Vázlat. 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség
|
|
- Elemér Sipos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Vázlat 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség 6. Termodinamika 7. Informatika 8. Filozófiai következtetések 9. Szociológiai háttér
4 1. Definíciók Értelmes tervezettség elmélete: az élet és a biodiverzitás szemben az evolúcióelmélettel, amely szerint az élet és a biodiverzitás az élettelen természet törvényei szerint spontán jött létre valamilyen intelligens tervező által létrehozott terv szerint jött létre. Nem tartja kompetenciájába tartozónak azt, hogy az értelmes tervező kilétéről bármit is mondjon.
5 1. Definíciók Kreacionizmus: a világot elsősorban az életet és a biodiverzitást egy szellemi létező, egy tudat hozta létre. Bibliai kreacionizmus: a világ a Bibliában leírtak szerint jött létre. Tudományos kreacionizmus: a kreacionizmus (bibliai kreacionizmus) megállapításainak tudományos igazolása
6 2. Teológiai háttér Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásának értelmes vizsgálata révén meglátható. (Róma 1,19-20)
7 3. Tudománytörténeti háttér Az evolúcióelmélet nem a tapasztalatokból levont racionális következtetés révén született meg, hanem ideológiai szükségletből.
8 4. Evolúciókritika Működéstudományok és történeti/eredettudományok A genom információtartalma Típusok Az élő szervezet, mint rendszer átalakulása A törzsfa Homológia Fosszilis maradványok Molekuláris biológia
9 4. Evolúciókritika Az igazság az, hogy az evolúcióelmélet tekintélyének és annak a félelmetes intellektuális erőfeszítésnek ellenére, amely arra irányult, hogy az élő rendszereket a darwini gondolkodás határai közé szorítsák, a természet elhárítja azt, hogy börtönbe zárják. Végső elemzésben még nagyon keveset tudunk arról, hogy az élet új formái honnan erednek. A rejtélyek rejtélye hogy új lények honnan származnak a Földön még lényegében ugyanolyan megoldatlan, mint amikor Darwin kihajózott a Beagle fedélzetén. (Michael Denton)
10 5. Értelmes tervezettség Thaxton (1984): Az élet eredetének rejtélye Denton (1985): Evolution: a Theory in Crisis Johnson: Darwin on Trial Dembski (1999): Intelligent Design Behe (2002): Darwin s Black Box Discovery Institute (1990) ÉRTEM (2001)
11 6. Termodinamika Főtételek Zárt rendszer Abiogenezis Entrópiacsökkentés A külső intelligencia szerepe Komplexitás Big Popping Out
12 Werner Gitt (1937 ) 7. Informatika
13 8. Filozófiai következtetések Tervezettség tervező. Világegyetem kezdete és vége. A filozófia alapkérdése: a tudat az elsődleges, az anyag a másodlagos. Az Isten Lélek (János 4,24). A magasabb komplexitás nem vezethető le az alacsonyabb komplexitásból, és nem redukálható arra.
14 9. Szociológiai háttér Az értelmes tervezettség elfogadottabb a nem biológusok körében Az evolúcióelmélet hatására a biológiában kialakult sajátos bizonyítási módszer A tanult ismeret ellenállása A peer pressure, karrier- és egzisztenciaféltés Teista evolúció A spirituális világnézettel szemben az epikuroszi-hedonista világnézet
15 9. Szociológiai háttér A Discovery Institute petíciója. 700 aláírás legalább doktori fokozattal rendelkező személyektől
16 9. Szociológiai háttér George Wald (az évi fizológiai-orvostudományi Nobel-díj kitüntettjének) 1972-es nyilatkozata: Nem akarok Istenben hinni. Ezért azt választottam, hogy abban hiszek, amiről tudom, hogy tudományos képtelenség: az evolúcióhoz vezető spontán keletkezésben. George Wald ( )
17 9. Szociológiai háttér Wald 1992-ben revideálta nézeteit: Újabban arra jöttem rá be kell vallanom, hogy ez először megdöbbentette tudományos érzékenységemet... hogy az elme nem az élet evolúciójának kései következményeként bukkan fel, hanem mindig létezett mint a fizikai valóság mátrixa, forrása és feltétele hogy az a nyersanyag, amelyből a fizikai valóság ki van alakítva: az elme anyaga. Az elme szerkesztett meg egy fizikai univerzumot, amelyben megszületik az élet, és így végül kifejlődnek olyan lények, akik tudnak és teremtenek: tudományt, művészetet és technikát létrehozó lények.
18
Brátán János Apológia Kutatóközpont Budapest, 2009
Brátán János Apológia Kutatóközpont Budapest, 2009 A sorozatról 1. Darwin, a bajok eredete? (szept. 26) 2. Evolúció: a természettudományos elmélet (okt. 10) 3. Evolúció hívőknek (okt. 24) 4. Értelmes tervezettség:
Tartalom. x 7.
Tartalom LEGYEN VILÁGOSSÁG! 23 A. MINDENT EGYESÍTŐ ELMÉLET? 29 1. A valóság rejtélye 29 Egy kettős rejtély 30 Az új világmodell: Kopernikusz, Kepler, Galilei 31 Az egyház a természettudomány ellen 34 A
Előadások a Darwin- év kapcsán 2009
Előadások a Darwin- év kapcsán 2009 Sorozatunk egy kettős évfordulóhoz kapcsolódik: természettudományos körökben 2009 Darwin- év, mivel 200 éve született Charles Darwin, és 150 évvel ezelőtt jelent meg
Természettudományos igazságok és istenhit (istenbizonyítékok a természettudományokban)
Reálisan helyi tanterv konferencia Természettudományos igazságok és istenhit (istenbizonyítékok a természettudományokban) Kodácsy Tamás Károli Gáspár Református Egyetem kodacsy.tamas@gmail.com 2013. február
1. Charles Darwin életmûve
A sorozatról 1. Darwin, a bajok eredete? (szept. 26.) 2. Evolúció: a természettudományos elmélet (okt. 10.) 3. Evolúció hívőknek (okt. 24.) 4. Értelmes tervezettség: egy tudományos alternatíva (nov. 7.)
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom
Evolúció, evolúcióellenesség, értelmes tervezettség
Evolúció, evolúcióellenesség, értelmes tervezettség Szkeptikus Akadémia 2012. december 20. video Hány éves a Föld? Tudomány (science): Naprendszer: 4,567 milliárd év (Univerzum: 13,7) Biblikus teremtéstan:
Tudomány a bíróságon Az intelligens tervezés elméletének lényege, története és fogadtatása
Tudomány a bíróságon Az intelligens tervezés elméletének lényege, története és fogadtatása Tasi István tasi.istvan@pamho.net Az elmúlt két évtizedben vált közismertté az intelligens tervezettség (intelligent
Az intelligens tervezés elméletérôl
Világosság 2006/4. Evolúcióelmélet: pro és kontra Tasi István Az intelligens tervezés elméletérôl Az alábbi tanulmány az evolúcióelmélet születése óta folyamatosan létező, olykor gyengébb, olykor erősebb
A játékos összetettség mint az intelligens tervezés kutatási területe
A játékos összetettség mint az intelligens tervezés kutatási területe Markus Rammerstorfer (2006) intelligentdesign@yahoo.de Ezúttal arról lesz szó, hogy egyes élőlények bizonyos olyan jellegű ismertetőjegyekkel
AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL
AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL/1. A fejlődni szó szerint annyit jelent, mint kibontani egy tekercset, vagyis olyan, mintha egy könyvet olvasnánk. A természetnek, mint könyvnek
1. hét. Neptun kód. Összesen. Név
1. hét 1 5 1 3 28 1 1 8 1 3 3 44 1 5 1 3 2 3 1 7 5 1 3 1 45 1 5 1 1 1 6 51 1 1 1 1 1 5 1 2 8 1 7 3 4 8 5 8 1 1 41 1 5 8 1 1 3 46 1 8 1 3 2 33 1 7 8 1 3 38 1 5 7 1 7 1 49 1 1 5 1 1 45 1 8 1 3 31 1 8 8 1
Dobzhansky: In Biology nothing makes sense except in the light of Evolution.
Dobzhansky: In Biology nothing makes sense except in the light of Evolution. Az Evolúcióbiológia Története Molnár István im54@invitel.hu Mai témák 1. Mi az evolúció? 2. Hogyan alakult ki a mai evolúciós
Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!
Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka
Az evolúció információelméleti felfogása. Kiss Károly
Az evolúció információelméleti felfogása Kiss Károly A témát W. A. Dembski: Intelligens tervezettség c. könyve alapján fejtem ki; az ellenérveket főként R. Dawkins: A vak órásmester c. művéből merítettem;
FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS
FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS A GEOGRÁFUS ÚTJAI TÓTH JÓZSEF EMLÉKKONFERENCIA PÉCS, 2014. MÁRCIUS 18. A GEOGRÁFIÁBAN (TÉRTUDOMÁNYOKBAN) TÁRSADALMI
magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés
5.a 1. 2. i biológia 210. 210. informatika 3. /német /német ének testnevelés 4. testnevelés /német gazdálkodás 5. technika rajz /német oszt.főnöki testnevelés 6. rajz 5.a 1. testnevelés ének 2. informatika
Az élet rejtélyének megfejtése
Az élet rejtélyének megfejtése Az utóbbi években egyre erõsödik egy alternatív tudományos szemléletmód: az intelligens tervezés elmélete. Az Amerikai Egyesült Államokban született irányzat tagjainak véleménye
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja
Tovább nem egyszerűsíthető rendszerek Részletek Az élet rejtélyének megfejtése c. cikkből.
Tovább nem egyszerűsíthető rendszerek Részletek Az élet rejtélyének megfejtése c. cikkből. Az utóbbi években egyre erősödik egy alternatív tudományos szemléletmód: az intelligens tervezés elmélete. Az
CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON
CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON Csaba György BIOLOGIKON A biológiai és társadalmi lét ütközésének problémái az ezredfordulón Az e-könyv alapja a 2009-ben megjelent kiadás (ISBN 978 963 9879 37 9) Prof. dr. Csaba
A TUDOMÁNY JÖVŐJE avagy hol rontottuk el a számítást? 2009. március 7. Előadó: Tasi István
A TUDOMÁNY JÖVŐJE avagy hol rontottuk el a számítást? 2009. március 7. Előadó: Tasi István Áttekintés A tudomány változékonysága Napjaink módszertana A jövő tudománya Hagyományos tudásformák A megismerő
ISTEN MEGISMERÉSE Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries)
ISTEN MEGISMERÉSE Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries) ISTEN MEGISMERÉSE Írta Jim Gordon Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries) P.O. Box 164332 Austin, Texas 78716 2 Benső Fény Közössége
Az evolúció cáfolata a természeti törvények alapján
Az evolúció cáfolata a természeti törvények alapján Werner Gitt Az evolúció cáfolata a természeti törvények alapján Az információ természeti törvényei, és ami ezekből következik A legerősebb tudományos
Szobota Zoltán. Prof. Dr. Tóth Tibor, mérnök-informatikus:
Szobota Zoltán A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége a hónap elején kiadott állásfoglalásában védelmébe vette a darwini evolúciós elméletet, egyúttal tudománytalannak minősítette a kreacionizmust,
A SZERETET LÁNGJA GYÜLEKEZET KIADVÁNYA
7. SZÁM A SZERETET LÁNGJA GYÜLEKEZET KIADVÁNYA A TARTALOMBÓL: KOVÁCS KÁLMÁN BEKÖSZÖNTŐ...2 INTELLIGENS TERVEZÉS...2 PÁL PÁL AZ EVANGÉLIZÁLÁS ALAPELVEI...4 ZIMÁNÉ VADÓC VERONIKA RIPORT ROTMAYER BARNABÁSSAL
ISTEN MEGISMERÉSE. A Belső Fény Közösségének (Inner Light Ministries, ILM) könyve. írta Jim Gordon. Első fejezet. Megértésünk fejlődése
The Knowing of God by Jim Gordon ISTEN MEGISMERÉSE A Belső Fény Közösségének (, ILM) könyve. írta Jim Gordon Első fejezet Megértésünk fejlődése Az ember számára annak megértése, hogy ő valójában kicsoda,
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 20. FILOZÓFIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A vizsgarész (20 pont) 1. B
Biológiai feladatbank 12. évfolyam
Biológiai feladatbank 12. évfolyam A pedagógus neve: A pedagógus szakja: Az iskola neve: Műveltségi terület: Tantárgy: A tantárgy cél és feladatrendszere: Tantárgyi kapcsolatok: Osztály: 12. Felhasznált
TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER. Csépe Valéria
TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER Csépe Valéria csepe.valeria@ttk.mta.hu 1 TÉMÁK Szerep Hely Hatás Tanóra és azon túl 2 A MŰVÉSZETEK SZEREPE Világgazdasági Fórum- a tíz legfontosabb
A teista evolúciós elmélet tíz veszélye (Ungarisch, Hungarian)
A teista evolúciós elmélet tíz veszélye (Ungarisch, Hungarian) Írta: Professzor Dr. Werner Gitt, Braunschweig Eredeti cím: Zehn Gefahren der Theistischen Evolutionslehre Fordította: Máté Zsuzsa (2013.
Előszó Bevezetés... 18
Tartalom Előszó... 13 Bevezetés... 18 1. fejezet: A tudomány és a vallás kapcsolatának négy szemléletmódja... 26 Konfliktus... 30 1. Természettudományos materializmus... 31 2. Bibliai literalizmus... 36
Evolúció. Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet
Evolúció Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet Mi az evolúció? Egy folyamat: az élőlények tulajdonságainak változása a környezethez való alkalmazkodásra Egy
Segítség a család lelki növekedéséhez
Segítség a család lelki növekedéséhez Hogyan válhatnak családi áhítataink a meghittség, a közösség és a szeretet különös pillanataivá? Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Didaktikai Teológia Intézet 1.4 Szakterület Római
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
José Rodrigues dos Santos. Isteni formula Einstein utolsó üzenete interjú
José Rodrigues dos Santos Isteni formula Einstein utolsó üzenete interjú Mr. Santos, Ön egyszerre író, újságíró, egyetemi oktató és haditudósító. Miként indult pályafutása és jelenleg melyik szakmáját
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Szereplők: beszélő, fiúk és lányok kórusa(szavalókórus), fiúhang, lányhang, versmondók. Zenélő és éneklő gyerekek.
4. GYERMEK MISSZIÓS ÜNNEPÉLY A TEREMTŐ ÉS GONDVISELŐ ISTEN Szereplők: beszélő, fiúk és lányok kórusa(szavalókórus), fiúhang, lányhang, versmondók. Zenélő és éneklő gyerekek. AZ EMBER MINDEN JELSZERINT
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása
DARWIN S MARKETING EVOLUTION. Memetika ma 2012.
DARWIN S MARKETING EVOLUTION Memetika ma 2012. Darwin s Marketing Evolution Memetika és memetikai hálózatkutatás a gyakorlatban: Új módszertan Alkalmazott tudomány Folyamatos szakmai fejlesztés Nemzetközi
Miért téves az antropikus elv a kozmológiában?
Konferenciaelőadás, Magyar Pax Romana 47. kongresszusa, Győr, 2005. Miért téves az antropikus elv a kozmológiában? E. Szabó László MTA ELTE Elméleti Fizika Kutatócsoport ELTE, Tudománytörténet és Tudományfilozófia
Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2015/2016 1. forduló 1. A keresztrejtvény vízszintes soraiba írja
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások
Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások 1. A következő állítások három filozófusra vonatkoznak. Az állítások számát írja a megfelelő
Az evolúció bizonyítékai csak egy elmélet?
Az evolúció bizonyítékai csak egy elmélet? Endresz Gábor Szent László Gimnázium TÖK, 2013. 03.11. Miért fontos ez a téma? Eurobarometer felmérés, 2005 (Mo-i adatok): Legkorábbi emberek a dinoszauroszokkal
Hit és tudomány. változó világkép. világképi alapok Fogalmak, izmusok. A modern tudomány kialakulása területei módszertana korlátai.
Hit és tudomány Hit és tudomány dr. Szalai András, MEKDSZ Grund (201)9 Világképi alapok A modern tudomány kialakulása, területei, módszertana, korlátai Hit és tudomány viszonya Valódi és művi ellentétek,
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Andragógia Záróvizsga tételek személyügyi szervező 2014-04-08
Andragógia Záróvizsga tételek személyügyi szervező 2014-04-08 1. Az andragógia tudományrendszertani helye. Az andragógia és a neveléstudományok viszonyrendszerének feltárása. Az andragógia terminológiai
Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára
Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+
Dr. Reuss András. Evolucionizmus kreacionizmus és az etikai következmények. Megjelent: Lelkipásztor (80) 2005/5, 176-178.
Dr. Reuss András Evolucionizmus kreacionizmus és az etikai következmények Megjelent: Lelkipásztor (80) 2005/5, 176-178. A teremtés hogyanja a folyóirat cikksorozatának témája. E tanulmány feladata pedig
Evolúció. Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet
Evolúció Dr. Szemethy László egyetemi docens Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet Mi az evolúció? Egy folyamat: az élőlények tulajdonságainak változása a környezethez való alkalmazkodásra Egy
HÁZUNK NÉPE. A bibliai házassággondozás és gyermeknevelés körvonalai. Pálhegyi Ferenc
HÁZUNK NÉPE A bibliai házassággondozás és gyermeknevelés körvonalai Pálhegyi Ferenc TARTALOMJEGYZÉK Prológus 11 A pszichoterápia tüneteket kezel, Isten Igéje gyógyít 13 Tudomány-e a pszichológia? 13 A
HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00
HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.
Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története. Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET
Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET 60. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató 2017. március 15-18. A projekt születése
Betegség elméletek. Bánfalvi Attila
Betegség elméletek Bánfalvi Attila A halál kihordásának módjai A halál utáni élet a halál mint átjáró A halál idejének elhalasztása csak az evilági élet reális Az emlékezetben való megőrződés Halál és
Gyakori kérdések az intelligens tervezéssel kapcsolatban
Gyakori kérdések az intelligens tervezéssel kapcsolatban Mark Hartwig 1. kérdés: Tulajdonképpen mi az az intelligens tervezés? 2. kérdés: Milyen alapon állíthatjuk valamiről, hogy tervezték vagy nem? Hogyan
Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban
Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Állatöv, planéták és kozmosz 10 előadás Düsseldorf, 1909.
Sāṃkhyakārikā. Śrī Durvāsapāda. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Iśvarakṛṣṇa: A Számbavétel Megalkotása Tiszta fordítás
Sāṃkhyakārikā Śrī Durvāsapāda 2016 Publio Kiadó www.publio.hu Minden jog fenntartva! Iśvarakṛṣṇa: A Számbavétel Megalkotása Tiszta fordítás Fordította: Śrī Durvāsapāda A fordítás az eredeti szanszkrit
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos
Vallásszociológia. avagy azok a bizonyos végső kérdések
Vallásszociológia avagy azok a bizonyos végső kérdések Az ősidők óta. Vagyis minden emberi társadalomban létezett. Durkheim: A társadalom és a vallás szinte elválaszthatatlanok egymástól Def: a szent dolgokra
A tudomány, mint rendszer
A tudomány, mint rendszer TEVÉKENYSÉGI EREDMÉNY- ISMERET- SZOCIOLÓGIAI INTÉZMÉNY- TEVÉKENYSÉGI Tervezett és SZOCIOLÓGIAI rendszerezett megismerési, alkalmazási és elôrelátási mozzanatok összessége. EREDMÉNY-
KREACIONISTA OLVASÓKÖNYV
BRAIN STORMING KREACIONISTA OLVASÓKÖNYV (Valláskritikai és vallástudományi tanulmányok II.) (Válogatás az 1996-2015 között készült esszékből) TARTALOM I. Bevezetés kommentár nélkül A Magyar Tudományos
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet A mentálhigiéné főbb felfogásai (Buda, 2001) Klinikai pszichológiai nézőpont Segítő-pasztorális nézőpont (Bagdy) (Tomcsányi)
TARTALOM. - Bern, 1924. 10 A Hold a Nap, mint a két A mult (individualitás) és (az általános emberi). és szabadság:
TARTALOM ÉLET JELENTOSEGE - Bern, 1924. 10 A Hold a Nap, mint a két A mult (individualitás) és (az általános emberi). és szabadság: kozmikus Hold- és Naplét. Az bölcsessége. A Hold és a Nap két ember sorsszerû
2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ
2017. november 13-17. Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ A jelen és a jövő KIHÍVÁSOK Kezelhető Autentikus tanulás A tanári szerep újragondolása Rövid távú Kódolás Alkotó
Az értekezés tárgya, a kutatás célja
Az értekezés tárgya, a kutatás célja Művészeti gyakorlatomban is évek óta foglalkozom a valóság észlelésének, szemlélésének és leképezésének komplexitásával, bemutathatóságával, a térbeli nézőpont kérdésével.
Hívő tudósok. Fontos, lényeges dolog
Hívő tudósok Aki Istenben hisz értelemszerűen nem alkalmas arra, hogy tudós legyen. Hálásak vagyunk azokért a keresztyénekért, akik igazolják, hogy a keresztyén hit nincs összeütközésben az értelmünkkel.
Fenntartható Fejlıdés. Töprengések a jövı forgatókönyv-írás feltételeirıl.
Fenntartható Fejlıdés Töprengések a jövı forgatókönyv-írás feltételeirıl. Korunk, mint a megvalósult abszurditás világa. Mindenki tudja, hogy elpusztulunk, ha 3 percig nem jutunk levegıhöz 3 napig nem
No most már döntsük el, hogy lettünk
No most már döntsük el, hogy lettünk Evolúció, kreáció, intelligens és buta tervezés És a szemüveges (tehát okos) doktor elkezd beszélni 1 Van két állításunk Első csoda, minden pont úgy van, ahogy. A második
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
John F. MacArthur, Jr. KARIZMATIKUS. KAosz. Ford Horta: Gerzsenyi Laszl6. GTY.org. BAPTIST A KIA DO Budapest
John F. MacArthur, Jr. KARIZMATIKUS KAosz Ford Horta: Gerzsenyi Laszl6 BAPTIST A KIA DO Budapest A kiinyv eredeti efme: CHARISMATIC CHAOS COPYRIGHT 1992 by John E. MacArthur, Jr. Translated and produced
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet A mentálhigiéné főbb felfogásai (Buda, 2001) Klinikai pszichológiai nézőpont Segítő-pasztorális nézőpont (Bagdy) (Tomcsányi)
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők
Művészeti kommunikáció. alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Művészeti kommunikáció 2008 tavasz
Művészeti kommunikáció alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Danto esete Hamupipőkével Danto fő kérdése, hogy - két teljesen egyforma dolog közül hogyan választjuk ki azt, amelyik
Kollektív reprezentációk
Kollektív reprezentációk Pintér András 2010.12.01. Durkheim - Reprezentációk Individuális reprezentációk érzékeink ingerlése által elménkben előállított érzetek, képek, diszpozíciók Kollektív reprezentációk
Szaktanárok a 21. században
Szaktanárok a 21. században Pedagógiai, pszichológiai kihívások és lehetőségek Csépe Valéria Magyar Tudományos Akadémia 1 Vázlat Történeti áttekintés (2010 jan 2011 október) A szaktanárképzés lehetséges
Irodalomjegyzék. Davies, Paul: Isten gondolatai. Kulturtrade, Budapest, 1995. Attenborough, David: A madarak élete. Kossuth Kiadó, Budapest, 1999
I r o d a l o m - é s k é p j e g y z é k A T E R M É S Z E T I Q - J A Irodalomjegyzék 154 Attenborough, David: A madarak élete. Kossuth Kiadó, Budapest, 1999 Attenborough, David: Élet a Földön. Park
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2016. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.E Közép % 70,31 82,95 68,79 84,98 81.05 Emelt % 70,35 78,72 71,76 80,29 78,1 eltérés -0,04 4,23-2,97 4,69 2,95 Tanév
A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt
************************************************************* Kedves Varga Máté!
Az Élet és Tudomány 2005/12. számában jelent meg Varga Máté A vitatott evolúció című cikke. A cikk az értelmes tervezettség elméletével szemben lépett fel. A cikk nyomán három kritikus olvasói levél jelent
Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből
Projektterv a bibliai ismeretek és az iskolai ethos összekapcsolási lehetőségeiről a tanítási gyakorlatban Gelniczkyné Teiszler Mária Bibliai ismeretek Cél: a bizalomjáték által érzelmileg átéljék a vezető
Statisztika az orvoslásban, amikor élőlény és személy is vagyunk egyszerre
Statisztika az orvoslásban, amikor élőlény és személy is vagyunk egyszerre Kellermayer Miklós A Központi Statisztikai Hivatal Konferenciája Budapest 2017. október 18. 1 Miért én? A Klinikai Biokémia diszciplina
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 21. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. Írja a megfelelő
Számítási intelligencia
Botzheim János Számítási intelligencia Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék Graduate School of System Design, Tokyo Metropolitan University
A MADARAK zenekar HÁZIBULI KLUBJA - 2007. szeptember 7-én, pénteken Fergeteges buli 20 órától éjfélig!
