KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika) középszint írásbeli vizsga1411

2 Fontos tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A teszt jellegű feladatoknál javítani tilos, a javított válaszok nem értékelhetők! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést, majd helyettesítse be a számértékeket, végezze el a szükséges számítási műveleteket! A számításokat két tizedesjegy pontossággal kell elvégeznie. A végeredménynél a mérőszám mellett tüntesse fel a mértékegységet is! Ha a feladatrészeknél nincs külön utasítás a mértékegységek vonatkozásában, akkor a végeredményeket N-ban, m-ben, s-ban, illetve ezek származtatott mértékegységeivel kifejezve adja meg! Ceruza csak a rajzolást, szerkesztést igénylő feladatokhoz használható. írásbeli vizsga / május 18.

3 Teszt jellegű kérdéssorok (alapfogalmak) Húzza alá a helyes válaszokat, vagy karikázza be azok betűjelét! 1. feladat 2 pont Honnan származik a kocsi kifejezés? a) Koč, cseh feltalálóról. b) Egy magyar településről. c) A kifejezés egy nyelvújítás kori magyar fordítás. 2. feladat 2 pont Melyik évben állt üzembe az első földalatti vasút Budapesten? a) b) c) feladat 2 pont Ki volt Barényi Béla? a) Az energiaelnyelő lökhárító feltalálója. b) A barackmag elv kitalálója. c) A biztonsági gyűrődőzónás utastér feltalálója. 4. feladat 2 pont Jelölje a helyes állítást vagy állításokat! a) A korszerű utak építésekor kerülik a túl hosszú egyenes szakaszokat, a túl rövid egyenesek viszont kedvezőek. b) A kanyarkörívek kialakításánál lényeges, hogy sugaruk minél nagyobb legyen. c) Célszerű az egymást követő kanyarokat azonos iránnyal és eltérő sugárral építeni. 5. feladat 2 pont Hogyan számítjuk ki a Mach-számot? Húzza alá a helyes választ! a) helyi hangsebesség Mach - szám repülési sebesség b) repülési sebesség Mach- szám helyi hangsebesség c) Mach - szám repülési sebesség helyi hangsebesség 6. feladat 2 pont Mi a variométer? Húzza alá a helyes választ! a) Sebességmérő. b) Emelkedésmérő. c) Hőmérsékletmérő. d) Üzemanyagszint-mérő. e) Üzemanyagfogyasztás-mérő. írásbeli vizsga / május 18.

4 7. feladat 2 pont Válassza ki, melyik meghatározás igaz a szabadoldal-magasságra! a) A hajótestnek és a víz felszínének magassága. b) A hajótest legelső és leghátsó pontja közötti távolság. c) A vízvonal és a hajó legalsó pontja közötti magasságkülönbség. d) A hajó legfelső pontjának magassága. e) A hajó oldalának víz feletti magassága. 8. feladat 1 pont Melyik állítás igaz a nettó regisztertonna kifejezésre? a) A hajó összes zárható, illetve zárhatóvá tehető terének térfogatát jelenti. b) Az a tonnában kifejezett érték, amely csak a fuvarozható rakomány tömegét jelenti. c) A hajónak a rakomány befogadására alkalmas térfogatát, azaz a rakteret jelenti. Teszt jellegű kérdéssorok (törvények, szabályok és összefüggések) Húzza alá a helyes válaszokat, vagy karikázza be azok betűjelét! 9. feladat (műszaki rajz) 2 pont a) Az egyszerű metszetek képzéséhez a munkadarabot egy metszősíkkal vágjuk el. Ha a munkadarab szimmetrikus, akkor a metszősík a szimmetriatengelyen halad keresztül. b) Az egyszerű metszet két egymással szöget bezáró metszősíkkal képzett részmetszetből összetett metszet. c) Egyszerű metszeteknél a nézeti és metszeti vetületeinek fele egyesíthető egy vetületben. 10. feladat (mechanika) 2 pont a) Két erőből álló erőrendszer eredője a második felrajzolt erő kezdőpontjától az első erő végpontjába mutató egyenes szakasz hosszúságával arányos. b) Két erőből álló erőrendszer eredője az első felrajzolt erő kezdőpontjától az utolsó erő végpontjába mutató egyenes szakasz hosszúságával arányos. c) Két erőből álló erőrendszer eredője az első felrajzolt erő végpontjától az utolsó erő végpontjába mutató egyenes szakasz hosszúságával arányos. 11. feladat (gépelemek-géptan) 2 pont a) A lengéscsillapítók feladata a rugókban felhalmozódó rugalmas deformációs munka (helyzeti energia) felemésztése, így megakadályozni a helyzeti energia mozgási energiává alakulását. b) A lengéscsillapítók feladata a rugókban felhalmozódó rugalmas deformációs munka (mozgási energia) felemésztése, így megakadályozni a mozgási energia helyzeti energiává alakulását. c) A lengéscsillapítók feladata a rugókban felhalmozódó rugalmatlan deformációs munka (helyzeti energia) felemésztése, így megakadályozni a mozgási energia helyzeti energiává alakulását. írásbeli vizsga / május 18.

5 12. feladat (anyagismeret) 2 pont a) A szilárd fémek szabályos alakú kristályokból, krisztallitokból épülnek fel. b) A szilárd fémek szabálytalan alakú kristályokból, krisztallitokból épülnek fel. c) A folyékony fémek szabályos alakú kristályokból, krisztallitokból épülnek fel. 13. feladat (anyagismeret) 2 pont a) Az olvadáspontokat összekötő vonalat olvadási vagy likvidusz (folyékony) vonalnak, a dermedéspontokat összekötő vonalat dermedési vagy szolidusz (szilárd) vonalnak nevezik. b) Az olvadáspontokat összekötő vonalat olvadási vagy szolidusz (folyékony) vonalnak, a dermedéspontokat összekötő vonalat dermedési vagy likvidusz (szilárd) vonalnak nevezik. c) A dermedéspontokat összekötő vonalat olvadási vagy likvidusz (szilárd) vonalnak, a dermedéspontokat összekötő vonalat dermedési vagy szolidusz (folyékony) vonalnak nevezik. 14. feladat (elektrotechnika) 2 pont a) Az indukált áram polaritása mindig olyan, hogy az általa létrehozott feszültség mágneses tere gátolja az őt létrehozó folyamatot. b) Az indukált feszültség polaritása mindig olyan, hogy az általa létrehozott áram mágneses tere segíti az őt létrehozó folyamatot. c) Az indukált feszültség polaritása mindig olyan, hogy az általa létrehozott áram mágneses tere gátolja az őt létrehozó folyamatot. 15. feladat (elektronika) 3 pont a) A tranzisztor lineáris működése alatt azt értjük, amikor a tranzisztoron folyó áram egyenesen arányos a tápfeszültség megváltozásával. b) A tranzisztor lineáris működése alatt azt értjük, amikor a tranzisztoron folyó áram egyenesen arányos a vezérlőjel megváltozásával. c) A tranzisztor lineáris működése alatt azt értjük, amikor a tranzisztoron folyó áram egyenesen arányos az U CE feszültség megváltozásával. Feladatok: 1. feladat (közlekedési alapismeretek) 3 pont A közlekedésnek mint termelőtevékenyégnek az alábbi állítások közül melyek nem jellemzői? a) Terméke raktározható, tárolható. b) Érzékeny a csúcsidőszakokra. c) Kézzelfogható terméket állít elő. d) Célja a helyváltoztatás. e) Kapcsolatot teremt a termelés és a fogyasztás között. f) Növeli a termékek értékét. g) A közlekedési munkahelyek térben nem szétszórtan helyezkednek el. írásbeli vizsga / május 18.

6 2. feladat: (közlekedési alapismeretek) 12 pont a) Egészítse ki a motor egyszerűsített vonalas ábráját a kipufogási ütemben úgy, hogy a forgattyúkar 45 -kal legyen az AHP után! Forrás: Bohner-Gscheidle: Gépjárműszerkezetek, Műszaki Könyvkiadó, 16. oldal, 1. ábra b) Jelölje az ábrán a szívó- és a kipufogószelepeket, valamint azok állapotát! c) Jelölje a forgattyúkörön a kipufogószelep nyitvatartási tartományát, ha a kipufogószelep nyit az AHP előtt 40 -kal, és zár az FHP után 30 -kal! d) Mekkora a kipufogószelep nyitvatartási szöge? e) Sorolja fel a szelepösszenyitás szükségességét! feladat (gépészeti ismeretek) 6 pont Csoportosítsa a terhelés felvétele szempontjából a csapágyakat, és röviden ismertesse azokat! írásbeli vizsga / május 18.

7 4. feladat (anyagismeret) 4 pont Az alábbi ábrán a színvas lehűlési görbéje látható. Jellemezze a számokkal jelölt tartományokat a halmazállapotuk és kristályrácsszerkezetük alapján! Jelölje görög betűkkel az egyes szilárd halmazállapotok típusát! Forrás: Lukács Attila: Autóipari anyag-és gyártásismeret, 18. oldal, 6. ábra 1. 2, feladat (mechanika) 12 pont Egy kör keresztmetszetű tengely igénybevétele hajlítás és csavarás. A terhelő hajlítónyomaték M h 540 N m, a terhelő csavarónyomaték M 420 N m. A tengely anyagára megengedett normálfeszültség meg 140MPa. a) Számítsa ki a redukált nyomatékot! b) Határozza meg a tengely szükséges átmérőjét! Megoldás: a) A redukált nyomaték: b) A szükséges keresztmetszeti tényező: A számított tengelyátmérő: A számított értéket a biztonság irányába kerekítjük: írásbeli vizsga / május 18.

8 6. feladat (műszaki rajz) 10 pont Azonosítsa be az alábbi ábrán lévő csavarkötések alul- és felülnézeti képeit, majd írja azok betűjelét az ábra alatt és fölött elhelyezett keretekbe! Alulnézeti képek betűjelei Felülnézeti képek betűjelei Helyes válaszonként adható 1 pont, összesen 10 pont. írásbeli vizsga / május 18.

9 7. feladat 12 pont Egy soros R-C áramkört 12 V effektív feszültségű, 400 Hz frekvenciájú feszültséggel táplálunk. Az ohmos ellenállás értéke R = 2 kω, a kondenzátor kapacitása C = 0,1 μf. a) Határozza meg a kapacitív reaktanciát! b) Számítsa ki az eredő impedanciát! c) Mekkora a körben folyó áram? d) Mekkora feszültség esik az ohmos ellenálláson? e) Mekkora feszültség esik a kapacitív tagon? f) Mekkora a fázisszög? Megoldás: a) A kapacitív reaktancia: b) Az eredő impedancia: c) A körben folyó áram: d) Az ellenálláson eső feszültség: e) A kapacitív tagon eső feszültség: f) A feszültség és az áram fázisszöge: írásbeli vizsga / május 18.

10 8. feladat (elektronika) 11 pont Az alábbi ábrán egy tranzisztoros kapcsolás látható. Adatok: U U U I I B E T L CB 13V 12,65V 0,85V 0,07A 0,4A a) Jelölje az ábrán a tranzisztor áramait és azok irányát! b) Számítsa ki az U RB, U BE, U CE értékét! c) Számítsa ki a tranzisztoron hővé alakuló teljesítményt! írásbeli vizsga / május 18.

11 írásbeli vizsga / május 18.

12 Témakör Teszt jellegű kérdéssor Feladatok A feladat sorszáma Maximális pontszám Elért pontszám Alapfogalmak Törvények, szabályok és összefüggések Feladatsor Az írásbeli vizsgarész pontszáma A témakör maximális pontszáma A témakör elért pontszáma Dátum:... javító tanár Feladatsor pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga / május 18.

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 8. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 8. 4:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) Közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika) középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Szóbeli vizsgatantárgyak. 1. Villamos gépek és hajtások 2. Bányavillamossági és bányaipari ismeretek 52 5436 03/V

Szóbeli vizsgatantárgyak. 1. Villamos gépek és hajtások 2. Bányavillamossági és bányaipari ismeretek 52 5436 03/V Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Villamos gépek és hajtások 2. Bányavillamossági és bányaipari ismeretek 2 Villamos gépek és hajtások 1. a/ A villamos tér - Jellemezze a villamos teret! Ismertesse a térerősség

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A Gépészeti alapismeretek szakmai előkészítő tantárgy érettségi vizsga részletes vizsgakövetelményeinek kidolgozása a műszaki szakterület

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Minta MELLÉKLETEK. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszinten

Minta MELLÉKLETEK. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszinten MELLÉKLETEK GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszinten Teszt 1. Méretezze be az 5mm vastag lemezből készült alkatrészt! A méreteket vonalzóval a saját rajzáról mérje le! 2 pont

Részletesebben

Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK. OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008. Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT

Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK. OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008. Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008 Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Automatikai mőszerész SZAKMA OKJ száma: 52 523 01 0000 00 00 Érvényesség:

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

XXX Szakközépiskola. OM azonosító: Logo, címer. HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT. Elektronikai technikus..

XXX Szakközépiskola. OM azonosító: Logo, címer. HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT. Elektronikai technikus.. XXX Szakközépiskola OM azonosító: Logo, címer HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Elektronikai technikus.. SZAKMA OKJ száma: Érvényesség: 2008.szeptember 01-től 1 Feladatok,

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN)

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - Értékelési skála: A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - Értékelési skála: A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni. 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 01 Autóelektronikai műszerész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A tételhez segédeszköz nem használható.

A tételhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a következő témaköröket tartalmazza: Villamos hálózatok alapjai, elektronikus áramkörök alapjai, villamos gépek alapjai,

Részletesebben

20/1996. (III. 28.) IKM rendelet

20/1996. (III. 28.) IKM rendelet 20/1996. (III. 28.) IKM rendelet az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény

Részletesebben

A felmérési egység kódja:

A felmérési egység kódja: A felmérési egység lajstromszáma: 0218 ÚMFT Programiroda A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: Épügépé//30/Ksz/Rok A kódrészletek jelentése: Épületgépész szakképesítés-csoportban, a célzott,

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból - Ismertesse a kézi rajzkészítési technikát (mikor használjuk, előny-hátrány stb.)! Kézi technikák közül a gondolatrögzítés leggyorsabb, praktikus

Részletesebben

SZAKMAI KONFERENCIA Villamosipar és elektronika ágazat

SZAKMAI KONFERENCIA Villamosipar és elektronika ágazat Villamosipar és elektronika ágazat Az érettségi vizsgakövetelmények átdolgozási kérdései Összeállította: Mészáros Miklós Villamosipar és elektronika ágazat 2016. február 11. ÁSZÉV 1 ÁSZÉV = Ágazati szakmai

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

Versenyző kódja: 31 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 54 523 02-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 31 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 54 523 02-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 02-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 02 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Számolási/áramköri/tervezési

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK Építészeti és építési alapismeretek középszint 0631 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA SZAKMACSOPORTOS OKTATÁS. Elektrotechnika elektronika szakmacsoportos alapozó ismeretek

ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA SZAKMACSOPORTOS OKTATÁS. Elektrotechnika elektronika szakmacsoportos alapozó ismeretek ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA SZAKMACSOPORTOS OKTATÁS Tantárgyak és heti óraszámaik a 9. 12. évfolyamon TANTÁRGY 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM 11. ÉVFOLYAM 12. ÉVFOLYAM Szakmacsoportos alapozó ismeret Mőszaki

Részletesebben

1. Adja meg az áram egységének mértékrendszerünkben (m, kg, s, A) érvényes definícióját!

1. Adja meg az áram egységének mértékrendszerünkben (m, kg, s, A) érvényes definícióját! 1. Adja meg az áram egységének mértékrendszerünkben (m, kg, s, A) érvényes definícióját! A villamos áram a villamos töltések rendezett mozgása. A villamos áramerősség egységét az áramot vivő vezetők közti

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

A második részben található a tanári példány, amely az értékelést segíti.

A második részben található a tanári példány, amely az értékelést segíti. A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított szóbeli vizsga kérdései a következő témaköröket tartalmazzák: Villamos hálózatok alapjai, elektronikus áramkörök alapjai, villamos gépek alapjai,villamos

Részletesebben

4. A GYÁRTÁS ÉS GYÁRTÓRENDSZER TERVEZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS MODELLJE (Dudás Illés)

4. A GYÁRTÁS ÉS GYÁRTÓRENDSZER TERVEZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS MODELLJE (Dudás Illés) 4. A GYÁRTÁS ÉS GYÁRTÓRENDSZER TERVEZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS MODELLJE (Dudás Illés) ). A gyártás-előkészítés-irányítás funkcióit, alrendszereit egységbe foglaló (általános gyártási) modellt a 4.1. ábra szemlélteti.

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 9. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 9. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA IV. KÖTET HELYI TANTERVEK RÉGI OKJ SZERINT 2010. SZEPTEMBER 21.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA IV. KÖTET HELYI TANTERVEK RÉGI OKJ SZERINT 2010. SZEPTEMBER 21. A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA IV. KÖTET HELYI TANTERVEK RÉGI OKJ SZERINT 2010. SZEPTEMBER 21. 2 SZAKKÉPZÉSI PROGRAM ÉS AZ ALKALMAZOTT SZAKMAI TANTERVEK A RÉGI

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK Az Elektronikai alapismeretek szakmai előkészítő tantárgy érettségi vizsga részletes vizsgakövetelményeinek kidolgozása a műszaki

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK GEOMETRIAI TARTÁLYHITELESÍTÉS HE 31/4-2000 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS HATÁLYA 2. MÉRTÉKEGYSÉGEK, JELÖLÉSEK 3. ALAPFOGALMAK 3.1 Tartályhitelesítés 3.2 Folyadékos (volumetrikus)

Részletesebben

19. Az elektron fajlagos töltése

19. Az elektron fajlagos töltése 19. Az elektron fajlagos töltése Hegyi Ádám 2015. február Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2 2. Mérési összeállítás 4 2.1. Helmholtz-tekercsek.............................. 5 2.2. Hall-szonda..................................

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

Minta MELLÉKLETEK. FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint. Szakrajz. Minta

Minta MELLÉKLETEK. FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint. Szakrajz. Minta MELLÉKLETEK FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint Szakrajz 1. Feladat: a. Készítse el az árokeresztékes illesztéssel (saját csappal) kialakított szélesbítő toldás szakrajzát,

Részletesebben

Elektrotechnika "A" tételek

Elektrotechnika A tételek Elektrotechnika "A" tételek A1. Sorolja fel az energiaforrások fajtáit! Jellemezze üzemállapotaikat! Ismertesse kapcsolási lehetőségeiket! Ismertesse a Thevenin- és a Norton helyettesítő képek kölcsönös

Részletesebben

Szóbeli vizsgatantárgyak

Szóbeli vizsgatantárgyak Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Villamosságtani és gépészeti alapismeretek A) Mechanika, gépelemek B) Műszaki ábrázolás, anyag- és gyártásismeret C) Műszaki villamosságtan 2. Szakmai ismeretek A) Szerkezettan

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 22. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

b) Adjunk meg 1-1 olyan ellenálláspárt, amely párhuzamos ill. soros kapcsolásnál minden szempontból helyettesíti az eredeti kapcsolást!

b) Adjunk meg 1-1 olyan ellenálláspárt, amely párhuzamos ill. soros kapcsolásnál minden szempontból helyettesíti az eredeti kapcsolást! 2006/I/I.1. * Ideális gázzal 31,4 J hőt közlünk. A gáz állandó, 1,4 10 4 Pa nyomáson tágul 0,3 liter térfogatról 0,8 liter térfogatúra. a) Mennyi munkát végzett a gáz? b) Mekkora a gáz belső energiájának

Részletesebben

KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KISHAJÓÉPÍTŐ, KARANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 543 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK

SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2015.11.17. - 2 - Tartalom 1. Bevezetés... 3 1.1. Általános tudnivalók... 3 1.1.1. A gyártó felelőssége...

Részletesebben

Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel

Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel Pagonyné Mezősi Marietta Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul száma:

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ OKTATÁS A MEZ ÓGAZDASÁG SZAKMACSOPORTRA

SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ OKTATÁS A MEZ ÓGAZDASÁG SZAKMACSOPORTRA 2001/28/II. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 333 SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ OKTATÁS A MEZ ÓGAZDASÁG SZAKMACSOPORTRA 11. évfolyam Mez ógazdasági szakmacsoportos alapozó ismeretek Mez ógazdasági szakmacsoportos

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSG 2007. május 2. MEZŐGZSÁGI LPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSELI VIZSG 2007. május 2. 8:00 z írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTTÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ELEKTROMOS GÉP- ÉS KÉSZÜLÉKSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA

ELEKTROMOS GÉP- ÉS KÉSZÜLÉKSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ELEKTROMOS GÉP- ÉS KÉSZÜLÉKSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA I. A szakképesítés adatai, a képzés szervezésének feltételei és a szakképesítés óraterve 1. A szakképesítés adatai A szakképesítés azonosító

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

INFORMATIKAI ALAPISMERETEK

INFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. INFORMATIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 I. Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

(1. és 2. kérdéshez van vet-en egy 20 oldalas pdf a Transzformátorokról, ide azt írtam le, amit én kiválasztanék belőle a zh-kérdéshez.

(1. és 2. kérdéshez van vet-en egy 20 oldalas pdf a Transzformátorokról, ide azt írtam le, amit én kiválasztanék belőle a zh-kérdéshez. 1. A transzformátor működési elve, felépítése, helyettesítő kapcsolása (működési elv, indukált feszültség, áttétel, felépítés, vasmag, tekercsek, helyettesítő kapcsolás és származtatása) (1. és 2. kérdéshez

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati OKTATÁSI

Részletesebben

Összefüggő szakmai gyakorlat tematikája XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ

Összefüggő szakmai gyakorlat tematikája XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ Összefüggő szakmai gyakorlat tematikája XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ Összefüggő szakmai gyakorlat tematikája XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ Karbantartási gyakorlatok tantárgy 9. évfolyam (70 óra)

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 I. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Szóbeli vizsgatantárgyak

Szóbeli vizsgatantárgyak Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Magasépítéstan 2. Szilárdságtan 3. Szervezési és vállalkozási ismeretek Megjegyzések: 1. A Magasépítéstan vizsgatantárgy szóbeli tételei szóban és vázlatrajzokkal megválaszolható

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

VEGYIPARI ALAPISMERETEK

VEGYIPARI ALAPISMERETEK ÉRESÉGI VIZSG 010. május 14. VEGYIPRI LPISMEREEK KÖZÉPSZINŰ ÍRÁSBELI VIZSG 010. május 14. 8:00 z írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma isztázati Piszkozati OKÁSI ÉS KULURÁLIS MINISZÉRIUM

Részletesebben

Úttartozékoknak nevezzük a padkán, a járdán és az út mentén elhelyezett elemeket.

Úttartozékoknak nevezzük a padkán, a járdán és az út mentén elhelyezett elemeket. 4. tétel Forgalomtechnikai eszközök, úttartozékok Sorolja fel az úttartozékokat (padkán, járdán, út mentén)! Jellemezze a vezetőoszlop és a vezetőkorlát korszerű kialakításának szempontjait! Beszéljen

Részletesebben

XXX Szakközépiskola. OM azonosító:

XXX Szakközépiskola. OM azonosító: XXX Szakközépiskola OM azonosító: 0100090000037800000002001c00000000000400000003010800050000000b020000 0000050000000c02 be04a507040000002e0118001c000000fb021000070000000000bc02000000ee0102022253797374656d0004a5070000f05a0000985c110004ee8339e8891f000c020000040000002d01000004000000020101001c000000fb029cff0

Részletesebben

2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 RENDELETEK

2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 RENDELETEK 2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK Az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai

Részletesebben

5. A fényforrások működtető elemei. 5.1 Foglalatok

5. A fényforrások működtető elemei. 5.1 Foglalatok 5. A fényforrások működtető elemei 5.1 Foglalatok A foglalatok a fényforrások mechanikai rögzítésén kívül azok áramellátását is biztosítják. A különböző foglalatfajták közül legismertebbek az Edison menetes

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 525 03 ALTERNATÍV GÉPJÁRMŰHAJTÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 525 03 ALTERNATÍV GÉPJÁRMŰHAJTÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 525 03 ALTERNATÍV GÉPJÁRMŰHAJTÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

Elektrotechnika Feladattár

Elektrotechnika Feladattár Impresszum Szerző: Rauscher István Szakmai lektor: Érdi Péter Módszertani szerkesztő: Gáspár Katalin Technikai szerkesztő: Bánszki András Készült a TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0004 azonosítószámú projekt

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács...

TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács... TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács... 6 Kőműves és hidegburkoló... 7 Festő, mázoló és tapétázó...

Részletesebben

Szakképesítés: 34 582 06 Kályhás Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Tüzelőberendezés építése, beüzemelése, karbantartása

Szakképesítés: 34 582 06 Kályhás Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Tüzelőberendezés építése, beüzemelése, karbantartása A vizsgafeladat ismertetése: szóbeli vizsgatevékenység központilag előállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témaköröket tartalmazza A tételekhez segédeszköz nem használható.

Részletesebben

Általános gépészeti technológiai feladatok. Géprajzi alapismeretek Gépészeti szakszámítások

Általános gépészeti technológiai feladatok. Géprajzi alapismeretek Gépészeti szakszámítások Általános gépészeti technológiai feladatok Géprajzi alapismeretek Gépészeti szakszámítások A géprajzi feladata A gépalkatrészek gyártását és szerelését műszaki rajzok alapján végzik. A műszaki rajz valamely

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 19. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK

MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK SolarHP R 12 23 36 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, HŐSZIGETELT, KÉTFOKOZATÚ SÖTÉTEN SUGÁRZÓK MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2015.11.17. - 2 - Tartalom 1. Bevezetés... 3 1.1. Általános tudnivalók...

Részletesebben

A továbbiakban a szóbeli vizsgára a 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 27. (2) bekezdésének és 28. -ának előírásai érvényesek.

A továbbiakban a szóbeli vizsgára a 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 27. (2) bekezdésének és 28. -ának előírásai érvényesek. A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 27. (1) bekezdése szerint "A szóbeli vizsgarészen a vizsgázó a szakképesítésért felelős miniszter

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

Szakmai vélemény szórakozóhelyek kiürítésével kapcsolatban

Szakmai vélemény szórakozóhelyek kiürítésével kapcsolatban Szakmai vélemény szórakozóhelyek kiürítésével kapcsolatban 1. A kiürítés első szakaszának számítását az ellenőrzött helyiségből kivezető nyílászáróig kell elvégezni. Előfordul, hogy az egymásba nyíló terek

Részletesebben

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 014. május 0. ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 014. május 0. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

MELLÉKLETEK. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint

MELLÉKLETEK. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint MELLÉKLETEK ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint /Javasolt pontszámok: 5 pont/kérdés. Elérhető maximális pontszám: 100 pont./ 1. Végezze el az átszámításokat a prefixumok

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 31. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 31. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

A tételekhez segédeszköz nem használható.

A tételekhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: Beruházás folyamata, résztvevői, kapcsolatuk, a kapcsolattartás módjai és vállalkozási ismeretek, mélyépítési technológiák, gépesítésük és munka valamint környezetvédelme A

Részletesebben