Tantárgyi tematikák - pszichológia alapszak 2014 ősztől
|
|
- Eszter Takácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan is teljesíthetők). 1 Szakmai törzstárgyak (a szakmai törzstárgyakból szerzett érdemjegyek átlaga részét képezi az oklevél minősítésének), TVSZ. 86. (3) b) Dr. Vassányi Miklós Dr. Kendeffy Gábor Dr. Vassányi Mikós BAA 0010 Filozófiatörténet BAAL 0010 Filozófiatörténet N: 30 2 L: 10 Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Nincsen KRE BTK 1 Pszichológiai Intézet őszi I. V kollokvium Általános bevezetés az európai filozófiatörténetbe forráscentrikus, szövegértelmező szemlélettel. Platóntól Heideggerig ázzuk a korszakalkotó szerzők legfontosabb szövegeiből vett szemelvényeket, különös tekintettel az istenkérdésre. A legalapvetőbb filozófiai és logikai fogalmak ázatára külön hangsúlyt fektetünk. Az egyes szerzőket mindig elhelyezzük a korszak művelődéstörténetieszmetörténeti összefüggésében. A kurzus elvégzése után a bölcsészhallgató képes lesz a nemfilozófia szakostól elvárható szinten megérteni egy európai filozófiai szöveget, rekonstruálni egy filozófiai érvelést, állást foglalni egy világnézeti vitában, helyesen használni alapvető filozófiai és művelődéstörténeti fogalmakat. Az előadások látogatása, és a irodalom folyamatos feldolgozása nagyban segíti a vizsgára való felkészülést (filozófiai előképzettséggel nem rendelkező hallgatók számára gyakran nélkülözhetetlen a sikeres vizsgához). Platón, Állam, VIVII. könyv 507b511e és 514a519e; Phaidrosz 245c254c; Lakoma 208e212a. In: Platón összes művei. Ford. Devecseri G. et al. Budapest: Európa, 1984; II. kötet, o. és o.; ill. I. kötet, Arisztotelész, Metafizika, XII. könyv/1., 6.7. és 9.10.; Nikomakhoszi Etika I. könyv /110. fejezetek és II. könyv/16. fejezetek. In: Bugár I. szerk., Kozmikus teológia. Budapest: Kairosz, 2000, , és o.; Arisztotelész, Nikomakhoszi etika. Ford. Szabó M. Budapest: Európa, 1992; 527. o., o. Epikurosz, Levél Hérodotoszhoz ( ; Cicero, Scipio álma in: Cicero válogatott művei. Válogatta Havas L. Budapest: Európa, 1987; o.; Marcus Aurelius, Elmélkedések, IV. könyv in Sztoikus etikai antológia. Budapest: Gondolat, 1983, o. Plótinosz, A három eredendő valóságról, In Plótinosz, Az egyről, a szellemről és a lélekről. Válogatott filozófiai írások. (Ford. Horváth J. és Perczel I.) Budapest: Európa, o.; Augustinus, Vallomások. (ford. Városi I.) Budapest: Gondolat, 1982, o. (X. könyv) Órigenész, A princípiumokról. (Ford. Pesthy M. et al.), Budapest: Paulus Hungarus Kairosz, 2003; I. kötet, ; Areopagita Dénes: Misztikus teológia, in: Az isteni és emberi természetről, Budapest: Atlantisz, 1994; II. kötet, o. Aquinói Tamás, Summa theologiae A teológia foglalata. Ford. TudósTakács J. Hely nélkül: Telosz Kiadó, 1994, 7183., , és o. (I/2. quaestio, 2.3. cikkely; I/12. quaestio 5. cikkely; 7. és 13. cikkely). Dante, Isteni színjáték. Ford. Babits M. Hely nélkül: Szépirodalmi, 1986; o.; Ficino, M. A platonikus teológia összefoglalása. in Platonikus írások. Ford. Vassányi M. Budapest: Szent István Társulat, 2003, o. Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról, Ford. Boros G. Budapest: Atlantisz, 1994; o. és o. Spinoza: Teológiaipolitikai tanulmány, XIII. (Ford. Szemere S. Budapest: Akadémiai, 1978; és ) Locke: Értekezés az emberi értelemről, (Ford. Vassányi M. Budapest: Osiris, 1999); , , és , és o. Kant: A vallás a puszta ész határain belül,(ford. Vidrányi K.) Hely nélkül: Gondolat, 1974; , , és o.
2 Schelling: Filozófiai vizsgálódások az emberi szabadság lényegéről (részlet). Ford. Jaksa M. és Zoltai D. Budapest: TTwins, 1992; és o. Heidegger: Lét és idő, Ford. Vajda M. et al. Budapest: Osiris, 2001; 1731., 7179., , és Boros Gábor (szerk.) Filozófia, Akadémiai kiadó, (vonatkozó fejezetek) KRE BTK 2 Pszichológiai Intézet
3 Dr. Horváth Erzsébet Dr. Borsi Attila János Dr. John Brouwer BAA 0020 Egyházismeret BAAL 0020 Egyházismeret N: 30 2 L: 10 Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: tavaszi Nincsen I. V kollokvium Az egyetem egyházi jellegének megfelelően a hallgatók megismertetése a legfontosabb egyházi fogalmakkal és kérdésekkel. A tananyag rövid bevezetést nyújt a teológiai gondolkodás történetébe és néhány fontosabb teológiai fogalmat tisztáz. Tömören bemutatja az egyház születését, és a keresztyén egyház életének első századait. Kellő tömörséggel ismerteti az ősegyház, az óegyház, a középkori egyház, és a modern kor meghatározó teológusait és teológiai irányzatait. Kiemelt figyelmet kíván fordítani a reformáció korára, azon belül is a protestáns, közelebbről pedig a református hagyomány bemutatására. Különös hangsúly esik azoknak a fogalmaknak és eszméknek a megismertetésére, amelyek a protestantizmusban és a református egyház tanításában meghatározó szerepet töltenek be, pl. kijelentéstan, krisztológia, hamartológia, megigazulástan, sákramentumok, szabad akarat és eleve elrendelés. A tantárgy célja továbbá az MRE istentiszteleti és szervezeti rendjének megismertetése, valamint az ökumenikus mozgalmak, szervezetek átfogó bemutatása. aktív jelenlét az előadásokon, valamint egy istentiszteleti alkalmon történő részvétel és arról írásos beszámoló elkészítése. Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába. Osiris, Budapest 1995 Tony Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története, Budapest, HarmatKálvin, Alister E. McGrath: A keresztyén hit, Budapest, Kálvin Kiadó, Dietrich Bonhoeffer: A szentek közössége, Budapest, Harmat Kiadó,1997 Gaál Botond: Kálvin ébresztése, Debrecen, DRHEHatvani István Teológiai Kutatóközpont, Dietrich Bonhoeffer: Christologie. München, Chr. Kaiser Verlag, Wolfgang Huber: Az egyház korszakváltás idején, Budapest, Kálvin Kiadó, Dr. Czeglédi Sándor, Hit és Történelem, Debrecen, (560.) orsi Attila, Kálvin és a posztmodernitás, in: Átjárható határok. Ünnepi kötet dr. Gaál Botond professzor 65. születésnapjára, Szerk: Fekete Károly, Kustár Zoltán, Kovács Ábrahám) Acta Theologica Debreceniensis 2. Debrecen, DRHE, KRE BTK 3 Pszichológiai Intézet
4 Dr. Kántor Sándor Dr. Kovács Dóra Dr. Czigler Balázs BPS0110 Anatómia és neurológia 1. BPSL0110 Anatómia és neurológia 1. N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi I. V írásbeli Az emberi szervezet, szervrendszerek morfológiai ismertetése funkcionális szemlélettel. Nagyobb hangsúlyt kapnak azok a területek, melyek kiemelten fontosak a pszichológia szakos hallgatók számára (pl. központi idegrendszer, vegetatív és endokrin rendszer). Fontosabb anatómiai szakkifejezések. Az emberi test részei. Szövettan (hámszövet, kötő és támasztószövet, zsírszövet, porcszövet, csontszövet, izomszövet, idegszövet, gliasejtek). Mozgásrendszer, izomrendszer. A vérkeringés anatómiája. Kisés nagyvérkör Légzőrendszer. Emésztőrendszer. Vizeleti rendszer. A látórendszer anatómiája A hallórendszer Az előadások anyagát tartalmazó pdf fájlok Tarsoly E. (1999): Funkcionális anatómia tankönyv, Medicina, Budapest. KRE BTK 4 Pszichológiai Intézet
5 Dr. Czigler Balázs Dr. Kovács Dóra Dr. Czigler Balázs BPS0120 A pszichológia biológiai alapjai 1. BPSL0120 A pszichológia biológiai alapjai 1. 3 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi I. V írásbeli A hallgatóknak alapvető elméleti ismereteket kell elsajátítaniuk a magatartás és a mentális működések alapját képező biológiai folyamatokkal kapcsolatban. A sejt funkcionális morfológiája; ingerlékeny szövetek: az ideg és az izom; a vázizom, a szívizom és a simaizom élettana; sejtek közötti hírközlés: a szinaptikus áttevődés; a plazmamembránreceptorok felosztása és tulajdonságai; jelátviteli mechanizmusok, jelfeldolgozás; neurotranszmitter rendszerek. Az ingerület keletkezése az érzékszervekben. A reflexelműködések alapjai, az idegrendszer szomatomotoros működése. Az akaratlagos mozgások és a motorika agykérgi szervezése, a kisagy és a bazális ganglionok szerepe a mozgás szabályozásában. Tapintás és propriocepció, nocicepció, fájdalom, analgézia és hőérzékelés. A látás, a látási ingerületek központi feldolgozása, A hallás és az egyensúlyérzés érzékszerve. Kemoreceptív érzékelés (szaglás és ízérzés). Az előadások anyagát tartalmazó pdf fájlok Fonyó A és mtsai (2003): Az orvosi élettan tankönyve (3. átdolgozott kiadás). Medicina Könyvkiadó, Budapest. Tarsoly E. (1999): Funkcionális anatómia tankönyv, Medicina, Budapest. KRE BTK 5 Pszichológiai Intézet
