Erasmus + Tanulói segédlet szakácsok tanulók számára
|
|
- László Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future asmus + Tanulói segédlet szakácsok tanulók számára asmus+ mobilitásban résztvevő szakács tanulók: Bánfalvi Balázs, Dezső József Marcell, Jászai Dóra, Mercsek Tamás, Onder Tünde, Pöstyéni Levente, Tomorszki Péter A 2018-as tanév elején iskolánk asmus+ KA mobilitási pályázatának segítségével Írországban vehettünk részt szakmai gyakorlaton, ahol csoportunk hat különböző munkahelyen tapasztalhatta meg, milyen egyezések és különbségek vannak az írországi és a magyar szakácsok munkája között. A kinti munkánk során sok régi ismeretet elmélyítettünk, és sok új tapasztalatra tettünk szert. Már korábban is tudtunk az írekről: segítőkészek, elfogadók, barátságosak. Egy másik ország szállodájának, éttermének konyháján dolgozni és megállni a helyünket nem kis feladat. Ők voltak azok, akik minden támogatást megadtak a kezdeti nyelvi nehézségeinkhez. Kellő türelemmel és elfogadással álltak hozzánk, valamint bevezettek minket a helyi szakácsművészet rejtelmeibe. Az írek precíz, pontos emberek. Habár bohókás nemzet, a vendéglátásban nem ismerik a lazaságot. Nyugodtak és megfontoltak, nem kapkodnak. Kifogástalan munkát végeznek és ezt elvárják tőlünk is. Mindig tevékenyek, nincs leállásra és bámészkodásra idő. Munkahelyükön a tisztaság, a helyes elrendezés, a korszerűség és az egészséges táplálkozásra való törekvés mutatkozik meg. A konyhai környezetre, a munkájukra odafigyelnek, az ételeket előre megtervezett rendben készítik el. Számunkra újdonság volt, hogy kevesebb ételkészítési eljárást alkalmaznak: általában párolják, gőzölik az ételeket, és szinte soha nem sütik, főleg nem zsiradékban. Egészségesen élnek és törekednek az egészségtudatos táplálkozás minél szélesebb körű megvalósítására.
2 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future 1. Alapelvek A higiénia fontos szerepet játszik minden vendéglátóhelyen. A hely stílusához illő munkaruhát megkövetelik, és ezt biztosítják is a munkába álló számára. Akár csak Magyarországon. Nyitás előtt, a konyhát előkészítik. Mindig az eseményeknek, rendezvényeknek megfelelően járnak el. A tiszta, jól felszerelt konyha alapkövetelmény, mint ahogy hazánkban is az. Előírásokat követő, az alapelveket betartó népről van szó, akik minden higiéniai alapelvet betartva végzik a mindennapi szakmai munkát. A HACCP szabályai szerint csomagolják, raktározzák és külön szakosított hűtőben tárolják az élelmiszereket, alapanyagokat. Mindennek megvan a maga szakosított helye. A készételes hűtőben, külön tárolva az étel, ugyanúgy, mint ahogy a saláta és zöldség, felvágottak, húsok, tejtermékek szintén külön hűtőben helyezkednek el. A konyhák felszereltsége kifogástalan és modern. Minden olyan eszköz rendelkezésre áll, amivel a mindennapi munka gördülékenyen zajlik. Nagyon különlegesnek tartottuk a Good mood food elképzeléshez illeszkedő, számítógép által vezérelt, kombinált sütő-pároló szekrényt, melynek segítségével előre beépített programok felhasználásával lehet különböző fajta ételeket készíteni. Pl: kombinált program segítségével egészben sült marha ételeket. Itt láthattunk még regeneráló berendezéseket és gőzpároló szekrényt is, ezekkel az ételek megőrzik frissességüket, vitamin tartalmukat és ízletesebb készétel születik bennük.
3 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future Szeretnénk ismertetni egy-két olyan szakmával kapcsolatos dolgot, melyet az írországi tapasztalatokból átadunk itthoni társainknak, mert alkalmazásuk hasznossá válhat számukra. 2. A szakácsok munkaruházata itthon és külföldön. Magyarország: A ruházatuk megegyezik az itthon elvártakkal: - sapka - kabát - nadrág - kötény - csúszásmentes lábbeli Írország: Ugyan ezt tapasztaltuk külföldön is azonban a cipő terén voltak szigorúbb elvárások, ugyanis csak zárt cipő felet meg az elvárásoknak.
4 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future Ott ahol az etikai kódex (dress code) erre kitér, szigorúbb megkötések vannak: nem lehet egynél több fülbevaló, testékszer, tetoválás csak eltakarva, a haj felfogására vonatkozóan is vannak előírások, sőt a sminkelésre is megkötések vonatkoznak. 3. Személyi higiénia A személyi higiénia, a munkába álláshoz megfelelő állapot mindenütt egyformán érvényes és alap elvárás volt csakúgy, mint Magyarországon. Szakácsok egyénileg, saját késsel, késkészlettel rendelkezhetnek csakúgy, mint Magyarországon. Írországban is legtöbbünk saját kés készletét behozhatta és dolgozhatott vele a munkahelyén.
5 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future 4. Tapasztalataink: Az Írek jobban odafigyelnek arra, hogy friss alapanyagokat fogyasztanak. Helyi friss alapanyagokat használnak, farmerektől ( locavore ) Könnyebben emészthető köreteket tálalnak a húsok mellé. Minden étkezéshez külön étlapot használnak. Inkább a vacsorának szentelnek nagyobb figyelmet. Ez tölti be a napi főétkezés szerepét.
6 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future Gyakran újítják az étlapot. A szezonalítást szem előtt tartják. Alkalmazkodnak az éppen aktuális gasztronómiai trendekhez. Az Írek tudatosabban odafigyelnek az egészségükre és ennek megfelelően táplálkoznak. Az egészséges étrend figyelemmel kísérése Írországban már teljes egészében, alapelvként épült be a gasztronómiába. 4. Alapvető szakmai jártasság az egészséges étrendek ajánlásában A világban ma már tendencia, hogy az emberek jobban odafigyelnek önmagukra, és többségük egészséges szeretne maradni, ezért figyel arra, hogy mit eszik. Két dolog miatt törekszenek arra, hogy egészséges ételeket fogyasszanak: Azért, hogy megőrizzék az egészségüket A súlyuk kontrolálása miatt.
7 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future Ehhez az kell, hogy az ételeket a testsúlyunknak, életkorunknak és munkavégzésünknek megfelelően, kellően választékosan állítsuk össze. Kevesebb legyen a cukor bevitel a szervezetbe, továbbá rostban gazdag ételeket fogyasszunk például salátát, zöldségeket. A túlzott szénhidrátfogyasztást mellőzzük, inkább alacsonyabb glikémiás indexű alapanyagokat válasszunk, és a zsíros nehéz ételeket kerüljük. Többször együnk egy nap, de keveset! Próbáljuk meg kerülni a jólakottság érzését. Az étel, amit elfogyasztunk tápláló legyen, és megfelelő vitamin, ásványi anyag, antioxidáns, nyomelem tartalommal rendelkezzen. Írországban a minőségi alapanyagok, a helyi termelőktől származnak. A locavore elv érvényesül. A helyben megtermelt, organikus alapanyagok használatával. Mi is ellátogattunk egy helyi biofarmra, a Gortbrack Organic Farm-ra, ahol megértettük az organikus növények, zöldségek, fűszerek termesztésének jelentőségét.
8 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future Látva azt, hogy ezeknek a helyi termelők által megtermelt portékáknak milyen nagy jelentősége van az ír konyhában, tapasztaltuk, hogy az egymásra épülés, összefogás itt már megvalósult. 5. Ételajánlás különböző alapanyagokra, összetevőkre való érzékenység esetén Érdekes felismerés az is, hogy miközben egyre több ember igyekszik magára figyelni és a megfelelő ételeket választani, amivel egészségesebbé válhat, egyre több az ételintoleranciában szenvedő vendég Magyarországon és világszerte egyaránt. Ma a felszolgálókkal szemben támasztott alapkövetelmény a megfelelő ételek kiválasztása pl. egy laktózérzékeny esetében. Az Apprentice Chef programon belül külön előadást hallgathattunk meg a főiskolán egy helyi dietetikustól arról, hogy mennyire komolyan kell vennünk az egészséges étkezési és ételkészítési ismeretek elsajátítását és szakszerű alkalmazását. Az előadás nagyon lekötötte a tanulók figyelmét beleértve a mi csoportunkat is. Hasznos és beépíthető tudásra tettünk szert általa. Ami minden várakozást felülmúlt, az a chef demonstration volt. Ez volt a leglátványosabb és legsokoldalúbb szakmai bemutató, ahol ámulva figyeltük a séf minden egyes, aprólékos mozdulatát.
