A SZARVASMARHA TAKARMÁNYOZÁSA

Átírás

1 A SZARVASMARHA TAKARMÁNYOZÁSA A szarvasmarha takarmányozása A takarmánygazdálkodás elemei A takarmánygazdálkodás fogalma alatt a takarmányok termesztése, vásárlása, betakarítása, tartósítása, tárolása, etetésre történô elôkészítése, az állattenyésztés termelési céljának megfelelô feletetése értendô. Más megfogalmazásban a takarmánygazdálkodás magába foglalja a takarmányforrások szervezését, a készletgazdálkodást, a takarmányfelhasználás szervezését. Végsô célja a gazdaságosság érvényesítése, melynek részfeladatai és céljai az egyes tevékenységekben különbözôképpen jelennek meg, így mérôszámai a konkrét feladathoz igazodnak. A jövedelem növelésére irányuló törekvések viszonylag könnyen mérhetôk akkor, ha a takarmányok közvetlen értékesítésre kerülnek. Ebben a formában a takarmányokkal elért jövedelem az árutermeléshez hasonlóan mérhetô. A takarmányozáson keresztül történô hasznosulás azonban bonyolultan, az állattenyésztés eredményein keresztül mérhetô. A maximumra törekvés általában a hozamra, termelési értékre, árbevételre, fôleg pedig a jövedelemre irányul. A mutatók vonatkozhatnak egységnyi takarmányra, tápanyagra, takarmánytermelô területre. Gyakori a minimumra törekvés, amely vonatkozhat eszközigényre, élômunkára, fôként pedig a költségekre. A maximumra, illetve a minimumra törekvés a termelési folyamatban a gazdaságosság megvalósításának legtöbbször egymással összefüggô két módja. Az optimális megoldás gyakran a relatív értékeket kifejezô termelékenység, technikai és gazdasági hatékonyság, költségszint, jövedelmezôség mutatóival mérhetô. Bármely mérôszám használatakor számolni kell azzal az ökonómiai ténnyel, hogy a részek optimuma nem feltétlenül adja az egész optimumát. A takarmánygazdálkodás optimalizálása során a célokat rangsorolni kell, és így már megfogalmazható az általános cél, a takarmányozási költségek minimalizálása úgy, hogy az állattenyésztés vállalati, üzemi jövedelemhez való hozzájárulása maximum legyen. Üzemi, vállalati szinten a takarmánygazdálkodás a közraktározás, tôzsde segítségével kiemelt szerepet játszhat a likviditás, a készpénzforgalom alakításában. A gazdaságosságra törekvés konkrét feladataiból adódik, hogy a takarmánygazdálkodást kisebb részekre, elemeire kell bontani, így lehetôség nyílik az általános ökonómiai elvek konkrét gyakorlati megvalósítására. A takarmánygazdálkodás fôbb tevékenységeinek, elemeinek fôbb szervezési-ökonómiai vonatkozásai a következôk: A termesztésben során általános cél a fajlagos hozamok, a területhasznosítás növelése. A hozamnövelés határa biológiai oldalról a minimumban lévô termelési tényezôhöz (víz, tápanyag, hô stb.) kötôdik. A technikai hatékonyság kérdései a mûveletek (szántás, vetés stb.) során, míg a gazdasági hatékonyság a minimális költségek és pótlólagos ráfordítások optimalizálásában játszik szerepet. A betakarítás szervezésének feladata az optimális betakarítási idô megállapítása, mely legtöbbször a maximális beltartalmi értékekhez kötôdik. A végrehajtás során a munkafeladat és a betakarítógépek teljesítménye függvényében tól-ig határok kijelölése tûnik célszerûnek. A technológia megválasztásában a költségek mellett lényeges szempont a lehetséges veszteségek csökkentése. A betakarítás folyamata kampányszerû, megoldásában a munkacsúcsok (szervezés) elkerülésére, a mûveleti költségek csökkentésére célszerû törekedni. A tartósítás követelménye a veszteségek csökkentése. A használt tartósító anyagok (kémiai, biológiai) és technikák (például szárítás) többletköltségeivel a megtakarított tápanyagok értéke állítható szembe. A takarmányárak növekedése egyértelmûen elôtérbe helyezi a korszerû, csekély veszteséggel üzemelô tartósítási módokat. 1

2 A tárolás alapvetôen a takarmányok mennyiségi és minôségi védelmét jelenti a betakarítástól a felhasználásig. A tároló (pajta, torony, magtár, silótér) létesítése mindenképpen pótlólagos beruházást jelent, vagyis többletköltségekkel kell számolni. A tárolás pótlólagos beruházásainak jövedelemigényével és költségeivel a takarmányok megmaradó értékei és az esetleges kedvezô vásárlási, illetve értékesítési árak állíthatók szembe. A takarmányok feldolgozása, etetésre történô elôkészítése két oldalról közelíthetô meg. Biológiai oldalról a takarmányok beltartalmának jobb értékesülését hivatott szolgálni a feldolgozáson (erjesztés, pácolás, ôrlés, ízesítés stb.) keresztül. Ezen technikai hatékonyság javulása (jobb takarmányértékesülés) ellensúlyozza az elôkészítés többletberuházásait, költségeit, javítja a gazdasági hatékonyságot. Etetéskor az elôkészített takarmány az állatok elé (jászolba, etetôbe) kerül, melynek megoldása legtöbbször állattenyésztési feladat. Ebben a folyamatban az adagolási-kiszórási veszteségek csökkentését (rossz etetôberendezésnél 8 10%), az állatok biológiai igényeit (idô, hely, gyakoriság), a technológiai-szervezési megoldások lehetôségeit kell egyeztetni a költségcsökkentési törekvésekkel. A feletetés speciális esete a legeltetés, melynek során az állatok keresik fel és hasznosítják a lehetséges takarmányforrásokat. A legeltetés kedvezô élettani és ökonómiai hatásai közismertek, sajnos számos közvetett tényezô (például vagyonbiztonság) akadályozza elterjedését. A takarmányfelhasználás hatékonysága A takarmányfelhasználás hatékonysága a felhasznált takarmányok és az elôállított állati termékek viszonyát fejezi ki. Leggyakoribb mutatói a következôk: a) egységnyi hozamra (kg, l, db) felhasznált abrak, illetve energia; b) egységnyi állatitermék-mennyiségre jutó takarmányköltség. A hatékonyságmutatók jellemzôi, hogy: értéküket a takarmánygazdálkodás és állattenyésztés eredményei együttesen befolyásolják; a gyakorlatban legáltalánosabban használt mutatók; a technikai hatékonyság mutatói (naturáliák) eltérô idôszakok és országok viszonylatában is használhatók; a gazdasági hatékonyság alakulásában sok esetben nagyobb szerepe van az áraknak, mint a tényleges hatékonyságnak. A takarmányok pénzbeni értékesülése A pénzbeni értékesülés azt fejezi ki, hogy a takarmányt felhasználó ágazat árbevételébôl vagy termelési értékébôl hány forint jut a felhasznált egységnyi mennyiségû takarmányra vagy tápanyagra. A számítás egyszerûsített menete egy példán keresztül a következô: a felhasználó üzemág termelési értéke 1 millió Ft; termelési költség a takarmányok költsége nélkül 400 ezer Ft; pénzbeni értékesülés: 600 ezer Ft/üzemág (50 t takarmány-felhasználás esetén) Ft = 12000Ft 50t (6 t/ha termésátlag mellett) 6 t/ha * Ft/t = Ft/ha 2

3 takarmánytermô-terület jövedelme a hasznosítás során pénzbeni értékesülés Ft/ha tényleges költség Ft/ha jövedelem Ft/ha, 2000 Ft/t A takarmányok pénzbeni értékesülése arra ad választ, hogy a takarmányt feletetve, az állattenyésztésen keresztül, vagy áruként értékesítve (ha lehetséges) érdemes hasznosítani. A takarmányfelhasználás jövedelmezôsége A takarmányfelhasználás jövedelmezôsége azt fejezi ki, hogy a felhasználó állattenyésztô ágazat nyereségébôl vagy fedezeti hozzájárulásából hány forint jut az egységnyi takarmány vagy tápanyag menynyiségére, vagy egy hektár takarmánytermô területre. A számítás menete egy egyszerû példán a következô. Ha a tejtermelésben 0,4 kg abrakból lesz 1 l tej, akkor: a számított hozam: 2,5 l tej/kg abrak a számított termelési érték: 2,5 l * 70 Ft/l = 175 Ft/kg abrak az arányosított hozam (50% takarmányköltség mellett): 1,25 l tej/kg abrak az arányosított termelési érték: 1,25 l * 70 Ft/l = 87,50 Ft/kg abrak a számított jövedelem (20 Ft/l takarmányköltség esetén) 87,5 20,00 = 67,50 Ft/kg abrak (6000 kg/ha termésátlag esetén) 6000 * 67,50 = Ft/ha a realizált jövedelem (5 Ft/l ágazati eredmény mellett) 5 * 2,5 = 12,50 Ft/kg abrak 6000 * 12,50 = Ft/ha. A takarmányfelhasználás jövedelmezôsége áttételesen, az állattenyésztés eredményein keresztül fejezi ki a felhasználás jövedelmezôségét. Az áttételek, arányosítások miatt a döntésnél mindig figyelembe kell venni, hogy: a jó takarmánytermesztést a rossz állattenyésztés negatív színben tüntetheti fel; a mutatók konkrét nagysága mellett lényegesebb azok nagyságrendje; a többszörös áttételen keresztül az árak szerepe nô. Nábrádi A. Pupos T. Takácsné György K.: Üzemtan II. Budapest, Szaktudás Kiadó Ház A témáról részletesebben olvashat az Üzemtan II. címû szakkönyvben. 3

4 A termelésarányos takarmányozás (nagy termelésû tehenek négyfázisú takarmányozása) A tehenet a száján át fejik Ezt azért mondják, mert amennyiben a genetikai képességek adottak a tejtermelés a takarmányozástól függ, s a leggyakoribb, tejtermelést is befolyásoló anyagforgalmi zavarok is közvetve vagy közvetlenül a takarmányozásra vezethetôk vissza. A tehenészet a mezôgazdaság nehézipara. Itt a legnagyobb a fizikai igénybevétel, ide kell a legtöbb szakismeret és lelkiismeretesség, ha valaki jó eredményt akar elérni, folyamatosan, éjjel-nappal, hétköznap-ünnepnap szinte együtt kell lakni, élni az állatokkal. A tehenek négyfázisú takarmányozása azt jelenti, hogy a vemhesség és a laktáció alatti tejtermelés függvényében a tehén eltérô tápanyagigényének megfelelôen takarmányozunk: a szárazonállás alatt (elapasztástól az ellésig); a laktáció elsô szakaszában (termelésbe lendülés, elléstôl 12 hétig); a laktáció középsô szakaszában (laktáció 12. hetétôl a 24. hetéig); a laktáció befejezô szakaszában (laktáció 24. hetétôl elapasztásig) ennek megfelelôen a takarmányozást ehhez kell igazítani! I. fázis, a laktáció elsô szakasza: Az állat a szárazonállás idején képezett tartalékait mobilizálja a tejtermelés érdekében. A tejtermelés napról napra fokozódik. A tehenek ellés után a 4 6., az üszôk a 6 8. héten, tehát ebben a szakaszban érik el a tejtermelési csúcsot, és ilyen szinten tartják. Mivel a tehén a tejjel több energiát és táplálóanyagot veszít, mint amennyit a takarmánnyal fel tud venni, testtömege jelentôsen csökken. Arra kell ügyelni, hogy ez a csökkenés ne haladja meg a napi 1,5 kg-ot, az összes veszteség pedig az ellés utáni 3 hónapban ne legyen több kg-nál. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a tehén testtömegének 3 4%-át kitevô tömegtakarmány mellett az etetett takarmány szárazanyagának 50 55%-át kitevô abrakot adunk, a nyersfehérje-tartalom pedig a szárazanyag 16 18%-a. A takarmányadagokat a termelés függvényében kell összeállítani, a havi próbafejések eredményeit (frissfejôsöknél a genetikailag elvárható termelést) vesszük figyelembe. Nagy termelésû teheneket a laktáció elsô 6 hetében napi kg tej termelésének megfelelôen, ezt követôen a tényleges napi termelésnek megfelelôen takarmányozunk. Frissfejôsök (üszôk) esetében a laktáció elsô 8 hetében kg napi termelést veszünk figyelembe, majd késôbb ezeknél is a tényleges termelést. Figyelem! A nagyobb mennyiségû abrak bendôacidózist okozhat, ezért rostot, tehenenként napi 5 7 kg szénát is adjunk, ha erre nincs lehetôségünk, az abrakhoz 2 4% bendôpuffert keverjünk (nátrium-hidrogén-karbonát = Ruminogén). II. fázis, a laktáció középsô szakasza: A napi tejtermelés a perzisztenciának megfelelôen egy ideig állandó szinten marad, de rendszerint csökken, a tehén testtömege beáll, vagyis már nem csökken, a táplálóanyag-fogyasztás (bevitel) és -felhasználás (ürülés) egyensúlyba kerülnek. A tejtermelés gyorsabban csökken, ha az ellést követô 60 napon belül ivarzik és vemhesült. Mivel kisebb mind az energia-, mind a fehérjeigény, az abrakadagokat csökkenthetjük, az olcsóbb tömegtakarmányok kerülhetnek túlsúlyba. A tömegtakarmány abrak arány 55:45 lehet, a nyersfehérje mennyisége 13%-ra mérséklôdhet. III. fázis, a laktáció befejezô szakasza: A tejtermelés folyamatosan csökken. Tovább csökkenthetô a takarmány fehérje- és energiatartalma, így a tehén pótolhatja a korábban elveszített élôtömegét, javíthatja kondícióját. Ügyeljünk azonban arra, hogy a szakasz végére, vagyis a szárazonállás kezdetére közepes tenyészkondícióban legyen, olyan állapotban, mely az elléskor kívánatos. El ne hízzon, mert ez különbözô anyagforgalmi betegségekhez vezethet! Az abrakadag a szárazanyag legfeljebb 35%-a, az emészthetô nyersfehérje pedig 12%-a legyen! IV. fázis, a szárazonállás szakasza: Ezzel korábban részletesen foglalkoztunk. Ahhoz, hogy a tehenek takarmányozását a fenti szempontok szerint tudjuk megvalósítani, nagyobb tehenészetekben ki kell alakítanunk az egyes termelési csoportokat, hiszen az állatok azonos naptári idôszakban eltérô biológiai állapotban vannak. 4

5 A következô termelési csoportok kialakítása célszerû: szárazonállás elsô felében lévôk az ellés elôtti 2 3. hétig; elôkészítés idôszakában lévôk; frissen ellettek, ezen belül külön a frissfejôsök; nagy termelésû csoport; közepes termelésû csoport; kis termelésû csoport. Jó, ha az egyes csoportokon belül a kondíciót is figyelembe vesszük. A hízásra hajlamos teheneket alacsonyabb termelési csoportba, a rossz kondícióban lévôket magasabb termelési csoportba helyezzük, mint amit teljesítményük alapján megérdemelnének. A frissfejôsök ugyanolyan szintû termeléshez több energiát igényelnek, mint a többször ellettek. A tejtermelést havonta ellenôrizzük, ennek megfelelôen szükség esetén az egyed más csoportba kerülhet. Az, hogy a négyfázisú takarmányozást milyen takarmányozási rendszerrel hajtjuk végre a gyakorlatban, nemcsak elhatározás kérdése! Az abrak adott, azt esetleg a gazdaságon kívülrôl is be lehet szerezni, azonban a tömegtakarmányokat helyben kell megtermelni, ez pedig adottságok, lehetôségek függvénye is. A különbözô takarmányozási módszerek emiatt is fôként a tömegtakarmányokban különböznek egymástól. Az állatlétszám, az adottságok, lehetôségek és a termelési szint alapján az alábbi takarmányozási rendszerek közül választhatunk: Évszakonként változó takarmányellátás. Inkább a kisebb, as létszámú tehenészetekben alkalmazzák. A vegetációs idôszakban (április november) szántóföldi zöldtakarmányokat, télen pedig tartósított takarmányokat etetnek. Ahogy a hónapok telnek, a célszerûen termesztett zöld növények úgy követik egymást = zöld futószalag. Legkorábban, rendszerint áprilisban az ôsszel vetett takarmánykeverékkel kezdenek (rozsos, árpás, búzás-bükkönyös keverékek), majd májustól ôszig a lucerna különbözô kaszálásait, tavaszi keverékeket (kukorica, napraforgó csalamádé pillangósokkal együtt vetve) és szudáni cirokfüvet etetnek, októberben belép a silókukorica, a zöld szalagot a takarmánykáposzta zárja. Ennek a takarmányellátásnak elônyei és hátrányai egyaránt vannak: természetszerû, olcsó, nincsenek tárolási költségek és veszteségek, de a sokféle növény termesztése nehezen illeszthetô be egy nagyobb méretû növénytermesztési technológiába, a sokszor átmenet nélküli takarmányváltoztatás (többnapos ünnepek, esôs idôszak) miatt gyakoribbak az emésztési problémák, betakarítási nehézségek lehetnek, emiatt nem teljesen biztonságos. Monodiétás takarmányozás: Évszaktól függetlenül etetik a tartósított takarmányokból (széna, szilázs, szenázs) összeállított adagokat. Ez a módszer az elôbbinél biztonságosabb, hiszen az idôjárástól függetlenül állandó összetételû takarmányokat etetünk, kevesebb az emésztôszervi probléma, a takarmányok kiosztása jobban is gépesíthetô, de az elôbbinél kevéssé természetszerû, drágább, a tartósított takarmányoknak tárolóhely kell, a takarmány kiegészítésre szorul (makro- és mikroelemek, ásványi anyagok). Kombinált takarmányozás: Az elôzô két módszer elônyeit igyekszik érvényesíteni. A vegetációs idôszakban a tartósított takarmányokat csökkentett adagban etetik, azokat zöldtakarmányokkal egészítik ki. Amikor az idôjárási viszonyok miatt (pl. tartós esô) a zöld betakarítása akadályozott, készenlétben állnak a tartósítottak. Legeltetés: A nagy termelésû tehenek energia- és táplálóanyag-igényét pusztán legeltetéssel kielégíteni hazai viszonyok mellett nem lehet, de legelôink állapota miatt még tömegtakarmány-igényüket sem! Legfeljebb a kis létszámú, db-os, jó legelôvel bíró gazdaságok alkalmazhatják ezt az etetési rendet, de a nyári hónapokban már gondoskodni kell kiegészítô zöldtakarmányokról is. 5

