Szociálpszichológia Csepeli, György

Átírás

1 Szociálpszichológia Csepeli, György

2 Szociálpszichológia Csepeli, György Publication date Szerzői jog György, Csepeli Kivonat A tankönyv áttekinti a modern nyugati szociálpszichológiai gondolkodás kialakulástörténetét, bevezet a szociálpszichológiai kutatás műhelytitkaiba.

3 Tartalom 1. I. rész BEVEZETÉS MI A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA? EMBERI VILÁG CSELEKVÉS TUDÁS MINDENNAPI TUDÁS VALLÁS MŰVÉSZET TUDOMÁNY A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA MINT TUDOMÁNY A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA TÁRGYA A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA TÉMATERÜLETEI A TÁRSAS PILLANAT ÖNISMERET ÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI GONDOLKODÁS ELŐTÖRTÉNETE NYUGATI EMBERKÉP ÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA MULTIKULTURALIZMUS, FEMINIZMUS RENDEZŐ DIMENZIÓK KRITIKAI MEGFONTOLÁSOK SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA A 19. SZÁZADBAN: SPEKULATÍV ELMÉLETEK A MODERN SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA KIALAKULÁSA A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA AMERIKANIZÁLÓDÁSA ÖRÖK VISSZATÉRÉS A 20. SZÁZAD SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA ROSS ÉS MCDOUGALL A 20. SZÁZAD ELSŐ FELE SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN JÖVŐBELI KILÁTÁSOK SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA MAGYARORSZÁGON MÁSODIK REFORMNEMZEDÉK" BUKOTT FORRADALMAK UTÁN NEMZETKARAKTEROLÓGIA RÖVID DEMOKRATIKUS SZÜNET AZ ELNYOMÁS ÉVEI REFORMIDŐSZAK POSZTSZOCIALIZMUS ELMÉLETEK A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁBAN LAIKUS ELMÉLETEK TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ELMÉLETEK SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI ELMÉLETEK SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI ELMÉLETEK KATALÓGUSA KOGNITÍV SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI ELMÉLETEK A 20. SZÁZAD JELENTŐS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI ELMÉLETEI A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA ÉS AZ EMBERREL FOGLALKOZÓ TÖBBI TUDOMÁNY A SZOCIOLÓGIA ÉS A PSZICHOLÓGIA KERESZTÚTJÁN TÖRTÉNELEM ÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA SZOCIOBIOLÓGIA ÉS MAGATARTÁS IRODALOMTUDOMÁNY ÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA GAZDASÁGPSZICHOLÓGIA POLITIKAI PSZICHOLÓGIA JOGTUDAT PEDAGÓGIA ÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA AJÁNLOTT IRODALOM II. rész A KUTATÁS MÓDSZERTANA KÉRDÉSFELTEVÉS ÉS KUTATÁS iii

4 Szociálpszichológia 1.1. A KÉRDÉS A PROBLÉMA A HIPOTÉZISALKOTÁS A KUTATÁSI VÁLTOZÓK A DIMENZIÓKÉPZÉS A MÉRÉSI SZINTEK A SIKERES KUTATÁS KRITÉRIUMAI ÉRVÉNYESSÉG MEGBÍZHATÓSÁG MEGFELELŐ MINTAVÉTEL VIZSGÁLATTÍPUSOK LEÍRÓ VIZSGÁLATOK FELTÁRÓ VIZSGÁLATOK MAGYARÁZÓ VIZSGÁLATOK ALAPKUTATÁS ALKALMAZOTT KUTATÁS MEGFIGYELÉS NEM BEAVATKOZÓ MÓDSZEREK ÁLCÁZOTT VIZSGÁLATOK VÁLLALT MEGFIGYELÉS RÉSZT VEVŐ MEGFIGYELÉS KÉRDEZÉS KÉRDŐÍVEK A RENDSZERES KÉRDEZÉS A KÉRDŐÍVES KÉRDEZÉS A KÉRDEZÉSI HELYZET A KÉRDŐÍVEK TÍPUSAI KÍSÉRLETEZÉS KÍSÉRLETEZÉS ÉS MODERNITÁS OKSÁG KERESÉSE A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI KÍSÉRLET BUKTATÓI TÖRTÉNELMI KÍSÉRLETEK KVÁZIKÍSÉRLET TEREPKÍSÉRLET LABORATÓRIUMI KÍSÉRLETEZÉS AJÁNLOTT IRODALOM III. rész EGYMÁSRA HATÁSOK ÁLLATOK TÁRSAS VISELKEDÉSE EMBERI" ÉS ÁLLATI" SZOCIALIZÁCIÓ CSOPORTOK TÁRSAS TANULÁS ÉS MEGISMERÉS KOMMUNIKÁCIÓ TÁRSAS KAPCSOLATOK PÁROK AGRESSZIÓ ETOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA TÁRSAS HATÁS SZOCIÁLIS FACILITÁCIÓ TÁRSAS GÁTLÁS TÁRSAS KÖLCSÖNHATÁS INDIVIDUALIZÁCIÓ KÖZÖSSÉG ÉS TÁRSADALOM INTERSZUBJEKTIVITÁS KÖZÖS MEGÁLLAPODÁSOK TÖMEGLÉLEKTAN DÉMONIZÁLT TÖMEG ALKALMAZOTT TÖMEGLÉLEKTAN TÖMEGKÉPZODÉS A TÖMEG MINT TEREMTŐ ERŐ ZSÚFOLTSÁG iv

5 Szociálpszichológia 4.6. PÁNIK VIRTUÁLIS TÖMEG KÁOSZ ÉS TÖMEG SZOCIÁLIS INTERAKCIÓ SZABÁLYOZOTTSÁG ÉS ELORELÁTHATÓSÁG A SZOCIÁLIS INTERAKCIÓ MEGKÖZELÍTÉSE A NORMATÍV PARADIGMA ALAPJÁN A SZOCIÁLIS INTERAKCIÓ MEGKÖZELÍTÉSE AZ INTERPRETATÍV PARADIGMA ALAPJÁN SZABÁLYOK KERET KOMMUNIKÁCIÓ A JELTŐL A CSELEKVÉSIG A JEL A JELENTÉS NYELV ÉS BESZÉD BESZÉDAKTUS EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ METAKOMMUNIKÁCIÓ NEM VERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ KOMMUNIKÁCIÓS KOMPETENCIA AJÁNLOTT IRODALOM IV. RÉSZ AZ ÉN ÉS A TÁRSADALOM SZEREP EGYÜTTESSÉG A SZEREP EREDETE A SZEREP MINT INTERAKCIÓS FORMA SZEREPELVÁRÁSOK SZEREPKÉSZLET ÉS SZEREPKOMPLEXUM SZEREPTÍPUSOK SZEREPKONFLIKTUS A SZEREPKONFLIKTUS ELVISELÉSE SZEMÉLYISÉG ÉS SZEREP A SZEREPELMÉLET KRITIKÁJA KREATÍV SZEREPTELJESÍTÉS ÉLET ÉS SZÍNHÁZ TÁRSADALMI ÍTÉLETALKOTÁS SÉMA ÉS TUDÁS MEGISMERÉS ÉS KOLLEKTIVITÁS SZOCIÁLIS REPREZENTÁCIÓ A VÉLEMÉNY A VÉLEMÉNY MEGHATÁROZÁSA A BEÁGYAZATLANSÁG A VÉLEMÉNYEK VÁLTOZÉKONYSÁGA A NÉZETEK ÉS A NÉZETRENDSZER NÉZETEK ÉS NORMÁK A NÉZETEK VÁLTOZÁSA NÉZETEK ÉS ÉRDEKEK EGYMÁSNAK ELLENTMONDÓ NÉZETEK STABILITÁS INSTABILITÁS ZÁRTSÁG ÉS NYÍLTSÁG A SZOCIÁLIS ATTITŰD TÖRTÉNET AZ ATTITŰD SZERKEZETE ATTITŰDÖK ÉS TÁRGYAIK PSZICHOLÓGIAI ELMÉLETEK ÉS AZ ATTITŰDÖK AZ ATTITŰD DIMENZIÓI AZ ATTITŰD FUNKCIÓI ATTITŰD ÉS VISELKEDÉS AZ ATTITŰDÖK MÉRÉSE v

6 Szociálpszichológia 5.9. SZEMANTIKUS DIFFERENCIÁL AZ ATTITŰDÖK SZILÁRDSÁGA ÉRTÉKEK AZ ÉRTÉKEKRŐL VALÓ TUDÁS AZ ÉRTÉKEK IMMANENCIÁJA AZ ÉRTÉKEK FUNKCIÓI TRADICIONÁLIS ÉS MODERN TÁRSADALMAK AZ ÉRTÉKEKHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS NEHÉZSÉGEI ELKÖTELEZETTSÉG ÉS ÉRTÉKHIÁNY ÉRTÉKTESZTEK ÉRTÉKKUTATÁS ÖSSZEHASONLÍTÓ KULTÚRAKÖZI VIZSGÁLATOK SZOCIÁLIS ÉRZELMEK KÍSÉRLETI ÚTON LÉTREHOZOTT BOLDOGSÁG ÉS SZOMORÚSÁG AJÁNLOTT IRODALOM V. rész. A SZOCIÁLIS MEGISMERÉS ATTRIBÚCIÓ A MIÉRT" KÉRDÉSE AZ OKSÁG LÁTSZATAI ELMÉLETEK AZ ATTRIBÚCIÓRÓL ÉRINTETTSÉG ÉS HOZZÁFÉRHETŐSÉG ATTRIBÚCIÓ ÉS NEMZETTUDAT NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÓ ATTRIBÚCIÓS VIZSGÁLATOK A SZOCIÁLIS ÖSSZEHASONLÍTÁS VÁLASZTÁS ÉS DÖNTÉS VÁLASZTÁS ELÉGTELEN REPREZENTATIVITÁSI TAPASZTALAT A VÉLETLEN ELŐFORDULÁSOKNAK TÉVESEN TULAJDONÍTOTT SZABÁLYSZERŰSÉG A TÁVOLI JÖVŐ BIZONYTALANSÁGA HOZZÁFÉRHETŐSÉGI HEURISZTIKA ELKÉPZELHETOSÉG IGEN KICSINY ÉS IGEN NAGY VALÓSZÍNŰSÉGEK LÁTSZATKORRELÁCIÓ ELÉGTELEN IGAZÍTÁS VÁGYAK ÉS KÍVÁNSÁGOK DÖNTÉS ÖNIGAZOLÁS HARC AZ ALJASSÁG VÉLELME ELLEN HARC AZ OSTOBASÁG VÉLELME ELLEN ALJAS VAGYOK-E VAGY OSTOBA? AZ ÖNIGAZOLÁS ELMARADÁSA ATTITŰDVÁLTOZÁS RAGASZKODÁS AZ ATTITŰDÖKHÖZ ÖRÖMKERESÉS SZOMORÚSÁGKERÜLÉS AZ EGYENSÚLY ELVE AZ ÖSSZHANG ELVE A KOGNITÍV DISSZONANCIA MIKOR LÉP FEL DISSZONANCIA? ELLENÁLLÁS AZ ATTITUDVALTOZASSAL SZEMBEN ELLENPÉLDÁK A KOGNITÍV EGYENSÚLYRA KORLÁTOZOTT FESZÜLTSÉGREDUKCIÓ A FESZÜLTSÉG INDUKCIÓJA MEGGYŐZÉS AZ EMBEREK MEGGYŐZHETŐSÉGE A FORRÁS A KÖZLÉS FOLYAMATA A KÖZLEMÉNY AZ ELLENÉRVEKKEL VALÓ BÁNÁSMÓD ÉRZELEM VAGY ÉRTELEM? vi

7 Szociálpszichológia 7.7. A BEFOGADÓ A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ AJÁNLOTT IRODALOM VI. rész A PÁROS KAPCSOLATOK AZ ÉN MEGMUTATKOZÁSA MI AZ, AMI MEGMUTATKOZIK? A PREZENTÁCIÓ A STRATÉGIÁK A TÜKÖR-ÉN" FELIX KRULL A SOROZÓBIZOTTSÁG ELŐTT A HÍZELGÉS A SZEMÉLYPERCEPCIÓ A PONTOSSÁG ILLÚZIÓJA A KONTEXTUALITÁS A SZEMÉLY TEREMTÉSE" A FENOMENÁLIS OKSÁG A SZÁNDÉK MINT KULTURÁLIS KONSTRUKCIÓ A SZEMÉLYRE VONATKOZÓ KÖVETKEZTETÉS FELTÉTELEI A MINDENNAPI SZEMÉLYÉSZLELÉS HIBAFORRÁSAI A SZEMÉLYRŐL ALKOTOTT KÉP KONSTRUKCIÓJA AZ IMPLICIT SZEMÉLYISÉGELMÉLET A SZEMÉLYKÖZI VISZONY AZ ENDOGÉN ÉS AZ EXOGÉN TÉNYEZŐK A KÖZNAPI MAGYARÁZÓ ELVEK A CSEREELMÉLET A HASONLÓSÁG A MÉLYLÉLEKTANI MAGYARÁZATOK ROSSZ SZOMSZÉDSÁG TÖRÖK ÁTOK" A TEST A LÉLEK A STÁTUS A CSEREÉRTÉKEK AZ ÖNÉLETRAJZI NARRATÍVA AZ ATTITŰDÖK, A NÉZETEK ÉS A MEGGYŐZŐDÉS A TASZÍTÁS AZ ÖSSZEILLÉS AZ INTIMITÁS A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS AZ IRGALOM ÖNZETLENSÉG VAGY SZÁMÍTÁS? MIÉRT SEGÍTÜNK? MIKOR SEGÍTÜNK? KIT SEGÍTÜNK? AZ ALTRUIZMUS ÉS A NEVELÉS AZ AGRESSZIÓ A KÁR A GONOSZTETT A BŰNÖZÉS AZ ÖNÉRVÉNYESÍTŐ AGRESSZIÓ A SZERETET ERŐSZAKA AZ ÁLLAMI AGRESSZIÓ A DISZKRIMINÁCIÓ A GYARMATOSÍTÁS A FORRADALOM A TERRORIZMUS A VILÁGNÉZETI AGRESSZIÓ A REAKTÍV AGRESSZIÓ AZ AGRESSZIVITÁS A BIOLÓGIAI TÉNYEZŐK FRUSZTRÁCIÓ AGRESSZIÓ vii

