Hogyan tegyük kellemesebbé és hatékonyabbá a munkánkat?
|
|
- Alexandra Gáspár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hogyan tegyük kellemesebbé és hatékonyabbá a munkánkat? Tanuljunk Nógrádban 2014
2 Pár éve egy céges karácsonyon kaptunk egy könyvet. Emlékszem, elıször csak letettem az egyik sarokba, aztán mikor lett egy kis szabadidım újra elıvettem. Még aznap elolvastam. Szinte faltam a lapjait. Most pár évvel késıbb újra eszembe jutott ez a könyv és bár tudtam, mi lesz benne, újra pár óra alatt elolvastam. A könyv középpontjában egy kérdés áll: Hogyan tegyük kellemesebbé és hatékonyabbá a munkánkat? Rengeteget gondolkoztam, amióta ezt a könyvet újra elolvastam. Én mindig abban hittem, és mindenkit arra biztattam, hogy kellı szorgalommal, kitartással és bátorsággal, mindenki megtalálhatja a számára megfelelı állást. Mégis, az emberek 80 %-a nem azzal foglalkozik, nem abban a szakmában dolgozik, amit szeret. Mit tegyenek ebben az esetben az emberek? Hagyjanak ott csapot-papot, mondjanak fel és kezdjék el járni az új utat, ami kedvez nekik? Természetesen, nem. Addig is, amíg rá nem lépnek az általuk kiválasztott útra, van egy jó kis módszer. Kis befektetés, mégis hatalmas siker lehet belıle. És ki tudja? Lehet, hogy rá sem kell lépni arra a másik útra. 2
3 A történet helyszíne a híres Pike Place halpiac, Seattle egyik látványossága, ahol a vidámság, a kreativitás és a pazar kiszolgálás garantálják a teljes sikert. Képzeljünk el egy olyan munkahelyet, ahol mindenki energiától és szenvedélytıl főtötten, jó hangulatban végzi munkáját. Hogyan lehetséges ez? "Ha szívesen és jókedvvel végezzük a munkánkat, minden egyes napban megtalálhatjuk a boldogságot, az értelmet és a beteljesülést." Életünk 3/4 részét munkával töltjük, érdemes lenne hát jókedvően és tetterısen végezni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy felesleges és kellemetlen dolgokra pazaroljuk, ezért állandóan a tökéletes munkahelyet keressük. Miközben a jövıre összpontosítunk, elmulasztjuk észrevenni a jelen csodálatos pillanatait. A halpiac dolgozói megosztják velünk a 4 titkot, stratégiát, hogy hogyan találhatjuk meg a bennünk szunnyadó életerıt, kreativitást és a szenvedélyt, ha megtanuljuk megszeretni mindennapi munkánkat. Még akkor is, ha nem pont azzal foglalkozunk, amivel leginkább szeretnénk. Mindig választhatunk, hogyan végezzük a munkánkat, még akkor is, ha sokszor nem választhatjuk meg magát a munkát. Szabadon választhatjuk meg a munkához való hozzáállásunkat. Ha rosszkedvően érkezünk, egész nap nyomott hangulatban vergıdünk. Ha harapósan, felpaprikázzuk a munkatársainkat is. Vagy jókedvően, vidáman és játékosan kezdünk és felejthetetlen lesz a napunk. Mi döntjük el, milyen napunk lesz. 3
4 A sikernek 4 pillére van: 1. Megfelelı hozzáállás Az élet értelme, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjunk a világban. Ez a hivatásunk. Tiszteljük a bennünk szunnyadó kreativitást, erısítsük meg a hitünket, és ráébredünk, a saját választásunk az igazi. Vajon miért fásulnak el olyan sokan? Miért adják fel? Miért elégszenek meg a megszokott, mindennapi rutinnal? Miért tompul a lelkesedésünk? Fel kell tárnunk a kiváltó okokat. Nézzünk mélyen magunkba, és keressük meg, mi az, amitıl elfásultunk. Gondoljuk át, mi kedvtelenít el minket nap, mint nap. A rutinszerő munkavégzés? A megszokott, szürke hétköznapok? A monoton, ismétlıdı, kreativitást, különösebb gondolkodást nem igénylı feladatok? Ha tisztában vagyunk vele, tehetünk ellene. 