KLAUZÁL GÁBOR BUDAFOK-TÉTÉNYI MŐVELİDÉSI KÖZPONT (1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.). 226-0559, 226-5317 www.klauzalhaz.hu Szeptemberi program A MADARAK zenekar HÁZIBULI KLUBJA - 2007. szeptember 7-én,
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata
5. fejezet: Tervezõ bioszféra: az órásmester valóban vak?
5. fejezet: Tervezõ bioszféra: az órásmester valóban vak? Tegyük fel, hogy találok egy zsebórát a földön, és szeretném tudni, hogy került oda. Az órát valakinek össze kellett raknia: Kellett léteznie egy
ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés
Az élet rejtélyének megfejtése
Az élet rejtélyének megfejtése A film hosszú, 67 perces változatának teljes szövege 1. Úgy tűnik, valamivel közelebb jutottunk a titkok titkához: az új élőlények első földi megjelenéséhez." Charles Darwin
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
Kreacionizmus. Evolúció, kreáció, intelligens és buta tervezés. Tudomány, tudományellenesség, áltudomány BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Kreacionizmus Evolúció, kreáció, intelligens és buta tervezés Tudomány, tudományellenesség, áltudomány BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék I. A szemben álló nézetek Az evolúció Az evolucionisták
Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.
Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet
Kreacionizmus. Evolúció, kreáció, intelligens és buta tervezés. Tudomány, tudományellenesség, áltudomány BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Kreacionizmus Evolúció, kreáció, intelligens és buta tervezés Az előadás felépítése I. Nagy vonalakban a két oldalról! Kulcsszavakban összefoglaljuk, felelevenítjük az evolúcionista megközelítés alapját
Természetes szelekció és adaptáció
Természetes szelekció és adaptáció Amiről szó lesz öröklődő és variábilis fenotípus természetes szelekció adaptáció evolúció 2. Természetes szelekció Miért fontos a természetes szelekció (TSZ)? 1. C.R.
BIBLIA ÉS TUDOMÁNY. 1
BIBLIA ÉS TUDOMÁNY 1 Valóban elavult lenne a Biblia? Össze lehet-e egyezetni a mai tudományos eredményeket a Bibliával vagy feloldhatatlan ellentét van a kettő között? Esetleg a Biblia jóval megelőzte
KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck
Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán
Magyar Tudomány. az értelmes tervezettség hiedelmének boncolgatása Szerkesztő: Csányi Vilmos
Magyar Tudomány az értelmes tervezettség hiedelmének boncolgatása Szerkesztő: Csányi Vilmos Mátyás és Firenze Nyugat-mozaikok A Római Klub három jubileuma 2008-ban 2008 12 1 A Magyar Tudományos Akadémia
A létezésből vett érv
A létezésből vett érv Érvek Isten létezése mellett Tartalom 1 A független létezés érve 1.1 Bevezetés 1.2 A létezés ajándék 1.3 A világegyetem 1.4 Ki az adományozó? 2 Az általános okság érve (kontingencia)
TARTALOM. 1. Bevezetés 2. A viselkedés genetikája 3. A viselkedés evolúciója
GÉNEK ÉS VISELKEDÉS TARTALOM 1. Bevezetés 2. A viselkedés genetikája 3. A viselkedés evolúciója 1. BEVEZETÉS Ok és Okozat 1 Agy Viselkedés DNS Környezet Test: mereven huzalozott szabályok; agy: plasztikus
8. ÁBRAHÁM FIÚT KAP ISTENTŐL (1 MÓZ 18,1-15) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.
8. ÁBRAHÁM FIÚT KAP ISTENTŐL (1 MÓZ 18,1-15) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright; Izrael