6 Néhány kérdés a tejelô tehenek takarmányozásával kapcsolatban Nyáron legeltetéssel vagy kizárólag zöldtakarmány etetésével nem fedezhetô a nagy tejtermelés energiaigénye. Ehhez jó minôségû tömegtakarmányok kellenek (pl. silókukorica szilázs, szenázs), de emésztési okok miatt a széna is elengedhetetlen. Energiaszegény tömegtakarmányok esetén viszonylag nagymennyiségû abrak is kell, ami emésztési, anyagforgalmi zavarokra hajlamosít. Igen fontos ezért a nyersrost mennyisége és struktúrája: a takarmányadag nyersrost-tartalma 17 23% legyen, a rostnak legalább egy része hosszú szárú széna, ez befolyásolja a bendôemésztést. Felvetôdik a kérdés: melyik elônyösebb: az egyes takarmányféleségek külön-külön etetése vagy összekeverése? A komplett takarmánykeverék etetése elônyösebb, mert így nincs mód a válogatásra, kevesebb a bendôemésztési zavar is. A termelésarányos takarmányozás egyik feltétele, hogy a takarmánykeverék tápanyag-koncentrációját a tömegtakarmány beltartalmi értékétôl függôen egészítik ki energia- vagy fehérjedús abrakkal a biológiai állapotnak megfelelôen (vemhesség, tejtermelési szint stb.), és ezeket keverôkocsiban összekeverik. A vitaminokat, ásványi anyagokat, hatóanyagokat, egyéb kiegészítôket a különbözô csoportok élettani igényeinek megfelelôen alapabrakba keverve adagolják. Elônyös, hogy a takarmánykeverék (komplett monodiéta) összetétele azonos. Tömegtakarmányt a nagy termelésû teheneknek legalább napi négy alkalommal adjunk, de etetésenként csak annyit, amennyit biztosan elfogyasztanak. Gyakori hiba a gyengén termelô egyedek túltakarmányozása vagy a jól termelôk alultáplálása. Laktációban a jól termelô tehenek napi adagjában ne legyenek ún. hulladék takarmányok, legfeljebb a szárazonállás idôszakában adjuk ezeket szükség esetén. Ellés után már a nagy tejtermelés feltételei: jó étvágy, jó minôségû tömegtakarmány, nagy fehérjeés energiatartalmú abrak, gyakori takarmánykiosztás (természetesen a genetikai képességek mellett). Az abrak-tömegtakarmány arány a tejhasznú tehenek napi takarmányában: Szárazonállás elején 0 10% abrak % tömegtakarmány Szárazonállás végén ellés elôtt 2 3 héttel 30% abrak 70% tömegtakarmány laktáció elsô 30 napja 40% abrak 60% tömegtakarmány laktáció napja 50% abrak 50% tömegtakarmány laktáció napja 40% abrak 60% tömegtakarmány laktáció napja 0% abrak 100%tömegtakarmány, legfeljebb 30% abrak 70% tömegtakarmány Melyik az ellés-utáni legnagyobb takarmányozási hiba? A bendômûködés teljes katasztrófáját, emiatt számos anyagforgalmi zavart, betegséget okozhat az, ha az állat kellô fokozatosság nélkül nagy adag abrakot kap. (Ha az abrakhoz való szoktatás mindössze 4 5 napig tart az elletôben, ez alatt napi 4 5 kg abrakot kap az állat, majd minden átmenet nélkül 8 10 kg-ra emelik a napi abrakadagot). 6

7 Kell-e abrakot adni a szárazonállás alatt? Ha jó minôségû tömegtakarmányunk van, akkor nem szükséges. Ha nincs, akkor az ellés elôtti 2 3 hétben adjunk abrakot is, ugyanis az ebben az idôszakban történô magzatépítés és tejmirigy-tömegváltozás (az ellés elôtti 2 3 hétben megduplázódik a szárazonállás alattihoz képest) tápanyagigényének kielégítése csak így lehetséges. Az abraketetést az ellés elôtt 2 3 héttel 1 kg-os adaggal kezdve fokozatosan 5 6 kg-ra emeljük az ellésig, vagyis hozzászoktatjuk az állatot a nagyobb mennyiségû abrak felvételéhez anélkül, hogy bármely anyagforgalmi betegség (acidózis, ketózis, zsírmobilizációs betegség) kialakuljon. Figyeljük azonban a kondíciót, mindenképpen kerüljük az elhízást! Sokkal fontosabb, hogy a várható ellés elôtti 2 3. héttôl emeljük 20 30%-kal a napi szénaadagot (réti széna jobb!). Mikor kezdjük meg a tejelôtáp (-abrak) etetését? Az ellés napján, 1 kg-os adaggal. Az adagot naponta 1 kg-mal növeljük, egészen napi 7 kg-ig. (Megjegyzendô, hogy az ellés utáni elsô etetéskor a kérôdzés mielôbbi megindulása érdekében csak réti szénát és vizet adunk, a második etetéskor adunk tömegtakarmányt, szénát és 1 kg abrakot.) Ilyen módon tehát az ellés utáni 7. napon 7 kg abrakot kap az állat. Ez a napi mennyiség és a tömegtakarmány fedezi az ellés utáni elsô 30 nap (napi tejtermelés ekkor a laktációs csúcs 80 85%-a) tápanyagszükségletét és a bendô szárazonállás alatti visszafejlôdését is helyreállítja. A többször ellett holstein-fríz tehén laktációs csúcsát ellés után 6 8 hét múlva éri el, a napi abrakadag azonban ekkor se legyen több 12 kg-nál! A laktáció elsô 100 napján a nagyobb mennyiségû abrak etetése mellett fontos napi 5 7 kg széna biztosítása is. A nagy tejtermelésû, friss fejôs teheneket mennyi napi tejtermelést figyelembe véve kell takarmányozni? Általában a laktáció elsô 6 hetében napi l, elôhasiaknál napi 25 l tej termelésének megfelelôen kell takarmányozni, késôbb pedig a tényleges termelésnek megfelelôen. Milyen élettani eseményeket kell figyelembe venni a laktáció középsô- és befejezô szakaszának takarmányozásánál? Ha a tehén az ellést követô napon belül vemhesül, a laktáció második 100 napjára a tejtermelés csökken. A laktáció harmadik 100 napja az elapasztásig tart. A tejtermelés folyamatosan csökken, különösen az elhízásra kell figyelni. A kondíciót úgy kell beállítani, hogy a szárazonállás alatt (az ellés elôtti 2 hónapban) ezen már ne kelljen változtatnunk, olyan kondícióban legyen az állat, mint amilyenben elléskor kell lennie! Ellés után az elsô hetekben mennyi lehet a tehén elfogadható testtömeg-vesztesége? A többször ellett tehenek zöme az ellés utáni tej-csúcstermelést a 6 8 (vannak, melyek a 4 6.) héten érik el. A tejtermelés üteme gyorsabb, mint a takarmányfelvételé, ezért az állat saját tartalékait használja fel, veszít testtömegébôl. Napi 1 1,5 kg testtömeg-csökkenés az ellés utáni 1,5 hónapban elfogadható, de összességében ne haladja meg az kg-ot! Dr. Böô István: A szarvasmarhatartás gyakorlata I. Budapest, Szaktudás Kiadó Ház A témáról részletesebben olvashat az A szarvasmarhatartás gyakorlata I. címû szakkönyvben. 7

8 Húshasznú anyatehenek takarmányozása A hústehén takarmányozását a jelenlegi (borjú felnevelése) és jövôbeni reprodukciós kívánalmaknak megfelelôen kell biztosítani. A húshasznú tehenészetekben a takarmány többségét a tehenek fogyasztják, életteljesítményük viszonylag csekély. Életfenntartáson felül a vehem építéséhez és egy borjú felneveléséhez elegendô tejtermelésre igényelnek táplálóanyagot. borjazás termékenyítési idôszak vége választás teljes táplálóanyagszükséglet vemhesség termékenyítés és szoptatás szoptatás és vemhesség teljes táplálóanyag-szükséglet létfenntartásra és termelésre vemhesség hónapok 1. ábra. A húshasznú tehén teljes táplálóanyag-szükségletének éves alakulása tavaszi borjazás esetén Forrás: Húsmarhatenyésztés (szerk. Dr. Szabó Ferenc) Kedvezôtlen tartási feltételek mellett, illetve gyenge legelôn a létfenntartás szükséglete 10 20%- kal több. Kifejlett sovány tehén kondíciójavításra 25,9 MJ NE g -t és 276 g metabolizálható fehérjét igényel 1 kg súlygyarapodáshoz. Megjegyzés: a vemhesség utolsó harmadában a 0,4 kg súlygyarapodás a vehem természetes növekedésébôl adódik. A húshasznú tehenek mérsékelt táplálóanyag-igénye lehetôséget biztosít a kisebb táplálóértékû takarmányok (szalmák, kukoricaszár stb.) alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy a takarmányozás szintjével a takarmányok nettó energiatartalmának hasznosíthatósága változik. A húshasznú tehenek táplálóanyag szükséglete ellés után a laktáció 1 4 hónapjában a legnagyobb, testsúlytól és termeléstôl függôen energiaszükségletük Mcal (NE). A táplálóanyag-szükséglet fedezése szempontjából kedvezô, ha ebben az idôszakban takarmányozásukat a legelô biztosítja. A legelô általában kielégíti a tehenek energia- és fehérjeszükségletét, jelentôs mennyiségû ásványi anyagot, vitamint és egyéb anyagot tartalmaz. Ebben az idôszakban általában a teheneknek nincs szükségük póttakarmányra, ha a legelôfû szárazanyag-tartalma alacsony, szükséges 1 2 kg takarmányszalma etetése. A tehenek táplálóanyag-szükséglete a borjak választása után, a vemhesség középsô harmadában a legkisebb, testsúlytól függôen 8 9,5 Mcal (NE). A szükségletüket ez idôszakban alacsonyabb táplálóértékû takarmányokkal, melléktermékekkel, kukoricatarlóval is biztosítani lehet. A vemhesség utolsó harmadában a tehenek táplálóanya szükséglete nô, Mcal (NE). A táplálóanyag-szükséglet csak kiegészítô takarmánnyal (széna, fûszilázs stb.) biztosítható. 8

9 1. táblázat. Húshasznú elsôborjas és kifejlett szoptató tehenek napi energia- és fehérjeszükséglete (Magyar Takarmánykódex, (1 kg tej energiatartalma 3,14 MJ, fehérjetartalma 33,5 g) Élôsúly (kg) Napi gyarapodás (kg) Várható sz.a.felv. (kg) NE m (MJ) NE g (MJ) Metab. feh. (g) Elsôborjas tehenek, 5 kg napi tejtermelés esetén 325 0,2 7,3 41,3 3, ,2 7,8 42,8 3, ,2 8,2 44,2 3, ,2 8,6 45,6 3, , , ,2 9,4 48,4 4, ,2 9,6 49,8 4, Kifejlett borjas tehenek, 5 kg napi tejtermelés esetén 400 8,5 45, ,2 48, ,9 51, ,6 53, ,2 56, ,9 58, Kifejlett borjas tehenek, 10 kg napi tejtermelés esetén 400 8,7 61, ,4 64, ,1 66, ,9 69, , ,4 74, Kifejlett tehenek a vemhesség középsô harmadában 400 7,5 29, ,2 32, ,8 35, , ,1 40, ,7 43, Kifejlett tehenek vemhesség utolsó harmadában 400 0,4 8,2 38, ,4 8,9 41, ,4 9,5 44, ,4 10, ,4 10,8 49, ,4 11,5 52, Ca (g) P (g) 9

10 2. táblázat. Különbözô téli takarmányok húsmarha anyatehenek részére (szoptatási és termékenyítési idôszak) Takarmányok Napi takarmányadagok kg testtömegû anyatehénnek (kg) Kukorica szilázs (35% sz.a. tartalmú) 29 Kukoricaszár 10 Fûszenázs (50% sz.a. tartalmú) 20 Gyepszéna 9,5 Morzsolt kukorica 2,3 2,3 3,6 Ásványi és vitamin kiegészítô (35 40% Ca és P) 0,45 1,13 Megnevezés 3. táblázat. A tavaszi ciklusban ellô húshasznú tehenek takarmányozása Nyári takarmányozás IV. 15-tôl X. 20-ig Ôszi takarmányozás X. 20-tól XII. 31-ig 4. táblázat. Az ôszi ciklusban ellô húshasznú tehenek takarmányozása Téli takarmányozás I. 1-jétôl IV. 15-ig Takarmányozási nap Tehén borjas vemhesség közepe vemhesség vége alternatív lehetôségek Legelôfû (kg) Kukoricaszilázs (kg) 15 Fûszenázs (kg) 20 Gyepszéna (kg) 4 12 Tak. szalma (kg) Kukorica tarló (kg) Takarmányok tápanyagtartalma Szárazanyag (kg) 11,7 12,1 10,2 9,5 10,1 Megnevezés Nyári takarmányozás Ôszi takarmányozás Téli takarmányozás VI. 15-tôl X. 20-ig X. 20-tól XII. 31-ig I. 1-jétôl IV. 15-ig Takarmányozási nap Tehén vemhesség közepe, vége borjas borjas, vemhesség közepe alternatív lehetôségek Legelôfû (kg) Kukoricaszilázs (kg) Fûszenázs (kg) 20 Gyepszéna (kg) Tak. szalma (kg) 2 2 Gazdasági abrak (kg) 3 3 Takarmányok tápanyagtartalma Szárazanyag (kg) 11, ,3 11,