8 Szociálpszichológia A DEPRIVÁCIÓ A TANULÁSELMÉLETEK A MEGFIGYELÉS A KONFORMITÁS A KULTURÁLIS HATÁSOK AZ ÖNCÉLÚ ÉS AZ INSTRUMENTÁLIS AGRESSZIÓ ÖSSZEHASONLÍTÁSA AJÁNLOTT IRODALOM VII. RÉSZ A TÁRSAS HELYZETEK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS MINT ÉRTÉK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A PEDAGÓGIA A FOGOLY DILEMMÁJA A HIDEGHÁBORÚ AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS CSÁBÍTÁSA A VERSENGÉS ÉS A KONFLIKTUS A TISZTESSÉGES VERSENY FAIR PLAY KONSTRUKTÍV KONFLIKTUS A STRUKTURÁLIS ÉS AZ INTERPERSZONÁLIS VISZONYOK TISZTESSÉGTELEN VERSENY DESTRUKTÍV KONFLIKTUS A ROSSZINDULATÚ TÁRSADALMI FOLYAMATOK A VÁLSÁG BEAVATKOZÁS A VÁLSÁGBA A KONFLIKTUSOK TÍPUSAI A KONFLIKTUSOK TARTALMA A BIZALOM A KÖZÖSSÉGI ÉS A SZELEKTÍV BIZALOM A SPECIÁLIS ÉS A DIFFÚZ BIZALOM A HITEL A KÖZÉP-KELET-EURÓPAI TÁRSADALOMFEJLŐDÉS MEGKÉSETTSÉGE ÉS A BIZALMATLANSÁG HAGYOMÁNYA A BIZALOM ÉS A POLGÁR A BIZALOMÉPÍTÉS MAXIMÁI A VEZETÉS A VEZETÉS FOGALMA A VEZETÉS ÉS A HATALOM A KARIZMA A MODERN TÁRSADALOM ÉS A KARIZMA A VEZETÉS FUNKCIÓI A VEZETÉSI MEZŐ AZ EGYÜTTES ÉLMÉNY A VEZETÉS ÉS A VÁLTOZÁS A VEZETÉS ÉS A TEVÉKENYSÉGI SZERKEZET A VEZETÉSI STÍLUSOK A KATEGORIZÁCIÓ BÍRÁLATA A MANIPULÁCIÓ VISSZAÉLÉS A SZABADSÁGGAL A MANIPULÁCIÓ SZÜLETÉSE A MÁSIK EMBER MINT ESZKÖZ A FÉLELEM ANTROPOLÓGIÁJA AZ EMBER-ESZKÖZÖK" MEGVÁLASZTÁSA A KÖZVÉLEMÉNY MANIPULÁCIÓJÁNAK KEZDETEI A MACHIAVELLIZMUS" A MACH-SKÁLA A NEGATÍV KOMMUNIKÁCIÓ A NEGATÍV KAMPÁNY VÉDEKEZÉS A NEGATÍV KAMPÁNNYAL SZEMBEN A MANIPULÁCIÓ ÉS A FOGYASZTÓI TÁRSADALOM A TERÁPIÁS KAPCSOLAT BELÜL A BAJ KÍVÜL A MAGYARÁZAT" viii

9 Szociálpszichológia 6.2. A TERAPEUTA ÉS A KLIENS A KEZELÉS ÉS A TERÁPIÁS KAPCSOLAT A KLIENS SZEREPE A TERAPEUTA SZEREPE A TERAPEUTA ARCHETÍPUSA AZ AUTENTICITÁS, A SPONTANEITÁS, A SZABADSÁG A TANULT TEHETETLENSÉG A LABORATÓRIUMBAN ELŐIDÉZETT TANULT TEHETETLENSÉG A TERMÉSZETES KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT KIALAKULT TANULT TEHETETLENSÉG AZ INFANTILIZMUS A DEFICITES JOGTUDAT A PATERNALIZMUS A TEKINTÉLYELVŰ POLITIKAI KULTÚRA AJÁNLOTT IRODALOM VIII. rész A KISCSOPORT CSOPORTOSULÁS CSOPORTKÉPZŐDÉS A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI CSOPORTFOGALOM SZÜLETÉSE A CSOPORTKUTATÁS HASZNA A HUMAN RELATIONS" IRÁNYZATA A SZOCIOMETRIAI BURZSOÁZIA ÉS PROLETARIÁTUS A CSOPORTDINAMIKA A CSOPORTLÉLEKTAN TÁRGYA A CSOPORT MINT LÉTFORMA A CSOPORT ÉS AZ INDIVIDUALIZÁCIÓ A CSOPORT ÚJABB MEGHATÁROZÁSA A CSOPORT ÉS A CSALÁD A KORTÁRSCSOPORT A FORMÁLIS ÉS AZ INFORMÁLIS CSOPORTOK A CSOPORTTAGSÁG MOTIVÁCIÓI A FELADATMEGOLDÁS A CSOPORTBAN A MECHANIKUS SOKSZOROZÓDÁS ÉS A MUNKAMEGOSZTÁS A CSOPORT ÉS A TANULÁS A CSOPORT LÉTSZÁMA A CSOPORT LÁTHATÓSÁGA A CSOPORT REJTETT HÁLÓZATA AZ IRÁNYÍTÓK ÉS AZ IRÁNYÍTOTTAK A PRODUKTIVITÁS ÉS A SZOLIDARITÁS A KOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZAT A KONSTRUKTÍV SZEREPEK A CSOPORTBAN A DESTRUKTÍV SZEREPEK A CSOPORTBAN A DISZFUNKCIONÁLIS SZEREPEK PARADOXONA A VONZÁSOK ÉS A VÁLASZTÁSOK A SZOCIOMETRIA A SZOCIOGRAM AZ ÉRTÉKÉS NORMAKÉPZŐDÉS A CSOPORTBAN AZ EGYÉN MAGÁVAL HOZOTT JEGYEI ÉS A CSOPORT AZ ÉRTÉKEK ÉS A NORMÁK A CSOPORTBAN SHERIF NORMAKÉPZŐDÉSI KÍSÉRLETE AZ EGYÖNTETŰSÉG FELÉ HAJTÓ NYOMÁS AZ ÁLCSOPORTHATÁSOK SOK LÚD DISZNÓT GYŐZ?" A HOZZÁÉRTÉS ÉS A KOLLEKTIVITÁS FÖLÉNYE A KONFORMITÁS A CSOPORTBAN A CSOPORTDÖNTÉS AZ ÖTLETCSOPORTOK A KÖZÖS DÖNTÉS A CSOPORTGONDOLKODÁS KÁRA A CSOPORTGONDOLKODÁS KÁROS KÖVETKEZMÉNYEINEK ELHÁRÍTÁSA 260 ix

10 Szociálpszichológia A CSOPORTFEJLODÉS A CSOPORTELOZMÉNYEK EGYEDFEJLŐDÉS CSOPORTFEJLODÉS A MÓDSZEREK A FOLYAMATMODELLEK A KÖZÖSSÉG ÉS A CSOPORT AZ ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK A MODERNIZÁCIÓ ÉS A SZOCIÁLIS ATOMIZÁCIÓ A FELEMÁS MODERNIZÁCIÓ AZ AUTENTIKUS KOMMUNIKÁCIÓ TERE AZ ÚJ KÖZÖSSÉGFOGALOM KERESÉSE A BAJ" LÁZADÁS A PATERNALIZMUSSAL SZEMBEN AZ ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK TÍPUSAI AZ ÖNSEGÍTŐ MOZGALMAK ÉS A TÁRSADALOM AZ EMBERI CSOPORTOKBAN REJLŐ ERŐ A VESZÉLYEK AZ ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK TÁRSADALMI HASZNA AJÁNLOTT IRODALOM IX. A NAGYCSOPORT VONATKOZTATÁSI CSOPORTOK TAGSÁGI ÉS VONATKOZTATÁSI CSOPORT RELATÍV DEPRIVÁCIÓ VONATKOZTATÁSI CSOPORTOK A MAGYAR TÁRSADALOMBAN KELET-NYUGAT MINT VISZONYÍTÁSI ALAP NORMATÍV ÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSI VONATKOZTATÁSI CSOPORTOK DEVIÁNS VONATKOZTATÁS TÁRSADALMI NAGYCSOPORTOK KATEGÓRIÁK ÉS MEGISMERÉS KATEGORIZÁLÁS ÉS FORMÁLÁS HASONLÓSÁG ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉG LÁTSZATA MI" ÉS OK" CSOPORTKÖZI VISZONYOK CSOPORTKÖZI HELYZET CSOPORTOKRA SZAKADÁS TÁRSADALMI NAGYCSOPORTOK A POSZTMODERN KORBAN A CSOPORTKÖZI VISZONYOK SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA TÁRSBÉRLŐCSAPDA" MINIMÁLIS CSOPORTFELTÉTELEK RELATÍV ÉS ABSZOLÚT ELŐNYÖK DICHOTOMIZÁCIÓ A CSOPORTKÖZI KONFLIKTUS ÉS OLDÁSA KÍSÉRLET ÉS TÖRTÉNELEM SZTEREOTÍPIÁK A SZTEREOTÍPIA FOGALMA A SZTEREOTÍPIÁK VÁLTOZÁSA A SZTEREOTÍPIAKÉPZŐDÉS VÁLFAJAI A SZTEREOTÍPIÁK MEGISMERŐ FUNKCIÓJA A SZTEREOTÍPIÁK SZOCIOLÓGIAI FUNKCIÓJA AZ ÁLTALÁNOS AUTOSZTEREOTÍPIA AZ ÁLTALÁNOS HETEROSZTEREOTÍPIA AUTOÉS HETEROSZTEREOTÍPIÁK MŰKÖDÉSBEN SZTEREOTÍPIA ÉS LOGIKA NEMZETKARAKTEROLÓGIA KIVÉTELKÉPZÉS PSZICHOANALÍZIS ÉS SZTEREOTÍPIÁK FELETTES ÉN TÍPUSÚ SZTEREOTÍPIÁK AZ ÖSZTÖN-ÉN TÍPUSÚ SZTEREOTÍPIÁK SZTEREOTÍPIÁK VÁLTOZÁSA ELŐÍTÉLETEK x

