Pszichológiai alapismeretek

Átírás

1 Pszichológiai alapismeretek Oláh Attila Bölcsész Konzorcium 2006

2 Kiadta a Bölcsész Konzorcium A Konzorcium tagjai: Eötvös Loránd Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Pázmány Péter Katolikus Egyetem Berzsenyi Dániel Főiskola Eszterházy Károly Főiskola Károli Gáspár Református Egyetem Miskolci Egyetem Nyíregyházi Főiskola Veszprémi Egyetem Kodolányi János Főiskola Szent István Egyetem Szakmai lektor: Czigler István A kötet megjelenése az Európai Unió támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg: A felsőoktatás szerkezeti és tartalmi fejlesztése HEFOP P /1.0 ISBN Bölcsész Konzorcium. Minden jog fenntartva! Bölcsész Konzorcium HEFOP Iroda H-1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A. tel.: (+36 1) /5772 dekanbtk@ludens.elte.hu

3 BEVEZETÉS A MODERN LÉLEKTAN TÖRTÉNETÉHEZ Laikus és tudományos lélektan A pszichológia tudományának gyökerei és kialakulása Kiemelkedő iskolák és életművek a lélektan 20. századi történetében A magyar pszichológia története és hozzájárulása e tudomány fejlődéséhez A pszichológia helye a tudományok közt A pszichológia néhány jellegzetessége napjainkban Irodalom A PSZICHOLÓGIA MÓDSZEREI Bevezetés Leíró módszerek Kísérleti módszerek Adatfeldolgozás, adatelemzés és értelmezés Publikálás Összefoglalás Irodalom A PSZICHOLÓGIA BIOLÓGIAI ALAPJAI A pszichofiziológia helye a pszichológiában és az idegtudományokban Az idegrendszer szerkezeti felépítése Mikroszkópos leírás Összefoglalás Az idegtudományokban-pszichofiziológiában használt fontosabb vizsgálómódszerek A hagyományos röntgenkép Képalkotó eljárások Elektrofiziológiai módszerek A keringési rendszer vizsgálata Sztereotaxikus eljárások Pszichofarmakológiai módszerek Pupillometria A légzőrendszer vizsgálata Szövettani vizsgálat Összefoglalás Pszichofarmakológia Pszichofarmakológiai alapfogalmak Neurotranszmitterek és neuromodulátorok Összefoglalás Érzékelés és percepció A látás folyamata és a vizuális rendszer A hallás folyamata és a hallórendszer Az egyensúly-érzékelés és a vesztibuláris rendszer A testérzékelés (szomatoszenzórium) Szaglás Ízlelés Zsigeri érzékelés

4 2 6. A mozgás és szabályozása A piramispálya-rendszer A bazális ganglionok rendszere A kisagy Reflexek Szenzomotoros integráció Összefoglalás Alvás és bioritmusok Az alvás szerepe, funkciója Az alvás pszichofiziológiai - elektrofiziológiai kísérőjelenségei A NREM fázis funkciója A REM fázis funkciója Az ébrenlét-alvás ciklus szabályozása Alvászavarok Cirkadián ritmus Összefoglalás A figyelmi folyamatok és tudatműködés pszichofiziológiai alapjai Figyelmi funkciók A tudatműködés Összefoglalás A tanulás alapmechanizmusai Tanulási típusok A tanulási folyamat sejtszintű mechanizmusai A megerősítés mechanizmusa Összefoglalás Emlékezés Memória tárak (emlékezeti rendszerek) Emlékezetzavarok Explicit és implicit memória Szerkezeti alapok Összefoglalás Érzelmek Érzelemtípusok Az érzelmi folyamatok neuronális szabályozása Az érzelmi folyamatok biokémiai szabályozása Az érzelmek keletkezésének pszichológiai elméletei Összefoglalás Stressz Hormonális tényezők szerepe a stressz folyamatában A stressz és az immunrendszer Összefoglalás A belső környezet szabályozása, anyagcserefolyamatok Hőmérsékletszabályozás Táplálkozás Folyadékfelvétel Összefoglalás A szexuális magatartás pszichofiziológiája Összefoglalás Teljes fogalomtár

5 A MEGISMERÉSI FOLYAMATOK ALAPJELENSÉGEI ÉSZLELÉSI FOLYAMATOK Egy klasszikus probléma: valósághű-e az észlelés? Az észleléselméletek vitái: kognitív reprezentáció vagy ökológiai esemény? A konstruktív (intelligens vagy alkotó) észlelés elmélete Érzékelés és észlelés A közvetlen észlelés elmélete: ökológiai pszichológia A konstruktív és a közvetlen észlelési modell szintézise Perceptuális tanulás A világ megismerésének alapja: az érzékelés folyamatai A látás A hallás Kémiai érzékletek: a szaglás és az ízlelés Bőrérzékletek: tapintás, hőérzéklet, fájdalom Egyéb testérzékletek: kinesztézis, egyensúlyérzékelés Az észlelés alapfolyamatai Az észlelés hibái: perceptuális illúziók A perceptuális tanulás másik oldala: a konstanciák Mélység- és mozgásészlelés Alakészlelés: a forma- és mintázatpercepció A mozgásészlelés Kitekintés Irodalom AZ EMLÉKEZÉS KOSTRUKTÍV SZEMLÉLETE Eseményekre, történetekre való emlékezés A rekonstruktív emlékezet Korai sémaelméletek Szószerintiség és lényeg Séma és tudásstruktúra Séma és forgatókönyv Dinamikus emlékezet Történetstruktúra, önéletrajzi elbeszélés Az önéletrajzi emlékezet felépítése és az emlékezeti előhívás Kitekintés: Mi az emlék? Irodalom AZ EMBERI NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ ALAPFOLYAMATAI Nyelv és kommunikáció: definíciók és kapcsolatok Definíció Miért két külön képesség a nyelv és a kommunikáció? A nyelv természete Nyelvhasználat az embernél és jelhasználat más fajoknál A nyelv jelentősége A nyelv szerveződési szintjei Miért tekintjük olyan rendkívül komplex képességnek a nyelvet? A nyelvhasználat néhány pszichológiai paradoxonja A pszichológia alapkérdései a nyelv kapcsán