11 A húshasznú tehenek takarmányozásában két kritikus idôszak van, egyik a vemhesítés, másik a vemhesség utolsó harmada. A vemhesítés az anyatehenek termelési ciklusának kulcspontja. Ha ugyanis a tehén nem ivarzik és nem vemhesül a borjazást követô három hónapon belül, megszakad az évenkénti termelési ciklus, ami hozam- és jövedelemkiesést okoz. A tehén kiesik a termelési periódusból, ha pedig egy gulyán belül többféle vemhességi állapotú tehenek vannak, nem lehet a takarmányozást irányítani, ebbôl takarmánypazarlás vagy alacsony borjú választási súly következhet. Nagyon lényeges, hogy a két kritikus idôszakban a tehenek ne veszítsenek súlyukból, ez az évenkénti borjazás alapvetô feltétele. A termékenyítés idôszakában az állománynak jó, illetve javuló kondícióban kell lenni. Ehhez megfelelô kiegészítô energiaellátást kell biztosítani, mivel a nem megfelelô energiaellátás rossz termékenyülést, korai magzatelhalást eredményezhet. Ezen idôszakban napi 1 2 kg gazdasági abrakkeverék etetését határozottan javasoljuk etetni a tehén és üszô állománnyal. A vemhesség utolsó harmadában optimális, ha a takarmányozás kb. 0,4 kg/nap élôtömeg gyarapodást tesz lehetôvé, mely a vehem megfelelô kifejlôdésének biztosítéka. Szárazság, rosszabb tartási feltételek, valamint intenzíven nagyobb testû fajtáknál a kiegészítô takarmány etetésére korábban és nagyobb mértékben van szükség, mint a kevésbé intenzív típusoknál. Dr. Márton István: A húsmarha tenyésztésének és tartásának gyakorlata. Budapest, Szaktudás Kiadó Ház A témáról részletesebben olvashat az A húsmarha tenyésztésének és tartásának gyakorlata címû szakkönyvben. A szálastakarmányok betakarítása Az állattartást sújtó gazdasági hatások ellenére az állatállomány mennyisége, az állatlétszám stabilizálódni látszik. Ezt tükrözi a szálastakarmány-etetés szempontjából a szarvasmarha-állomány alakulása. A KSH adatai szerinti, a szarvasmarhatartásban 10 év alatti drasztikus állatlétszám-csökkenés ugyanis, amely az állomány egyötödét tette ki, megállni látszik. Az elmúlt öt évben az állomány összdarabszáma körül stagnál, amelybôl a tehénállomány egyed között mozog. Mindezek mellett a szálastakarmány-fogyasztók, külön a hobbi, illetve a haszon lóállomány és az intenzíven tartott juhállomány számottevôen emelkedett. A szálastakarmány-termesztés területi arányai is ehhez a tendenciához igazodnak. A takarmányozás céljára betakarított terület a gyepek esetében 600~700 ezer hektár, a lucerna-pillangós terület pedig ezer hektár körül alakul. Az adott állomány, különösen a tehenészetek jövedelmezô mûködtetésében a jó minôségû szálastakarmányok nélkülözhetetlenek. A jó minôségû szálastakarmány, széna- és szenázskészítés iránti igényeket a gyártók is értékelik, és folyamatosan fejlesztik gyártmányaikat. A konstrukciós mûszaki fejlés fejlesztés irányai: a területteljesítmény növelése, a munkaminôség javítása, az energiafelhasználás csökkentése és a kezelés, karbantartás egyszerûsítése. A területteljesítmény növelésében a kaszálógépek esetében a munkasebesség növelése és a munkaszélesség növelése játssza a meghatározó szerepet. A munkasebesség növelésének a kaszálógépeknél a vágószerkezet talajkövetése szab határt, éppen ezért a gyepek, különösen a nagy hozamú gyepek kaszá- 11

12 lógépeinek fejlesztésében újabb típusokkal, a dobos rotációs kaszákkal szinte minden gyártó jelentkezik. A dobos kaszák csúszó-tányérjaival követik a talajt, a vágási magasság a csúszótányér és a vágókés magasságának változtatásával történik, ez az újabb változatoknál hidraulikusan is elvégezhetô. Az 1. ábrán egy dobos rotációs kaszát láthatjuk, amely akadályba ütközés esetére automatikus kitérítô berendezéssel van felszerelve, a kiemelt mechanizmust pedig szállítási helyzetben hidraulikus zár rögzíti. Ugyancsak ez mondható el a gyepek kaszálására, gépcsalád elven megépített, függesztett vagy vontatott, ütôujjas szársértôvel szerelt tárcsás kaszákról. A vontatott kaszáknál a vágószerkezetek talajkövetésének javítására a vágószerkezet felfüggesztése paralelogramma szerkezetû, a vágószerkezet talajterhelése klasszikusan tekercsrugók elôfeszítésével állítható, de az újabb típusoknál a hidropneumatikus rugózást és csillapítást is alkalmazzák. Mindez a pillangósok kaszálására alkalmas, tárcsás vágószerkezetû, rotációs kaszákra is elmondható azzal, hogy az újabb típusoknál kivétel nélkül beépítik a gumihengeres szársértôket. Újdonságot jelentenek a magajáró gépekre, vagy nehéz univerzális traktorra szerelt mellsô- és oldalt függesztett rotációs kaszából álló szerelvények. Ez a konstrukciós megoldás a munkaszélesség növelésével emeli a munkasebességet és javítja a területteljesítményt. A szálastakarmányok betakarításának másik fontos munkamûvelete a rendkezelés. A rendkezelô gépek fejlesztésénél az univerzális használhatóságra, tehát a rendkezelési munkák többségének elvégzésére való törekvés a teljesítmény- és munkaminôségi paraméterek javítására irányult. A nagyteljesítményû, nagy munkaszélességû gépek esetében továbbra is a kétgépes, rendterítôbôl és rendképzôbôl álló gépek folyamatos fejlesztését tapasztalhatjuk. A bálázógépek fejlesztésében azt láthatjuk, hogy a szálastakarmányok bálázásából a szögletes kisbálázó gépek teljesen kiszorultak. A hengeres nagybálázó gépek vonatkozásában mind az állandókamrás, mind a változókamrás, hengeres bálázók hatékony innovációjával találkozhatunk. Az állandó bálakamrás, hengeres bálázógépekkel készített bálák a mûködésmódból adódóan laza közepû bálák, amelyek, különösen a kissé magasabb, 20 24% nedvességtartalmú lucerna bálázásakor alkalmasak voltak a táblán történô természetes, vagy bálaszárítóban történô mesterséges szárításra. Ez a takarmány minôsége szempontjából rendkívül kedvezô tulajdonság, a bálák kezelhetôsége, kazalozás vagy további manipulálása szempontjából azonban hátrányt jelentett. Az állandó bálakamrás gépeknél újdonságot jelent az elektronikus bálatömörség-szabályzó alkalmazása, amely lehetôvé teszi az állandókamrás gépek használatával a tömörközepû bálák készítését is. A fejlesztés továbbra is súlyponti kérdése a hengeres bálázókkal történô szenázsbála-készítés. Ma már az állandó bálakamrás gépek gyártói szinte kivétel nélkül gyártanak a bálázóikhoz egyedi bálacsomagoló gépeket is többféle változatban, önálló vontatott telepíthetô kivitelben, vagy a hengeres bálázóhoz kapcsolt, vagy azzal egybeépített változatban. A telepíthetô változatú hengeres bálacsomagolóval megoldható a bálák tároló helyen történô csomagolása és egyedi tárolása, de ez esetben a szenázsbálát a tábláról 6 órán belül be kell szállítani és be kell csomagolni. A bálázóhoz kapcsolt vagy azzal egybeépített géppel a csomagolás a bálázással egy menetben elvégezhetô, ez esetben a bálák elszállítása kismértékben függetleníthetô a bálázástól. A hengeres bálázók vonatkozásában meg kell említeni, hogy a változókamrás, hevederes tömörítô szerkezetû bálázógépek fejlesztése ismét elôtérbekerült. A változókamrás, hevederes tömörítô szerkezetû bálázógépek nagyobb, 1,8 m bálaátmérôvel dolgoznak, és különösen szárazanyagban gyep-, széna- és szalma, valamint megfelelô, 20 25% körüli nedvességtartalmú lucernaszéna készítésében lényegesen nagyobb teljesítményt produkálnak, mint állandókamrás társaik. Éppen ezért a mai változókamrás bálázógépeken megtalálható a zsineges kötözés mellett a fóliás, illetve hálós kötözôanyag használatának lehetôsége is. Az újabb fejlesztési eredmények következében a változókamrás gépekbe is be van építve a rotoros forgócsillagokból és rugóbiztosítású állókésekbôl kialakított szeletelô berendezés. A változókamrás bálázók a betakarítandó nagy munkaszélességû kaszák, illetve gabonavágó-asztalok után visszamaradó rendek méretéhez igazodóan többnyire 2,0 2,2 m munkaszélességû rendfelszedôvel vannak felszerelve. 12