6 Dr. Czigler Balázs Dr. Kovács Dóra Dr. Czigler Balázs BPS0220 A pszichológia biológiai alapjai 2. BPSL0220 A pszichológia biológiai alapjai 2. 2 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: tavaszi II. V írásbeli Alapvető elméleti ismeretek átadása a magatartás és a mentális működések alapját képező biológiai folyamatokkal kapcsolatban A vegetatív idegrendszer; a zsigeri funkciók központi szabályozása. A nyúltvelő és a hypothalamus; éhség, szomjúság és hőszabályozás. A hypophysis; a mellékvesevelő és a mellékvesekéreg. Vészreakció és stressz; a pajzsmirigy működése. Az ösztönös magatartás és az érzelmek idegélettani alapjai. A tanulás és emlékezés idegélettani alapjai; az agykéreg asszociatív mezői. Az előadások anyagát tartalmazó pdf fájlok Fonyó A és mtsai (2003): Az orvosi élettan tankönyve (3. átdolgozott kiadás). Medicina Könyvkiadó, Budapest. Tarsoly E. (1999): Funkcionális anatómia tankönyv, Medicina, Budapest. KRE BTK 6 Pszichológiai Intézet
7 Dr. Kovai Melinda dr. Bíró Gyula Dr. Szondy Máté BPS0130 Bevezetés a pszichológiába és a pszichológus hivatásba BPSL0130 Bevezetés a pszichológiába és a pszichológus hivatásba N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi I. V írásbeli A stúdium célja a pszichológia tudományának és professzionális alkalmazásának átfogó szemléleti és történeti keretekbe helyezése, áttekintő megismertetése, továbbá az, hogy a hallgató képet kapjon a gyakorló pszichológusok valóságos tevékenységéről, feladatairól, gondjairól és hazai helyzetéről. A tudományos gondolkodás, elméletalkotás követelményei A modellek szerepe, funkciója az elméletalkotásban az elméletek, mint vonatkoztatási rendszerek Alapvető tudományos paradigmák és gondolkodási rendszerek a pszichológiában Pszichológiai irányzatok a lélektan történeti nyomvonalán haladva napjainkig A lélektan ágai és alkalmazási területei A lélektan, mint professzió: foglalkozás, szakma, mesterség, hivatás Pálya és a pályaszocializáció útja A pályára felkészülés tényezői. Pályamotivációk adekvát és diszfunkcionális indítékok pályaválasztás, a felkészülés évei (az első év sokkja), a szakmai személyiség fejlesztése, a képzés általános modellje A pszichológusi hivatásszolgálat specifikumai (a professzionalizálódott altruizmus) A hazai pszichológus professzió története és helyzetképe Jelenünk társadalmi kihívásai a pszichológusokkal szemben A pályaművelés etikája és felelőssége Atkinson R.L., Atkinson C.R. és mtsai (1994): Pszichológia, Osiris Századvég Kiadó, Budapest Bagdy, E. (1997): Hivatás és személyiség, Pálya, foglalkozás, szakma, mesterség, hivatás, In: A pedagógus hivatásszemélyisége, KLTE Pszichológiai Intézete, Debrecen, Pléh, Cs. (1992): Pszichológiatörténet, Gondolat Kiadó, Budapest KRE BTK 7 Pszichológiai Intézet
8 Dr. Vargha András Dr. Vargha András Dr. Takács Szabolcs BPS0140 Matematikai statisztika 1. BPSL0140 Matematikai statisztika 1. N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi I. V írásbeli A pszichológiai kutatásokban alkalmazott leggyakoribb statisztikai eljárások modelljeinek és az azokkal kapcsolatos fogalmaknak az elsajátítása. Pszichológiai sokaságok Populáció és minta Változók és jellemzőik A normális eloszlástípus Statisztikai becslések Hipotézisvizsgálat és a statisztikai próba fogalma tpróbák Korreláció Gyakorisági táblázatok elemzése khinégyzetpróbával Az előadások anyagát tartalmazó Powerpoint fájlok letölthetők a honlapról Kötelező irodalom: Vargha András (2007): Matematikai statisztika pszichológiai, nyelvészeti és biológiai alkalmazásokkal. Pólya Kiadó, Budapest. KRE BTK 8 Pszichológiai Intézet
9 Dr. Vargha András Dr. Vargha András Dr. Takács Szabolcs Dr. Nagybányai Nagy BPS0141 Matematikai statisztika 1. gyak. BPSL0141 Matematikai statisztika 1. gyak. N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi I. Olivér A pszichológiai kutatásokban alkalmazott leggyakoribb statisztikai eljárások elvégzésének a megtanulása Gyakorisági eloszlás készítése Középértékek és szóródási mutatók Standardizálás és standard hiba A normális eloszlás táblázatának használata Intervallumbecslés tpróbák Pontdiagram Korreláció Khinégyzetpróba. Zárthelyi dolgozat É zárthelyi dolgozat Vargha András (2007): Matematikai statisztika pszichológiai, nyelvészeti és biológiai alkalmazásokkal. Pólya Kiadó, Budapest. KRE BTK 9 Pszichológiai Intézet
10 Dr. Vargha András Dr. Vargha András Dr. Takács Szabolcs BPS0150 Matematikai statisztika 2. BPSL0150 Matematikai statisztika 2. N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: tavaszi II. V írásbeli A kurzus célja, hogy a hallgató megismerje a pszichológiai adatfeldolgozáshoz szükséges egyváltozós statisztikai módszerek átfogó rendszerét, mely alapul szolgál az eljárások számítógépes statisztikai programjainak futtatásához és értelmezéséhez. Diszkrét változókkal kapcsolatos elemzések Kvantitatív változók kapcsolatának korrelációs és regressziós vizsgálata Ordinális változókkal végezhető statisztikai elemzések Átlagok összehasonlítása egy és többszempontos kísérleti elrendezésekben Az előadások anyagát tartalmazó Powerpoint fájlok letölthetők a honlapról Kötelező irodalom: Vargha András (2007): Matematikai statisztika pszichológiai, nyelvészeti és biológiai alkalmazásokkal. Pólya Kiadó, Budapest. KRE BTK 10 Pszichológiai Intézet
11 Dr. Vargha András Dr. Vargha András Dr. Takács Szabolcs Dr. Nagybányai Nagy Olivér N: L: BPS0151 Matematikai statisztika 2. gyak. BPSL0151 Matematikai statisztika 2. gyak. 3 Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: tavaszi II. É zárthelyi dolgozat A kurzus célja, hogy a hallgató készségszinten sajátítsa el az SPSS és a Ministat statisztikai programcsomag pszichológiai adatfeldolgozáshoz szükséges egyváltozós programjainak a használatát. Adatkezelés és adatátvitel az Excel, az SPSS és a ROPstat programban Egy és kétdimenziós gyakorisági táblázatok statisztikai elemzése Korreláció, parciális korreláció, lineáris regresszió Rangsorolásos statisztikai eljárások Egy és többszempontos varianciaanalízis. Zárthelyi dolgozat Ketskeméty László és Izsó Lajos (2005). Bevezetés az SPSS programrendszerbe. Módszertani útmutató és feladatgyűjtemény statisztikai elemzésekhez. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Székelyi Mária és Barna Ildikó (2003): Túlélőkészlet az SPSShez. Typotex Kiadó, Budapest. Vargha András (2007): Matematikai statisztika pszichológiai, nyelvészeti és biológiai alkalmazásokkal. Pólya Kiadó, Budapest. KRE BTK 11 Pszichológiai Intézet
12 Dr. Pólya Tibor Dr. Mirnics Zsuzsanna Dr. Benczúr Lilla BPS1100 Pszichológiai kutatás módszertana 1 BPSL1100 Pszichológiai kutatás módszertana 1 N: L: Tantárgy besorolása: 2 Meghirdetés féléve: tavasz II. V házi dolgozat és írásbeli vizsga A pszichológia módszereinek alapos megismerése, az egyes vizsgálati eljárások pozitívumainak és korlátainak tudatosítása, a kritikai értékelés, valamint a tudományos publikálás alapvető vonatkozásainak elsajátítása. Gyakorlati tapasztalatszerzés a kutatási terv elkészítése vagy a kritikai értékelés terén Feldolgozott témák: A tudományos megismerés. A pszichológia, mint tudomány. Elmélet és kutatás. Okság a tudományban. Kutatási terv készítése. A vizsgálatok alapvető típusai, a kutatástervezés lépései. Konceptualizálás és mérés. Operacionalizálás. Mintavételi eljárások. A kísérlet. Kérdőívek és tesztek. Terepkutatás, megfigyelés. Hatásvizsgálatok. Beavatkozásmentes vizsgálatok. A kutatás etikai és politikai vonatkozásai. A Szakmai Etikai Kódex. A kritikai értékelés szempontjainak áttekintése. Szakirodalomkutatás, publikálás. házi dolgozat Babbie E. (több kiadás): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassi, Budapest. oldalon található segédanyagok, handoutok. Szokolszky Á. (2004): Kutatómunka a pszichológiában, Osiris, Budapest. KRE BTK 12 Pszichológiai Intézet
13 Dr. Albu Mónika Dr. Surányi Zsuzsanna Dr. Nagybányai Nagy Olivér BPS1110 Méréselmélet és mérési módszerek 1 BPSL1110 Méréselmélet és mérési módszerek 1 N: L: Tantárgy besorolása: 2 Meghirdetés féléve: tavasz II. V írásbeli vizsga A kurzus a pszichológiai változók mérésének elméleti alapjaival és gyakorlati kérdéseivel, azon belül részletesen a kérdőíves eljárások és az önjellemző technikák elemzésével és szerkesztési szabályaival foglalkozik. Feldolgozott témák: A pszichológiai és hétköznapi megismerés. A megismerés szintjei. Determinizmus, redukcionizmus. A kvalitatív és kvantitatív kutatás alapvető jellemzői. A tudományos mérés nehézségei. Az érvényesség, megbízhatóság és érzékenység. Mérési skálák, mérési hagyományok: reakcióidő, pszichofizika, pszichofiziológia. Kísérleti és korrelációs stratégia. A pszichológiai felmérés módszerei: kérdőív, strukturált interjú. Attitűdskálák. Tartalomelemzés. Kvantitatív és kvalitatív stratégia. Méréskombinációk. Kutatás és közlés a gyakorlatban. Szokolszky Á. (2004): Kutatómunka a pszichológiában, Osiris, Budapest KRE BTK 13 Pszichológiai Intézet