6 3.3. A nyelv csatornái: beszéd és jelnyelv A beszélt nyelv észlelése és produkciója A jelnyelv A nyelvelsajátítás: néhány alapkérdés és jelenség Miért különösen érdekes kérdés a pszichológia számára a nyelv elsajátítása? A nyelv veleszületettségének kérdésköre A nyelvelsajátítás főbb állomásai Az emberi kommunikáció természete és fejlődése A kommunikáció összetett fogalma és természete Milyen értelemben beszélhetünk kommunikációról az állatoknál? Az emberi kommunikáció aspektusai: (nyelvi,) nem nyelvi, metakommunikáció A kommunikáció elsajátítása Miként ágyazódnak be a nyelv és a kommunikáció folyamatai az elmébe és az agyba? Összefoglalás Irodalom AZ EMBERI GONDOLKODÁS Bevezetés alapfogalmak Problémamegoldás Az elődök a problémamegoldás kutatásának történeti háttere Utazás a problématérben a kognitív pszichológiai megközelítés Analógiás problémamegoldás Szakértői tudás Kreativitás Tudásreprezentáció és tudásfelhasználás Irodalom ÉRZELMEK ÉS MOTIVÁCIÓ A MOTIVÁCIÓ A motiváció meghatározása és alapfogalmai A motiváció elméletei Elsődleges homeosztatikus motivációs rendszerek Levegővétel (vérgázok szabályozása) A testhőmérséklet szabályozása A folyadékfelvétel szabályozása A táplálékfelvétel szabályozása A menekülő és támadó viselkedés szabályozása Elsődleges nem-homeosztatikus motivációs rendszerek Szexualitás Utódgondozás Társas kapcsolatra irányuló motiváció A proszociális viselkedés motivációja Kognitív motiváció Ingeréhség : szenzoros ingerlés iránti szükséglet Kíváncsiság Manipulációs késztetés, babrálás Tudásszükséglet A kognitív motiváció elméleti magyarázata

7 1.6. Az emberre jellemző (humánspecifikus) motiváció Kompetenciamotívum Autonómia Teljesítménymotiváció Önmegvalósítás szükséglete Transzcendencia motívuma Affiliáció és intimitás szükséglete Az emberi motívumok rendszerei Összefoglalás Irodalom AZ ÉRZELMEK ÉS A STRESSZ PSZICHOLÓGIÁJA A motiváció és az érzelem viszonya Az érzelmek összetevői Az érzelmek elméletei Az érzelmek kontrollja és szabályozása Az érzelmek kifejezése Pozitív és negatív érzelmek A megközelítés és az elkerülés A pozitív érzelmek A negatív érzelmek Az érzelmi élet és a stressz Az érzelmek és a stressz a stressz alapfogalmai Összefoglalás Irodalom A TUDAT KÉRDÉSKÖRE A PSZICHOLÓGIÁBAN A tudat természete, helye a pszichológiában A tudattal kapcsolatos alapfogalmak: a tudat szintjei, szempontjai, a normál éber tudat jellemzői A tudat szintjei A tudat két szempontja: éberségi szint és tudattartalom A normál éber tudat jellemzői A modern tudat-tudattalan felfogást megalapozó empirikus bizonyítékok Hasítottagy-kísérletek Neuropszichológiai betegek vizsgálatából nyert bizonyítékok Küszöb alatti észlelés (szubliminális percepció) Implicit emlékezet Szenzoros deprivációs kísérletek Patológiás állapotokhoz kötődő főbb tudatzavarok Kóma Epilepszia Delírium Demencia Pszichózis Disszociatív zavarok

8 5. Módosult tudatállapotok A tudatállapot módosítása gyógyítás céljából Természetes körülmények között kialakuló módosult tudatállapotok Drogok által módosított tudatállapotok Speciális technikákkal kiváltott módosult tudatállaptok A tudat neodisszociációs elmélete Összefoglalás Irodalom A SZEMÉLYISÉGPSZICHOLÓGIA ALAPKÉRDÉSEI A SZEMÉLYISÉG MEGISMERÉSÉNEK ÚTJAI A tanulmányozás alapvető irányai A vizsgáló módszerek osztályozásának szempontjai A vizsgáló módszerek áttekintése a személyiséget értelmező különböző nézőpontok mentén Teóriát érvényesítő és gyakorlati célú módszerek A személyiséget tanulmányozó eljárások klasszikus rendszertana Irodalom A SZEMÉLYISÉG ÉRTELMEZÉSÉNEK ÉS TANULMÁNYOZÁSÁNAK KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEI A személyiség meghatározásának szempontjai A személyiség fogalma A személyiség evolúciós és biológiai értelmezése Evolúciós magyarázatok A személyiség biológiai magyarázatai Diszpozicionális személyiség-megközelítés Típus- és vonáselméletek Pszichoanalitikus értelmezések A neoanalitikus perspektívák Tanulásközpontú megközelítések Fenomenológiai értelmezések Kognitív és önszabályozás hangsúlyú megközelítések Irodalom A TÁRSAS ÉLET JELENSÉGEI A társas élet tudományos vizsgálata Kiindulópontok A tudomány születése és korszakai Egy klasszikus dilemma: közösség vagy egyén A fejezet összefoglalása Irodalom Vélemény, véleményformálás: attitűdök szerepe a személyiségben és a társas viselkedésben Az attitűd a szociálpszichológia mindenese A véleményformálás személyes és személyközi folyamatai A fejezet összefoglalása Irodalom

9 3. Csoport: a társas viszonyok tipikus színtere Mi a csoport? Csoportteljesítmény Döntés, véleményformálás csoportban Csoporttudat A fejezet összefoglalása Irodalom A PSZICHOLÓGIAI FEJLŐDÉS ÉS AZ ÉLETKOROK PSZICHOLÓGIÁJA KOGNITÍV FEJLŐDÉS Bevezetés A fejlődéspszichológia céljai A fejlődéspszichológia legfontosabb kérdései Öröklődés vagy környezet? Minőségi vagy mennyiségi változások? Területáltalános vagy területspecifikus fejlődés A legfontosabb elméleti megközelítések a kognitív fejlődéspszichológiában Nativista megközelítés Környezeti tanulás megközelítés Univerzális konstruktivista megközelítés Piaget Szociokognitív megközelítés Bölcsőtől a sírig Újszülött- és csecsemő kor Kognitív fejlődés kisgyerekkortól kisiskoláskorig Kognitív fejlődés iskoláskorban Kognitív fejlődés serdülőkorban Zárszó Irodalom A FEJLŐDÉS ÉS A SZOCIALIZÁCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI Szocializáció a családban Bowlby kötődéselmélete A kötődés minőségét befolyásoló kulturális különbségek A gyermek temperamentuma és kötődési stílusa A temperamentum és a szülő-gyerek interakciók kapcsolata A biztonságos kötődés jelentősége A szülők nevelési stílusa Nevelési stílusok és társas kompetencia A nézőpont átvétel képességének fejlődése A nézőpont átvétel jelentősége Serdülőkori identitásállapotok Az identitás alakulását befolyásoló szocializációs tényezők Hivatkozott irodalom A PSZICHOLÓGIAI MÉRÉS ÉS TESZTELÉS TUDOMÁNYA PSZICHOMETRIAI ALAPISMERETEK Bevezető A pszichometria úttörői

