ERDÖFELTARASI-MŰSZAKI SZAKÜLÉS
|
|
- Karola Lukács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 kák racionalizálása kizárólag számos tényező és körülmény alapos ismeretében, műszaki és közgazdasági elemzés felhasználásával, a kapcsolódó műveletek feltételezhető fejlesztésének ismeretében képzelhető el. Meg kell keresni a legkedvezőbb összefüggést a rakodók forgalma, a rakodóterület nagysága, illetőleg a főbb méretek között. Foglalkozni kellene a választékok számának csökkentésével, illetőleg tájegységek szerinti csoportosításával. Jobban kellene programozni az odaés elszállítás ütemét. Fokozni kellene a fakitermelés koncentrálását, s rendezni kell az anyagmozgatási technológia alapvető kérdéseit. Dr. Káldy József előadásában felhívta a figyelmet a kérgezési feladatok jelentős növekedésére, melynek mennyisége 5 év alatt meg fogja közelíteni az 1 millió köbmétert. A kézi kérgezésnek nemcsak időszükséglete, hanem munkabér igénye is nagy. Jelentős feladat tehát a kérgezés gépesítésének megoldása, megfelelő gépek kialakítása vagy beszerzése. Ezt megelőzően a kutatásnak tisztáznia kell azokat a követelményeket, amelyeket Magyarországon a kérgezőgépekkel szemben támasztanunk kell. Meg kell továbbá határozni a kérgezés helyét, idejét, a teljesítmény igényét, a szükséges munkáslétszámot, a munkaszervezetet, a gépek üzemelési mutatóit, a gépi munka követelményeit, továbbá a géptípusokat, melyek leginkább alkalmasak a hazai feladatok megoldására. Elsőrendű követelmény, hogy a megválasztott gép beilleszthető legyen a fakitermelés gépsorába. Mivel az anyagmozgatás költségei igen magasak, célszerű ha tőhöz közel történhetik meg a durvakéreg eltávolítása, tehát erdei rakodón. A kéreg eltávolítása a száradást is meggyorsítja, így 30%-os súlycsökkenés következik be. A friss kéreg eltávolítása könnyebb is és növeli a teljesítményt. A géptípusoknak jól mozgathatóknak kell lenniök, hogy rakodóról rakodóra könnyen lehessen szállítani. Az ezirányú kutatások még nem nyertek befejezést. Az eddig alkalmazott, illetőleg könnyen beszerezhető gépek közül az Egri", a Dobos" és a finn VK 16 típusú kérgezőgépek általában megfelelnek feladatainknak. Danszky István előadásában az erdőművelési munkák gépesítésének kérdésével foglalkozott. A következő 5 éves terv erdőművelési feladataihoz szükséges erő- és munkagépek típusának és mennyiségének meghatározása összetetten műszaki, biológiai és gazdasági jellegű feladat volt. Nevezetesen: meg kellett határozni azokat az erdőtechnikai követelményeket, amelyeket a gépeknek feltétlenül ki kell elégíteniök a biológiai és a gazdaságossági követelmények mellett. Ennek érdekében egyértelműen rögzítést nyertek az egyes genetikai talajtípusokon szükséges talaj előkészítési módok. Az erő- és munkagépek tipizálásának lehetősége érdekében egységesíteni kellett az erdősítések sortávolságát. Palócz József a Gépesítési Szakosztály vezetője ERDÖFELTARASI-MŰSZAKI SZAKÜLÉS Az erdőfeltárási-műszaki szakülés az erdőgazdasági építési tevékenység szerepével és jelentőségével foglalkozott a műszaki fejlesztésben. Az elhangzott előadások több vonatkozásban megállapították, hogy az erdőgazdálkodás területén is alapvető feladat a műszaki fejlesztés, amely jelentős mértékben építési tevékenységgel függ össze. A szakülés bevezető előadásában Bogár István elsőnek is hangsúlyozta, hogy az erdőgazdálkodás fejlesztése területén változatlanul súlyponti kérdésnek kell tekinteni az erdőterületek feltáró hálózatának fokozott ütemű továbbépítését. A II. ötéves tervidőszakban összesen 600 km hosszú erdőgazdasági szállító pálya megépítése szerepelt a tervben. Ezt a célt 88%-ban sikerült elérni. A 88%-os
2 mennyiségi teljesítéssel szemben többleteredményként áll az elkészült pályahoszszak burkolatának minőségváltozása: bitumennel lezárt, különböző pályaszerkezetű, korszerű burkolatok a megépült összes burkolat 61%-át teszik ki, a tervidőszakot megelőző évek 0%-ával szemben. A III. ötéves tervidőszakban az erdőgazdaságokkal egyeztetett beruházási tervek alapján 845 km feltáró pályahossz megépítése szerepel a céljaink között. Az építési feladat teljesítése mellett a szakülés bevezető előadása az erdőfeltárási munkák hatékonyságának és továbbfejlesztésének három kiemelt aktuális kérdésére mutatott rá: A feltárási munkák előrehaladottsága, a beruházások gazdaságosságának vizsgálata, az erdőgazdálkodás szükségszerű fejlesztése a.távlati tervezés körének kiszélesítését követeli meg; - korszerűbb anyagmozgatási technológiák és a gépi szállítóeszközök alkalmazási lehetőségeit és gazdaságosságát az eddigieknél fokozottabb mértékben kell vizsgálni; a feltáró hálózat távlati tervezésének az erdőgazdasági MÁV rakodóhelyek jövőbeni helyzetéből kell kiindulnia, e kérdést újabban a vasúti kapacitás bővítésére irányuló KPM elgondolások egyre élesebben felvetik. Cornides György hozzászóló előadása az erdőfeltárás távlati tervezésének továbbfejlesztésére tett javaslatot: a feltárási alaptervek építési ütemtervének egyszerűbb verziója helyett a jövőben erdőgazdaságonként 10 éves, ún. erdőgazdasági műszaki tervek"-et kíván készíttetni. Ezen tervek legfontosabb része egy közös fahasználati-útépítési terv, amely azonos 10 éves időszakra rögzíti az erdőgazdaság egész területére az eddig az egyes üzemtervekben egymástól függetlenül és különböző időszakokra megállapított fatermelési előírásokat, továbbá a feltárási tervek jelenleg ugyancsak más területre készülő és más időtartamra szóló útépítési ütemezést. Az erdőgazdasági műszaki tervek" a közös fahasználatiútépítési előírásokon kívül tárgyalnák az erdőgazdaság területére vonatkozó műszaki fejlesztési irányelveket a szükséges intézkedésekkel, a konkrét fatermelési előírásokra támaszkodva tartalmaznának gépi-energia, épülettelepítési, általános munkaerő irányterveket, továbbá állóeszközleltárt fenntartási tervvel, valamint a tervidőszakra vonatkozó fontosabb gazdasági számításokat. A tervnek feltétlenül tartozéka lenne az erdőgazdaság egész területét ábrázoló, a tervfeladatokat feltüntető 1 : es áttekintő térkép is. Jáhn Ferenc előadása a korszerű közelítő eszközök és módszerek alkalmazásának lehetőségeit elemezte. A hegyvidéki erdőgazdaságok területén a terepadottságok folytán az egyes anyagmozgatási szakaszok közül a legtöbb problémát és egyúttal a legnagyobb költséget a közelítés okozza. Ezen belül kell a legnagyobb szervezettséget biztosítani. Mivel a domborzati viszonyok befolyásolják döntően a közelítési eszközök és módszer megválasztását, a vágásterületeket három csoportba sorolta: enyhe (0 20%), közepes (21 35%), meredek lejtésű (36% felett). Ezen kategóriákon belül megadta a ma rendelkezésre álló közelítőeszközök figyelembevételével a közelítési munkák korszerű és gazdaságos végrehajtásának lehetőségeit. A felsorolt százalékok azonban nem képeznek éles határokat az eszközök és módszerek kiválasztásában, mivel a talaj állapota és egyéb helyi tényezők alapján az jelentősen megváltozhat. Dr. Herpay Imre hozzászólásában az erdőgazdasági utak és a közúti szállítójárművek viszonyát vizsgálta. A pálya és a jármű között dialektikus a kapcsolat. Az anyagmozgatás egészének komplex gazdaságossági vizsgálata döntheti el, hogy csak földutakat építsünk és terepjáró járműveket használjunk-e, vagy minden utunk időjárás-biztos pályaszerkezettel készüljön és nagy raksúlyú, gyorsjáratú
3 járművekkel dolgozzunk, illetve milyen legyen az arány a föld- és burkoltutak között. A járművek fejlesztésénél két irányzattal kell számolni: egyrészt az ún. hosszúfás.anyagmozgatás járműveinek, másrészt a távolsági szállítások jelenleginél nagyobb raksúlyú tehergépkocsijainak az alkalmazásával. Hozzászólásának néhány érdekes megállapítása: a jelenlegi és a fejlesztés során várható járművek az erdőgazdasági utakon a mostanitól eltérő kanyarulati viszonyokat, vagy többletszélesítést nem igényelnek ; a traktorok sebessége ugyan kb. fele a gépkocsikénak, de minimális burkolat-vastagságot igényelnek, és ezért bizonyos körülmények között gazdaságosak lehetnek; valamennyi egyedül közlekedő gépkocsi 6% emelkedőben is vonóerő felesleggel rendelkezik, ezért megfontolandó a pótkocsival való kiegészítésük; nagyobb raksúlyú gépkocsikkal elérhető előnyök mérlegelése során figyelembe kell venni a szükségessé váló burkolat-vastagítások többletköltségét; a meglevő útpályák megerősítése lényegesen költségesebb, ezért a feltáró hálózat fejlesztése során kell biztosítani a megfelelő pályaszerkezetet és vastagságot. Fritsch Antal a közhasznú és erdőgazdasági üzemi szállítások jelen és várható helyzetét tárgyalta. A MÁV kapacitásának növelése érdekében körzeti állomási rendszert kíván megvalósítani, ahová a felfuvarozás mintegy 40 km-es körzetből közúton fog történni. Ennek megvalósítása a magas beruházási hiteligény miatt csak folyamatosan és hosszú idő alatt történhet. A MÁV első lépcsőként ezért a kisforgalmú állomások napi forgalom 3 vasúti kocsit nem halad meg áruforgalmának megszüntetését tervezi. A feladóállomások számának csökkentését az utóbbi években saját üzemi érdekből az erdőgazdaságok is kezdeményezték, mégis a KMP-tervezet alapos tárcaszintű egyeztetésére van szükség. A gazdaságtalan szállítások csökkentésével kapcsolatban meg kellene vizsgálni, megérett-e már a helyzet arra, hogy a fuvarkassza teljes vagy részbeni megszüntetésével rátérjünk a leadóállomási árak helyett a feladóállomási árakra. A gépkocsiszállításokkal kapcsolatban szükséges a saját gépkocsiparknak felfuttatása oly mér bekig, hogy az az erdőgazdasági üzemi szállítási feladatok 70%-át tudja ellátni a jelenlegi 55 helyett. Olyan tehergépkocsikat kell beszerezni, amelyek a sajátos erdőgazdasági viszonyok között megfelelnek a vonóerő, meghajtás, raksúly és rakterűiét nagysága szerint is. El kell látni őket önfelterhelő berendezéssel és tipizálni kell az erdőgazdasági üzemi gépkocsiállományt. Andor József az erdőgazdasági MÁV feladóállomási rakodások koncentrálásának szükségességével és jelentőségével foglalkozott. A 348 db erdőgazdasági MÁV rakodó 84,2%-a a m 3 /év átrakási forgalmat sem éri el. Koncentrálásukat sürgeti a kis munkamennyiségek gépesíthetetlensége, a kézi felterhelés nagyfokú fizikai igénybevétele és balesetveszélyessége, a fagyártmányüzemek célszerű telepítése, a szociális igények fokozottabb kielégítése, a központi felkészítő helyek (manipulálás) kialakítása. Az elmondottakat a Délzalai Állami Erdőgazdaság területén előrehaladott állapotban levő rakodóösszevonások ismertetésével támasztotta alá. A magasépítések területén a bevezető előadás az igen szerteágazó beruházási igények közül fontosságuk és nagyságrendjük alapján hat csoportot alakított ki, amelyek megoldásóra a lehetőséghez képest az erőforrásokat koncentrálni kell. Az erdőgazdasági gépesítésnek építési feladatai közül az elmúlt tervidőszakban 7 gépjavító üzem problémája a legalapvetőbb igények biztosításával megoldó-
4 dott, ennek ellenére jelenleg még 10 erdőgazdaság nem rendelkezik megfelelő gépjavító üzemmel. A jelen tervidőszakban 4 gépjavító üzem megépítése, illetve nagyobb bővítése szerepel a feladataink között. Az erdészetekhez kihelyezett gépek és egyéb járművek gazdaságos üzemeltetése a karbantartási munkák gyors és helybeni elvégzését igényli. A közeljövő feladata a gépesített erdészetek területén gépkarbantartó műhelyek létrehozása. Az erdőgazdasági fagyártmányüzemek 85%-a termelési, baleset- és munkásvédelmi, szociális szempontból nem felel meg az érvényben levő előírásoknak. A hiányosságok felszámolása komoly építési beruházási hiteligénnyel jár, ugyanakkor a beruházás kigazdálkodásának lehetősége a korszerűtlen alkalmi épületekben önmagától kifejlődött termelési szint után ma már nem, vagy csak csökkentett miértékben áll fent. Előzetesen tisztázni kell a kész fagyártmányválasztékok jövőbeni felhasználási igényét, meg kell vizsgálni a szétszórt, kis kapacitású, gazdaságtalan telepítésű fagyártmány üzemek célszerű összevonási lehetőségét. Az erdőgazdasági központok elhelyezése hat új székház, valamint az utóbbi években végrehajtott kisebb székházbővítések után általánosságban nem rossz. A lehetőségek reális felmérése szerint saját erőből új erdőgazdasági székház építésével a közeljövőben számolni nem lehet. Több, egy helyen jelentkező beruházási cél koordinálása, ebből származó beruházási költségcsökkentés, illetve hozzájárulás szolgálhat csak alapul a tervidőszak során újabb erdőgazdasági irodaépület-beruházás elindításához. A lakásellátás fejlesztése, elsősorban az erdészetek területén, fontos célja az erdőgazdálkodás fejlesztésének. Az új lakásépítéseknek az erdőterületek szakember-ellátottságát kell biztosítaniuk. Az elmúlt tervidőszakban 451, a jelen tervidőszakban 478 új lakás épült, illetve terv szerint fog megépülni az erdőgazdaságok részére. A villamosítás és vízellátás fejlesztése továbbra is fontos kérdés. Az erdészeti központoknak az országos villanyhálózatba történő bekötése befejeződött ig valamennyi önálló erdészeti település hálózati áramot fog kapni gazdaságos és reális megvalósíthatóság esetén. A villamosítást nyomon követi szükség szerint a. vízellátás korszerűsítése. Az állandó jellegű munkásszállások szükséges korszerűsítése és kiegészítése a tervidőszak során jelentős építési feladat. Az erdőgazdaságokkal történt tervegyeztető tárgyalások alapján 36 munkásszállás korszerűsítését kell végrehajtani. Gondosan megvizsgálandó kérdés, vajon a munkahelyre történő oda-vissza szállítás nem nyújt-e elfogadhatóbb és célravezetőbb megoldást a munkásszállásokkal biztosítható lehetőségeknél. Barcsay László hozzászóló előadásában az új gépjavító üzemek időszerű tervezési kérdései közül néhány érdekes gondolatot és problémát vetett fel: nincs a hatóságok és szakfelügyeleti szervek által elfogadott tárca-tervezési irányelv; megoldandó feladat a létesítendő üzemek igényeinek egyértelmű megfogalmazása; az eddigi tapasztalatok szerint a szükségleteknek megfelelően bizonyos nagyságrendi osztályok alakultak ki a megépült gépjavító üzemek között, ennek a kategorizálásnak alapján célszerű az irányelveket kidolgozni. A meglevő gépjavító üzemek legégetőbb hiányosságai között a beérkező gépjárművek mosását és szervizét biztosító igények kielégítését vetette fel. Az erdészeti gépkarbantartó műhelyek a fejlesztési lehetőségeket is figyelembe vevő egységes iránytervek alapján épüljenek. Az építési feladat: gyors és ésszerű megépíthetőség lehetőleg típusszerkezetekkel, kis kiviteli költség, könnyű elhelyezhetőség.
5 Ernyey László a műszaki teendők közül az erdészeti települések magasépítési létesítményeinek telepítési problémáira hívta fel a figyelmet, ezzel kapcsolatban kifejtette: a magasépítési beruházásokat épp oly tervszerűvé és gazdaságilag megalapozottá kell tenni, mint ahogy az az erdőfeltáró hálózat kiépítése vonalán már gyakorlattá vált. Ezáltal nemcsak kedvezőbb munkafeltételeket tudunk biztosítani, hanem a beruházások hatékonyságát is jelentősen fokozhatjuk. Foglalkozott a szakülés az állóeszközök rendszeres és tervszerű állagvédelmével is. Az 1966/67. gazdasági évben az erdőgazdaságok is rátérnek az állóeszköz gazdálkodás új rendjére. Fokozódni fog e téren is az erdőgazdaságok önállósága, biztosítani kell az állóeszköz állomány fenntartásának megalapozott, hatékony, vállalati elhatározáson alapuló elvégzését, így nőni fog az erdőgazdaságok felelőssége is. E gondolathoz kapcsolódott Hajak Gyula hozzászóló előadása, amelyben a tervszerű állóeszköz gazdálkodás szükségességét fejtegette és annak megvalósítására a magasépületek és erdei utak vonatkozásában konkrét javaslatot tett. A javaslat fontosnak tartja az erdőgazdálkodás számára hasznos és megtartandó állóeszköz állomány állagának műszaki felvételét és egyedi értékelését. Épületek esetében lebontandó-elavult, ideiglenesen fenntartandó és véglegesen fenntartandó épületkategóriákat állít fel. A fenntartási munkákat ezek alapján kell ütemezni, sőt az értékelés eredményét a beruházási terv összeállítása során is figyelembe kell venni. Utak esetében a fenntartási munkákat a termelési és anyagmozgatási tervek függvényében, az utak műszaki állapota alapján kell megállapítani. Javasolja fenntartási munkák területén is a távlati tervezés érvényre juttatását, vagyis valamennyi erdőgazdaságnak 1970-ig el kellene készítenie állóeszköz gazdálkodási tervét, amely a beruházásokhoz hasonlóan a teendőket egy tervidőszakon belül előre meghatározná. Az erdőfeltárási-műszaki szakülés befejező része a házilagos építési tevékenység szerepével foglalkozott az erdőgazdasági építési munkák végrehajtásában évtől az erdőfeltárás vonalán 100%-ban saját vállalkozású építés folyik, magasépítés vonalán a nagyobb volumenű, egy erdőgazdaság területén esetenként jelentkező beruházások, valamint a speciális szakipari munkát igénylő építkezések kivételével úgyszintén. Az erdőgazdaságok kivitelezési feladatát jelen tervidőszak során 70 millió Ft mélyépítési és 40 millió Ft magasépítési beruházás határozza meg. A fenntartási munkák majdnem teljes egészét házilagos úton kell elvégezni. A házilagos építési tevékenység indokoltságát hozzászólásában dr. Ecsedy Sándor fejtegette. A korszerű erdőgazdálkodáshoz szükséges épület és építmény beruházási és fenntartási munkák végrehajtása a kivitelezővel szemben különleges követelményeket támaszt. Ez a körülmény az idegen kivitelezőnek szervezeti felépítése, más jellegű felkészültsége és a munkahellyel szemben támasztott igénye, valamint a munkák volumene tekintetében nem felel meg. Ennek következménye, hogy az erdőgazdasági építési munkák vállalásától idegenkednek,.a kivitelezés során a határidőket és a költségvetés értékét tartani nem tudják, az elvégzett munka minősége pedig legtöbb esetben kifogásolható. Ezen indokok irányították az erdőgazdaságokat a kivitelezési munkák saját kezelésbe vételére,.annak eredményes voltát az elmúlt tervidőszakban egyre növekvő éves építési volumen ellenére a kivitel végrehajtásának gazdaságossága és minőségének javulása bizonyítja. Egyértelműen így a fejlesztés iránya: továbbra is arra kell törekedni, hogy építőipari részlegét minden erdőgazdaság tovább fejlessze, beleértve a korszerű, de az éves építési volumenhez képest nem túlméretezett géppark biztosítását is. Bogár István az Erdőfeltárási Szakosztály vezetője
Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata
Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Magyar Vasút 2018 Konferencia 2018. szeptember 13. New York Palace The Dedica Anthology Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Tartalom Jelenlegi
A MÁV FKG Kft. jövőképe
Biztonság Megbízhatóság Hatékonyság A MÁV FKG Kft. jövőképe Sejkóczki András, műszaki üzletágvezető MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. XVII. Pályafenntartási konferencia MÁV FKG Kft. bemutatása
Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre
Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések
Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben
Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:
Sertéstartó telepek korszerűsítése VP
Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a
Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék. 1. fólia
Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék 1. fólia Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék 2. fólia 3. fólia Külső anyagmozgatás elemei Szállítás. közúti, vasúti, vízi, légi,
Anyagmozgatás és gépei. 1. témakör. Egyetemi szintű gépészmérnöki szak. MISKOLCI EGYETEM Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék.
Anyagmozgatás és gépei tantárgy 1. témakör Egyetemi szintű gépészmérnöki szak 2006-07. II. félév MISKOLCI EGYETEM Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék
Anyagmozgatás és gépei. 1. témakör. Egyetemi szintű gépészmérnöki szak. MISKOLCI EGYETEM Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék.
Anyagmozgatás és gépei tantárgy 1. témakör Egyetemi szintű gépészmérnöki szak 2004-05. II. félév MISKOLCI EGYETEM Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék
Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához
9/2009. (IV. 28.) rendelet 1. számú melléklete Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához Az előkészítés, a kivitelezés, az üzembe helyezés, az elkészült létesítmény működtetése
Az öntözés tízparancsolata
1. Az öntözés - mint vízgazdálkodási kategória - a víz hasznosításának egyik módja, egyben az adott helyen rendelkezésünkre álló víz felhasználásának egyik eszköze és az adott (vízgyűjtő)terület vízháztartásának
Áruszállítási módok részaránya az Európai Unión belül (1990): Közúti szállítás 75%, Vasúti szállítás 17%, Vízi szállítás 8%.
5. ELŐADÁS ÁRUSZÁLLÍTÁS A GLOBÁLIS LOGISZTIKÁBAN Áruszállítási módok: Közúti áruszállítás, Vasúti áruszállítás, Vízi áruszállítás, Légi áruszállítás, Csővezetékes áruszállítás, Kombinált áruszállítás.
5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK
5. Témakör A méretpontosság technológiai biztosítása az építőiparban. Geodéziai terv. Minőségirányítási terv A témakör tanulmányozásához a Paksi Atomerőmű tervezési feladataiból adunk példákat. TARTALOMJEGYZÉK
VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016
VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 (Jelen információk tájékoztató jellegűek, az Egyesület munkatársainak információi alapján kerültek összeállításra!) VP1-1.1.1-16 Agrárgazdálkodási
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) 1.1 Közlekedési alapfogalmak 1.2 Közúti közlekedés technikai elemei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.
Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti
Termelési logisztika tervezése
Termelési logisztika tervezése Anyagáramlás tervezése: Raktárak, üzemek elhelyezésének tervezése. Az anyagáramlási utak minimálisra adódjanak. A kapcsolódás az anyagmozgató rendszerekhez a legkedvezőbb
VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.
VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van
Szerkezetek szállítása
Szerkezetek szállítása Eloregyártott szerkezetekbol történo építés esetén a gyártás és a szerelés térben és idoben elkülönül egymástól. A két muveletet a szállítási folyamat köti össze. A szállítási feladatot
AZ ERDŐFELTÁRÁS ORSZÁGOS ADATAI
630*385 AZ ERDŐFELTÁRÁS ORSZÁGOS ADATAI 1966-1988 BOGÁR ISTVÁN Az erdőfeltárás a tárgyalt időszakban tovább fejlődött, 3011 M Ft értékű beruházás valósult meg, 1473 millió Ft állami finanszírozással. Ebből
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Az új gazdasági év tervezésénél egy vállalat marketing munkatársat kíván foglalkoztatni. A marketinges alkalmazásának feltételei során meg kell határozni a feladatokat. Fogalmazza meg a leendő
Települési ÉRtékközpont
TÉR Települési ÉRtékközpont Lajosmizse Város Önkormányzata településüzemeltetési és -fejlesztési program kidolgozása KÉPZÉS Stratégiák szerepe 2009. A közpolitika fogalma Közpolitika: az aktuálpolitika
Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében
41. Útügyi Napok Balatonfüred 2016. szeptember 21-22. Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében Bencze Zsolt Tudományos munkatárs A körforgalom elmélete 1. A főirány sebességcsökkentése
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről
ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata 2010. évi belső ellenőrzési tervéről Az Önkormányzat éves ellenőrzési terv készítési kötelezettségét több jogszabály is előírja: - a költségvetési szervek belső
Az építőipar ismert és ismeretlen veszélyei, a kockázatkezelés alapját képező lehetséges megoldások
Az építőipar ismert és ismeretlen veszélyei, a kockázatkezelés alapját képező lehetséges megoldások Az építőipari tevékenységekre vonatkozó követelményeket, szervezett munkavégzés esetén alapvetően a 4/2002.
Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.
Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi
A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,
PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK
A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról
498 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 8. szám A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány megállapítja a Vidékfejlesztési
54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/6
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Logisztikai módszerek
BME GTK Ipari menedzsment és Vállalkozásgazdasági Tanszék Menedzser program Logisztikai módszerek 1. Anyagmozgatás I. dr. Prezenszki József - dr. Tóth Lajos egyetemi docens egyetemi docens ek - 1. Anyagmozgatás
XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia
XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom
Légsűrítők és kiegészítő rendszerelemek beszerzése fogaskerekű járművekhez
Légsűrítők és kiegészítő rendszerelemek beszerzése fogaskerekű járművekhez Eljárás száma: MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ Budapest, 2017. A beszerzés tárgya, leírása: Az SGP gyártmányú fogaskerekű járműveinken a sűrített
A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN
A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN 1. BEVEZETÉS A vasúti ágazatok műszaki jellemzőinek ismerete és tudatos alkalmazása a tervezésben alapvető szakmai követelmény! Klasszikus vasutak hegyvidéki
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17-én tartandó rendkívüli ülésének 2. számú A költségvetési intézmény alapításáról szóló előterjesztés megtárgyalása
Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel
MASZESZ SZAKMAI NAP Kis és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzeme Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel 2017.12.05. MÉSZÁROS JÓZSEF Nyírségvíz Zrt. A komposztálást
VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP
VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP Elek István: A közelmúlt és közeljövő szegedi pályás fejlesztései Közelmúlt 2008-2012 Közelmúlt és jelen 2014-2015 1. Füves felületű vágányok ügye 3.820 m ilyen vágány
HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye
HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési
TERMÉKFEJLESZTÉS (BMEGEGE MNTF)
TERVEZÉS ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN (BMEGEGE MGTM) TERMÉKFEJLESZTÉS (BMEGEGE MNTF) 10. Előadás Költségszempontú tervezés 2010/2011 II. félév 1 / 17 Ütemterv 2011. tavaszi félév Hét Előadás 1. Tervezési iskolák,
Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban?
1 fólia Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban? A termelés globalizációja következtében teljesen átalakul a termelő vállalatok struktúrálódása.
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
2015-2018. Község Önkormányzata
Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási
6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje
6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje A közlekedés személyek és tárgyak helyváltoztatása technikai eszközök, berendezések térbeli, földrajzi távolságok leküzdése Földrajzi elhelyezkedés alapján Szlovákia
Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához
19/2005. (XI. 15.) rendelet 1. számú melléklete Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához Az előkészítés, a kivitelezés, az üzembe helyezés, az elkészült létesítmény
FELSŐTÁRKÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ VAGYONGAZDÁLKODÁSI TERVE
FELSŐTÁRKÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ VAGYONGAZDÁLKODÁSI TERVE Felsőtárkány, 2013. március 27. I. TÁRSADALMI KÖRNYEZET: A közszférában is jelentkező folyamatos változások többek között
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező
ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),
ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról
ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére A közútkezelői hatáskörök átruházásáról A 2012. évi XCIII. Törvény megszüntette a jegyző közútkezelői hatáskörét
Minden egyéb esetben a felújítási és pótlási tervet a víziközmű-szolgáltató, a beruházási tervet az ellátásért felelős készíti el.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal VK 1/2014. számú ajánlása a víziközműszolgáltatók és az ellátásért felelősök számára a gördülő fejlesztési tervek összeállításával, elkészítésével kapcsolatban.
2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére
2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 16-i rendkívüli ülésére Tárgy: Támasz Otthonnál szükséges egyéb kivitelezési munkák.
Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja
Egyszerű többség Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Előadó:
FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged
FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. A közlekedés minden szakterületében részt veszünk Kötöttpályás tervezési tevékenységeink Közúti
A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete
A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete azonosító jele neve keretössz ege (Mrd Ft) 1. VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,20 standard Meghirdetve: 2017. 2. VP1-1.2.2-16
FÖLDMUNKA GÉPESÍTÉSI FELADAT géplánc összeállítás
Elvégzendõ Tömegelosztás FÖLDMUNKA GÉPESÍTÉSI FELADAT géplánc összeállítás 12000 m3 1500 m Keresztszelvény 14 m Átlagos töltésmagasság 2 m m (A munkkörülmény szorzók a gépkatalógusnál találhatóak) Talajjellemzõk
A Fagazdasági Műszaki Nap
A Fagazdasági Műszaki Nap Az elmúlt közel két évtized munkájának eredményeként az elkövetkező években jelentősen megnőnek a nyár fakitermelési feladataink. A hazai fejlesztések következtében növekvő papírfaigények
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Belső i terv módosítása Iktatószám: 713-11/2012. A napirend előterjesztője:
A VASÚTI MŰSZAKI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER FELÜLVIZSGÁLATA ÉS FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI MODELLJÉNEK KIALAKÍTÁSA
A VASÚTI MŰSZAKI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER FELÜLVIZSGÁLATA ÉS FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI MODELLJÉNEK KIALAKÍTÁSA DR. HORVÁT FERENC főiskolai tanár 1. BEVEZETÉS KözOP-2.5.0-09-11-2011-0008 sz. projekt: Vasúti műszaki
A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás
A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-
Közlekedés csoportosítása
Közlekedés csoportosítása 1. Tömegszerűség szempontból való csoportosítás: - Közösségi közlekedés - Saját járművekkel megvalósuló közlekedés 2. Jogi szempontból való csoportosítás - Közhasználatú járművekkel
Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2016. április 22. 1 Társadalmi cél Hazánk gazdasági fejlődésének és állampolgárai jólétének
1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00
1. melléklet az 1248/20. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete neve 1. 2. 3. 4. 5. VP1-1.1.1- VP1-1.2.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- Agrárgazdasági képzések
TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor
TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor 2013.06.18 A TPM A TPM a Total Productive Maintenance kifejezés rövidítése, azaz a teljes, a gyártásba integrált karbantartást jelenti. A TPM egy állandó
A budapesti M3 metróvonal rekonstrukciója
A budapesti M3 metróvonal rekonstrukciója XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bükfürdő, 2019. április 9-11. Horváth Róbert ügyvezető Swietelsky Vasúttechnika Kft. 1 Budapesti 3. sz. (Észak
Javaslat a 2013. évi belső ellenőrzési feladatok elvégzésére
Az előterjesztés száma: 46/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Előterjesztő:
ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás
Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 17. Tel/fax: +36-42-784-485 +36-30-743-0130 E-mail: iroda@aquak-kft.hu Műszaki leírás Megrendelő: Újfehértó Város Önkormányzata 4244 Újfehértó, Szent István út 10.
SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás. Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése
SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése GÉPKOCSIFENNTARTÓ LÉTESÍTMÉNYEK A fenntartó létesítmények olyan építmények, amelyek a közúti személy- ás áruszállítás
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására
J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2015-2018. évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső
Intézményirányítási modell javaslat
Aszód Város Önkormányzata Intézményirányítási modell javaslat Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 Kiindulási adatok, információk a team-munka alapján
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére
Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási
A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK
TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS
Pocsaj nagyközség KÖZVILÁGÍTÁS KORSZERŰSÍTÉS MŰSZAKI LEÍRÁS
Pocsaj nagyközség KÖZVILÁGÍTÁS KORSZERŰSÍTÉS MŰSZAKI LEÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK Pocsaj nagyközség közvilágítás korszerűsítés Műszaki leírás - Külzetlap - Műszaki leírás - Korszerűsítéssel érintett terület
Kockázatértékelés a fakitermelésben
Kockázatértékelés a fakitermelésben Az erdőgazdaságban előfordult munkabalesetek száma a sérülések súlyossága szerint, Magyarországon 2002 2006 között: év 3 napon túl gyógyuló nem súlyos csonkolás súlyos
Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32)
Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-98/2016. A rendelet megalkotása minősített szavazattöbbséget
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 39/2004. (XI. 15.) ÖR. sz.