2. Játék Merevség helyett, némi könnyedséggel is el lehet végezni a munkát, és közben miért ne érezhetnénk jól magunkat? Büszkék lehetünk a munkánkra és arra is, ahogyan végezzük. Ha valamit elsajátítunk, jól begyakoroljuk, tovább is fejleszthetjük. Lehet még egyszerőbbé, áttekinthetıbbé, praktikusabbá varázsolni. Segíteni, hogy másoknak is könnyebben menjen. Minden ötletet, újítást próbáljunk ki, hátha akad olyan, ami hasznosnak bizonyul. A siker boldoggá tesz. A boldog emberek másokkal is kedvesek. A vidámság serkenti a kreativitást. Szóval, mindenképpen csak nyerhetünk vele. Tegyük színesebbé környezetünket. Ha lehetıség van rá, varázsoljuk egy picit hangulatosabbá, otthonosabbá. Díszítsük virágokkal, vidám, barátságos kiegészítıkkel, színes jegyzetlapokkal. Alakítsunk ki egy külön 4
5 sarkot vagy falat a kreativitásra. A lényeg, hogy ha bárki odanéz, jó kedvre derüljön. Ha inspirációra van szüksége, feltöltıdhessen. Készíthetünk egy ötletládikát, ahová minden kolléga bedobhatja javaslatait, amit közösen átbeszélhetünk heti vagy havi egy alkalommal. Ezeknek az ötleteknek csapatépítı funkciója is van. 3. Micsoda egy nap! Legyen ez az ı napja A játékosság lehetıvé teszi, hogy kreatívan bevonjuk a kollégákat vagy a Vevıket. Attól függıen, hogy a mi pozíciónkban mely területtel dolgozunk együtt. (Mi most az egyszerőség kedvéért nevezzük ıket Ügyfélnek.) Ez a hozzáállás a saját problémáink helyett a másik kiszolgálására irányítja a figyelmet. Ez folyamatos elégedettséget és pozitív érzéseket vált ki mindenkibıl. Be lehetne vezetni a sávos munkakezdést, amit közösen alakítanánk ki. A változatosság mellett, a hatékonyságot is növelné. Olyan speciális csoportok létrehozása, amelyek közösen oldanák meg a problémás szakmai kérdéseket. Pár percre félrevonulna az érintett csapat egy közös ötletelésre, hogy mielıbb megszülessen a legmegfelelıbb megoldás. A legklasszabb ötleteket egy dobozba lehet győjteni, ha bármikor hasonló problémával találjuk szembe magunkat, már ott lesz a válasz! Hogyan tudnánk mi is bevonni az Ügyfeleket, hogy nekik is felejthetetlen napjuk legyen? Próbáljunk meg bensıséges hangulatot kialakítani velük. Éreztessük, hogy számunkra ık a legfontosabbak. Kérjünk véleményt, visszajelzést, amibıl tanulhatunk, emellett az ügyfél is fontosnak érzi magát. Szervezzünk havonta egy játszónapot a kollégákkal, ahol kihirdetjük az adott hónap Micsoda egy nap dolgozóját. A díjat az ügyfelek és a kollégák visszajelzései alapján ítéljük oda. 5
6 4. Jelenlét Teljesen adjuk át magunkat a munkának. Ne foglalkozzunk mással, csak az Ügyfélre koncentráljunk. Legyünk jó hallgatóság akkor is, ha épp nem szakmai témáról van szó. Ne olvassunk t, miközben telefonálunk valakivel. Nyugodtan jegyzeteljünk. Jegyezzünk fel olyan adatokat is, ami személyes lehet, de nem sértı, ha legközelebb rákérdezünk. Meglepıen pozitívan értékelik az ilyen apró figyelmességet. Összegzés - biztatás Döntsd el, hogy remek lesz a mai napod, és hidd el, mindenki, beleértve kollégákat, és ügyfeleket egyaránt, hálás lesz neked. Légy játékos, hisz a komoly munka nem azonos a komorsággal. Figyelj oda másokra, légy mindig jelen, amikor a kollégáidnak vagy ügyfeleidnek leginkább szükségük van rád. Ha netán csökkenne a benned lévı tőz és lendület, ne feledd a leckét: keress valakit, akin segíthetsz, szóval, odafigyeléssel, támogatással, hogy majd ı is úgy emlékezzen erre a napra, hogy micsoda egy nap volt! (Forrás: Stephen C. Lundin, Harry Paul és John Christensen: FISH címő könyve) 6
2. lecke. A bibliaolvasó tervkészítı
2. lecke A bibliaolvasó tervkészítı A rendszeres bibliaolvasásban többféle vezérfonal is segítségünkre lehet, de el is készíthetjük a sajátunkat. Ebben segít a bibliaolvasó tervkészítı. A bibliaolvasó
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA. Szövegértés-szövegalkotás területen
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA Szövegértés-szövegalkotás területen Készítette: Horváth Erzsébet Borsos Miklós Általános Iskola Ajka A számítógép életünk része, mindenkinek aki ebben
100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon
100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért
Szeretettel Hargitai Ágnes
Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.
Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?
1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.
Kozmikus baklövés. A játék
Kozmikus baklövés A Kozmikus baklövés eredetileg Amerika békés északnyugati erdejeiből származik. Két utazó találkozott ott a játékkal, és annyira megtetszett nekik, hogy elhatározták, mindenhol megosztják
Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet
Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely
TALÁLD MEG ÉLETED ÉRTELMÉT!
TALÁLD MEG ÉLETED ÉRTELMÉT! GYAKORLATSOR AZ ÉLETCÉL MEGTALÁLÁSÁHOZ Ezt a gyakorlatsort szabadon terjesztheted, továbbküldheted, azzal a feltétellel, hogy a tartalmán és formáján semmit nem változtatsz
Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter
Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter 1. nap - Fújj buborékot! Otthon is készíthetsz folyadékot és egy szívószál is megteszi fújónak. 2. nap - Nézz este csillagokat! Feküdj
Mitıl függ vállalkozásod piacképessége?
Mitıl függ vállalkozásod piacképessége? Nemrég elkaptam egy beszélgetést az egyik közösségi portálon, de ez a beszélgetés egyáltalán nem volt egyedi, úgy érzékelem, sok helyen, - és nem csak az interneten,
Gyógyulás csakravirágokkal
Gyógyulás csakravirágokkal játékos csakra harmonizálás gyerekeknek Balázs Mónika http://www.lelekmuhely.hu Kedves Szülık! Kineziológiai oldásaink során, már régóta használunk ehhez a gyakorlathoz hasonló
LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK
Kizárólag Ingatlanértékesítıknek szóló tanulmány! 3 LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK - avagy mit tegyél, hogy hamarosan a legjobb ingatlanosok között találd magad? - Milyen szabályokat érdemes betartanod,
30. Lecke: Engedd el és Következtetés
30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke : Engedd el és Következtetés Fogalmak: Engedd el Az eredmény az univerzum felelőssége. Határozd meg, hogy mit akarsz megvalósítani, hogy mi a célod, majd
Nyelvvizsgára készülök
Aknai Dóra Orsolya Fehér Péter Nyelvvizsgára készülök Mobil applikációkkal támogatott nyelvtanulás Miről lesz szó? MALL Vizsgálatunk célja Feltevéseink Módszertani megfontolások A nyelvtanulás 4 fő területéhez
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
A változás szabadsága II.
Hollenda Zsolt A változás szabadsága II. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Zéró tolerancia... 4 Adni jobb, mint kapni!?... 5 Megnyertem a lottó főnyereményt!!!... 6 Lehet
Mire számíthat, aki befıttként viselkedik?
Témakörök: vállalkozás indítása, vállalkozás fejlesztés, kisvállalkozó, stratégiai tervezés, marketing terv, felnıttképzés, tanfolyamok, képzés, vállalkozói tanfolyamok, egyéni vállalkozó, marketing tanácsadó,
Tanulási kisokos szülőknek
Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján
Küldetés. 10. összejövetel
Küldetés 10. összejövetel 67 Előkészítés Rendezzünk el körben annyi széket, ahányan vagyunk! Középre tegyük a Szentírást és egy gyertyát! Készítsünk ki papírokat és íróeszközöket, hogy az egyéni és közös
Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?
Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt
Az én helyem, az én kuckóm III.
SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári
A kiteljesedett, boldog élet 7 összetevője.
A kiteljesedett, boldog élet 7 összetevője. És ahogy őket 365 napon keresztül erősíteni tudod Hogy érzed most magad az aktuális életkerekedet látva? Örülsz, vagy néhány dolog elgondolkodtat? Esetleg egyik-másik
Csapatépítő tréning ajánlatok
Csapatépítő tréning ajánlatok Céges rendezvények, csapatépítő tréningek alkalmával ma már elengedhetetlen fontosságúvá vált a megfelelő helyszín kiválasztása, amelyet nem csupán a könnyű megközelíthetőség
A SIKERES KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI
A SIKERES KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI 2. A POZITÍV KÉRÉSEK KIFEJEZÉSE Prof. Ian R. H. Falloon 22 Elgondolkodott már azon, hogy Ön miként kér segítséget valaki mástól valamely problémája megoldásához? Nyaggatja
Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!
Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna
C A R E E R H O G A N D E V E L O P FEJLESZTÉSI TIPPEK KARRIERMENEDZSMENT TERÜLETÉN. Riport tulajdonosa: Jane Doe. Azonosító: HB290579
S E L E C T D E V E L O P L E A D H O G A N D E V E L O P C A R E E R FEJLESZTÉSI TIPPEK KARRIERMENEDZSMENT TERÜLETÉN Riport tulajdonosa: Jane Doe Azonosító: HB290579 Dátum: 2013. március 11. 2 0 0 9 H
MMORPG / ONLINE JÁTÉK 2011 KÉRDŐÍV eredmények. 4. rész KOMMUNIKÁCIÓS adatok
Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd MMORPG / ONLINE JÁTÉK 2011 KÉRDŐÍV eredmények 4. rész KOMMUNIKÁCIÓS adatok www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris
KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!
KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK
VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK Vállalati eszmémykép A sikerhez vezető utunk A vállalat eszményképe az EVVA önképét írja le és utat mutat a szervezet egészének. A vállalati kultúra és a vállalati azonosság
Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció
Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások
SZKC_105_05. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
EGY KIS JÓ CSELEKEDET SZKC_105_05 a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. ÉVFOLYM tanári egy kis jócselekedet 5. évfolyam
"Tudod, engem nem a pénz, hanem a tudás hajszolása tesz gazdaggá.
Kedves Támogatónk! Köszöntelek, Patvaros István vagyok, a PÉNZMÁGNES Alapítvány és a CashFlow Mágnes Közösség (CFM) alapítója. Hírlevelünk 2017/03-es számában beszámolunk klubalkalmainkról, Click4Skill
Ónody Helga. Ruhatár. A női elegancia alapjai
Ónody Helga Ruhatár A női elegancia alapjai Egy könyv a ruhákról Már megint? Hát nincs még elég írás ebben az amúgy is teljesen fölösleges, felületes embereknek való témában? Az a rengeteg színes női magazin,
Pedagógusoktól érkezett
Kedves Kolléga! Olyan sokszor halljuk: a karácsony a szeretet ünnepe. Igen! valóban az. De vajon ezen a bizonyos szeretet ünnepén van időnk megpihenni? Van időnk letenni az óvodai, iskolai munka terheit?
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres
Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész
Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Szexrutin Jocky cikke Ha a szexrıl beszélgetsz egy nıvel, akkor már egészen jó úton jársz
LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG
Várszegi Asztrik OSB LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Az oblátusintézmény végigkíséri a szerzetesség történetét, korszakonként más és más hagyományt alakítva ki magának. Az obláció Istennek adott
Első partneri kérdőív
Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?
EGÉSZSÉGKULTÚRA. Mentsük meg saját magunkat?! Egészségfejlesztés I.
EGÉSZSÉGKULTÚRA Mentsük meg saját magunkat?! Egészségfejlesztés I. STRESSZKEZELÉS Személyiségfejlesztés Mit lát a képen? Attitűd A pozitív gondolkodás alappillérei Cselekedjünk, járjunk, beszéljünk és
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!
A STRESSZ JELENSÉGE ÉS FOLYAMATA
A STRESSZ JELENSÉGE ÉS FOLYAMATA A stressz egy nem specifikus reakció, mellyel szervezetünk reagál minden jelentős megküzdést, alkalmazkodást igénylő ingerre. A stressz a túlzott elvárások, megterhelések
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019.. 5-6. ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ 11-12. ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA tervezői gondolkodás ÉS CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019. >>> tervezői gondolkodás szempontjából
Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás
I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,
A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért
A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért. 2013. Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre,
Akár tótágast is állhatsz!
Akár tótágast is állhatsz! Elızı cikkemben már érintettem a vállalkozás lélektani oldalát, és még a mostaniban is ezt a fonalat fogom folytatni. Én sajnos azt tapasztalom, hogy egy-két igazán fantasztikus
Az EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével
Az EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével 1. Tájékoztató és támogató szolgáltatások biztosításával tevékenyen részt vesz a Növekedési és Munkahely-teremtési
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal
GOLD-STYLL JUTALÉKOS RENDSZER
GOLD-STYLL JUTALÉKOS RENDSZER Pont itt pont most a legjobb helyen van! A Gold-Styll családi vállalkozásunk, 2015- ben az ékszerek iránti szenvedély jegyében egy nőies, rafinált és minőségi divatot kíván
Tanulási módszerek. Forrás:
Tanulási módszerek Forrás: http://www.egeszsegkalauz.hu/lelki-egeszseg/nyolc-hatasos-tanulasi-modszer 1. Készítsünk és tartsuk is be a tanulási ütemtervet! Fordítsunk minden nap néhány órát a tanulásra,
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Az Agilis Recruitment Folyamat bevezetése és eredményei egy piacvezető életbiztosítónál. Németh-Tóth Nikolett Recruitment Manager
Az Agilis Recruitment Folyamat bevezetése és eredményei egy piacvezető életbiztosítónál Németh-Tóth Nikolett 2018.11.13. Recruitment Manager Kihívások és tennivalók 2017- ben agilis átalakulás zajlott
Ötletek, javaslatok a Három kismalac lapbook feldolgozásához
Ötletek, javaslatok a Három kismalac lapbook feldolgozásához A lapbook feldolgozásához elengedhetetlen a mese ismerete. Nem muszáj könyvből ismernie a gyermeknek, de tapasztalatom szerint jobb, ha könyvből
Kedves Partnerünk! Először nézzünk néhány alap fürdőszobai családot!
Kedves Partnerünk! Annak érdekében, hogy Neked is egyre több vásárlód legyen, folyamatosan kommunikálunk ügyfeleink felé. Hírleveleinket Veled is megosztjuk! Hogyha partneri kapcsolatban állsz szakemberekkel,
Interneten. MinőségDoktorok.hu - fejlessze vállalkozása minőségszemléletét az Interneten az Internettel! 2008-03-11 Dr.
Minőségszeml gszemlélet let fejlesztése se az Interneten MinőségDoktorok.hu - fejlessze vállalkozása minőségszemléletét az Interneten az Internettel! 2008-03-11 Dr. Horváth Zsolt Tartalmi áttekintés Okok
A boldogság kötelező? -avagy az életörömmel az élet öröm!