9 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future A másik érdekes és szakmailag sokat adó előadás és workshop volt, amit végig kísérhettünk a Food Product Design and Innovation volt, ahol megfigyelhettük a különleges ír ételek elkészítési módját, sőt részt vehettünk a kóstolókon is. Megízlelhettük a Guinness jam-et, a caramelised onion-t, a goat cheese ice-cream-et a juniper and gin fudge-ot és a főételekhez használt közkedvelt Spherified veal stock gel-t.
10 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future 6. A fenntartható és környezettudatos vendéglátásért A tapasztalatunk az, hogy semmit nem használnak Írországban, ami felesleges. Mindent igyekeznek újrahasznosítani és komposztálni. Azokban az éttermekben, ahol mi voltunk, (pl.: Croi s) nagyszerű példát láthattunk az újrahasznosított papírból készült étlapra, a szalvétára, de még a poháralátét is újrahasznosított anyagból készült. Sok helyen látható, hogy alternatív energiaként szélmalmok működnek és az alapanyagok, helyi termelők földjeiről, a környékről érkeznek. Így a termékek nem messziről utaznak, nem szennyezik a levegőt a szállításukkal, és az újrahasznosítás során a komposztálható ételhulladékok, levelek, szárak, héjak, visszakerülnek a farmokra. Így szerves anyagai kiváló, humuszos talajt biztosítanak a palántáknak. Ebből a folyamatból is látható az egymásra épülés és az összefogás. Ugyanakkor a cél közös: a fenntartható és élhető környezetünk érdekében az összefogás és a közös erőfeszítés hozhat pozitív változásokat. Megtapasztaltuk, hogy ezek a dolgok itt már a gyakorlatban is működnek.
11 asmus+ program, HU01-KA CHEF: Catering for Health Environment and Future 7. Étteremben való egyszerű kommunikáció magyarul és idegen nyelven: - Jó napot kívánok Hölgyem. Segíthetek? - Jó napot, tudna számomra speciális laktóz mentes levest és desszertet ajánlani? - Tudom javasolni a ház specialitását: a tenger gyümölcseiből készült krémlevesünket, valamint az édes pogácsáink mellett, a brownie-t, a kókuszos roládot vagy egy egyszerű gyümölcstálat Guinness öntettel. - Jól hangzik, köszönöm! Akkor kérném a levest és a gyümölcstálat Guinness öntettel. Imádom a barna fekete sört. - Rendben. Tökéletes választás. Azonnal hozom Önnek, Hölgyem! - Good afternoon, Madame! Can I help you? - Good afternoon, could you suggest some lactosa-free soup and dessert for me? - I can offer you our house speciality, the seafood chowder soup. As for the dessert, besides the sweet scones and the brownies, I can suggest you our coconut roll or a simple fruit plate with Guinness topping. - It sounds good. Then I ll have the Seafood Chowder and the Fruit Plate with Guinness. I love dark black beer. - All right. That s a perfect choice. I ll be here in a moment, Madame.
Erasmus + Tanulói segédlet pincér tanulók számára
asmus+ program, 2018-1-HU01-KA102-047021 CHEF: Catering for Health Environment and Future asmus + Tanulói segédlet pincér tanulók számára asmus+ mobilitásban résztvevő pincér tanulók: Bunda-Tóth Márk,
Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus
Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia
Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban
II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai
Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_.
- A bejáratnál Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. Asztalfoglaláskor Egy asztalt szeretnék _[emberek száma]_ főre. Asztalfoglaláskor/ Lehet kártyával fizetni? Arra rákérdezés, hogy elfogadnak-e
Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek
Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Kovács Ildikó dietetikus Egészséges Magyarországért Egyesület Szívbarát program Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2006. június 2. Cukorbetegek étrendje
Tihanyi András WELLNESS ÉTREND
Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.
Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Tartalom 34 811 01 CUKRÁSZ... 1 34 811 04 SZAKÁCS... 2 34 811 03 PINCÉR... 3 34 341 01 ELADÓ...
IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor
IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet
A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként:
Ételkészítési ismeretek A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként: Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát
Üzemi gyakorlathoz ajánlott tematika 2/14.E Vendéglátásszervező-vendéglős Értékesítés gyakorlata
Üzemi hoz ajánlott tematika 2/14.E Vendéglátásszervező-vendéglős Értékesítés a 2016/2017. tanév Zalaegerszeg, 2016. szeptember 1. Készítette:. szaktanár 0 Tankönyv: Dr. Dunszt Károly, Oriskó Ferenc, Ónódi
Egészséges ételek, életmódjához igazodva
1 w 01/10 5299-Herbalife Formula 1 Shakes & Express Bar Gatefold ID: 5299-F1 Shakes & Exp Bar Gatefold_HU Egészséges ételek, életmódjához igazodva Formula 1 Shake a megfelelő testsúly-kontroll megoldás
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
GASZTRONÓMIAI, ÉTTERMI TRENDEK
GASZTRONÓMIAI, ÉTTERMI TRENDEK CSÍKI SÁNDOR Budapest, 2015. szeptember 16. AZ IPARI KORSZAKOT MEGELŐZŐEN A korábbi évszázadokat Európában is a hiányos táplálkozás, a nehezen emészthető, íztelen, sok rostot
Úszó sportolók táplálkozása
Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. _[time]_. Asztalfoglaláskor. Asztalfoglaláskor/Étteremben
- A bejáratnál Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. Asztalfoglaláskor Egy asztalt szeretnék _[emberek száma]_ főre. Asztalfoglaláskor/ Lehet kártyával fizetni? Arra rákérdezés, hogy elfogadnak-e
Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_.
- A bejáratnál I would like to book a table for _[number of people]_ at _[time]_. Asztalfoglaláskor A table for _[number of people]_, please. Asztalfoglaláskor/ Do you accept credit cards? Arra rákérdezés,
Az oktatási helyszín jellege: tanműhely, egyéni vállalkozó/gazdálkodó szervezet
Ételkészítési gyakorlatok A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként: Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése
A azonosító számú. Konyhai kisegítés megnevezésű. szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy
A 10049-12 azonosító számú Konyhai kisegítés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy 1. 1. A 10049-12 azonosító számú, Konyhai kisegítés megnevezésű
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése
FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM
FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest
Meglepően valódi ízek
Érvényes a készlet erejéig vagy visszavonásig. Meglepően valódi ízek Miele gőzpároló Vitasteam-technológiával Miele gőzpároló Ízek élvezete egészségesen Két fő részére szóló Miele Főzőiskola belépő! Az
Prof. Dr. Péter Ákos Biacs:
Transnational Innovation Platform from Cropfield to Table (HUHR/1001/2.1.3/0001 sz. Inno-CropFood) Prof. Dr. Péter Ákos Biacs: New tasks in food and nutrition sciences (In Hungarian language) Official
BIO ÉTELEK. Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben
BIO ÉTELEK Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben Abteilung Kindergärten und Horte Sigrid Müller, Susanne Zimmermann 08. März 2013 1 Áttekintés 1. Tervezés 2. A projektszakasz 3.
A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve
A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai
Kedves házasulandó pár!