13 A szálastakarmány-betakarító gépek vonatkozásában a fejlesztési irányokat és koncepciókat elemezve az biztosan elmondható, hogy a gyártók a termesztéstechnológia és etetéstechnikai igények kielégítésére a különbözô tulajdonságú növényfélék és a gazdálkodók eltérô termelési szintjéhez igazodó teljes komplex gépsorokat gyártják és kínálják a vállalkozók részére. Visszatérve például a hengeres bálázókhoz, az látszik a korábbi viszonyokhoz képest, hogy szinte minden gyártó, amely korábban csak állandókamrás gépeket gyártott, egymás mellett szerepelteti kínálatában az állandó- és változókamrás, hengeres bálázógépét is. A szálastakarmány-betakarításban is jól használható szögletes nagybála-készítô gépek fejlesztése a teljesítménynövelésre, a takarmány minôségének maximális biztosítására és az energiafelhasználás csökkentésére irányult. Ennek megfelelôen ezek a nehéz univerzális traktorokkal üzemeltethetô gépek szinte kivétel nélkül szeletelô berendezéssel vannak felszerelve. A kötözés biztonságának és a kötözôanyag igénybevételének csökkentésére az újabb fejlesztésû típusok kettôs csomózású kötözôszerkezettel mûködnek. A teljesítménynek és az üzemeltetési paraméternek maximumon tartása érdekében a fedélzeti komputer alapfelszerelés. Összefoglalva az látható, hogy a szálastakarmány-betakarítás gépeit a gazdasági nehézségek ellenére is folyamatosan fejlesztik. A gyártók újabb és újabb típusokkal jelennek meg. Az azonban nagyon fontos, hogy ebbôl a széles választékból az üzemek, a vállalkozások a termelési szerkezetüknek, a gyep/pillangós termôterületi arányoknak, a betakarítandó terület nagyságának és egyéb ökológiai adottságaiknak megfelelô, komplex gépsorokat válasszanak ki a minôségi takarmány elôállítására. Dr. Kelemen Zsolt, MGI Gödöllô AGRÁRIUM 19. évfolyam 4. szám. Budapest, 2009., Szaktudás Kiadó Ház Zrt A témáról részletesebben olvashat az Agrárium agrár- és piacgazdasági szaklapban. Keverô-kiosztó kocsik a hazai tehenészetekben A tehenek takarmányozását, a tejelô tehenek napi takarmányadagját érdemes nagy gonddal összeállítani, a takarmányköltség ugyanis a tejtermelés költségének 50 75%-a. A tehéntartó saját érdeke, hogy úgy takarmányozza állatait, hogy képességüket a legkisebb ráfordítással, költséggel használja ki. Ennek egyik eszköze a korszerû takarmányverô-kiosztó kocsi alkalmazása. A gépi etetéstechnológia szükségessége, változatossága A tehenek takarmánya általában több komponensbôl áll, amelyeket ma már aprított állapotban, elkeverve, tehéncsoportonként eltérô összetételben osztanak ki. A szilázsféleségek, az abraktakarmányok, az aprított szénafélék (egyéb takarmánykomponensek) összekeverésére és kiosztására alkalmazhatók a különféle mûszaki színvonalú keverô-kiosztó kocsik. Az egyszerû kivitelû kocsik az aprított szénafélék bekeverésére, aprítására nem alkalmasak. A magasabb mûszaki színvonalú keverô-kiosztó kocsikba a beépített mérlegelô-berendezés segítségével már a kocsi rakodása idején kontrolálható a takarmánykomponensek elôírt arányban történô betöltése. Egyes kocsik vontatott kivitelûek, míg más kocsik önjáróak, esetleg önrakodásra is képesek. A kocsik keverôszerkezetének tengelye lehet vízszintes, vagy függôleges, a keverô tartály térfogata pedig

14 m 3 között változhat. A kocsi keverôterében a takarmánytároló terek és az istálló közötti szállítás közben a csigák a kívánt homogenitású (nem túlaprított, nem alulaprított) keveréket készítik el és 2009 között 6 gyártó 14 db önjáró, fôként függôleges tengelyû, m 3 raktérfogatú, silómarós, jellemzôen mérleges keverô-kiosztó kocsija került megvásárlásra. (Az elmúlt években a keverô-kiosztó kocsik hazai gyártása megszûnt.) A beszerzés kizárólag nyugati relációból valósult meg. A beruházás összértéke mintegy 488 millió Ft, fajlagos értéke millió Ft/db volt. 2. ábra. Három függôleges csigás, ellenôrzô kamerákkal felszerelt, maródobos, önrakódós keverô-kiosztó kocsi Vízszintes vagy függôleges tengely? A függôleges tengelyû keverô-kiosztó kocsik mintegy 10 éve jelentek meg a hazai piacon, eladási arányuk azóta fokozatosan nô. Öt évvel ezelôtt az eladott kocsik fele már függôleges tengelyû volt. A 5. táblázat adatai azt támasztják alá, hogy a függôleges tengelyû keverô-kiosztó kocsikat többek között az egyszerûbb szerkezet, az energia- és költségtakarékosabb üzemeltetés lehetôsége jellemzi. A függôleges tengelyû kialakítás számos elônnyel jár a vízszintes tengelyû kialakításhoz képest. A vízszintes tengelyû kialakításnál ugyanis a fölülrôl behelyezett, nagy tömegû, gyakran kg tömeget jelentô bálák jelentôs dinamikus igénybevételt okoztak, valamint felbontásuk is tetemes energiaigénnyel járt (nagy mechanikai igénybevételt jelenve a kocsi oldalfalának és aprítószerkezetének). A függôleges tengelyû csigák rövidek, egyenszilárdságúak, a rajtuk elhelyezett kések kifejezetten spirális kivitelûek, tehát egyenletes, rázkódásmentes aprítást tesznek lehetôvé. A függôleges tengelyû keverô-kiosztó kocsiknál, a bontatlan (egész, hengeres vagy szögletes) nagybála a kocsiszekrénybe rakható. Így a bála felaprítása és keverése más anyagokkal együtt egy menetben megtörténhet. Fontos megjegyezni, hogy a szálas anyagok legfeljebb 25 30% szárazanyag-tartalomig apríthatók ezzel az eljárással. A keverés energiaigényét a takarmány jellemzôi (szálhosszúság, nedvességtartalom), valamint a konstrukciók is befolyásolják. A rövidebbre szecskázott és a kisebb szárazanyag-tartalmú anyagok (kukoricaszilázs) kevesebb energiával keverhetôek, mint például a hosszabb szálú szenázs. A jól gépesített tejtermelô tehenészetekben szívesen használják az önrakódós keverô-kiosztó kocsikat. A rakódóegység lehet merev vágólap is, de a leggyakrabbak a vágókésekkel ellátott maródobok. A dobok kialakításától és a vágás sebességétôl (fordulatszámtól és dobátmérôtôl) függôen alkalmasak a bálázott vagy a kazalban tárolt szalma és széna rakodására is Kifejezetten nagy telepeken alkalmazzák a kocsik önjáró változatait 8 45 m 3 -es raktérrel, többcsigás kivitelben (2. ábra). Az ilyen kocsik vezetôfülkéje gyakorlatilag a legkorszerûbb technikai eszközökkel lehet felszerelve. A programozható és adatrögzítésre is alkalmas mérlegen túl fel lehet szerelve kamerával, amelynek kijelzôje a vezetôfülkében helyezkedik el, tehát kiosztás során a vezetô láthatja a kocsi oldalánál és a kocsi mögött kialakuló helyzetet. A vezetô elônyösebben képes így manôverezni. 14

15 5. táblázat. A vízszintes tengelyû, valamint függôleges tengelyû keverô-kiosztó kocsik jellemzôi Megnevezés Vízszintes tengelyû keverô-kiosztó kocsik Függôleges tengelyû keverô-kiosztó kocsik Keverôcsigák száma (db) 3 4 (1 4) 1 (2) Csigaátmérô kisebb, egyforma nagyobb, változó a teljes hosszon a teljes hosszon Csigák menetemelkedése különbözô menetemelkedésû változó menetemelkedésû, csigák de egyforma csigák Csigák aprítókéssel való ellátottsága némely csigák aprítókéssel ellátottak a csiga aprítókéssel ellátott lehet Az aprítás-keverés energiaigénye energiaigényesebb energiatakarékosabb Fajlagos üzemeltetési költség nagyobb költségû kisebb költségû A tartálybelsô tisztíthatósága nehézkesebb tisztíthatóság könnyebb tisztíthatóság A karbantarthatóság általában nehézkesebb karbantarthatóság könnyebb karbantarthatóság A csigák hajtási rendszere bonyolultabb hajtás egyszerûbb hajtás az egyforma csigaátmérô nem a csiga változó -je védi A csigacsapágyak védettsége védi a csapágyazást az anyagáramlástól a tengelycsapágyazást az anyagáramlástól A homogén keverék eléréséhez szükséges idô rövidebb idô hosszabb idô Keveréskori bánásmód a takarmányokkal durvább bánásmód kevésbé durva bánásmód Bála aprítására nem alkalmas alkalmas lehet A keverô-kiosztó kocsi szükséges térfogata Egy tehenészetben a keverô-kiosztó kocsi szükséges térfogatát (kapacitását) az alábbi tényezôk befolyásolják: a legnagyobb létszámú takarmányozási csoportban lévô tehenek száma (egy keverésbôl etethetô tehenek száma); az állomány (csoport) tejtermelése (a szükséges szárazanyag-bevitel); a napi takarmánykiosztások száma. Meghatározható egy tehenészet számára a szükséges keverô-kiosztó kocsi kapacitás (m 3 -ben), ha ismerjük az egy keverékbôl etethetô tehenek számát, a tehenek legnagyobb nyári tejtermelését (a hozzá tartozó szárazanyag-bevitelt), napi egyszeri takarmánykiosztás esetén. Ha napi egy keverésbôl több tehén etetendô, akkor arányosan nagyobb, ha naponta kétszer, háromszor (stb.) etetnek, akkor arányosan kisebb keverô-kiosztó kocsi kapacitás szükséges. Napi 45 literes tehenenkénti (csoport átlag) tejtermelésnél, a keverô-kiosztó kocsi tartálymérete, tehéncsoport-mérettôl és a takarmánykiosztás naponkénti számától függôen kiválasztható a 6. táblázatból. 15

16 6. táblázat. A keverô-kiosztó kocsi szükséges tartálymérete napi 45 liter termelésû tehéncsoportnál. Feltételezve: 1. szárazanyag-tartalom az adagban 23,4 kg/tehén/nap; 2. a takarmánykeverék fajtérfogata 50% szárazanyagtartalomnál 320 kg/m 3 ; 3. egy tehén napi adagjának térfogata 0,14 m 3 (súlya ~45 kg). A takarmány kiosztás A tehéncsoport mérete (db/csoport) száma naponként TARTÁLYMÉRET (m 3 ) , A 2. táblázat adatai szerint 100 tehénbôl álló tehéncsoporthoz naponként kétszeri takarmánykiosztásnál 8 m 3 -es tartállyal rendelkezô keverô-kiosztó kocsi megfelel. A hazai tehénállományok fajlagos tejtermelése évrôl évre növekszik. A legjobb tehénállományokban a fajlagos tejtermelés már meghaladta a liter/tehén/év értéket. A keverô-kiosztó kocsi térfogatát meghatározó legnagyobb tejtermelésû tehéncsoportok napi fajlagos tejtermelése elérheti az liter/tehén, a napi fajlagos szárazanyag-bevitele pedig a kg/tehén értéket, miközben a bekeverendô szálasanyag mennyisége és aránya is növekedhet. A keverô-kiosztó kocsi szükséges tartálytérfogatát az elôzô esetekhez leegyszerûsítve úgy is kalkulálhatjuk, hogy 1 m 3 tartálytérfogattal a mértékadó tehéncsoport 6 8 tehene szolgálható ki. Tehát, ha a mértékadó tehéncsoport 100 tehénbôl áll, akkor a keverô-kiosztó kocsi szükséges tartálytérfogata m 3. Dr. Bak János, MGI Gödöllô Dr. Tóth László, SZIE GMK Gödöllô AGRÁRIUM 20. évfolyam 4. szám. Budapest, 2010., Szaktudás Kiadó Ház Zrt A témáról részletesebben olvashat az Agrárium agrár- és piacgazdasági szaklapban. 16