XVII. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA
XVII. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA ÚJ IRÁNYOK A SZENNYVÍZISZAP HASZNOSÍTÁSBAN - AVAGY MERRE MEGYÜNK, MERRE MENJÜNK? Farkas Hilda PhD C. egyetemi tanár Előzmények Magyarország első Vízgyűjtő-gazdálkodási
Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV
Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 5. Előadás Elosztási folyamat A klasszikus elosztási logisztikai rendszer Az elosztási logisztikai rendszer:
MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ
MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés
Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása
Megrendelő: Mérnök: Vállalkozó: ÉB 2018 KONZORCIUM NIF Nemzeti FŐBER Nemzetközi Vasútvillamosító Infrastruktúra Ingatlanfejlesztő és R-KORD Kft. Kft. Fejlesztő Zrt. Mérnöki Zrt. 8086 Felcsút, Fő utca 1106
XI. Határok nélküli partnerség
XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt
A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene
A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene SZARKA ISTVÁN osztályvezető Országos Közúti Adatbank Magyar Közút Kht. MAÚT ÚTÉPÍTÉSI AKADÉMIA 11. A legfrissebb... 1 Statikus teherbírásmérés
VP Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:
BORÁSZAT TERMÉKFEJLESZTÉSÉNEK ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK TÁMOGATÁSA VP3-4.2.2-16 A Felhívás célja hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelőnek minősülő, továbbá a nem mezőgazdasági termelőnek
Pelletgyártási, felhasználási adatok
Construma Építőipari Szakkiállítás Budapest 2011. április 08. Pelletgyártási, felhasználási adatok Pannon Pellet Kft Burján Zoltán vállalkozási vezető Pelletgyár létesítés I. A BERUHÁZÁSI CÉLOK, KÖRNYEZET
Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára
Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat
BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ VEC típusú központi ventilátorok. VEC típusú központi ventilátorok szereléséhez
BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ VEC típusú központi ventilátorok VEC típusú központi ventilátorok szereléséhez A VEC egy olyan elszívó központi ventilátor család, amelyet kifejezetten a különböző lakó- és kereskedelmi
A magyarországi CEF projektek
A magyarországi CEF projektek Thoroczkay Zsolt főosztályvezető Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2014. január 22. Nemzeti Közlekedési Stratégia projektjei Vasúti Közúti A CEF projektek területei Vasúti
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/763-1/2011/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Helyi rendelet alkotása
Szerkezetek szerelési sorrendje
Az elemeire bontott szerkezetek - foleg a magasépületek - többféle sorrendben is összeszerelhetoek. Egyszintes, többhajós épületek esetén a szerelés végezheto a hosszanti tengelyre merolegesen és azzal
Mindent tudni akarok...
Mindent tudni akarok... Műszaki vizsga. A gépjármű tulajdonosok közül, egyesek számára örök talány, a többség azonban ismeri a menetét. Személygépkocsit, gépjárművet tulajdonolni kötelezettséggel is jár.
Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. 2. rész.
1 Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. 2. rész. Milyen vasutak vannak? Miért, többfajta van? Igen. A mintául szolgáló nagyvasutak nagyon sokfélék
KÖZOP Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására
KÖZOP-2.5.0-09-2010-0005 Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására Megbízó: Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége V0 Magyarország
FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet
FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet Az EMVA tengelyei A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése. A természeti környezet és
VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN
VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes keret
16. Veszélyt jelző táblák
16. Veszélyt jelző táblák (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. ábra); 64. ábra 65. ábra b) Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok ;
A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban
A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban WÁ GNER TIBOR A Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság Baleseti Nyilvántartásából" merített statisztikai adatok szerint a balesetek 15 20%-a a fakitermelésben, 30
A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből
Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség
A minőség nem csak ingyen van hanem jövedelmező is!
TÉGY a szakmádért! A minőség nem csak ingyen van hanem jövedelmező is! Crosby Nemes András okl. építőmérnök - 1 - TEGY egyik fő célja - működőképes vállalkozások Vállalkozás legyen tervezett és ellenőrzött,
Termelési folyamat logisztikai elemei
BESZERZÉSI LOGISZTIKA Termelési logisztika Beszállítás a technológiai folyamat tárolójába Termelés ütemezés Kiszállítás a technológiai sorhoz vagy géphez Technológiai berendezés kiválasztása Technológiai
PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - -
Projektaudit jelentés Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 2007-2013 közötti időszak projektterveire vonatkozóan megacity - projektalapú városfejlesztési program wwwazentelepulesemhu PROJEKTAUDIT JELENTÉS
ÁLTALÁNOS LOGISZTIKAI STRATÉGIÁK
ÁLTALÁNOS LOGISZTIKAI STRATÉGIÁK A logisztikai stratégiákat egyrészt a teljes vállalati logisztikai rendszer egészének kialakításánál, működtetésénél kell figyelembe venni, másrészt az alrendszereknél.