MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYU N K? NOAM CHOMSKY KOSSUTH KIADÓ

Átírás

1 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYU N K? NOAM CHOMSKY KOSSUTH KIADÓ

2

3 MIFELE TEREMTMÉNYEK VÁGYUNK? NOAM CHOMSKY KOSSUTH KIADÓ

4 A kiadás alapja Noam Chomsky: What Kind of Creatures Are We? Columbia University Press, New York, USA, 2016 Fordította Kisantal Tamás Lektorálta Pléh Csaba Szerkesztette Bogdanov Edit ISBN Minden jog fenntartva Noam Chomsky 2016 Kossuth Kiadó 2018 Hungárián translation Kisantal Tamás 2018

5 Tartalom Előszó (Akeel Bilgrami) Mi a nyelv? Mi az, amit megérthetünk? Mi a közjó? Milyen mélyen rejtőznek a természet misztériumai? Jegyzetek Név- és tárgymutató 208

6

7 Előszó AKEEL BILGRAMI Ez a könyv bemutatja, hogy mit gondol egy nyelvész azokról a szélesebb perspektívájú összefüggésekről, amelyekkel eddigi tudományos munkássága során találkozott. Már a könyv címe is arról árulkodik, hogy mennyire átfogó horderejűek a vizsgált kérdések. Miféle teremtmények vagyunk? E problémák lenyűgözően sok tudományágat kapcsolnak össze, például az elméleti nyelvészetet, a kognitív tudományt, a tudományfilozófiát és -történetet, az evolúciós biológiát, a metafizikát, az ismeretelméletet, a nyelv- és az elmefilozófiát, a morál- és politikai bölcseletet, illetve röviden még az ember nevelésének ideális elképzelését is tartalmazzák. Az első fejezet világosan és pontosan bemutatja a szerzőnek, Noam Chomskynak az elméleti nyelvészetről és a kognitív tudományról alkotott legfőbb elképzeléseit. Ö maga abszolút központi és megalapozó szerepet tölt be ezeken a területeken. Láthatjuk majd, mekkora utat jártak be ezek a tudományok az évek során, valamint a szerző talán még energikusabban rögzíti, hogy mennyire bizonytalanul beszélhetünk csak e diszciplínák fejlődéséről, és akár a legalapvetőbb területek tanulmányozásához is milyen sok további munkára van még szükség. A könyv azt

8 8 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? is bemutatja, hogy milyen irányváltások következtek be a vizsgált időszakban, amelyek közül néhány megdöbbentő horderejű változás éppen az utóbbi évtizedben vagy nem sokkal korábban játszódott le. A szerző mindenekelőtt megindokolja, miért ezt a címet adta a fejezetnek. Mi a nyelv? Kötelességünk e kérdést felvetni, hiszen amennyiben nem tisztázzuk, akkor nemcsak a nyelv számtalan jellegzetes aspektusával kapcsolatos egyéb felmerülő problémák maradnak majd megválaszolatlanul (és talán még csak nem is leszünk képesek megfogalmazni e specifikus kérdéseket), hanem a nyelv biológiai alapjának és evolúciós eredetének vizsgálatához sem jutunk közelebb, sőt még csak meggyőző spekulációkba sem bocsátkozhatunk e területekkel kapcsolatban. Egy Galileo Galileire és Descartes gondolataira visszanyúló hagyomány már rögzítette a nyelv legalapvetőbb tulajdonságát. E nézőpontot Elumboldt fogalmazta meg a legvilágosabban. Szerinte ugyanis a nyelv nagyon sajátságosán viszonyul egy végtelen és valóban határtalan területhez, minden számunkra elgondolható dolog lényegéhez. így tulajdonképpen véges eszközöket kell vég nélkül alkalmazni, méghozzá a nyelv és a gondolkodás azonosságát létrehozó erő révén.1 Chomsky emellett Darwint is idézi, aki a nyelv evolúciós vonatkozásaival kapcsolatban még alapvetőbb formában ismétli meg e gondolatot: az embert egyedül az különbözteti meg az alsóbbrendű állatoktól, hogy neki szinte végtelenül nagyobb hatalma van a legváltozatosabb hangcsoportok és gondolatok összekapcsolására. Érdemes megemlíteni, hogy Elumboldt és Darwin megfigyeléseiben is a nyelv három alapvető jellemzőjét különíthetjük el: egyrészt annak véges alapon nyugvó végtelen hatóerejét, másrészt az eszmék és a hangcsoportok összekapcsolódását, harmadrészt pedig

9 ELŐSZÓ 9 a nyelv és a gondolkodás összefonódását. E három vonás abban a jellegzetességben egyesül, amelyet Chomsky kezdettől fogva a nyelv Alapvető Tulajdonságaként definiál. Szerinte ez a következőket jelenti: minden nyelv hierarchikusan strukturált kifejezések határtalan elrendezését biztosítja, amelyek két, egymással érintkező területen is értelmezéseket alkotnak: a külsővé tételhez érzékelési-mozgási (szenzomotoros), a mentális folyamatokhoz pedig fogalmi-szándékbeli (konceptuális-intencionális) interpretációkat hoznak létre. A hierarchikusan szervezett elemek összessége alkotja a nyelv említett első, a szenzomotoros terület a második, a fogalmi-szándékbeli szféra pedig a harmadik jellemzőjét. A nyelv Alapvető Tulajdonságát egy olyan komputációs művelet biztosítja, amelynek kettős filozófiai jelentősége van: a nyelv elmélete szükségszerűen generatív grammatika, e teóriának pedig mindenképp olyan, az egyedi emberi létezők által birtokolt dologról kell szólnia, amely az egyének, illetve gondolkodásuk belső sajátságát képezi (vagyis az intenzionális elemekről). Ez az elmélet tehát nem a külső megnyilvánulásokat vizsgálja, ebből adódóan pedig nem társadalmi jelenségként tekint a nyelvre. Ez alapján kétfajta területet különíthetünk el: az egyik a nyelvi individuális/internális/intenzionális, a másik pedig a külső/externális/társadalmi dimenzió, amelyeket szakkifejezésekkel I- és E-nyelveknek nevezünk. Egyedül az I-nyelvek lehetnek a tudományos vizsgálat tárgyai, az E-nyelvek nem.2 Az ilyen elemzés egészen addig biológiai jellegű marad, amíg a tudomány a biológiából adódó absztrakciós szinten ragadja meg a jelenséget, és a komputációs erő olyan kognitív szintjén szólal meg, amely megfelel a nyelv Alapvető Tulajdonságának.3

10 10 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? A fentiektől eltérő és általánosabb feladat, hogy felfedezzük az I-nyelveket alkotó közös jellemzőket, amelyeket az emberi lények biológiai tulajdonságai határoznak meg (a második fejezetben újfent tárgyalásra kerül majd, hogy a téma milyen nagy jelentőséggel bír az általában vett megismeréssel kapcsolatban). Ha megpróbáljuk felfedezni azt a biológiai képességet, amely meghatározza, hogy miféle generatív rendszerek funkcionálhatnak I-nyelvekként, ezzel az említett, jóval általánosabb feladat teljesítését is felvállaljuk. Másként fogalmazva, kérdésünk így hangzik: melyek a lehetséges emberi nyelvek? Ezután Chomsky rámutat, hogy mihelyst komolyan belefogunk a nyelv Alapvető Tulajdonságára koncentráló generatív grammatikai kutatásokba, néhány egészen meglepő rejtély is felmerül, amelyek nagy horderejű következményekkel járnak. Az egyik ilyen a nyelvi mechanizmusok struktúrafüggősége. Ezek a műveletek minden szerkezetben és minden nyelvben ugyanis kivétel nélkül a strukturális távolságra épülnek, nem pedig a lineáris távolságra, noha az utóbbi komputációs szempontból sokkal egyszerűbb lenne. A nyelvtanulók ezt automatikusan, különösebb útbaigazítás nélkül is tudják, illetve a kísérleti idegtudományi, valamint a pszichológiai kutatások is alátámasztják e megfigyelést. Ez a következtetés pedig abból az előfeltevésből adódik, hogy a sorrend egyszerűen nem érvényes azokra a műveletekre, amelyek a gondolkodás és a cselekvés megszervezése számára létrehozzák a fogalmi-szándékbeli érintkezés (interfész) szintjén értelmezett strukturált kifejezéseket. Másfelől annak a nagyon is természetes feltételezésnek is a következménye, hogy az I-nyelvek olyan generatív rendszerek, amelyek a legelemibb komputációs műveletre épülnek - ezek pedig sorrendfüggetlenek. Számos egyéb gondolatmenet is

11 ELŐSZÓ U lényegi bizonyítékot kínál arra, hogy a nyelvre nézve mellékes a lineáris sorrend, így sem az alapszintaxisban, sem pedig a szemantikában nincs jelen. Ugyanez igaz a jelnyelv különböző külső elrendeződéseire is, hiszen ma már tudjuk, hogy a jelelés mind struktúrájában, mind pedig elsajátítása és használata terén, sőt még az idegi reprezentációk szintjén is lényegileg azonos a beszélt nyelvvel. Ezek a külső tulajdonságok alighanem a szen- zomotoros rendszer által ráhelyezett állapotokat tükrözik. A nyelvtanuló számára még csak fel sem merül az az opció, hogy a lineáris rendet kellene alkalmaznia. A lineáris rend, illetve más elrendezési formák ugyanis a hallott vagyis a már külsővé tett nyelvre érvényesek, nem pedig a belső gondolkodásra. Chomsky ezután leszögezi, hogy a fenti következtetések nagyon erőteljesen összhangban állnak azzal a kevéske információval, amely a nyelv eredetével kapcsolatban rendelkezésünkre áll. A szenzomotoros rendszer láthatóan már a nyelv kialakulása előtt is megvolt, és úgy tűnik, nagyon kevéssé alakult át, hogy a nyelvhez alkalmazkodjon. A nyelv lényegét sokkal mélyebb jellegű kognitív tulajdonságok alkotják, mint amivel a majmok vagy más nem emberi, de emberszabású élőlények feltételezhetően rendelkeznek. A majmok gesztusokra építő rendszerükkel képesek jeleket kiadni, auditív rendszerük segítségével pedig észlelik ugyan a beszédet, az emberi csecsemőkkel ellentétben azonban ezt puszta zajként értelmezik, és még hosszú gyakorlással sem tudják akár csak az alapjait is befogadni az emberi jelnyelvnek. Arisztotelész a nyelvet jelentéssel bíró hangnak nevezte, ám Chomsky szerint a fenti megfontolások éppen azt támasztják alá, hogy a görög gondolkodó jelmondata megfordítható, és sokkal jobban megértjük a nyelvet, ha inkább hanggal

12 12 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? bíró jelentésnek fogjuk fel azt. Amennyiben e nézőpont platómnak tűnik (amint azt Jerrold Katz buzgón hangoztatta), akkor határozottan szem előtt kell tartanunk, hogy Chomsky számára a jelentés ez esetben kizárólag pszichológiai (és alapvetően biológiai) kategóriának számít, így aztán egyáltalán nem felel meg a platóni feltételeknek. Az ilyesfajta következtetések viszont alátámasztják Chomsky régóta hangoztatott kijelentését, amely szerint a nyelvet nem úgy kell értelmezni, ahogy a filozófusok és az antropológusok jórészt értik: azaz alapvetően a kommunikációhoz kapcsolódó tényezőként. Amennyiben a nyelv külsővé tétele másodlagos, illetve a nyelv és a gondolkodás összefonódása számít elsődlegesnek, akkor a kommunikációt nem tekinthetjük központi szereppel bírónak a fejezet fő problémájára, azaz a nyelv mibenlétének kérdésére nézve. A szerző szerint tulajdonképpen okunk van feltételezni, hogy a nyelv, illetve a gondolkodás legnagyobb része egyáltalán nem válik külsővé. Amennyiben határozottan megértjük, hogy a nyelvet nem az emberi létezők alkotják meg, hanem biológiailag adott tulajdonságaink részének tekinthető, akkor alapvetően kell megváltoztatnunk módszertani megközelítéseinket - tanulmányozzuk akár természettudományos, akár filozófiai szemszögből is a nyelvet. A Chomsky által egyetértőén idézett Darwin-passzus szerint a nyelv alapvető eleme, hogy hatalma van a legváltozatosabb hangcsoportok és eszmék összekapcsolására. Attól a már említett ténytől eltekintve, hogy a hang (a külsővé tétel egyéb formáihoz hasonlóan) másodrendűnek számít, Chomskynak a nyelv Alapvető Tulajdonságával kapcsolatos saját elméleti megközelítése megegyezik Darwinéval habár talán nem egy az egyben, hiszen az összekapcsolás nem a legmegfelelőbb szó a megkö

13 ELŐSZÓ 13 zelítésben rögzített központi művelet leírására. Elvégre már a klasszikus kondicionálási folyamatoknál (a csengőszó és az étel egymáshoz fűzésénél) is összekapcsolás történik, Chomsky pedig közismerten nem ért egyet a nyelv behaviorista nézőpontjával. Mi több, két tárgy összekapcsolása még a nem behaviorista pszichológusok értelmezésében is előfeltételezi, hogy a tárgyak elrendezése oly módon válik fontossá, ami nem tűnik megalapozottnak, ha jóval nagyobb súlyt helyezünk a fogalmi-szán- dékbeli (nem pedig a szenzomotoros) interfész szintjén lévő szemantikai értelmezéssel összekapcsolódó formákra. így ha Darwin megtévesztő összekapcsolás terminusát félretéve inkább arra koncentrálunk, amit a 19. századi angol tudós valójában mondani akart, és amit Chomsky is hangsúlyozni szeretne, akkor leszögezhetjük, hogy az ember amiatt számít egyedi lénynek, mivel képes egymáshoz illeszteni az eszméket és a szintaktikai elemeket. Az Alapvető Tulajdonság elméleti magyarázata a nyelv ezen fundamentális felfogását is visszhangozza, amelyben a legfontosabb művelet az Egyesítés nevet viseli. Ez működhet külsőleg, amennyiben két különböző tárgyból egy harmadikat hoz létre, vagy belsőleg, egy adott tárgyon belül alkotva meg egy másikat, és automatikusan biztosítva az átvitel mindenütt jelen lévő képességét (hiszen bizonyos helyen hallott kifejezéseket másutt értünk meg), méghozzá egy összetett szemantikai interpretáció számára megfelelő formában. E két sajátságot Külső és Belső Egyesítésnek nevezzük, és a tudományos megközelítés egyszerűsége, valamint a nyelvészeten kívüli alkalmazhatóság azt sugallja, hogy ezen a minimális szinten tartsuk a lényegi műveleteket, és ne akarjunk az Alapvető Tulajdonságot alátámasztó komputációs erő magyarázata során még más eljárásokat is bevezetni. Chomsky számos példán

14 14 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? keresztül világít rá, hogy e módszertani megszorítások mentén miként szemléltethető a nyelvi képesség optimális működése, miközben a saját nézőpontjának változásait is bemutatja. Ilyen például az átvitel jelensége, amelyre korábban még tökéletlenségként tekintett, mostanra azonban, amennyiben az imént említett egyszerű módszertani előfeltételekhez tartjuk magunkat, valamilyen egyszerűen elvárható tényezőnek számít. Az első fejezet végén a szerző merészen megpróbálja kiaknázni ezeket az utolsóként felvázolt metodológiai téziseket, hogy összekapcsoljon két, egymástól látszólag független kérdést. Hogyan magyarázzuk a nyelv Alapvető Tulajdonságát? H o gyan és mikor bukkant fel a nyelv? A nyelv Alapvető Tulajdonságával kapcsolatban megfogalmazható feltevések egyszerűsége, valamint az ezzel járó, a nyelv optimális felépítésére vonatkozó igény egymásba ágazik. Ez pedig talán segíthet, hogy tartalmat adjunk a nyelv eredetével kapcsolatosan birtokunkban lévő igencsak behatárolt bizonyítékok alapján a leglogi- kusabb felvázolható hipotézisnek. Eszerint ugyanis a nyelv nem fokozatosan fejlődött ki, hanem hirtelen (és viszonylag nem túl rég) jött létre. Jelenleg csak találgatni tudunk, hogy talán az agy csekély újrahuzalozása okozta-e a nagy ugrást, és ez az Egyesítés elvéhez vezetett, amely természetes, legegyszerűbb formájában alapot biztosított a határtalan és kreatív gondolkodás számára. E folyamatot mind ez idáig még nem sikerült feltárnunk. A második, Mi az, amit megérthetünk? című fejezet számos korábbi következtetést megerősít, miközben elsősorban Choms- ky munkásságának egy másik központi témájára, méghozzá az emberi megismerés határainak kérdésére koncentrál.

15 ELŐSZÓ 15 Mindannyian gyakorta használjuk a valaminek a hatóköre és határai kifejezést. Chomsky nagyon komolyan veszi, és radikálisan csavar is rajta egyet, amikor a kognitív képességeinkkel kapcsolatos értelmezését kidolgozza. Ezeknek a képességeknek a hatóköre szélesebb és mélyebb, mint bármilyen más, általunk ismert teremtmény esetében, ám nagyon is részlegesek, mivel ugyancsak erőteljesen behatároltak. Ezek a határok pedig a saját természetünkből adódnak, vagyis abból, hogy amint a könyv címe is sugallja miféle teremtmények vagyunk. Tehát konkrétan a kognitív képességeink biológiai megalapozottságának tényéből következnek. Tulajdonképpen már az első fejezetben is találkoztunk e tézissel, habár ott még főleg csak a nyelv emberi képességére korlátozódott. A nyelvvel kapcsolatban ott kifejtett elmélet is előfeltételezi a határok ilyen fogalmát vagyis azt, hogy genetikailag olyan velünk született struktúrákat birtoklunk, amelyek a nyelv egyedi képességét biztosítják a számunkra. Eközben viszont a struktúrák azt is meghatározzák, hogy miként látjuk a nyelvet, illetve miféle lehetséges I-nyelvek vannak. Ezen velünk született szerkezetek jellemzésére kerül bevezetésre az ENy (Egyetemes Nyelvtan) fogalma, amely azon hatókörben és határok keretein belül működik, amelyet e genetikai alapú képességünk vagyis a nyelv komputációs erejének korábban kifejtett generatív sajátsága vezérel. A nyelv ezen jellegzetessége csak a speciális esete annak a saját biológiai jellegünkből adódó jelenségnek, hogy minden tulajdonságunknak megvan a hatóköre, ahogy a saját határai is. E gondolat láthatóan semmiféle ellenkezést nem vált ki, amennyiben a fizikai képességeinkkel kapcsolatban kerül szóba: például az, bogy tudunk járni be is határol minket, amennyiben emiatt

16 16 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? képtelenek vagyunk, mondjuk, úgy mozogni, ahogy a kígyók csúsznak.4 Chomsky szerint elfogult szemléletmód tagadni, hogy ami a fizikai képességek esetében nyilvánvaló, az ne volna ugyanilyen magától értetődő a kognitív tulajdonságok esetében (és ahogy a velünk született eszmékkel kapcsolatos szűnni nem akaró viták mutatják, jelenleg tényleg nem számít annak). Bizonyos kognitív képességek birtoklása szükségképp azt is jelenti, hogy más kognitív képességekkel esetleg nem rendelkezünk - olyanokkal, amelyek egyéb, tudattal bíró élőlények akár még birtokolhatnak is. Az emberi megismerőképességet tanulmányozva csak akkor tagadhatjuk e határok meglétét, ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy mi magunk is biológiai lények vagyunk. A második fejezet igencsak átfogóan vizsgálja kognitív képességeink határait: túllép a nyelv specifikus területén, habár több különböző lényeges ponton is visszakanyarodik majd, hogy aztán ismét a nyelvvel kapcsolatos következtetéseket vonjon le. A kognitív határok eszméjéből adódó módszertani következmény vizsgálatához először is érdemes felidézni Chomskynak a problémák és a rejtélyek (vagy más néven misztérium ok ) között tett, majd öt évtizeddel korábbi megkülönböztetését. Charles Peirce annak idején a tudományos módszer és a fejlődés értelmezése során bevezette az abdukció fogalmát, amely az elfogadható hipotézisekkel kapcsolatosan állapít meg határokat. Chomsky erre hivatkozik, és érvelése szerint a genetikai alapú képességeink megszabta belső struktúráink még azt is meghatározzák, hogy egyáltalán milyen kérdések merülhetnek fel bennünk. Azokat a kérdéseket nevezzük problémáknak, amelyeket képesek vagyunk megalkotni. Mivel azonban ezeket csak bizonyos határokon belül tehetjük meg, így egyes dolgok

17 ELŐSZÓ 17 mindenképp kiszöknek megismerőtevékenységünk hatalma alól. Amennyire a meglévő fogalmi kereteink és tudásunk alapján egyáltalán el tudjuk gondolni ezeket, láthatóan képtelenek vagyunk olyan formába önteni őket, amilyet egy velük kapcsolatos tudományos megközelítés igényelne. A szerző ezeket nevezi rejtélyeknek vagy misztériumoknak. Maga a könyv címe, a Miféle teremtmények vagyunk? dilemmája is ebből adódik, hiszen más, a miénktől eltérő biológiai képességekkel bíró létezők talán képesek problémákká formálni azokat a kérdéseket, amelyek számunkra rejtélyek maradnak. így aztán Chomsky számára az adott élőlénytől függ a problémák és a rejtélyek közti különbség - ez Peirce-nél valószínűleg nem így működne, aki az elfogadható hipotézisekkel kapcsolatban talán kevesebb hangsúlyt fektetne saját biológiai létünk meghatározó szerepére.5 E metodológiai összkép nagyon fontos része, hogy bele kell nyugodnunk kognitív határainkba, és el kell fogadnunk azokat a misztériumokat, amelyek állandóan szembesítenek minket ezekkel a korlátokkal. A kötet utolsó, Milyen mélyen rejtőznek a természet misztériumai címet viselő fejezete e módszertani lecke felvázolása érdekében tekinti át a tudomány történetének néhány meghatározó pillanatát. Az egyik ilyen kritikus pont az volt, amikor Newton megdöntötte a modern tudomány korábbi, érintkezési mechanikán alapuló feltételezéseit, és felállította a tömegvonzás elméletét. Ezzel pedig aláásta az anyaggal, a mozgással és a kauzalitással kapcsolatos régebbi fogalmakat, amelyek a tárgyi világról alkotott, a józan észre alapozott (és így feltehetően a biológiai létünk kognitív határaiból adódó) értelmezéseink tudományosan megszilárdított változatainak tekinthetőek. Chomsky kiemeli, hogy

18 18 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Newtonnal egy új keretrendszer jött létre, amelyben - e határok fényében valami felfoghatatlan került bevezetésre. Maga Newton is beismerte e felfoghatatlanságot, mi több, egyenesen képtelenségnek nevezte, és azóta sem tett senki semmit, hogy kiküszöbölje e csorbát - sőt tulajdonképpen ez az abszurditás egyszerűen csak a tudományos világképünk része lett. Newton sohasem hagyta, hogy elrettentse a dolog, így inkább magyarázó törvényeket alkotott, és nem vett tudomást a mélyebb, alapokra vonatkozó megértésről, amely már amennyiben elsajátítanánk értelemmel telítené meg a korszakban sokak (többek közt Newton) számára okkult erőként leírt dolgot. Ez elégségesnek számított ahhoz, hogy érthető elméleteket alkossanak, így aztán nem kellett mélyebb szinten is érthetőnek találni a világot hiszen itt már kognitív határainkba ütközünk. A későbbi gondolkodók (különösen Priestley, a téma legéles- eszűbb és legbölcsebb kommentátora) explicitté tették e módszertani szemléletet, az elmefilozófia területén pedig olyan következtetéseket vontak le, amelyek meglehetősen bosszantják a mai bölcselőket. Ám amennyiben elfogadják a Priestley által felkínáltakat, szükségképpen újra kell gondolniuk, hogy mi az, amit a test és az elme problémájaként vagy a tudat nehéz problémájaként aposztrofálnak. A filozófusok hajlamosak bizonyos kérdéseket egyedülállóan nehéznek bélyegezni, hogy aztán önelégült módon ebben a frusztrált regiszterben maradjanak. Chomsky pontosan azért fordul e kérdéskör történetéhez, hogy először is rámutasson: semmi új sincs abban, ha valamit pontosan ilyen módon találunk nehéznek. Például a tömegvonzás bevezetése ugyanilyen nehezen feldolgozható következményekkel járt a fizikai gondolkodásban - még magára Newtonra nézve is.6 A fentiek azért fontosak az úgynevezett test lelek

19 ELŐSZÓ 19 problémával kapcsolatban, mert megkérdőjelezik, hogy vajon Newton óta - meg lehet-e egyáltalán koherens módon fogalmazni ezt a kérdéskört. Kezdetben szorongást keltett, amikor olyan rejtélyes fogalmakat vezettek be, m int a tömegvonzás, ám ez hamarosan alapvetővé vált az anyagi testek megértéséhez, valamint a közvetlen érintkezés nélküli hatás jelenségének értelmezéséhez. így pedig könnyedén a tudományba illeszthető lett a dolog sőt a tudomány új, mindenki által elfogadott alapvetésévé lépett elő. Innentől, ha levonható egyáltalán bármilyen filozófiai következtetés, mindenképp ki kell jelentenünk, hogy minden anyagtalanná vált, vagyis semmilyen tiszta tényező sem marad meg az elme és a test kapcsolatának problémájából. Chomsky emlékezetesen és meggyőzően fordítja meg Ryle jól ismert szlogenjét, és kijelenti, hogy messze nem merült feledésbe a szellem, sőt: a gépezettől megszabadultunk ugyan, a szellem azonban sértetlen maradt. A filozófusok hajlamosak tudatosként beállítani a gondolkodásunk nagy részét (e nézőpont például az olyan, egyébként teljesen eltérő filozófiát képviselő gondolkodókra is jellemző, mint amilyen Quine és Searle), ez azonban kétségessé válik, mihelyst a nyelv és látás egyaránt szabályokhoz kötött képességeinek működése kerül szóba. Chomsky különösen nagy fontosságot tulajdonít ennek, hiszen még a tudatos gondolkodásunk jelentős hányada is az elme olyan területeivel áll kapcsolatban, amelyek rejtettek a tudatunk számára, így amennyiben csak a tudatosságra korlátoznánk magunkat, akkor még a tudatos elme tudományos megértése sem valósulhatna meg. A tudományos megközelítés fontosságára való tekintettel Chomsky arra is gondot fordít, hogy kimutassa: a nyelvről (és szélesebb értelemben a gondolkodásról) való bizonyos nézetek

20 20 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? nem hangoznak tudományosnak. Konkrétan széles körű vita folyik a komputáció atomi elemeivel kapcsolatban. Az első fejezetben kifejtettek alapján a szerző amellett érvel, hogy a szakirodalom ezeket szavakként vagy lexikai tételekként nevezi meg mivel szerintük ezek beépülnek a fogalmi-szándékbeli interfészbe, amelyet a szenzomotoros interfésszel szemben elsődlegesként állítanak be, ám ez téves, ugyanis az atomi egységek valójában nem a külsővé tétel folyamatai során jönnek létre. A filozófusok számára még elképesztőbb az a kijelentés, hogy - a matematika és más tudományok bizonyos, explicite meghatározott kivételeitől eltekintve ezek semmilyen referenciális tulajdonsággal sem bírnak, és nem lehet őket úgy elgondolni, mint amelyek konstitutív viszonyban állnak a valódi világ elmétől független tárgyaival. A nyelv egyetlen tudományosan vizsgálható elképzelése, vagyis az I-nyelv abszolút mértékben belső. A szerző történeti álláspontokat, például Arisztotelész és Hume gondolatait megvitatva, valamint bizonyos atomi elemek vizsgálatán keresztül támasztja alá ezt az érvelést. Az utóbbiak viszonylag konkrét példákon túl ( ház, Párizs ) viszonylag elvont fogalmakat (a személy vagy a dolog ) is tartalmaznak. E fejtegetés alapján a referencia vagy a denotáció túlzottan kontextusfüggőek ahhoz, hogy tudományosan kutathatók lehessenek, és inkább egy adott nyelv használatára, mint magának a nyelvnek a konstitutív aspektusára nézve tűnnek releváns fogalmaknak. Mindez a filozófusokétól eltérő taxonómiához vezet, amely szinte mindent száműz, amit a bölcselők a" szemantika révén a pragmatikáról gondolnak. Ezek a következtetések a nyelv eredetére nézve is relevánsak. Amikor az állatok jeleket adnak egymásnak, ezek közvetlenül kapcsolódnak a külső világ tárgyaihoz, és ha kimarad vala

21 ELŐSZÓ 21 melyik ilyen közvetlen, okozati kapcsolóelem, akkor e jelek értelmetlenné válnak. A korábban megtárgyaltak alapján azonban pontosan látható, hogy az emberi komputáció atomi elemei és az elmétől független valóság között nincsenek ilyen konstitutív okozati összeköttetések. Mindez újfent alátámasztja azt a következtést, amely szerint a nyelv és a gondolkodás sajátos képességének köszönhetjük azt, hogy miféle teremtmények vagyunk, és mindezt inkább az első fejezetben Chomsky bejárta evolucionista útvonalon kell magyarázni, nem pedig a második fejezetben idézett Lewontin által történetmesélésnek nevezett módon, amely az elődeinkhez képest végbemenő, fokozatos evolúciós fejlődés elméletét jelenti. Ezt a magyarázatmódot azonban csak akkor engedhetjük meg magunknak, ha nem fordítunk elég alapvető és tudományos figyelmet a magyarázandó fenotípus természetére. Az idézett Lewontin szerint részben ez is történetmesélésnek számít, hiszen micsoda pech, hogy nem állnak rendelkezésünkre azok a bizonyítékok, amelyekre ezek a magyarázatok épülhetnek. Ezek ugyanis elrejtőznek az emberi kognitív hozzáférés elől, vagyis rávilágítanak egy újabb határunkra. Számos ok közrejátszik megismerőképességünk határainak létezésében. Ezek közül a legfontosabb, hogy komolyan vegyük saját biológiai létünk puszta tényét. E fejezet főhőseivel, például Locke-kal, Priestley-vel, Hume-mal, Russell-lel, Peirce-szel és Lewontinnal ellentétben Dávid Hilbert teljesen nyíltan tagadja a misztériumok meglétét (szerinte ugyanis Egyáltalán nincsenek megoldhatatlan problémák ), a kortárs filozófia képviselőinek nagy része pedig burkoltabban igyekszik cáfolni a rejtélyeket - ezzel pedig a fenti egyszerű tényre alapozott evidenciát sem fogadják el. Lenyűgöző, hogy miközben Chomsky felvezeti

22 22 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? ezeket az egyszerű nézőpontokat, milyen érdekesen vegyíti össze a bennük rejlő attitűdöket. A megismerés határainak említett eszméje emberi lényekként olyan misztériumokhoz köt minket, amelyeket más típusú létezők számára talán tökéletesen kezelhetőek lehetnek. E nézőpont a filozófusok által realista metafizikának nevezett irányzat iránti elköteleződést jelent. Amint a szerző megjegyzi: A misztériánus evidencia szerint valamilyen dolog létezése szempontjából nem számít feltételnek, hogy felfogható-e a számomra. Másfelől azonban, Newtonhoz kapcsolódva alapvetően pragmatista a hozzáállása ahogy ezt a szerző egyszer el is ismerte. Ha az általunk tanulmányozott dolog, azaz a világ talán lényegileg nem érthető, ez még nem jelenti azt, hogy ne igyekezhetnénk értelmes tudományos elméleteket alkotni róla. Chomsky szerint az sem kizárt, hogy idővel még a szabad emberi cselekvés is tudományosan vizsgálható lesz, habár ez minden rendelkezésünkre álló fogalmon túllép (mivel ezek döntően a meghatározottság és a véletlenszerűség fogalomkörében mozognak) viszont tény, hogy jelenleg még nagyon távol állunk e jelenség bármilyen ilyesfajta megértésétől. E nézőpont teljesen eltér Kant hozzáállásától, aki a szabadság fogalmát olyanként határozta meg, amely elgondolható ugyan, tudás révén azonban sohasem hozzáférhető. Peirce-szel vagy őt megelőzően Newtonnal párhuzamban (ám Kanttal ellentétben) Chomsky nem akarja, hogy a saját, rejtélyekkel szembeni attitűdje és a kognitív erők határaihoz való ragaszkodása valamiféle úttorlaszt jelentsen a tudás ösvényén - hogy Peirce kifejezésével éljünk. A harmadik, Mi a közjó? címet viselő fejezet már nem ragaszkodik ahhoz, hogy az emberi természetre korlátozódjon, és azokkal a tulajdonságokkal foglalkozzon, amelyek (a nyelvre,

23 ELŐSZÓ 23 illetve a megismerésre nézve) individuálisnak számítanak. Ehelyett társadalmi létezőkként vizsgál minket, miközben megpróbálja meghatározni a közjó fogalmát, és kifejteni, hogy milyen politikai és gazdasági berendezkedések segítik elő és melyek gátolják azt. A felvilágosodás legfőbb figurái alapvetően ezeket a problémákat igyekeztek megoldani, habár Chomsky talán az átlagnál tágabb értelemben használja a felvilágosodás fogalmát, így nemcsak az olyan jól ismert, liberális gondolkodók tartoznak még bele, mint Adam Smith7 vagy John Stuart Mill, hanem a Humboldt vagy Marx fémjelezte, általánosságban romantikus tradíciónak nevezett vonulatot is hozzásorolja. Chomsky értelmezése is tág hatókörű, például nemcsak Smithnek az eddig kevéssé ismert liberális és radikális kritikusai, valamint konzervatív fanatikusainak legtöbbje által egyaránt elkendőzött oldalát emeli ki, hanem azokat az elemeket is, amelyek révén a felvilágosodás a későbbi európai anarchista tradíció, valamint az Amerikában John Dewey fémjelezte irányzat elődjének egyaránt tekinthető. Ezen vizsgálatok kiindulópontja individualista jellegű, és több dologban is kötődik a korábbi fejezetekhez. Az egyének biológiailag determinált határaikon belül kreatív képességekkel rendelkeznek (amelyeket az első fejezetben a szerző a nyelv speciális területével kapcsolatban vizsgált), és ezek teljes körű kifejlődése révén válnak valódi szubjektumokká. A közjó társadalmi problémája mindenképp felmerül, amikor rákérdezünk, hogy miféle intézmények akadályozzák az egyén belső fejlődését. Az olyan, alapvetően az egyéni érdekeket előtérbe helyező társadalmi keretek, mint a kapitalizmus, sokkal inkább gátolják az egyéni képességek fejlődését, mintsem ösztönöznék azokat. Mindezt

24 24 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? például alátámasztja Smith heves bírálata, amely a munkamegosztást a kreatív egyéniségünket leromboló tényezőnek tekinti, vagy Dewey-nek a nyilvános és személyes élet szinte minden aspektusát beárnyékoló vállalati érdekkörökről szóló metsző megjegyzései. Az anarchizmus hagyománya (Bakunyintól R u dolf Rockerig, valamint a spanyol polgárháború időszakának anarchoszindikalizmusa) a szocialista eszmeiséget a klasszikus felvilágosodás liberális alapelemeivel ötvözve egy olyan ideált hozott létre a szövetkezeti munkának, a munkások munkahelyük feletti és termelőeszközeiket illető ellenőrzésének, valamint az önkéntes szövetségekre alapított társadalomnak az eszményét, amely megvalósulása esetén elsöpör az emberi fejlődés elé állított minden gátat, legyenek ezek akár a szabadpiaci kapitalizmus, vagy a vörös bürokrácia bolsevik irányelvei által emelt falak. Dewey-nek a neveléssel kapcsolatos elképzelései rámutatnak, hogy a nevelőintézményekben manapság oly gyakran megfigyelhető eljárásmóddal szemben a legjobb, ha már a gyermeki időszaktól kezdve törekszünk az emberi fejlődés céljának megvalósítására. A könyv igen hatásosan írja le, hogy ezen ideálok közül milyen sok központi szerepet játszik az alulról szerveződő civil mozgalmak nagy részének tevékenységében - a 17. századi angol korai radikális parlamenti hagyománytól a gyári munkáslányok és mesteremberek szerveződésein keresztül (amelyet Norman Ware elemzett az ipari munkásoknak az amerikai hagyományban betöltött szerepét vizsgáló könyvében) a középamerikai katolikus tradíció felszabadítási teológiai mozgalmaiig. E régóta működő demokratikus hagyományok bizonyos dolgokban szemben állnak a demokrácia egy másik értelmezésével. Ez a demokráciakoncepció az Egyesült Államokban

25 ELŐSZÓ 25 keletkezett, méghozzá James Madisonnak a ki kormányozhat? kérdésével kapcsolatos arisztokratikus bírálatával kapott szárnyra, és Walter Lipmann-nak a szakértői demokratikus uralomról szóló látomásával vett új lendületet. Ez utóbbi tulajdonképpen a lenini élcsapatelmélet amerikai változata, amely egyértelműen tanúsítja, hogy az emberek akarata szinte sohasem kerül a demokratikus politika napirendjére mindez Chomsky szerint világosan látható, amikor megnézünk bizonyos fontos kérdésekről, például az egészségügyi ellátásról szóló közvélemény-kutatásokat. A demokrácia ezen értelmezése persze a nyugati világ társadalmaiban, illetve kormányai közt a gyakorlati tevékenység meghatározó elemének számít, Chomsky pedig szenvedélyesen hangsúlyozza, hogy még a legrosszabb esetben sem lehet lemondani annak igényéről, hogy a közjó hangzatos ideáljaira törekedjünk. Emellett rá kell mutatnunk, mennyire paradox a közjó egyetemességének eszméje, hiszen miközben azt hirdetik, hogy mindenkire vonatkozik, mégis mindenhol éppen azok gyalázzák meg, akik elviekben a közösség egészét képviselik, valójában azonban csak egy szűk csoport érdekei szerint cselekszenek. Ha Chomskynak azt a kiindulópontját vesszük alapul, hogy az emberi kreativitás mennyire fontos és akadálytalanul kell felvirágoznia, egyáltalán nem meglepő a szerző anarchista irányultsága, illetve ennek állandó hangsúlyozása itt is és más műveiben is. Szerinte ugyanis soha semmiféle olyan törekvés nem tekinthető természetesnek, amely gátat akar szabni az emberi kreativitás kibontakozásának. Az ilyesmi legitimációra szorul. Az összes kényszerítő erejű rendelkezést, különösen magát az államot, szüntelenül igazolni kell. Ezek ugyanis alapállapotban nincsenek legitimálva és nem is lesznek, anélkül

26 26 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? hogy konkrétan ne igazolnák őket. A kapitalizmus zátonyai (Chomsky kifejezése) a világ minden szegletében előfordulhatnak, így tulajdonképpen, amennyiben egy olyan államfogalmat igazolhatónak tekintünk, amelynek a lényege a társadalom peremére szorult hatalmas tömegek védelme (hogy magára Smith- re utaljunk, aki szerint csupán az állam csökkentheti az ipari tőkének a munkára irányuló elnyomó törekvését),8 még nem je lenti, hogy a legtöbb társadalom valódi államai is ténylegesen ilyenek lennének. Hiszen ezek a valódi államok ahogy a szerző Dewey gondolatát idézve.kifejti nagyrészt a vállalatok kiszolgálói, emiatt aztán az anarchizmusról leválasztják a szocialista összetevőket, és csak a libertárius elemeket hagyják rajta. Ennek eredményeként a demokráciából (a neoliberalizmus mintájára) neodemokrácia lesz, amelyben a szegénység sújtotta emberek sorsa eleve erre rendeltetett (ahogy azt Hobbes mondaná). Amennyiben nem vagyunk hajlandók mindezt elfogadni, az államot pedig a kapitalizmus sújtotta áldozatok védelmezőjeként tartjuk csak igazolhatónak, ezzel lényegében egyáltalán nem mondunk ellent az anarchizmusnak, sokkal inkább egyedi történelmi körülmények között alkalmazzuk következetesen annak alapelveit. Chomsky a brazil parasztoktól kölcsönvett és kiterjesztett csodálatos metaforával mutatja be e folyamat működését. Ez a vasketrec metaforája, amelynek igyekszünk szélesíteni a padlóját, ahogy az állam kényszerítő hatalmát is igyekszünk csökkenteni. Emellett pedig a ketrec megvéd a kinti pusztító erőktől, amelyek gyengévé, szegénnyé és elidegenítetté tesznek nem is szólva arról, hogy bolygónkat élhetetlenné változtatják. A fentiekben a tőlem telhető legjobban próbáltam felvázolni e könyv fő gondolatait, amelynek intellektuális összetettsége,

27 ELŐSZÓ 27 valamint a benne rejlő széles körű tudás és eredetiség nem foglalható össze ilyen szűk keretek közt így hát nem kizárt, hogy ez a rám rótt feladat és kötelesség teljesítése végül egyáltalán nem is nyújtott segítséget az olvasónak. De bízvást és feltétel nélkül hangsúlyoznom kell, hogy mekkora örömöt jelentett és milyen sok tanulsággal járt számomra e feladat végrehajtása, így aztán a legjobb, ha mindenkit arra kérek: inkább ő maga tanulmányozza a könyvet. Nemcsak a fentebb emlegetett erények végett, hanem mert a mű teljesen komolyan veszi célját, és igyekszik a filozófia és a tudomány, sőt az egész emberiség legmélyebb kérdéseit megvizsgálni.

28

29 MIFELE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK?

30

31 1. Mi a nyelv? Igencsak régi az az általános kérdés, amelynek szentelni szeretném ezt a könyvet. Miféle teremtmények vagyunk? Nem álltatom magam azzal, hogy azt higgyem: képes leszek kielégítő választ adni. Észszerűnek tűnik azonban, ha bízunk abban, hogy legalább néhány területen, különösen kognitív természetünk mibenlétével kapcsolatban érdekes és jelentőségteljes meglátásokra juthatunk. Talán új észrevételeket is tehetünk, és le tudunk majd rombolni bizonyos, a további kutatásokat akadályozó gátakat például néhány olyan, széles körben elfogadott doktrínát, amelyek sokkal kevésbé megalapozottak, mint ahogy azt általában feltételezik róluk. Három, egyre bizonytalanabb kérdést fogok megtárgyalni: mi a nyelv; melyek az emberi megértés határai (ha vannak egyáltalán ilyenek); illetve mi az a közjó, amely felé törekednünk kell. Az elsővel fogom kezdeni, és megpróbálom kimutatni, hogy az előszörre inkább csak szűk, technikai kérdéseknek tűnő problémák valójában olyan messzire nyúló következtetésekhez vezetnek, amelyek önmagukban is jelentősek, valamint bizonyos, az idevágó tudományokban (a nyelvészetet, valamint a nyelv- és elmefilozófiát is magában foglaló széles értelemben

32 32 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? vett kognitív tudományban) általánosan elfogadott és gyakran alapvetőnek tekintett - nézetektől élesen különböznek. Végig olyan problémákat fogok megtárgyalni, amelyek látványos evidenciáknak tűnnek a számomra. Egészen különös módon azok azonban, ugyanis a legtöbben elutasítják ezeket. Mindez felvet egy dilemmát legalábbis számomra, ámbátor talán azért az olvasót is érdekelheti a megoldása. Ha a nyelvre fordítjuk figyelmünket, elmondható, hogy két és fél évezrede intenzíven és termékenyen tanulmányozzák ugyan, ám mind ez idáig még nem született világos válasz a nyelv mibenlétével kapcsolatos kérdésre. A későbbiekben említeni fogok néhány jelentősebb megoldási javaslatot. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy vajon mennyire fontos egyáltalán kiküszöbölni ezt a hiányosságot. A válasznak világosnak kell lennie, amennyiben tanulmányozni akarjuk a nyelv bármelyik aspektusát. Hiszen csak ha felelni tudunk e kérdésre (legalább hallgatólagosan), akkor leszünk képesek a nyelvvel kapcsolatos olyan komoly területeket megvizsgálni, mint amilyenek például az elsajátítás és a használat, az eredet és a nyelvváltozás problémái, a nyelvek közti különbségek és a közös jegyek jellemzői, a nyelv társadalmi funkciója, a rendszert megalkotó belső mechanizmusok szerepe - legyen szó magáról a kognitív rendszerről, illetve az adott feladatokhoz kapcsolódó különböző használati módokról. Egyetlen biológus sem tudná például a szem fejlődését vagy evolúcióját leírni anélkül, hogy előtte ne adná meg a szem elfogadható definícióját. A nyelv vizsgálataival kapcsolatban pedig ugyanez az evidencia érvényes, vagy legalábbis annak kellene lennie. Érdekes módon általában nem így látják ezeket a kérdéseket e problémára a későbbiekben még visszatérek.

33 1. MI A NYELV? 33 Vannak azonban sokkal alapvetőbb okok, amelyek miatt meg kell próbálnunk tisztán meghatározni, hogy mi is a nyelv. Ezek pedig közvetlenül a könyv címének problémájához vezetnek, vagyis arra kérdeznek rá, hogy miféle teremtmények is vagyunk. Nem Darwin volt az első, aki arra a következtetésre ju tott, hogy az embert egyedül az különbözteti meg az alsóbbrendű állatoktól, hogy neki szinte végtelenül nagyobb hatalma van a legváltozatosabb hangcsoportok és eszmék összekapcsolására.1 A szinte végtelen hagyományos kifejezését manapság konkrétan végtelenként értelmezzük. Darwin volt azonban az első, aki ezt a tradicionális fogalmat az emberi evolúcióval kapcsolatos eredeti elképzelés keretei között fogalmazta meg. Az elmélet kortárs változata az emberi evolúció kutatásának egyik vezető tudósa, lan Tattersall tollából származik. Amint a jelenleg hozzáférhető tudományos bizonyítékokról szóló beszámolójában olvasható, hajdan hittek abban, hogy az evolúciós felfedezések rávilágítanak majd későbbi énjeink korai változataira. A valóság azonban más. Gyorsan világossá vált ugyanis, hogy az egyedi módon modern [emberi] érzékelőképesség inkább valamilyen váratlan, viszonylag új keletű esemény révén jö tt létre. (...) Ezen új érzékelőképességet pedig szinte bizonyosan annak köszönhetjük, hogy megalkottuk a modern énjeink szempontjából talán az egyedüli legfontosabb dolgot, azaz a nyelvet. 2 Ha ezt elfogadjuk, akkor a mi a nyelv? kérdésének megválaszolása igencsak fontos mindenkinek, aki szeretné megérteni, mi jellemző a modern emberi énre vagy szelfre. Tattersall ezt a hirtelen és váratlan eseményt egy nagyon s/űk időintervallumon belül, valamikor az 50 és 100 ezer évvel ezelőtti időszakban helyezi el. A pontos dátumokat egyelőre még nem sikerült tisztáznunk, és mostani vizsgálódásunk szem-

34 34 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? pontjából nem is lényegesek. Sokkal fontosabb azonban, hogy a nyelv váratlanul tűnt fel. A későbbiekben visszatérek majd a témával kapcsolatos találgatások óriási, virágzó irodalmára, amelyek általánosságban az enyémtől erősen eltérő álláspontot foglalnak el. Amennyiben Tattersall beszámolója alapvetően pontos az igencsak korlátozott számú empirikus bizonyíték alapján pedig egyelőre ez látszik valószínűnek -, akkor az említett szűk idő- intervallumban minden bizonnyal az a Darwin-féle végtelen hatalom fejlődhetett ki az emberben, amely legváltozatosabb hangcsoportok és eszmék összekapcsolására szolgál. E végtelen hatalomnak pedig értelemszerűen a véges agy ad otthont. A 20. század derekára teljesen elfogadottá vált az az elképzelés, hogy a véges rendszerek is bírhatnak végtelen hatóerővel. Ez pedig lehetővé tette, hogy tisztán megfogalmazásra kerüljön az, amit véleményem szerint a nyelv alapvető tulajdonságának kell tekintenünk, és amelyre a későbbiekben csak nagybetűkkel, mint Alapvető Tulajdonságra fogok hivatkozni. Eszerint minden nyelv hierarchikusan strukturált kifejezések határtalan elrendezését biztosítja, amelyek két egymással érintkező területen is értelmezéseket alkotnak: a külsővé tételhez érzékelési-mozgási (szenzomotoros), a mentális folyamatokhoz pedig fogalmi-szán- dékbeli (konceptuális-intencionális) interpretációkat hoznak létre. így lényegileg fogalmazhatjuk újra a Darwin-féle végtelen hatalom koncepcióját, illetve még korábbra menve Arisztotelészre is utalhatunk, aki szerint a nyelv jelentéssel bíró hangok rendszere. Elabár az újabb kutatások a hangot túlságosan szűk kategóriának tekintik, emellett is jó okunk van arra gondolni, hogy a klasszikus megfogalmazás több fontos tekintetben is

35 1. MI A NYELV? 35 félrevezetőnek bizonyul (a későbbiekben még visszatérek erre a problémára). Minden nyelv az Alapvető Tulajdonságot kielégítő sajátos komputációs folyamatot foglal magában. Ebből következően a nyelv elmélete lényegénél fogva generatív grammatika, és mindegyik nyelvet technikai terminussal I-nyelvnek nevezhetjük ahol az I arra utal, hogy a nyelv internális, individuális, illetve intenzionális: vagyis a tényleges komputációs folyamatra koncentrálunk, nem pedig az általa felsorakoztatott tárgyak halmazára. Tehát arra, amit erőteljesen generál (hogy ismét technikai kifejezéssel éljünk) a jelenség pedig laza analógiát képez egy axiómarendszer által generált bizonyításokkal. Létezik a gyengén generálás fogalma is vagyis a létrehozott kifejezések sora, amely a létrehozott tételek sorozatával analóg. Ugyanígy az E, vagyis az externális nyelv fogalmáról is beszélhetünk, amelyet sokan adatok gyűjteményeként vagy bizonyos, gyengén generált sorozatok végtelen készleteként értelmeznek (jómagam nem tartozom közéjük).3 A fdozófusok, nyelvészek, valamint a kognitív tudósok és a számítógépes kutatók gyakran gyengén generált jelenségnek tekintik a nyelvet. Nem világos azonban, hogy a gyenge generálás koncepciója alkalmazható lenne az emberi nyelvre, hiszen még a legjobb esetben is az I-nyelv sokkal alapvetőbb fogalmából származtatódik. Az 1950-es években alaposan megtárgyalták e kérdéseket, bár véleményem szerint még mindig nem sikerült a megfelelő következtetéseket levonni.4 Az alábbiakban csupán az I-nyelvre, az ember biológiai adottságára, valamint a (javarészt) az agyhoz tartozó bizonyos a lösszel evők re és az elme, illetve az agy szervére fogok koncenttálni - utóbbi terminust ugyanabban a laza értelemben használom,

36 36 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? ahogy a szerv fogalmát a biológiában alkalmazzák. Az elme alatt pedig a továbbiakban az agy egy bizonyos absztrakciós szinten vett szemléletét értem. Az ilyesfajta megközelítést időnként biolingvisztikai keretnek nevezik, és gyakran vitatják - bár véleményem szerint alaptalanul. A kutatás első éveiben még nem sikerült tisztán formába önteni a nyelv Alapvető Tulajdonságát. Néhány klasszikus munkát említve: Ferdinand de Saussure szerint például a nyelv (megfelelő értelemben véve) egy bizonyos közösséghez tartozó emberek elméjében lévő szóképek raktára, amely csak valamiféle, a közösség tagjai között létrejött megállapodás következtében létezik. Leonard Bloomfield a nyelvet olyan szokások sorozatának tartja, amelyek konvencionálisán meghatározott beszédhangokkal felelnek adott helyzetekre, a hangokra pedig bizonyos cselekvésekkel reagálnak. Másutt a szerző úgy definiálja a nyelvet, mint ami az adott nyelvközösségen belül lehetséges nyilatkozatok összessége. Mindez William Dwight Whitney korai koncepciójával cseng össze, aki szerint a nyelv kimondott, hallható jelek tömege, amelyek révén egy emberi közösség kifejezi gondolatait. Vagyis a nyelvet a gondolatok hallható jelei alkotják habár ez valamelyest már eltérő koncepció, legalábbis egy bizonyos szempontból, amelyre később visszatérek. Edward Sapir szerint pedig a nyelv gondolatok, érzések és vágyak tisztán emberi, nem ösztönös kommunikációs módja, amelyet akaratlagosan létrehozott szimbólumok rendszere tesz lehetővé.5 E koncepciókból természetesen következik az a nézőpont, amelyet Martin Joos a 20. század eleji antropológusra utalva Boas-féle tradíciónak nevez. Eszerint a nyelvek önkényes módon különböznek egymástól, ezért aztán minden újabb nyelvet előfeltevés-mentesen kell vizsgálnunk.6 így a nyelvészeti elmélet olyan

37 1. MI A NYELV? 37 analitikus eljárásokból elsősorban felosztásból, illetve osztályozásból áll, amelyek az adott korpuszt szervezett formává alakítják át. E szemléletmódot legalaposabban Zellig Harris dolgozta ki a Methods in Structural Linguistics (A strukturális nyelvészet módszerei) című könyvében,7 a kortárs változata pedig a megnyilatkozások létrehozásának módszereit rendszerező nyelvelmélet.8 Régebben teljesen érthetőnek számított, hogy a mi a nyelv? kérdésre csak olyasféle bizonytalan feleletek adhatók, m int amilyenek a fent említett, az Alapvető Tulajdonságot figyelmen kívül hagyó válaszok. Azzal a meglepő tapasztalattal is szembesülhetünk azonban, hogy a kortárs kognitív tudományban is születnek hasonló megoldások. Egy mostanában keletkezett, a nyelv evolúcióját vizsgáló tanulmány sem különbözik ettől, amelyet a szerzők a következő kijelentéssel kezdenek: értelmezésünkben a nyelv azon képességek teljes készletét jelöli, amelyek révén a hang a jelentéshez kapcsolódik az ezt lehetővé tévő infrastruktúrát is beleértve.9 Mindez alapvetően az Arisztotelész-féle kijelentést ismétli meg, és túlságosan is bizonytalan lábakon áll ahhoz, hogy érdemes legyen tovább vizsgálni. Hiszen ha mondjuk egy biológus a látásrendszer evolúciójával foglalkozik, nem lehetne összesen csak annyi koncepciója a fe- notípussal kapcsolatban, hogy ez az ingereket az érzetekkel ösz- szekapcsoló képességek teljes készletét biztosítja bármi is tegye mindezt lehetővé. Sokkal korábban, a modern tudomány születése idején már megfogalmazódtak olyan gondolatok, amelyek emlékeztetnek Darwin vagy Whitney későbbi elképzeléseire. Galileo Galilei döbbenettel tekint azon ember értelmének fenségére, aki arról álmodozik, hogy megtalálja az eszközöket, amelyekkel belsejének legmélyén lakozó gondolatait is el tudja mondani

38 38 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a többieknek (...), mindössze azzal, hogy különféleképpen rendez el húsz betűt a lapon. E teljesítmény szerinte minden elképesztő találmányt felülmúl, még egy Michelangelo, egy Raffaello vagy egy Tiziano művészeténél is nagyobb.10 Ugyanez a meglátás, valamint a nyelv általános használatának kreatív jellegére irányuló alaposabb figyelem hamarosan a kartéziánus tudományfilozófia központi elemévé vált, amennyiben ez lett az elme m int elkülönült szubsztancia létezésének elsődleges feltétele. Mindezek alapján bizonyos kutatók nevezetesen Géraud de Cordemoy - valamilyen formában igyekeztek megvizsgálni, hogy más teremtmények elméje is a miénkhez hasonlóan épül-e fel.11 Olyasmik voltak ezek a kísérletek, mint a Turing-teszt, bár teljesen máshogy képzelték el őket. De Cordemoy kísérletei ugyanis inkább a lakmuszpróbára emlékeztettek, amennyiben a valóságos világgal kapcsolatos következtetéseket igyekeztek levonni belőlük. A Turing-féle imitációs játéknak azonban, ahogy szerzője világossá is tette, nem voltak ilyesfajta ambíciói* * Alán Turing matematikus 1950-es tanulmányában vázolta fel ezt a tesztet. Ennek lényege, hogy egy kísérletet végző személy kérdéseket tesz fel két, általa nem látott tesztalanynak: egy férfinek és egy nőnek, akik írásban válaszolnak. Képzeljük el, hogy az egyik válaszadó személyt egy gépre cseréljük! Mindkét válaszadónak meg kell győznie a tesztvezetőt, hogy ő maga nem gép amennyiben bizonyos idő alatt a kérdező nem tudja egyértelműen eldönteni, melyikük ember, akkor kijelenthető: a gép is gondolkodik. A Turing-teszt alapvető lett a mesterséges intelligencia kutatásában, és manapság olyan hétköznapi változataival találkozunk, mint a gyakorta honlapokon található CAPTCHA-teszt, amelynek célja, hogy megállapítsa: az oldal látogatója biztosan ember, nem pedig valamilyen gépi algoritmus (a szó a Completely Automated Public Turning Test to Teli Computere and 1lumans Apart [teljesen automatizált nyilvános Turning-teszt a számítógép és az ember megkülönböztetésére! kifejezésből származik). A fordító.

39 1. MI A NYELV? 39 Ezen fontos kérdések mentén sem tagadható manapság annak az alapvető kartéziánus meglátásnak a relevanciája, hogy a nyelvhasználat kreatív jellegű: jellemzően kötöttségek nélküli és újító, alkalmazkodik a körülményekhez, ám nem belőlük adódik (ez fontos különbség), valamint másokban olyan gondolatokat hozhat létre, amelyeket a befogadók úgy fognak fel, mintha ők maguk is megalkothatták volna őket. Az adott körülmények és belső feltételek talán egy adott fajta beszédre sarkallnak és ösztönöznek, de semmiképp sem kényszerítenek erre amint azt Descartes követői is leszögezték. Wilhelm von Humboldt mostanában gyakran idézett mondásával kapcsolatban, amely szerint a nyelv véges eszközök végtelen használatát foglalja magában, mindenekelőtt azt kell észrevennünk, hogy a használatra utal. Alaposabban kifejtve, Humboldt szerint a nyelv nagyon sajátságosán viszonyul egy végtelen és valóban határtalan területhez, minden számunkra elgondolható dolog lényegéhez. így tulajdonképpen véges eszközöket kell vég nélkül alkalmazni, méghozzá a nyelv és a gondolkodás azonosságát létrehozó erő révén.12 Vagyis a szerző a Galilei és más, a nyelvet a gondolkodással összekapcsoló tudósok képviselte tradícióban helyezte el magát, habár jócskán továbblépett ezen, ugyanis annak a hagyományos koncepciónak a sajátos verzióját hozta létre, amely Tattersall új keletű megfogalmazása szerint a nyelvet mint a modern énünk egyszerűen legjelentősebb elemét fogja fel. Bár nagyot fejlődött azoknak a véges eszközöknek a kutatása, amelyek révén a nyelv végtelen használata lehetséges, ez utóbbi terület rejtély maradt, annak ellenére, hogy a megfelelő használathoz vezető szabályok megértésének problémájával kapcsolatban jelentős haladás figyelhető meg (bár ez kétségkívül sokkal s/ükehh terület), fontos kérdésnek számít, hogy mennyire

40 40 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? mélységes ez a rejtély, ám erre majd csak a második fejezetben fogok visszatérni. Egy évszázaddal ezelőtt Ottó Jespersen vetette fel, hogy véges tapasztalat alapján miként jönnek létre a beszélő elméjében a nyelvi szerkezetek, egy olyan struktúraelképzelést hozva létre, amely pontosan elegendő a saját mondatainak megalkotásához. Vagyis döntően olyan önálló kifejezések születnek, amelyek a beszélő és a hallgató számára is tipikusan újnak számítanak.13 így aztán a nyelvész feladata ezen mechanizmusok felfedezése, illetve annak vizsgálata, hogy miként születnek ezek meg az elmében. Továbblépve fel kell tárnia az összes nyelv grammatikáját megalkotó nagy alapelveket, ezáltal pedig mélyebb betekintést nyerhet majd az emberi nyelv és gondolkodás legbelső természetébe. Manapság sokkal kevésbé számítanak különösnek ezek az eszmék, mint hajdan, amikor a kutatási mező nagy részét a strukturalista, illetve viselkedéstudományos szemléletmódok uralták, így Jespersen törekvései, valamint a forrásukul szolgáló hagyomány eredményei szükségképpen a peremre szorultak. Jespersen programját újraformálva elsődleges célunk, hogy megvizsgáljuk az interfészek valódi természetét, valamint a különféle I-nyelvekben őket összekapcsoló generatív eljárásokat. Emellett meg kell határoznunk, hogyan jönnek létre ezek az elmében, és miként alkalmazzuk őket. A vizsgálódás ezen a szinten elsődlegesen persze az önálló kifejezések megalkotására összpontosít. Ezután fel kell fedni azokat a mindenki által birtokolt biológiai tulajdonságokat, amelyek meghatározzák az emberek által hozzáférhető I-nyelvek természetét. Ez az Egyetemes Nyelvtan (ENy), vagyis a Jespersen-féle az összes nyelv grammatikáját megalkotó nagy alapelvek kortárs verziója, amely

41 1. MI A NYELV? 41 mostani újraértelmezett változatában arra a genetikai adottságra helyezi a hangsúlyt, ami lehetővé teszi az ember egyedi nyelvi képességének létrejöttét, illetve ennek az I-nyelvekben való speciális megmutatkozásait. A 20. század közepén bekövetkező fordulat a biolingvisztikai keretek közt értelmezett generatív grammatika irányába mozdította el a legfőbb szemléletmódot. Ez pedig megnyitotta az utat, hogy magát a nyelvet, valamint a nyelvvel szorosan összekapcsolódó témákat egyaránt sokkal összetettebb módon vizsgáljuk meg. Jelentős mértékben megnövekedett a legszélesebb tipológiai változatosságú nyelvekből rendelkezésre álló, hozzáférhető empirikus anyag. Ezt az anyagot már olyan mélységben lehetett kutatni, ami hatvan évvel korábban még elképzelhetetlen lett volna. Ez az elmozdulás az egyedi nyelvek tanulmányozásához szükséges bizonyítékokat is lényegesen sokszínűbbé tette, így az elsajátítás, az idegtudomány, disszociációs problémák stb. vizsgálata is hatékonyabbá válhatott. Emellett a más nyelvek vizsgálatából adódó tapasztalatokat is gazdagította, hiszen immár arra a jól megszilárdított feltételezésre lehetett építeni, hogy a nyelv iránti készség egy olyan biológiai adottságból következik, amelynek mindannyian a birtokában vagyunk. Amikor hatvan éve először próbáltak meg explicit generatív grammatikákat létrehozni, számos olyan elgondolkodtató jelenséget fedeztek fel, amelyek fel sem merültek addig, amíg tisztán nem formálódott és fogalmazódott meg az Alapvető Tulajdonság, a szintaxist pedig csupán konvenció és analógia által meghatározott szóhasználatként értelmezték. Ez némiképp a modern tudomány korai időszakaira emlékeztet. A tudósok egy évezreden keresztül megelégedtek az ismerős jelenségek tanulmányozásával: a sziklák azért omlanak le, vagy a gőz azért kelet

42 42 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? kezik, mert az elemek a saját természetes helyüket keresik; a tárgyak szimpátia vagy antipátia miatt érintkeznek egymással; egy háromszöget azért érzékelünk, mert alakja a levegőn keresztülsuhanva beleültetődik agyunkba, és így tovább. A modern tudomány akkor született, amikor Galilei és mások elkezdtek a nyelv természetéről töprengeni, és hamarosan kiderült, hogy számos hiedelmünk értelmetlen, intézményeink pedig gyakorta rosszak. Értékes tulajdonság, ha valaki képes eltöprengeni a kérdéses problémákon ez nemcsak gyermekkorban, hanem a fejlett kutatások során is hasznos lehet. Hatvan évvel ezelőtt a nyelvvel kapcsolatban felszínre került egy olyan probléma, amely még mindig töprengésre késztet, és véleményem szerint igencsak jelentőségteljes. A kérdés egyetlen, ám igencsak furcsa ténnyel kapcsolatos. Vegyük az alábbi mondatot: instinctively, eagles that fly swim ( ösztönösen a sasok, amelyek repülnek, úsznak )! Az instinctively (ösztönösen) határozószó egy igével áll kapcsolatban, ám ez nem a fly (repülnek), hanem a swim (úsznak). Azzal a gondolattal sincs semmi probléma, hogy a sasok, amelyek ösztönösen repülnek, úsznak, de a fenti módon nem lehet kifejezni. Ugyanúgy a Can eagles that fly swim?"( tudnak a sasok, amelyek tudnak repülni, úszni? ) kérdés az úszás (swim), nem pedig a repülés (fly) képességére vonatkozik* E példákban az késztet töprengésre, hogy a mondatkezdő elemek (vagyis az ösztönösen és a tudnak ) messziről kapcsolódnak össze az igével, kapcsolatuk pedig inkább szer * Az utóbbi mondat a magyarban a tud valamit csinálni főnévi igeneves szerkezet (amely a kérdés esetében nem kiküszöbölhető) miatt sokkal egyértelműbb, mint az angol változat. A fordító.

43 1. MI A NYELV? 43 kezeti tulajdonságoknak köszönhető, nem pedig távolsági, csupán a lineáris rendre épülő sajátságoknak pedig az utóbbi sokkal egyszerűbb komputációs műveletnek számít, amely mondjuk egy programozási nyelv számára optimális lenne. A nyelv a minimális szerkezeti távolság tulajdonságát használja, szemben a minimális lineáris távolság jócskán egyszerűbb műveletével, amit sohasem alkalmaz. Vagyis a fenti (és még számos más) esetnél a nyelv felépítése során a kidolgozás egyszerűsége figyelmen kívül hagyatik. Technikai terminusokkal fogalmazva: a szabályok mindig struktúrafüggó'ek, azaz nem vesznek tudomást a lineáris rendről. A kérdés az, hogy miért kell ennek így lennie nemcsak az angolban, hanem minden nyelv esetében, és nem csupán a fenti szerkezeteknél, hanem máshol, széles körben véve is. Egyszerűen és logikusan megmagyarázható az a tény, hogy a gyermek ösztönösen tudja a választ a fentihez hasonló példák esetében, még akkor is, ha csekély bizonyíték van csak rá (vagy egyáltalán nincs is). Az ilyesféle példákkal szembesülő nyelvtanuló számára egyszerűen nem adott a lineáris rend, ugyanis egy olyan, mélyen nyugvó alapelv vezérli, amely a sokkal egyszerűbb minimális lineáris távolságra építő művelettel szemben a minimális strukturális távolságra korlátozza figyelmét. E felvetés pedig természetesen rögtön további magyarázatért kiált. Miért van ez így? Miről szól a nyelv genetikailag meghatározott jellege (vagyis az Egyetemes Nyelvtan), amely előírja ezeket a sajátos feltételeket? A minimális távolság alapelvét széles körben alkalmazzák a nyelvi konstrukció létrehozásánál, méghozzá feltételezhetően egy általánosabb alapelv egyik eseteként. Nevezzük ezt M inimális Komputációnak, amely valószínűleg maga is a szerves

44 44 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? világ (vagy a még azon is túl lévő dolgok) sokkal általánosabb tulajdonságának egyik esete. A nyelvi konstrukciók létrehozásának rendelkeznie kell néhány olyan speciális jellegzetességgel, amelyek miatt a Minimális Komputáció a lineáris helyett a strukturális távolságra szorítkozik, annak ellenére, hogy az előbbi a komputáció és a programozás szempontjából is jóval egyszerűbbnek számít. Más forrásokból, például az idegtudományokból származó független bizonyítékok is ugyanezt a következtetést támasztják alá. Egy milánói kutatócsoport azt tanulmányozta, hogy milyen agyi aktivitást mutatnak a kísérleti személyek két különböző fajta inger hatására. Az egyik ingertípus az ENy szabályainak megfelelő mesterséges nyelveket tartalmazott, a másik pedig olyanokat, amelyek nem állnak összhangban e rendszerrel. Az utóbbi esetnél például a tagadás szabálya sokkal egyszerűbb komputációs műveleten alapul, mint az emberi nyelveknél: mondjuk egyszerűen csak a harmadik szót követi a tagadó elem. A kísérletek eredményeként bebizonyosodott, hogy az ENy-nek megfelelő esetben az agy nyelvi területein normál reakció lépett fel, amikor azonban a lineáris rend érvényesült, akkor már nem ez volt a helyzet.14 Utóbbi esetben az agyi aktivitás arra utal, hogy a feladat nem nyelvi problémaként értelmeződött. Neil Smith és Ianthi-Maria Tsimpli egy kognitív képességek terén sérült, de nyelvileg kompetens személyt vizsgálva hasonló következtetésre jutott de érdekes módon úgy találták, hogy az átlagos személyek ugyanúgy képtelenek mit kezdeni az ENy-t megsértő, helyette a lineáris rendre építő esetekkel. Smith következtetése szerint a kísérlet nyelvi keretei láthatóan megakadályozták a megfelelő struktúrafügget-

45 1. MI A NYELV? 45 len általánosítások véghezvitelét, habár nem nyelvi környezetben ugyanezen személyek könnyedén boldogultak volna hasonló problémákkal.15 A komputációs kognitív tudományok egyik alága megpróbálja kimutatni, hogy a nyelv ezen tulajdonságai a big data statisztikai elemzésével is megtanulhatók. Ez lényegében a nyelv azon nagyon kevés jellegzetességének egyike, amelyet egyáltalán komolyan megvizsgáltak ebből a szempontból. Minden olyan törekvés, amely elég világos ahhoz, hogy komolyan vegyük, jóvátehetetlenül a kudarcra utal.16 Még fontosabb azonban, hogy e szándékok alapvetően mellékesek. Amennyiben sikerrel járnának ami gyakorlatilag kizárt, akkor sem érintenék az eredeti és egyedül fontos kérdést. Vajon a releváns esetekben a nyelv miért alkalmazza mindig a minimális strukturális távolság komplex komputációs eljárását, miközben folytonosan figyelmen kívül hagyja a minimális lineáris távolság sokkal egyszerűbb opcióját? A kérdés megragadásának kudarca jól illusztrálja, hogy mennyire nincs meg az a töprengésre való készség, amelyet korábban említettünk. Pedig ez, ahogy az egzakt tudományok esetében legalább Galilei óta látható, a komoly tudományos vizsgálat első lépésének számít. Egy átfogóbb tézis szerint a nyelv alapvető részeinél (amilyen például a szintaxis és a szemantika) a lineáris rend sohasem adott a komputáció számára. így a lineáris rend a nyelv perifériális területe, amely a szenzomotoros rendszer működését tükrözi vissza: hiszen nem tudunk párhuzamosan beszélni vagy struktúrákat produkálni, hanem csak a szavak egymás után fűzése révén vagyunk képesek megnyilatkozni. A szenzomotoros rendszer alapvető szempontokból nem specifikusan alkalmazkodott a nyelvhez, hiszen a külsővé tételhez és az érzékeléshez szükséges

46 46 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? részei már a nyelv kialakulása előtt is megvoltak. A csimpánzok hallórendszere bizonyíthatóan jól alkalmazkodhat az emberi beszédhez,17 habár az emberszabású majmok még a nyelvelsajátítás első lépését sem tudták megtenni, azaz nem képesek a körülöttük lévő zavaros csörömpölésből nyelvileg releváns adatokat kivonni, ahogy a gyermekek azonnal, reflexszerűen megteszik ezt ami nem csekély teljesítmény. Habár a hangcsatorna olyan jellegű szabályozása, hogy az beszédre alkalmas legyen, láthatóan csak az embereknél adott, ez nem esik túl nagy súllyal a latba, hiszen, amint azt a jelnyelvről szóló újabb keletű munkák kimutatták, az emberi nyelv létrehozása nem függ a modalitástól, a majmok gesztikulációs képességének meglétét pedig nem kérdőjelezhetjük meg komolyan. A nyelvelsajátításban és -konstrukcióban tehát nyilvánvalóan sokkal jellegzetesebb kognitív tulajdonságok működnek. Habár a probléma még nincs megoldva, jelentős bizonyítékok támasztják alá, hogy az átfogó elmélet csakugyan igaz: az alapvető nyelvi konstrukció nem veszi figyelembe a lineáris rendszert, ahogy más külső elrendezési elvet sem. Márpedig a szemantikai értelmezés a lényegi esetekben a hierarchián, nem pedig a külsővé tett formák rendjén múlik. Amennyiben mindez tartható, akkor az Alapvető Tulajdonság mégsem felel meg pontosan a korábban megfogalmazottaknak és a kortárs szakirodalom által leírtaknak (a saját munkáimat is beleértve). Az Alapvető Tulajdonság lényege inkább a fogalmi-szándékbeli interfészre leképezett hierarchikusan strukturált kifejezések végtelen sorának generálása, amely valamiféle gondolkodásnyelvet biztosít - és nagyon is lehetséges, hogy ez az egyedüli gondolkodásnyelv, habár e problémával kapcsolatban érdekes kérdések merülnek fel. Az említett leképezés helyzetéről és jellegéről is

47 1. MI A NYELV? 47 fontos és érdekfeszítő problémák adódnak, ám ezekkel itt nem foglalkozom. Ha ez az érvelési szál általánosságban korrektnek tekinthető, akkor jó okunk van arra, hogy visszatérjünk a nyelv mint a gondolkodás eszköze hagyományos koncepciójára, és ez alapján vizsgáljuk felül Arisztotelész nézetét: eszerint a nyelv nem jelentéssel bíró hangnak, hanem hanggal bíró jelentésnek tekinthető. Általánosabban, a külsővé tétel bizonyos formáit figyelembe véve azt is mondhatjuk, hogy a hang tipikusnak számít ugyan, de más modalitások is abszolút rendelkezésre állnak. Például az elmúlt nemzedék jelnyelvvel kapcsolatos vizsgálatai kimutatták, hogy a struktúra, az elsajátítás és az idegi reprezentáció terén feltűnő hasonlóságokat mutatnak a beszéddel, m i közben természetesen itt teljesen más módon történik a külsővé tétel. Érdemes megjegyezni, hogy a külsővé tétel ritkán kerül alkalmazásra, hiszen a nyelvhasználat leggyakoribb esetben egyáltalán nem externalizálódik. Vagyis valamiféle belső dialógus működik, és a témával kapcsolatos nem túl bőséges kutatások - amelyek még Lev Vigotszkijra nyúlnak vissza18 - öszszekapcsolhatók azzal a jelenséggel, amelyet az önelemzésünk sugall (legalábbis az enyém mindenképp): a tudatba már csak szétszórt fragmentumok kerülnek. Időnként hirtelen teljesen megformálódott kifejezések is megjelennek bennünk ám túl gyorsan ahhoz, hogy az artikuláció is részt vegyen létrehozásukban, vagy még akár az ezekre irányuló utasítások megformálódhassanak. Ezt a nagyon érdekes témát még alig kutatták, de vizsgálatok tárgya lehetne, és számos más kérdés is leágazik belőle.

48 48 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Az utóbbi problémakört félretéve a nyelvi konstrukció létrehozásának vizsgálata jó okot ad arra, hogy komolyan vegyük azt a hagyományos felfogást, amely a nyelvet alapvetően a gondolkodás eszközének tekinti. így a külsővé tétel csupán alárendelt folyamat lenne, jellegzetességei pedig egy nagyobb vagy teljesen független szenzomotoros rendszert tükröznének vissza. További kutatás is alátámasztja ezt a következtetést. Ez alapján a létrehozás a nyelv periferikus aspektusának számít, és a nyelv külsővé tételre épülő sajátos használatai többek között a kommunikáció - a közismert, ám komolyan nem alátámasztható dogmával ellentétben még periferikusabbak. A fentiekből szintén következik, hogy az utóbbi években egyre szélesebb körűvé váló, a nyelv evolúciójával kapcsolatos spekulációk rossz nyomon járnak, mivel a kommunikációra összpontosítanak. A nyelv lényegét a kommunikációs funkcióban fellelő nézőpont valóban látványos dogma. A koncepció tipikus megfogalmazása nagyjából a következőképpen néz ki: Fontos, hogy a nyelvhasználók közösségén belül a szavak ugyanazt a jelentést hordozzák. E feltétel teljesülése elősegíti, hogy a nyelv alapvető funkciója, azaz a kommunikáció beteljesedhessen. Ha a szavakat nem a legtöbb ember által hozzákapcsolt jelentéseik szerint használjuk, akkor nem leszünk képesek hatékonyan kommunikálni a többiekkel, így pedig a nyelv legfőbb célja hiúsul meg. 19 Eleve furcsa elgondolás, hogy a nyelvnek lenne valamilyen célja. A nyelvek nem emberek által megtervezett szerszámok, hanem biológiai létezők, olyanok, mint mondjuk a látási, az immun- vagy az emésztőrendszer. Bizonyos szervekkel kapcsolatban időnként elhangzik, hogy valamilyen funkcióval bírnak, és adott cél érdekében léteznek. Ez a fogalom azonban messze nem

49 1. MI A NYELV? 49 világos. Vegyük például a gerincet! Vajon az alábbiak közül melyik a funkciója: hogy megtartson minket, védje az idegeket, vérsejteket termeljen vagy kalciumot raktározzon? Esetleg mindegyik egyszerre? Hasonló kérdések merülnek fel a nyelv funkciója és konstruálása esetében. Ilyenkor rendszerint evolúciós szempontok kerülnek bevezetésre, amelyek azonban akárcsak a gerinc esetében messze nem egyértelműek. A nyelvvel kapcsolatos különböző evolúciós alapú spekulációk jellegzetesen az állatvilágban mindenütt megtalálható különféle kommunikációs rendszerekre támaszkodnak, ám ezek is csak az említett modern dogmát tükrözik vissza, és a már kifejtett okok miatt (amelyekre a későbbiekben még visszatérek) jó eséllyel zsákutcát jelentenek. Továbbá, még amennyiben a nyelvet kommunikációra is használjuk, akkor sem kell, hogy mindez a jelentésekre (vagy a hangokra, esetleg struktúrákra) is vonatkozzon. A kommunikáció nem igen vagy nem, sokkal inkább többé vagy kevésbé típusú kapcsolat. Amennyiben az egyezések nem elegendő mértékűek, akkor a kommunikáció bizonyos szinten kudarcba fullad ahogy a hétköznapokban meg is történik. Még ha a kommunikáció fogalmát nagyrészt meg is fosztjuk lényegi jelentésétől, és a különbözőféle társadalmi interakciókat lefedő terminusként használjuk, a tényleges nyelvhasználatnak akkor is csak aprócska része marad habár kétséges, hogy e megfigyelés jó-e egyáltalán valamire. Röviden, az említett irányadó dogma semmiféle alappal sem bír, mostanra pedig már arra is teljesen döntő bizonyítékunk van, hogy egyszerűen hamis. A nyelvet időnként kétségkívül kommunikációra használják, ahogy az öltözködési stílust, az arckifejezést, a testtartást és sok egyéb más jelenséget is. Ám

50 50 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a nyelvi konstrukció alaptulajdonságai azt mutatják, hogy a nyelvet a gondolkodás eszközének tekintő termékeny hagyománynak igaza van még ha nem is megyünk olyan messzire, mint Humboldt, aki azonosította a két területet. Az Alapvető Tulajdonság közelebbi vizsgálatával még jobban aládúcolhatjuk a fenti következtetést. Természetesen az Alapvető Tulajdonságról szóló legegyszerűbb beszámolót keressük, vagyis a lehető legkevesebb önkényes megszorítással rendelkező elméletet hiszen minden ilyen megkötés a nyelv eredetére vonatkozó végső fejtegetés útjában áll. Emellett még az a kérdés is felmerül, hogy a rendelkezésünkre álló szabványos tudományos módszer mennyire használható a téma kutatása során. A legegyszerűbb komputációs művelet valamennyire beágyazódott minden releváns számítási eljárásba. Ennek lényege, hogy vesz két, már létrehozott objektumot, X-t és Y-t, majd egy újabb, Z objektumot formál belőlük. Nevezzük ezt Egyesítésnek! A Minimális Komputáció alapelve megszabja, hogy az Egyesítés sem X-t, sem Y-t nem módosíthatja, valamint a két objektumnak rendezetlenül kell Z-ben megjelennie. Eszerint Egyesítés (X, Y) = {X, Y}. Ez persze nem azt jelenti, hogy az agy eleve bizonyos halmazokat tartalmazna, amint azt egyes kortársi félreértelmezések vélik. Inkább arról van szó, hogy bármi is folyik az agyban, annak már olyan tulajdonságokkal kell bírnia, amelyeket e fogalmak alapján megfelelően jellemezhetünk. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint mondjuk, amikor egy kémiai kísérlet során a kémcsőbe nézve sem számíthatunk arra, hogy megláthatjuk a benzolgyűrűt. Megjegyzendő, hogy amennyiben a nyelv e tekintetben valóban illeszkedik a Minimális Komputáció alapelvéhez, akkor nagy horderejű választ kapunk a korábbi, töprengésre késztető

51 1. MI A NYELV? 51 problémánkra. A lineáris rendszer ugyanis azért csak járulékos eleme a nyelvnek, mert nem hozzáférhető az alapvető szintaktikai és szemantikai komputációs műveletetek számára. A nyelvi konstrukció létrehozása ebből a szempontból tökéletesen működik (és persze újra feltehetjük a kérdést, hogy miért van ez így). Távolabbra tekintve elmondható, hogy a bizonyítékok e következtetést támasztják alá. Tegyük fel, hogy X és Y egyesül, és egyikük sem képezi a másik részét, mint például ha az olvassa és az azt a könyvet összekapcsolása esetén, amelynél az olvassa azt a könyvet kifejezésnek megfelelő szintaktikai objektum jön létre! Nevezzük ezt az esetet Külső Egyesítésnek! Most tegyük fel, hogy az egyik a másik részét képezi, mint az Y = melyik könyv és az X János [ajmelyik könyvet olvassa összekapcsolása esetén, ami a melyik könyv János [ajmelyik könyvet olvassa kifejezést eredményezi. Ez pedig további, később kifejtendő műveletek révén a következő felszíni szerkezetté áll össze: melyik könyvet olvasta János. Ez a természetes nyelvekben zajló átvitel mindenütt megfigyelhető jelenségének példája: az adott helyen hallott kifejezést ott, illetve egy másik helyen is értelmezzük, így a mondat melyik x könyvfre igaz, hogy] János olvassa az x könyvet kifejezésként érthető meg. Ebben az esetben az X és az Y Egyesítésének ismét {X, Y} lesz az eredménye, de Y (= melyik könyv) két másolatával: az eredeti X-ben marad, a másik, az átvitt másolat pedig egyesül X-szel. Nevezzük ezt az eljárást Belső Egyesítésnek! Fontos, hogy elkerüljünk egy, a szakirodalomban is előforduló gyakori félreértést. Sem a Másolás, sem pedig az Újraegyesítés művelete nem létezik. A Belső Egyesítés történetesen két másolatot hoz létre, ám ez esetben a Minimális Kompu- táció alapelve érvényesül az Egyesítésben, amely legegyszerűbb

52 52 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? formájában tartja meg azt, nem bolygatja meg egyik Egyesített elemet sem. A Másolás vagy az Újraegyesítés új fogalmainak bevezetése nem csupán felesleges lenne, hanem jelentékeny nehézségeket okoznának, amennyiben szigorúan alkalmazkodniuk kellene a Belső Egyesítés nagyon speciális feltételeihez, amelyek automatikusan érvényesülnek az Egyesítés legegyszerűbb fogalma alatt. Az alapvetően bináris természetű Egyesítésnek csak két lehetséges esete van: a Külső és a Belső. Mindkettő szabadon keletkezik, ha az Egyesítést valamilyen két, már meglévő szintaktikai objektumra alkalmazva, további feltételeket mellőzve optimális módon hozzuk létre. Megszorításra lenne szükség, ha ki akarnánk zárni az Egyesítés valamelyik esetét, vagy a kettő közül valamelyiket összetettebben szeretnénk alkalmazni. Ez fontos tény. Eveken keresztül feltételezték (még jómagam is), hogy az áthelyezés afféle tökéletlenség a nyelvben, olyan különös sajátság, amelyet csak akkor tudnánk megmagyarázni, ha bizonyos komplexebb elgondolásokat vagy feltételezéseket fogalmaznánk meg az Egyetemes Nyelvtannal kapcsolatban. De kiderült, hogy ez nem így van. Tulajdonképpen a legegyszerűbb feltevések esetén is számítanunk kell az áthelyezésre. Akkor lenne tökéletlenség, ha hiányozna. Időnként az is felmerül, hogy a Külső Egyesítés valahogy egyszerűbb, és elsődlegesnek kell lennie a nyelvi konstrukció létrehozásánál vagy az evolúció esetében. E hiedelemnek azonban nincs semmiféle alapja. Ela érvelnünk kellene, inkább amellett tennénk le a voksunkat, hogy a Belső Egyesítés az elsődleges, mivel itt jóval kisebb munkaterületre van szükség a komputáció véghezviteléhez nem mintha ez túl sokat számítana.

53 1. MI A NYELV? 53 A másik fontos tény az, hogy a Belső Egyesítés legegyszerűbb formájában a Minimális Komputáció átívelő alapelvét kielégítve alapvetően a szemantikai értelmezésre alkalmas struktúrát biztosít, ahogy ezt a melyik könyvet olvasta János egyszerű példája is szemléltette. Ezek azonban a szenzomoto- ros rendszer számára rossz szerkezeteknek számítanak, a nyelvben ugyanis, ahogy a fenti eset is illusztrálja, univerzálisan csak a strukturálisan legkiemelkedőbb másolat kerül kimondásra, az alacsonyabb szintű másolat pedig törlődik. Van ugyan a kivételeknek egy olyan jellemző osztálya, amely lényegében szintén az általános elméletet támasztja alá, ezzel azonban most nem foglalkozom.20 A másolatok törlésének ténye a Minimális Komputáció egy másik vitathatatlan alkalmazásából következik: a lehető legkevesebb komputálás és tagolás elvéből. Ennek eredményeképp a tagolt mondatokban hézagok (gaps) keletkeznek, és a hallgatónak kell kitalálnia, hogy hol van a hiányzó elem. Amint az érzékelés és a nyelvi elemzés vizsgálatából már jól ismert, mindez a nyelvfeldolgozás során bonyolult kérdésekhez, az úgynevezett hézagkitöltési problémákhoz (filler-gap problems) vezetnek. Az eseteknek ezeknél a nagyon széles osztályánál a nyelvi konstrukció ismét csak a minimális komputációt részesíti előnyben, a nyelv feldolgozása és használata során fellépő bonyodalmakat pedig figyelmen kívül hagyja. Megjegyzendő, hogy bármilyen nyelvelmélet, amely valamilyen más mechanizmussal kívánja helyettesíteni a Belső Egyesítést, kétszeresen is a bizonyítás terhét nyögi. Egyrészt szükségképpen igazolnia kell a megszorítást, amely alapján negligálta a Belső Egyesítést, másrészt pedig az átvitel magyarázataként bevezetett új mechanizmusok léte is alátámasztásra szorul - ponto-

54 54 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? sabban a másolatokkal való átvitelé, amely általában a szemantikai értelmezés megfelelő formáit biztosítja. Bonyolultabb esetekre is ugyanez a következtetés érvényes. Vegyük például a következő mondatot: [which of his pictures] did they persuade the museum that [[every painter] likes best]? ( [melyik képe] az, amivel kapcsolatban meggyőzték a múzeumot, hogy [[minden festő] a legjobban szereti]? )! E kifejezés a Belső Egyesítés révén a következő mélyebb struktúrából származik: [which of his pictures] did they persuade the museum that [[every painter] [which of his pictures] likes best]? ( [melyik képe] az, amivel kapcsolatban meggyőzték a múzeumot, hogy [minden festő] a legjobban szereti [melyik/amelyik képét]?), és a Belső Egyesítés két másolat átvitelén keresztül közvetlenül hozza létre. A hangsúlyos rész a which of his pictures ( melyik képe ), amely a likes ( szereti ) tárgyaként értelmeződik, és a hézag (gap) pozíciójába kerül, nagyjából úgy, mint a one of his pictures ( az egyik képe ) lenne a they persuaded the museum that [[every painter] likes [one of his pictures] best] ( meggyőzték a múzeumot, hogy [[minden festő] legjobban szereti [az egyik képét] ).* Mi több, a his és az every közötti viszonyt jelölő kvantorváltozói kapcsolat is áttevődik a [which of his pictures] did they persuade the museum that [[every painter] likes best]? mondatba. Válasz lehetne például a his first one ( az elsőt ) ez mindegyik festőnél különböző, ahogy a they persuaded * A fordítás a magyar nyelv elkerülhetetlen birtokos személyragos szerkezetei, valamint a which melyik/amelyik jelentései miatt nem adhatja teljesen vissza az eredeti struktúrákat, emiatt szerepel az angol változat is, és zárójelben adtuk meg a (hozzávetőleges) magyar verziót. - A fordító.

55 1. MI A NYELV? 55 the museum that [[every painter] likes [one of his pictures] best] egyik értelmezése esetében. Ezzel ellentétben a következő, szerkezetileg hasonló kifejezés esetében ilyesfajta válasz nem lehetséges: [which of his pictures] did they persuade the museum that [[every painter] likes flowers]? ( [melyik képe] az, amivel kapcsolatban meggyőzték a múzeumot, hogy [mindegyik festő] a virágokat szereti]? ; hiszen ebben az esetben a his pictures ( a képe [i] ) nem tartozik az every painter ( mindegyik festő ) kifejezés hatókörébe. Egyértelműen a ki nem mondott másolat biztosítja a kvantorváltozói, valamint az állítmány-tárgy típusú értelmezés számára is egyaránt szükséges szerkezetet. Az eredmények ismét egyenesen következnek a Belső Egyesítés, illetve a külsővé tétel során bekövetkező másolattörlés folyamataiból. Számos hasonló példa van még a komplexitás növekedésével ugyanis újfent érdekes problémák merülnek fel. Még az ösztönösen a sasok, amelyek repülnek, úsznak típusú egyszerűbb esetekben is felfoghatatlan, hogy valamilyen adatfeldolgozási forma következtében jönnének létre ezek az eredmények. A nyelvtanuló számára nem hozzáférhetőek a releváns adatok. Az eredmények így szükségképpen közvetlenül a természettől születnek, hogy Hume kifejezésével éljünk;* vagy saját fogalmi rendszerünkkel szólva: genetikai adottságunk révén, ezen belül pedig sajátos nyelvi felépítésünk következtében, amelyet a Minimális Komputációhoz hasonló általános alapelvekkel kölcsönhatásban álló Egyetemes Nyelvtan határoz meg. A fentiekhez hasonló módszereket követve az Egyetemes * I Livid I lume: Tanulmány az emberi értelemről. Ford. Vámosi Pál. Magyar Helikon, Budapest, 1P73, Idd. A Jorilitó.

56 56 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Nyelvtan természetére nézve messze nyúló és határozott következtetéseket vonhatunk le. A szakirodalomban gyakran olvashatunk olyan vélekedéseket, amelyek szerint az Egyetemes Nyelvtant már megcáfolták, vagy egyáltalán nem is létezik. Ennek azonban félreértésnek kell lennie. Az ENy vagyis a nyelvi képesség mögött húzódó biológiai adottság tagadásával tulajdonképpen egyfajta csodát kellene látnunk abban, hogy az emberek rendelkeznek a nyelvvel, az állatok pedig nem. E vélekedések azonban feltehetően nem az Egyetemes Nyelvtanra, hanem a leíró általánosításokra - mondjuk Joseph Greenberg igen fontos, a nyelvi univerzálék- kal kapcsolatos javaslataira vonatkoznak. Például Quine Word and Object (Szó és tárgy) című művének új kiadásához írt előszavában21 Patrícia Churchland egy nem helytálló hivatkozással támogatva meg a mondandóját a következőt állítja: az elméletalkotók számára oly régóta kedves nyelvi univerzálék egymás után kerülnek megcáfolásra, mihelyst szembesültek azzal, hogy a terepnyelvészek kutatásainak adatai nem támasztják alá őket. Feltételezhetően ezzel Quine nézetét akarja alátámasztani, amely szerint a módszerrel és a bizonyítékokkal kapcsolatos aktuális mérlegelés háttérbe szorítja a nyelvi univerzálékról szóló beszéd nagy részét vagyis szerinte a nyelvről tett általános kijelentések már nem relevánsak többé. Valójában a terepnyelvészek nem csupán egyetemes érvényű, igen fontos általánosításokat fedeztek fel és erősítettek meg, hanem az ENy állandó tulajdonságait is. A terepnyelvész fogalma elsősorban az adatokra összpontosító nyelvészeket jelöl, dolgozzanak bár az Amazonas őserdőiben vagy belémi, esetleg New York-i irodákban. A fenti megfigyelések tartalmaznak némi részleges igazságot, hiszen az általánosítások alól minden bizonnyal vannak kivéte

57 1. MI A NYELV? 57 lek, amelyek igencsak értékesek, mivel újabb kutatásokra ösztönöznek például a fentebb említett, a másolatok törlése alóli kivételek esetében. Ez minden tudomány közös tapasztalata. Amikor az Uránusz röppályájában zavarokat fedeztek fel, ezzel még nem tagadták meg a newtoni alapelveket vagy a kepleri törvényeket, és nem is jutottak a fizikai törvények létét megkérdőjelező átfogóbb következtetésekre. Ehelyett inkább egy újabb bolygót posztuláltak amelyet később fel is fedeztek: ez a N eptunusz. Az amúgy jórészt érvényes általánosítások alóli kivételek általánosságban véve hasonló szerepet játszanak a tudományokban, ahogy a nyelvészetben is újra és újra így működnek. Ebből kifolyólag meggyőző és nagy horderejű bizonyíték szól amellett, hogy amennyiben a nyelv megfelelő módon épül fel, olyan struktúrákat is biztosít, amelyek egy szemantikai értelmezés számára megfelelőek ugyan, a felfogás és a nyelvfeldolgozás (vagyis a kommunikáció) szempontjából azonban nehézségekkel járnak. Számos más példával is illusztrálhatjuk ezt a je lenséget. Vegyük mondjuk a szenvedő szerkezeteket! A széles körben elfogadott érv szerint a szenvedő szerkezetűvé alakítás alátámasztja azt az elképzelést, hogy a nyelv a kommunikáció céljából épül fel. így például a the boys took the books ( a fiúk fogták/vették a könyveket ) esetében a szenvedő szerkesztés azt is lehetővé is teszi, hogy a the books részt tegyük az elejére: the books were taken by the boys ( a könyvek fogva lettek a fiúk által ).* Tulajdonképpen azonban éppen az ellenkező * Bár a szenvedő szerkezet a magyarban is használatos, de sokkal kevésbé gyakori, mint például az angolban, és nyelvünkben jórészt az általános alanyú kifejezéseknél alkalmazzuk ( van használva ). így a fenti, angolul működő mondat magyarul nagyon idegenül hat. A fordító megjegyzése.

58 58 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? következtetés érvényes. A nyelvi konstrukciót a Minimális Komputáció révén felépítő művelet alapvetően gátolja ezt a lehetőséget. A the boys took the books from the library ( a fiúk kivették a könyveket a könyvtárból ) mondatnál, amennyiben a the library részt akarjuk előremozgatni, akkor a következő értelmetlen szerkezetet kapjuk: the library was taken the books from by the boys (kb. a könyvtár ki lett véve a könyvekből a fiúk által ). Vagyis, amit a nyelvfelépítési művelet akadályoz, az a kommunikáció során is akadályt képez. Érdekesek azok az esetek, ahol közvetlen összeütközés van a komputációs és a kommunikatív hatékonyság között. Minden ismert példánál az előbbi győzedelmeskedik, a kommunikáció gördülékenysége pedig feláldozásra kerül a komputáció érdekében. Számos ilyen eset ismerős lehet, például a kétértelmű szerkezetek vagy a the horse raced pást the barn feli típusú kertiösvény-mondatok ( garden path sentences ), amelyeket elsőre nyelvtanilag hibásként értelmezünk* Szintén különleges érdeklődésre számot tartó esetek az úgynevezett szigetek vagyis * A garden path sentence kifejezés az angolban a to be led down to the garden path idiómára utal, amelynek jelentése: félrevezetve lenni (szó szerint: levezetve lenni a kerti ösvényen a magyarban kb. a megvezetve lenni vagy orránál fogva vezet kifejezések hasonló értelműek). A fenti példamondat azért félreérthető, mert első pillantásra a kifejezés elejének the horse raced pást the barn (kb. a ló elrohant a pajta mellett ) értelmezéséhez nem passzol az utolsó szó ( feli az eredeti értelmezést megtartva kb. így nézne ki magyarul: a ló elrohant elesett a pajta mellett ). Azonban a raced itt nem múlt idejű ige, hanem befejezett melléknévi igenév értelmében szerepel, így jelentése: hajtott, hajszolt, ez okozza a félreérthetőséget (vagyis a mondat jelentése kb.: a pajtán túlra hajszolt ló elesett ). Magyarban hasonló példa lehetne: A fiú látta a könyvet... olvasó vadászt. A fordító megjegyzése.

59 1. MI A NYELV? 59 az olyan összetételek, ahol a kivonatolás (azaz a Belső Egyesítés) nem jöhet létre, már amennyire a komputációs hatóerőt segítségül hívó elvi magyarázatok adhatók rájuk. Ezt jól szemléltetik a következő állítással kapcsolatos kérdések: they asked if the mechanics fixed the cars ( megkérdezték, hogy vajon a szerelők megjavították-e az autókat ). Rákérdezhetünk az autók számára, ez esetben így nézne ki a mondat: how many cars did they ask if the mechanics fixed? ( hány autóval kapcsolatban kérdezték meg, hogy a szerelők megjavították-e? ). De a szerelők számára is irányulhat a kérdés, vagyis ekkor arra lennénk kíváncsiak, hogy how many mechanics did they ask if fixed the cars? ( hány szerelőt kérdeztek meg, hogy vajon megjavították-e az autókat? ). A két kérdés helyzete élesen különbözik: a szerelők számára való rákérdezés is megfelelő ugyan, de csupán némi körülírással fejezhető ki, amely ismét csak fenyegeti a kommunikációt, és lényegében sérti az üres kategória elvét (empty category principle). Itt is megfigyelhetők ezzel ellentétes esetek, például az olasz nyelvben. Ezek felismerése vezette Luigi kizzit, hogy felfedezze az üres alanyt engedélyező nyelvek természetének néhány sajátságát,22 amely ismét a javasolt általánosítások és a felmerülő kivételek értékét szemléltetve erősítette meg az üres kategória elvét. Számos hasonló példa van. Amennyire ezek érthetőek, a legegyszerűbb szabályok szabad működéséből létrejövő szerkezetek nehézségekhez vezetnek az érzékelés, illetve a nyelvfeldolgozás során. Újfent megfogalmazva: minden olyan ismert esetnél, ahol a könnyű feldolgozás és a kommunikatív eredményesség szemben áll a nyelvi konstrukció komputációs hatékonyságával, az előbbiek kerülnek feláldozásra. Mindez ismét csak azt az álláspontot erősíti, hogy a nyelv a gondolkodás eszköze, bizonyos,

60 60 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? figyelemre méltó szempontokból tökéletesen felépített szerkezet, a külsővé tétel pedig csak olyan mellékfolyamat, amely a kommunikációt, illetve más externalizált nyelvhasználatokat szolgálja. Amint az meglehetősen gyakran előfordul, a konkrétan megfigyelt jelenség félrevezető képet mutat a mögötte húzódó alapelvekről. Egyetérthetünk Jean Baptiste Perrin, a Nobel-díjas kémikus találó megfogalmazásával, aki szerint a tudomány alapvető célja, hogy az összetett és látható jelenségeket egyszerű láthatatlan folyamatokká redukálja. Hogy még világosabbá tegyük a dolog tétjét, fordítsuk meg az itt körvonalazott érvelést, és helyezzük azt még inkább elvi alapokra! A nyelv Alapvető Tulajdonságának körvonalazásával indítottunk, és a normáltudományos módszert átvéve rákérdeztünk, hogy milyen optimális komputációs rendszer foglalná azt magába. A válasz az Egyesítés, a maga legegyszerűbb formájában, amelynek két változata van: a Belső és a Külső Egyesítés utóbbi pedig a mozgatás másolásalapú elméletét ( copy theory of movement ) biztosítja. Az esetek nagy és jelentős sorozata a fogalmi-szándékbeli interfészen lévő, a sorrendet vagy más elrendezést nélkülöző szemantikai értelmezési formákhoz vezet. A külsővé tétel járulékos folyamata önti a belsőleg generált tárgyakat a szenzomotoros rendszerhez illeszkedő formába, méghozzá olyan elrendezések révén, amelyek annak függvényében változnak, hogy a konkrét esetben éppen milyen érzéki mondalitásai vannak az externalizációnak. A külsővé tétel is a Minimális Komputáció elvének rendelődik alá, így a másolatok törlődnek, ez pedig bonyodalmakhoz vezet a nyelvfeldolgozás és a nyelvhasználat során (amelyhez a kommunikáció sajátos esete is hozzátartozik). Az optimális feltevések következményeként a szabályok minden esetben struktúrafiiggőek, ez pedig a korábban

61 1. MI A NYELV? 6Í tárgyalt problémára, valamint a hozzá hasonló kérdésekre is megoldást nyújt. Egy kiterjedtebb kutatási projekt, amelyet az utóbbi években minimalista programnak neveznek, ezzel az optimális feltevéssel - az úgynevezett erős minimalista tézissel (EMT) - indít, és arra kérdez rá, hogy a körülöttünk megfigyelt változatos jelenségekkel, illetve a világban előforduló különféle nyelvekkel kapcsolatban mennyire tartható ez a teória. Ahol valamilyen űr található, ott azt kell majd megnézni, hogy vajon az adatok szorulnak újraértelmezésre, vagy az optimális komputáció alapelveit kell-e újrafogalmaznunk. így a problémák az EMT keretrendszerén belül kerülnek megoldásra, érdekes és nem várt területen támasztva ezzel alá Galilei megfigyelését, amely szerint a természet valójában egyszerű, a tudós dolga pedig az, hogy bebizonyítsa ezt. Ez a feladat természetesen nagy kihívást jelent. Azt hiszem, bízvást elmondható, hogy manapság már sokkal megvalósíthatóbbnak látszik a dolog, mint amilyennek mindössze pár évvel ezelőtt is tűnt, bár továbbra is óriási problémák maradtak. Mindez közvetlenül átvezet egy további kérdéshez. Miért kell a nyelvnek olyan optimálisan felépülnie, amennyire az limt feltételezi? E kérdés pedig a nyelv eredetének problémájára mutat rá. Az EMT-hipotézis jól összeillik a nyelv kialakulásával kapcsolatban rendelkezésünkre álló igencsak kevés bizonyítékkal. Ez Tattersall szerint az evolúciós időskálán kétségkívül frissen megmutatkozott, hirtelen bekövetkezett jelenség. Manapság korrekt feltételezésnek tűnik ami a kísérleti vizsgálódások széles terepét nyitja meg, hogy az agy csekély mértékű lijralmzalozása vezetett az Egyesítés elvéhez, amely természetes, lep,egyszerűbb formájában alapot biztosított a határtalan és kreatív

62 62 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? gondolkodás számára, vagyis azt a nagy ugrást eredményezte, amelyre a régészeti leletekből következtethetünk, és aminek a hatására jelentős különbségek választották el a modern embert elődeitől, valamint az állatvilág többi tagjától. Amennyiben e feltételezés tartható, a nyelv szemmel látható optimális felépítésével kapcsolatos kérdéseinkre is választ kaphatnánk: ugyanis ez várható el adott körülmények között, amennyiben nem befolyásolnak szelekciós vagy egyéb kényszerítő tényezők. Vagyis a létrejövő rendszer, esetünkben a Minimális Komputáció alapelveinek felépítése, egyszerűen a természet törvényeit követi valahogy úgy, ahogy mondjuk a hópelyhek megformálódnak. E megjegyzések csupán a felszínt kapargatják meg egy kicsit. Talán illusztrálhatják, hogy mennyire fontos választ kapnunk a mi a nyelv? kérdésére. Emellett azt is érzékeltethetik, hogy ha erőteljesen koncentrálunk erre a dilemmára, akkor olyan következtetésekhez juthatunk el, amelyeknek bizonyos leágazásai a tanulmányozandó alapproblémánkhoz, az emberi teremtmények mibenlétének témájához vezetnek.

63 2. Mi az, amit megérthetünk? Az első fejezetben a nyelv mibenlétével foglalkozva láthattuk, hogy ennek a jellegzetesen emberi tulajdonságnak a közelebbi vizsgálata mennyivel közelebb visz a könyv fő kérdésének megválaszolásához. Hitem szerint a nyelvet kutatva sokat megtudtunk arról, hogy miféle teremtmények vagyunk, a fentiekben pedig ezt próbáltam érzékeltetni, illetve illusztrálni. A mostani részben továbblépek, méghozzá a kognitív képességeinkkel kapcsolatos általánosabb kérdések felé veszem az irányt, valamint arra a speciális problémára fogok koncentrálni, hogy ezek miként határozzák meg a megértésünk hatókörét és határait. Létezik egy, Owen Flanagan által új misztérianizmusnak nevezett irányzat. Ez a szerző szerint olyan posztmodern álláspont, amelynek célja, hogy vasszögeket verjen a tudományosság szívébe, ugyanis az irányzat álláspontja szerint a tudat talán sohasem lesz teljesen megmagyarázható.1 Ez a fogalom kiterjeszthető, és az emberi értelem számára hozzáférhető magyarázatok hatókörével és természetével kapcsolatos nagyobb léptékű kérdéseket is magában foglalhatja. Ebben a tágabb értelemben fogom használni a terminust, mivel így kifejezőbbnek tűnik a számomra.

64 64 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Gyakran engem is e különös posztmodern eretnekség egyik felelőseként szoktak megbélyegezni, habár én egy másik elnevezést részesítek előnyben. Méghozzá inkább nyilvánvaló evidenciának nevezném azt, ami négy évtizeddel ezelőtt járt a fejemben, amikor különbséget tettem a kognitív képességeink számára hozzáférhető problémák, valamint az ezeken kívül eső rejtélyek vagy más néven misztériumok között.2 Charles Sanders Peirce- nek az abdukcióról alkotott beszámolójának fogalmait kölcsönvéve az emberi elme olyan biológiai rendszernek tekinthető, amelynek bizonyos hozzáférhető hipotézisek behatárolt sora áll a rendelkezésre, így ezek alkotják a tudományos vizsgálódás alapjait ebből kifolyólag pedig általában véve a kognitív képességek alapzatait is. Ebből pedig logikusan következik, hogy a rendszernek más hipotéziseket és eszméket ki kell zárnia, mivel ezek egyáltalán nem megfoghatóak a számunkra, vagy már elérhetetlen távolságra helyezkednek el a hozzáférhetőségi hierarchián ámbátor egy máshogy strukturált elmének még befogadhatóak lehetnek (habár ez utóbbi tézis talán már nem férne bele Peirce gondolatmenetébe). Az Egyetemes Nyelvtan valami hasonló szerepet játszik a nyelvben, a fenti alapvető megfigyelés pedig az összes többi biológiai tulajdonságra is kiterjed. Peirce abdukciófogalmát időnként olyan következtetésként értelmezik, amely a legjobb magyarázathoz vezet, habár megalapozatlanul, hiszen a koncepció jócskán túlmegy ezen. Fontos, hogy Peirce kitartóan ragaszkodik a hozzáférhető hipotézisek határainak meglétéhez. Ezeket pedig nagyon szűkre szabja, ugyanis szerinte a megfelelő elméletek elképzelésének előfeltételeit biztosítják. A filozófust a tudományos tudás fejlődése

65 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 65 foglalkoztatta, de meglátásai a józan észen alapuló megértés elsajátítására és főleg a nyelvelsajátításra is érvényesek.3 Sőt várhatóan még az általunk megformálható kérdésekre is ugyanez vonatkozik. Hiszen a velünk született struktúrák a megfogalmazható kérdések változatos skáláját teszik lehetővé, miközben mások létrejöttét meggátolják olyanokét, amelyek eltérő elmebeli adottságokkal megáldott élőlények számára talán hozzáférhetőek lennének. Hume valamelyest hasonló gondolatára is hivatkoztam, aki szerint akárcsak az állatok esetében, úgy az emberi ismeretek jó része is a velünk született ösztönökből jön létre, amelyeket közvetlenül a természettől kapunk örökül vagyis saját terminusaink szerint fogalmazva: genetikai adottságok. A következtetések tehát ugyanazok. Számomra mindez nyilvánvaló evidenciának tűnik, habár talán nem azokból az okokból, ami sok kiváló gondolkodót hasonló következetésekre vezetett. Amennyiben biológiai létezők vagyunk, nem pedig angyalok, akkor kognitív képességeink a fizikai adottságoknak nevezett tényezőkhöz hasonlítanak, tehát úgy kell őket tanulmányoznunk, ahogy a többi testi rendszert is vizsgáljuk. Vegyük például az emésztőrendszert! A gerinceseknek van egy második agyuk, méghozzá egyfajta bélagy, vagyis a belekben lévő idegrendszer, amely az idegi információk integrációjának és feldolgozásának független területét képezi. Szerkezete és alkotósejtjei erőteljesebb rokonságban állnak az agyszerkezettel és -sejtekkel, mint bármilyen más, a környezetében lévő szerv struktúrájával és sejtjeivel. Több idegsejt található,i belekben, mint a gerincben, tulajdonképpen nagyobb számú, mint a környéki idegrendszerünk összes többi részén - egyedül a vékonybélben százmilliónyi. A bélagy emellett hatalmas

66 66 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? kémiai raktár, ahol az agy mindenféle fajtájú neurotranszmittere megtalálható, amelyek gazdagon és az agyhoz hasonló összetettségben kommunikálnak egymással. A bél az egyetlen olyasféle szerv, amely olyan belső1 idegrendszert tartalmaz, ami az agy vagy a gerincoszlop felől érkező bemeneti inger nélkül képes reflexeket közvetíteni. A bélben lévő agy a fejben lévő aggyal párhuzamban formálódott k i, és érzékeny, modern adatközvetítő központtá vált, amely mentális erőfeszítések igénybevétele híján is véghez tud vinni néhány igencsak fontos és kellemetlen feladatot, és amennyiben szerencsések vagyunk, mindezt eredményesen és észrevétlenül végzi el. Az sem kizárt, hogy e rendszernek is megvannak a maga pszichikus neurózisai, és bizonyos kortárs kutatók szerint még az olyan, jellegzetesen agyi betegségeket is képes elkapni, mint amilyen például az Alzheimer- és a Parkinson-kór vagy az autizmus. Megvan a saját érzékátalakító rendszere és szabályozóapparátusa, amelyek révén elvégzi a vele kapcsolatban álló szervek által rárótt speciális feladatokat, más problémákat pedig kirekeszt.4 Tehát nyilvánvalóan közvetlenül a természettől származik az, ami meghatározza, mire képes a bélagy és mire nem vagyis egyaránt determinált, hogy milyen problémákat kell megoldania, és miféle rejtélyek hozzáférhetetlenek a számára. Az is vitán felül áll, hogy a hatókör összekapcsolódik a határokkal, vagyis a hatókört biztosító szerkezeti tulajdonságok egyben a határokat is kijelölik. A bélben lévő második agy esetében fel sem merül valamilyen homályos innátista hipotézis körüli vita, amelyet a nyelv esetében gyakran utasítanak el, sohasem sikerül azonban megvédeniük álláspontjukat, hiszen tulajdonképpen nem is létezik ilyen hipotézis - a nyelv genetikai alapú összetevőjével kapcsolatban felmerülő különböző álláspontokat

67 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 61 leszámítva. Senki sem siránkozik amiatt, hogy manapság lényegében még nem értjük teljesen a bélagy genetikai komponensét ahogy más területekét sem. A bélagy vizsgálata jellegzetesen internalista. Nem született olyan filozófiai kritika, amely a fő állítását arra a tényre alapozta volna, hogy az emésztőrendszerbeli folyamatokat alapvetően valamilyen hozzá képest külső - a szervezet más részén vagy a bőrön kívül lévő dolgok határoznák meg. Vagyis amennyiben a belső rendszer természetét és annak külső interakcióit tanulmányozzuk, egyáltalán nem kell filozófiai dilemmákba bonyolódnunk. Ezzel szemben vannak olyan törekvések, amelyek megpróbálnak az elsődleges agy és tulajdonságai különösen a nyelv tanulmányozása szempontjából fontos kérdéseket felvetni. Véleményem szerint ez jól példázza azt a különös tendenciát, amely máshogy kezeli az emberi organizmus mentális tényezőit, mint az úgynevezett fizikai aspektusokat. Ez afféle módszertani dualizmus, amely még a kartéziánus metafizikai dualizmusnál is nagyobb veszélyt jelent. Az utóbbi ugyanis olyan vállalható tudományos hipotézis volt, amely hamisnak bizonyult, amikor Newton aláásta a kora modern tudomány mechanisztikus filozófiáját, hiszen kimutatta, hogy a kartéziánus szubsztanciák egyike méghozzá a test - nem létezik. Ezzel kiküszöbölte a test-lélek problémát (legalábbis annak kartéziánus formáját), a fizikai, illetve az anyagi mibenlétére vonatkozó kérdést pedig nyitva hagyta.5 Ezzel szemben láthatóan semmilyen érv nem szól a módszertani dualizmus támogatása mellett. Amennyiben feladjuk, nehezen belátható, hogy az elsődleges agyat és különösen annak kognitív aspektusait miért kellene alapvetően máshogy tanulmányoznunk, mint ahogy a bélagyat vagy a test bármelyik másik összetevőjét vizsgáljuk. I la mindez tartható, akkor a széles

68 68 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? körben elfogadott szemléletmód ellenére az új misztérianizmus az internalizmussal egyetemben tulajdonképpen csupán egyfajta nyilvánvaló evidenciának számít. Különféle és változatos okokból kifolyólag számos nagyra becsült gondolkodó felelős a misztérianizmus evidenciájának bűnéért. Azt hiszem, Bertrand Russellt mindenképp közéjük kell sorolnunk, aki kilencven évvel ezelőtt átvette azt a hume- iánus nézőpontot, miszerint a legmagasabb [rendű bizonyosság] a saját érzékeimhez tartozik. így aztán az elme konstrukcióját olyasféle törekvésnek tekinthetjük, amely az általunk érzékelt dolgokat értelemmel ruházza fel - legyenek azok a józan észre alapozott megértés reflexív szerkezetei, vagy a tudományok jóval kifinomultabb és fegyelmezettebb próbálkozásai. Mindez arra mutat rá, hogy az érzékietek számára adott dolgok is a külső adatok és a mentális struktúra együttes konstrukcióiként jönnek létre (nem sokkal Russell munkája után C. I. Lewis vizsgálta rendkívül érdekes módon e kérdést).6 Hume nyomában a newtoni filozófiához kell tartanunk magunkat, bizonyos szintű szerény szkepszissel, és becsületesen bevallva, hogy a tudásunk nem terjed ki az emberi képességeket meghaladó területekre ez utóbbi pedig az angol filozófus számára láthatólag minden, a jelenségvilágon túl lévő dolgot magában foglal. így tartózkodnunk kell attól, hogy ezeknek a dolgoknak a valódi természetét és működésüket próbáljuk feltérképezni. A képzelet, a lélekben lévő mágikus tulajdonság, amely (...) elérhetetlen marad, hiába is igyekszik az emberi megértés olyannyira erőteljesen megragadni. Mindebből adódóan azt kell hinnünk, hogy alapvetően külsődleges folyto- nosságú tárgyakat érzékelünk legyen az akár egy elme vagy valamilyen én.7 Dr. Johnsonnal, G. E. Moore-ral és más nagy

69 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 69 tekintélyű figurákkal ellentétben azt gondolom, hogy Hume érvelése minden tiszteletet megérdemel. Gálén Strawson alapos és informatív kommentárt írt Hume Értekezés az emberi természetről című művének függelékéhez, amelyben véleményem szerint meggyőzően érvel amellett, hogy a skót filozófus végül belátta, mennyivel mélyebb problémákkal kell szembenéznie. Hume végkövetkeztetése szerint van valamilyen alapelve az elmében lévő különböző gondolatok és eszmék összekapcsolásának. Ez az összekapcsolódás pedig tényleges, nem csupán a képzelőerő hozza létre. A hume-i filozófián, illetve pszichológiáján belül azonban nincs helye ilyesfajta valóságosan létező dolgoknak, így végül a filozófus reményei szertefoszlottak, fundamentális alapelvei pedig helyrehozhatatlanul megdőltek. Ez volt a filozófia történetének egyik legszívbemarkolóbb pillanata.8 Ebből adódóan Russell szerint egyedül a fizika kecsegtet azzal a reménnyel, hogy felfedezhetjük a világ ok-okozati vázát, miközben az érzékeket csupán kognitív aspektusaikra koncentrálva vizsgáljuk; más aspektusaik pedig már e tudomány hatókörén kívül esnek. Vagyis tulajdonképpen a bizonyosság legmagasabb szintjén ismerjük el létezésüket, akár találunk rájuk a tudományos kísérleteink során kielégítő magyarázatot, akár nem. Mindez totális misztérianizmusnak tűnik a számomra, legfeljebb annyiban módosított formában, hogy a bizonyosság legmagasabb szintjére helyezi a tudatot, minden más pedig a problémák, illetve részben az emberi misztériumok kategóriájába helyeződik. Ez pedig magában foglalhatná a modern tudomány és filozófia korai időszakában, a században nehéz problémákként számon tartott dilemmákat is. Ebben a korszakban

70 70 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a nehéz problémák legnyugtalanítóbb része a mozgás, illetve a vonzás és a taszítás természetével állt kapcsolatban. Sohasem fejtették meg a nehéz problémákat, hanem inkább szőnyeg alá söpörték ezeket, és még a Locke-hoz vagy Hume-hoz hasonló érzékenyebb megfigyelők is örök rejtélyeknek tartották őket - vagy, tehetnénk hozzá, legalábbis az ember szempontjából vett misztériumoknak. Mindez akkoriban teljesen érthetőnek számított. Locke szerint amíg megrögzötten tudatlanok maradunk abban a kérdésben, hogy egyáltalán mit is szeretnénk tudni az anyagról és hatásairól, valamint nem áll a rendelkezésünkre a testekről szóló tudomány [amely valódi magyarázatokat nyújtana], akkor, mint írta, a nagy tekintélyű Newton úr egyedülálló könyvéből gyanítható, hogy túl merész feltételezés lenne saját szűkös fogalmaim alapján e kérdésben behatárolni Isten hatalmát. Habár, amint megfogalmazza: számomra felfoghatatlan az anyagok egymás közti tömegvonzása. Mindazonáltal N ewton is szemléltette, hogy Istennek hatalmában áll olyan erőket és működésmódokat elhelyezni a testekbe, amelyek saját, a test ideájáról alkotott eszménkből eredő következtetéseinken felül állnak, vagy az anyagról való mostani tudásunk alapján megmagyarázhatóak lennének. Newton munkájának köszönhetően pedig tudjuk, hogy Isten tényleg megtette ezt.9 A misztériánus evidencia szerint valamilyen dolog létezése szempontjából nem számít feltételnek, hogy felfogható-e a számomra. A teológiát félretéve úgy fogalmazhatjuk újra Locke vélekedéseit, hogy eszerint a természeti világnak vannak bizonyos tulajdonságai, amelyek az ember számára misztériumként funkcionálnak.

71 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 71 Ezt Newton sem utasítaná vissza, hiszen miközben folyamatosan igyekezett elkerülni azt a képtelen következtetést, hogy a tárgyak távolról is hatnak egymásra, a tömegvonzás alapú interakciók okozójaként a mindenütt jelen lévő Istent mint anyagtalan hatóerőt tette meg. Nem léphetett azonban tovább, mivel nem volt hajlandó arra, hogy a kísérleti úton megalapozható tényeken túl hamis hipotéziseket hozzon létre. Newton a közvetlen kapcsolat nélküli interakció elképzelhetetlenségével kapcsolatban egyetértett leghevesebb bírálójával, Leibnizcel, azt azonban tagadta, hogy mindez, Leibniz szavaival élve, észszerűden, okkult tulajdonság lenne.10 Newton szerint saját alapelvei egyáltalán nem okkultak, csupán a kiváltó okaik azok, és reménykedett benne, hogy mindezek fizikai fogalmakban is megmagyarázhatók a mechanikus filozófia vagy valamilyen hasonló tudomány fogalomtárát értve alatta. Ennek hiányában Newton szerint amennyiben a jelenségekből induktív úton vezetjük le az alapelveket, majd megmagyarázzuk, hogy az anyagi dolgok közt végbemenő cselekvések tulajdonságai miként következnek ezekből a kézzelfogható princípiumokból, azzal nagy lépést tenne előre a filozófia, jóllehet még nem sikerült felfedezni ezen alapelvek okait. Newton filozófusi tevékenységét vizsgáló mélyenszántó tanulmányában Andrew Janiak amellett érvel, hogy az angol tudósnak sajátos oka is volt a közvetlen kapcsolat nélküli interakció elutasítására. M int a szerző megfigyeli, mivel Newton a fizikai világ keretei közt értelmezte Isten helyzetét, ezzel olyan metafizikai keretrendszert hozott létre, amely pontosan arra szolgált, hogy sem a tapasztalaton alapuló reflexió, sem pedig a fizika tudományának fejlődése révén ne lehessen módosítan i'. Amennyiben lehetséges, hogy Isten távolról cselekedjen,

72 72 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? vagyis közvetlen érintkezés nélkül is előidézhető egy akció, akkor Isten mindenhatóságát úgy kell értelmezni, ahogy Newton mindig is érti: vagyis az isteni mindenütt jelenvalóság fogalmai alapján. A későbbi newtoniánusok elutasították a metafizikát, így a közvetlen érintkezés nélkül előidézett cselekvést különféle teoretikus konstrukciókon belül fogadták el, miközben figyelmen kívül hagyták a világról alkotott következtetések felfoghatatlanságának problémáját, amely olyannyira nyugtalanította N ewtont és nagy kortársait. Ez alapján hallgatólagosan leszűkítették a tudományos vizsgálat céljait: míg a kora modern tudomány perspektívájából a valódi megértés kritériumának valamiféle elgondolhatóság számított, most ezt sokkal szűkebbre szabták: méghozzá a világról alkotott elméletek érthetőségére korlátozódott e feltétel. Véleményem szerint ez az emberi gondolkodás és kutatás szempontjából nagy jelentőségű lépés volt, sokkal fontosabb, m int amilyennek általában tartják. Ugyanis közvetlenül támaszkodik a széles értelemben vett misztérianizmus területére. Ez alapján Locke arra jutott, hogy Isten nemcsak olyan el- gondolhatatlan tulajdonságokat adott hozzá az anyaghoz, mint amilyen a tömegvonzás, hanem ráadásul még a gondolkodás képességét is belehelyezte. így aztán új kutatási irány nyílt meg azzal, hogy Isten helyére a természet került. A következő évek során pedig alaposan végigjárták ezt az ösvényt, amely ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy a gondolkodás a szervesült anyag bizonyos formáinak tulajdonsága.11 Darwin újabb keretek közt fogalmazta meg ezt a meglehetősen széles körben elfogadott álláspontot, amikor leszögezte, hogy a gondolkodást, vagyis az agy által kiváltott folyamatot nem kell csodák-

73 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 73 tosabb dolognak tekinteni, mint amilyen az anyag sajátos tulajdonsága, vagyis a tömegvonzás.12 E területek ugyanis felfoghatatlanok a számunkra, alapvetően azonban nem a külvilág miatt, hanem a saját kognitív határaink eredményeképpen. Az utóbbi években e kérdéskör számos kora modern értelmezését fedezték újra fel, időnként kifejezetten álmélkodva - például Frances Crick, amikor megfogalmazta a saját megdöbbentő hipotézisét, amely szerint mentális és emocionális állapotaink valójában nem többek idegsejtjeink és a belőlük összeálló m o lekulák hatalmas csoportosulásainál. A filozófiai szakirodalomban erről az újrafelfedezésről időnként azt gondolják, hogy valamilyen radikálisan új ötlet született az elme tanulmányozásában. Amint azt John Searle-re hivatkozva Paul Churchland megjegyzi, új eszmét jelent az a határozott kijelentés, hogy a mentális jelenségek teljes mértékben természetesek és az agy neurofizikális tevékenységeinek köszönhetőek. Ezek az indítványok pedig látványosan szóról szóra megismétlik az évszázadokkal korábban mondottakat, amelyek még akkor hangzottak el, amikor már nem lehetett többé megfogalmazni a hagyományos test-lélek problémát, hiszen Newton lerombolta a test (vagy a fizikai, anyagi stb. tényezők) egységes koherens fogalmát. Például más szavakkal ugyan, de Locke, Darwin és számos egyéb gondolkodó is megfogalmazta John Priestley következtetését, amely szerint a mentálisnak nevezett tulajdonságok egyszerűen csak az agy szervi struktúrájára redukálhatok. A kora modern tudomány alapjait képező mechanisztikus filozófia összeomlása után úgy tűnhet, hogy e vélekedés szinte mcgkcrülhetetlenné vált.13 A 20. század utolsó szakaszát az agy évtizedének nevezték. Az idcgtudománnyal foglalkozó Vernon Mountcastle egy tanul

74 74 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? mánygyűjteményhez írt előszavában a kötet eredményeit összegezve az új biológiának azt a tézisét jelöli meg legfőbb témaként, amely szerint a mentális tényezők (vagyis az elmék) az agyban létrejövő tulajdonságok, [habár] (...) olyan alapelvek okozzák a felbukkanásukat, amelyeket (...) még nem értünk vagyis újfent látványosan és szinte szóról szóra megismétli a 18. századi meglátásokat.14 Azonban óvatosságra kell hogy intsen a még nem értünk típusú megfogalmazás. Emlékezetünkbe idézhetjük Bertrand Russell 1927-ben született megfigyelését, amely szerint a kémia törvényei jelenleg nem redukálhatok a fizika törvényeire, amelynek hatására aztán élvonalbeli tudósok nem tekintették valódi tudománynak a kémiát, csupán olyan komputációs módozatnak tartották, amelynek segítségével a kísérleti eredmények megjósolhatok. Hamarosan azonban felfedezték, hogy habár Russell kijelentése korrektnek tekinthető, egyáltalán nem számít örök érvényűnek. Az akkori szemlélet alapján a kémiai törvényeket valóban nem lehetett a fizikaiak alá rendelni, ám a kvantumelmélet forradalma révén a fizika radikális átalakulásokon ment keresztül és egyesült a látszólag továbbra is változatlan kémiával. M inden bizonnyal sokat kell még tanulnia az idegtudománynak és az elmefilozófiának. A kortárs idegtudomány ugyanis aligha tekinthető olyan megalapozottnak, mint amilyen egy évszázaddal korábban a fizika volt. Sőt számomra tulajdonképpen úgy tűnik, hogy az idegtudomány alapvető elgondolásaival kapcsolatban is nyomós kritikák születtek.15 Kiderült ugyanis, hogy az a gyakran hangoztatott szlogen, amely szerint az elme tanulmányozása egy absztrakt szinten működtetett idcghulomány lenne, ugyanolyan félreértés, mint amilyenek a kilencven évvel

75 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 75 ezelőtt, a kémiával kapcsolatban felhangzó állítások voltak már amennyiben a mai idegtudományra gondolunk. Megjegyzendő, hogy a problémakör kapcsán felmerülő kérdések nem arra építenek, hogy az elmét az agy bizonyos absztrakciós szinten szemlélt változatának tekintjük - ahogy ezt a je len szöveg is teszi. Egyik újabb, nagy vitákat kiváltó művében Thomas Nagel a következőket írja: gyanítom, hogy az elme nem valamiféle megmagyarázhatatlan véletlen vagy isteni, különleges ajándék, hanem a természet olyan alapvető aspektusa, amelyet nem fogunk megérteni, hacsak túl nem lépünk a kortárs tudományos ortodoxia meggyökeresedett korlátain.16 Amennyiben mindez igaznak bizonyul, nem távolodnánk el radikálisan a tudomány történetétől, habár a szerzőnek a kétkedés és a józan észre alapozott ítéletek iránti rajongása véleményem szerint olyan törekvések számára nyithatna utat, amelyekkel már rég felhagytak. Méghozzá konkrétan a 17. század végén, amikor Newton tudományos felfedezéseinek jelentősége már meghonosodott, így ahogy korábban már szóltunk róla hallgatólagosan jócskán szűkebbre szabták a tudományos vizsgálat céljait. E felfedezések és következményeik fényében írta Hume, hogy N ewton legfontosabb teljesítménye az volt, hogy leleplezte a természet néhány rejtélyét, miközben az alapvető titkokat [ti. a Természetét] abba a megismerhetetlenségbe helyezte vissza, ahol eddig is voltak, és ahol ezután is maradnak.17 Legalábbis az emberek számára. Mindez alapvető okokból a felszentelt misztérianizmus egyik formájának számít. Ami a tudatot illeti, e probléma nagyjából ugyanekkor jelent meg a modern filozófiai diskurzusban. Udo Thiel e témákról írt friss átfogó tudományos művében úgy véli, hogy az 1670-es

76 7 6 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? években Ralph Cudworth volt az első olyan angol filozófus, aki a tudat főnevet széles körű, filozófiai jelentésű fogalommá tette habár fél évszázadnak kellett még eltelnie, amíg a terminus saját jogán is vizsgálat tárgyává válhatott.18 Következésképpen a tudatot a gondolkodással azonosították, ahogy azt már Descartes is megtette. Néhány filozófus, például Wilhelm von Humboldt továbbment, amikor a gondolkodást a nyelvvel tette egyenlővé, így már a gondolkodás nyelvéről beszélt. Vagyis olyan eszmék születtek meg, amelyeket már kortárs fogalmak mentén is részben rekonstruálhatunk ahogy azt már az előző fejezetben kifejtettem. A modern korszakba különféle módokon tért vissza a tudat és a gondolkodás azonosítása, például Quine elméletében, aki a szabálykövetésnek két formáját különítette el: a megfelelést, ahogy például a bolygók megfelelnek Kepler törvényeinek, illetve a tudatos gondolkodás által történő irányítást. Vagy ilyen a Searle-féle konnektív elv, amely szerint az elme műveleteinek valahogy a tudatos tapasztalat számára is hozzáférhetőeknek kell lenniük. Nem könnyű azonban következetes módon megfogalmazni ezt az eszmét. Legyenek bár empirikus követelések vagy terminológiai megkötések, ezek a doktrínák számos, a nyelv és az érzékelés szabálykövető jellegével kapcsolatos felfedezést elutasítanak. Ilyen például a könyvem első fejezetében tárgyalt, a nyelv struktúrafüggőségével kapcsolatos szabály, vagy, ami még fontosabb, az ezt képező alapzat. Vagy ilyen, amit Donald Hoffman a vizuális intelligenciáról szóló tanulmányában merevségi szabálynak nevezett, amely szerint a képi projekciók még nagyon legyengített ingerek esetében is merev mozgások háromdimenziós kivetüléseként értelmezhetőek.19

77 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 77 Okunk van azt hinni, hogy ami akárcsak potenciálisan is - eléri a tudatot, csupán azoknak a hozzáférhetetlen mentális folyamatoknak a szétszórt visszatükröződése, amelyek közvetlen interakcióban állnak ezekkel, a tudathoz valahogy időnként eljutó töredékekkel. A mostanra már híressé vált, a döntéshozással kapcsolatos Libet-kísérlet valamelyest független bizonyítékokat szolgáltatott a kérdésről habár szerintem hiba lenne, ha a szabad akarattal hoznánk összefüggésbe az eredményeket * Jórészt akkor is ugyanazok a kérdések például a személyes felelősséggel kapcsolatos problémák merülnek fenn, ha tudatos megfontolás vagy belátás nélkül születnek a döntések. Ilyen például a lehetséges kognitív határok kérdése, amire a későbbiekben visszatérek. Amennyiben igaz, hogy a mentális folyamatok azon töredékei, amelyek elérik a tudatot, közvetlen interakcióban állnak a hozzáférhetetlen mentális folyamtokkal és ez legalábbis a nyelvhasználatra nézve egyértelműnek tűnik, akkor amennyiben a tudatos gondolkodásra vagy a tudathoz való hozzáférésre szűkítjük a fókuszt, jó eséllyel komoly akadályt gördítünk az elmetudomány fejlődése elé. Számottevő érdeklődés figyelhető meg e kérdések iránt, e könyv keretei azonban nem teszik lehetővé, hogy ebben az irányban folytassuk vizsgálódásunkat. Helyette inkább térjünk vissza a szélesebb értelemben vett misztérianizmushoz, azaz ne redukáljuk a tudatra a kérdést, ha- * Benjámin Libet kísérletében az alanyokat arra kérte, hogy egy órát ügyelve jegyezzék meg azt az időpontot, amikor elhatározták, hogy felemelik a kezüket. Eközben mind az agykérgi elektromos jeleket, mind pedig az izmok aktivitását mérték, és arra a következtetésre jutottak, hogy az agy valamelyest előbb hoz döntést a mozgásról, mint hogy az erre irányuló tudatos szándék megszületne. A fordító.

78 78 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? nem tekintsük ezt nyilvánvaló evidenciának (véleményem szerint igencsak joggal)! Különböző fajta rejtélyeket vehetünk számba. Ahogy azt korábban már említettem, egyesek abszolút messze vezetnek: nem kizárt, hogy ezek az emberi lét örök misztériumainak számítanak. Mielőtt azonban visszatérnénk rájuk, érdemes néhány szűkebb problémát is áttekinteni olyan eseteket, amelyek talán kognitív képességeink határain belül helyezkednek el, és amelyekre alapvetően még releváns empirikus bizonyítékaink is lehetnek, habár ezek számunkra nem hozzáférhetőek. Vagy olyanokat, ahol etikai megfontolások akadályozzák meg azon kísérletek elvégzését, amelyek potenciálisan megválaszolnák a megfelelően feltett kérdéseket. így a macskákon vagy majmokon invazív beavatkozással lefolytatott állatkísérletek révén sok mindent tudunk az emberi látórendszer neurológiájáról, a nyelvet azonban nem ismerhetjük meg hasonló módszerrel. Az állatvilágban ugyanis semmilyen ezzel megegyező jellegű dolog nincs, a releváns emberkísérletek pedig nem végezhetők el habár talán új technológiák létrejötte bizonyos sorompókat alámoshat. A megismerés evolúciója lehet az egyik példa, különösen a nyelv evolúciójának nevezett témakör, amely speciálisan a nyelvi képesség és készség alakulására vonatkozik - hiszen a nyelvek maguk változnak ugyan, fejlődésről azonban nem beszélhetünk. Az evolúciós biológiával foglalkozó Richard Lewontin évekkel ezelőtt alapos érveléssel támasztotta alá, hogy gyakorlatilag semmit sem fogunk majd megtudni e kérdésekkel kapcsolatban. Következtetése szerint érdekes lenne rájönni, hogyan bukkant fel a megismerés (bármi legyen is az), illetve miként terjedt el és változott. De nem tudhatjuk. Micsoda pech! 20 Egyszerűen nem hozzáférhető számunkra a releváns bizonyíték.

79 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 19 A szerző a MIT (Massachusetts Institute of Technology) An Invitation to Cognitive Science (Bevezetés a kognitív tudományba) című könyvsorozatában publikálta e következtetéseket, amelyeket a szerkesztők meggyőzőnek találtak (ahogy jómagam is). Elemzéseit azonban jórészt figyelmen kívül hagyták, és így nem akadályozhatták meg, hogy (különösen a nyelv esetében) hatalmas szak- irodalma szülessen annak a jelenségnek, amelyet Lewontin történetmesélésnek nevez. A történetmesélés jellegzetesen úgy megy végbe, hogy még csak meg sem határozza pontosan a fenotípus alapvető természetét, pedig ez valamennyi komoly tudományos vizsgálat előfeltételének számít. Emellett tipikusan a kommunikáció eltérő, bár talán még vonzóbb témájával összefüggésben hoz létre történeteket, mivel az evolúcióval kapcsolatos hagyományos, vagy legjobb esetben is bizonytalan koncepciókban legalább elképzelhetőek állandó tényezők, illetve apróbb változások. Lewontin bírálata után, nemrég született egy technikai jellegű kritikai cikk, amely jórészt újra megerősíti a szerző kifogásait - véleményem szerint meggyőzően, ám jómagam is e szövegek szerzői közé tartozom.21 A nyelv eredete szempontjából meglehetős bizonyossággal ismerünk egy tényt, illetve egy olyan feltételezés is a rendelkezésünkre áll, amelynek helyessége igen valószínű. A tény az, hogy amióta őseink valamikor 50 vagy 80 ezer évvel ezelőtt (pontosabban a kettő közötti időszakban) elhagyták az afrikai kontinenst, semmilyen észlelhető evolúciós változás nem zajlott le. Ugyanez általánosabban a kognitív képességekre is igaz. A valószínűsíthető hipotézis pedig Tattersalltól származik, és az első fejezetben már idéztem: nem sok okunk van feltételezni, hogy nagyjából ezer évvel azelőtt létezett egyáltalán a nyelv.

80 80 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Egy, a nyelv eredetéről szóló beszámoló szükséges, hogy elfogadja a fenti tényt, és legalábbis figyelembe vegye a hipotézist. Emellett bizonyos hihető feltételezésekkel is elő kell állnia az általam Alapvető Tulajdonságnak nevezett tulajdonság eredetével kapcsolatban. Legjobb tudomásom szerint általában semmilyen eretneknek vagy valami ennél is rosszabbnak tekintett nézőpont sincs ebben az első fejezetben említettől eltekintve. További feladatok is várnak ránk. Egyrészt számot kell adnunk a nyelvek változatosságáról, vagyis arról, hogy a létrejött nyelvi készség milyen opciótartományokat tesz lehetővé. Különösképp az utóbbi három évtizedben gazdag és megvilágító erejű tanulmányok keletkeztek a változatosság megengedhető paramétereiről - amelyek maguk is evolúciós kérdéseket vetnek fel. Még nagyobb kihívást jelentő probléma, hogy számot adjunk az Alapvető Tulajdonsághoz szükséges komputáció atomi elemeinek eredetéről. Ennek is terjedelmes szakirodalma van, ám annyiban megkérdőjelezhető értékű, amennyiben szintén igen kevés figyelmet fordít a fenotípusra, vagyis a jelentés természetére az emberi nyelvben. Véleményem szerint a vizsgálat aláás bizonyos konvencionális doktrínákat, és fontos kérdéseket vet fel a nyelvi evolúcióval és a nyelvelsajátítással kapcsolatban. A komputáció atomjai nevezzük őket atomi fogalmaknak hasonló tárgyak ugyan a szavakhoz, de mégsem azok. A szavak ugyanis, amennyiben az első fejezetben elmondottak tarthatók, a külsővé tétel alárendelt folyamata során jönnek létre, vagyis nem a gondolkodás rendszerének szerves elemei. Ezeket az atomokat időnként lexikai tételeknek nevezik, de ez sem teljesen pontos. A fogalmi-szándékbeli interfésszel érintkezésbe lépő szintaktikai komputációk atomjainak a lexikai tételektől eltérően nincsenek fonológiai tulajdonságaik. Ez utóbbiak

81 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 81 ugyanis a külsővé tétel korai lépéseként meghatározhatóak, és a szó bevett, saussure-i értelmében véve önkényesek. Mindazonáltal mai tudomásunk szerint a hang csupán a külsővé tétel egyik lehetséges módozata. Még fontosabb, hogy az emberi nyelvhez és gondolkodáshoz szükséges atomi fogalmak, úgy tűnik, eltérnek minden olyan tényezőtől, amely az állati kommunikatív rendszerekben fellelhető. Utóbbiak ugyanis láthatóan közvetlenül kapcsolódnak a külső létezőkhöz, és magának a szimbolikus rendszernek a bővebb vizsgálatától függetlenül is azonosíthatóak. A cerkófma- jomnak például adott számú hívójele van. Az egyik a levelek rezgéséhez kapcsolódik, amely az állat számára valamilyen ragadozó érkezésének jeleként funkcionál. Egy másik bizonyos hormonális változásokkal függ össze, és az éhséget jelöli. Mindez általánosnak és az emberi nyelvtől teljesen különbözőnek tűnik, hiszen nálunk még a legegyszerűbb elemben sincs meg ez a tulajdonság. Az előbbi állítás persze szemben áll a hagyományos, referencialista doktrínával, amely szerint közvetlen kapcsolat áll fenn a szavak és a külső világ között - erről látványosan árulkodik a téma terjedelmes szakirodalma, valamint az olyan alapművek címei is jól mutatják, mint például Quine-től a Word and Object (Szó és tárgy), illetve Roger Browntól a Words and Things (Szavak és dolgok). Az elmével kapcsolatos kartéziánus vélekedésre visszatérve, az állati jeladásokat láthatóan a (belső és külső) körülmények okozzák, amíg az embereknél a szavak és az ennél is bonyolultabb kifejezések megfelelő létrehozása legalábbis ösztönös vagy a hajlamból adódik. Az állati szimbolikus rendszerek esetében ráadásul az asszociációk teljesen másként működnek, mint bármi az emberi nyelvben.

82 82 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Ebből a szempontból módosítanunk kell az első fejezetben idézett, az emberi nyelv egyediségét hangoztató darwini nézőpontot, mivel az angol tudós bizonyos tényezőket még nem mérlegelhetett. Laura-Ann Petitto, a téma egyik vezető szakértője, a NIM-projektben* főkutatóként részt vett tudós a következőket írja: úgy tűnik, a csimpánzok az emberekkel ellentétben az ilyesfajta címkéket úgy alkalmazzák, hogy alapvetően valamilyen átfogó asszociációfogalomra támaszkodnak. Egy csimpánz egyaránt az alma címkével utal az almaevés tevékenységére, a helyre, ahol az almák vannak, bizonyos tárgyakkal kapcsolatos eseményekre, illetve azon tárgyak helyére, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak az almával (például a késre, amellyel elvágják), és így tovább - mindezt egyszerre, és anélkül, hogy szemmel láthatóan felfogná a köztük lévő lényegi különbségeket, vagy a megkülönböztetésük képességéből adódó előnyöket. Egy kisgyermek már az első szavaival is mesterséges fogalmakat használ. (...) De még ha a csimpánzok éveken keresztül emberek közt vannak és kommunikálnak is velük, akkor sem fejlődik ki bennük olyan érzékenység, amelynek segítségével meg tudnák különböztetni egymástól az eltérő ter * A NIM-projekt az 1970-es években, Herbert S. Terrace vezetésével végzett tudományos kísérlet volt, amelynek során egy csimpánzot megpróbáltak megtanítani a jelbeszédre, hogy ezzel bizonyítsák: az állat is képes egy bonyolultabb jelrendszert elsajátítani. A kísérlet kezdetben igen látványos eredményeket hozott, ám később, alaposabb elemzéssel kiderült, hogy a majom jelhasználata nem az emberi nyelvhez hasonló bonyolult struktúrák elsajátítására, csupán a gondozói által mutatott jelek utánzására (és az emberek szándékainak, testbeszédének kitalálására) épült. A projekt összefüggött Chomsky munkásságával, eredetileg éppen az ő tézisét akarták megcáfolni, erre utal a csimpánz neve is: Nim (vagy Neani) Chimpskynek nevezték el. A fordító.

83 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 83 mészeti fajtákat. Meglepő módon tehát a csimpánzok egyáltalán nem»nevezik el a dolgokat«, legfeljebb laza asszociációk zagyva- lékával rendelkeznek. 22 Az emberi nyelv radikálisan különbözik ettől, egyetlen tényezőt kivéve: szintén nem nevezi el a dolgokat, habár más okokból kifolyólag. Az emberi nyelv atomi fogalmai nem a külvilág létezőit válogatják ki. Láthatólag az emberi nyelvben nincs meg a referencia vagy a denotáció fogalma, habár persze cselekvésként maga a referálás és a denotálás létezik. A filozófiai szakirodalom sem hagyta figyelmen kívül ezt: jó példája ennek Peter Strawson hat évtizeddel ezelőtti tanulmánya a referenciáról és a referálásról, valamint ilyen Julius Moravcsik húsz évvel későbbi aitiációs szemantikaelmélete vagy rá két évtizeddel Akeel Bilgraminak a tartalom radikálisan lokális vagy kontextuális fogalmával kapcsolatos gondolatai.23 A referáló aktusból levezetett referencia mindig az adott körülmények terméke, így például a Jones név referál Jonesra, a konkrét személyre (persze messze nem ártatlan fogalomként), amennyiben e név révén, bizonyos módon, bizonyos adott viszonyok között utalunk az illetőre. Itt azonban maga a referálás aktusa számít alapvetőnek. Ebből a szempontból az atomi fogalmak inkább a hangi reprezentáció elemeire emlékeztetnek. Úgy gondolhatjuk el őket, mint valamiféle, az artikulátoroknak (és hasonlóképp az érzékszervi apparátusnak) adott utasításokat. A kiejtés aktusa különleges eseményt hoz létre az elmétől független világban, felesleges lenne azonban bármilyen, az elmétől független entitást vagy kategóriát keresni, amellyel az adott fonetikai egység megfelelésben áll - legalábbis az egyedi személy szempontjából (a nyelvliasználói közösséget hagyjuk most figyelmen kívül). Az akusztikus és az artikulációs fonetika igyekszik felfedezni, hogy a belső

84 84 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? szimbólumok miképp lépnek be a hangok létrehozásának és értelmezésének folyamatába. Mindez nem egyszerű feladat, hiszen a terület nagy része még hatvanévnyi, fejlett technikai apparátussal felvértezve folytatott intenzív kutatás után is feltáratlan maradt. Nincs okunk azzal hitegetni magunkat, hogy egyszerűbb feladat lenne felfedezni, miként használjuk a belső rendszereket, amikor a világ különböző aspektusairól beszélünk vagy gondolkodunk. Épp ellenkező a helyzet, amely rögtön világossá is válik, mihelyst konkrétan elkezdjük megvizsgálni a nyelvészet és a kognitív komputáció atomi fogalmait, valamint a referálásra való alkalmazásukat. Mindezt már Arisztotelész is tudta. Következtetése szerint ugyanis vannak, akik a házat úgy határozzák meg, hogy az valami, ami kő, tégla és gerenda azaz anyagi természetű dolgok összetételeként. Ám a ház a funkció és a felépítés alapján is definiálható mint emberek és a javak megvédésére szolágáló zárt tér. A ház meghatározásának mindkét részét össze kell kötnünk, az anyagot egyesíteni kell a formával, mivel a ház lénye - gisége az ilyen célok mellett meglévő anyagi összetételt is magában foglalja.24 Ebből következik, hogy egy ház nem az elmétől független dolog. Még világosabb lesz, ha továbblépünk, és felfedezzük, hogy a ház fogalmának sokkal komplikáltabb tulajdonságai is vannak - e megfigyelés pedig jócskán kiterjeszthető. A vizsgálódás tehát rávilágít, hogy még a legegyszerűbb kifejezések is nagyon összetett jelentésekkel rendelkeznek.25 Más területeken értékes szerepe van a referencialista doktrínának. Ilyen például a matematika, vagy azok a tudományok, ahol e dogmát vezérlőelvnek tekintik. A kutatók abban a reményben dolgoznak ki olyan technikai fogalmakat, mint amilyen az elektron vagy a fonéma, hogy a világban létező dolgokat

85 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 85 azonosíthatnak a segítségükkel. Egyiküket sem szabad azonban az emberi nyelvvel összekevernünk, hiszen amennyiben ezeket az eltérő rendszereket összemossuk, újabb zavar keletkezhet. így például a kémikusok a félhivatalos megnyilvánulások során szabadon használják a víz fogalmát, azonban nem a szó természetes nyelvbeli értelmében (vagyis nem a vizet, hanem a H 20 képletű kémiai fogalmat értik alatta), ez pedig szintén sérti a referencialista doktrínát. Fontos megjegyezni, hogy Arisztotelész nem a ház szót, hanem a ház létezőt definiálta. Számára ez metafizikai kérdés volt: a létező ugyanis valamilyen anyag és forma összekapcsolódása. A 17. századi kognitív forradalom során az általános nézőpont a tapasztalat megértéséhez hozzátartozó velünk született megismerő erők keresése felé mozdult el. A kérdéssel kapcsolatos sokéves vitát összefoglalva Hume arra következtetett, hogy az emberi szellemnek is merőben fiktív azonosságot tulajdonítunk, ugyanúgy, ahogy a növényi és állati testeknek, mivel a képzelőerőnk hasonló módon foglalatoskodik hasonló tárgyakkal, vagyis semmiféle sajátos természet sem tartozik e formához.26 A referencialista doktrína gyengeségeit jól illusztrálja a személy fogalma, amelyet a klasszikus korszaktól különösen pedig a 17. századtól - kezdve alaposan tanulmányoztak. Pontosan mit is jelent ez a hordozó, amikor valaki azt mondja, hogy a János név a viselőjére utal? Nem lehet pusztán az anyagi test. Locke megfigyelése szerint semmi képtelenség sincs abban az elgondolásban, hogy ugyanannak a személynek két különböző teste legyen. Ha ugyanaz a tudat átvihető az egyik gondolkodó szubsztanciából a másikba, akkor lehetséges lesz, hogy két gondolkodó szubsztancia egyetlen személyt alkosson. Emellett más bonyodalmak is felvetődnek. így hát a személyes identitás

86 86 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? (legalább) egyfajta, a fizikai folytonosságban fennálló tudati identitásból áll. Locke a következőképpen határozza meg a személyiség fogalmát (vagy az én, illetve a lélek terminusait): Törvényszéki kifejezés ez, amellyel különböző cselekvéseket rendelünk hozzá elkövetőjükhöz, a velük járó jutalommal és büntetéssel együtt, minek folytán kizárólag az értelmes cselekvőkre tartozik, akik alávethetők a törvénynek, s képesek boldogságra és nyomorúságra. 27 E helyütt nincs idő arra, hogy a témával kapcsolatos gazdag és lényeglátó vizsgálatok tárgyalásába bocsátkozzunk ezeket Udo Thiel a korábban említett művében nemrég már áttekintette. Hasznos lehet azonban röviden megemlékezni a személyiség m int törvényszéki fogalom érdekes jogi történetéről. Az amerikai alkotmány ötödik kiegészítése garantálja a személyiségek jogait: vagyis alapvetően azt, hogy megfelelő törvénykezési eljárás nélkül nem foszthatok meg életüktől, szabadságuktól vagy tulajdonuktól. E kikötések egészen a Magna Chartáig nyúlnak vissza. A személy fogalmát azonban élesen körülhatárolták, szemmel láthatóan nem tartoztak például bele az amerikai őslakosok vagy a rabszolgák. Vagy a nők. A gyarmatokon is elterjedt brit polgárjog a nőket alapvetően tulajdonnak tekintette: előbb apjukénak, aki aztán átruházta ezt a férjre. N é hány évvel később Kant fogalmazza meg az elterjedt koncepciót: szerinte ugyanis a nők nem tekinthetők polgári személyiségeknek, mivel életüket mások szolgálatára szentelik - akárcsak az inasok vagy a cselédek, akik ugyanígy nélkülözik a polgári személyiségjegyeket. Az amerikai alkotmány tizennegyedik kiegészítése a felszabadított rabszolgákra is kiterjesztette a személyiség fogalmát, legalábbis elviekben. A valóságban ugyanis a néhány évvel később

87 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 87 megkötött Észak-Dél közötti szerződés lehetővé tette a rabszolgatartó államoknak, hogy a feketék hatékony kriminalizálása révén lényegében újjáalapítsák a rabszolgaság bizonyos formáját, így biztosítva olcsó és fegyelmezett munkaerőt az ipari forradalom számára. A rendszer egészen addig fennmaradt, amíg a második világháború miatt nagy szükség nem lett a szabad munkaerőre. E mocskos történet pedig Reagan idején, az elmúlt generáció bűnös drogháborúja alatt újra lejátszódott* Ami a nőket illeti, egészen 1975-ig eltartott, mire az USA Legfelsőbb Bírósága elismerte a nők egyenjogúságát, és lehetővé tette, hogy a szövetségi bíróságokon is dolgozhassanak - így teljes személyiséggé téve őket. Újabb keletű bírósági döntések kiterjesztették a korporációknak már eddig is járó személyiségi jogot, miközben a nyilvántartásba nem vett idegeneket kizárták e kategóriából.28 Nem lennénk nagyon meglepve, ha a csimpánzok előbb jutnának személyiségi jogokhoz, mint a nyilvántartásba nem vett bevándorlók. Röviden, a személy mint jogi fogalom értelmezése számos összetett és problémás emberi következménnyel bír. A nyelvre és az atomi fogalmakra visszatérve, az elsajátítással kapcsolatos újabb keletű tanulmányok különösen Lila Gleitman és munkatársai - kimutatták, hogy még a legalapvetőbb nyelvi megnyilatkozások esetében is igencsak szűk körű bizonyságokra épülnek a jelentések, és kisgyermekkorban még szigorú érzékszervi korlátozások közepette is nagyon gyorsan alakulnak * Cliomsky több nyilatkozatában is kifejtette, hogy szerinte az USA az extrém rasszista szemléletmódú Reagan elnökségének idején a drogháború" ürügye alatt ismét erőteljesen kriminalizálta az afroamerikai lakosságot. A /ordító.

88 88 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? ki. Nehéz belátni, hogyan képes valaki még ezek után is tagadni azt a következtetést, hogy ezek a bonyolult struktúrák olyasféle velünk született megismerőképességekből adódnak, amelyek már a 17. században bekövetkezett első kognitív forradalom során is érdekes vizsgálatok tárgyát képezték. Gyorsan bonyolódik a helyzet, ha túllépünk a referálásra használt egyszerűbb elemeken, és ez is megerősíti a következtetést, hogy az elme vele született tulajdonságai központi szerepet játszanak az elsajátítás és a használat folyamatában. Úgy tűnik, lehetetlen az ilyesféle vélekedéseket összeegyeztetni a nyelvhasználattal kapcsolatos szokásos nézetekkel, amelyek szerint ez alapvetően a felmutatásra, az instrukcióra és a szokásformálásra épül. Emellett az olyan szemléletmódokkal sem fér össze, mint amit Dagfinn Follesdal az egyik, Quine jelentéselméletéről szóló alapos elemzésében MMM-tézisnek (vagyis az ember alkotta jelentés mán made meaning elméletének) nevez. Szerinte az MMM-tézist a következőképp definiálhatjuk: Egy nyelvi kifejezés jelentése minden olyan bizonyság együttes terméke, amelyek a nyelvtanulókat és -használókat segítik, hogy meghatározzák ezt a jelentést. 29 Méltató kommentárjában Quine egyetért Follesdal értelmezésével, egy döntő kérdésben azonban módosítja azt, mivel szerinte a lényeg, hogy a nyelvi jelentés az észlelhető körülmények közt tett észlelhető viselkedés egyik funkciója. Ez a megszorítás azonban még mindig nagyon gyenge tézist hagy maga után, amelynél, amennyiben igaz lenne, nem számítana, hogy milyen gazdagok a velünk született alapvető képességeink, valamint mennyire elszegényített az adatállomány, hiszen legalább bizonyos ingerek szükségesek hozzá - ahogy például a kifejlődött látórendszer is a vizuális bemenet függvénye.

89 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 89 Amennyiben az ilyesfajta következtetések valóban általánosító jellegűek - ahogy láthatóan tényleg ez a helyzet akkor a természetes nyelvnek a szimbólumok és az elmétől független létezők közötti kapcsolat értelmében nincs referenciális szemantikája. Ehelyett van szintaxisa (azaz belső szimbólumkezelése) és pragmatikája (különféle nyelvhasználati módjai). E besorolás szerint a formális szemantika (amely a modellelméleti szemantikát is magában foglalja) a kategorizáció szempontjából a szintaktika alá kerül. Ugyanúgy a külső világbeli szempontok hatására jön létre, ahogy a fonológia is, de láthatóan csupán a cselekvéselméletek kontextusában kapcsolódik a világhoz. Az ilyesféle eszmefuttatások nagyon fontos problémákat vetnek fel a nyelv eredetével kapcsolatos minden potenciális elmélet számára. Ahogy már említettem, az állati kommunikációs rendszerek minden bizonnyal olyan, egy az egyhez típusú kapcsolaton alapulnak, amelynek elemeit egyfelől az elmebeli/ agyi folyamatok képezik, másfelől pedig a környezet olyan aspektusa, amelyhez az állati viselkedés hozzáigazítja ezeket a folyamatokat.30 Amennyiben ez tartható, akkor ezen a téren drámai az emberi nyelv és az állati kommunikáció közötti szakadék, ahogy a nyelvi szerkezet, a nyelvelsajátítás és -használat szempontjából is, a nyelv eredetével kapcsolatban pedig más irányba kell vizsgálódni. Fordítsuk röviden figyelmünket azokra a tárgyakra, amelyekről az adott beszélő referál! Arra kell rákérdeznünk, hogy mi az, ami ekkor meghatározó! Quine foglalkozott ezzel a problémával. Megfigyelése szerint bizonyos esetekben egy névszói csoport esetleg nem az egyedül preferált jelölt a dolo- giság szerepére, legalábbis a felszínen ahogy azt Dániel Dennett nemrég a Quine által felvetett kérdésekkel kapcsolatban

90 90 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? kifejtette. Mondunk olyanokat, hogy Pete kedvéért, vagy [valakinek a] kedvéért, de nem teszünk fel választ várva olyan, a kedvéért -re vagy Pete-re irányuló, dologra vonatkozó kérdéseket, mint mondjuk: hány kedv van itt?, vagy milyen magas Pete?. Hasonlóképpen, amint azt Dennett megfigyeli, Párizs és London nyilván léteznek, de vajon szintén léteznek-e a két várost elválasztó kilométerek?. Dennett szerint Quine válasza az, hogy az ilyesféle névszói csoport hiányos, vélelmezett referenciáját pedig ontológiai szempontból nem kell komolyan vennünk.31 Gyakorta közvetlen nyelvi bizonyítéka van a dologiság hiányosságára. Vegyük például a légy és a hézag főneveket! Bizonyos összetételek esetében hasonlóan működnek: van egy légy a palackban/van egy hézag az érvelésben; azt hiszem, van egy légy a palackban/azt hiszem, van egy hézag az érvelésben. Máskor azonban nem: van egy légy, ami, azt hiszem, a palackban van/*van egy hézag, ami, azt hiszem, az érvelésben van; egy légy a palackban van/*egy hézag az érvelésben van; a jel minden esetben az eltérésre utal. Egyes összetételek tehát olyan egzisztenciális jelentőséget hordoznak, amelyet mások nem, még nyílt egzisztenciális kifejezésekkel sem. E kérdés magyarázó keretei számos következményt hordoznak magukban, ám e problémát egy másik szövegemben tárgyalom bővebben.32 Láthatóan vannak különbségek a dologiság jelöltjei között, hamarosan azonban felmerülnek bizonyos kérdések. Feltehetően legalább magának a dolog szónak a dologiság ilyen preferált jelöltjének kell lennie. De melyek a dologi identitás feltételei, és hány ilyen van? Tételezzük fel, hogy egy adagnyi faág hever a talajon! Ha egy vihar sodorta le őket a fáról, akkor nem számítanak egy adott dolognak. Ha azonban egy művész valamilyen

91 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 91 konceptuális műalkotásként gondosan odahelyezte őket, és esetleg még nevet is adott nekik, akkor ez a konstrukció már dolognak tekinthető (még akár díjat is kaphat érte). Kis gondolkodással kimutatható, mennyire összetett tényezők határozzák meg, hogy a világ valamelyik része létrehoz-e egy bizonyos dolgot. Ilyen például az emberi szándék és szervezés az arisztote- lészi forma, e tulajdonságokat pedig hiába keresnénk az elmétől független világ tanulmányozása során. Ha maga a dolog nem az elmével kapcsolatos körülményektől független dologiság minősítője, akkor mégis micsoda? Mi a helyzet D ennett Párizs London példájával? Referálhatunk a városokra, mintha azt mondanám: egy évvel azelőtt jártam Londonban, hogy leégett, majd a Temzétől 80 kilométerrel északra, teljesen új anyagokból újjáépítették, és már totál máshogy néz ki jövőre pedig el szeretnék menni újra megnézni a várost. Természetesen a mentálishoz képest külső világban nincs olyan létező, amely ezekkel a tulajdonságokkal bírna, nem létezik olyan entitás, amelyet egy fizikus elviekben felfedezhetne. Azonban referálhatunk Londonra a London kifejezést használva vagy a hozzákapcsolódó névmás segítségével, esetleg valamilyen komplexebb fordulattal is, mondjuk így: a kedvenc városom. Az I (vagyis az internális) nyelvemben létezik egy London nevű belső entitás amely nem feltétlenül egyezik pontosan bárki máséval, ennek elemei pedig egyfajta nézőpontot biztosítanak, hogy a világ bizonyos aspektusaira referáljak. Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, ahogy egy belső fonetikai létező (mondjuk egy szótag) olyan eszközöket nyújt a számomra, amelyekkel kifejezhetek és értelmezhetek bizonyos világbeli eseményeket. Számos klasszikus paradoxont nehéz vagy egyenesen lehetetlen megformálni ezen fogalmak alapján (a Plutarkhosz-féle

92 92 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Thészeusz-hajójától Kripke rejtvényeiig),* mivel mindegyik a referencialista előfeltevéseket működteti. Ahogy Norbert Hornstein is javasolja, újraformálhatjuk a megfigyelést, és a paradoxonok problémás jellegzetességeit a referencialista előfeltevésekkel szembeni újabb érvnek tekintjük hiszen pontosan ezekből keletkeztek. A témával kapcsolatos korai vizsgálódások elsődlegesen az individualizációra koncentráltak. Mi különbözteti meg az egyént a többiektől? A korpuszkuláris (vagyis részecskealapú) elméletek 17. századi kialakulásával a kutatás fókusza az individualizációtól az identitás kérdése felé mozdult el. Mitől lesz egy egyén ugyanolyan, miközben az időben előrehaladva részlegesen megváltozik? A korpuszkuláris elmélet képviselői számára az egyén egyszerűen az, ami: egy adott anyagcsoport, amelyet bizonyos számú [részecske] (...) hoz létre (Róbert Boyle). Az időbeli * Plutarkhosz a Párhuzamos életrajzokban leírja, hogy a hajót, amivel Thészeusz Krétába utazott, az athéniak megőrizték, de az elkorhadt deszkákat és gerendákat időnként újakkal cserélték fel. A kérdés, hogy a hajó, amelynek java részét kicserélték, ugyanaz a hajó maradt-e, vagy már egy másikról beszélhetünk. Kripke egyik rejtvényének lényege (kissé leegyszerűsítve), hogy képzeljünk el egy Pierre nevű, Franciaországban élő, angolul nem tudó férfit, akinek francia ismerősei sokat mesélnek az angol főváros szépségeiről. A város nevét Londres -ként hallja, és ezek alapján megfogalmazódik benne a hit: Londres est jolie ( Londres/London szép ). Később sorsa Londonba sodorja, de a város egyik külső, szegény kerületében lakik, onnan ki sem nagyon mozdul, itt tanul meg angolul, és nem tudva, hogy London és Londres ugyanazt a települést jelöli a következő hitet fogalmazza meg magában: London is nőt pretty ( London nem szép. ). A kérdés, hogy melyik kijelentés igaz, illetve milyen viszonyban vannak egymással, valamint az állítás (ok) referenciájával. Vö. Saul Kripke: A Puzzle about Belief. In: Meanitig and Use. Ed. A. Margalit. Podreclit, D. Reidel, 1979, A fordító.

93 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 93 identitás tanulmányozása a kérdés kognitív szemléletmódú vizsgálatához vezetett. Thiel szerint ahogy a szubsztanciális formák megcáfolásra kerültek, magukban a dolgokban pedig az identitás semmiféle»alapelvét«nem sikerült felfedezni, belátták, hogy az identitás legfőbb összetevője szükségképpen az, amit mi magunk alapvető alkotóelemeknek tekintünk. Vagyis az amit mi annak tekintünk jellegű nézőpont lényege, hogy a dolgok identitása saját ítéleteinken, a róluk alkotott egyéni fogalmainkon múlik. Locke különösképp előrevitte ezt a szubjektivista forradalmat, amennyiben számára az egzisztencia lényege, hogy egyazon megnevezés alatt legyen az adott dolog, vagyis bizonyos absztrakt eszmék felől szemléljük a világot. Az identitást az időn keresztül kijelölő attitűdünket Hume természetes hajlamnak tekintette, olyasféle ösztönnek, amely úgy konstruálja a tapasztalatot, hogy megismerési módozatainkhoz illeszkedjen eljárásmódja pedig láthatóan élesen különbözik bármitől, amit az állatvilágban megfigyelhetünk. Hume szerint valamiféleképpen annyira hajlamossá váltunk ott is identitást tulajdonítani, ahol a bizonyítékok a különféleségről árulkodnak, hogy a képzelőerőnk bizonyos fogalmakat hoz létre, amelyek segítségével összeköti az egymással kapcsolatban álló tárgyakat, és képzeletünkkel úgy tekintjük az adott dolgot, mint amelyben nem csupán a köztük lévő reláció kapcsolja össze a részeket, hanem ezenfelül még valami más, ismeretlen és titokzatos dolog is. Vagyis az identitástulajdonítás a képzelőerő konstrukciója, és e fikcióalkotó folyamat tényezői a kognitív tu domány tárgyköréhez tartoznak. Habár Hume mintha tétovázott volna: vajon a képzelőerőt nem lehet-e inkább valamiféle titokzatos képességként szemlélni, amelynek fő jellemzője, hogy az emberi értelem legnagyobb erőfeszítései árán sem

94 94 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? találunk rá magyarázatot 33 vagyis innentől ez is az emberi megismerés újabb misztériumának számít. E fogalmak alapján szintén újraértelmezhetjük a lélek természetével kapcsolatos gazdag és megvilágító erejű gondolatokat, habár ezek immár leváltak az olyan teológiai feltételeikről, mint amilyen a feltámadás, valamint a korábbi időszakok metafizikai keretrendszerétől is függetlenedtek. Mindezek a kérdések véleményem szerint számottevően több figyelmet és ráfordítást igényelnek annál, mint amit eddig kaptak. Pontosan azért, mert nagyon komoly problémákat vetnek fel a nyelv elsajátítása és eredete szempontjából, habár a Lewontin által kifejtett okokból az utóbbi esetben talán örökre megfejtedének maradnak. A tudás eredetével kapcsolatos említett kora modern reflexiók a misztérianizmus egy sokkal alapvetőbb formájához vezetnek, amelyből már kaptunk némi ízelítőt. Hume és Locke számára mindez a megértésünk szűk határaival kapcsolatos episztemo- lógiai megfontolásokból adódik. Janiak megfigyelése szerint Newtonnál ez a globális szkepticizmus irreleváns ugyanis ő magától értetődőnek tekinti, hogy lehetőség van a természet megismerésére. így aztán az elsődleges episztemológiai kérdések magából a fizikai elméletből származó problémákkal szembesítenek m inket. Ez pedig kizárná a Locke és Hume képviselte szkeptikus álláspontot. E gondolkodók azonban igencsak komolyan vették, hogy miután Newton lerombolta a mechanisztikus filozófiát, új, tudományalapú misztérianizmus jött létre, amely tényleges lehetőséget biztosított a 17. században végbemenő, a világot bonyolult gépezetnek tekintő tudományos forradalom értelmezési keretének létrehozásához. Galilei hangsúlyozta, hogy az elméletek csak nagyon szűk feltétellel értelmesek:

95 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 95 amennyiben ezek alapján (...) hasonló jelenséget mesterségesen elő lehetne állítani.* Descartes, Leibniz, Huygens, Newton, valamint a tudományos forradalom számos egyéb fontos képviselője is fenntartotta ezt az elképzelést. Ezek szerint, Newton felfedezései révén a világ érthetősége szertefoszlott, amennyiben teológiai előfeltevései nem tarthatóak többé. Ahogy korábban már említettük, ennek eredményeként szűkebbre vették a tudomány céljait, vagyis már nem a világ egészét akarták megérteni, hanem inkább valami jóval kisebb feladatot tűztek ki maguk elé: méghozzá olyan elméletek megalkotását, amelyek attól függetlenül is értelemmel bírnak, hogy az általuk tételezett végső dolgok érthetőek-e vagy sem. így aztán Bertrand Russell számára teljesen természetesnek tűnt az érthető világ elvét képtelenségként elvetni, hiszen az szerinte már régóta nem célja a tudományos kutatásnak. Nincs semmi ellentmondás abban, ha feltételezzük, hogy képesek lehetünk az emberi megértés határait kifürkészni, és megpróbálhatjuk a (számunkra, emberek szempontjából vett) problémák és a rejtélyek közötti határt kiélezni.34 A kísérleteken alapuló vizsgálat talán meghatározhatná a Peirce által tárgyalt hozzáférhető hipotézisek határait : nemcsak a józan észen alapuló megértéshez kapcsolódókat, hanem azokat is, amelyek a tudományformáló képességünket alkotják. Peirce-t elsősorban ez utóbbi érdekelte, amely szerinte sajátos természettel bír - bár a kognitív pszichológia vitatta ezt.35 Az egyik megközelítésmód az lenne, hogy komolyan vegyük, mit tartottak felfogliatatlannak a korai tudományos forradalom és a felvilágosodás * ( l.ililei: lvirlxszctlck. Ford. M. Zemplén Jolán. Negyedik nap. (K)f>0()/()05.S7/()0557.htm (letöltve: május 20.). A fordító.

96 96 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? nagy képviselői. Emellett még inkább észben kell tartanunk, hogy miért tekintették annak ezeket a tényezőket. Maga a mechanisztikus filozófia is a világ józan észre alapuló megértéséhez igyekszik közeledni. A sokkal kifinomultabb fejtegetés ellenére szintén nem könnyű kivonni magunkat Descartes meggyőződésének ereje alól, aki szerint a szabad akarat a legnemesebb dolog, ami csak lehet bennünk, és semmi sincs, amit magától értetődőbben és tökéletesebben felfoghatnánk, így képtelenség lenne kételkedni valamiben, amit közvetlenül fogunk fel, és saját magunkban tapasztalunk meg, pusztán azért, mert természeténél fogva felfoghatatlan számunkra, amennyiben feltételezése szerint nincs elég intelligenciánk az elme működésének megértéséhez.36 A meghatározottság és a véletlenszerűség fogalmai intellektuálisan megragadhatóak számunkra, ám amennyiben az ember szabad cselekedetei, amelyek meghatározottságtól mentesek, nem igazíthatóak ezekhez a fogalmakhoz, akkor jó eséllyel kognitív határainkhoz tartoznak. Ez azonban nem feltétlenül zárja ki, hogy az ilyen típusú cselekvésekkel kapcsolatban is létezhet értelmes elmélet, ám ez távol áll a mai tudományos megértésünktől. Míg a misztériumalapú gondolkodók listája hosszú és előkelő, álláspontjuk láthatóan mégis ellentétben áll azzal a nagy hatású elmélettel, amely szerint a korai tudományos forradalom és a felvilágosodás határtalan magyarázóerővel ruházta fel az emberiséget hiszen a modern tudomány gyors fejlődése is erről árulkodik. Dávid H ilbert volt e szemléletmód egyik kiemelkedő propagátora. Nem sokkal azelőtt, hogy a náci dögvész Göt- tingenben szétzúzta a Elilbert-kört, utolsó előadásában emlékezetbe idézte azt a csodálatos gondolkodást és világszemléletet, mely beragyogja a világot. Az utalás a nagy matematikustól.

97 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 97 Cári Gustav Jacob Jacobitól való, aki bírálta Joseph Fourier azon nézetét, miszerint a matematika célja pusztán csak a természeti jelenségek magyarázata lenne. Hilbert nyomatékosan hangsúlyozta, hogy minden tudomány egyedüli célja az emberi szellem dicsősége, így aztán a tiszta számelmélet kérdése minden ízében ugyanolyan értékes, mint valamilyen gyakorlati célra is felhasználható probléma. Szerinte, aki egyszer elsajátítja e gondolkodásmódot, rájön majd, hogy sem a matematikában, sem pedig a természettudományban nincs semmilyen ignorabimus.* Egyáltalán nincsenek megoldhatatlan problémák. Az ignorabimus buta nézőpontja helyett épp ellenkező választ kell hogy adjunk. Tudnunk kell. És tudni is fogjuk. Hilbert sírjára is e két mondatot vésték.37 A jóslat nem működött túl jól a matematikában, ahogy azt hamarosan Kurt Gödéinek a diszciplínát alapjaiban megrázó nézetei is szemléltették. Bármilyen nemes is e gondolkodás, a természettudományok számára az efféle érvelésnek kicsiny a hatóereje. Mostanában Dávid Deutsch, a fizikus írt arról, hogy a felvilágosodás és a kora modern tudomány erőfeszítéseinek eredményeként határtalan potenciális fejlődés várható, a kutatás pedig a Kari Popper-féle tudományelmélet mentén haladva a megfelelő magyarázatok irányába vezet. Amint azt Dávid Albert kifejti: az új elméletek összekotyvasztásának és kiértékelésének speciális szokását bevezetve bizonyos értelemben bármit megtehetünk. Ha egy közösség elsajátítja e módszert, a túlélésre, * Az ignoramus ct ignorabimus ( nem tudjuk, és nem is fogjuk megtudni ) maximája Emi! du Bois-Rcymond, 19. századi német tudóstól származik. A fordító megjegyzése.

98 98 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? tanulásra, valamint a világ átalakítására való képességei, ameny- nyiben úgy tartja kedve, (hosszú távon) szó szerint és matematikai értelemben is végtelenek. 38 A jobb magyarázat keresése valóban végtelen folyamat lehet, ám a végtelen persze nem azonos a határtalannal. Például az angol nyelv végtelen, de nem foglalja magában a görögöt. Az egész számok végtelenek, de mégsem foglalják magukban a valós számok összességét. Egyetlen olyan érvet sem tudok felidézni, amely a misztériánus érdeklődésnek és következtetéseinek a területét érintené. Az alapfeltevések legalább Peirce-ig vezethetők vissza, aki azonban felkínál egy olyan érvet, amely kapcsolatban áll az Albert által említett túlélési módszer elsajátításával. Peirce felvetése szerint az elfogadható hipotéziseket megalapozó és a köztük való választást lehetővé tévő abduktív ösztön természetes szelekcióval jött létre: a világról igaz kijelentéseket biztosító variánsok szelekciós előnyt nyújtottak, és az idő során módosulva fennmaradtak, miközben mások eltűntek. E hiedelem azonban teljesen tarthatatlan. Épp ellenkezőleg, az evolúció elmélete szigorúan a természeti világon belül helyezi el az embert, akit a többi lényhez hasonló biológiai organizmusként szemlél. Ennélfogva képességeinknek bizonyos hatóköre van, valamint a határai is adottak. Ebbe a megismerés területe is beletartozik. így aztán, akik elfogadják a modern biológiát, szükségképpen misztériánusok is kell hogy legyenek.39 Ha elvetjük a természetes szelekció segítségül hívásának tarthatatlan ötletét, akkor is marad egy komoly és kihívással járó tudományos kérdés: meg kell határoznunk kognitív természetünk belső komponenseit a nyelvben, az érzékelésben, a fogalomlétrehozásban, az elméletképzésben, a művészi alkotásban,

99 2. MI AZ, AMIT MEGÉRTHETÜNK? 99 valamint az élet minden további területén. Távolabbi feladat lesz az emberi megértés hatókörének és határainak megállapítása, miközben azt is be kell látnunk, hogy egy olyan gondolati konstrukció, amely máshogy van szerkesztve, mint a miénk, esetleg teljesen egyszerű problémákként látná az emberi misztériumokat. Bizonyára csodálkozna, miért nem vagyunk képesek válaszokat találni rájuk, ahogy mi is megfigyelhetjük, hogy a patkányok a kognitív természetük tényleges felépítése miatt egyáltalán nem tudnak egy olyan útvesztőben tájékozódni, amelyben a kivezető útvonal algoritmusa a prímszámokra épül. Semmiképp sem kell siránkoznunk azon, hogy léteznek specifikusan emberi rejtélyek. Sőt kifejezetten hálásnak kell lennünk emiatt. Ha az abdukciónak nem lennének határai, akkor hasonlóképpen kognitív teljesítményünknek sem volna hatóköre. Olyan lenne ez, mintha egy organizmus növekedését és fejlődését semmilyen genetikai tényező sem korlátozná, emiatt aztán olyan alaktalan amőbaszerűséggé alakulna, amely csupán az analizálatlan környezet véletlenjeit tükrözi. Azok a feltételek, amelyek megakadályozzák, hogy egy emberi embrió féregszerű lénnyé formálódjon, kritikus szerepet játszanak az emberré válás képességének meghatározásában, ugyanúgy, ahogy a kognitív terület más tartományaiban is. A klasszikus esztétikaelmélet a hatókör és a határok ugyanezen kapcsolatára mutatott rá, hiszen szabályok nélkül nincs valódi kreativitás, még akkor sem, ha éppen maga a kreatív folyamat intéz kihívást a meglévő szabályok elé és írja felül azokat. Véleményem szerint a fentieket őszintén végiggondolva arra a következtetésre kell jussunk, hogy alig valamivel többet tudunk a kreativitásról, mint amit a 16. századi spanyol filozétfus,

100 100 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Juan Huarte tudott. Amikor ugyanis az emberek és állatok által egyaránt birtokolt intelligenciát megkülönböztette attól a magasabb rendű értelemtől, amely csak az embereknek adatik meg, utóbbit a nyelv kreatív használatával illusztrálta, majd ezen is továbblépve még egy magasabb szintet határozott meg: a valódi művészi és tudományos kreativitás lépcsőfokát.40 Még azt sem tudjuk, hogy ezek a kérdések vajon az emberi megértés hatókörébe tartoznak-e, vagy a Hume által a Természet lényegi titkainak nevezett csoporthoz sorolhatók, kiszolgáltatva a homályba, ahol mindig is voltak és mindig is maradnak.

101 3. Mi a közjó? Az első két fejezetben alapvetően a nyelv és a gondolkodás szorosan összekapcsolódó témáit jártam körül. A közelebbi elemzés reményeim szerint rávilágított, hogy mindkét területnek vannak olyan szembeszökő tulajdonságai, amelyek nagyrészt rejtve maradnak a közvetlen megfigyelés elől, bizonyos fontos vonatkozásaikban pedig még a tudat számára sem hozzáférhetőek. Ezek közt szerepel a gondolkodás nyelvének alapjául szolgáló komputációs rendszer alapstruktúrája és felépítése, amelyet a belső, internális nyelv, azaz az I-nyelv biztosít. Ezzel m indannyian rendelkezünk, és gazdag, de behatárolt hatókörrel bír, amelyet lényegi természetünk határoz meg. Ráadásul a komputáció atomjai, valamint a nyelv és a gondolkodás atomi fogalmai alapvető vonatkozásaikból kifolyólag egyedi emberi tényezőknek tűnnek. Mindez a saját eredetükkel kapcsolatban is összetett problémákat vet fel, olyan kérdéseket, amelyeket nem lehet megfelelően vizsgálni anélkül, hogy gondosan számba ne vennénk a fenotípus jellegzetességeit. A kutatás véleményem szerint azt is feltárja, hogy magát az emberi gondolkodás kiterjedését is a hozzáférhető hipotézisek határai szabályozzák, amelyek egyszersmind mélységet és gazdagságot is biztosítanak neki.

102 102 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Másfelől pedig ezek olyan rejtélyeket is meghagynak, amelyek ellenállnak a korai modern tudomány teremtői által képviselt megértéseszménynek mint ahogy azt a 17. és 18. század nagy gondolkodóinál láthattuk. Ezek a határok továbbá olyan igencsak szövevényes problémák vizsgálatának a lehetőségeit is felvetik, amelyeket eddig még meglehetősen kevéssé derítettek csak fel. Mind ez idáig tehát az emberi természet bizonyos kognitív aspektusai álltak figyelmem középpontjában, az emberrel pedig alapvetően mint individuummal foglalkoztam. Azonban az ember természetesen egyúttal társadalmi lény is, és az, hogy miféle teremtményekké válunk, alapvetően életünk társadalmi, kulturális és intézményi körülményeitől függ. így aztán a további vizsgálódásunk az emberi jogokhoz és jóléthez szükséges, az alapvető törekvéseket kielégítő társadalmi berendezkedés felé vezet azaz a közjó kérdéséhez. A korábbiakban is megvizsgáltam pár olyan, számomra igazi evidenciát, amelyekben az a furcsa, hogy általában elutasítják őket. Az alábbiakban még néhány ilyet szeretnék felvetni, amelyekre ugyanez a különös tulajdonság jellemző. Megpróbálom majd ezeket az állítólagos evidenciákat összekapcsolni az etikai alapelvek figyelemre méltó kategóriájával. Ezek egyfelől univerzálisak - amint azt tulajdonképpen állandóan hangoztatják másfelől viszont egyetemességük kettős, ugyanis az előbbivel párhuzamosan a gyakorlatban szinte univerzálisan utasítják el a megvalósításukat. Ezekbe olyan nagyon általános alapelvek is beletartoznak, m int például az, hogy saját magunkra is ugyanazok az irányadó minták kell hogy érvényesek legyenek, mint amelyeket másoktól elvárunk (de még ennél látványosabbakat is említhetnénk). De vannak specifikusabb törvények is: például

103 3. MI A KÖZJÓ? 103 az igaság és az emberi jogok érvényesítésének az előremozdítá- sára irányuló törekvés, amelyet szinte mindenki hangoztatott, még a legborzasztóbb szörnyetegek is, ám valójában igen siralmas hatásfokkal tartják csak be. Jó kiindulópontnak tűnik John Stuart Mill klasszikus művével, A szabadságról című értekezéssel kezdeni. Ennek mottója a következő: Az emberi fejlődés leggazdagabb sokféleségének abszolút lényegi fontossága ez az a nagy vezérlő elv, amely felé az itt kifejtett érvek egyenesen törekszenek. * E szavak Wilhelm von Elumboldttól származnak, akit számos egyéb erénye mellett a klasszikus liberalizmus egyik alapító atyjaként is tisztelünk. E gondolatból következik, hogy az emberi fejlődést korlátozó intézmények szükségképpen illegitimnek számítanak, amennyiben saját létüket nem tudják valahogy igazolni. A Elumboldt által megfogalmazott nézetek már a felvilágosodás korában ismerősek voltak. Jól illusztrálja ezt Adam Smith- nek a munkamegosztással kapcsolatos éles kritikája, különösen pedig e bírálat érvei.1 Szerinte a legtöbb ember képességeit azonban a rendes foglalkozása alakítja ki". így aztán Annak az embernek, akinek egész életét néhány egyszerű művelet végzése tölti ki, amely műveleteknek eredménye is talán mindig vagy csaknem mindig ugyanaz, nincs alkalma, hogy képességeit kifejtse (...), és általában olyan tudatlan és ostoba lesz, amilyen emberi lény csak lehet. (...) Minden fejlett és polgáriasuk társadalomban a dolgozók, azaz a nép nagy tömege szükségképpen ebbe az állapotba süllyed, hacsak a kormány nem akadályozza meg ezt. A közjóra koncentrálva igyekeznünk kell megtalálni * l.ip Mária fordítása. Vő. John Suart Mill: A szabadságról Haszonelvűség. Iliulapcst, Mapyar I leiikon, A fordító.

104 104 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a módját, hogy legyőzzük ezeknek a katasztrofális politikai irányelveknek az ördögi befolyását, amelyek az oktatástól a munkakörülményekig mindenütt megjelennek. Ezzel lehetőséget kapunk, hogy a maga gazdag sokféleségében értsük meg és segítsük elő az emberiség fejlődését. Smithnek a munkamegosztással kapcsolatos éles kritikája nem annyira közismert, m int annak előnyeiről szóló mézesmázos dicsőítő szólamai. Mi több, a University of Chicago Press által a mű megjelenésének kétszázadik évfordulójára kiadott kötet tárgymutatójában még csak nem is szerepel a téma. Persze attól még e nézet tanulságosan illusztrálja a felvilágosodás eszményeit, amelyek aztán a klasszikus liberalizmus alapítóelvei lettek. Smith bizonyára érezte, hogy az ilyesféle emberi irányelvek intézményesítését nem feltétlenül kell túlbonyolítani. A The Theory of Morál Sentiments (Az erkölcsi érzelmek elmélete) című művét ugyanis a következő megfigyeléssel kezdi: bármilyen önzőnek tűnhet is azonban az ember, nyilvánvalóan akadnak természetében olyan alapelvek, amelyek révén érdekében áll mások jó szerencséje, és nélkülözhetetlen számára a mások boldogsága, habár ebből semmi haszna sem származik azon kívül, hogy gyönyörködhet benne. Az emberiség uralkodóinak erkölcstelen elve ellenére ( Magunknak mindent, másnak semmit ) talán az ellensúlyozhatja e kóros magatartást, hogy az emberi természet eredendő szenvedélyeinek sokkal nagyobb jóindulat jutott osztályrészéül.2 A klasszikus liberalizmus megfeneklett a kapitalizmus zátonyain, humanista elköteleződése és törekvései azonban nem pusztultak el. Hasonló eszmék születtek újjá a modern korszakban, például egy fontos politikai gondolkodó révén, aki leírta

105 3. MI A KÖZJÓ? 105 azt a jelenséget, amely szerinte az emberiség történelmi fejlődésének egyik meghatározó irányzata. Ennek lényege az a törekvés, hogy minden eleven egyéni és társadalmi erő szabadon és akadálytalanul kibontakozhassék. E sorok Rudolf Rocker, a 20. század egyik legfontosabb anarchista gondolkodójának és aktivistájának a tollából származnak.3 A szerző egy olyan anarchista hagyományt vázolt fel, amely saját anarcho- szindikalista nézetrendszerében tetőzött ez pedig európai fogalmakkal élve a libertárius szocializmus egyik változata. Szerinte ezek a gondolatok nem egy olyasféle állandó és zárt társadalmi rendszer leírására szolgálnak, amely döntő választ ad az emberi élet mindenféle változatos kérdésére és problémájára. Inkább az emberiség alakulástörténetének egyik olyan irányzatáról van szó, amely a felvilágosodás eszméinek megvalósítását tűzi zászlajára. A politikai diskurzus fogalmai aligha a pontosság modelljei. Ha megnézzük, hányféleképp használták ezeket, szinte lehetetlen lesz értelmes választ adni az olyasféle kérdésekre, mint például, hogy mi a szocializmus? vagy éppen a kapitalizmus, a szabad piac, esetleg más, széles körben használt terminusok. Még inkább igaz ez az anarchizmus fogalmára, amelyet elkeseredett ellenségei és az irányzat lobogóját magasba emelő képviselői egyaránt olyan változatos módokon használnak, hogy végül semmiféle világos jellemzést sem tesz lehetővé. Véleményem szerint azonban Rocker megfogalmazása olyan ve- zéreszméket ragad meg, amelyek az anarchista gondolkodás és cselekvés gazdag, összetett és időnként egymásnak ellentmondó hagyományában legalább néhány nagyobb áramlatra rávilágítanak.

106 106 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Ebben az értelemben az anarchizmus a felvilágosodás korában felbukkanó klasszikus liberális eszmék örökösének számít. A libertárius szocialista gondolkodás és cselekvés szélesebb irányzatának része, és Anton Pannekoek, Kari Korsch, Paul Mattick, valamint mások baloldali, bolsevikellenes nézeteitől az anarchoszindikalizmusig terjed, amely alapvetően magában foglalja az 1936-os spanyol forradalom gyakorlati vívmányait, és egészen a manapság az egyesült államokbeli Rust Bekben, Eszak-Mexikóban, Egyiptomban és sok más országban (leginkább Spanyolország baszk területén) elterjedő munkástulajdonú vállalkozásokig nyúlik előre, valamint a világszerte kibontakozó számos szövetkezeti mozgalmat, a feminista törekvések nagy részét, illetve a civil és humanitárius jogi kezdeményezéseket is felöleli. Az emberi fejlődés e nagy fesztávú irányzata megpróbálja azonosítani a hierarchiának, az autoritásnak és az uralomnak azokat a struktúráit, amelyek az emberi haladás útjában állnak; ezután pedig egy nagyon is logikus kihívással szembesíti őket. Igazoljátok magatokat! - hangzik a felszólítás. Bizonyítsátok be, hogy legitimnek kell tekintenünk benneteket! akár a társadalom valamelyik konkrét helyzetében, egyedi körülmények közt, vagy általában véve. Amennyiben pedig e kihívásnak nem tudnak megfelelni, akkor le kell őket rombolni. És nem elég lerombolni, hanem újjá is kell őket építeni, méghozzá az anarchisták szerint alulról kell újraformálni ezeket ahogy azt Náthán Schneider egy, az anarchizmusról írott újabb kommentárjában megfogalmazta.4 Mindez részben evidenciának hangzik, hiszen miért is kéne bárkinek illegitim struktúrákat és intézményeket védenie? Jogos megfigyelés, így aztán elviekben haszontalan közhelynek kell

107 3. MI A KÖZJÓ? 107 tekintenünk a fentieket. A közhelyeknek azonban legalább az az érdemük megvan, hogy igazak, ez pedig a politikai diskurzus legnagyobb részétől megkülönbözteti őket. Véleményem szerint ezek az evidenciák hasznos lépcsőfokokat kínálhatnak ahhoz, hogy megtaláljuk, mi is a közjó. Ezek a sajátos evidenciák az erkölcsi alapelvek egyik, korábban említett érdekes kategóriájához tartoznak, méghozzá a kettős univerzalitású elvek csoportjához. Ezek között ott van az az evidencia is, amely szerint meg kell kérdőjeleznünk a korlátozó jellegű intézményeket, és amelyek képtelenek demonstrálni saját legitimitásukat, azokat pedig el kell utasítanunk, meg kell szüntetnünk, hogy aztán alulról rekonstruáljuk őket. Nehéz belátni, hogyan is lehetne ezt elvben észszerűen elutasítani, habár szokás szerint az elvek alapján cselekedni messze nem olyan egyszerű, m int ahogy azt általában hirdetik. Ugyanezen gondolat mentén továbbhaladva és ismét Rockért idézve, az anarchizmus megpróbálja kiszabadítani a munkát a gazdasági kizsákmányolás béklyójából, a társadalmat pedig az egyház vagy a politika gyámsága alól, így nyitva utat férfiak és nők szabad csoportjainak a munkamegosztásra és a közösség érekében történő tervezett kormányzására épülő szövetsége előtt. Anarchista aktivistaként Rocker a népi szervezetekhez fordul, hogy ne csak eszméket alkossanak, hanem magának a jövőnek a tényeit is létrehozzák, méghozzá, Bakunyin rendelkezését követve, a jelen társadalmán belül. A hagyományos anarchista szlogen szerint Ni Dieu, ni Maitre azaz Nincs Isten, nincs uralkodó. Dániel Guerin is ezt a jelmondatot tette meg az anarchizmus klasszikus szövegeit tartalmazó értékes válogatása címéül. Azt hiszem, akkor járunk el korrektül, ha a Nincs Isten frázist Rocker fogalmai

108 108 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? szerint az egyház gyámságának elutasításaként értelmezzük. Teljesen más kérdés az, hogy az egyén miben hisz. E nézet pedig megnyitja a kaput a keresztény anarchizmus élő, lenyűgöző tradíciója előtt. Ilyen például Dorothy Day Katolikus Munkásmozgalma vagy a liberális teológia számos törekvése, amelyek fél évszázaddal ezelőtt, a második vatikáni zsinaton kezdődtek, a jelenség pedig ádáz egyházellenes harcot váltott ki Amerikában, hogy kiirtsák az Evangéliumok radikálisan pacifista üzenetéhez való visszatérés eretnekségét. E háború sikeres volt, legalábbis a School of Americas (azóta átnevezett) szervezete szerint* amely gyilkosokat és kínvallatókat képez ki Latin-Amerikában, és dicsekedve hirdeti, hogy az USA hadserege segítséget nyújtott a felszabadítási teológia megfékezésében.5 így is történt, a féltekét felemésztő szörnyű elnyomó dögvész útját pedig vallási vértanúk tetemei jelzik. Az ilyen események legtöbbje kívül marad a hagyományos történelmen, hiszen az áldozatok nem juthatnak szóhoz. Ha ezeket a bűnöket a hivatalos ellenség követte volna el, akkor persze igencsak jól ismernénk a részleteket. íme, a kettős univerzalitású etikai alapelvek egyik újabb példája... A valódi tudomány természetesen nagyon is tisztában van azzal, hogy 1960-tól egészen az 1990-ben bekövetkező szovjet összeomlásig a politikai foglyok, a megkínzott áldozatok és a békés politikai szakadárok kivégzésének száma Latin-Amerikában * A School of Americas (SOA) eredetileg 1946-ban, a panamai körzetben alapított amerikai szervezet volt, amely 1961-től azt a fő célt tűzte ki, hogy a latin-amerikai államok kommunistái ellen nyújtson harci kiképzést. A kiképzőtábort 1984-ben Georgia államba költöztették, a 2000-es évek legelején elvileg megszűnt létezni, de 2001-ben Western Heniispliere Institute fór Security Cooperation (WHINSEC) néven újraindult. - A forilíló.

109 3. MI A KÖZJÓ? 109 jócskán meghaladta a Szovjetunió vagy a kelet-európai szateli- tállamok ilyen jellegű áldozatait. Másként fogalmazva, 1960 és 1990 között, ha az emberáldozatok számát nézzük, a teljes szovjet blokk nem volt annyira elnyomó jellegű, mint sok egyedi latin-amerikai állam. Egyedül Közép-Amerikát nézve is elmondható, hogy példátlan humanitárius katasztrófa játszódott ott le, különösen a Reagan-korszakban.6 A kivégzettek között számos vallási mártír is akadt, de olyan tömegmészárlások is előfordultak, amelyek Washington hathatós támogatásával vagy legalábbis tudtával történtek. Mihelyst átlátunk a szabványos retorikai kereten, felfedezzük, hogy a katasztrofális elnyomás okainak vajmi kevés köze van a hidegháborúhoz. Sokkal inkább az váltotta ki, hogy egyes alattvalóknak volt merszük lázadozni, e bátor tettet pedig részben az egyháznak az evangéliumi szellemiségű mindent a szegényekért szemléletmódhoz való visszatérése inspirálta. Rögvest Dosztojevszkij Nagy Inkvizítor-példázata juthat eszünkbe. Az említett szlogen nincs uralkodó része mást jelent: ez nem az egyéni hitre utal, hanem egy társadalmi viszonyra, az uralom és az alárendeltség kapcsolatára, amelyet az anarchizmus megpróbál lerombolni és alulról újraépíteni, hacsak az nem szembesül valahogy azzal a kíméletlen tehertétellel, hogy kénytelen a saját legitimációját megalapozni. Mostanra már eltávolodtunk az evidencia területéről, és az ádáz vita terepére érünk. Nevezetesen az egyik amerikai liber- tariánus nézőpont e téren élesen elválik az irányzat hagyományától, amennyiben elfogadja, sőt támogatja, hogy a munkások a gazdaság irányítóinak legyenek alárendelve. Emellett azzal sincs problémája, hogy bárki áldozatul eshet a piacok korlátozó

110 n o MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? és pusztító jellegének. Érdemes lenne ezeket a témákat megvizsgálni, most mégsem foglalkozom velük. Mindössze annyit je gyeznék meg, hogy akadnak talán lehetőségek a libertariánus bal- és jobboldal energiáinak összekapcsolására amely néha meg is történik, például a közgazdász Dávid Ellerman értékes elméleti és gyakorlati munkásságában.7 Az anarchizmus híres meghatározása szerint az irányzat az állammal ellentétben támogatja, hogy a közösség érdekében mindent tervszerűen irányítsanak hogy Rocker szavait idézzük, ezenfelül pedig az önmagukat kormányzó közösségek és munkahelyek kiterjedt szövetségében látja a megfelelő társadalmi formákat. A mai világ anarchistái azonban akik amúgy ezeknek a céloknak szentelik életüket gyakran nem állnak szemben az államhatalommal, ugyanis szerintük jelenleg csak az állam védheti meg az embereket, a társadalmat és magát a Földet a koncentrált magántőke pusztításaitól. Ha például fellapozunk egy olyan tiszteletre méltó anarchista újságot, m int amilyen a Kropotkin követői által 1886-ban alapított, az anarchista szocialisták sajtóorgánumának szánt Freedom, láthatjuk, hogy számos cikkben a fent említett jogokat - például a biztonság- és az egészségszabályozást, a környezetvédelmet preferálják, és gyakorta magát az államhatalmat is segítségül hívják ezek megóvása érdekében. Nincs ebben semmi ellentmondás. Az emberek egy létező társadalom valódi világában élnek, szenvednek és tűrnek, így minden felelősségteljes személy inkább olyasféle eszközöket próbál alkalmazni, amelyekkel megvédheti a többieket, előnyöket nyújthat a számukra, még ha az is a hosszú távú célja, hogy ezeket az eszközöket eltörölje és kedvezőbb alternatívákat hozzon létre helyettük. E törekvések illusztrációjául időnként egy olyan

111 3. MI A KÖZJÓ? m képet szoktam kölcsönvenni, amelyet még a brazil mezőgazda- sági munkások mozgalmában vezettek be.8 Ők úgy határozzák meg céljukat, hogy szélesebbé akarják tenni a ketrec padlóját: méghozzá a korlátozó hatalommal bíró intézmények ketrecéét, amelyet a népi mozgalom tud megnagyobbítani ahogy ez sok éven keresztül hathatósan végbe is ment. Kiterjeszthetjük a metaforát, és a korlátozó jellegű hatalom ketrecét úgy is elképzelhetjük, mint ami védelmet nyújt a kint bömbölő vadállatoktól az állami támogatású kapitalista intézmények ragadozóitól, amelyek, alapvetően az emberiség uralkodóinak erkölcstelen elvét követve, ki akarják sajátítani a hasznot, a hatalmat, az uralmat, a közösséget és a beletartozó egyes embert pedig legjobb esetben is csak afféle lábjegyzetnek tekintik, amelyet a retorikában nagyra becsülhetnek ugyan, de a gyakorlatban puszta elvi vagy még inkább jogi kérdésként söpörnek a szőnyeg alá. Azt is érdemes az eszünkbe idézni, hogy az anarchisták által elutasított államok konkrétan fennálló alakulatok voltak, nem pedig demokratikus ábrándok meg nem valósuló látomásai. Vagyis nem olyan kormányzatokról van szó, amelyeket a nép alapít és irányít, valamint a nép érdekeit képviselik. Elkeseredetten szemben álltak a Bakunyin által vörös bürokráciának nevezett uralmi formával is, amely, m int a szerző (sajnos túlságosan is pontosan) megjósolta, a legbarbárabb ember teremtette dolgok egyike lehet. Emellett szintén ellenezték az osztályuralom eszközeiként funkcionáló parlamentáris rendszereket tulajdonképpen ilyen például a ma fennálló Egyesült Államok berendezkedése. Az akadémikus politikatudomány bizonyos, igen nagyra tartott műveiben összehasonlításra kerülnek az embereket vezető attitűdök, illetve a politika, és amíg az utóbbi evidensnek számít, az előbbi csak gondos, alapos és következetes

112 ÍÍ2 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? eredményekre vezető közvélemény-kutatás révén hozzáférhető. A legrészletesebb kortárs tanulmány azt is feltárja, hogy a népesség nagy része ténylegesen meg van fosztva a jogaitól.9 A va- gyoni/jövedelmi skála alsó részén lévő, nagyjából 70%-nyi népességnek egyáltalán nincs befolyása a politikára. Ahogy felfelé megyünk a skálán, a befolyás lassan növekszik, a legtetején pedig megtaláljuk azokat, akik nem titkolt eszközeik révén a leginkább meghatározzák a politikát. E berendezkedés eredménye nem a demokrácia, hanem a plutokrácia rendszere. Ez a tapasztalat olyannyira beépült, hogy már észre sem lehet venni időnként kifejezetten meglepő, hogy mennyire láthatatlan. Gondoljunk csak az egészségügyi ellátásra, amely éveken keresztül olyan erőteljesen foglalkoztatta az amerikaiakat! Nem is véletlenül, hiszen kijelenthető, hogy az ország egészségügyi rendszere botrányos. Nagyjából fejenként kétszeresébe kerül, mint az OECD-hez (Organisation fór Economic Co-Operation and Development Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) tartozó államok egészségügyi ellátási rendszerei, ezzel együtt azonban viszonylag szerény eredményeket produkál, viszont iszonyúan megterheli a gazdaságot. Emellett ez az egyetlen olyan rendszer, amelyet nagyrészt privatizáltak, így mentes a felső szabályzás alól. Tanulságos az a folyamat, ahogy ezek a tények ismertté váltak. A New York Timesbun megjelent, az egészségügyi rendszer kudarcáról szóló beszámoló megjegyzi, hogy az USA alapvető hátrányban van, amennyiben egy olcsóbb egészségügy létrehozására törekszik. Az összes többi fejlett ország ugyanis nagyfokú kormányzati beavatkozásra, egyeztetésre vagy árszabályozásra épül, hogy ezáltal minden állampolgár olcsóbb orvosi szolgáltatásban részesülhessen. Nálunk azonban ez politikailag

113 3. MI A KÖZJÓ? 113 nem elfogadható. A cikkben idéznek egy szakértőt, aki szerint a Megfizethető egészségügyi ellátási törvény* bonyolult rendszerét az USA politikai igényeihez szabták, mivel a szabad piacra támaszkodva biztosít betegellátást. Ennek egyik következményeként kafkai törvények jöttek létre, hiszen még a Medicare** sem arra szolgál, hogy tízmilliónyi rászoruló gyógyszereinek áráról megállapodjon. Már korábban is említésre került a politikai lehetetlenség problémája. így a New York Times beszámolója szerint John Kerry elnökjelölt 2004-es kampányában minden erejével igyekezett (...) elmondani, hogy az egészségügyi ellátás kiszélesítésével kapcsolatos terveiből valószínűleg nem lehet majd kormányprogram, ugyanis az Egyesült Államokban igen kicsiny politikai támogatása van a kormány egészségügyi piaci beavatkozásának.10 Miért lehetséges, hogy nálunk politikailag nem elfogadható a kormányzati beavatkozás, még akkor sem, ha bizonyos gyógyszerárak rögzítésével kapcsolatos megállapodásról van szó? Miért csak igen kicsiny politikai támogatása van a kérdésnek? Ahogy a felmérések már évek óta bizonyítják, nem a közvéle * A Megfizethető egészségügyi ellátási törvény (Patient Protection and Affordable Care Act) vagy más néven Obamacare Barack Obama elnöksége alatt bevezetett új biztosítási rendszer, amelynek lényege (erősen leegyszerűsítve) az egészségügyi ellátás kiterjesztése és az állami befolyás növelése volt. Donald Trump hivatalba lépése után az elnök egyik első kezdeményezése a törvény visszavonása volt, amelyet azonban az amerikai szenátus nem szavazott meg. A fordító. ** A Medicare eredetileg 1966-ban bevezetett egészségügyi program, amely a 65 év feletti, korábban adót fizető egyéneknek, valamint számos, fogyatékkal élő fiatalnak egészségügyi ellátást biztosít. - A fordító.

114 114 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? mény áll ennek útjába. Épp ellenkező a helyzet. A közvélemény 85%-a ugyanis támogatja, hogy a szövetségi kormány tárgyalhasson a gyógyszergyárakkal, és megpróbáljanak az idősebbek számára alacsonyabb árakat kialkudni. Amikor Obama elnök végül feladta az általános opció tervét, a közvélemény nagyjából 60%-a helyeselte a projektet* Az utóbbi években nagyon erős általános bázisa van egy olyan nemzeti egészségügyi tervnek, amely a fejlett országok számára ismerős lehet (még a szegényebbeknek is). Olyannyira nagy ez a támogatottság, hogy még a Reagan-kormányzat utolsó éveiben is a közvélemény több mint 70%-a szerint az egészségügyi ellátás alkotmányos garanciájára lenne szükség, 40% pedig konkrétan azt hitte, hogy ez már meg is valósult.11 A politikai támogatottság tehát a hallgatólagos értelmezés szerint a gyógyszergyártó vállalatok és a pénzügyi intézmények támogatását jelenti. Ok döntik el, mi számít politikailag elfogadhatónak. Röviden, a plutokrácia már elérte a látszólagosan szükségszerű igazság szintjét. Vagy talán ahogy a brit jogi kutató, Conor Gearty kicsit jó- indulatúbb elnevezése sugallja, neodemokráciáról van szó, amely a neoliberalizmus társaként olyan rendszer, ahol a szabadságot kevesek élvezik, a teljes biztonság pedig csupán az elitnek jár, ám mindez általánosabb formális jogok rendszerén belül valósul meg.12 Ez is olyan társadalom, amely hobbesi értelemben szabad, hiszen a személy olyan ember, akit semmi se gátol abban, hogy amit ésszel és erővel megtehet, azt saját akaratából * A Public health insurance option (általános egészségbiztosítási opció) Obama elnök által benyújtott törvényjavaslat volt, amely egy, a kormány által működtetett egészségbiztosítási szervezet felállítását indítványozta. - A fordító.

115 3. MI A KÖZJÓ? 115 meg is tegye,* és, amint azt Hobbes alapján Gearty kifejti, ha csak a következményektől való félelem miatt nem teszek meg valamit, ez nem jelenti azt, hogy ne állna szabadságomban megtenni. Csupán annyit jelent, hogy nem akarom megcselekedni a dolgot, de attól még persze szabad maradok. Ha az éhezés és a rabszolgaság között választhatunk, és semmi sem befolyásolja a döntésünket, akkor nyilván szabadok vagyunk, egyszerűen csak arról van szó, hogy a következményektől való félelmünkben nem az éhezésre fogunk voksolni. Ezzel ellentétben egy valódi demokratikus rendszer inkább a humboldti eszményt igyekezné megvalósítani. Ez inkább a férfiak és nők szabad csoportjainak a munkamegosztásra és a dolgoknak a közösség érdekében történő tervezett kormányzására épülő szövetsége jellegét venné fel - hogy újfent Rockért idézzük. Ez tulajdonképpen nincs annyira messze a demokratikus eszménytől, vagy legalábbis annak egyik változatától. Csak az egyiktől. A többire majd még visszatérek. Vegyük például John Deweyt, akit a társadalommal és a politikával kapcsolatban leginkább a demokrácia és az oktatás kérdései foglalkoztatták. Senki sem tartja őt anarchistának. Nézzük meg azonban az eszméit!13 A demokráciáról alkotott koncepciója szerint le kell rombolni az elnyomás illegitim struktúráit. Ez alapvetően az üzlet magánprofit-orientált uralmát jelenti, amely a bankok, a föld és az ipar feletti privát ellenőrzésen keresztül megy végbe, hogy a sajtónak, az újságíróknak, valamint a nyilvánosság és a propaganda egyéb eszközeinek az irányítását átvéve szilárduljon végleg meg. M int megjegyzi, ez manapság * Thomas Hobbes: Leviatán vagy az egyházi és világi államformája és hatalma. l ord. Vámosi Pál. Budapest, Kossuth, 1999, 1. kötet, 240. A fordító.

116 116 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a hatalom, a termelés, az árucsere, a nyilvánosság, a szállítás és a kommunikáció eszközei feletti uralomban rejlik. Akinek ezek a kezében vannak, az egész ország életét irányítja, még akkor is, ha a demokrácia külső jegyei amúgy fennmaradnak. Amíg ezek az intézmények nem kerülnek a közösség kezébe, addig a politika csupán a nagyvállalkozások által a társadalomra vetett árnyék marad ahogy ezt jobbára manapság is látjuk. Dewey azonban jócskán továbbmegy, és hangsúlyozza, hogy szükség van a közösségi ellenőrzés bizonyos formáira. Amint írja, egy szabad és demokratikus társadalomban a munkásoknak uralniuk kell a saját, iparban betöltött szerepüket, és nem szabad, hogy pusztán csak a munkáltatók által bérbe vett vagy az államhatóságok irányítása alatt álló szerszámok legyenek. Ez az álláspont a többek között Humboldt és Smith által megfogalmazott és az anarchista hagyományban kibővített klasszikus liberalizmus vezérelveire nyúlik vissza. Az oktatással kapcsolatban Dewey szerint ellenkezik a liberális és a morális elvekkel, hogy nem szabadon és értelmesen nevelik a gyerekeket munkára, hanem inkább olyan módon, ahogy azt a munka megkívánja - például bizonyos adott eredményeket kell elérniük a teszteken. Ez azt jelenti, hogy nem beszélhetünk szabad cselekvésről, hiszen nem saját akaratukból vesznek részt az adott tevékenységben. A felvilágosodás korából származó metaforát alkalmazva, az oktatás nem lehet olyan, mintha vizet öntenénk egy edénybe és amint azt mindannyian tapasztaljuk, ez az edény igencsak lyukacsos. Ismét csak Humboldt gondolatát kölcsönvéve inkább olyan vezérfonalakat kell nyújtanunk, amelyeket minden tanuló a maga módján követhet, miközben saját kreatív képességeit és képzeletét használja fel, valamint átélheti a felfedezés örömét.

117 3. MI A KÖZJÓ? 117 E koncepciók alapján Dewey szerint arra kell törekednünk, hogy egy feudalisztikus társadalmi rendszer helyett demokráciát hozzunk létre, az oktatási gyakorlat szervezésének pedig a kreativitást, a felfedezést, a függetlenséget és a kooperatív m unkát kell bátorítania. Vagyis jórészt pontosan az ellenkezőjét kell elérni a mai bevett gyakorlatnak. A fenti eszmékből abszolút következetesen bontakozik ki egy olyan látomás, amely a munkásoknak a termelőintézmények feletti ellenőrzéséről szól. Ezt a 19. század bizonyos gondolkodói is így képzelték: elsősorban persze Marx, de John Stuart Mill is (bár ez kevésbé ismert), aki szerint az emberiség további fejlődése esetén várhatóan uralkodóvá váló szövetségi forma azonban (...), maguknak a munkásoknak az egyenlőség nevében történő egyesülése kell hogy legyen, ahol közösen birtokolják a tevékenységeik folytatásához szükséges tőkét, és saját maguk választotta, leváltható vezetők irányításával dolgoznak.14 Ezeket később a szabad szövetkezés és a szövetségi szervezet keretei közt működő közösségi ellenőrzéssel kell összekapcsolni, olyan általános gondolkodásmód jegyében, amely számos anarchista politikai nézettel együtt magában foglalja G. D. H. Colé céhszocializmusát (guild socialism), a baloldali antibolsevista marxizmust, illetve olyan új keletű fejleményeket, mint amilyen a részvételi gazdaság (participatory economics), valamint Michael Albert, Robin Hahnel, Steven Shalom és mások politikai nézeteit, a kései Seymour Melman és kollégái fontos elméleti és gyakorlati tevékenységét, illetve Gar Alperovitznak az USA-ban lévő Rust licitben és másutt is véghez vitt kezdeményezéseit, amelyekben munkástulajdonú vállalkozásokat és szövetkezeteket igyekezett létrehozni.

118 1Í8 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? Dewey az amerikai értelmiség főáramlatának képviselője volt, az efféle eszmék pedig tulajdonképpen mélyen a helyi hagyományban gyökereznek. Ha ezt a nyomot követjük, olyan terepre érkezünk, ahol a 19. század közepe, az ipari forradalom hajnala óta lelkesítő és gyakran elkeseredett küzdelmek zajlanak. Több mint kilencven évvel ezelőtt Norman Ware tollából született a korabeli ipari munkásról szóló első fontos tudományos elemzés, amelyet még ma is érdemes elolvasni.15 A szerző beszámol arról, hogy milyen iszonyatos munkakörülményeket kényszerítettek a hajdani iparosokra, farmerekre és a gyári munkáslányokra (vagyis a farmokról származó, a Boston környéki szövőgyárakban dolgozó fiatal nőkre). Figyelmét azonban alapvetően az ipari dolgozók lealacsonyodására, azaz a státusz és a függetlenség elvesztésére fordítja, amelyet még az anyagi gyarapodás sem törölhetett el. Emellett vizsgálata középpontjában az a radikális kapitalista társadalmi forradalom áll, amelynek során a gazdasági ügyek terén való szuverenitás kicsúszott a közösség egészének kezéből, hogy ehelyett inkább egy speciális osztály fenntartását szolgálja. Ez pedig az uralkodó osztály, amely gyakran leválik a termelésről, hogy a termelőktől idegen csoportként működjön. Mint Ware rámutat, minden, a gépipar ellen bekövetkező felzúdulásra száz másik, a kapitalista termelés és fegyelmezés új hatalmával szembeni tiltakozás esett. A munkások nemcsak kenyérért, hanem rózsákért* is sztrájkoltak: azaz méltóságért és függetlenségért, valamint azért, hogy * A bread and roses (kenyér és rózsák) politikai szlogenje a munkásmozgalmi vezetőnő, Rose Schneiderman egyik beszédéből származik: A munkásoknak kenyér kell, de emellett rózsa is. E sor ihlette James Oppenheim 1*111-es lirctul and Roses című versét, és az 1912-es massachusettsi Lawrence-ben megrendezett textilipari dolgozók sztrájkjának jelmondata lett. - A fordító.

119 3. MI A KÖZJÓ? 119 szabad férfiakként és nőkként élhessenek. Újságjaikban elítélték a monarchisztikus alapelvek által a demokratikus talajon kifejtett pusztítást, amelyet addig nem is lehet legyőzni, amíg a gyárakban dolgozók saját tulajdonukba nem veszik munkahelyeiket, az uralom pedig ismét a szabad termelőkhöz nem kerül. Akkor aztán nem lesznek többé valamilyen idegen zsarnok [azaz a munkahelyen meg sem jelenő tulajdonosok] szolgái vagy alázatos alávetettjei, a szó legszorosabb értelmében vett rabszolgák, [akik] a lelkűket is kidolgozzák uraik érdekében. Ehelyett inkább szabad amerikai állampolgárokként nyerik vissza eredeti státuszukat. A kapitalista forradalom az áraktól a bérezésig terjedően radikális változásokat eredményezett. Amikor egy termelő adott áron eladja a termékét, mint Ware megfogalmazza, még megőrzi a személyiségét. Ám amikor a munkáját kezdi eladni, onnantól már saját magát bocsátja áruba, és mihelyst rabszolgává válik méghozzá, ahogy az angolban gyakorta mondják, bérrabszolgává (wage slave) -, személyes méltóságát is elveszíti. Valamikor 170 évvel ezelőtt New York-i szakmunkások egy csoportja ismét megerősítette azt a közismert vélekedést, amely szerint a napi bérezés lényegében a rabszolgaság egyik formája, és lényegre tapintón figyelmeztettek arra, hogy eljön még az a nap, amikor a rabszolgák teljesen megfeledkeznek már az embernek kijáró jogokról, és dicsőítik majd a rendszert, amelyet a szükség kényszcrített rájuk hiába is áll mindez szemben a függetlenségi vágyukkal és az önbecsülésükkel. Csak azt remélték, hogy nagyon távol van még ez a nap. Az aktivista munkások óva intettek az új korszellemlől, amelyben a vagyonosodás azzal jár, hogy mindenről meg- leledkezünk - szinte már önmagunkról is. Ezzel a lealacso-

120 120 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? nyitó szellemmel szemben tehát éles reakció fogalmazódott meg, munkások és radikális farmerek mozgalmai kaptak lábra. Ezek voltak az amerikai történelem legjelentősebb, a szolidaritásra és a kölcsönös segítségnyújtásra építő demokratikus tömegmegmozdulásai.16 A megtorpanások és az oly gyakran megfigyelhető erőszakos elnyomás ellenére, messze nincs még vége a csatának. A bérrabszolgaság radikális forradalmának védelmezői azzal érvelnek, hogy a munkásoknak inkább a szabad, önkéntesen vállalt szerződések rendszerét kellene dicsőíteniük. Shelley már két évszázaddal ezelőtt választ adott számukra A zűrzavar farsangja című nagy költeményében, amely annak a peterlooi mészárlásnak a hatására született, amikor az angol lovasság brutálisan megtámadta a parlamenti reformért tüntető tízezres tömeget. A költő szerint tudjuk, mi a rabszolgaság: Munkát jelent s annyi bért, mely tagjaidban a vért mint zárkában, napra nap a zsarnokért őrzi csak, (...) A zt jelenti: lelkedet szolgaságra add s ne tedd amit akarsz: más pimasz kezében légy lágy vigasz. (Eörsi István fordítása)

121 3. MI A KÖZJÓ? 121 A méltóságért, függetlenségért és szabadságért küzdő mesteremberek és a gyárakban dolgozó nők jól ismerhették Shelley szavait. Korabeli szemtanúk tudósítottak ugyanis róla, hogy a munkások jó könyvtárakkal rendelkeztek, amelyekben elérhetőek voltak az angol irodalom klasszikusai. Ware szerint mielőtt a gépesítés és a bérrendszer aláásta a függetlenséget és a kultúrát, a műhely még afféle líceum lehetett: a szakmunkások fiatal fiúkat fogadhattak fel, akik a munka alatt felolvastak nekik. A műhelyeik társasági ügyletekre szolgáltak, ahol számos lehetőség kínálkozott az olvasásra, beszélgetésre, valamint egymás műveltségének fejlesztésére. A gyári munkásnőkkel egyetemben keserűen panaszkodtak a kultúrájuk elleni támadás miatt. Ugyanez a helyzet állt fenn Angliában is, ahogy azt Jonathan Rose nagyszabású, a korabeli munkásosztály olvasási szokásait vizsgáló művéből megtudhatjuk.17 A szerző megmutatja, hogy az autodidakta proletárok szenvedélyesen hajszolták a tudást, amelyet aztán ellentétbe állít a brit arisztokrácia mindenre kiterjedő nyárspolgárságával. Jómagam elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek e mozgalom maradványaira a New York-i munkások között, akik épp a nagy gazdasági világválság legkritikusabb időszakaiban merítkeztek meg a magaskultúrában. Említettem már, hogy Dewey és az amerikai munkások a demokrácia egy bizonyos, erőteljes libertariánus elemekkel tarkított verzióját képviselték. Az uralkodó változat azonban ettől teljesen különbözött. Ezt a szemléletmódot az intellektuális főáramlat haladó végén, a Wilson-Roosevelt-Kennedy szárny liberális értelmiségi körében fejezték ki a legszemléletesebben. Az alábbiakban álljon itt néhány jellegzetes idézet tőlük! A nép csak egy rakás együgyű és kotnyeles kívülálló, [akik] legjobb, ha szépen maradnak csak a helyükön. A döntéseknek

122 122 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? felelős férfiak intelligens kisebbségének a kezében kell lenniük, akiket meg kell védeni a vad hordák üvöltözésétől, amelyek akár el is taposhatják őket. Azért persze a hordának is van funkciója. Méghozzá az, hogy néhány évente teljes súlyukat latba vetve válasszanak ki valakit a felelős emberek közül. Ezenkívül szerepük mindössze a nézőké, és semmi szükség sincs arra, hogy maguk is részt vegyenek a konkrét cselekvésekben. Mindezzel persze csak jót akarnak, hiszen nem szabad engedni annak a demokratikus dogmatizmusnak, hogy maguk az emberek ítélhetnék meg a legjobban a saját érdekeiket. Nem, egyáltalán nem így van. Egyedül mi vagyunk erre képesek, mi, a felelős férfiak. így aztán ki kell alakítani a különféle állásfoglalások és vélemények fórumait, ahol ellenőrizni is lehet őket. Nekünk kell csatasorba állítani az emberek lelkét, ahogy a hadsereg csatasorba állítja a testüket. Kiemelten fontos, hogy a fiatalok oktatásáért felelős intézmények működése során nagyobb legyen a fegyelem. Ha mindez megvalósul, elkerülhetőek az olyan veszélyes periódusok, m int amilyen az 1960-as éveknek a hagyományos elit szempontjából problémás időszaka volt. Erőteljesebb mértékletesség lesz a demokráciában, és újra visszatérünk majd azokhoz a csodaszép napokhoz, amikor még Truman elnök viszonylag kisszámú Wall Street-i ügyvéddel és bankárral együttműködve kormányozhatta az országot. A fenti idézetek a liberális vezető réteg legnagyobb bálványaitól származnak: Walter Lippmanntól, Edward Bernaystől, Harold Lasswelltől, Sámuel Huntingtontól, valamint a Carter elnök adminisztrációját nagyban meghatározó Háromoldalú Bizottságtól (Trilateral Commission).18 Mély gyökerekkel bír az ilyesfajta fonnyadt demokráciaelképzelés. Már az alapító atyákat is erőteljesen foglalkoztatták

123 3. MI A KÖZJÓ? 123 a demokráciával járó veszélyek. Az Alkotmányozó Konvenció vitái során már James Madison, a farmerek hangadója is figyelmeztetett rájuk. Természetesen Angliát tekintette példának, és leszögezte, hogy manapság Angliában, ha mindegyik társadalmi osztály egyaránt részt vehetne a választáson, veszélybe kerülne a földbirtokosok tulajdona. Hamarosan ugyanis olyan mezőgazdasági törvényt szavaznának meg, amely aláásná a tulajdonhoz való jogot. Ezt az igazságtalanságot elkerülendő kormányunknak biztosítania kell, hogy az országnak sohase álljon érdekében az újítás, vagyis adott választási mintázatokat, fékeket és egyensúlyokat kell elhelyeznie a rendszerben, hogy ezzel a gazdagok kisebbségét védjék majd meg a többséggel szemben hiszen ez számít minden valamirevaló kormány legfőbb feladatának.19 A demokrácia még nagyobb arányú fenyegetést jelenthet, ugyanis Madison előrejelzése szerint valószínűleg emelkedik majd azoknak a száma, akik egész életüket keményen végigdolgozták, és titokban vágynak arra, hogy igazságosabban oszszák el az élet áldásait. Valószínűleg a Shays-féle lázadás* hatására figyelmeztetett arra, hogy az egyenlő szavazati jog egyszer komoly fegyverré válhat a kezükben. Szerinte egyelőre még nincsenek az országban paraszti kezdeményezések, de az egyenlőség szellemének tünetei (...) eléggé észrevehetőek egy Isid] bizonyos területeken, hogy a jövendőbeli veszélyre figyel * Dániel Shays massachusettsi farmer, egykor a függetlenségi háború katonája 1786-ban lázadást robbantott ki az állam adó- és adósságpolitikája ellen. Bár a zendülést könnyen leverték, Shays hívei többségbe kerültek a törvényhozásban, és keresztülvitték azokat a könnyítéseket, amelyekért a harc folyt. - A fordító.

124 124 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? meztessenek. Emiatt aztán Madison leszögezte, hogy az alkotmányos rendszer legfőbb hatalmi szervének, azaz a szenátusnak mindenképp a nemzet vagyonos részéből kell állnia és azt is kell képviselnie. Vagyis csak a legalkalmasabb emberekből tevődhet össze, valamint a demokratikus kormányzás más kényszerítő eszközeit is intézményesíteni kell. A későbbiekben is foglalkoztatta a kormányzati vezetőket Madison feladványa. Például 1958-ban John Foster Dulles külügyminiszter az ország Latin-Amerikával kapcsolatban várható nehézségeit fontolgatva aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a helyi kommunisták kezében vannak a tömegmozgalmak. Mint kifejtette, a legfőbb baj, hogy nincs elég erőforrásunk, így nem tehetjük meg ugyanezt. A kommunisták előnye ugyanis az, hogy a szegényekhez fordulnak, akik mindig is ki akarták fosztani a gazdagokat.20 Mi pedig valahogy képtelenek vagyunk megértetni velük, hogy a kormánynak a gazdagok kisebbségét kell védeni a többségtől. Mivel nem tudjuk megfelelően kommunikálni ezt az üzenetet, ezért legnemesebb alapelveink dacára és legnagyobb őszinte bánatunkra erőszakhoz kell folyamodniuk. Egy olyan rendszer kereteinek létrehozásához, amely korszakokon keresztül fenn fog maradni, Madison szerint szükségképpen meg kell bizonyosodni arról, hogy az uralmon lévők a gazdag kisebbségből kerüljenek ki. Akkor lehetséges lenne az egyetemes szavazójog egyenlőségének veszélyével szemben a tulajdon jogát érvényesíteni, és a fölötte való hatalmat anélkül átruházni, hogy megosztásához kellene folyamodnunk. A tulajdon joga kifejezést általában a tulajdonhoz való jog értelmében használják vagyis a tulajdon birtokosainak jogát jelenti. Evekkel később, 1829-ben Madison megjegyezte, hogy akiknek

125 3. MI A KÖZJÓ? Í25 nincs tulajdonuk vagy nem is reménykedhetnek a megszerzésében, azoktól nem is várhatjuk el, hogy ténylegesen szimpatizáljanak ezzel a joggal, így a felettük való uralom biztos letéteményeseire van szükség. A megoldás érdekében biztosítani kell, hogy a társadalom töredezett maradjon, a politikai küzdőtéren való közösségi részvétel pedig behatárolt legyen, vagyis ténylegesen egyedül a vagyonosok és képviselőik kezében összpontosuljon. A témával foglalkozó kutatók általánosságban egyetértenek abban, hogy az Alkotmány lényegében arisztokrata dokumentum, amelynek fő célja a korszak demokratikus tendenciáinak megfékezése. Ugyanis az emberiség jobbik részének kezébe adja a hatalmat, kizárva belőle azokat, akik nem gazdagok, nem előkelő családból származnak, vagy a politikai hatalom gyakorlása szempontjából nem bírnak kiemelkedő kvalitásokkal.21 Madison védelmében emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy valódi 18. századi előkelő úriember volt olyannyira zsigeri- leg, amit manapság elképzelni is alig tudunk.22 Jóslata szerint csak egy felvilágosult államférfi és jóakaratú filozófus tarthatja majd a kezében a hatalom gyeplőjét. Ideális esetben az értelem, a hazafiasság, a vagyon és a független körülmények ezen tiszta és nemes férfiúi lehetnek a polgárok kiválasztottjai, akik bölcsességük révén a legjobban felismerhetik a nép valódi érdekeit, haza- és igazságszeretetiik pedig a legritkább esetben áldoztatik fel a pillanatnyi vagy részrehajló szempontok oltárán. így kifinomultabbá tehetik és tágíthatják a közösség szemléletmódját, a nép érdekeit pedig a demokratikus többség bajkeveréseivel szemben is megvédelmezhetik. Nem egészen így alakultak a dolgok...

126 Í26 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? A demokrácia Madison által megfigyelt problémáját már jó val korábban felismerték, méghozzá a politikatudomány első nagy munkájának számító műben, Arisztotelész Politikájában. Számos politikai rendszert áttekintve a filozófus arra a következtetésre jutott, hogy a demokrácia a legjobb vagy legalábbis a legkevésbé rossz - berendezkedés. Azonban egy komoly hiányosságát is felismerte. Szerinte ugyanis a szegények nagy tömege arra használhatja fel a szavazóerejét, hogy elvegye a gazdagok vagyonát ez pedig nem lenne méltányos. Madison és Arisztotelész ugyanazzal a problémával szembesültek, de ellenkező következtetésre jutottak: a görög gondolkodó olyan eszközökkel javasolta az egyenlőtlenség csökkentését, amelyeket ma jóléti állami intézkedéseknek neveznénk, az amerikai államférfi számára pedig a demokrácia mérséklése jelentette a megoldást. E demokráciakoncepciók közötti konfliktus a 17. századi Angliában bekövetkezett első modern demokratikus forradalomra nyúlik vissza, amikor is háború tört ki a király támogatói és a parlament között. A gentryket, vagyis, ahogy magukat nevezték, a legjelesebb férfiakat megijesztették a népi zavargások, ugyanis ezek egyszerre irányultak a király és a parlament uralma ellen, kirobbantói pedig inkább magukhoz hasonló, a saját igényeiket ismerő földművesek uralma alatt akartak élni. Pamlletjeikben kifejtették, hogy sohasem lesz a világ jó, amíg a lovagok és az úriemberek hozzák létre törvényeinket, amelyek félelemből születtek, és semmi más céljuk sincs, csak hogy elnyomjanak minket, és mit sem tudnak az emberek szenvedéséről.23 A véget nem érő küzdelem lényegi természetét világosan ragadta meg Thomas Jefferson, akit utolsó éveiben komolyan foglalkoztatta a kérdés, hogy mi jellemző a demokratikus kísér

127 3. MI A KÖZJÓ? 127 letre, és mi lesz majd a sorsa. Megkülönböztette egymástól az arisztokratákat és a demokratákat. Az arisztokraták azok, akik félnek a néptől, mert nem bíznak benne, és szeretnék, ha elvennének tőle minden hatalmat, és inkább a magasabb osztályokba tartozók kezében összpontosulna. A demokraták ezzel szemben a néppel azonosulnak, bizalommal viseltetnek iránta, becsületesen és megbízhatóan törődnek vele, gondoskodnak róla, még akkor is, ha maga a nép nem számít a közérdek legbölcsebb letéteményesének.24 A modern haladó szellemű értelmiségiek, akik szerint a legjobb, ha a nép marad szépen a helyén, és a demokratikus dogmatizmus jegyében nem gondolják azt, hogy az együgyű és kotnyeles kívülállók is talpon maradhatnának a politikai küzdőtéren, lényegében a Jefferson-féle arisztokratáknak felelnek meg. Nagyon sokan osztják ezeket az alapvető nézeteket, habár azzal kapcsolatban folynak viták, hogy kinek kellene a vezető szerepet gyakorolnia: egy haladó szellemű tudásalapú társadalom technokrata és politikaorientált értelmiségi rétegének vagy inkább a bankároknak és a vállalatvezetőknek. Vagy más változatokban a Központi Bizottságnak, esetleg az egyházi személyekből álló Őrök Tanácsának* Mindezek annak a politikai gyámságnak a különböző megnyilvánulásai, amelyet a valódi libertáriánus hagyomány megpróbál lerombolni és alulról újjáépíteni, miközben igyekszik feudálisról demokratikus szocialista rendszerűvé alakítani a munkát. Ennek lényege, hogy a munkások ellenőrzésére épül, a termelőt pedig nem pusztán * Az Örök Tanácsa Iránban a hat egyházjogász és hat jogi szakértő alkotta testület, amely felülvizsgálja és ratifikálja (vagy megvétózza) a parlament által hozott törvényeket. - A fordító.

128 128 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? mások által irányított szerszámnak, hanem valódi, hiteles és méltósággal bíró személynek tekinti. Mindez a mély gyökerekkel bíró libertáriánus tradíció szellemével összhangban történik, hasonlóan a Marx-féle vén vakondhoz* aki egyfolytában ott ás a felszín közelében, állandóan kész kikukucskálni (időnként egészen meglepő és váratlan módokon), valamint megpróbálja megvalósítani azt, ami véleményem szerint legalábbis a közjó észszerű megközelítésének tűnik. * Marx Louis Bonaparte brumaire tizcnnyolcadikája, illetve Beszéd a People s Paper évfordulóján Londonban, április 14-én című műveiben fordul elő a vén vakond képe, amely eredetileg Shakespeare Hamletiéből származik (I. felv. 5. szín: Jól mondád, vén. vakond! oly gyorsan áskálsz? Arany János fordítása). Marxnál a forradalom lassú, de biztos aknamunkáját je löli, a Louis Bonapartéban például így ír: De a forradalom alapos. Most még csak tisztítótűzön viszi át az útja. Dolgát módszeresen viszi véghez december 2-ig előkészületeinek egyik felét végezte el, most végzi a másik felét. (...) S ha előmunkálatainak ezt a másik felét is véghez vitte, liurópu felugrik majd ültéből, és ujjongva kiáltja: Jól áskálsz, vén vakond! A jorditó.

129 4. Milyen mélyen rejtőznek a természet misztériumai? A fejezet címét Hume egyik megfigyeléséből vettem kölcsön, amelyet Isaac Newtonnal kapcsolatban vetett papírra. Hume megítélése szerint Newton a legnagyobb és legkivételesebb géniusz, aki azért jött a világra, hogy a fajok ékköve és tanítója legyen. A tudós legnagyobb teljesítménye az volt, hogy amíg a természet számos misztériumáról láthatólag lerántotta a fátylat, ugyanakkor rámutatott a mechanisztikus filozófia tökéletlenségeire is, ezáltal pedig az alapvető titkokat [ti. a Természetét] visszaállította abba a homályba, ahol mindig is voltak és mindig is maradnak. Eltérő alapokon, de más gondolkodók is hasonló következtetésekre jutottak. Például Locke megfigyelte, hogy a mozgásnak olyan hatásai vannak, melyeket a mi fölfogásunk szerint [a mozgás] semmiként sem képes előidézni ahogy Newton nem sokkal korábban konkrétan meg is mutatta ezt. Mivel orvosolhatatlan tudatlanságban maradunk azzal kapcsolatban, amit meg szeretnénk tudni az anyagról és hatásairól, Locke következtetése szerint nincsen tudomány a testekről, és egyedül a tökéletesen bölcs Cselekvő határozatának vagyunk kiszolgáltatva, aki oly módon hozta létre és ruházta

130 130 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? föl e dolgokat azon működéssel, mellyel bírnak, ami teljes mértékben fölülmúlja gyönge értelmünk felfogását.1 Azt hiszem, érdemes odafigyelnünk ezekre a következtetésekre, illetve a hozzájuk vezető okokra, valamint későbbi sorsukra, illetve arra, hogy e történet milyen tanulsággal bír az elme- filozófia kortárs vizsgálódásaira és kutatásaira nézve. A N ewton munkássága által megkérdőjelezett mechanisztikus filozófia lényegében arra épített, ahogy a hétköznapi, józan ész alapján értelmezzük a dolgok természetét és a köztük lévő interakciókat. Ez nagyrészt genetikailag meghatározott, és úgy tűnik, ösztönösen olyan megfigyelt tulajdonságokhoz vezet, mint amilyen a dolgoknak az időn és téren keresztüli állandósága, valamint az ebből adódó kohéziójuk, illetve folytonosságuk,2 valamint a kapcsolaton alapuló kauzalitás, amely az intuitív fizika alapvető jellegzetessége. Hiszen a test, már amennyire mi fölfoghatjuk, csak testet képes meglökni, s csupán testre tud mozgást gyakorolni, a mozgás pedig, bármily szélesre terjesztjük is ki ideáink körét, csak mozgást hozhat létre - ahogy Locke a világról való józan észen alapuló tudásunkat - vagyis ebben az értelemben ideáink határait - logikusan jellemezte. Ennek az elméleti megfelelője a világgal kapcsolatos materialista koncepció volt, amely életet lehelt a 17. századi tudományos forradalomba. Ez egyfajta gépezetként, egyszerűen csak a korabeli automaták egy jóval nagyobb változataként képzelte el a világot. Ezek a szerkentyűk jócskán megmozgatták az akkori gondolkodók fantáziáját (valahogy úgy, ahogy a programozott számítógépek manapság teszik). Ilyenek voltak a Jacques de Vaucanson és más híres kézművesek által készített emlékezetes óranu'ívek, amelyek egy-egy állat viselkedését és belső funkcióit (például.1/ emésztését) is utánozták, vagy azok a hidraulikus meghajtású

131 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 131 szerkezetek, amelyek, ha egy látogató keresztülsétált a királyi kerten, és ezzel az ingerrel beindította őket, hangszereket szólaltattak meg vagy szavakat ejtettek ki. A mechanisztikus filozófia jól megvolt az olyan okkult eszmék nélkül, m int amilyenek például a levegőn keresztül tovatűnő formák vagy a szimpátiák és antipátiák ideái helyettük inkább szigorúan a józan észen alapuló, értelmes dolgokhoz ragaszkodott. Közismert, hogy Descartes szerint az anyagi világ jelenségeit mechanisztikus fogalmak segítségével kell megmagyarázni. A francia gondolkodó emellett azt is demonstrálta, hogy a mechanisztikus filozófia nem terjedhet ki mindenre, nem érheti el az elme birodalmát vagyis ismét csak arra a hagyományos, józan észen alapuló értelmezésre épített, amely egyfajta dualizmusként képzelte el az én és a körülötte lévő világ kapcsolatát. I. Bemard Cohen megfigyelése szerint Newton a Principiában és az Optika bán bőséges tanulságot tesz arról, hogy általában véve hűségesen követi a kartéziánus mechanisztikus filozófiát.3 Nagyon fontos itt az általában véve kifejezés. Newtonra ugyanis legalább annyira meghatározóan hatottak a neoplato- nikus és alkimista hagyományok, m int amennyire a saját vizsgálataiból adódó nyugtalanító következtetések befolyásolták. Ezen okok miatt időnként módosította az anyag és a szellem szigorúbb kartéziánus kettősségét, mivel az utóbbi kategóriába szerinte a kémiai és elektromos műveletek»erőszakos«mozgásait okozó természetes hatóerők tartoznak bele, sőt talán még azok is, amelyek az általában vett gyorsuló mozgásért felelősek - ahogy azt Ernán McMullin a N ewton kutatásai során megoldandó paradoxonok és rejtélyek fejlődéséről szóló gondos elemzésében kimutatta. Newton saját szavaival élve, a szellem lehet minden természetes mozgás oka, még annak az erőnek is,

132 132 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? amelynek révén testünket gondolatainkkal mozgathatjuk, valamint a más élőlényekben benne rejlő ugyanilyen erőnek is, [habár] nem tudjuk, hogyan megy e folyamat végbe és milyen törvények működtetik. Egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a természet egésze ne lenne élő.4 Locke egy lépést téve előre hozzátette: azt sem mondhatjuk, hogy a természet ne gondolkodna. Megfogalmazása szerint (amely Locke indítványaként maradt fenn): Senki emberfia sem tudhatja, hogy a Mindenható vajon gondolkodó anyagot hozhatott-e létre. Mert nem látok semminő ellentmondást abban, hogy az első, örökkévaló, gondolkodó lény a teremtett, érzéketlen anyag némely rendszereinek, melyeket úgy állított öszsze, ahogy jónak látta, a saját kedve szerint bizonyos fokú érzéket, észlelést és gondolatot adott volna. Hovatovább mivel Isten felfoghatatlan hatásokat rendelt a mozgáshoz, fölfogóképességünktől nem áll távolabb annak elgondolása, hogy Isten képes, ha úgy tetszik neki, az anyaghoz hozzátenni a gondolkodás tehetségét, mint annak elgondolása, hogy az anyagot kapcsolja hozzá egy másik szubsztanciához, amely már rendelkezik a gondolkodás tehetségével. Vagyis semmi sem igazolja, hogy miért kellene feltételeznünk egy második szubsztanciát, amelynek lényege a gondolkodás. Locke máshol amellett érvel, hogy semmilyen ellentmondás sincs abban, [hogy Isten szükségképp néhány, szándékának megfelelő anyagrészhez a gondolkodás és a mozgás hatalmát illeszti hozzá, [amelyeket] a nem gondolkodó anyaggal szembeállítva lényegében szelleminek nevezhetünk. E nézet szerinte ellentmond az érzéketlen anyag ideájának, de orvosolhatatlan tudatlanságunknak, valamint eszméink (a/a/ kognitív képességeink) határainak hála, mégsem utasíthatjuk el. Mivel semmilyen értelmezhető koncepciónk sincs az anyag

133 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 133 ról (vagyis a testről stb.), nem vethetjük el az élő vagy gondolkodó anyag lehetőségét, főként miután Newton aláásta a józan észen alapuló megértést.5 Locke indítványának hatása végighúzódott a 18. századon, hogy majd Joseph Priestley fontos munkájában tetőzzön, amelyre a későbbiekben még visszatérünk. Hume az Értekezés az emberi természetről című művében arra a következtetésre jutott, hogy a mozgást kell gondolkodásunk és érzékelésünk okának tekintenünk, és azon az általános alapon utasította el azt az ismerős érvelést, amely szerint abszolút különbség van a fajta és az oszthatóság tekintetében, hogy sohasem érzékeljük az okok és az okozatok közötti kapcsolatot, hanem csupán állandó találkozásuk megfigyelése nyomán jut egyáltalán tudomásunkra ez a reláció.* Valamilyen formában felismerjük, hogy mivel a gondolkodás az agyban születik, így ennek a szervnek a hiányában nem is létezhet, és nincs már okunk a gondolkodó anyag tézisének megkérdőjelezésére, vagyis az agyat szükségképpen egy olyan speciális szervként kell elképzelnünk, amely kifejezetten [a gondolkodás] létrehozására alakult ki, ahogy a gyomor és a belek az emésztést működtetik, a máj pedig az epét szűri ahogy a test minden szervéről elmondható ugyanez. Az ételek a gyomorba érnek, amikor azonban elhagyják azt, már más tulajdonságokkal bírnak, [ugyanígy] az idegeken keresztül elkülönült, összefüggéstelen benyomások érkeznek az agyba. A szerv ekkor működésbe lép, feldolgozza az ingereket, majd hamarosan eszmékké átalakítva küldi őket vissza: ez már az arcvonások vagy a gesztusok nyelve vagy a külsőleg kézzelfoghatóan meg * I lume: llrtekezés az emberi természetről. Ford. Bence György és 333. A limlit.íst egy helyütt módosítottam. A fordító.

134 134 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? jelenő beszéd és írás jelrendszere. így a korábbiakkal egyenértékű bizonyossággal arra következtethetünk, hogy az agy önmagában emészti meg a benyomásokat, vagyis emberi szervként a gondolatok kiválasztását végzi.6 Amint azt D arwin velősen megfogalmazta: Mitől lenne az agy által kiválasztott gondolat csodálatosabb dolog, mint az anyag tulajdonságát képező tömegvonzás? 7 Fenntartásaitól eltekintve N ewton általában véve ragaszkodott a mechanisztikus filozófiához, emellett azonban annak tökéletlenségeire is rámutatott. Sőt, ezzel lényegében lerombolta azt, habár élete végéhez közeledve megpróbált valamilyen misztikus magyarázatot találni a közvetlen érintkezés nélkül kifejtett erőhatásra, amelyet a természet legalapvetőbb jelenségeiről alkotott magyarázatai során muszáj volt segítségül hívnia. Azt gondolta, esetleg létezik valamilyen aprócska szellem, amely m inden nagyobb testet átjárva bennük rejtőzik, ami valahogy megmagyarázhatná a vonzást és az összetartó erőt, és talán kecsegtetne némi reménnyel, hogy az értelmes világ képe igenis fenntartható.8 Nem hagyhatjuk azonban könnyelműen figyelmen kívül, hogy mivel foglalkozott a legnagyobb és legkivételesebb géniusz, aki azért jött a világra, hogy a fajok ékköve és tanítója legyen ahogy Galilei és Descartes vagy Locke és Hume kutatásait sem söpörhetjük a szőnyeg alá. Valamint N ewton legnagyobbra tartott tudós kortársáét sem, aki egyértelműen azzal vádolta [Newtont], hogy olyan helytelen utakra vezeti vissza a tudományt, amelyek már kétségkívül elhagyatottaknak tűntek amint azt E. J. Dijksterhuis a mechanisztikus világképről és meghatározó doktrínaként való összeomlásáról szóló klasszikus munkájában megfogalmazza. Christiaan I luygens képtelen

135 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 135 ségnek tekintette a vonzással kapcsolatos newtoni alapelvet. Gottfried Leibniz szerint pedig Newton olyan okkult eszméket vezetett újra be, amelyek az olyannyira nevetséges skolasztikus tudomány szimpátia-antipátia téziséhez hasonlóak, így aztán az anyagi világ jelenségeinek semmiféle fizikai magyarázatát sem tudta nyújtani.9 Newton jórészt egyetértett tudós kortársaival. Mint írta, a közvetlen érintkezés nélkül kifejtett erőhatás fogalma felfoghatatlan. Ez oly mértékű képtelenség, hogy hitem szerint nincs olyan filozófiai téren megfontolt észjárású ember, aki valaha is magáévá tenné.10 Mindezt eszünkbe idézve el kell ismernünk, hogy nem értjük a természeti világ jelenségeit. Amint azt McMullin megfigyeli: a»megértés«alatt Newton még mindig arra gondolt, amire a kritikusai is, vagyis»az érintkezés útján kifejtett erőhatás mechanisztikus fogalmaiban való értelmezésre*.11 Egy kortárs párhuzamot vonva: a közvetlen érintkezés nélküli erőhatás fogalmának abszurditása ugyanolyan felfoghatatlan, mint az az eszme, hogy az elmebeli állapotok lényegében agyi állapotok lennének. E felvetést ugyanis nem igazán értjük, [mivel] képtelenek vagyunk valamilyen koncepciót kialakítani azzal kapcsolatban, hogy miként jön létre a tudat az anyagban, holott megtörténtét biztosan állíthatjuk.12 Newton hasonlóképp nem alakíthatott ki semmilyen koncepciót arról, hogy a természet legegyszerűbb jelenségei miként jöhetnének létre az anyagban. Amennyiben az anyagról alkotott elképzelését, a jó zan észen alapuló megértés egyik természetes teoretikus változatát adottnak vesszük, akkor ezek létrejötte nem is lehetséges, hóeke és mások egyetértettek ezzel, Elume pedig egy nagy lépéssel továbbvitte a felfoghatóság kudarcát, mivel következtetése

136 136 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? szerint Newton a természet alapvető titkait visszaállította abba a homályba, ahol mindig is voltak és mindig is maradnak. Ezt az álláspontot pedig természetszerűleg az emberi kognitív képességek határaival kapcsolatos elmélkedésként értelmezhetjük. Történelmi áttekintésben láthatólag kevés ok szólt amellett, hogy az elme és az agy viszonya elgondolhatatlanságának, vagy akár általában az elgondolhatóságnak a kérdése felmerüljön legalábbis a világ természetével kapcsolatos vizsgálódások során. Ugyanígy nem ad okot aggodalomra a fizikai és a tudat között húzódó magyarázati szakadék sem amely már túl van a világ megértésére irányuló erőfeszítésekből adódó egyesítő törekvéseken. Hacsak a fizikait nem valamilyen posztnewtoni értelemben vesszük, még kevésbé kell aggódnunk a magyarázati szakadék miatt, mint azokban az esetekben, ahol valahogy tisztán érezhető az állítólagos redukciós alap. Az ilyesféle törekvések legszélsőségesebbike és talán a tudományok későbbi fejlődése szempontjából a legjelentősebb a Newton által napvilágra hozott és aztán megoldatlanul hagyott magyarázati szakadék, amely Hume feltételezése szerint talán az emberiség állandó rejtélye marad.13 A tudomány természetesen nem ért véget a test (az anyagi, a fizikai stb.) fogalmának összeomlásával. Sőt inkább radikálisan új módon szerveződött újjá, azzal küszöbölve ki a felfoghatóság és az érthetőség kérdéseit, hogy azok semmit sem demonstrálnak az emberi kognitív képességeken kívül habár hosszú ideig tartott, amíg e következtetés szigorúan megalapozottá vált. A tudomány további szintjein még több képtelenséget vezettek be. E lépések legitimitását nem a leírt világ felfoghatósága és érthetősége határozza meg, hanem a magyarázat mélységének és empirikus alátámaszthatóságának kritériumain múlik.

137 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 137 Thomas Kuhn a következőképpen érvel: azt hiszem, nem tüntetnénk fel hamis színben Newton tudományos szándékait, ha fenntartanánk azt az álláspontot, hogy Descartes-hoz hasonlóan ő is A filozófia alapelveinek megírására törekedett, [amely valódi tudomány], ám a tömegvonzás magyarázatára való képtelensége miatt csupán A természetfilozófia matematikai alapelveinek megírására kellett korlátoznia magát, [e mű pedig] még csak nem is próbált úgy tenni, mintha meg tudná magyarázni, hogy az univerzum miért működik így - vagyis egyszerűen homályban hagyta a kérdést. Ez az oka annak, hogy még az angol egyetemeken is negyven évnek kellett eltelnie, mire a newtoni fizika végre kiszorította a kartéziánus fizikát. A 18. században számos kitűnő fizikus továbbra is a tömegvonzás mechanisztikus-korpuszkuláris magyarázatát kereste (mivel egyedül ezt tekintették fizikai magyarázatnak) ahogy azt maga Newton is tette. Később a pozitivisták elítélték a viták mindegyik oldalát, mivel szerintük bolond módon a fizikai értelmezés»bohóc- ruhájába«öltöztették a [fizikai elméletre jellemző] matematikai formalizmust - e koncepció pedig immár elvesztette lényegi jelentését.14 Newton híres mondása ( Én nem gyártok hipotéziseket ) a következő kontextusban értendő: mivel belátta, hogy képtelen a tömegvonzás fizikai okának felfedezésére, inkább nyitva hagyta a kérdést. Amint hozzátette: az is elegendő a számunkra, hogy a gravitáció ténylegesen létezik, és azon törvények alapján működik, amelyeket meg tudunk magyarázni, valamint bőségesen számot ad az égitestek és a tenger mozgásairól. Közben azonban belátta, hogy egyetlen komoly tudós sem fogadhatja el a képtelen javaslatait, így aztán védekeznie kellett a vád ellen, amely szerint az arisztoteliánus miszticizmus tért volna vissza.

138 138 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK. VAGYUNK? Amint hangsúlyozta, alapelvei nem okkultak, hanem csupán ezen elvek mögött húzódó okok az okkultak, netán, amint remélte, még arra várnak, hogy fizikai - azaz mechanisztikus - fogalmakban fedezzük fel őket. Szerinte, ha induktív módon általános alapelveket vezetünk le a jelenségekből, majd megmagyarázzuk, hogy az anyagi dolgok közt végbemenő cselekvések tulajdonságai miként következnek ezekből a kétségbevonhatatlan princípiumokból, azzal nagy lépést tenne előre a filozófia, habár ezen alapelvek okait még nem sikerült felfedezni.15 A kijelentést a korábban említett kortárs párhuzam szempontjából parafrazeálva elmondható, hogy nagyon nagy lépést tenne előre a tudomány, ha sikerülne megmagyarázni, miként következnek a világ mentális aspektusai a kétségbevonhatatlan princípiumokból, habár ezen alapelvek okait még nem sikerült felfedezni - vagy legalább alkalmasabbá tehetnénk az anyagot, még ha a tudomány más aspektusaival való egyesítés egyelőre még várat magára. Ahhoz, hogy többet megtudhassunk a világ mentális - vagy kémiai, elektromos, esetleg más aspektusairól, meg kell próbálnunk azokra a kétségbevonhatatlan princípiumokra rálelni, amelyek részben megmagyarázzák ezeket, habár okaik továbbra is függetlenek maradnak a tudomány alapvetőbbnek tekintett szempontjaitól. Számos indoka lehet az őket elválasztó szakadéknak, köztük például az az újra és újra felfedezett jelenség, hogy félreértelmezik a feltételezett redukciós alapot - a fizika magját alkotó tételeket is ideértve. A tudománytörténészek megállapítása szerint Newton kelletlen intellektuális lépései a tudomány új nézőpontjáról árulkodnak, amelyben nem alapvető magyarázatok keresése a cél, hanem az, hogy megtaláljuk a tapasztalati és kísérleti úton elénk táruló jelenségekre adható legjobb elméleti beszámolókat. Newton

139 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 139 behatároltabb célkitűzései nem teljesen újak, hiszen gyökerei egy korábbi tudományos hagyományba nyúlnak vissza, amely elvetette a természetes mozgások elsődleges forrásainak keresését, ahogy más természeti jelenség okainak kutatását is. Ehelyett inkább a lehető legjobb teoretikus beszámoló megalapozásának jócskán szerényebb célját részesítette előnyben. Richard Popkin ezt olyan konstruktív szkepticizmusnak nevezte, amelyet részben [Marin] Mersenne és [Pierre] Gassendi hozott létre, később pedig Hume mérsékelt szkepticizmusában folytatódott tovább. Popkin szerint e koncepció alapján a tudomány lényege, hogy saját képességeinket megkérdőjelezve találjuk meg a tudásunk alapjait, miközben e tudást magát elfogadjuk és bővítjük. Végül pedig elérkezünk annak belátásához, hogy a természetnek és az önmagukban vett dolgoknak a titkai örökre rejtve maradnak előlünk. Ez afféle metafizika nélküli tudomány (...), amely a legutóbbi időkben jelentős karriert futott be.16 Amint Newton felfedezéseinek hatása lassan meghonosodott, a tudományos vizsgálat céljainak efféle minimalizálása mindennapossá vált. A tudósok feladták a korábbi tudományos forradalom éltető eszméjét, vagyis azt, hogy egyszer majd érthetővé válik számunkra a világ. Immár az is elegendő, ha érthető magyarázóelméletek jönnek létre, márpedig ez radikális különbséget jelent. Mire a 20. századba érünk, Bertrand Russell Anaíysis of Matter* (Az anyag elemzése) című művében már képtelenségnek tartva veti el az érthető világ ugyanezen koncepcióját, és ahányszor csak említi, újra és újra idézőjelek közé teszi az érthető szót, hogy ezzel is hangsúlyozza, mennyire abszurd * t'.lső megjelenése: New York, 1927, Harcourt, Brace. A szerkesztő.

140 140 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? ezt az eszmét hajszolni. A közvetlen érintkezés nélkül kifejtett erőhatással kapcsolatos aggály szerinte alig több puszta előítéletnél. Ha az egész világot biliárdgolyók alkotnák, ezt lehetne»érthetőnek«nevezni - vagyis a világ sohasem tudna akkora meglepetést okozni, hogy rá kelljen jönnünk, mennyire nem értjük. 17 De még látványos meglepetés nélkül is meg kell állapítanunk, milyen keveset értünk meg a világból. Emellett arra is rá kell döbbennünk, hogy egyáltalán nem is számít, megért- jük-e a világ működését. Néhány évvel Russell műve után klasszikus kvantummechanikai bevezetőjében Paul Dirac kifejtette: a fizika tudománya régóta nem azt igyekszik bemutatni, hogy a világ miként működik, ugyanis e modell alapvetően a klasszikus irányvonalakat követte. Ehelyett inkább az alapvető törvények olyan szemléletmódját kívánja nyújtani, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy e törvények mennyire következetesek. A szerző ugyan a kvantumfizika felfoghatatlan konklúzióira utal, de már a klasszikus newtoni modellek is hasonlóképpen felhagytak azzal a hajdani reménnyel, amelyet még a józan észre építő megértés talaján álló kora modern tudományos forradalom tűzött ki maga elé: vagyis, hogy a természet jelenségei érthetővé tehetőek.18 Érdemes felismerni, hogy mennyire radikális váltásnak számított a mechanisztikus filozófiáról való lemondás, valamint a józan észre alapított hiedelmeink, koncepciónk tudományos relevanciájának feladása, amelyek ezután legfeljebb kiindulópontként vagy a vizsgálódás ösztönzőjeként működhettek tovább. Peter Scholar, Galileivel foglalkozó kutató megfigyelése szerint a mechanisztikus filozófia átvételével és a modern tudományos forradalom elindításával az itáliai tudós a természeti jelenségek koherens magyarázatának új kritériumai révén az érthetőség nj

141 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 141 modelljét hozta létre az emberi megértés számára. Ez a modell a világot egyfajta bonyolult gépezetként képzelte el. Galilei és általában a kora modern tudományos forradalom vezető alakjai számára a valódi megértés egy mechanisztikus modellt előfeltételezett, vagyis valami olyasféle eszközt, mint amilyet egy mesterember hozhatna létre, emiatt aztán a működése érthető számunkra. Ebből kifolyólag Galilei például visszautasította az apály-dagály jelenségről szóló hagyományos elméletet, mivel nem tudjuk megfelelő mesterséges eszközökkel újra előállítani [ti. a folyamatot].19 Az érthetőség Galileitől egészen Newtonig (és még tovább is) virágzó modelljéből az a következtetés adódott, hogy ameny- nyiben a mechanizmus hibás, akkor a megértés sem működik. A kohézióval, a vonzerővel és más jelenségekkel kapcsolatos látványos problémák hatására végül Galilei kénytelen volt elutasítani azt a csalóka ábrándot, hogy mindent megértsen. Még rosszabb, hogy egyetlen olyan hatás sem figyelhető meg a természetben, (...) amelyet akár a legleleményesebb elméletalkotó is képes volna teljes mértékben megérteni.20 Galilei a Dániel Stoljar által tudatlansági hipotézisnek nevezett megközelítés igencsak erőteljes verzióját fogalmazta meg. Stoljar a tudattal kapcsolatos filozófiai problémák kortárs vizsgálatairól szóló alapos elemzésében ugyanis arra a következtetésre jut, hogy ezek episztemikus eredetűek, és valójában a tudatlansági hipotézis segítségével győzedelmeskedtek - amely Galilei, Newton, Locke, Hu me és mások számára több puszta elképzelésnél, messze túlnyúlik a tudat problémáján, és meglehetős általánosságban öleli fel a természet igazságait.21 I íabár Descartes sokkal optimistábban tekintett a mechanisztikus magyarázat lehetőségére, mint Galilei, ő is felismerte

142 142 MIFELE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a megismerési tartományunk határait. A francia filozófus a Regulae ad directionem ingen ii (Szabályok az értelem vezetésére) című művének nyolcadik szabályában a következőket írja:,,ha a kérdések sorában olyasmivel találkozunk, amit értelmünk nem képes eléggé belátni, akkor ott meg kell állni; s nem kell vizsgálni a többi utána következő dolgot, hanem tartózkodni kell a felesleges munkától. * Descartes eszmefuttatása szerint különösképp a rés cogitans működése nyúlhat túl az emberi megértésen. Úgy véli, hogy talán értelmünk nem terjed k i az elme működésének megértésére, különösen a nyelv általános és kreatív használatának értelmezésére. Alappéldája szerint emberekre egyértelműen jellemző, az állati gépezeteknél azonban nem figyelhető meg, hogy képesek a nyelvet bizonyos helyzeteknek megfelelő módon alkalmazni (ám nem közvetlenül e szituációk váltják ki a nyelv használatát), és képes határtalanul összetett gondolatokat megformálni, illetve kifejezni. Vagyis, ahogy Descartes követői megfogalmazták, talán a belső és külső körülmények ösztönöznek és tesznek hajlamossá, hogy bizonyos módon beszéljünk, de sohasem kényszerítenek erre.22 Azonban, folytatja Descartes, ha a nyelv normális használatának és a szabad, következetes cselekvésválasztás más formáinak magyarázata túl is van a megismerésünk által megragadható tartományon, attól még nincs okunk megkérdőjelezni a tapasztalat hitelességét. Nagyon általánosan véve a szabad akarat Descartes szerint a legnemesebb dolog, ami csak lehet bennünk, és semmi sincs, amit magától értetődőbb módon és tökéletesebben felfoghatnánk, így képtelenség lenne kételkedni valamiben, * Szemere Samu fordítása. In: René Descartes: Válogatott filozófiai míít'ck. Budapest, Akadémiai, 1980, A fordító.

143 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 143 amit közvetlenül fogunk fel, és saját magunkban tapasztalunk meg (vagyis abban, hogy az ember szabad cselekedetei nem meghatározottak ), csupán azért, mert ellentétes valami mással, amelyről tudjuk, hogy természeténél fogva felfoghatatlan számunkra (vagyis az isteni elrendeléssel ).23 A kognitív határokkal kapcsolatos ilyesfajta gondolatok nem igazán illenek Descartes egy másik alkalmi megfigyeléséhez, amely szerint az emberi ész egyetemes eszköz, melynek minden lehető esetben hasznát vehetjük, miközben egy állat vagy egy gépezet szerveinek minden külön cselekvésre vonatkozóan külön berendezésre van szükségük.* Tegyük azonban félre e problémát, és maradjunk a kognitív határokkal kapcsolatos ésszerűbb következtetéseknél! A nyelv kreatív használata képezi a test-lélek dualizmus episztemológiai érvének, valamint a kartéziánusoknak a más elmékkel kapcsolatos vizsgálódásainak az alapját véleményem szerint azoknál a kortárs analógiáknál sokkal érzékenyebben, amelyek gyakorta Alán Turing híres tanulmányának félreértéséből adódnak (a továbbiakban nem is foglalkozom e témával).24 Desmond Clarké véleményem szerint helyesen következtet arra, hogy Descartes olyan döntő tulajdonságnak tartja a nyelv- használatot, amely megkülönbözteti az emberi létezőket az állatvilág többi tagjától. Ezen érvre támaszkodva lehetséges az anyag és az elme (vagy lélek) közötti valódi különbséget meghatározni. Úgy gondolom, hogy a szerző értelmezése meggyőző, és az általános kartéziánus projekt elsődlegesen természet * Kéné Descartes: Értekezés a módszerről. Ford. Zemplén Jolán. 5. rész. (letöltve: szeptember 7.). - A fordító.

144 Í44 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? filozófia (azaz -tudomány), amely igyekszik a mechanisztikus magyarázatot egészen annak határaiig feszíteni. Emellett Clarké az Elmélkedések az első filozófiáról című művet nem a descartes-i filozófia meghatározó kifejezésének tekinti, hanem olyan sikertelen kísérletnek, amelyben a szerző megpróbálta saját teológiailag gyanús természetfilozófiáját összebékíteni a skolasztikus metafizikával.25 Saját természettudománya nyomán Descartes igyekezett kimutatni, hogy a mechanisztikus magyarázat nagyon messzire nyúló hatóerejű, az olyan mentális jelenségek előtt azonban áthatolhatatlan akadályba ütközik, mint amilyen a nyelv kreatív használata. így aztán ő is egy az egyben az ilyenkor sztenderdnek számító tudományos művelethez folyamodott, vagyis új alapelveket keresett, hogy számot adhasson az ilyesféle mentális jelenségekről. E kutatás azonban elvesztette az egyik legfőbb indítékát, amikor éppen a mechanisztikus magyarázat bizonyult az egész kudarc felelősének. Clarké érvelése szerint a Descartes-féle dualizmus elsődlegesen azt fejezi ki, hogy mekkora teoretikus szakadék húzódik a kartéziánus fizika és a mentális élet azon leírása között, amelyet a saját gondolkodásunk első személyű perspektívájából hozunk létre. Következésképp e szakadék Descartes-nak az anyagról alkotott leegyszerűsített fogalmából ered, és úgy küzdhető le, ha új elméleti létezőket is belefoglalunk ebbe az anyagfogalomba.26 Akár igaz ez az utóbbi feltevés, akár nem, az biztos, hogy nem ragadja meg teljességében a klasszikus tudomány Galileitől Newtonig (és még tovább) húzódó hiányosságait. Fel kellett hagyni az eddig adottnak tekintett, az elgondolhatóságra, az érthetőségre, valamint a józanész-alapú megértésre épített anyag- és a mozgásfogalommal, a tudománynak pedig egy teljesen új úton kellett továbbhaladnia, hogy a mozgás legegyszerűbb

145 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 145 jelenségét, valamint a világ összes másik aspektusát (egyebek mellett a mentális életet is) tanulmányozza. Annak ellenére, hogy a nyelv kreatív használata mennyire központi szerepű a kartéziánus tudomány számára, ez csupán egyetlen példája volt az akarat általánosabb problémájának, illetve az adott helyzethez illő cselekvés kiválasztásával kapcsolatos kérdésének. Ezek a 17. századi tudósok számára ugyanúgy rejtélynek számítottak, ahogy nekünk is azok - legalábbis számomra úgy tűnik, habár az ellenkezője mellett is nagyon kifinomult érvek szólnak. E problémák még a tudomány napirendjén is alig szerepelnek. Nagyon értékes munkák születtek arról, hogy egy élő szervezet miként valósítja meg egy bizonyos öszszefüggő mozgásra irányuló tervét például egy ember hogyan nyúl egy asztalon lévő pohárért. De soha senkiben még csak fel sem merült az a kérdés, hogy miért éppen ez a terv megy végbe, és nem valamelyik másik (tekintsünk most el a legegyszerűbb organizmusoktól, valamint a speciális motivációs körülményektől). Még a vizuális érzékeléssel kapcsolatban is jórészt ugyanez érvényes. Nancy Kanwisher és Paul Downing kognitív idegtudósok a következőképp számolnak be egy, eredetileg 1850-ben, Elermann von Elelmholtz által felvetett problémáról: anélkül, hogy akár a szemünket mozgatnánk, még így is tetszés szerint különböző tárgyakra tudjuk összpontosítani a figyelmünket, ennek eredményeként pedig ugyanabban a látótérben nagyon eltérő vizuális észleletek keletkeznek. A tetszés szerint kifejezés arra a komoly empirikus vizsgálaton túli területre utal, amely még Newton számra is rejtélynek mutatkozott élete vége felé, amikor állandóan valamilyen, minden testben benne lévő titokzatos szellemet próbált megtalálni. Ez a szellem minden abszurditást mellőzve magyarázattal szolgálhatott

146 146 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? volna a vonzás és a taszítás tulajdonságaira, a természettel, a fényés érzékleti hatásokkal, valamint az állati testrészeknek az akarat parancsára való mozgásával karöltve vagyis minden, Newton számára hasonló jellegű misztériummal, amelyek jó eséllyel a megértésünkön túl helyezkednek el.27 Az utóbbi időkben általános gyakorlattá vált a tudat kérdését olyan nehéz problémaként leírni, amelyet azonban képesek vagyunk megragadni vagy legalábbis jó úton haladunk efelé. Véleményem szerint nem árt némi szkepszissel viszonyulni ehhez a problémához, különösen, mihelyst rájövünk, hogy megértésünk milyen gyorsan foszlik szét, amint túllép a természet legegyszerűbb rendszerein. Eric Kandel és Larry Squire egy, a mai kutatások eredményeit összegző cikkükben tekintik át, hogy miként lehetne az agy és az elme tanulmányozása érdekében áttörni a tudományos korlátokat. Néhány rövid példa vizsgálatán keresztül arra a következtetésre jutnak, hogy a magasabb rendű kognitív folyamatok idegtudománya még gyermekcipőben jár.28 Amint Charles Gallistel rámutat: egyszerűen nem tudjuk, hogyan végez számításokat az idegrendszer, valamint a komputációs képessége forrásait, sőt még azt a néhány aritmetikai és logikai műveletsort sem ismerjük, amelyek minden komputációhoz szükségesek. A rovarok meglepő komputációs képességeiről szóló beszámolójának következtetése szerint tévesen feltételezzük, hogy az idegrendszer nem hajt végre összetett szimbolikus számításokat, ugyanis még mindig képtelenek vagyunk megérteni az idegrendszer sejti és molekuláris szinten való komputációjának működését. (...) Nem tudjuk, hogy miféle folyamatok tartoznak az idegrendszer alapvető utasításkészletéhez vagyis milyen elemi, behatárolt mennyiségű műveletek épülnek be a számításokat végző szerkezetekbe.

147 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 147 Semir Zeki derűlátóbb, mivel úgy véli, hogy az agytudomány talán még a vizuális művészeti kreativitást is fel tudja majd térképezni. Emellett azonban mégis a következőre emlékeztet minket: a neurológia számára egyelőre még az is megfejthetetlen rejtélynek számít, hogy egy összefüggő függőleges vonal létrehozása során az agy miként kapcsolja össze az erre specializálódott sejtek válaszait. Vagy ugyanígy azt sem tudjuk, hogy egy vonal miként különül el egy másiktól vagy a körülötte kirajzolódó látványtól. Még csak a kutatás napirendjén sincsenek az alapvető tradicionális kérdések, de még talán a megragadható, kisebb problémák is érthetetlenek maradnak.30 Gyakran hangoztatják, hogy a mentális szféra a neurofizio- lógiai terület egy magasabb szintjének számít. Érdemes magunkévá tenni ezt az eszmét, ám egyelőre csupán a vizsgálódás vezérfonalaként szolgálhat, és nem szabad túlságosan bíznunk abban, hogy végül milyennek bizonyul majd a neurofizioló- giai szféra. Hasonlóképp korai lenne olyasféle kijelentéseket tenni, mint amilyen a következő: empirikus bizonyossággal bíró tényként kezelhető, hogy a tudati állapotok szükségképpen az idegsejti tevékenységek következményei. Egyszerűen túl kevéssé értjük még az agy működését ahhoz, hogy ilyesmiket leszögezhessünk.31 A történelem is óvatosságra int. A kora modern tudomány számára a mozgás számított nehéz problémának. Sir William Petty megfigyelése szerint a rugózás vagy a rugalmas mozgás a filozófia kemény diója, megoldási javaslatai pedig emlékeztetnek arra, amit nem sokkal később Newton dolgozott ki - persze sokkal alaposabban. A nehéz problémát az jelentette, hogy azok a testek, amelyek érzékszerveink számára látszólag nyugalmi stádiumban vannak, R óbert Boyle szavaival élve való-

148 Í48 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? jában egyfajta heveny állapotot mutatnak, amennyiben erőteljesen igyekeznek egymástól elszakadni, illetve eltávolodni. Úgy érezte, hogy ez a kérdés legalább olyan homályos, mint amilyen a tömegvonzás oka és természete, ez pedig csak megerősítette a dolgok értelmes alkotójába, illetve elrendezőjébe vetett hitét. Még a szkeptikus newtoniánus Voltaire is amellett érvelt, hogy az emberek képesek mozgást előidézni ott, ahol semmi sem utal egy olyan Isten létére, aki megmozdítaná az anyagot. Szerinte olyan messzire vagyunk még az anyag mibenlétének megértésétől, hogy egyelőre azt sem tudhatjuk, van-e egyáltalán valamilyen szilárd anyag a világegyetemben. Amikor Locke kijelentette, hogy az anyagnak anyaggal szembeni tömegvonzása érthetetlen számomra, tulajdonképpen elengedte az isteni kezet. Kant a nehéz problémát átfogalmazva azzal érvelt, hogy Newton, mivel el akarta érni céljait, így kénytelen volt hallgatólagosan feltételezni, hogy minden anyag egyszerűen anyagi voltából adódóan, alapvető természete révén használja fel ezt a mozgatóerőt [ti. az univerzális vonzásét]. Az angol tudós azonban végül elutasította e feltevést, és ezzel saját magát cáfolta meg, és így ellentmondásba keveredett. Newton, bár ő maga az ellenkezőjét bizonygatta, valójában nem szakadt el attól, hogy a fizikusokhoz hasonlóan saját kénye-kedve szerint magyarázza meg az ilyesfajta vonzás lehetőségét, ám saját állításait nem keverte össze a többiek hipotézisekkel való játszadozásaival. Inkább egyedül mozgóerőkké szűkítette le az anyag fogalmát (...). A minden anyag lényegét alkotó vonzás pedig egy olyan közvetlen cselekvés, amelyet az egyik anyag az üres téren keresztül egy másik anyagon hajt végre. Ez az elképzelés átokkal sújthatta volna a 17. századi tudomány nagy képviselőit,

149 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? Í49 vagy Locke szavaival élve az olyan mestereket, mint a nagy Huygenius és a páratlan Mr. N ewton.32 Nem oldották meg a korabeli nehéz problémákat, hanem egy idő után, amikor a tudomány egyre inkább egy mérsékelt, posztnewtoniánus irányba haladt tovább, inkább felhagytak a próbálkozásokkal. Friedrich Lángé klasszikus, 19. századi materializmustörténeti könyvének megfigyelése szerint hozzászoktattuk magunkat annyira az erők fogalmához vagy inkább egy olyan fogalomhoz, amely az absztrakció és a konkrét jelentés közötti misztikus homályban lebeg, hogy már semmilyen problémát nem találunk abban, ahogy egy anyagrészecske közvetlen kapcsolat hiányában is hatással van egy másikra, (...) az üres téren keresztül, bármilyen anyagi kötelék nélkül. A 17. század nagy matematikusai és fizikusai messze voltak még ezektől az eszméktől. Ami azt illeti, mindannyian őszinte materialistáknak számítottak, méghozzá az ókori materializmus értelmében, amennyiben a közvetlen érintkezést a hatás feltételévé tették. Ez az időbeli váltás a materializmus egész történetében az egyik legfontosabb fordulópontnak számít, amely jelentőségének nagy részétől fosztotta meg a doktrínát (ha volt egyáltalán valamilyen jelentősége). Newton nemcsak csatlakozott kora nagy tudósaihoz abban, hogy a mostanra uralkodóvá vált actio in distans elméletét (...) egyszerűen képtelenségnek tekintette, [hanem] 1717-ben az Optika második kiadásához írott előszavában kötelességének érezte látványosan tiltakozni követőinek nézőpontja ellen, akik túl messze mentek, mivel a tömegvonzást az anyagban rejlő alapvető erőnek nyilvánították, és nem kértek többé a mérhetetlenül kicsinyke részecskék ütközésével kapcsolatos mechanisztikus magyarázatokból. Lángé következtetése szerint a történelem során kiküszöbölődött ez

150 150 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? az ismeretlen anyagi ok [, amely annyira zavarta Newtont], és maga a matematikai törvény is a fizikai okok sorába helyeződött. így aztán ami Newton számára még oly nagy képtelenség volt, hogy még egyetlen filozófiai gondolkodó sem tudott rájönni a nyitjára, azt az utókor N ewtonnak az univerzum harmóniájával kapcsolatos nagy felfedezésévé nyilvánította.33 E konklúziók közhelynek számítanak a tudománytörténetben. Fél évszázada Alexandre Koyré figyelte meg, hogy bár Newton nem akarta elfogadni e következtetést, mégis jól szemléltette, mekkora képtelenség a természet tisztán materialista mintázata (valamint a Lucretius vagy a Descartes-féle, szintén tisztán materialista, illetve mechanisztikus fizika is végképp lehetetlenség). N ewton matematikai fizikájának így muszáj volt behatolnia az érthetetlen és megmagyarázhatatlan»tények«tudományos világába, amelyek az empirizmus révén tárulnak fel méghozzá a megfigyelésből és a megfigyelések alapján levont következtetésekből.34 George Coyne szerint paradox, hogy a században kibontakozó materialista filozófiát a modern tudomány bölcsőjének tekintik, holott valójában a mechanisztikus filozófia összeomlásával az anyagot mint kidolgozandó fogalmat száműzték a tudományos gondolkodásból.35 Az is furcsa, hogy milyen nagy hatással bírt Gilbert Ryle-nak a szellem a gépben elképzelés kapcsán való élcelődése, miközben a szerző nagyon akkurátusán közvetítette a kartéziánus fogalmakat. N ewton elűzte ugyan a gépezetet, a szellemet azonban békén hagyta. A materialisták nehéz problémája elenyészett ugyan, ám alig észrevehető haladás történt, hogy a Descartes, Newton, Locke vagy más kiemelkedő tudósok szempontjából nem kevésbé rejtélyes egyéb nehéz problémákat megfejtsék.

151 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 151 Lángé materializmustörténeti munkájának jócskán kibővített harmadik angol kiadása 1925-ben látott napvilágot, előszavát pedig Bertrand Russell írta, aki nem sokkal később jelentette meg a korábban már említett Analysis of Malter (Az anyag elemzése) című szövegét. Saját neutrális monizmusát megalapozandó Russell felvette az anyaggal, illetve a gondolkodó anyag valószínűségének (vagy esetleges szükségszerűségének) elismerésével kapcsolatos 17. és 18. századi szkepszis fonalát. A szerző szerint a bizonyosságnak három szintje van. A legmagasabb a saját érzékeim szintje, a második más emberek érzékeihez tartozik, a harmadik pedig az olyan eseményekhez, amelyeket senki sem érzékel vagyis az olyasfajta elmekonstrukciók tartoznak ide, amelyek az általunk érzékelt dolgokkal kapcsolatos értelemadó törekvések során jöttek létre. így aztán, következtetése szerint, az anyag az [ilyesfajta] eseményekből létrehozott logikai struktúrának tekinthető. Semmit sem tudunk ezen mentálisan megalkotott létezők belső jellegével kapcsolatban, következésképpen nincs okunk azt hinni, hogy maguk az érzékelések ne lennének fizikai események. Amennyiben a tudomány informatív akar lenni, nem korlátozódhat ezen logikai tulajdonságok strukturális ismeretére. Inkább [az általunk létrehozott] fizika világának bizonyos értelemben folytonosnak kell lennie az érzékeink világával, ugyanis a fizikai törvények számára ez utóbbi szolgáltatja a bizonyságokat. Az ehhez szükséges érzékelések, ahogy nem sokkal korábban A rthur Eddington kifejtette, gyakran nem jelentenek többet a mérőműszerek adatainak leolvasásánál, és ezekkel kapcsolatban nem tudunk róla, hogy bármiféle olyan belső jelleggel bírnának, amely a fizikai eseményekben nincs meg. így aztán nem ismerünk olyan belső tidajdonságokat, amelyek ne lehetnének összeegyeztethetnek azokkal a logikai

152 152 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? sajátságokkal, amiket a fizikusok a fizikai eseményeknek tulajdonítanak. Ezek szerint amit»mentális eseményeknek nevezünk (...), azok tulajdonképpen a fizikai világunk lényegéhez tartoznak. Maguknak a fizikusoknak pedig az a célja, hogy megpróbálják felfedezni a világ okozati vázát, [miközben] csupán kognitív aspektusaik alapján tanulmányozzák az észleleteket; mivel a többi szempont kívül esik ezen hatókörön habár alapvetően a lehető legnagyobb bizonyossággal állapíthatjuk meg létezésüket.36 Az alapvető rejtély az értelem és az érzékek közötti klasszikus párbeszédet idézi, amelynek során az értelem közli, hogy a szín, az édesség és hasonlók csupán konvenciók, míg a valóságban semmi sincs az atomokon és az ürességen kívül. Mire az érzékek így válaszolnak: Szerencsétlen elme, ezek szerint a tőlünk kapott bizonyságok alapján döntenél meg bennünket? A győzelmed egyben a saját bukásodat is jelenti. 37 Következtetésének illusztrációjaként Russell arra kér minket, hogy képzeljünk el egy vak fizikust, aki a fizika egészét ismeri ugyan, de nem rendelkezik olyan tudással, mint bármilyen [látóképes] egyén, mondjuk például a kék szín jellegéről. Dániel Stoljar és Yujin Nagasawa az említett problémákról szóló beszámolójukban ezt tudásintuíciónak nevezik, hogy megkülönböztessék a tudásérvtől, amelyet Frank Jackson vezetett be, amikor feltámasztotta Russell történetét: példája szerint a (Mary nevű) fizikus egy fekete-fehér szobába van bezárva, de m indent megtanult a világ fizikai természetével kapcsolatban, ám amikor kiengedik csak akkor fogja megtanulni, milyen is pirosként látni valamit.38 Nagy irodalma van annak, hogy milyen stratégiákkal próbálják meg kijátszani ezt az érvelést. Az egyik népszerű gondo

153 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 153 latébresztő indítvány szerint Maryből nem a világunkról alkotott tudás hiányzik, hanem egy bizonyos képességcsoport, méghozzá a tudni, hogyan képessége nincs meg benne. Ezzel látszólag semmire sem megyünk, részben azért, mert a tudni, hogyan -ban valamilyen megmagyarázhatatlan, a képességeken túli kognitív elem van. Másfelől a Hume által a morális ítéletekkel kapcsolatban tárgyalt érvek is kérdésessé teszik. A filozófus megfigyelése szerint ugyanis, mivel ezen ítéletek nem behatárolt területűek, így új helyzetekre is alkalmazhatóak, szükségképpen általános alapelvek véges során kell nyugodniuk (amelyek a természetes gondolkodásunk részei ugyan, ám a bennünk és az állatokban egyaránt meglévő eredendő ösztönökön túl helyezkednek el). A számunkra adott, ám Marynek hiányzó tudás, nem afféle tudni, hogyan kontra tudni, mit ellentétre épül: ez valaminek a tudása - méghozzá azoknak a szabályoknak, illetve alapelveknek az ismerete, amelyek a megfelelő cselekvés korlátlan képességét biztosítják. Mindez legnagyobbrészt tudattalan és a tudat számára hozzáférhetetlen tevékenység, akárcsak a nyelv, a látás és hasonlók szabályainak megléte esetében. E konklúziókat alapjaiban utasították el olyan filozófusok, mint például William Van Ormán Quine vagy John Searle, de véleményem szerint egyáltalán nem meggyőzően és még csak nem is következetesen.39 A tudásintuíció koncepciója arra a következtetésre vezette Russellt, hogy a fizikának megvannak a határai: a tapasztalat általában véve kívül áll a hatókörén kivéve az empirikus bizonyságokat szolgáltató kognitív aspektusok esetében. Habár más mentális elemekkel együtt a tapasztalat a fizikai világ lényegi része, e frázis azonban, úgy tűnik, semmi többet sem jelent, mintha egyszerűen csak annyit mondanánk, hogy a világ

154 154 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? része. Russell szerint a fizikáról alkotott olyan értelmezésre van szükség, amelyben az észleletek is megkapják az őket megillető helyet, ellenkező esetben ugyanis a tudomány semmiféle empirikus alappal nem rendelkezik majd. A Jackson-féle tudásérv következtetése, hogy a fizikaiizmus téves. Egy későbbi szövegében a szerző ezt annyiban pontosítja, hogy a materializmus [mint] metafizikai doktrína annyiban érvényes, amenynyiben magában foglalja a világról alkotott pszichológiai elbeszélést, vagyis a világunkról tisztán fizikai fogalmak segítségével elmondott történetnek [szükségképpen] lehetővé kell tennie, hogy a fiziológiai állapotok fenomenológiai természetét is levezethessük belőle.40 Ez a kijelentés azonban egészen addig a pontig semmitmondó, amíg a fizikalizmussal, illetve materializmussal kapcsolatban nem kínálkozik valamilyen tiszta koncepció. A klasszikus értelmezések elenyésznek, a test, a materiális és a fizikai fogalmai pedig alig jelentenek többet, mintha rugalmas határok közt udvariasan ezzel jelölnénk meg azt, amit egy adott helyen és időpontban többé-kevésbé megértünk, de semmi sem garantálná, hogy nem kell majd radikálisan újragondolni az egészet akár az alapoktól kezdve. Ebben az esetben a tudásérv (Russell alapján) mindössze annyit mond, hogy az ember alkotta fizikának határai vannak, vagy Mary nem ismeri a fizika egészét (mivel az Eddington-féle megfigyelésekből és a mérőműszerek adataiból nem vonta le a megfelelő következtetéseket). Ahhoz, hogy bármiféle olyan kérdést feltámasszunk, amely emlékeztet a test-lélek problémára, mindenképp valamilyen posztnewtoniánus értelemben kell jellemezni a jizikalizmnst (azaz az anyag stb. fogalmait), vagy amellett kell érvelni, hogy e terminusok elvetése után is megmarad a probléma. Mindkét megközelítéssel próbálkoztak, a későbbiekben pedig még néhány

155 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 155 újabb példára visszatérek majd. Más irányból közelít a test-lélek problémájának elvetése, valamint a tudásintuíció/tudásérv természettudományos kérdésként való megközelítése. Russell gondolatkísérletét átfogalmazva elmondható, hogy az állatokhoz hasonlóan vannak olyan képességeink, amelyek reflexív módon biztosítják azt, amit az etológusok Umweltnek * vagyis tapasztalati világnak neveznek. E világ számunkra más, mint mondjuk a méheknek sőt, még az emberek között is különbözik értelmezésük függvényében. Ezért lehetséges például, hogy a radiológia speciálisan orvosi terület. Galilei kezdetleges távcsövével észrevette a Jupiter holdjait, ám akiket meg kellett győznie, csupán földi tárgyak megnagyobbítását láthatták, a teleszkópját pedig puszta bűvészmutatványnak tekintették (legalábbis amenynyiben hihetünk a történet Paul Feyerabend-féle rekonstrukciójának). Az érzéki tapasztalat meglehetősen primitív szintjét véve példaként: ami számomra csak zaj, azt tinédzserkorú unokáim zeneként érzékelik - és így tovább, általánosan megfigyelhető e tapasztalat. Más élőlényekkel ellentétben gondolkodó emberekként igyekszünk mélyebben megérteni a tapasztalati jelenségeket. E gyakorlatokat többféle névvel illethetjük: nevezik mítosznak, mágiának, filozófiának vagy tudománynak. Ezek egyfelől arról szólnak, hogy számos tényező kölcsönhatásából adódóan menynyire összetett és változatos a tapasztalati világ. Másfelől pedig azt is megmutatják, hogy a józan ész intuíciói által felkínált ér- telmezésmódok nem állnak az elemzés útjába, így aztán a tudomány céljait a posztnewtoni szemléletmód belátásai mentén haladva redukálhatjuk. Ilyen értelemben nem beszélhetünk afféle * Szótári jelentése: környezet, környező világ (nem.)- 5 szerkesztő.

156 156 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? egyes szám harmadik személyben vett, objektív szempontú tudományról, csupán különféle első személyű nézőpontokról, amelyek azonban az emberek között elég szorosan összepasszolnak ahhoz, hogy gondos és kooperatív vizsgálódás révén valamilyen nagyarányú egyetértés létrejöhessen. Amennyiben kíváncsi és gondolkodó teremtményekként valamelyik területen bizonyos fokú teoretikus megértésre sikerül szert tennünk, akkor megpróbáljuk a vizsgálódás más ágazataival is egyesíteni azt ennek az egyik (de csak az egyik) lehetősége a redukció. Előre sejthető, hogy törekvésünk bizonyos okból kudarcra ítéltetett. Méghozzá azért, mert az alapvetően mindannyiunk által birtokolt megértő- és magyarázóképességeknek korlátái vannak. Időnként meggondolatlanul misztérianizmusnak gúnyolják ezt az evidenciát habár nem a Descartes-hoz vagy Hume-hoz hasonló kaliberű filozófusok. Lehetséges, hogy ezen velünk született kognitív képességeink miatt sohasem jutunk túl a világ Russell-féle okozati vázának bizonyos szintű megértésén (ezek a tulajdonságok pedig eléggé érzékeléscentrikusak ahhoz, hogy ebbe a mentális konstrukcióba illeszthessük a bizonyságokat). így aztán nyitott kérdés, hogy mekkora rész lesz egyáltalán felfogható. A határok elviekben olyan újabb empirikus vizsgálódás tárgyaivá tehetők, amely a tudományformáló képességnek nevezhető másik mentális szervünk természetét kutatja. Ezek érdekes témák, ám a megközelítések eltérnek a hagyományos, N ewton után tovatűnt test-lélek problémától, vagy attól a kérdéstől, hogy milyen kapcsolatban állnak az aggyal a világ mentális aspektusai (a közvetlen tapasztalatot is ezek közé számítva). Ez a tudományokban felbukkanó számos unifikációs probléma egyikének tekinthető.

157 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 157 Röviden, amennyiben biológiai lények vagyaink, nem pedig angyalok, számos olyan dolog, amelyet meg akarunk érteni, jó eséllyel kognitív határainkon kívül helyezkedik el. Az sem kizárt, hogy ugyanez mondható el bármire, ha a teljes megértésre törekszünk (Galilei erre következtetett, és bizonyos értelemben Newton is ezt szemléltette). A megismerés határainak megléte nem egyszerűen evidencia, hanem alapvetően szerencsés tulajdonság is, hiszen ha az emberi intelligencia nem lenne limitált, akkor a belső szerkezetet, valamint ebből adódóan a kiterjedést is nélkülözné: vagyis vizsgálódás révén semmire sem jutnánk. Charles Sanders Peirce nagyon világosan fejtette ki ezeket az alaptéziseket, amikor arról értekezett, hogy szükségképpen létezik bizonyos velünk született képesség, amely valamilyen ismeret elsajátítása során kijelöli a szóba jöhető hipotézisek határait.41 Hasonlóképpen, ha egy zigóta nem rendelkezik a fejlődési útvonalát meghatározó messzebbre nyúló genetikai instrukciókkal, legjobb esetben is csak a fizika törvényei szerint megformálódó teremtménnyé alakul (vagyis olyan lesz, mint mondjuk egy hópehely), tehát nem maradhat életképes. Ügy is elgondolhatjuk a természettudományokat, mint a kognitív képességeink és a természeti világban lévő, többé- kevésbé igaz dolgok között fennálló sajátos véletlen egybeesést. Nincs okunk abban hinni, hogy az ember minden általa felvethető problémát képes lenne megoldani, vagy akárcsak a megfelelő kérdéseket is fel tudná tenni. Egyszerűen nincsenek meg.1 fogalmi eszközeink ezekhez, ahogy a patkányok sem tudnak mit kezdeni egy olyan útvesztővel, ahol a helyes útvonal algoritmusa a prímszámokra épül. Azt hiszem, Russell általános következtetései jó úton járnak. Szerintem kijavíthatjuk a megfogalmazását, egyszerűen csak ki

158 158 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? kell dobnunk belőle az anyag és a fizikai szavakat. A newtoni forradalom óta nagyjából olyan a fizikai világról beszélni, mint a valódi igazságról: e szavak csak nyomatékosítanak, azonban semmit sem tesznek hozzá a jelentéshez. Meg tudjuk különböztetni a világ számos aspektusát például a kémiait, az elektromost, az élménybelit stb. -, ezután pedig mögöttes alapelveiket, más rendszerekkel való viszonyukat és az egyesítésük problémáit is képesek vagyunk megvizsgálni. Tételezzük fel, hogy mi is átvesszük a legkésőbb Newton óta indokoltnak tekinthető mérsékelt szkepszist! Az elmefilozófia szempontjából mindez azt jelenti, hogy érdemes követni azt, amit Gassendi az Elmélkedések az első filozófiáról című Descartesműben található ellenvetésekkel kapcsolatban javasol. Szerinte Descartes jórészt kimutatta az elme létezésének érzékelését, ennek természetét [azonban] elmulasztotta feltárni. Ugyanazon az úton kell továbbhaladnunk, m int amikor a bornak az általánosnál pontosabb ismertetését próbáljuk felfedezni, amely felépítésének elemzésével, valamint a működését meghatározó törvények segítségével azonosítható. Gassendi szerint hasonló a helyzet, amikor valaki önmagát akarja megismerni, hiszen ilyenkor Descartes szavaival élve az a nehéz feladat vár rád, hogy mintegy kémiai elemzéssel úgy vizsgáld meg magad, hogy a te belső szubsztanciádat fel tudd idézni, és meg tudd nekünk m utatni ahogy más téren is hasonló a helyzet.42 Az elme teóriája a tudomány különböző ágazatai alapján sokféleképpen kutatható a tudományterületek végső egyesítését is tekintetbe véve (bármilyen formában zajlik is ez le, ha végbemegy egyáltalán). Ebbe a feladatba fogott bele I Ilimé, amikor az emberi természet tudományát vizsgálva azokat a titkos rugókat és elveket kereste, amelyek az emberi elmét

159 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 159 tevékenységre indítják, tudásunk azon részeit is beleértve, amelyek közvetlenül a természettől származnak. Newtonéhoz hasonlította vállalkozását, amelynek lényege az, amit a kortárs szakirodalom a filozófia naturalizációjának vagy naturalizált episztemológiának nevez. A 17. századi kognitív forradalom során a brit újplatonikusok, valamint a kontinens nyelv- és elmefilozófusai lényegében a Gassendi által megfelelőnek tartott irányvonalát követték, amely az utóbbi évek során megújult életerővel támadt fel e kérdéssel azonban itt nem foglalkozhatok bővebben.43 Maga a kémia teljesen nyíltan követte ezt az irányvonalat. Joseph Black, a 18. századi kémikus javaslata szerint a kémiai affinitást kell az elsődleges alapelvnek vennünk, amelyet ugyanúgy képtelenek vagyunk megmagyarázni, ahogy Newton sem tudta feltárni a tömegvonzás okát. Majd fel kell függesztenünk az affinitást vezérlő törvények kifejtését, egészen addig, amíg olyasfajta elméletet nem sikerül felállítanunk, mint amilyet az angol tudós a gravitáció törvényeivel kapcsolatban megalapozott. Mivel a kémia még nagyon messze áll az elsődleges alapelvek ismeretétől, ezért a tudománynak Newton Optikájához hasonlóan analitikusnak kell lennie, ahol az elemzés legvégén, mintegy munkánk jutalmaként kapjuk meg az általános törvényt. Ahogy azt a kémia tudománytörténetével foglalkozó Arnold Thackray megfigyeli, ténylegesen is a newtoni irányvonalat követték, és mihelyst a kémia erőteljes doktrínát állított fel, dicsősége (...) nem valamilyen redukcionista alapra épült, hanem éppenséggel sikerült elkülönülnie a fizika új tudományától. Newtonnak és követőinek a fő célja a kémiai folyamatokat irányító általános matematikai törvények feltárására volt. 1ízzel az alapvetően newtoniánus és redukcionista törekvéssel

160 160 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? a kémiai mechanizmusok olyan elvi alapokon álló tudományát akarták kialakítani, amely a fizikára, illetve az anyag lényegi és állandó részecskéi közötti interakciók fizikai koncepciójára épül. Thackray szerint azonban John Daltonnak a kémiai egységek súlymeghatározásával kapcsolatos döbbenetes sikere aláásta a newtoni programot, és ezzel a kémikusok közt zajló filozófiai vita a kémiai mechanizmusok (a reakciók miértje) témájáról a kémiai egységek (azaz a mi és a mennyi) problémájára váltott át. Ez az elmélet pedig zsigerileg antifizikalista és Newton-ellenes, amennyiben elutasítja az anyag egységét és leszámol a rövid távú erők koncepciójával. Dalton eszméi sikert arattak a kémiában, azóta pedig a történelem hódolata lengi körül őket a newtoniánus tudósok filozófiailag ugyan következetesebb, ám jóval sikertelenebb redukcionista sémáival ellentétben. 44 A kortárs terminológia fogalomhasználatával elmondhatjuk, hogy Dalton az alapot képező fizika semmibevételével figyelmen kívül hagyta a kémia és a fizika közötti magyarázati szakadékot. így hasonlóan járt el, mint a posztnewtoni fizika, amely azért nem vett tudomást a newtoni dinamika és a mechanisztikus filozófia közti magyarázati szakadékról, mert szintén semmibe vette (illetve ebben az esetben konkrétan elutasította) az utóbbit, habár a józan észre alapított megértés számára magától értetődőnek számított. Azóta a tudomány gyakran erre az útra tért, habár nem éppen viták és éles kritikák nélkül, és sokszor csak később vették észre, hogy milyen súlyos félrevezetés áldozatai lettek. Egészen a 20. századig jelentős tudósok döntő fontosságú magyarázati szakadékként értelmezték a kémia fizikára való redukálásának kudarcát, rámutatva, hogy a kémia pusztán olyan osztályozó szimbólumokat biztosít, amelyek egy reakció leli)-

161 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 161 lyásának megfigyelését összegzik - ahogy azt William Brock alapvető történeti művében megfogalmazta. A kémia és a fizika végső egyesítése felé tett fontos lépést jelentő szerkezeti kémia atyja, August Kekulé kétségbe vonta, hogy valaha is meg lehet adni a szerves molekulák abszolút összetételét ; a vegyértékről alkotott modelljei és elemzései pedig a számítások eszközeiként csupán a járulékos értelmezést szolgálhatják. Korábban Antoine Lavoisier hitt abban, hogy az elemek száma és természete megoldhatatlan problémát jelent, amely végtelen számú megfejtést eredményezhet, amelyek közül azonban jó eséllyel egyik sincs összhangban a természettel. Szerinte abszolút lehetségesnek tűnik, hogy (...) [egyáltalán] (...) semmit sem tudunk az anyagot alkotó feloszthatatlan atomokról, és nem is fogjuk soha megismerni ezeket. Kekulé ezt láthatólag nem tartotta megoldandó problémának, hiszen akár használhatók valamire a szerkezeti képletek, akár nem, az anyagnak nincs önmagában vett igazsága. A fizika nagy része ugyanígy értelmeződött. Henri Poincaré nagyon messzire ment, amikor azt mondta, hogy csupán azért alkalmaztuk a kinetikus gázelméletet, mert tudjuk, hogy kell biliárdozni, vagyis tisztában vagyunk az egymáshoz ütköző molekulák viselkedésével. Ludwig Boltzmann tudományos életrajzírójának spekulációja szerint a tudós amiatt lett öngyilkos, mert egyáltalán nem tudta meggyőzni tudományos közösségét, hogy elméleti magyarázatait többnek tekintsék puszta számítási rendszereknél. Ironikus módon nem sokkal később A lbert Einsteinnek a Brown-mozgással kapcsolatos műve, valamint bizonyos átfogóbb vizsgálatok következményeként a fizikusok belátták a Boltzmann által posztulált létezők realitását. Számos kiemelkedő tudós Niels Bohr atommodelljét is fizikai valóságot nélkülöző elméletnek tekintette ban az első

162 162 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? amerikai Nobel-díjas kémikus nem volt hajlandó a kémiai kötések valóságosságáról beszélni, mivel szerinte csupán metafizikai fecsegés az egész : nem több a kémiai reakciók bizonyos ismert tényeinek nagyon durva ábrázolási módszerénél, vagyis mindössze egyfajta reprezentációs stratégia. Ennek oka pedig egyszerűen csak az volt, hogy a fogalmat nem lehetett a fizikára redukálni. Néhány vezető tudós elutasította e szkepticizmust, és bár a nézeteiket akkoriban fogalmi képtelenségeknek nyilvánították, ezek mégis utat törtek a kémia és a fizika végső egyesítése felé, amelyet hetven évvel ezelőtt Linus Paulingnak a kémiai kötésről alkotott kvantumelméleti magyarázata tett lehetővé.45 Russell 1927-es megfigyelése szerint a kémiai törvények jelenleg nem redukálhatok a fizika törvényeire.46 E megállapítás, mint kiderült, félrevezető, hiszen a jelenleg szó relativizálja a tartalmát. A kémiai törvényeket sohasem lehetett a fizikaiakra redukálni, méghozzá azért, mert eleve hibás volt a fizikai törvények koncepciója. A megfigyelt magyarázati szakadékot sohasem sikerült betölteni. Ismét nagy szükség volt arra, hogy mellőzzék az olyan fogalmakat, mint az elgondolhatóság vagy a világ érthetősége, és irrelevanciájukat hangsúlyozzák, helyette pedig inkább a módszertani naturalizmus enyhítő szkepticizmusa érvényesülhessen, amely szerint miközben növelni próbáljuk tudásunkat, a redukció lehetőségére is nyitottnak kell maradnunk. Egyértelmű párhuzamok figyelhetők meg a nyelv és az elme kapcsolatáról szóló kortárs vitákkal, amelyekből le is vonhatunk pár tanulságot. A rovarok szimbolikus reprezentációjának, a motorikus viselkedés szerveződésének, az emlősök látásának, az emberi nyelvnek, az erkölcsi ítéleteknek és más témáknak a vizsgálata során minden esetben a legcélszerűbb Josepli Black elő

163 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 163 írását követni. Amennyiben ezen vizsgálódásoknak sikerül olyan elméleti alapot létrehozniuk, amely magyarázattal szolgál a rovarok tájékozódásának elemeire, vagy arra a szabályra, amely alapján a képi mozgásokat háromdimenziós szigorú mozgásokként értelmezzük (amennyiben más szabályok is lehetővé teszik ezt), vagy hogy a nyelv átviteli műveletei lokalizációs alapelvekhez alkalmazkodnak stb., akkor normál tudománynak kell tekintenünk az adott diszciplínát, abban az esetben is, ha még nem sikerült a neurofiziológiával egyesíteni. Ez utóbbi számos lehetséges ok miatt talán nem is vihető véghez (többek között azért, mert rosszul értelmezik az elvárt redukciós alapot és az módosításra szorul). Szükségtelen kijelenteni, hogy még nem alapozták meg olyan szilárdan az agytudományokat, ahogy egy évszázaddal ezelőtt az elemi fizikát vagy Newton korában a mechanisztikus filozófiát. Szintén értelmetlen továbbra is kitartani a tudathoz való hozzáférhetőségről szóló doktrínák mellett, hiszen még ha következetesen meg is tudnánk fogalmazni ezeket, nem függenének össze a szigorúsági alapelv vagy a lokalitási feltételek fizikai valóságával. Mostanra már eléggé meg kellett értenünk, hogy a teoretikus beszámolók értelmezésének elvetése nem több,,[a viselkedéssel kapcsolatos] bizonyos ismert tények ábrázolásánál, vagyis csak egyfajta reprezentációs stratégia. E kritika általában a magasabb mentális képességekről szóló elméletek ellen irányul, habár nem vonatkozik a rovarok komputációjára, vagyis ismét csak a nyelvről és az elméről szóló vizsgálódás kritikájában olyannyira uralkodó módszertani dualizmust illusztrálja.47 Szintén tanulságos megfigyelni, ahogy számos korábbi belátás újra előtérbe kerül, habár a hagyományos fizikalista szemlélet összeomlásával ezek leváltak az eredeti talapzatukról. így

164 164 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? manapság az új biológia elméleteként olvashatunk arról, hogy a mentális tényezők még maguk az elmék is az agyban létrejövő tulajdonságok, [habár] ezeket a felbukkanó jelenségeket (...) olyan alapelvek hozzák létre, amelyeket (...) egyelőre még nem értünk állítja az idegtudós, Vernon Mountcastle. E kijelentésével annak a tanulmánygyűjteménynek a vezértémáját alapozza meg, amelyben tudósok a 20. század végének, az agy évtizedének nevezett korszaknak az eredményeit tekintik át. Az egyelőre még nem értünk kifejezés jó eséllyel ugyanarra a sorsra juthat majd, mint Russell száz évvel korábbi, a kémiával kapcsolatban megfogalmazott kommentárja. Sok másik jeles tudós és filozófus alapvetően ugyanezt prezentálja mint az új biológia megdöbbentő hipotézisét. Ez az elmefilozófiában radikálisan újnak számító eszme határozottan állítja, hogy a mentális jelenségek teljesen természetesek, és az agy neurofiziológiai tevékenységei okozzák őket, így új és ígéretes vizsgálódások számára nyit ajtót, valamint többek között lehetővé teszi a lélek és a test kartéziánus dualista elképzelésének elutasítását.48 M indezek tulajdonképpen szemmel láthatóan szóról szóra megismétlik azokat a századokkal korábban elhangzott kijelentéseket, amelyek akkor születtek, amikor a test egyetlen koherens (fizikai, materiális stb.) fogalmának eltűnése nyomán immár megfogalmazhatatlanná vált a test-lélek probléma. Ilyen például Joseph Priestley következtetése, aki szerint a mentálisnak nevezett tulajdonságok valamiként az agy szervi struktúrájára redukálhatóak.49 Más szavakkal ugyan, de többek között Hume és Darwin is ugyanezt állította, majd a mechanisztikus filozófia látszólagos összeomlása után szinte megkerülhetetlen tézissé vált.

165 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 165 Priestley fontos munkája a Locke elképzeléseiről alkotott százévnyi elmélkedések csúcspontjának és legkidolgozottabb kifejtésének tekinthető.50 A szerző világossá tette, hogy a gondolkodó anyagról szóló konklúziói közvetlenül abból erednek, hogy immár a testtel és az anyaggal, illetve a fizikaival kapcsolatos valamennyi komoly elképzelés összeomlott. Mint állítja: A newtoni filozófia alapelveit csak akkor ismerték meg, amikor észrevették, hogy a természet jelenségei viszonylagosan menynyire keveset köszönhetnek a szilárd anyagnak, és milyen sokat azoknak az erőknek, amelyek feltehetően csupán kísérik vagy körülveszik az anyag szilárd részeit. (...) Amennyiben a szilárdságnak láthatólag alig van szerepe a rendszer működésében, igazán furcsa, hogy nem tűnt fel korábban a filozófusok számára (...) az, hogy a természetben talán nincs is ilyesfajta dolog. Priestley következtetése szerint ez esetben többé nincs okunk feltételezni, hogy a gondolkodás vagy az érzékelés alapelve összeegyeztethetetlen az anyaggal. Eszerint az emberben lévő anyagtalan gondolkodó princípiumról szóló érvelés egészében foszlik semmivé, és a mind ez idáig szilárdságnak nevezett tulajdonságtól megfosztott anyag többé nem összeegyeztethetetle- ncbb az érzékeléssel és a gondolkodással, mint az a szubsztancia, amelyet anyagtalannak szoktunk nevezni - bár ennél többet nem is tudtunk róla. Az érzékelés, az észlelés és a gondolkodás ereje egy bizonyos szervezett anyagi rendszerben lakozik, szükségképpen ebben kell léteznie, és egy ilyen rendszerre épül. Igaz, nagyon tökéletlenül tudjuk csak elképzelni, hogy miben rejlik az észlelés ereje, és talán sohasem lesz tiszta eszménk" róla, azonban ez a tényleges tudatlanság akkor is óvatosságra int, amikor a többi tulajdonság létének vagy nemlétének lehetőségét állítjuk. Csak amennyiben valakinek pontos

166 166 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? és világos ismerete lenne az észlelés és a gondolkodás természetével kapcsolatban, akkor kérdőjelezhetné meg, hogy ezek nem egy olyan kiterjesztett szubsztancia részei, amelynek a vonzás és a taszítás is a tulajdonságait képezik. Tudatlanságunk miatt egyáltalán nem tételezhetjük fel, hogy az észlelés és a gondolkodás összeegyeztethetetlen lenne a newtoni anyagfogalommal. Lényegében jó okunk van arra következtetni, hogy az észlelés és a gondolkodás ereje egy adott szerveződés szükségszerű következménye, valahogy úgy, ahogy a hang szükségszerűen következik a levegő rezgéséből. Vagy ahogy a szerző egy későbbi művében állítja: Véleményem szerint ugyanezen okból kijelenthető, hogy az agy gondolja el egy bizonyos dolog fehérségét és lágyságát. 51 Priestley bírálja Locke-ot, mivel a filozófus habozott továbblépni a gondolkodó anyaggal kapcsolatos spekulációival, ugyanis e konklúziók közvetlenül a filozófiai gondolkodás Sir Isaac Newton által lefektetett, egyetemesen elfogadott szabályaiból következnek. Pristley a módszertani dualizmus feladására buzdít, mivel ez megakadályoz minket abban, hogy a természetben előforduló egyedi jelenségek okaival kapcsolatos vizsgálódásaink szabályait kiterjesszük a gondolkodásra és az észlelésre is. Emellett reményét fejezi ki, hogy amikor világossá válik, mennyire következetlenek vagyunk, ez olyan döbbenetét vált majd ki, amelynek hatására a filozófusok ugyanazt az irányelvet fogják majd követni a világ mentális aspektusainak tanulmányozása során, amelyet más területeken is alkalmaznak. E remény beteljesülése, azt hiszem, egyelőre még várat magára.52 Thackray szerint Priestley egyértelműen szerette volna, ha a szilárd anyag eltűnése az anyag-szellem dualizmusának végét jelezné, ebből adódóan pedig többé semmiféle ok sem lenne

167 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 167 a gondolkodó anyag tézisének megkérdőjelezésére.53 John Yolton szavaival élve Priestley végső konklúziója nem az volt, hogy minden az anyagra vezethető vissza, hanem az olyan típusú anyag létét tagadta, amelyre a két szubsztanciára alapozó nézőpont épített. Emellett az anyag ezen átalakított fogalmával már nem illenek össze a gondolkodás természetével és az agyhoz való viszonyával kapcsolatos hagyományosabb szemléletmódú kérdések. Helyette egy komplex szervezettségű biológiai rendszert kell elgondolnunk, olyan tulajdonságokkal, amelyeket a hagyományos doktrína egyszerre mentálisnak és fizikainak is nevezne. 54 Priestley lényegében ugyanazokhoz a végkövetkeztetésekhez jutott el, amelyekhez Eddington és Russell is, és amit az utóbbi években olyan gondolkodók fejlesztettek tovább, mint Gálén Strawson és Dániel Stoljar hogy milyen módokon, arra a későbbiekben még visszatérünk. Locke javaslatának 18. századi angliai fejlődéstörténetét áttekintve Yolton megfigyelése szerint nem vették át és nem bővítették ki Priestley lenyűgöző indítványait, sőt tulajdonképpen még azt is alig vették észre, hogy ezek különböznének a materializmus korábbi változataitól. A gondolkodó anyaggal kapcsolatos locke-i elképzelésből adódó kérdések (...) végigvonultak a századon, de senki sem fordított arra komolyabb figyelmet, hogy - amint azt már Priestley is beharangozta - az embert egyetlen szubsztanciának, egyfajta szisztematikus összetételnek tekintse.55 I, következtetés jórészt tartható, még az egyszerű organizmusokkal kapcsolatban is, amennyiben az unilikációs problémára vonatkoztatva értelmezzük. Priestley, amellett érvelve, hogy Newton filozófiájának alapelveit követve a test-lélek probléma eltűnik, az ellentétes stratégiához fordult, és megpróbált valamit helyreállítani, ami

168 168 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? még akkor is emlékeztet az alapproblémára, amikor a két fogalom egyikének - vagyis a testnek (az anyagnak stb.) - többé már nincs tisztán értelme. Szerinte alapvetően talán nehéz elfogadni, hogy a gondolat az anyagból jön létre (...), ám ez az érv minden meggyőzőerejét csupán a saját tudatlanságunkból meríti, és legfeljebb csak azáltal lehet tekintélye, hogy a két terület egymással való totális összeegyeztethetetlenségét szemlélteti. A szerző nem törődik túl sokat azzal, hogy e tudatlanság miatt aggódjon (azt hiszem, ebben igaza van). A tudósoknak nagyjából ugyanennyire kell foglalkozniuk azzal, hogy az anyag és a mozgás rejtélyes tulajdonságai nem redukálhatóak a mechanisztikus filozófiára, vagy újabb példával élve, hogy az 1930-as éveket megelőzően a kémiát nem lehetett egy inadekvát fizikára redukálni hogy a tudománytörténet két jelentős pillanatát említsük. Manapság sokak által hangoztatott ellenvetés, hogy az efféle eszmék a radikális létrejövés (radical emergence) elfogadhatatlan formáját idézik, ami eltér például attól, ahogy a folyadékok molekulákból jönnek létre ebben az esetben ugyanis a folyadék tulajdonságai bizonyos észszerű értelemben már a molekulákban is meglévőnek tekinthetők. Nagel kifejezésével élve: láthatjuk, hogy mikroszkopikus szinten a cseppfolyós állapot a molekulák»egymáson való elgördülésének«a logikus következménye, azonban a tudat és az idegsejtek esetében semmilyen ehhez hasonló folyamatra nem számíthatunk.56 Szintén a cseppfolyósságot véve példának Strawson alapos érvelése szerint a létrejövés fogalma csak akkor érthető, ha totális függőségként értelmezzük: ugyanis amennyiben Y bármilyen része vagy aspektusa valami másból [származik], akkor nem mondhatjuk, hogy az Y dolog X-ből jö tt létre. Vagyis Y-jelenségnek egy nem-y-je-

169 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? Í69 lenségből való létrejötte csak akkor tekinthető logikusnak, ha a nem-y-jelenség legalábbis valamilyen módon lényegileg alkalmas, hogy megalkossa X-jelenséget; lennie kell valaminek X természetében, amely alapján erre alkalmasnak tekinthető. A létrejövés fogalmába bele van építve, hogy a folyamat nem lehet ok nélküli, abban az értelemben, hogy ne volna a dolgok természetében valamilyen indok, amely alapján a létrejövő dolog olyan, amilyen. Ez Strawson nem radikális létrejövés elmélete, amelyből azt a pánpszichikus következtetést vonja le, hogy egy tapasztalati valóság lehetséges módon nem jöhet létre egy totálisan és abszolút módon nem tapasztalati valóságból. Ezzel arra az alapkövetelésre világít rá, miszerint amennyiben valóban igaz, hogy Y dolog X-ből jött létre, akkor Y-nak bizonyos értelemben szükségképpen X-től és csakis X-től kell függenie, vagyis Y minden tulajdonságát érthető módon vissza lehet vezetni X-re. Az érthető módon kifejezés itt inkább metafizikai, mint ismeretelméleti fogalom, amelynek jelentése Isten szempontjából érthető : azaz kell, hogy a dolgok természetében legyen valamilyen magyarázata, habár mi talán nem vagyunk képesek felfedezni azt.57 Úgy tűnik, Priestley elutasítaná ugyan Nagel aggodalmait, és elfogadná Strawson megfogalmazását, azonban nem merészkedne el a pánpszichikus következtetésig. Megjegyzendő, hogy a széles körben használatos molekula-cseppfolyóssági példa nem igazán sokatmondó. Azt sem tudjuk elképzelni, hogy elektrolízis segítségével egy folyadékot két gázzá alakítunk át, és nincs olyan intuitív értelem, amely szerint a víz tulajdonságai, a savak és a bázisok egyaránt megvolnának a hidrogénben, az oxigénben vagy más atomokban. Mindazonáltal az egész felfoghatóság dolog irrelevánsnak tűnik, amennyiben a mozgás Newton

170 170 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? és Locke által felfoghatatlannak tartott hatásaival, a kémia tovább nem bontható alapelveivel vagy az elme és az agy közti viszonnyal hozzuk kapcsolatba. Van valami a hidrogén és az oxigén természetében, amely alapján lényegileg alkalmasak a víz megalkotására, így a tudománynak rengeteg munkával sikerült felfedeznie azokat a dolgok természetében lévő hatóokokat, amelyek alapján a létrejövő dolog olyan, amilyen. Ami korábban ok nélküli létrejövésnek tűnt, az természetes létrejövésként illeszkedett a tudományba ám a felfoghatóságra támaszkodva ez biztosan nem vonatkozik a cseppfolyósság változatosságára. Nem látok döntő okot arra, hogy a tapasztalati, illetve a nem tapasztalati valóság esetében miért kellene különbözniük a dolgoknak főként, ha figyelembe vesszük, mennyire fogalmunk sincs az utóbbiról (e nézőpontot Newtontól Locke-on át Priestley-ig sokan hangsúlyozták, majd Russell alapozta meg, a kortárs vitákban pedig újraéledni látszik). Ezután Priestley megfontolja azt az érvet, amely szerint az elme nem lehet anyagi természetű, hiszen különféle okok befolyásolják. A válasza az, hogy mivel az okok, bármik legyenek is ezek, alapvetően mozgást idéznek elő, ezt pedig sokkal egyszerűbb azáltal magyarázni, hogy valamilyen anyagi szubsztancia hatása révén történik, mintha egy teljesen anyagtalan szubsztanciára vezetnénk vissza. Manapság bizonyára máshogy érvelnénk, ám Priestley mégis alapjában ragadta meg azt a lényegi pontot, amely a kortárs fejtegetések egy részét a pánpszichikus álláspont felélesztésére vezeti. A mostani újjáéledés tendenciájával ellentétben58 azonban Priestley visszautasítja azt a következtetést, hogy a tudat nem csatolható a rendszerként vett agy egészéhez, mivel az agyat létrehozó egyedi részecskék kii- lön-külön tudattalanok. Vagyis egy bizonyos mennyiségű

171 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? í l í idegrendszer szükséges az emberi elméhez tartozó ilyesfajta összetett ideák és hangulatok létrehozásához; és az én eszméje, valamint az»én«személyes névmáshoz kapcsolódó érzés Priestley szerint eredendően nem különbözik az olyan összetett eszméktől, mint amilyen mondjuk a haza elképzelése. Hasonlóképp ez sem ejthet minket jobban zavarba, mint mondjuk az a tény, hogy az élet szükségképpen a teljes testi rendszer tulajdonsága, nem pedig elkülönült részeié, vagy a hang sem lehet a levegő egyetlen részecskéje mozgásának eredménye. Be kell látnunk, hogy az én fogalma azt a szubsztanciát jelöli, amely azon érzékietek és eszmék egyedi sorozatának a talapzata, amelyek összegyűjtött formában az alkotórészévé válnak, más szubsztanciáktól eltérően, amelyek hasonló érzékietek és eszmék talapzatát képezik. Szerinte ideje már felhagyni ezekkel a véletlenszerű hipotézisekkel, mivel az elme tulajdonságaira, valamint az anyag jellemzőire és erőire egyaránt tekintettel kellene megformálnunk azokat a következtetéseinket, amelyek a tények megfigyelése és belőlük levont körültekintő levezetésekre épülnek. Vagyis Priestley átvette a vizsgálódás newtoni stílusát, ám mellőzte a józan ész ítéletei alapján elfogadhatónak tűnő elképzeléseket. Mindez meglehetősen észszerű alapállásnak tűnik. Priestley hangsúlyozza, hogy amikor a világban az én fogalmával megnevezett entitást keressük, újfent hagyjunk fel a mindennapos kifejezésmódra és hétköznapi felfogásra támaszkodó érveléssel, hiszen amennyiben az én testemről beszélek, ezzel a hagyományos dualizmusra utalok. Ezen tisztán verbális okoskodás alapján állítja Priestley, az őt alkotó összes tényezőn túl is kell hogy legyen valami az emberben vagyis valami, ami túl van a testen és a lelken. Hiszen amikor valaki azt mondja: én a testem és a lelkem is feláldozom, a személyes

172 172 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? névmás hallgatólagosan valami, a testen és a lelken is túl elhelyezkedő dologra utal, amely meghozza az áldozatot. Ryle fogalmaival élve az általánosan használt formulák tulajdonképpen szisztematikusan félrevezető kifejezések is lehetnek Priestley korszakában pedig élénken folytatódott az az évszázados hagyományra épülő törekvés, amelynek célja, rákérdezni, hogy a felszíni nyelvtani formák miként leplezik el a valódi je lentést. Priestley-hez hasonlóan Thomas Reid is amellett érvelt, hogy az elme által végzett műveletek és ezen műveletek tárgyai közti különbség figyelmen kívül hagyása a filozófiai tévedés forrása, hiszen a van egy ötletem kifejezést a van egy gyémántom típusú állítások mintájára értelmezik, miközben inkább valami ilyesmit kéne jelentenie: gondolkodom. Korábban César Chesneau du Marsais, a francia Enciklopédia egyik szerzője ugyanezt és még számos másik példát felvonultatva arra figyelmeztetett, hogy mekkora hiba, ha a főneveket valódi, gondolkodásunktól függetlenül létező tárgyak nevének tekintjük. így a nyelv nem ad felhatalmazást arra, hogy az eszme, a fogalom, a kép, valamint ehhez hasonló szavak valódi tárgyakat helyettesítsenek - az észlelhető tárgyakról nem is beszélve.59 Hasonló okokból Priestley szerint az efféle kifejezésekből [mint amilyen az»én testeim] semmi sem következik bizonyosan, hiszen ezek végső soron a köznyelvi formulákból származnak. A köznyelvi formulákra épített érvelések elutasításának igénye még nagyobb ívű, hiszen olyan frázisok is idetartoznak, mint az én gondolataim, az én álmaim, az én lelkem, sőt még az [én] énem is, amely nem egyenlő önmagámmal - habár időnként elmondható, hogy bizonyos napokon én magam

173 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 173 sem vagyok önmagam* Amikor János önmagára gondol, akkor Jánosra gondol, ám ez nem ugyanaz, mint amikor az énjére gondol: képes önmagát bántani, de énjét sohasem (bármilyen szerepet játsszanak is ezek a furcsa entitások a mentális világunkban). Nem ugyanazt jelenti, ha azt mondjuk, hogy valakinek a cselekedetei elárulják valódi (hiteles, korábbi) énjét, m intha saját maga elárulásáról beszélnénk, és ha azt mondjuk: légy hű magadhoz, ez sokkal esszenciálisabb jellegről tanúskodik, mintha egyszerűen azt mondanánk: te, saját magad. Az ilyesfajta sokrétű kérdések vizsgálata önmagában is teljesen legitim feladat, és talán megvilágító erejű is lehet, mivel az elme műveleteire, a megismerési és gondolkodási módozatainkra vonatkozik, ezért aztán nem szabad összekeverni a gondolkodásunktól függetlenül létező valódi tárgyakkal kapcsolatos elemzésekkel. Az utóbbi a természettudományok hatáskörébe tartozik, illetve véleményem szerint az itt ismertetett hagyománynak is elsődleges vizsgálati terepe lehet. Az elme műveletei kétségkívül a nem vagyok azonos a testemmel téziséhez alkalmazkodnak, amelyet Stephen Yablo a szubsztanciadualizmus legfőbb előfeltevésének tekint.60 Továbbá véleménye szerint a szubsztanciadualizmus (...) különös módon kikerült a képből, talán azért, mert az»elméket«régóta nem tekintjük önmagukban vett létezőknek vagy»szubsztanciáknak«, habár az ének - vagyis azok a dolgok, amelyekre az»én«személyes névmással utalunk bizonyosan szubsztanciák, és némi erőszakot kell elkövetnünk az elme-test dualizmusa mögött húzódó szándékon, hogy a testek és az ének dualizmu * A szerző itt a nty self ( az énem ) és a rnyself ( én magam ) szavakkal játszik. A fordító.

174 Í14 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? saként értelmezzük. Az általam itt követett hagyományban az anyag vesztette el feltételezett helyzetét, és még csak nem is különös módon történt a dolog. Ahogy már megjegyeztem, semmi esetre sem világos, hogy az egyes szám első személyű névmás használatával (mint például az Én megfogadom, hogy testemet és lelkemet is feláldozom mondatban) vagy mondjuk a János név említésével különböző énekre referálunk. De az igazság vagy hamisság kérdését félretéve, ez az érvelés szükségképpen arra mutatna rá, hogy az efféle szavak használatával referálunk valamire (vagy még inkább referáló helyzetűvé tesszük magunkat), méghozzá a gondolkodási módozatainktól függetlenül létező világ valódi alkotóelemeire. Számomra logikusabbnak tűnik egy másik lehetőség, méghozzá, hogy e témák nem a természettudományokhoz, hanem az emberek világról való gondolkodásának formáit kutató, teljesen más jellegű etnotudo- mány valamelyik ágazatához tartoznak. A természettudomány szempontjából nehéz lenne túllépni Priestley következtetésén, amely szerint Locke állítása alapvetően pontos, a mentálisnak nevezett tulajdonságok pedig az agy szervi struktúrájára redukálódnak habár számunkra érthetetlen módokon, ám ez nem okozhat különösebb meglepetést, ha mondjuk az olyan lényegileg szigorú tudományok történetére gondolunk, mint amilyen a kémia. Ahogy korábban már a test (és a többi említett tényező) hagyományos fogalmának összeomlásával kapcsolatban megjegyeztem, alapvetően kétféle módon szervezhetünk újjá olyasvalamit, ami emlékeztet a tradicionális test-lélek problémára: ha definiáljuk a fizikai fogalmát, vagy ha más terminusok alapján építjük fel a problémát ahogy azt Priestley is előre jelezte.

175 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 175 Gálén Strawson nagyon fontos tanulmánysorozatban fejti ki az első megoldási lehetőséget.61 Számos más kutatóval ellentétben ő konkrétan meghatározza a fizikai fogalmát, így aztán esély kínálkozik a fizikai és a nem fizikai közti különbség problémájának megformálására. A fizikai szerinte [valamely] térben és időben (vagy legalább időben) meghatározott létező. A fizikai a tapasztalati eseményeket (és még általánosabban a mentális eseményeket) is magában foglalja, és lehetővé teszi azon kérdés megfogalmazását, hogy a tapasztalati jelenségek miként lehetnek fizikai jelenségek (vagyis a test-lélek probléma posztnewtoniánus formában kerül újrafogalmazásra. Eddington és Russell - valamint elődjeik, legfőképp Priestley nyomán Strawson arra a következtetésre jut, hogy a fizikai anyag önmagában»egyfajta természet, amely mentális tevékenységként is képes megjeleníteni magát«- tehát tapasztalatként vagy tudatként is megmutatkozhat. Mindez kétségbevonhatatlannak tűnik, hiszen a meghatározásokat bizonyos szemmel látható tények is alátámasztják. Strawson azonban a mikropszichizmus jóval erősebb tézisét is meg szeretné alapozni (amelyet itt a pánpszichizmussal azonosít): szerinte legalább bizonyos alapvető dolgok lényegüknél fogva a tapasztalati élménybe vannak beágyazva. Strawson explicitté teszi, hogy az újabb konklúzió döntő premisszája a korábban már tárgyalt nem radikális létrejövés elmélete. Ebből pedig az következik, hogy egy tapasztalati valóság semmilyen lehetséges módon sem jöhet létre egy totálisan és abszolút mértékben nem a tapasztalaton alapuló valóságból. Mindez pedig alapvetően nem ismeretelméleti, hanem metafizikai kérdés. Strawson mikropszicuistaként értelmezi Eddington álláspontját, idézve megfigyelését, miszerint meglehetősen butaság, ha [a gondolkodást]

176 176 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? mindenképp egy olyasfajta, úgynevezett»konkrét«természettel kapcsoljuk össze, amely összeegyeztethetetlen a gondolkodással, majd elkezdünk azon töprengeni, hogy akkor maga a gondolkodás vajon honnan is származik. Emellett nem tudunk arról, hogy az atomoknak olyan természete lenne, amely összeegyeztethetetlen volna egy gondolkodó tárgy létrehozásával. Ez azonban láthatóan nem üti meg a Strawson-féle mikropszichiz- mus/pánszichizmus szintjét. Inkább arról lehet szó, hogy Eddington nem megy tovább Priestley-nél, ugyanis szerinte a fizikában semmi sem vezet annak a következtetésnek az elutasításához, amely szerint az agyat alkotó atomok csoportosulása képes gondolkodó (tudatos, tapasztaló) tárggyá válni. A szerző láthatóan nem veszi át a nem radikális létrejövés tézisét, pedig szükség volna rá, hogy tovább, a Strawson-féle konklúzió irányába vigye ezt az érvelést. Russell is visszaretten, hogy megtegye ezt a kritikus lépést, Priestley pedig nyíltan elutasítja, mivel a radikális létrejövést normáltudományos álláspontnak tekinti. A szövegszerű értelmezést félretéve, úgy tűnik, nagyon tisztán rajzolódnak ki a problémák. Dániel Stoljar a második opciót választja, és neki köszönhetjük a fizikaiizmus, illetve a test-lélek probléma egyik legkörültekintőbb elemzését. Felkínál bizonyos válaszokat arra a kérdésre, hogy mit jelent, ha valamire azt mondjuk: fizikai. M int megjegyzi, eddig a szakirodalomban nem kapott nagy figyelmet ez a probléma, holott a fizikai mibenlétének megértése nélkül a fizikaiizmus lényegéről sem lehet megfelelő elképzelésünk.62 Az általa felkínált válasz nem túl meggyőző (ezzel valószínűleg még ő is egyetértene), de szerinte ez nem is számít igazán, mivel számos olyan fogalmunk van, amelyeket anélkül is megértünk, hogy elemezni tudnánk, (...) a fizikai pedig az emberi

177 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 177 gondolkodás egyik központi terminusának számít. Az utóbbi kommentár helytálló ugyan, de csupán a mechanisztikus filozófia józan észre épülő fogalma szempontjából, amely azonban már régóta nem tartható. Az idézet első része is korrekt, nem világos azonban, hogyan akarunk bármilyen komoly filozófiai álláspontot találni egy olyan fogalommal kapcsolatban, amelyet véleményünk szerint intuitíve értünk ugyan, elemezni azonban nem tudunk különösen, mivel a gondolkodás hosszú története arról árulkodik, hogy az ilyesfajta, józan észen alapuló megértés rendszerint egyáltalán nem zárja ki a komoly vizsgálatot. Stol- jart azonban alapvetően más ok készteti arra, hogy ne fordítson túl sok figyelmet a fizikai jellemzésére. Érvelése szerint ugyanis az episztemológiai fogalmak felé kell tolódnia a vizsgálatoknak, és ahelyett, hogy a fizikaira való redukciót tűznénk ki célul, a fizikaiizmust csupán az elmefilozófiai problémák alapjával és megvitatásuk mikéntjével szemben felállított metafizikai háttér-feltételezésnek kell tekinteni. így aztán megfelelően értelmezve az elmefilozófusokat nem [magával] a szerkezettel kapcsolatos problémák foglalkoztatják, vizsgálataik pedig nem terjednek ki a metafizika szintjére. Stoljar szerint a kortárs filozófiában erőteljesen terítéken lévő kérdés egyaránt eltér a test-lélek probléma hagyományos értelmezésétől, illetve attól, ahogy azt a tudományok vizsgálják (vagy vizsgálhatnák). Itt azonban véleményem szerint tehetünk egy megszorítást, hiszen amellett is meggyőzően érvelhetünk, hogy a hagyományos problémát alapvetően a tudományok bel- (igyeként tárgyalták legalábbis Descartes-tól kezdve, de jellemzően Priestley is (ha ez utóbbi gondolkodó művét a hagyományos problémára való posztnewtoni reakció csúcspontjának tekintjük). A hagyományos kérdéseket egy kalap alá vehetjük,

178 17 8 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? ha az»elme metafizikája«címszó alá soroljuk őket, ám Stoljar szerint a kortárs filozófia alapvetően episztemikus alapelvekkel foglalkozik, döntő módon pedig a tapasztalat logikai problémája áll kutatásai középpontjában. Igaz lehet ugyan, hogy a fizikai fogalma még a világosság minimális követelményeinek sem képes megfelelni, ez azonban csupán illusztratív, illetve lényegtelen szerepet játszik azon logikai problémákkal kapcsolatban, amelyeket még akkor is felvethetünk, ha nem áll rendelkezésünkre megfelelően pontos meghatározás (...) a fizikai mibenlétével kapcsolatban.63 A logikai problémák a következő feltevésekből erednek: (1) léteznek tapasztalati igazságok, miközben logikusnak látszik hinni benne, hogy (2) minden ilyen igazságot valamilyen nem tapasztalati igazság idéz elő (vagy erre épül), valamint abban is, hogy (3) nem minden tapasztalati igazságot idéz elő valamilyen nem tapasztalati igazság (vagy épül erre). Az (1) és (2) állításokat (egyetlen, mindenképp fontolóra veendő fenntartással) elfogadva a döntő kérdés a (3) lesz. Ahogy azt korábban már tárgyaltuk, a Newtonra és Locke-ra visszavezethető hagyományt követve Priestley semmiféle okot sem lát (3) elfogadására: a posztnewtoni anyag tulajdonságaival kapcsolatos tényleges tudatlanságunk óva int attól, hogy megtegyük e lépést. Russell szerint (akit Stoljar is idéz) a tapasztalati igazságokkal kapcsolatban nincs tudomásunk arról, hogy bármi olyan lényegi tulajdonságuk lenne, amivel a fizikai események ne rendelkeznének, ugyanis nem ismerünk olyan lényegi tulajdonságot, amely összeegyeztethetetlen lenne a fizikusok által a fizikai eseményeknek tulajdonított logikai sajátságokkal. Ezekből a szemszögekből akkor még csak fel sem merülnek a logikai problémák.64

179 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 119 Az új test-lélek problémájának logikai dilemmájára Stoljar hasonló megoldással áll elő, mint ami Priestley és Russell álláspontja volt még ha némiképp máshogy is érvel. Méghozzá a tudatlanság hipotézisre építve, amely szerint nincs tudomásunk bizonyos tapasztalatilag releváns, de nem tapasztalati jellegű igazságokról. így aztán a tapasztalat logikai problémája episz- temikus alapokon oldódik meg.65 Egy másik művében amellett kardoskodik, hogy a fizikai vagy nem tapasztalati dolgok természetével kapcsolatos tudatlanságunkat hangsúlyozó (...) radikális nézőpont potenciálisan alapjaiban formálhatja át az elmefilozófiát.66 Strawson megfogalmazása szerint az az (érzékelhető) gondolkodási vonulat, amelyet még fél évszázada is jól értettek, szinte teljesen eltűnt a filozófia élvonalából, [amint] az analitikus filozófia elsajátította a hiperdtialista intuíciókat, még ha közben saját monizmusát is hangoztatta. Kevés, de annál tiszteletre méltóbb kivételtől eltekintve Descartes-mentesítették Descartes-ot (vagy afféle [fikcionális]»descartes-tá«alakították át), és magabiztosan hittek abban, hogy eleget tudunk a fizikairól, ez alapján pedig kijelenthetjük: a tapasztalati nem lehet fizikai.67 A (2)-es állítással kapcsolatban azt a megszorítást tehetjük, hogy nem könnyű feltételezni a nem tapasztalati igazságok létezését. E feltevés tulajdonképpen akár még butaság is lehet ahogy Eddington is leszögezte. Bizonyos fizikusok kvantumelméleti alapokon jutottak erre a következtetésre. John Wheeler úgy véli, hogy az alapvető dolgok talán csak információtöredékek, vagyis a kutató által feltett kérdésekre adott válasz- reakciók. H. P. Stapp szerint a kvantumelmélet tényleges eseményei a tudatban lévő tapasztalati nyereségek.68 A bizonyosság Knssell által megállapított három fokozata alapján is szkepszissel

180 180 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? élhetünk. így hát alapvetően még a logikai probléma megfogalmazásának legitimációjával kapcsolatban is óvatosnak kell lennünk. Stoljar a tudatlansági hipotézis segítségével bírálja C. D. Broad azon következtetését, amely szerint a kémia nem redukálható a fizikára. Megfigyelése szerint ez szoros analógiát mutat a tudásérvvel. Úgy véli, Broad nem volt tisztában azzal, hogy a kémiai tények a fizikai tényekből következnek méghozzá konkrétan a kvantumelmélet tényeiből.69 Valahogy félrevezető azonban ebbe az irányba vinni a dolgot. Egyszerűen az történt, hogy a kvantumelmélet forradalma, illetve a fizikai tények fogalma révén a fizika tudománya radikálisan átalakult. Véleményem szerint helyénvalóbb belátni, hogy a fizikai tények posztnewtoni koncepciója nem jelent többet, mint amit a legjobb kortárs tudományos elmélet posztulál, így aztán a tisztázáshoz szükséges retorikai eszközként, nem pedig lényegi tartalommal bíró dologként kell rá tekintenünk. A fizikaiizmus problémája nem igazán nélkülözheti ezt. Olyasmi ez is, mint Marx korábban említett vén vakondja, amely az orrával folyamatosan kikandikál a talaj felszíne alól. A rejtélynek alacsonyabb fokozatai is vannak, amelyeket szintén érdemes észben tartanunk. Az ember számára különös érdekességgel bír kognitív képességeink evolúciójának problémája. Az evolúciós biológus, Richard Lewontin meggyőzően érvelt amellett, hogy nagyon keveset tudhatunk e témáról, mivel hozzáférhetetlenek a bizonyítékok legalábbis amiket a mai tudomány bizonyítékoknak tekint.70 Ebben a tekintetben a nyelv szempontjából két alapvető kérdés merül fel: egyfelől a kognitív és szenzomotoros rendszerünk számára értelmezhető végtelen számú hierarchikusan szerkesztett kifejezés létrehozására való

181 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 18 í képesség evolúciójának, másfelől pedig az e komputációs műveletekbe belépő nagyjából szóhoz hasonló atomi elemek törzsfejlődésének a problémája. Ezek a képességek mindkét esetben láthatóan csak az emberre jellemzőek, és az sem kizárt, hogy nyelvspecifikusak, eltekintve azoktól a természeti törvényektől, amelyeknek engedelmeskednek és e könyv tanúsága szerint mindennek messze nyúló következményei vannak. Azt hiszem, érdemes még néhány szót szólnunk az első kérdésről, azaz a generatív mechanizmusok evolúciójáról. Az egyik, mindinkább valószínűnek látszó következtetés szerint a nyelvnek a szenzo- motoros rendszer eszközei révén megvalósuló externalizációja mellékfolyamat csupán, amelynek a nyelv változatossága, illetve összetettsége köszönhető. Azonban, úgy tűnik, rejtély marad, hogy miként ment végbe a komputáció atomi elemeinek evolúciója akár fogalmakként, akár a nyelv lexikai elemeiként gondoljuk is el ezeket. Az állatvilág többi tagjának szimbólumrendszerei esetében az egyes jelképek láthatóan közvetlenül az elmétől független eseményekhez kapcsolódnak. Még a legegyszerűbb esetekben sem figyelhető meg olyan szó-tárgy kapcsolat, ahol a tárgyak az elmétől független létezők lennének. Nincs referenciaviszony, legalábbis abban a technikai értelemben, ahogy Fregétől és Peirce-től a kortárs externalista filozófusokig értik. Inkább úgy tűnik, át kell vennünk valamit a századbeli kognitív forradalom megközelítéséből, valamint Shaftesbury és Hume következtetéseiből, miszerint a referálásra használatos nyelvi elemekhez tartozó sajátos természet nem valamilyen külső és elmétől független dolog. Erre a sajátos természetre inkább különböző perspektívák komplexitása jellemző, amelyekbe a Gestalt tulajdonságok, az ok-okozatiság, a részek közös cél felé vezető összhangja, a fizikai folytonosság és más hasonló

182 182 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? mentális jellegzetességek tartoznak bele. Hume megfogalmazásával élve az emberi szellemnek is merőben fiktív azonosságot tulajdonítunk, ugyanúgy, ahogy a növényi és állati testeknek, illetve a tárgyaknak vagyis az individuáló jellegzetességek sorának. Mindezt pedig kognoszcitív erőink alapozzák meg ahogy azt a filozófus 17. századi elődjei nevezték. Ez nem áll az interakció útjába (a kommunikáció sajátos esetét is beleértve), hiszen ezek a kognoszcitív erők jórészt mindenkiben megvannak. Inkább arról van szó, hogy a szavak szemantikai tulajdonságai ebben a tekintetben hasonlónak tűnnek a fonetikai sajátságaikhoz. Senki sem olyan naiv, hogy úgy képzelné a dolgot, mintha mondjuk egy bensőnkben elgondolt szótaghoz (teszem azt a,,ba -hoz) valamilyen elmétől független tárgy kapcsolódna, esetleg egyfajta, a molekulák mozgásából létrejövő összetétel, amelyet a ba szótag kimondása esetében kiválasztok, amikor pedig egy másik ember meghallja, benne szintén ugyanez a molekuláris konstrukció áll össze. Mindazonáltal végbemegy az interakció, amely mindig inkább többé vagy kevésbé, mintsem igen vagy nem típusú dolog.71 Sokat lehetne még beszélni erről a témákról, de a továbbiakban már nem törekszem erre, hanem pusztán annyit jegyeznék meg, hogy talán ebben az esetben is érdemes Strawson következtetését megszívlelni, aki a hiperdualista intuíciókat ugyanúgy felszámolandónak tartja, akárcsak azt a magabiztos meggyőződést, amely szerint eleget tudunk ahhoz a fizikairól, hogy ez alapján kijelenthessük: a tapasztalati nem lehet fizikai. Emellett Stoljar javaslatát is érdemes újra felidézni, miszerint a radikális nézőpont, amennyiben komolyan vesszük, átalakíthatja az elme- és nyelvfilozófiát.

183 4. MILYEN MÉLYEN REJTŐZNEK A TERMÉSZET MISZTÉRIUMAI? 183 Visszatérve végül a kartéziánus tudomány alappéldájához, az emberi nyelvvel kapcsolatban valamelyest sikerrel járt Gassendi javaslata, aki szerint a jelenség belső természetét nagyjából úgy kell megérteni, mint a kémiát. A kartéziánusokat azonban valami más érdekelte: a nyelv kreatív alkalmazása, vagyis az, amit Humboldt később véges eszközök vég nélküli felhasználásának nevezett - a használatra téve a hangsúlyt.72 Érdekes munka a nyelvnek sajátos körülmények közt való használatát megfigyelni, és szemmel láthatóan informatív is lehet, mint például a Grice utáni pragmatika. Azonban egyáltalán nem világos, hogy ez milyen messzire terjeszti ki a nyelv átlagos alkalmazását, mindenesetre nem érinti a nyelv kreatív használatával kapcsolatos kartéziánus kérdésfeltevések területét. Ez utóbbi problémakör pedig manapság legalább annyira rejtélyesnek számít, mint amennyire századokkal ezelőtt volt, és talán egyike azoknak az alapvető titkoknak, amelyek mindörökre homályban maradnak, és sohasem leszünk képesek kifürkészni őket.

184

185 Jegyzetek E lőszó 1. Az Előszó hivatkozásaival kapcsolatban lásd azt az adott fejezetet, ahol az idézet elhangzik. A nyelv és a gondolkodás viszonyának kérdésében Chomsky, habár az utóbbi időben a két területet egymáshoz közelebbinek tartja, mint korábban, mégsem hiszi szükségesnek, hogy valamiféle azonossághoz hasonló erőteljes kapcsolatot tételezzen fel köztük, ahogy azt Humboldt tette. Descartes és Darwin, akik szintén nagy szerepet játszottak Chomskynak a kérdéssel kapcsolatos álláspontjának kialakításában, sohasem mentek ilyen messze. 2. Chomsky az I-nyelvekkel kapcsolatosan, afféle kontrasztként említi ugyan az E-nyelveket, azonban tagadja, hogy alapjuk következetes lenne és ebből adódóan létezésüket is megkérdőjelezi. Számos tanulmányában bírálja azokat a legalapvetőbb feltételezéseket, amelyeket a filozófusok ezeket vizsgálva koherenciájukkal kapcsolatban tettek..1. Amikor a vizsgálattal kapcsolatosan olyan absztrakciós szinten érvel, amelynek célja, hogy az agyi működés fogalmai felől vegye számba a kérdést, Chomsky hangsúlyozza, hogy a nyelv tudományos megközelítésének ilyetén számbavétele nem különbözik például a rovarok tájékozódásának vizsgálatától. Egy másik művében a szerző néhány olyan kutatást is idéz, amely elősegíthetné e vizsgálódás

186 186 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? biológiai megalapozását, de arra is hivatkozik, hogy az agykutatók alapvetően elhibázott feltételezéseket is tehetnek az általuk tanulmányozott tárgy mibenlétével kapcsolatban. Ez utolsó tézis kapcsán lásd a Charles Gallistel művére való utalást a második fejezetben. 4. E a példa Carol Rovane-től származik. Vő. Carol Rovane Akeel Bilgrami: Mind, Language, and the Limits of Inquiry. In: The Cambridge Companion to Chomsky. Ed. James McGilvray. Cambridge, Cambridge University Press, 2005, Ez némi pontosításra szorul, ugyanis e fejezet végén Chomsky tulajdonképpen Peirce egyik olyan érvét hozza fel, amely egyértelműen biológiai vonatkozásokkal bír nevezetesen a természetes szelekcióra épülő evolúciós szempontokat (amelyek szerinte teljesen elhibázottak). Eszerint még Peirce maga is valamelyest ambivalensen viszonyult ahhoz, hogy az elfogadható hipotézisekkel és ezek határaival kapcsolatos saját módszertani követelése összekapcsolható-e az ember biológiai adottságaival. 6. Ahogy William Petty és más gondolkodók Newton előtt a mozgást tekintették nehéz problémának. 7. Évtizedekkel ezelőtt Chomsky volt az első, aki hangsúlyozta Smithnek ezt az arculatát, amelyet manapság már jóval részletesebben vizsgálnak Emma Rothschild kutatásai és Amartya Sen kommentárjai. 8. Hozzátehetnénk, hogy az állam léte bizonyos kérdésben igazolható, hiszen nem csupán a peremre szorultakat és a szegényeket védelmezheti, hanem mindenkit, méghozzá a saját butaságától és végzetétől. Ilyen például a környezet problémája, vagy általánosabban elmondható, hogy az állam óvja meg a polgárait a kapitalista társadalmakat sújtó kulturális és pszichológiai elcsökevényesedéstől (vagyis egy szóval az elidegenedés jelenségétől).

187 JEGYZETEK M i a nyelv? 1. Charles Darwin: The Descent ofman. London, Murray, 1871, 3. fejezet. 2. lan Tattersall: Masters of the Plánét: The Searchfor Our Humán Origins. New York, Palgrave Macmillan, 2012, xi. 3. Maga a fogalom tőlem származik. Lásd Noam Chomsky: Knowledge of Language: Its Natúré, Origin, and Use. New York, Praeger, A saját definíciómban azonban az E-nyelv szinte egyáltalán nem bír jelentőséggel, amennyiben minden, az I-nyelven kívüli nyelvkoncepciót jelöl. 4. Az lehet a félreértés forrása, hogy a korai kutatásban a nyelvet időnként a gyenge generálás fogalmai felől, leíró, bevezető jellegű módon közelítették meg, miközben a továbbiakban kifejtett okok miatt már szűkebb értelemben használták. 5. Ferdinand de Saussure: Course in General Linguistics. (1916) Repr.: (> New York, Philosphical Library, 1959, (Magyarul: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Ford. B. Lőrinczy Éva. Budapest, Corvina, 1997, 44.); Leonard Bloomfield: Philosophical Aspects of Language. (1942) In: A Leonard Bloomfield Anthology. Ed. Charles F. Hockett. Bloomington, Indiana University Press, 1970, ; Bloomfield: A Set of Postulates fór the Science of the Language. Indianapolis, Bobs-Merrill, 1926.; Bloomfield: A Set of Postulates fór the Science of the Language. Language, 2, no. 3. (1926), (Magyarul: Bloomfield: Posztulátumok a nyelv tudománya számára. In: Szöveggyűjtemény az általános nyelvészet tanulmányozásához. Szerk. Telegdi Zsigmond. Budapest, Tankönyvkiadó, 1971, [az idézett rész a 290. oldalon található]); William Dwight Whitney: The Life and Groivth of Language: An Outline of Linguistic Science. London, King, 1875; Edward Sapir: Language: An Introduction to the Study of Speech. New York, Harcour, Brace, 1921, 8. Martin Joos megjegyzései: Readings in Linguistics: The Development oj Descriptive Linguistics in America Since Ed. Martin Joos. Washington, D.C., American Council of Learned Societies, 1958.

188 188 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 7. Zellig Harris: Methods in Structural Linguistics. Chicago, University of Chicago Press, Véleményem szerint ez egyfajta visszalépés, ugyanis összekeveri a kompetencia és a performancia alapvetően különböző fogalmait (vagyis nagyjából az amit tudunk és az amit teszünk közti különbséget), amely Harris rendszerére még nem jellemző. 9. Dán Dediu Stephen C. Levinson: On the Antiquity of Language: The Reinterpretation of Neandertal Linguistic Capacities and Its Consequences. Frontiers in Psychology, 4. no (2013), 1 17., (letöltve: szeptember 12.). 10. Galileo Galilei: Dialogue Concerning the Two Chief World Systems (1632), az Első nap vége. (A szöveg magyar kiadása csak válogatást közöl az eredeti műből, a Chomsky által idézett részt nem tartalmazza: Galileo Galilei: Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolcmaiosziról és a kopernikusziról. Ford. és vál. M. Zemplén Jolán. Bukarest, Kriterion, 1983.) 11. Ezzel kapcsolatban a hivatkozást és a kérdés tárgyalását lásd Noam Chomsky: Cartesian Linguistics: A Chapter in the Flistory of Rationalist Thought. 3rd. ed. Ed. with introduction: James McGilvray. Cambridge, Cambridge University Press, Wilhelm von Humboldt: On Language: On the Diversity of Humán Language Construction and Its Influence on the Mentái Development of the Humán Species. (1836) Ford. Peter Heath. New York, Cambridge University Press, 1988, 91. (A műből egy hosszabb részlet jelent meg magyarul, amely nem tartalmazza a Chomsky által idézett szakaszt: A z emberi nyelvek szerkezetének különbözőségéről és ennek az emberi nem szellemi fejlődésére ( gyakorolt hatásáról. Ford. Rajnai László. In: Wilhelm von Humboldt válogatott írásai. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985, ) 13. Ottó Jespersen: The Philosophy of Grammar. New York, Holt, Mariacristana Musso et ah: Broca s Area and the Language Instinct. Natúré Neuroscicnce, 4. (2003) doi: /im 1077.

189 JEGYZETEK Neil Smith: Chomsky: Ideas and Ideals. 2nd ed. Cambridge, Cambridge University Press, 2004, 136. Lásd még Neil Smith Ianthi-Maria Tsimpli: The Mind of a Savant: Language Learning and Modularity. Cambridge, Blackwell, Róbert C. Berwick Paul Pietroski Beracah Yankama Noam Chomsky: Poverty of the Stimulus Revisited. Cognitive Science, 35. no. 7. (2011), f64/ad ac2cldcfde332608e8154bfa3.pdf (letöltve: július 11.). 17. W. Tecumseh Fitch: Speech Perception: A Language-Trained Chimpanzee Weights In. Current Biology, 21. no. 14. (2011), R , doi: /j.cub.20u Charles Fernyhough: The Voices Within: The Power of Talking to Yourself. New Scientist, June 3, 2013, William Uzgalis: John Locke. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Fali ed.) Ed. Edward N. Zalta. (letöltve: július 11.). 20. Tue Trinh: A Constraint on Copy Deletion. Theoreticai Linguistics, 35. nos (2009), E helyütt számos más témával sem tudok foglalkozni, amelyekből például olyan további kérdések ágaznak ki, mint amilyen mondjuk a rejtett műveletek szerepe, ahol egyedül az elsődlegesen egyesített másolat externalizálódik. 21. Patrícia S. Churchland előszava. In: W. V. Quine: Word and Object Repr. Cambridge, Mass., M IT Press, 2013, xiii. 22. Luigi Rizzi: Issues in Italian Syntax. Dordrecht, Foris, 1982.

190 190 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 2. M i az, a m it m e g é rth e tü n k? 1. Owen Flanagan: The Science of the Mind. 2nd ed. Cambridge, Mass, MIT Press, 1991, 313. A témáról lásd még wiki/new_mysterianism (letöltve: szeptember 12.) 2. Noam Chomsky: Problems and Mysteries in the Study of Humán Language. In: Language in Focus: Foundations, Methods and Systems: Essays in Memory of Yehoshua Bar-HiUel. Ed. Asa Kasher. Boston, Reidel, 1976, A tanulmány kibővített változata: Chomsky: Reflections on Language. New York, Pantheon, 1975, 4. fejezet. 3. Noam Chomsky: Language and Mind. New York, Harcourt, Brace & World, 1968, (Magyarul: Nyelű és elme. Ford. Zólyomi Gábor. In: Chomsky: Mondattani szerkezetek Nyelű és elme. Budapest, Osiris, 1999, ; a hivatkozott rész: ) 4. Michael Gershon: The Second Brain: The Scientific Basis of Gut Instinct and Groundbreaking New Understanding of Nervous Disorders of the Stomach and Intestine. New York, HarperCollins, E kérdésre bővebben is kitérek majd a negyedik fejezetben, ahol más problémák is szóba fognak kerülni. 6. Bertrand Russell: The Analysis of Matter. New York, Harcourt, Brace, 1927, 37. fejezet; C. I. Lewis: Mind and the World-Order: Outline Theory of Knowledge. New York, Schribner, Gálén Strawson: The Evident Connexion: Fiume and Personal Identity. Oxford, Oxford University Press, 2011, Uo. 3. rész. 9. John Locke: Mr. Locke s Reply to the Bishop of Worcester s [Edward Stillingfleet] Answer to his Second Letter. In: The Works ofjohn Locke in Nine Volumes. 12th ed. London, Rivington, 1984, 3: locke-vol-3 (letöltve: szeptember 12.) A kérdést tárgyalja: Andrew Janiak: Newton as Philosophcr. Cambridge, Cambridge University Press, 2008, 121.

191 JEGYZETEK Janiak: i. m , Locke javaslatával kapcsolatban, valamint arról, hogy ez hogyan fejlődött tovább a 18. században, és miként tetőzött Priestley fontos művében, lásd John W. Yolton: Thinking Matter: Materialism in Eighteenth-Century Britain. Minneapolis, University of Minnesota Press, 1983; valamint jelen könyv negyedik fejezetében részletesebben is tárgyalni fogok bizonyos kérdéseket. 12. Charles Darwin: Notebook C166, In: Charles Darwin s Notebooks, : Geology, Transmutation of Species, Metaphysical Enquiries. Ed. Paul H. Barrett et. al. Cambridge, Cambridge University Press, 1987, content/frameset?viewtype=image &itemid CUL-DAR122.- &keywords=brain+the+of+secretion&pageseq=148 (letöltve: szeptember 12.). 13. Lásd Paul Churchland recenzióját John Searle The Rediscovery of the Mind című könyvéről: Betty Crocker s Theory. London Review of Books, május , Churchland összeköti Searle nézőpontját Descartes-éval, amennyiben szerinte egyik sem túl világos, részben azért, mert félreértik a mechanisztikus filozófiát, illetve annak további sorsát. Priestley-ről és másokról: Yolton: Thinking Matter; illetve jelen könyv negyedik fejezetét. 14. Vernon B. Mountcastle: Brain Science at the Century s Ebb. Daedalus, 127. no. 2. (1998), special issue: The Brain, Charles R. Gallistel Adam Philip King: Memory and the Computational Brain: Why Cognitive Science Will Transform Neuroscience. Maidén, Mass., Wiley-Blackwell, Thomas Nagel: The Core of Mind and Cosmos. The New York Times, August 18, 2013; Nagel: Mind and Cosmos: Why the Materialists Neo Darwinian Conception of Natúré Is Almost Certainly False. New York, Oxford University Press, Dávid Hume: The History ofengland. (1756) Vol. 6. Chap Udo Thiel: Early Modern Subject: Self-Consciousness and Personal Identity front Descartes to Hume. Oxford, Oxford University Press, 2011.

192 192 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 19. Donald D. Hoffman: Visual Intelligence: Hoiv We Create What We See. New York, Norton, 1998, Richard Lewontin: The Evolution of Cognition: Questions We Will Never Answer. In: An Invitation to Cognitive Science, vol. 4., Methods, Models, and Conceptual Issues. 2nd ed. Eds. Don Scarborough Saul Sternberg. Cambridge, Mass., MIT Press, 1998, Marc Hauser et al.: The Mystery of Language Evolution. Frontiers in Psychology, 5. no. 4. (1975), full (letöltve: szeptember 12.). 22. Laura-Ann Petitto: How the Brain Begets Language. In: The Cambridge Companion to Chomsky. Ed. James McGilvray. Cambridge, Cambridge University Press, 2005, Peter Strawson: On Referring. Mind, 59. no (1950), (magyarul: A referálásról. Fordító megjelölése nélkül. In: Kortárs tanulmányok a logikaelmélet köréből. Szerk. Irvin M. Copi James A. Gould. Budapest, Gondolat Kiadó, 1985, ); Julius Moravcsik: Aitia as Generative Factor in Aristotle s Philosophy. Dialogue, 14, no. 4. (1975), ; Akeel Bilgrami: Belief and Meaning: The Unity and Locality of Mentái Content. Oxford, Blackwell, Aristotle: Metaphysics. 8. könyv, 2. fejezet (magyarul: Aristoteles: Metafizika. Ford. Flalasy-Nagy József. (1936) Repr. Budapest, Hatágú Síp Alapítvány, 1992, 213.); De anima. 1. könyv, 1. fejezet (magyarul: Arisztotelész: A lélek. Ford. Steiger Kornél. Átdolg. Brunner Ákos Bodnár István. In: Uő: Lélekfilozófiai írások. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2006, 12.). 25. Noam Chomsky: Notes on Denotation and Denoting. In: From Grammar to Meaning: The Spontaneous Logicality of Language. Ed. Ivano Caponigro - Carlo Cecchetto. Cambridge, Cambridge University Press, 2013, ; valamint lásd e tanulmány hivatkozott forrásait.

193 JEGYZETEK Idézi: Ben Lazare Mijuskovic: The Achilles Rationalist Arguments. The Hague, Nijhoff, (Eredetileg: Hume: A Treatise of Humán Natúré. I. könyv, IV. rész, 6. szakasz; magyarul: Értekezés az emberi természetről. Ford. Bence György. Budapest, Gondolat, 1976, 348.) 27. John Locke: Essay Concerning Humán Understanding. (1689) Book 2, chapter 27 (magyarul: Locke: Értekezés az emberi értelemről. Ford. Vassányi Miklós és Csordás Dávid. Budapest, Osiris, 2003, 373.; 383). 28. A nőkkel kapcsolatban lásd Linda K. Kerber: Why Diamonds Really Are Girl s Best Friend: Another American Narrative. Daedalus, 141. no. 1. (2012), ; illetve a Taylor v. Louisiana. bírósági ügyet: 419. US (1975). Az afroamerikaiakról: Douglas Blackmon: Slavery by Another Name: The Re-Enslavement of Black Americans from the Civil War to World War II. New York, Doubleday, 2008.; Michelle L. Alexander: The Jim Crow: Mass Incarceration in the Age of Colorblindness. Rév. ed. New York, New Press, Az idegenekkel kapcsolatban: Rasul v. Myers. Court Appeals, District of Columbia Circuit, January 2008, April, A korporációkkal kapcsolatban a forrásokat lásd Noam Chomsky: Hopes and Prospects. Chicago, Haymarket, 2010, ; illetve Dávid Ellerman: Workplace Democracy and Humán Development: The Example of the Postcolonialist Transition Debate. Journal of Speculative Philosophy, 24. no. 4. (2010), Dagfinn Follesdal: Indetermiacy and Mentái States. In: Perspectives on Quine. Eds. Róbert Barrett Roger Gibson. Cambridge, Balckwell, 1990, Charles R. Gallistel: Representations in Animál Cognition: An Introduction. Cognition, 37. nos (1990), Dániel C. Dennett: Sakes and Dints. Times Literary Supplement, március Noam Chomsky: Derivation by Phase. In: Ken Halé: A Life in Language. Ed. MichaelJ. Kenstowitz. Cambridge, Mass., MIT Press, 2001, 1-52.

194 194 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 33. Thiel: Early Modern Subject. (Eredetileg: Hume: Treatise of Humán Natúré. I. könyv, IV. rész, 6. szakasz; illetve I. könyv, I. rész, 7. szakasz; magyarul: Értekezés az emberi természetről. 341., 343., 51.) Az egy bekezdéssel korábbi Locke-idézet forrása: Essay Concerning Humán Understanding. Book 2., chapter 27.; (magyarul: Értekezés az emberi értelemről. 385.). 34. Colin McGinn több könyvet és tanulmányát szentelt e kérdésnek. Lásd például McGinn: Basic Structures of Reality: Essays in Mcta-Physics. New York, Oxford University Press, Susan Carey: The Origin of Concepts. Oxford, Oxford University Press, Az idézetek forrásait lásd a negyedik fejezetben. 37. Dávid Hilbert: Logic and the Knowledge of Natúré. (1930) In: From Kant to Hilbert: A Source Book in the Foundations of Matematics. Ed. William B. Ewald. New York, Oxford University Press, 2005, 2: Hálával tartozom Richard Larsonnak, hogy erre a szövegre felhívta a figyelmem. 38. Dávid Deutsh: The Beginning of Infinity: Explanations That Transform the World. New York, Viking, 2011; Dávid Albert: Explaining It All: How We Became the Center of the Universe. New York Times, August 12, Chomsky: Language and Mind (magyarul: Nyelv és elme). 40. Juan Huarte de San Juan: Exarnen de ingenios para la ciencas. (The examination of men s wits Az emberi értelmi képességek vizsgálata; ) Bővebben lásd Noam Chomsky: Cartesian Linguistics: A Chapter in the History of Rationalist Thought. 3rd ed. Ed. with introduction: James McGilvray. Cambridge, Cambridge University Press, 2009; illetve Javier Virués Ortega: Juan Huarte de San Juan in Cartesian and Modern Psycholinguistics: An Encounter with Noam Chomksy. Psicothema 17. no. 3. (2005), (letöltve: szeptember 12.).

195 JEGYZETEK M i a közjó? 1. Adam Smith: An Inquiry intő the Natúré and Causes of the Wealtíi of Nations. (1776) Ed. Edwin Cannan. Chicago, University of Chicago Press, 1976, book 5, chap. 1, part 3, art. 2 (ii, ). (Magyarul: Adam Smith: Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól. Ford. Éber Ernő. Budapest, Magyar Közgazdász Társaság, Repr. Budapest, Napvilág Kiadó, 2011, 2. köt, ) 2. Adam Smith: The Theory of Morál Sentiments. (1759) New York, Penguin, 2009; az erkölcstelen elvről : Smith: Wealth of Nations. Book 3, chap. 4. (i, 437). (Magyarul: Smith: Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól. 1. köt. 446.) 3. Rudolf Rocker: Anarcho-Syndicalism: Theory and Practice. London, Secker and Warburg, (Az idézet forrása magyarul: Rudolf Rocker: Az anarchizmus ideológiája. Ford. Pap Mária. In: Anarchizmus (Modern ideológiák). Vál. és szerk. Bozóki András Sükösd Mihály. Budapest, Századvég, /02003/htm l/ (letöltve: szeptember 12.). 4. Náthán Schneider: Introduction: Anarcho-Curious? Or, Anarchist America. In: Noarn Chomsky: On Anarchism. New York, New Press, 2013, xi. 5. United States Army, School of the Americas, May Idézi: Adam Isacson Joy Olson: Just the Facts: A Civilian s Guide to U.S. Defetise and Security Assistance to Latin America and the Caribbean. Washington, D.C., Latin America Working Group, John C. Coatsworth: The Cold War in Central America, In: The Cambridge History of Cold War. Vol. 3. Endings. Ed. Melvyn P. Leffler - Odd Arne Westad. Cambridge, Cambridge University Press, 2010, Dávid Ellerman: Property and Contract in Economics: The Casefor Eumomic Democracy. Cambridge, Black well, 1992.

196 196 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 8. Biorn Maybury-Lewis: The Politics of the Possible: The Brazílián Rural Workers Trade Union Movement, Philadelphia, Temple University Press, Martin Gildens: Affluence and Influence: Economic Inequality and Political Power in America. Princeton, N. J., Princeton University Press, 2012; Larry M. Bartels: Unequal Democracy: The Political Economy of the New Gilded Age. Princeton, N. J., Princeton University Press, Elisabeth Rosenthal: Health Care s Road to Ruin. New York Times, December 21., 2013; Gardiner Harris: In American Health Care, Drug Shortages Are Chronic. New York Times, October 31., Kaiser Health Tracking Poll, April A közvéleménykutatásokkal kapcsolatban lásd Noam Chomsky: Failed States: The Ahuse of Power and the Assault on Democracy. New York, Metropolitan Books/Holt, 2006, chap. 6. Az alkotmányos jogról: Róbert H. Wiebe: Self-Rule: A Cultural History of American Democracy. Chicago, University of Chicago Press, 1995, Conor Gearty: Liberty and Security. Maidén, Mass., Polity, Az idézetek forrása: Róbert B. Westbrook: John Dewey and American Democracy. Ithaca, New York, Cornell University Press, Millről és a hozzá kapcsolódó nézőpontokról bővebben lásd Dávid Ellerman: Workplace Democracy and Humán Development: The Example of the Postsocialist Transition Debate. Journal of Speculative Philosopliy, 24. no. 4. (2010), Norman Ware: The Industrial Worker, : The Reaction of the American Industrial Society to the Advance of the Industrial Revolution. (1924) Repr. Chicago, Quadrangle Books, Többek között lásd Lawrence Goodwyn: The Populist Moment: A Short History of the Agrarian Revolt in America. New York, Oxford University Press, Jonathan Rose: The Intellectual Life of the British IVorking Classcs. New Havcn, Conn., Yale University Press, 2002.

197 JEGYZETEK Walter Lippmann: The Phantom Public. In: The Essential Lippmann: A Political Philosophy fór Liberal Democracy. Ed. Clinton Rossiter James Lare. Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1982, ; Edward Bernyars: Propaganda. New York, Liveright, 1928; Harold Lasswell: Propaganda. In: Encyclopedia of the Social Sciences. Ed. Edwin Seligman. New York, Macmillan, 1937; Michel J. Crozier Sámuel P. Huntington Joji Watanuki: The Crisis of Democracy: Report on the Governability of Democracies to the Trilateral Commission. New York, New York University Press, The Debates in the Several State Convention on the Adoption of the Federal Constitution. Ed. Jonathan Elliot. state-conventions-5-vols (letöltve: szeptember 12.) Madisonnal és a forrással kapcsolatos további utalásokat lásd Noam Chomsky: Consent Without Consent: Reflections on the Theory and Practice of Democracy. Clevland State Law Revieiv. 44. no. 4. (1996), John Foster Dulles telefonbeszélgetése Allén Dullesszel, június 19. In: Minutes of Telephoné Conversations ofjohn Foster Dulles and Christian Elerter. Eisenhower Presidential Library, Museum, and Boyhood Home, Abilene, Kansas. 21. Gordon S. Wood: The Creation of American Republic, Chapel Hill, University of North Carolina Press, 1969; idézi: Láncé Banning: The Sacred Fire of Liberty: James Madison and the Founding of the Federal Republic. Ithaca, New York, Cornell University Press, 1995, Banning: i. m Christopher Hill: The World Turnéd Upside Doum: Radical Ideas Duritig the English Revolution. New York, Penguin, 1975, Idézi: Charles Sellers: The Markét Revolution: Jacksonian America, New York, Oxford University Press, 1991,

198 198 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 4. M ilyen m ély en re jtő z n e k a te rm é s z e t m isz té riu m a i? 1. Dávid Hume: History ofengland. (1756) 6. Chap. 71.; John Locke: An Essay Concerning Humán Understanding. (1689) Book 4; chap. 3 (magyarul: Értekezés az emberi értelemről. 613.; 629.; 632.). Locke természetesen nem ugyanolyan érveket hoz, mint Hume, de az ő magyarázata is az érzékelésből és a reflexióból származó egyszerű ideák (Értekezés az emberi értelemről. 342.) határaival kapcsolatos, amelyek megakadályozzák, hogy felfogjuk a test, illetve az elme (vagy a lélek) természetét. 2. René Baillargeon: Innate Ideas Revisited: Fór a Principle of Persistence in Infants Physical Reasoning. Perspectives on Psychological Science, 3. (2008), (Az utána következő Locke-idézet magyar forrása: Értekezés az emberi értelemről. 612.) 3. I. Bemard Cohen: Revolution in Science. Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1985, Ernán McMullin: Newton on Matter and Activity. Notre Dame, Ind., Notre Dame University Press, 1978, 52ff. McMullen következtetése szerint hibás álláspont lenne (...) Newtont a "mechanisztikus filozófia«képviselőjévé tenni, ugyanis az angol fizikus következetlenül használta a mechanisztikus, a szellem és egyéb fogalmakat (73). 5. Locke: Essay Concerning Humán Understanding; illetve Edward Stillingfleethez írt levele. Idézi Ben Lazare Mijuskovic: The Achilles of Rationalst Arguments. The Hague, Nijoff, 1974, 73. (az első idézet magyar forrása: Értekezés az emberi értelemről az idézet első mondata a magyar fordításból hiányzik). Locke javaslatának 18. századi karrierjéről, amelyjohn Priestley (későbbiekben tárgyalandó) művében tetőzött, lásd John Yolton: Thinking Matter: Materiálisul in Eighteenth-Century Britain. Minneapol University of Minnesota Press, Pierre-Jean-George Cabanis: On the Relations Between the Psychical and Morál Aspects o/man. Vol. 1. (1802) Baltimore, Johns Hopkins University Press, 1981.

199 JEGYZETEK Idézi: V. S. Ramachandran Sandra Blakeslee: Phantoms in the Brain: Probing the Mysteries of the Humán Mind. New York, Morrow, 1998, Isaac Newton: Principia. General Scholium (1713). 9. E. J. Dijksterhuis: The Mechanization of the World Picture: Pythagoras to Newton. Trans. C. Dikshoorn. Oxford, Clarendon Press, Repr. Princeton, N. J., Princeton University Press, 1986, Uo., 488. Isaac Newton to Richard Bentley, In: Newton: Philosophical Writings. Ed. Andrew Janiak. Cambridge, Cambridge University Press, 2004, A téma részletesebb elemzését lásd McMullin: Newton on Matter and Activity. Chap Thomas Nagel: Searle: Why We Are Nőt Computers. In: Other Minds: Critical Essays, New York, Oxford University Press, 1995, A magyarázati szakadék változó nézőpontjaival kapcsolatban lásd Gálén Strawson et al.: Consciousness and Its Placc in Natúré: Does Physicalism Etitail Panpsychism? Ed. Anthony Freeman. Charlottesville, Va., Imprint Academic, Thomas Kuhn: The Copernican Revolution: Planetary Astronomy in the Development of Western Thought. New York, Random House, 1957, 259.; Heinrich Hertzet idézi: McMullin: Newton on Matter and Activity Dijksterhuis: i. m Richard H. Popkin: The History of Skepticism from Erasmus to Spinoza. Berkeley, University of California Press, 1979, ; Bertrand Russell: Analysis of Matter. New York, Harcourt, Brace, Repr. New York, Dover, 1954, ; Paul Dirac: Principíes of Quantum Meclianics. Oxford, Clarendon Press, 1930, 10. Hálás vagyok John Framptomnak, hogy e részletre felhívta a figyelmem.

200 200 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 19. Peter Machamer: Introduction; valamint Galileo s Machines, His Mathcmatics, and His Experiments. Mindkettő in: Cambridge Companion to Galileo. Ed. Peter Machmer. Cambridge, Cambridge University Press, 1998, 17.; Idézi: Pietro Redondi: From Galileo to Augustine. In: The Cambridge Companion to Galileo Dániel Stoljar: Ignorance and Imagination: The Epistemic Origin of the Problem of Consciousness. Oxford, Oxford University Press, Emlékezzünk vissza, hogy Newton reményei szerint lehetséges tudományos (vagyis mechanisztikus) megoldás az anyag és a mozgás problémáira. 22. A témáról lásd Noam Chomsky: Cartesian Linguistics; Chomsky: Language and Mind. Chap. 1. (magyarul: Nyelv és elme Megjegyzendő, hogy e vizsgálódások messze túlmennek a szabad cselekvés meghatározhatatlanságán, amely Géraud de Cordemoy és mások más elmékkel kapcsolatos kísérleti programjában különösen nyilvánvaló. Erről bővebben a Cartesian Linguisticsben írtam. 23. René Descartes levele Krisztinához, Svédország királynőjéhez, In: Principia Philosophiae. Oeuvres de Descartes. Vol. 8. Ed. Charles Adam - Paul Tannery. Paris, Cerf, Az ezzel kapcsolatos vitáról lásd: Tad Schmaltz: Malebranche s Theory of the Sóul: A Cartesian Interpretation. New York, Oxford University Press, 1996, 204-től. (Az idézet első felét magyarul lásd Descartes Krisztina svéd királynőnek. Ford. Janssen Ádám. In: Descartes: Test és lélek, morál, politika, vallás. Válogatás a kései írásokból. Osiris, Budapest, 2000, 258.) 24. Noam Chomsky: Turing on the Imitation Game. In: Turing Test: Verbal Behavior as the Hallmark of Intelligense. Ed. Stuart Schieber. Cambridge, Mass., M IT Press, 2004, Desmond Clarké: Descartes s Theory of Mind. Oxford, Clarendon Press, 2003, 12. Lásd még René Descartes 1641-ben írott levelét Marin Mersenne-hez, amelyben kifejti az Elmélkedések célját. Idézi: Margaret Wilson: Descartes. Boston, Routledge and Kegan Paul, 1978, 2.

201 JEGYZETEK Clarké: i. m Nancy Kanwisher Paul Downing: Separation the Wheat from the Chaff. Science, October 2., Newton: General Scholium. 28. Eric R. Kandel - Larry R. Squire: Neuroscience. Science, November 10., 2000, Charles R. Gallistel: Neurons and Memory. In: Conversations in the Cognitive Neurosciences. Ed. Michael S. Gazzaniga. Cambridge, Mass., MIT Press, 1997, ; Gallistel: Symbolic Processes in the Insect Brain. In: An lnvitation to Cognitive Science. Vol. 4. Methods, Models, and Conceptual Issues. Ed. Don Scarborough - Saul Sternberg. 2nd ed. Cambridge, Mass., M IT Press, 1998, Semir Zeki: Art and the Brain. Daedalus, 127. no. 2. (1998), Nagel: Searle Az idegrendszer és az organizmus többi része közti éles elkülönítéssel kapcsolatos néhány figyelmeztető megjegyzésért lásd Charles Rockland: The Nematode as a Model Complex System. Jegyzetanyag (LIDS-WP-1865), Laboratory fór Information and Decision Systems, MIT, April 14., 1989, John Henry: Occult Qualities and Experimental Philosophy. Active Principles in Pre-Newtonian Matter Theory. History of Science, 24. (1986), ; Alán Kors: The Atheism of D Holbach and Naigeon. In: Atheism from Reformation to the Enlightenment. Ed. Michael Hunger Dávid Wootton. Oxford, Clarendon Press, 1992, ; Locke: Essay Concerning Humán Understanding (az idézett rész Locke Worcester püspökéhez írt egyik leveléből származik, így a magyar kiadásban nincs benne a ford. megjegyzése)', Yolton: Thinking Matter Voltaire-rel és Kanttal kapcsolatban lásd McMullin: Newton otí Matter and Activity, 113.; (az idézett rész Kant 1786-os Metaphysische Anfangsgründe dér Naturwissenschaft [A természettudomány metafizikai alapjai] című művéből származik); Michael Friedman: Kant and Newton: W hy Gravity Is Essential to Matter. In: Philosophical Perspectives on Newtonian Science. Ed. Philip Bricker R. I. G. Hughes. Cambridge, Mass., MIT Press, 1990, ; illetve Howard Stein: O n Locke, the Great Huygenius and the Incomparable Mr. Newton.

202 202 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? In: Uo., Friedman érvelése szerint nincs ellentét Newton és Kant között, mivel nem ugyanazt értették az esszenciális fogalma alatt. Kant a saját metafizikai kopernikuszi fordulatának keretei közt utasította el Newton metafizikáját és azon belül fejtette ki epísztemológiai érvelését. 33. Friedrich Lángé: Geschichte des Materialismus und Kritik seiner Bedeutung in dér Gegenwart (1865). A harmadik bővített kiadás angol fordítása: The History of Materiálisul and Criticism of Its Present Importance. London, Kegan Paul, Trench, Trubner, Alexandre Koyré: From the Closed World to the Infinite Universe. Baltimore, Johns Hopkins University Press, 1958, George V. Coyne: The Scientific Venture and Materialism: False Premises. In: Space or Spaces as Paradigms of Mentái Categories. Milán, Fondazione Carlo Erba, 2000, Russell: Analysis of Matter. 37. fej. Russell nem dolgozta ki, hogy az érzékietek kognitív aspektusaikban miként illeszkednek a világ okozati vázához, s ezzel támadási felületet nyújtott a matematikus, Max Newman ellenérveléséhez. (Russell to Newman, April 24., In: The Autobiography of Bertrand Russell. Vol Boston, Little Brown, 1967.) 37. Démokritoszt idézi Erwin Schrödinger: Natúré and the Greeks. Cambridge, Cambridge University Press, 1954, 89. Hálás vagyok Jean Brickmontnak, hogy erre a forrásra felhívta a figyelmem. 38. Dániel Stoljar Yujin Nagasawa: Introduction. In: There s Something About Mary: Essay ott Phenomenal Consciousness and Frank Jackson's Knowledge Argument. Ed. Peter Ludlow - Yujin Nagasawa - Dániel Stoljar. Cambridge, Mass., M IT Press, 2004, Hume-mal kapcsolatban lásd John Mikhail: Rawls Linguistic Analogy. A Study of the Generative Grammar Model of Morál Theory Described byjohn Rawls. In: A Theory ofjustice. Ph.D. diss. Cornell University, 2000; Mikhail: Elements of Morál Cognition: Rawls Linguistic Andalogy and the Cognitive Science of Morál and Legal Judgment. Cambridge, Cambridge University Press, 2011; Mikhail: Universal and Morál Grammar: Theory,

203 JEGYZETEK 203 Evidence, and the Future. Trend in Cognitive Sciences, 11. no. 4. (2007), A tudathoz való hozzáférés doktrínájának irrelevanciájáról (és arról, hogy jelen állapotában még csak nem is következetes): Noam Chomsky: Reflections on Language. New York, Pantheon, 1975; Chomsky: Rules and Representation. New York, Columbia University Press, 1980; Chomsky: New Horizons in the Study of language and Mind, Cambridge, Cambridge University Press, Arról, hogy bizonyos érdekes esetekben a vizuális észlelés a tudat számára hozzáférhetetlen: Donald D. Hoffman: Visual IntelUgence: How We Create What We See. New York, Norton, Frank Jackson: What Mary Didn t Know; illetve: PostScript. In: There s Something About Mary. xv xix; (Magyarul az előbbi szöveg: Jackson: Amit Mary nem tudott. Ford. Eszes Boldizsár. In: Elmefilozójiai szöveggyűjtemény. Szerk. Ambrus Gergely et al. Budapest, L FIarmattan, 2008, ) 41. Charles S. Peirce: The Logic of Abduction. In: Essays in the Philosophy of Science. Ed. V. Thomas. New York, Liberal Árts Press, Peirce indítványairól, valamint arról, hogy a természetes szelekcióra alapozott téves következtetései miként vezették arra a megalapozatlan (és valószínűtlen) vélekedésre, amely szerint találgatási ösztönünk révén tudunk igaz elméletekhez eljutni, lásd Chomsky: Language and Mind. 90ff (magyarul: Nyelv és elme. 251 ff). 42. Idézi Wilson: Descartes. 95. (Magyarul eredetileg: René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról. Ford. Boross Gábor. Budapest, Atlantisz, Az ellenvetések ötödik sorozata: konyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_ _Descartes/ ch02s09.html#id (letöltve: szeptember 12.) 43. Dávid Fiume: An Inquiry Concerning Humán Understanding (1772). Vol (Magyarul: Tanulmány az emberi értelemről. Ford. Vámosi Pál. Budapest, Magyar Flelikon, 1973, 5.; , 164.) Azokról a kétségbe vonható modern törekvésekről, amelyek leírják, hogy a tudomány és a filozófia elkülönülése előtt mi számított tiszta kutatási iránynak, lásd Chomsky: New Horizons in the Study

204 204 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? of Language and Mind ; ; illetve általánosságban az 5 6. fejezetekben, amelyek egy korábbi tanulmányom újranyomott változata. Eredetileg: Mind, 104. (1995), Joseph Blackról lásd Róbert E. Schofield: Mechanism and Materiaiism: British Natural Philiosphy in the Age of Reason. Princeton, N. J., Princeton University Press, 1970, 226.; William Brock: The Norton History of Chemistry. New York Norton, 1993, 271.; valamint Arnold Thackray: Atoms and Powers. Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1970, ; Brock: The Norton History of Chemistry. Az idézetek forrásait és további ismertetésüket lásd Chomsky: New Horizons in the Study of Language and Mind; Noam Chomsky: Knowledge of Language: Its Natúré, Origins, and Use. New York, Praeger, 1986, ; illetve Dávid Lindley: Boltzmatin s Atom: The Great Dehate That Launched a Revolution in Physics. New York, Free Press, Néhányan amellett érvelnek, hogy még ha a kvantumelmélet egyesítő hatása sikeres is volt, bizonyos értelemben kudarcot vallott a kémiának a [jellegében új] fizikára való redukálása, részben a nehezen kezelhetőség gyakorlati problémái miatt. Vő. Maureen Christie John Christie: Laws and Theories in Chemistry Do Nőt Obey the Rules. In: O f Minds and Molecules: New Philosophical Perspectives on Chemistry. Ed. Nalin Bhushan Stuart Rosenfield. Oxford, Oxford University Press, 2000, Russell: i. m Lásd a 39. jegyzetet. A félreértés és a torzítás időnként már szürreális szintre jut. Ennek néhány meglepő példáját lásd Noam Chomsky: Symposium on Margaret Bódén, Mind as Machine: A History of Cognitive Science. Oxford, Artifiáal Intelligence, 171 (2007), A szigorúsági szabály és [Shimon] Ullmann tétele témájában lásd Hoffman: Visual Intelligence Szükségtelen elmondani, hogy a szabály a tudat számára megközelíthetetlen. 48. Vernon B. Mountcastle: Brain Science at the Century s Ebb. In: The Brain a Daedalus speciális száma, 127. no. 2. (1998),

205 JEGYZETEK Az idézetek forrásait lásd Chomsky: New Horizons in the Study of Language and Mind. Chap Joseph Priestley Materialism című szövege a Disquisitions Relating to Matter and Spirií (1777) című művében. In: Priestley s Writings on Philosophy, Science, and Politics. Ed. John Passmore. New York, Collier-Macmillan, Hasonló eszmék Newton előtt is megjelentek, különösen az Elmélkedések az első filozófiáról ellenvetéseiben, ahol a bírálók arra is rákérdeztek: vajon Descartes honnan tudja isteni kinyilatkoztatás nélkül (...), hogy bizonyos testekbe Isten nem plántált olyan erőt vagy tulajdonságot, amely segítségével tagadni, gondolkodni stb. tudnak. Caterine Wilson: Commentary on Gálén Strawson. In: Strawson et al.: Cotisciousncss and Its Piacé in Natúré Priestley: i. m. A téma későbbi tárgyalásával kapcsolatban lásd Yolton: Thinking Matter Egy generációval korábban hasonló következtetésekre jutott Julién Offrey de la Mettrie, ám más gondolati keretek között, illetve nem vetette konkrétan fel azokat a kartéziánus érveket, amelyekre válaszolni próbált. Ugyanez érvényes Gilbert Ryle és más modern gondolkodók törekvéseire is. Erről lásd Chomsky: Cartesian Linguistics. 52. E kérdés tárgyalását és több példával való szemléltetését lásd Chomsky: New Horizons in the Study of Language and Mind. A hiperdualizmussal kapcsolatban: Gálén Strawson: Realistic Monism: Why Physicalism Entails Panpsychism. In: Strawson et al.: Consciousness and Its Placc in Natúré Thackray: i. m A szerző következtetése szerint Priestley-t elsősorban teológiai okokból üdvözölte a newtoni pozíció ezen végletes fejleményét. 54. Yolton: i. m Uo A probléma megvitatását lásd az 5 6. fejezetekben. Yolton szerint nem született egy angol La Mettrie, bár véleményem szerint a szerző erősen túlértékeli La Mettrie szerepet. Lásd ezzel kapcsolatban az 51. jegyzetet!

206 206 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? 56. Nagel: O Shaughnessy: The Will. In: Other Minds Strawson: Realistic Monism; illetve Uő: Panpsychism. Reply to Commentators with a Celebration of Descartes. In: Strawson et al. Consciousness and Its Piacé in Natúré ; (a sajtóhibák Strawson személyes instrukciói alapján lettek kijavítva). A probléma további tárgyalását lásd a könyv egyéb tanulmányaiban. 58. Strawson: Realistic Monism; Panpsychisms; illetve ennek kommentárja. 59. Noam Chomsky: Aspects of the Theory of Syntax. Cambridge, Mass., MIT Press, 1965, A probléma sokkal terjedelmesebb vizsgálatát nyújtja Cartesian Linguistics című könyvem. Arról, hogy az eszmék empiricista elméletét Reid és mások mennyire értelmezik pontosan, lásd John Yolton: Perceptual Acquaintance from Descartes to Reid. Minneapolis, University of Minnesota Press, 1984, 5. fej. 60. Stephen Yablo: The Reál Distinction Between Mind and Body. Canadian Journal of Philosophy, suppl. 16. (1990), Az idézetek Strawson Realistic Monism és Panpsychism című szövegeiből származnak. 62. E bekezdés idézeteinek forrása: Dániel Stoljar: Physicalism. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Spring 2001 ed.). Ed. Edward N. Zalta. entries/physicalism/ (letöltve: október 2.). 63. Stoljar: Ignorance and Imagination. 56.; Uo. 17ff; ; 104. Stoljar pontosan érti, hogy az Elmélkedések az első filozófiáról című műből származó (45) tradicionális kérdés innentől fogva nem a filozófia problémája. Habár ez egy elfogadott olvasat, de a fentebb már tárgyalt okok miatt megkérdőjelezhető. 65. Uo. 5. fej. 66. Dániel Stoljar: Comments on Gálén Strawson. In: Strawson et ah: Consciousness and Its Piacé in Natúré Strawson: Realistic Monism. lln John A. Wheeler: At Home in the Universe. New York, American Institute of Physics, 1994; H. P Stapp: Comnientary

207 JEGYZETEK 20 7 on Strawson s Target Article. In: Strawson et al.: Consciousness and Its Piacé in Natúré Stoljar: Ignorance and Imagination Richard C. Lewontin: The Evolution of Cognition: Questions We Will Never Answer. In: An Invitation to Cognitive Science, vol. 4., Methods, Models, and Conceptual Issues Chomsky: Cartesian Linguistics. 94ff. A kognoszcitív erők szerepével kapcsolatos kartéziánus és újplatonista elképzelésekről lásd James McGilvray: Introduction to the Third Edition. In: Chomsky: Cartesian Linguistics A téma áttekintését és az idézett szöveghelyek forrását: Chomsky: New Horizons in the Study of Language and Mind. Shaftesburyről, Hume-ról és elődeikről: Mijuskovic: Achilles of Rationalist Arguments. (A bekezdésben szereplő Hume-idézet magyar forrása: Értekezés az emberi természetről. 348.) 72. A témával kapcsolatos félreértésekről lásd Noam Chomsky: A Note on the Creative Aspects of Language Use. Philosophical Review, 41. no. 3. (1982),

208 N év- és tárgymutató abdukció 16, 64, 99 abdukciós ösztön létrejötte 98 agy évtizede 73, 164 aitiációs szemantikaelmélet 83 akarat mint állandó filozófiai probléma 145 alapító atyák, demokráciától való félelem 122 Alapvető Tulajdonság 9, 10, 12-14, 34-37, 41, 46, 50, 60, 80 Albert, Dávid 97, 98, 194 Albert, Michael 117 Alperovitz, Gar 117 általánosítások alóli kivételek 56, 57 amerikai alkotmány 86 amerikai hagyomány, az anarchizmus gyökerei 24 amerikai őslakosok 86 Analysis of Matter (Az anyag elemzése, Russell) 139, 151, 190, 199, 202 anarchizmus 24, 26, , 195 anarchoszindikalizmus 24, 105, 106 angol polgári forradalom 126 antibolsevista marxizmus 117 Arisztotelész 11, 20, 34, 37, 47, 84, 85, 126, 192 átvitel, áthelyezés 13, 14, 51, 52, 53, 54, 163 Bakunyin, Mihail 24, 107, 111 bélagy Bernays, Edward 122 bérrabszolgaság és a kapitalizmus 120 Bilgrami, Akeel 5, 7, 83, 186, 192 biolingvisztikai keret 36, 41 Black, Joseph 159, 162,204 Bloomfield, Leonard 36, 187 Boas-féle tradíció 36 Bohr, Niels 161 bolsevik vörös bürokrácia 24, 111 Boltzmann, Ludwig 161, 204 Boyle, Róbert 92, 147 brazil mezőgazdasági munkások mozgalma 111 Broad, C. D. 180 Brock, William 161,204 Brown-mozgás 161 Brown, Roger 81

209 NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ 209 Carter elnök adminisztrációja 122 céhszocializmus 117 cerkófmajom hívójele 81 Churchland, Patricia 56, 189 Churchland, Paul 73, 191 Clarké, Desmond 143, 144, 200, 201 Cohen, I. Bemard 131, 198 Colé, G. D. H. 117 Cordemoy, Géraud de 38, 200 Coyne, George 150, 202 Crick, Frances 73 Cudworth, Ralph 76 Dalton,John 160 Darwin, Charles 8, 12, 13, 33, 34, 37, 72, 73, 82, 134, 164, 185, 187, 191 Day, Dorothy 108 demokrácia 24 26, 112, , , 126 Dennett, Dániel 89 91, 193 Descartes, René 8, 39, 76, 95, 96, 131, 134, 137, , 150, 156, 158, 177, 179, 185, 191, 200, 203, 205, 206 Deutsch, Dávid 97 Dewey, John 23, 24, 26, , 121, 196 Dijksterhuis, E. J. 134,199 Dirac, Paul 140, 199 dologiság fogalma Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics 109 Downing, Paul 145, 201 döntéshozás (Libet-kísérlet) 77 drogháború, afroamerikaiak kriminalizálása 87 Dulles, John Foster 124,197 Eddington, Arthur 151, 154, 167, 175, 176, 179 egészségügyi ellátás (USA) 25, Egyesítés 13, 14, 50-55, Egyesült Államok 24, 111, 113 Egyetemes Nyelvtan (ENy) 15, 40, 43, 52, 55, 56, 64 egyetemesen alkalmazott alapelvek, amelyeket általánosan támogatnak, de mindenütt megsértenek egyház gyámságának elutasítása 108 Einstein, Albert 161 Ellerman, Dávid 110, 193, 195, 196 elmefilozófia elméleti nyelvészet 7 Elmélkedések az első filozófiáról (Descartes) 144, 158, 200, 203, 205, 206 első kognitív forradalom (17. század) 88 ember mint társadalmi létező 23 emberi jogok 102, 103 emberi természet 102; Adam Smith kritikája 104 EMT Lásd: erős minimalista tézis 61 E-nyelv 9, 185, 187 erős minimalista tézis 61 erőteljes generálás 35 Értekezés az emberi természetről (Hinne) 69, 133, 193, 194, 207

210 210 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? érthetőség 72, 95, 136, 140, 141, 144 érzékelések mint fizikai események (Russell) 151 érzéki tapasztalat 155 etikai megfontolások mint a tudományos vizsgálatok akadályai 78 externális/társadalmi nyelv 9, 35 Lásd még: E-nyelv, szenzomotoros rendszer felszabadítási teológia 24, 108 felvilágosodás 23, 24, 95-97, , 116 feminista mozgalmak 106 Feyerabend, Paul 155 fizikaiizmus határai Jacksonnál 154 Flanagan, Owen 63, 190 fogalmi-szándékbeli (konceptuálisintecionális) interfész 9, 10, 13, 20, 34, 46, 60, 80 Follesdal, Dagfmn 88, 193 fonetika behatárolt eredményei 84, 85 Fourier, Joseph 97 Freedom (folyóirat) 110 Frege, Gottlob 181 Friedman, Michael 201, 202 Galileo Galilei 8, 37, 39, 42, 45, 61, 94, 95, 134, 140, 141, 144, 155, 157, 188 Gassendi, Pierre 139, 158, 159, 183 gazdasági kizsákmányolás elutasítása 107 Gearty, Conor 114, 115, 196 generatív grammatika 9, 10, 35, 41 Gleitman, Lila 87 gondolkodásnyelv 46 gondolkodó anyag 132, 133, 151, Gödéi, Kurt 97 Greenberg, Joseph 56 Guerin, Dániel 107 gyári munkáslányok, munkásnők 24, 118, 121 gyenge generálás 35, 187 Hahnel, Robin 117 Háromoldalú Bizottság 122 Harris, Gardiner 196 Harris, Zellig 37, 188 Helmholtz, Hermann von 145 hézagkitöltési problémák 53 Hilbert, Dávid 21, 96, 97, 194 Hilbert-kör 96 Hoffman, Donald D. 76, 192, 203, 204 Hornstein, Norbert 92 Huarte, Juan 100, 194 Humboldt, Wilhelm von 8, 23, 39, 50, 76, 103, 115, 116, 183, 185, 188 Hume, Dávid 20, 21, 55, 65, 68-70, 75, 85, 93, 94, 100, 129, , 139, 141, 153, 156, 164, 181, 182, 190, 191, 193, 194, 198, 202, 203, 207 Huntington, Sámuel 122, 197 Huygens, Christiaan 95, 134 idegtudomány 10, 41, 44, 74, 75, 146 identitás korpuszkuláris elmélete 92 identitás mint a képzelőerő konstrukciója 93

211 NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ 211 igazság mint univerzálisan hangoztatott, de mindenütt megsértett alapelv 103 An Invitation to Cognitive Science (Bevezetés a kognitiv tudományba) 79, 192, 201, 207 I-nyelv (individuális/internális/ intenzionális nyelv) 9, 10, 15, 20, 35, 40, 41, 101, 185, 187 Jackson, Frank 152, 202, 203 Jackson-féle tudásérv 154 Jacobi, Cári Gustavjacob 97 Janiak, Andrew 71, 94, 190, 191, 199 Jefferson, Thomas 126 Jefferson-féle arisztokraták 127 jelelés és a beszélt nyelv szerkezeti hasonlósága Jespersen, Ottó 40, 188 Johnson, Sámuel 68 Joos, Martin 36, 187 józan ész 17, 65, 68, 75, 95, 96, 130, 131, 133, 135, 140, 144, 155, 160, 171, 177 Kandel, Eric 146, 201 Kant, Immánuel 22, 86, 148, 194, 201, 202 Katz,Jerrold 12 Kanwisher, Nancy 145, 201 kapitalizmus 23 26, 104, 105 kartéziánus 38, 39, 67, 81, 131, 137, , 150, 164, 183, 205, 207 katolicizmus 24 Katolikus Munkásmozgalom 108 Kckulé, Augiisi 161 kémia 50, 66, 74, 75, 85, 131, 138, , 164, 168, 170, 174, 180, 183, 204 keresztény anarchizmus 108 Kerry, John 113 klasszikus esztétikaelmélet 99 kognitív forradalom 85, 88, 159, 181 kognitív tudomány 7, 32, 37, 45, 79, 93 kognoszcitív erők 182, 207 kommunikáció 12, 48, 49, 57 60, 79, 89, 116, 182 kommunikációs mód 36 komputáció 9, 10, 13, 15, 20, 21, 35, 43-45, 50-53, 55, 58-62, 74, 80, 84, 101, 146, 163, 181 komputáció atomi elemei 20, 21, 80, 181 konnektív elv (Searle) 76 Korsch, Kari 106 Koyré, Alexandre 150, 202 közjó 22, 23, 25, 31, , 107, 128 közvetlen érintkezés nélkül kifejtett erőhatás 19, 72, 134, 135, 140 kreativitás 25, 99, 100, 117, 147 Kripke, Saul 92 Kropotkin, Peter 110 Kuhn, Thomas 137, 199 kvantumelmélet, kvantumfizika 74, 162, 179, 180, 204 La Mettrie, Julién Offrey de 205 Lángé, Friedrich 149, 151, 202 Lasswell, Harold 122, 197 Latin-Amerika 108, 109, 124 Lavoisier, Antoine 161 Leibniz, (íottíricd 95, 135

212 212 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? lenini élcsapatelmélet 25 Lewis, C. I. 68, 190 Lewontin, Richard 21, 78, 79, 94, 180, 192, 207 liberalizmus 103, 104, 116 libertarianizmus 26, 109, 110, 121, 127, 128 libertárius szocializmus 105, 106 Libet-kísérlet 77 lineáris rend mint a nyelv periferikus része 11, 43-46, 51 lineáris távolság kontra strukturális távolság a nyelvi komputációban 10, 43, 45 Lippmann, Walter 197 Locke, John 21, 70, 72, 73, 85, 86, 93, 94, 129, 130, , 141, , , 170, 174, 178, , 193, 194, 198, 201 London mint fogalom Machamer, Peter 200 Madison, James 25, ,197 magántulajdon védelme Arisztotelésznél 126 magántulajdon védelme mint az USA rendszerének célja Magna Charta 86 magyarázati szakadék 136, 160, 162, 199 majmok 11, 46, 78 Marsais, César Chesneau de 172 Marx, Kari 23,117,128,180 más elmék és a nyelv kreatív használata 143, 200 második vatikáni zsinat 108 Másolás 51, 52 mozgatás másolásalapú elmélete 60 materialista koncepció a világról és a tudományos forradalom 130, 149, 150 Mattick, Paul 106 McMullin, Ernán 131, 135, 198, 199, 201 mechanisztikus filozófia 67, 73, 94, 96, , 134, 135, 140, 150, 160, 163, 164, 168, 177, 191, 198 mechanisztikus fizika 150 mechanisztikus fogalmak 131, 135, 138 mechanisztikus magyarázat 141, 144, 149 mechanisztikus megoldás 200 mechanisztikus modell 141 mechanisztikus világkép 134 megismerés 10, 14, 22, 23, 78, 93, 94, 98, 142, 157, 173 megismerés evolúciója 78 megismerési tartomány 142 Melman, Seymour 117 merevségi szabály (Hoffmann) 76 mérsékelt szkepszis mint módszer 158 Mersenne, Marin 139, 200 Methods in Strudural Linguistics (A strukturális nyelvészet módszerei, Harris) 37, 188 mikropszichizmus és Strawson 175, 176 Mill, John Stuart 23, 117, 196 Mill.John Stuart: A sziibiitlsiigról 103 Minimális Komputáció alapelvi1 43, 44, 50, 51, 53, 55, 58, (ál, (>2

213 NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ 213 minimális távolság alapelve 43 minimalista program 61 misztérianizmus 68, 69, 72, 75, 77, 94, 156 MMM-tézis (ember alkotta jelentés elmélete) 88 modellelméleti szemantika, hiánya a természetes nyelvben 89 módszertani dualizmus a test és az elme tanulmányozása során 67, 163, 166 Moore, G. E. 68 Moravcsik, Julius 83, 192 Mountcastle, Vernon 73, 164, 191, 204 mozgatás másolásalapú elmélete 60 munkamegosztás 24, 103, 104, 107, 115 munkásság elnyomása és az amerikai libertariánusok , az ellene való küzdelem az USA-ban Nagasawa, Yujin 152, 202 Nagel, Thomas 75, 168, 169, 191, 199, 201, 206 nehéz problémák 69, 70, 146, 149, 150 nem radikális létrejövés elmélete (Strawson) 169, 175, 176 nem tapasztalati igazságok 179 neodemokrácia 26, 114 neoliberalizmus 26, 114 névszói csoportok 89, 90 New York Times, The 112, 113, 191, 194, 196 Newton, Isane 129, 130, 131, 133 I.V>, 110, 141, , , 160, 175, 177, 178, 180, , 163, , 169, 170, 178, 186, 190, , 205 Newton, Isaac: A természetfilozófia matematikai alapelvei 137 Newton, Isaac: Optika 131, 149, 159 NIM-projekt 82 nyelv elmélete mint szükségszerűen generatív grammatika 9, 35 nyelv kreatív használata 100, , 183 nyelvelsajátítás 11, 32, 41, 46, 47, 65, 80, 82, 87-89, 94 Pannekoek, Anton 106 pánpszichizmus 175 parlamenti hagyomány 24 Pauling, Linus 162 Peirce, Charles Sanders 16, 17, 21, 22, 64, 95, 98, 157, 181, 186, 203 Perrin, Jean Baptiste 60 peterlooi mészárlás 120 Petitto, Laura-Ann 192 Petty, Sir William 147, 196 piacok és az amerikai libertarianizmus 110 Plutarkhosz-féle Thészeusz hajójaparadoxon Poincaré, Henri 161 polgári személyiség fogalma (Kant) 86 Politika (Arisztotelész) 126 Popkin, Richard 139, 199 pozitivisták és a mechanikus filozófia összeomlása 137

214 214 MIFÉLE TEREMTMÉNYEK VAGYUNK? pragmatika 20, 89, 183 Priestley, Joseph 18, 21, 73, 133, , , , 191, 198, 205 Principia (Newton) 131, 199 Quine, W. V. O. 19, 56, 76, 81, 88-90, 153, 189 rabszolgaság 87, 115, 119, 120 radikális létrejövés 168, 169, 175, 176 Reagan, Rónáid W. 168, 169, 175, 176 realista metafizika és a misztériumok elismerése 22 referenciális tulajdonságok 20 referencialista doktrína 81, 84, 85 Regulae ad directionem ingenii (Szabályok az értelem vezetésére Descartes) 142 Reid, Thomas 172, 206 rejtélyek/misztériumok 16, 17, 21, 22, 64, 66, 70, 78, 95, 99, 102, 131 Rizzi, Luigi 59, 189 Rocker, Rudolph 24, 105, 107, 110, 115, 195 Rose, Jonathan 121,196 rovarok komputációs képessége 146 Russell, Bertrand 21, 68, 69,'74, 95, 139, 140, Ryle, Gilbert 19, 150, 172, 205 Sapir, Edward 36, 187 Saussure, Ferdinand de 36, 81, 187 Schneider, Náthán 106, 195 School of tbc Amcricas 195 Searle, John 19,73,76,153,191, 199, 201 Shaftesbury, Anthony Ashley Cooper 181, 207 Shalom, Steven 117 Shays-féle lázadás 123 Shelley, Percy B A zűrzavar farsangja 120 Smith, Adam 23, 24, 26, 103, 104, 116, 186, 195 Smith, Neil 44, 189 spanyol polgárháború, anarchoszindikalizmus 24 Squire, Larry 146, 201 Stapp, H. P. 179, 206 Stoljar, Dániel 141, 152, 167, , 182, 200, 202, 206, 207 Strawson, Gálén 69, , 175, 176, 179, 182, 190, 199, Strawson, Peter 83, 192 szabad akarat 77, 96, 142 A szabadságról (Mill) 103 szabálykövetés (Quine) 76 szavak vagy lexikai tételek mint a komputáció atomi elemei 20, 80 szavak szemantikai tulajdonságai 182 szemantika 11, 20, 45, 89 szemantikai interpretáció 13 szemantikai komputációs művelet 51 szemantikai értelmezés 46, 53, 54, 57, 60 személyiség mint összetett fogalom 86, 87, 119 szenvedő szerkezet és a kommunikáció kontra szemantikai értelmezés 57

215 NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ 215 szenzomotoros interfész (külsővé tétel) 13 szigetek 58 szocializmus mint fogalom 105 szubjektivista forradalom 93 tapasztalat 40, 41, 57, 71, 76, 85, 93, 112, 142, 153, 156, 175, 178, 179 tapasztalati jelenség 138,155 tapasztalati valóság 169, 170 tapasztalati világ 155 Tattersall, lan 33, 34, 39, 61, 79, 187 terepnyelvészet 56 A természetfilozófia matematikai alapelvei (Newton) 137 Thackray, Arnold 159, 160, 166, 204, 205 The Theory of Morál Sentimcnts (Az erkölcsi érzelmek elmélete - Smith) 104, 195 Thészeusz hajója-paradoxon 92 Thiel, Udo 75, 86, 93, 191, 194 tömegvonzás Lásd még: közvetlen érintkezés nélkül kifejtett erőhatás 17-19, 70-73, 134, 137, 148, 149, 159 Truman, Harry 122 Tsimpli, Ianthi-Maria 44, 189 tudásérv 154, 155, 180 tudásintuíció 153 tudásintuíció kontra tudásérv 152 tudat, tudatosság 16, 18, 19, 47, 63, 69, 75-77, 85, 86, 101, 135, 136, 141, 146, 147, 153, 163, 168, 170, 175, 176, 179, 203, 204 tudatlansági hipotézis 141, 180 tudomány és az egyéni Umwelt 155 és a referencialista doktrína tudományformáló képesség 95, 156 tudományos forradalom 94, 95, 130, Turing, Alán 143, 200 Turing-teszt 38, 143, 200 új biológia 74, 164 új misztérianizmus, lásd: misztérianizmus 63, 68 Újraegyesítés 51, 52 Umwelt 155 üres alanyt engedélyező nyelvek 59 üres kategória elve 59 Vaucanson, Jacques de 130 Vigotszkij, Lev 47 Voltaire 148, 201 vörös bürokrácia 24, 111 Ware, Norman 24, 118, 119, 121, 196 Wheeler, John 179, 206 Whitney, William Dwight 36, 37, 187 Word and Object (Quine) 56, 61, 189 Words and Things (Brown) 81 Yablo, Stephen 173, 206 Yolton, John 167,191,198, 201, 205, 206 Xeki, Semir 147, 201

216 Felelős kiadó Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Papp Miklós Nyomdai előkészítés Gróf Levente Korrektor Török Judit / kiado@kossuth.hu Nyomtatta és kötötte az Aduprint Kft, Felelős vezető Tóth Zoltán ügyvezető igazgató

217

218 Noam Chomsky könyve a nyelvész, filozófus és politikai gondolkodó rendkívül szerteágazó életművének rövid összefoglalója, amelyben saját nyelvészeti téziseiből kiindulva kísérletet tesz az emberi természet különböző összetevőinek feltárására. Mi a nyelv - teszi fel a kérdést -, és hogyan magyarázzuk úgynevezett Alapvető Tulajdonságát? A nyelv célja a kommunikáció, vagy inkább biológiailag adott tulajdonságaink egyikének tekinthető? Hogy működik az emberi elme? Melyek gondolkodásunk legfőbb összetevői? Hogyan fonódik össze nyelv és gondolkodás? Ali az, amit megismerhetünk a világban, és mi az, ami már meghaladja képességeinket? Mi a közjó, milyen politikai rendszerek szolgálják, és melyek állnak szemben vele? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Chomsky kötete, amely egyszerre összegzi az amerikai gondolkodó életművét és nyújt bevezetést legfőbb tanainak tanulmányozásához F t KOSSUTH KIADÓ kiado@kossuth.hu