Magyarország Kormánya Zárószavazás előtti módosító javaslat!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyarország Kormánya Zárószavazás előtti módosító javaslat!"

Átírás

1 Z Z nr -~, 0 6. Magyarország Kormánya Zárószavazás előtti módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Magyarország évi központi költségvetéséről szóló T/7655. számú törvényjavaslat, T/7655/453. számú egységes javaslatához a HHSZ a (1) bekezdésében, valamint az Áht a (8) bekezdése d) pontjában foglaltaknak megfelelően a Kormány nevében zárószavazás el ő tti módosító javaslato t terjesztek elő. 1. Az egységes javaslat 1. -a a következők szerint módosul : 1. Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban : központi alrendszer) év i a) bevételi főösszegét [ ,3] J millió forintban, b)kiadási főösszegét [ ,3] ,9 millió forintban, c)hiányát [ , ,8 millió forintban állapítja meg. A módosítások számszaki átvezetése. Indoklás : 2. Az egységes javaslat 6. (10) bekezdése a következők szerint módosul: (10) Az egészségügyi célokra használt, értékesítésre kijelölt, valamint az állami egészségügy i feladatellátásra szükségtelenné vált állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséb ől származó XLIII., Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elszámolandó bevételek a évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával egészségügyi célra, így különöse n egészségügyi célú beruházások és felújítások finanszírozására használhatók fel. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig új kiadás i előirányzatot hozhat létre a[z] XX.Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben vagy engedélyezheti a fejezet meglév ő kiadási előirányzatának megemelését. 1

2 Jogtechnikai pontosítás. Indoklás : 3. Az egységes javaslat 6. -a a következő (12) bekezdéssel egészül ki: (12) A szociális és gyermekvédelmi célokra használt, értékesítésre kijelölt, valamint az állam i szociális és gyermekvédelmi feladatellátásra szükségtelenné vált állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséb ől származó a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadáso k fejezetben elszámolandó bevételek a évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásáva l szociális és gyermekvédelmi célra, így különösen állami szociális és gyermekvédelmi cél ú beruházások és felújítások finanszírozására felhasználhatók. A Kormány határozatában legfeljebba pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig új kiadási előirányzatot hozhat létrea XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben vagy engedélyezheti e fejezet meglév ő kiadás i előirányzatának megemelését. Indoklás : A évi CLIV. törvény alapján a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő szociális és gyermekvédelmi intézmények január 1-jével állami fenntartásba kerültek. A 2011-ben megkezdett folyamatot a települési önkormányzatok fenntartásában lév ő fogyatékos, pszichiátriai beteg, továbbá szenvedélybeteg személyek szakosított szociális ellátását nyújtó intézmények, valamint a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények tekintetében a Kormány tovább folytatja. A 2013-tól megvalósuló, az EMMI által biztosított egységes szakmai irányítás lehet őséget ad az intézményrendszer racionalizálására. Az így felszabadult ingatlanok értékesítése tovább i fejlesztési, beruházási lehetőségeket biztosít a szociális és gyermekvédelmi állam i intézményrendszer részére. 4. Az egységes javaslat 7. ' (2) bekezdése a következők szerint módosul: (2) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet bevételi előirányzatainak a tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén különösen indokol t esetben, a Kormány határozatában adott jóváhagyásával[t] e fejezetnek a határozatban megjelölt kiadási előirányzata legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékével túlléphet ő, ha egyetlen bevételi alcímnél sem jelentkezik bevétel elmaradás. Jogtechnikai pontosítás. Indoklás : 5. Az egységes javaslat 9. -a a következ ők szerint módosul : [9. (1) Az állami tulajdonú gazdasági társaságoktól a évben elvont osztalék a központi költségvetés központosított bevétele, amelyet a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben kell elszámolni. (2) Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmér ől szóló évi XV. törvény (a továbbiakban : Üht.) által létrehozott kibocsátási egységek értékesítéséb ől származ ó bevételt a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 1. cím, 1. Értékesítési bevételek alcímen, külön jogcímcsoportként kell elszámolni. Az Uht. 8. (3 ) bekezdése szerinti kibocsátási egységek értékesítéséb ől származó bevétel 50%-át a (4 ) bekezdésben szereplő előirányzaton kell elszámolni. 2

3 (3) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyz őkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló évi LX. törvény (a továbbiakban : Éhvt.) alapjá n létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételt, és az Üht. alapján létrehozot t légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséb ől származó bevételt a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben kell elszámolni. (4) Az energiapolitikáért felelős miniszter az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egysége k átruházásából befolyt bevételnek az Éhvt. 10. (3) és (4) bekezdésében meghatározott célo k szerinti felhasználására nyitott előirányzatot az értékesítésb ől befolyt teljes bevétellel megnövelheti. (5) Az energiapolitikáért felelős miniszter az Üht. alapján létrehozott légiközlekedés i kibocsátási egységek értékesítéséb ől származó bevételnek az Üht. 12/A. (4) bekezdésében meghatározott célok szerinti felhasználásához a (4) bekezdés szerint létrehozott el őirányzatot az értékesítésből befolyt teljes bevétellel megnövelheti.] 9. (1) Az állami tulajdonú gazdasági társaságoktól a évben elvont osztalék a központi, költségvetés központosított bevétele, amelyet a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben kell elszámolni. (2) Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló évi XV. törvény (a továbbiakban : Üht.) által létrehozott kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátás i egységek, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az er őfeszítésmegosztási határozat végrehajtásában történ ő részvételről szóló törvény (a továbbiakban: Üht2.) hatálya alá tartozó kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítésébő l származó bevételeket a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 1. cím, 1. alcím, 3. Kibocsátási egységek értékesítéséb ől származó bevételek jogcímcsoporton belü l külön jogcímként kell elszámolni. (3) Az energiapolitikáért felelős miniszter a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 20. cím, 35. alcím, 4. Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer jogcímcsoport kiadási és támogatás i előirányzatának el őirányzat-módosítással történő növelését engedélyezheti az Üht. és az Üht2. által létrehozott légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséb ől pénzforgalmilag teljesült bevéte l 100%-ának, továbbá az Üht. és az Üht2. hatálya alá tartozó kibocsátási egységek évi értékesítéséből pénzforgalmilag teljesült bevételnek a tervezett bevételt meghaladó hányada 50% - ának megfelelő összeggel. (4) Az energiapolitikáért felelős miniszter a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 20. cím, 35. alcím, 4. Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer jogcímcsoport terhére az Üht. és az Üht2 által létrehozott légiközlekedési kibocsátási egységek évi értékesítéséb ől pénzforgalmilag teljesült bevétel 100%-ának, valamint az Üht. és az Üht2. hatálya alá tartozó kibocsátási egysége k évi értékesítéséb ől pénzforgalmilag teljesült bevétel 50%-ának megfelelő összeghatári g teljesíthet kiadásokat. (5) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyz őkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló évi LX. törvény (a továbbiakban : Éhvt.) alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételt a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben kell elszámolni. (6) Az energiapolitikáért felel ős miniszter az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyt bevételnek az Éhvt. 10. (3) bekezdésében meghatározott célok szerinti felhasználására nyitott előirányzatot az értékesítésből befolyt teljes bevétellel megnövelheti." Indoklás : 2013-tól az Európai Unió CO2 kibocsátás-kereskedelmi rendszere (EU ETS) jelent ősen megváltozik, melynek keretében újfajta CO2 kibocsátási egységek kerülnek bevezetésre. Az uniós szabályozás szerint az EU ETS-ben 2013-tól használatos kibocsátási egységek értékesítéséb ől 3

4 származó bevétel legalább 50 %-át, a légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséb ő l származó bevétel 100 %-át klímapolitikai célú intézkedésekre kell fordítani. A kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevétel 10,4 Mrd Ft összegben megtervezésre került a Vagyonfejezetben, de biztosítani kell, hogy ha ennél több bevétel realizálódik, a többletbevétel 50 %-a felhasználhat ó legyen klímapolitikai célokra. A felhasználásra az NFM fejezetben került egy sor megnyitásra, 5, 2 Mrd Ft összeggel, Zöldgazdaság finanszírozása címen, amelyre a többletbevétel meghatározott hányada kerül klímapolitikai célok megvalósítására. 6. Az egységes javaslat 12. -a a következ ő (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma felezet, 10. cím 1. alcím 1. Működési költségvetés előirányzatcsoport 5. Egyéb működési célú támogatások kiemelt el őirányzata 2500,0 millió forint összegben tartalmazza a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Min őség-és Szervezetfejlesztési Intézet fenntartói irányítása alá tartozó egészségügyi intézmények rendkívüli vis maior kiadásainak fedezetét. Indoklás : A módosítás értelmében a GYEMSZI-nél 2500 millió forint áll rendelkezésre az irányítása al á tartozó egészségügyi intézmények rendkívüli vis maior kiadásainak fedezetére. 7. Az egységes javaslat 13. -a a következők szerint módosul: 13. (1) Az Országgy űlés az elkülönített állami pénzalapok (a továbbiakban : pénzalapok) költségvetését - bevételeit és kiadásait - alaponként, jogcímenként az 1. melléklet szerint állapítj a meg. (2) A Társadalmi Megújulás Operatív Program hazai társfinanszírozása céljára a Nemzet i Foglalkoztatási Alap összesen ,6 millió forintot ad át a[z] XIX.Uniós fejlesztések fejezet részére. (3) A Start-munkaprogram megvalósításához a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban , 8 millió forint kiadási előirányzat áll rendelkezésre, amelynek részbeni forrása ,0 millió forint költségvetési támogatás. Ez az előirányzat nyújt fedezetet a évben elkezdett közfoglalkoztatási programok kötelezettségvállalásainak a évre áthúzódó kiadása i teljesítésére is. (4) A LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezetben [4000,0] 2919,3 millió forint egyenlegtartási és kockázatkezelési keret kerül kíalakításra, amely [felhasználható] a[z] Nemzeti FoglalkoztatásiAlap költségvetésének [I-VI. havi]2013. januártól júniusig terjedő időszakra vonatkozó tényadataira[,] és a várható teljesítésre figyelemmel az államháztartásért felel ős miniszter [döntése alapján] egyetértésével használható fel. (5) A LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezet, 2. [cím] Szakképzési és feln őttképzési támogatások [előirányzat]cím terhére legfeljebb ,0 millió forint összegben vállalható kötelezettség június 30-áig. A fennmaradó 6500,0 millió forint a szakképzési hozzájárulá s bevételi el őirányzatának [I-VI. havi]2013. januártól júniusig terjedő id őszakra vonatkozó teljesülésére figyelemmel az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével használható fel. (6) Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program m űködtetésével kapcsolatos feladatokra a feladatot ellátó MTA Könyvtára részére a LXIX. Kutatási és Technológiai Innováció s Alap fejezet, 1. Hazai innováció támogatása cím terhére évben 1426,0 millió forint támogatást kell biztosítani. 4

5 (7) A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap a évben a központi költségvetésbe összesen ,0 millió forintot ad át a kutatás-fejlesztési tevékenység Kutatási és Technológiai Innováció s Alapon kívüli finanszírozásához. A befizetési kötelezettséget negyedévente, az éves előirányzat 1/4 részével kell teljesíteni." Indoklás : A Nemzeti Foglalkoztatási Alap érintett bevételei a kisvállalati adó szabályozás változása miatt é s a módosult makró pálya hatására változtak, ezzel összefüggésben az egyenlegtartási é s kockázatkezelése keret is csökkentésre került. Rögzíti a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap központi költségvetésbe teljesítendő befizetésének összegét, mellyel hozzájárul az Alap a tudás-intenzív, nagy hozzáadott értéket teremtő és nemzetgazdasági növekedést ösztönző K+F tevékenységek államháztartáson belüli finanszírozásához. 8. Az egységes javaslat 14. (1) bekezdése a következők szerint módosul: (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) év i a) bevételi főösszegét [ , ,9 millió forintban, b) kiadási főösszegét [ , ,9 millió forintban, c) egyenlegét 0,0 millió forintban állapítja meg. Indoklás : A módosítások számszaki átvezetése. 9. Az egységes javaslat 17. ' (1) bekezdése a következők szerint módosul : (1) Az Országgyűlés az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban : E. Alap) évi a) bevételi főösszegét [ ,4 ] 101, ,9 millió forintban, b) kiadási főösszegét [ , ,9 millió forintban, c) [hiányát] egyenlegét[25 522,51 0 millió forintban állapítja meg. Indoklás : A módosítások számszaki átvezetése. 10. Az egységes javaslat 18. ' (3) bekezdése elmarad: 4(3) A Kormány a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet 2. cím, 3. alcím, 8. Természetbeni ellátások céltartaléka jogcímcsoport el őirányzatból a 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás, 4. Gyógyszertámogatás és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoporto k jogcímeire átcsoportosítást hajthat végre.]" Indoklás : Az 1. sz. melléklet módosulása nyomán lecsökken a természetbeni ellátások céltartalék a el őirányzata, így ezzel összhangban változik az átcsoportosításra történ ő felhatalmazás is (Kormány hatáskörből miniszteri hatáskörbe kerül). 5

6 11. Az egységes javaslat 19. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: (3) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap felezet, 2. cím, 3. alcím, 8. Természetbeni ellátások céltartaléka jogcímcsoport el őirányzatból a 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megel őző ellátás, 4. Gyógyszertámogatás és az 5. GvóQvászati segédeszköz támogatás iogcímcsoportok jogcímeire a z egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértéséve l átcsoportosítást hajthat végre. Indokolás Az 1. sz. melléklet módosulása nyomán lecsökken a természetbeni ellátások céltartaléka el őirányzata, így ezzel összhangban változik az átcsoportosításra történő felhatalmazás is (Kormány hatáskörből miniszteri hatáskörbe kerül). 12. Az egységes javaslat 25. (15) bekezdése a következők szerint módosul : (15) Az Országgy űlés felhatalmazza a XI. Miniszterelnökség fejezetet, valamint a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetet irányító szervek vezet őit, hogy a XI. Miniszterelnökség fejezet, [2]5. cím [Fejezeti kezelésű előirányzatok], 1. alcím [Célelőirányzatok], 3. Konzultációk kiadásai jogcímcsoport [Konzultációk kiadásai] fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásával kapcsolatban a szükséges el őirányzat-átcsoportosításokról fejezeti hatáskörben intézkedjenek. Jogtechnikai pontosítás Indokolás 13. Az egységes javaslat 25. (16) bekezdése a következők szerint módosul : (16) A Kormány a LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fedezet kiadásai terhére átcsoportosítást hajthat végre a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet javára az Utraval ó Ösztöndíjprogram Út a szakmához alprogramjának megvalósításához. Jogtechnikai pontosítá s Indokolás 14. Az egységes javaslat 25. -a a következő (17) bekezdéssel egészül ki : (17) A II. Köztársasági Elnökség fejezetet és a XVIII. Külügyminisztérium fejezetet irányító szervek vezetői az államfői protokollal kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges előirányzatátcsoportosításról fejezeti hatáskörben intézkedhetnek. Indoklás : A államfői protokollal kapcsolatos feladatokat a Köztársasági Elnökség és a Külügyminisztériu m együttműködve látja el. Ezen feladatok ellátásához kapcsolódik ez az átcsoportosítási felhatalmazás. 15. Az egységes javaslat 28. -a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki : (4) Az E. Alap részére a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 35. cím, 2. alcím, 9. Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti támogatás átutalás a a) január-november hónapban havonta a tárgyhó 10. napfáig az éves előirányzat havi id őarányos összegével, 6

7 b) december hónapban legfeljebb az éves előirányzat havi időarányos összegével és az E. Alap 17. $ (1) bekezdés c) pontja szerinti pénzforgalmi egyenlegéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése é s utolsó ellátás kifizetése után történik. (5) Ha az E. Alap tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után az E. Alap pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, akkor a kincstár intézkedik a többlet összegéne k visszautalásáról, amely a (4) bekezdés szerinti támogatást csökkenti." Indoklás : A módosítás, összhangban az 1. számú melléklet módosításával, szabályozza az Egészségbiztosítási Alap részére történ ő pénzeszköz-átadás folyósításának módját. 16. Az egységes javaslat 30. -a a következők szerint módosul: 30. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül január 5-éiga települési önkormányzatok és [társulásaik] többcélú kistérségi társulásokszámára elérhetővé teszi a települési önkormányzatokat [és társulásaikat, valamint]s a települési és területi nemzetiségi önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat a 2. melléklet alapján a I. 2, II. 4., III. 1, IV. pontok szerinti támogatások kivételével megillető támogatások összegét. Indoklás : A javaslat egyértelművé teszi, hogy önkormányzati társulások nem, a többcélú kistérség i társulások viszont az I. félév során igényelhetnek közvetlenül támogatásokat. 17. Az egységes javaslat 34. (2) bekezdése a következők szerint módosul: (2) A 2. melléklet I. [1-2.] pontja, II. [1-3.] pontja, III pontja, IV. [1-2.] pontja és a 3. melléklet 6. és 15. pontja alapján számított előirányzatok folyósítása az Aht. 83. (1) bekezdésében foglaltak szerint nettó finanszírozás keretében történik. Jogtechnikai pontosítás. Indoklás : 18. Az egységes javaslat 34. (4) bekezdése elmarad: [(4) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az általa üzemeltetett elektroniku s rendszeren keresztül január 1-jéig a helyi önkormányzatok és többcélú kistérség i társulások számára elérhetővé teszi a helyi önkormányzatokat, valamint a települési és területi nemzetiségi önkormányzatokat és többcélú kistérségi társulásokat a 2. melléklet alapján a II.1, III.1, III. 4. a) pontok szerinti támogatások kivételével megillet ő támogatások összegét.] Indoklás : A javaslat jogcímenként meghatározza az önkormányzatok által fizetend ő kamatfizetés kötelezettségét. igénybevétel i 7

8 19. Az egységes javaslat 34. (5) bekezdése a következők szerint módosul: ([5]4) Az államháztartásról szóló jogszabályokban foglaltaktól eltér ően a 2. melléklet II. 1. és III. 4. pontja szerinti támogatások 2. mellékletre vonatkozó kiegészítő szabályok szerinti évközi módosítása során kamatfizetési kötelezettség csak abban az esetben áll fenn, ha az önkormányza t által az eredetileg szolgáltatott adatokból kalkulált támogatás legalább 10%-kal meghaladja az őt ténylegesen megillető összeget. Indoklás : A javaslat jogcímenként meghatározza az önkormányzatok által fizetend ő kamatfizetés kötelezettségét. igénybevételi 20. Az egységes javaslat 34. -a a következő (5) bekezdéssel egészül ki, egyidej űleg a további szerkezeti egységek számozása és az azokra vonatkozó merev hivatkozások megfelel ően módosulnak: (5) Az államháztartásról szóló jogszabálvokban foglaltak szerint meghatározott, az állami támogatás jogtalan igénybevételéhez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettség kiszámítás a szempontjából a 2.mellékletII., III.3,III. 4pontja szerinti el őirányzatok együttes összegét kell figyelembe venni, a(4)bekezdésben foglaltakra tekintettel. Indoklás : A javaslat jogcímenként meghatározza az önkormányzatok által fizetend ő kamatfizetés kötelezettségét. 21. Az egységes javaslat 34. (6)-(9) bekezdése a következők szerint módosul : igénybevétel i (6) Ha az állam a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 74. -ában foglaltaknak megfelelően hozzájárulás megfizetésére kötelezi a települési önkormányzatot, annak befizetését az önkormányzat havonta, minden hónap 10. napjáig köteles teljesíteni. A[a] hozzájárulás összege a z XLII. A költségvetés közvetlen kiadásai és bevételei fejezet 5. Költségvetési befizetések cí m 3. Köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések alcí m el őirányzatának bevételét növeli. (7) A helyi önkormányzatoknak a 25 év alatti valamint az 55 év feletti, továbbá a képzettséget ne m igényl ő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, valamint a gyesről visszatérő és tartós munkanélküliség után elhelyezked ő munkavállalók foglalkoztatásához kapcsolódó évi szociális hozzájárulási adó változásból ered ő kiadási megtakarításait a XLII. A költségveté s közvetlen kiadásai és bevételei fejezet5. Költségvetési befizetések cím 2. Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő befizetések alcím 2. Helyi önkormányzati költségvetési szervek jogcímcsoport előirányzata javára kell befizetni és elszámolni. (8) A Kincstár a (6)-(7) bekezdésekben foglalt [előirányzat-módosulással] befizetési kötelezettséggel érintett önkormányzatok számára folyósítandó, a helyi önkormányzatoka t megillető támogatások, hozzájárulások havi összegéb ől a nettó finanszírozás során [havonta levonja] a) levonja [a (6) bekezdés szerinti esetben] az önkormányzatot terhelő elmaradtösszeget [id őarányos részét], amennyiben a(6)bekezdésben el őírt befizetési kötelezettség tekintetében a z elmaradt összeg két havi hozzájárulási kötelezettség összegével meggyezik, vagy azt meghaladja, b) havonta levonjaa (7) bekezdés szerinti esetben az előző havi bérszámfejtés alapján az önkormányzatnál jelentkez ő kiadási megtakarítás összegét. 8

9 (9) Ha a helyi önkormányzatot a (2) bekezdés alapján a nettó finanszírozás keretében megillet ő adott havi források a [(6)-(7)] (81 bekezdés szerint levonandó összegekre nem nyújtanak fedezetet, vagy az önkormányzatnak december 15-én bármilyen elmaradása van a (6) bekezdés szerint i befizetési kötelezettsége tekintetében, a kincstár a meg nem fizetett összegre a kötelezett fizetés i számlájára felhatalmazó nyilatkozatra tekintet nélkül azonnali beszedési megbízást nyújt be. [az önkormányzat az első félévben felhalmozott hátralékot július 31-éig, a második félévbe n felhalmozott hátralékot december 15-éig köteles megfizetni. Amennyiben az önkormányzat e kötelezettségét nem teljesíti, a Kincstár haladéktalanul beszedési megbízást nyújt be az önkormányzat fizetési számlájával szemben.]" Indoklás : A javaslat jogcímenként meghatározza az önkormányzatok által fizetendő igénybevételi kamatfizetés kötelezettséget, illetve pontosítja az önkormányzatok egyes befizetésének szabályait. 22. Az egységes javaslat 35. -át a következők szerint javasolom módosítani : 35. (1) [Jogszabály szerint támogatás biztosított a törvényben meghatározott szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási, kulturális közfeladatot ellátó intézmény fenntartója részére.] Az Országgyűlés a köznevelési közfeladatot ellátó intézmény t fenntartó egyház és bels ő egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, civil szervezet, országos, területi, települési nemzetiségi önkormányzat, nonprofit gazdaság i társaság, gazdasági társaság és a köznevelési feladatot alaptevékenységként végz ő, a személyi iövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó (a továbbiakban együtt : nem állami köznevelési intézmény fenntartója) részére normatív és egyéb hozzáárulást állapít meg a következők szerint : a) a nem állami köznevelési intézmény fenntartóját augusztus 31-éig megillet ő normatív és egyéb hozzájárulásra a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló év i CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: évi költségvetési törvény) december 31-én hatályos 38. & (1) bekezdés a)-e) és h) pontjának, (2), (3) és (5)-(9) bekezdésének szabályait a b)-s) pontok figyelembevételével kell alkalmazni, b) a évi költségvetési törvénynek az a) pont szerinti rendelkezései alkalmazása sorána évi költségvetési törvény december 31-én hatályos 3. és 8. mellékletében meghatározott normatív hozzájárulás időarányos részét kell figyelembe venni, a év i költségvetési törvénynek a december 31-én hatályos 5. mellékletében meghatározott támogatást pedig az oktatásért felel ős miniszter rendeletében meghatározottak szerint kel l biztosítani, c) a közoktatási feladat alatt köznevelési, a közoktatási intézmény alatt köznevelési intézményt kell érteni, d) a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a továbbiakban : Közokt. tv.) 121. (1 ) bekezdés 29. pontja alatt a nemzeti köznevelésr ől szóló évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) pontját kell érteni, e) a Közokt. tv. 28. (4) bekezdésére történő hivatkozás alatt a nyelvi előkészítő évfolyamot kell érteni, a Közokt. tv (4) bekezdésére történ ő hivatkozást nem kell alkalmazni, g) a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/I., 39/H. -ára történő hivatkozás esetében a nevelési - oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletnek (a továbbiakban : 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeleta Hátrányos Helyzet ű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára, a Hátrányos Helyzetű 9

10 Tanulók Arany János Kollégiumi Programi ára, és a Halmozottan Hátrányos Helyzet ű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, h) a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény alatt a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvényt kell érteni, i) a Közokt. tv $ (2) bekezdése alá tartozó tanulók alatt a köznevelési közfeladatoka t térítésmentesen igénybe vevő tanulókat kell érteni., /) alapfokú művészetoktatási intézmény alatt alapfokú művészeti iskolát kell érteni, k) a évi költségvetési törvény december 31-én hatályos 3. melléklet 15. pont e) alpontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, ho gy a normatív hozzájárulásra való jogosultságnak nem feltétele a közoktatás min őségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet 10-14/F. -ában meghatározott eljárásban a Min ősített alapfokú művészetoktatási intézmény, vagy a Kiválóra minősített almafokú művészetoktatási intézmény cím megszerzése, 1)a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/C. &-ára történő hivatkozás esetében a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletnek az egész napos iskolára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelel ően alkalmazni, m) a Közokt. tv. 42. (3) bekezdésére történő hivatkozás esetében a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény gyakorlati képzés megszervezésére vonatkozó szabályait kel l alkalmazni, n) a nem köznevelési intézményben szervezett korai fejlesztés és gondozás jogcímén ne m igényelhető támogatás, o) a Közokt. tv. 30/A. (1) bekezdése alatt az Nkt. 15. (2)_(5) bekezdését kell érteni, p) a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2012.(I. 19.) OKM rendeletre történő hivatkozás esetében a pedagógiai szakszolgálatokról szóló miniszteri rendelet megfelel ő rendelkezéseit kel l alkalmazni, g) a nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés, nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés-oktatás alat t nemzetiségi nevelést, nemzetiségi nevelést-oktatást kell érteni., r) a Közokt. tv. 86. (6) bekezdése és a kiegészítő kisebbségi oktatás alatt a nemzetisége k jogairól szóló évi CLXXIX. törvénynek a kiegészítő nemzetiségi. oktatásra vonatkozó szabályait kell érteni, s) a Közokt. tv. és végrehajtási rendeletei alatt az Nkt.-t és vesehajtási rendeleteit is érteni kell, t) a nem állami köznevelési intézmény finanszírozására szeptember 1-jétől a (2) bekezdés e szerinti törvényben meghatározott szabályokat kell alkalmazni. (2) A Kormány a nem állami köznevelési intézmény szeptember 1-jétől alkalmazandó törvényi finanszírozási szabályait március 31-éig dolgozza ki és nyújtja be az Országgy űlés részére. (3) Az Országgyűlés a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt, szolgáltatást fenntartó egyház és bels ő egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, civil szervezet, országos nemzetiségi önkormányzat, nonprofit gazdasági társasá g gazdasági társaság és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végz ő, a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó (a továbbiakban együtt : nem állami szociális fenntartó) részére támogatást állapít meg a következők szerint : a) a támogatás a nem állami szociális fenntartót a települési önkormányzatok 2. melléklet III. pont 3. b)-1) alpontjában meghatározott támogatásaival azonos jogcímeken, összegben é s feltételek mellett illeti meg, 10

11 b) a hajléktalanok átmeneti intézményei kivételével a nem állami szociális fenntartó, ha a Szoctv. 57. (2) bekezdése és a Gyvt. 15. j3) bekezdése a), illetve b) pontja szerinti feladato t lát el, a 8. melléklet szerinti támogatásra jogosult, c) a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladato t ellátó intézményt, szolgáltatást fenntartó gazdasági társaságot ide nem értve a nonprofi t gazdasági társaságot és egyéni vállalkozót az a) és b) pont szerinti támogatás 30%-ána k megfelelő támogatás illeti meg. (4) A Szoctv. 4. (1) bekezdés m) pont mb) alpontjában és a Gyvt. 5. $ s) pont sb) alpontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény t fenntartó egyház és bels ő egyházi jogi személy az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységéne k anyagi feltételeiről szóló törvény szerinti kiegészítő támogatásra jogosult. E kiegészítő támogatás mértéke a (3) bekezdés a) és b) pont szerinti támogatás 57,9%-a. (5) A nem állami szociális fenntartó a (3) bekezdés alapján megállapított támogatás teljes összegé t a folyósítást követő 15 napon belül köteles annak az intézménynek átadni, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került. (6) Az egyház és a belső egyházi jogi személy a (4) bekezdés szerinti kiegészítő támogatás t köteles elkülönítetten nyilvántartani és a támogatás teljes összegét a humánszolgáltatást ellát ó intézményei, illetve azok humánszolgáltatásai támogatására fordítani. (7) A (3) bekezdés szerinti támogatás és a14)bekezdés szerinti kiegészítő támogatás elszámolása a Kormány rendeletében meghatározott eljárási szabályok szerint a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet terhére, illetve javára történik. (8) A nem állami szociális fenntartó ha december 31-én működési engedéllyel rendelkezett és normatív állami hozzájárulásra volt jogosult január és február hónapraa Kormány rendeletében meghatározott eljárási szabályok szerinti elszámolás mellett a évi december hónapra tekintettel folyósított normatív állami hozzájárulással azonos összegű támogatásra jogosult. Az egyház és a bels ő egyházi jogi személy e támogatás után járó kiegészít ő támogatására a (4) és (6) bekezdést alkalmazni kell. [(2)]Q) Az önkormányzati tűzoltóság a fenntartásához és működéséhez az átvállalt feladattal arányos állami támogatást a t űz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló évi XXXI. törvény 41. (5) bekezdése és 34. (1) és (3) bekezdése alapján a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 10. Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása alcím előirányzatából a következő feltételek és normatívák szerint veheti igénybe : a) valamennyi önkormányzati tűzoltóság a készenléti szolgálat működéséhez azonos összegű, 22,0 millió forint alaptámogatásra jogosult, b) az a) pont szerint felosztott támogatás után megmaradó el őirányzatból minden önkormányzati tűzoltóság az általa ellátott vonulási terület veszélyeztetettsége mértéké t kifejező, jogszabályban rögzített elvek alapján meghatározott pontszámok arányában részesül." Indoklás : A köznevelési feladatellátásban részt vev ő nem állami humánszolgáltatók köznevelési feladatai finanszírozásának 2012-ben alkalmazott rendjét a 2012/2013. tanévre tekintettel indokolt augusztus 31-ig meghosszabbítani. A megváltozó szakmai paraméterekre is tekintettel az oktatásért felel ős miniszternek március 31-ig ki kell dolgoznia a 2013/2014. tanévtől alkalmazandó finanszírozási szabályokat, és a Kormány jóváhagyásával az Országgy űlés elé kell terjeszteni törvényjavaslat formájában. Az Országgyűlés elé terjesztett, az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátás i intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló T/8889. számú törvényjavaslat tovább folytatja a 2011-ben megkezdett folyamatot a települési önkormányzato k fenntartásában lévő fogyatékos, pszichiátriai beteg, továbbá szenvedélybeteg személyek szakosítot t szociális ellátását nyújtó intézmények, valamint a gyermekvédelmi szakellátást biztosító 11

12 intézmények tekintetében. A települési önkormányzatok ellátási kötelezettsége e célcsoportok é s ellátások esetén megszüntetésre kerül. A kötelezettség államhoz való áttelepítése az intézmények egységes irányításával a fenntartható működés biztosítása érdekében valósul meg. Az intézmények átvétele, továbbá az önkormányzati finanszírozási rendszerben bekövetkezett változások miatt szükséges, hogy a nem állami, nem önkormányzati fenntartók (humánszolgáltatások) tekintetében a korábbi, az önkormányzati normatív támogatással azonos finanszírozási rendszer átalakításr a kerüljön. A finanszírozási rendszerben a számítás alapját a különböz ő szolgáltatások és intézményi ellátások jelentik, a szolgáltatások differenciálása, a szolgáltatási igény figyelembevételével. Számításba kerül a ténylegesen betöltött bentlakói, valamint a dolgozói létszám. A béralapú finanszírozási rendszer szabályozását szükséges a költségvetési törvényjavaslatban átvezetni. 23. Az egységes javaslat 48. " (1) és (2) bekezdése a következők szerint módosul : (1) A teljes, [42 455,7] millió forint összegű kötelezettségvállalási keret-előirányzat, é s az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéne k kötelezettségvállalással nem terhelt része 75%-os mértékéig vállalható évben az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus évi programokra, projektekre vonatkozó tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség. (2) A teljes, [31 873,9] ,7 millió forint összeg ű kötelezettségvállalási keret-előirányzat é s az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéne k kötelezettségvállalással nem terhelt része mértékéig vállalható a évben a Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott programokra, projektekre vonatkozó tárgyévi és éven túl i fizetési kötelezettség. Indoklás : A évi költségvetési törvény módosítását a makrogazdasági el őrejelzésekben bekövetkezett változások okozta árfolyamváltozás indokolja. A kötelezettségvállalási keretek euróban és svájci frankban meghatározottak, így az árfolyamváltozás hatással van a ténylegesen rendelkezésre áll ó keretekre. 24. Az egységes javaslat 49. -át a következők módosul: 49. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, Európai Halászati Alap és az Európa i Mezőgazdasági és Garancia Alap által támogatott programok és intézkedések finanszírozásáva l összefüggő kockázatok kezelésére képzett céltartalékot árfolyam-ingadozás esetén a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 7. alcím, 1. Uniós programok árfolyam-különbözete jogcímcsoport [Uniós programok árfolyam-különbözete] előirányzata, egyéb esetben a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím 7. alcím 2. Egyéb EU által nem térített kiadások jogcímcsoport finanszírozza, és kizárólag a jogszabályban meghatározott célokra használható fel. Jogtechnikai pontosítás. Indoklás : 25.. Az egységes javaslat 51. -a és 52. -a a következők szerint módosul: [51. (1) A Nemzeti Infrastruktúra Fejleszt ő Zrt. (a továbbiakban: NIF Zrt.) részére, az európai uniós és ahhoz kapcsolódó központi költségvetési forrás felhasználásával, érvénye s támogatási szerződés alapján fizetendő támogatások általános forgalmi adó finanszírozására szolgáló részének teljesítéséhez a kincstár a kincstári egységes számláról (a továbbiakban : KESZ) kamatmentes hitelt nyújt. 12

13 (2) Az európai uniós és ahhoz kapcsolódó központi költségvetési forrásból megítél t támogatások kizárólag abban az esetben biztosíthatóak az (1) bekezdésben leírtak szerint, ha a kifizetés id őpontjában a NIF Zrt.-vel kötött támogatási szerz ődésben meghatározott célokra felhasználható uniós és hazai forrás nem áll rendelkezésre. (3) A KESZ-hez kapcsolódó megel őlegezési számlákról tervezett hiteligénybevételr ől a NIF Zrt. az államháztartásért felelős miniszter és a kincstár részére a év vonatkozásában január 15-éig havi bontású finanszírozási tervet készít, amelyet a rendelkezésre áll ó információk alapján minden negyedévet követ ő hónap 15-éig aktualizál. Az államháztartásért felelős miniszter jogosult a finanszírozási terv és a hiteligénybevétel ütemezését módosítani. (4) A KESZ-hez kapcsolódó megel őlegezési számlákról felvett hitelt a NIF Zrt. a támogatási szerz ődés alapján számára kiutalt, európai uniós és központi költségvetésb ől származó bevételeib ől soron kívül törleszteni köteles. 52. (1) A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetér ől szóló évi LXXX. törvény 24. (2) bekezdése szerinti járulékfizetési fels ő határ egy naptári napra jutó összege a évben forint.] [(2)]51. A 2013 januárjában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény 62. (1)-(2) bekezdése alapján esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál [4,215 2%-o s fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni. [(3)]52. A szociális hozzájárulási adó 2013-ban megfizetett összegének 100%-a az Ny. Alapot illeti meg. A szociális hozzájárulási adó megfizetett összegét a NAV a jogosult számlájára napont a átutalja." Indoklás : A Magyarország évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáró l szóló törvényjavaslatba módosító javaslattal bekerült ez a szabály (egységes javaslat 21. (24), Aht. 78. (4) e)). Ezért a párhuzamos szabályozás elkerülése érdekében szükséges elhagyása. A módosítás megteremti az összhangot a járulékszabályozásban bekövetkezett változássa l (járulékfizetési felső határ eltörlése), továbbá a makrogazdasági pálya módosulása szerint változik a jövő évre tervezett árnövekedés mértéke, amivel megegyezik a januárjában végrehajtandó nyugdíjemelés. 26. Az egységes javaslat 54. ' (2) bekezdése a következők szerint módosul: (2) A Kjt. 77. (1) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén nyújtott kereset-kiegészítés a évben a keresetbe tartozó juttatások el őző évi bázis előirányzatának 2 %-a. Fel nem használ t el őirányzata kizárólag a keresetbe tartozó juttatások emelésére fordítható. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a [közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a továbbiakban :] Közokt. tv.[)] 118. (12)-(14) bekezdésében szabályozott esetekre, az állami fels őoktatási intézményekre, a központi és a köztestületi költségvetési szervként működő kutatóközpontokra, kutatóintézetekre, é s a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó kutatást kiegészít ő akadémiai köztestületi és központi költségvetési szervekre. Indoklás : A módosítás pontosító jellegű, ugyanis az akadémiai kutatást kiegészít ő költségvetési szervek a központi költségvetési szerv OTKA Irodát kivéve köztestületi (nem központi) költségvetés i szervek. 13

14 27.. Az egységes javaslat 59. -a a következők szerint módosul : 59. (1)A Szoctv. 50/A. (8) bekezdése szerinti egyéni gyógyszerkeret havi összege a évben forint. (2) A Szoctv. 50/A. (9) bekezdése szerinti eseti keret éves összege a évben 6000 forint. Jogtechnikai pontosítás. Indoklás : 28.. Az egységes javaslat 61. -a a következők szerint módosul: (1) Az Éhvt a szerinti felügyeleti díj mértéke a projekt jogszabály alapján jóváhagyot t Tervdokumentumában létrehozni tervezett minden egyes kibocsátáscsökkentési egység után 3 8 forint. [(2) Az Üht a szerinti felügyeleti díj mértéke az üzemeltető részére kiosztott minden egyes kibocsátási egység után évi 5 forint. (3)1(2) A villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény 147. (1) bekezdése szerinti szénipari szerkezetátalakítási támogatás mértéke 0,19 forint/kwh. [(4)]a l A villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény 147. (1) bekezdése szerinti jogszabályban meghatározott személyi kör részére a villamos energiaiparban fennálló vagy eltöltött munkaviszonnyal összefüggésben jogszabálynak megfelel ően biztosított kedvezményes ár ú villamosenergiaellátás támogatása 0,07 forint/kwh. Indoklás : A felügyeleti díj mértékét az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és a z erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történ ő részvételről szóló törvény határozza meg Az egységes javaslat 67. -a a következők szerint módosul: 67. (1)A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 10. (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatár kivéve a Kbt. szerinti közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt január 1-jétől december 31-éig : a) árubeszerzés esetében : 8,0 millió forint, b) építési beruházás esetében : 15,0 millió forint, c) építési koncesszió esetében : 100,0 millió forint, d) szolgáltatás megrendelése esetében : 8,0 millió forint, e) szolgáltatási koncesszió esetében : 25,0 millió forint. (2) Az (1) bekezdéstől eltérően a Kbt. szerinti közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatár január 1-jétől december 31-éig : a) árubeszerzés esetében : 50,0 millió forint, b) építési beruházás esetében: 100,0 millió forint, c) szolgáltatás megrendelése esetében : 50,0 millió forint. Jogtechnikai pontosítás. Indoklás : 14

15 30. Az egységes javaslat M. fejezete a következő sal egészül ki, egyidejűleg az egységes javaslat további szerkezeti egységeinek megjelölése és az azokra vonatkozó mere v hivatkozás értelemszerűen változik: 72. (1) Az állam az fő lakosságszámot meghaladó település települési önkormányzatána k ideértve a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat is (a továbbiakban : átvállalással érintett önkormányzat) a (2) és (3j bekezdés szerinti adósságelemei nélkül számítot t december 31-i, az átvállalás id őpontjában fennálló adósságállománya és ezen adósságnak a z átvállalás időpontjáig számított járulékai összegét a 74. (3) bekezdésében meghatározott kivétellel részben átvállalja. (2) Az állam teljes mértékben átvállalja az fő lakosságszámot meghaladó település a) a települési önkormányzatok fekv őbeteg-szakellátó intézményeinek átvételér ől és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: fekv őbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény) 1. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmény tulajdonos és fenntartó települési önkormányzatának és a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmények által használt vagyon tulajdonos települési önkormányzatának azon működtetéshez és fejlesztéshez köt ődő december 31-i, az átvállalás időpontjában fennáll ó adósságának és annak az átvállalás időpontjáig számított járulékainak összegét, amel y kifejezetten és igazolhatóan a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény pontjában meghatározott átvett vagyonhoz kapcsolódóan keletkezett, és b) az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételér ől és egyes törvények módosításáról szóló évi... törvény (a továbbiakban: szociális és gyermekvédelmi intézmények átvételét szabályozó törvény) 2. (1) bekezdése alapján átvett intézmény tulajdonos és fenntartó települési önkormányzatának azon m űködtetéshez és fejlesztéshez köt ődő december 31-i, az átvállalás időpontjában fennálló adósságának é s annak az átvállalás időpontjáig számított járulékainak összegét, amely kifejezetten és, igazolhatóan a szociális és gyermekvédelmi intézmények átvételét szabályozó törvény 1. 2.pontjában meghatározott átvett vagyonhoz kapcsolódóan keletkezett. (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti átvállalás nem terjed ki a) az államháztartás központi alrendszeréből ésaközvetlenül az Európai Uniótól vagy nemzetközi szervezett ől elnyert támogatás előfinanszírozására, valamint az általános forgalm i adó vagy egyéb bevétel megelőlegezésére nevesítetten szolgáló adósságból eredő fizetési kötelezettség teljesítésére, valamint b) a víziközmű-társulattól az átvállalással érintett önkormányzat által átvett hitelb ől eredő fizetési kötelezettség teljesítésére. (4) Az átvállalással érintett (1) bekezdés szerinti adósság a Gst. 3. (1) bekezdés a)-c) pontjábant a (2) bekezdés szerinti adósság a Gst. 3. (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltaknak megfelel ő kölcsön- vagy hiteljogviszonyon, hitelviszonyt megtestesít ő értékpapíron, továbbá az (1) bekezdés alapján átvállalt adósság esetében váltókibocsátáson alapuló a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti pénzügyi intézmény (a továbbiakban : hitelez ő) felé fennáll ó tartozásokat foglalja magában. (5) Az átvállalással érintett önkormányzat az átvállalással érintett folyószámlahitel és vált ó állományát az (1) és (2) bekezdés szerinti átvállalás érdekében a 74. (6) bekezdése szerinti tételes átvállalásról szóló megállapodás el őtt legalább 15 nappal a kölcsön- vagy hiteljogviszonnya l azonos feltételekkel működési vagy fejlesztési hitellé alakítja át. 15

16 (6) Az átvállalással érintett adósság részét képező, hitelviszon megtestesítő értékpapírokat az átvállalással érintett önkormányzatok az átvállalást megelőzően az adott értékpapírban foglalt pénzügyi kötelezettségek tekintetében azonos feltételekkel kölcsönjogviszonnyá alakíthatják át. Ennek hiányában az állam az értékpapír lei árat el őtti visszaváltásából eredő fizetési kötelezettséget vállalja át és teljesíti. E fizetési kötelezettségét az állam az értékpapír-tulajdonostól történő, az adott értékpapírban foglalt pénzügyi kötelezettségek tekintetében azonos feltételekkel rendelkez ő hitel felvételével is kiválthatja. 73. (1) A 72. (1) bekezdése és a 74. (3) bekezdése szerinti adósság átvállalásának mértéké t az átvállalással érintett önkormányzat június 30-i egy főre jutó iparűzési adóerőképessé gének (a továbbiakban: adóerőképesség) és az átvállalással érintett önkormányzat településkategóriáj a adóerőképessége korrigált átlagának egymáshoz viszonyított aránya alapján kell meghatározni.a számítás során figyelembe vett településkategóriák a következ ők: a) megyei jogú város, b) főt elérő vagy azt meghaladó lakosságszámmal rendelkez ő egyéb város, c) főt meghaladó, de főnél kisebb lakosságszámmal rendelkező egyéb város, d) fő lakosságszámot meghaladó község. (2) Az (1) bekezdés szerinti településkategóriák adóerőképességének korrigált átlaga a településkategóriába tartozó önkormányzatok adóer őképességének az alsó és felső decilisbe tartozó önkormányzatok adatainak figyelmen kívül hagyásával számított átlaga. (3) Az adóerőképességet a helyi önkormányzatok évre vonatkozó els ő féléves beszámolóiban közölt, bevallott iparűzési adóalapok alapján kell kiszámítani. (4) Ha az átvállalással érintett önkormányzat adóerőképessége a településkategóriáj a adóerőképessége korrigált átlagának a) 100%-át eléri vagy meghaladja, a 72. (1) bekezdése szerinti adósság 40%-a, b) 75%-a és 100%-a között van, a 72. (1) bekezdése szerinti adósság 50%-a, c) 50%-a és 75%-a között van, a 72. (1) bekezdése szerinti adósság 60%-a, d) 50%-a alatt van, a 72. (1) bekezdése szerinti adósság 70%-a szolgál az állam által történő adósságátvállalás alapjául. (5) A (4) bekezdéstől eltérően az adóerőképességgel nem rendelkező átvállalással érintett önkormányzat, a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat esetében 40%-os mérté k szolgál az állam által történő adósságátvállalás alapjául. 74. & (1) Az átvállalással érintett önkormányzat a 72. (1) és (2) bekezdése szerinti adósságelemek tőke- és járulékösszegéről, valamint elkülönítetten a 72. (2) bekezdése szerint i adósságelemekről január 11-éig a kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztü l adatot szolgáltat. Az adatszolgáltatásban meg kell jelölni, hogy mely adósságelemek, illetve mely adósságelemekb ől milyen összeg tartozik a 72. (2) bekezdésének hatálya alá. Az adatszolgáltatás mellékleteként az átvállalással érintett önkormányzat csatolja a) a hitelező által az átvállalás alapját képez ő összegről jogviszonyonkénti bontásban, eze n belül megjelölve a tőke és a járulék összegét, a járulékok számításának módját, valamint e tételek adott hitelezőre vonatkozó teljes összegét kiállított igazolásokat, b) az arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy ha rendelkezik olyan betéttel vagy egyé b számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódik, vagy annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgál, és ha ez az adósságelem részben vagy egészbe n átvállalásra kerül, akkor e betét vagy számlakövetelés összegét legfeljebb az ahhoz 16

17 kapcsolódó adósságelem átvállalással érintett mértéke szerinti arányos összegéig az átvállalá s napján az állam által megjelölt számlára átutalja, é s c) nyilatkozatát arról, hogy december 31-én adósságrendezési eljárás alatt áll-e. (2) A kincstár ellenőrzi az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatok hiánytalan benyújtását. A kincstár az (1) bekezdés alapján rendelkezésére bocsátott adatokat január 18-áig településenkénti, hitelezőnkénti és a 72. (1) és (2) bekezdésének megfelelő kategória szerinti bontásban továbbítj a az államháztartásért felelős miniszternek és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszternek. Az államháztartásért felel ős miniszter a (3) bekezdés szerinti esetek kivételével gondoskodik a 72. $ (1) és (2) bekezdése szerinti adósságelemek június 28-áig történő átvállalásáról. (3) Azon átvállalással érintett önkormányzat esetében, amellyel szemben december 31-éna helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény alapján adósságrendezési eljárá s van folyamatban, az állam az átvállalást az adósságrendezési eljárás lezárulta id őpontjában fennálló és esedékessé váló kölcsön- vagy hitelviszonyt megtestesít ő adósságból és váltókibocsátásból ered ő fizetési kötelezettséget alapul véve hajtja végre. Ebben az esetben az államháztartásért felel ős miniszter az általa külön meghatározott adatszolgáltatás alapján, az adósságrendezési eljárá s lezárultát követő 60 napon belül gondoskodik az átvállalásról. (4) A 72. $ (1) és (2) bekezdése szerinti adósságátvállalással összefüggő eljárásban az állam képviseletében az államháztartásért felelős miniszter az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel teljes jogkörrel jár el. (5) Az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter a 72. (1) bekezdése szerinti adósságátvállalás pontos mértékér ől legkés őbb február 28-áig megállapodást köt az átvállalással érintett önkormányzattal. Az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter a megállapodásban különösen indokolt esetben a 73. (4) és (5) bekezdésében meghatározottaknál magasabb átvállalási mértéket i s megállapíthatnak. (6) Az államháztartásért felel ős miniszter azákkzrt. útján a 72. $ (1) és (2) bekezdése szerint i adósság vagy fizetési kötelezettség átvállalásáról az (5) bekezdés szerinti megállapodás megkötésé t követően, a megállapodásban meghatározott átvállalási mértéknek megfelel ően a 72. (2) bekezdése szerinti ügyletek esetén 100%-os átvállalási mérték mellett legkés őbb júniu s 28-áig megállapodást köt az átvállalással érintett önkormányzattal és azok hitelez őivel. (7) A kincstár a év végéig felülvizsgálhatja, hogy az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásban a 72. $ (1) és (2) bekezdése szerinti kategóriába helyesen kerültek-e a z adósságelemek az átvállalással érintett önkormányzat által besorolásra. Ha a kincstár megállapítja., hogy oda nem tartozó adósságelem került a 72. $ (2) bekezdése szerinti kategóriába, határozatba n dönt az adósságelem átsorolásáról, és döntéséről tájékoztatja az átvállalással érintett önkormányzatot és az államháztartásért felel ős minisztert. Az átvállalással érintett önkormányzatnak a téves besorolás miatt jogtalanul igénybevett állami adósságátvállaláshoz köt ődő adósság és járulék összegét a kincstári határozat kézhezvételét követő 90 napon belül a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelel ő mértékű kamattal növelten kell megfizetnie az állam részére. Az államháztartásért felelős miniszter azákkzrt. útján a téves besorolás miatt pótlólagosan járó t állami adósságátvállaláshoz kötődő adósság összegét a kincstári határozat készhez vételét követ ő 90 napon belül átvállalja. 75. (1) A alkalmazásában a lakosságszámot a személyiadat- és lakcímnyilvántartá s január 1-jei lakóhelyadatai alapján kell figyelembe venni. (2) A 72. $ (1) és (2) bekezdése szerinti adósság összegének megállapítása és a 74. jl) bekezdése szerinti adatszolgáltatás során a devizában denominált ügyletek eseténa december 31-én érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamo t kell alkalmazni. 17

18 76. (1) Az állam átvállalja a fekv őbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény pontjában meghatározott átvett vagyonba tartozó gazdasági társaságok azon a fekv őbeteg intézmény működtetéshez és fejlesztéshez köt ődő, december 31-i, az átvállalás időpontjában fennálló adósságának és annak az átvállalás időpontfáig számított járulékainak összegét, amelyheza fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 1. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmény tulajdonos és fenntartó települési önkormányzat és a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmények által használ t vagyon tulajdonos települési önkormányzat által vállalt kezesség kapcsolódik. (2) Az átvállalással érintett (1) bekezdés szerinti adósság a Gst. 3. (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltaknak megfelel ő, hitelező felé kölcsön- va gy hiteljogviszonyon, hitelviszonyt megtestesít ő értékpapíron, alapuló fennálló tartozásokat foglalja magában. (3) A gazdasági társaság az átvállalással érintett folyószámlahitel állományát az (1) bekezdé s szerinti átvállalás érdekében a (6) bekezdése szerinti átvállalásról szóló megállapodás el őtt legaláb b 15 nappal a kölcsön- vagy hiteliogviszonnval azonos feltételekkel működési vagy fejlesztési hitellé alakítja át. (4) Az állam az átvállalással érintett adósság részét képez ő, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében az értékpapír lejárat el őtti visszaváltásából eredő, a lejárt kölcsön- vagy hiteljogviszony esetén az abból származó fizetési kötelezettséget vállalja át és teljesíti. E fizetési kötelezettségét az állam az értékpapír-tulaidonostól történ ő, az adott értékpapírban foglalt pénzügyi kötelezettségek tekintetében azonos feltételekkel rendelkez ő hitel felvételével is kiválthatja. 15) Az átvállalással érintett adósságelemek tőke- és járulékösszegéről a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. (1) bekezdése szerinti kijelölt szerv elektronikus úton január 18-áig adatot szolgáltat az államháztartásért felel ős miniszternek. Az adatszolgáltatás mellékleteként a kijelölt szerv csatolja a) gazdasági társaságonként a hitelező által az átvállalás alapját képező összegről iogviszonyonkénti bontásban, ezen belül megjelölve a t őke és a járulék összegét, a járulékok számításának módját, valamint e tételek adott hitelez őre vonatkozó teljes összegét kiállított igazolásokat, b) az önkormányzati kezességvállalást igazoló dokumentumokat. (6) Az államháztartásért felel ős miniszter az (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapjá n gondoskodik az (1)-(4) bekezdés szerinti adósságelemek június 28-áig történő átvállalásáról akként, hogy azákkzrt. útján megállapodást köta_gazdasági társaságokkal és azok hitelez őivel. (7) A kincstár év végéig felülvizsgálhatja, hogy az (5j bekezdés szerinti adatszolgáltatás tartalma megfelel-e az (1)-(2) bekezdés el őírásainak. Ha a kincstár megállapítja, hogy oda nem tartozó adósságelemet vállalt át az állam, határozatban dönt az átvállalt összeg államnak történ ő megtérítéséről. A fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. (1) bekezdése szerinti kijelölt szervnek a téves besorolás miatt jogtalanul igénybevett állami adósságátvállaláshoz köt ődő adósság és járulék összegét a kincstári határozat kézhezvételét követ ő 90 napon belül a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamattal növelten kell megfizetnie az állam részére." Indoklás : A javaslat részletesen meghatározza az főnél nagyobb lakosságszámú önkormányzatok részleges adósságátvállalásának feltételeit, lebonyolítását. 31. Az egységes javaslat 72. ' (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki : (Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg.) e) a 35. $ (3) (4) és (7)-(8) bekezdése szerinti támogatás igénylésének, folyósításának, elszámolásának, ellenőrzésének részletes szabályait. 18

19 Indoklás : A 35. módosításának végrehajtásához szükséges felhatalmazás. 32. Az egységes javaslat 72. (2) bekezdése a következ ő 1) ponttal egészül ki: (Felhatalmazást kap) Z) az oktatásért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felel ős miniszter egyetértésével a 35. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás összegét (igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.) Indoklás : A meghatározáshoz szükséges felhatalmazás. 33. Az egységes javaslat 74. -ának a következő módosítását javasolom : 74. (1) A települési önkormányzatoktól és intézményeiktől a járási kormányhivatalok, a nemzet i köznevelésről szóló törvény szerinti állami[köznevelési] intézményfenntartó központ[, vagy egyéb] és más állami intézményfenntartó szerv állományába [át]kerül ő köztisztvisel ők, közalkalmazottak és munkavállalók december havi, januárban esedékes illetményei, munkabérei és egyéb járandóságai, valamint azok közterhei kifizetésének kötelezettsége az átvevő fenntartót terheli. (2) [A települési önkormányzatoktól és intézményeikt ől a járási kormányhivatalok, a köznevelési intézményfenntartó központ, vagy egyéb állami intézményfenntartó szer v állományába átvett köztisztviselők, közalkalmazottak és munkavállalók részére a évi kompenzációjáról szóló 371/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltak alapján ]Az (1) bekezdésben meghatározott személyek után a december hónapra járó[, januárban kifizetett] bérkompenzáció fedezete a települési önkormányzatot [már] nem illeti meg. (3) [A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény alapján korábban létrehozott többcélú kistérségi társulás az általa ellátot t feladatok után a 2. melléklet II., III. 3. és III. 4. pontjai szerinti támogatásokat június 30-áig igénybe veheti, a 2. mellékletre vonatkozó kiegészít ő szabályokban foglaltak szerint. ] Az államháztartásért felel ős miniszter gondoskodik a helyi önkormányzatok, a többcélú kistérségi társulások foglalkoztatottainak a december havi, januárban esedékessé váló illetményének, munkabérének és egyéb járandóságának, valamint ezek közterheinek 2013 januárjában a Kincstári Egységes Számla terhére való megel őlegezéséről. (4) A megelőlegezett összeget február 28-áig kell annak a helyi önkormányzatnak, többcélú kistérségi társulásnak és január 1-jétől az állam vagy nem állami szerv által átvett közfeladat ellátójának, illetve az ilyen közfeladatot ellátó intézmény fenntartójának a kincstár felé megfizetnie., akire tekintettel az állam azt a (3) bekezdés alapján megelőlegezte. (5) A helyi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás a (4) bekezdés szerinti visszafizetés i kötelezettségét a február havi nettó finanszírozás keretében történő levonással teljesíti. Haa többcélú kistérségi társulás a évben támogatásban nem részesül, a (4) bekezdésben foglaltakat a többcélú kistérségi társulás székhelye szerinti települési önkormányzattal szemben kel l alkalmazni. 19

20 (6) A visszafizetési kötelezettség elmulasztása esetén ideértve azt is, ha a helyi önkormányzat., többcélú kistérségi társulás részére február hónapban járó támogatás nem nyújt fedezeteta levonás összegére a kincstár a meg nem fizetett összegre a kötelezett fizetési számlájával szembe n azonnali beszedési megbízást nyújt be, felhatalmazó nyilatkozat hiányában is." Indoklás : A javaslat a helyi önkormányzatok foglalkoztatottai esetében tekintettel az önkormányzati és a központi alrendszer közötti átalakítás folyamatokra a decemberi illetmények esetébe n kincstári megelőlegezést ír el ő. A megelőlegezéssel az önkormányzatok, illetve a feladatokat átvevő központi költségvetési szervek 2013 februárjában számolnak el. 20

T/7655/XXX. Az Országgyűlés. ajánlása. Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló. T/7655. sz. törvényjavaslat.

T/7655/XXX. Az Országgyűlés. ajánlása. Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló. T/7655. sz. törvényjavaslat. TERVEZET! 2012. 12. 09. T/7655/XXX. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlása Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről

Részletesebben

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE 85 MAGYAR KÖZLÖNY 0. évi 7. II. Törvények 0. évi CCIV. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl* Az Országgyûlés az Alaptörvény 6. cikk () bekezdése alapján Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl

Részletesebben

2014. évi C. törvény. Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről

2014. évi C. törvény. Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről 2014. évi C. törvény Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről a következő törvényt

Részletesebben

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja: 850 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 0. évi. II. Törvények 0. évi CCXXX. törvény Magyarország 04. évi központi költségvetéséről* Az Országgyűlés az Alaptörvény. cikk () bekezdése alapján Magyarország 04. évi

Részletesebben

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET 06. évi. törvény Magyarország 07. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk () bekezdése alapján Magyarország 07. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Részletesebben

2016. évi. törvény. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról

2016. évi. törvény. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról 2016. évi. törvény a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról 1. A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

2013. évi... törvény

2013. évi... törvény I 2013. évi.... törvény a Magyarország 2012. évi központi költségvetésér ől szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvén y végrehajtásáról * Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás

Részletesebben

T/10534. számú. törvényjavaslat. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról

T/10534. számú. törvényjavaslat. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10534. ú törvényjavaslat a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Jászteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat.../2014. (...) határozata a 2014. évi költségvetéséről A Jászteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat (továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) az Alaptörvény 32. (1)

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: minden bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének 2014. február 18.-i ülésére Újszász

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (II. 25. ) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (II. 25. ) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (II. 25. ) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2016. évi összevont

Részletesebben

A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq)

A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq) A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq) A parlamenti költségvetési vita minden évben úgy zajlik, hogy a kormány előterjeszti az általa képviselt társadalmi csoport

Részletesebben

T/7955 / Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

T/7955 / Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ülés Hivatala. ~. : ; g Számvev őszéki és Költségvetési Bizottság Dr. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére rkezetc= 2012 SEFT 2. Bizottsági módosító javaslat Helyben T/7955 / Tisztelt Elnök

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezett : 2014. N 3 O. Egységes iavasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezett : 2014. N 3 O. Egységes iavasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága «uilrar;yszin? : T(~ G L ) Érkezett : 2014. N 3 O. Egységes iavasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S

5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S 5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Vértesacsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 215. január 27-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Vértesacsa Község Önkormányzata

Részletesebben

T1177001955. Tisztelt Elnök Asszony!

T1177001955. Tisztelt Elnök Asszony! AZ ORSZÁGGYŰLÉS KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA T1177001955. Melléklet: Tájékoztató Dr. Szili Katalin az Országgyűlés elnöke Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A Bizottság a Házszabály 121. -ának (6)

Részletesebben

T/6588/33. szám. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának. ajánlás a

T/6588/33. szám. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának. ajánlás a T/6588/33. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 ÁPR 2 3. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának ajánlás a a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek

Részletesebben

d :x Y" rs Hhvafa@z v~raym : Érkozett: 2011 NOV 2 1 T/4662 / Tisztelt Elnök Úr!

d :x Y rs Hhvafa@z v~raym : Érkozett: 2011 NOV 2 1 T/4662 / Tisztelt Elnök Úr! d :x Y" rs Hhvafa@z v~raym : %(662. Í/f ' Érkozett: 2011 NOV 2 1 Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsá g Dr. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Helyben T/4662 / Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. július végi helyzetéről 2014. augusztus * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat. Szendrő Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére

Javaslat. Szendrő Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Szendrő Város Polgármestere Javaslat Szendrő Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. számú törvény 71. - ában foglaltak szerint

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Békés Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítésérıl és a 2009. évi költségvetésrıl szóló 4/2009.(II.13.) KT. rendelet módosítása Elıkészítette: Tárnok

Részletesebben

0,,yiúé s h,ánl7a:,ny x am : a,m 6 j Á 0. Érkert. 2013 NOV O. Tisztelt Elnök Úr!

0,,yiúé s h,ánl7a:,ny x am : a,m 6 j Á 0. Érkert. 2013 NOV O. Tisztelt Elnök Úr! 2013 11/10 13 :00 FAX +36 1 441 5455 FIDESZ SZAKhIAI FOOSZTALY Q10001/000 7 0,,yiúé s h,ánl7a:,ny x am : a,m 6 j Á 0 ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISELŐ Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Érkert. 2013 NOV O. Zárószavazás

Részletesebben

1.1. 6/2013. (III.13.) 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

1.1. 6/2013. (III.13.) 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 6/213. (III.13.) önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 213. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 213. évi előirányzat

Részletesebben

482 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 2015. március 16. I. rész

482 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 2015. március 16. I. rész 482 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 2015. március 16. I. rész Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 9/2015. (III. 16.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetéséről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel,

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM. FELLEGI TAMÁ S miniszter

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM. FELLEGI TAMÁ S miniszter ás Hivatal a NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM a Qrnény'zám: A94/1 AA O Érkezett : 2011!b 16. DR. FELLEGI TAMÁ S miniszter Zárószavazás előtti módosító iavasla t Dr. Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása)

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása) Város Polgármestere 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 6 23 31-174/213, 242 Fax: 6 23 31-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendelete

Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendelete Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendelete Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet

213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet 213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! 3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.)

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2014. február 14. 3. szám R E N D E L E T E K 3/2014. (II.15.) önk. rendelet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014.-2017. közötti saját bevételeinek,

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

Országgy űlési képvisel ő. Országgy űlés Hivatala Irományszám : TI Á Érkezett : 2016 MdJ 12,

Országgy űlési képvisel ő. Országgy űlés Hivatala Irományszám : TI Á Érkezett : 2016 MdJ 12, Országgy űlési képvisel ő Módosító javaslat Kövér László házelnök ú r részére Országgy űlés Hivatala Irományszám : TI Á Érkezett : 2016 MdJ 12, l to J~~(~O J Helybe n Az egyes házszabályi rendelkezésekr

Részletesebben

1. A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény végrehajtása

1. A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény végrehajtása 393 Jelentés a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről 2. sz. füzet A zárszámadási dokumentum törvényességi és számszaki ellenőrzése TARTALOMJEGYZÉK 1. A Magyar Köztársaság

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2003. február hó 28. 2. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELETEK 2/2003. (II. 28.) Kgy. A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

2012 JuN 1 5. 2012. évi... törvén y

2012 JuN 1 5. 2012. évi... törvén y 666 ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő Érkez tt ; 2012 JuN 1 5. 2012. évi... törvén y a tankönyvpiac rendjér ől szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáró l A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testüle t 2010. évi költségvetéséről

Az Országos Rádió és Televízió Testüle t 2010. évi költségvetéséről IE,X y%zrftt)os8 1 2009. évi törvény Érkezett : 200 OKT 2 1. Az Országos Rádió és Televízió Testüle t 2010. évi költségvetéséről 1. (1) Az Országgyűlés a rádiózásról és a televíziózásról szóló többször

Részletesebben

irományszám : Ing $ $I `9- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám : Ing $ $I `9- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére .+i J ultis t u `r uli..0 irományszám : Ing $ $I `9- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : ' 2015 J 1 5. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Első Fejezet. c) hiányát 699 735,6 millió forintban, azaz hatszázkilencvenkilencezerhétszázharmincöt

Első Fejezet. c) hiányát 699 735,6 millió forintban, azaz hatszázkilencvenkilencezerhétszázharmincöt 2004. évi törvény a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről, valamint annak a végrehajtásához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról,

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 1998. november 4., szerda 99. szám Ára: 770, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1998: XLVIII. tv. 1998: XLIX. tv. 50/1998. (XI. 4.) BM r. 46/1998.

Részletesebben

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2013. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2013. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2013. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

T/6571/566. Az Országgyűlés. kiegészítő ajánlása. a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló. T/6571. sz. törvényjavaslat.

T/6571/566. Az Országgyűlés. kiegészítő ajánlása. a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló. T/6571. sz. törvényjavaslat. T/6571/566. Az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Foglalkoztatási

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. november végi helyzetéről 2015. december * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Tengelic Község Önkormányzata 2012. évi Költségvetési Koncepciója

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Tengelic Község Önkormányzata 2012. évi Költségvetési Koncepciója ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Tengelic Község Önkormányzata 2012. évi Költségvetési Koncepciója Az előterjesztést megtárgyalja: Pénzügyi Bizottság Tengelic Cigány Kisebbségi Önkormányzat Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/999-1/2012/I. Tárgy: Makó Város Önkormányzata 2013. évi Üi.: Juhászné Kérdő Edina költségvetési koncepciója Melléklet: Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete Bánk Község Önkormányzatával együttműködve 2008.

