Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zsolt 1,1-3 A boldogság titka"

Átírás

1 Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Ha a bibliaolvasó embereket megkérdeznénk, hogy melyik szóval kezdődik a Biblia, akkor sokan válaszolnának úgy: tudjuk, azzal a szóval, hogy kezdetben. És ha ugyanezeket a bibliaismerő embereket tovább kérdeznénk: és melyik szóval kezdődik a Zsoltárok könyve? -amely 150 zsoltárból áll, terjedelmes könyv - akkor sokkal kevesebben tudnák, hogy melyik szóval kezdődik. Nekem nagy felfedezés volt, hogy azzal a szóval kezdődik: boldog. Itt az Ószövetségben a zsoltárok könyvében olyan sok panasz, olyan sok nehézség van - persze van Isten-dicsőítés, magasztalás -, sok árnyék, félelem van. A zsoltárírók többségét üldözik, körülveszi az ellenség. Dávid úgy kiált fel: körülvettek a halál kötelei. De olyan jó, hogy a Zsoltárok könyve azzal kezdődik: boldog. Boldog az, aki... Mindenki keresi a boldogságot. Mindenki boldog szeretne lenni. Kik a boldogok? Azonnal eszünkbe jut a boldogmondás a Máté evangélium 5. részéből, amikor Jézus Krisztus sorolja, hogy kik a boldogok. Eszünkbe jut a 32. zsoltár: Boldog ember az, akinek vétke megbocsáttatott, bűne elfedeztetett. Vagy a Biblia utolsó lapjain a Jelenések könyvéből a nagy ige: Még a halottak is boldogok, ha az Úrban halnak meg. Most a Zsoltárok könyvében megint a boldogság titkáról hallhatunk. Megint arról van szó, hogy kik a boldog emberek. Nézzük meg ezen az istentiszteleten, hogy ez a rövid három vers az l. Zsoltárban, mit akar a szívünkre helyezni. Boldog ember az, aki... Először azt fedeztem fel, hogy valóban a Biblia is elismeri, hogy nem minden ember boldog. Ezt tudjuk magunktól is, ha szétnézünk a környezetünkben. Ebben az is benne van, hogy minden ember boldog lehet, vagy boldog lehetne, mert boldog, aki... Ez a zsoltár arról szól, hogy a boldogságnak van lehetősége, van feltétele és van következménye. Nézzük meg, mit ír erről Isten igéje. Ez a zsoltár az írásmagyarázók szerint valószínűleg a babiloni fogság idején keletkezett. Ez fontos dolog, és feltétlenül tudnunk kell ahhoz, hogy megértsük ennek a zsoltárnak a lüktetését, a lelki üzenetét. Nincs szó benne kultuszhelyről, nincs szó benne templomról, Sionról, szent hegyekről, szertartásról, áldozatokról. De van szó arról: boldog ember az, aki... Három felsorolás: nem áll..., nem jár..., nem ül..., hanem gyönyörködik az Úr törvényében. Ez nagy üzenet, hogy ez a zsoltár, ha valóban a babiloni fogság idején keletkezett, annak az ószövetségi embernek hitvallása, akitől, ha minden elvétetik is, egy valami megmarad. Akinek beszűkülnek a lehetőségei, akinek 1/5 oldal vasárnap, április 22.

2 meglesznek a korlátai, egy valamit senki és semmi el nem vehet tőle: az Úr törvényében gyönyörködhet. Beszűkülnek a lehetőségei: nincs templom, nincs kultuszhely. Korlátai vannak, nem mondhatják: menjünk fel az Úr házába. Nem énekelhetik a grádicsok énekét, mert nincs grádics (nincs templomlépcső). Beszűkülnek a lehetőségek, de egy valami megmarad: az Úr törvényében gyönyörködhet. Ezt nem vehetik el tőle. Így értjük meg ennek a zsoltárnak az üzenetét. Milyen lelki helyzet az, milyen körülmény az, amiben megszületik ez a csodálatos első zsoltár. Milyen nagy hitvallás az, hogy ki a boldog ember. Lehet boldognak lenni. Egyik zsoltárban olvassuk, hogy a babiloni fogságban úgy gondolkoztak, hogy még énekelni sem kell. Nyugodtan akasszuk fel a fűzfákra a hegedűinket és mindenféle húros hangszereket, itt nem kell az Istent dicsérni. Nagy a csüggedés, a lemondás, s akkor jön az első zsoltár írója, ez az ismeretlen valaki és azt mondja: boldog. Boldog az, aki... A babiloni fogságban is lehet boldognak lenni. Mi ennek a feltétele? Nem jár a bűnösök tanácsán, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére. A bibliai alak szerint, ami itt szerepel a zsoltárban, nemcsak ez van benne az igealakban, hogy nem áll meg a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székébe, hanem pontosabban így lehetne mondani: aki sohasem járt a bűnösök útján, sohasem ült a csúfolódók székébe, aki sosem állt meg a vétkesek útján... Nem az, hogy egyszer megtörtént, vagy néha-néha megtörténik. Az ige azt mondja: aki sohasem járt, sosem állt meg, sosem figyelt oda. Akit nem lehetett kizökkenteni, kimozdítani. Akit nem lehetett eltéríteni az Isten útjáról. Létezik ilyen: sohase? Volt ilyen a mi életünkben: sohase? Eszembe jut egy régi történet: két gyerek talált valamikor, a szegény világban, egy szép nagy darab sajtot. Veszekedni kezdtek, hogy kié legyen a sajt. Mindegyik magának akarta. Végül megegyeztek abban, hogy azé lesz a sajt, aki a nagyobbat tudja hazudni. Aztán próbálkoztak, ki tud nagyobbat lódítani. Végül arra ment egy öregember, és megkérdezte: miért vitatkoztok, gyerekek? Hát azon, kié legyen a sajt? Hát kié lesz? Aki a nagyobbat tudja hazudni. Azt feleli az öreg: ejnye, ebadta kölkei, nézzetek meg engem. Ennyi évet megéltem, de még életemben sohase hazudtam. Az egyik gyerek azt mondja: Samu, add neki a sajtot. Ő hazudta a legnagyobbat. Van ilyen: sose? El tudod mondani, hogy sose? Nem figyeltél a bűnösök tanácsára? Mindig az Isten tanácsát kérted? Mindig azt vallottad az életedben: Ő ad csodás tanácsot? Mindig azt mondtad: szemem állandóan az Úrra néz? Én nem merek ilyet mondani. Nincs ilyen, hogy sohasem. "Aki nem áll meg a bűnösök útján..." Hogyan kell ezt érteni? Úgy, hogy a bűnösök útja és az igazak útja sokszor keresztezi egymást. Nem azt mondja a Biblia, hogy nem keresztezheti, hanem azt mondja: ne állj meg. 2/5 oldal vasárnap, április 22.

3 Talán este kocsiban ülve a reflektorban már láttunk olyat, hogy egy kis egér szalad keresztül az úton. Az volt a szerencséje, hogy nem állt meg, hanem tömzsi kis lábaival annyira iparkodott, hogy átért, s így nem ütöttük el. Mi van, ha megáll? Akkor valószínűleg átmegy rajta a kerék. Az igaz embernek sokszor át kell mennie a bűnösök útján. Ott állsz a munkahelyeden, ahol vannak olyan kérdések, amelyek a te elveiddel nem egyeznek, de át kell menni a bűnösök útján. A hívő embernek az útja, meg a bűnösök útja keresztezi egymást. De nem ez a döntő, hanem az: nem áll meg. "Nem ül a csúfolódók székére." Nem áll be közéjük, azok közé, akik csúfolódnak. Ebben a zsoltárban benne van a gyülekezet szó. Már a zsoltár idején ott van ez a szó: gyülekezet. Miért ülnél a csúfolók székébe, miért ülnél az ellenség táborába? Miért ülnél oda és fújnád velük együtt azt, ha te Isten népe között is lehetsz, ha a gyülekezet közösségében is lehetsz? Nem áll..., nem jár..., nem ül... - a hívő embernek futni kell - ezt mondja a Szentírás. Fuss az Isten elhívásának a jutalmára. A hívő ember futását végzi, miközben a hitet megtartja és miközben a hit megtartja őt. Nézzünk fel Jézusra. Fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Akik ipari iskolába járnak, azoknál van úgy, hogy egy hét elmélet, akkor az iskolapadban ülnek, és hallgatják, hogyan kell hegeszteni, és egy hét gyakorlat, amikor valaki a kezükbe is adja a hegesztőpisztolyt: tessék, itt van, így kell hegeszteni. Ha azt vesszük, hogy ez a zsoltár a babiloni fogságban keletkezett, akkor itt a tananyag, boldog az, aki nem jár, nem áll, nem ül a gonoszok tanácsán, bűnösök útján, csúfolók székébe - és ott van a gyakorlat, amikor Dániel és a három társa, azok a kedves hívő fiatalok, elhatározták: nem fertőztetik meg magukat a király ételével. Elhatározták, hogy Isten törvényében fognak gyönyörködni. Nincs kultusz, nincs templom, nincs áldozat, nem folyik az oltárról le az áldozati állat vére, de Dániel boldog ott is. Beszűkültek a lehetőségei, óriási korlátok vették körül, de egy valamit nem lehetett tőle elvenni: az Úr törvényében gyönyörködik. Találkoztam már idős hívő testvérrel, akinek beszűkültek a lehetőségei. Korából adódóan nehezen mozgott, és ami a legfájdalmasabb volt neki, aki egész hívő életében a Szentírást komolyan tanulmányozta, a Biblia dísz lett az asztalán. Nem lát, és ezért nem tudja olvasni. Hozzátette: hála az Úrnak, annyi igét megtanulhattam életemben, hogy most azokból élek. 3/5 oldal vasárnap, április 22.

4 Igen, amikor beszűkülnek a lehetőségek, amikor az életünkben jönnek a korlátok, akkor derül ki, hogy amit tudunk, amit megtanultunk, amit olvastunk, ami az elmélet, az a gyakorlatban életté válik-e? Az Úr törvényében van gyönyörűsége. Ez erény, hogy nem ül a csúfolók székébe, nem jár a bűnösök tanácsán, nem áll meg a bűnösök útján... - ez erény, ez jó dolog. Valaki azt mondja: életemben nem öltem meg senkit, erkölcsös életet éltem, igyekeztem jószívű lenni, nem csináltam semmi kirívót... A Biblia hozzáteszi: "hanem az Úr törvényében gyönyörködik éjjel és nappal." Valamit tennie kell. Óvakodik a rossz dolgokról, nem lehet elcsábítani, nem lehet rábeszélni, nem lehet bevonni bizonyos dolgokba... - ez is nagy dolog, de azt mondja a Szentírás: még ez kevés. Hanem: az Úr törvényéről gondolkodik, abban gyönyörködik éjjel és nappal. Nem szeretjük ezt a szót: törvény, mert ez mindig korlát, kemény dolog, kerítés... megszabok valamit. Ha komolyan vesszük, hogy a törvény itt a Szentírásban tulajdonképpen nem ezt jelenti, hanem inkább azt: tanács, útbaigazítás, segítség. Az Isten így jön felénk. Boldog ember az, aki ezt komolyan tudja venni, aki erről tud gondolkodni, aki ezt elraktározza, és ebben van gyönyörűsége. Emlékszünk, hogy a tanítványok Jézusnak azt mondják: Mester, micsoda kövek, micsoda épület, és gyönyörködnek a templom épületében (amelyik nemsokára majd le fog romboltatni, és kő kövön nem marad. Valóságosan szétszedik a köveket, mert keresik ott az aranyat, ami a kövek közé folyt. Majd a katonák mindent széthordanak). És Jézus nem dicséri meg őket: micsoda kövek... Vannak emberek, akik dicsekszenek ilyenekkel: micsoda épület, micsoda kövek. És amikor a fogságban ez elvétetik és nincs kultuszhely, az Isten törvénye ottmarad a szívükben. Voltak kedves testvérek, akik hitükért börtönt szenvedtek, Bibliát nem vihettek a börtönbe, nem tudtak templomba menni, nem úrvacsorázhattak, de egy dolog éltette őket: azok az igék, amelyeket elvittek a szívükben. Azok az igék, amelyek ott daloltak, ott éltek az ő életükben. Itt az ideje a felkészülésnek. Azért kell felkészülnünk, mert majd jön idő, amiről a Biblia azt mondja: nem szeretem ezeket. Jönnek azok a napok, amikor beszűkülnek a lehetőségeink. De jó, ha valaki addig feltöltekezik. Amikor elvétetik a testi erő, amikor elvétetik a lábnak az ereje, amikor elvétetik talán az elmének is a gondolkozása, amikor nem tudsz ide eljönni, és nem gyönyörködhetsz az Úr templomában. De kérdés: azok az igék bele vannak-e írva a szívedbe? Az a kérdés: addig feltöltekeztél-e? Kihasználtad-e a lehetőséget? És boldog öreg leszel, gyengeségedben is boldog leszel, mert Isten őriz hit által az üdvösségre. Olyan lesz az ilyen ember, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. 4/5 oldal vasárnap, április 22.

5 Jeremiás 17-ben is olvassuk pontosan ugyanezt a hasonlatot: áldott az férfi (aki áldott, az boldog is, aki boldog, az áldott is), aki az Úrban bízik. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely zöldell és megadja a gyümölcsét. Láttam egyszer egy légi felvételt olyan helyről, ahol nagy a szárazság. Az volt az érdekes, hogy nem látszott ott víz, csak lehetett sejteni, hogy ahol zöld fák vannak, van folyó, vagy tavacska, oázis van, mert van miből táplálkozniuk, és ott zöldell minden. Zsoltár azt mondja: ilyen az Isten gyermeke. Ilyen az, aki az Úrban bízik. Ilyen az, aki Isten igéjében gyönyörködik, arról gondolkodik éjjel-nappal. Az okoz neki örömöt. Isten igéje, jelenléte, amely megvidámít, éltet, bátor szívet ad, és olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Lelkileg zöldell. Több idős testvérrel találkoztam élete utolsó szakaszában, és az volt a tapasztalatom, hogy akik így öregedtek meg, akiknek így szűkültek be a lehetőségei, hogy hitben, reménységben, igével, gyülekezeti alkalmakon feltöltekeztek, azok öreg korukban is zöldelltek. Volt olyan kedves nénink, aki az agyér-elmeszesedés miatt már a saját családját sem ismerte meg, de úgy tudott imádkozni, hogy szégyellt az ember utána megszólalni. Én nem tudok így imádkozni, Uram. Igen, mert olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Ennek az ideje van. Hogy míg a Prédikátor könyve szerint nem halkul el a malom, még nem szakad el az ezüstkötél, még nem állnak meg az őrlőleányok, még nem szűkülnek be a lehetőségeink, addig kell kihasználnunk az időt. Addig kell komolyan venni az alkalmakat. Addig kell hálásnak lenni a gyülekezetért, a közösségért, az imaórákért, a bibliaórákért, a szolgálati lehetőségekért, és azért a hatalmas boldogságért, hogy mi ismerhetjük azt a Jézus Krisztust, aki megváltott és megszabadított minket. Mert mi nem tudjuk elmondani: sohasem. Sohasem álltam meg a bűnösök útján, sohasem ültem a csúfolók székébe. Nem tudom elmondani, hogy mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. De éppen ezért ragyog fel a zsoltárban az Isten kegyelme a számunkra, Jézus Krisztusnak a bocsánata és szeretete, aki bűnösök közé jött, és a bűnösök közé számláltatott, bár Ő tiszta volt, igaz és szent. Jó az Úrhoz tartozni. Ne állj át a másik oldalra sosem. Van másik oldal, van bűnösök tanácsa, van csúfolók széke, van vétkesek útja, de te ne járj azokban, ne figyelj azokra. Az Úr útjain haladj egészen a célig, hol vár rád a te megváltó Urad. ÁMEN 5/5 oldal vasárnap, április 22.

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

NINCS MÁS FUNDAMENTUM

NINCS MÁS FUNDAMENTUM Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg

Részletesebben

EBED-MELEK DÍCSÉRETE

EBED-MELEK DÍCSÉRETE Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába

Részletesebben

www.lovegodgreatly.com

www.lovegodgreatly.com Copyright 2014 by Angela Perritt & Amanda Buhler kizárólag A Szeresd Nagyon Istent csoport felhasználására! A Szeresd Nagyon Istent anyagai ingyenesek gyülekezeti és személyes használatara, amennyiben

Részletesebben

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,

Részletesebben

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8 Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele RefErdő Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele II. évfolyam, 3.szám 2014. szeptember Az Ige körül Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A bölcsesség otthon: férj és feleség

A bölcsesség otthon: férj és feleség A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése 1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

A kiadvány alapjául szolgáló szöveget Elôször Adrien Parvillers SJ. adta ki 1740-ben XII. Kelemen pápa jóváhagyásával és ajánlásával

A kiadvány alapjául szolgáló szöveget Elôször Adrien Parvillers SJ. adta ki 1740-ben XII. Kelemen pápa jóváhagyásával és ajánlásával A BOLDOGSÁG TITKA Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus, Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban és napi hét ima a Szent Vér tiszteletére A kiadvány alapjául szolgáló szöveget

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Mezőfi Zoltán alpolgármester és Dr. Szájbely

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13.

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13. A HÁLAADÁS ÁLDOZATA Jim Sanders tanításából 2009. december 13. Áldott legyen az Úr neve. Köszönjük Uram a gyógyító kenetet, ami ma jelen van, és minden gyógyulást. Minden dicsőséget neked adunk. Köszönjük

Részletesebben

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk

Részletesebben

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

És a többi húzásotokat is szívesen nyilvánosságra hozom. Amiket tettetek, ahogyan dolgoztatok.

És a többi húzásotokat is szívesen nyilvánosságra hozom. Amiket tettetek, ahogyan dolgoztatok. Tisztelt Újságírók, Érdeklődők, kedves Mindnyájan! Az Usui Szellemi Iskola Közösség és elődje, a Fehérlótusz közösség 1999 óta szolgálta a magyar embereket, elsősorban a betegeket, a Lótusz szútra tanainak

Részletesebben

Öngyógyítás meditációval

Öngyógyítás meditációval Láma Csöpel Öngyógyítás meditációval Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar KIADJA A Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség ISBN 963 86742 3 7 ISSN 1419-9823 Buddhista Meditáció Központ Tar Karma

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

Az evangélium kezdete

Az evangélium kezdete Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben