A lehetıség fogalma Nicolai Hartmann ontológiájában 172
|
|
- Rebeka Pintér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Schmidt Dániel BBTE A lehetıség fogalma Nicolai Hartmann ontológiájában 172 A fogalom a szabad, mint a magáért-való szubsztanciális hatalom, és totalitás; benne a mozzanatok mindegyike az ı egésze és mint elkülönületlen egység vele tételezve van; így magával való azonosságában a magán- és magáért-valósága szerint meghatározott. 173 Összefoglalás Dolgozatomban az ontológiai lehetıség sajátos formáját, a reállehetıség fogalmát vizsgálom, ami Nicolai Hartmann ontológiájában jelenik meg, mint a filozófiai történetében egyedi vállalkozás. A lét modalitásainak elmélete és különösen a reállehetıség fogalma Hartmann lételméleti gondolkodásának magvát alkotják. Hartmann érvelésének gyakorlati vonatkozásaira figyelve, emelem ki azokat az érveket, amelyek a gyakorlati élet értelmezésében segítségünkre lehetnek. A fogalom tanának idézett definíciója nem esetlegesen válik jelen tanulmány mottójává, hiszen pontosan ez a tömör hegeli gondolat teremti meg és vázolja a fogalom immanens önfejlıdési keretét, amely ha nem is a hegeli dialektika rendszer-egészének értelmében, 172 A szerzı ezúton fejezi ki köszönetét az Európai Szociális Alap által között társfinanszírozott A doktori képzés mint fı tényezı a társadalmi-gazdasági és humán tudományi kutatások fejlıdésében POSDRU 6/1.5/S/4 szerzıdés alapján nyert pénzügyi támogatásért, amely nagymértékben elısegítette a kutatást és e tanulmány kidolgozását. 173 Hegel, G. W. F.: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai. A logika. Akadémiai Kiadó, Budapest
2 150 Fogalom & kép koherens történeti alakzattá kovácsolja a lehetıség hartmanni fogalmának útját is. Éspedig ennek az írásnak is az a belsı törekvése, hogy elemezve jelezze az ontológiai lehetıséggondolat történetének e különös epizódját, ti. azt az epizódot, amelyet Nicolai Hartmann ontológiája képvisel a filozófia történetében feltehetıleg egyedülálló módon. S mivel itt tulajdonképpen a lehetıségfogalom önfejlıdése partikuláris esetének vizsgálatáról van szó, hangsúlyoznunk kell, hogy a kifejtés során felmerülı hipotézisek nem a fogalomra mint olyanra vonatkozó egyetemes belátások igényével lesznek felvázolva. A fogalom, amely a hegeli meghatározás szerint szubsztanciális hatalmat, szabadságot és totalitást testesít meg, télosza szerint az a mód lesz, ahogyan a tudat önmaga számára adott, és amely szerint eképpen az önmagára lelhet; a logika tanában azonban egy bizonyos értelemben ideiglenes és formális definíciót kap. Meghatározásának ideiglenessége és formális jellege arra bátorít, hogy eltekintsünk a hegeli dialektika összképétıl, és a fogalmat egy olyan dinamikus totalitásként értsük, amely önnön szabadságának és szubsztanciális expanziójának virágkorában van. Hogy ennek következtében kötetlenné és súlytalanná válik-e a gondolkodás, amelyben a fogalom mozgását mintegy csak játéknak kell tekinteni, 174 olyan kérdés ez, ami a fogalom Hegel által kifejtett önfejlıdésének nem-értésébıl táplálkozik: következésképpen rá kell hagynunk, hogy a fogalom lezárulatlan és dinamikus totalitásában megmutatkozó alaki változás tulajdonképpen a szabadság legmagasabb szintő kifejezıdése. Ez a szabadság a gondolkodás tapasztalata abban a melegágyban, amely a gondolkodást útra terelı intuíciók, a gondolatot határoló el-nem-gondolt és a gondolat kimondása mögött rejtızı kimondatlan/kimondhatatlan kompozituma. Az ontológiai lehetıséggondolat mozzanatait valamint mozzanatainak egységét kutatjuk, és tesszük ezt úgy, hogy a lehetıséggondolatot abban a totalitásában elıfeltételezzük, amelyben az mint egységes fogalom meghatározottságát önmagában bírja, és amelynek alaki változásai a kifejtés és értelmezés során tételezıdnek. Ennyiben kérdéses és a hartmanni lehetıségfogalom szempontjából különösen 174 I. m. 251.