Részletesebben

Budapest, 2013. január 29. Ára: 5200 Ft 1. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 2 298 II. GAZDASÁG 299 340 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 341 407

Budapest, 2013. január 29. Ára: 5200 Ft 1. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 2 298 II. GAZDASÁG 299 340 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 341 407 Budapest, 2013. január 29. Ára: 5200 Ft 1. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 2 298 II. GAZDASÁG 299 340 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 341 407 2 NEMZETGAZDASÁGI KÖZLÖNY 1. szám I. PÉNZÜGY JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

A központi költségvetés helyszíni ellenőrzése (3. sz. füzet)

A központi költségvetés helyszíni ellenőrzése (3. sz. füzet) A központi költségvetés helyszíni ellenőrzése (3. sz. füzet) TARTALOMJEGYZÉK I. Részletes megállapítások 1. A zárszámadási adatok számszaki és tartalmi valódisága 2. A fejezetek és az intézmények szervezeti,

Részletesebben

A Társadalombiztosítási Alapok bevételeinek és kiadásainak alakulásáról 2010. december hó. Készítette: Alapok és Közalapítványok Főosztálya

A Társadalombiztosítási Alapok bevételeinek és kiadásainak alakulásáról 2010. december hó. Készítette: Alapok és Közalapítványok Főosztálya Magyar Államkincstár A Társadalombiztosítási Alapok bevételeinek és kiadásainak alakulásáról 2010. december hó Készítette: Alapok és Közalapítványok Főosztálya Budapest, 2011. január 2 Társadalombiztosítási

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2005. (II. 25.) Kgy. rendelete. a Baranya Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2005. (II. 25.) Kgy. rendelete. a Baranya Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről 2005. február 25. 3. szám Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2005. (II. 25.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! törvény módosításáról szóló, T/9802. számú

Tisztelt Elnök Úr! törvény módosításáról szóló, T/9802. számú Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T %80

Részletesebben

Tisztelt Közgyőlés! Amreinné dr. Gál Klaudia aljegyzı

Tisztelt Közgyőlés! Amreinné dr. Gál Klaudia aljegyzı Tisztelt Közgyőlés! A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 10/2000. (IV. 17.) rendeletének (Szervezeti és Mőködési Szabályzat) 46.. (2) bekezdés m) pontja szerint: a jegyzı az önkormányzat

Részletesebben

Összeg Közvetlen támogatások Terv Tény. Közvetett támogatások. 10. melléklet Követett és Közvetlen támogatások bemutatása 2014.

Összeg Közvetlen támogatások Terv Tény. Közvetett támogatások. 10. melléklet Követett és Közvetlen támogatások bemutatása 2014. 10. melléklet Követett és Közvetlen támogatások bemutatása 2014 (E Ft) Megnevezés Összeg Közvetlen támogatások Terv Tény Civil szervezetek működési támogatása 0 Közvetlen támogatások összesen 0 0 Közvetett

Részletesebben

Irományszám: j ( gyí. Érkezett: 2011 [!OV 2 1.

Irományszám: j ( gyí. Érkezett: 2011 [!OV 2 1. Or gjywirs Hivatai Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Irományszám: j ( gyí Érkezett: 2011 [!OV 2 1. l~ t2 Bizottsági módosító javaslat Kövér László az Országgyűlés elnöke részére Helybe

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. október végi helyzetéről 2015. november * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2012. NOVEMBER 22-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre tisztelettel

Részletesebben

3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya

3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi költségvetéséről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FAKTORÁLT KÖVETELÉSEK BIZTOSÍTÁSA ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK

FAKTORÁLT KÖVETELÉSEK BIZTOSÍTÁSA ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. 1065 BUDAPEST, Nagymező u. 46-48. Tel.: 374-92-00, Fax: 269-11-98 E-mail cím: info@mehib.hu Internet: www.mehib.hu FAKTORÁLT KÖVETELÉSEK BIZTOSÍTÁSA ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK

Részletesebben

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak:

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak: 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/18.028 /2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére Tárgy: Tapolca város 2006. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II. 25.) önkormányzati rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának a 2016. évi költségvetéséről Szentgotthárd Város Önkormányzatának

Részletesebben

JELENTÉS. Gyöngyöspata Község Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2011. évi ellenőrzéséről (43/1) 1120 2011. október

JELENTÉS. Gyöngyöspata Község Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2011. évi ellenőrzéséről (43/1) 1120 2011. október JELENTÉS Gyöngyöspata Község Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2011. évi ellenőrzéséről (43/1) 1120 2011. október Számvevői Iroda Iktatószám: V-3055-16/2011. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító szám:

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. február végi helyzetéről 2015. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Városi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásához

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásához ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Ellenjegyezte : Qr;zá,g,gvúlú Hivatala Érkeeut : 2013 MÁJ 3 O. EGYSÉGES JAVASLA T a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló T/10896. sz. törvényjavaslat

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet I/B kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./B kötet A 2009. évi költségvetés I. félévi teljesüléséről szóló tájékoztató...2

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 -

Összesítő riport. Riportoló intézmény: NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 - Összesítő riport Riportoló intézmény: NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 Beszámoló a K1.-K8. Költségvetési kiadások

Részletesebben

A Bankunk adatai: Bevezető:

A Bankunk adatai: Bevezető: ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A Pannon Takarék Bank Zrt. jelen ügyféltájékoztatójának a célja, hogy segítséget nyújtson a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 14/2012. (XII.13.) számú ajánlása, valamint a Magatartási

Részletesebben

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. Postacím: 3525 Miskolc, Dózsa György út 12. Tel.: +36 48 510 000, +36 48 512 530 Fax: +36 48 510 001 web: www.erbbank.hu e-mail: info@erbbank.hu TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

T/229/1. T/230/1. T/231/2. számú TÁJÉKOZTATÓ. az Országgyűlés részére

T/229/1. T/230/1. T/231/2. számú TÁJÉKOZTATÓ. az Országgyűlés részére PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM T/229/1. T/230/1. T/231/2. számú TÁJÉKOZTATÓ az Országgyűlés részére az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő

Részletesebben

MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA

MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA 1 1./ SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT A társaság az előző üzleti hez képest az alábbi változásokat építette be a 2012. június 22-i közgyűlésre benyújtott üzleti ébe:

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Tájékoztató Berente Község Önkormányzata 2014. évi gazdálkodásról, annak első félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

T/3860/918. Az Országgyűlés

T/3860/918. Az Országgyűlés T/3860/918. Az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Foglalkoztatási

Részletesebben

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

2011. évi CLIV. törvény

2011. évi CLIV. törvény 2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fıvárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételérıl 1 hatályos: 2011.12.28 -

Részletesebben

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása I. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése egyenlegének alakulása, feltételrendszerének értékelése A Magyar Köztársaság

Részletesebben

:+c,ett : 20 12 NOV D. Tisztelt Elnök Úr!

:+c,ett : 20 12 NOV D. Tisztelt Elnök Úr! 41111n - o~~ A 1j1Í~lÍ~. 4{w ' AGA - n a '. fi n r n ~~ ~ 1 - _t_i i~lti eíll' n'41j' ill,) ind.. al Számvevőszéki és Költségvetés i Bizottság Dr. Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökének Helyben :+c,ett

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A KÖR 2004 Informatikai Nonprofit Kft. 2013. évi BESZÁMOLÓJÁHOZ

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A KÖR 2004 Informatikai Nonprofit Kft. 2013. évi BESZÁMOLÓJÁHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2013. évi BESZÁMOLÓJÁHOZ I. I/1. Általános rész A vállalkozás bemutatása 1. A cég elnevezése: KÖR 2004 Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2. A cég rövidtett elnevezése: 3.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a felsőoktatási hatósági eljárási díjakról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a felsőoktatási hatósági eljárási díjakról OKTATÁSI MINISZTER 9656/2006. TERVEZET! (honlapra) E L Ő T E R J E S Z T É S a felsőoktatási hatósági eljárási díjakról Budapest, 2006. április I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. Előzmények A felsőoktatásról szóló

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. november 24., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK 2003: XCV. tv. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról....................................

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának

Részletesebben

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény 1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel

Részletesebben

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e Nyírbátor Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről Nyírbátor Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA Jánoshalma, 2013. szeptember 02. Jóváhagyom: Taskovics Péter főigazgató

Részletesebben

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet. 2010. évi költségvetésének végrehajtása

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet. 2010. évi költségvetésének végrehajtása A LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet 2010. évi költségvetésének végrehajtása 2011. június hó Az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtása Az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi

Részletesebben

T A R T A L O M J E G Y Z É K

T A R T A L O M J E G Y Z É K R IMÓCI S ZE N T I S T VÁN Á LTALÁNOS I S KOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM A Z O N O S Í T Ó: 032248 TARTALOMJEGYZÉ K I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA....

Részletesebben

Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére Ügyiratszám: 369/2015 Ügyintéző: Bauer Georgina Tárgy: Balatonfenyves Község Önkormányzatának

Részletesebben

Irományszám: 1 ~^- Égy: 2010. évi törvény

Irományszám: 1 ~^- Égy: 2010. évi törvény Irományszám: 1 ~^- 2010. évi törvény Égy: 2010 SZEPT 1 az állami és önkormányzati cégvezetőkre vonatkozó bérplafon visszaállításáho z szükséges törvénymódosításokról és törvényi rendelkezések megállapításáró

Részletesebben

2011. évi LXXV. törvény. a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről

2011. évi LXXV. törvény. a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről 2011. évi LXXV. törvény a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről Az Országgyűlés a korábbi időszak devizakölcsönzése következtében kialakult

Részletesebben

K I V O N A T. Napirend: 1. Előterjesztés a költségvetést érintő döntések tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester

K I V O N A T. Napirend: 1. Előterjesztés a költségvetést érintő döntések tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 14.00 órára összehívott rendkívüli ülésének könyvéből 304/2013. (XII. 10.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2013. december 10-én (kedd) du.: 14.00 órára összehívott

Részletesebben

Készült: 2015.05.21 08:49. Éves beszámoló SZENT ISTVÁN EGYETEM Fejezet: 20/01 Címrend: 0500 ÁHT: 230210 Szakág: 854200 Szektor: 1051 Időszak: 2014.

Készült: 2015.05.21 08:49. Éves beszámoló SZENT ISTVÁN EGYETEM Fejezet: 20/01 Címrend: 0500 ÁHT: 230210 Szakág: 854200 Szektor: 1051 Időszak: 2014. Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 Beszámoló a K1.-K8. Költségvetési kiadások előirányzatának teljesítéséről 02 Beszámoló a B1-B7. Költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 Beszámoló

Részletesebben

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. november 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. november 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítésérıl Elıkészítette: Váczi Julianna osztályvezetı Véleményezı bizottság: Gazdálkodási Osztály Valamennyi

Részletesebben