Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének június 7-i üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2007. június 7-i üléséről."

Átírás

1 3-1/2007/13. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének június 7-i üléséről. Jelen vannak: Bognár László, dr. Bretter Zoltán, Csizi Péter, Dévényi Sándor,, Fuchs Gábor, dr. Füredi Péter, dr. Gáspár Garbriella, Erb József, dr. Mellár Tamás, Majdik Miklós, Nagy Csaba, Gonda Tibor, Hering Gyula, Hódosi Vera, dr. Hoppál Péter, Huba Csaba, dr. Hudvágner Sándor, Juhász István, Kablár János, Kőhegyi István, Kővári János, Krémer Krisztina, dr. Kunszt Márta, Lengvárszky Attila, Marton Zsolt, Meixner András, Mindum Károly, Molnár Ferenc, Nyőgéri Lajos, dr. Páva Zsolt, dr. Révész Mária, Sarkadi Gábor, dr. Schmidt József, Sík László Lajos, Schneider János Soó László, Szőcs Sándor, Tasnádi Péter, dr. Tóth Bertalan, Tóth Mihályné, Trombitás Károly Jelen vannak továbbá: dr. Papp Judit címzetes főjegyző, dr. Modrovits Sándor aljegyző, Bókay Endre országgyűlési képviselő, dr. Wirth Béla a Baranya Megyei Bíróság elnöke, dr. Stelzámer Ottó a Baranya Megyei Bíróság elnök-helyettese, dr. Cserép Attila városi rendőrkapitány, dr. Sárközi Ferenc megyei rendőrkapitány, dr. Gyurok János Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke, dr. Letenyei Róbert, Póla József, dr. May Gábor, Berhiday Ilona, Balázsné Donáth Aranka főosztályvezetők, dr. Nász László, Decsi János főosztályvezető-helyettesek, Kelemen György, dr. Milter Anna, osztályvezetők, Schranz Richárd a Közterületfelügyelet vezetője dr. Kelemen László vezérigazgató, dr. Merza Péter ügyvezető igazgató, Nyaka Szabolcs Új Dunántúli Napló Keresnyei János Pécs TV Kft. vezetője, Bodács Etele Pécsi Hírek munkatársa, dr. Szalay Sándor ügyvezető igazgató, Bóka Máté Equator Média

2 2 Tasnádi Péter: köszönti a jelenlévő képviselőket, kisebbségi önkormányzati képviselőket, megjelent vendégeinket, érdeklődő állampolgárokat, a városi televízió nézőit. Mielőtt az ülést megkezdenék, örömteli kötelességének tesz eleget, amikor a Közgyűlés Oktatási Bizottságának döntése alapján pedagógusok részére kitüntetéseket, Polgármesteri Ösztöndíjakat, címzetes igazgatói, és óvodavezetői címeket ad át. Átadja az ülés vezetését dr. Tóth Bertalan alpolgármesternek. Dr. Tóth Bertalan: Pécs Város Érdemes Óvónője Varga Józsefné a Hajnóczy Úti Óvoda Radnóti Utcai Tagóvodájának vezetője a vizuális nevelésre épülő óvodai program kialakítása és működtetése terén elért eredményeiért, környezetvédelmi és matematikai módszertan oktatásában óvodai gyakorlatvezetőként végzett munkájáért, 25 éves vezetői tevékenységért. Pécs Város Érdemes Tanítója Hajdu Györgyné a Pázmány Péter Utcai Általános Iskola tanítónője a 36 éves pályafutása alatt tanúsított gyermekszeretetéért, tanítványai által elért verseny-eredményeiért, az iskola és a tanulók érdekeit mindenek fölé helyező életművéért. Pécs Város Érdemes Tanára Acsádi Ágnes a Mezőszél Utcai Általános Iskola tanárnője 35 éves oktatói nevelői tevékenységéért, a diákönkormányzat segítéséért, a tanulók táboroztatása során nyújtott sok élményért; mentor-tanárként, tanterv-íróként, munkaközösség-vezetőként végzett munkájáért. Pécs Város Érdemes Tanára Almási Éva a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tanárnője a művészeti területen tehetséges tanulók magas színtű anyanyelvi oktatásáért, az ebben elért páratlan sikersorozatért, munkaközösségvezetőként végzett munkájáért. Pécs Város Érdemes Tanára Radó Éva a Felső-Vámház Utcai Általános Iskola Ágoston Téri Tagintézményének vezetője lelkiismeretes, precíz munkájáért, iskolavezetőként és az Iskolaszövetség Igazgató-helyettesi tagozata vezetőjeként kifejtett tevékenységért, életművéért. Bejelenti, hogy a Polgármesteri Ösztöndíj évi I. félévi pályázat résztvevői közül ösztöndíjban részesül: Pavlovics Lucia a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának III. évfolyamos hallgatója, Geresdi Attila a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának V. évfolyamos hallgatója, Káplár Péter Miklós a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának III. évfolyamos hallgatója.

3 3 A képviselőtestület nevében megköszöni azon intézményvezetők munkáját, akik az elmúlt időszakban legalább 5 éven keresztül magasabb vezetőként koordinálták, irányították intézményüket. A továbbiakban intézményegység vezetőként folytatják tevékenységüket. További munkájukhoz sok sikert, egészséget kíván! A Közgyűlés 187/2007. (04.20.) sz. határozatában foglaltaknak megfelelően címzetes igazgatói és címzetes óvodavezetői címet adományozott a következő intézmény igazgatók számára: címzetes igazgatók Náfrádiné Szakács Katalin Tóth Klára Marosi Gyöngyi Priskin Pál Zámbó György Wellisch Katalin Magvasi Ágnes Balázs Erika Bogárdi Mészöly Kálmánné Fenyősi Gyuláné dr. Apáthy Árpád címzetes óvodavezetők Vargáné Musits Anna Győri Márta dr. Kapitányné Móré Anna Simonné Horváth Gizella Domonkosné Farkas Judit Hoffbauerné Sinkó Csilla Jeránt Zsuzsanna Boczné Patcai Klára Visszaadja az ülés vezetését Tasnádi Péter polgármesternek Tasnádi Péter: kéri kezdjék meg munkát. A jelenléti ívből megállapította, hogy 41 fő képviselő megjelent, így az ülést határozatképessé nyilvánítja és 10,15 órakor megnyitja. Indítványozza, hogy a meghívó 15. napirendi pontjában szereplő Baranya Megyei Bíróság működésének tapasztalatai című előterjesztést a napirend 1.) pontjaként tárgyaljuk. Előterjesztőként kéri levenni a meghívóban szereplő 4.) napirendi pont A BIOKOM Kft. társasági szerződésének módosítása, ügyvezető igazgató megválasztása c. előterjesztést a napirendi sorról

4 4 Tasnádi Péter: Megkérdezi az írásban kiküldött napirendi sorhoz van egyéb javaslat? Meixner András: előterjesztőként kéri levenni a napirendi sorról a 22.) napirendi pontot a 2007/2008. tanévben indítható első osztályok számának meghatározása c. előterjesztést. Az előterjesztést a következő közgyűlés elé kívánja terjeszteni. Kővári János: kérdést kíván feltenni a polgármesternek Hol van Európa Kulturális Fővárosának a határa címmel, valamint a Tubessel kapcsolatban. Juhász István előterjesztőként kéri levenni a zárt ülés napirendjén szereplő Miroslav Krleza Oktatási Központ oktatási épület felújítása és tornaterem építés közbeszerzési eljárás lezárása című előterjesztést a napirendi sorról. Nagy Csaba: kérdést kíván feltenni. Sarkadi Gábor képviselőtársának, milyen hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én, a polgármester által összehívott rendkívüli közgyűlés időpontjában. Továbbá a polgármestertől kérdezi a Magasházzal kapcsolatban sor kerül-e az egyeztetésre a két önkormányzati képviselőjével és a Nagy Jenő utcai parkot valóban parkolóvá szeretnék átalakítani? Csizi Péter: kérdést kíván feltenni a polgármesternek az M6-os, M55-ös úttal kapcsolatosan. Sík László Lajos képviselőtársától kérdezi, kihasználhatják-e az Újhegyi Parkot? Hudvágner Sándor tanácsnoktól kérdezi, milyen hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés napján. Tasnádi Péter: megkéri a karzaton jelenlévő polgárokat, hogy ne zavarják az ülés munkáját tapsolással. Dr. Hoppál Péter: kérdést kíván feltenni dr. Schmidt József tanácsnoknak és Meixner András bizottsági elnöknek, hogy a polgármester által összehívott május 31-i rendkívüli közgyűlés időpontjában milyen hivatalos elfoglaltságon vett részt? Megjegyzi Meixner András képviselőtársával az ülés határozatképtelenné nyilvánítása után fél órával találkozott az épületben. Gonda Tibor alpolgármestertől kíván kérdezni a sajtóban megjelent Pengeváltás a városvezetés és az EKF építészeti igazgatója között című cikkel kapcsolatban. Gonda Tibor: ügyrendben kíván szót kérni. Úgy véli, hogy valamennyi FIDESZ-es képviselő az összes MSZP-s képviselőnek felteszi a kérdést, hogy milyen elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában. Ilyen típusú kérdést nem tehetnek fel az ellenzéki képviselők, mivel az SZMSZ úgy rendelkezik, hogy a kérdést a közgyűlés ülésén a képviselő a tisztségviselőkhöz, a bizottsági elnökökhöz, illetve a tanácsnokokhoz intézhet a kérdés tárgyának megjelölésével. Az egyéni képviselők maguk rendelkeznek idejük felöl, és nem kötelesek ilyen típusú kérdésekre válaszolni. A témával kapcsolatban megkérdezi a jegyző asszony álláspontját.

5 5 Dr. Papp Judit: az SZMSZ 26. -a egyértelmű választ ad a kérdésre, amely szerint a kérdést a közgyűlés ülésén a képviselő a tisztségviselőkhöz, a bizottsági elnökökhöz, illetve a tanácsnokokhoz intézhet a kérdés tárgyának megjelölésével. Az imént feltett kérdések esetében megjelöltek bizottsági elnököt és tanácsnokot is, de a képviselőkhöz nem intézhetnek kérdést. A kérdés tárgyának a megjelölésénél az SZMSZ nem ad útmutatást, vagyis nem mondja ki, hogy milyen tartalmú lehet. A napirend utáni felszólalásoknál szabályozva van a kérdéskör. Dr. Gáspár Gabriella:. Soó László bizottsági elnöktől kérdezi, milyen hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? Második kérdése a Sétatér felújításakor miért nem építették ki a lámpatesteket a KIOSZK mellett, amely egyébként a tervezetben szerepelt? Megkérdezi továbbá miért és mennyiért használja a Kispiac területét felvonulási terepként a mellette lévő magánépítkezést? Soó László: Jegyző asszony állásfoglalásához kapcsolódóan elmondja, véleménye szerint a tárgy megjelölés nem lehet korlátlan. Ennek határt szab, hogy milyen magánjellegű elfoglaltsága lehet egyes képviselőnek. Ez a kérdésfeltevési jog az adott bizottsági elnök és tanácsnok tekintetében a feladatkörébe tartozó munkájához kapcsolódóan merülhet fel. Nem véletlen, hogy tisztség nélküli képviselőnek nem lehet a kérdést feltenni. A kérdés feltevésének a lehetősége kizárólag a bizottsági elnöki, illetve a tanácsnoki munkával kapcsolatban merülhet fel. Kéri képviselőtársait, hogy az illetéktelen kérdésekre ne adjanak választ. Dr. Papp Judit: az álláspontját szeretné pontosítani. Az Ötv. szerint a települési képviselő jogkörében a 19. (2) bekezdés a következőket mondja ki: A képviselőtestület ülésén a polgármestertől, alpolgármesterektől, a jegyzőtől, a bizottság elnökétől, önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyben az ülésen vagy legkésőbb 15 napon belül írásban érdemi választ kell adni. Vagyis önkormányzati ügyekben kérhetnek felvilágosítást, erre az SZMSZ nem tér ki. Véleménye szerint a kérdésfeltevést ilyen irányban kell megfogalmazni a kérdést feltevőknek. Dr. Révész Mária: ügyrendben szól hozzá frakcióvezetőként. Jegyző asszony kifejtette álláspontját, amely alapján a feltett kérdéseik az Ötv.-vel és a hatályos SZMSZ-szel egységben vannak. Lehet, hogy kellemetlenek a kérdések, de nem jogszerűtlenek. Kéri polgármestert, hogy ennek megfelelően kezelje a hozzászólásaikat. Tasnádi Péter: a kérdésekre az ügyrendnek megfelelően az adott időpontban a megkérdezettek válaszolnak. Nem arra, hogy hol tartózkodtak, hanem, hogy miért nem voltak jelen. Erb József: kérdést intéz Sík László Lajos bizottsági elnökhöz, hogy milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában.

6 6 Kővári János: ügyrendben kért szót. Az SZMSZ 65. (1) bekezdése szerint A képviselő köteles tevékenyen részt venni a bizottsági munkában, valamint a közgyűlési feladatok elvégzésében. A kérdéseik arra vonatkoznak, hogy ezt miért nem sikerült megtenniük. Tasnádi Péter: kéri Kővári János frakcióvezetőt pontosítsa, hogy a kérdését kinek teszi fel. Kővári János: ez nem kérdés volt, hanem ügyrendi észrevétel. Bognár László: kérdést intézne dr. Kunszt Márta bizottsági elnökhöz, hogy milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága akadályozta abban, hogy részt vegyen a május 31-i rendkívüli közgyűlésen. Majdik Miklós: kérdését kíván feltenni a polgármesternek, amely az április 20-i közgyűlésen elhangzott kérdéseire adott válasszal kapcsolatos. Nyőgéri Lajos bizottsági elnököt kérdezi, milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában. Molnár Ferenc lakáspolitikai tanácsnoknak teszi fel a kérdését az önkormányzati bérlakások állapotával kapcsolatban, valamint milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága akadályozta abban, hogy részt vegyen a május 31-i rendkívüli közgyűlésen. Kőhegyi István: kérdését a polgármesterhez intézi, a Pécs-Pogányi Repülőtéren jelenleg működő mentőhelikopter-állomás ügyéről. Szőcs Sándor: kérdést intézi Juhász István bizottsági elnökhöz, hogy milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában. Dr. Páva Zsolt: két kérdést kíván feltenni Meixner András bizottsági elnöknek a brüsszeli útjával kapcsolatosan. Gonda Tibor alpolgármestertől kérdezi, milyen hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában. Gonda Tibor: kéri napirendre venni Freivogel Gábor EKF építészeti igazgatói feladatainak ellátása tárgyú előterjesztéseket. valamint a A Pécs2010 menedzsment KhT ügyvezetőjének megválasztása c. előterjesztéseket. Dr. Révész Mária: három kérdést kíván feltenni. Hódosi Vera bizottsági elnöknek milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? Dr. Kunszt Márta bizottsági elnöktől kérdezi, hogy az Ifjúsági Zenei Fesztivál sikertelen megrendezéséért vállaljae valaki a felelősséget és történik-e vizsgálat arra vonatkozóan, hogy 40 M Ft veszet kárba. Egy olyan rendezvény lebonyolítása történt meg, amelynek közönsége és sajtóvisszhangja sem volt? Dr. Tóth Bertalan alpolgármestertől kérdezi, hogy milyen hivatalos elfoglaltsága volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában?

7 7 Nyőgéri Lajos: kérdést tesz fel Nagy Csaba bizottsági elnöknek, milyen hivatalos elfoglaltsága volt május 10-én, hogy a polgármester által összehívott rendkívüli közgyűlésen nem vett részt? Trombitás Károly: jegyző asszonynak kíván kérdést feltenni a köztisztviselői összeférhetetlenséggel kapcsolatban. Kőhegyi István és Fuchs Gábor tanácsnokoktól kérdezi, milyen hivatalos elfoglaltságuk volt május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában. Dr. Révész Mária: ügyrendi hozzászólás keretében javasolja, hogy Gonda Tibor alpolgármester által napirendre kért előterjesztéseket délután tárgyalják. Kővári János: Freivogel Gábor EKF építészeti igazgató feladatainak ellátásáról szóló előterjesztés napirendre vételét nem javasolják, mivel nem tájékozódhattak a témával kapcsolatban. Nem tudják miért kell ezt az előterjesztést sürgősséggel napirendre venni. Tasnádi Péter: indítványához, hogy a két előterjesztést, az ebédszünetet követően tárgyalják meg. Elsőként kéri szavazzanak A Pécs2010 menedzsment KhT ügyvezetőjének megválasztása című előterjesztés napirendre vételéről. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 25 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül 16 tartózkodás mellett az előterjesztést napirendre vette. Szavazást kér Freivogel Gábor EKF építészeti igazgatói feladatainak ellátása című előterjesztés napirendre vételéről. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 23 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett az előterjesztést napirendre vette. Indítványozza, hogy a meghívóban szereplő 15. napirendi pontot, a Baranya Megyei Bíróság működésének tapasztalata című előterjesztést 1.) napirendi pontként tárgyalja a Közgyűlés. Kéri, szavazzanak a javaslatról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 40 egybehangzó igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a napirendi sor módosítására vonatkozó javaslatot elfogadta. Szavazást kér az írásban megküldött napirendi javaslatról az itt elhangzott kiegészítések figyelembevételével.

8 8 Megállapítja, hogy a Közgyűlés 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül,17 tartózkodás mellett elfogadta az ülés napirendjét az alábbiak szerint: N a p i r e n d i s o r: 1.) A Baranya Megyei Bíróság működésének tapasztalatai 2.) Tisztségviselői beszámoló; beszámoló átruházott hatáskörben hozott döntésekről 3.) Rendelettervezet Palotás József Keltaur című plasztikájának elhelyezéséről 4.) Változtatási tilalom elrendelése a illetve a hrsz-ú ingatlanokra K é r d é s e k: 1.) Csizi Péter: - az M6-os, M55-ös út helyzetéről - kihasználhatják-e az Újhegyi Parkot? - milyen hivatalos elfoglaltsága volt dr. Hudvágner Sándor tanácsnoknak május 31-én a rendkívüli közgyűlés napján? 2.) Dr. Hoppál Péter: - milyen hivatalos elfoglaltságon vett részt dr. Schmidt József tanácsnok és Meixner András bizottsági elnök a polgármester által összehívott május 31-i rendkívüli közgyűlés időpontjában? 3.) Dr. Gáspár Gabriella: - A Sétatér felújításáról? - A Kispiac területéről? - milyen hivatalos elfoglaltsága volt Soó László bizottsági elnöknek május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 4.) Erb József: - milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt Sík László Lajos bizottsági elnöknek t május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 5.) Majdik Miklós: - az önkormányzati bérlakások állapotával kapcsolatban - milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága akadályozta Molnár Ferenc tanácsnokot abban, hogy részt vegyen a május 31-i rendkívüli közgyűlésen.? - az április 20-i közgyűlésen elhangzott kérdéseire adott válasszal kapcsolatosan.

9 9 - milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt Nyőgéri Lajos bizottsági elnöknek május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 6.) Szőcs Sándor: - milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt Juhász István bizottsági elnöknek május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 7.) Kőhegyi István: - a Pécs-Pogányi Repülőtéren jelenleg működő mentőhelikopter-állomás ügyréől 8.) Dr. Páva Zsolt: - Meixner András bizottsági elnöktől kérdezne, a brüsszeli útjával kapcsolatosan. - milyen hivatalos elfoglaltsága volt Gonda Tibor alpolgármesternek május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 9.) Dr. Révész Mária: - milyen hivatalos elfoglaltsága volt dr. Tóth Bertalan alpolgármesternek május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? - az Ifjúsági Zenei Fesztivál sikertelen megrendezésének felelősségéről - milyen önkormányzati és hivatalos elfoglaltsága volt Hódosi Vera bizottsági elnöknek május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 10.) Dr. Hoppál Péter: - Pengeváltás a városvezetés és az EKF építészeti igazgatója között című újságcikkről 11.) Trombitás Károly: - a köztisztviselői összeférhetetlenségről - milyen hivatalos elfoglaltsága volt Kőhegyi István és Fuchs Gábor tanácsnokoknak május 31-én a rendkívüli közgyűlés időpontjában? 12.) Kővári János: - Hol van Európa Kulturális Fővárosának a határa? - A Tubesről 13.) Nagy Csaba: - a Magasházzal kapcsolatban sor kerül-e az egyeztetésre a területet képviselő két önkormányzati - képviselővel? milyen hivatalos elfoglaltsága volt Sarkadi Gábor tanácsnoknak május 31-én, a polgármester által összehívott rendkívüli közgyűlés időpontjában? 5.) Pécs 2010 Menedzsment Kht. ügyvezetőjének megválasztása 6.) Freivogel Gábor EKF építészeti igazgatói feladatainak ellátásáról 7.) Az önkormányzat közbeszerzéssel kapcsolatos egyes feladatainak vállalkozásba adása

10 10 8.) A Városi Képtár Antal-Lusztig gyűjtemény működtetése és kuratórium felállítása 9.) Indítható középiskolai osztályok a 2007/2008. tanévben 10.) Integrált Nappali Szociális Intézményben jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosító készülékek bérlése 11.) A MIOK Alapítvány útirány programjának támogatása 12.) Megállapodás a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvánnyal 13.) Településrészi önkormányzatok SZMSZ-ének jóváhagyása 14.) Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás társulási megállapodása, alapító okirata módosítása, és beszámolója 15.) Községi önkormányzatokkal kistérségi mikro-társulási megállapodások megkötése 16.) Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület támogatási kérelme 17.) A PVV Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt évi üzleti tevékenységéről szóló beszámolója 18.) A Pécs TV Kommunikációs Kft évi üzleti tevékenységéről szóló beszámolója 19.) A Pécsi Fürdő Kft évi üzleti tevékenységéről szóló beszámolója 20.) Óvodák alapító okiratának módosítása 21.) A közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása 22.) Indítható óvodai csoportok meghatározása a 2007/2008. nevelési évben 23.) Viktória u. 2. sz. alatti ingatlan hasznosítása 24.) Polgármesteri beszámoló a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulásról 25.) Beszámoló a Pécs Városi Környezetvédelmi Alap évi felhasználásáról 26.) Helyi hulladékgazdálkodási terv végrehajtásáról szóló beszámoló 27.) Pécs Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság elkötelezettség-vállalása

11 11 28.) Egészségügyi alapellátás biztosítása 29.) Kórusolimpia megrendezése 2010-ben Pécsett 30.) Művészlakások ideiglenes bérbeadása 31.) Alapítványok támogatásának jóváhagyása 32.) Baranya Ifjúságáért Kht. pályázati önrész iránti kérelme 33.) Alapítványok pályázati támogatása 34.) Alapítványok támogatásának jóváhagyása 35.) Alsóhavi utcai hrsz-ú, a Márton utcai és 16518/2 hrsz-ú földrészletek telekhatár-rendezési ügye 36.) Vezeték nélküli Internethálózat kiépítése önkormányzati tulajdonú ingatlanok igénybevételével 37.) Pécs Megyei Jogú Város digitális földmérési alaptérképének használati megállapodása 38.) Pécs, Rákos Lajos utcai 38303/3 és hrsz-ú ingatlanok bányaszolgalmi joggal terhelése 39.) A pécsi 16627/8 hrsz-ú, Park Mozi mellett található ingatlan haszonkölcsönbe adása 40.) Pécs, Jókai tér 11. sz. alatti 18641/A/1, 2, 4, 5, 6, 7, 32 hrsz-ú ingatlanok értékesítése 41.) Bajcsy Zs. u. 35. sz. alatti pécsi 19002/A/7,8,9,10 hrsz-ú ingatlanok értékesítése 42.) Kisszkókó dűlői 52693/3,4 hrsz-ú ingatlan értékesítése 43.) A Pécs, Török István utca sz. alatti mozi ingatlan értékesítése 44.) A pécsi és hrsz-ú, Rigóderalja utcai ingatlanok értékesítése 45.) Déli ipari út melletti hrsz-ú ingatlant érintő telekértékesítés 46.) Sásdi, 48 hrsz-ú ingatlanbeli önkormányzati tulajdoni hányad kedvezményes átadása 47.) Pécs, Orgona utcai 19764/10 hrsz-ú, zöldsáv megnevezésű ingatlan 623 m2-es részének bérbeadása

12 12 Zárt ülésen tárgyalt előterjesztések, melyről külön jegyzőkönyv készült 3-1./2007/6. sz. alatt. Jurisics Utcai Általános Iskola és a Hajnóczy J. Kollégium Kodály Zoltán úti tagintézményének konyha üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás eredménye Tasnádi Péter: tájékoztatást ad a május 3-i zárt ülési határozatról: a Közgyűlés 247/2007. (05.03.) sz. határozatában az Európa Kulturális Fővárosa program tanácsadói közbeszerzésének részvételi szakaszában a Bíráló Bizottság javaslatának megfelelően úgy döntött, hogy a KPMG Tanácsadó Kft. részvételi jelentkezése; és az AQUAPROFIT Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Rt. által vezetett konzorcium részvételi jelentkezése a Kbt. 114 (1) bekezdésének f.) pontjában foglaltak szerint érvénytelen. A Közgyűlés megállapította, hogy az érvényes jelentkezést benyújtó DHV Pécs2010 Konzorcium, valamint a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. részvételre érvényes jelentkező alkalmas a szerződés teljesítésére, tekintettel arra, hogy a részvételi felhívásban meghatározott, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságot előidéző körülmények esetükben nem állnak fenn. A Közgyűlés ajánlattételre kérte fel a Pécs 2010 Konzorciumot, valamint a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft-t. Az állampolgárok által megzavart ülést órakor berekeszti, ha a nyugodt munka feltételei adottak lesznek az ülést folytatják. Szünet után: Tasnádi Péter: az Ötv. 12. (3) bekezdése szabályozza a képviselőtestület ülésének működését. Az ülés nyilvános, az önkormányzás joga a választópolgárok közösségét illeti meg. A választópolgároknak joguk van, hogy figyelemmel kísérjék a testület üléseit, működését. Azt nem foglalja magába, hogy a vitába is bekapcsolódjanak, hozzászóljanak és a szavazásban részt vegyenek. Az SZMSZ tartalmazhat olyan rendelkezést, amely meghatározott esetekben és feltételekkel a testület egyedi döntéseivel, hozzászólási jogot is ad az azt igénylő állampolgároknak. Ennek hiányában a képviselőtestület ülését hozzászólással, megjegyzéssel, kérdéssel, véleménynyilvánítással a hallgatóság nem zavarhatja meg. A polgármester ülésvezetési jogkörébe tartozik a képviselőtestület ülésein a rendfenntartás és a testületi ülések méltóságának megóvása. Ennek érdekében a hallgatóság köreiből kivezettetheti a rendbontó állampolgárokat és a helyi szervezetek képviselőit. Kéri, hogy a testületi ülés méltóságának és a nyugodt munka feltételeinek a biztosítása érdekében az elhangzottakat szíveskedjenek figyelembe venni, ellenkező eseten a rendbontót kivetetteti.

13 13 Kővári János: ügyrendi felszólalásában szintén arra kéri az érdeklődő állampolgárokat, hogy türelemmel kövesse az eseményeket. Dr. Révész Mária: véleménye szerint arra lenne szükség a mai napon, hogy megtárgyalják az elfogadott napirendi sort és a változtatási tilalomról szóló előterjesztést, amelyhez biztosítani kell a nyugodt munka feltételeit. A hangosítással is probléma van, mivel sokszor a teremben is nehézséget okoz a polgármester szavainak megértése, ezért feltehetően a karzaton jelenlévő állampolgárok is úgy érthették, hogy a változatási tilalom rendeletét napolják el. Tasnádi Péter: a teremben lévő valamennyi képviselőtársától és minden érdeklődőtől is azt kéri, hogy csendben figyeljék a testületi munkát. Most rátérnek a napirendi sor megtárgyalására. Napirend tárgyalása: 1.) A Baranya Megyei Bíróság működésének tapasztalatai Előterjesztő: dr. Wirth Béla a Baranya Megyei Bíróság elnöke Tasnádi Péter: köszönti dr. Wirth Bélát és dr. Stelzámer Ottót a Baranya Megyei Bíróság elnökét és elnökhelyettesét. Kéri a frakcióvezetőket, illetve a képviselettel rendelkező pártokat, jelöljék meg vezérszónokukat. Mivel egyik párt sem jelölt vezérszónokot, megadja a szót dr. Wirth Béla elnöknek. Dr. Wirth Béla: sajátos ez a napirendi pont, mivel a bíróságoknak 1989 óta nincs beszámolási kötelezettsége az önkormányzatok felé. A Magyar Köztársaság Alkotmánya a bíróságok tárgyalásának a nyilvánosságáról rendelkezik, de az elmúlt évek bíróságot érintő megnyilvánulásai miatt úgy vélik, hogy jogos az az elvárás, hogy ne csak a tárgyalások, hanem bíróság a működésének az átláthatósága is nyilvános legyen. Adott esetekben a bírói ítéletekről az ítélkezés időszerűségéről, az esetleges bírósági szervezetet érintő változásokról ne csak szűk szakmai körben hanem a nyilvánosság előtt is folyjon vita. Ennek megfelelően a Baranya Megyei Közgyűlés és a megyében megválasztott országgyűlési képviselők részére is adtak tájékoztatást. Most az írásbeli előterjesztést szeretné néhány gondolattal kiegészíteni. A bíróságok nyilvánosságának működése kapcsán megemlíti, hogy az elektronikus információszabadság eredményeként július 1-től a Legfelsőbb Bíróság és az Ítélőtábla döntései és az ehhez kapcsolódó helyi és megyei bíróság által hozott határozatok az Interneten anonim formában hozzáférhetővé váltak Évek óta működik, de a következő hetekben átdolgozásra kerül a Baranya Megyei Bíróság honlapja, amely már nem csak a szervezeti működését és a határozatokat tartalmazza, hanem tájékoztatást ad az ügyfeleket érintő jogokról és kötelezettségekről.

14 14 Az elmúlt években számos kritika érte a bíróságok működésének az időszerűségét. Ezzel kapcsolatban utal az Európai Unió illetékes bizottságának a 2004-es jelentésére, amely kiemelte az akkor csatlakozott országok közül legidőszerűbben a magyarországi bíróságok működtek. Ez egy összefoglaló megállapítás bár vannak olyan ügyek, amelyek hosszan elhúzódnak, a magyar eljárásjogi törvények rendszeréből és természetéből adódóan. Sokszor felvetődik, hogy eltérő döntések születnek I. és II. fokon, illetve az egyes országrészekben működő bíróságok részéről. Az Ötv. és az SZMSZ rendelkezéseire utalva megjegyzi, mivel a rendszerváltás következménye és egyre bonyolultabb a korábbi állam és jogi berendezéshez képest az eltérő döntésekhez olyan jogszabályi értelmezések vezettek, amelyeknek itt ma délelőtt is tanúi lehettek. A jogalkotási folyamat, amely 1989-ben megkezdődött a mai napig nem fejeződött be. Az elkövetkező években nemcsak a bíróságoknak, hanem az állampolgároknak is meg kell ismerkedni az új törvénykönyvvel. A Nyugat-európai demokráciák tapasztalatai szerint azon országok ítélkezése gyorsult fel, ahol megteremtették a bírósági utat elkerülő intézményeket. Ilyenek ma már Magyarországon is léteznek, de még nem megfelelően működnek, itt a közvetítői eljárásokra kell gondolni, amely január 1-től a büntető eljárások esetében is létezik és a mediátori tevékenység, az iparkamaráknál és a polgári természetű ügyeknél. A Strassburgi Bírósághoz a 2006-os adatok szerint 528 kérelem érkezett, amely az ügyek 1 %-a volt. A Baranya Megyei Bíróságot illetően az elmúlt 14 évben ilyen beadvány az Európai Emberjogi Bírósághoz nem érkezett. Sokszor felvetődik a kérdés, hogy jogszolgáltatás vagy igazságszolgáltatás folyik Magyarországon. Egy jogállamban, az igazságszolgáltatás egyben jogszolgáltatás is, amely alatt azt kell érteni, hogy igazságot csak az eljárásjogi törvények szabta keretek között lehet szolgáltatni. Jelentős változások történtek 2002-ben a polgári bíróságok eljárásban, ban, de leginkább július 1-től a jogszabály módosítások a bíróságok hivatalbóli eljárásának a visszaszorítását célozták meg. A lényege az, hogy a bíróság az ügyfélegyenlőség tiszteletben tartásával polgári ügyekben senkit sem oktathat ki, és nem juttathat olyan előnyhöz, amely a másik fél rovására menne. A büntetőeljárásban megjelent egy intézmény, amely elvileg korábban is létezett, azonban ma már szankcionálja az esetlegesen hiányos vádemelési problémákat. Az előterjesztésben reális képet szerettek volna bemutatni a megyei bíróságok tevékenységéről. Dr. Füredi Péter: az Önkormányzati Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, amelyet köszönettel vettek. Az anyagnak nem tekinthető beszámoló, mivel az önkormányzatnak nincs joga a bíróságot beszámoltatni a működéséről. Ez a tájékoztatás fontos lépés a közvélemény felé, amely sok tévhitet oszlat el a bíróságokról. Fontos lehet, hogy a közbizalom erősödjön egyes intézményekben, ehhez ez a tájékoztató nagyban hozzájárul. Dr. Schmidt József: közbiztonsági tanácsnokként kíván szólni. Az önkormányzati bűnmegelőzési munkához nem kapcsolódik szorosan a

15 15 bíróságok tevékenysége. Az állampolgárok szubjektív biztonságérzete és az objektív biztonsági helyzet nincs összhangban, azonban szubjektív biztonságérzetet segítheti elő, ha az állampolgárokat különösen érintő bűncselekmények esetében példamutató gyorsasággal ítélkeznek a bíróságok. Elnök úr is hangsúlyozta, hogy az időszerűséggel a Megyei Bíróság tekintetében nincs probléma. Dr. Wirth Béla: a tavalyi évben 149 bírósági tudósítás jelent meg a Baranya Megyei Bíróságot érintően a sajtóban. A kiemelt büntetőügyekben viszonylag gyorsabban születnek döntések. A szubjektív biztonságérzetet az is befolyásolja, hogy mit éreznek az állampolgárok ebből. A Baranya Megyei Bíróságon a kiszabott büntetések 41 %-a szabadságvesztés, az ország más területein ez az átlag 31 %. Tasnádi Péter: a vitát lezárja, kéri az előterjesztésről szavazzanak. Megállapítja, hogy a közgyűlés 39 egybehangzó igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadta. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 253/2007. ( ) sz. határozata a Baranya Megyei Bíróság működésének tapasztalatairól A Közgyűlés dr. Wirth Béla, a Baranya Megyei Bíróság elnökének a bíróság működése tapasztalatairól szóló előterjesztését tudomásul veszi. A Közgyűlés köszönetét fejezi ki, hogy a bíróság elnöke ismertette a bíróság munkáját, főbb feladatait: A Közgyűlés a továbbiakban is az eddig kialakult munkakapcsolat alapján kíván a bírósággal együttműködni. Határidő: Felelős: Kapják: értelem szerint Tasnádi Péter polgármester Tasnádi Péter polgármester, dr. Papp Judit címzetes főjegyző, dr. Füredi Péter bizottsági elnök, dr. Wirth Béla a Baranya Megyei Bíróság elnöke 2.) Tisztségviselői beszámoló; beszámoló átruházott hatáskörben hozott döntésekről Előterjesztő: Tasnádi Péter polgármester

16 16 Tasnádi Péter: előterjesztőként szóbeli kiegészítése nincs. Megkéri a politikai pártokat nevezzék meg vezérszónokaikat. Mivel jelölés nem történt, ezennel a vitát megnyitja. Szőcs Sándor: jelzi, hogy az előterjesztést 3. számú mellékletének - a Zsolnay Vilmos emlékszobor kivitelezésére megbízások átadásáról c. határozatának - 3.) pontjában szereplő összeg Ft. feltehetően téves. Tasnádi Péter: elírási hiba történt elnézést kér miatta, természetesen Ft-ról van szó. Tasnádi Péter: további hozzászólás nem lévén kéri az előterjesztésről és a határozati javaslatról szavazzanak. Megállapítja, hogy a közgyűlés 23 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal és 12 tartózkodás mellett az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadta. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 254/2007. ( ) sz. határozata beszámoló bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről A Közgyűlés Tasnádi Péter polgármester, a bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolóját tudomásul veszi és az alábbiak szerint fogadja el: Az Önkormányzati Bizottság a 46, 47/2007. (04.12.) sz., és az 56/2007. (04.26.) sz. határozatát az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal; a Kommunális Bizottság 50, 51, 52, 53/2007. (04.17.) sz., a 60, 61, 62, 63/2007. (05.03.) sz. határozatait az előterjesztésben foglaltak alapján; a Kulturális Bizottság 52, 53, 54, 56/2007. (04.12.), az 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65/2007. (04.26.), valamint a 68/2007. (05.10.) sz. határozatait az előterjesztésben leírtak alapján; A 67/2007. (04.26.) sz. határozatát az előterjesztés 2. sz. melléklete szerint; a Gazdasági Bizottság a 161/2007. (05.07.) sz. határozatait az előterjesztés 3. sz. melléklete szerint; a Városfejlesztési Bizottság 46, 47/2007. (04.23.) sz. határozatát az előterjesztésben foglaltak alapján;

17 17 a Költségvetési Bizottság 81, 85/2007. (04.25.) sz. határozatát az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal; az Oktatási Bizottság 39/2007. (04.10.), valamint a 40/2007. (04.20.) sz. határozatát az előterjesztés 5. sz. mellékletében leírtak alapján; a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága 20, 21, 22,/2007. (03.19.), a 25, 26, 27/2007.(04.02.), valamint a 36/2007. (04.12.) sz. határozatát az előterjesztésben foglaltak szerint; A 23/2007. (03.19.) sz. határozatát az előterjesztés 6. sz. melléklete alapján; A Népjóléti Bizottság 218, 219, 220, 221, 222, 223, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 231, 232, 233, 234, 235, 236, 237, 238, 239, 246, 250, 251/2007. ( ) sz. határozatait az előterjesztésben leírtak alapján; A 204, 205, 206/2007. (04.12.) sz. határozatokat a képviselők részére rendelkezésre bocsátottak szerint. a Pécs-Hird Településrészi Önkormányzat 2/2007.(05.10.), a Pécs-Vasas Településrészi Önkormányzat 2/2007. (05.08.), a Pécs-Újhegy Településrészi Önkormányzat 3/2007. (05.07.), a Pécs-Üszög Településrészi Önkormányzat 3/2007. (05.08.), a Pécs-Nagyárpád Településrészi Önkormányzat 3/2007. (05.15.) sz. határozatát, a Pécs-Somogy Településrészi Önkormányzat 3/2007. (05.14.) sz. határozatát az előterjesztés 7. sz. mellékletében foglaltak szerint; A Pécs-Somogy Településrészi Önkormányzat 2, 5/2007. (05.14.) sz. határozatát az előterjesztésben foglaltak szerint. Kapják: Tasnádi Péter polgármester, dr. Füredi Péter, Juhász István, dr. Kunszt Márta, Nyőgéri Lajos, Meixner András, Hódosi Vera, Sík László Lajos, Soó László, Fuchs Gábor bizottsági elnökök 3.) Rendelettervezet Palotás József Keltaur című plasztikájának elhelyezéséről Előterjesztő: dr. Kunszt Márta bizottság elnök Tasnádi Péter: megkéri a frakciókat, jelöljék meg kiket kívánnak vezérszónoknak megjelölni.

18 18 Bognár László: frakciójuk részéről dr. Gáspár Gabriella képviselőasszony kíván felszólalni. Dr. Bretter Zoltán: az SZDSZ részéről ő kíván felszólalni. Dr. Kunszt Márta: a szobornak hosszú története van. Akik már régebb óta tagjai a Közgyűlésnek, tudhatják, legalább kétszer tárgyaltak már erről az ügyről. Keletkezésével kapcsolatban valóban az előző képviselőtestületnek jogos észrevételei voltak, később a Kulturális Bizottság megtekintette a szobrot. Keltaur a neve, sok minden hallható arról, hogy miért ez a szobor neve, és miért akarják oda állítani. Mindezek ellenére belátható, hogy az egyik legjobb műalkotásról van szó. A Kultúra Fővárosa címre nemhogy szégyent hoz, hanem pozitívumként hat rá. Kéri képviselőtársait támogassák a szobor elhelyezését. Dr. Gáspár Gabriella: az előterjesztést valóban régóta ismeri. Ahogy a Dunántúli Napló is már megírta 2002-ben tárgyalták először ezt az ügyet. Véleménye akkor is az volt, ez egy ízléses műalkotás. Nem ellenzi a szobor kikerülését. Az előterjesztéssel egy problémája van, most van előttük, a szobor pedig már ott áll a várfalon. A módszer nem helyes, hogy úgy állítanak fel szobrokat, hogy abba a Közgyűlés nem egyezik bele, vagy az arra hivatott testületek azt nem rendelték el ben mikor kiírták a várfal felújítási pályázatát, tagja volt a bíráló bizottságnak, akkor sem szerepelt a kiírásban a szobor. A szobor terve úgy jött létre, hogy nem volt legitim. A Meredek utcára vezető boltív betonnal kiöntött csúnyaság, dr. Toller László polgármester úr annak idején megígérte, ő maga fogja személyesen megcsinálni. Ez azóta sem került megoldásra. Ha már kikerült oda egy szobor, akkor szíveskedjenek a Meredek utcára levezető boltív felső részét esztétikus módon megoldani. A szobor most már maradjon, de azzal a feltétellel, hogy a jövőben nem kerül sor ilyen jogsértő magatartásra. Tasnádi Péter átadja az ülés vezetését dr. Tóth Bertalan alpolgármester úrnak. Dr. Bretter Zoltán: egyetért dr. Gáspár Gabriella képviselőtársával. Viszont nem derült ki képviselőasszony beszédéből, frakciójuk meg kívánja-e szavazni az előterjesztést. Az SZDSZ nevében bejelenti, ők nem támogatják. Dr. Füredi Péter: a Magyar Demokrata Fórum ellenzi a szobor elhelyezését. Kell keresni neki egy másik helyet, egy középkori várfalra egy középkori jelenet, vagy személy lenne megfelelő. Például Szent Istvánnak vagy Hunyadi Mátyásnak nincs szobra Pécsett. Véleménye szerint ha öt évet raktárban volt a szobor, kibír még egy kis időt. A Kulturális Bizottságnak kellene keresni egy másik helyet, valamint a várfalra egy pályázatot kiírni, milyen szobor lenne alkalmas az ottani elhelyezésre. A másik ok amiért frakciójuk ellenzi az ügyet, hogy a szobor a képviselőtestület beleegyezése nélkül lett elhelyezve. Meixner András: igaza van dr. Kunszt Márta bizottsági elnök asszonynak, valóban az előző ciklusban a Kulturális Bizottság több tagja és szakemberek is látogatást tettek a szobor korábbi helyére. A vita nem arról szól, hogy jó-e

19 19 a szobor vagy sem, hanem az elhelyezés módjáról. Minden hibáját magában hordozza a szoborállítás lehetőségeinek, ugyanakkor mégis egy szép alkotás, és olyan helyre került ahol Pécs város egyik jelképévé fog válni. Talán ez miatt kívánnak sokan magas elvárásokat érvényesíteni. Szeretné ha ez az ügy megoldódna. A Keltaur szobrot állítsák fel ott ahol van, annak ellenére, hogy egyet ért dr. Gáspár Gabriella képviselőtársa véleményével, meg lehetett volna várni míg a Közgyűlés meghozza az ehhez szükséges rendeletet. Nem példanélküli ez az eset. Az előző ciklusban a Kosárlabdázó nő szobrának felállítása hasonló módon történt. A kosárlabda EB alkalmával felállítandó szobor előkészítését nem tudták időben befejezni, a Közgyűlés az EB után hozta meg a rendeletet. Ebben az esetben is a Kulturális Bizottságon a többségi akarat kinyilvánítódott, ezért gondolják úgy, azon kívül hogy nem tartják követendő példának, hogy előbb állítsanak szobrot mint ahogy a Közgyűlés dönt erről, javasolják, a Közgyűlés szavazza meg az előterjesztést. dr. Tóth Bertalan visszaadja a Közgyűlés vezetését Tasnádi Péter polgármesternek. Dr. Gáspár Gabriella: a Meredek utca problémáját azért hozta elő, mert már négy éve fenn áll. Dr. Füredi Péter bizottsági elnök felvetésére reagálva megjegyzi, akár Nagy Lajos, akár Szent István érdekesen nézne ki a várfalon. Egy ilyen típusú szobrot fel lehet állítani egy várfalon. A városban már régóta készül egy Szent István szobor, de azt nem javasolja, hogy azt a várfalra helyezzék el. A középkorhoz ez az alkotás illik, a mögötte elhelyezkedő Ágoston téri templom is beleillik a környezetbe. Ha a sarokbástyára került volna, ott zavaró lenne. Tetszik neki a szobor, az előterjesztést meg is tudná szavazni, de jogászként elítéli a kihelyezésének módját. Dr. Révész Mária: hosszú képviselői pályafutása alatt megtapasztalta, hogy a szoborállítási ügyek mindig problémásak. Most egy olyan szobor felállításáról van szó, amelyikről nincs megalkotva a rendelet. Egyet ért dr. Gáspár Gabriella képviselőtársával, a szobor szép alkotás, de nem lehet elfelejteni az elhelyezés módját. A szoborállítás rendeletét meg kell alkotni, mert így a be nem tartása nincs szankcionálva. Így akár a parkolásról szóló rendeletet is meg lehetne valahogy kerülni. Kéri a jegyző asszonyt tegyen javaslatot, mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni. Ez esetben mivel már ott áll a szobor, hagyják is ott. Dr. Papp Judit: dr. Révész Mária felvetésére válaszolva van szankciója február alkotta meg a képviselőtestület azt a rendeletet, amelyet most szeretne ismertetni. Ezt pont azért szigorította meg a testület, mert az előzően elhangzott példák ezt támasztották alá. A 9. bekezdés szerint a szabálysértés szankcionálható. Ő is a sajtóból értesült a szobor elhelyezéséről, rögtön kérte az illetékeseket, indítsanak eljárást ez ügyben. A szobor avatásához az szükséges, hogy ma a Közgyűlés elfogadja és megalkossák a rendeletet. Kővári János: köszöni szépen jegyző asszonynak, hogy emlékeztette őket a rendelet elfogadásáról. Azt kellene még tisztázni, hogy ki rendelte el a szobor

20 20 felállítását. Szeretné kérni, hogy ezt polgármester úr vagy jegyző asszony vizsgálja ki, és aki elkövette a szabálysértést rendezze adósságát. Dr. Bretter Zoltán: két része van a problémának. Az egyik jogi probléma, javasolja, Meixner András azon kijelentését tekintsék semmisnek, mely szerint állítsák fel ott ahol van. Ez a jogi helyzetet világosan megfogalmazza. Szomorúan tapasztalja, hogy 11 évvel a rendszerváltás után arról beszélnek, nem is fontosak a megalkotott rendeletek, törvények, ha már egyszer oda lett rakva a szobor maradjon is ott. Nem akar esztétikai értékítéletet mondani, politikusként ehhez nincs joga. Úgy csinál a város bizonyos ügyekben, mintha egy különálló köztársaság lenne. Szereti magát elszigetelni. Ez az Európa Kulturális Fővárosa kapcsán furcsa állapot. Miért nem használja ki a város a nemzetközi kapcsolatait e tekintetben? Szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a város tagja a Fallal Körülvett Városok Szövetségének. Itt mindenféle szakmai munka folyik. Például, városfalakra miket lehet elhelyezni. Nem, a város ezt nem veszi figyelembe, úgy gondolja, oda kell egy keltaur. Ezek miatt a dolgok miatt nem tudja támogatni az előterjesztést. Gonda Tibor: a közeli napokban egy értékes műalkotással gyarapodni fog a város. Nem ért egyet dr. Bretter Zoltán képviselőtársával. Nem hiszi, hogy egy angol vagy egy holland várfallal körülvett város szakemberei jobban meg tudják ítélni, Pécs identitásához milyen műalkotás kell, mint az itt élő szakmailag elismert művészek. A művészi szabadságba nem kíván beleszólni, mert volt már ilyen vitára példa a Közgyűlésben. Osztja Gáspár Gabriella véleményét abban, hogyha hatást gyakorol a szobor, akkor a művész már majdnem elérte célját. A szobor karakteresnek nevezhető, és értékes alkotás. Véleménye szerint a szobornak helye van Pécs közterületén. 5 éve lekerült napirendről a szobor elhelyezése, de most személyesen kereste meg Dévényi Sándort azzal, hogy ha megvan még a szobor, találják meg méltó helyét. Nem ért egyet Füredi Péter véleményével. Példaként említi az Aradi vértanúk útját, ahol a modern műalkotások beilleszkednek a városfal hangulatához, izgalmas és szép képet mutatnak. Meixner András és Gáspár Gabriella kifogásolta az eljárás folyamatát. Felhívja a figyelmet arra, hogy vannak építészek, akik a műszaki feladaton túl megpróbálnak értéktöbbletet létrehozni és a pécsi szellemiséget beépítik a műszaki eljárásba. Úgy gondolja, Dévényi Sándor már a tervek készítésekor nagyon pozitívan gondolkozott, hiszen a várfal felújítását nemcsak a kövek megerősítésében látta, hanem értékesebbé kívánta tenni. Mindez példa lehet azoknak az építészeknek, akik pályázni kívánnak Pécs közterületeinek felújítására. Meg kell keresni a terület szellemiségéhez illő terveket, s új műalkotásokat kell elhelyezni. Sokan a felelősöket keresik, de személyesen kereste meg a PVV Zrt-t, hogy nagyvonalú támogatásával biztosítsa a szobor felállítását. Ha mindenképpen felelőst kell megjelölni, akkor vállalja, mert szerette volna, ha POSZT alatt átadásra kerül a szobor. Jegyző asszony jelezte, hogy feljelentés esetén kell szabálysértési eljárást lefolytatni. Felajánlja Kővári Jánosnak, ha megjelöl egy civil szervezetet, akkor a szabálysértés bírságát 30 ezer Ft befizeti. Megköszöni a figyelmet, és véleménye szerint örülni kell, hogy a város gyarapodik egy szép műalkotással. Tasnádi Péter: közbeveti, a szabálysértési eljárást le kell folytatni.

21 21 Dr. Füredi Péter: a modern konzervatív párt léte nem zárja ki azt, hogy Szt. Istvánnak, vagy Hunyadi Mátyásnak szobra legyen a városban ben Pécs városa elfogadott egy szoborállítási tervet, melyet talán újra át kellene tekinteni azzal, hogy az EKF-re milyen szobrokat lehetne állítani. Az alkotói szabadságba nem kívánnak beleszólni, mert az alkotó - a fantáziáját kibontakoztatva a saját elképzeléseit valósítja meg. A felelősségük abban van, hogy a szobor hova kerül. A képviselőket különböző szempontok vezérelhetik, így személyes, szubjektív vélemények is kialakulhatnak. Nem szabad, hogy az legyen az üzenete, van a raktárban egy szobor, melyet fel kell állítani. Jegyző asszonytól kérdezi, van-e építési engedély a szoborra, és ki kérte? Dr. Papp Judit: válaszában elmondja, nem a Hivatal az eljáró hatóság, így nincs pontos információja. Az újságcikkből feltételezhető, hogy van építési engedély. A Műemlékvédelmi Hatóság hatáskörébe tartozik az ügy. Balázsné Donáth Aranka: a Kulturális Örökségvédő Hivatal építési engedélyt adott ki a szobor felállítására, ezt követően felszólította az Önkormányzatot, hogy helyezze el a szobrot. Meixner András: a Kulturális Bizottság ülésein már elhangzott, hogy van építési engedély a szobor felállítására, és a fal részeként számítják a szobrot. Jegyző asszony szavaiból is az tűnik ki, hogy van engedély a szobor állítására. Egyetért Gonda Tibor által elmondottakkal. Amikor szó volt a fal helyreállításáról a szakbizottság nem tudott arról, hogy a szobor is része a felújításnak. Ebből a kettősségből adódott a probléma. Dr. Bretter Zoltán képviselőnek annyit kíván elmondani, hogy ha valaki, valamit nem tud, akkor arra nem érdemes filozófiát építeni. Kővári János: megköszöni Gonda Tibor alpolgármesternek, hogy vállalta az ügyet, és eleget tesz a rendelet előírásainak. Véleménye szerint, mivel rendeletről van szó, a szankciókat alkalmazni kell. Soó László: jelzi, nem Kővári János frakcióvezető hozzászólása kapcsán kért szót, már korábban jelentkezett. Kéri, Gonda Tibor alpolgármesterrel együtt jegyezzék be a büntetés kifizetésére. Kővári János által megnevezett alapítvány számára szeretné befizetni a ,- Ft-ot. Mentségül hozza fel, hogy személyesen írta alá azokat a vállalkozói szerződéseket, melynek eredményeként került a szobor a várfalra. Kővári János: ügyrendi hozzászólásában felhívja a figyelmet, a rendelet szerint nem civil szervezet, részére kell hanem az Önkormányzat felé kell befizetni a bírságot. Tasnádi Péter: felhívja a figyelmet, hogy nem a szabálysértési eljárás van napirenden.

22 22 Dr. Bretter Zoltán: Gonda Tibor és Meixner András megfogalmazta miért nem értenek egyet az általa elmondottakkal. Úgy gondolja, a filozófia nem építészeti probléma. Nem azt mondta, hogy Pécsett nincsenek szakemberek. A Fallal Körülvett Városok Egyesülete pályázati felhívást tett közzé, melyre városok is pályázhatnak. A pályázat lényege, hogy miként tudják a városok a városfalat a turizmus és lakók számára prezentálni. Véleménye szerint innovatív ötlet a Keltaur szobor. Úgy gondolja, Nagy-Britanniában is tetszést arat, hiszen a magyar angol japán gyökerekre vezet vissza a kelta rokonság. Véleménye szerint ezzel kellene Pécs városának pályázni, megismerni a nemzetközi szakvéleményt. Javaslatát már ban is jelezte polgármester úrnak. Továbbra is azt javasolja, hogy ezzel az ötlettel pályázzanak a díjra. Tasnádi Péter: kéri az illetékes főosztály vizsgálja meg képviselő úr javaslatát, és bizottsági előterjesztés formájában tárgyalják meg, hogy kívánnak-e élni a lehetőséggel. Módosító indítvány nem érkezett, így a vitát lezárja. Szavazást kér az előterjesztésről és a rendelet-tervezetről. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 31 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, és 5 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 29/2007. (06.08.) sz. rendeletét Palotás József Keltaur című szobrának felállításáról. Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 1. számú melléklete. Tasnádi Péter: kéri a rendelethez kapcsolódó határozati javaslatról szavazzanak. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 31 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, és 6 tartózkodás mellett a rendeletet elfogadta Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 255/2007. ( ) sz. határozata Palotás József Keltaur című szobrának felállításáról 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése felkéri a köztéri alkotásokkal kapcsolatos feladatok ellátásával megbízott PVV ZRt-t a szobor felállítására és további gondozására. 2. A közgyűlés utasítja a Pénzügyi Főosztály vezetőjét, hogy a Keltaur című köztéri alkotást forgalomképtelen vagyontárgyként az Önkormányzat vagyonleltárába vegye fel. Határidő: június 29. Felelős: dr. Tolnai Márta, Póla József főosztályvezető Dr. Kelemen László vezérigazgató

23 23 Kapják: Tasnádi Péter polgármester, dr. Füredi Péter, dr. Kunszt Márta, Hódosi Vera, bizottsági elnökök, Póla József, dr. Tolnai Márta főosztályvezetők, dr. Kelemen László vezérigazgató a Humán Főosztály útján Tasnádi Péter: 10 perc szünetet rendel el. Szünet után: 4.) Változtatási tilalom elrendelése a 319, 318. hrsz-ú ingatlanokra Előterjesztő: dr. Révész Mária, Kővári János, dr. Füredi Péter frakcióvezetők Tasnádi Péter: az előterjesztés a május 31-ei ülésre már kiküldésre került. Az előterjesztéshez egy új rendelet készült, javasolja ennek figyelembe vételével tárgyaljanak az anyagról. Kéri a frakcióvezetőket, a képviselettel rendelkező pártokat, hogy jelöljék meg vezérszónokukat. Kővári János: jelzi, az Összefogás Pécsért Frakció vezérszónoka részben Dévényi Sándor, aki nem használja ki a teljes időkeretet. A maradék időben kíván szólni. Dr. Bretter Zoltán: személyesen ismerteti az SZDSZ álláspontját. Dr. Révész Mária: a FIDESZ-KDNP vezérszónokaként kíván szólni. Kablár János: frakciójuk vezérszónoka Juhász István bizottsági elnök lesz. Dr. Füredi Péter: az MDF álláspontját összevontan szeretnék ismertetni. Tasnádi Péter: csak egy vezérszónok lehet, így az Összefogás Pécsért Egyesület nevében Dévényi Sándor szólhat. Dr. Révész Mária: a Közgyűlés már negyedszer kíséreli meg a változtatási tilalom tárgyalását. Úgy gondolja, mind a jelenlévők, mind az eseményeket figyelemmel kísérők pontosan ismerik az ügyet. A népszavazás közel 40 ezer pécsi polgár tiltakozását eredményezte, de a város Közgyűlésének többsége ezt az akaratot nem kívánta figyelembe venni és úgy döntött nem áll ellen a radarépítésnek. Az előzményekkel - hogy 2005-ben a Gyurcsány kormány a döntésével egy 160 ezres nagyváros belterületén helyezi el a lokátort - már nem érdemes foglalkozni. A Közgyűlésnek lehetőségei és mozgásterei voltak, melyből jelenleg a legfontosabb a változtatási tilalom elrendelése. Erre vonatkozóan az Összefogás Pécsért Egyesülettel közösen nyújtották be az igényüket, hogy rendkívüli ülés keretében tárgyalják meg a problémát, és próbálják megvédeni Pécs polgárait a lokátor egészségre káros hatásaitól. A márciusi első és második rendkívüli Közgyűlésen a városvezető frakció különböző indokkal bújt ki a változtatási tilalom megszavazása alól és

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. május 13-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. május 13-i üléséről 3-1-7/2004. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. május 13-i üléséről Jelen vannak: Bókay Endre, dr. Bretter Zoltán, Cservék Ágnes, dr. Deák Péter, De Blasio Antonio,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2005. november 24-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2005. november 24-i üléséről 3-1-15/2005. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2005. november 24-i üléséről Jelen vannak: Bókay Endre, Cservék Ágnes, De Blasio Antonio, Erb József, Fratanolo János,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2008. március 27-i üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2008. március 27-i üléséről. 3-3/1-5/2008. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2008. március 27-i üléséről. Jelen vannak: Bognár László, Csizi Péter, Dávid Zsuzsanna, Dévényi Sándor, Erb József,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2009. november 5-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2009. november 5-i üléséről Szám: 3-3/1-24/2009. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2009. november 5-i üléséről Jelen vannak: Bognár László, Csizi Péter, Dávid Zsuzsanna, Dévényi Sándor, Erb József,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. április 22-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. április 22-i üléséről 3-1-5/2004. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. április 22-i üléséről Jelen vannak: Bókay Endre, Cservék Ágnes, dr. Deák Péter, De Blasio Antonio, Dévényi Sándor,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. szeptember 16-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. szeptember 16-i üléséről 3-1-12/2004. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2004. szeptember 16-i üléséről Jelen vannak: Bókay Endre, dr. Bretter Zoltán, Cservék Ágnes, De Blasio Antonio, Dévényi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2005. április 28-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2005. április 28-i üléséről 3-1-6/2005. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2005. április 28-i üléséről Jelen vannak: dr. Bretter Zoltán, Bókay Endre, Cservék Ágnes, De Blasio Antonio, Erb József,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2010. november 18-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2010. november 18-i üléséről Szám: 3-3/1-15/2010. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2010. november 18-i üléséről Jelen vannak: Bognár László, Csizi Péter, Decsi István, Erb József, Fogarasi Gábor,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2003. december 18-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2003. december 18-i üléséről 3-1-18/2003. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2003. december 18-i üléséről Jelen vannak: Bókay Endre, dr. Bretter Zoltán, Cservék Ágnes, De Blasio Antonio, dr. Deák

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály polgármester, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

Ikt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági Bizottsága 2011. augusztus 9-én, a Megyeháza I.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc II-527-1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2010. február 11. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol vannak: Barkó Béla, dr. Bokor Béla, Fuchs Gábor, Kovács István, dr. Szakács László közgyűlési tagok.

JEGYZŐKÖNYV. Távol vannak: Barkó Béla, dr. Bokor Béla, Fuchs Gábor, Kovács István, dr. Szakács László közgyűlési tagok. Szám: 50-14/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. május 31-én 11.00 órára összehívott és a Baranya Megyei Intézményfenntartó Központ dísztermében (Pécs, Papnövelde

Részletesebben

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztálya Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztálya Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A 2010. augusztus 26-án (csütörtökön) megtartott üléséről Az ülés kezdetének időpontja: 9 00 óra Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Egyed Attila levezető elnök Hutkainé

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370

Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370 Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370 ELŐTERJESZTÉS A Pusztavacs Községi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1998. június 4-i üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1998. június 4-i üléséről. I.1001-18/1998. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1998. június 4-i üléséről. Jelen vannak: Baumgartner Sándor, dr. Bödő László, dr. Erdődy Gyula, dr. Faragó László,

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015.(IX.14.) számú

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) M á s o l a t! J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. június 11-i rendkívüli n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 13/2016. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26-án (kedd) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet

1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője /,#fil-.".,_, ~~,,,.,,,..",,,..,_,.,,,"..... ---\, BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYA Ö~ŐRMA'NYZÁT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉN j' GAZDASÁGI BIZOTTSÁG _-==J,\, ;; JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági Bizottság 2012.

Részletesebben

49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. dr. Babus Magdolna PH. Vagyongazdálkodási és Vállalkozási Ügyosztály vezetője PH. Igazgatási Ügyosztály vezetője

Jegyzőkönyv. dr. Babus Magdolna PH. Vagyongazdálkodási és Vállalkozási Ügyosztály vezetője PH. Igazgatási Ügyosztály vezetője Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, Dr. Bárdos Balázs,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 495 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011.október 25-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. AUGUSZTUS 12-ÁN TARTOTT

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. AUGUSZTUS 12-ÁN TARTOTT a 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. AUGUSZTUS 12-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ormay Csaba érkezésével a Képviselő-testület létszáma 12 főre változott.

Jegyzőkönyv. Ormay Csaba érkezésével a Képviselő-testület létszáma 12 főre változott. Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án megtartott munkaterv szerinti Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öregiskola

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT 2 0 1 3. 2 Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. június 18-ai rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. június 18-ai rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. június 18-ai rendkívüli ülésén Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Halász

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-32/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. november 21-én (csütörtökön) 17 órakor a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bereczki

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: dr. Baranyai Mária aljegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: dr. Baranyai Mária aljegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-17/2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. november 27-én (csütörtökön) 17 óra 30 perckor

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 138-8/2015./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/I/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án (szerda) 16 00 órai kezdettel, a Konecsni

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV készült 2015. március 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester, Kérges László

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014. Psz/59/23/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 19-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 92/2014. (XI.19.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. május 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. május 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. május 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 14-16, d./ határozata:80-99; Száma: 123-8/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Szeghalom Város Polgármesteri Hivatala Szeghalom, Szabadság tér 4-8., T.: 371-611. 1696-16/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 20-án

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester Polgármesteri Hivatal Ballószög ----------------------------- Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-i üléséről N a p i r e n d 1. A 2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. PH. Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője

Jegyzőkönyv. PH. Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 30-án a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Noszvaj Község Önkormányzatának 2014. október 20-án 16.30 órakor megtartott alakuló ülésén a Figedy János Általános Iskolában.

Jegyzőkönyv. Készült: Noszvaj Község Önkormányzatának 2014. október 20-án 16.30 órakor megtartott alakuló ülésén a Figedy János Általános Iskolában. Jegyzőkönyv Készült: Noszvaj Község Önkormányzatának 2014. október 20-án 16.30 órakor megtartott alakuló ülésén a Figedy János Általános Iskolában. Jelen vannak: Bóta Géza polgármester, Szabó Péter, Dr.

Részletesebben

Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2004. március 29-én tartott nyilvános üléséről, a Szeghalmi Polgármesteri Hivatalban.

Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2004. március 29-én tartott nyilvános üléséről, a Szeghalmi Polgármesteri Hivatalban. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2004. március 29-én tartott nyilvános üléséről, a Szeghalmi Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: Macsári József polgármester,

Részletesebben

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága ESZ.161.124-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2013. november 13. napján 13 óra 30 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1 63 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről. 7/2016. Jegyzőkönyv Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről. T a r t a I o m: Oldalszám: 82-től -105 - ig Határozatok és

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről 4 / 2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 4986-2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről J E G Y Z ŐK Ö N Y V Készült: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről H e l y e: Városháza Díszterme Jelenlévőképviselők: Bagdi Sándorné, Bánóczy Lajos, Bozsányi István,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. április 17-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. április 17-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének nagytermében. 1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-101/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. április 17-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének

Részletesebben

~-(;jszd9 /tt}2otsj!x..<y:crtn~;'f-'""1

~-(;jszd9 /tt}2otsj!x..<y:crtn~;'f-'1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 7-én (kedden) megtartott rendkivüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült. Az ülésen hozott határozatok:

2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült. Az ülésen hozott határozatok: Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok: 221/2012. (XI.15.) határozattól

Részletesebben

IK. 1.ATf.\~P/.'c Í\T,íf:VF

IK. 1.ATf.\~P/.'c Í\T,íf:VF IK. 1.ATf.\~P/.'c Í\T,íf:VF ", ", ' ~ J- L.,, ",t r\ J l t- ~--, BUDAPEST FOVAROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT KÉPVISEL9-TESTÜLET~NEK 2014 ft8r 16. GAZDASAGI BIZOTTSAGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. október 30-án (szerdán) 15.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távol voltak: Bereczki Lászlóné, Nyerges Tibor, Szalári István képviselők

Jegyzőkönyv. Távol voltak: Bereczki Lászlóné, Nyerges Tibor, Szalári István képviselők Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. szeptember 3- án a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Gazdasági Bizottság és a Pénzügyi Bizottság 2011. július 7-én

Részletesebben

dr. Bácskai János: Kérem, szavazzunk a kiküldött napirendi javaslat elfogadásáról.

dr. Bácskai János: Kérem, szavazzunk a kiküldött napirendi javaslat elfogadásáról. JEGYZŐKÖNYV készült a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. július 15-én 14.00 órakor tartott rendkívüli üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. november 25-i üléséről Jelen vannak: 11 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 32-8/2011. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestület 2011. június 23-ai ülésének J

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott soros üléséről, mely egyben KÖZMEGHALLGATÁS is. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László, Dr.

Részletesebben

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010. (X. 28.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról I.

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010. (X. 28.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról I. Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010. (X. 28.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról Tiszatenyő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke, Kozma Péter, a közgyűlés alelnöke, Balla

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről 8 / 2008. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

28/2011. (IV. 21.) Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsági határozat:

28/2011. (IV. 21.) Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsági határozat: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB-25/2011. (HOB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv HOB-25/2011. (HOB-55/2010-2014.) HOB-25/2011. (HOB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2011. október 24-én, hétfőn 8 óra 30 perckor az Országház földszint 93. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A TANÁCSKOZÁST HANGFELVÉTELEN RÖGZÍTETTÜK!

JEGYZŐKÖNYV A TANÁCSKOZÁST HANGFELVÉTELEN RÖGZÍTETTÜK! Szám: 117-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 26- án 14.00 órára összehívott és a Baranya Megyei Kormányhivatal dísztermében (Pécs, Papnövelde u.

Részletesebben

1.) ponthoz: 2.)ponthoz:

1.) ponthoz: 2.)ponthoz: Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 23-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-15/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-10/2014. ikt.sz. 12/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-10/2014. ikt.sz. 12/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2010. február 25. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2010. február 25. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2010. február 25. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/4-9/2011. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/4-9/2011. ikt.sz. I-1/4-9/2011. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott ülésén a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

RENDELETTERVEZET Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

RENDELETTERVEZET Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Az SZMSZ Munkacsoport elnöke RENDELETTERVEZET Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Készítette: SZMSZ Munkacsoport

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2010. július 23-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2010. július 23-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. július 23-i rendkívüli üléséről 80-82/2010. (07. 23.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat 2010.

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

módosításáról módosításáról 181/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

módosításáról módosításáról 181/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéhez 168/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. 35/2013.(XII.16.) önk.rendelet Napirendek elfogadásáról Fegyvernek

Részletesebben