Kedves házasulandó pár! Köszönjük, hogy életük egyik legfontosabb döntése előtt mint lehetséges helyszínként érdeklődnek Éttermünk iránt. Reméljük, hogy ajánlatunk elnyeri tetszésüket, és mi lehetünk azok,
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
i napló a 20 /20. tanévre Szakács szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése
1. Vendéglátó gazdálkodási ismeretek tantárgy szóbeli vizsgatételei
1. Vendéglátó gazdálkodási ismeretek tantárgy szóbeli vizsgatételei 1. a/ Ismertesse a vendéglátó vállalkozások gazdálkodási tevékenységének lényegét, a gazdálkodás alapelveit! b/ Határozza meg a hitelek
Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása
Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos sportágak Gyorserő sportágak közé soroljuk - 50-60 % szénhidrát - 25-20 % fehérje - 15-20 % zsír Ezen arányok személyre szabottan, kor, nem, célok, súlycsoport
Beszámoló Olasz tanulmányútról
Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel
PINCÉR OKJ: 34 811 03 HELYI TANTERV
PÉCSI KERESKEDELMI, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 7623 PÉCS, RÉT U. 10. :72/518-190 TELEFAX:72/512-749 http://kivisz.hu E-MAIL: INFO@KIVISZ.HU PINCÉR OKJ: 34 811 03 HELYI
Eco echo szalvéták. Célja. Fenntartható irányvonal, környezetvédelem. Koncepció leírása
Eco echo szalvéták Célja Fenntartható irányvonal, környezetvédelem Koncepció leírása Nyers anyag, újrahasznosított anyag tónus, Tissue és Dunisoft, komposztálhatóság Koncepció neve Eco echo Minőség Dunisoft
Meghatározott összegért korlátlanul fogyaszthat, több mint 100 féle ételből és italból!
10-50 % Trófea Grill Étterem Zugló Az étterem, ami már a századfordulón is fogadta a budapesti polgárokat, most különleges szolgáltatásokkal várja Önöket! Varázslatos svédasztalt állítottunk fel, amelyről:
TÁJÉKOZTATÓ SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSEINK Bajai SzC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Tartalom TÁJÉKOZTATÓ Bajai SzC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 34 341 01 Eladó... 1 34 811 01 Cukrász... 3 34 811 03 Pincér... 4 34 811 04 Szakács... 5
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT Tanmenet Azonosító: Változatszám: 1 Érvényesség kezdete: Oldal/összes: 1/8 ME-2.1.(1) 2013. 09. 01. Fájlnév: Kétéves_pincér_gyak_2013-14.[10 P és R] (az iskola hosszú
Mintamenza Szakmai nap augusztus 9. VEMKH NSzSz Veszprém,József A. u. 36.
Mintamenza Szakmai nap 2013. augusztus 9. VEMKH NSzSz Veszprém,József A. u. 36. A szakmai megbeszélés előtt sajtótájékoztatást (Veszprém TV, Napló) tartott Dr. Andrásofszky Enikő megyei tisztifőorvos és
Foglalkozási napló. Fogadós
Foglalkozási ló a 20 /20. tanévre Fogadós (OKJ száma: 34 811 06) szakma gyakorlati oktatásához 10. évfolyam A ló vezetéséért felelős: A ló megnyitásának dátuma: A ló lezárásának dátuma: Tanuló Tanulók
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 214. november 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának munkájáról
SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv
SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó
b.) Ismertesse az idegenforgalom és a szálláshely szolgáltatás területén működő vállalkozási formákat!
1.) Vendégfogadós szakmai ismeretek 1.) a.) Beszéljen a nemzetközi és magyar szállodaipar történetéről! Milyen jelentőségük van a kereskedelmi szálláshelyeknek a turizmus lebonyolításában! b.) Ismertesse
Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén
9. i, c Termelés elmélet 1. Vendéglátás feladatai 2. Vendéglátás jelentősége 3. A vendéglátás tevékenységi körei: főfolyamatok: árubeszerzés, áruszállítás 4. Főfolyamatok: áruátvétel, raktározás 5. Főfolyamatok:
TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR, KÉPVISELŐ-TESTÜLET, SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG!
adagszámok adagszámok TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR, KÉPVISELŐ-TESTÜLET, SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG! Szeretném Önöket tájékoztatni a 217.1.1-től eltelt időszakról! Az Oktatási Intézmények Központi Konyhája a 217-es
Gasztronómia, mint kitörési pont igazodás a food-trendekhez. Dr. Törőcsik Mária
Gasztronómia, mint kitörési pont igazodás a food-trendekhez Dr. Törőcsik Mária Kitörési pont? magyar lakosság véleménye szerint igen 2010. november-decemberében reprezentatív mintán alapuló kutatás 1200
Heti étlap. Vanilla cream cake, Salad bowl, Fruit, Juice, Roasted salmon, Couscuos, Fruit, Juice, Pasta, Broccoli cream soup with chicken, Beef stew
01. - 30. 01 (Kcal / Kj) Vanilla cream cake, Salad bowl, Fruit, Juice, Roasted salmon, Couscuos, Sweet corn 1 211,31/5 087,50 1 211,31/5 087,50 Fehérje(g) 49,13 Fehérje Zsír Zsír(g) 41,15 49,13 41,15 T.Zsírsav(g)
Mottó Esküvő után keresztelünk
A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 2010. évi gasztronómiai versenyének programja Mottó Esküvő után keresztelünk 2010. április 15-17. BUDAPESTI Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
016. OKTÓBER VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 016. OKTÓBER 1. tétel A feladat Témakör: Állati eredetű élelmiszerek A tej, a tejkészítmények és a tejtermékek
1464-06/2 ÉLELMI ANYAGOK JELLEMZŐI, FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK
1464-06 ELŐKÉSZÍTÉS 1464-06/2 ÉLELMI ANYAGOK JELLEMZŐI, FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK Idegen nyelvi kompetenciák felmérése: Az egyes feladatok mellé segédanyagként annak tartalmához kötődő mintegy 400-500
II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai
Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának évi munkájáról
Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának 216. évi munkájáról 1 Szeretném Önöket tájékoztatni a 216.1.1-től eltelt időszakról! Az Oktatási Intézmények Központi Konyhája a 216-os évet a volumenek
Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel
Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel MAKROBIOTIKA INTÉZET Ételek Oktatás Könyvek Tanácsadás Fő az egészség a fazékban Fitten, vonzóan, tele energiával és kortalanul fiatalosan
Tisztelt Vendégünk! Éttermünk dietetikus végzettségű szakemberei készséggel állnak rendelkezésére!
Tisztelt Vendégünk! Ételeink allergén alapanyagokat tartalmazhatnak ezért kérjük, ha bármilyen allergiás érzékenységéről tudomása van azt jelezze nekünk! Éttermünk dietetikus végzettségű szakemberei készséggel
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges
Fókuszban a tejtermékek!
Fókuszban a tejtermékek! Fogyasztói igények és szokások változása napjainkban V. Tejágazati Konferencia 2015. november 26 Csillag-Vella Rita GfK 1 Magyarország vásárlóerejének Európa átlagához viszonyított,
CASA PIADINA - OLASZ LEPÉNYHÁZ 1025 Budapest, Szépvölgyi út 60.
CASA PIADINA - OLASZ LEPÉNYHÁZ 1025 Budapest, Szépvölgyi út 60. Telefon: 06 (30) 680 0274 www.casapiadina.hu info@casapiadina.hu CASA PIADINA / OLASZ LEPÉNYHÁZ céges ügyfeleinek kínálja tárgyalásokra,
Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait.
Kárpáti János Általános Iskola és AMI, Gyenesdiás FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: 2018.04.20. 2018.04.26. Beszámoló I. A témahét résztvevője: A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti
JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK
JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕGÉPEK BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL Az ICE-O-Matic Önálló Jégkocka Készítõgép több méret / teljesítmény választékot kínál a Kis Irodai /
Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. Pannon Gasztronómiai Akadémia. Magyar Vendéglátók Ipartestülete
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola megalapításának 50. évfordulója alkalmából a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar a Pannon Gasztronómiai Akadémia és
MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk?
MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? CUkorBETEgEk étrendje = EgészségEs TáPlálkozás KICSÁK MARIAN, NAGY KRISZTINA Az oktatóanyag A MAgyAr diabetes TársAság vezetôsége MEgBízásáBÓl, A sanofi TáMogATásávAl készült
330.-/DB(KB. 20dkg.)
A pirog vagy pirozsok egy orosz ételféleség, mely kelt tésztából készül különféle töltelékkel. Neve valószínűleg a pír, lakoma szóból ered. Oroszországon kívül a többi szláv konyhában is ismert étel. A
A tételekhez segédeszköz nem használható!
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység tételsora a következő témaköröket tartalmazza: Táplálkozás-élettan és epidemiológia, Életkorok táplálkozási igényei, Alapdiéták általános ismeretei,
1. Szerinted mit tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk?
Téma 1: Egészséges test 1. Szerinted mit tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk? 2. Mik az egészséges ember jellemzői? A, egészséges csontok, izmok B, elvékonyodott haj, töredezett körmök C, Betegség
Az íz igazán számít! MEDITERRÁN ÍZEK. Szárított paradicsom fokhagymával. Szárított paradicsom zöldfűszeres olajban
Az íz igazán számít! Egyre gyakrabban kerülnek zöldségek az asztalunkra. Fontos is, hogy a mindennapi étrendünk zöldségféléket tartalmazzon, hiszen így tarthatjuk fenn testi és lelki egészségünket. Az
Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív
Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív A Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2014 májusában kapcsolódott be egy franciaországi
Miért az EFEB által szervezett okj-s diétás szakács tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-27 Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Részletfizetés vizsgadíj nélkül: Vizsgadíj egy összegben: Vizsgadíj részletfizetéssel:
Levesek Bugaci húsgombócleves (643 kcal) éttermünk specialitása. Több mint 30 éve készítjük vendégeink megelégedésére.
Levesek Bugaci húsgombócleves (643 kcal)...980.éttermünk specialitása. Több mint 30 éve készítjük vendégeink megelégedésére. Számos rangos gasztronómiai verseny kitüntetettje. Csíkokra vágott zöldség és
A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET)
A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET) SZALAYNÉ KÓNYA ZSUZSA Debreceni Egyetem Klinikai Központ Vezető Dietetikus és Élelmiszeripari mérnök Egészséges alapanyagok egészséges
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET Felszolgálás modul Felszolgálás elmélet.
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a 10074-12 Felszolgálás modul Felszolgálás elmélet tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038 Leleményesen, élményekkel,
Hulladékcsökkentő Zsebkönyv
Hulladékcsökkentő Zsebkönyv A Gasztrohős Rally projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg. További támogató: A Felelős Gasztrohős Alapítvány tevékenységei maradék pálmao
A vegetarianizmus a jövő útja?
Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez
AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI
AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI Dr. Polereczki Zsolt Prof. Dr. Szakály Zoltán Jasák Helga Debreceni
Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre
Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre DR. PÁLFI ERZSÉBET 1, DAKÓ SAROLTA 2, MOLNÁR RÉKA 3, DR. MIHELLER PÁL 2 1 SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR DIETETIKAI ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI
Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően
Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes
Életerő, Sport és Fittség
Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes
Éttermi kínálat tervezése
Éttermi kínálat tervezése Étlap írás rövid története Már a középkori fejedelmi udvaroknál megjelenik az ételek és italok leírása,rafináltan összeállított ételek,menük sorakoznak egymás után. A mai formája
KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA
Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.
Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008
Mit is jelent az egészséges táplálkozás? Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő, rendszeres fogyasztását jelenti. Nincsenek
A azonosító számú, SZAKÁCS szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a tanévtől A szakmai program alapját képező SZVK:
A Széchenyi István Szakképző Iskola Szakmai Programja SZAKÁCS 8. A képzés szerkezete 8.1. i óraterv A 33 811 3 1 azonosító számú, SZAKÁCS szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a 28-29. tanévtől A szakmai
Minőségvezérelt közétkeztetés
Minőségvezérelt közétkeztetés Zoltai Anna osztályvezető FM 2017.07.26. Probléma térkép Rossz alapanyag Közbeszerzések és szolgáltatók árversenye, elszámolási árak Rossz ételkészítés Elavult technológia,
Tantárgyi követelmény Szakközépiskola 11/A/V évfolyam
Tantárgyi követelmény Szakközépiskola 11/A/V évfolyam 2018/2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. Angol... 3 2. Foglalkoztatás I-II.... 4 3. Jogszabályok a vendéglátásban... 5 4. Felszolgálási alapok... 6 1. ANGOL Gasztronómia
A világ 10 legtáplálóbb étele
Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek
dolog, amit minden kezdő paleósnak TUDNIA KELL!
4 dolog, amit minden kezdő paleósnak TUDNIA KELL! OLVASD EL, mielőtt belevágsz! Mint a legtöbb diéta és étrend, a Paleo diéta ugyanúgy számtalan buktatót rejt magában. Sokan sokféleképpen értelmezik, néhányan
A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM
A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM DIÁKJAINAK ETIKAI KÓDEXE átdolgozása készült: 2011. október Elfogadta: a Szerb Antal Gimnázium nevelőtestülete 2011. október 24-én Elfogadta: a Szerb Antal Gimnázium diákönkormányzata...
KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR
KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR MAI MENÜ Táplálkozás funkciói és hibái Egészség és táplálkozás Társadalmi igények Táplálkozás
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217. január 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának 216.
A tételsor a szakmai és vizsgakövetelményeket módosító 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet, továbbá a 4/2015. (II.19) NGM rendelet alapján készült.
A vizsgafeladat ismertetése: Ismerteti a különböző korcsoportoknak (gyermekek, felnőttek, idősek), fogyókúrázóknak, vegetáriánusoknak, diabéteszes-, máj- és epebetegeknek, továbbá táplálékallergiában,
A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta
A magyar lakosság vitaminbevitelének vizsgálata az OTÁP2014 felmérés alapján Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta OTÁP felmérés A Központi Statisztikai Hivatal által szervezett Európai Lakossági Egészségfelmérés
Rendezvényzöldítő ajánlások MRE-Ökogyülekezeti Mozgalom
Rendezvényzöldítő ajánlások MRE-Ökogyülekezeti Mozgalom Miért legyen környezetbarát? Rendezvényeinken rengeteg hulladék keletkezik, sok vizet, nyersanyagot, energiát használunk el. Nem mindegy, hogy ezekkel
Friss kevert saláta készítése a vendég asztalánál
2014-2015-ös tanév tavaszi vizsgaidőszak Komplex pincér vizsga Gyakorlati tételek 1. Feladatsor Az étteremben, ahol dolgozik, május hónapban esküvőt szeretnének szervezni. Tervezze meg az esküvői menüt
1428-06 BIZTONSÁGVÉDELMI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELADATOK VÉGZÉSE
1428-06 BIZTONSÁGVÉDELMI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELADATOK VÉGZÉSE 1428-06/1 AZ ÉLELMEZÉSI ÜZEMRE VONATKOZÓ MUNKAVÉDELMI, ÉRINTÉSVÉDELMI, BALESET- ÉS TŰZVÉDELMI, VALAMINT A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSRA VONATKOZÓ
Sütőipari termékkoncepciók
Sütőipari termékkoncepciók Ismerkedjen meg legsikeresebb és legkedveltebb koncepcióinkkal! A Zeelandia termékfejlesztése a nemzetközi fogyasztói piac felmérésein alapszik. Termékkoncepcióit ez alapján
Szakács mester. 054-09 Vendéglátó tevékenység alapozása (Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése)
Szakács mester (Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése) 054-09/1 Élelmi anyagok jellemzői, felhasználási lehetőségei () Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama:
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Vendéglátó eladó szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 05 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai
Tantárgyi követelmény Szakiskola 11/A/Sz évfolyam
Tantárgyi követelmény Szakiskola 11/A/Sz évfolyam 2018/2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. Ételkészítési alapok... 3 2. Szakmai idegen nyelv... 4 3. Vendéglátó gazdálkodás... 5 4. Általános élelmiszerismeret... 6
volt szó. Szénhidrát A szénhidrátok az
Táplálkozási ismeretek haladóknak II. Az előző fejezetben a fehérjéket alkotó aminosavakról volt szó. Most folytassuk a szénhidrátokkal. Azt az alapismeretek III. részében már megtanultuk, hogyan kell
VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA
Közétkeztetési rendelet kapcsán felmerülő táplálkozás-egészségügyi feladatok Barnáné Susa Éva dietetikus okleveles táplálkozástudományi szakember Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi
Szakgimnáziumi képzések
Szakgimnáziumi képzések Kereskedő szakképesítés piacképes szakmát szeretnének Magyarországon és külföldön, kedvet éreznek ahhoz, hogy élménnyé tegyék a vásárlást könnyen kapcsolatot teremtenek másokkal,