11 Szociálpszichológia 5.1. IDÓLUM ÉS ELŐÍTÉLET ELŐÍTÉLETEK ÉS TÁRGYAIK CSOPORTKÖZI ELŐÍTÉLETEK A CSOPORTKÖZI ELŐÍTÉLETEK TÍPUSAI AZ ELŐÍTÉLETEK SZÍVÓSSÁGA KOGNITÍV PSZICHOLÓGIAI OKOK SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI OKOK SZOCIALIZÁCIÓ ÉS ELŐÍTÉLETESSÉG ELŐÍTÉLETES SZEMÉLYISÉG TEKINTÉLYELVŰSÉG ÉS TEKINTÉLYELLENESSÉG AZ F-SKÁLA" AZ ELŐÍTÉLETESSÉG FOKOZATAI TÖRTÉNELMI ÉS SZOCIOLÓGIAI OKOK EGYENLŐTLENSÉG ÉS ELŐÍTÉLETESSÉG MAI XENOFÓBIA, ANTISZEMITIZMUS, CIGÁNYELLENESSÉG AZ ELŐÍTÉLETESSÉG ELLENI HARC KISEBBSÉGEK KISEBBSÉG ÉS CSÖKKENTÉRTÉKŰSÉG A TÖBBSÉGRE HATÓ KISEBBSÉG ELIT, AVANTGÁRD TŐKEHIÁNYOK AZ ÉRTÉKEK ELVÉTELE KÉPZELET ÉS KISEBBSÉG A TÖBBSÉG KISEBBSÉGRE VONATKOZÓ TUDÁSKÉSZLETE KISEBBSÉGÉSZLELÉS KERESZTKATEGORIZÁCIÓ A KISEBBSÉGEKRE VONATKOZÓ SZTEREOTÍPIÁK ILLUZÓRIKUS KORRELÁCIÓ A ROSSZ CSÁBÍTÁSA A LELKI ÁTALAKULÁS FELTÉTELEI TÁRSADALMI IDENTITÁS IDEM ESSE AZ IDENTITÁS HIÁNYA A MEGHASADT IDENTITÁS A SZEMÉLYES IDENTITÁS A TÁRSADALMI IDENTITÁS NEGATÍV IDENTITÁS IDENTITÁS ÉS HELYZET A MODERN IDENTITÁSPROJEKT VÉGE ÚJ NÉPVÁNDORLÁS KULTÚRA ÉS IDENTITÁS MULTIKULTURALIZMUS A POSZTSTRUKTURALISTA IDENTITÁSFELFOGÁS VIRTUÁLIS IDENTITÁS UTÓPIÁK AJÁNLOTT IRODALOM IRODALOM xi

12 A táblázatok listája századi szociálpszichológiai elméletek A Szovjetunió említése a nyílt és a zárt kérdezési módszer mellett A zárt, illetve nyílt gondolkodású csoportok válaszaiban előforduló múlt idejű, jelen idejű és jövő idejű utalások átlagos gyakorisága százalékban, öt TAT-képre adott reagálásuk alapján Lehetséges attribúciók Szájápolásra való felszólítás és fenyegetés Közösségi áldozatvállalásra nem hajlandók aránya különböző európai országokban 1982-ben Asch konformitáskísérletének eredményei az ismétlések során Az életszínvonallal való elégedettség mértékének alakulása iskolai végzettség szerint Magyarországon a hetvenes évek elején A vonalak megítélt hossza a különböző kísérleti feltételekben I táblázat II. táblázat A csoport-hovatartozás ellentmondásmentes és ellentmondásos esetei Tekintélyelvűség, osztályazonosulás és észlelt státusváltozás Antiszemita állítások fogadtatása Cigány témájú állítások fogadtatása xii

13 1. fejezet - I. rész BEVEZETÉS MI A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA? Első megközelítésben a legegyszerűbb meghatározás az lehetne, hogy a szociálpszichológia az a tudomány, amellyel a szociálpszichológusok foglalkoznak (Daval et al. 1963). Ez nyilvánvalóan nem kielégítő válasz a 1

14 I. rész BEVEZETÉS címben feltett kérdésre, de azt sugallja, hogy a szociálpszichológusok tudnak valamit, amit mások, társadalomtudósok, művészek, hétköznapi foglalkozások űzői nem. Annak érdekében, hogy a meghatározáshoz közelebb kerüljünk, elsőként megvizsgáljuk a szociálpszichológiai jelenségeket életre hívó emberi világ alapvető jellemzőit. Ezt követően tárgyaljuk a tudás természetét, válfajait, miáltal jellemezhetjük a szociálpszichológiai tudást. Rámutatunk, hogy amit a szociálpszichológusok a szociálpszichológia tudományaként bemutatnak, azt mások is ismerték és ismerik. Ennek az a magyarázata, hogy a szociálpszichológiai tudás tárgya sui generis elválaszthatatlan a tudás alanyától, a születéstől a halálig tartó útján járó, mindennapi életet élő embertől. A tudományos szociálpszichológia megkülönböztető sajátossága ennélfogva nem az ismeret tárgyában, hanem szerkezetében és megszerzésének módszerében ragadható meg. A szociálpszichológia tárgymeghatározási kísérleteinek ismertetése után áttekintést adunk a szociálpszichológia jellegzetes vizsgálódási területeiről, majd a szociálpszichológiai jelenségek társadalmi elhelyezkedésének problémájával foglalkozunk. Végezetül a szociálpszichológia önismereti potenciáljára hívjuk fel a figyelmet EMBERI VILÁG Az ember megmaradása nem magától értetődő. Platón egyik dialógusában a Szókratésszel vitatkozó Prótagorasz beszéli el az ember világrajövetelének történetét. A mítosz szerint Prométheusz (az előrelátó) testvére, Epimétheusz (a meggondolatlan) vállalja magára azt a feladatot, hogy mielőtt az istenek napvilágra hoznák teremtményeiket, ellátja őket az életben maradáshoz szükséges különféle képességekkel. E vállalkozása során, akinek Epimétheusz erőt adott, attól megtagadta a gyorsaságot, a gyengébbeket viszont éppen a gyors mozgás képességével ruházta fel; egyeseket felfegyverzett, a védtelen szervezetek oltalmára viszont másfajta védelmi berendezéseket eszelt ki. Azoknak ugyanis, amelyeknek közülük kis testalkatot juttatott, a menekülésre szárnyakat adományozott, vagy pedig föld alatti lakóhelyet; azokat a lényeket, amelyeket nagysággal tüntetett ki, éppen nagyságuk biztosította. A többi tulajdonságokat is hasonló módon, az egyensúly biztosításával osztotta ki. Mindezt pedig annak szem előtt tartásával eszelte ki, hogy egy fajt se tegyen ki a pusztulásnak. Miután így kellőképpen megvédte őket attól, hogy egymást kölcsönösen elemésszék, azt is kieszelte, miképpen tegye számukra az évszakok váltakozását elviselhetővé. E célból sűrű szőrzetet és jó erős bőrtakarót adott rájuk, hogy elegendő védelmük legyen a tél hidege ellen és a forróságot is elviselhessék, valamint hogy szőrzetük meg bőrük saját természet adta takarójuk lehessen, ha vackukba vonulnak. Lábuk védelmére egyeseknek patát, másoknak erős, védtelen bőrt adott. Ezután táplálékukról gondoskodott és mindegyiknek mást és mást jelölt ki: egyeseknek a föld füvét, másoknak a fák gyümölcseit, megint csak másoknak gyökereket. Némely állatnak táplálékul más állatok húsát adta. Úgy intézte a dolgot, hogy az ilyenek csak keveset kölykezzenek, azok az állatok viszont, amelyek az előbbiek táplálékául szolgálnak, igen szaporák legyenek: ezzel a faj fennmaradását akarta biztosítani. Nos, ily módon Epimétheusz, aki különben sem csöpögött a bölcsességtől, a képességeket vigyázatlanul mind szétosztotta az állatok között. Pedig ott volt még neki teljesen csupaszon az emberi nem, és most nem tudta, mihez kezdjen vele. (Platón 1943, ) A történet sajátosan állítja szembe egymással az állatot és az embert, rávilágítva a döntő különbségre, mely az állat és az ember világban elfoglalt helye között van. Az embert az élőlények fejlődésének csúcsaként beállító darwini fejlődéselmélet a feledés homályába űzte Epimétheusz hebehurgya beavatkozásának tanulságát. Jakob von Uexküll a századelőn (1909) megjelent művében a darwinizmussal vitatkozva azt állította, hogy az állatfajok mindegyike a maga módján tökéletesen fejlett. A természeti világ végtelen sokféleségéből mindegyik állat kiválasztja mondhatnánk kiszabja magának azt, ami megfelel a saját szervezetének életben maradásához támasztott szükségleteknek. Marx helyesen állítja, hogy az állatnak nincs viszonya a természethez (Bence Kis 1972; Márkus 1971). Uexküll ezt úgy mondja, hogy az egyes állatfajok szempontjából annyi környezet van, ahány állatfaj. Mindegyik a maga szükségletei szerint szabott környezetben él, s ezeknek a környezeteknek nincs közük egymáshoz. A specializált állati léttel szemben az emberi létet a specializálatlanság jellemzi. Nietzsche nyomán azt is mondhatjuk, hogy az ember meghatározatlan állat. Gehlen ezt a gondolatot továbbfejlesztve úgy jellemzi az embert, mint aki puszta létezésében feladatot talál, hogy létezése a tulajdon feladatává és művévé válik; egészen elemi módon kifejezve: már az is jelentős teljesítmény részéről, hogy a következő évben még életben legyen, s ennek a teljesítménynek az eléréséhez az embernek magának kell minden képességét felhasználnia. Nincs szilárdan rögzített helye, azaz még rendelkezik a tulajdon hajlamai és adottságai fölött, hogy egzisztálni tudjon, létszükségletet jelent számára, hogy viszonyuljon önmagához, amit egyetlen állat sem tesz, nem élete van, ahogy mondani szoktam, hanem életvitele. Nem élvezetből viszonyul az életéhez, nem is a gondolkozás fényűzése kedvéért, hanem a legelső szükségből: ha a természet kiszolgáltatott egy lényt a megzavarodás és eltévelyedés mindama veszélyeinek, melyek ebben a»kialakulatlanságban«rejlenek, ebben a kényszerű 2

15 I. rész BEVEZETÉS feladatban, hogy meghatározza önmagát és rendelkezzék önmaga felett, akkor ehhez komoly előfeltételeknek kellett együtt lenniük. Ez a kényszer egy olyan füzisz kockázatában rejlik, mely egyenesen ellentmond az állatnál jól megőrzött organikus törvényszerűség minden formájának. (Gehlen 1976, ) 1.2. CSELEKVÉS Meghatározatlansága folytán az embernek nincs az állatéhoz hasonló, annak specializált szükségleteivel összhangban lévő, eleve adott környezete. Az ember létrehozzakörnyezetét. Ami az állat számára környezet, az az ember számára emberi világ. A teremtés, létrehozás révén az emberrel szemben közömbös, kaotikusnak tűnő, végtelen természeti világ az emberi életvitelre alkalmas, jelentésteli és rendezett világgá alakul át. E világ meghatározottságai az emberi együttélésben kibontakozó cselekvésekrévén keletkeznek. A cselekvőképesség szakítja el az embert a természeti világtól, s teszi egyben alkalmassá a maga világának megalkotására. A cselekvőképesség iszonyatosan kitágítja az emberi teret, változatok képzésére ad lehetőséget, s a tökéletesért folytatott harcban mindig magában rejti a tökéletlenség esélyét. Kleist a marionettszínházról szóló dialógusában az ember különös bájtalanságát a reflexió adta szabadság okozta tökéletlenségben látja, mely paradox módon a tökéletesség keresésére ösztönöz. Akkor hát, drága barátom mondta C. úr-, birtokában van mindannak, ami ahhoz kell hogy megértsen. Látni való, ugye, hogy mennél jobban sötétül és halványul a szerves világban a reflexió, annál sugárzóbbá és elevenebbé válik a grácia benne... De mint ahogyan a valamely pontban egymást metsző vonalak, ha a végtelenen áthaladtak, a pont túloldalán ismét metszik egymást, vagy a homorú tükör által alkotott kép a végtelenbe távolítva ismét közelivé válik, ugyanúgy visszatér a grácia ott, ahol a tudat mintegy megjárta végtelent, s így egy időben két ellentétes pontban, az emberalkat két végletében válik láthatóvá: a bábuvá s az istenné lett emberben, mivel a tudat értéke az egyikben zérus, a másikban végtelen. (Salyámosi 1981, 100.) A cselekvőképesség előfeltételét képező szabadság transzcendenciaként mutatkozik a megismerés számára, azonban, mint Gehlen rámutat, mindennapi létünk során számtalan alkalom kínálkozik arra, hogy akaratlagos cselekvéseink révén a szabadságot saját magunk is megtapasztaljuk. A cselekvés vizsgálata tehát azzal kecsegtetett, hogy a minden»absztrakt terek«e leghomályosabbikát legalább közelítőleg és a peremek felől sikerül bevilágítanunk (Gehlen 1976, 22) TUDÁS A cselekvésből támadó reflexivitás egészében véve tudás, mely a világot megalkotó információkat, valamint az információk megszerzésének és kezelésének folyamatait foglalja magában. A tudás az emberi egyed birtoka, de keletkezésének és fennmaradásának gyökerei kollektívek (Berger Luckmann 1966). A tudás társadalmi mintája képezi a kultúrát és a civilizációt. Bár az ember társadalmi úton történő önmeghatározásának e két folyamata egységben szemlélendő (Elias 1987), a megkülönböztetés alapja lehet, hogy míg a kultúra az emberek egymás közti viszonyait meghatározó cselekvések számára biztosít értelmezési eszközöket (interakció-kommunikáció), addig a civilizáció az ember-természet viszonyt meghatározó cselekvések (munka) számára szolgáltat célokat és eszközöket (Habermas 1971). A természeti és társadalmi világban az ember cselekvési lehetőségeit megszabó célokra és eszközökre vonatkozó információk keletkezése, feldolgozása és tárolása elválaszthatatlan a világ társadalmi megszerkesztettségétől. A világ szerkezeténél fogva eleve megszabja az információkat hordozó jelentések rendjét. A rendezetlenséggel folytatott küzdelemben született rend képezi az ember számára a világot, melynek elemei ugyan természetiek, de jelentésre való képességük folytán társadalmiak is, s kultúraként működnek. A kultúra ebben az értelemben véve a jelentések alapján történő értelmezések tartománya (Geertz 1994), melyből minden egyén meríthet, aki az adott kultúra jeleit és használatuk szabályait ismeri. A társadalmilag megszerkesztett valóság jelek által való közvetítettségéből következik, hogy léte a jelek jelentéseit értő cselekvők konszenzusához kötött. A konszenzus létrejötte, működtetése és fenntartása a kultúra megszabta jelentések értelmezési tartományait őrző tudás birtokosai között szüntelenül zajló kommunikáción alapul MINDENNAPI TUDÁS A társadalmi cselekvésre való képesség működtetésének legszélesebb kerete a mindennapi élet, amely két egymástól szögesen eltérő jelentésű helyzetre osztható: amikor jelen vagyunk és amikor nem vagyunk jelen. Ám az utóbbi eset csak akkor a mindennapi élet ténye, ha lehetőség van a feloldására. A lehetőség függhet a véletlentől (álmunkból felébredünk), saját akaratunktól (partnert keresünk magányunkból kitörni vágyván), kényszertől (magánzárkába csukott fegyenc esetében). Feloldás hiányában a nem jelenlét lehetősége a 3

16 I. rész BEVEZETÉS mindennapi életre komoran vetülő árnnyá (kiközösítettséggé, stigmatizáltsággá vagy végső esetben halállá) válik. Jelenlétünk valószínűségei szigorú rutinnak alávetettek. E rutin szabja meg önmagunk napról napra történő reprodukcióját, mely a jelenlét tereiben zajlik, s arra irányul, hogy mások közvetett vagy közvetlen közreműködésével életben tartsuk önmagunkat. E naponta ismétlődő műveletek nélkül kikopnánk a mindennapi életből, s ha mégannyira is a napi valóságon túlmutató célok szolgálatába szegődtünk volna, akkor is kihullanánk a társadalomból. Minden ember, éljen bármilyen korban, bármilyen társadalomban, bármilyen kultúra szabta jelentések hatalmában, fenn kell hogy tartsa önmagát, napról napra újra kell teremtenie magában a cselekvésre való képességet. A mindennapi életet élő ember nem érdeklődik a létét lehetővé tevő előfeltételek okai iránt. Hisz abban, hogy a világ úgy van, ahogy ő tapasztalja. Érdeklődésének homlokterében saját maga áll. Ezt a teret nevezi Schütz életvilágnak. Itt az ember csak olyan kérdéseket vet fel, amelyekről tudja, hogy választ is kap rájuk. Mivel a cél saját maga napról napra történő fenntartása, a személy természetesnek, magától értetődőnek fogadja el mindazt, ami alapvető célját szolgáló cselekvéseinek terében létezik. A magától értetődőség bázisán a személy tipizációk segítségéveljut előre az életvilág megismerésében, miáltal az adódó tapasztalatok az ismerős vagy ismeretlen dolgok, jelenségek, személyek osztályába kerülnek. Az életvilág tipizált megnyilvánulásai relevanciaforrást képeznek, amennyiben az egyes cselekvések céljainak elérését szolgálják, illetve gátolják. Az életvilágot működtető természetes beállítódás (naturális attitűd), a tipizációk és relevanciák rendszere a változásokra érzékeny, rugalmas és hajlékony, miközben középpontja az egyes szám első személy változatlannak és állandónak tudja magát. A személyesnek érzett, személyköziségben megteremtett és fenntartott életvilág, középpontjában az énnel, az egyén ellenállásának hatalmas teljesítménye a történelem és a természet romboló erőivel szemben. Ha nem lenne természetes beállítódás, nem lennének relevanciák és tipizációk, ha nem lenne meggyőződve a személy önmaga létének sziklaszilárdságáról, akkor vegetálásra kényszerülne vagy ontológiai bizonytalanságában megőrülne. Ez úgy kerülhető el, hogy társai vannak, akik hasonlóképpen rendezik be a maguk életvilágát, s voltaképpen a társadalmi együttélés során felhalmozódott és áthagyományozódott kulturális jellegű, kollektív meghatározások segítségéveljutnak el önnön életviláguk megteremtéséhez (Csepeli Papp Pokol 1987). A jelölők jelentésekbeli és értelmezésekbeli közössége lehetetlenné teszi, hogy az individualitás a kollektivitás puszta tagadása legyen. Minden egyén, legyen bármennyire is egyedi, megismételhetetlen, amíg mások számára meg tud mutatkozni, másokkal kapcsolatot képes kialakítani, addig a legegyénibb mivoltában is közös, társadalmi produktum. Az életvilág működtetője a kultúra szabta mindennapi tudás, melynek fentebb felsorolt szerkezeti elemei sajátos elvek szerint szerveződnek. Lukács György nagy hatású esztétikai alapvetésében a mindennapi tudás szerveződési elveinek sorában a pragmatizmust emeli ki (Lukács 1965). A mindennapi életben cselekvő személyt, éppen a saját énnek tulajdonított kiemelkedő fontosság okán, a siker érdekli, s a járt utat nemcsak hogy nem szívesen hagyja el a járatlan kedvéért, de csak kevéssé érdeklődik aziránt, hogy mi is okozta valójában a sikert. Az ily módon született tudás analógiákra épül, szituatív, rutinszerű. A tudás tartalmai ellentmondásosak, szervezetlenek, beágyazatlanok és homályosak. A hétköznapi tudás fő feladata ugyanis nem az igaz ismeretek szerzése, hanem a napról napra való élet által támasztott változó igények kielégítése, az alkalmazkodás, a biztonság és a kényelemérzet fenntartása. A mindennapi tudás látszatokból meríti tartalmait (például heliocentrizmus, babona, antiszemita előítélet), ám ezek a látszatok a túlélést szolgálják. A szociálpszichológiai tárgyú mindennapi tudás paradoxona, hogy egyszerre nyilvánulhat meg józan észként és zavaros, ostoba, káros téveszmeként. A közmondások, szólások, szállóigék, közszájon forgó aforizmák és maximák apodiktikus-lakonikus megfogalmazásainak elemzése nélkülözhetetlen egy egy kultúra rejtett szociálpszichológiai előfeltevéseinek feltárásához (Szemerkényi 1994) VALLÁS A társadalmilag konstruált valóság személyhez szóló és magától értetődő látszatait megalapozó hit kollektív változata a szabadság megismerésének transzcendens kísértését vallássá alakítja, melynek révén az emberi cselekvés kockázatai isteni perspektívába ágyazódnak. A vallási jelentések által áthatott cselekvések (rítusok, imák) kozmikussá tágítják, s szigorú viselkedési szabályok révén egyben be is szűkítik az emberi világot, enyhítve a káosz szorítását és mérsékelve a halál képében fenyegető nem jelenlét okozta szorongást. Freud hívja fel a figyelmet arra, hogy a vallási jelentéssel bíró cselekvések csak kollektív kontextusban értelmesek, konszenzus hiányában véghezvitelük paradox, kényszerneurotikus viselkedésnek minősül (Freud 1945). A vallási tudatnak kiemelkedő szociálpszichológiaijelentőséget kölcsönöz, hogy miközben az egyes vallások tanai egymástól mélyrehatóan különböző, jellegzetes emberfelfogások normatív kifejtését adják, egyidejűleg létre is 4

17 I. rész BEVEZETÉS hozzák és generációk hosszú során át fenntartják a megfellebbezhetetlen ítélkezés alá vont, a nem vallásos szférára is kisugárzó megengedett és tiltott viselkedések tartományát, s a kollektív tudattalan mélységeibe űzik azok motivációit (Jung 1993; Szondi 1987) MŰVÉSZET A társadalmi cselekvés tudásban gyökerező előfeltételeinek dilemmája, hogy a cselekvő egyes szám első személyként van jelen a terepen, melyet helyzetként kell meghatároznia, ahol céljait megfelelő eszközök latba vetése révén megvalósíthatja, ugyanakkor ahonnan tudása, helyzetdefiníciói, céljai és eszközei származnak, egészében véve kollektív eredetű. A szociálpszichológia sajátos vizsgálódási területét éppen az individuális és kollektív meghatározók határmezsgyéje képezi. A szociálpszichológiai tudásnak azonban nincs monopóliuma e vizsgálódásra. A művészet valamennyi ága, de különösképpen az irodalom, hasonló módon közelít az ember mindennapi életéhez. Mind a szociálpszichológia, mind a művészet esetében a hétköznapiság adta keret, a reflektálatlan és magától értetődő személyes tudás, az ember társadalmi beágyazottsága képezi a tudás tárgyát. A művészeti megközelítés által teremtett tudás sajátossága a később részletezendő tudományos tudáshoz, s azon belül a szociálpszichológiai tudáshoz képest, hogy miközben megtartja és felhasználja a mindennapi tudás személyességét és élményszerűségét biztosító szervező elemeket és szerkezeteket, egyidejűleg túl is lép azokon, és önreflexióra késztet, melynek alapja az emberi létre és a társadalmi együttélésre vonatkozó művészi tudás implicit tartománya. E tartomány tételes analitikus és normatív tartalmai kifejthetők ugyan, de a kifejtésben éppen az vész el, ami a művészi hatást, s voltaképpen magát a művészet által formált tudást konstituálja. A mindennapi tudást a művészi tudás formázó elvek segítségével transzformálja. A formaalkotó elvek érvényessége az egyéni élet terjedelmét messze meghaladó időtávon belül alakul. Az egyes kultúrák különbözhetnek abban, hogy mely művészeti ágak, műnemek és műfajok szabta formalehetőségeknek adnak teret, de a művészi közlések minden esetben kollektíven kidolgozott, hagyományozott, véges számú formák készletéhez kötődnek, mely a véltnél jóval szigorúbb korlátokat állít az egyébként szükségszerűen bekövetkező újítások, művészeti forradalmak lehetőségével szemben. A befogadás síkján ugyan megmarad a személyesség benyomása, de az alkalmazott művészi forma által közvetített tudás végső soron felszabadul a közvetlen tetszés hatalma alól, és a személyességet, a mindennapiságot meghaladó reflexiókat szabadít fel a befogadóban. Bár minden művészetnek sajátos mondanivalója van az ember számára, s egyik sem szakadhat el a mindennapi tudás adta befolyásolási keretektől, a szociálpszichológia és a művészet kölcsönös egymásrautaltsága sehol sem annyira nyilvánvaló, mint az irodalom esetében. Mérei Ferenc (1989) emberismereti tájékozódási rendszerként jellemzi az író és az olvasó közötti kapcsolódás kiindulópontját, mely egyaránt származhat az emberismeret szaktudományos vagy mindennapi forrásaiból. A forma igájába vont írói élmény szociálpszichológiai implikációk révén kel új életre az olvasói élményben (Mátrai 1973). Mérei helyesen mutat rá, hogy az irodalmi ábrázolás sok esetben mind a hétköznapi emberismeret, mind a tudományos megfogalmazás előtt jár TUDOMÁNY A tudományos megközelítés sajátosságaként Lukács György a dezantropomorfizáció tendenciáját jelöli meg, melynek során a mindennapi, vallási vagy művészi szempontból közvetlennek és rendezetlennek tűnő valóság komplexumából a gondolkodó ember kiemel és célszerűen egyneműsít meghatározott minőségű jelenségeket, és ily módon egyébként észlelhetetlen, magánvaló összefüggéseket világít meg (Lukács 1965, I:166). Kurt Lewin az arisztoteliánus fogalmak galileánus oppozíciójaként állítja be a tudományos szociálpszichológia születését (Lewin 1972, 41 90). Az arisztoteliánus megközelítésben az egyedi eset, benne a saját élménnyel, véletlenszerű, szabálytalan, soha meg nem ismétlődő különös jelenségnek tűnik, melyhez ha egyáltalán lehetséges csakis intuíció útján lehet hozzáférni. Ezzel szemben a galileánus fordulat a szigorú, kivételmentes törvényszerűségek feltárására irányuló igyekezetben áll. Felmerülhet, hogy a fordulat végrehajtása eredményeként elvész a szubjektum, és vele az emberi állapotra eredendően jellemző szabadság. Alfred Schütz nagyon pontosan jelzi ezt a veszélyt, amikor a cselekvő ember társadalomtudós által alkotott modelljét homunkulusként írja le, aki nem született meg, nem nő fel és nem fog meghalni sem. Nincsenek reményei vagy félelmei; nem ismeri a szorongást sem mint tetteinek fő indítékát. Nem szabad abban az értelemben, hogy cselekvése átléphetné az alkotójától, a társadalomtudóstól előre megállapított kereteket. Ezért nem lehetnek más érdekkonfliktusai és indítékai sem, mint amelyeket a társadalomtudós neki tulajdonított. Nem tud tévedni sem, ha nem a tévelygést szánták tipikus sorsául. Választása sincs, csupán olyan alternatívák közt, amelyeket a társadalomtudós tűzött elébe. (Schütz in Hernádi 1984a, 220.) 1.8. A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA MINT TUDOMÁNY 5

18 I. rész BEVEZETÉS A társadalomtudományi megismerés, s azon belül a szociálpszichológiai kutatás, számos illúzió forrása lehet, ha az emberről alkotott tudományos modell és az eleven emberi cselekvés közötti viszony megfelelésének problémáját reflektálatlanul hagyjuk. Comte a teológia és a metafizika béklyóiból való szabadulásként írja le a pozitív társadalomtudomány megszületését, melytől a természettudományokban szokásos ismereti pontosságot és alkalmazási hasznosságot várja el. Lukács ugyanakkor helyesen utal arra, hogy a tényekre orientálódó, empirikusan beigazolt emberismeretre törekvő dezantropomorfizáció épen hagyja a dezantropomorfizáló ember szabadságát, s ezért nagymértékben a kutató etikai, ideológiai, politikai kötődésein is múlik, hogy elméleti teremtménye Frankenstein vagy csupán próbabábu lesz. A szabadság semlegesítésére törekvő galileánus megismerés nem szabadulhat az értékek szorításából, melyek vonzásában és taszításában a megismerő és megismerésre kiszemelt egyaránt élni kénytelen. A szociálpszichológusnak törekednie kell törvények felfedezésére, de törekvésének akarva-akaratlan határt szab saját történelmileg adott kulturális és társadalmi szituációja A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA TÁRGYA A szociálpszichológia tárgyának meghatározásakor valamennyi szerző a mindennapi magától értetődőségben szemlélt egyén és a vele szembeállított, ugyancsak emberi minőséggel bíró nem egyén kettősségéből indul ki. Vannak meghatározások, ahol a nem egyén azonos a másikkal. Ilyen esetben a szociálpszichológia tárgya az egyének kölcsönös viselkedésbeli függőségére egyszerűsödik le (Zajonc 1971), illetve az minősül a szociálpszichológia tárgyának, hogy az egyénre miként hatnak más egyének (Klineberg 1940,3). Más meghatározásokban a nem egyén a közelebbről meg nem határozott szociálissal lesz egyenlő. Ilyenkor a szociálpszichológus az egyén viselkedését szociális kontextusban vizsgálja (Secord Backman 1972). A szociális lehet társas, utalhat más személyek valamely együttesére. Van az emberi viselkedés alakulásának egy olyan tartománya, amelyet az egyéninek és a társasnak az ötvöződése jellemez írja Mérei Ferenc (1969,595). Máskor a szociális a társadalmit jelenti: a szociálpszichológia a tapasztalásnak az egyén nézőpontjából történő megközelítését feltételezi, de arra vállalkozik, hogy különösen azt határozza meg, ami azért tartozik e tapasztalás keretébe, mert maga az egyén is egy társadalmi struktúra, társadalmi rend része (Mead 1973, 5). A szociális jelenthet csoportot is, ez esetben a szociálpszichológia tárgya az egyén és a csoport kapcsolata (Andrejeva 1980,2). Ismerünk olyan meghatározási kísérleteket is, amikor a szociális magába olvasztja a másikat, a csoportot, a társadalmit. Ez alkalommal a szociálpszichológia tárgya minden olyan szociális hatás kutatása és értelmezése, amely az egyes ember (vagy az emberek egymással kapcsolatban álló kis csoportjai, amelyek viselkedése az egyes emberek magatartásának terminusaiban kifejezhető) mindenfajta momentán vagy folyamatos, egyénre jellemző viselkedését befolyásolja (Buda 1994a, 5). Lényegében Allport gondolata bukkan fel ebben a meghatározásban, aki szerint a szociálpszichológia feladata, hogy megértse és megmagyarázza, miként befolyásolja az egyének gondolkodását, érzelmeit és viselkedését mások tényleges, képzelt vagy mögöttes (implied) jelenléte (Allport, G. W. [1968] in Lengyel 1994,5), ahol a mögöttes a szociális tágan vett jelentéstartományával azonos. Pataki Ferenc álláspontja szerint szociálpszichológiai tény ott és akkor jön létre, ahol és amikor az egyéni viselkedés, az egyéni pszichikus történés valamely másik ember, meghatározott emberi társulások vagy a társadalom kidolgozta és mindenkor a személyes környezet ilyen vagy olyan értékelő reakciójával kísért objektivációk hatása és befolyása alatt megy végbe, illetve olyan szerkezetekbe (társas struktúrákba) illeszkedik, amelyeknek sui generis sajátosságaik vannak (Pataki 1976b, 107). A szociálpszichológia tárgyának meghatározásakor túl kell lépnünk az egyén-nem egyén arisztoteliánus szembeállításán. A tudományos szociálpszichológia az individuálisan megélt emberi lét kollektív megnyilatkozásait aktiváló közvetítéseket vizsgálja. A kollektív érvényesség körei az individualitást közvetlenül övező körtől kezdve a térben és időben legtávolabbi körig koncentrikusan tágulnak. A galileánus probléma Comte kérdésével kezdődik: Hogyan lehet az egyén egyszerre oka és következménye a társadalomnak? Marx ugyanezt a problémát veti fel, amikor kijelenti, hogy az emberek maguk csinálják a történelmüket, de nem maguk választotta, hanem közvetlenül meglévő, adott és örökölt körülmények között (Marx 1949, 225). Nietzsche szerint a történelembe vetett ember sorsa egyszerre követi a szenvedő és a cselekvő igeragozás szabályait. Asch világosan látja az individualitás és kollektivitás összekapcsolódásának két mélységben különböző síkját: A társadalomban élő egyénekkel foglalkozó pszichológus azt a feladatot tűzi ki maga elé, hogy az egyéneken belül ható erők struktúráját vizsgálja, amelyek révén a társadalmi rend és szabályszerűség lehetővé válik. Ugyanakkor tudatára ébred, hogy a társadalmi rend anyagi tárgyak és intézményesült kapcsolatok formájában objektiválódik, amelyek makacs tényekként állnak szemben az egyénnel, hatnak rá és megváltoztatják őt. (Asch [1952] in Hunyady 1973, 137.) 6

19 I. rész BEVEZETÉS A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA TÉMATERÜLETEI A szociálpszichológia tárgyát a maga sajátlagosságában felkutatni vágyó megfogalmazási kísérletek meghatározott vizsgálati témákra reflektálnak. Hunyady György, felmérve a tudományos szociálpszichológia alapvetőnek számító és közismert forrásait (tankönyveket, kézikönyveket, szöveggyűjteményeket, szociálpszichológiai folyóiratokban megjelent közleményeket), tematikusan különíti el a különböző szociálpszichológiai kérdésköröket (Hunyady 1973, 7 41). E felosztást némileg módosítva négy kérdéskört emelhetünk ki, amelyek részletes ismertetésére a könyv későbbi fejezeteiben vállalkozunk. Társas szükségletek. Az első kérdéskörbe az individuálisan megnyilvánuló, ám kollektív tényezők által meghatározott pszichológiai jelenségek tartoznak, melyek sorában a társas élet iránti alapvető szükségletet emelhetjük ki elsőként. Az ember társak hiányában ellehetetlenül, cselekvései célt veszítenek vagy célt tévesztenek. A társas szükséglet hiányállapota a magány, melynek kínjai bátran összevethetők minden más szükséglet kielégítetlensége által okozott hiánytünettel. Nem véletlen, hogy a száműzetés, a kiközösítés, a magánzárka az emberiség által ismert büntetések egyik legősibb válfaja. Kivételt képez az önként vállalt magány, melynek fájdalmáért kárpótlást és vigaszt adhat a kollektivitást idéző remény és elképzelés. A társas szükséglet aszkétái a remeték, az önként száműzetésbe vonulók, akiket névvel vagy név nélkül hősökként tisztel a társadalom, melyben azok vannak többségben, akik visszariadnak az önként vállalt egyedüllét megpróbáltatásaitól, szenvednek a magánytól. Az ember pozitív és negatív élményeinek forrása egyaránt a társas élet. Az egyik ember számára a másik ember pokol, paradicsom vagy mindkettő egyszerre. A társas élet egyfelől harctér, ahol az egymás feletti uralomért, a másikból kicsiholható előnyökért folyik a küzdelem. A szexualitás, az agresszió és a hatalom szükségletei csakis társas összefüggésekben elégülhetnek ki. Másfelől a társas élet a kölcsönös előnyszerzés mintáinak is színtere, mely nélkül nem jöhetne létre a szeretet, a megértés, a bizalom, a tisztelet. Az aszimmetria és a szimmetria elvei egyaránt és egyidejűleg jellemzik a társas életet. Társas-társadalmi megismerés, értékelés. A magára hagyott, társak nélkül élő ember világról alkotott képe végletesen eltorzul. Nem tudja megkülönböztetni a helyest és a helytelent, a jót és a rosszat. A másik ember az egyik ember határa és egyben folytatása. Akár a szimmetria, akár az aszimmetria elvei szerint szerveződik a kapcsolat köztük, egymás nélkül az önértékelésük sérül, az önmagukról alkotott kép szélsőségesen negatív vagy pozitív irányban torzul. Az öngyűlölet és a nagyzási hóbort egyaránt a társas élet zavaraira vezethető vissza. A társas környezet társadalmi, történelmi és kulturális tényezők által formált térbe ágyazódik, következésképpen az egyén cselekvéseit meghatározó célok, a célok elérését lehetővé tevő eszközök készlete kollektív eredetű. Az egyén világra vonatkozó tudásába szervesen beépült célok és eszközök a mindenkori helyzetben felmerült szükségletek által aktualizálva individuális választások tárgyait képezik. A világra vonatkozó tudás tengelyében az értékek állnak, melyek a mindennapi cselekvések során értékelési kényszert idéznek elő. A társadalmi térben élő ember jellegzetes szükséglete az értékelés, melynek révén összhangot teremthet önmagában és önmaga körül. Az összhang keresése az egymásnak ellentmondó értékelések okozta feszültségek kiküszöbölésére serkent a társadalom által teremtett valóság megismerése során. Ezzel egyidejűleg azonban a feszültségek kiélezésére, a feloldhatatlan ellentmondások meglátására is mutatkozik hajlam, melyből az emberi lét feltételeit megújító drámai konfliktusok táplálkoznak. Társas kölcsönhatás és formái. A szociálpszichológia által vizsgált harmadik kérdéskörbe a társas motívumok által ösztönzött személyek közötti kölcsönhatások különböző formáinak kutatása tartozik. A résztvevők száma, a részvétel választott vagy kényszerű jellege, valamint az időtartam képezi az osztályozás szempontjait. Létszám alapján megkülönböztetünk diádikus kapcsolatokat, kiscsoportokat, valamint nagy létszámú emberi együtteseket. Informális kapcsolatokról beszélünk abban az esetben, ha a résztvevők önkéntesen, választás alapján kerülnek egymással viszonyba, s a kapcsolat fennállása során mindvégig lehetőségük van a kilépésre. Formális kapcsolat esetében a csatlakozás és a részvétel különböző típusú kényszerekre vezethető vissza. A pillanatnyi, ad hoc jellegű kapcsolatok hatásai jellegzetesen eltérnek a huzamos ideig fennálló viszonyok által teremtett hatásoktól. Nagycsoportok. A szociálpszichológia érdeklődésének negyedik körét a nagy létszámú csoportok képezik, amelyek tagságukat időben újratermelve, függetlenítik magukat az aktuális résztvevőktől. A nagy társadalmi csoportok léte kölcsönösen visszahat egymásra, amiből sztereotípiák, előítéletek, huzamos vagy átmeneti konfliktusok támadnak. A csoportközi viszonyok sajátos területe a többség és kisebbség érintkezése. A nagycsoportokban való részvétel az emberi azonosságtudat legszélesebben vett kereteit biztosítja. 7