Mi alapján minősül egy járat töröltnek?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mi alapján minősül egy járat töröltnek?"

Átírás

1 Mi alapján minősül egy járat töröltnek? Ha törölnek egy járatot, az azt jelenti, hogy az érintett járat nem közlekedik, holott érkezett a társasághoz helyfoglalás. Olykor nehéz elhatárolni a járattörlést a jelentős késéstől. Ilyen eset adódik, ha a repülőtéren derül ki, hogy késni fog a járat és pl. az indulása áttolódik a következő nap hajnalra. Ha az eredeti járatszám helyett másik számot kap a járatunk, akkor járattörlésről beszélünk. Mi jár az utasnak járattörlés esetén? A járat nélkül maradt utasnak ugyanúgy joga van az árvisszatérítéshez és az átfoglalási lehetőségekhez, mint ahogyan a visszautasított utasoknak. Emellett az ellátások egyes fajtáira is igényt támaszthatnak: étkezést, frissítőket és díjmentes kommunikációs eszközöket kell rendelkezésükre bocsátani. Szállásra is igényt tarthat, akinek törölték a járatát? Szállás (és díjmentes fuvarozás a reptér és a szállás között) csak akkor illeti meg azt, akinek a járatát törölték, ha olyan átfoglalási lehetőséggel élt, hogy az új járat előrelátható indulási időpontja legalább a törölt járat tervezett indulását követő nap lesz. Tehát ha ésszerűen előrelátható az, hogy a célállomás felé aznap már nem fog elindulni járat, amire át lehetne foglalni, akkor kötelező szállást biztosítani az érintetteknek. A józan ész azonban ennek is határt szab, hiszen ha a legkorábbi járat, amit a törölt (pl. 21:30-as) járat helyett indítanak pár óra múlva, de mégis másnap 1:00-kor indul, akkor ésszerűtlen lenne szállást biztosítani, mivel az további késedelmet okozna. 1 / 5

2 Jár-e kártalanítás járattörlés miatt? Természetesen kártalanítást is fizetni kell járattörlés esetén, ugyanúgy, ahogyan a visszautasított utasoknál: az összeg mértéke, kifizetési módja, 50%-os mérséklésének feltételei megegyeznek. Azzal a különbséggel, hogy a kifizetés nem azonnal jár és járattörlés esetén a társaság teljesen mentesülhet a kártalanítás alól km közötti járatok 1500 bármilyen km feletti viszonylatban Eu-s államok közötti járatok km közötti, Eu-s 3500 állam km és feletti, 3. ország EU-s állam közö Kártalanítás teljes összege A kártalanítási összeg 502 %-kal órával kevesebb, későbbi ha az utasnak 3 órával a későbbi végső célállomás 3 órával eléréséhez későbbi egy olyan Mikor mentesül a cég kártalanítás fizetésétől járattörléskor? A cég nem köteles kártalanítási összeget fizetni, ha a menetrend szerinti indulás előtt legalább két héttel tájékoztatta az utasokat a törlésről. Ha a cég az indulás előtt legkorábban két héttel, de legkésőbb hét nappal tájékoztatta őket, csak akkor mentesül, ha átfoglalást ajánlott számukra, amivel lehetővé tette számukra a legfeljebb 2 órával korábbi indulást és az eredetihez képest legfeljebb 4 órás késéssel való érkezést. 2 / 5

3 Ha a cég az indulás előtti hét napon belül tájékoztatta őket, csak akkor mentesül, ha átfoglalást ajánlott számukra, amivel lehetővé tette számukra a legfeljebb 1 órával korábbi indulást és az eredetihez képest legfeljebb 2 órás késéssel való érkezést. Rendkívüli körülményekre hivatkozva kimentheti magát egy cég? A légitársaság mentesül a kártalanítás alól akkor is, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni. Ilyenek különösen a különböző időjárási körülmények és bizonyos esetekben a sztrájkok is. A légi jármű műszaki meghibásodása nem sorolható a rendkívüli körülmények közé, ez tehát önmagában nem alapozza meg, hogy a cég kibújhasson fizetési kötelezettsége alól. A rendkívüli körülményeket mindig esetről esetre kell megvizsgálni, hogy valóban rendkívüliek voltak-e. A repülést meghiúsító természeti jelenségek során mire köteles a légitársaság? Az EU-s rendelet szerint a légitársaság mentesül a kártalanítások alól, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni. A repülés biztonságosságát veszélyeztető természeti jelenségekből fakadó szituációk (pl. vulkánkitörés és az annak eredményeképpen elrendelt nemzetközi légtérzár) nagy valószínűséggel rendkívüli körülményként értékelhető, vagyis a légitársaságok sem a késések, sem a járattörlések miatt nem kötelesek kártalanítást fizetni az utasaiknak. Ugyanakkor a rendkívüli körülmények csak a késés vagy járattörlés miatti kártalanítás alól 3 / 5

4 mentesítik a társaságokat, vagyis az utasoknak a rendeletben foglalt jegyár-visszatérítéshez, átfoglaláshoz, ellátáshoz (ingyenes étkezés, frissítő, szállás, fax stb.) való jogát az ilyen rendkívüli körülmények sem érintik. Javasolt persze ilyen állandónak tűnő rendkívüli körülmény fennállta idején inkább az árvisszatérítés mellett dönteni, az adott esetben sokkal célravezetőbb lehet, mint az átfoglalás egy bizonytalan kimenetelű járatra! Járattörléskor a légitársaságoknak alapvető kötelességük elmagyarázni az utasoknak, hogy még milyen alternatív közlekedési eszközökkel juthatnak el a célállomásra, például vasúton, buszjárattal. Rendkívüli körülmények esetén is tájékoztatást kell adni az utasjogokról? A légitársaság az utasok tájékoztatása érdekében köteles gondoskodni egy olyan közlemény jól látható elhelyezéséről, amely szerint az utasok jogismertető szövegre tarthatnak igényt. A rendelet előírja azt is, hogy a légifuvarozó minden, járattörléssel érintett utasnak köteles átadni egy írásbeli tájékoztatást, amely részletesen tartalmazza a rendeletben foglalt jogosultságokat. A légifuvarozónak ezen kívül hasonló tájékoztatást kell átadnia minden, legalább két órás késéssel érintett utasnak. A szabályokat tartalmazó szövegen kívül rendelkezésre kell bocsátani a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok elérhetőségét is ( ). A részletes tájékoztatási szabályokra vonatkozóan kattintson ide. Köteles-e a társaság busz vagy vonatútra javaslatot tenni? A jogszabály összesen annyit ír elő, hogy a járat törlésére vonatkozó tájékoztatással 4 / 5

5 egyidejűleg az utasokat megfelelő módon információval is el kell látni a lehetséges alternatív közlekedési módokról. 5 / 5

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5. JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és

Részletesebben

Diszkrét matematika I. gyakorlat

Diszkrét matematika I. gyakorlat Diszkrét matematika I. gyakorlat 1. Gyakorlat Bogya Norbert Bolyai Intézet 2012. szeptember 4-5. Bogya Norbert (Bolyai Intézet) Diszkrét matematika I. gyakorlat 2012. szeptember 4-5. 1 / 21 Információk

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.

Részletesebben

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk

Részletesebben

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24. J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

AKTUALITÁSOK ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MUNKAJOGBAN

AKTUALITÁSOK ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MUNKAJOGBAN AKTUALITÁSOK ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MUNKAJOGBAN LÉTESÍTÉSE Határozott idejű munkaviszony Meghosszabbítható-e a határozott időre kötött szerződés? Határozott időre kötött munkaszerződés esetén kiköthető-e

Részletesebben

Vonali menetrend. Budapest Nagykáta Szolnok. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig

Vonali menetrend. Budapest Nagykáta Szolnok. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Vonali menetrend Budapest Nagykáta Szolnok S60 G60 Z60 Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) küldföldről:

Részletesebben

2016. évi... törvén y

2016. évi... törvén y Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Kiaknázatlan lehetőségek a 42-es vámeljárásokban. AEO-k fénykora? Ágoston Péter, nemzetközi adóképviseleti üzletág igazgató RSM DTM Hungary Zrt.

Kiaknázatlan lehetőségek a 42-es vámeljárásokban. AEO-k fénykora? Ágoston Péter, nemzetközi adóképviseleti üzletág igazgató RSM DTM Hungary Zrt. Kiaknázatlan lehetőségek a 42-es vámeljárásokban. AEO-k fénykora? Ágoston Péter, nemzetközi adóképviseleti üzletág igazgató RSM DTM Hungary Zrt. RSM DTM Hungary Zrt. rövid bemutatása RSM DTM Hungary cégcsoport

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

IGÉNYLŐLAP AZ ELŐFIZETŐI-HOZZÁFÉRÉSI PONT FÖLDRAJZI HELYÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA ÁTHELYEZÉS

IGÉNYLŐLAP AZ ELŐFIZETŐI-HOZZÁFÉRÉSI PONT FÖLDRAJZI HELYÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA ÁTHELYEZÉS IGÉNYLŐLAP AZ ELŐFIZETŐI-HOZZÁFÉRÉSI PONT FÖLDRAJZI HELYÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA ÁTHELYEZÉS Szolgáltató: Magyar Telekom Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Adószám: 10773381-2-44 Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041928

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

Személyes ügyfélszolgálatok

Személyes ügyfélszolgálatok Személyes ügyfélszolgálatok 2015. március 24. kedd, 10.38 / Utolsó módosítás: 2016. július 5. kedd, 10.33 Társaságunk Utasaink személyes kiszolgálása érdekében több ügyfélszolgálati irodát is üzemeltet.

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály 3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili

Részletesebben

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul: A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl

Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl ACCE szeminárium 2012. június 1. Budapest dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán Baker & McKenzie International is a Swiss

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)

Részletesebben

ZA6586. Flash Eurobarometer 422 (Cross-Border Cooperation in the EU) Country Questionnaire Hungary

ZA6586. Flash Eurobarometer 422 (Cross-Border Cooperation in the EU) Country Questionnaire Hungary ZA686 Flash Eurobarometer (Cross-Border Cooperation in the EU) Country Questionnaire Hungary FL HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett neme Férfi Nő KÉRDEZD

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

H A T Á S V I Z S G Á L A T I H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek -

SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - az önkormányzat tulajdonában álló külterületi és zártkerti

Részletesebben

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Grant Thornton Hungary News

Grant Thornton Hungary News Grant Thornton Hungary News 2012 Június 2.rész Tartalom 2012. július 1-én hatályba lépı Munka törvénykönyv 2.rész A. Munkaidıre vonatkozó szabályok B. 2013. január 1-jén hatályba lépı szabályok C:\Documents

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS-MINİSÉG

2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS-MINİSÉG 2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS-MINİSÉG I. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL RENDSZERESEN MÉRT MINİSÉGI CÉLÉRTÉKEK MOBIL RÁDIÓTELEFON SZOLGÁLTATÁS 1. ÚJ HOZZÁFÉRÉS LÉTESÍTÉSI IDİ A szolgáltatáshoz való új hozzáférés

Részletesebben

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú 2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Feltöltéshez járó Extra Net 50 MB jutalom*

Feltöltéshez járó Extra Net 50 MB jutalom* Hálózatsemlegesség - egységes internet szolgáltatás-leíró táblázat Díjcsomag neve Kínált letöltési sebesség Kínált feltöltési sebesség Feltöltéshez járó Extra Net 50 MB jutalom* A tarifához igazodik, alapértelmezetten

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz

Részletesebben

Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja

Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok

Részletesebben

Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik!

Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik! Elektromos Kerékpár, Robogó, Kerékpár Kölcsönzés Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik! Elektromos

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok:

Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok: Mennyi bérpótlék jár? - Bérpótlékok 2011-2012: éjszakai pótlék, műszakpótlék, ügyeleti pótlék, készenléti díj, vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés pótléka. Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy

Részletesebben

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l

Részletesebben

Utazási feltételek. A Last Call Travel Kft. által meghirdetett és szervezett utazások általános szerződési feltételei

Utazási feltételek. A Last Call Travel Kft. által meghirdetett és szervezett utazások általános szerződési feltételei Utazási feltételek A Last Call Travel Kft. által meghirdetett és szervezett utazások általános szerződési feltételei Érvényes: 2015. január 1-től visszavonásig 1. Az Utazásszervező 1.1. A Last Call Travel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A La Grotta Holidays Idegenforgalmi Kft. (székhelye és levelezési címe: 1065 Budapest, Podmaniczky u. 6., Tel.: +36 1 3540664,65, fax: +36 1 3024840, e-mail: info@lagrotta.hu,

Részletesebben

A Budavár Tours ajándékutalvány megvételének szabályzata

A Budavár Tours ajándékutalvány megvételének szabályzata A Budavár Tours ajándékutalvány megvételének szabályzata 2016-06-13 Fogalmak Szolgáltató Budavár Tours Utazási Iroda 1011 Budapest, Batthyány tér 5 6. Adószám: 10382972-2-41 Cégjegyzékszám: 01-09-068296

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Térképi adatbázisaink minősége a 3D-re készülvén. Joó Péter Sopron, 2013. július 11.

Térképi adatbázisaink minősége a 3D-re készülvén. Joó Péter Sopron, 2013. július 11. Térképi adatbázisaink minősége a 3D-re készülvén Joó Péter Sopron, 2013. július 11. Jogszabályi alapok a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. számú törvény új fogalmai (térképi

Részletesebben

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia . márius 9. Dr. Vinze Szilvia Tartalomjegyzék.) Elemi bázistranszformáió.) Elemi bázistranszformáió alkalmazásai.) Lineáris függőség/függetlenség meghatározása.) Kompatibilitás vizsgálata.) Mátri/vektorrendszer

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78% Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése

Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

Sárisáp Község P o l g á r m e s t e r e 2523 Sárisáp, Fı utca 123. Telefon: 33/518-310. Fax: 33/518-311. E-mail: sarisap@invitel.

Sárisáp Község P o l g á r m e s t e r e 2523 Sárisáp, Fı utca 123. Telefon: 33/518-310. Fax: 33/518-311. E-mail: sarisap@invitel. Sárisáp Község P o l g á r m e s t e r e 2523 Sárisáp, Fı utca 123. Telefon: 33/518-310. Fax: 33/518-311. E-mail: sarisap@invitel.hu 1-99/2008. M E G H Í V Ó Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

GYORSLINK: Felmondás minta letöltés

GYORSLINK: Felmondás minta letöltés Rendes felmondás minta 2016 a munkáltató részéről - Munkáltatói felmondás minta 2016-ban - Nettó BÉR Rendes felmondás minta 2016 (doc) letöltése és teendők - Munkáltatói felmondás a munkáltató részéről

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE

SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE Varga-Biller Katalin Adótanácsadók Egyesülete jegyzet JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 23/20014. (VI.30.) NGM rendelet (továbbiakban R.) MK 89. szám Hatály: 2014. július 1. Bejelentési

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben