SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS AZ NKTH-OTKA H07-B ES SZÁMÚ PROJEKTHEZ
|
|
- Viktória Szilágyiné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZAKMAI ZÁÓJELETÉS AZ KT-TKA 07-B-7491-ES SZÁMÚ PJEKTEZ 1. Szekvenciálisan jelölhető enzimszubsztrátok A kutatás fő célja olyan mátrix-metalloproteináz enzim (MMP-) szubsztrátok előállítása volt, amelyek lehetővé teszik annak két fluoreszcens jelzővegyülettel való jelzését, Fluoreszcens ezonancia Energia Transzfer (FET) rendszerű szubsztrátok előállítása céljából. Ennek első lépéseként olyan peptid alapú enzimszubsztrátot készítettünk, melyet propargil-, és jódbenzol funkciós csoportokat tartalmazó, nem természetes aminosavakkal (propargil-glicin, jódtirozin) módosítottunk. Tervünk az volt, hogy az első azid-tartalmú jelzővegyületet Cu(I) katalizált azid-alkin 1,-dipoláris cikloaddícióval (ún. klikk reakcióval) vigyük be. Ezt követően az aril-jodid részen kivitelezett Sonogashira kapcsolással újabb acetiléncsoportot alakítsunk ki, majd a második jelzést az első jelzővegyülethez hasonlóan kapcsoljuk. Az ily módon kivitelezett, egy üstben szekvenciálisan végrehajtott Sonogashira-Klikk reakciósort modellvegyületeken teszteltük, és a jó hozamok fényében úgy ítéltük meg, hogy ezen eljárás ígéretesnek tűnik biomolekulák kettős jelölésére (Lőrincz et al, Synthesis 009, 57 5). Elgondolásunk működött is, sajnos azonban igen alacsony hozammal eredményezte a kettősen jelölt peptidet. Alternatív megoldásként a terminális acetilének és ciklooktinok reaktivitásbeli különbségét terveztük kiaknázni. Tudniillik, míg a terminális acetilének szobahőmérsékleten csak rézionok jelenlétében reagálnak azido csoport tartalmú vegyületekkel, addig a ciklooktinok a gyűrűfeszültség miatt nem igényelnek katalizátort. CyC CyC-Ala-PrGly- A Pep1 Et 1 CyC-Gly-Pro-Leu-Gly-Val-Arg-PrGly- Pep CyC: PrGly: C Et 1. Ábra. Szekvenciálisan jelölhető peptidek és az alkalmazott jelzővegyületek.
2 Fluorescence intensity / A.U. Előállítottunk tehát olyan szubsztrát-szekvenciát, melybe propargil-glicint, mint terminális acetilént tartalmazó aminosavat építettünk, illetve -terminálisát ciklooktintartalmú karbonsavszármazékkal acileztük (1. Ábra). Ezen elgondolásunk beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Sikerrel valósítottuk meg az ily módon módosított szubsztrát kettős jelölését szekvenciális módon. Az első azidtartalmú fluorofórt a ciklooktinhoz kötöttük, majd teljes konverziót követően réz (I) ionok jelenlétében reagáltattuk az acetiléncsoportot a második azidtartalmú jelzővegyülettel. Az eljárás hatékonyságát jól jelzik a két lépés után megfigyelhető magas hozamok (1. Táblázat). 1. Táblázat. Dual labeling of model compounds [a] Entry Model compound Label 1 Yield 1 Label Yield [%] [b,c] [%] [b,c] 1 Pep Pep Pep1 76 (66) Pep >99 (8) 1 >99 (65) 5 Pep 98 (89) 95 (60) 6 Pep 78 (68) Pep [a] Click reactions in solution [b] Determined by integration of the PLC traces of the crude products at 0, 410 and 500 nm after 1 h [c] numbers in parentheses indicate isolated yields A kettősen jelölt enzimszubsztrátot ezt követően MMP- hatásának vetettük alá és követtük a fluoreszcens spektrum-beli változásokat. A mérési eredmények rámutattak, hogy az enzimatikus hidrolízis mértékével arányosan a FET kommunikáció a két fluorofór közt megszűnik (. Ábra) h I 470 / I Time / min 0-1 h wavelength / nm. Ábra. Spectral changes of -Pep- (1 M) in the presence of activated MMP- (4 nm) in TCB buffer at 7 C; inset: changes in the ratio of the monitored wavelengths
3 A módszer hatékonyságát egyéb rendszerek esetében is demonstráltuk. Így sikerrel valósítottuk meg egy fehérje kettős jelölését, illetve a peptidek kettős jelölését fluoreszcens szilika nanorészecskékkel és szerves fluorofórral (. Ábra). (Az eredményekről bővebben ld. Kele et al Angew. Chem. Int. Ed. 009, 48(),44-47) A FET alkyne modified BSA Cu(I) : CyC- : terminal alkyne B Pep1 FET azido-modified shell-doped silica nanoparticles Cu(I) : CyC- : terminal alkyne. Ábra. BSA kettős jelölése (A); Peptid kettős jelölése nanorészecskével és szerves fluorofórral (B). Ez utóbbi módszert sikerrel alkalmaztuk olyan MMP- szubsztráttal módosított fluoreszcens szilika nanorészecske kettős jelölésében, amellyel képesek voltunk az MMP- kimutatására igen kis koncentrációkban (1 M). (Az eredményekről bővebben ld. Achatz et al ChemBioChem 009, 10, 16-0).. Klikk reakcióban alkalmazható fluorofórok előállítása Munkánk egyik mellékágaként a kettős jelölésben alkalmazható, klikk reakcióba vihető fluorofórok számát kívántuk gyarapítani. Ezen kísérletek eredményeként egy sor azid, acetilén, vagy ciklooktin-tartalmú fluoreszcens vegyületet állítottunk elő, melyeket sikerrel alkalmaztunk úgy modellvegyületek, mint sejtek membránjának jelzésére. Különös jelentőséggel bírnak azon jelzővegyületeink, melyek a távoli vörös, közeli I tartományban gerjeszthetők, illetve emittálnak. Ezek alkalmazásával ugyanis kiküszöbölhető az élő szervezetek ún. autofluoreszcenciája (háttérfluoreszcencia) ezáltal még jobb jel/zaj arányt
4 eredményezve. Előállítottunk olyan fluorofórokat is melyek az ún. megastokes fluorofórok családjába tartoznak. Ezekre jellemző, hogy a gerjesztési és emisziós hullámhosszuk közti távolság (Stokes eltolódás) 100 nm feletti. Az ilyen fluorofórok alkalmazása különösen FET alkalmazásokban jelentős, mivel az egyes fluorofórok gerjesztési és emissziós sávjai jól elválnak, ezáltal nagyobb detektálási érzékenységet eredményeznek. (Az eredményekről bővebben ld. Kele et al rg. Biomol. Chem 009, 7, , illetve agy et al. Chem. Asian J. elfogadva.). S Et B F F Et Cl Cl 4 Bu S Bu S = a: C C b: C C C 4. Ábra. Klikkelhető fluorofórok és alkalmazásuk sejtek jelölésében
5 5. Ábra. Klikk-megaStokes festékek és alkalmazásuk.. Összefoglalás Az eredeti terveket sikerrel megvalósítottuk. A kezdeti nehézségeket (alacsony hozamú Sonogashira-Klikk szekvencia) megoldottuk oly módon, hogy kihasználtuk az acetilének és cikloalkinek eltérő reaktivitását. Az ily módon előállított peptideket sikeresen jelöltük magas hozammal két fluorofórral. Módszerünk általános használhatóságát egyéb példákon is bemutattuk. Ezen kívül előállítottunk számos klikk reakcióra alkalmas fluoreszcens jelzővegyületet is. Ezek közül különösen jelentősek azok az ún megastokes festékek amelyek a távoli vörös, közeli I tartományban emittálnak. Eredményeinkről a fent említett 5 folyóiratban (Angew. Chem. Int. Ed; rg. Biomol. Chem; Synthesis; ChemBioChem, Chem. Asian J.) adtunk számot, illetve részt vettünk az MTA eterociklusos Munkabizottsági ülésén Balatonszemesen, és a thods and Applications in Fluorescence (MAF) 11-ik kongresszusán Budapesten. Budapest, 009. november. Kele Péter egyetemi adjunktus
Ragyogó molekulák: dióhéjban a fluoreszcenciáról és biológiai alkalmazásairól
Ragyogó molekulák: dióhéjban a fluoreszcenciáról és biológiai alkalmazásairól Kele Péter egyetemi adjunktus Lumineszcencia jelenségek Biolumineszcencia (biológiai folyamat, pl. luciferin-luciferáz) Kemilumineszcencia
Bioortogonális jelzésre alkalmas azid tartalmú fluorogén jelzővegyületek tervezése, előállítása és tesztelése
Bioortogonális jelzésre alkalmas azid tartalmú fluorogén jelzővegyületek tervezése, előállítása és tesztelése doktori értekezés tézisei Herner András okleveles vegyész Témavezető: Dr. Kele Péter tudományos
8. A kémiai biológia alapfogalmai. Jelzések bevitele, Bioortogonalitás. Stop kodon szupresszió
8. A kémiai biológia alapfogalmai Jelzések bevitele, Bioortogonalitás. Stop kodon szupresszió 8. Kémiai biológia Szintetikus Kémia N N N N OAc Fluorofórok Kémiai biológia N 3 SO 2 R HOH HO HO H H H OH
Zárójelentés a Sonogashira reakció vizsgálata című 48657sz. OTKA Posztdoktori pályázathoz. Novák Zoltán, PhD.
Zárójelentés a Sonogashira reakció vizsgálata című 48657sz. OTKA Posztdoktori pályázathoz Novák Zoltán, PhD. A Sonogashira reakciót széles körben alkalmazzák szerves szintézisekben acetilénszármazékok
Proteinchip technológia - alkalmazások
Proteinchip technológia - alkalmazások Fehérje felfedezés Fehérje tisztítás Fehérje azonosítás peptidtérképezés, bio / betegség markerek Fehérje karakterizálás (epitóp térképezés, foszforilációs, glikolizációs
PANNON EGYETEM. Rézkatalizált azid-alkin cikloaddíció: szintézis és katalizátorfejlesztés. A PhD értekezés tézisei
PANNON EGYETEM Rézkatalizált azid-alkin cikloaddíció: szintézis és katalizátorfejlesztés A PhD értekezés tézisei Készítette: Fehér Klaudia okleveles vegyészmérnök Témavezető: Skodáné Dr. Földes Rita egyetemi
Speciális fluoreszcencia spektroszkópiai módszerek
Speciális fluoreszcencia spektroszkópiai módszerek Fluoreszcencia kioltás Fluoreszcencia Rezonancia Energia Transzfer (FRET), Lumineszcencia A molekuláknak azt a fényemisszióját, melyet a valamilyen módon
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév Készült: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékén 2012.12.17. Összeállította Szilvágyi Gábor PhD hallgató Tartalomjegyzék Orgován
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok december 6. 18:00 Posztoczky Károly Csillagvizsgáló, Tata Posztoczky Károly
Kutatási programunk fő célkitűzése, az 2 -plazmin inhibitornak ( 2. PI) és az aktivált. XIII-as faktor (FXIIIa) közötti interakció felderítése az 2
Kutatási programunk fő célkitűzése, az -plazmin inhibitornak ( PI) és az aktivált XIII-as faktor (FXIIIa) közötti interakció felderítése az PI N-terminális szakaszának megfelelő különböző hosszúságú peptidek
Bioortogonális jelzésre alkalmas azid tartalmú fluorogén jelzővegyületek tervezése, előállítása és tesztelése
Bioortogonális jelzésre alkalmas azid tartalmú fluorogén jelzővegyületek tervezése, előállítása és tesztelése doktori értekezés Herner András okleveles vegyész Témavezető: Dr. Kele Péter tudományos főmunkatárs
Fluoreszcencia módszerek (Kioltás, Anizotrópia, FRET)
Fluoreszcencia módszerek (Kioltás, Anizotrópia, FRET) Biofizika szeminárium PTE ÁOK Biofizikai Intézet Huber Tamás 2014. 02. 11-13. A gerjesztett állapotú elektron lecsengési lehetőségei Gerjesztés Fluoreszcencia
Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén
Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny 2015. április 24. Név: E-mail cím: Egyetem: Szak: Képzési szint: Évfolyam: Pontszám: Név: Pontszám: / 3 pont 1. feladat Egy C 4 H 10 O 3 összegképletű vegyület 0,1776
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny 2015. április 24. Név: E-mail cím: Egyetem: Szak: Képzési szint: Évfolyam: Pontszám: Név: Pontszám: / 3 pont 1. feladat Egy C 4 H 10 O 3 összegképletű vegyület 0,1776
transzporter fehérjék /ioncsatornák
Sejtpenetráló peptidek biológiailag aktív vegyületek sejtbejuttatásában Bánóczi Zoltán MTA - ELTE Peptidkémiai kutatócsoport megalakulásának 50. évfordulója 2011.12.09 Sejtpenetráló peptidek rövid, pozitívan
Bevezetés a fluoreszcenciába
Bevezetés a fluoreszcenciába Gerjesztett Excited Singlet szingulett Manifold állapot S1 Jablonski diagram Belső internal konverzió conversion S2 k isc k -isc Triplett állapot Excited Triplet Manifold T1
AMINOKARBONILEZÉS ALKALMAZÁSA ÚJ SZTERÁNVÁZAS VEGYÜLETEK SZINTÉZISÉBEN
AMIKABILEZÉS ALKALMAZÁSA ÚJ SZTEÁVÁZAS VEGYÜLETEK SZITÉZISÉBE A Ph.D. DKTI ÉTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Takács Eszter okleveles vegyészmérnök Témavezető: Skodáné Dr. Földes ita egyetemi docens, az MTA
Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése, diagnosztikai alkalmazásai
Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése, diagnosztikai alkalmazásai Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése Kereskedelmi forgalomban kapható készülékek 1 Fogalmak
Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában
Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Fazekas Péter Témavezető: Dr. Szépvölgyi János Magyar Tudományos Akadémia, Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai
Fluoreszcencia módszerek (Kioltás, Anizotrópia, FRET) Modern Biofizikai Kutatási Módszerek
Fluoreszcencia módszerek (Kioltás, Anizotrópia, FRET) Modern Biofizikai Kutatási Módszerek 2012. 11. 08. Fotonok és molekulák ütközése Fény (foton) ütközése a molekulákkal fényszóródás abszorpció E=hν
Bioortogonális jelzésre alkalmas kémiai hírvivők és fluoreszcens jelzővegyületek szintézise és alkalmazása
Bioortogonális jelzésre alkalmas kémiai hírvivők és fluoreszcens jelzővegyületek szintézise és alkalmazása doktori értekezés tézisei Cserép Balázs Gergely okleveles vegyész Témavezető: Dr. Kele Péter tudományos
VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALOIDOK
VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALIDK Biczók László, Miskolczy Zsombor, Megyesi Mónika, Harangozó József Gábor MTA Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet Hordozóanyaghoz kötődés fluoreszcenciás
A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december
A projekt címe: Egészségre ártalmatlan sterilizáló rendszer kifejlesztése A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december A konzorcium vezetője: A konzorcium tagjai: A
Abszorpció, emlékeztetõ
Hogyan készültek ezek a képek? PÉCI TUDMÁNYEGYETEM ÁLTALÁN RVTUDMÁNYI KAR Fluoreszcencia spektroszkópia (Nyitrai Miklós; február.) Lumineszcencia - elemi lépések Abszorpció, emlékeztetõ Energia elnyelése
Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel készítette: Felföldi Edit környezettudomány szakos
Fluoreszcencia 2. (Kioltás, Anizotrópia, FRET)
Fluoreszcencia 2. (Kioltás, Anizotrópia, FRET) Gerjesztés A gerjesztett állapotú elektron lecsengési lehetőségei Fluoreszcencia 10-9 s k f Foszforeszcencia 10-3 s k ph 10-15 s Fizika-Biofizika 2. Huber
Világító molekulák: Új típusú, szolvatokróm fluorofórok előállítása, vizsgálata és alkalmazásaik
Világító molekulák: Új típusú, szolvatokróm fluorofórok előállítása, vizsgálata és alkalmazásaik Kéki Sándor Alkalmazott Kémiai Tanszék, Debreceni Egyetem MTA Felolvasó Ülés Budapest, 217. január 24. Vázlat
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok április 3. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)
Alkinilezett kromonszármazékok előállítása Sonogashira reakcióval
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Alkinilezett kromonszármazékok előállítása Sonogashira reakcióval Ábrahám Anita Témavezető: Dr. Patonay Tamás egyetemi tanár Debreceni Egyetem Kémiai Tudományok
HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA
HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA POLI(N-IZOPROPIL-AKRILAMID) MIKROGÉL RÉSZECSKÉKEN Róth Csaba Témavezető: Dr. Varga Imre Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Természettudományi Kar Kémiai Intézet 2015. december
A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI
A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI 98. kötet Szerkeszti CSÁKVÁRI BÉLA A szerkeszt bizottság tagjai DÉKÁNY IMRE, FARKAS JÓZSEF, FONYÓ ZSOLT, FÜLÖP FERENC, GÖRÖG SÁNDOR, PUKÁNSZKY BÉLA, TÓTH
Biomolekuláris nanotechnológia. Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium
Biomolekuláris nanotechnológia Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium Az élő szervezetek példája azt mutatja, hogy a fehérjék és nukleinsavak kiválóan alkalmasak önszerveződő molekuláris
A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt idıtartama: 2009. október 2012. december
A projekt címe: Egészségre ártalmatlan sterilizáló rendszer kifejlesztése A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt idıtartama: 2009. október 2012. december A konzorcium vezetıje: A konzorcium tagjai: A
Proteinchip technológia - alkalmazások
Proteinchip technológia - alkalmazások Fehérje felfedezés Fehérje tisztítás Fehérje azonosítás peptidtérképezés, bio / betegség markerek Fehérje karakterizálás (epitóp térképezés, foszforilációs, glikolizációs
1. Egyetértek Professzor asszony azon véleményével, hogy sok esetben az ábrák tömörítése a
Válasz Skodáné Dr. Földes Rita, az MTA doktora, egyetemi tanár bírálatára Hálásan köszönöm Professzor asszonynak értekezésem alapos és részletekbe menő véleményezését, amellyel visszaigazolja kutatásaink
6. Fehérjék kimutatása. Biokémiai és sejtszintű vizsgálatok
6. Fehérjék kimutatása. Biokémiai és sejtszintű vizsgálatok Immunaffinitás, ellenanyagok. Western-blot, ELISA, FACS, immuncitokémia, mikroszkópok (fény, EM, fluoreszcens, konfokális) 6. Fehérjék kimutatásának
Korszerű tömegspektrometria a. Szabó Pál MTA Kémiai Kutatóközpont
Korszerű tömegspektrometria a biokémi miában Szabó Pál MTA Kémiai Kutatóközpont Tematika Bevezetés: ionizációs technikák és analizátorok összehasonlítása a biomolekulák szemszögéből Mikromennyiségek mintaelőkészítése
Dr. JUVANCZ ZOLTÁN Óbudai Egyetem Dr. FENYVESI ÉVA CycloLab Kft
Dr. JUVANCZ ZOLTÁN Óbudai Egyetem Dr. FENYVESI ÉVA CycloLab Kft Atom- és molekula-spektroszkópiás módszerek Módszer Elv Vizsgált anyag típusa Atom abszorpciós spektrofotometria (AAS) A szervetlen Lángfotometria
Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére
Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére Az ASEA-ban található reaktív molekulák egy komplex szabadalmaztatott elektrokémiai folyamat, mely csökkenti és oxidálja az alap sóoldatot,
Az ellenanyagok orvosbiológiai. PhD kurzus 2011/2012 II. félév
Az ellenanyagok orvosbiológiai alkalmazása PhD kurzus 2011/2012 II. félév Ellenanyaggal működő módszerek Analitikai felhasználás Analitikai felhasználás Ellenanyag / antigén kapcsolódás Az Ab/Ag kapcsolat
EGYSEJTŰ REAKTOROK BIOKATALÍZIS:
EGYSEJTŰ REAKTOROK BIOKATALÍZIS: A GÉNMÓDOSÍTÁSTÓL AZ IPARI FERMENTÁCIÓIG SZAMECZ BÉLA BIOKATALÍZIS - DEFINÍCIÓ szerves vegyületek átalakítása biológiai rendszer a katalizátor Enzim: élő sejt vagy tisztított
1. feladat. Versenyző rajtszáma: Mely vegyületek aromásak az alábbiak közül?
1. feladat / 5 pont Mely vegyületek aromásak az alábbiak közül? 2. feladat / 5 pont Egy C 4 H 8 O összegképletű vegyületről a következő 1 H és 13 C NMR spektrumok készültek. Állapítsa meg a vegyület szerkezetét!
Áramlási citometria, sejtszeparációs technikák. Immunológiai és Biotechnológiai Intézet ÁOK, PTE
Áramlási citometria, sejtszeparációs technikák Immunológiai és Biotechnológiai Intézet ÁOK, PTE Az áramlási citometria elve Az áramlási citometria ( Flow cytometria ) sejtek gyors, multiparaméteres vizsgálatára
OPTIKA. Fénykibocsátás mechanizmusa fényforrás típusok. Dr. Seres István
OPTIKA Fénykibocsátás mechanizmusa Dr. Seres István Bohr modell Niels Bohr (19) Rutherford felfedezte az atommagot, és igazolta, hogy negatív töltésű elektronok keringenek körülötte. Niels Bohr Bohr ezt
Peptidek LC-MS/MS karakterisztikájának javítása fluoros kémiai módosítással, proteomikai alkalmazásokhoz
Peptidek LC-MS/MS karakterisztikájának javítása fluoros kémiai módosítással, proteomikai alkalmazásokhoz Dr. Schlosser Gitta tudományos munkatárs MTA-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport MedInProt Tavaszi Konferencia
Bioinformatika 2 5.. előad
5.. előad adás Prof. Poppe László BME Szerves Kémia és Technológia Tsz. Bioinformatika proteomika Előadás és gyakorlat 2009. 03. 21. Fehérje térszerkezet t megjelenítése A fehérjék meglehetősen összetett
Szerves oldott anyagok molekuláris spektroszkópiájának alapjai
Szerves oldott anyagok molekuláris spektroszkópiájának alapjai 1. Oldott molekulában lejátszódó energetikai jelenségek a Jablonski féle energia diagram alapján 2. Példák oldatok abszorpciójára és fotolumineszcenciájára
NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen
NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen Készítette: Battistig Nóra Környezettudomány mesterszakos hallgató A DOLGOZAT
PhD értekezés tézisei. Funkcionalizált β-aminosavak szintézisei gyűrűnyitó/keresztmetatézis reakcióval. Kardos Márton
PhD értekezés tézisei Funkcionalizált β-aminosavak szintézisei gyűrűnyitó/keresztmetatézis reakcióval Kardos Márton Témavezetők: Prof. Dr. Fülöp Ferenc Prof. Dr. Kiss Loránd Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerkémiai
Több oxigéntartalmú funkciós csoportot tartalmazó vegyületek
Több oxigéntartalmú funkciós csoportot tartalmazó vegyületek Hidroxikarbonsavak α-hidroxi karbonsavak -Glikolsav (kézkrémek) - Tejsav (tejtermékek, izomláz, fogszuvasodás) - Citromsav (citrusfélékben,
Bioortogonális jelölésre alkalmas fluoreszcens jelölőmolekulák előállítása és vizsgálata
Tudományos Diákköri Dolgozat HERNER ANDRÁS Bioortogonális jelölésre alkalmas fluoreszcens jelölőmolekulák előállítása és vizsgálata Témavezető: Dr. Kele Péter ELTE-TTK Kémiai Intézet Eötvös Loránd Tudományegyetem
HORDOZÓS KATALIZÁTOROK VIZSGÁLATA SZERVES KÉMIAI REAKCIÓKBAN
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDMÁYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRÖKI ÉS BIMÉRÖKI KAR LÁH GYÖRGY DKTRI ISKLA HRDZÓS KATALIZÁTRK VIZSGÁLATA SZERVES KÉMIAI REAKCIÓKBA Ph.D. értekezés tézisei Készítette Témavezető Kiss
Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata
Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi
Fluorozott ruténium tartalmú katalizátorok előállítása és alkalmazása transzfer-hidrogénezési reakciókban
ELTE TTK, Környezettan BSc, Szakdolgozat védés Budapest, 2013. június 17. 1/11 luorozott ruténium tartalmú katalizátorok előállítása és alkalmazása transzfer-hidrogénezési reakciókban öldesi Marcella ELTE
ZÁRÓJELENTÉS. OAc. COOMe. N Br
ZÁRÓJELETÉS A kutatás előzményeként az L-treoninból kiindulva előállított metil-[(2s,3r, R)-3-( acetoxi)etil-1-(3-bróm-4-metoxifenil)-4-oxoazetidin-2-karboxilát] 1a röntgendiffrakciós vizsgálatával bizonyítottuk,
Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata. Két cellás H-típusú MFC
Mikrobiológiai üzemanyagcella Microbial Fuel Cell - MFC Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata Elektród anyagok Grafit szövet: Grafit lap: A mikrobiológiai üzemanyagcella (Microbial
Kondenzált piridazinszármazékok funkcionalizálása és ligandumként való alkalmazása
Kondenzált piridazinszármazékok funkcionalizálása és ligandumként való alkalmazása Doktori értekezés tézisei agy Tibor Zsigmond Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémia Doktori Iskola, Szintetikus kémia, anyagtudomány
Ciklodextrinek alkalmazási lehetőségei kolloid diszperz rendszerekben
Ciklodextrinek alkalmazási lehetőségei kolloid diszperz rendszerekben Vázlat I. Diszperziós kolloidok stabilitása általános ismérvek II. Ciklodextrinek és kolloidok kölcsönhatása - szorpció - zárványkomplex-képződés
1. feladat. Versenyző rajtszáma:
1. feladat / 4 pont Válassza ki, hogy az 1 és 2 anyagok közül melyik az 1,3,4,6-tetra-O-acetil-α-D-glükózamin hidroklorid! Rajzolja fel a kérdésben szereplő molekula szerkezetét, és értelmezze részletesen
Á Ő ö Ö ő ú ő ö ő ú ö ő ö Á Ö ö Í ö ő ő ü ü ű ő Í ő ü ö ö ő ö ö ő Í ü ű Í Í Á Í Á Áú ú Í Ü ö ö É ú ü ö ú ö ü Í ő Á ő ü ő Á ú Ö Í Á Í ú Á ű Á ú ú Á ű ő ö ö ö ü ő Á Á Á Á Ő Á Á Ő É Á Á ö Í ő ü ü ü ö Á Í
Királis aminoalkil-foszfin ligandumok platina(ii)- komplexeinek koordinációs kémiai vizsgálata
Királis aminoalkil-foszfin ligandumok platina(ii)- komplexeinek koordinációs kémiai vizsgálata Szerző: Szabó Zsófi, II. éves vegyészmérnök BSc Témavezetők: Dr. Bakos József Professor Emeritus, Császár
9. Szilárdfázisú szintézisek. oligopeptidek, oligonukleotidok
9. Szilárdfázisú szintézisek oligopeptidek, oligonukleotidok Peptidszintézis Amidkötés kialakítása R O OH + H 2 N Q R O Q N + H 2 O H R O OH + H 2 N Q R O O + H 3 N Q sav-bázis reakció már nem nukleofil
Funkcionalizált, biciklusos heterociklusok átalakításai sztereokontrollált gyűrűnyitó metatézissel
Funkcionalizált, biciklusos heterociklusok átalakításai sztereokontrollált gyűrűnyitó metatézissel Benke Zsanett, Nonn Melinda, Fülöp Ferenc, Kiss Loránd Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerkémiai Intézet
9. Szilárdfázisú szintézisek. oligopeptidek, oligonukleotidok
9. Szilárdfázisú szintézisek oligopeptidek, oligonukleotidok Peptidszintézis Amidkötés kialakítása R H + H 2 Q R Q + H 2 H R H + H 2 Q R + H 3 Q sav-bázis reakció már nem nukleofil Amidkötés kialakítása
6. Fehérjék kimutatása. Biokémiai és sejtszintű vizsgálatok
6. Fehérjék kimutatása. Biokémiai és sejtszintű vizsgálatok Immunaffinitás, ellenanyagok. Western blot, ELISA, FACS, immuncitokémia, mikroszkópok (fény, EM, fluoreszcens, konfokális) 6. Fehérjék kimuatásának
SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK
SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK Budapesti Reáltanoda Fontos! Sok reakcióegyenlet több témakörhöz is hozzátartozik. Szögletes zárójel jelzi a reakciót, ami más témakörnél található meg. Alkánok, cikloalkánok
szerotonin idegi mûködésben szerpet játszó vegyület
3 2 2 3 2 3 2 3 2 2 3 3 1 amin 1 amin 2 amin 3 amin 2 3 3 2 3 1-aminobután butánamin n-butilamin 2-amino-2-metil-propán 2-metil-2-propánamin tercier-butilamin 1-metilamino-propán -metil-propánamin metil-propilamin
K68464 OTKA pályázat szakmai zárójelentés
K68464 OTKA pályázat szakmai zárójelentés A fehérjeaggregáció és amiloidképződés szerkezeti alapjai; a különféle morfológiájú aggregátumok kialakulásának körülményei és in vivo hatásuk vizsgálata Vezető
Szabó Andrea. Ph.D. értekezés tézisei. Témavezető: Dr. Petneházy Imre Konzulens: Dr. Jászay M. Zsuzsa
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerves Kémiai Technológia Tanszék α-aminofoszfinsavak és származékaik sztereoszelektív szintézise Szabó Andrea h.d. értekezés tézisei Témavezető: Dr. etneházy
A sejtek élete. 5. Robotoló törpék és óriások Az aminosavak és fehérjék R C NH 2. C COOH 5.1. A fehérjeépítőaminosavak általános
A sejtek élete 5. Robotoló törpék és óriások Az aminosavak és fehérjék e csak nézd! Milyen protonátmenetes reakcióra képes egy aminosav? R 2 5.1. A fehérjeépítőaminosavak általános képlete 5.2. A legegyszerűbb
Hatóanyag-peptid konjugátumok szintézise, jellemzése és biológiai aktivitásának vizsgálata glióma kultúrákon
Hatóanyag-peptid konjugátumok szintézise, jellemzése és biológiai aktivitásának vizsgálata glióma kultúrákon Baranyai Zsuzsa 1, Martin Krátký 2, Jarmila Vinšová 2, Matkó János 3, Bősze Szilvia 1 1 MTA-ELTE
I. Bevezetés. II. Célkitűzések
I. Bevezetés A 21. század egyik nagy kihívása a fenntartható fejlődés biztosítása mellett a környezetünk megóvása. E közös feladat megvalósításához a kémikusok a Zöld Kémia alapelveinek gyakorlati megvalósításával
Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T
1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok
Zöld Kémiai Laboratóriumi Gyakorlatok. Oxidatív alkin kapcsolás
Zöld Kémiai Laboratóriumi Gyakorlatok Oxidatív alkin kapcsolás Budapesti Zöld Kémia Laboratórium Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémiai Intézet Budapest 2009 (Utolsó mentés: 2009.02.09.) A gyakorlat célja
A MASP-1 dózis-függő módon vazorelaxációt. okoz egér aortában
Analog input Analog input 157.34272 167.83224 178.32175 188.81127 Relaxáció (prekontrakció %) Channel 8 Channel 8 Analog input Volts Volts Channel 12 A dózis-függő módon vazorelaxációt Vehikulum 15.80
C-GLIKOZIL HETEROCIKLUSOK ELŐÁLLÍTÁSA GLIKOGÉN FOSZFORILÁZ GÁTLÁSÁRA. Kun Sándor. Témavezető: Dr. Somsák László
Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés tézisei C-GLIKOZIL HETEROCIKLUSOK ELŐÁLLÍTÁSA GLIKOGÉN FOSZFORILÁZ GÁTLÁSÁRA Kun Sándor Témavezető: Dr. Somsák László DEBRECENI EGYETEM Kémiai Tudományok Doktori Iskola
Fluorogén azido-benztiazol származékok szintézise
Tudományos Diákköri Dolgozat FODOR ANNA ESZTER Fluorogén azido-benztiazol származékok szintézise Témavezető: Dr. Kele Péter, Demeter Orsolya MTA TTK, Szerves Kémiai Intézet, Kémiai Biológia Kutatócsoport
Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD
Vezető kutató: Farkas Viktor TKA azonosító: 71817 típus: PD Szakmai beszámoló A pályázat kutatási tervében kiroptikai-spektroszkópiai mérések illetve kromatográfiás vizsgálatok, ezen belül királis HPLC-oszloptöltet
Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból Turcsán Edit környezettudományi szak Témavezető: Dr. Barkács Katalin adjunktus
,:/ " \ OH OH OH - 6 - / \ O / H / H HO-CH, O, CH CH - OH ,\ / "CH - ~(H CH,-OH \OH. ,-\ ce/luló z 5zer.~ezere
- 6 - o / \ \ o / \ / \ () /,-\ ce/luló z 5zer.~ezere " C=,1 -- J - 1 - - ---,:/ " - -,,\ / " - ~( / \ J,-\ ribóz: a) r.yílt 12"('.1, b) gyürus íormája ~.. ~ en;én'. fu5 héli'(ef1e~: egy menete - 7-5.
Aminoflavon származékok, valamint flavon-aminosav hibridek előállítása Buchwald-Hartwig reakcióval. Pajtás Dávid
Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Aminoflavon származékok, valamint flavon-aminosav hibridek előállítása Buchwald-artwig reakcióval Pajtás Dávid Témavezető: Prof. Dr. Patonay Tamás Konzulens:
A Proteomika Szolgáltató Laboratóriumban elérhető szolgáltatások
A Proteomika Szolgáltató Laboratóriumban elérhető szolgáltatások Dr. Csősz Éva Proteomika Szolgáltató Laboratórium műszerpark MALDI-TOF (ABSciex) PSZL ESI-4000 QTRAP (ABSciex) Kétdimenziós elektroforézis
Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei. Muskotál Adél. Dr. Vonderviszt Ferenc
Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei Készítette: Muskotál Adél Környezettudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Vonderviszt Ferenc egyetemi tanár Pannon Egyetem Műszaki
A PÁLINKÁK ETIL-KARBAMÁT TARTALMÁNAK ÉLELMISZERBIZTONSÁGI KOCKÁZATAI
NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság A PÁLINKÁK ETIL-KARBAMÁT TARTALMÁNAK ÉLELMISZERBIZTONSÁGI KOCKÁZATAI Barátossy Gábor Csikorné dr. Vásárhely Helga Antal Eszter 2015. április 22. 1881- óta
6. Fehérjék kimutatása. Biokémiai és sejtszintű vizsgálatok
6. Fehérjék kimutatása. Biokémiai és sejtszintű vizsgálatok Immunaffinitás, ellenanyagok. Western-blot, ELISA, FACS, immuncitokémia, mikroszkópok (fény, EM, fluoreszcens, konfokális) 6. Fehérjék kimutatásának
A GAMMA-VALEROLAKTON ELŐÁLLÍTÁSA
A GAMMA-VALEROLAKTON ELŐÁLLÍTÁSA A LEVULINSAV KATALITIKUS HIDROGÉNEZÉSÉVEL Strádi Andrea ELTE TTK Környezettudomány MSc II. Témavezető: Mika László Tamás ELTE TTK Kémiai Intézet ELTE TTK, Környezettudományi
A hiperspektrális távérzékelés lehetőségei a precíziós mezőgazdaságban. Keller Boglárka Tudományos segédmunkatárs NAIK MGI
A hiperspektrális távérzékelés lehetőségei a precíziós mezőgazdaságban Keller Boglárka Tudományos segédmunkatárs NAIK MGI Távérzékelés Olyan eljárás, mely egy objektumra vonatkozó információ kivonásához
Lehetőségek a tumorspecifikus irányító peptidek hatékonyságának növelésére
Lehetőségek a tumorspecifikus irányító peptidek hatékonyságának növelésére Kiss Krisztina 1, Szabó Rita 1, Kovács-Biri Beáta 1, Orosz Ádám 2, Mező Gábor 1 1 MT-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport 1 SE-ÁOK
FEHÉRJÉK A MÁGNESEKBEN. Bodor Andrea ELTE, Szerkezeti Kémiai és Biológiai Laboratórium. Alkímia Ma, Budapest,
FEHÉRJÉK A MÁGNESEKBEN Bodor Andrea ELTE, Szerkezeti Kémiai és Biológiai Laboratórium Alkímia Ma, Budapest, 2013.02.28. I. FEHÉRJÉK: L-α aminosavakból felépülő lineáris polimerek α H 2 N CH COOH amino
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális
mintasepcifikus mikrokapilláris elektroforézis Lab-on-Chip elektroforézis / elektrokinetikus elven DNS, RNS, mirns 12, fehérje 10, sejtes minta 6
Agilent 2100 Bioanalyzer mikrokapilláris gélelektroforézis rendszer G2943CA 2100 Bioanalyzer system forgalmazó: Kromat Kft. 1112 Budapest Péterhegyi u. 98. t:36 (1) 248-2110 www.kromat.hu bio@kromat.hu
Új alternatív módszer fenol származékok vizsgálatára felszíni és felszín alatti víz mintákban
Új alternatív módszer fenol származékok vizsgálatára felszíni és felszín alatti víz mintákban Teke Gábor 2014 www.elgoscar.eu Fenol származékok csoportosítása 6/2009. (IV. 14.) KvVM EüM FVM együttes rendelet
Áramlási citometria 2011. / 4. Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE KK
Áramlási citometria 2011. / 4 Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE KK Az áramlási citometria elve Az áramlási citometria ( Flow cytometria ) sejtek gyors, multiparaméteres vizsgálatára alkalmas
Ciklohexán alapú molekuláris triskelionok szintézise és jellemzése
Ciklohexán alapú molekuláris triskelionok szintézise és jellemzése Doktori tézisek dr. eumajer Gábor Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. oszál Béla, DSc, egyetemi tanár
Aromás: 1, 3, 5, 6, 8, 9, 10, 11, 13, (14) Az azulén (14) szemiaromás rendszert alkot, mindkét választ (aromás, nem aromás) elfogadtuk.
1. feladat Aromás: 1, 3, 5, 6, 8, 9, 10, 11, 13, (14) Az azulén (14) szemiaromás rendszert alkot, mindkét választ (aromás, nem aromás) elfogadtuk. 2. feladat Etil-metil-keton (bután-2-on) Jelek hozzárendelése:
Az élő szervezetek felépítése I. Biogén elemek biomolekulák alkotóelemei a természetben előforduló elemek közül 22 fordul elő az élővilágban O; N; C; H; P; és S; - élő anyag 99%-a Biogén elemek sajátosságai:
Távérzékelés. Modern Technológiai eszközök a vadgazdálkodásban
Távérzékelés Modern Technológiai eszközök a vadgazdálkodásban A távérzékelés Azon technikák összessége, amelyek segítségével információt szerezhetünk a megfigyelés tárgyáról anélkül, hogy azzal közvetlen