14 Dr. Kovai Melinda N: L: BPS1120 Pszichológiatörténet 1 BPSL1120 Pszichológiatörténet 1 2 Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Dr. Szummer Csaba V tavasz II. szóbeli vagy írásbeli vizsga A tárgy az egyetemes és a pszichológia történet áttekintését célozza. Kiindulásként a pszichológiatörténet tanulmányozásának értelmét és lehetséges megközelítési módjait vesszük szemügyre. Ezt követően tárgyalásra kerülnek a pszichológia filozófiai előzményei, a pszichológiatörténet ún. nagy iskolái, az introspekciós lélektan, a pszichoanalízis, a behaviorizmus, az alaklélektan és a kognitív pszichológia. Végezetül a pszichológia országi történetét is röviden tárgyaljuk. Pléh Cs.: A lélektan története. Osiris, Budapest, Pléh Cs. és Győri M. (szerk.): Olvasmányok a kísérleti pszichológia történetéhez. Osiris, Budapest, 2004 Bodor P., Pléh Cs. és Lányi G.: Önarckép háttérrel: Magyar pszichológusok önéletrajzai. Pólya Kiadó, Budapest, Thorne, B. M., Henley, T. B. (2000) A pszichológia története. Kapcsolatok és összefüggések. Glória Kiadó. Budapest KRE BTK 14 Pszichológiai Intézet
15 Dr. Kovai Melinda Dr. Ferenczi Andrea BPS0160 Pszichológus etika és a pszichológusi tevékenység jogi vonatkozásai 1 BPSL0160 Pszichológus etika és a pszichológusi tevékenység jogi vonatkozásai 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi III. V írásbeli A pszichológusi munka etikai vonatkozásainak megismertetése. Az alapvető etikai elvek megismerését követően a hallgatók konkrét példák elemzésén keresztül megismerhetik a pszichológiai tudás és ismeretanyaggal, a pszichológiai kutatással, majd az alkalmazott területeken való tevékenységekkel járó etikai problémákat (pl. szakszerűség, titoktartás, munkakörülmények, közlés, publikálás, nyilvános szereplés, igazságügyi szakértés, speciális szakági etikai szabályok, stb.). A pszichológusi munka jogi vonatkozásai. Emberkép A Másikhoz való viszonyulás. A jó fogalma az etika és tárgya. Az etikai dilemma és az etikai döntés: ami törvényes az egyúttal etikus is? Egzisztenciális és vallási kérdések a pszichoterápiás ülésen. A pszichológia szakmai etikai kódexe. Az etikai vétség és szankció. Titoktartás. Kettős kapcsolat. Tájékoztatott beleegyezés. Kompetencia. A pszichológiai kutatás etikája; a publikálás etikája. A világháló és a pszichológia. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (büntetőjog), Kártérítési felelősség (polgári jog). Cselekvőképesség (családjog), munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni vállalkozás (munkajog). A többciklusú felsőoktatási képzés során megszerezhető képesítés, az ennek alapján betölthető munkakörök. A szakvéleményadás és alkalmasságvizsgálatok jogi szabályai. Ötoldalas házi dolgozat: etikai problémáról vagy dilemmáról készített interjú pszichológussal vagy pszichiáterrel. Írásbeli vizsga a jogi vonatkozásokból. HorváthSzabó, K. (szerk)(1998): Lélekvilág: Pszichológiai tanulmányok a vallásról, az erkölcsről és az énről. Rejtjel Kiadó, Piliscsaba Varga, K. (2009): Pszichológus etika 99 dilemma tükrében. Medicina, Budapest Nyíri, T. (1988): Alapvető etika, Szent István Társulat, Budapest Pszichológusok Szakmai Etikai Kódexe Magyar Pszichológiai Társaság, Budapest Pszichoterápiás kiskáté (1999): Magyar Pszichológiai Társaság, Budapest A vonatkozó jogszabályok hatályos szövegének megfelelő részei összegyűjtve, ázattal ellátva. (Jelenleg különösen: évi IV. tv, évi IV. tv, évi XXII. tv, évi XXXIII. tv, évi V. tv, évi IV. tv). Wikström, O. (2000): A kifürkészhetetlen ember, Animula, Budapest KRE BTK 15 Pszichológiai Intézet
16 Dr. Albu Mónika Dr. Vass Zoltán BPS1150 Általános lélektan 1. 1 BPSL1150 Általános lélektan 1. 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi I. V írásbeli A tantárgy az érzékelés és a teljes észlelés látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, a figyelem, a tudat és a fájdalom kérdéskörével foglalkozik. Tematika, vizsgakövetelmények megbeszélése. Bevezetés az észlelés problémakörébe. Klasszikus pszichofizika és a szignáldetekciós elmélet. A látás élettani alapjai. A színlátás. Mintázatfelismerés és alaklátás. A hallás. Akusztikus mintaszerveződés és felismerés, zene és beszédészlelés. Térészlelés. Ökológiai pszichológia. Perceptuális tanulás. Tapintás, ízlelés és szaglás. Szelektív figyelem. Mentális erőfeszítés és kapacitás, megosztott figyelem. Párhuzamos és szekvenciális információfeldolgozás. Aktiváció, éberség, arousal, vigilancia. Automatikus és figyelmi folyamatok. Orientáció. A szelektív figyelem és a tudat viszonya. A két félteke eltérő szerepe az információfeldolgozásban. Alvás, álom és ébrenlét. A fájdalom észlelése A tudat és tudattalan klasszikus és modern elméletei. Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2007) Általános pszichológia I. Észlelés és figyelem. Osiris Kiadó, Budapest. Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J., NolenHoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest Vonatkozó fejezetei. Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2007) Általános pszichológia I. Észlelés és figyelem. Osiris Kiadó, Budapest. Dúll A., Varga K, (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest. Held, R. (1975) Az érzékelőmozgásos rendszerek módosíthatósága. In Marton M. (szerk.): A tanulás szerepe az emberi észlelésben. Gondolat, Budapest. (315328) Melzack, R. (1984) A fájdalom rejtélye. Gondolat, Budapest. Sekuler, R., Blake, R. (2000) Észlelés. Osiris, Budapest. Schiffman, H.R. (1990) The perception of time, In: Sensation and perception, John Wiley and sons, Varga K, Dúll A., Gősiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest. KRE BTK 16 Pszichológiai Intézet
17 Dr. Albu Mónika Dr. Vass Zoltán Dr. Benczúr Lilla Dr. Surányi Zsuzsanna N: L: Tantárgy besorolása: BPS1151 Általános lélektan 1. gyak. 1 BPSL1151 Általános lélektan 1. gyak. 1 2 Meghirdetés féléve: őszi I. É zárthelyi dolgozat A kurzus célja az elemi pszichológiai folyamatokba, törvényszerűségekbe bepillantást nyújtani, főként saját élményű gyakorlatokon keresztül. A félév során a résztvevők a percepció, figyelem, fájdalom, tudat alapvető működési mechanizmusait ismerik meg. A sajátélményű gyakorlatokon keresztül az emberi működés legalapvetőbb jellegzetességeibe, a pszichés működés elemi szintjeibe nyernek bepillantást. A gyakorlatok módot adnak az elméleti anyag mélyebb elsajátítására, a törvényszerűségek,,élőbeni megtapasztalására. Zárthelyi dolgozat Varga K, Dúll A., Gősiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest. Dúll A., Varga K, (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest. Video, demonstrációs eszközök Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J., NolenHoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest Vonatkozó fejezetei. Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2007) Általános pszichológia I. Észlelés és figyelem. Osiris Kiadó, Budapest. Dúll A., Varga K, (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest. Held, R. (1975) Az érzékelőmozgásos rendszerek módosíthatósága. In Marton M. (szerk.): A tanulás szerepe az emberi észlelésben. Gondolat, Budapest. (315328) Melzack, R. (1984) A fájdalom rejtélye. Gondolat, Budapest. Sekuler, R., Blake, R. (2000) Észlelés. Osiris, Budapest. Schiffman, H.R. (1990) The perception of time, In: Sensation and perception, John Wiley and sons, Varga K, Dúll A., Gősiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest. KRE BTK 17 Pszichológiai Intézet
18 Dr. Vargha András Dr. Vass Zoltán BPS1250 Általános lélektan 2. 1 BPSL1250 Általános lélektan 2. 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: tavaszi II. V írásbeli A tanulás, emlékezés, képzelet, gondolkodás kérdéskörének feldolgozása. A tanulás asszociációs megközelítése. A kondicionálás alapjai. Diszkriminációs tanulás. Tanuláselméletek. Magasabb rendű tanulási formák. A tanulás a gyakorlatban. Az emlékezetkutatás alapjai. Táras modellek. Szintes modellek. Memóriareprezentáció 1: kódolás. Memóriareprezentáció 2: szerveződés, hozzáférés. Felejtés. Jelentésreprezentáció. Beszéd, nyelv. Képzelet. Fogalomalkotás, kategorizáció. Problémamegoldás. Intelligencia, kreativitás. Konzultáció, a félév értékelése. Atkinson, R. L., Atkinson, R. C., Smith, E. E., Bem, D. J., NolenHoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, javított kiadás. 1, 2. és 79. fejezet, I. és II. függelék. Budapest, Osiris kiadó , és ) Baddeley, A. (2001) Az emberi emlékezet. Budapest, Osiris. Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2008) Általános pszichológia II. Tanulás és emlékezés. Osiris Kiadó, Budapest. Dúll A., Varga K. (1993) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Varga K., Dúll A., GŐsiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. KRE BTK 18 Pszichológiai Intézet
19 Dr. Vargha András Dr. Benczúr Lilla Dr. Vass Zoltán Dr. Albu Mónika Dr. Surányi Zsuzsanna Dr. Kovács Dóra N: L: Tantárgy besorolása: BPS1251 Általános lélektan 2. gyak. 1 BPSL1251 Általános lélektan 2. gyak. 1 3 Meghirdetés féléve: tavaszi BPS(L) 1151* II. É zárthelyi dolgozat Sajátélményű gyakorlatokon keresztül bemutatni az általános pszichológiai stúdium tanulás, emlékezés, gondolkodás témaköreinek gazdagságát és az emberi működés bizonyos törvényszerűségeit. A félév során a résztvevők az emlékezés, gondolkodás, tanulás, képzelet, kreativitás témaköreinek alapkísérleteit, alapvető működési mechanizmusait ismerik meg. A kísérleteken keresztül belelátnak a kísérlettervezés módszertanába, megtanulnak a témakörhöz tartozó problémákat felvetni, azokra kísérletet tervezni, azt módszertani szempontból végiggondolni. A sajátélményű gyakorlatokon keresztül az általános törvényszerűségek működését tapasztalhatják meg első kézből. Zárthelyi dolgozat Kutatási terv Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J., NolenHoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest 1., 2., 7., 8., és 9. fejezetei Baddeley, A. (2001) Az emberi emlékezet, Budapest: Osiris kiadó. Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2008) Általános pszichológia II. Tanulás és emlékezés. Osiris Kiadó, Budapest. Dúll A., Varga K, (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. Landau, E. (1997) Bátorság a tehetséghez. Budapest: Calibra Kiadó. Varga K, Dúll A., Gősiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. KRE BTK 19 Pszichológiai Intézet
20 Dr. Vargha András Dr. Vass Zoltán BPS1350 Általános lélektan 3. 1 BPSL1350 Általános lélektan 3. 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi III. V írásbeli A motiváció és az érzelem kérdéskörének feldolgozása. Az érzelem fogalma, meghatározásai, természete, összetevői, dimenziói. Vegetatív arousal és érzelem. Érzelem, hangulat és megismerő folyamatok. Alapérzelmek. Perifériás és centrális érzelemelméletek (James Lange, Cannon Bard, Grastyán, faciális feedback). Az érzelmek kognitív elméletei (Schachter és Singer elmélete, kiértékelés elméletek). Érzelemkifejezés (egyetemessége, kommunikációja, arckifejezés, vokális kifejezés). Néhány jellegzetes pozitív érzelem: szeretet, szerelem, boldogság. Az emóció és motiváció kapcsolata. A motiváció pszichológiájának főbb területei, történeti háttere, szemléletváltásai. Motivációs alapfogalmak. Hőszabályozás. A táplálkozás és folyadékháztartás motivációja. Humán szexualitás. Utódápolás és kötődés. A menekülő viselkedés motivációja. Félelem és szorongás. A támadó viselkedés motivációja. Agresszió és düh. Proszociális viselkedés motivációja. Humánspecifikus és kognitív motiváció. Információfeldolgozás és reakcióidő. Mozgás. Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J., NolenHoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, javított kiadás. 2. fejezet (4569), valamint: A személyiség és a társas kapcsolatok fejlődése (8698); 10. és 11. fejezet ( ); A pszichoanalitikus megközelítés ( ), Abraham Maslow (395396); Pszichológiai reakciók a stresszre (407411); Fiziológiai reakciók a stresszre (411413); Szorongásos betegségek ( ); Hangulatbetegségek ( ); Személyközi vonzalom (512521) és az III. függelék ( ) Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2008) Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest. Dúll A., Varga K, (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. Oatley, K., Jenkins, J. M. (2001) Érzelmeink. Budapest: Osiris. (a 6., 8., 11., 12. fejezet kivételével). KRE BTK 20 Pszichológiai Intézet
21 Dr. Vass Zoltán Dr. Benczúr Lilla Dr. Albu Mónika Dr. Surányi Zsuzsanna Dr. Kovács Dóra N: L: Tantárgy besorolása: BPS1351 Általános lélektan 3. gyak. 1 BPSL1351 Általános lélektan 3. gyak. 1 3 Meghirdetés féléve: őszi BPS(L) 1251* III. É zárthelyi dolgozat Az általános lélektan 3. témakörébe tartozó jelenségek bemutatása, ismertetése, gyakorlása, valamint a kutatási, kísérletezési problémaérzékenység fejlesztése, a meglevő készségek további csiszolása. A kurzus célja a motiváció, emóció, mozgás témakörébe tartozó pszichológiai és fiziológiai jelenségek demonstrálása és ázata. A sajátélményű gyakorlatok lehetővé teszik az elméleti anyag jobb megértését és mélyebb feldolgozását, továbbá módot nyújt a hallgatóknak közvetlen tapasztalatszerzésre is. Az órák során a résztvevők megismerik, kipróbálják, gyakorolják az empirikus vizsgálati eljárásokat, valamint módot kapnak saját kutatásaik adatainak összesítésére és szóbeli prezentálására, előadói készségük fejlesztésére és lehetőségük nyílik mások szakmai tevékenységének konstruktív értékelésére is. Zárthelyi dolgozat és önálló kísérlet elvégzése. Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J., NolenHoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest Vonatkozó fejezetei. Bagdy E. (1997) Pszichofitness. Kacagás, kocogás, lazítás. Animula Kiadó, Budapest. Buda B. (1994) A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Harmadik, átdolgozott és bővített kiadás. III. fejezet. Budapest: Animula. Csépe, V., Győri, M., Ragó, A. (2008) Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest. Csíkszentmihályi, M. (1997) Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája fejezet. Akadémiai kiadó, Budapest. Dúll A., Varga K, (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. Oatley, K., Jenkins, J. M. (2001) Érzelmeink. Budapest: Osiris old. Pinel, J. P. J., Assanand, S., Lehman, D. R. (2000) Hunger, eating, and ill health. American Psychologist, 55(10), Urbán R. (2001) Az érzelem és a motiváció pszichológiájának vázlata. In Oláh A. és Bugán A. (szerk.) Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. Második, bővített kiadás. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest Varga K, Dúll A., Gősiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. KRE BTK 21 Pszichológiai Intézet
22 Dr. Czigler Balázs Dr. Benczúr Lilla Dr. Pólya Tibor Dr. Vass Zoltán Dr. Albu Mónika Dr. Surányi Zsuzsanna Dr. Kovács Dóra BPS1450 Általános lélektan műhelymunka 1 BPSL1450 Általános lélektan műhelymunka 1 3 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: őszi BPS(L) 1251* III. É műhelymunka értékelése A műhelymunka megírásának célja, hogy a hallgató elsajátítsa az általános pszichológiai kutatómunka módszertani kritériumait, jártasságot szerezzen az empirikus kutatások színvonalas prezentálásában, és elmélyedjen egy általa választott téma kérdéseiben, annak szakirodalmában és kutatási módszertanában. A tanegység keretében a hallgatók önálló empirikus kutatómunkát folytatnak valamely általános pszichológiai témához kapcsolódóan. A témát adott félévben megadott témakínálat alapján választhatják, a kutatás során pedig konzultációt folytatnak a tanegység egyik témafelelősével. A félév végén a műhelymunka tárgyak esetében egységesen megadott kritériumrendszerhez igazodva dolgozatot nyújtanak be, amely magában foglalja a kutatás elméleti alapjait, módszereit, az adatok feldolgozását, az eredményeket és a diszkussziót. A félévi jegyet a témavezető adja. Konzultációkon való részvétel A és ajánlott irodalmat az adott témakörtől függően a témavezető jelöli meg, egyéni konzultáció keretében. A műhelymunka megírásához ugyanekkor nagyon fontos az általános pszichológiai tanegységekhez kapcsolódó szakirodalmak alapos ismerete. KRE BTK 22 Pszichológiai Intézet
23 Dr. Bátki Anna BPS1160 Fejlődéslélektan, szocializáció 1. 1 BPSL1160 Fejlődéslélektan, szocializáció 1. 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Fodorné Dr. Földi Rita V tavaszi II. írásbeli A fejlődéslélektan főbb irányzatainak, megismerése, elemzése valamint a kutatási elvek megértése. A fejlődéslélektan tudománytörténeti változásainak alapján pedig a gyermeki személyiség megismerésének lehetőségeinek és jelentőségének megértése. További célja, hogy a hallgatók megismerjék és megtanulják használni a fejlődéslélektan alapfogalmait, valamint megismerkedjenek a fejlődéslélektan központi kérdéseiről vallott felfogásokkal ezek kérdéseivel, problémáival. A fejlődéslélektan központi kérdései, bevezetés a fejlődéslélektanba. Érés, fejlődés, szakaszosság, folyamatosság. A fejlődés törvényei. A fejlődéslélektan vizsgálati módszerei. Pszichomotoros, szocioemotiv és szociokognitív fejlődés az első hat életévben. A korai anya gyerek kapcsolat, az apa szerepe a korai fejlődésben. A pszichés funkciók fejlődése. A szocializációs technikák szerepe a szociális megismerésben utánzás, tanulás, játék. Énfejlődés. Kompetencia. Kommunikáció és a beszédfejlődés óvodáskorban. Zárthelyi dolgozat Cole, M. Cole, S. R. (1997): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. Kalmár M. (szerk.) (1989): Fejlődéspszichológia szöveggyűjtemény I II. Tankönyvkiadó, Budapest. Kósáné Ormai V. (1981): Fejlődéspszichológiai gyakorlatok III. Tankönyvkiadó, Budapest. Mérei F. (1970): Gyermeklélektan. Medicina, Budapest. Piaget, J. (1999): Szimbólumképzés a gyermekkorban. Gondolat, Budapest. F. Földi R. (2005): A hiperaktivitás organikus és lelki háttere. Comenius, Pécs. Lányiné Engelmayer Á. (1989): Gyermeklélektan. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest. Vigotszkij L. Sz. (1967): Gondolkodás és beszéd. Akadémiai Kiadó, Budapest. Wallon H. (1958): A gyermek lelki fejlődése. Gondolat, Budapest. Piaget J. (1970): Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest. KRE BTK 23 Pszichológiai Intézet
24 Dr. Bátki Anna BPS1161 Fejlődéslélektan, szocializáció 1. gyak. 1 BPSL1161 Fejlődéslélektan, szocializáció 1. gyak. 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Dr. Gőbel Orsolya É Dr. Hadházi Éva tavaszi Dr. Páli Judit II. házi dolgozat A fejlődéslélektani ismeretek alkalmazása a gyakorlatban különös tekintettel a születéstől az iskolába kerülésig tartó időszakra. Anamnézis felvétele. Megfigyelési jegyzőkönyv értelmezése. Rajzfejlődés megfigyelése, a rajz, mint diagnosztikus eszköz (ember, család, elvarázsolt család). Játék megfigyelés és értelmezés. A megjelölt életkorban alkalmazható intelligenciateszt (Budapesti Binet, RAVEN) ismertetése. Grafomotoros próbák. Fejlesztett kompetenciák: A tapasztalatok szakszerű megfigyelése és a tapasztalatok szöveges formában történő rögzítése. A megfigyelés, mint módszer alkalmazása a gyermek megismerésében. Pl. referátum, gyermekmegfigyelés, rajzvizsgálat Kósáné Ormai V. (1981): Fejlődéspszichológiai gyakorlatok III., Tankönyvkiadó, Budapest. Lányiné Engelmayer Á. (1989): Gyermeklélektan. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest. Piaget J. (1970): Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest. Vigotszkij L. Sz. (1967): Gondolkodás és beszéd. Akadémiai Kiadó, Budapest. Wallon H. (1958): A gyermek lelki fejlődése. Gondolat, Budapest. Cole, M. Cole, S. R. (1997): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. Kalmár M. (szerk.) (1989): Fejlődéspszichológia Szöveggyűjtemény III, Tankönyvkiadó, Budapest. Mérei F. (1970): Gyermeklélektan. Medicina, Budapest. Piaget, J. (1999): Szimbólumképzés a gyermekkorba. Gondolat, Budapest. KRE BTK 24 Pszichológiai Intézet
25 Dr. Bátki Anna BPS1260 Fejlődéslélektan, szocializáció 2. 1 BPSL1260 Fejlődéslélektan, szocializáció 2. 1 N: L: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Fodorné Dr. Földi Rita V őszi III. írásbeli A kisiskolás kortól a serdülőkorig tartó fejlődési szakasz biológiai, pszichológiai és szociális vonatkozásainak megismertetése különböző pszichológiai irányzatok alapján. A tanulás pszichológiai alapjainak, a kognitív fejlődés kapcsolatának komplex értelmezése. Pszichés fejlődés a kisiskolás kortól az serdülő korig. Iskolaérettség fejlődéslélektani szempontból. Pszichés funkciók a tanulási képességek hátterében. Tanulási zavarok. Akceleráció és retardáció. A pszichoszexuális fejlődés. Kortárskapcsolatok fejlődése. Szociabilitás, szociális hatékonyság, szociális azonosságtudat. Az értékorientáció alakulása. Erkölcsi fejlődés. Elsajátítandó készségek és kompetenciák: Képes az egyéni sajátosságok figyelembevételével a jelzett korosztály komplex megismerésére, a személyiség tiszteletben tartásával. Zárthelyi dolgozat Cole, M. Cole, S. R. (1997): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. F. Földi R. (2005): Hiperaktivitás és tanulási zavarok. Comenius, Pécs. Kalmár M. (szerk.) (1989): Fejlődéspszichológia Szöveggyűjtemény. L, IL, Tankönyvkiadó, Budapest. Millar S. (1978): Játékpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest. Ranschburg J. (1987): Félelem, harag, agresszió. Tankönyvkiadó, Budapest. Anderson, M. (1998): Az intelligencia fejlődése. KULTURTRADE Kiadó Kft. Kósáné Ormai V. (1981): Fejlődéspszichológiai gyakorlatok III., Tankönyvkiadó, Budapest. Lányiné Engelmayer Á. (1989): Gyermeklélektan. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest. KRE BTK 25 Pszichológiai Intézet
26 Dr. Bátki Anna BPS1261 Fejlődéslélektan, szocializáció 2. gyak. 1 BPSL1261 Fejlődéslélektan, szocializáció 2. gyak. 1 N: L: BPS(L) 1161* Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Dr. Gőbel Orsolya É Dr. Hadházi Éva őszi Dr. Páli Judit III. házi dolgozat A fejlődéslélektani ismeretek alkalmazása a gyakorlatban különös tekintettel az iskolába kerüléstől a pubertásig tartó időszakra. Anamnézis felvétele. Megfigyelési jegyzőkönyv értelmezése. Rajzfejlődés megfigyelése, a rajz, mint diagnosztikus eszköz (ember, család, elvarázsolt család). A megjelölt életkorban alkalmazható intelligenciateszt (HAWIK, MAWGYIR) ismertetése, iskolaérettségi vizsgálat bemutatása. Elsajátítandó készségek és kompetenciák: A tapasztalatok szakszerű megfigyelése és a tapasztalatok szöveges formában történő rögzítése. A tanulók megismerése. A tanulócsoportok dinamikájának feltárása. Szakmai szerepvállalás és elkötelezettség. Képes a tanulók egyéni fejlődési sajátosságai figyelembe venni, tiszteletben tartja a tanulók személyiségét. Szociometria készítése F. Földi R. (2004): Hiperaktivitás és tanulási zavarok. Comenius BT, Pécs. Kósáné Ormai V. (1981): Fejlődéspszichológiai gyakorlatok III., Tankönyvkiadó, Budapest. Lányiné Engelmayer Á. (1989): Gyermeklélektan. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest. Millar S. (1978): Játékpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest. Ranschburg J. (1987): Félelem, harag, agresszió, Tankönyvkiadó, Budapest. Cole, M. Cole, S. R. (1997): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. Kalmár M. (szerk.) (1989): Fejlődéspszichológia Szöveggyűjtemény III., Tankönyvkiadó, Budapest. KRE BTK 26 Pszichológiai Intézet
27 Dr. Bátki Anna Fodorné Dr. Földi Rita Dr. Páli Judit Dr. Gőbel Orsolya Dr. Hadházi Éva BPS1360 Fejlődéslélektan, szocializáció 3. 1 BPSL1360 Fejlődéslélektan, szocializáció 3. 1 N: L: Tantárgy besorolása: 3 Meghirdetés féléve: tavaszi IV. V írásbeli A serdülő, ifjú és felnőttkor pszichológiai történéseinek, a pszichikus funkciók és szocializáció zavarainak átfogó ismertetése. A gondolkodás alakulása serdülőkorban. Az erkölcsi fejlődés (Kohlberg). Az érdeklődés, értékorientáció fejlődése (kiterjesztett ismétlés), pályaorientáció, pályaszocializáció. Az identitás alakulása, serdülőkori válságok, devianciák. A felnőtt és öregkor pszichológiája. A pszichikus funkciók fejlődésének zavarai. A mozgás és érzékszervi, az értelmi fejlődés megakadása. A szocializáció zavarai a nehezen nevelhetőség fogalma. Zárthelyi dolgozat Cole, M. Cole, S. R. (1997): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. Vikár Gy. (1980): Az ifjúkor válságai. Gondolat, Budapest, Kötelező jegyzetek, könyvek. Kalmár M. (szerk.) (1989): Fejlődéspszichológia Szöveggyűjtemény III., Tankönyvkiadó, Budapest. Kósáné Ormai V. (1981): Fejlődéspszichológiai gyakorlatok III., Tankönyvkiadó, Budapest. Lányiné Engelmayer Á. (1989): Gyermeklélektan. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest. KRE BTK 27 Pszichológiai Intézet
28 Dr. Bátki Anna Fodorné Dr. Földi Rita Dr. Gőbel Orsolya Dr. Hadházi Éva Dr. Páli Judit BPS1361 Fejlődéslélektan, szocializáció 3. gyak. 1 BPSL1361 Fejlődéslélektan, szocializáció 3. gyak. 1 N: L: Tantárgy besorolása: 2 Meghirdetés féléve: tavaszi BPS(L) 1261* IV. A fejlődéslélektani ismeretek és megismerés alkalmazása a gyakorlatban különös tekintettel a pubertáskorra. A Méreiféle többszempontú szociometria felvétele. J. Royer Metamorfózisok című tesztjének alkalmazása. A tapasztalatok szakszerű megfigyelése és a tapasztalatok szöveges formában történő rögzítése. A tanulók megismerése. A tanulócsoportok dinamikájának feltárása. Elsajátítandó készségek és kompetenciák: Képes a serdülő egyéni fejlődési sajátosságait figyelembe venni, tiszteletben tartja a tanulók személyiségét. Házi dolgozat É házi dolgozat Szőnyi Magda: J. Royer Metamorfózisok c. tesztjének alkalmazása, In: Mérei FerencSzakács Ferenc (szerk): Pszichodiagnosztikai Vademecum, Tankönyvkiadó, Budapest, Mérei F. (több kiadás): Közösségek rejtett hálózata. Osiris Kiadó, Budapest KRE BTK 28 Pszichológiai Intézet
29 Dr. Bátki Anna BPS1460 Fejlődéslélektan műhelymunka 1 BPSL1460 Fejlődéslélektan műhelymunka 1 N: L: BPS(L) 1261* Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Fodorné Dr. Földi Rita É Dr. Gőbel Orsolya tavaszi Dr. Hadházi Éva IV. műhelymunka Dr. Páli Judit értékelése A tanegység keretében a hallgatók önálló empirikus kutatómunkát folytatnak valamely fejlődéslélektani témához kapcsolódóan. A témát adott félévben megadott témakínálat alapján választhatják, a kutatás során pedig konzultációt folytatnak a tanegység egyik témafelelősével. A félév végén a műhelymunka tárgyak esetében egységes kritériumrendszerhez igazodva dolgozatot nyújtanak be, amely magában foglalja a kutatás elméleti alapjait, módszereit, az adatok feldolgozását, az eredményeket és a diszkussziót. A félévi jegyet a témavezető adja. A hallgatók elsajátítják az empirikus kutatás alapelveit, a szakirodalom önálló értelmezése, elméleti alapvetések, hipotézisek megfogalmazását, a vizsgálat jellegének megfelelő statisztikai módszerek helyes alkalmazását, illetve a kapott eredmények értelmezését Konzultációkon való részvétel A és ajánlott irodalmat az adott témakörtől függően a témavezető jelöli meg, egyéni konzultáció keretében. A műhelymunka megírásához ugyanekkor nagyon fontos a fejlődéslélektani tanegységekhez kapcsolódó szakirodalmak alapos ismerete. KRE BTK 29 Pszichológiai Intézet
30 Dr. Szummer Csaba N: L: BPS1170 Szociálpszichológia 1. 1 BPSL1170 Szociálpszichológia Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Dr. Pólya Tibor V Dr. Kovai Melinda őszi Dr. Sik Domonkos III. szóbeli vagy írásbeli A kurzus célja, hogy a hallgatók egyrészt megismerkedjenek a szociálpszichológia fogalmával, történetével, főbb elméleti perspektíváival és módszertanával, másrészt, hogy elsajátítsák a társas lélektani szemléletet. Témakörök: A pszichológia, mint társadalomtudomány: a szociálpszichológia fogalma és jelenségszintjei. Történeti kialakulása, módszertana. A társas hatás és a társas megismerés, a szociális észlelés. Interakció és kommunikáció. A szociális reprezentáció elmélete és a pragmatikus kommunikáció. Érzelmek és nem verbális viselkedés. Társas viszonyok, társas szerepek és szerepviszonyok. A társas viselkedés ázatai: társas összehasonlítás, attribúció, kognitiv disszonancia elmélete. Szociális attitűd és viselkedés: fogalom, szerkezet, mérés, funkciók, változtatás. Proszociális viselkedés és agresszió. Alkalmazott szociálpszichológia. Berne E. (1984):Emberi játszmák. Gondolat, Budapest. Csepeli Gy. (szerk., 1981): A kísérleti társadalomlélektan főárama. Gondolat, Budapest. Csepeli Gy. (1997): Szociálpszichológia. Osiris. Budapest, Csepeli Gy. (szerk., 1980): Előítélet és csoportközi viszonyok. Közgazdasági és Jogi K., Budapest. Erdélyi I. (1987): Televizió a családban. Tömegkommunikációs K.K., Budapest. Erdélyi I. (2004): Tér és tükör. Mindennapi kísérteteink. Flaccus, Budapest. Forgács J. (1996): A társas érintkezés pszichológiája. GondolatKairosz, Budapest. Heider F. (2003): A személyközi viszonyok (szerk. Hunyadi,Gy.), Osiris, Budapest. Hewstone, M. és mások (szerk., 1995, 1999): Szociálpszichológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Hunyady Gy. (szerk., 1972, 1984): Szociálpszichológia. Gondolat, Budapest. László J. ( ): Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából I, II., Tankönyvkiadó, Budapest. (jegyzet) Mérei F. (1989): Társ és csoport. Akadémiai, Budapest. Moscovici, S. (2002): Társadalomlélektan. Osiris, Budapest. Pataki F. (szerk., 1969, 1980): Csoportlélektan. Gondolat, Budapest. Smith, E.R., Mackie, D.M. (2001): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest. KRE BTK 30 Pszichológiai Intézet
31 Dr. Szummer Csaba Dr. Pólya Tibor Dr. Kovai Melinda Dr. Sik Domonkos Dr. Szummer Csaba N: L: BPS1171 Szociálpszichológia 1. gyak. 1 BPSL1171 Szociálpszichológia 1. gyak. 1 Tantárgy besorolása: 2 Meghirdetés féléve: őszi III. É házi dolgozat Hogy a hallgatók a gyakorlatban, prezentációk, demonstrációk bemutatásával sajátítsák el a szociálpszichológia szemléletmódját, vizsgálati módszereit, valamint e szemléletmódot alkalmazni tudják a kutatási gyakorlatban. A kurzus az alábbi témákban kínál ismereteket és jártasságot a hallgatóknak: a társasság fogalmának operacionalizálása: egyén, másik, tömeg, csoport; társas észlelés; attribúcióelméletek; az attitűd fogalma, attitűdkutatások; a személyközi kommunikáció; a szociálpszichológia szerep fogalma, a dramaturgiai metafora, a szociálpszichológia módszertana. Prezentáció Kötelező jegyzetek, könyvek Csepeli Gy. (1997): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest. (vagy más kiadások) Hewstone, Stroebe, Codol, Stephenson (1999): Szociálpszichológia. KJK, Budapest. (vagy más kiadások) Goffman, E. (1981): A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Gondolat, Budapest. Allport, G. W. (1971/1982): A modern szociálpszichológia történeti háttere. In: Pataki Ferenc (szerk.): Szociálpszichológia Szöveggyűjtemény. I., jegyzet,, 778. Bartlett, F. C. (1985): Az emlékezés. Kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány. Gondolat, Budapest. XIII. fejezet, Berne, E. (1984): Emberi játszmák. Gondolat, Budapest. Forgács József (1994): A társas érintkezés pszichológiája, Gondolat, Budapest. (vagy más kiadások) Freud, S. (1995): Tömegpszichológia. Társadalomlélektani írások. Csrépfalvi, Budapest. LeBon, G. (1976): A tömegek lélektana. In.: Pataki F. és Solymosi Zs. (szerk.) (1976): A csoportjelenségek pszichológiája. Tankönyvkiadó, Budapest Triplett, N.: Mozgást előidéző tényezők az iram megszabásában és a versenyben. In.: Csepeli Gy. (szerk.) (1981): A kísérleti társadalomlélektan főárama. Gondolat, Budapest Mead, G. H. (1973): A pszichikum, az én és a társadalom. Gondolat, Budapest. 5578, ill Mérei F. (1989): A lelki élet társas meghatározottsága, In. U.ő.: Freud fényében és árnyékában, Interart, Budapest KRE BTK 31 Pszichológiai Intézet
32 Dr. Szummer Csaba Dr. Szummer Csaba Dr. Kovai Melinda Dr. Pólya Tibor Dr. Sik Domonkos N: L: Tantárgy besorolása: BPS1270 Szociálpszichológia 2. 1 BPSL1270 Szociálpszichológia Meghirdetés féléve: tavaszi IV. V írásbeli vagy szóbeli A csoportlélektan alapjainak megismertetése és a csoportlélektani szemlélet közvetítése. A társas hatás és a csoportdinamika összefüggéseinek feltárása. A csoportlélektan alapismeretei: a csoport fogalma, a kiscsoport jellemzői, típusai (formális és informális, tagsági és vonatkoztatási csoport). Társadalmi kategorizáció és a self, a saját csoport, valamint a külső csoport összefüggései. A genetikus csoportlélektan, a csoport kialakulása és fejlődése. A csoportban létrejövő lélektani jelenségek és a csoportfolyamat dinamikája: csoporthatékonyság, társas facilitáció és inhibíció. A feladatmegoldás csoportban; csoportdöntés. Csoportobjektivációk és működésük: norma és értékképzés csoportban, hatalom és vezetés összefüggései, szerepek alakulása. Interperszonális kapcsolatok és kommunikáció csoportban. Csoportközi viszonyok: konfliktus és konfliktusmegoldási módok, többségi és kisebbségi befolyásolás. Interkulturális hatások. Nagycsoportok, sztereotípiák. Vizsgálati módszerek a csoportlélektan területén. Alkalmazott csoportlélektan. Tömeglélektan. Cole, M. (2005): Kulturális pszichológia. Gondolat, Budapest. Csepeli Gy. (1997): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest. Lengyel Zs. (szerk.,1997): Szociálpszichológia szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest. Mérei F. (1988): Közösségek rejtett hálózata. Tankönyvkiadó, Budapest. Mérei F., Ajkay K., Dobos E., Erdélyi I. (1987): A pszichodráma önismereti és terápiás alkalmazása. Akadémiai K., Budapest. Pataki F. (szerk., 1980): Csoportlélektan. Gondolat, Budapest. Smith, E.R., Mackie, D.M. (2001): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest. Kötelező jegyzetek, könyvek KRE BTK 32 Pszichológiai Intézet
Károli Gáspár Református Egyetem. Pszichológia BA szak záróvizsga tételei (2016. tavaszi félévtől)
Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia BA szak záróvizsga tételei (2016. tavaszi félévtől) ÁLTALÁNOS LÉLEKTAN 1. AZ ÉRZÉKELÉS, ÉSZLELÉS PSZICHOFIZIKAI ÉS PSZICHOBIOLÓGIAI NÉZŐPONTBÓL Kulcsszavak:
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA 2006 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉS TANTÁRGYELEMEIK PSZICHOLÓGIA A TANTÁRGY CÉLJA: A pszichológia oktatása
Károli Gáspár Református Egyetem. Pszichológia BA szak záróvizsga tételei (2013. tavaszi félévtől)
Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia BA szak záróvizsga tételei (2013. tavaszi félévtől) ÁLTALÁNOS LÉLEKTAN 1. AZ ÉRZÉKELÉS, ÉSZLELÉS PSZICHOFIZIKAI ÉS PSZICHOBIOLÓGIAI NÉZŐPONTBÓL Kulcsszavak:
Tantárgy neve: Szocializáció kreditszáma: előadás / szeminárium/ gyakorlat Tantárgyleírás 3-5 irodalom Kötelező irodalom: 1. Somlai, P. 2.
Tantárgy neve: Szocializáció Tanóra típusa: előadás / szeminárium/ gyakorlat és száma: előadás, 8 óra Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév
KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév
Drogprevenció SPB1904 Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) SPB1108 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Györgyiné Dr. Harsányi
8.1.3. Pszichológia alapképzési szak tantárgytematikái
8.1.. Pszichológia alapképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. A tanulói személyiség megismerése. Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Konzultációs óraszám: 6
A tanulói személyiség megismerése TKM1011L Meghirdetés féléve 3 Konzultációs óraszám: 6 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001L Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens A konzultáción való
KÖVETELMÉNYEK 2015/2016. 2. félév. Informatika II.
2015/2016. 2. félév Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (gyak.) 0 + 1 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős neve és
KÖVETELMÉNYEK. Nevelés és oktatáslélektan Tantárgy kódja PDM 1004 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 4 Heti óraszám 2+0
Nevelés és oktatáslélektan PDM 1004 Kreditpont: 4 Heti óraszám 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az előadáson való részvétel ajánlott.
KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév
Mentálhigiéné CSM 1015L Meghirdetés féléve 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Kollokvium Dr. Nagy Edit főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján. Elégtelen
SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Filozófia, Esztétika, Etika, Vallástudomány,
Pedagógiai Program. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola
Ikt.szám: 604/2015. Pedagógiai Program Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola 1. rész Nevelési program 2. rész Helyi tanterv 3. rész Szakmai program Győr, 2015. Csengeri Mária igazgató 1
A bolognai képzés tanári záróvizsgája tételes számonkérésének integrált tételsora a tantárgypedagógiai példák nélkül 2012.01.16.
1 A TANÁRI MESTERSZAK ZÁRÓVIZSGÁJÁNAK PEDAGÓGIA, PSZICHOLÓGIA ÉS TANTÁRGYPEDAGÓGIAI INTEGRÁLT TÉTELSORA A jelen tételsor a Pedagógusképzési Bizottság 2009. 09. 15-i, 2009. 12.03-i ülésén megerősített határozata
Tantárgyi tematikák - pszichológia mesterszak Klinikai- és egészségpszichológia szakirány 2012 ősztől
Tantárgyi tematikák - pszichológia mesterszak Klinikai- és egészségpszichológia szakirány 01 ősztől Tantárgy felelőse: Dr. Mirnics Zsuzsa Dr. Nyitrai Erika Reinhard Melinda MPS 0110 Személyiségpszichológia
TELJES IDEJŰ (NAPPALI) MUNKARENDŰ KÉPZÉS TANTERVE. I. félév
TELJES IDEJŰ (NAPPALI) MUNKARENDŰ KÉPZÉS TANTERVE I. félév tárgy kódja AJ NETAN0101K tantárgy neve Bevezetés az állam-és jogtudományokba tantárgy típusa előfeltétel számonkérés formája óraszám kredit E
SPB1305 3 3 3 2+1 : SPB1306
Tantárgy neve: Szociológia 3 Tantárgy kódja: SPB1305 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám: (elm.+gyak.) 2+1 Félévi követelmény: k Előfeltétel : SPB1306 Tantárgyfelelős neve és beosztása:
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4
T A R T A L O M J E G Y Z É K
T A R T A L O M J E G Y Z É K NEM AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEK... 38 MÉRÉS ÉRTÉKELÉS, MINŐSÉGFEJLESZTÉS... 38 A TUDÁS TÍPUSAI ÉS ÉRTÉKELÉSE. AZ ISMERETJELLEGŰ TUDÁS KRITÉRIUMAI, MÉRŐESZKÖZEI FORMAI
Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat II. évfolyam. 2015-2016-os tanév 1. félév programjai
Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat II. évfolyam 2015-2016-os tanév 1. félév programjai 1 Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány programtervezete 2015-2016-os tanév
13.1.6. Történelem alapképzési szak tantárgytematikái
1.1.6. Történelem alapképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan
tantárgy E GY E GY Matematikai alapok I. kötelező - kollokvium 30 3 Matematikai alapok I.
TELJES IDEJŰ (NAPPALI) MUNKARENDŰ KÉPZÉS TANTERVE I. félév tárgy kódja tantárgy neve tantárgy számonkérés óraszám kredit előfeltétel típusa formája E GY E GY Matematikai alapok I. kötelező - kollokvium
Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat I. évfolyam. 2011-2012-es tanév 2. félév programjai
Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620
Érzelmek és érzelmi intelligencia a hétköznapokban
Érzelmek és érzelmi intelligencia a hétköznapokban Ismeretterjesztő előadás Kristály Lélekvédő Egyesület rendezvénye 2012. október 24. Előadó: Matók Imre dr. pszichológus Érzelmeink a posztmodern világunkban
TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05
Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05 TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet
Mikor és hova gyere?
Jogi ismeretek kurzusok 2012/2013.2. félév Mikor és hova gyere? Minden csütörtökön. itt, ebben a tanteremben (A/IV. előadó) 14:00-15:30-ig tart az előadás. 1 Kik fognak oktatni? Dr. Bánhegyi Gabriella
TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ
TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ A portfólió = dokumentumdosszié (etimológiailag: levélhordó tárca ): Lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek megvilágítják valakinek egy területen
Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS
Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS Társadalomismeret CSM1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős
TANTÁRGYLEÍRÁS. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Ajánlott részvétel az előadásokon. A félév során egy alkalommal írjanak zárthelyi dolgozatot.
A nevelés történeti alapjai CGB1101 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói Imre főiskolai tanár A hallgatók megismertetése az
TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképz Fiskolai Kar TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat
a nevelési oktatási intézmények részére
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A a nevelési oktatási intézmények részére Melléklet a 32/2008. (XI.24.)OKM rendelethez 10 számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelethez Iskolák 1. A pedagógusok
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr
Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Pedagógiai terapeuta pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2014/2015. tanév Győr Kötelező ismeretkör tételei:
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet Magyar és Általános Nyelvészeti Intézet 1.4 Szakterület
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga Alapozó és szakmai törzstárgyak tételsora a tételek: társadalomelméleti/szociológiaelméleti/szociológiatörténeti
PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM
PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:
Egészségügyi szervező alapszak egészségturizmus-szervező szakirány I. évfolyam 2015-2016-os tanév 1. félév programjai
alapszak egészségturizmus-szervező szakirány I. évfolyam 2015-2016-os tanév 1. félév programjai 1 Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet 2015/2016-os tanév 1. félévének
Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ. Pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés egységesen kötelező képzési szakasza
Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ Pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés egységesen kötelező képzési szakasza I. évfolyam 2014/2015. tanév ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A képzés helyszíne:
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.
KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK RENDSZERE TANTÁRGY KÓDJA: MS 7001 MEGHIRDETÉS FÉLÉVE: 1. FÉLÉV KREDITPONT: 3
"A" TÍPUSÚ ÁLTALÁNOSAN KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK RENDSZERE TANTÁRGY KÓDJA: MS 7001 MEGHIRDETÉS FÉLÉVE: 1. FÉLÉV KREDITPONT: 3 8 ÓRA FÉLÉV LEVELEZŐ : CSIKÓS BEÁTA FŐISKOLAI ADJUNKTUS A
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4
Kérelem. ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS szakirányú továbbképzés. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2011.
Kérelem ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS szakirányú továbbképzés Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2011. 1. KÉPZÉSI PROGRAMM A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni Egyetem 4032 Debrecen, Egyetem
2010. február-március HÍRLÁNC
2010. február-március HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben 2010 elején induló akkreditált és
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 10-0061-05; Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1290
A HEVES MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2014. évi TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJAI Felnőttképzési nyilvántartási szám: 10-0061-05; Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1290 Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Az
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Neveléselmélet, nevelésfilozófia
Neveléselmélet, nevelésfilozófia B1621 Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 koll B1113 Az előadásokon való részvételre a Nyíregyházi Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának 8. 1 pontja
A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak
KRE TVSz 10. függelék 2012.05.10. A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 10. FÜGGELÉK 1. Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben, mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző
A fogyatékossághoz vezetõ út
07Kende-Nemenyi(1).qxd 2005.02.23. 9:37 Page 199 KENDE ANNA NEMÉNYI MÁRIA A fogyatékossághoz vezetõ út A 2003-as év elsõ felében, az iskolaérettségi vizsgálatok idõszakában kutatást végeztünk beiskolázás
HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy 2-2 - 1-0 óraszámokra Készítette: Nagy János munkaközösség-vezető Ellenőrizte:
KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése
A tanárjelölt személyiségfejlesztése PDB2304L Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár A kurzus
KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK
KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK HR SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1. A szakirányú továbbképzési szakok megnevezése: HR szakjogász 2. A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: HR szakjogász
A típusú tárgyak tantárgyleírásai
A típusú tárgyak tantárgyleírásai 1 2 TANTÁRGYLEÍRÁS Digitális kommunikáció, távoktatás PDB1000 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+4 G - Dr. Dráviczki Sándor főiskolai
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Klasszikus
A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16
A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16 Család- és gyermekvédő tanár szakképzettség Tanár szak tételei 1. A tanulói személyiség megismerésének és fejlesztésének pedagógiaipszichológiai lehetőségei és
KÖVETELMÉNYEK. 2016/17. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet
KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 1. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológia Intézeti Tanszék Nappali képzés Bevezetés a pszichológiába TAB 1201
Általános Iskola 1 Helyi tanterv 2013. 2030 Érd, Fácán köz 1. Módisítva: 2014. 7.-8. évfolyam
Sportiskolai Általános Iskola 1 Helyi tanterv 2013. 2030 Érd, Fácán köz 1. Módisítva: 2014. H E L Y I T A N T E R V KÉMIA 7.-8. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK
Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató
2016 2017 Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató Debreceni Református Hittudományi Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Pápai Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
KÖVETELMÉNYEK. Általános- és fejlődéslélktan Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.
Általános- és fejlődéslélktan SPB 2101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Almássy Zsuzsanna, főiskolai adjunktus A kollokviummal
Ügyvitel ágazat Ügyvitel szakmacsoport 54 346 02 Ügyviteli titkár Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14.
Ügyvitel ágazat Ügyvitel szakmacsoport 54 346 02 Ügyviteli titkár Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14. évfolyam HELYI TANTERV KECSKEMÉTI LESTÁR PÉTER SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
TBL05A01 Bevezetés a matematikába. 2 7 m K I.
TBL05A01 Bevezetés a matematikába 2 7 m K I. CÉL: A matematikatanítás feladatainak, lehetőségeinek megismertetése. A legfontosabb matematikai alapok felfrissítése, a hallgatók matematikai kompetenciájának
TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK
TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 1. Az osztott képzésben megvalósuló tanári mesterszakon tanulmányokat folytató
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
Pszichológia alapképzési szak tantárgytematikái
8.1.. Pszichológia alapképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány mester nappali
az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez
KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Alternatív kerettantervek szerint működő iskolák Alternatív
Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...
A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka
Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90
2013 Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16
A tanári záróvizsga tételsorai 2015/2o16 Család- és gyermekvédő tanár szakképzettség Tanár szak tételei 1. A tanulói személyiség megismerésének és fejlesztésének pedagógiaipszichológiai lehetőségei és
KÖVETELMÉNYEK. 20. századi reformok és hagyományok. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Vincze Tamás főiskolai adjunktus
KÖVETELMÉNYEK 20. századi reformok és hagyományok Tantárgy kódja PDB 1102 L Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 2+0 gyak.) Előfeltétel (tantárgyi kód) PDB 1103 L Tantárgyfelelős
KÖVETELMÉNYRENDSZER. Tantárgy előadójának neve: Dr. Csillag András egyetemi tanár. Tanév: 2012/2013.
KÖVETELMÉNYRENDSZER Semmelweis Egyetem Oktatási szervezeti egység megnevezése: Általános Orvostudományi Kar Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Tantárgy neve: anatómia, sejt-, szövet- és fejlődéstan
Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat I. évfolyam. 2015-2016-os tanév 1. félév programjai
Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat I. évfolyam 2015-2016-os tanév 1. félév programjai Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány programtervezete 2015-2016-os tanév 1.
A TÁMOGATÓ SZOLGÁLATI KÉPZÉSEK OKTATÁSI PROGRAMJA
A TÁMOGATÓ SZOLGÁLATI KÉPZÉSEK OKTATÁSI PROGRAMJA Nemzeti Erőforrás Minisztérium Budapest Engedélyezési szám:52998-1/2010-0016szfö SK Engedélyezte: Nyitrai Imre Helyettes államtitkár Intézményi akkreditációs
KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK
KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK JOGI SZAKOKLEVELES HR SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1. A szakirányú továbbképzési szakok megnevezése: Jogi szakokleveles HR szaktanácsadó 2. A szakképzettség
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgyfelelős tanszék kódja. A foglalkozáson való részvétel:
A magyar nyelv és irodalom tantárgy-pedagógiája I. TAB 2304 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+1 G Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB 1304 A hallgató a TVSZ. figyelembevételével
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű
KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása
Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV. az Irodalom 7. tanításához
Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page 1 Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV az Irodalom 7. tanításához Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page
Sarkadi Általános Iskola
Sarkadi Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 0 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei... 3 1.1.1. Az nevelő-oktató munkánk sajátos pedagógiai
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.
Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit
Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára
Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára Rendelkezésre álló órakeret: heti 1 óra = 32 óra Célok és feladatok A bölcsesség
Könyvtárpedagógiai-program
Könyvtárpedagógiai program Általános könyvtárpedagógiai rész. Az iskolai könyvtár rövid bemutatása, helye az iskola pedagógiai programjában Az iskolai könyvtár a Vajda János Gimnázium szerves része, az
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet
A MODULOK ÉS A TANTÁRGYAK OKTATÁSI PROGRAMJAI
A modulok oktatási programja II. fejezet A MODULOK ÉS A TANTÁRGYAK OKTATÁSI PROGRAMJAI 41 Ápolási asszisztens képzés 42 A modulok oktatási programja TÁRSADALOM ISMERETEK (0.1. 1. 1.) A modul célja: A társadalom,
KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék
2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)
KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet)
A nyelvtudomány alapjai MAO1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Minya Károly
Közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szak
I. A szakirányú továbbképzés neve: Közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szak Közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szak II. A szakirányú továbbképzési
MUNKATERV A tanév helyi rendje 2015/2016.
Veszprémi SZC Öveges József Szakképző Iskolája és Kollégiuma 8184 Balatonfűzfő, Gagarin u. 27. MUNKATERV A tanév helyi rendje 2015/2016. időpont program felelős (felelősök) augusztus 31. 17 00, osztályfőnökök,
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 2014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szerkesztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Technikai
KÖZLEMÉNY. a pedagógusképző felsőoktatási intézmények által 2003 ra meghirdetett, pedagógus szakvizsgára felkészítő képzésekről
KÖZLEMÉNY a pedagógusképző felsőoktatási intézmények által 2003 ra meghirdetett, pedagógus szakvizsgára felkészítő képzésekről A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény határozza
Budapest, 2014. Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen és hiábavaló marad.
A Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen
A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre.
Tantárgy neve: Stratégiai tervezés Kódja: NBG_GI832K4 Kreditszáma: 4 A tanóra típusa és száma: (2 óra előadás + 2 óra gyakorlat) / hét Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): kollokvium
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. OM azonosító: 037768 KLIK azonosító: 123008
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület SZÁZHALOMBATTAI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Rigó Katalin intézményvezető Készítés dátuma: 2013. márc.31. Jóváhagyta:
KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez
KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés
BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Célok és feladatok A bölcsesség a mindennapi élet része, természetesen nem a nagy filozófusok tanításainak ismerete, hanem a bölcsesség életirányító
Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.
Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15.
PEDAGÓGIAI PROGRAM Nevelési program helyi tanterv Átdolgozott változat 2014.09.15. Készült és átdolgozásra került a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,
KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK:TANTÁRGYI PROGRAMOK
1/25 oldal KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK:TANTÁRGYI PROGRAMOK I. ALAPOZÓ TANTÁRGYAK Tantárgy: A pszichológia biológiai alapjai Tantárgyfelelős: Dr. Márkus Attila
Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa:
A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa: 1 óra Kémiai kötések és kölcsönhatások halmazokban: Anyai rendszerek: Kémiai
2015-2016. TÁRSADALOMISMERET KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK. ETE_Társadalomismeret_2015_urbán
2015-2016. TÁRSADALOMISMERET KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK ETE_Társadalomismeret_2015_urbán A TÁRSADALMI SZABÁLYOK 1./A A társadalmi együttélési szabályok 11o./ 7.tétel / a társadalmi szerződés
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika
TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA,ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT FIZIKA HELYI TANTERV 7 8. évfolyam SZEGHALOM 2009 CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskolai fizikatanítás
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet Református Tanárképző Kar 1.4 Szakterület valláspedagógia