3 Schmidt Dániel / A lehetıség fogalma Nicolai Hartmann ontológiájában 151 lényegbevágó, hogy az, amit Hartmann reállehetıségként (Realmöglichkeit) hoz fogalomra, maga is csupán mozzanata az ontológiai lehetıséggondolatnak, vagy annál több? Ha a Realmöglichkeit univerzális küldetése ellenére a lehetıségfogalom mozzanatává lesz, akkor a magát létrehívó ontológiai projektet cáfolja, s ebben az esetben pedig a lényeg-ontológiával szembeállított, a magánvaló feltárására jelölt reál-ontológia 175 megalapozottságát kérlelhetetlenül felül kell vizsgálni. Nyilvánvaló, hogy amennyiben annak a szisztematikus modalitáselméletnek, amit Hartmann a Möglichkeit und Wirklichkeit-ban 176 dolgozott ki, a megarai tanításokból eredeztetett lehetıséggondolat az egyik, s talán legfontosabb alappillére, a Realmöglichkeit megdılése erre az ontológiára nézve tragikus következményekkel járhat. A lehetıségfogalom azonban nem pusztán a kinetikus lényegiségekkel rendelkezı szubsztanciális hatalom, hanem egy nyitott értelemhorizont fölött is ırködı lezárulatlan totalitás, reális vonatkozásain túl egzisztenciálisan is telítıdı, elkülönítetlen mozzanataiban az emberi lét alapul szolgáló jelenvalósága is felfedhetı. Nem mellékes továbbá az sem, hogy a lehetıséggondolatnak milyen mozzanata lesz a Realmöglichkeit, ha egyáltalán azzá lesz, mert amennyiben magát a fogalmat tételezı mozzanatnak bizonyul, akkor a lehetıséggondolat radikális változása prognosztizálható. Látható tehát, ahogy a fogalom tanának szövıdményei óhatatlanul áttevıdnek erre a problémaösszefüggésre, miközben a kutatásnak újabb irányait is kijelölik. Az önmagában vett probléma-összefüggést mindenekelıtt az jellemzi, hogy kidolgozottságában önmaga eredetére, a lehetıség és valóság azonosságát állító megarai tételre mutat vissza; joggal vélhetjük ezért, hogy nem más, mint egy feledésbe merült vagy pusztán elfedıdött létértelem intuíciójának kifejtı magyarázata: vagyis annak felelevenítése, ami a lét meghatározott értelmének kimondásával 175 Vö. Hartmann, Nicolai: Nézeteim rendszeres kifejtése. In: Lételméleti vizsgálódások. Gondolat Kiadó. Budapest, Hartmann, Nicolai: Möglichkeit und Wirklichkeit. Walter de Gruyter & Co. Berlin, 1938.
4 152 Fogalom & kép megszőnt önálló értelmet hordozni. A szóban forgó értelem új értelem általi megsemmisítésének végrehajtását és dokumentálását Arisztotelész a Metafizikában végezte el, ahol a lehetıségrıl és valóságról értekezve doxografikus minıségében vette szemügyre a lehetıség és valóság azonosságát állító megarai tételt. 177 A megarai tétel szerint a valamire való képesség csak akkor jelenlevı, ha ez a képesség éppen tevékeny, még egyszerőbben: valami csak akkor lehetséges, ha valóságos is. Megfogalmazását követıen Arisztotelész rögtön megállapítja, hogy különös, értelmetlen következményekbe (bajba) keveredhetnek a hasonlóképpen gondolkodók (χαλεπὸν ἰδεῖν), 178 majd rátér a tézis cáfolatára. A többnyire Arisztotelésszel egyetértı, a kérdést különösen nem bolygató hagyománnyal szemben Hartmann felvállalja és szervesen beépíti ontológiájába a megarai gondolatot. Annak eldöntése, hogy ez lenne-e az a pillanat, amikor a puszta megarai intuíció az ontológiai fogalom rangjára emelkedik, csak a Realmöglichkeit képzıdésének mérlegelése után lesz lehetséges. Meg kell ugyanis válaszolnunk a kérdést, hogy miben különbözhet a reállehetıség a lehetıségnek attól a fogalmától, amit a Metafizika megírása óta a jelentéseinek gyarapodó sokféleségében ismerni vélünk, és melyek ennek az elkülönbözıdésnek kiváltó okai és körülményei? Egyáltalán mi újat lehet még hozzátenni ahhoz, ami logikai formájában a legelemibb értelmi szinten is az ellentmondásmentesség evidenciájaként mutatkozik meg? Hartmann úgy véli, hogy a fenti kérdésbıl is kiszüremlı csökönyös ragaszkodásunk ismeret- és létkategóriánkhoz abból a hitünkbıl származik, hogy ezek a kategóriák minden lehetséges ismerettárgyat lefödnek, azaz, hogy a megismerés kategóriái egyúttal a tárgyaké is. Ámde ez a Kanttól eredı feltételezés Hartmann szerint teljességgel meghaladott és elégtelen Met. Θ 1046b, Met. 1046b, 33. Οἷς τὰ συµβαίνοντα ἄτοπα οὐ χαλεπὸν ἰδεῖν. Nem nehéz belátni, hogy milyen értelmetlen következményekbe keverednek azok, akik így vélekednek. (Halasy-Nagy József fordítása) In: Arisztotelész: Metafizika. Lectum Kiadó, Szeged, Vö. Hartmann 1972, 194.
5 Schmidt Dániel / A lehetıség fogalma Nicolai Hartmann ontológiájában 153 Ugyanez a gondolat természetesen átvihetı a lét modalitásaira is, illetve esetünkben a lehetıségre, amelynek tradicionális fogalma hasonló tárgyiasulásban szükségképpen szőknek és elégtelennek fog bizonyulni. Az ismereti- és létkategóriák elégtelensége teszi szükségessé ezek folyamatos bıvítését és a meglévık történeti hullámzásának, változásának figyelemmel követését. Továbbá a lehetıségfogalom számára rendkívül fontos, a kategoriális- valamint azzal párhuzamosan a modális elemzés mögött munkáló elıfeltevés szerint ugyanabban a kategóriában tartalmi lényegeltolódás is van, melynek során a folyamat úgy megy végbe, hogy közeledés indul meg egy elızetes és nyilvánvalóan primitívebb felfogástól a mögötte rejtızı, fundamentálisabb elv felé. Így a szubsztancia (mint a megmaradó) problémája terén az anyagtól az energiáig hatolt elıre a megismerés menete; a reálisan általános problémája terén a szubsztanciális formától a törvényszerőséghez; az idıprobléma terén a naivan értelmezett idıszemlélettıl a reális idıig. 180 Fundamentálisabb elv lenne a megarai gondolat, mint a δύναµις καὶ ἐνέργεια arisztotelészi különbsége? Vajon nem erre a prioritásra utal a fenti idézetben a megismerésnek az anyagtól az energiáig tartó elırehatolása még akkor is, ha ez értelemszerően egy modern természettudományi teljesítményt ismer el? Mi mást takarhat itt az anyag és az energia, mint a πρώτη ὕλη-t és az azt mozgásban tartó ἐνέργεια-t? Hartmann Arisztotelész lehetıségfogalmával kapcsolatos ellenérzésének egy másik aspektusát is meg kell világítanunk. Die bloße Fähigkeit ist eben nur Teilmöglichkeit. 181 Ez a kijelentése az arisztotelészi δύναµις-tannal kapcsolatos ellenvetéseinek rövid foglalata, amely szerint Arisztotelész lehetıség-fogalmát képességként érti és ezt a képességet mint részlehetıséget, a reállehetıségnek legföljebb mint egy alkotóelemét értelmezi. Hartmann ontológiájában a valódi lehetıség, a szigorú értelemben vett reállehetıség csakis az lehet, aminek a megvalósulásához szükséges feltételei (Realbedingungen) 180 I. m Hartmann
6 154 Fogalom & kép egytıl-egyig betöltıdtek: tehát csak ami reállehetséges (realmöglich), az valóságos. Az ezzel kapcsolatos egyik lehetséges ellenvetés szerint a létezı létére vonatkoztatni az önmagában vett, képességként értett δύναµις-t értelmetlen, mert így legfeljebb a mozgóról mint mozgó- vagy mássá-levı entitás különbözı, csak fázisszerően megragadható tulajdonságairól állapítunk meg valamit (a lehetıségnek a mozgás szerinti értelmérıl, a κατὰ κίνησιν-rıl 182 ), és nem a létezésben kitartott, a φύσις mőködésével együtt fennálló (ὑπάρχειν) sajátos jelenlét egységérıl. Ezért amikor lehetıségrıl vagy lehetı-létezırıl (δυνάµει ὄν-ról) beszélünk természetesen az arisztotelészi értelmét szem elıtt tartva, akkor azt egy tág princípium-problematika horizontján kell elvégeznünk, amelynek általános keretét ahogy a Metafizikából kiviláglik a természet és a lehetıség azonos nembe tartozása 183 alkotja. Ez a tág értelmezési keret pedig a φύσις birodalma, a valóság feltételeinek olyan egymással-léte, amely noha megengedni látszik a lehetséges még-nem-létét, sajátos és nyilván egyedülálló ontoszemantikai egészet alkot, amelyben minden nemlétezı lehetséges jelen van, vagy inkább idıiesül a mőködésben és visszatartottságban. Hartmann ontológiai radikalizmusának kérdését egy másik oldalról is megközelíthetjük Volpi fölöttébb érdekes észrevétele nyomvonalán, 184 amit nem Hartmann, hanem Heidegger 1920-as évekbeli munkásságára vonatkozóan tett. Abban a nevezetes évtizedben, véli Volpi, a Lét és idı megírása elıtt Heidegger Arisztotelész-értelmezéseiben egyenként próbálta ki a létnek a Metafizikában rögzített négy alapjelentését: a kategóriák-, az igazság-, az erı és tevékenység- valamint az önmagától-való és járulékosság szerinti értelmeit. 185 Függetlenül a 182 Lásd 1046 a, 2. és 1048 a, b8 καὶ γὰρ ἡ φύσις ἐν ταὐτῷ γένει τῇ δυνάµει. 184 Vö. Volpi, Franco: Dasein as praxis: the Heideggerian assimilation and the radicalization of the practical philosophy of Aristotle. In: Macan, Cristopher (Szerk.): Martin Heidegger. Critical Assessments. Volume II: History of Philosophy. Routledge, London New York, Met. E. 1026a, 34.
7 Schmidt Dániel / A lehetıség fogalma Nicolai Hartmann ontológiájában 155 kutatás tényleges eredményétıl, ennek a keresésnek az volt a célja, hogy megállapítsa: a lét jelentéseinek sokféleségébıl melyik jelentés alkalmas alapjelentésként szerepelni. Kérdés tehát, hogy a Volpi-féle szemszögbıl a hartmanni ontológia a létnek melyik jelentését preferálná? Ha nem is eldönthetetlen a kérdés, mindenképp megfontolandó, hogy a magánvaló metafizikájának eszméje, a létfokozatok gondolata és maga a reállét, ezek modális- és kategoriális struktúrája, a hagyományos szubsztanciatan elutasítása és végül az arisztotelészi és tradicionális lehetıségfogalom részlegesnek nyilvánítása megengedheti-e ezt a fajta mérlegelést. Az általunk nagyon sarkítottan vázolt gondolkodói profil az ontológiai alapkérdésekben kategorikus elszántságú, s már-már dogmatikus képet mutat. A profil élethőbb megrajzolása a reállehetıség fogalma iránti nagyobb teoretikus empátiával talán megvalósítható. A tradicionális lehetıségfogalom elutasítása meglehet szigorú fogalmazás, hiszen a fogalom bizonyos mozzanatai fennmaradnak a Möglichkeit und Wirklichkeit-ban, a teljes elutasítás helyett inkább a modalitások tartalmi lényegeltolódása, értelemmódosulása figyelhetı meg. És ne feledkezzünk meg a fogalom önfejlıdésének, alaki változásainak folyamatáról sem, ami azt jelenti, hogy a lehetıségfogalom dinamikus totalitását csak elképzelhetetlenül szélsıséges esetben tudná egy fogalomtisztázás szétbomlasztani. A létmodalitásokra irányuló kutatás szellemében a tradicionálisan rögzült lehetıség-jelentés elkülönítésével és magyarázatával vezeti be Hartmann a modáltípusok, azaz a tényleges ontológiai lehetıség jelentéseinek kifejtését: a puszta-lehetı-lét (Bloß-möglich-Sein) és az indifferens lehetıség (indifferente Möglichkeit) jelentéseivel, mint az ontológiai hagyomány által áthagyományozott, de a reállehetıséghez mérten alacsonyabb rendő jelentésekkel. 186 Az elsı, mint páros vagy diszjunktív lehetıség az a módusz, amelyben az egyébként soha nem egyesített kontradiktórius ellenpár, A és nem-a együtt áll fenn: nem koegzisztenciájuk lehetséges, hanem lehetıségük koegzisztenciája. Ugyanakkor együttes valóságuk, s nem együttes lehetıségük a lehetetlen. 186 Hartmann sk.
8 156 Fogalom & kép Többek között ugyanezzel, a puszta lehetıség gondolatával cáfolja Arisztotelész a megarai tézist: világos, mondja, hogy a lehetıség és a valóság két különbözı valami, 187 hiszen lehetséges, hogy valami lehetne és nincsen. És mint látható, attól lesz ez a lehetıség diszjunktív, hogy a valósághoz felemelkedni az ellentétpárnak csak egyik tagja tud. Ezzel párhuzamosan akár A, akár nem-a valósul meg, mindkét esetben eltőnik a két lehetıség koegzisztenciája, felszámolódik a diszjunktivitás és vele együtt a puszta-lehetı-lét is. 188 Az indifferens lehetıség az, ami a valóságos és szükségszerő léttel együtt töltıdik be, hiszen ami nem lehetséges, nem is lehet valóságos. A lehetıségnek ez a naiv jelentése tovább él a reállehetıségben, éspedig azért mert ez a puszta-lehetı-léttıl, a diszjunktív lehetıségtıl eltérıen nem jelent egy különálló létállapotot a valóság mellett, hiszen az utóbbi a dolog valólétének feltételeibıl ki van zárva. 189 A fent vázoltaktól és továbbá a létfokozatoknak megfelelı lehetıségtípusoktól (logikai-, lényegi- és ismeretlehetıségtıl) Hartmann élesen megkülönbözteti a reállehetıséget. A reállehetıségnek Hüntelmann által megalkotott formális rekonstrukciója 190 arra a következtetésre vezetett, hogy amennyiben 'nem-a lehetetlenségét' 'szükségszerő A-ként' értelmezzük, ebbıl levezethetıvé válik a teljes hartmanni modálontológia. Továbbá a lehetıség reáltörvényének (amely kimondja, hogy a reállétben, ami lehetséges, valóságos is 191 ) formalizálásával és 187 Met. 1047A, 17. φανερὸν ὅτι δύναµις καὶ ἐνέργεια ἕτερόν ἐστιν 188 Hartmann i. m I. m These: Wenn möglicherweise A, dann unmöglich non-a: A A / Argument: (i) Wenn wirklich A, dann möglicherweise A: [A A] / (ii) wirklich := def Eine Entität A ist wirklich genau dann, wenn A ihre eigene Möglichkeit enthält: [A = (A & A)] / (iii) Wenn möglicherweise A, dann unmöglich nicht-a: [ A A] / Wenn möglicherweise A, dann unmöglich non-a: [ A A] Továbbá a reállehetıség feltételeinek láncolatáról: (i) a=b1(a)&b2(a)&...bn(a) / (ii) a=b1(a)&b2(a)&...bn(a) / (iii) B( a)=b( a) / (iv) a a / (v) a=a Ahol a konklúzió egzisztenciális funktor hiányában azt fejezi ki: amennyiben a lehetséges, a valóságos. Vö. Hüntelmann, Rafael: Existenz und Möglichkeit. In: METAPHYSICA. Sonderheft 2, j. h. Röll GmBH, Dettelbach, skk. 191 Hartmann i. m Es besagt, daß im Realen alles was möglich ist, auch wirklich ist.
9 Schmidt Dániel / A lehetıség fogalma Nicolai Hartmann ontológiájában 157 explikálásával Hüntelmann kimutatta, hogy az általa kontra-intuitívnek nevezett reáltörvény alsó premisszája, amely szerint ha A lehetséges, akkor A szükségszerő, egyáltalán nem belátható. 192 Tehát nemcsak a törvény kontra-intuitív, hanem a második premisszája is instabil, nehezen érthetı (ha lehetséges A, akkor A szükségszerő). Az elsı, az indifferens lehetıséget a szükségszerőség irányából kifejezı premissza szerint, ha A szükségszerő, akkor valóságos is. Könnyő formalizálhatósága a hartmanni modálontológiának legalább annyira erénye, mint hiányossága, ám nemcsak azért tőnik hiányosnak, mert eleve gyanúval közelítünk azokhoz az ontológiai elméletekhez, amelyek elférnek néhány egyszerő kijelentésben, hanem azért is, mert az elmélet logikai struktúrája nem logikus úgy, ahogy elvárnánk tıle. Mindazonáltal a modálanalízis védelmére is fel lehet sorakoztatni nyomós érveket. Hogy a legfontosabbat említsük, ami valószínőleg a modálontológiát formalizálók figyelmét elkerülhette, nem lehet egyenlıségjelet tenni modálontológia és modális logika között, mint ahogy Hartmann sem tett, sıt mindvégig tudatosan elválasztotta a logikai-, ideális- és gnoszeológiai modalitásokat a reálistól. De hát ez egészen természetes, ha ontológiájának totalitását nézzük, annak ellenére, hogy az intermodális viszonyok feltárása a modálanalízisben megnehezíti az egyértelmő megkülönböztetést. A különbségek homogenizáló alapja végsı soron a reállétben keresendı. A modálanalízis mellett szóló következı érvet az ismeretlehetıség (Erkenntnismöglichkeit) modális struktúrája biztosítja, ami már nem az ellentmondásmentességen alapul, de nem is azonos a megismerés lehetıségének kanti gondolatával, hanem valami olyan lehetıségnek a megismerése, ami egyben egy ismerettárgy lehetısége, ám nem az ismerettárgy lehetıségfeltétele. 193 Hartmann szerint megismerhetünk egy tárgyat anélkül, hogy megértenénk, miként lehetséges. Egy reális létezı lehetıségének ismerete azonban az adott létezı teljes feltételkomplexusának (die ganze Kette der Bedingungen) megragadását 192 I. m [...]die»erkenntnis der Möglichkeit«, nämlich von etwas, was Gegenstand der Erkenntnis ist. I. m. 48.
10 158 Fogalom & kép jelenti. Itt azonban már a gyakorlati élet horizontja nyílik meg, amelyben a cselekvések, a jövıre irányuló elvárások, tervek és megfontolások játéktere tárul fel természetesen a modálanalízis fogalmi apparátusával kezelve: [...]ha az ember A feltételeinek teljes láncolatát megragadja, ezáltal A totállehetıségének áttekintését kapja; ha csak egy részt ragad meg A lehetıségeinek összességébıl, csak egy részlehetıségre lesz rátekintése.[...] Az emberi-véges megismerésben azonban, kiváltképp a gyakorlati életben, majdnem kizárólag részlehetıségek megragadásáról van szó. Ez azt jelenti: a lehetılétre irányuló megismerésünk a feltételek pusztán részleges szemléletében mozog. 194 Mi ez, ha nem egy kiváló segédeszköz a praktikus élet értelmezésére, amely ismételten rácáfol mindennemő formalizáló törekvésre. Sem a fronézisz, sem a praxisz nem engedelmeskedik a képleteknek, fıként akkor nem, ha az általuk megnyíló lehetılét sosem Tötalmöglichkeit-ként tárul fel elıttünk emberi mivoltunkból kifolyólag. A megarai intuíció, amely a reállehetıség fogalmának fundamentális elvévé nıtte ki magát, az ontológiai értelemnek ebben a keletkezésfolyamatában nem egy lezárult, megvalósult értelemtörténés. Annak számára, akinek modális hallása van, mindenképp nyugtalanító hangzású gondolat. 194 Erfaßt man nun die ganze Kette der Bedingungen, so hat man damit die Überschau der Totalmöglichkeit von A; erfaßt man nur einige Glieder von ihr, so ist es nur eine Teilmöglichkeit (Partialmöglichkeit), was man durchschaut. [ ] In der menschlich-endlichen Erkenntnis aber, und zumal im praktischen Leben, handelt es sich fast ausschließlich um Erfassen der Teilmöglichkeit. Das bedeutet: unsere Erkenntnis des Möglichseins bewegt sich in bloß partialer Überschau der Bedingungen. i. m. 49.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 11. A semmi semmít december 2.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei 11. A semmi semmít 2013. december 2. Martin Heidegger 1889-1976, Németország Filozófiai fenomenológia, hermeneutika, egzisztencializmus kiemelkedő alakja 1927: Lét
Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2015/2016 1. forduló 1. A keresztrejtvény vízszintes soraiba írja
A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja
Kant és a transzcendentális filozófia. Filozófia ös tanév VI. előadás
Kant és a transzcendentális filozófia Filozófia 2014-2015-ös tanév VI. előadás Kant és a transzcendentális filozófia A 18. század derekára mind az empirista, mind a racionalista hagyomány válságba jutott.
1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.
1. Bevezetés* Ha nem is minden előzmény nélkül, de a tradicionális iskola magyar ágában jelent meg az a nézet, amely az európai filozófia egyik kifejezését, a szolipszizmust alkalmazta a tradicionális
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei A racionális vita célja és eszközei A racionális vita célja: a helyes álláspont kialakítása (a véleménykülönbség feloldása). A racionális vita eszköze: bizonyítás
A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat! Írja a nevüket a megfelelő
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 21. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. Írja a megfelelő
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 20. FILOZÓFIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A vizsgarész (20 pont) 1. B
GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18.
GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA 2014-2015. TANÉV II. ELŐADÁS 2014. SZEPT. 18. A GYAKORLATI FILOZÓFIA TÁRGYA ELMÉLETI ÉSZ GYAKORLATI ÉSZ ELMÉLETI ÉSZ: MILYEN VÉLEKEDÉSEKET FOGADJUNK EL IGAZNAK? GYAKORLATI
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) CO EUR-PREP 3 JAI 896 POLGEN 229 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Általános Ügyek Tanácsa / az Európai Tanács Elızı dok.
Nem teljesen nyilvánvaló például a következı, már ismert következtetés helyessége:
Magyarázat: Félkövér: új, definiálandó, magyarázatra szoruló kifejezések Aláhúzás: definíció, magyarázat Dılt bető: fontos részletek kiemelése Indentált rész: opcionális mellékszál, kitérı II. fejezet
Filozófiai alapok. Varasdi Károly és Simonyi András. 2007. október 17.
Filozófiai alapok Varasdi Károly és Simonyi András 2007. október 17. Arbor Porphyrii (234 309) Petrus Ramus (1515 1572) John F. Sowa rendszere SUMO csúcskategóriák DOLCE csúcskategóriák Szóhasználat Univerzálé
Művészeti kommunikáció. alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Művészeti kommunikáció 2008 tavasz
Művészeti kommunikáció alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Danto esete Hamupipőkével Danto fő kérdése, hogy - két teljesen egyforma dolog közül hogyan választjuk ki azt, amelyik
MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIR
MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIRİL SZÓLÓ ELİTERJESZTÉS SZÖVEGÉHEZ ÉS TARTALMÁHOZ 1 Fleischer Tamás 2 BEVEZETÉS A jelzett Elıterjesztés a következı érdemi részekbıl
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013 Bevezetés 3 Tér- Identitás-Rekonstrukció Az identitás a célok és az élettapasztalatok forrása az emberek számára. Értekezésem célja
Pedagógus 2010 kutatás
Pedagógus 2010 kutatás Nemzetközi kitekintés a pedagógus munkaterhelés témában Írta: Lannert Judit 2010. április Tartalom Bevezetés... 3 1. A tanári szakma néhány jellegzetessége Európában... 3 2. A pedagógusok
I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb
I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Munkaerıpiaci tréning OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhetı meg! 2.1 Általános
Kant időfelfogása TELEGDI ÁRON
Kant időfelfogása TELEGDI ÁRON Ahhoz, hogy az időkoncepció helyét és jelentőségét Kant filo zófiáján belül kijelölhessük, és ez lenne a jelen írás alapkérdése, előbb az időfogalom elementáris értelmére
A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt
A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban
A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt napokban több forrásból észlelte, hogy az OTP Bank Nyrt. lakáshitel
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 18.10.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE Tárgy: VÉLEMÉNY MAGYARORSZÁG ÚJ ALAPTÖRVÉNYÉRİL Elfogadta a VELENCEI BIZOTTSÁG 87. plenáris ülésén (Velence,
Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk
Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba állította Hérakleitosz. Magyarországon mintha ez a bölcsesség is megdılne, úgy tőnik, folyamatosan
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
Az ápolási folyamat. Gál Lászlóné - Perger Csaba diáinak felhasználásával
Az ápolási folyamat Gál Lászlóné - Perger Csaba diáinak felhasználásával Ápolási folyamat fogalma A humanisztikus ellátás olyan rendszeres módszere, mely költséghatékony módon összpontosít a kívánt eredmények
Míg a kérdıíves felérés elsısorban kvantitatív (statisztikai) elemzésre alkalmas adatokat szolgáltat, a terepkutatásból ezzel szemben inkább
Terepkutatás Míg a kérdıíves felérés elsısorban kvantitatív (statisztikai) elemzésre alkalmas adatokat szolgáltat, a terepkutatásból ezzel szemben inkább kvalitatív adatok származnak Megfigyelések, melyek
Projektmenedzsment elmélet és/vagy gyakorlat
Projektmenedzsment elmélet és/vagy gyakorlat dr. Prónay Gábor 13. Projektmenedzsment a Gazdaságban Fórum 2010. április 8. AZ ELŐADÁS CÉLJA Aki úgy gondolja, hogy rátalált a saját módszerére, az mélyedjen
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 7. A modern logika és a létezés október 21.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei 7. A modern logika és a létezés 2013. október 21. Ismétlés Az ontológiai istenérv modern kritikája: a létezés nem tulajdonság nem lehet feltenni a kérdést, hogy
Értelek, értelek... de miről beszélsz??
Biró Tamás Amszterdami Egyetem, ACLC Értelek, értelek... de miről beszélsz?? A keresztény-zsidó párbeszéd a kognitív vallástudomány perspektívájából Áttekintés: kihívások, perspektívák, válaszok Kihívások
FILOZÓFIA I. FÉLÉV 1. ELŐADÁS SZEPT. 11. MI A FILOZÓFIA?
FILOZÓFIA 2014-15. I. FÉLÉV 1. ELŐADÁS 2014. SZEPT. 11. MI A FILOZÓFIA? MI A FILOZÓFIA? FILOZÓFIA - A BÖLCSESSÉG SZERETETE NEM A BIRTOKLÁSA, HANEM CSAK A SZERETETE. MIT JELENT ITT A BÖLCSESSÉG? 1. SZENT
Fogalom- és tárgymutató
Fogalom- és tárgymutató A, Á ábra, 78 ábrázolás kép~ 32 verbális~ 66 általános, 309, 310, 315, 316 analógia közvetlen~ 226 személyes~ 226 szimbolikus~ 226 aspektus, 91, 92 ~látás autokinésis, 60 azonosítás,
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 8.2.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (20/2012) Tárgy: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a közérdeklıdésre számot tartó jogalanyok jog szerinti könyvvizsgálatára
A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás
A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata A tagállamokban alkalmazott eljárás ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unióról szóló szerzıdés célkitőzései között szerepel az, hogy a szerzıdı felek tovább viszik
A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és
Tartalomelemzés A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és végeredményben a szöveg írójáról vonhatunk le következtetéseket.
Fenntartható Fejlıdés. Töprengések a jövı forgatókönyv-írás feltételeirıl.
Fenntartható Fejlıdés Töprengések a jövı forgatókönyv-írás feltételeirıl. Korunk, mint a megvalósult abszurditás világa. Mindenki tudja, hogy elpusztulunk, ha 3 percig nem jutunk levegıhöz 3 napig nem
Bevásárlás, árak összehasonlítása, fogyasztói döntések
Bevásárlás, árak összehasonlítása, fogyasztói döntések Rövid leírás: ez a lecke a személyes pénzeszközökkel történı gazdálkodásról szól. Megvizsgálja az áruk tényleges megvásárlása elıtti piackutatás és
Ontológiák, 1. Kooperáció és intelligencia, BME-MIT
Ontológiák, 1. Elmélet Mechanizmusfeltáró elmélet prediktív (jósló) modell Tartalomelmélet deskriptív (leíró) modell - ontológia objektumok, objektumok tulajdonságai objektumok közötti relációk Arisztotelész
Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület)
Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület) 1. Bevezetés (2. rész) A Budapesti Nevelı c. folyóirat 2007.
CompLex Hatályos Jogszabályok Győjteménye
1. oldal, összesen: 96 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php) Termékeink (http://www.complex.hu/termekek.php) CompLex Hatályos Jogszabályok
KÉPZÉS NEVE: TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata) Készítette: Lábadyné Bacsinszky Emıke
Leonardo da Vinci Kísérleti projekt által továbbfejlesztett Szakmai program KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata)
Együttmőködés a fejlıdı országokkal a jó adóügyi kormányzás elımozdítása terén
P7_TA(2011)0082 Együttmőködés a fejlıdı országokkal a jó adóügyi kormányzás elımozdítása terén Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása Adók és a fejlesztés Együttmőködés a fejlıdı országokkal
Plenárisülés-dokumentum. 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS az Európai Parlament által 2014. április 17-én a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló,
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Tágabb értelem - A szaktudományok holisztikus megközelítése Dr. Baritz Sarolta Laura OP Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A fejezet tartalma. Marketing 5. fejezet: A termékfogalom. A termékkoncepció eltérı szintek. Termék és márka. Bauer András Berács József
A fejezet tartalma Marketing 5. fejezet: Termék és márka Bauer András Berács József A termékfogalom fejlıdése A szolgáltatások sajátosságai Márkázás és márkatípusok A márkaérték és a márkahőség Nemzetközi
Ipar. Szent Korona Értékrend
Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca
A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában
Készítette: Dátum: 2008. 06. 06. A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában A kommunikáció fogalma: A szó eredete szerint: communis (mn.) közös, általános communitas (fn.) közösség; communico (ige) közöl,
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 15.6.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (49/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság szenátusának indokolással ellátott véleménye a házassági vagyonjogi rendszerekkel
Arisztotelesz (384-322) Minden ember vagy Platón vagy Arisztotelész hívének született (F. Schlegel)
Arisztotelesz (384-322) Minden ember vagy Platón vagy Arisztotelész hívének született (F. Schlegel) Arisztotelesz (384-322) Minden ember vagy Platón vagy Arisztotelész hívének született (F. Schlegel) Élete
Gyakran feltett kérdések a gázszolgáltató-váltással kapcsolatban
Gyakran feltett kérdések a gázszolgáltató-váltással kapcsolatban Már megszoktuk, hogy nem csak egy bank vagy távközlési szolgáltató létezik, itt az ideje, hogy azt is megszokjuk, hogy gázszolgáltatót is
Az informatika logikai alapjai
Az informatika logikai alapjai Várterész Magda DE, Informatikai Kar PTI BSc és informatikatanár hallgatók számára 2017. A logika szó hétköznapi jelentése: rendszeresség, következetesség Ez logikus beszéd
2010. évi I. törvény
1. oldal 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról 1 Az Országgyőlés annak érdekében, hogy - az anyakönyvi eljárásban érvényre juttassa a szolgáltató közigazgatás követelményét, - az anyakönyvi rendszer
A transzferár ellenırzések gyakorlati tapasztalatai
A transzferár ellenırzések gyakorlati tapasztalatai dr. Tóth Alexandra Marianna KAIG Szokásos Piaci Ár-megállapítási Önálló Osztály Adózói Klub 2012. október 17. Témák: 1. Adózói transzferár-profil az
JAVASLAT. a felsıoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény (Ftv.) módosítására
1 JAVASLAT a felsıoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv.) módosítására Az Ftv. az egyetemi magasabb vezetıi és vezetıi megbízásokról a következıképpen rendelkezik: 96. (1) A felsıoktatási intézményekben
Enying Város Önkormányzata
Enying Város Önkormányzata 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tel./Fax: 22/372-002 A Pénzügyi Ellenırzı és Rendészeti Bizottság 2010. november 09-i ülésére Tájékoztatás az Egyesített Szociális Intézmény feladatellátásáról,
Projekttervezés alapjai
Projekttervezés alapjai Langó Nándor 2009. október 10. Közéletre Nevelésért Alapítvány A stratégiai tervezés folyamata Külsı környezet elemzése Belsı környezet elemzése Küldetés megfogalmazása Stratégiai
KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. /A 2008. május 23-án megtartott Küldöttgyőlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/
KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA /A 2008. május 23-án megtartott Küldöttgyőlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ Jóváhagyta a KÖBE 2008. május 23-i Küldöttgyőlése Tartalomjegyzék
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 10. Mindaz, ami van. Meinong dzsungele: A létezéstől a fennálláson át az adva levésig november 25.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei 10. Mindaz, ami van. Meinong dzsungele: A létezéstől a fennálláson át az adva levésig. 2013. november 25. Alexius Meinong ( Ritter von Handschuchsheim) 1853-1920
Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója
Oktatási Hivatal A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának javítási-értékelési útmutatója FILOZÓFIÁBÓL 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat!
Petrás Ede A felsıfokú szakképzések települési beágyazottsága
Petrás Ede A felsıfokú szakképzések települési beágyazottsága Elıadásom azokkal a kisvárosokkal foglalkozik, amelyekben az elmúlt másfél évtized során felsıfokú szakképzı intézmény alakult. Értelmezési
SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szakirányú, szakvizsgás képzésre járó hallgatók részére. Szarvas
SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szakirányú, szakvizsgás képzésre járó hallgatók részére Szarvas 1. A szakdolgozat célja és szerepe A szakdolgozat eredményes megírásával és megvédésével bizonyítja a hallgató szakmai,
A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ
A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ I A szabad bevándorlást támogató klasszikus érv így hangzik: Ha minden más változatlan, a vállalkozások oda mennek, ahol olcsó a munkaerı, a munkavállalók
JOGBÖLCSELET KOLLOKVIUMI VIZSGAKÉRDÉSEK 16. SZE DFK JOGELMÉLETI TANSZÉK
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. A. A jogelméleti irányzatok családfája B. A jogrend fogalma és belső strukturáltsága: a joglépcső elmélet A. A természetjog és a pozitivizmus fogalmi
Versenytanács. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
Versenytanács 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-190/2001/76. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Diákhitel Központ Rt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-78/2008/8. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Apáthy Endre kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt
I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb
I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Válságmenedzsment OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhetı meg! 2.1 Általános
AZ ONTOLÓGIAI ISTENÉRV SZENT ANZELM MEGFOGALMAZÁSÁBAN. "nem azért akarok belátásra jutni, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy belátásra jussak"
AZ ONTOLÓGIAI ISTENÉRV SZENT ANZELM MEGFOGALMAZÁSÁBAN "nem azért akarok belátásra jutni, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy belátásra jussak" Canterbury Szent Anzelm élete, jelleme 1033.ban született a felső-itáliai
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
V E R S E N Y T A N Á C S
Ügyiratszám: Vj-136/2007/ 034. V E R S E N Y T A N Á C S A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Nyrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen
SZAKMAI MEGJEGYZÉSEK
SZAKMAI MEGJEGYZÉSEK A DUNA STRATÉGIA HAZAI MEGBESZÉLÉSE ELÉ 1 Fleischer Tamás BEVEZETÉS A Bizottság 2009. október 22-én 14 érintett országot keresett meg a Duna Stratégia megindítására vonatkozó levelével.
A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA
A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA Amikor ujjammal a falra mutatok és felkérem Önöket, hogy nézzenek oda, minden tekintet a falra irányul, és senki sem az ujjamat nézi. Az ujjam rámutat valamire, és Önök nyilvánvalóan
Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002
Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:
Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009.
Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Aszód Város Önkormányzatai Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tárgy: Beszámoló az iskola Minıségirányítási
A VISZONOSSÁG ALAKZATAI. TRANSZKULTURÁLIS JELENTÉSÉLMÉNYEK
A VISZONOSSÁG ALAKZATAI. TRANSZKULTURÁLIS JELENTÉSÉLMÉNYEK FARAGÓ KORNÉLIA Az, hogy milyen jellegő látványnarráció bontakozik ki, hogy mely látási, hallási analógiák lépnek mőködésbe, egyáltalán, hogy
TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. Fájl neve: TIOP 2.6. Partnerség 061013 Oldalszám összesen: 76 oldal
Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ
Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Diákotthon Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ TARTALOMJEGYZÉK. Az intézmény bemutatása... 5.. Az
ÉLET TÉR / KÖZÖS TÉR - KÖZÖS VÁROS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil közösségek támogatási pályázata - PÉCS 2011 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
ÉLET TÉR / KÖZÖS TÉR - KÖZÖS VÁROS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának civil közösségek támogatási pályázata - PÉCS 2011 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 231. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az Állami Számvevıszék Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenırzésérıl készült jelentésben foglalt megállapításokhoz
A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015
A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék
Az Indigo Network. Pénzügyi fejlesztı programok mélyszegénységben élık körében. http://www.indigo-asset-building.eu/ Levi Strauss Foundation
Az Indigo Network http://www.indigo-asset-building.eu/ Levi Strauss Foundation Az Asset Building elvének nemzetközi népszerősítése A mikrohitelezés Grameen modellje A modell adaptációs problémái: Az adott
Kuczi Tibor: A pedagógusszerep néhány szociológiai jellemzıje
Kuczi Tibor: A pedagógusszerep néhány szociológiai jellemzıje Az iskola szociológiai problémáiról a hazai társadalomtudományban bı évtizede jelennek meg cikkek, könyvek. A kutatások fı kérdése, hogy az
A pályázatírás alapjai. A projektmenedzsment és a pályázatírás alapfogalmai. Projekt. Területfejlesztı BSc szakos hallgatók számára, elıadásvázlatok
A pályázatírás alapjai Területfejlesztı BSc szakos hallgatók számára, elıadásvázlatok A projektmenedzsment és a pályázatírás alapfogalmai Projekt A projekt olyan megtervezett tevékenység, amely forrásokon
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544 Sorszám:8. Ügyiratszám: 1-3/2012. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012.
Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése: A projekt idıt befolyásoló kockázatok értékelése. Készítette: Kassai Eszter Rónafalvi György
Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése: A projekt idıt befolyásoló kockázatok értékelése Készítette: Kassai Eszter Rónafalvi György Tartalom A kockázatról általában A kockázatelemzés folyamata Az
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 85. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Intézményvezetıi pályázatok véleményezése (Szekszárdi Baka István Általános Iskola, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola) E L İ T E R J E S Z
Bevezetés az asztrológiába. Mi az asztrológia? Meddig terjed az érvényessége?
Bevezetés az asztrológiába Ez a munka nem jöhetett volna létre Hajnal Albert máig kiadatlan munkájának, az Astrosophia Hermetica címő tanulmány kéziratának, ennek a nagyszerő, egységes, jól szerkesztett,
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG?
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG? SZABADOS ÁDÁM Mi, protestánsok a hitünk egyik sarkalatos igazságának tartjuk, hogy nem cselekedetek alapján van az üdvösség, hanem egyedül hit által, Jézus érdeméért.
II. Két speciális Fibonacci sorozat, szinguláris elemek, természetes indexelés
II. Két speciális Fibonacci sorozat, szinguláris elemek, természetes indexelés Nagyon könnyen megfigyelhetjük, hogy akármilyen két számmal elindítunk egy Fibonacci sorozatot, a sorozat egymást követő tagjainak
Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl
Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl A Ket. módosításának lényegesebb elemei: A 2008. évi CXI. Tv. módosította a Ket-et. Ezt
Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011
Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index visszapattant a trendcsatorna alsó határától, ahogy azt legutóbb jeleztük. Nem emelkedett viszont új maximumokra és az ellenállás mőködött. Úgy
I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb
I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Munkavédelmi ismeretek OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhetı meg! 2.1 Általános
EURÓPAI PARLAMENT ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 26.5.2005 EP-PE_TC1-COD(2003)0262
EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 26.5.2005 EP-PE_TC1-COD(2003)0262 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely elsı olvasatban 2005. május 26-án került elfogadásra
T/9402. számú. törvényjavaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/9402. számú törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság között Bukarestben, 1973. november 28-án aláírt konzuli egyezmény módosításáról szóló