A boldogság kötelező? -avagy az életörömmel az élet öröm! Hegedüs Erika coach, életvezetési tréner 2012. szeptember 22. CoachOK Szakmai Szövetség Egy olyan világ részesei vagyunk, ahol könnyű eltévedni
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS
BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen
Szabó István Béres Miklós LENNE, (Akkor AZ van.)
Szabó István Béres Miklós MI LENNE, HA! (Akkor AZ van.) www.novumpublishing.huublis Minden jog fenntartva, beleértve a mű film, rádió és televízió, fotómechanikai kiadását, hanghordozón és elektronikus
A SZÉKES MASSZÍROZÁS SZAKÉRTŐI VAGYUNK.
A SZÉKES MASSZÍROZÁS SZAKÉRTŐI VAGYUNK. SZOLGÁLTATÁSAINK Irodai masszázs GYORS. KÖNNYŰ. HATÉKONY. A Massage Company irodai székes masszázsa egy különleges hát-, nyak-, váll- és kézmasszázs, amely alig
Kenessey Albert Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gerjen HEFOP 2.1.5. Készült a Humánerıforrás-fejlesztı Operatív Program támogatásával
enessey Albert Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gerjen HEFOP 2.1.5 észült a Humánerıforrás-fejlesztı Operatív Program támogatásával Tanulási képességek fejlesztése Adaptáció A bátai általános
Az alábbiakban az interneten elérhető kérdőívek kitöltéséhez olvashat útmutatót.
Kedves Jelentkező! Az alábbiakban az interneten elérhető kérdőívek kitöltéséhez olvashat útmutatót. Ha a kitöltés során bármilyen problémát tapasztal, kérjük hívja az alábbi telefonszámot: +3670-418- 9207.
6. óra TANULÁSI STÍLUS
6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA III. évfolyam Az igazi csapatmunka olyan, mint egy
Virágom, virágom. A játék menete: A játékosok egymás után dobnak a dobókockával.
Vár a fészek Színdobókockás játék 3 éven felüli gyerekeknek, 2-6 játékos 1 db játéktábla, 6 db játékfigura, 1 db színdobókocka Ennek a játéknak az örömét és izgalmát fokozza, ha a fészekben egy kis nyeremény
BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák!
BÜK 2018-2019 BÜK Tisztújító választás 2018 Kedves Kollégák! A 2018-as Tisztújító Választáson a már megszokott érdekképviseleti csapatunk néhány új taggal kibővülve indul. Megköszönve eddigi bizalmatokat,
Supported by KÉPZÉSI ESEMÉNY, NYÁRI ISKOLA VAGY HELYSZÍNI SZEMLE SZERVEZÉSE, MEGVALÓSÍTÁSA ÉS DOKUMENTÁLÁSA VÁZLAT
KÉPZÉSI ESEMÉNY, NYÁRI ISKOLA VAGY HELYSZÍNI SZEMLE SZERVEZÉSE, MEGVALÓSÍTÁSA ÉS DOKUMENTÁLÁSA VÁZLAT Miért szervezzünk képzést? Felesleges megkérdezni, hogy kell-e képzést tartani, ha van rá igény és
6+1 TIPP hogy. jól induljon a napod! www.harmonialiget.hu. Készítette: Rácz Beatrix. Ingyen letölthető!
6+1 TIPP hogy jól induljon a napod! Készítette: Rácz Beatrix Ingyen letölthető! Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó! Rácz Beatrix (Betti) vagyok és stresszt oldok kineziológiai módszerekkel, valamint
Karácsony. Ismét itt van a Karácsony, Szeretetünk szinte lángol. A szeretet ünnepére, Tegyünk egymás örömére. Ha így élünk szeretetben,
Karácsony Ismét itt van a Karácsony, Szeretetünk szinte lángol. A szeretet ünnepére, Tegyünk egymás örömére. Ha így élünk szeretetben, Boldogabb lesz minden ember. Ha szeretetem szívből adom, Ez a legnagyobb
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
Nos akkor beszállsz a játékba?!
