Gáspár Mihály: Nézetek és koncepciók ütközése az új tanárképzés kidolgozásában PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/
|
|
- Orsolya Szabóné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gáspár Mihály: Nézetek és koncepciók ütközése az új tanárképzés kidolgozásában
2 A következőkben döntően a közismereti tanárképzés vitáját ismertetjük, de a szakmai, valamint a művészeti tanárképzésben is éles viták zajlanak! Eközben feltételezzük a törvénynek és a kormányrendeletnek, valamint a KKK-nak az ismeretét.
3 Általános, és tartós egyetértés: Első tétel: A pedagógusok megfelelő pályapresztízse estén lényegében minden képzési struktúrában lehet jó pedagógusokat képezni! Második tétel: A pedagógusok jelenlegi pályapresztízse mellett nehéz, ha nem lehetetlen jó pedagógusokat képezni!
4 Egy friss eredmény a pedagógusok munkaelégedettségének a forrásairól: Molnár Szandra: Pedagógusok munkahelyi elégedettségének vizsgálata protektív faktorok tükrében. Segít-e a flow élmény az erények birtoklásán OTDK I. díjas dolgozat 2013, Eger
5 Pedagógusok munkaelégedettsége
6 A most bevezetésre kerülő tanárképzés hátterét az EMMI államtitkársága által létrehozott Csúcsbizottság valamint az MRK Pedagógusképzési Bizottságának a munkájából ismertem meg.
7 A kidolgozásban szerepet kapó csúcsbizottság a szakma különböző szereplőinek a képviselőiből áll, akik a szakterületükkel folyamatos konzultációt tartva, lényegében valóban csúcsbizottsági munkát végeztek. Az MRK PB sem homogén összetételű. A kibékíthetetlen ellentétek feloldása az államtitkárság feladata volt, mivel néhány sarkalatos kérdésben nem tudott a szakmai konszenzus kiérlelődni! De mi lehet az ellentétek háttere?
8 Néhány megosztó kérdés: A bolognai rendszer eltörlése, vagy javítása? Mennyire legyen speciális feladatokra is felkészítve a képzés során a jelölt? A képzési tartalmak arányai? Az akadémia, vagy a közoktatás igényeihez igazodjunk? A dualitás mértéke? A végzettséghez milyen foglalkoztatási jogosítványok tartoznak?
9 Megoszló vélemények a tanári tudás mibenlétéről: A jó tanárt alapvetően a diszciplináris felkészültsége teszi hatékonnyá! A tanári professzió lényege az ismeret átadása! A tanárképzés lényege a tanári szerepre való komplex felkészítés, mely az ismeretátadás helyett a gyermek komplex fejlesztésében, motiválásában, tanulásának sokrétű és differenciált előmozdításában van!
10 Stéger Csilla (2012) kutatási adatai szerint a tanárképzésben résztvevők többsége az első felfogást képviseli. Ennek a többségnek a meghatározó része a bölcsészettudományok illetve a természettudományok képviselőiből áll!
11 Ugyanebből a kutatásból ismerjük, hogy a második nézethez a tanárképzésben résztvevők egyharmada tartozik, és ennek több mint a fele (nem mind!) a pedagógia és a pszichológia képviselőiből áll!
12 A két koncepció mögötti szakmai csoportok érdekei és álláspontjai tehát ellentétesek! A jelenlegi viták hátterében ennek a két csoportnak, nézetnek a diszciplínáknak és a pedagógikumnak a vitája zajlik! A hagyományok a diszciplínákat, a megújulás kényszere, és az európai trendek a pedagógikum képviselőit erősítik!
13 A bolognai átalakulás a pedagógikum képviselőinek a véleményéhez állt közelebb. És egyúttal az EU-ban tapasztalható trendekhez is jobban igazodik!
14 Úgy tűnik, (bár ez csak látszat) hogy a mostani átalakítás visszaállítja a szaktudományok értékrendjét, tehát a második rész címe: A BIRODALOM VISSZAVÁG
15 Egy lezárt vita eredménye! Az EU-ban csak 16%-ban válik ketté az általános és a középiskolai tanárok képzése! Ahol kettéválik, ott a szakos és a nem szakos, tehát a pedagogikum, valamint a gyakorlatok kreditjeinek a számát vessük össze a hazai számokkal!
16 Az EU kreditszámainak az átlaga a mester szintű tanárképzésben: Pedagógikum a módszertannal Szakos kredit (szakonként) Gyakorlat Az első oszlop az általános, a második a középiskolai tanárok képzésére vonatkozik
17 Pedagógia-Pszichológia elméletének és módszertanának mértéke a tanárképzésben Kredit régi tanárképzés bolognai tanárképzés új tanárképzés
18 Látható az előző ábrából, hogy a bolognai rendszer előtti és utáni koncepció azonos módon, viszonylag alacsonyra szorítja a pedagógiai pszichológiai felkészítés szintjét! Különösen nagy visszaesést láthatunk az EU képzések átlagához viszonyítva!
19 Meglepő ugyanakkor, hogy az új szisztéma a diszciplináris felkészítést sem emeli magasabbra, mint a bolognai, illetve mint az EU átlaga.
20 Kredit A szaktudományok mérték a tanárképzésben régi tanárképzés bolognai tanárképzés új tanárképzés
21 Az új koncepció lényege (több egyéb mellett!) az osztatlan képzés, gyakorlatiasság, és a dualitás!
22 Néhány példa a konszenzusokra: A gyakorlati képzés erősítése szükséges. A képzők számára előnyösebb az osztatlan képzés. Az egyenértékű szakpárok jobbak mint a másfél szakosak. A tantárgy nélküli szakok továbbképzéssel jobban megoldhatóak. A Tanárképző Központ szerepe fontos.
23 Éles vitákat lezáró(?) rendelkezések után a feszültségek nem szűntek meg! A MAB bizottsága felállt! Az MRK készíti a tantervi ajánlásokat! Az MRK vállalta a szakok és képzési helyek felülvizsgálatát! Felálltak a Tanárképző Központok!? Megjelen(t) a TÁMOP ! Konferencia a tanárképzésről: Pécs május 6-7.
24 A döntések tehát egy kevert duális, rugalmas rendszert hoztak létre! Olyan kompromisszumos rendszer született, aminek egyik fél sem örül felhőtlenül, de mindkét fél tudomásul veszi!(???)
25 Az MRK véleményéből: Aggályos, hogy a csökkent kreditszámú pedagógiai-pszichológiai képzésben felkészíthetők-e a hallgatók a HHH és LHH térségekben való pedagógiai feladatokra. A csökkent kredit nem elégséges speciális feladatokra való felkészítésre! Ezt a hiányt a gyakornoki idő alatt előírandó kötelező továbbképzésekben lehet pótolni!
26 Az új koncepció még hosszú ideig a viták középpontjában lesz, de két közös nevező már látható: A pálya presztízs javítása! Az intézményi autonómia, a Tanárképző (pedagógusképző) Központ jelentősége!
27 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
A felsőoktatási rendszer és a pedagógusképzés helyzete, változásai
Gáspár Mihály az MRK PB elnöke: A felsőoktatási rendszer és a pedagógusképzés helyzete, változásai AZ OKTATÁS JELENLEGI HELYZETE JÖVŐKÉPE XIII. ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI SZAKÉRTŐI KONFERENCIA Hajdúszoboszló
A TANÁRKÉPZÉS MEGÚJULÁSA TERVEK ÉS LEHETŐSÉGEK TÁMOP 4.1.2-B PROJEKT. 2014. augusztus 26. Dr. Bodnár Éva
A TANÁRKÉPZÉS MEGÚJULÁSA TERVEK ÉS LEHETŐSÉGEK TÁMOP 4.1.2-B PROJEKT 2014. augusztus 26. Dr. Bodnár Éva A TÁMOP 4.1.2-B projekt hátterében álló tényezők Szakmai és szervezeti keretek kiépülése a pedagógusok
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS PEDAGÓGIA- PSZICHOLÓGIA.. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 0. 4 4 6 4 4 ( kredit ( gyakorlat. gyakorlat. 0 0 TANÍTÁSI * 0 0 0 PORTFOLIÓ 0 SZABADON VÁLASZTHATÓ SZAKMAI KREDITEK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP B.2-13/ PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE
AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE Tóth Péter Óbudai Egyetem, Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ 1 MILYEN MÉRNÖKTANÁR-KÉPZÉSBEN
TÁMOP B.2-13/ projekt fejlesztési célkitűzések és időközi eredmények
TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 projekt fejlesztési célkitűzések és időközi eredmények Dr. Benedek András BME Tanárképző Központ 2014.12.29. TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 1 Fejlesztési fókusz a szakmai
A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben
TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése Tóth Péter A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben
Osztatlan tanárképzés
Osztatlan tanárképzés Az osztatlan tanárszak a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 3. mellékletében meghatározott alkalmazási feltételeknek megfelelően az iskolai nevelésoktatás, valamint
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi
MEGHÍVÓ TÁMOP B - ORSZÁGOS MŰHELYTALÁLKOZÓ PROGRAM:
TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT MEGHÍVÓ TÁMOP 4.1.2.B - ORSZÁGOS MŰHELYTALÁLKOZÓ A TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,
Tanári mesterképzés levelező, 2018.
