A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban
|
|
- Marika Vassné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt napokban több forrásból észlelte, hogy az OTP Bank Nyrt. lakáshitel üzletágában a GVH elıtt tett kötelezettségvállalásáról félreérthetı módon tájékoztatta ügyfeleit. A tájékoztatással kapcsolatban érkezett panaszok és a kötelezettségvállalás részleteivel kapcsolatos fogyasztói megkeresések, valamint a GVH birtokába jutott tájékoztatás tartalma következtében szükséges a GVH végzésben foglalt álláspontjának egyértelmő rögzítése és a leggyakrabban felmerülı kérdések megválaszolása. A pénzintézet tájékoztatása szerint az ügyfelek január 31-ig értesítést kaptak a kezelési költség maximumának visszaállításáról. Az OTP Bank Nyrt. ügyfeleknek küldött levele viszont félreérthetı módon úgy fogalmaz, mintha a kezelési költségek maximumának emelésére a GVH elvárása alapján kerülne sor, noha a GVH erre nem kötelezte, nem is kötelezhette az OTP-t. Megtévesztı az a fogalmazás, amely azt sugallja, hogy a kezelési költség maximumának megemelésével a hatóság elvárásainak tesz eleget a bank, vagy ezt a lépést legalábbis elıre jóváhagyta volna a GVH. A GVH 2007 decemberében döntött úgy, hogy az OTP Bank Nyrt.-vel szemben indított eljárást lezárja, mivel a pénzintézet olyan kötelezettségeket vállalt, amelyek a versenyhatóság megítélése szerint a leghatásosabban biztosíthatják a versenyhez főzıdı közérdek érvényesülését. A kötelezettségvállalások elfogadásánál fontos szempont volt, hogy jelentıs számú ügyfél részesül egyszerően és gyorsan olyan anyagi kárpótlásban, amelyhez egyébként csak több éves, jelentıs költségekkel járó bírósági eljárást követıen juthatott volna hozzá. Az OTP Bank Nyrt. a következı vállalásokat tette: A kezelési költség emelésével kapcsolatban az OTP Bank saját maga és az OTP Jelzálogbank Zrt. tekintetében is vállalta a visszatérítést. Ezen túl mind az OTP Bank Nyrt., mind az OTP Jelzálogbank Zrt. tekintetében vállalta az eredeti kezelési költség visszaállítását. A bank azt is vállalta, hogy amennyiben a kezelési költséget a jövıben elsı alkalommal felemelné, arról személyre szólóan 90 nappal elıre értesíti ügyfeleit, megfelelı idıt biztosítva egy esetleges váltásra. Az elı- és végtörlesztési díjak esetében az OTP Bank Nyrt. csak a saját állományában lévı ügyfelei számára vállalta a visszafizetést, illetve ugyancsak e kör számára tette lehetıvé, hogy korlátozott ideig az eredeti feltételekkel törleszthesse hiteleit. (Ez azt jelenti, hogy az elı- és végtörlesztési díjakra vonatkozó kötelezettségvállalás az OTP Jelzálogbank Zrt. ügyfeleire nem vonatkozik.)
2 Az OTP Bank kötelezettségvállalása értelemszerően nem terjedt ki arra, hogy a jövıben egyáltalán nem fogja megemelni a kezelési költség mértékét. Amennyiben a pénzintézet mégis változtatni kíván a kezelési költségen, akkor kötelezettségvállalásának megfelelıen a hatálybalépést megelızıen 90 nappal levélben tájékoztatni kell döntésérıl ügyfeleit. Erre azért van szükség, hogy az új kondíciókkal elégedetlen érintettek kellı idıben értesüljenek a hátrányos változásokról, és módjuk nyíljon kiváltani a hitelt, akár bankváltás révén is. Ezen üggyel kapcsolatban készült GVH háttéranyag megtalálható a GVH honlapján, illetve a sajtóközlemény mellékleteként. A GVH végzés teljes szövege is olvasható a GVH honlapján. Budapest, február 06. További információ: Mihálovits András Gazdasági Versenyhivatal cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5. levél: 1245 Budapest, 5. Pf tel: Mihalovits.Andras@gvh.hu Gazdasági Versenyhivatal Kommunikációs Csoport
3 MELLÉKLET A FOGYASZTÓK TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLÓ HÁTTÉRANYAG Gyakori kérdések a Vj-41/2006 számú eljárásban tett kötelezettségvállalással és végzéssel kapcsolatban Háttér A Vj-41/2006 számú versenyfelügyeleti eljárásban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eljárást végzéssel megszüntette, és egyben kötelezte az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt.-t vállalt kötelezettségvállalásainak teljesítésére. A GVH az eljárás során feltárt valamennyi tény, körülmény mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a versenyhez főzıdı közérdek leghatásosabban a felkínált kötelezettségvállalások elfogadásával és kötelezıvé tételével biztosítható. A kötelezettségvállalások révén a már megtörtént események jelentıs részben a fogyasztók és részben a verseny szempontjából kedvezıen korrigálásra kerülnek. A kötelezettségvállalások elfogadásánál fontos szempont volt, hogy jelentıs számú ügyfélkör részesül egyszerő eljárással, gyorsan olyan anyagi kárpótlásban, amelyhez egyébként csak több éves bíróság elıtti, jelentıs költségekkel járó jogvitát követıen juthatott volna hozzá az ezzel járó terheket vállaló ügyfél. A vállalásokat az eljárás alá vont OTP Bank Nyrt. tette. A vállalások döntıen két versenyprobléma orvosolására irányultak, a kezelési költség egyoldalú módosításával kapcsolatos kizsákmányoló visszaélés, valamint a végtörlesztési díjak szintén egyoldalú módosításával kapcsolatos részben kizsákmányoló, részben korlátozó visszaélés versenyhatásainak közömbösítésére. A kezelési költség emelésével kapcsolatban az OTP Bank Nyrt. nemcsak saját maga, hanem az OTP Jelzálogbank Zrt. tekintetében is vállalta a visszatérítést. Ezen túl mind az OTP Bank Nyrt, mind az OTP Jelzálogbank Zrt. tekintetében vállalta az eredeti kezelési költség mérték visszaállítását, illetve esetleges módosítás esetén az ügyfelek elızetes értesítését. Az elı- és végtörlesztési díjak esetében a vállalás csak az OTP Bank Nyrt. ügyfelei tekintetében vállalta a visszafizetést, illetve az eredeti feltételek szerinti elıtörlesztés korlátozott idıre történı megnyitását. A GVH Versenytanácsa elfogadta ezt a kötelezettségvállalást.
4 I. Gyakori kérdések a kezelési költséggel kapcsolatban 1. Vonatkozik-e rám a kezelési költség visszafizetése? A kezelési költség visszafizetése nem függ attól, hogy az adott szerzıdés az OTP Bank Nyrt. vagy az OTP Jelzálogbank Zrt. állományában van-e. Amennyiben tehát az ügyfél a végzésben meghatározott feltételek szerint kötött az OTP Bank Nyrt. vagy az OTP Jelzálogbank Zrt.-vel, vonatkozik rá a visszatérítés. A visszafizetéshez ezen kívül az is szükséges, hogy az adott szerzıdés esetében ténylegesen módosításra került a kezelési költség. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint a kezelési költség a június 16. után kötött szerzıdések esetében már eleve 2% volt. Az olyan esetekben, ahol nem történt módosítás a szerzıdés eredeti feltételeihez képest, nem jár visszatérítés. A visszatérítéshez természetesen arra is szükség van, hogy a hitel összege a kezelési költség megemelésének idıpontjában meghaladja az 5,4 millió forintot, ennek hiányában ugyanis nem is emelkedett a kezelési költség. 2. Hogyan változik a törlesztı-részletem a végzés következtében? Az OTP Bank Nyrt. a végzésben vállalta, hogy a kezelési költség maximumot visszaállítja. Ennek eredményeként a törlesztı-részlet kezelési költségre vonatkozó része március 31-ig módosításra kerül. A GVH észlelése szerint január 31-ig értesítették az ügyfeleket a kezelési költség maximumának visszaállításáról, majd annak ismételt megemelésérıl. 3. Meddig marad ennyi a törlesztı-részletem (kezelési költségre vonatkozó része)? Az OTP Bank Nyrt. üzleti döntése, hogy a jövıben változtatja-e a kezelési költség maximumát. Az elsı alkalommal történı változtatás esetén azonban elıre értesítenie kell az ügyfeleit; vállalása szerint a hatálybalépés elıtt 90 nappal kiküldött levél útján tájékoztatja ügyfeleit. A GVH észlelése szerint ez a módosítás megtörtént, és az OTP Bank Nyrt. az érintett személyek lakáshitelének kezelési költség maximumát május elsejei hatállyal havi forintnak megfelelı összegben állapította meg. 4. Mikor kapom vissza a kezelési költséget? Az OTP Bank Nyrt. a végzésben azt vállalta, hogy a ténylegesen megfizetett havi kezelési költség közötti különbözetet március 31-ig visszatéríti az érintett személyek részére. A visszatérítés határideje tehát március Mennyi kezelési költséget kapok vissza? A kezelési költség visszatérítésének várható értéke a megemelkedett kezelési költség és a 9000 forintos összeg közötti különbség, szorozva a hónapok számával, amennyi ideig a megemelt díjat fizették. (Ez várhatóan hónap, amennyiben a hitel összege a megemelt díj fizetésének teljes idıtartama alatt meghaladta az 5,4 millió forintot.) 6. Kérnem kell-e a visszafizetést? A visszafizetést nem kell kérni, azzal kapcsolatban az OTP Bank Nyrt. keresi (kereste) meg az ügyfeleket.
5 7. Kapok-e kamatot a visszajáró kezelési költség után? Az OTP Bank Nyrt. vállalásában a kezelési költség visszafizetését vállalta, így arra a vállalás alapján kamatot nem fizet június 16. utáni szerzıdésem esetén is tartalmazott a szerzıdésem olyan rendelkezést, hogy a kezelési költség maximuma 9000 forint. Ilyen esetben jár visszatérítés? Az OTP Bank Nyrt.-tıl a Vj-41/2006 ügyben kapott tájékoztatás szerint a június 16-át követıen benyújtott hitelkérelmek esetében a kezelési költség mértéke évi 2 % volt, ez a mérték a mai napig nem változott. II. Gyakori kérdések az elı- és végtörlesztési díjakkal kapcsolatban 9. Vonatkozik-e rám a visszatérítés? Amennyiben a szerzıdést akkor kötötték, amikor az elı- és végtörlesztési díj a szerzıdéskötés idıpontjában még 0, illetve 2,6% volt, az ügyfél jogosult a visszatérítésre. A vonatkozó dátumok június 15., illetve augusztus 15. Ezen túl a visszatérítéshez az is szükséges, hogy az elı- illetve végtörlesztési díj megfizetése idıpontjában a szerzıdése az OTP Bank Nyrt. állományában legyen. 10. Vonatkozik-e rám a kedvezményes elıtörlesztés lehetısége? Kedvezményes elıtörlesztésre a visszatérítéssel azonos feltételek fennállása esetén van lehetıség. 11. Honnan tudhatom, hogy Jelzálogbank ügyfél vagyok? Amennyiben a szerzıdés nem az OTP Bank Nyrt. állományában van, az adott ügyfél nem jogosult visszatérítésre a Vj-41/2006 számú versenyfelügyeleti eljárásban született végzés alapján. A gyakorlatban amennyiben jelzáloglevél-kamattámogatásos hitelfelvételre kerül sor, a szerzıdı felek az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt., akkor az adott ügyfél Jelzálogbank ügyfél. 12. Mit tehetek, ha Jelzálogbank ügyfél vagyok? A végzés alapján a kezelési költséget visszakapja, az elıtörlesztési díjat nem. Ezen ügyfeleknek elvileg van lehetıségük bejelentéssel élni GVH-hoz. 13. Mennyit fizet vissza az OTP Bank Nyrt.? A teljes elı, illetve végtörlesztési díjat. 14. Kapok-e kamatot a visszajáró elıtörlesztési díj után? Az OTP Bank Nyrt. vállalásában az elıtörlesztési díj visszafizetését vállalta, így arra a vállalás alapján kamatot nem fizet 15. Mikor történik a visszafizetés? Az OTP Bank Nyrt. vállalása alapján a visszafizetés dátuma február 28. Az OTP Bank Nyrt. errıl az érintett ügyfeleket írásban értesíti.
6 16. Mikor törleszthetek elı díjmentesen? Az OTP Bank Nyrt. értesítése szerint, legkésıbb január 31-tıl, 90 napig. III. Egyebek 17. Ha már nem vagyok OTP ügyfél, vonatkozik-e rám a kezelési költség visszafizetése illetve az elı- és végtörlesztési díjak megfizetése? Igen. Részletesebben lásd az I/1. valamint a II/9. pontokat.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-41/2006/87. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-12/2006/84. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) (a továbbiakban: OTP Bank) ellen fogyasztói döntések
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-063/2008/027. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa dr. H. P. jogtanácsos által képviselt Raiffeisen Bank Zrt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/029-046/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás - mint az Allianz Bank Zrt. jogutódja - ellen
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-68/2007. A Gazdasági Versenyhivatal az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (a továbbiakban: OTP Bank) eljárás alá vont vállalkozás ellen
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-007/2010 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa E. B. és dr. K. G. ügyvezetık által képviselt Recovery Ingatlanhasznosító Kft. (Budapest) kérelmezı összefonódás engedélyezése
HIRDETMÉNY. Érvényes: április 1-tıl visszavonásig
HIRDETMÉNY Az ÁLTALÁNOS HITEL ÉS FINANSZÍROZÁSI ZRt. hivatalos tájékoztatója az ügyfeleknél alkalmazott kondíciókról, kamatokról, díjakról, jutalékokról és a fizetések teljesítési rendjérıl egységes szerkezetben
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN LÉVİ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRİL A 17/1999. (V. 13.), A 33/2000. (X. 24.), A 42/2000. (2001.
HIRDETMÉNY. érvényes 2014. április 1-tıl a hivatalosan közzétett változtatásig
HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselıje (a továbbiakban: Bank) Győjtıszámla hitel elnevezéső, a Kormányzati Árfolyam-rögzítési Program keretében
HIRDETMÉNY. Érvényes: január 8. napjától visszavonásig
HIRDETMÉNY Az ÁHF Általános Hitel és Finanszírozási Zrt. hivatalos tájékoztatója az ügyfelekkel megkötött egyedi kölcsönszerzıdések esetén alkalmazott kondíciókról, kamatokról, díjakról, jutalékokról és
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S VJ-119/2005/34. AM/293/2006/32. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (Budapest), a PanTel Távközlési Kft., valamint a PanTel Holding Rt.
Tájékoztató a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésérıl
Tájékoztató a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésérıl Tisztelt Ügyfelünk! Az egyes devizák jelentıs árfolyam ingadozása egyre több Ügyfélnek okoz jelentıs törlesztési problémát. Az alábbiakban
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-63/2008/010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Raiffeisen Bank Zrt. Budapest ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt, hivatalból indult versenyfelügyeleti
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-22/2008/025. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. B. B. ügyvéd által képviselt OTP Jelzálogbank Zrt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt
Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról
Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerzıdés részét képezı Általános Szerzıdési Feltételeink
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Kondorosi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint
HIRDETMÉNY. Érvényes: 2009. október 26. napjától visszavonásig
HIRDETMÉNY Az ÁHF Általános Hitel és Finanszírozási Zrt. hivatalos tájékoztatója az ügyfelekkel megkötött egyedi kölcsönszerzıdések esetén alkalmazott kondíciókról, kamatokról, díjakról, jutalékokról és
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj 102/2007/16. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult
HIRDETMÉNY. érvényes 2014. április 1-tıl a hivatalosan közzétett változtatásig
HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselıje (a továbbiakban: Bank) Győjtıszámla hitel elnevezéső, a Kormányzati Árfolyam-rögzítési Program keretében
Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezető hitelek -
Kondíciós lista magánszemélyek részére III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezető - Tartalomjegyzék Betétfedezető hitel... 3 Betétfedezető folyószámlahitel... 4 Lombard hitel...
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/007-53/2011. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. H. S. jogi igazgató által képviselt Invitel Távközlési Zrt. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat pályázat
HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEK KAMATAIRÓL, KEZELÉSI KÖLTSÉGEIRİL ÉS EGYÉB DÍJAIRÓL. 2014. február 21-tıl
HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEK KAMATAIRÓL, KEZELÉSI KÖLTSÉGEIRİL ÉS EGYÉB DÍJAIRÓL 2014. február 21-tıl 1./ Vállalkozói forgóeszköz és beruházási hitel Kamat (évi) 3 havi Bubor + 7 % havonta Kezelési
Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet 3170 Szécsény, Rákóczi út 71.
Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. Eljárási rend az ügyfél más banknál fennálló hitelének Takarékszövetkezeti kölcsönnel történı kiváltására Jóváhagyva: az Igazgatóság
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-80/2008/6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a IKO Production Media Szolgáltató Kft. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben
LAKOSSÁGI HITEL ÉS KÖLCSÖNTERMÉKEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: december 28. Hatályos: január 01-tıl
LAKOSSÁGI HITEL ÉS KÖLCSÖNTERMÉKEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2012. december 28. Hatályos: 2013. január 01-tıl Éven belüli lejárattal PÁTRIA Fizetési számla hitelkeret PÁTRIA Fizetési számla hitelszámla (betét
LAKOSSÁGI HITEL ÉS KÖLCSÖNTERMÉKEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: április 01-én Hatályos: április 01-tıl
LAKOSSÁGI HITEL ÉS KÖLCSÖNTERMÉKEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2012. április 01-én Hatályos: 2012. április 01-tıl Éven belüli lejárattal 2012. április 1-tıl befogadott hitelkérelmek esetén PÁTRIA Fizetési
HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEK KAMATAIRÓL, KEZELÉSI KÖLTSÉGEIRİL ÉS EGYÉB DÍJAIRÓL május 1-tıl
HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEK KAMATAIRÓL, KEZELÉSI KÖLTSÉGEIRİL ÉS EGYÉB DÍJAIRÓL 2013. május 1-tıl 1./ Vállalkozói forgóeszköz és beruházási hitel ( 2013. május 01. után folyósított hitelek ) Kamat
Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezető hitelek - Érvényes: 2013.
Kondíciós lista magánszemélyek részére III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezető - Tartalomjegyzék Betétfedezető hitel... 4 Betétfedezető folyószámlahitel... 5 Lombard hitel...
STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE
A Standard és Joker kölcsöntermékek forgalmazása 2012. március 27.-tıl megszőnt! A Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2010. június
HITEL HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2013. április 1.
PÁTRIA Takarékszövetkezet TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2013. április 1. Érvényes: visszavonásig. A 2013. január 1. napján hatályba lépett TakarékOKOS Megtakarítási
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/181/2007/059. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, valamint a dr. Vörös Péter ügyvéd (Vörös Péter Ügyvédi
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-172/2006. A Gazdasági Versenyhivatal az EMKTV Egyesült Magyar Kábeltelevízió Híradástechnikai Kereskedelmi Szolgáltató Kft. (továbbiakban: EMKTV) eljárás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Ikt.sz: Vj-41/2006/60. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés
10/2015. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekrıl (2015.02.01.)
10/2015. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekrıl (2015.02.01.) I. Piaci hitelek ingatlanfedezettel, egyenletes törlesztéssel (2015.02.01-tıl nyújtott kölcsönök) Kamatfelárak: Éves ügyleti
E L İ T E R J E S Z T É S
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER E L İ T E R J E S Z T É S az Országos Érdekegyeztetı Tanács részére a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetıségének meghosszabbításáról Budapest, 2009. október 2 Ö S S
Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató
1 Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató [ a tagja ] Elıfizetıi tájékoztatója az elektronikus hírközlésrıl szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján vezetékes mősorjel-elosztási (nyilvános
Gazdálkodj felelısen hiteltermékek ARCHÍV HIRDETMÉNYE
Gazdálkodj felelısen hiteltermékek ARCHÍV HIRDETMÉNYE Érvényes: 2012. október 01-tıl 2012 december 31-ig Hatályon kívül helyezte a PÁTRIA Takarékszövetkezet Igazgatósága 2012. december 28-án Termék megnevezése
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-132/2007. A Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. és az OTP Bank Nyrt. eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztói döntések
Összehasonlítás az egyes törlesztéskönnyítési lehetıségekrıl a fizetési nehézségekkel küzdı adósok részére 1
Összehasonlítás az egyes törlesztéskönnyítési lehetıségekrıl a fizetési nehézségekkel küzdı adósok részére Tisztelt Ügyfelünk! Jelen tájékoztatóban néhány példán keresztül szeretnénk bemutatni az egyes
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesülete
1 Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesülete által 2008. év során kifizetett káresemények értékelése A Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesülete 2008. évi tevékenységérıl szóló, az Egyesület
A HAJDÚNÁNÁSI HOLDING ZRT. FORGATHATÓ UTALVÁNNYAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGİ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A HAJDÚNÁNÁSI HOLDING ZRT. FORGATHATÓ UTALVÁNNYAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGİ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1/6 Tartalom PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Bevezetés... 3 2. Fogalmak...
s z o l g á l t a t á s i i r o d a
s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás
LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Állami támogatás mellett nyújtott kiegészítı kamattámogatásos hitelek
Érvényes: 2010. december 1-tıl visszavonásig Állami támogatás mellett nyújtott kiegészítı támogatásos hitelek Megnevezés es Kamattámogatás Ügyfél által fizetendı mutató (THM) jutalék 3 Elı-, végtörlesztés
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-181/2007/25. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, valamint a Vörös Péter Ügyvédi Iroda által képviselt
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.546/2010/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. K. Sz. jogtanácsos által képviselt OTP Bank Nyrt. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin
HIRDETMÉNY. THM annuitás alapú
HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Bank) Plusz elnevezéső forint alapú, szabad felhasználású és egyéb ingatlan vásárlási, nem támogatott jelzáloghitelének kondícióiról
5 éves kamatperiódus - speciális ügyfél minısítés esetén. 10 éves kamatperiódus
HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Bank) jelzáloglevél kamattámogatással nyújtott lakáshiteleinek kondícióiról hatályos: 2010. június 1 -tıl a hivatalosan közzétett
Akciós Adósságrendezı hitel - deviza alapú hitel kiváltására TÁJÉKOZTATÓ (érvényes: október 21-tıl)
Akciós Adósságrendezı hitel - deviza alapú hitel kiváltására TÁJÉKOZTATÓ (érvényes: 2011. október 21-tıl) Az otthonvédelemmel összefüggı egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvény 2011.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens
E L İ T E R J E S Z T É S 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. De Rossi Éva vezérigazgató
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT De Rossi Éva vezérigazgató TARTALOMJEGYZÉK 1. A panasz bejelentése... 3 2. A panasz kivizsgálása... 4 3. A panasz nyilvántartása... 6 4. Jogorvoslati lehetıség... 6 5. Záró rendelkezések...
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/014-011/2012. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda által képviselt AHICO Elsı Amerikai-Magyar
Panaszkezelési Eljárásrend
Á L T A L Á N O S H I T E L É S F I N A N S Z Í R O Z Á S I Z R T. Á H F L Í Z I N G P É N Z Ü G Y I Z R T. Panaszkezelési Eljárásrend Hatályos: 2015. január 01. napjától ÁHF Általános Hitel és Finanszírozási
AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének. Üzletszabályzata. a magánszámlához kapcsolódó folyószámla-hitelkeretrıl
AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének Üzletszabályzata a magánszámlához kapcsolódó folyószámla-hitelkeretrıl Hatályos 2011. április 7-tıl a hivatalosan közzétett változtatásig Copyright 2010 AXA
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-179/2007/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bólyi Mezıgazdasági Termelı és Kereskedelmi Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban,
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. február 18-i ülésére
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. február 18-i ülésére 4. Tárgy: Szerzıdéskötés a közvilágítás üzemeltetésére, karbantartására Az elıterjesztést készítette: Szilágyi
CIB Megoldás Hitel Könnyített Törlesztési Idıszakkal
Mi az a CIB Megoldás Hitel? A CIB Bank a CIB Megoldás Hitel termékével azoknak az ingatlanfedezetes hitellel rendelkezı ügyfeleinek kíván segítséget nyújtani, akiknek a gazdasági válság, árfolyamváltozás
RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY GYERMEKVÉDELMI ERZSÉBET-UTALVÁNYBAN TÖRTÉNİ BIZTOSÍTÁSA
RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY GYERMEKVÉDELMI ERZSÉBET-UTALVÁNYBAN TÖRTÉNİ BIZTOSÍTÁSA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. A szabályzat célja és hatálya 1.1. Jelen Szabályzat a gyámhatóságokról, valamint
Nyilvánosságra hozandó szerzıdési feltételei az Országos Földfelszíni Analóg Rádió és Televízió Mősorszórási Szolgáltatások tárgyában
ANTENNA HUNGÁRIA ZRT. 1119 Budapest, Petzvál J. u. 31-33. Adószáma: 10834730-2-44 Cégjegyzék száma: 01-10-042190 a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa DH-2644-2/2008. számú határozata alapján az Átláthatóság
Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata
Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata (Készült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Felügyeleti Tanácsa 8/2006. (X.12.) számú ajánlásának megfelelıen, figyelembe véve
Raiffeisen Bank Zrt. 1/5. Tájékoztató az Átütemezési lehetıségek kockázatairól. A kiadvány célja
A kiadvány célja Jelen kiadványunk célja bemutatni a hitel átütemezés során felmerülı kockázatokat annak érdekében, hogy Ügyfeleink felelıs döntést hozhassanak a szükséges ismeretek birtokában. Számos
KONDÍCIÓS LISTA. UCB Ingatlanhitel Zrt.
KONDÍCIÓS LISTA UCB Ingatlanhitel Zrt. 2011. június 11-tıl az UCB Ingatlanhitel Zrt. nem fogad be új kölcsönigényléseket. A fenti változás nem érinti az UCB Ingatlanhitel Zrt-vel kötött együttmőködési
ŐRLAP ÖSSZEFONÓDÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ
Gazdasági Versenyhivatal ŐRLAP ÖSSZEFONÓDÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ Őrlap a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló többször módosított 1996. évi LVII.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/097-015/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Orbán László Tibor ügyvéd (Dr. Orbán László Tibor Ügyvédi Iroda) által képviselt DEVRON Impex Kft. (Budapest)
A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a
Raiffeisen Bank Zrt. 1/5. Tájékoztató az Átütemezési lehetıségek kockázatairól. A kiadvány célja
A kiadvány célja Jelen kiadványunk célja bemutatni a hitel átütemezés során felmerülı kockázatokat annak érdekében, hogy Ügyfeleink felelıs döntést hozhassanak a szükséges ismeretek birtokában. Számos
HITELSZERZİDÉS bankszámla-hitelkeret igénybevételéhez
4/4. sz. melléklet Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám: HITELSZERZİDÉS bankszámla-hitelkeret igénybevételéhez A szerzıdı felek : egyrészrıl a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK..../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK.../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 33/2009. (XII. 1.)
KONDÍCIÓS LISTA. UCB Ingatlanhitel Zrt.
KONDÍCIÓS LISTA UCB Ingatlanhitel Zrt. 2011. június 11-tıl az UCB Ingatlanhitel Zrt. nem fogad be új kölcsönigényléseket. A fenti változás nem érinti az UCB Ingatlanhitel Zrt-vel kötött együttmőködési
AKTÍV ÜZLETÁG VÁLLALKOZÓI HITELEK
AKTÍV ÜZLETÁG VÁLLALKOZÓI HITELEK Vállalkozói hitelek kondíciói II.a. Vállalkozói hitelek kondíciói Hítel típusa Vállalkozói hitelek (saját forrású) (forgóeszköz hitel, beruházási hitel, folyószámla hitel,
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-78/2008/8. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Apáthy Endre kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt
Enying Város Polgármestere
Enying Város Polgármestere 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tel./Fax: 22/372-002 E l ı t e r j e s z t é s Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testületének 2010. szeptember 03-i rendkívüli ülésére Tisztelt
H I R D E T M É N Y Hatályos 2015. január 1-tıl
H I R D E T M É N Y Hatályos 2015. január 1-tıl a szabad felhasználású és az új és használt lakás vásárlására nyújtott annuitásos devizahitel konstrukciók kondícióiról A Magyar Takarékszövetkezeti Bank
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-49/2007/064. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Citibank Zrt. Budapest a Shell Hungary Zrt. Budapest a Magyar Légiközlekedési Zrt. Budapest a Magyar Telekom Nyrt.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-152/2006/86. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Budapesti Értéktızsde Zrt. (Budapest) ellen versenykorlátozó megállapodás és összehangolt magatartás miatt folyó versenyfelügyeleti
HIRDETMÉNY. THM annuitás alapú
Ügyleti kamat HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Bank) Plusz elnevezéső forint alapú, szabad felhasználású és egyéb ingatlan vásárlási, nem támogatott jelzáloghitelének
DOKUMENTÁCIÓ. Ajánlattevınek kell viselnie minden, az ajánlattétel elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülı költséget.
DOKUMENTÁCIÓ KM03SZGR13 keretmegállapodás alapján számítógéprendszerek szállítása és tekintetében a Gyır-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal számára 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A beszerzés tárgya Az Ajánlatkérı
EU7403 DMRV DUNA MENTI REGIONÁLIS VÍZMŐ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Közbeszerzési szabályzat ELJÁRÁSI UTASÍTÁS
DMRV DUNA MENTI REGIONÁLIS VÍZMŐ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Közbeszerzési szabályzat ELJÁRÁSI UTASÍTÁS ENGEDÉLY NÉLKÜLI MÁSOLÁSA NEM MEGENGEDETT! BELSİ HASZNÁLATRA TULAJDONOS NEVE: A PÉLDÁNY SORSZÁMA:
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-038/2009/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az OBI Hungary Retail Kft. Budapest ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban meghozta az
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. április 25. Jelen Hirdetmény a 2016. március 10. napját követıen visszavonásig, de legkésıbb 2016. május 15-ig befogadott Takarék Otthon Hitel
Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezető hitelek -
Kondíciós lista magánszemélyek részére III/2/a. Biztosítékkal fedezett hiteltermékek - nem jelzálogfedezető - Tartalomjegyzék Betétfedezető hitel... 4 Lombard hitel... 5 Nyugdíjpénztári hitel... 6 2 /
Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl.
Szám: 1/1-197/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Az ülés helye:
Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata
Merkantil Bank Zrt. Merkantil Car Zrt. Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2011. július 1. Bevezetı (1) A Merkantil Bank és pénzügyi szolgáltatást nyújtó érdekeltségei (továbbiakban: Merkantil
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-190 /2007/21. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Jakab András (Budapest) eljárás alá vont egyéni vállalkozó ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/073-020/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Harkányi, Czövek és Deme Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Kartago Tours Zrt. (Budapest) ellen fogyasztókkal
HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0277/84. Módosítás. Struan Stevenson, Konrad Szymański az ECR képviselıcsoport nevében
10.9.2013 A7-0277/84 84 23 a preambulumbekezdés (új) (23a) A I. mellékletében a hagyományos energiaforrásokból származó kıolaj és földgáz vonatkozásában elıírt termelési küszöbértékek nem veszik figyelembe
MUNKÁLTATÓI SZERZİDÉS
MUNKÁLTATÓI SZERZİDÉS mely létrejött egyfelıl a DIMENZIÓ Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár székhelye: H-1054 Budapest, Vécsey u. 3., nyilvántartási száma: Fıvárosi Bíróság 60.978/98., adószáma: 18234732-1-41,
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
f o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-158/2007. A Gazdasági Versenyhivatal a K. Ügyvédi Iroda által képviselt Folax Hitel Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen
BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT
BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. Bevezetı rendelkezések... 3 2. A bankgarancia fogalma és általános szabályai... 3 3. A bankgarancia fajtái... 4 4. Bankgarancia nyújtás... 4 5. Hatálybalépés...
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-129/2008/55. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hyundai Holding Hungary Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás és gazdasági
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2016.06.30. napját követıen visszavonásig, de legkésıbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/130-028/2009. BETEKINTHETİ VÁLTOZAT A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. E. M. jogi igazgató által képviselt Telenor Magyarország Zrt. (Törökbálint) ellen a fogyasztókkal
HIRDETMÉNY. az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Bank) Hazai Kettıs elnevezéső forint alapú, jelzáloghitelének kondícióiról
HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Bank) Hazai Kettıs elnevezéső forint alapú, jelzáloghitelének kondícióiról hatályos 2010. december 13 -tól a hivatalosan közzétett
HIRDETMÉNY. CIBEZZ Megtakarítási Program Kondíciós Lista Magánszemélyek részére vonatkozó kondícióinak változásáról
A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cgj.sz.: 01-10-041004) ezúton értesíti tisztelt Üzletfeleit, hogy a Kondíciós Lista CIBEZZ Megtakarítási Program vonatkozó kondíciói 2012. augusztus 15-i
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-1/2011. Tárgy: Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 7. szám alatti épületben
Több mint lehetıség START
Több mint lehetıség START Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról FONTOS! A kártyákat közvetlenül a munkába állás idıpontja elıtt célszerő igényelni START kártya Az a személy,
MEGHÍVÓ július 17. (csütörtök) napjára du.17 órakor összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (4) bekezdése alapján a
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj 86/2007/017. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a T-Online Magyarország Internet Szolgáltató Zrt. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása
Panaszkezelési. Szabályzat
AEGON Magyarország Hitel Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2010. január 1-tıl I. A panaszkezelési szabályzat célja 1. Az AEGON Magyarország Hitel Zrt. (továbbiakban: Társaság) az ügyfelek panaszainak
h á l ó z a t o s á g a z a t o k i r o d á j a
h á l ó z a t o s á g a z a t o k i r o d á j a Ügyiratszám: Vj-146/2007 A Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Államvasutak Zrt eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés tilalmának