10 1.3. A pszichológiai tesztek jellemzői A pszichológiai teszt meghatározása Az objektív tesztelés előfeltételei Standardizáció: a teszteredmények összehasonlíthatósága A pszichológiai teszek kidolgozásának folyamata A klasszikus tesztelmélet és a mérési hiba A pszichológiai tesztek minőségi követelményei Összefoglalás Irodalom A PSZICHOLÓGIAI TESZTEK BIRODALMA A tudományos és az áltudományos tesztelés A pszichológiai tesztelés és mérés jellemzői A pszichológiai teszt definíciója és jellemzői A reliabilitás és a validitás mint a pszichológiai tesztekkel szemben támasztott alapkövetelmények A tesztelés szakmai etikai és helyzeti feltételei A tesztek típusai Az intelligencia és az érzelmi intelligencia mérése A Wechsler féle Felnőtt Intelligencia Teszt Az érzelmi intelligencia mérésének lehetőségei Projektív eljárások A projektív tesztek elméleti háttere A Rorschach-próba A szóasszociáción alapuló módszerek A Tematikus Appercepciós Teszt (TAT) Rosenzweig-féle Frusztrációs Teszt A Szondi-teszt Projektív rajztesztek Személyiségkérdőívek Elméleti alapokon nyugvó személyiség-kérdőívek A személyiségmérés vonáselméleti megközelítése és a faktorelemzésen alapuló személyiség-kérdőívek Kritériumalapú személyiség-kérdőívek A PSZICHOLÓGIA LEGISMERTEBB ALKALMAZOTT ÁGAI A KLINIKAI ÉS AZ EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIA Klinikai pszichológia A klinikai pszichológia meghatározása Mentális egészség, mentális problémák és mentális betegségek A klinikai pszichológia megszületése A klinikai pszichológusok munkája A klinikai pszichológia Magyarországon Egészségpszichológia Az egészségpszichológia meghatározása Az egészségpszichológia fejlődésének motorjai Test-lélek problematika a klinikai és egészség-pszichológiában Az egészségpszichológia területei Összefoglalás Irodalom

11 2. MUNKA-, PEDADÓGIAI- ÉS TANÁCSADÁSPSZICHOLÓGIA Munka- és szervezetpszichológia A munkapszichológia története röviden A magyar munkapszichológia története Szakemberképzés Összefoglalás Irodalom Pedagógiai pszichológia A pedagógiai pszichológia tárgya A pedagógiai pszichológia fejlődési útja Szakember képzés Szakirányú továbbképzés Pszichológiai Doktori Iskolák Az óvoda- és iskolapszichológus szakmai tevékenységi köre Az alkalmazott módszerek Összefoglalás Irodalom Tanácsadás pszichológiája A szakág mint tudomány fogalmi tisztázása, meghatározása, célja, feladatköre A szakág műveleti kompetenciája A tanácsadás pszichológia (fejlődés)története és kiemelkedő alakjai A tanácsadás története Magyarországon A tanácsadás rendszereinek elméleti összefoglalói Szakmai orientációk a tanácsadásban Az alkalmazási területek Az alkalmazott módszerek Szakemberképzés Összefoglalás Irodalom

12 I. fejezet BEVEZETÉS A MODERN LÉLEKTAN TÖRTÉNETÉHEZ Győri Miklós 1. Laikus és tudományos lélektan 1.1. Néhány bevezető megjegyzés Mivel könyvünk célja az, hogy egyszerre legyen a lélektan minden különösen fontos területét átfogó ismertetés és lélektani szakmai ismeretekkel még nem rendelkező laikusok számára is érthető bevezető tankönyv, célszerűnek tűnik, ha felkészítjük az Olvasót a modern lélektan három jellegzetességére, amelyekkel jó esetben amúgy is elkerülhetetlenül szembesül. Az egyik a modern lélektan heterogenitása: nem egyszerűen változatos, sokszínű a pszichológia, de mélyen, lényegüknél fogva különböző alapvető megközelítések léteznek és működnek benne párhuzamosan. Hamarosan látni fogjuk, hogy még a lélektan alapvető céljaiban sincs egyetértés; így például vannak irányzatok a pszichológián belül, amelyek kifejezetten a tudatos lelki folyamatok megértését tekintik feladatuknak, míg mások számára a megértendő lelki magában foglal nem tudatos folyamatokat is; megint más irányzatok mellékesnek tekintik a lelki jelenségeket, s a viselkedés megértésén keresztül vélik elérni kutatásaik célját s még sorolhatnánk igen sokáig a lélektan céljainak különféle megfogalmazásait. Ráadásul a különböző lélektani iskolák, noha egyaránt tudományosnak nevezhetőek, nem mindig ugyanazt a tudományfogalmat alkalmazzák, nemcsak tárgyuk tér el egymástól, hanem az a módszertani, elvi keret, amelyben ahhoz közelítenek. Eltérő előfeltevésekre építenek, azaz igen különböző kiindulópontokat jelölnek ki; alapvetően eltérő célokat fogalmaznak meg a lélektani megismerés számára, és ezeket az eltérő célokat természetesen igencsak eltérő intellektuális eszközökkel próbálják elérni. Ebben a fejezetben azt az álláspontot fogjuk képviselni, hogy a lélektanban hasonlóan néhány más tudományághoz legalább három tudománymodell vagy tudományfogalom van jelen párhuzamosan. Ezeket természettudományos-pozitivista, hermeneutikus-értelmező, és fenomenológiai tudománymodelleknek nevezzük, s némiképp részletesebb jellemzésükre, valamint egymáshoz való viszonyukra, kapcsolataikra még visszatérünk e fejezetben. Itt csak annyit előlegezünk meg, hogy noha a három fenti tudománymodellt bizonyos értelemben 10

13 egyenrangúaknak érdemes tekintenünk, fejezetünkben a fő hangsúly a természettudományos lélektan történetén lesz elsősorban azért, mert ez dominálja a mai pszichológiát. A lélektan sokfélesége jól példázható azzal is, mennyiféle más diszciplínával határos a pszichológia. Vannak olyan területei, amelyek például az irodalomtudománnyal, a szövegértelmezéssel mutatnak módszertani rokonságot, míg más területei a biológiával, vagy éppen a számítástechnikával. Talán nincs is még egy tudomány, amelyet ekkora heterogenitás jellemez. Így még az is joggal felvethető, beszélhetünk-e egyetlen pszichológiáról, s nem kellene-e pszichológiákról beszélnünk. Ezt a kérdést nem fogjuk itt megválaszolni, de e bevezető fejezet egyik vezérmotívuma éppen az, hogy a modern lélektan kialakulásához vezető, majd a lélektanon belül részben tovább élő, részben újonnan megjelenő szellemi hagyományok áttekintése, megértése talán a legjobb út a mai lélektan heterogenitásának megértéséhez. A következő mozzanat, amelyre már elöljáróban fel szeretnénk hívni a lélektan tanulmányozására vállalkozó olvasó figyelmét, a lélektani elméletek összetettsége. Kötetünkben számos pszichológiai elmélettel találkozhatunk, s ezek egy része, látni fogjuk, igen átfogó elmélet, az emberi pszichológiai létezés és működés nagyon alapvető, átfogó mozzanataira vonatkozik ilyen pl. Sigmund Freud pszichoanalitikus személyiség- és fejlődéselmélete, míg mások sokkal inkább részjelenségekre vonatkoznak ilyennek tekinthető, mondjuk, Baddeley elmélete a rövid idejű emlékezés mögötti pszichés mechanizmusokról. Azaz az elméletek a pszichológiában is, mint bármely más tudományban, igen különböző szintű jelenségekre vonatkozhatnak. Ezeket az elméleteket könyvünk gyakran igen tömören foglalja össze, épp csak lényegi mozzanataikat, kulcsfogalmaikat kiemelve. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ez a leegyszerűsítés ugyan szükségszerű egy bevezető tankönyvben, azonban nem jelenti azt, hogy maguk az elméletek lennének valóban ennyire egyszerűek. A lélektanban valójában szinte kivétel nélkül minden elmélet, modell, sőt fogalom meglehetősen bonyolult, elvont előfeltevéseken, előfeltevések egész rendszerén nyugszik. A tálalás egyszerűsége nem szabad, hogy elfeledtesse velünk az elméletek mögött álló gondolatrendszerek összetettségét. A harmadik jellegzetesség, amely számos lélektani elméletnek, megközelítésnek, iskolának a sajátossága, egyfajta intuíció-ellenesség: a tudományos lélektan fogalmai és magyarázatai a hétköznapi, laikus gondolkodás számára nem ritkán kifejezetten idegennek, nagyon kevéssé kézenfekvőnek tűnnek. Ebben a történeti fejezetben például még visszatérünk a huszadik századi lélektan egyik meghatározó nagy iskolájára, a behaviorizmusra. A behaviorizmus radikális formájában éppen a laikus által is lényegileg lelkinek tekintett folyamatokra utaló fogalmakat igyekezett kiiktatni a lélektanból (látni fogjuk majd, hogy erre tulajdonképpen nyomós okai voltak). A behaviorizmus igyekezett megmutatni, hogy az olyan fogalmak, mint gondolkodás, képzelet, élmény, stb. nem részei a tudományos lélektannak. A fogalmak, melyeket bevezetett a viselkedés magyarázatának érdekében, ugyanakkor első közelítésben teljesen idegenek a laikus számára. Ez azóta is gyakran így van a tudományos lélektanban, s a tény, hogy emberi ügyekről egy a laikus számára első hallásra érthetetlen nyelven beszél, sokszor ellenállást vált ki a pszichológiával szemben. A tudományban azonban sohasem kritérium, hogy fogalmi nyelvezete könnyen érthető legyen a kívülálló 11

14 számára is. S ez nem is lehet meglepő, hiszen a hétköznapi tudásnál árnyaltabb, részletezőbb, mélyebbre ható és megalapozottabb tudást várunk a tudománytól, s ennek érdekében túl is kell mennie a hétköznapi fogalmakon. Ez a helyzet a lélektanban is A velünk született pszichológus A tudományos lélektan gondolkodásmódja azért is lehet furcsa a kívülről érkezőnek, mert bizonyos értelemben mindnyájunkkal velünk születik egy naiv pszichológus. Noha írásos emlékeink csak néhány ezer éves múltunkat tükrözik, szinte bizonyos, hogy a viselkedésről és a lelki folyamatokról, az elméről való gondolkodás és beszéd kezdetei valahol az emberi faj kiemelkedésének homályába vesznek. Minden általunk ismert, s ebből a szempontból vizsgált kultúrának legyen az írásos vagy írással nem rendelkező fontos elemét képezi ugyanis az úgynevezett naiv pszichológia, vagy népi pszichológia. A hétköznapi emberek minden kultúrában természetes módon használnak olyan kifejezéseket, tesznek olyan megnyilatkozásokat, amelyek lelki folyamatokra vonatkoznak és a viselkedést e lelki folyamatokból magyarázzák. Nézzük a következő hétköznapi párbeszédet: Péter: Nem beszéltél Marival? Azt mondta, beugrik hozzám. Judit: Ma még nem is láttam. Péter: Láttad, csak nem emlékszel rá. Ott ment el előtted a portánál. Judit: Igen, tényleg, ne haragudj. Talán valami történt vele, olyan rosszkedvűnek tűnt. Péter: Akkor lehet, hogy ma nem is jön. Majd megvigasztalom legközelebb. Olyan érzékeny. Példánkban kiemeltük azokat a szavakat, amelyek közvetlenül pszichés folyamatokra utalnak a kis párbeszédben hét ilyen fordult elő. Amikor naiv pszichológiáról beszélnek a pszichológusok, arra gondolnak, hogy az ilyesfajta kifejezések használata mögött a hétköznapi emberek fejében is ott van egy pszichológiai elmélet, egy rejtett feltételezésrendszer, ami alapján egymás viselkedését értelmezik. Mindnyájan lépten-nyomon alkalmazzuk naiv pszichológiánkat, noha nem is tudunk létezéséről, s valószínűleg így van ez, amióta az emberi faj kialakult (Carruthers & Smith, 1996; Kiss, 2005). Nem triviális tudás ez: igen absztrakt és összetett képesség, amelynek elsajátítása igen korán megkezdődik az emberi fejlődésben (l. e könyv kognitív fejlődéssel foglalkozó fejezetét), s a hétköznapi életben rendkívül fontos szerepet tölt be a társas helyzetek és társas cselekvések összehangolásában. Bizonyos értelemben azonban nehezíti is a tudományos lélektan dolgát: laikusként mintegy ösztönösen az érdekel bennünket, mit érez, gondol, akar stb. a másik. Korántsem biztos azonban, hogy ezek a jó kérdések a tudományos lélektan számára is, amely, mint már beszéltünk róla, a hétköznapinál pontosabb, részletesebb és biztosabb alapokon álló megismerésre törekszik. A velünk született pszichológus nem feltétlenül segíti, sőt, időnként bizonnyal akadályozza a tudományos lélektan dolgát. 12

15 1.3. Tudomány és nem-tudomány a modern lélektanban Minket azonban ebben a könyvben a pszichológia, mint tudomány érdekel, s mint már utaltunk rá, a tudomány a legtöbb esetben egészen másként beszél a dolgokról, mint a hétköznapi ember. A tudomány, pontosabban: a természettudományos gondolkodásmód célja mindig az, hogy magyarázatokat találjon a megfigyelhető jelenségekre, s olyan fogalmakat alakítson ki, amelyek segítenek számot adni arról, miért történnek a dolgok éppen úgy, ahogyan, s nem másképp. A tudományban csak akkor tartunk meg egy fogalmat, ha hasznosnak bizonyul, ha segítségével magyarázatokat állíthatunk elő. A természettudományos gondolkodásmód ugyanakkor igyekszik független maradni minden külső befolyás alól. Igyekszik megfelelni annak az önmaga elé szabott követelménynek, hogy sem a tudományos céllal folytatott adatgyűjtést (megfigyelést, kísérletezést, stb.), sem a fogalomalkotást, sem az elméletek kialakítását nem befolyásolhatják elvileg politikai érdekek és nézetek, vallásos tételek, hétköznapi megfontolások, babonák, nemzeti, etnikai vagy egyéb elfogultságok, azaz semmi, ami tudományon kívüli szempont (l. pl. Leahey, 1992). Ahogyan a természettudományos tudományfelfogásnak, úgy a hermeneutikusértelmező és a fenomenológiai tudománymodelleknek is megvannak a maguk sajátos, e gondolkodásmódokat a hétköznapi megismeréstől elhatároló sajátosságai, kritériumai. A tudományosság kritériumait nem egyszerű megfogalmazni egyik tudománymodellben sem, számos belső vita tárgyát is képezik ezek, néhány jellegzetességüket azonban később, e modellek részletesebb tárgyalásakor megemlítjük majd. Ugyanakkor érdemes már előre hangsúlyoznunk: a modern lélektan történetének számos mozzanata, a különböző lélektani iskolák és hagyományok egymással folytatott vitái és egymást váltása nem kis részben azt a törekvést tükrözik, hogy a lélektan úgy találja meg, fogalmazza meg a saját tárgyát, hogy egyszerre feleljen meg a tudományosság elfogadott kritériumainak, s egyben lehetővé tegye a lélektan produktív, a megismerést előre vivő művelését. Egyáltalán nem magától értetődő ugyanis, mi legyen a lélektan tárgya, s milyen eszközökkel igyekezzék azt megragadni. 2. A pszichológia tudományának gyökerei és kialakulása 2.1. Kettős forrás: filozófiai kérdések és empirikus válaszok A modern tudományos gondolkodás önállóságának eszméje és gondolkodásmódjának jellegzetességei az századi Európában, a felvilágosodás korában kezdtek formát ölteni. Ekkor kezdett kialakulni egy olyan szférája az emberi megismerésnek, amely nem a Szentírás szavait vagy a teológia tételeit tekintette a bizonyosság alapjának, hanem a világ megismerését, a biztos tudás megszerzését igyekezett attól és más kívülről jövő hatásoktól független, önálló alapokra helyezni. Ez a folyamat volt az első lépés a modern tudományok, köztük a modern pszichológia kialakulásához is. Ez az oka annak, hogy mi is itt kezdjük tárgyalásunkat: noha a modern lélektani gondolkodásban felbukkan számos olyan elképzelés 13

16 és fogalom, amelynek előképe ott volt például már az antik görög filozófusoknál, az antik kultúrák virágzásától még sok száz évnek kellett eltelnie, hogy egy olyan szellemi környezet alakulhasson ki, amely utat enged a mai értelemben vett, modern természettudományos gondolkodásmód kialakulásának. A pszichológia esetében ez a folyamat a vallásos gondolkodásról való leválástól a teljes jogú, önálló, intézményekkel rendelkező tudománnyá válásig mintegy 400 évig tartott. Így nagyon fontos, hogy ismerjük, milyen gondolati hagyományok befolyásolták tudományunk születését számosan közülük mind a mai napig erőteljesen hatnak rá. Két nagy forrásból táplálkoznak ezek a hatások; az egyik filozófiai, a másik természettudományos. Mi is ezek mentén fogjuk áttekinteni a modern pszichológia előtörténetét A filozófiai gyökerek: a felvilágosodás sokféle hatása Az egyik forrás tehát a filozófia. Minden nagy természettudományos kérdés előképe megjelenik a filozófiai gondolkodásban. A pszichológiai kutatás alapvető kérdései, amelyek a viselkedés okaira, a lelki folyamatok természetére vonatkoznak, a kezdetektől fogva a filozófusok érdeklődésének a középpontjában álltak. A felvilágosodással kezdődő modern európai filozófiában két, sok kérdésben egymással vitatkozó nagy hagyomány hatott igen erősen a lélektanra, s hat ma is: a racionalista és az empirista hagyomány. Mindkét megközelítés érdeklődésének középpontjában (néhány további kérdés mellett) az emberi elme természete valamint a tudás eredete áll, s így kétszeresen is kapcsolódnak a pszichológia, mint tudomány fejlődéséhez. Egy harmadik filozófiai téma, amelynek művelése, különösen a 19. századtól kezdve, erősen hatott a lélektan fejlődésére a tudományfilozófia, a tudományos megismerés céljával, lehetőségeivel, kereteivel és alapvető módszereivel foglalkozó bölcseleti ág Descartes és a racionalista hagyomány René Descartes ( ) sok szempontból kívánkozik ide, mint első hőse a modern pszichológia létrejöttének. Egy vidéki francia kisvárosban született, tehetségét korán felismerték, s a kor egyik legjobb jezsuita iskolájába küldték tanulni. Kezdettől a könyvek és a tudományok érdeklik. Amikor mégis hadmérnöknek áll, egy éjszaka jelenésszerű álmokat lát, s ez egész életét meghatározza. Felismerni véli, hogy mindaz, amit addig megtanult, elolvasott, igen csak ingatag, bizonytalan tudás, s ettől kezdve minden erejét a bizonyosság, a biztos tudás megalapozásának szánja amelyet azonban már nem a keresztény hit meggyőződéseire alapoz. (Érdemes azonban megjegyezni, hogy Descartes élete végéig hívő keresztény marad.) A hittől független, biztos alapot keres a világ megismerése számára s ez az emberi lélek felé fordítja figyelmét. Descartes fordulata az európai felvilágosodás egyik alapgondolatának szimbóluma is lehetne: a cél immár az, hogy a tudást többé ne a tekintélyre (a hit, a Szentírás, az 14

17 egyházatyák, a klasszikus szerzők tekintélyére), hanem magára az emberi észre, megismerésre alapozzuk. Az európai gondolkodás szekularizációjában Descartes filozófiája úttörő szerepet játszott. Mai szemmel tekintve rá, igen ellentmondásosként értékeljük azt az erőteljes hatást, amit az emberi lélekről, elméről alkotott felfogása gyakorolt a későbbi gondolkodókra. Röviden úgy fogalmazhatnánk, hogy éles szemmel fedezett fel, helyesen látott meg problémákat; számos olyan megfigyelése volt, amit ma is helyesnek tartunk; ám válaszai közül jó néhány ma már elfogadhatatlan. Nézzünk néhány példát. Descartes helyesen látta meg például, hogy a test-lélek viszony (a testi-fizikai, illetve a pszichés folyamatok természete, valamint a kettő egymásra hatásának módja) olyan alapvető kérdés, amelyről a tudományoknak mondania kell valamit. Egyik fontos megfigyelése ezzel kapcsolatban a tudatosság személyes természetére vonatkozik: ő látta meg annak a jelentőségét, hogy élményeink szigorúan csak önmagunk számára hozzáférhetőek közvetlen módon ám publikusan, mások számára nem megfigyelhetőek. A test-lélek problémára adott saját válasza azonban enyhén szólva is igen ellentmondásos. Felfogását interakcionista dualizmusnak nevezzük: dualizmusnak, mert úgy véli, hogy test és lélek (azaz fizikai és mentális világ) élesen elkülönülő létezők, alapvetően különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, ám mégis interakcióban vannak, kölcsönösen hatnak egymásra. E helyütt nem ismertethetjük részleteiben, s nem elemezhetjük, miért olyan problematikus ez a felfogás, csak jelezzük, hogy már a kortársak közül többen is erősen kritizálták. Két további olyan vonást emelünk ki Descartes lélektani rendszeréből, ahol a hatás szintén a mai napig érvényesül, s legalább annyira megtermékenyítő, mint a test-lélek probléma kapcsán. Az első a gondolkodás és a nyelv vizsgálatának központba helyezése. Descartes szerint az emberi lélek legfontosabb, lényegi funkciója a gondolkodás, ennek külső megnyilvánulása pedig a beszéd, a nyelv használata. Mindkettőben sajátos rugalmasság, kreativitás és szabadság nyilvánul meg (erre a nyelv kapcsán könyvünkben még visszatérünk). A másik descartes-i gondolat tudásunk, fogalmaink eredetére vonatkozik. Descartes úgy vélte, hogy tudásunk alapjai velünk születnek, s érvelésének lényege az volt, hogy, a racionalitás, a logika és a matematikai igazságai nem tanulhatóak meg az esetleges világban szerzett esendő tapasztalatokból. Ez a nativizmus (vagy innátizmus) tétele (Descartes, 1992; Pléh, 2000). A filozófia történetében Descartes-ra úgy is tekintenek, mint egy sajátos hagyomány, a racionalista hagyomány megalapozójára. Ebbe a hagyományba szokták sorolni még mások mellett Malebranche-t, Spinozát, Pascalt, Leibnizet. E szerzők filozófiájában a legfontosabb közös mozzanat az, hogy a gondolkodás képességét tekintik az emberi elme lényegi jellegzetességének, s egyben úgy vélik, a világ megismerésére éppen a racionális gondolkodás tesz minket képessé (s ehhez képest az észlelés, a tapasztalás képessége is másodlagosnak tekinthető). Descartes tévedéseivel együtt is megkerülhetetlen a mai lélektan, filozófia, sőt általában a nyugati gondolkodás megértéséhez. Még tévedései is évszázadokra tematizálták az emberi elméről folyó tudományos párbeszédet. S noha a fiatal lélektanra erősebb hatással volt az 15

18 empirista hagyomány, Descartes gondolatrendszerének bizonyos elemei nagyon fontos ponton térnek majd vissza a modern pszichológiába: a 20. század derekán, amikor a kísérleti pszichológiát uraló behaviorista iskolát megrendíti, majd felváltja egy új, s napjaink kísérleti lélektanát is domináló megközelítés, a kognitivizmus. A pszichológusok figyelme ismét a gondolkodási folyamatok, a nyelv használata és elsajátítása, a tudás eredete felé fordult, s visszatért az a gondolat is, hogy tudásunknak legalább is bizonyos területeken veleszületett alapjai vannak. A nyelv és annak elsajátítása kapcsán könyvünkben is visszatérünk még a ma is jelen lévő descartes-i, illetve Descartes ihlette gondolatokra Az empirista hagyomány Mint láttuk, Descartes és a racionalizmus egyik alapfeltevése az volt, hogy a tudás lényegi része velünk születik, s hogy az emberi megismerés alapja a racionális-logikus gondolkodás. A brit szigeteken, elsősorban Angliában és Skóciában a 17. században bontakozott ki egy olyan filozófiai irányzat a brit empirizmus amely, a maga fejlődési útját járva, hamarosan sok szempontból ellentétes nézeteket dolgozott ki (miközben számos más kérdésben viszont hasonló állásponton állt, mint a racionalisták). Egyik vezéralakja és jellegzetes képviselője, John Locke ( ) érvelt először e hagyományban amellett, hogy az újszülött ember elméje nem tartalmaz tudást, hanem üres lap az ismert latin kifejezéssel: tabula rasa. Erre az üres lapra minden későbbi tudást a külvilágból eredő tapasztalás, ma azt mondanánk, az észlelés és a tanulás ír rá. Locke és az empirista gondolkodók számára az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy milyen folyamatok, mechanizmusok töltik fel az újszülött szerintük üres elméjét mindazzal a tudással, amivel aztán a felnőtt rendelkezik. Három folyamatot emeltek ki: egyrészt az észlelést, amely az ideákat, a külvilág tárgyainak pszichés lenyomatait hozza létre az elmében; az asszociációt, amely az ideákat szintén a tapasztalás hatására összekapcsolja; és az ún. Locke-i absztrakciót, az egyedi ideákból a közös jegyek elvonását, és így absztrakt fogalmak (ideák) létrehozását. Ez az empirista elképzelés azért is fontos, mert sok szempontból hasonlít a más területeken is jellemző természettudományos gondolkodásmódra. Ez sokszor arra törekszik, hogy megmutassa, miként jöhetnek létre elemi építőelemekből (itt az ideákból; a fizikában pl. az elemi részecskékből, az evolúcióelméletben egyszerűbb fajokból, stb.) egyszerű, vak, mechanikus folyamatok (itt az asszociáció, a fizikában az elemi kölcsönhatások, az evolúcióelméletben az alkalmazkodás a változó környezethez, stb.) révén bonyolult, komplex rendszerek és jelenségek (itt: a felnőtt tudása és pszichés folyamatai) (l. Locke, 1964). Locke követői közül David Hume ( ) járult talán hozzá a legerőteljesebben az empirizmus további alakulásához, s gyakorolt így közvetve nagy hatást a születő lélektanra is. Rendszeréből itt egyetlen gondolatot emelünk ki. Hume a maga empirista keretei között először vetette fel azt a gondolatot, hogy a lélek, a pszichés folyamatok éppúgy oksági törvények alapján működnek, mint a fizikai világ kölcsönhatásai. (Úgy vélte, az asszociáció törvényszerűségei talán oksági törvények.) Ez több szempontból is nagy hatású, sőt provokáló gondolat. Egyrészt, mert utat nyit a szó szigorú értelmében vett természettudományos lélektan számára. Hiszen ha oksági törvényeknek engedelmeskednek a lelki folyamatok, akkor 16

19 ezeket az oksági törvényeket elvileg éppúgy felfedezhetjük, mint pl. a gravitáció vagy a kémiai reakciók oksági törvényeit, s ezzel a lelki folyamatok és az általuk irányított viselkedés a szó tudományos értelmében magyarázhatóak és legalább is elvben bejósolhatóak lesznek. Másrészt provokáló is ez a gondolat, hiszen, ha komolyan vesszük, hogy az elme egy oksági gépezet, akkor legalább is bizonytalanná válnak az olyan fogalmak, mint az akarat vagy a döntés szabadsága, és ebben az értelemben a morális felelősség. (Hume maga világosan látta ezt.) Anélkül, hogy ennek a kérdésnek a történetét itt tovább követnénk, csak arra hívjuk fel az Olvasó figyelmét, mennyire világos példája ez annak, amikor a tudományos megismerés sajátos fejlődése olyan gondolatokhoz vezet, amelyek élesen eltérnek a hétköznapi fogalmi kereteinktől, sőt alapvető értékeinktől is (Hume, 1994). John Stuart Mill ( ) Hume követője volt. Noha nem újította meg gyökeresen az empirista gondolkodást, számos, messzebbre vezető következményét gondolta végig az empirista tanoknak. Felismerte, hogy ezekből automatikusan következik: egyedi tapasztalataink szükségszerűen különbözőekre formálnak bennünket. S a személyiség változatossága érték a társadalom számára, olyan érték, amelyet a jogrendszernek is tisztelnie, biztosítania kell. Ez Mill empirista lélekfelfogásán alapuló politikai filozófiájának egyik kiindulópontja. Érvelésében pedig már a formálódó evolúciós gondolat hatása is megjelenik. Ugyancsak ő gondolta tovább Hume tételét az asszociációs folyamatok oksági természetéről, s dolgozta ki a maga tudományfilozófiai rendszerét, amelyben a lélektan mint természettudományos módszereket alkalmazó, de önálló, s többi társadalomtudományok alapját képező diszciplína jelenik meg (Mill, 1877). (Mill pozitivizmusára alább még visszatérünk.) Az empirizmus igen erős hatást gyakorolt a lélektanra, s más tudományágakra is a 19. században, illetve a 20. század első felében. A behaviorizmus, amely az 1910-es évektől az 1950-es évekig uralta az amerikai pszichológiát, de igen erős hatása volt Európában is, a lélektani empirizmus egyik sajátos változatának is tekinthető. Napjaink kognitív pszichológiájába és megismeréstudományába pedig a konnekcionizmus formájában tért vissza (l. pl. Pléh, 1998a) Tudományfilozófia: A pozitivizmus színrelépése és hatása a pszichológiára A 19. század egyik, témánk szempontjából is fontos új fejleménye a pozitivizmus megszületése. Ez a szellemi elsősorban, de nem kizárólag tudományfilozófiai irányzat a természettudományos gondolkodást tekintette a világ megismeréséhez vezető "királyi útnak". Sőt, képviselői többnyire azt is gondolták, hogy a természettudományos módszerek alkalmazása nem csak az igazság megismerését hozza el majd a számunkra minden területen, de az emberiség szebb és boldogabb jövőjét is biztosítani fogja. (Ma mindkét alapfeltevés szinte naivitásnak tűnhet, de ne felejtsük el, a 19. század elején, a természettudományok látványos sikerei közepette és a 20. század nagy történelmi megrázkódtatásai előtt vagyunk.) A francia Auguste Comte-ot ( ) szokás a pozitivizmus atyjaként emlegetni. Úgy vélte, a társadalom haladásához, egy, minden tagja számára a lehető legnagyobb jólétet és biztonságot nyújtó ideális társadalom felépítéséhez a társadalomtudományok gyorsabb 17

20 fejlődésére volna szükség. Ez utóbbi zálogát azonban abban látta, ha a társadalomtudományok melyek akkoriban nem is igazán léteztek még átveszik a természettudományok módszereit. Comte ugyanis úgy vélte, a természettudományok jelentős sikerei a természettudományos módszerből fakadnak, s azt bizonyítják, hogy e módszerek a megismerés kitüntetett útját képviselik. Innét ered az az elképzelés, hogy a tudományoknak, tárgyuktól függetlenül, egységes módszereket kell alkalmazniuk. A pszichológia számára azonban Comte nem talált helyet a maga rendszerében: úgy tartotta, a lelki folyamatok nem mérhetőek, így a lélektani jellegű kérdésekkel vagy a szociológiának, vagy a fiziológiának (az idegélettannak) kellene foglalkoznia (lásd Comte, 1979). Bár mesterének tartotta, az utóbbi kérdésben mégis élesen szembeszállt Comte-tal az empirizmusnál már tárgyalt John Stuart Mill (1877). Ő maga a közvetlen mérhetőséget a lelki folyamatok tudományos megismerése kapcsán nem tartotta döntőnek, de elfogadta Hume felvetését, hogy az asszociatív folyamatok oksági jellegűek, így a természettudományos kutatás tárgyai kell, hogy legyenek. Rendszerében az asszociáció törvényeit kutató lélektan központi szerepet kap, ugyanazt az alapvető helyet tölti be a társadalomtudományok között, mint a természettudományok közt a fizika. A pozitivizmus eredeti, Comte- vagy Mill-féle formájában már rég nincs jelen. Időközben a pozitivizmus fogalmáról például eltűnt az utópisztikus küldetéstudat. Azt is jól látjuk, s erre utaltunk már a bevezetőben, hogy maga a természettudományos gondolkodásmód sem örök, változatlan. Az a felfogás azonban, hogy a módszer teszi a tudományt, s a társadalomtudományoknak, a pszichológiának is a természettudományok módszereit kell követniük, bár sok szempontból vitatott, de ma is erőteljesen jelen lévő nézet, a 19. század második felében pedig meghatározó hatást gyakorolt a születő pszichológiára A természettudományos gyökerek A 19. század utolsó évtizedeiben létrejövő önálló, tudományos lélektan másik forrása a születőben lévő természettudományoké. Ezek közül szinte mindegyik hatott a pszichológiára, de két terület befolyása döntő jelentőségű. Az egyik az a terület, amit ma elméleti biológiának, vagy evolúcióbiológiának nevezünk, a másik pedig a ma fiziológiának, élettannak nevezett tudományág, s különösen annak is az idegrendszer kutatásával foglalkozó ága. Némi leegyszerűsítéssel úgy fogalmazhatunk: az evolúciós elmélet a természettudományos világkép egy olyan nagyon fontos új elemét nyújtotta, amely a lélektan számára is a korábbiaknál sokkal szilárdabb eszmei alapot kínált ahhoz, hogy illeszkedéseket találjon ehhez a formálódó természettudományos világképhez, s megpróbálja a lelki jelenségeket a természet részeként, vagy legalább is a természettudományokhoz hasonló logikával vizsgálni. A klasszikus élettani kutatások pedig ehhez módszertani mintákat kínáltak, s egyben azt is megmutatták, hogy bizonyos viselkedések és emberi képességek kapcsán akár közvetlen biológiai magyarázat is adható. 18

21 A darwini evolúciós elmélet hatása a lélektanra Akárcsak a pozitivizmus, a darwini evolúcióelmélet hatása is jóval túlment a lélektanon, s ez egyben azt is jelenti, hogy nemcsak közvetlenül befolyásolta a pszichológiát, hanem más tudományterületeken (pl. biológián, filozófián) keresztül is. Köztudott, hogy Charles Darwin ( ) híres munkáiban (pl. A fajok eredete, 1859; Az ember leszármazása, 1871) az élővilág evolúciójára vonatkozóan olyan elmélet alapjait vetette meg, amely élesen szembekerült a Teremtésben hívő, s a nyugati gondolkodást mélyen átjáró zsidó-keresztény felfogással, ám mára a természettudományos világkép egyik alappillérévé vált. Ennek fő oka, hogy átfogó, de igen egyszerű mechanizmusokon alapuló modellt kínált az élővilágban megfigyelhető bonyolultság, szervezettség és célszerűség magyarázatára. Elméletében az emberi faj keletkezését is ugyanolyan egyszerű és vak természeti folyamatok eredményének tekintette, mint bármelyik másik növényi vagy állati faj kialakulását és fejlődését (l. Dennett, 1998). A szaporodás véletlenszerű mechanizmusai apró lépésekben változatokat hoznak létre az egyedeken (variáció), ezek közül azonban hosszú távon csak a rátermettebbeknek van esélyük, hogy tulajdonságaikat átadják a következő generációknak (szelekció), s e tulajdonságok átvitelét, megőrzését öröklési mechanizmusok biztosítják (öröklés). A fajok létrejötte és fejlődése alapvetően ezen apró változások igen hosszú idő alatt történő felhalmozódásának eredménye. Mint közismert, az elméletet eleinte igen erős szkepszis fogadta. Fontos hangsúlyozni, hogy a későbbi genetikai, biokémiai és egyéb kutatások megerősítették a darwini elméletet, és számos ponton részleteiben is feltárták a Darwin által legfeljebb csak sejtett mechanizmusokat. A darwini elmélet azonban nem csak világképformáló hatása miatt fontos a pszichológia történetében. Éppen a lélektan önállósodásának időszakában irányította rá a kutatók figyelmét olyan kérdésekre és témákra, amelyek aztán a lélektanon belül váltak önálló kutatási területekké (l. Pléh, 2000). Az egyik ilyen téma maga a fejlődés kérdése. Darwin elmélete egyebek mellett arra is rávilágított, hogy a fejlődés mechanizmusai egyáltalán nem magától értetődőek és minőségi változásokat is magukban foglalhatnak. A fejlődéslélektan megszületése igen sokat köszönhet Darwin hatásának. Ugyanez a helyzet az összehasonlító lélektannal is. Ha az embert ugyanazok az erők formálták, mint bármely más fajt, akkor nem magától értetődő, hogy minden területen más, új minőséget képvisel, hogy minden szempontból szakadék választja el a többi állatfajtól. Így válik az állatok képességeinek kutatása az ember önmagára irányuló kíváncsiságának eszközévé is. Darwin elmélete arra is rámutat, hogy a sokszínűség az élővilágban nem öncélú, haszontalan, éppen ellenkezőleg, rendkívül fontos. Ugyanis a természetes szelekció a változatokból válogat, így a variáció a fejlődés előfeltétele. Ez a gondolat az emberek közötti egyéni különbségek vizsgálatára ösztönzött sokakat, és a személyiséglélektan, illetve a pszichometria kialakulásának egyik motorja lett (l. fejezetünkben később). Végül, noha nem vezetett önálló terület kialakulásához, de a pszichológia szinte minden területén szemléletformáló hatással bírt és bír Darwin azon gondolata, hogy az evolúció apró lépései az egyre jobb alkalmazkodás irányába viszik a szervezeteket. Ez hamarosan azt a szemléletmódot alakítja ki számos pszichológusban, mely szerint maguk a lelki jelenségek is az evolúció termékei, s az alkalmazkodás egy különösen kifinomult, komplex formáját és szintjét képviselik, s ebből 19

22 kiindulva kell is őket elemezni. Ez a pszichológia számos területén a századelő óta jelen lévő funkcionalizmus alapgondolata is: a lelki jelenségek az alkalmazkodást szolgáló funkcióval bírnak. A tágan értelmezett evolúciós szemléletmód a mai lélektan számos területén jelen van igen markánsan érvényesül például a személyiséglélektanban (l. Carver és Scheier, 2006), a fejlődéslélektanban (l. Péley, 2001), a különféle pszichés zavarok értelmezésében (l. Crow, 2000), a hipnózis jelenségének megértésében (l. Bányai, 1991), a párválasztási stratégiák magyarázatában (pl. Vörös és mtsai., 2001), stb. Ez a hangsúlyos jelenlét részben annak is köszönhető, hogy önálló megközelítésként is zászlót bontott, s legambiciózusabb képviselői úgy vélik, hogy ez fogja majd egyesíteni a pszichológia sok szempontból egymástól széttagolt területeit (magyarul l. Pléh, Csányi, Bereczkei (2001) kötetét, s benne Cosmides és Tooby, Campbell, Buss alapvető írásait is) A fiziológiai gondolkodás fejlődése A modern természettudományok között, azokkal együtt fejlődött a fiziológia vagy élettan, testünk, szervezetünk működésének tudománya, a biológia egyik ága. Ez a folyamat két szempontból is fontos a lélektan létrejötte kapcsán. Egyrészt, mert az első "valódi" kísérleti pszichológusok, mint látni fogjuk, nagyrészt a fiziológiából sajátították el a mérés és kísérletezés módszertanát. Másrészt, mert a fiziológia mindig ma is a lélektani magyarázatnak részben alternatívája (hiszen megkísérelhetjük a viselkedést közvetlenül idegrendszeri folyamatokkal megmagyarázni), részben kiegészítője (ha már azonosítottunk pszichés mechanizmusokat, fontos kérdés, miként vannak jelen az agyban) (magyarul l. Pléh, 2000, különösen a 4. fejezet). Descartes-ot gyakran említjük, mint a fiziológiai gondolkodás egyik úttörőjét is. Sajátos elmélete az idegműködésről (mely szerint az idegek csövecskék, amikben "felfelé" huzalok szállítanák az ingerületet, "lefelé", az izmok felé pedig a csövekben áramló életszellemek), ma már megmosolyogtató, mint élettani elmélet mégis, joggal értelmezhetjük úgy, mint a reflex fogalmának egy korai leírását, s egyben az akaratlagos és a reflexes viselkedések mechanizmusainak megkülönböztetését. A mai reflexfogalom kialakulása felé a döntő lépéseket a század kutatói tették meg. Whytt feltételezte, majd Legallois bizonyította kísérletileg, hogy a reflexműködések központja a gerincvelő. Az alapvető anatómiai viszonyokat Bell és Magendie írták le. a század fordulóján pedig Pavlov, majd Szokolov tágítja a fiziológiai reflexfogalmat minden viselkedést magyarázni hivatott általános elvvé, s tesz kísérletet arra, hogy átfogó pszichológiai rendszert építsen fel a reflex fogalmára alapozva. A 19. században kapott nagy lendületet az észlelés kutatása. Olyan kiváló kutatók, mint Helmholtz, Fechner, Weber és mások nagyban hozzájárultak nemcsak az észlelés alapfolyamatainak jobb megértéséhez, de a kísérleti lélektan módszertanának kidolgozásához is. Munkájuk eredményeképpen egy sajátos tudományterület is formát öltött. A pszichofizika tárgya a fizikai inger s a hatására létrejövő szubjektív élmény közötti viszony megragadása matematikai eszközökkel. 20