Tanári mesterképzés levelező, 2018. A tanárképzés célja: Olyan tanárok képzése, akik széles körű szaktudományos, pedagógiai, pszichológiai és általános műveltséggel, elméleti és gyakorlati tudással, készséggel
Osztatlan tanárképzés. Tájékoztató október 25.
Osztatlan tanárképzés Tájékoztató 2017. október 25. Gyakorlatok az osztatlan tanárképzésben Közösségi Közösségszervezési feladatok 7-8.félév vagy nyári szünet Iskolai Szaktárgyi tanítási gyakorlat ELTE
A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása
Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
Osztatlan tanárképzés
Osztatlan tanárképzés Az osztatlan tanárképzésben mesterfokozat (magister, master) és általános v. középiskolai tanári szakképzettség szerezhető. A megszerzendő kreditek száma legalább 300 legfeljebb 360,
A pedagógusképzés kutatási katasztere
A pedagógusképzés kutatási katasztere Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása c. projektje keretében Horváth
A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP B.2-13/
A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. 1 Kiindulási feltételek és menet közbeni
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának
TÁMOP B.2-13/
A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése A projekt tervezett szakmai tevékenységei 1 Fejlesztési igények felmérése Országos módszertani és képzésfejlesztési
A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben
A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben dr. Rádli Katalin szakmai főtanácsadó Oktatásügy és pedagógus-továbbképzés Pedagógusképzés
Tanárképzés továbbképzés
Tanárképzés továbbképzés I. Történeti előzmények A tanárképzés (tágabban pedagógusképzés) a felvilágosodás korától intézményesült, de az iskola, mint oktató-nevelő intézmény, több évezredes múltra tekint
A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT
ELTE PPK Intézmény elérhetősége: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:
Pedagógusok szakmai fejlődése az európai gondolkodásban
Pedagógusok szakmai fejlődése az európai gondolkodásban Stéger Csilla Oktatási Hivatal Konferencia a pedagógusképzés megújításáért Szombathely 2011. 03. 08. Oktatás és képzés 2010 munkaprogram klaszter
A. Osztott (kétciklusú) tanárképzés
A tanárképzésre vonatkozó külön rendelkezések 15. (1) A tanárképzés szakterületi és szakmódszertani moduljait a szakmailag illetékes kar oktatja, annak tanulmányi adminisztrációja is ott történik. A közös
ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)
ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
A tanítási-tanulási motivációk néhány szabályozási kérdése
A tanítási-tanulási motivációk néhány szabályozási kérdése A magyar oktatási rendszer eredményességéről Fórika László, AJBH 2017. nov. 29. A motiváció jelentősége A pedagógus, a tanuló és a szülő motiváltsága
HELYZETKÉP - AZ EGÉSZSÉGÜGYI TANÁRKÉPZÉST MEGALAPOZÓ PROJEKTFELADATOK MEGVALÓSÍTÁSA A PTE ETK-N
HELYZETKÉP - AZ EGÉSZSÉGÜGYI TANÁRKÉPZÉST MEGALAPOZÓ PROJEKTFELADATOK MEGVALÓSÍTÁSA A PTE ETK-N DR. BETLEHEM JÓZSEF, DR. DEUTSCH KRISZTINA Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002
A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja révén
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja
A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI A 2, 4 ÉS 5 FÉLÉVES TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN
A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI A 2, 4 ÉS 5 FÉLÉVES TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN Hatályos: 2017. november 13-tól, az ELTE Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Tanács 17/2017. (XI.13.) sz. határozata
A továbbképzési programok rendszere
Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) A továbbképzési programok rendszere Oktatáselméleti Kutatócsoport Célok A pályázatban megvalósítandó tevékenységek: A diagnosztikus mérések kifejlesztésében
Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter, főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A tanárképzés fejlesztése
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal konferenciája Budapest, 2007. szeptember 25. A tanárképzés fejlesztése Korreferátum Bazsa György, a MAB elnöke Kölcsönzött
A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató
A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató Feladat Felelős Határidő Megjegyzés A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terv a korábbi
A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben. Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály
A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben Papp Lajos ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály Miről lesz szó? kronológia változó jogszabályi környezet új képzési modell
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. november 19., hatályba lép: 2013. november 21-én Utolsó módosítás: 2018. október 30., hatályba lép: 2018. augusztus
AJÁNLÁS A SZAKEMBERKÉPZÉS ÉS A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉS MEGÚJÍTÁSÁRA
TESTKULTÚRA A KLEBELSBERGI KULTÚRPOLITIKÁBAN ORSZÁGOS SZAKMAI-MÓDSZERTANI KONFERENCIA AZ ISKOLAI TESTNEVELÉS ÉS SPORT MEGÚJÍTÁSÁRA 2010. október 16. AJÁNLÁS A SZAKEMBERKÉPZÉS ÉS A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉS
A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma
A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai
TÁMOP B.2-13/
Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi
TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS
TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés
Kedves tanári szakos Hallgató!
Kedves tanári szakos Hallgató! Gratulálunk sikeres felvételijéhez, és köszöntjük egyetemünk új polgáraként. Kívánjuk, hogy tanárképzési tanulmányai során örömteli élményekkel és a hivatásához nélkülözhetetlen
A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEKNEK, VLMINT Z KKREDITÁCIÓS FELTÉTELEKNEK VLÓ MEGFELELÉS KÉTSZKOS OSZTTLN HITTNÁR-NEVELŐTNÁR KÖZISMERETI TNÁR ÁLTLÁNOS ISKOLI KIMENETTEL (NPPLI TGOZT) KÉPZÉS TRTLM akfelelősök
A pedagógusok szakmai előmenetelének támogatása
A pedagógusok szakmai előmenetelének támogatása Dr. Szabó Mária Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet alprojektvezető, TÁMOP 3.1.5/12 Amiről szó lesz Háttérben az eredményes iskolafejlesztés Középpontban
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK A Z E L TE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KARON Azonos minőség, rövidebb idő alatt, kisebb költséggel Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara lehetőséget
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2016 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK
K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK A Z E L TE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KARON Azonos minőség, rövidebb idő alatt, kisebb költséggel akár 2015 szeptemberétől is Az ELTE Bárczi Gusztáv
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem
A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem Mi is változott? generáció változása változó elvárások az oktató úgy tanít, ahogyan őt
PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014.
PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014. Képzésvezető: Dr. Móré Mariann egyetemi docens Képzési idő: 4 Szakképzettség megnevezése:
MI TÖRTÉNT A KONFERENCIÁN? OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 MI TÖRTÉNT A KONFERENCIÁN? OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.5. DR. HUNYA MÁRTA Mire emlékszünk? dr. Stéger Csilla A legtöbb EU országban
Fenntartás és/vagy fejlesztés
TÁMOP 4.1.2-08/1/B-2009-0003 A kompetencia-alapú pedagógusképzés regionális szervezeti, tartalmi és módszertani fejlesztése Fenntartás és/vagy fejlesztés Eger, 2011. október 18. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Kiírás
A TÁMOP PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A TÁMOP 3.1.1 PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI A projekt általános bemutatása A projekt céljai: az oktatás tartalmi
Szaktanárok a 21. században
Szaktanárok a 21. században Pedagógiai, pszichológiai kihívások és lehetőségek Csépe Valéria Magyar Tudományos Akadémia 1 Vázlat Történeti áttekintés (2010 jan 2011 október) A szaktanárképzés lehetséges
AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE. Az oklevélben szereplő szakképzettség angol megnevezése:
AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE 1. A szakirányú továbbképzésért felelős oktató: Dr. habil. Venter György 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS SZAKDOLGOZATÁNAK KÖVETELMÉNYEI Készítette: Antalné Szabó Ágnes (Bölcsészettudományi Kar), Csapodi Zoltán (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium), Cseszregi Tamás (Oktatási Igazgatóság),
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2018. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,
A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP
A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:
A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a
A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a szemszögéből Rudas Imre 2009.06.15. 1 Az MRK általános állásfoglalása a Bologna-folyamat bevezetéséről 2009.06.15. 2 Megállapítások 2009.06.15.
TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV
Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok, Rákóczi út 45. TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV 1 S.sz. Pedagógus neve, munkaköre, lakcíme végzettsége Továbbképzést biztosító intézmény
TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA
TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGIAI TEHETSÉGEK Kovács Edina & Orgoványi- Gajdos Judit A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE Tehetséges pedagógus: Tehetség Akadémiai Pedagógiai
EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában
III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.
III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS
A közismereti tanárképzés pedagógiai-pszichológiai tantárgyai, tantárgyfelelősei
14/2016. (04.18.) számú határozat: A Tanárképző Központ Tanácsa egyhangúan (11 igen 0 nem, 0 tartózkodás mellett) határozott arról, hogy a karok által előterjesztett pedagógiai-pszichológiai tantárgyak
Budapest, 2013. október 25.
Budapest, 2013. október 25. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI Az előadás tematikája A pedagógus portfólió, munkaportfólió Elkészítése elkerülhetetlen A minősítésben betöltött szerepe Hogyan készítsük
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter, főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A tanárképzés helyzetértékelése és új rendszere. Kaposi József, 2014
A tanárképzés helyzetértékelése és új rendszere Kaposi József, 2014 Gazdasági környezet EU- átlagoz való felzárkózás igénye Nemzeti Stratégiai Referenciakeret a foglalkoztatás bővítése szükséges 2006 és
A KÉPZÉS TARTALMA. Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú. továbbképzési szak
A KÉPZÉS TARTALMA Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú Ismeretkörök, tantárgyak továbbképzési szak kötelező ismeretkörének hálóterve (65 kredit) félévek 1. 2. 3. 4.
TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ
TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEKNEK, VALAMINT AZ AKKREDITÁCIÓS FELTÉTELEKNEK VALÓ MEGFELELÉS EGYSZAKOS OSZTATLAN HITTANÁR-NEVELŐTANÁR (NAPPALI TAGOZAT) A KÉPZÉS TARTALMA tantárgyakfelelősök A képzés
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október)
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes Pedagógusképző Intézet Születési hely, időpont: Budapest, 1970. július 7. Telefon: 30/551-75-20 E-mail: gombosnorbert70@gmail.com gombos.norbert@kre.hu
Az EDiTE projekt keretében végzett kutatások bemutatása MoTeL projekt Műhelymunka
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Az EDiTE projekt keretében végzett kutatások bemutatása MoTeL projekt Műhelymunka 2019.01.29 Saád Judit EDiTE konzorciumi
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések
Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév
Iskolánk nevelőtestületének adatai 2016-2017-es tanév Ssz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1 Pedagógus I. Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakos, vallás
Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet
Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.
Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére
Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv
Magyarország, 3300, Eger,Íj utca 47/A +36783206 +36205721735. Neme Nő Születési dátum 11.02.1971 Állampolgárság Magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Dr. Taskó Tünde Anna Magyarország, 3300, Eger,Íj utca 47/A +36783206 +36205721735 taskot@ektf.hu Neme Nő Születési dátum 11.02.1971 Állampolgárság Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT
Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről
Magyar Pedagógiai Társaság - Pályaorientációs Szakosztály A tanárok és a pályaorientáció - Életút-támogató pályaorientációra való felkészítés a tanárképzésben A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló
DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP
DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP-3.2.13-17-2017-00002 FEJLESZTÉSI ELŐZMÉNYEK, DETEKTÁLT IGÉNYEK Pedagógusképző Központ Pályatervezési Iroda
A pedagógusok fejlődésének, előmenetelének támogatása
A pedagógusok fejlődésének, előmenetelének támogatása 2015. 11. 13. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben
TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések
TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT ÁLTAL KÍNÁLT TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK, RÉSZISMERETEK, SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK, VALAMINT PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA
KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA
KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA A kreditelismerési kérelmet az 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések,
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7.
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere Falus Iván TEMPUS 2011. november 7. A pedagógiai kompetencia A pedagógiai kompetenciák tudás, attitűdök (nézetek, diszpozíciók) és képességek ötvözetei,
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.
ISKOLAI GYAKORLATOK. Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA
ISKOLAI GYAKORLATOK Egészségügyi tanárszak A ISKOLAI GYAKORLAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, CÉLJA, EL ÍRT FORMÁI, KREDITÉRTÉKEI ÉS LEÍRÁSA Jogszabályi háttér: A 283/2012. (X. 4.) Kormányrendelet szerint a tanári
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
D R. F A R K A S A N D R Á S
D R. F A R K A S A N D R Á S E G Y E T E M I D O C E N S SZEMÉLYI ADATOK ISKOLÁK MUNKAHELYEK Születési dátum: 1966.05.01 Születési hely: Zalaegerszeg Családi állapot: nıs [1985-1989] Berzsenyi Dániel Fıiskola
A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr.
A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Dr. Iker János A pedagógusképzés alapvetı problémái közül kettı Hiányzik: kutatásra,
Változások a szakképzés területén mit jelent ez a cégek számára
Változások a szakképzés területén mit jelent ez a cégek számára Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály A szakképzés újraszabályozása 2011-2012 Az új szakképzési törvény
AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK
AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási
MAGYARTANÁR MESTERSZAK
MAGYARTANÁR MESTERSZAK Jelentkezés benyújtása: Országos Felsőoktatási Információs Központ OFIK 1380 Budapest, Pf. 1190 Jelentkezési határidő: 2014. február 15. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi
A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár
A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Nézz szembe a valósággal! Elérhető célok A köznevelési rendszer Erőforrásai