Nos akkor beszállsz a játékba?! Úgy gondoltam, végre írok egy cikket arról, amit lépen nyomon hangoztatok, és amiben maximálisan hiszek: nem vagyok híve "csak" az online marketing technikáknak, és nem
9 +1 ZSENIÁLIS KÉRDÉS. Ami bármikor segít neked, hogy a helyzet javítása felé mozdulj el, a stagnálás vagy a még mélyebbre zuhanás helyett.
9 +1 ZSENIÁLIS KÉRDÉS Ami bármikor segít neked, hogy a helyzet javítása felé mozdulj el, a stagnálás vagy a még mélyebbre zuhanás helyett. Jóllétünk szempontjából az egyik legfontosabb dolog, hogy mindig
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Vállalni a nyilvános kiállást?
Vállalni a nyilvános kiállást? Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 6. évfolyam Programcsomag: Én és a másik A modul szerzője: Andóczi Balogh Éva 1 MODULLEÍRÁS Ajánlott
Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész
Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Megnyitás és rutinátmenetek avagy: hogyan kerüld el a lefagyást? Jocky cikke Ez elég szar
Érezd jól magad! Stresszoldó technikák győjteménye Balázs Mónika
Érezd jól magad! Stresszoldó technikák győjteménye Balázs Mónika http://www.lelekmuhely.hu Gyakorlatok reggel: Vitalizáló légzı gyakorlat ébredés után 1. Akár ülve, akár állva is végezheted ezt a gyakorlatot.
ÖNISMERETI VIRÁGGYAKORLAT. Készítette: Szabó Edina
ÖNISMERETI VIRÁGGYAKORLAT Készítette: Szabó Edina Egészségügyi problémáink gyakran abból fakadnak, hogy képtelenek vagyunk felismerni, mi a küldetésünk az életben [ ] Már csak egészségünk védelme érdekében
Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!
Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:
A kompetenstől, az elkötelező vezetésig
A kompetenstől, az elkötelező vezetésig Gondoljon egy eseményre az elmúlt időszakból, ami pozitív érzéseket keltett Önben! Megvan? Mi az a pozitív érzés? Ízlelgesse raktározza el! Miről fogunk beszélgetni?
100 beszélgetési téma
100 beszélgetési téma azoknak, akik tudják, hogy igazán csak beszélgetéssel lehet mélyíteni a párunkkal a kapcsolatunkat 2009. Dr. Mészáros Ádám. Minden jog fenntartva. 100 beszélgetési téma Használati
6+1 TIPP hogy. jól induljon a napod! Rácz Beatrix
6+1 TIPP hogy jól induljon a napod! Készítette: Rácz Beatrix Ingyen letölthető! Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó! Rácz Beatrix (Betti) vagyok és stresszt oldok kineziológiai módszerekkel, valamint
Mindennapi EFT, hogy csodálatos életet teremts: az Érzelmi Öröm Technikája
Mindennapi EFT, hogy csodálatos életet teremts: az Érzelmi Öröm Technikája Carol Tuttle gyakorlott EFT terapeuta, szerzı, elıadó, és rendszeres TV és rádió szereplı. Ebben a cikkben felfedi sokrétő képességeit
szikratervező 17/18 évértékelő mondatok Hogyan használd? 365letszikra ILYEN VOLT 2017 KULCSSZAVAKBA SŰRÍTVE ILYEN LESZ 2018 KULCSSZAVAKBA SŰRÍTVE
szikratervező 17/18 Tervezz kíváncsian, más nézőpontból! évértékelő mondatok Ha pár szóban összefoglalhatnád... KREATÍV SZEMLÉLET KÍVÁNCSISÁG GONDOLATÉBRESZTÉS Ez a tervező más szemszögből közelít a sikereidhez,
Ething (Scratchmeccs 1. helyezett)
Ething (Scratchmeccs 1. helyezett) Önfeledt játékélmény világosak, elérhetőek és fejlődésre, további munkára sarkallnak. Összetett A program által felvetett probléma komolyabb gondolkodást, tervezést igényel
Bezzeg Kórház avagy hogyan lehetünk öt év alatt referencia intézmény. Dr. Badacsonyi Szabolcs Szent Margit Kórház, Budapest
Bezzeg Kórház avagy hogyan lehetünk öt év alatt referencia intézmény Dr. Badacsonyi Szabolcs Szent Margit Kórház, Budapest NEM vagyunk bezzeg kórház És nem is akarunk azok lenni Ugyanakkor az elmúlt öt
Kiskegyed Otthona. A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos szeptemberében végzett kutatása alapján
Kiskegyed Otthona A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos 2007. szeptemberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. szeptemberében
Kelenvölgyi Általános Iskola 1116 Budapest, Kecskeméti József u. 14. Otthon az erdıben pályázat. Beszámoló
Kelenvölgyi Általános Iskola 1116 Budapest, Kecskeméti József u. 14. Otthon az erdıben pályázat Beszámoló Márciusban a felsı tagozatos diákokkal két órát töltöttünk el az iskolakertben, felmértük a kert
7 éves 2 1. 9 éves 12 1. 11 éves 2 1. 13 éves 1 7. 15 éves 0 9. Ifjúsági 5 8
2013_02_23_Focigala_beszamolo Beszámoló az I. Kiskunlacházi Focigáláról, a Kun László Kupáról 2013. február 23. Egy nappal a Focigála után bizonyossággal kijelenthetjük, érdemes volt az eseményt megrendezni.
Gyarmati Attila http://napiminimum.hu. Ki az az ember, aki életemben a legnagyobb pozitív hatással volt rám?
1 Célmegvalósítás 1.1 Értékeim Kerülj képbe önmagaddal: Mi az, ami igazán fontos Nekem? Miért? Mik a legnagyobb erősségeim? Akik jól ismernek, azok milyen erősségeimről tudnak? Mi az, amit igazán szeretek
BABY KOCKÁK. Minden Baby kockák játékunkhoz tartozik egy szülőknek szóló, játékötleteket tartalmazó inspirációs füzet.
BABY KOCKÁK Fejlődjünk a Baby kockákkal! A Baby kockákat a kisgyerekek motorikus képességeinek fejlesztésére tervezték. A kockák egymásra helyezésével fejlődik a kézügyesség, a kezek koordinációja és egyben
Hogyan emelj árat?- 1.rész
Hogyan emelj árat?- 1.rész Elıszó Az áremelés kérdése kényes téma, de beszélni kell róla. Az áremelés témája arról jutott eszembe, hogy pár nappal ezelıtt az egyik multiban bevásároltam, és alkalmam volt
Témakeresés, a kutatási kérdés és a hipotézis megfogalmazása I.
Témakeresés, a kutatási kérdés és a hipotézis megfogalmazása I. A gyakorlatban megvalósuló kutatómunka elsı és egyben talán a legfontosabb lépése a kutatási téma megtalálása, és a hipotézis megfogalmazása.
Mire jó a fejszámolás?
Mire jó a fejszámolás? Még négyéves sem voltam, amikor menthetetlenül beleszerettem a számokba. Az 1000-nél kisebb számok világa voltak a játszóterem, a négy alapművelet pedig a csúszdám, a hintám, a libikókám
Minıségirányítási program. Móra Ferenc Általános Iskola
Minıségirányítási program Móra Ferenc Általános Iskola 1. MINİSÉGPOLITIKA 1.1. Bevezetés A valkói Móra Ferenc Általános Iskola a közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX. Törvény 40. (10) bekezdése szerint intézményi
KAHOOT, az osztálytermi verseny egyik lehetséges módja Medve Katalin összeállítása
KAHOOT, az osztálytermi verseny egyik lehetséges módja Medve Katalin összeállítása Szükséges technikai háttér: - interaktív tábla - játékosok saját okoseszközei (okostelefon, tablet, laptop ) A Kahoot