az OECD-tagországok és az EU értékelési
|
|
- Boglárka Hegedűsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 474 GAZDÁLKODÁS T UDOM Á N YOS CIK K BEVEZETÉS Egy közelmúltban megjelent OECD-kiadvány elemezte a politikai szabályozó eszközök hatásvizsgálatára jelenleg használt értékelési módszereket és néhányat újra ). Az elemzés, amely 33 OECD-tagországra és az EU-ra terjedt ki, megállapította, hogy komoly tere van a módszertan fejlesztésének. egy évtizeddel korábban jellegzetes EU-intézke- negatív következtetésekre jutott, vagyis véleményük szerint érdemes végiggondol- olyan módszereket szükséges alkalmazni, gyakorlatot. A fenti két anyag áttekintette az OECD-tagországok és az EU értékelési leg. Ennek tükrében érdemes megvizsgálni, hogy az EU alkalmazta-e ezen publikációk ajánlásait. A 2013 óta érvényes jogi szabályozás a Közös Agrárpolitika (KAP) I. pilléres intézkedéseinek értékeléséért, míg a II. pillér esetében ez a tagországok feladata ( - rendelete). Az EU költségvetésének meghatározó részét, közel 40 százalékát az I. pilléres támogatások teszik ki. Az értékelések Jelen tanulmány egyetlen intézkedésre, a seinek több mint 70 százalékát, másrészt az 1 Jelen tanulmány elkészítésével a 70 éves
2 Koester Loy: 475 EB már publikálta az ezzel kapcsolatos értékelés eredményeit. A tanulmány céljai a kö- által alkalmazott módszertan összhangban gazdaságpolitikai értékelésekben használt gálni, hogy a KAP értékeléséhez használt tesztüzemi adatbázis ( FADN) alkalmas-e a hatások kimutatására. menetrendjét és megvitatjuk a Bizottság megközelítését a széles körben elfogadott ben lásd: valamint ) Az elemzés értékeli mind a módszertant, mind az ehhez használt dokumentumok alapján elemezzük a KAP céljait, aminek segítségével kimutatjuk, hogy az értékelés nem feltétlenül eredményez világos megállapításokat, amennyiben kony politikatervezés világos diagnózisát. Végezetül értékeljük az elemzések alapjául szolgáló Tesztüzemi Adatbázist, különös lésére. Célunk annak kimutatása, hogy az politikai elemzések értékelésére, különösen 2 módszertani alapelvek fogalmazhatók meg a politikai elemzésekkel kapcsolatban: - - sorrendjének kardinális vagy ordinális felállítását. összehasonlítását. Az értékelési módszerben ez a lépés megállapítja, hogy a politikai hogy a kiválasztott eszköz hozzájárul-e a politikai beavatkozás és az anélküli helyzet közötti rés csökkentéséhez. Ennek az eredménye mutatja a politikai beavatkozás hatékonyságát. ségeit. A gazdasági költségek megmutatják tosításra kerültek más alternatív felhasználástól. A költségek tartalmazzák a mellékhatás-torzítást ( ) beavatkozás torzítást, illetve az adminisztratív költségek növekedését eredményezi. nyabb politikai eszközöket, de kizárólag abban az esetben, ha a további beavatkozást az értékelés eredményei alátámasztják. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a fenti lépések sem vezetnek szük- fontossága van. Ennek érdekében mindenképpen vizsgálni kell az alapadatokat biztosító Tesztüzemi Adatbázis célnak való CÉLJAI Minden politikai elemzés normatív. Az értékeléseknek mindenképpen vizsgálniuk kell, hogy az alkalmazott eszköz hozzájárult-e a célok megvalósításához és a fel- 2 A témáról részletes elemzés olvasható magyar nyelven az
3 476 GAZDÁLKODÁS merült gazdasági költségek alacsonyabbak voltak-e a hasznoknál. Ideális esetben a költségek és hasznok pénzben kifejezhe- az értékelésnek bizonyítania kell, hogy a megfontolás alatt álló politikai eszköz hozzájárul a célokban megfogalmazott pozitív tett agrárpolitikai célok jelenleg is érvényben vannak az EU-ban. Sem a tagországok számának növekedése, sem a különféle EUmegállapodások nem eredményezték a hivatalos agrárpolitikai célok megváltozását, kenység növelése; mára méltányos jövedelemszint biztosítása; stabilizálása; garantálása; rek reális áron jussanak a fogyasztókhoz ( ). - tosabbnak. 3 Azonban a célok sorrendje ség növelésének következményeként lehet - célra; illetve ha az közvetlenül a másodikra hatások a fontosak. Mivel eddig a politikai eszközök közép- sági termelés és termelékenység növelése, gazdasági politikája elemzésének az alapja. tetett céloktól és azok felülvizsgálataitól, a életképes és piacorientált termeléséhez; tartható gazdálkodás és a környezeti közjavak biztosítása; és virágzó vidéki térségek (Common ). Parlament és a Tanács általi legfrissebb A KAP-ban alkalmazott eszközök teljesítményének mérése az alábbi célokkal össz- - met, termelékenységet és árstabilitást; ható gazdálkodás és az éghajlatváltozás következményei elleni fellépés, ami tekintettel van az üvegházhatású gázok kibocsátására, a biodiverzitásra, a talajra és a vizekre; a vidéki foglalkoztatásra, növekedésre és szegénységre fókuszál a vidéki területeken ( ). Fontos megjegyezni, hogy a fenti célok megfogalmazása elkerüli a méltányos jö- zösség szóhasználatot. Ez azt jelenti, hogy a jogalkotó számára már nem érdekes az, aki az életképes élelmiszer-termelést bizto- 3 -
4 Koester Loy: 477 sítja, ezért a családi gazdaságok többé már nem állnak a politika középpontjában. Az kodók is. A kritikus szempont az életképes- mazása arra enged következtetni, hogy az jövedelemnek kell állni, de ez nem mutatja az információ célját a döntéshozatali folyamatban. Természetesen ez nem jelenti sának kell lennie. A Bizottság céljai sokkal átfogóbbak a hatásairól szóló dokumentumban a követ- igazságosabb elosztása a tagországok és érdekében; közjavak biztosítása érdekében; a jövedelemtámogatási igény érdekében ( ). Érdekes lenne összehasonlítani a Bizottság által meghatározott célokat a jogalkotók - egymással összhangban, holott hivatalosan véleményére nagyobb hatást gyakoroltak a jelenlegi, döntéshozók közötti politikai viták, mint a hivatalos jogalkotás. A Bizottság nyilvánvaló célja, hogy választ adjon a háttérbe szorultak. - elosztását a tagországok között. Semmilyen gazdasági indok nem támasztja alá, hogy - vagy a jövedelmi célokkal. Az új tagorszá- nyabb vagy magasabb, mint a hasonló csoportok jövedelme egy adott tagországban. Amennyiben a KAP szeretné kiegyenlíteni mutatják, hogy az új tagországokban a csat- nem evidens, hogy magasabb kormányzati lítésének érdekében. Amennyiben a Bizottság azt feltételezi, - lékenységi cél megvalósulásához, akkor bizonyítani kellene, hogy a régi tagországok alacsonyabb és az új tagországok maga- EU termelékenységét és hozzájárulnának delemszintjének biztosításához mindkét országcsoportban. Azonban önmagában seket ki kell igazítani, nincsen összhangban a KAP hivatalos céljaival. Hasonló gondolatmenettel indokolható a Bizottság közjavakra vonatkozó célki- gazdasági indok, hogy az összes gazdálkodónak ugyanakkora hektáronkénti tosításának érdekében. A közjavak nincsenek közvetlenül rögzítve a rendkívül közjavak biztosításának költségei és az irántuk megnyilvánuló kereslet is nagy eltéréseket mutat az egyes régiók és országok között. Ráadásul az egyes közjavak iránti tési hajlandóságától és a preferenciáiktól, valamint a közjavak állami beavatkozás
5 478 GAZDÁLKODÁS - kompenzálása a közjavak termeléséért. Ezen megfontolások alapján a célok és a vonhatjuk azt a következtetést, hogy egy lehet eredményes, mivel nem járul hozzá az adott cél eléréséhez. Mindazonáltal a politikai beavatkozás lehet hatékony. Összefoglalva elmondható, hogy az EU agrárpolitikai eszközeinek a Bizottság politikai célok világos megfogalmazása, hiányoznak a koherens agrárpolitikai cé- kezik, hogy a Bizottság nem képes a köz- mivel a politikai beavatkozások hasznai nem kerülnek értékelésre. Mindazonáltal a Bizottság módszertana hasznos lehet, amennyiben bizonyítható a pozitív kapcsolat a politika költségei és a hasznai között. Minden politikaelemzésben fontos szere- szükség van-e politikai beavatkozásra. Másodszor igazolni kell, hogy az adott beavatkozás hozzájárul a politikai célok kívánt változásához. Mindkét esetben elengedhetetlen a politikai beavatkozás hatásainak beazonosítása annak érdekében, hogy össze az anélküli helyzetet. tések hatásainak számbavételére nem kerül sor. Ehelyett a Bizottság hatásindikátorokat használ annak igazolására, hogy szükség van az adott beavatkozásra és kihangsúlyozza annak hatásait. Az EU törvényhozása a Bizottság számára a hatásindikátorok használatát ajánlja a KAP értékelésére ( cikk). A Bizottság számos indikátort hasz- rolhatók: hatásindikátorok, eredményindikátorok és outputindikátorok ( ). értékelésére az életképes élelmiszer-termelési cél kapcsán ( ): Ezek az indikátorok több egymást köve- alatti pozitív változás a politikai beavatkozás sikereként kerül értékelésre, amivel hozzájárult az adott cél eléréséhez. A fenti és általában véve minden indikátorokkal kapcsolatban két problémát kell kiemelni. Egyrészt nem alkalmasak az oksági viszony beazonosítására, mindössze két statisztikai változó kapcsolatát szemléltetik. Az értékük kiszámítható bizonyos esetekben, azonban nem alkalmasak az - indikátor esetében és kiemelésre kerül az életképes termelés céljának szempontjából a közvetlen támogatások hatásainak elemzése során. Másrészt az egyedi indikátorok nem feltétlenül tükrözik adekvát módon a politikai változó értékét. Terjedelmi korlátok miatt kizárólag az legközelebb áll az életképes termelési cél- használatát mutatjuk be. Mindazonáltal a
6 Koester Loy: 479 korlátozott számú hatásindikátor vizsgálata lémák feltárását. Amíg a fenti változó kiszámításának módszertana jól körülhatárolt ( - ), addig nyitva marad a kérdés, hogyan használható az tevékenység által termelt jövedelemnek kamataival és a földbérleti díjakkal csökkentett összege, ami az üzem saját termelési Kiemelésre érdemes, hogy ez a jövedelem részben vagy egészben tartalmazza a köz- gazdálkodó milyen mértékben termel bérelt mekkora része kerül a földtulajdonosok- csökkenése esetén a vállalkozói jövedelem ugyanolyan mértékben csökkenne. Mar- - ennélfogva ez az indikátor nem használható a KAP teljesítményének értékelésére. Ráadásul azt sem mutatja meg, hogy milyen lenne a KAP teljesítménye a közvetlen ki- tában ezt a változót használja a jövedelmi - 1. ábra Megjegyzés: Forrás:
7 480 GAZDÁLKODÁS farmjövedelmet kapjuk meg. Ez a változó kerül összehasonlításra a folyó áron számított nemzetgazdasági átlagos jövedelemmel ( ). Az 1. ábra a Bizottság összehasonlításának eredményeit szemlélteti. eredményeket: vult a termelékenység, addig nagyon sok - - jövedelmeknek átlagosan a 29 százalékát (az összes támogatás pedig közel 40 száza- ( ). A fenti érvelés számos okból megkér- - - inputstatisztikákból és a nemzeti számlákból származnak. Az úgynevezett családi gazdaság jövedelme nem vonatkozik a gazdálkodók minden csoportjára, ugyanakkor által megtermelt vállalkozói jövedelmet. Ez utóbbi pedig magában foglalja a rész- gazdaságok és a társas vállalkozások által megtermelt jövedelmet is. Mindezek alapján egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a családi gazdaság jövedelme milyen viszonyban van az életképes termeléssel. Ezen felül ez a kategória nem származó jövedelmet, mint például farmon Másodszor amint azt a Bizottság is je- - álltak rendelkezésre mindegyik tagországra vonatkozóan. - utóbbi csoport esetében. Negyedszer, a vállalkozói jövedelem nem tartalmazza a tulajdon kapcsán a házak bérbeadásából származó nem pénzügyi jövedelmeket, holott a lakhatás költségei akár az összes nettó jövedelem 30 százalékát is telre kerülne, akkor a bemutatott jövedelmi az EU15-ben. - - országban, köztük Németországban is ez a helyzet. Hatodszor, jövedelempolitikai szempontból nem használható az átlagos jövedelmek összehasonlítása, amikor az egyének nagy csoportján belül óriási jövedelmi eltérések vannak. Széles körben ismert, hogy a ugyanazok. A Bizottság azon kijelentése, dasági jövedelmek átlagosan 29 százalékát (az összes támogatás pedig közel 40 száza- ( ) nagyon földtulajdonosok között. A bérelt földön gazdálkodók jövedelmét ez közvetlenül csökkenti, mivel a földbérleti díj a költségek között szerepel. jövedelem változót egy másik jövedelem-
8 Koester Loy: 481 összehasonlításhoz is használta. A Római alapján mindössze egy agrárgazdasági cél tosításához. Az EB feltételezi, hogy a me- vonalának, így használható a támogatások gyakorolt hatásainak elemzéséhez, például a közvetlen támogatások esetében. A vállalkozói jövedelem kapcsán korábban bemutatottak alapján ezt a feltételezést el kell vetni. - gazdaság. Ezen típusú gazdaságoknak az lása kétséges. A 2. ábra implicit módon feltételezi, hogy a gazdaságok mérete és gazdasági szektor szerkezete teljesen más Levonható tehát az a következtetés, hogy az EU megközelítése nem tisztázza, hogy szükség van-e politikai beavatkozásra az érdekében, vagy a politikai beavatkozás pozitív változást eredményezett-e ezen változó vonatkozásában. Emellett meg kell jegyezni azt is, hogy az EB ehhez nem használja a tesztüzemi adatokat, holott az EU törvényhozása az FADN-adatbázist jelöli nak. Azonban jó oka van annak, hogy nem ezt használja. KIFIZETÉSEK HATÁSAINAK Az 1965-ös indulása óta az éves tagállami felméréseken alapuló FADN-adatbázis az vedelmének értékelésére. Jelenleg az éves sági vállalkozást fed le. A kiválasztási terv 2. ábra Forrás:
9 482 GAZDÁLKODÁS alapján ezek a gazdaságok reprezentálják a nagyjából teljes, 5 millió uniós gazda- - - keze van abban, hogy milyen szervezeti - gazdasági Minisztérium határozza meg a a régiós eltéréseket, a gazdaságtípust és -méretet is. A Bizottság érvényesíti és jóváhagyja az adatokat. Az, hogy egy minta statisztikailag megbízható információkat nyújt-e, függ a so- agrárpolitikai eszköz hatásainak értékelé- kell tennie a kutató számára, hogy igazolhassa az egyes politikai eszközök hatásait az agrárpolitikai célok elérése tekintetében. Ennélfogva a Tesztüzemi Adatbázis reprezentativitásának vizsgálata a politikai annak kimutatásával, hogy az alapsokaság és a minta kapcsolatban áll a politikai célokkal. Az FADN kiválasztási mechanizmusának alapja a farmgazdaság. Az 1965-ös rendelet alapján az adatbázis a kereskedelmi farmokra épül ( rendelete szerint elég nagy ahhoz, hogy a gazdálko- jának támogatásához. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy el kell érnie egy bizonyos ökonómiai méretet. Ennek a minimuma mogatásához szükséges jövedelem függ a lenti, hogy az FADN a családi gazdaságok gazdasági helyzetének felmérése céljából került létrehozásra. Amikor 1965-ben létrehozták a Tesztüze- - családi gazdaságokra épült. Az évek során azonban más típusú termelési egységek is megjelentek, mint például a szövetkezetek is kérdéses, hogy szükséges-e a bevonásuk az FADN-rendszerbe. Lengyelországban például a részét képezik, azonban komoly nehézségeket okoz a szükséges információk Németországban kizárólag a régi Kelet-Németországból szerepelnek az adatbázisban jogi személyek, a volt Nyugat-Németországból nem. Külön kérdéskör, hogy hogyan lehet ke- - ket. Néhány országban ezek szerepelnek az adatbázisban (például Lengyelország és Románia), míg máshol csak akkor, ha a gazdaság részét képezik és nem különálló jogi személyek (például Németország). Ezen az egyes tagállamokban. Ennek alapján le- szolgáló gazdasági sokaság kritérium nem uniformizált. Az FADN-hez használt kiválasztási kritérium nincs összhangban azzal, hogy a kiválasztott gazdaságok jogosultak-e köz- bruttó kibocsátás ( SO), de
10 Koester Loy: 483 Sajnálatos módon nincs lineáris kapcsolat a kétféle módon mért méret között (SO és hektár). Erre Románia a legjobb példa, ahol az FADN bekerülési küszöb 2000 euró tések esetében a jogosultság alsó határa mindössze három olyan termék van, amelyikkel a 2000 euró standard kibocsátás termesztés, az állandó növénykultúrák és a tojótyúktartás. A gazdaságok zömének azonban 1 hektárnál sokkal nagyobb terü euró standard kibocsátást. Ennek a fogalmi ellentmondásnak komoly következményei vannak a közvetlen hatásértékelése során. Ráadásul ez az tések hatásainak az országok közötti öszszehasonlítását is. Az FADN-adatok uniós következtetéseket levonni, mindemellett az FADN-adatok nem tükrözik az agrárpolitikai beavatkozások költségeit sem. - alapján hipotéziseket kívánunk tesztelni és értékelni az egész sokaság vonatkozásában. azok, ha erre kifejezetten törekednek, mivel az alacsony válaszadási ráta miatt ez önszelekciós torzításokhoz ( ) vezet. Amíg az önszelekciós torzítás a régió, gazdaságtípus és -méret vonatkozásában korlátozott lehet a rétegzett mintavétel miatt, ez már nem teljesül az olyan fontos változókra, mint a jövedelem. raméterek biztosítása, azonban a felépítése mos ország vizsgálta már ezt a problémát (Németország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Románia) és dolgozott ki különféle rétegzési stratégiát, azonban a régió, gazdaságtípus és -méret osztályainak általános felépítése tegek használatának célja mindössze az, hogy bizonyos szempontokból igazolja a minta illeszkedését az alapsokasághoz. Sok esetben a rétegek száma túl nagy, ami közötti mozgásának hatásait. Ezen felül a minta kialakításához használt összeírások nem frissülnek évente, ezáltal az alapsokaságra vonatkozó információk csak meg- Az FADN-adatok jobban reprezentálják a családi gazdaságokat, mint a kereskedelmi társaságokat, amelyek gyakran alulrepre- zik, hogy esetükben a jövedelemre vonatko- Továbbá minden tagállam vizsgálatából az EU jövedelemelemzéseiben ezek fontos - tása nem biztosított, ennek érdekében további számításokat és elemzéseket kellene elvégezni. A keresztszerkezeti összehasonlításokat a célhoz kell igazítani. Például nem logikus olyan jövedelmi összehasonlítást élhetési költségeket. Az EU agrárpolitikája hatásainak vizsgá- alapul. Ezek az indikátorok tisztázzák, hogy szükség van-e az adott beavatkozásra az hozzájárulás érdekében. A hatásindikáto- tani a változás okait. Az indikátorok számos
11 484 GAZDÁLKODÁS beavatkozás miatt. Ennélfogva a politika elemzésében a legnehezebb feladat a változás okainak beazonosítása és a beavatkozás tiszta hatásainak kimutatása. A Bizottság ezeket a fontos lépéseket. Emellett a Bizottságnak nem sikerült a se, illetve a költségek és a hasznok össze- megkívánná annak a pénzbeli kimutatását, hogy mekkora lett volna az egész gazdaság termelése a közvetlen támogatások nél- szektor strukturális változására gyakorolt hatásait, a költségvetési kiadások nagysá- költségeket is. Egy ilyen összehasonlítás szüntetése nem gyakorolna negatív hatást az életképes termelés céljára Union, C115, május p. (5) (2012): Policy assessment: The state of the art. Vol. 30, No. 1, pp. (6) (2012): OECD Expert Paper No. 1. (7) (COM(2011) 625 Brussel, 2011 (9) ber 20. (10) to Evaluating Policy. Vol. 48, No. 2, pp. (11) C. (2006): Evidence-based policymaking in Europe: An evaluation of European Commission integrated impact assessments. Vol. 24, No. 1, pp. (12) (13) OECD (2014): OECD Publishing, Paris (13) OECD (2015): OECD Publishing, Paris
12 562 GAZDÁLKODÁS - initial results for past periods. and Our calculations do not support the positive contribution of agriculture to eco- limitations. First, period in question is shorter than previous research. Second, it should be introduced additional variables into analysis to better understanding of agriculture in economic development. sented. The cropland economic valuation system to be developed is capable of replacing assessment of ecological (soil, climatic and land relief conditions) and economic fac-
Az EU mezőgazdasága. A kezdetek. Mivel jellemezhető a mezőgazdaság jelentősége?
Az EU mezőgazdasága A kezdetek Mivel jellemezhető a mezőgazdaság jelentősége? Nemzetgazdaságban betöltött szerep: GDP-hez való hozzájárulás Ágazati jövedelem, gazdaság szintű jövedelem Foglalkoztatásban
Tesztüzemi Információs Rendszer bemutatása és az adatok használata
Tesztüzemi Információs Rendszer bemutatása és az adatok használata Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar, Gazdaságstatisztika az oktatásban 2017.szeptember 17. Mi is az a tesztüzemi rendszer (FADN)?
14127/16 ea/kz 1 DGG 2B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 8. (OR. en) 14127/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 8. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 13265/16 Tárgy: FIN
A MAGYAR TESZTÜZEMI INFORMÁCIÓS RENDSZER. Keszthelyi Szilárd
A MAGYAR TESZTÜZEMI INFORMÁCIÓS RENDSZER Keszthelyi Szilárd Mi is az a tesztüzemi rendszer? 1. Önkéntes, anonim adatszolgáltatás 2. Az EU-ban 1965, Magyarországon 1997 óta működik 3. 27 tagországban 6
A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára
A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk
A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok
A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok Szentirmay Zoltán főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó Intézet Nonprofit
A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása
6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0545/3. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében
9.5.2016 B8-0545/3 3 2 bekezdés 2. hangsúlyozza, hogy 2013. évi Eurobarométer felmérés szerint az uniós fogyasztók 84 %-a szükségesnek tartja a tej származási helyének feltüntetését, akár tejként, akár
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében
21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;
EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN
EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap
Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:
Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.
Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések
Az EU költségvetése Előadás vázlata Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Általános jellemzők Az országok közötti erőforrás-újraelosztási rendszer legfontosabb fóruma a közösségi költségvetés.
A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály
A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály KAP ÚJ CÉLKITŰZÉSEI 1. Életképes élelmiszertermelés: a mezőgazdasági jövedelmek
VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA
VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat
VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 17.7.2012 2011/0177(APP) VÉLEMÉNYTERVEZET a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság részére
I. A felfedési kockázat mérése és a mikroadatokhoz való hozzáférés jövője II. Paraadatok használata a rugalmas (responsive) mintavétel során
Magyar Statisztikai Társaság Gazdaságstatisztikai és Nemzetközi Statisztikai Szakosztálya Magyar résztvevők az ISI (58.) dublini konferenciájáról I. A felfedési kockázat mérése és a mikroadatokhoz való
1. el adás. Tények, fogalmak: GDP. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem
Tények, fogalmak: GDP Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Elérhet ség Mivel foglalkozik a makroökonómia? izabella.kuncz@gmail.com 221.1 szoba Fogadóóra: szerda 13.4015.10 Tankönyv
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság
S atisztika 2. előadás
Statisztika 2. előadás 4. lépés Terepmunka vagy adatgyűjtés Kutatási módszerek osztályozása Kutatási módszer Feltáró kutatás Következtető kutatás Leíró kutatás Ok-okozati kutatás Keresztmetszeti kutatás
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013 1 Munkatermelékenység és GDP/fő, 2011 Forrás: OECD 2 Vállalati sokféleség és
Aktuális témák a nemzetközi statisztikai fórumokon. Bagó Eszter
Aktuális témák a nemzetközi statisztikai fórumokon Bagó Eszter SNA 2008 Külkereskedelmi statisztika A Stiglitz jelentés utóélete Európa 2020 SNA 2008 Az ENSZ Statisztikai Bizottsága februári ülésén elfogadta
Az EU kohéziós politikájának 25 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI
Az EU kohéziós politikájának 25 éve (1988-2013) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI A kohéziós politika jelentősége Olyan európai közjavakat nyújt, amit a piac nem képes megadni
A hazai kkv-k versenyképességének egyes összetev i nemzetközi összehasonlításban
A hazai kkv-k versenyképességének egyes összetev i nemzetközi összehasonlításban Hazai kkv-politika Értékelés és lehetséges kitörési pontok M helymunka 2010. március 27. Némethné Gál Andrea Modern Üzleti
Új változatelemzési útmutató a közép-kelet-európai régióban:
MaSzeSz XII. Országos Konferencia Megvalósított csatornázási és szennyvíztisztítási beruházások értékelése Új változatelemzési útmutató a közép-kelet-európai régióban: DCCC módszer (Dynamic Cost Comparison
ipar tekintetében. Az empirikus kutatások rendelkezésére álló adatok mennyiségének újra felmerült a nemzetközi szakirodalomban
485 BEVEZETÉS - ( országok számára, ahol még mindig jelen- foglalkoztatottságban, illetve az exportban. - - kulcseleme lett az úgynevezett strukturális átalakulás paradigmájának (Chenery - - ipar tekintetében.
A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből
A Közös Agrárpolitika reformja a Lehet Más a Politika szemszögéből Szabó Rebeka LMP, Mezőgazdasági bizottság KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK - VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM A KAP jelentősége
ÉPÜLETENERGETIKAI CIVIL AKADÉMIA
ÉPÜLETENERGETIKAI CIVIL AKADÉMIA Dr. Maráczi Zsolt Társaság a Lakásépítésért Egyesület, ügyvezető elnök EU-források felhasználása az energia hatékony lakásberuházásoknál a 2014-2020 közötti időszakban
0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés
0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként
Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan
Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Dr. Dernóczy-Polyák Adrienn PhD egyetemi adjunktus, MMT dernoczy@sze.hu A projekt címe: Széchenyi István Egyetem minőségi kutatói utánpótlás nevelésének
Lakásépítések ösztönzési lehetőségei a as programozási időszakban
Önkormányzati lehetőségek a 2014-2020-as időszak uniós forrásainak felhasználásában fenntartható településfejlesztés, energiahatékony építés és felújítás Dr. Maráczi Zsolt Társaság a Lakásépítésért Egyesület,
Orvosi szociológia (1. szeminárium) KUTATÁSMÓDSZERTAN
Orvosi szociológia (1. szeminárium) KUTATÁSMÓDSZERTAN (Babbie) 1. Konceptualizáció 2. Operacionalizálás 3. Mérés 4. Adatfeldolgozás 5. Elemzés 6. Felhasználás KUTATÁS LÉPÉSEI 1. Konceptualizáció 2. Operacionalizálás
Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó
KAP Közvetlen támogatások 2014 után Február Papp Gergely. Agrárgazdasági Kutató Intézet
KAP 2014-2020 Közvetlen támogatások 2014 után 2013. Február 22-23. Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet www.aki.gov.hu a közvetlen kifizetések új rendszere támogatások progresszív csökkentése és
VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Döntési Alapfogalmak
Vállalkozási VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Illés B. Csaba Előadó: Dr. Gyenge Balázs Az ökonómiai döntés fogalma Vállalat Környezet Döntések sorozata Jövő jövőre vonatkozik törekszik
A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Omnibusz 2003/08. A kutatás dokumentációja. Teljes kötet
A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Omnibusz 2003/08 A kutatás dokumentációja Teljes kötet 2003 Tartalom BEVEZETÉS... 4 A MINTA... 6 AZ ADATFELVÉTEL FŐBB ADATAI... 8 TÁBLÁK A SÚLYVÁLTOZÓ KÉSZÍTÉSÉHEZ...
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó
Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó Dr. Fellegi Miklós PhD BGE PSZK Vigvári András Közpénzügyi Műhely Az önkormányzati gazdálkodás aktuális problémái Kutatói Napok: Alkalmazott tudományok
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana A kutatás az megbízásából készült. MKT 53. Közgazdász vándorgyűlés 2015. szeptember 4. Előadó: Virovácz Péter Századvég Gazdaságkutató
A HAND SZÖVETSÉG javaslatai a Fenntartható Fejlődési Célok kapcsán a nemzetközi fejlesztés és a szakpolitikai koherencia területén
A HAND SZÖVETSÉG javaslatai a Fenntartható Fejlődési Célok kapcsán a nemzetközi fejlesztés és a szakpolitikai koherencia területén Magyarország és a Fenntartható Fejlődési Célok Javaslatok a hazai megvalósításhoz
VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS
VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON
ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON
Sertéstartó gazdaságok eszközellátottságának
GAZDÁLKODÁS Sertéstartó gazdaságok eszközellátottságának - - - - - - - - - - - Sertéstartó gazdaságok eszközellátottságának vizsgálata 583 BEVEZETÉS - folyamataiban. További kihívást jelentett Unióhoz
A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)
C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak
A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes
A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 26. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0231 (COD) 11483/16 ADD 3 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. július 22. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:
8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.19. COM(2015) 545 final 8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2015. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS HU HU Tekintettel: az Európai
Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve
Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum
A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága
Uniós források és hatásuk -- mennyiségek és mérési lehetőségek Major Klára. HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ
Uniós források és hatásuk -- mennyiségek és mérési lehetőségek Major Klára Uniós források elosztása HATÁSVIZSGÁLAT MÓDSZERTANI KIHÍVÁSAI Mi a hatásvizsgálat? Hatásvizsgálat: jellemzően olyan vizsgálatok,
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2658-06/3 Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján
4. el adás. Hosszú távú modell: szerepl k, piacok, egyensúly II. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem
Hosszú távú modell: szerepl k, piacok, egyensúly II. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Jöv héten dolgozat!!! Mit tudunk eddig? Hosszú távú modell Mit csinál a vállalat? Mit
Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei
Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,
Adatelemzés Excellel és SPSS-sel
Adatelemzés Excellel és SPSS-sel NEDELKA ERZSÉBET Tartalom 1. Adatgyűjtés 2. Gazdaság és növekedés 3. Kereskedelem 4. Versenyképesség 5. Excel adatelemzés modulja 6. SPSS alapjai Adatgyűjtés, szakirodalom
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az élelmiszer-gazdaság társadalmi- gazdasági szerkezetének változásai és
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
Dr. Halm Tamás. 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi
Az Európai Unió pénzügyei Dr. Halm Tamás 2014. május 8. Források: dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Főiskola) és dr. Hetényi Géza (Külügyminisztérium) prezentációi Éves költségvetések és több éves
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 27.5.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (43/2011) Tárgy: Az Ír Köztársaság képviselőházának (Dáil Éireann) indokolással ellátott véleménye a közös konszolidált
Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon!
2013. június 15., szombat 10:51 (NAPI) Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát
9645/17 ac/ms 1 DG E 1A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 24. (OR. en) 9645/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. május 23. Címzett: a delegációk ENV 540 FIN 326 FSTR 42 REGIO 62 AGRI 286
Iskolázottság és szubjektív jóllét
Iskolázottság és szubjektív jóllét Budapest, 2017. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja,
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.
Nemzetgazdasági teljesítmény mutatói
Nemzetgazdasági teljesítmény mutatói A nemzetgazdasági össztermelés és a halmozódás problémája. A GDP pontos értelmezése, különbözõ megközelítései. A GDP nagysága és felhasználása Magyarországon. További
EUROBAROMETER PARLAMÉTER: ÉVI REGIONÁLIS ELEMZÉS AZ EURÓPAI PARLAMENT MEGÍTÉLÉSE MAGYARORSZÁGON EU28 ORSZÁGOS RÉGIÓK
PARLAMÉTER: 2015. ÉVI ORSZÁGOS RÉGIÓK 1 PARLAMÉTER: 2015. ÉVI MÓDSZERTANI MELLÉKLET: AZ EUROBAROMÉTER-EREDMÉNYEK E Az alábbi elemzés az Európai Parlament Eurobarométer-felmérésein alapul. Az Eurobarométer-felmérések
Tájékoztatás a SPARK programról
Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján
A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján Kovács Eszter, Bela Györgyi Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem, Gödöllő,
Költség-haszon elemzési ajánlások a közigazgatásnak. dr. Antal Tímea - Sántha Zsófia március 05.
Költség-haszon elemzési ajánlások a közigazgatásnak dr. Antal Tímea - Sántha Zsófia 2019. március 05. Tartalom Versenyképességi tényezők - közigazgatás Globális versenyképességi index 10+1 speciális közigazgatási
Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok
Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június
1. el adás. Tények, fogalmak: GDP. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem
Tények, fogalmak: GDP Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Elérhet ség izabella.kuncz@gmail.com E.221.1 szoba Fogadóóra: csütörtök 15.3017.00 Tankönyv Feladatgy jtemény Szabó-Bakos
Témakörök. Elmélet. Elmélet. Elmélet. Elmélet. Elméleti megközelítések Gyakorlati példák. Mit mérnénk? Miért szeretnénk mérni?
Témakörök Gazdasági szabályozás. hét A szabályozás hatékonysága ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék i megközelítések Gyakorlati példák Kutatási eredmények Készítette: Valentiny Pál A tananyag a Gazdasági
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján
Bevezetés Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Dr. Finta István A vidéki területek fejlesztésének sajátosságai (a területfejlesztéstől részben
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.30. COM(2017) 150 final 2017/0068 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2017-es
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK BWP. 2000/5 A külföldi működőtőke-beáramlás hatása a munkaerő-piac regionális különbségeire Magyarországon FAZEKAS KÁROLY Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi
fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca
kibocsátás Árupiac fogyasztás beruházás munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet Tőkepiac tőkekínálat KF piaca megtakarítás beruházás magatartási egyenletek, azt mutatják meg, mit csinálnak a
10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 7. (OR. en) 10451/16 ADD 1 PV/CONS 35 ECOFIN 633 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. június 17-én Luxembourgban tartott 3475. ülése
OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia Szakmai felelős: Varga Júlia június
OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,
KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet
KAP-reform AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, 2011.02.25. Papp Gergely papp.gergely@aki.gov.hu Agrárgazdasági Kutató Intézet www.aki.gov.hu Mi a Közös Agrárpolitika (KAP)? A KAP olyan működő közösségi politika,
Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.25. COM(2013) 159 final 2013/0087 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a közvetlen kifizetésekre a 2013-as naptári év vonatkozásában alkalmazandó
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 8.12.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (30/2010) Tárgy: A Litván Köztársaság Parlamentjének (Seimas) indokolással ellátott véleménye a közös agrárpolitika keretébe
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 21.6.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a litván parlament indokolt véleménye a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében