húsvéti szokások felelevenítése. Szokások régen és ma, összehasonlítás. A tanuló néhány locsolóverset, azokat a szokásokhoz igazítva előad. Részt vesz a közös hagyomány felelevenítésre irányuló beszélgetésben, saját élményeit megosztja az osztályközösséggel, 18

19 A látott előadás megbeszélése a legalapvetőbb színházi formai elemek megfigyelésén alapuló ismeretek alkalmazása. A színházi előadás. Gyermekeknek szóló színházi, bábszínházi előadás közös megtekintése. Kiscsoportos jelenetek, melyek arról szólnak, hogy a Földre érkezik egy űrlény, aki éppen egy magyar faluban ér földet, ahol azt látja, hogy fiatalok a domboldalon tojásokat gurítanak, a legények vízzel teli vödörrel locsolják a leányokat, az idősek sonkával, tojással, kaláccsal kínálják őket. A jelenetekben az űrlénynek el kell mondani, mindez miért történik. Beszélgetés az előadásról (pl.: cím és történet kapcsolata, szereplők, helyszín, történet, kellékek, díszlet, jelmez, indítás, befejezés, a szereplők jelleme, viszonyuk egymáshoz. Írásbeli munka: A legemlékezetesebb pillanat kiemelése, és fontosságának indoklása házi feladatban 5-8 mondat erejéig. részt vesz a jelenetek létrehozásában, bemutatásában, elemző megbeszélésében. A tanuló részt vesz a közös alapszintű elemző megbeszélésen és meghatározza a legemlékezetesebb pillanatot. 19

20 AJÁNLOTT SZEMPONTOK A TANULÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ A 3-4. évfolyamon megjelölt témakörökben megfogalmazott tananyag olyan gyakorlatok sorozata, mely során a gyerekek - aktív, kreatív részvételükről - népi játékok, és hagyományok ismeretéről - koncentrációképességükről, - ritmusérzékükről és mozgáskészségükről - közösen dramatizált mese vagy novella ismeretéről - és az elsajátított színházi formanyelvek ismeretéről és azok alkalmazásáról adnak számot. Azaz értékelésükkor ezen tényezők figyelembevétele a legfontosabb. 20

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014 Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben Kaposi József 2014 A közoktatás keretei között folyó színházi nevelés Általános és középiskola Dráma és tánc 1-6. évfolyam Dráma és tánc 7-12. évfolyam Dráma érettségi

Részletesebben

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Évi óraszám:18 BELÉPŐ TEVÉKENYSÉGFORMÁK A durva légzéstechnikai, hangadási és artikulációs hibák felismerése mások beszédében és saját beszédünkben. A koncentráció

Részletesebben

MŰVÉSZETEK TÁNC ÉS DRÁMA. Alapozó és fejlesztő szakasz (5 8. évfolyam)

MŰVÉSZETEK TÁNC ÉS DRÁMA. Alapozó és fejlesztő szakasz (5 8. évfolyam) MŰVÉSZETEK TÁNC ÉS DRÁMA Alapozó és fejlesztő szakasz (5 8. évfolyam) BEVEZETŐ Dráma és tánc választható modul tantárgy 5-6. évfolyam Általános irányelvek és célkitűzések az 5-6. osztályban A tantárgyi

Részletesebben

Magyar Drámapedagógiai Társaság kerettantervi javaslat, november 18. DRÁMA ÉS TÁNC évfolyam. Csoportos játék és megjelenítés

Magyar Drámapedagógiai Társaság kerettantervi javaslat, november 18. DRÁMA ÉS TÁNC évfolyam. Csoportos játék és megjelenítés DRÁMA ÉS TÁNC A dráma és tánc (a dráma itt nem az irodalmi műnemre utal) tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Játék című moduláris program A játék című moduláris program legfontosabb célkitűzései a következők: Az óvodás korból hozott játékosság, a játékra való hajlandóság,

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMAISMERET HELYI TANTERV 9. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMAISMERET HELYI TANTERV 9. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMAISMERET HELYI TANTERV 9. ÉVFOLYAM 1 I. A tantárgyi program célja: A tánc- és drámaismeret tanítása olyan komplex művészetpedagógiai munka, amelynek célja a kommunikáció, a kooperáció fejlesztése,

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona

NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona NT-11144 ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT Készítette: Báder Ilona Az én világom Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés 2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test

Részletesebben

Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra)

Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Célok és feladatok A gyermekek közösséggé formálása, egymás elfogadás, társak egyenrangú veselkedése, tolerancia. Olyan drámajátékok bevezetése

Részletesebben

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli

Részletesebben

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010.

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Önálló intézményi innováció Medve hét A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Témahét feladata: Medve ( febr. 2) Áttekintő táblázat Téma Nevelési területek A környező világ tevékeny megismerése

Részletesebben

RE11244 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN. 2.osztály. Heti 1 óra

RE11244 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN. 2.osztály. Heti 1 óra RE11244 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN 2.osztály Heti 1 óra Összeállította: Báder Ilona Témakör: AZ ÉN VILÁGOM Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet

Részletesebben

Tanulói feladatok értékelése

Tanulói feladatok értékelése Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Dráma 8. osztály Tanmenet. Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018.

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Dráma 8. osztály Tanmenet. Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018. Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Dráma 8. osztály Tanmenet Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018. tanév Bevezetés A tanmenet az EMMI 110/2012 (VI. 4.) Kormányrendelet

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tankönyv: Apáczai Kiadó Rajz és vizuális kultúra Minimum követelmények 1. évfolyam Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC. Helyi tanterv. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium. 8évfolyamos és 4+1évfolyamos gimnázium 9.

MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC. Helyi tanterv. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium. 8évfolyamos és 4+1évfolyamos gimnázium 9. MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC Helyi tanterv Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 8évfolyamos és 4+1évfolyamos gimnázium 9. évfolyama számára A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai

Részletesebben

DRÁMA. 6. évfolyam II. félév

DRÁMA. 6. évfolyam II. félév DRÁMA 6. évfolyam II. félév A hatodik évfolyamon a drámaórák beépülnek a magyar irodalom tantárgyba 18,5 óraszámmal. A drámaórák egy részét tömbösítve, külső helyszínen (pl. a Kerekasztal Színházi és Nevelési

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.

Részletesebben

Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam

Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam Tematikai egység címe Az én világom Társaim Ők és én Közvetlen közösségeim A család és a gyerekek Tágabb közösségeim A lakóhelyi közösség A környező világ A

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

Az őszi témahét programja:

Az őszi témahét programja: Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné 1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok NÉPTÁNC 1. évfolyam Témakörök: I.Bemelegítés, tánctechnika II. Ritmika III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok V. Néptáncok Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika Járás,

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tánc és dráma

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tánc és dráma Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu Tánc és dráma

Részletesebben

Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY

Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY A német két tannyelvű oktatás szerves részét képezi a művészeti nevelés, mely műveltségi terület többek között az ének-zene

Részletesebben

Állati Móka Egyhetes projekt

Állati Móka Egyhetes projekt Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis

Részletesebben

DRÁMA-JÁTÉK szakkör. TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0024 Zalaapáti Érték-Tár. Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata

DRÁMA-JÁTÉK szakkör. TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0024 Zalaapáti Érték-Tár. Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata DRÁMA-JÁTÉK szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika DRÁMA-JÁTÉK 2.B A tematika sablon sorai az összesítő táblázat

Részletesebben

Csoportos játék és megjelenítés

Csoportos játék és megjelenítés DRÁMA ÉS TÁNC A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a kreativitás fejlesztése,

Részletesebben

DRÁMA ÉS TÁNC TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

DRÁMA ÉS TÁNC TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA DRÁMA ÉS TÁNC TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA A dráma és tánc tanításának célja A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Dráma 5. osztály Tanmenet. Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018.

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Dráma 5. osztály Tanmenet. Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018. Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Dráma 5. osztály Tanmenet Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018. tanév Bevezetés A tanmenet az EMMI 110/2012 (VI. 4.) Kormányrendelet

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

Tánc és dráma /modul tantárgy/

Tánc és dráma /modul tantárgy/ Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

1.számú melléklet. Projektleírás

1.számú melléklet. Projektleírás 1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET

Részletesebben

Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet. Búcsú az óvodától Projekt. Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin

Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet. Búcsú az óvodától Projekt. Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet Búcsú az óvodától Projekt Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin Dévaványa, Kossuth úti óvoda nagycsoportjában. TÁMOP 3.1.4 pályázat keretén belül felkészülés

Részletesebben

- Olvasás: Hangos olvasás gyakorlása; olvasmányhoz kapcsolódó feladatok megoldása

- Olvasás: Hangos olvasás gyakorlása; olvasmányhoz kapcsolódó feladatok megoldása Óraterv/Foglalkozásterv Tanulásirányítás A pedagógus neve: Novák Ágnes Műveltségi terület: napközi Tantárgy/foglalkozás: tanulásirányítás Osztály: 3. osztály Az óra/foglalkozás témája: A házi feladatok

Részletesebben

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1-4. KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM

KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1-4. KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM KÉPESSÉGFEJLESZTÉS 1 4. ÉVFOLYAM 1251 BEVEZETŐ Az iskolába lépő gyermek élete gyökeresen megváltozik- Ideje nagy részét a játék helyett a tanulás tölti ki. Olyan pszichikus funkciók fejlesztése szükségeltetik

Részletesebben

Patakfalvi Attiláné: Az első osztályosok megismerése

Patakfalvi Attiláné: Az első osztályosok megismerése Patakfalvi Attiláné: Az első osztályosok megismerése Megkezdődött a tanév. Az első osztályos kisgyerekek tele tudásvággyal jönnek az iskolába. Tanítóink szervezik a napi megismerő munkát, hogy a gyerekek

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények:

TÁNC ÉS DRÁMA évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények: TÁNC ÉS DRÁMA 9 11. évfolyam Célok és feladatok A Tánc és dráma tantervi modul a drámajáték eszköztárának és a különbözı színházi nyelvek elemeinek megtapasztalását helyezi a középpontba. Ez természetesen

Részletesebben

Programnyitás. Hétfő (de)

Programnyitás. Hétfő (de) 5 Jégtörő játékok Születés: Szellő vagy vihar? Mit üzen a szél? Egyszer volt az élet: Légzés Légvétel számláló Egyszer volt a Föld Feltárás: Tiszta a levegő? Bevezetés Gázos étel kártyaparty Óriási szappanbuborék

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. évfolyam

TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. évfolyam Ennek felosztása: Évfolyam 5. 6. 7. 8. Összesen Tantárgy /modul Heti Évi Heti Évi Heti Évi Heti Évi Tánc és dráma 0 0 0 9,25 - - - - 9,25* Az 6. évfolyamos dráma modul alapjaiban

Részletesebben

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Megvalósult témáink A pályázat megvalósításának folytatása 3. Egy kiállítás képei

Részletesebben

TANMENET AZ ÉN ÁBÉCÉM TANKÖNYVCSALÁDHOZ Készítette: Esztergályosné Földesi Katalin munkája alapján Apró Rita

TANMENET AZ ÉN ÁBÉCÉM TANKÖNYVCSALÁDHOZ Készítette: Esztergályosné Földesi Katalin munkája alapján Apró Rita TÁMOP-3.1.4.-08/1-2009-0010. Fáy András Református Általános Iskola és AMI Gomba TANMENET AZ ÉN ÁBÉCÉM TANKÖNYVCSALÁDHOZ Készítette: Esztergályosné Földesi Katalin munkája alapján Apró Rita A következı

Részletesebben

5. évfolyam Éves óraszám: 36 óra 1 óra/hét Az éves óraszám felosztása. 6 óra megjelenítés 2. Rögtönzés és. 6 óra együttműködés 3. A dráma és színház

5. évfolyam Éves óraszám: 36 óra 1 óra/hét Az éves óraszám felosztása. 6 óra megjelenítés 2. Rögtönzés és. 6 óra együttműködés 3. A dráma és színház DRÁMA ÉS TÁNC A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a kreativitás fejlesztése,

Részletesebben

5. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

5. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél DRÁMA ÉS TÁNC A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a kreativitás fejlesztése,

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

DRÁMA ÉS TÁNC Helyi tanterv

DRÁMA ÉS TÁNC Helyi tanterv DRÁMA ÉS TÁNC Helyi tanterv A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Dráma 7. osztály Tanmenet. Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018.

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája. Dráma 7. osztály Tanmenet. Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018. Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Dráma 7. osztály Tanmenet Készítette: Kulcsár Marianna 2017/2018. tanév Bevezetés A tanmenet az EMMI 110/2012 (VI. 4.) Kormányrendelet

Részletesebben

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014 Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0133 Pályázó neve: Körös Tehetséggondozó Egyesület Pályázó címe: 5600 Békéscsba, Derkovits 4. III.14. Program címe: Az érzelmek birodalma típusa Proramkezdés Érzelmeink

Részletesebben

1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok.

1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok. 1. A NAT 2012 képességterületei; a szaktárgyi pedagógiai folyamat tervezése. 2. Zenei nevelési irányzatok. Turmezeyné Heller Erika HOSSZÚ TÁVÚ CÉLOK (NAT, MŰVÉSZETEK, 2012.) az ízlés, a képzelőerő, az

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv

Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv TÉA- ÓA- Z 1-2 TATAO FOGAA, TÉNYÉG, ÓDZ FADAT A magyar ábécé kis- és nagybetűinek felismerése nyomtatott és kézírásos formában. A magyar ábécé kis-

Részletesebben

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVESSÉG FAZEKASSÁG - Honti Rita, - Szarka Szilvia A foglalkozás indításának tervezett időpontja: 2013. február A foglalkozásokon a tanulók megismerkednek: - a fazekasság

Részletesebben

magyar nyelv és irodalom 3.o.

magyar nyelv és irodalom 3.o. ÓRATERV A pedagógus neve: Kiss Andrásné Műveltségi terület: Magyar nyelv és irodalom Tantárgy: olvasás Évfolyam: 3. Résztvevők: a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló 4. b osztályos

Részletesebben

Dráma és tánc helyi tanterv

Dráma és tánc helyi tanterv Dráma és tánc helyi tanterv A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a

Részletesebben

HELYI TANTERV A DRÁMA ÉS TÁNC TANTÁRGY TANÍTÁSÁHOZ GIMNÁZIUMUNK ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS EMELT SZINTŰ ANGOL ÉS NÉMET NYELVI KÉPZÉSŰ OSZTÁLYAI SZÁMÁR

HELYI TANTERV A DRÁMA ÉS TÁNC TANTÁRGY TANÍTÁSÁHOZ GIMNÁZIUMUNK ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS EMELT SZINTŰ ANGOL ÉS NÉMET NYELVI KÉPZÉSŰ OSZTÁLYAI SZÁMÁR HELYI TANTERV A DRÁMA ÉS TÁNC TANTÁRGY TANÍTÁSÁHOZ GIMNÁZIUMUNK ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS EMELT SZINTŰ ANGOL ÉS NÉMET NYELVI KÉPZÉSŰ OSZTÁLYAI SZÁMÁR 9.évfolyam, heti 1 óra A dráma és tánc tanítása olyan művészeti

Részletesebben

Barkaág Tavaszváró Három hetet meghaladó projekt

Barkaág Tavaszváró Három hetet meghaladó projekt Barkaág Tavaszváró Három hetet meghaladó projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Kiscsávoly Projekt felelős: Ideje: 2014. március 26. április 16. Foglalkozások száma: 33 Bevont tanulók köre:

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8.

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8. Projekt azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2008- 0082 Feladatellátási hely: SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája SZTE Juhász Gyula Gyakorló

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA

MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. Telefon/fax: 62 241-381 E-mail: lisztiskola@lisztferenc.hodtav.hu MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA

Részletesebben

Programozásban kezdőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1

Programozásban kezdőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1 Milyen kincseket rejt az erdő? Kubu maci és barátai segítségével választ kapunk a kérdésre. A mesekönyv szerkesztése közben a tanulók megismerkednek a Scatch programozás alapjaival. Fejlődik problémamegoldó

Részletesebben

Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós

Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC Helyi tanterv Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós 8évfolyamos és 4+1évfolyamos gimnázium 9. ill. 11. és 12. évfolyama számára A dráma és tánc tanítása olyan művészeti

Részletesebben

Dráma az Arany János Programban 9. évfolyam, 36 óra

Dráma az Arany János Programban 9. évfolyam, 36 óra Dráma az Arany János Programban 9. évfolyam, 36 óra A tehetséggondozó programoknak egyik legfontosabb alapelve, hogy a gyermekek fejlesztése nem korlátozódhat csupán képességeik fejlesztésére, hiszen a

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21.

Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú óvodai programcsomag Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú képzés fogalma Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a készségek,

Részletesebben

Helyi tanterv. Dráma és tánc

Helyi tanterv. Dráma és tánc Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Székesfehérvár Helyi tanterv Dráma és tánc Négy évfolyamos gimnázium Öt évfolyamos gimnázium Hat évfolyamos gimnázium HELYI TANTERVI ÓRASZÁMOK 4 évfolyamos

Részletesebben

DRÁMA ÉS TÁNC TANTERV A GIMNÁZIUM 10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

DRÁMA ÉS TÁNC TANTERV A GIMNÁZIUM 10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA DRÁMA ÉS TÁNC TANTERV A GIMNÁZIUM 10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Bevezetés A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

Az állampolgárságra, demokráciára nevelés területén nyitottá válhat a társadalmi jelenségek iránt, ezek ábrázolására törekszik dramatikus

Az állampolgárságra, demokráciára nevelés területén nyitottá válhat a társadalmi jelenségek iránt, ezek ábrázolására törekszik dramatikus DRÁMA ÉS TÁNC A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a kreativitás fejlesztése,

Részletesebben

AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL

AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL 1-12. ÉVFOLYAM TANKÖNYVSOROZATOK ÉRETTSÉGI FELADATGYŰJTÉMENYEK EGYÉB GYAKORLÓKÖNYVEK Sorozataink évfolyamonként Deutsch

Részletesebben

TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Dráma és tánc tantárgyi program A bevezetés tanéve: A bevezetés évfolyama: Alkalmazott osztálytípusok: 2013/2014-es tanévben, felmenő rendszerben 9.

Részletesebben

TÁNC- ÉS DRÁMA TANTÁRGYI PROGRAM

TÁNC- ÉS DRÁMA TANTÁRGYI PROGRAM Bessenyei György Gimnázium és Kollégium OM: 033648 Pedagógiai Program Helyi Tanterv TÁNC- ÉS DRÁMA TANTÁRGYI PROGRAM Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzések megnevezése Heti óraszámok 9/ 9. 10. 11. 12.

Részletesebben

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze

Részletesebben

54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő

54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Óravázlat. Alkalmazott módszerek, eljárások: Közös, egyéni, páros munka. Differenciált feladatok. Magyarázat, beszélgetés. Tevékenykedtetés.

Óravázlat. Alkalmazott módszerek, eljárások: Közös, egyéni, páros munka. Differenciált feladatok. Magyarázat, beszélgetés. Tevékenykedtetés. Óravázlat Tantárgy: matematika Évfolyam: 1. osztály - Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között. Témakör: Mennyiségek összehasonlítása. 2. modul Egyszerű jelzések használatának bevezetése. A mérőszám-fogalom

Részletesebben

Orosz, mint élő idegen nyelv. Szakköri tematika

Orosz, mint élő idegen nyelv. Szakköri tematika Orosz, mint élő idegen nyelv Szakköri tematika I. Az orosz nyelv, mint idegen nyelv tanításának létjogosultsága: Ismerve történelmünket, tudjuk, hogy a felszabadulástól kezdve a rendszerváltásig az általános-

Részletesebben

A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. A művészeti alapvizsgára és záróvizsgára bocsátás feltételei Művészeti alapvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási

Részletesebben

A megbeszéléseken önálló véleményt fogalmaz meg, tapasztalatot szerez önmaga és társai tevékenységének elemző értékelésében, ugyanakkor képes mások

A megbeszéléseken önálló véleményt fogalmaz meg, tapasztalatot szerez önmaga és társai tevékenységének elemző értékelésében, ugyanakkor képes mások DRÁMA ÉS TÁNC A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció, a kreativitás fejlesztése,

Részletesebben

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG

ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG É N É S M Á S I K ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG modul szerzôje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_11 106 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak

Részletesebben

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET előadás Előadók: Vanya Lajosné Pula Éva 2011. április 18. Báta 1. Bikácsi óvoda bemutatása 2. TÁMOP 3.1.4. 2.1. Tapasztalatok 2.2. Pályázat adta lehetőségek, nehézségek 3. Óvoda-iskola

Részletesebben

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Táncok világa-társastánc alapjai 2.D

Részletesebben

A azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy

A azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy A 10046-12 azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy 1. A 10046-12 azonosító számú, Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz

Részletesebben

Drámapedagógia. játszani is engedd

Drámapedagógia. játszani is engedd Drámapedagógia játszani is engedd Arról lesz szó, Mi is az a drámapedagógia? A drámajáték célja; alaptétele Mire jó ez nekünk? Gyakorlatok, etűdök, játékok Hogyan kezdődött? Mi is az a drámapedagógia?

Részletesebben

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV Az Akrobatikus Rock and Roll tanszak célja, hogy törekedjen a táncművészet, azon belül az Akrobatikus Rock and Roll minél teljesebb megismerésére, segítse

Részletesebben

A BONI BEZERÉDJ AMÁLIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERVE DRÁMA ÉS TÁNCBÓL

A BONI BEZERÉDJ AMÁLIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERVE DRÁMA ÉS TÁNCBÓL A BONI BEZERÉDJ AMÁLIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERVE DRÁMA ÉS TÁNCBÓL NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: Művészetek Ember és társadalom KERETTANTERV : EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben