ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója

Átírás

1 4. É V FOLYAM, 2008/5. S Z ÁM ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója Honlapcímünk: -címünk: orszagos@zoldhatosag.hu A ökológiai, környezettechnológiai és környezetstratégiai szaklap melléklete Bírósági határozatok 1.) A jegyző a környezetvédelmi hatósági eljárásban az építésügyi jogszabályok alapján ad szakhatósági véleményt [20/2001. (II. 14.) Korm. r. 8. ]. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatával a felperes a 0147/1. helyrajzi számú bányatelken tervezett bányászati tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi engedély megadása iránti kérelmét a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 70. (2) bekezdésének ) pontja, a környezetvédelmi hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 8. -ának (1) bekezdése, illetőleg a város jegyzőjének /4/2005. sz. elutasító szakhatósági állásfoglalása alapján figyelemmel az eljárásban közreműködő szakhatóságok állásfoglalásaira elutasította. A felperes fellebbezése folytán az alperes a április 13. napján meghozott 14/105/16/2006. sz. határozatával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási határozatot. Határozata indokolásában rögzítette, hogy az ügyben érintett szakhatóságok közül a megyei közigazgatási hivatal a /1/2005. sz. szakhatósági állásfoglalásával nem járult hozzá a környezetvédelmi engedély kiadásához. A város szabályozási terve a 0147/1. helyrajzi számú ingatlant is magában foglaló területet Lke-5. jelű építési övezetbe sorolja, ahol csak lakóépületek, illetőleg a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 13. -ában feltüntetett építmények helyezhetők el. Az OTÉK 2. (1) bekezdése szerint a területek felhasználásának, a telkek kialakításának, továbbá az építésnek a feltételeit és módját az e rendeletben foglaltak szerinti településrendezési tervben, illetőleg a helyi építési szabályzatban kell meghatározni. E rendelkezés alapján nyilvánvaló, hogy a helyi településrendezési terv nem csak építésügyi jogszabály, az abban foglaltak kötik azokat a hatóságokat, amelyek az adott településen területfelhasználással összefüggő hatósági tevékenységet folytatnak. Lakóterületen sem az OTÉK, sem a helyi szabályozás alapján nyersanyaglelőhelyek telkei sem alakíthatók ki, ilyen területen bánya sem létesíthető. A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését. A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a közigazgatási határozatok megfelelnek az évi IV. törvény (a továbbiaban: Áe.) 26. -ának (1) bekezdésében és 43. (1) bekezdés c) pontjában foglalt előírásoknak. Megállapította továbbá a megyei bíróság, hogy elsődlegesen a helyi szabályozásra és az OTÉK-ra alapozott első- és másodfokú helyi környezet- és természetvédelmi szakhatósági állásfoglalások nem sértenek jogszabályt. A megyei bíróság álláspontja szerint az évi LXXVIII. törvény 13. (1) bekezdésére figyelemmel a helyi szabályzat jogszerűen tartalmaz környezeti és természetvédelmi tárgyú rendelkezéseket. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az ítélet ellentétes a Pp ának (1) bekezdésével. Kereseti kérelmében több jogcímen támadta az alperesi határo-zatot, a megyei bíróság nem értékelte ítéletében arra vonatkozó előadásait, hogy az alperes eljárása során nem értékelhet építésügyi előírásokat, az alapeljárás során a helyi szabályozási terv használata és figyelembevétele jogszabálysértő. Az ítélet ellentétes az Áe ával, mivel az elsőfokú eljárás környezetvédelmi engedély kiadására irányult, a hatóság a vonatkozó szabályok szerint a jegyző, mint szakhatóság állásfoglalását szerezte be döntéséhez. A jegyző feladat- és hatáskörét a környezetvédelmi engedély kiadása körében az évi XX. törvény 85. (3) bekezdése értelmében a 24/1992. (I. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján kell meghatározni. A Korm. rendelet azonban az építésügyi hatósági kérdések vizsgálatát nem írja elő a szakhatóság részére azzal, hogy a helyi szabályozási terv és az OTÉK előírásait hívja fel állásfoglalása alapjául, mely nyilvánvalóan jogszabálysértő, mert az eljárt szakhatóság (jegyző) a jogszabályban meghatározott hatáskörén túlterjeszkedik. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Előadta, hogy a Főfelügyelőség megkeresésében a megyei közigazgatási hivataltól az R. 3. sz. melléklet 2/a) pontját megjelölve kért szakhatósági állásfoglalást, amely helyi környezet- és természetvédelemre terjed ki. A közigazgatási hivatal szakhatósági állásfoglalásában az adott ingatlant is magában foglaló területre vonatkozó helyi építési szabályzatról szóló 28/2004. (VIII. 13.) sz. önkormányzati rendelet tiltó rendelkezésére hivatkozott az elutasítás indokaként. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alaptalan. Az R. 3. sz. mellékletének 2/a) pontja értelmében az eljárásba hatásköri érintettség esetén bevonandó szakhatóságok a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjedően: elsőfokon az érintett települési önkormányzat jegyzője, másodfokon az illetékes megyei közigazgatási hivatal. Az R. idézett rendelkezése alapján a környezetvédelmi hatóság az általa folytatott környezetvédelmi hatósági eljárásba a jegyzőt, illetőleg a közigazgatási hivatalt, mint építésügyi hatóságot vonja be szakhatóságként. Az adott (itt környezetvédelmi) ügyben közreműködő szakhatóságok a feladataikat, hatáskörüket meghatározó jogszabályok alkalmazásával adják meg állásfoglalásukat az eljárást lefolytató közigazgatási hatóság részére. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján megállapította, hogy a felülvizsgált ügyben eljárt szakhatóságok a fentieknek megfelelően, az OTÉK és a helyi szabályozási terv előírásaira figyelemmel adták meg állásfoglalásukat az alperesi környezetvédelmi hatóságok részére.

2 Alapvetően téves a felperes álláspontja a szakhatóságok közreműködéséről, hatáskörének gyakorlásáról. A felülvizsgált ügyben az eljárt szakhatóságoknak nem a környezetvédelmi hatóság feladatait, hatáskörét meghatározó környezetvédelmi jogszabályokat kellett alkalmaznia, hanem építésügyi szakhatóságként az építésügyi jogszabályok azon rendelkezéseit, amelyek értelemszerűen összefüggésben állnak a környezetvédelmi engedélyezési eljárással, a hozandó döntéssel. A felperes jogszabályi hivatkozásai felülvizsgálati kérelmében tévesek, a jegyzőnek valóban vannak környezet- és természetvédelmi feladati és hatáskörei, azonban ezek ellátása, illetőleg gyakorlása során nem szakhatóságként jár el, hanem környezet és természetvédelmi hatóságként. Végül alaptalannak találta a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét a Pp (1) bekezdésének megsértése kapcsán is; a megyei bíróság valamennyi, a keresetlevélben megjelölt jogszabálysértés tekintetében felülvizsgálta a közigazgatási határozatokat. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp ának (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv.III /2007.) 2.) A hatósági engedély megléte nem mentesíti a hulladékkezelőt a szabálytalanul végzett hulladékgazdálkodási tevékenysége miatt kiszabandó bírság alól (2000. évi XLIII. tv. 49..) Az elsőfokú közigazgatási szerv határozatával a felperesi társaságot veszélyes hulladékkal okozott környezetkárosítás, környezetveszélyeztetés, valamint a veszélyes hulladékok gyűjtésére vonatkozó jogszabályi előírás megszegése miatt a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) ának (3) bekezdése, a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 13. -ának (1) bekezdése, 14. -ának (1) bekezdése, 15. -ának (1) bekezdése, 49. (1) bekezdésének a), c) pontja és a 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. (3) bekezdésének c) pontja és e) pontjának ea) és eb) alpontjai, valamint 3. -ának (6) bekezdése alapján forint hulladékgazdálkodási bírsággal sújtotta. Határozata indokolásában rögzítette, hogy a felperesi társaság július 30-án észlelte, hogy telephelyén található, folyékony halmazállapotú hulladékok gyűjtésére szolgáló tartályok közül egy 1000 m 3 térfogatú tartályból műszaki meghibásodás következtében veszélyes hulladék (ásványolaj jellegű szénhidrogén származékot és szerves oldószert tartalmazó emulzió) jutott ki a csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokba, azon keresztül pedig a patakba. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság a augusztus 2-án tartott helyszíni ellenőrzés eredményeként megállapította, hogy a meghibásodott dupla falú tartály nyomáspróbája évben történt meg. A veszélyes hulladék elfolyása úgy következett be, hogy a digitális szintmérővel ellátott tartály belső falán repedés keletkezett, a folyadék a két fal közötti, kármentőként szolgáló részbe került, majd egy meghibásodott golyóscsapon keresztül a talajra, illetve egy kondenzvíz-elvezető zsompba jutott. A zsomp fenékszintjénél csővezeték kapcsolódik a betonnal burkolt, a patakba torkolló csapadékvízelvezető-rendszerbe, így juthatott a szennyezés felszíni vízbe. Az adatok szerint a tartályban a meghibásodás észlelését megelőzően 769 tonna veszélyes hulladék volt, melyből mintegy 100 m 3 veszélyes hulladék folyt ki, ebből 47 tonna szivárgott a patakba. A hatóság megállapította, hogy a felperesi társaság a hulladékgazdálkodással kapcsolatos vonatkozó jogszabályi előírásokat megszegte, a felszíni vízbe jutó veszélyes hulladékgazdálkodással kapcsolatos vonatkozó jogszabályi előírásokat megszegte, a felszíni vízbe jutó veszélyes hulladékkal környezetkárosítást követett el. A felperes fellebbezése folytán az alperes a február 2. napján meghozott határozatával a Ktv., a Hgt. és az R. vonatkozó rendelkezései alkalmazásával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási határozatot. Határozata indokolásában a Ktv. 4. -ának j), k), l) pontjaira, a Hgt ának (1) bekezdésére és az R. 1. (3) bekezdésének ea) és eb), valamint c) pontjára hivatkozással megállapította, hogy a tartályból kifolyt, összesen 90 tonna hulladékmennyiségre figyelemmel, a felügyelőség környezetkárosítás és környezetveszélyeztetés miatt külön bírságot szabott ki, a kettős bírságolás elkerülése érdekében a gyűjtés szabályainak megszegése miatti bírság számításánál e mennyiséget nem vette figyelembe, így a tartályban maradt, 679 tonna mennyiségű veszélyes hulladékkal számolt. Az eset összes körülményét mérlegelve a hatóság úgy döntött, hogy mindhárom esetben (a felszíni vízbe jutó 47 tonna veszélyes hulladék, a meghibásodott tartályból kifolyt, de később visszanyert 43 tonna veszélyes hulladék, a meghibásodás észlelésekor a tartályban lévő 769 tonna veszélyes hulladék) a kiszabható legmagasabb mértékű alapbírságot alkalmazza. Megállapítható, hogy 47 tonna hulladék tekintetében a környezetkárosodás ténye fennállt, arra vonatkozóan bizonyítékok nincsenek, hogy a környezetszennyezés következményei teljes mértékben felszámolásra kerültek-e, külön eljárás keretében ezt a felperesnek kell feltárni. A 43 tonna hulladék tekintetében a környezetveszélyeztetés fennállt a Ktv. 4. -ának j) l) pontjai értelmében. A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését. A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában tényként rögzítette, hogy a felperes normál üzemi körülmények között a tartály üzemeltetésére megfelelő hatósági engedélyek birtokában volt, az is egyértelmű a rendelkezésre álló adatokból, a felperes által becsatolt szakértői véleményből, hogy az 1000 m 3 -es tartály meghibásodása műszaki okból következett be. A Hgt. 49. (1) bekezdésének a), c) pontjaira utalással az alperessel egyezően megállapította a megyei bíróság, hogy az 1000 m3-es tartály belső falának repedése és a tartály golyóscsapjának meghibásodása hozzájárult ahhoz, hogy a tartályban tárolt veszélyes hulladék kikerülhessen a talajba, illetve egy olyan kondenz vízelvezető zsompba, amely fenékszintjénél csővezetéken keresztül a csapadékvízelvezető-rendszerhez kapcsolódik. A tartály kialakítása a benne tárolt veszélyes hulladék vonatkozásában nem volt biztosított a környezet szennyezésének, veszélyeztetésének, károsításának kizárása, vagyis a gyűjtés jogszabályi előírások megsértésével történt; a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletében írt rendelkezések megszegésére került sor, mivel a gyűjtőhelyet úgy kellett volna kialakítani a felperesnek, hogy a gyűjtés időtartama során esetleg megsérülő gyűjtőedényzetből kikerülő veszélyes hulladék ne okozzon környezetszennyezést. Ez a mulasztása a bírság kiszabását megalapozta. Megállapította továbbá a megyei bíróság, hogy az alperes az R. 1. (2) bekezdésében írt mérlegelési szempontokat figyelembe vette, és eleget tett e körben tényállás-tisztázási, illetve indokolási kötelezettségének. A jogszabály valóban mérlegelési jogkört biz- II

3 tosít a hatóságnak a bírság összegének megállapítására, azonban az R. 1. (3) bekezdésének e) pontja ez alól kivétel, amikor a Ktv. szerinti környezetveszélyeztetés és környezetkárosítás esetén állapítja meg a hatóság a bírságot. Ezt a kivételt pedig az R. 1. (5) bekezdése tartalmazza, amikor a Ktv.szerinti esetben a 100%-os mértékű bírság kiszabásától nem ad eltérési lehetőséget. Eltérési lehetőség hiányában pedig az R. 1. (2) bekezdésében meghatározott mérlegelési szempontoknak a bírság kiszabása során nincs jelentősége. Megállapította továbbá a megyei bírság, hogy azzal, hogy a 47 tonna veszélyes hulladék a tartály meghibásodását követően a biztonsági övezetből kikerült, és a vízügyi hatóság III. fokú vízminőségi kárelhárítást rendelt el, megvalósult a Ktv. 4. k) pontja szerinti kritérium, miszerint a természetes vagy korábbi állapot csak beavatkozással állítható helyre, a tartályból kifolyt veszélyes hulladék környezetkárosítást idézhet elő, így a Ktv. 4. j) l) pontjai alapján kiszabott bírság jogszerű. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Hgt. 49. (1) bekezdésének a) és c) pontjába ütközően jogszabálysértő. Előadta, hogy a bizonyítási eljárás során tisztázásra került, hogy a szükséges engedélyeket a hatóság szakhatósági helyszíni ellenőrzés után adta ki, sőt az engedélyköteles tartályt és a hozzá tartozó berendezéseket később is megvizsgálták. Senki nem értékelte úgy, hogy a tartás nem felel meg a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 3. sz. melléklete 1.1 pont 5. francia bekezdésének. A Ktv. 29. (3) bekezdése üzemzavar esetére is kötelezettségeket ír elő, e kötelezettségének a felperes eleget tett, és a kárelhárítási tervnek megfelelően járt el. Csak akkor terhelte volna a Hgt. 49. (1) bekezdésének a) és c) pontjai szerinti mulasztás, ha ilyen megfelelő tervvel nem rendelkezett volna, vagy nem a tervnek megfelelően jár el. A felperes álláspontja szerint a megyei bíróságnak a forint, környezetveszélyeztetés miatt kiszabott bírság vonatkozásában hozott döntése jogszabálysértő, a Ktv. 4. l) pontjában meghatározott környezetveszélyeztetés nem valósult meg, így a ban megfogalmazott feltételek sem állnak fenn, a bírság kiszabásának nincs jogalapja. A megyei bíróság a Ktv. 4. -ának l) pontjába és a ának (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértést követett el, amikor a súlyos üzemzavar következtében kifolyt, de később visszanyert 43 tonna hulladék tekintetében környezetveszélyeztetést állapított meg, és környezetvédelmi bírsággal sújtotta a felperest. A Ktv. szerint környezetveszélyeztetést jogszabályba, vagy hatósági határozatba ütköző aktív magatartással, vagy valamilyen kötelezettség elmulasztásával lehet megvalósítani. A megyei bíróság helyesen állapította meg, hogy a tartály meghibásodása üzemzavarnak minősül, melynek következtében a felperest sem tevékenység, sem mulasztás nem terheli. Kárelhárítási tervvel rendelkezett, amelyet az alperesi hatóságok és egyéb szakhatóságok bíráltak és fogadtak el. A megyei bíróság előtt bizonyította, hogy az üzemzavar esetére célzott előírásokat megtartotta, a szakhatóságok által elfogadott kárelhárítási tervnek megfelelően járt el. Ennek következménye az, hogy a kifolyt veszélyes hulladékból 43 tonnát sikerült viszszanyerni, illetve ebből 32 tonna csak a meghibásodott tartály kármentő részébe folyt át. Téves a megyei bíróság azon megállapítása, hogy visszanyerés hiányában ez a mennyiség (a 43 tonna) is kikerült volna a biztonsági övezetből. A megyei bíróság téves megállapítást tett, olyan feltételezést állapított meg, amit nem támaszt alá semmilyen adat, a rendelkezésre álló bizonyítékok egyenesen ellentétesek ezzel. Előadta továbbá felülvizsgálati kérelmében a felperes, hogy az forint környezetkárosítás miatt kiszabott bírság vonatkozásában hozott jogerős ítélet az R. 1. és 3. -ainak vonatkozó rendelkezéseibe ütközően jogszabálysértő, illetőleg az alperesi hatóságok nem tettek eleget az Áe ában foglaltak szerinti tényállás-tisztázási kötelezettségüknek. Nem helytálló a megyei bíróságnak azon álláspontja, hogy a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre az R. 1. (3) bekezdésének e) pontja és (5) bekezdése alapján. A megyei bíróság ezen jogi álláspontja ellentétes az R. 3. -ának (2) bekezdésében foglaltakkal, visszafordíthatatlan környezetkárosítás megállapítására sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem került sor, a perben csatolt hatástanulmányok ennek ellenkezőjét állapították meg, és a többi feltétel sem áll fenn. Ebben az esetben viszont a bírság alapösszegének megállapítása a hatóság mérlegelési jogkörébe tartozik, az R. 1. (2) bekezdésében foglaltak szerint köteles eljárni. Az R. 1. -ának (5) bekezdése a mérlegelési jogkörből kizárólag a (2) bekezdés e) pontja szerinti eseteket veszi ki, az alperesi hatóságok a bírság kiszabását viszont kifejezetten az R. 1. -ának (3) bekezdésére alapozták. Az R. 1. (5) bekezdése által felhívott (2) bekezdés e) pontja egyébként soha nem létezett. A jogalkotó a 313/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 16. a) pontjával módosította az R. 1. (5) bekezdését, így január 1-je óta a hivatkozás már a (3) bekezdés e) pontja szerinti esetekre vonatkozik. A jogszabálymódosítás arra irányult, hogy a (3) bekezdés e) pontjában foglalt esetek csak január 1. napjától kerüljenek ki a bírság kiszabása során a mérlegelési jogkörből. A megyei bíróság ezzel a Pp. 339/A. -ában foglalt eljárási szabályt is megsértette, mert a közigazgatási határozatokat nem a meghozatalukkor hatályban volt jogszabályok alapján vizsgálta felül. Végül előadta a felperes, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Kfv. IV /2006/8. sz. határozatával hatályon kívül helyezett K /2005/13. sz. ítéletben a megyei bíróság a jelen felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélettel azonos tényállást állapított meg, akkor a 769 tonna veszélyes hulladék gyűjtési szabályainak megsértése miatt kiszabott forint közigazgatási bírságot hatályon kívül helyezte. A megyei bíróság a jelen felülvizsgálat tárgyát képező jogerős ítéletében azonban a felperes keresetét teljes egészében elutasította, és a veszélyes hulladék gyűjtési szabályainak megsértését a közigazgatási határozatoknak megfelelően megállapította. A megyei bíróság jogerős ítéletében nem indokolta meg, hogy ugyanazon tényállás és valamennyi jogszabály korábbi ismerete mellett milyen körülmények alapján változtatta meg korábbi álláspontját, ezért a megyei bíróság megsértette a Pp ának (1) bekezdésében foglaltakat. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Hgt. 49. (1) bekezdésének a) és c) pontjai értelmében, aki tevékenységével vagy mulasztásával a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok vagy a reá vonatkozó hatósági határozat előírásait megsérti, illetve azokban foglalt kötelezettségének III

4 nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások megsértésével a környezetet veszélyezteti, károsítja, hulladékgazdálkodási bírságot köteles fizetni. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló peradatok alapján egyezően a megyei bírósággal megállapította, hogy az alperesi hatóságok a Hgt. és az R. fentebb idézett, és a közigazgatási határozatokban hivatkozott rendelkezései alkalmazásával törvényes határozatot hoztak a felperessel szembeni hulladékgazdálkodási bírság kiszabásáról. A megyei bíróság a helyen megállapított tényállás alapján, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével, a jogszabályok helyes alkalmazásával hozta meg ítéletét. A felperes telephelyén környezetszennyezés, környezetkárosítás következett be, amelyért a Ktv., a Hgt. és az R. szabályai alapján bírságot köteles fizetni. A környezetvédelmi jogszabályok, így a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 5. -ának (2) bekezdése, 3. sz. mellékletének 1. pontja előírja, hogy a veszélyes hulladék birtokosa köteles megakadályozni, hogy tevékenysége végzése során a veszélyes hulladék a talajba, a felszíni, a felszín alatti vizekbe, a levegőbe jutva szenynyezze vagy károsítsa a környezetet. A Legfelsőbb Bíróság a bírságkiszabás jogalapján túlmenően megállapította azt is, hogy az alperesi hatóságok a bírság mértéke tekintetében is törvényes határozatot hoztak az R. 1. (3) bekezdésének c) pontja és e) pontjának ea) és ab) alpontjai, valamint 3. -ának (6) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazásával. Miután jelenügyben a bírság kiszabására több tényállás alapján is sor kerülhet, a legsúlyosabban minősülő tényállás a környezetkárosítás, így annak bírságát a hatóság a felével megemelte. Alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a tevékenység végzéséhez a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezett, így vele szemben a bírság kiszabásának feltételei nem álltak fenn. Önmagában a tevékenység hatósági engedélyezése nem jelent felmentést a hulladékgazdálkodási tevékenység szabályszerű végzése alól. A felperesi társaságot nem a Hgt. 49. (1) bekezdésének b) pontja alapján kötelezte az alperes bírság megfizetésére, amely a hatósági engedély nélkül végzett hulladékgazdálkodási tevékenységre vonatkozik, hanem a Hgt. 49. (1) bekezdésének a) és c) pontjai szerinti hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok, illetőleg előírások sértése miatt. Téves ezért az a felperesi álláspont is, hogy a kárelhárítási terv megléte mentesíti a bírság megfizetése alól. Amint azt a megyei bíróság is megállapította ítélete indokolásában, helytálló a felperesnek az R. 1. (5) bekezdésével kapcsolatos észrevétele, amely rendelkezés a (3) bekezdés helyett feltehetően elírás miatt a (2) bekezdésre hivatkozik. A jogszabályból azonban egyértelműen megállapítható a jogalkotói akarat, mely a (3) bekezdés szerinti maximális bírságtól való eltérés tilalmát kívánta kimondani. A Legfelsőbb Bíróság végül a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott bírósági határozatra utalással megjegyzi, hogy jelen pernek, felülvizsgálati eljárásnak nem tárgya a bíróság megelőző eljárásban hozott határozata, így annak nincs jogi jelentősége, hogy abban a bíróság milyen álláspontot fejtett ki. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp ának (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. III /2007.) 3.) Természetvédelmi kártalanítást az erdőbirtokos csak akkor követelhet, ha a kár természetvédelmi okból keletkezett; az okozati összefüggést az igénylőnek kell bizonyítania. Alkalmazott jogszabályok: [1996. évi LIII. tv. 33., 72. ; 276/2004. (X. 8.) Korm. r. 7..] A felperes egyebek mellett egy óta fokozottan védetté nyilvánított területen gazdálkodik. A gazdálkodásra vonatkozó előírásokat egy évi körzeti erdőterv tartalmazza azzal, hogy a felperesnek 2008-ig eszerint kell eljárni. A területre a felperes 2001-ben az engedélyezetten felül további 6 ha erdőrészletre véghasználati kérelmet adott be. E kérelem teljesítését az illetékes hatóság az alperes szakhatósági állásfoglalására utalva nem engedélyezte. A felperes április 11-én kártalanítási igényt jelentett be az alperesnél. Az igény azon alapult, hogy az alperes által megkívánt korlátozás, a véghasználati tilalom miatt, 5,5 millió forintot meghaladó kára keletkezett. Az alperes eljárásban szakértőt rendelt ki, aki a kár bekövetkeztét természetes okokra vezette vissza. Utalt arra, hogy a további véghasználat engedélye természeti kár megelőzése és megakadályozása érdekében jogszerűen előírt korlátozás (tilalom) volt. Az alperes a október 5-én kelt határozatával helybenhagyta elsőfokú szervének az engedélyezett területen felül kért további ha területre előírt véghasználati tilalmat elrendelő döntését. Álláspontja szerint a természetvédelmi hatóság az üzemtervtől eltérő gazdálkodási tevékenység engedélyezését utasította el a további véghasználat tilalmával, mely a természeti kár megelőzése vagy megakadályozása érdekében történt. Rámutatott arra, hogy a felperes kára nem a természetvédelmi hatóság korlátozása miatt következett be, hanem annak oka a szóban forgó erdőterület természetes adottsága volt. A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatásával a kártalanítás megállapítását, illetőleg a támadott közigazgatási határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatot hozó szerv új eljárásra kötelezését kérte. Előadta, hogy az ingatlanra bejegyzett fokozottan védett kategória következtében az üzemtervezéskor keletkezett a kára, mely üzemterv az alperes szakhatósági állásfoglalásán alapult. Minthogy a perben nem álló erdészeti hatóság csak 3x2 ha terület véghasználatát engedélyezte, ezt meghaladóan 3x2 ha terület tarvágásra kért engedélyhez nem járult hozzá, a felperest e tiltás következtében a következő években 20 ha erdő értékes faállományának elvesztésében jelentkező kár érte. Ennek a kárnak a felperes által megjelölt összegét adott esetben egy szakértő által megállapított összeget az alperes köteles lett volna a számára folyósítani. A megyei bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a perben azt kellett eldönteni, hogy a felperes természeti kára természetvédelmi érdekből elrendelt gazdálkodási korlátozás vagy tilalom következtében állt-e elő. A vizsgálat során a megyei bíróság összevetette az 1998-ban készített üzemterv tartalmát, a szakhatóság állásfoglalását a természet védelméről szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Term. véd. tv.) 33. (1) bekezdésének előírása meghatározta, így a fokozottan védett természeti területen lévő erdőben erdőgazdálkodási beavatkozás IV

5 csak a természeti kezelés részeként, a kezelési tervben Term. véd. tv. 36. (3) bekezdés foglaltakkal összhangban, a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával végezhető. Eképpen a védett természeti területen a természeti kár megelőzése érdekében jogszerűen előírt korlátozás kártalanítási igényt nem is keletkeztethetett. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve az ítélet alperesi határozatra is kiható hatályon kívül helyezését, és az elsőfokon eljárt hatóság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezését. Előadta, hogy az erdőterület faállományának pusztulása következtében előállt értékcsökkenés miatt benyújtott kártalanítási igényét teljesíteni kellett volna, mert jelen ügyben arra a korlátozásra, aminek előírása miatt kára keletkezett, nem a természeti kár megelőzése miatt került sor. Jogszabálysértésként a Term. véd. tv. 72. (1) bekezdését jelölte meg. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a Term. véd. tv. 72. (1) bekezdése szerint a védett természeti területeken természetvédelmi érdekből az e törvény hatálybalépését követően elrendelt gazdálkodási korlátozás, illetve tilalom esetén vagy a termelésszerkezet jelentős megváltozásának előírása következtében a tulajdonos vagy amennyiben a tulajdonos a terület használatát átengedi a jogszerű használó tényleges kárát meg kell téríteni. A (2) bekezdés a) pontja értelmében kártalanítási igényt nem keletkeztet a védett természeti területen a természeti kár Term. véd. tv. 37. (3) bekezdésében meghatározott tevékenységgel okozott kármegelőzés és megakadályozása érdekében jogszerűen előírt korlátozás vagy tilalom. A perben a megyei bíróság vizsgálta, hogy a felperes természeti kára természetvédelmi érdekből elrendelt gazdálkodási korlátozás vagy tilalom következtében állte elő. Jelen ügynek a tárgya a kártalanítási igényt elutasító közigazgatási határozat jogszerűségének felülvizsgálata volt. A Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy az alperes részben a Term. véd. tv. 72. (2) bekezdése a) pontjára, részben az elrendelt korlátozás, tilalom és a kár bekövetkezte közötti okozati összefüggést alátámasztó bizonyítékok hiányára alapította döntését. E körben utalt arra is, hogy az eljárásban kirendelt szakértő megállapítása szerint a területen természetes okokra visszavezethetően a terület szélsőségesen magas talajvízszintjéből eredően keletkezett a tényleges kár, nevezetesen a felperes által állított mintegy 20 hektárnyi erdő elszáradása. A Legfelsőbb Bíróság rögzíti: a természet védelmét szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó részletes szabályokról szóló 276/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 7. (3) bekezdésének a) pontja értelmében a kártalanításra való jogosultság igazolását, így különösen a kártalanítási igény alapjául szolgáló bizonyítékokat, beleértve a jogerős hatósági határozat által elrendelt korlátozás, tilalom és a kár bekövetkezte közötti okozati összefüggést alátámasztó bizonyítékokat a felperesnek kell biztosítani. A kárigény tehát eredményesen csak akkor érvényesíthető, ha a felperes egyéb igazolások mellett bizonyítékokkal is alátámasztja a jogerős hatósági határozat által elrendelt korlátozás, tilalom és a kár bekövetkezte közötti okozati összefüggést. Az okozati összefüggés fennállása bizonyítására ennek megfelelően a felperes köteles. A felperes által előadottak és az általa csatolt iratok az okozati összefüggés meglétének alátámasztására nem voltak elegendők. Helyes következtetést vont le a megyei bíróság akkor, amikor egyéb megállapítások mellett utalt arra, hogy a felperes természeti kára nem természetvédelmi érdekből elrendelt gazdálkodási korlátozás vagy tilalom következtében állt elő, mert a felperes ezzel összefüggésben az okozati összefüggés fennállását illető bizonyítékot nem szolgáltatott. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. III /2007.) 4.) A szennyezett terület kármentesítéséért egyetemleges felelősség terheli azt is, aki az ingatlan tulajdonosaként (üzemeltetőjeként) korábban környezetszennyező tevékenységet folytatott. (Alkalmazott jogszabályok: évi LIII. tv /2004. (VII. 21.) Korm. r. 21. ) Az elsőfokú közigazgatási szerv határozatával a felszámolás alatt álló M. Részvénytársaságot (a továbbiakban: M. Rt.), továbbá a felperesi K. Részvénytársaságot (a továbbiakban: K. Rt.), valamint a felszámolás alatt álló T. Korlátolt Felelősségű Társaságot (a továbbiakban: T. Kft.) mint az M., K. u sz. alatti üzem területén feltehetően környezetszennyezést okozó módon termelő tevékenységet folytató, illetve a telephelyet üzemeltető gazdasági társaságokat, végül az F. Részvénytársaságot (a továbbiakban: F. Rt.) mint telephelytulajdonos gazdasági társaságot a telephely területén valószínűsített talaj- és talajvízszenynyezés kármentesítése érdekében részletes tényfeltárás végrehajtására egyetemlegesen kötelezte a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. -a alapján. Határozata indokolásában rögzítette, hogy a felperesi társaságot mint a telephely akkori üzemeltetőjét és tulajdonosát már az 1998-ban indult kárelhárítási eljárás keretében kötelezte határozatával a környezetszennyezés megszüntetésére. A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Körny. véd. tv.) aira hivatkozással megállapította, hogy a telephelyen valószínűsített környezetszennyezésért fennálló felelősség a felperesi gazdasági társaságot, továbbá a K. Rt.-t, a T. Kft.-t tevékenység végzése, folytatása, illetve a jogutódlás vonatkozásában, míg az F. Rt.-t a szennyezett terület tulajdonjogának megszerzése vonatkozásában terheli. A megismételt eljárásban rendelkezésre álló adatok birtokában az elsőfokú közigazgatási szerv bizonyítható módon nem volt képes megállapítani a jogsértő tevékenységért fennálló felelősség mértékét az egyes kötelezettek vonatkozásában. A jogszabályi előírások értelmében, abban az esetben alkalmazható az egyetemleges felelősség, amennyiben az ingatlannak a tulajdonosa és birtokosa (használója) nem azonos, továbbá nem tisztázott a jogsértő tevékenységért való felelősség. A megismételt kármentesítési eljárásban a hatóság egyértelműen nem tudta megállapítani azt, hogy a telephelyen valószínűsített szennyezettséget milyen mértékben, melyik társaság termelő tevékenysége és/vagy V

6 mulasztása okozta, ugyanakkor bizonyított a szennyezettség ténye és jellege, továbbá az okozati összefüggés a telephelyi tevékenységek és a szennyezés, illetve a termeléshez felhasznált anyagok és mintákban kimutatott szenyező komponensek között, valamint nyilvánvaló módon elkülönült a tulajdonos és a birtokos (használó) személye. A felperes fellebbezése folytán az alperes a szeptember 12. napján meghozott határozatával a teljesítési határidő tekintetében megváltoztatta az elsőfokú közigazgatási határozatot, egyebekben a Körny. véd. tv ai, a Kr a és a 21. (2) bekezdése alapján helybenhagyta a másodfokú döntést. A felperes keresetében kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezését. A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a per alá vont terület szénhidrogénnel történt szennyeződése nem vitásan a használat következménye, tehát a Környv. véd. tv (2) bekezdése szerint a felperest egyetemleges felelősség terheli annak a tevékenységnek a következtében, amelyet a perbeli telepen folytattak. Nem sértette meg az alperes a Körny. véd. tv ait, tekintettel arra, hogy a közigazgatási eljárás során több mintavételezési eljárással is alátámasztottan bizonyítást nyert, hogy a felperes tevékenysége, illetve jogelődjének tevékenysége alkalmas volt a szénhidrogén-szennyezés létrejöttére. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint a megyei bíróság ítélete jogszabálysértő, mert a per eldöntése szempontjából releváns jogszabályi rendelkezéseket tévesen, illetőleg téves tartalommal alkalmazta. A felperes relációjában a Körny. véd. tv (2) bekezdésében foglalt tényállás nem valósult meg, a felperes az érintett ingatlanoknak nem tulajdonosa, használója, birtokosa, ezen a jogalapon a felperes terhére egyetemleges felelősség nem állapítható meg. A Körny. véd. tv (1) bekezdésére hivatkozással előadta a felperes, hogy a megyei bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a környezetszennyezési hatósági ügy egy olyan szakvélemény alapján indult, amely tényként állapította meg, hogy a kiterjedt környezetszennyezés elsősorban az Rt. jogelődje M. Állami Vállalat tevékenységével összefüggésben következett be az as években a felperesi K. Rt. tulajdonba kerülése előtt. A telephely későbbi tulajdonosa nem változatlan formában folytatta az M. Állami Vállalat tevékenységét. A K. Rt. elismerése a szakértői vélemény alapján kezdettől fogva a környezetszenynyezés tekintetében nem bizonyított, csak valószínűsített minimális mértékre vonatkozott amiatt, hogy a szakvélemény a K. Rt. környezetszennyezését nem zárta ki. A megyei bíróság a Kr. 19. (6), (8) és (9) bekezdéseire, továbbá a 21. (1) és (4) bekezdéseire való hivatkozás megalapozottsága tekintetében semmilyen utalást nem tesz. E tényből szükségszerűen következik, hogy a megyei bíróság a legfontosabb körülmény, a jogalap tekintetében tévedésben van. A Kr. 21. (1) bekezdése alapján egyértelmű, hogy a valószínűsítettség a környezetszennyezésre vonatkozik és nem az okozóra. A környezetszennyezést okozó felelősségét nem elég valószínűsíteni, azt bizonyítani kell. Előadta továbbá a felperes, hogy a megyei bíróság ítélete nem tartalmaz arra nézve megállapítást, hogy az alperes nem tett eleget a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. (1) bekezdésében foglaltaknak, a hatóság tényállástisztázási kötelezettségének. A Körny. véd. tv (1) bekezdésére és ára hivatkozással előadta végül a felperes, hogy a megyei bíróság ítéletével tudomásul vette, miszerint a közigazgatási hatóságok úgy hozták meg határozatukat, hogy az ingatlan jelenlegi tulajdonosának a tevékenységét nem vizsgálták. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását. Előadta, hogy a Körny. véd. tv (1) bekezdése alapján helyesen állapította meg a megyei bíróság, hogy a felelősség megállapításához nem szükséges a környezetvédelmi előírások megszegése, elegendő a környezetszennyező tevékenység folytatása. Helytállóan állapította meg a megyei bíróság, hogy a per alá vont terület szénhidrogénnel történt szennyezése a használat következménye, ennek megfelelően a felperest a Körny. véd. tv (2) bekezdésének rendelkezései szerint egyetemleges felelősség terheli annak a tevékenységnek a következtében, amelyet a perbeli területen folytatott. Előadta továbbá az alperes ellenkérelmében, hogy a Kr. felperes felülvizsgálati kérelmében a megjelölt rendelkezéseit (Kr ) a kereseti kérelem nem tartalmazta, ezért a felülvizsgálati kérelemnek a Kr. egyes rendelkezéseire történő hivatkozása olyan új körülményre, tényre történő hivatkozásnak tekintendő, amelyet a felülvizsgálati eljárásban már nem lehet figyelembe venni. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a Körny. véd. tv (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy aki tevékenységével vagy mulasztásával a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, illetőleg tevékenységét a környezetvédelmi előírások megszegésével folytatja, az e törvényben foglalt és a külön jogszabályokban meghatározott felelősséggel tartozik. A Körny. véd. tv (1) bekezdése értelmében a jogsértő tevékenységért való felelősség a büntetőjogi és szabálysértési jog felelősség kivételével az ellenkező bizonyításig annak az ingatlannak a tulajdonosát és birtokosát (használóját) egyetemlegesen terheli, amelyen a tevékenységet folytatják, illetőleg folytatták. A (2) bekezdés alapján a tulajdonos mentesül az egyetemleges felelősség alól, ha megnevezi az ingatlan tényleges használóját, és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli. A Kr. 21. (2) bekezdésének a) pontja értelmében a kármentesítésre az köteles, aki a szennyezettséget okozó tevékenységet folytatta vagy folytatja, illetve annak jogutódja. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján egyezően a megyei bírósággal megállapítja, hogy az alperesi hatóságok az idézett jogszabályi rendelkezések alkalmazásával törvényes határozatot hoztak a perbeli üzem területére vonatkozó kármentesítés végrehajtására a felperesi társaság és az érintett gazdasági társaságok egyetemleges kötelezéséről. Az eljárt hatóságok egyértelműen nem tudták megállapítani azt, hogy a telephelyen valószínűsített szennyezettséget melyik társaság termelő tevékenysége vagy mulasztása okozta, ugyanakkor bizonyított az ingatlan szennyezettsége. Amint azt a megyei bíróság is helyesen állapította meg ítéletében, a Körny. véd. tv (2) bekezdése szerint a felperest egyetemleges felelősség terheli annak a tevékenységnek a következtében, amelyet a perbeli telepen folytattak. VI

7 A Legfelsőbb Bíróság rögzíti: téves a felperes azon álláspontja, hogy terhére az egyetemleges felelősség nem állapítható meg, mivel a jelen eljárásban az érintett ingatlanoknak nem tulajdonosa (használója, birtokosa). A Körny. véd. tv. és a Kr. fentebb idézett szabályai annak is előírják az egyetemleges felelősségét, aki, illetőleg amely az érintett ingatlanon környezetkárosító tevékenységet folytatott. A felperesi társaság egyetemleges felelőssége tehát azért áll fenn a kármentesítés végrehajtásában, mert 1998-ban a perbeli telephely tulajdonosa és üzemeltetője volt. Tévesen értelmezte a felperes felülvizsgálati kérelmében a Körny. véd. tv ának rendelkezését is. Az alperesi hatóságok tényként állapították meg a valószínűsíthető szennyezettséget, ekkor kármentesítést kell végezni, amelyre a felperest, mint a perbeli területen környezetszennyező tevékenységet folytatott tulajdonost és üzemeltetőt az egyetemleges felelősség szabálya alapján kötelezni kellett. Az előzőekben kifejtetteken túlmenően a felperes a bizonyítékok Pp (1) bekezdése szerint szabad mérlegelését is támadta felülvizsgálati kérelmében azzal az állításával, hogy a közigazgatási eljárásban általa becsatolt szakvélemény szerint környezetszennyező tevékenysége nem bizonyított (csak valószínűsített). A Legfelsőbb Bíróság jelen ügyben olyan eljárási szabálysértést nem észlelt, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolná, a megyei bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperesi társaság egyetemleges felelősségét megalapozó környezetszennyező tevékenységet folytatott a perbeli telephelyen. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. III /2007.) 5.) A környezetvédelmi engedély visszavonható, ha az engedélyezéskor fennálló feltételek lényegesen megváltoztak (Alkalmazott jogszabály: évi LIII. tv. 70. ) A felperesi beavatkozó április 28-án környezetvédelmi engedélyt kapott a V. térségben tervezett kőfejtéses kavics- és homokbánya létesítésével, művelésével, felhagyásával összefüggő tevékenységek végzésére, egy 24 ha 8690 m 2 nagyságú bányatelekre, m 3 éves tervezett termelésre. A felperesi beavatkozó a jogosultságot a felperesnek adta át. A felperes a bányakapitányságon 6 ha 5720 m 2 területtel a V. I.-kavics, és a 17 ha 2708 m 2 területű V. II.-kavics védnevű bányatelkek megállapítását kérte. A bányakapitányság április 8-i határozatában a V. I.-kavics elnevezésű bányatelket megállapította, a V. II.-kavics védnevű bányatelek megállapítására irányuló kérelmet azonban elutasította. A Magyar Bányászati Hivatal december 13-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes október 5-i kérelmében a felperesi beavatkozó részére kiadott környezetvédelmi engedély nevére történő átnevezését kérte. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság december 21-i határozatában a kérelmet elutasította, és a április 28-i környezetvédelmi engedélyt visszavonta. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Körny. véd. tv.) 67. (1) (2) bekezdései, a 70. (2) (3) bekezdései, valamint a környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. (2) bekezdés c) pontja alapján az új bányateleknek minősülő V. I.-kavics védnevű bányatelek területén folytatandó bányászat környezeti hatásvizsgálat-köteles tevékenység, a korábbi környezetvédelmi engedély azonban egy 24 ha 8690 m 2 nagyságú területre vonatkozott, tehát az új 6,5 ha térmértékű V. I.-kavics bányatelekre környezeti hatásvizsgálat nem készült. A bányatelek területének csökkenésével a bányászati tevékenység hatására kialakuló környezetszennyezés mértéke és hatásterülete is megváltozhat, így a korábbi környezetvédelmi engedély a V. I.-kavics bányatelekre nem terjeszthető ki. A bányatelek térmértékének megváltozásával megvalósult a Körny. véd. tv. 70. (3) bekezdésében foglaltak szerinti engedélyezéskor fennálló feltételek lényeges változása, mi az engedély visszavonásának alapját képezi. A megyei bíróság hangsúlyozta, hogy a Körny. véd. tv. 70. (3) bekezdését és 82. (3) bekezdését együttesen kell alkalmazni, az adott bányatelek területének esetleges környezeti terhelése, igénybevétele, az engedélyezettnél esetlegesen nagyobb mértéke környezeti hatásvizsgálattal tisztázható. A megyei bíróság álláspontja szerint a felperes névmódosítási kérelmének elutasítása sem jogszabálysértő, az engedély visszavonására ugyanis az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló évi IV. törvénynek a határozat módosítására, kiegészítésére, kijavítására vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók. A jogerős ítélet ellen a felperes és a felperesi beavatkozó terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozatként a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte, illetve másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítására tett indítványt. Felülvizsgálati kérelmében az engedélyezéskor fennálló feltételek lényeges változása vonatkozásában előadta, hogy a zajvédelmi és levegőtisztasági tényezők nem változtak, hiszen sem a por nem ülepszik le nagyobb távolságban, sem a rakodógépek keltette zaj nem hallatszik messzebbre attól, hogy az adott bányatelek területe csökken; a bányatelek területének csökkenésével értelemszerűen a kitermelhető ásványianyag-mennyiség is csökken, tehát az engedélyezéskor fennállt feltételek nem változtak meg. A felperes és a felperesi beavatkozó utalt arra, hogy a kitermelési kapacitás és a kitermelhető ásványvagyon mértékének bizonyítására a felperes indítványt tett, amelyet azonban a megyei bíróság indokolás nélkül elutasított. Az engedélyes személyében történő változás vonatkozásában előadta, hogy az engedély felperes nevére történő átvezetésének jogszabályi akadálya nem volt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Körny. véd. tv. 70. (3) bekezdésébe ütközik, az engedélyezéskor fennálló feltételek ugyanis nem változtak meg lényeges mértékben. VII

8 Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, előadva, hogy a jogerős ítélet indokolása a megváltozott körülményekre vonatkozó határozott megállapításokat tartalmaz; utalt arra, hogy a kitermelési kapacitás kisebb területű bányatelken ugyanakkora lesz, ezért nem ismert, hogy milyen változások következhetnek be a tevékenység egyes környezeti elemekre gyakorolt hatásában. Hangsúlyozta, hogy az engedélyes személyében történő változás azért nem volt megállapítható, mert a környezetvédelmi engedély visszavonásra került. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a Körny. véd. tv. 70. (3) bekezdése szerint a felügyelőség a környezetvédelmi engedélyt visszavonja, ha a jogerőre emelkedéstől számított 3 éven belül a tevékenységet, illetve az ahhoz szükséges építési előkészítési munkákat nem kezdték meg, illetőleg ha a jogosult nyilatkozik arról, hogy a környezetvédelmi engedéllyel nem kíván élni, továbbá akkor is, ha az engedélyezéskor fennálló feltételek lényegesen megváltoztak. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében helyesen mutatott rá arra, hogy az engedélyezéskor fennálló feltételek lényeges megváltozása tekintetében a jogerős ítélet indokolása határozott megállapításokat tartalmaz. Az ítélet indokolása rögzíti, hogy a környezetvédelmi engedély alapjául szolgáló környezeti hatásvizsgálatot 24 ha8690 m 2 -es területre végezték el; a megállapított V. I.-kavics bányatelek ezzel szemben 6,5 ha térmértékű, amelyre környezeti hatásvizsgálatot nem végeztek. A megyei bíróság azt az álláspontját fogalmazta meg, hogy a bányatelek területének csökkenésével a bányászati tevékenység hatására kialakuló környezetszennyezés mértéke és hatásterülete is megváltozhat. Hogy a változás milyen mértékű, arra a kör- nyezeti hatásvizsgálat adhat pontos választ. A felperes ezzel szemben felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogysem a zajvédelmi tényezők, sem a levegőtisztaság védelmi tényezők, sem a kitermelési kapacitás, illetve a kitermelhető kavics mennyisége nem változik. A felperesi képviselőnek az elsőfokú eljárásban benyújtott előkészítő iratában található táblázatból megállapítható, hogy a zajterhelés szintjét és hatásterületét, a levegőre gyakorolt hatás határértékét, illetve a jövesztés technológiáját is változatlannak ítélte. Az engedélyezett kitermelési kapacitást a korábbi környezetvédelmi engedélyben megjelölt m 3 /év helyett , majd m 3 /évben határozta meg. A kitermelési kapacitás vonatkozásában tehát a felperes kimutatása is lényeges változást mutat. Az iratok között fellelhető előzetes környezeti tanulmány, illetve a korábbi környezetvédelmi engedély sem vizsgálta a tervezett termelésnek a V. I.- és V. II.- kavics bányatelek közötti megoszlását. A környezetvédelmi engedély alapjául szolgáló körülmények tehát mind a bányatelek területét, mind a bánya tervezett termelését illetően lényegesen megváltoztak; az engedélyezési feltételek e lényeges megváltozása pedig a Körny. véd. tv. 70. (3) bekezdése értelmében azt a kötelezettséget rója a felügyelőségre, hogy a környezetvédelmi engedélyt vonja vissza. A kifejtettekre figyelemmel a megyei bíróság helyes jogi álláspontra helyezkedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az alperes nem járt el jogszabálysértően, amikor a környezetvédelmi engedély visszavonásáról rendelkező elsőfokú határozatot helybenhagyta. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. IV /2006.) Nyilvántartás a VITUKI Kht. által július-augusztus hónapokban kiadott Építőipari Műszaki Engedélyekről Sor- ÉME Kérelem Engedélyes Engedély szám száma száma neve címe megnevezése érvényessége 1. É-14/ /2008 KROFTA Víztechnológiai Kft Budapest Kaszásdűlő u. 2. KROFTA E + N bioszűrő július 31. berendezések 2. É-15/ /2008 PIPELIFE Kft Debrecen Kishegyesi út 263. Körkörös bordázatú augusztus 31 PVC dréncsövek. 3. É-16/ /2008 HIDROFILT Kft Nagykanizsa Magyar u HF-AMF A/T augusztus 31. típusú vas-, arzén-, mangántalanító berendezéscsalád 4. É-17/ /2008 ChemTech Consulting GmbH. Am Goldmorgen 21.D Neuss PMT forgó merülőtárcsás augusztus 31. biológiai szennyvíztisztító berendezéscsalád Nyilvántartás a VITUKI Kht. által augusztusában visszavont Építőipari Műszaki Engedélyekről Sor ÉME Kérelem Engedélyes Engedély szám száma száma neve címe megnevezése 1. É-31/ /2007 ChemTech Consulting GmbH Am Goldmorgen 21. PMT forgó merülőtárcsás biológiai D Neuss szennyvíztisztító berendezéscsalád VIII