KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 26. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek emelt szint írásbeli vizsga 0811

2 Fontos tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést, majd helyettesítse be a számértékeket, végezze el a szükséges számítási műveleteket! A számításokat két tizedes pontossággal kell elvégeznie! A végeredménynél a mérőszám mellett tüntesse fel a mértékegységet is! Ha a feladatrészeknél nincs külön utasítás a mértékegységek vonatkozásában, akkor a végeredményeket N-ban, m-ben, s-ban, illetve ezek származtatott mértékegységeivel kifejezve adja meg! Ceruza csak a rajzolást, szerkesztést igénylő feladatokhoz használható! Az írásbeli feladatok megoldásánál használható eszközök, amelyeket a vizsgázók hoznak magukkal: nem programozható számológép, körző, vonalzók. írásbeli vizsga / május 26.

3 Számítási feladatok 1. feladat 20 pont Egy hathengeres, négyütemű Ottó-motor hengerátmérője 101 mm, a dugattyú lökethossza 98 mm, a mechanikai hatásfoka 89,5%, indikált középnyomása 0,875 MPa, az égéstér térfogata 111 cm 3, a motor fordulatszáma 90,5 s -1. Számítsa ki: - a dugattyú homlokfelületét, - egy henger térfogatát - a motor lökettérfogatát, - a motor effektív középnyomását, - a motor effektív teljesítményét, - a literteljesítményt, - a dugattyú középsebességét, - a sűrítési viszonyt! írásbeli vizsga / május 26.

4 2. feladat 15 pont Egy 1560 kg tömegű gépkocsi 1,25%-os emelkedőn 126 km/óra sebességgel halad. A gépkocsi homlokfelületének nagysága 2,7 m 2. A formatényező (légellenállási tényező) 0,41, a levegő sűrűsége 1,285 kg/m 3. A gördülési tényező (gördülősúrlódási tényező) 0,045. Mekkora az eredő külső menetellenállás, és mekkora teljesítményt igényel az eredő külső menetellenállás legyőzése? Ha az útközben feltámadt hátszél sebessége 30,6 km/óra, hogyan változik az eredő külső menetellenállás, és mekkora teljesítményt igényel az így számított eredő külső menetellenállás legyőzése? írásbeli vizsga / május 26.

5 3. feladat 12 pont Egy motor a legnagyobb teljesítményénél 150 N m forgatónyomatékot és 95 s -1 fordulatszámot mértek. A legnagyobb forgatónyomatéka 210 N m, amelyet 56 s -1 fordulatszámnál mértek. Határozza meg mekkora - a fordulatszám-rugalmasság, - a nyomatékrugalmasság, - az összrugalmasság! írásbeli vizsga / május 26.

6 4. feladat 14 pont A nyolchengeres, négyütemű Ottó-motor névleges hengerátmérője 92 mm, dugattyújának lökethossza 90 mm. A mechanikai hatásfoka 92,25%, indikált középnyomása Pa. A motor fordulatszáma 96 s 1. Próbapadi mérés során a motor üzemi viszonyainak jobban megfelelő kenőolajat kapott, így a következő adatok változtak: indikált középnyomás Pa-ra, a hatásfoka 92,5%-ra, a motor fordulatszáma 96,5 s 1 -ra növekedett. Hogyan változott a motor teljesítménye? írásbeli vizsga / május 26.

7 5. feladat 14 pont Egy hagyományos fékkel felszerelt gépkocsit próbafékezéssel vizsgáltak. 111,6 km/óra sebességről fékezve úgy áll meg, hogy 75,5 m-es féknyomot hagy maga után. Hány másodperc alatt állt meg a gépkocsi? Hány méter a féktávolság, ha az észleléstől a fékhatás kialakulásáig 0,9 másodpercre van szükség? Mekkora lassítást biztosít a fék? írásbeli vizsga / május 26.

8 Rövid választ igénylő szöveges feladatok 6. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott településen áthaladó, illetve a települést érintő vasútvonalak menetrendi mezőjének számát! A település neve A menetrendi mező(k) száma Kapuvár Tiszafüred Ózd Vác Kiskunhalas Füzesabony Salgótarján Tata Dunaújváros Baja 7. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott településen áthaladó, illetve a települést érintő elsőrendű közúti főútvonalak és autópályák számát! A település neve Az elsőrendű főútvonal(ak) és az autópálya(ák) száma Rajka Rétság Kistelek Siófok Karcag Berettyóújfalu Szigetvár Vásárosnamény Kerecsend Körmend írásbeli vizsga / május 26.

9 8. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott településen áthaladó, illetve a települést érintő másodrendű közúti főútvonal(ak) számát! A település neve A másodrendű főútvonal(ak) száma Marcali Bátaszék Tiszaújváros Orosháza Csenger Sárbogárd Mór Zalaegerszeg Szerencs Komárom 9. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott településen áthaladó, illetve a települést érintő európai közúti főútvonal(ak) számát! A település neve Az európai közúti főútvonal(ak) száma Győr Makó Paks Hatvan Nagykanizsa Szolnok Vác Veszprém Mohács Budapest írásbeli vizsga / május 26.

10 10. feladat 5 pont Írja be a táblázatba, hogy az adott vasúti határátkelőhely melyik szomszédos ország felé biztosítja a határátkelést! A település neve A szomszédos ország neve Fertőszentmiklós Eperjeske Gyékényes Nyírábrány Röszke Rajka Szentgotthárd Biharkeresztes Lökösháza Somoskőújfalu írásbeli vizsga / május 26.

11 írásbeli vizsga / május 26.

12 témakör Számítási feladatok a feladat sorszáma maximális pontszám Rövid választ igénylő szöveges feladatok elért pontszám a témakör maximális pontszáma ÖSSZESEN Az írásbeli vizsgarész pontszáma a témakör elért pontszáma javító tanár Dátum:... Számítási feladatok Rövid választ igénylő szöveges feladatok elért pontszám programba beírt pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga / május 26.

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 8. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 8. 4:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szint 061 ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. május 5. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek

Részletesebben

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek emelt

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VEGYIPARI ALAPISMERETEK

VEGYIPARI ALAPISMERETEK ÉRESÉGI VIZSG 010. május 14. VEGYIPRI LPISMEREEK KÖZÉPSZINŰ ÍRÁSBELI VIZSG 010. május 14. 8:00 z írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma isztázati Piszkozati OKÁSI ÉS KULURÁLIS MINISZÉRIUM

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

SZÁMÍTÁSI FELADATOK I.

SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést (képletet),

Részletesebben

IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 6500 Baja Szegedi út 8448

IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 6500 Baja Szegedi út 8448 2740 Abony Radák u. 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 6500 Baja Szegedi út 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 2660 Balassagyarmat Kővári út 8172 Balatonakarattya

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA 2013. JÚLIUS 1-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA 2013. JÚLIUS 1-TŐL 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45. (XI.) 7 Budapest 1125 Istenhegyi

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

Üzletszabályzat 1/a sz. függeléke

Üzletszabályzat 1/a sz. függeléke Város Irányítószám Ajka 8400 Fő út /Aranyvölgyi utca/ Bácsalmás 6430 Backnang út 7. Baja 6500 Szegedi út Balassagyarmat 2660 Kővári út Balatonfüred 8230 Széchenyi István út Békéscsaba 5600 Bartók Béla

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az értékelésnél a megadott

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 19. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület Sorszám Megye Település Cím 1 02. kerület Bátori László utca 2. 2 02. kerület Margit körút 47-49. 3 05. kerület Erzsébet tér 2-3. 4 06. kerület Andrássy út 55. 5 07. kerület Erzsébet körút 6. 6 08. kerület

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 I. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI IZSGA 009. május. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI IZSGA JAÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

/2006. ( ) ÖTM rendelet

/2006. ( ) ÖTM rendelet /2006. ( ) ÖTM rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb és technikai eszköz állományáról szóló 7/2006. (II. 10.) BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL Az alapkezelőként eljáró OTP Alapkezelő Zrt., valamint a forgalmazóként eljáró OTP Bank Nyrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2006.12.05. napján kelt, E-III/110.466/2006.

Részletesebben

Vasútvonalak, pályaszakaszok legfontosabb jellemzıi

Vasútvonalak, pályaszakaszok legfontosabb jellemzıi Vasútvonalak, pályaszakaszok legfontosabb jellemzıi 3.3... sz. melléklet Fısorszám tengelyes be sorolt Villamosított (/) Vonali rádió (van (Mhz)/) Vonatbefolyásolás (/) Rola közlekedés lehetısége (/) 68/00.

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Szolgáltatások földrajzi lefedettsége - üzleti

Szolgáltatások földrajzi lefedettsége - üzleti 2. sz. melléklet Szolgáltatások földrajzi lefedettsége - üzleti Tartalom 1.1 GTS Ethernet Line és GTS Smart Ethernet... 2 1.2 GTS Ethernet VPN... 2 1.3 GTS Media Line... 2 1.4 GTS Internet Access... 3

Részletesebben

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations services MOL Filling statis Abádszalók Füredi út 47.464230 20.589420 yes yes yes yes no no yes Aby Radák utca 47.191410 20.002530 yes yes no no no no no Ady 6.sz. főút 47.130488 18.865122 yes yes no no

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás 5241 Abádszalók Füredi út 0:00 24.00 0 0 0 0 1 20.589420 47.464230 2740 Abony Radák utca 6:00 22:00 0 1 1 0 1 20.002530 47.191410 2457 Adony 6.sz. fıút 6:00 22:00 1 1 1 0 1 18.865122 47.130488 8400 Ajka

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA m ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Fizika emelt szint írásbeli vizsga

Részletesebben

Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek

Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek Irányítószám Város 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 8261 Badacsony

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

IRSZ város cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz.

IRSZ város cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz. 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 4561 Baktalórántháza 41.sz. főút 8172 Balatonakarattya 71.sz.

Részletesebben

21213 2060 Bicske Botond tér 53032 4110 Biharkeresztes 42. sz. fkl. út

21213 2060 Bicske Botond tér 53032 4110 Biharkeresztes 42. sz. fkl. út 44369 2740 Abony Radák u. 21010 2457 Adony 6.sz. fkl. út 25524 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 18247 2170 Aszód Pesti út 3. 45114 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 25022 8261 Badacsony 71.sz. föút 45158

Részletesebben

Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2015. Veszprémi László Területi Igazgató MÁV Zrt., PÜF Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest

Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2015. Veszprémi László Területi Igazgató MÁV Zrt., PÜF Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest P+R parkolók és különböző építmények közös üzemeltetésének tapasztalatai a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest területén Veszprémi László Területi

Részletesebben

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations 1 of 6 Hungary - Filling stations and friendly filling stations INA Zalakomár M7 I. (kimenő) 46.512415000000 17.191828000000 X X X X X NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP INA Zalakomár M7 II.

Részletesebben

A Hungarotransplant Közhasznú Társaság tevékenységének bemutatása

A Hungarotransplant Közhasznú Társaság tevékenységének bemutatása A Hungarotransplant Közhasznú Társaság tevékenységének bemutatása A Hungarotransplant Kht-t., mint kiemelten közhasznú szervezetet a Magyar Köztársaság Kormánya felhatalmazásával az Egészségügyi Miniszter

Részletesebben

SZÁMÍTÁSI FELADATOK II.

SZÁMÍTÁSI FELADATOK II. SZÁMÍTÁSI FELADATOK II. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést

Részletesebben

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,

Részletesebben

I számú melléklet. Városi könyvtárak listája. Művelődési Ház és Könyvtár Közösségi-Kulturális Központ és Könyvtár Városi Könyvtár és Múzeum

I számú melléklet. Városi könyvtárak listája. Művelődési Ház és Könyvtár Közösségi-Kulturális Központ és Könyvtár Városi Könyvtár és Múzeum I számú melléklet Városi könyvtárak listája Abaújszántó Abony Adony Ajka Albertirsa Aszód Bácsalmás Badacsonytomaj Baja Baktalórántháza Balassagyarmat Balatonalmádi Balatonboglár Balatonföldvár Balatonfüred

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL. A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL. A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele hirdetmény NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A K&H Befektetési Alapkezelő Zrt. (amelynek székhelye: 1051 Budapest, Vigadó tér 1.), mint a kibocsátó törvényes

Részletesebben

1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája

1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája 1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI 1/249 Törölt: MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI Hatálybalépés időpontja: : Behúzás: Bal: 0 pt, Első sor: 0 pt, Sorköz: szimpla : Középre zárt, Sorköz: szimpla 200 év hó nap.

Részletesebben

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek középszint 091 ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. május 1. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 361 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. február 21. Megjelenik minden szerdán. X. évfolyam, 2007/8. szám Ára: 357 Ft FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét

Részletesebben

Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója

Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója Budapest, 2004. szeptember TARTALOM 1. A BEFEKTETÉSI ALAP CÉLJA, A BEFEKTETÉSI POLITIKA ÁLTAL KITŰZÖTT BEFEKTETÉSI CÉL... 3 2. AZ ALAPKEZELŐ MEGNEVEZÉSE,

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fizika

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

Irsz Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448

Irsz Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 2660 Balassagyarmat Kővári út 8172 Balatonakarattya

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szit 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 011. október 17. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fotos

Részletesebben

VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA

VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA Pályaműködtetői célkitűzések a fejlődés szolgálatában Pál László általános vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Debrecen, 2016. május 18-20. 1 Jövőképünk Folyamatosan fejlődő, nyugateurópai

Részletesebben

Nagy kerti bevetés 2009-ben ERDÉSZETI ÉS KERTÉSZETI GÉPEK A TÖKÉLETES TAVASZKEZDÉSHEZ TAVASZ, KERTÁPOLÁS, HUSQVARNA

Nagy kerti bevetés 2009-ben ERDÉSZETI ÉS KERTÉSZETI GÉPEK A TÖKÉLETES TAVASZKEZDÉSHEZ TAVASZ, KERTÁPOLÁS, HUSQVARNA TAVASZ, KERTÁPOLÁS, HUSQVARNA ERDÉSZETI ÉS KERTÉSZETI GÉPEK A TÖKÉLETES TAVASZKEZDÉSHEZ Nagy kerti bevetés 2009-ben Az ajánlat 2009. április 1-től május 31-ig érvényes. Tökéletes tavaszkezdés Husqvarna

Részletesebben

Részvételi szabályzat

Részvételi szabályzat Részvételi szabályzat A kijelölt MOL töltőállomások kuponos árakciójához TELEKOM KUPONOS ÁRAKCIÓ 2014. december 1. 2015. január 31. A Telekom kuponos árakció a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan

Részletesebben

NESTLÉ PNM 2015. Promóció hivatalos szabályzata.

NESTLÉ PNM 2015. Promóció hivatalos szabályzata. NESTLÉ PNM 2015 Promóció hivatalos szabályzata. 1. A Promóció szervezője A "Nestlé Pick and Mix 2015 TESCO promóció (a továbbiakban: "Promóció") szervezője a Nestlé Hungária Kft. (székhely: 1095 Budapest,

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI F.2. Függelékei Pályavasúti Üzletág Forgalmi Fıosztály 1/277 Törölt: MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI Hatálybalépés idıpontja: : Behúzás: Bal: 0 cm, Elsı sor: 0 cm, Sorköz:

Részletesebben

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI F.2. Függelékei Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztály 1/268 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI Hatálybalépés időpontja: 2008. év április hó 06. nap. 2/268 Pályavasúti Üzletág

Részletesebben

SPAR és INTERSPAR áruházak

SPAR és INTERSPAR áruházak SPAR és INTERSPAR áruházak INTERSPAR: 1032 Budapest, Bécsi u. 154. 1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30. 1106 Budapest, Kerepesi út 61. 1117 Budapest, Október 23-a u. 8-10. 1191 Budapest, Üllői u. 201. 1201

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben